udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4302 találat lapozás: 1-30 ... 2611-2640 | 2641-2670 | 2671-2700 ... 4291-4302

Helymutató: Marosvásárhely

2004. június 21.

Marosvásárhelyen a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban működő Református Asszisztensképző Főiskola vezetősége és tanárainak a zöme búcsúzni készül az intézettől, melynek a profilja megváltozik. Dr. Nagy Attila tüdőgyógyász-főorvos, az intézmény igazgatója szerint betelt a pohár, vele együtt távozik Mezei Ilona főasszisztensnő is, aki amolyan mindenese volt az intézetnek: oktatott, nevelt, titkárnőként intézte az adminisztrációt. Az igazgató és az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége, személyesen Papp Géza püspök közötti ellentét főként abból származik, hogy a Bod Péter Diakóniai Központot a korábbi püspök, dr. Csiha Kálmán építtette – adományokból, éppen az Asszisztensképző Főiskola számára. Nagy doktor szervezte meg az oktatást, 1992 novemberében kezdődött el a magyar nyelvű általános asszisztensképzés. Nagy Attila máig önkéntesen, ingyenesen vezette az intézményt. Nemrég egy mindössze érettségivel rendelkező fiatalembert neveztek ki „föléje" intézményvezetőnek, akivel nem tud szót érteni. Nagy Attila az évzárón elmondta: az utóbbi időben rágalmazó leveleket küldöztek ellenfeleik a püspökségre, és „a püspök úr véleményét rólunk a rágalmak alapján alkotta meg." Ezek után az eddigi vezetőség menni készül. A főiskolán a most záruló tanévben 69-en tanultak, közülük 24-en ballagtak. A 13 tanév alatt 324-en nyertek itt szakképzést. Egy idei kormányhatározat szerint az egészségügyi általános asszisztensképzés a posztliceális szakiskolákban megszűnik, ez csak orvosi egyetemen folyhat tovább, a marosvásárhelyi Főiskola is átalakul, ezután szociális, közegészségügyi, gyógyszerészeti, fizikoterápiás vagy öregek ápolásához értő asszisztenseket képezhetnek. Ezzel a lépéssel felszámolják a magyar nyelvű általános asszisztensképzést, miközben például a marosvásárhelyi kórházakban egyre kevesebb a magyarul értő orvos. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen ősztől valószínűleg magyar nyelvű bábaképzés indul. /Máthé Éva: Ballagási ünnepség – szemrehányásokkal. Megszűnik a magyar általános asszisztensképzés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./

2004. június 21.

Ötödik alkalommal szervezték meg a Marosvásárhelyi Katolikus Napokat, idén jún. 19. és 24. között a Deus Providebit Tanulmányi Házban. Először bemutatkoztak a város plébániái, katolikus szervezetei és intézményei. A Mustármag közösség gyermek és ifjúsági találkozókat, táborokat, evangelizációs koncerteket szervezett. /Mészely Réka: Marosvásárhelyi Katolikus Napok. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 21./

2004. június 21.

Jún. 20-án az Erdélyi Református Egyházkerület Kántortanító-képző Intézete újabb, a tizenegyedik kántortanító nemzedéket bocsátotta útjára a marosvásárhelyi Vártemplomban. Pap Géza püspöke hirdetett igét. A marosvárhelyi Kántortanító Intézetben immár 350-en szereztek kántortanítói oklevelet. Közülük sokan tanítóként, óvónőként, kántorként dolgoznak Erdély-szerte. A kántortanítóknak az lesz a feladatuk, hogy keresztény erkölcsben, hitben vállalják fel a népnevelést és a zeneoktatást, a közösségteremtést. A mai napig nem oldódott meg az állandó székhely kérdése. Az oktatás egy része az Eminescu (volt Jókai) utcai Diakóniai Otthonban zajlik, másik része pedig a volt református leányiskolában. A végzősöknek Pap Géza püspök nyújtotta át a kántori oklevelet. /Mezey Sarolta: Kántortanító-oklevelek egy újabb nemzedéknek. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 21./

2004. június 22.

Az RMDSZ helyhatósági választásokon elért eredményei meghaladták a szövetség várakozásait és előrejelzéseit, nyilatkozta jún. 21-én Markó Béla. A szövetségi elnök szerint az etnikai szavazás nem szűnt meg, mégis történt valamiféle mentalitásváltás. Az RMDSZ legfeljebb húsz polgármesteri mandátumot remélt a második fordulótól, az eredmények azonban azt mutatják, hogy a szövetség 38 jelöltje került ki győztesen a megmérettetésből, így az RMDSZ-nek összesen 186 polgármestere van, ami 40-nel több mint 4 évvel ezelőtt. A szatmárnémeti polgármesteri tisztség elnyerése fontos győzelem, tekintettel arra, hogy a város magyar lakosságának számaránya 39-40 százalék. Hozzáfűzte: hasonlóan alakult a helyzet két kisebb városban is, a Bihar megyei Margittán és a Maros megyei Szászrégenben, valamint néhány községben, ahol a magyar lakosság nem alkot többséget, de a polgármesterválasztást RMDSZ-jelöltek nyerték meg. Markó elismerte, az RMDSZ kudarccal is szembesült az idei helyhatósági választásokon. "Nem sikerült megvalósítanunk célkitűzésünket Marosvásárhelyen", mondta. Hangsúlyozta, hogy Kolozsvár nem a kudarcokhoz sorolandó, hiszen Gheorghe Funar leváltása sikert jelent. Az RMDSZ jelöltje lett a befutó Sepsiszentgyörgyön, Albert Álmos, aki eddig is betöltötte a polgármesteri tisztséget. Székelykeresztúron Benyovszki Lajos diadalával gyarapodott az RMDSZ polgármestereinek a száma, a román többségű Szatmárnémetiben is eldőlt Ilyés Gyula győzelme. RMDSZ-jelölt kerekedett felül Szászrégenben Nagy András, és Margittán Pocsaly Zoltán személyében. akárcsak Nagykárolyban, ahol Bekő Tamás hódította el a szavazatok többségét. /Markó: Az etnikai szavazás nem szűnt meg. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

2004. június 22.

A marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem magyar zenetanári szakot indít az új tanévben. Figyelembe véve, hogy Kolozsváron a Gh. Dima Zeneakadémián több évtizede szünetel a magyar zenepedagógus képzés, és hogy a szak visszaállítására irányuló minden eddigi kezdeményezés/próbálkozás sikertelennek bizonyult, a Nagyváradon működő egyetem mellett a most induló marosvásárhelyi magyar zenetanári szak hiánypótló. A szak olyan neves tanári karral várja a hallgatókat, mint Szalmán Lóránt (karvezetés), Csíki Boldizsár (összhangzattan), Almási István (folklór), Fejér Elemér (szolfézs), Angi István (esztétika), V. Cazan (partitúra olvasás), Csíki Boldizsár–Szegő Péter (ellenponttan), Hencz József (formatan), Ana Rusu (ének), Elekes Márta (zenetörténet), Kovács Zsuzsa (zongora). /Kulcsár Gabriella: Magyar zenetanári szak indul. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

2004. június 23.

Újabb négy évig lesz a Szatmár megyei tanács elnöke Szabó István. Az RMDSZ jelöltjét a 33 tanácsosból 22-en támogatták az alakuló ülésen. A Szatmár megyei önkormányzatba az RMDSZ-nek 13, a kormánypártnak 10, a Nemzeti Liberális Pártnak 7, a Demokrata Pártnak pedig 3 képviselőt sikerült bejuttatnia. Marosvásárhelyen két magyar alpolgármesteri tisztséget szerzett meg az RMDSZ. Csegzi Sándorról már megválasztása előtt tudni lehetett, hogy komoly esélyei vannak a tisztség elnyerésére, viszont Bárczi Győző városi alpolgármesteri funkciója meglepetésként hatott mindenki számára. /Erdei Róbert, Szucher Ervin: Az „ismeretlen” Bárczi. = Krónika (Kolozsvár), jún. 23./

2004. június 23.

A Mezőség: Kövesdi Kiss Ferenc szíve közepének a közepe. A tudós és népnevelő, Kövesdi Kiss Ferenc megírta a mezőségi szórványmagyarság krónikáját. Több mint félszázadon át járta az erdélyi Mezőség településeit, gyűjtötte az adatokat az itt élő magyarságról, leltározta a szórványgondokat. Nagy munkájából 1995-ben Budapesten és aztán Marosvásárhelyen megjelent egy kisebb válogatás Még szólnak a harangok! címmel. Kövesdi Kiss Ferencet nem is oly régen magas magyar állami kitüntetésben részesítették 1997-ben adták ki Riadóra szól a harang! Alcíme: A Mezőség településeinek helyzetképe 1891-1991. Kévébe kötötte évtizedek bandukolásával Kövesdi Kiss Ferenc. Kiadta a "Kőbányaiak Kőbányáért Egyesület". Mindössze 50 példányban készült. A 265 oldalas kötetben betűrendi sorrendben követik egymást a leírások: Aranyosmóric, Báld, Bánd, Bergenye, Berkenyes, Bodon, Bodrog, Borzás, Botháza, Búza, Cege, Cegőtelke, Detrehem, Fekete, Feketelak, Fele, Fráta, Fűzkút, Galac, Galambod, Gerebenes, Göcz, Gyeke, (Mező)Harcó, Kara, Katona, Kályán, Kályán-Kis (Kiskályán), Kályánváma. Az átlagolvasó egy részükről nem is hallott soha! Ki kellene adni Kövesdi Kiss Ferenc teljes gyűjtését. /Bölöni Domokos: A mezőségi szórványmagyarság krónikája. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 23./

2004. június 24.

A Romániai Magyar Szó jún. 21-én „Ballagási ünnepség – szemrehányással, Megszűnik a magyar általános asszisztensképzés" címmel beszámolót közölt a marosvásárhelyi Református Posztlíceális Asszisztensképző Iskola ballagásáról. Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) a hiányos információkat, szándékosan csúsztatott állításokat pontosította. Dr. Nagy Attila munkaviszonya az Erdélyi Református Egyházkerülettel jún. 20-án megszűnt, ugyanis az EREK Igazgatótanácsa közös irányítás alá vonta a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban folyó diakóniai, oktatói, nevelői és egyéb tevékenységeket. Nagy Attila áldozatos szakmai munkáját megköszönték. Jún. 20-tól az intézet élén egy vezérigazgató működik – dr. Ábrám Zoltán –, aki egyben a Diakóniai Központban működő Református Posztlíceális Asszisztensképző Iskola tanulmányi igazgatói tisztségét is betölti. Az államilag elismert Református Posztlíceális Asszisztensképző Iskola hivatalos igazgatója a Református Kollégium mindenkori igazgatója – jelenleg Székely Emese. Dr. Nagy Attila nyugalmazott főorvost, az egyházkerület 1992-ben nevezte ki az asszisztensképző szakmai irányítójának. 2001. aug. 1-jén pedig szakigazgatónak, közvetlen főnöke a Bod Péter Diakóniai Intézet igazgatója. Dr. Nagy Attila előbb László Zoltán igazgatóval, majd ennek utódjával, Nagy Gáborral sem tudott összhangban együtt dolgozni, autoritásukat kétségbe. /Pontosítások egy ballagási „beszámolóhoz". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./

2004. június 25.

A Magyar Polgári Szövetség jún. 24-én Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján Tőkés András, az MPSZ Maros megyei elnöke rámutatott, a választásokon várakozáson alul szerepelt a Polgári Szövetség, azonban huszonhat helyi tanácsosjelöltből tizenkettőnek sikerült bejutni a tanácsba. Az RMDSZ marosvásárhelyi, sikerként elkönyvelt választási eredményei inkább kudarcként értékelhetők. Tőkés András szerint a Magyar Polgári Szövetségnek a jövőben pártként kell működnie. /-demeter-: "Az MPSZ-nek pártként kell működnie". = Népújság (Marosvásárhely), jún. 25./

2004. június 25.

Jún. 23-án a nyolcadik Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye volt a díszpolgárok avatása valamint a Pro Urbe díjak adományozása. Idén hét díszpolgári címet osztottak ki, hármat magyar, négyet (közülük egyet post mortem) román nemzetiségű személyiségeknek. Az idei három magyar nemzetiségű díszpolgár: Fülöp G. Dénes nyugalmazott lelkész, Kerekes Tóth Erzsébet és Virág György politikus. Rájuk büszke lehet a város. Fülöp G. Dénes, a Vártemplom nyugalmazott lelkésze. 1956-ban politikai elítéltként 11 év szabadságvesztésre ítélték, miből hetet börtönben töltött. A Vártemplom lelkészeként több mint húsz évig szolgálta a közösséget. Nevéhez fűződik több intézmény alapítása, mint a Lídia gyermekotthon, egy öregotthon, az idegen nyelvű népfőiskola, valamint a Kántor- Tanítóképző Intézet, a többgyerekes családok önsegélyző egyesülete (mely szervezet országos elnöke), az utcagyerekeket támogató alapítvány, de nyugdíjasként is felelős szerkesztője még a Vártemplom gyülekezeti lapjának. Kerekes Tóth Erzsébet 1954-58 között a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál volt színésznő. 1958-85 között a Maros Művészegyüttes szólistája, ahol rövid ideig igazgatói tisztséget is betöltött. Nyugdíjazása után a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület elnökeként széleskörű jótékonysági tevékenységet folytatott. Virág György, a Maros Megyei Tanács (napokban visszavonuló) elnöke 1992-től megyei tanácsos, egy évvel később a megyei tanács alelnöke. 2000 – 2004 között a testület elnöki tisztségét töltötte be. Pro Urbe kitüntetésben részesült: Györffy Ilona, Hans Hoogevern, Kathy Tedd és Pomogáts Béla. /(Bögözi Attila): Díszpolgári címek, Pro Urbe díjak a Marosvásárhelyi Napokon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

2004. június 28.

Jún. 26-án Marosvásárhelyen tartották a megyei tanács alakuló ülését. Az RMDSZ és a PSD közötti egyezség szerint kölcsönösen támogatják egymást, a legtöbb tanácsossal rendelkező RMDSZ adja az elnököt, a sorban őt követő PSD a két alelnököt. Az RMDSZ Lokodi Edit Emőkét javasolta elnöknek, akit megválasztotta. /Mózes Edith: Konfliktusok a megyei tanács alakuló ülésén. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 28./

2004. június 28.

Jún. 26-án Marosvásárhelyen Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke az irodalmi közösség gondjairól tanácskozott az Erdélyi Magyar Írók Ligájának vezetőjével, Sántha Attila elnökkel, Fodor Sándor tiszteltbeli elnökkel és a választmány tagjaival, Orbán János Dénessel, Böszörményi Zoltánnal és Márkus-Barbarossa Jánossal a Párbeszéd a jövőért című konzultáció-sorozat keretében. A megbeszélésen az E-MIL vezetői ismertették szándékukat, hogy létrehozzák az Erdélyi Magyar Irodalmi Alapot, és felkérték az RMDSZ vállalja az ehhez szükséges törvényes keretek megteremtését a vonatkozó jogszabály módosításával. A résztvevők elemezték a könyvterjesztés javításának lehetőségeit is. Ennek egyik eszköze a központi könyvlerakat létrehozása lenne. Markó Béla bejelentette: kérni fogja az RMDSZ megyei és helyi önkormányzati tisztségviselőitől és tanácsosaitól, hogy a költségvetésekbe jelentős tételként foglalják bele – különös tekintettel a magyar nyelvű kiadványokra – a könyvtári vásárlásokra szánt összegeket, valamint az irodalmi jellegű rendezvények támogatását. Az E-MIL képviselői elmondták, hogy szükségesnek tartják a különböző forrásokból származó támogatások összehangolását, és képviselőik bevonását a támogatásokat megítélő szaktestületekbe. /Párbeszéd a jövőért erdélyi magyar írókkal. = RMDSZ Tájékoztató, jún. 28., 2758 sz./

2004. június 28.

Jún. 26-án a 16. alkalommal megszervezett kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának díjkiosztó záróünnepségén Életmű-díjjal tüntették ki a 90 éves Senkálszky Endre érdemes művészt, a kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagját, a 65 éve színpadon lévő művészt. A legtöbb díjjal a sepsiszentgyörgyi társulat térhetett haza, őket követte az újvidéki színház. A fődíjat az Újvidéki Színház előadása, A pojáca nyerte el, rendezte Fodor Tamás. Az Illyés Közalapítvány díját két sepsiszentgyörgyi előadás kapta megosztva: A nők iskolája /rendező: Kövesdy István/, és az Antigoné című előadás /rendező: Bocsárdi László/. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye díját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Bodó Viktor rendezte előadása, a Boldogtalanok nyerte el. Kisvárda város díját a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása, A szarvassá változott fiú kapta, rendező Vidnyánszky Attila. Kisvárda város közönségdíját a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadása, a Zárt tárgyalás kapta. /Köllő Katalin: Az újvidéki színház vitte el a pálmát Kisvárdán. Életmű-díjjal tüntették ki Senkálszky Endrét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

2004. június 29.

Az RMDSZ csúcsvezetősége számára régóta gond a Bálványosi Nyári Szabadegyetem népszerűsége, hiszen Tusnádfürdő immár tizenöt éve a Kárpát-medencei magyar konzervatív oldal találkozóhelye, ahol gyümölcsöző magyar–román párbeszéd is kialakulhatott. A népszerű rendezvény megfúrására tett első kísérlet a marosvásárhelyi Félsziget nevű diákfesztivál volt, amit először ugyanabban az időben szerveztek meg, mint a tusványosit. A próbálkozást mégsem övezte siker, hiszen Tusnádfürdő továbbra is a nyári politizálás centruma maradt.  A XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, az igazi Tusványost júl. 18–25-e között tartják meg. A szocialista változatot júl. 5–11. között rendezik ugyanitt, minden bizonnyal komoly magyar és román költségvetési támogatással. /Makkay József: Újabb ellentábort szervez a MIÉRT. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 29./

2004. június 29.

Marosvásárhelyen több helyen is szerepelt a zalaegerszegi Válicka citerazenekar. A helyi népdalok megőrzéséért alakult együttest 2000-ben a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége Arany Páva Díjjal jutalmazta. /(mészely): Zalai népdalkincs Marosvásárhelyen a Válickával. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 29./

2004. június 30.

Elzász-Lotaringia autonómiamodellje nem alkalmazható Romániában – nyilatkozta Marosvásárhelyen Philippe Étienne, Franciaország romániai nagykövete. A nagykövet a székelyföldi autonómiáról szóló törvénytervezetre utalva fejtette ki véleményét; ennek kidolgozói korábban azt állították, hogy a Székelyföld nagyban hasonlít a francia régióhoz. „Elzász-Lotaringia már nem létezik. Franciaország olyan fejlődésen ment át, amelyet e régió francia lakossága választott a francia kritériumok szerint, és nem hiszem, hogy e kérdésben létezne egy általános, átadható modell” – nyilatkozta a diplomata. /H. Zs.: Philippe Étienne: a Székelyföld nem Elzász. = Krónika (Kolozsvár), jún. 30./

2004. június 30.

A határon túli magyar írók és irodalmárok számára első alkalommal meghirdetett ösztöndíjpályázat nyerteseinek járó emléklapot jún. 29-én adta át Schneider Márta, a kulturális tárca helyettes államtitkára Budapesten. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az ösztöndíjjal a tehetséges fiatal határon túli magyar íróknak, irodalmároknak kíván támogatást nyújtani a pályakezdéshez, illetve – korosztálytól függetlenül – kedvező feltételeket teremteni a magas színvonalú alkotótevékenységhez – mondta a helyettes államtitkár. A Székely János költészeti és drámaíró ösztöndíjban évente hat személy részesülhet; felét a pályázat elbírálásakor a 30. életévüket még be nem töltött alkotók kapják. Elnyerte az ösztöndíjat Orbán János Dénes kolozsvári, Csehy Zoltán dunaszerdahelyi, Balla D. Károly ungvári, Danyi Zoltán zentai, Polgár Anikó dunaszerdahelyi és Hatházi András Attila kolozsvári alkotó. A Gion Nándor nevét viselő prózaírói ösztöndíjban évente négyen részesülhetnek. Az ösztöndíjak 50 százaléka a pályázat elbírálásakor a 30. életévüket be nem töltött írókat illeti meg. A támogatást Lovas Ildikó szabadkai, Láng Zsolt és Nagy Koppány Zsolt marosvásárhelyi, valamint Szakmány György omoravicai (Vajdaság) író kapta. A Schöpflin Aladár kritikai ösztöndíjban az 1990-től kezdődően megjelent határon túli magyar irodalmi művek értékelésére nyerhető el támogatás. Évente négy kritikusi ösztöndíjat ítélnek oda. A Schöpflin Aladár kritikusi ösztöndíjat T. Szabó Levente kolozsvári, Németh Zoltán ipolybalogi (Felvidék), Szerbhorváth György kishegyesi (Vajdaság) és Selyem Zsuzsa kolozsvári pályázó nyerte el. Az ifjúsági regény-, mese-, bábjáték- és gyermekszíndarabíró Benedek Elek- ösztöndíjat szintén négy személynek ítélik oda. A támogatást Fekete Vince kézdivásárhelyi, Berniczky Éva ungvári, Beszédes István zentai és Z. Németh István csicsói (Felvidék) alkotó kapta. A tíz hónapra szóló ösztöndíj összege havonta bruttó 60 ezer forint. A kuratórium elnöke Ilia Mihály irodalomtörténész, tagjai között van például Kalász Márton (Magyar Írószövetség), C. Tóth János (Határon Túli Magyarok Hivatala), Hodossy Gyula (Szlovákiai Magyar Írók Társasága), Szálinger Balázs (Erdélyi Magyar Írók Ligája), valamint a kulturális tárca képviselői. A Csángó Kultúráért díjat az idén Pozsony Ferenc néprajztudós, egyetemi professzor, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke vehette át. Pozsony Ferenc 1991-től tanártársaival és diákjaival rendszeres alapkutatásokat végzett a moldvai csángóság körében, ezáltal Kolozsvárott a Kriza János Néprajzi Társaság dokumentációs központjában megteremtette a legnagyobb csángó archívumot. Tavaly hozta létre a zabolai Csángó Múzeumot. A csángók ügyének nemzetközi fórumokon történő képviseletéért tavaly egy finn asszony, Tytti Isohookana-Asunmaa vehette át a Csángó Kultúráért díjat. /Határon túli irodalmi ösztöndíjak átadása. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 30./

2004. június 30.

Marosvásárhely legrészletesebb, a város egész történetét átfogó honlap szerzője dr. Flórián Csaba, Marosvásárhely szerelmese. Évtizedek óta a dunántúli Ajka városában él, ma is minden gondolata szülővárosa körül forog. Marosvásárhely honlapja: https://www.medibit.hu/mvhely/mvhelymain.shtml címen található. Flórián Csaba 1952-ben született Marosvásárhelyen, itt szerzett általános orvosi diplomát, 1978 óta orvosként dolgozik a Dunántúlon. Hobbija Erdély, Marosvásárhely, az informatika, az internet, a fotózás és a blues. Virtuális Marosvásárhely címszó alatt bemutatja a város legfontosabb részeit, utcáit, épületeit, keletkezésük, építésük adataival, több száz régi képeslapon és mostani fényképeken is. Minden évben újrafényképezi a legfontosabb épületeket, műemlékeket, hatalmas mennyiségű képanyagot gyűjtve össze. Kronologikus sorrendben megismertet a város történetével. Teljes egészében közli Borosnyai Lukács János kollégiumi professzor versbe szedett városleírását 1837-ből, amihez ma már alig lehet hozzájutni. A Híres polgárok lexikonban több mint 400, Marosvásárhely életében fontos szerepet játszott polgár életét, tevékenységét ismerteti. A bibliográfiában szinte minden – a város történetével foglalkozó – forrásmunka megtalálható (és megnézhető), egészen a fontos eseményeket megörökítő Népújság-cikkekig. Marosvásárhelyi honlapját mintegy kiegészíti az Erdélyi Fejedelemség történetének adattára, Zápolya Jánostól II. Rákóczi Ferencig. Saját fényképeivel illusztrálja a Szent László-legendát ábrázoló székelyföldi templomok freskóit. Kiemelkedő az Erdélyi webtár című oldala, tartalmazza az összes erdélyi portálok, katalógusok, egyesületek, társaságok, alapítványok, intézetek, egyetemek, iskolák, könyvtárak, múzeumok, sajtótermékek, erdélyi helységek honlapjai, irodalmi, művészeti és tudományos honlapok, történelmi, régészeti, művészettörténeti honlapok, egyházak, felekezetek honlapjainak internetes címeit. Érdemes lenne ezt a munkát nyomtatott formában, vagy egy multimédiás CD-ROM kiadványban kiadni, hogy azok is olvashassák, láthassák, akiknek nincs internet-hozzáférésük. /Kádár Lajos: Egy érdekes és értékes Marosvásárhely-honlap. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 30./

2004. július 1.

„A közeljövőben mindenképpen át kell alakítanunk a város főterét. Így már nem felel meg a követelményeknek” – hozakodott elő régebbi ötletével Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester. Az elöljáró által megrendelt előtanulmány szerint megszűnne a város klasszikus főtéri arculata. Florea elképzelését számos marosvásárhelyi építész ellenzi. Kezdetben az RMDSZ néhány tanácsosa is a közel egymilliárd lejbe kerülő előtanulmány elkészítése mellett szavazott, de a közhangulat nyomására ők is meghátráltak. Elképzelései megvalósításában Dorin Floreát jelenleg csak a román nemzetiségű tanácsosok támogatják. /Szucher Ervin: Újra terítéken a marosvásárhelyi városközpont átrajzolása. = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./

2004. július 1.

Évadzáró irodalmi estjét tartotta jún. 29-én a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság. A magyarországi mintára megrendezett, Lyukasóra címet viselte az est. Felolvastak egy verset, a közönség soraiban ülőknek pedig ki kell találniuk a költő kilétét. /Nagy Botond: Élő költők társasága. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 1./

2004. július 3.

A helyhatósági választásokon elért kiemelkedően jó eredményeknek köszönhetően az RMDSZ ma már több mint ötszáz erdélyi településen van olyan helyzetben, hogy önállóan dönthessen a magyar közösségek sorsáról – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke júl. 2-án Marosvásárhelyen, a magyar polgármesterek országos találkozóján. Közel 300 RMDSZ-színekben mandátumot szerzett polgármester és alpolgármester tanácskozott a következő négy év önkormányzati teendőiről. Markó jelezte, a 184 polgármesteri mandátuma mellett az RMDSZ több mint 200 alpolgármesteri tisztséget is megszerzett. Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a helyhatósági kampányról és az azt megelőző jelöltállításról beszélt. Borbély László az önkormányzatokat érintő kormányzati fejlesztési programokról, valamint a jövőbeni önkormányzati feladatokról, Kerekes Gábor ügyvezető alelnök pedig az "Európa házhoz jön" elnevezésű vállalkozói képzés-sorozatról számolt be. /Polgármester-találkozó Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./

2004. július 3.

A helyhatósági választások utáni első ülését júl. 1-jén Nyárádszentmártonban tartotta az RMDSZ Maros megyei Önkormányzati Tanácsa. Az ülésen dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének az elnöke jelezte, hogy a megyében az RMDSZ-nek 37 polgármestere, 48 alpolgármestere, 15 megyei és 459 helyi tanácsosa van. Lokodi Edit-Emőke, a megyei tanács nemrégiben megválasztott elnöke hangsúlyozta, a legsürgősebb, amit rendezni kell, az utaké. Azt szeretné elérni, hogy a művelődési intézményeket vegye át a város, Marosvásárhely, ne a megye költségvetéséből kelljen finanszírozni a működésüket. A Hargita megyeiek tapasztalatára alapozva Maros megyében is be szeretnék indítani az idős személyek otthoni ellátását jelentő szolgáltatást. Az önkormányzati tanács ezután új elnökséget választott, miután az eddigi elnök Virág György visszavonult. A testület vezetőjévé egyöntetűen Lokodi Edit-Emőkét választották, az alelnök Péter Ferenc maradt. A titkár Bárczi Győző (marosvásárhelyi alpolgármester) lett. /A Maros megyei Önkormányzati Tanács alakuló ülése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./

2004. július 3.

Júl. 2-án ünnepélyes keretek között megnyitották meg Marosvásárhelyen a Teréz Anya Központot. Dr. Márton András, a gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas Otthoni Beteggondozó programvezetője beszámolt arról, hogy második éve folyik az idős személyek otthoni beteggondozása, ellátása. A gyulafehérvári egyházmegyében 32 olyan szolgálat működik, amely közel négyezer időskorú ellátását biztosítja. A Teréz Anya Központ megnyitásával az emberi, szociális vetülettel egészítik ki a gyógyítást. Erre az Európai Unió Phare-támogatásként 53.600 eurót utalt át. Már három csoport (két magyar és egy román) alakult, több mint hatvan résztvevővel. Hetente két alkalommal találkoznak a központban, ahol különböző témakörökben szervezett előadások, kulturális programok zajlanak. /Nagy Annamária: Teréz Anya Központ Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 3./

2004. július 3.

A kulturális estekről, könyvbemutatókról, kiállítás-megnyitókról szinte teljes hiányzik a fiatal generáció. Kevesen mennek el, a jellemző átlagéletkor: 50-55 év. Még tíz-tizenöt év, és nem lesz számottevő közönség Marosvásárhelyen. Valahogy meg kellene megszólítani a fiatalokat. /Nagy Botond: Öregszik a publikum. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 3./

2004. július 3.

Az "udvarházak festőművésznője", Gidófalvy Istvánné Pataky Etelka /Dicsőszentmárton, 1898. máj. 28. – Marosvásárhely, 1984. ápr. 11./ Münchenben tanult festeni, majd felvették a budapesti Képzőművészeti Akadémiára. 1923-ban a Szabadiskola tagjaként a nagybányai művésztelepen képezte magát, ahol Thorma János volt a mestere. 1949-ben kitelepítették őket, és kényszerlakhelyül Marosvásárhelyt jelölték ki számukra. Nehéz körülményei ellenére látása teljes megromlásáig tovább dolgozott. /Sas Péter: Húsz éve hunyt el Gidófalvy Istvánné Pataky Etelka festőművész. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./

2004. július 5.

Júl. 3-án Marosvásárhelyen tartották az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülését. A helyhatósági választások kiértékelése szerepelt a napirenden. Az SZKT szept. 4-én dönt arról, hogy indít-e önálló magyar államfőjelöltet az elnökválasztásokon. – Az RMDSZ kiválóan szerepelt a helyhatósági választások első és második fordulójában, összegezte Markó Béla, az RMDSZ elnöke az eredményt. A polgármestereket, alpolgármestereket, megyei és helyi tanácsosokat beleértve mintegy háromezren állnak készen Erdély ügyeinek rendezésére. A magyar közösség továbbra is az egységes politikai fellépést, az egységes magyar érdekvédelmi szövetséget tartja elfogadhatónak. Nem mindegyik RMDSZ-szervezet tudta saját közösségét maga mellé állítani. Ezekben a szervezetekben el kell végezni az önvizsgálatot, és tisztújítást kell tartani. Az RMDSZ nem áll sem baloldalt, sem jobboldalt, hanem középen, hangsúlyozta. Magyarországi politikusok kampányoltak az RMDSZ ellen, szerinte ez a helyzet teljes félreértése, ugyanis "Erdélyben nem a bal-magyar nyomja el a jobb-magyart, vagy fordítva, hanem még mindig a román rendőr hatalmaskodik a székely vagy magyar emberrel sokfelé." "Ma már a közélet néhány területén van autonómiánk, de ennek semmiféle stabilitása nincsen, mert nem nemzeti, hanem politikai hovatartozás alapján tárgyalható, építhető és őrizhető meg" – mondta. Markó szerint a választások legnagyobb újdonsága az etnikai átszavazás, az etnikai válaszfalak leomlása, a román szavazók RMDSZ iránti bizalma. Szatmárnémeti, Szászrégen és Margitta bizonyítja, hogy Erdély több régiójában is szemléletváltás ment végbe. Markó Béla tisztességtelen ajánlatnak minősítette Szász Jenő indítványát, hogy az RMDSZ-nek és az MPSZ-nek egyeztetések útján fele-fele arányban kellene osztozkodnia az erdélyi magyar közösség parlamenti mandátumain. Markó Béla a kolozsvári helyzetről úgy vélekedett: nem örül annak, hogy nem sikerült kompromisszumos megoldással a kormánypártot is vezető tisztséghez juttatni a megyei tanácsban. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke felajánlotta becsületbeli lemondását erről a tisztségről, mert alulmaradt a marosvásárhelyi polgármester-választáson, de a szövetség vezetése nem fogadta el a gesztust. /Papp Annamária: Megerősített bizalom – a választások üzenete. Kampány után, kampány előtt. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./ Markó szerencsének tartotta, hogy olyanok vették kezükbe a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) megalapításának kísérletét, „akik az RMDSZ-ből képesség, tehetség, munkabírás, éleslátás és tárgyalókészség híján koptak ki”. Bunta Levente, a Hargita Megyei Tanács elnöke kijelentette: nincs szükség olyan szoborparkra, melyben Csaba királyfi szobra Orbán Viktorra emlékeztet. Sófalvi László pedig a választások első fordulójára Székelyudvarhelyre delegált európai uniós néppárti megfigyelőcsoportot fideszes kommandónak nevezte. A sepsiszentgyörgyi Márton Árpád úgy vélte, az MPSZ-szel legfennebb csak 95–5 arányban lehetne osztozkodni, a nagyváradi Lakatos Péter viszont arra intett, gyorsan elsüllyedhet az RMDSZ hajója, ha belülről ütnek rajta léket. /L. P.: Lemondatták a választás veszteseit. = Krónika (Kolozsvár), júl. 5./

2004. július 5.

Júl. 2-án Marosvásárhelyen tanácskozott az RMDSZ Maros megyei Területi Képviselők Tanácsa. A marosvásárhelyi körzetek egyes képviselői azzal vádolták az RMDSZ-t, hogy rossz jelöltet állított a marosvásárhelyi polgármester-választásra, azért nem sikerült visszaszerezni a polgármesteri széket. Heves vitát váltott ki a megyei operatív tanács azon határozata is, amelynek értelmében Benedek Imrét felmentették alelnöki tisztségéből (ezt a határozatot zárt ülésen tárgyalták, és a testület nem erősítette meg az OT határozatát). Dudás Annamária a Romániai Magyar Nők Fóruma nevében bejelentette, hogy visszahívják Kakassy Blankát a TKT-ból, mert a szervezet ellen dolgozott (Dudás Annamária szerint Borbély László támogatásával). Ezt a döntést a testület tudomásul vette. Kelemen Atilla megyei elnök kijelentette: a vereség földhöz csapta. Markó Béla Kelemen Atilla védelmére kelt. /Mózes Edith: Felemás értékelő. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 5./ A megyei operatív tanács határozata értelmében Benedek Imrét felmentették alelnöki tisztségéből. Ezt a kérdést zárt ülésen tárgyalta a testület. A zárt ülés után sem Benedek Imre, sem a megyei szervezet elnöke, dr. Kelemen Atilla, sem a TKT elnöke, nem kívánt érdemben nyilatkozni arról, amiről a zárt ülésen szó esett. Úgy hírlik, Benedek Imre egyelőre marad. Szakács János jelezte: nem merték elmondani, hogy Kelemen Attilát nem akarta senki polgármesternek jelölni. Dudás Annamária azt taglalta, hogy kb. száz ember döntötte el ki legyen Marosvásárhely polgármesterjelöltje. – Kritikát hallottam, de önkritikát nem – figyelmeztetett Markó Béla, szövetségi elnök. /(Bögözi Attila): Milyenre kell festeni a gyereket, hogy a vereség ne csapjon földhöz? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./

2004. július 5.

Pár nappal ezelőtt még veszélyben volt a székelyudvarhelyi posztliceális nővérképző oktatás, de nemcsak a székelyudvarhelyi, hanem a szatmári, kolozsvári, vásárhelyi magyar nyelvű nővérképzők is. Az oktatási törvénytervezet szerint ugyanis csak főiskolai szintű oktatásban lehetséges a romániai asszisztensképzés. Asztalos Ferenc parlamenti képviselő, az oktatási bizottság alelnöke kifejtette, hogy ezt másképp is meg lehet oldani. Fontos volt, hogy Székelyudvarhelyen megmaradjon ez az intézmény. Asztalos Ferenc arra szavazott, hogy a törvénybe bekerüljön: a főiskolai szintű oktatás mellett, alternatívaként maradjon meg a posztliceális oktatás. Ezt sikerült elérni. /Bágyi: Megmarad a nővérképzés. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 5./

2004. július 6.

Tanítóknak szervezett három továbbképző tanfolyammal kezdődött júl. 5-én Csíkszeredában és Szovátafürdőn a magyar pedagógusok erdélyi Bolyai Nyári Akadémiája, amelyet a magyar oktatási tárca támogat, a román nyelvtanárok számára szervezett képzést pedig a román kormány mellett működő kisebbségi főosztály támogatja. Burus Siklódi Botond, a nyári akadémiát szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) főtitkára elmondta: mind nagyobb igény mutatkozik a neveléslélektani és humán jellegű tanfolyamok iránt. Idén óvónőknek és tanítónőknek is szerveznek továbbképzést a számítástechnika oktatásban történő felhasználásáról. Az RMPSZ 1993-tól évente megszervezi a romániai magyar pedagógusok, valamint a Magyarországról és más, határon túli magyar területekről érkező magyar tanítók, tanárok számára a Bolyai Nyári Akadémia elnevezésű továbbképző-sorozatot. Az idén nyolc helyszínen: Csíkszeredában, Szovátafürdőn, Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószent-miklósón, Székelyudvarhelyen, Segesváron és Marosvásárhelyen – összesen 32 tanfolyamot szerveznek, mintegy 900 hallgató és 150 előadó részvételével. Az előadók 60 százaléka Magyarországról érkezik. /Megnyílt a Bolyai Nyári Akadémia. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 6./

2004. július 6.

Dáné Károly matematikatanár jelenleg a marosvásárhelyi Sapientia Tudományegyetem adjunktusa és az RMDSZ oktatásügyi problémákkal megbízott alelnöke. Tavaly óta működik a Mesterségek és Művészetek Iskolája – ez a szakiskola elegánsabb megnevezése. Újdonság, hogy ez az oktatási forma elvezet(het) az érettségiig. Aki nem akar tovább tanulni, két év után kap egy képesítést és valamilyen szakmában alapszintű oklevelet. Aki folytatni akarja tanulmányait, egy újabb év múltán újabb oklevelet kaphat, majd kétévi továbbtanulás után jöhet az érettségi. /Demeter Attila: "Jó nagy darabot megtettünk az útból". = Népújság (Marosvásárhely), júl. 6./


lapozás: 1-30 ... 2611-2640 | 2641-2670 | 2671-2700 ... 4291-4302




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék