udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4302 találat lapozás: 1-30 ... 1681-1710 | 1711-1740 | 1741-1770 ... 4291-4302

Helymutató: Marosvásárhely

2003. december 22.

Harmincharmadik alkalommal osztották ki a Magyar Örökség-díjakat dec. 20-án Budapesten, a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületének dísztermében. A Magyar Örökség-díj bírálóbizottsága - évente négy alkalommal - állampolgári javaslatok alapján hozza meg döntését. A testület a Magyar Örökség részévé nyilvánította Maczkó Mária "magyar lélekből fakadó énekművészetét." A közelmúltban 70. életévét betöltött, a Károli Gáspár Egyetemen tanító Pozsgay Imre "példamutató politikai szerepvállalásáért" részesült elismerésben. Gyulai István újságíró, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára sportdiplomáciai tevékenységéért vehette át a díjat tanúsító oklevelet. Az erdélyi Haáz-család és a Szentegyházi Gyermekfilharmónia szintén díjat kapott, nevüket bevezették az Aranykönyvbe. Díjjal ismerték el Magyary Zoltán (1888-1945) jogászprofesszor "közigazgatási és tudománypolitikai munkásságát" is. Magyar Örökség lett Medgyessy Ferenc (1881-1958) szobrász művészete. Kerényi Károly (1897-1973) klasszika-filológus, vallástörténész, egyetemi tanár, szerkesztő "nemzet-közi klasszika filológiát gazdagító életművét" szintén Magyar Örökség-díjjal ismerték el. /Magyar Örökség-díjas a Haáz család. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./

2003. december 22.

Megjelent Benkő Samu Bolyai János marosvásárhelyi kéziratai /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2003/ című könyve. Előzőleg Benkő Samu szerkesztésében 1968-ban jelent meg egy monográfia, Bolyai János vallomásai címmel. Benkő Samu munkája a Bolyai János enciklopédiának tervezett üdvtanának írásait, a hagyaték befejezett, valamint befejezettnek tekinthető fejezeteit tartalmazza. A szerző ezúttal nem vállalkozott a kéziratok értelmezésére. Vallomása szerint a mű mikrofilológiai munkára jellemző alapossággal készült. /Szima Attila: Bolyai János marosvásárhelyi kéziratai. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./

2003. december 23.

Dec. 19-én mutatta be "hivatalosan" a megyei vezetés az RMDSZ polgármester-jelöltjét, Kelemen Attilát, az RMDSZ Maros megyei elnökét, az RMDSZ képviselőházi csoportjának a vezetőjét, a mezőgazdasági szakbizottság alelnökét. Kelemen Attila leszögezte: Marosvásárhelynek van stratégiája. Ezt a stratégiát Marosvásárhely múltját, jelenét ismerve kell megtervezni. Kiemelte, hogy mindig a marosvásárhelyiek szemszögéből közelít meg minden kérdést. Kelemen sajnálja, hogy Csegzi Sándor alpolgármester csalódott, mert számított arra, hogy ő lesz az RMDSZ polgármester-jelöltje. Kelemen Attila szerint Csegzinek alkalma lett volna úgy megmutatnia magát, hogy őt jelöljék. Kelemen megbízik Csegzi Sándorban. Kelemen Attila emlékeztetett: 1998 februárjától a képviselőházi frakció mindig újraválasztott vezetője, tehát megbíztak benne a kollégák. Megtiszteltetésnek vette, hogy őt jelölték. Abban kell gondolkodni, hogy újra magyar vezetése lesz Marosvásárhelynek, fejezte be a képviselő. /Mózes Edith: Kelemen Atilla: Abban kell gondolkodni, hogy újra magyar vezetése lesz Marosvásárhelynek! = Népújság (Marosvásárhely), dec. 23./

2003. december 23.

Bukaresti megalakulásának tizennegyedik évfordulóján ünnepelte az RMDSZ Marosvásárhelyen. Ez alkalommal került sor az Ezüstfenyő-díjak átadására is, amelyet tavaly óta azoknak a személyeknek adományoznak, akik "kiemelkedő munkát végeztek a jogtalanul elállamosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszerzés, valamint az RMDSZ programjának megvalósítása érdekében". Az RMDSZ elnöke, Markó Béla ezúttal is keményen bírálta azokat, akik "más utat választottak", mondván: "gyáva, aki küzdelem helyett kinyilatkoztatásokat tesz". A kitüntetettek között van az a Nagy Benedek csíki exképviselő is, akit néhány éve az akkor még tiszteletbeli elnök Tőkés László elleni áskálódásai miatt kizártak az RMDSZ-ből, s akit nyilvánosan a mai napig nem rehabilitáltak. /Sz. L.: Kitüntet a párt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 23./

2003. december 24.

Markó Béla szövetségi elnök dec. 23-án találkozott Adrian Nastase miniszterelnökkel. A megbeszélésen áttekintették az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt közötti megállapodásba foglalt még megoldatlan kérdéseket. Az aradi Szabadság-szoborral kapcsolatosan egyetértettek abban, hogy 2004 március végéig a szobrot eredeti formájában felállítsák, és ugyanazon a helyen egy másik, a történelmi múltat idéző emlékművet is elhelyezzenek. Ennek az emlékműnek az előzetes tervét román művészek már elkészítették. Egyelőre nincsen megegyezés a helyszínről, az RMDSZ továbbra is ragaszkodik a Tűzoltó térhez, a kormánypárt más helyszínt javasol. A miniszterelnök és az RMDSZ elnöke megállapodtak abban, hogy január elején találkozik a két szervezet küldöttsége Aradon, és megpróbálnak közös álláspontra jutni a helyszínnel kapcsolatosan. A Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ vezetősége január második felében közösen elemzi a 2003-as megállapodás teljesítését és akkor döntenek a 2004-es együttműködésről. /Markó-Nastase találkozó. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 24./

2003. december 24.

Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a határon túli magyarság informatikai programjainak támogatására a magyar Miniszterelnöki Hivatal (MeH), valamint az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM). Az IHM még az idén 200 millió forinttal támogatja e célok megvalósítását, amit a határon túli magyar célok támogatását szolgáló éves kormányzati pénzügyi keret felett biztosít. Az együttműködés a "Nagyváradi célok" című nyilatkozat nyomán született, amelyet a "Magyarság az Információs Társadalomban" című konferencián fogadtak el idén ősszel Nagyváradon. A nyilatkozat kiemelte: "... az info-kommunikáció eszközei, az elektronikus világban való megjelenítés jelentős mértékben hozzájárulnak a szomszédos államokban és a világ más részein élő magyarság szülőföldön való boldogulásához, fejlődéséhez, az egymással és az anyaországgal való kapcsolatainak fenntartásához és a magyar kulturális örökséghez való kötődéséhez". A dec. 22-én aláírt együttműködési megállapodás értelmében Szabó Vilmos, a MeH politikai államtitkára és Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke gondoskodtak arról, hogy a határon túli magyar szervezetekkel kötendő informatikai fejlesztésekre vonatkozó támogatási szerződések még idén decemberben megszülessenek. A támogatások az adott országban meghirdetett pályázat útján nyerhetők el. /Informatikai támogatás a határon túli magyaroknak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 24./

2003. december 27.

Markó Béla RMDSZ szövetségi elnökkel Gyarmath János készített interjút. Markó Béla rámutatott, a 2003-as év volt a harmadik esztendő, amelynek során a szövetség együttműködött a kormánypárttal. A megkötött egyezmények alapján rendszeresen egyeztettek, elsősorban a magyarságot érintő kérdésekben. Markó úgy látja, az együttműködésről eredményes is lett volna, ha nem áll elő a válságos helyzet a Szabadságszobor felállítása kapcsán. Akkor kiderült: az RMDSZ és a román pártok közötti együttműködést, még nagyon törékeny. Markó szerint ennek ellenére a 2003-as év az előzőekhez képest kiemelkedő eredményeket hozott. A legfontosabb az alkotmány módosítása, sikerült az alkotmányos garancia szintjére emelni anyanyelvhasználati jogokat /az anyanyelv használata az igazságszolgáltatásban/. A föld- és erdőtulajdon visszajuttatása idén nagyjából befejeződött. Székelyföldön több mint 250 ezer hektár közbirtokossági erdő került vissza egykori tulajdonosaihoz. Megkezdődött az egyházi ingatlanok visszajuttatása is. Rendeződik a brassói Áprily Lajos, a szatmárnémeti Hám János Líceum helyzete, ugyanakkor a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végre a magyar szakok esetében stabilitás alakulhat ki a kötelező beiskolázási számokkal. A vasúti állomásokra is felkerülhettek a román mellé a magyar feliratok. Markó közölte, az észak-erdélyi autópálya megépítésével kapcsolatos kormányhatározat meghozatalában az RMDSZ-nek kiemelkedő szerepe volt. Markó szerint a román sajtó örömmel üdvözölte a különböző nemzeti tanácsok megalakulását. /!/ Hangsúlyozta, vannak olyan magyar politikusok, akik egyebet nem tesznek, mint áskálódnak, az egység megbontásán fáradoznak. /Gyarmath János: Sorsunk alakítását nem engedhetjük ki kezünkből. Esztendőfordulói interjú Markó Béla szövetségi elnökkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 27./

2003. december 30.

Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója támadta azokat a magyarországi jobboldaliakat, akik Erdélyben megszólaltak. Mindegyiknek hozta előéletét, régi munkahelyét. 1. Bayer Zsolt, Orbán Viktor volt magyar kormányfő barátja és tanácsadója, a Duna Televíziónak a Fidesz által kinevezett egykori kulturális igazgatóhelyettese, volt Népszabadság-munkatárs, jelenlegi Magyar Nemzet-cikkíró, május 31-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi lakossági fórumán azt sürgette, hogy az erdélyi magyarok ezrei lépjenek fel "Bizánc", "az idióta román sovinizmus", "a helyi hülye román rendőr" ellen. "El tudjátok képzelni, hogy mit tennének az írek, a baszkok, a katalánok, a dél-tiroliak, a korzikaiak, ha megpróbálnák megtiltani nekik, hogy azt írjanak szobraikra, amit akarnak? Ha fenyegetnék őket, amiért saját nyelvüket tanulják? Akkor ott kő kövön nem maradna. Mi pedig hallgatunk és tűrünk, de meddig még? Egyszer egy ír ismerősömmel beszélgettünk az erdélyi helyzetről, és megkérdezte: hányan vagytok ti ott magyarok? Mondtam, sajnos már csak úgy másfél millióan. Az ír megdöbbent: másfél millióan? Akkor hogy létezik, hogy nem rólatok szól az egész világsajtó? Hát igen. Nem rólunk szól, mert tűrünk, gyáván és önfeladóan." 2. Kövér László magyar országgyűlési képviselő, a Fidesz országos választmányának elnöke, aki a nyolcvanas évek végén, egyetemi tanulmányai után a még Kádár János vezette Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában dolgozott, majd 1987-1988-ban az MTA-Soros Alapítvány ösztöndíjasaként a közép-európai társadalmi mozgalmakat kutatta. Kövér az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács december 13-i kolozsvári alakuló ülésén kijelentette: "Több mint 80 éve tűrjük, viseljük a megaláztatásokat, a nemzeti létünkre törő folyamatos támadásokat, és mindig csak alkotmányos, békés eszközökkel küzdöttünk, a nekünk emberi mivoltunkból fakadóan eleve járó jogokért, és azt látjuk, hogy akik nem voltak restek fegyverhez, az erőszak eszközéhez nyúlni, sokkal rövidebb idő alatt, sokkal többet is el tudtak érni, mint mi. S mi pedig tűrünk. Megint csak: Megérte? Miért?" Kövér hozzátette: "Az autonómia a határon túli magyarság számára a lét vagy a nemlét kérdése. Aki ezt szűklátókörűség okán nem képes, vagy önös érdekektől vezettetve nem akarja felismerni, illetve elismerni, az alkalmatlan illetve méltatlan arra, hogy a magyarságot bármely fórumon képviselje." Ezután következtek Tibori Szabó Zoltán megjegyzései: "Ezek az urak csak a pofánkba vágták, hogy bezzeg az írek, a baszkok és mások nem tűrnék..." stb. Maga Tőkés László református püspök egyetlen alkalommal sem utasította rendre az erőszakra biztatókat. /Tibori Szabó Zoltán: Vérünkre megy a játék. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./ Tibori Szabó Zoltánhoz hasonlóan Kolozsváry Zoltán is elítélte a magyarországi politikusokat,akik autonómia ürügyén fegyveres harcot javasolnak az erdélyieknek "néhány önnön nagyságától és határtalan hatalomvágyától elvakult politikusunk segítségével". Ezek a magyarországi politikusok elfelejtik, "hogy a történelem e két nemzetet, a magyart és a románt arra ítélte, hogy együtt éljenek és próbáljanak egy európaibb, biztosabb jövőt kikínlódni." Kolozsváry megmagyarázta: "Az autonómia tényleg létkérdés, de ezt csak a többségi nemzettel lehet megalkotni és nem ellenében." /Kolozsváry Zoltán: Lármafa avagy nyílt levél magyarországi politikusoknak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 30./

2003. december 30.

Roth Endre szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a társadalomtudományok konzultáns professzora az utóbbi két évben a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi részlegén szociológiát tanít. A közelmúltban két tudományos értekezletre kapott meghívást: a Német Szociológiai Társaság kelet-európai részlege által Prágában szervezettre, melynek célja a volt kommunista országok modernizációs stratégiájának a megvitatása; valamint a Stiftung Ettersberg Alapítvány által patronált, Weimarban megtartottra, melynek tematikája a volt diktatúrák és a diktatúra alól felszabadult országok jelen problémáinak a felmérése. A prágai konferencián a modernizáció, álmodernizáció és ellenmodernizáció Romániában volt Roth Endre előadásának címe, Weimarban pedig a jelenlegi Románia gazdasági elitjéről tartott előadást. Nyáron egy Németországban kiadott kötetben jelent meg a romániai politikai elitről szóló írása. Mostani prágai előadásának alapgondolat az volt, hogy a modernizációs folyamat Romániában 150 évvel ezelőtt kezdődött el, de a mai napig nem fejeződött be. Sokszor névleges, tessék-lássék modernizáció folyt. Átvettek bizonyos korszerű formákat, de nem alakították át a társadalmi struktúrákat. Ennek következtében Románia jelenlegi társadalmi rendszere még mindig nem modern. Egyes számítások szerint 50 évvel, mások szerint még többel van elmaradva a nyugati társadalmakétól. Ezt jelzi a városi és falusi lakosság, valamint a mezőgazdaság, ipar és szolgáltatások részaránya. A hatalmi elit nem az átmenet gyors befejezésében érdekelt, hanem ennek a meghosszabbításában. A Romániához hasonló jelenségek az összes kelet-európai országokban léteznek. Sehol sem eszményi a helyzet, mindenütt van korrupció és mindenütt a hatalmon levők felhasználják pozíciójukat a személyes meggazdagodásukra. Azonban Romániában ezek a negatív jelenségek nagyobb mértékben nyilvánulnak meg, mint másutt. A Ceausescu- rendszer semmiféle engedményt nem tett, sem a demokrácia, sem a piacgazdaság irányában. 1990 óta egyetlen román kormány sem vitte végbe a reformokat. A NATO-ba bekerülésnél is katonai, politikai meggondolások határoztak és nem az ország helyzete. A román elit, minden belső politikai ellentéte dacára, alapjában egységes a nacionalizmusban. Ez a nacionalizmus párosul a xenofóbiával. És mindez vonatkozik a fiatal politikai elitre is. A kisebbségben élőnek saját erejére kell támaszkodnia. Minél nagyobb a szellemi töltése, annál nagyobb az érvényesülési esélye. /Csomafáy Ferenc: Rozsdásodik a nacionalizmus fegyvere. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./

2003. december 30.

Dec. 19-21. között szervezték Marosvásárhelyen az Irodalmi Kreativitás Verseny országos döntőjét. Az 1993-tól szervezett versenysorozatnak négy évvel ezelőtt váratlanul vége szakadt. A most felélesztett verseny megfelelt a korábbi színvonalnak. A versenynek a Bod Péter Diakóniai Központ adott otthont. Jakab Orsolya szervező közölte: A MAKOSZ (Magyar Középiskolások Országos Szövetsége) minden évben szervez irodalmi vetélkedőt. Simon György magyartanár, az egykori versenyek motorja sokat segített. Volt helyi, megyei szakasz, végül az országosat is sikerült megszervezni, és a díjak sem voltak szegényesek. A Lyra Kiadó, a Corvin Kiadó, a Dr. Bernády György Alapítvány, Szabó Péter költő és a Transindex állta a jutalmakat, a versenyt az Illyés Közalapítvány, a Communitas Alapítvány és a Maros-mezőségi Esperesi Hivatal támogatta. /Nagy Botond: Írni csak szabadon, szépen... = Népújság (Marosvásárhely), dec. 30./

2003. december 31.

A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros megyei szervezete Marosvásárhelyen levő oktatási központjában dec. 20-án állandó jellegű nép- és iparművészeti kiállítást nyitottak. A bemutatóteremben az RMGE-tagok által - sásból, fából, háncsból, fűzfavesszőből - készített tárgyak kaptak helyet. A sáromberki gazdakör fonott kerti bútorokat, a mezőfeleiek gyékényből készült haszon- és dísztárgyakat, kalotaszegi varrottasokat állítottak ki. Megtekinthetők továbbá a szovátai László János és fia által készített fafaragások, címerek is. /(kilyén): Sásból, háncsból, fűzfavesszőből... = Népújság (Marosvásárhely), dec. 31./

1995. február 11.

Febr. 11-én Marosvásárhelyen ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját a Vatra Romaneasca. Vacaroiu miniszterelnök is megjelent, a sajtó képviselőinek elmondta, hogy ez nagyon fontos esemény és örömmel fogadta el a meghívást. Ott volt még Adrian Nastase képviselőházi elnök, Dan Mircea Popescu munkaügyi, Valeriu Tabara mezőgazdasági miniszter, aki egyben a Vatra alelnöke, Octavian Cosmanca, a helyi közigazgatási ügyek államtitkára, továbbá többek között Gheorghe Funar, Adrian Paunescu szenátor, C. V. Tudor és Victor Surdu. A magyarellenes kirohanások arzenáljából semmi sem hiányzott. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./ A Vatra Romaneasca létrejöttének ötödik évfordulóján meleg hangú levelet intézett a szervezethez Iliescu elnök, újból kifejtve az RMDSZ által követelt autonómiaformák elutasítását. Az államelnök szerint a Vatra "egyensúlyi tényező" volt és a "hazafias érzelmeket buzdította". A román állam nemzeti egysége szent érték, ennek vitatása a román nép méltóságát és jogos érdekit sérti. Az RMDSZ szeparatista törekvései feszültséget keltenek. Ugyanakkor vissza kell utasítani a túlzott és szerencsétlen replikákat is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 13., Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./

1997. június 10.

A kolozsvári lapok tájékoztatnak Magyarország művelődési és közoktatási miniszterének kolozsvári látogatásáról. Magyar Bálint és a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora, Andrei Marga négyszemközti megbeszélésen vitatták meg az egyetem keretében önállósuló magyar tagozat, illetve az egyetem esetleges szétválasztásának problémáját. A Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott sajtóértekezleten a rektorral folytatott megbeszélésekre irányuló kérdések kapcsán a magyar miniszter elmondta, hogy semmiféle megállapodásra nem került sor. Elmondta, hogy a rektor ismertette álláspontját, miszerint igenis támogatja az egyetem keretében működő önálló magyar tagozat létrehozását, de mindkét fél számára károsnak tartja a BBTE kettéválasztását. Marga kijelentette, hogy az erdélyi magyarság körében sincs nézetazonosság az önálló felsőoktatási intézmény ügyében, majd hozzátette, hogy a kérdés különben a tanügyi törvény módosítási indítványainak a parlament általi elfogadásáig egyelőre lekerült az egyetem szenátusának napirendjéről. Magyar Bálint üdvözölte azon módosítások kormányszinten való elfogadását, melyek elhárítják a tanügyi törvénynek az anyanyelvű oktatást korlátozó intézkedéseit, illetve azt, hogy végre kimondatott a nemzeti kisebbségek joga az önálló felsőoktatási intézmény létrehozására. Ugyanakkor fontosnak tartja a BBTE keretében az önálló magyar tagozatnak a kialakulását – első lépésként. Hangsúlyozta, hogy a romániai magyar felsőoktatás jogát a tanügyi törvény módosítása rendezi. "A magyar kormány eddig sem és ezután sem óhajt a nemzetiségek feje fölött egyezkedni. A szakmai és politikai kérdések rendezésének felelőssége ebben az ügyben elsősorban az RMDSZ-t terheli." – majd hozzátette, hogy "amikor pedig a román törvényhozás a tanügyi törvény módosító indítványainak elfogadásakor hitet tesz amellett, hogy a magyar kisebbségnek joga van önálló felsőoktatási hálózatot kiépíteni, magának állít erkölcsi és szakmai mércét." Magyar Bálint kifejezte meggyőződését, hogy a magyar felsőoktatás kiteljesedése az egész romániai kultúra érdekeit szolgálja". A Stirea "Romániai magyar egyetem – "igen", magyarországi román egyetem – "nem" című cikke szerint Magyar Bálint kijelentette, hogy megbízatása a román-magyar ekvivalencia-egyezmény aláírására szólt, Virgil Petrescu miniszterrel pedig a magyar egyetem létesítésének vitatott kérdését tárgyalta meg. A lap szerint a magyar miniszter kijelentette, hogy román kollegájával megegyeztek, hogy a magyar egyetem első lépéseként a BBTE keretén belül két független, egy román és egy magyar egyetemet nyitnak. A lap ugyanakkor tájékoztat, hogy Magyar Bálint kijelentette, "noha kormánya egyetért egy magyar autonóm egyetem létesítésével, nem képviselhet nyilvános álláspontot ebben az ügyben, mivel a tanügyi törvény módosítása, mely erre a kérdésre vonatkozna, a román parlament hatáskörébe tartozik". A magyar művelődési és közoktatási miniszter elmondta, hogy a magyar egyetem struktúráját, és jellegét az erdélyi magyarság kellene eldöntse. "Magyar Bálint sem többet, sem kevesebbet nem jelentett ki, mint, hogy a romániai magyar autonóm oktatás annak az érdekeit szolgálja" – írja a lap, mely szerint a miniszter kijelentette, hogy Magyarországon nem lehet felsőfokú román oktatásról beszélni, mivel az ottani románok tízezer lelket számlálnak és azok számára nem lehet teljes autonóm oktatást szervezni. A Ziua szerint a magyar minisztert meglepte a román-magyar ekvivalencia egyezmény gyors aláírása. Az Adevarul de Cluj kiemeli a Magyar Bálint sajtóértekezletén elhangzottakból, hogy a magyar kormány támogatja a romániai magyar autonóm oktatás megvalósítását. Az Evenimentul Zilei megemlíti, hogy Magyar Bálint romániai látogatása alkalmából, részt vett egy erdélyi körúton. A lap szerint a miniszter kijelentette, hogy "támogatja egy magyar tagozat létesítését a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, illetve egyetért azzal, hogy a marosvásárhelyi Babes-Bolyai (!) líceumot magyar iskolává alakítsák." /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), jún. 11., 108. sz./

1994. január 15.

Octavian Buracu, az Interetnikai Párbeszéd Egyesület elnöki kifejtette, hogy a Kisebbségi Tanácsot a kormány hozta létre, vezetője a kormány főtitkára, ez csak látszatintézmény. Ehelyett – vagy ennek ellensúlyozására - létre kellene hozni a Kisebbségek Civil Tanácsát, amelyben a kisebbség és többség képviselői megvitathatnák a legfontosabb kérdéseket. Ezt a tanácsot civil kezdeményezéssel kellene megalakítani. A hatalom biztosan nem nézné jó szemmel, mint ahogy az Interetnikai Párbeszéd Egyesületet vagy a marosvásárhelyi Pro Europa Ligát sem nézi jó szemmel. /Gáspár Sándor. Erdélyi Tanács - civil kezdeményezésre. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 15./"

1994. január 21.

1993 januárjában jegyezték be jogi személyként a Vetési László református lelkész vezetésével működő Diaszpóra Alapítványt Kolozsváron. Először módszeres információgyűjtésbe kezdtek a szórványban élő nagycsaládosokra, egyéb rászorulókra vonatkozóan. Több alkalommal felkeresték a rászorulókat élelemmel, ruhával, gyógyszerrel. Részt vesznek az oktatási tanácsban. Tavaly létrehozták a szórványban működő alapítványok és egyesületek együttműködési tanácsát. Évente díjakat osztanak a szórványban legeredményesebben működők részére. A Diaszpóra Alapítvány református bejegyzésű, de munkája ökumenikus jellegű, a szórványban mindenki vallását segítik. Az alapítvány munkájának fontos területe a falumisszió. Tavaly evangelizációs táborokat szerveztek a szórványvidék 1300 gyermeke számára. A marosvásárhelyi Talentum Alapítvánnyal együtt hangsúlyt helyeznek a tehetséges gyermekek felkutatására. Ideiglenesen elakadt a Vetési László által szerkesztett Felebarát /gyülekezeti lap a szórványban élő magyar református családok számára/ folyóirat megjelenése. Terveik között szerepel a szórványmagyarság információs adatbázisának megteremtése, /Barabás István: A reménység emberei. = A Hét (Bukarest), jan. 21./

1994. január 21.

1993 januárjában jegyezték be jogi személyként a Vetési László református lelkész vezetésével működő Diaszpóra Alapítványt Kolozsváron. Először módszeres információgyűjtésbe kezdtek a szórványban élő nagycsaládosokra, egyéb rászorulókra vonatkozóan. Több alkalommal felkeresték a rászorulókat élelemmel, ruhával, gyógyszerrel. Részt vesznek az oktatási tanácsban. Tavaly létrehozták a szórványban működő alapítványok és egyesületek együttműködési tanácsát. Évente díjakat osztanak a szórványban legeredményesebben működők részére. A Diaszpóra Alapítvány református bejegyzésű, de munkája ökumenikus jellegű, a szórványban mindenki vallását segítik. Az alapítvány munkájának fontos területe a falumisszió. Tavaly evangelizációs táborokat szerveztek a szórványvidék 1300 gyermeke számára. A marosvásárhelyi Talentum Alapítvánnyal együtt hangsúlyt helyeznek a tehetséges gyermekek felkutatására. Ideiglenesen elakadt a Vetési László által szerkesztett Felebarát /gyülekezeti lap a szórványban élő magyar református családok számára/ folyóirat megjelenése. Terveik között szerepel a szórványmagyarság információs adatbázisának megteremtése, /Barabás István: A reménység emberei. = A Hét (Bukarest), jan. 21./

1997. október 1.

Az RMDSZ Maros megyei szervezete szept. 27-én tiltakozó nyilatkozatot adott ki: megdöbbenéssel és felháborodással vették tudomásul, hogy szept. 21-én Marosvásárhelyen az ortodox templom felszentelésekor szélsőséges nacionalisták beszédeiben magyarellenes kirohanások hangzottak el. Az RMDSZ tiltakozik a Teleki Téka nevének önkényes megváltoztatása és a kétnyelvű helynévtáblák befestése ellen. /Népújság (Marosvásárhely), okt. 8./

1997. október 1.

Szovátán a Bernády György Közművelődési Egylet szept. 30-án tisztújító közgyűlést tartott, újraválasztották elnöknek Mester Zoltánt, Tófalvi Zoltán pedig megerősítették tiszteletbeli elnöki címében. /Népújság (Marosvásárhely), okt. 9./

1997. október 2.

Az okt. 3-án kezdődő RMDSZ-kongresszuson 473 szavazati joggal rendelkező küldött vesz részt, ehhez jönnek a meghívottak és a sajtó képviselői, összesen mintegy nyolcszázan lesznek jelen. Ennyi ember fogadására nem volt más hely Marosvásárhelyen, mint a sportcsarnok, tájékoztatott Bulyovszky Lóránd. /Népújság (Marosvásárhely), ok. 2./

1997. október 2.

Az RMDSZ V. Kongresszusa Marosvásárhelyen, a Sportcsarnokban okt. 3-án reggel 9 órakor kezdődik. A kongresszus napirendje szerint az első napon a küldöttek meghallgatják Markó Béla szövetségi elnök beszámolóját, továbbá az ügyvezető elnök, a tiszteletbeli elnök, a SZET, az SZKT és az OÖT elnökének beszámolóit, valamint a szenátusi és képviselőházi frakciók elnökeinek beszámolóit. A délutáni ülésen a Szövetségi Etikai Bizottság, a Szabályzat-Felügyelő Bizottság, a Szövetségi Ellenőrző Bizottság jelentései hangzanak el, majd a küldöttek megvitatják és elfogadják az Alapszabályzat módosításait. A második napon, szombaton, okt. 4-én kerül sor az RMDSZ Programjának vitájára és elfogadására, továbbá a kongresszus többi dokumentumának elfogadására. - A kongresszuson 473 küldött, több mint 100 meghívott és ugyancsak több mint 100 újságíró vesz részt. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 2., 1125. sz./

1997. október 2.

Okt. 2-án újra befestették Marosvásárhelyen a kétnyelvű helynévtáblákat. A helynévtáblát őrző két rendőr jelentette: nem tudták megakadályozni, hogy mintegy ötven személy körbevegye a táblát és bemázolja a kétnyelvű tábla magyar feliratát. Mindez az RMDSZ-kongresszus előestéjén történt. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./

1997. október 2.

Pillich László is megírta, mit vár az RMDSZ kongresszusától. Elolvasta az előzetes vélekedéseket, de szegényesnek ítéli meg a "menüt". Csak ennyien voltak, akik véleményt nyilvánítottak? Lassan nem veszik észre, hogy a szakadás veszélyével riogatók végzik az RMDSZ-ben a "folyamatos tisztogatást". Közben új magyar oligarchia körvonalazódik. Pillich azt sem ért, miért volt szükségszerű, hogy az 1989 decemberében a magyar szellemi élet akkori leghitelesebb képviselőiből alakult Kolozsvári Magyar Demokrata Tanácsra rátelepedjen a népiszövetségi, frontbarát bukaresti RMDSZ-kezdemény? Pillich rámutatott arra, hogy az RMDSZ-nek két szándéknyilatkozata van. Az egyiket a küldöttgyűlés jóváhagyásával Horváth Andor, Kántor Lajos és Pillich László rendezte sajtó alá, a Szabadság közölte. A másik, "elnökileg átdolgozott pedig néhány nap múlva" jelent meg a Romániai Magyar Szóban. Érdemes összehasonlítani a két szöveget. Pillich megállapította, hogy nagy kárt okozott hét év alatt a "totális szerkezetben gondolkodás", ehhez jött a Nagyvárad, Kolozsvár és Marosvásárhely közötti "hegemónia"-küzdelem. - Pillich emlékezetett arra, hogy a közösség vállára emelte Frunda Györgyöt /nem írta ki a nevét/, aki az első szabad választások idején "az RMDSZ ellenében létrehozott. diverziós Független Magyar Párt képviselőjelöltjeként" indult. - Az RMDSZ-nek egyetlen esélye az lehet, ha elfogadja a növekvő polgári kontrollt. A létező civil intézményi rendszer hitelessé vált személyiségeinek kell összefogni, hogy az RMDSZ-szel szembeni elvárások rendszerét kidolgozzák. /Pillich László: Mit várok önmagunktól? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./

1997. október 3.

Okt. 3-án megkezdődött az RMDSZ V. kongresszusa Marosvásárhelyen. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 4-5./

1997. október 3.

Halász Anna azt javasolta, hogy az RMDSZ becsülje meg az átlagon felüli nagy embereit, karizmatikus egyéniségeit. Kiálltak-e Sütő András mellett: a világba kiáltották, hogy majdnem meggyilkolták? Nem, felelte Halász Anna, "hagytuk, hogy hét éve úgy hordják körbe az italtól elhülyült Cofariut, mint a magyar kegyetlenség mártírját." A marosvásárhelyi RMDSZ éléről is kimarták Sütő Andrást, "következett Domokos Géza, akit nem először nevezek titkos erdélyi fejedelmünknek Kós Károly után..." Tőkés László nagy ember, az 1989-es forradalom katalizátora, "akit az egész románság automatikusan von egy kalap alá Funarral. Szégyen, hogy ezt nem verjük vissza naponta a sajtóban, tévében, parlamentben." Tőkés László nagy érték, akit - Halász Anna szerint - óvni kell a politikai harc élvonalától. Azonban éppen Tőkés László mondja ki az igazat. "Sajnos, mindig igaza volt. Csak a módszerben nem." Tőkés Lászlót nemzeti ombudsmannak, népe szószólójának látja. - Nem szabad kiemelkedő személyiségeinket elveszíteni, figyelmeztetett Halász Anna. A kongresszus kezdődik. Halász Anna elsősorban Tőkés Lászlót kéri: ne tekintse az RMDSZ jelenlegi vezetőit legyőzendő ellenfélnek. /Halász Anna: Visszavonás tüze közt megállni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 2., folyt.: okt. 3./

1997. október 4.

Okt. 3-án és 4-én rendezték meg az RMDSZ V. kongresszusát Marosvásárhelyen. Az első napon a küldöttek meghallgatták Markó Béla szövetségi elnök, Tőkés László tiszteletbeli elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Csávossy György SZET-elnök, Dézsi Zoltán SZKT-elnök, Verestóy Attila és Varga Attila frakcióvezetők, Demeter János OÖT-elnök, valamint Tokay György kisebbségvédelmi és Birtalan Ákos turisztikai miniszter beszámolóját. Okt. 4-én az alapszabályzat és a program módosítására, valamint más dokumentumok elfogadására került sor. Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára beszédében a magyar kormány nevében köszöntötte az RMDSZ-t és a kétmilliós erdélyi magyar közösség valamennyi tagját. Hangsúlyozta, hogy a pozitív változások "elősegítője volt a magyar szomszédságpolitika, annak fontos elemeként a magyar-román alapszerződés", amely 1920 óta először rögzítette jogi igénnyel az erdélyi magyarság jogos igényeit, alapot teremtve a kisebbség jogos törekvésinek számonkérhető érvényesítésére. Az erdélyi magyarságnak a történelmi esély megvalósításához hosszú küzdelemre van szüksége, mert senki sem képzelheti, hogy a több évtizedes nacionalista, magyarellenes politika egyszerre megáll - figyelmeztetett Tabajdi Csaba. "Mi azt szeretnénk - mondotta - ha ebben a történelmi folyamatban egy percig sem engednénk el egymás kezét". Emil Constantinescu elnök nevében Zoe Petre asszony politikai főtanácsos üdvözölte a kongresszust. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke beszámolójában kiemelte, hogy a szövetség meg tudott felelni az elmúlt két év kihívásainak, még ha jelenleg újabb korrekciókat is kívánnak végrehajtani. Az ideológiai sokszínűségnek megvannak a garanciái az RMDSZ-ben a platformok, a társszervezetekben működő párok és csoportosulások révén. Markó Béla elfogadhatatlannak nevezte, hogy "közös döntéseinknek ne vessük alá magunkat" és hogy a különvélemény ürügyén "az egész szövetséget gyengítsük". A romániai magyar közösség nem a kormánybalépéssel hozta meg alapvető döntését, hanem 1990-ben, amikor szenátorokat és képviselőket küldött a parlamentben, mivel ennek a döntésnek része volt az az esély, hogy "a kisebbségi helyzet rendezésének elkötelezett partnerekkel koalícióra léphetünk." A szövetségi elnök a jogsérelmek orvoslását és az új jogi szabályozók elfogadását emelte ki a kisebbségpolitika változását elemezve, hozzátette, hogy még hátravan az 1990-es marosvásárhelyi események kivizsgálása, a vétkesek felelősségre vonása, az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása pedig még nem kezdődött meg. Az RMDSZ politikájában továbbra is kiemelt helye van a Magyarországgal, minden magyarországi parlamenti párttal, a magyar kormánnyal, a Határon Túli Magyarok Hivatalával és más intézményekkel való kapcsolatoknak a közös nemzeti hovatartozás alapján. Markó Béla kitért a kisebbségek javára meghozott intézkedésekre, hozzátéve: mindez "rendkívül törékeny, és egyik napról a másikra összeomolhat". A csalódások "nem jogosítanak fel arra, hogy ne bízzunk saját erőnkben, s abban, hogy szövetségeseink is felmérik: mi egymásra vagyunk utalva ebben a térségben". - A szélsőséges nacionalizmus megpróbálja megbontani az RMDSZ és a koalíciós román pártok együttgondolkodását. A koalíció tétovasága, sőt egyes koalíciós politikusok ellenséges megnyilatkozásai tették lehetővé, hogy az RMDSZ-ellenes és magyarellenes uszítás elszabaduljon. Markó Béla bízik abban, hogy egységes fellépéssel elejét lehet venni ennek a kampánynak. Rámutatott arra, hogy vissza kell utasítani a gyűlöletre való izgatást. Ha megengedik a reform megtorpanását a kisebbségi jogok területén, az megkérdőjelezheti a demokratikus nyitás egészét is. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke beszámolójában kijelentette: "Mindenekelőtt pusztuló fajtánk iránti kollektív felelősségünket kívánom hangsúlyozni". Időnként kísérletet tesznek arra, hogy a társadalmi és egyházi közéletből eltávolítsák, mert személyéhez "a hivatalossá izmosodott RMDSZ-irányvonaltól eltérő, másfelől a nacionalista román és a szocialista liberális magyar uralkodó politikával ellentétes politizálás kapcsolódik" - mondotta. Kijelentette, hogy szigorúan tartotta magát az RMDSZ programjához. Érthetetlen számára, miért bélyegzik radikálisoknak azokat, akik a szövetség programját következetesen képviselik, háromszintű autonómiát akarnak. - Tőkés László nyolc pontban foglalta össze javaslatait. Elsőként sürgette, hogy a kongresszus "utólagosan, tételes formában" fogalmazza meg igényeit a román kormánnyal szemben, és ezekről román-romániai magyar kerekasztalt javasolt. Az Európa Tanács elsietetten megszüntetett felügyelete helyébe az RMDSZ-nek kellene gondoskodni a kisebbségi jogok helyzetének monitorizálásáról. Javasolta továbbá, hogy az RMDSZ szervezzen új magyar-magyar csúcstalálkozót, támogassa a titkosszolgálati dossziék megismerésének lehetővé tételét, több javaslatot tett az anyanyelvű oktatásra, így a Sulyok István Református Főiskola egyetemmé alakítására, a Bolyai Tudományegyetem maradéktalan helyreállítására. Tőkés László püspök hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek "gyökeresen változtatni kell" tanügyi politikáján. Sürgette az RMDSZ belső választásának megtartását, az autonómia-statútumok elkészítését és azt, hogy az RMDSZ lépjen fel az egyházi ingatlanok visszaadása érdekében. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6., Markó Béla beszámolójának teljes szövege: Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./ A második napon, okt. 4-én a kongresszuson pontról pontra szavazva elfogadták a szervezeti szabályzat módosítását. A vitában a központosítási és a decentralizálási szándék ütközött egymással. A módosítás szerint a kormányba lépésről, a kilépésről a Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/ dönt, a miniszterek kinevezéséről és visszahívásáról az ügyvezető elnökség javaslata alapján az Operatív Tanács, a prefektus jelölése és a döntés a területi szervezetek hatásköre. Kincses Előd, aki az 1990-es márciusi eseményekig Maros megyei RMDSZ-vezető volt, majd az alaptalan vádak miatt Magyarországra kényszerült, többpontos javaslatot terjesztett elő arról, hogy az RMDSZ igényelje Románia főügyészétől - többek között - az 1946 és 1990 között hozott, azóta törvénytelennek minősített politikai ítéleteket követő vagyonelkobzások tekintetében a főügyész éljen a semmisségi fellebbezéssel, állítsák bíróság elé azokat, akik bűnösek az 1989. decemberi gyilkosságokban és bántalmazásokban, tisztázzák a titkosrendőrség szerepét az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben, továbbá rendeljenek el nyomozást a nyilvánosan törvénybe ütköző kijelentéseket tevő politikusok ellen. Kincses Előd javaslatát a kongresszus elfogadta. - A kongresszus végül Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nyolcpontos javaslatából ötöt átvett és az SZKT feladatává tette részletes kidolgozásukat. Ezek a következők: román-romániai magyar párbeszéd intézményes kereteinek létrehozása, a kisebbségi jogsértések nyomon követésének intézményesítése, a magyar-magyar csúcstalálkozó folytatása, a Securitate dossziéinak megismerése, a nagyváradi Sulyok István Református Főiskola egyetemmé fejlesztése. Az elfogadott pontokból kimaradt az, hogy az RMDSZ kongresszusa utólag fogalmazza meg elvárásait a kormánnyal szemben. - A kongresszus foglalkozott Szőcs Géza fellebbezésével, amelyet az SZKT tavaszi ülésén elfogadott, őt alapítványi pénzek kezelésével kapcsolatban elmarasztalta. Szőcs Géza új dokumentumot nyújtott be. A bizottság az idő rövidsége miatt nem tudta megvizsgálni az okmányokat, ezért átadták az RMDSZ ügyvezető elnökségének, amely három hónapon belül befejezi a vizsgálatot és dönt arról, hogy az igazságügyi hatóságokhoz fordul-e ebben az ügyben. - A kongresszus - a Bihar megyei RMDSZ javaslatára - elítélte a lakosságcsere gondolatát, Meciar szlovák miniszterelnök javaslatát, és szolidaritását fejezte ki a szlovákiai magyarsággal. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7.. Kincses Előd javaslatáról: /Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 9./

1997. október 7.

Mezősámsondon megünnepelték a 150 éves református templom felújítását, egyúttal bemutatták a helyi értelmiségiek /Baloghné Rácz Éva, Csibi Szabolcs, Fekete Gyula, Nagy Rózsa, Pánczél János, Pánczél Vilmos, Szász Mária/ szerkesztésében, Nagy Pál irodalomkritikus segítségével megjelent falumonográfiát: Mezősámsond - múlt és jelen /Impress Kiadó, Marosvásárhely/. /Népújság (Marosvásárhely), okt. 7./

1997. október 9.

Értékes kiadvány jelent meg magyarul és románul: A Maros megyében kiadott könyvek, albumok, térképek bibliográfiája 1990-1995 címmel. Kiadta: Tg. Mures, Biblioteca judeteana Mures, 1997. Bibibiografii muresene 2. A bibliográfiát Fülöp Mária könyvtáros állította össze. /Népújság (Marosvásárhely), okt. 9./

1997. október 10.

Okt. 10-12. között rendezik meg az Erdélyi Magyar Nőszövetségek III. találkozóját, a helyi Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet szervezésében. Az első nőszövetségi találkozót két évvel ezelőtt Marosvásárhelyen tartották, míg a tavaly Kolozsváron gyűltek össze a nőszervezetek. A mostani találkozóra 11 szövetség jelezte részvételi szándékát Temesvárról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyváradról és máshonnan. A találkozó során a nőegyletek képviselői meghallgatják egymás beszámolóit, eldöntik, hogy alakítsanak-e országos szövetséget, s ha igen, megvitatják ennek alapszabályzatát is. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 10., 1030. sz./

1997. október 11.

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság /EMT/ hatodik alkalommal szervezi meg az Országos Szakmai Napokat, idén Félixfürdőn, okt. 17-19-e között. Az ülés fő témája: környezetbarát technológiák. /Népújság (Marosvásárhely), okt. 11./

1997. október 15.

Az RMDSZ 1990 óta rengeteg fórumon kérte az önálló Bolyai Egyetem visszaállítását, minden kongresszusán elhangzott ez a követelés. Victor Ciorbea miniszterelnök budapesti látogatásakor kijelentette: lesz Bolyai Tudományegyetem Kolozsváron. Hazatérése után a repülőtéren már arról beszélt, hogy támogatja a külön román és magyar tagozat felállítását, de a Babes-Bolyai Tudományegyetemen belül. Egy hónappal később Emil Constantinescu elnök még egyértelműbben zárta ki az oktatási intézmény szétválasztási lehetőségét. - A NATO madridi döntése után újraindult magyarellenes kampányban újra és újra előkerül a Bolyai Tudományegyetem ügye. A kormányfő, az oktatási miniszter az egyetem multikulturális jellegét hangsúlyozza. Az RMDSZ legutóbbi kongresszusa ismét szerepeltette programjában a Bolyai Tudományegyetem megteremtésének követelését, tudósított Marosvásárhelyről Bánhidi Emese. /Népszava, okt. 15./


lapozás: 1-30 ... 1681-1710 | 1711-1740 | 1741-1770 ... 4291-4302




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék