udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2636
találat
lapozás: 1-30 ... 2461-2490 | 2491-2520 | 2521-2550 ... 2611-2636
Helymutató:
Székelyföld
2006. október 3.
„Azzal, hogy kitartóan követeli az úgynevezett székelyföldi területi autonómiát, az RMDSZ nyílt támadást intéz az alkotmány ellen” – jelentette ki Bogdan Pascu konzervatív párti miniszterelnök-helyettes. Pascu szerint ország egyetlen hivatalos nyelve a román nyelv. „Ilyen körülmények között ne feledkezzünk meg a kétnyelvű táblákról sem, az RMDSZ erre irányuló nyomásairól a Constantinescu-rezsim, valmint a Ciorbea által vezetett Konvenció ideje alatt! Ezek nagyon jó példák az alkotmánnyal való szembeszállásra. A törvény, amely által engedélyezték mindezt, egyértelműen alkotmányellenes”- mutatott rá Pascu. Szerinte „a szeparatista magyarok” úgy vélik, hogy sikerülni fog tervük, mert a konvenciós kormányzás idején „sikerült manipulálniuk a kormányt”. Bogdan Pascu szerint autonóm terület létrehozása Románia szívében – „ahová az RMDSZ akar eljutni” – többmillió román akaratát szegné meg, „köztük magyar nemzetiségűekét vagy más kisebbségekhez tartozókét is, akik megszavazták az alkotmányt, ezáltal szentesítve Románia integritásának és szuverenitásának elvét”. Ugyanakkor Daniel Buda demokrata párti képviselő azzal vádolta az RMDSZ elnökét, hogy „nacionalista és szeparatista diskurzusával arra buzdítja a polgárokat, hogy ne tartsák be az alkotmányos rendet”. Pártbéli kollégája, Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester ugyanakkor követelte, hogy a megyeszékhely kerüljön ki az autonóm Székelyföld létrehozását célzó projektből. /Bogdan Pascu szerint alkotmányellenes a kétnyelvűség. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./2006. október 3.
Hat évig raboskodott román fegyházakban Jancsó Csaba, amiért sepsiszentgyörgyi társaival együtt szolidarizált a budapesti ötvenhatos eseményekkel. Bukását a Székely Ifjak Társasága szervezésében történt negyvennyolcas obeliszk megkoszorúzása hozta. Tizenöt éves, nyolcadik osztályos diákja volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak, amikor Budapesten kitört a forradalom. Október 24-én tizennegyedmagával együtt létrehozták a Székely Ifjak Társaságát (SZIT). A szervezet célja volt a felkészülés arra a pillanatra, amikor a magyarországi forradalom eléri Erdélyt, Székelyföldet. 1956 novemberében elbukott a szabadságharc Magyarországon, a szervezet tagjai azonban úgy döntöttek, hogy tenniük kell valamit. 1957. március 15-re virradóan megkoszorúzták titokban Sepsiszentgyörgyön a negyvennyolcas obeliszket. A következő évben, az 1848-as szabadságharc 110. évfordulója alkalmából ismét koszorúzásra készült a SZIT. A szekusok előre megjelentek, számítva arra, hogy a koszorúzás megismétlődik. Amikor Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba és Jancsó Sándor elhelyezte a koszorút, váratlanul több helyről származó rendőrsíp füttye hallatszott. Csak Bordást tudták elkapni, a másik két fiatal elfutott. Bár nem vett részt az éjjeli akcióban, Jancsó Csabáért az iskolába jöttek el a szekusok, a másik két fiatalt is bevitték. Júniusban volt a tárgyalás, Macskássi Pál kolozsvári katonai törvényszéki bíró vezetésével. Jancsó Csabát 10 évre, a 29 éves Szalai Attila 18 évre, Molnár Bélát 6 évre ítélték, a többiek 7 és 15 év közötti elzárásra. Zsilaván a börtönben megverték Jancsó Csabát, mert megcsókolta az őt meglátogató édesanyját. Később Brailától 75 kilométerre lévő munkatelepre vitték, több száz társával együtt, ahol gátat építettek. Egy főnek naponta 3,2 köbméter földet kellett kiásnia. A kosz, a hiányos táplálkozás miatti legyengülés, a fertőzött, Dunából származó ivóvíz miatt 1960-ban kitört a tífuszjárvány, s ennek áldozata volt Jancsó Csaba is. Könnyebb munkára vitték, répát szedni Gradinára, ahol Páskándi Gézával együtt dolgozott. Jancsó Csaba 1964. augusztusában szabadult. Munka után esti líceumba járt, elvégezte a X. és XI. osztályt, majd érettségi után beiratkozott a faipari technikumba. A szekusok az évek során egy percig sem hagyták alább megfigyelését. /Domokos Péter: Erdélyi ötvenhatosok. Tíz év koszorúzásért. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./2006. október 9.
Felháborodott hangú közleményt bocsátott ki az SZDP aradi szervezete: az idei október hatodikai rendezvények “románellenes puccsá” alakultak át, az RMDSZ rendezvényéhez pedig a helyi hatóságok is hozzájárultak. “Miután néhány nappal korábban Románia miniszterelnök-helyettese, szembeszegülve az alkotmánnyal és az állam alapvető elveivel, támogatta Székelyföld autonómiájának eszméjét, visszatért erre Aradon”. A közlemény szerint ez a beszéd az RMDSZ “függetlenségi nyilatkozata”, melyet csak utólagosan és csak részlegesen fordítottak le. “Gavril Popescu a kormány képviselőjeként passzívan asszisztált a románokat ért példátlan sértésekhez, amikor a 13 tábornoknak emelt obeliszknél nem hangzott el Románia himnusza, de Magyarország himnusza, magyar nyelvű hazafias és vallásos énekek hangzottak el” – olvasható a közleményben. Az SZDP aradi szervezete a magyar hivatalos vendégek és az RMDSZ szónoklataiban irredenta hangokat vélt felfedezni, ezért követelte, hogy a kormány büntesse meg Gavril Popescu prefektust, váltsák le Bognár Levente alpolgármestert, s azt is, hogy az RMDSZ kérjen bocsánatot a szervezők nevében a románellenes magatartásért. /(Kilin): Nagy-Romániás hangszerelés az SZDP-ben. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 9./2006. október 9.
Székely Nemzetgyűlés összehívásáról döntött és a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás kiírását szorgalmazta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hétvégi sepsiszentgyörgyi ülésén. Az SZNT a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás kiírását sürgette, mégpedig Románia január 1-jén esedékes európai uniós csatlakozása előtt, ezt hangsúlyozta Csapó József, az SZNT elnöke. A testület úgy határozott: összehívja a Székely Nemzetgyűlést november 4-re, Sepsiszentgyörgyre, amelynek napirendjén a népszavazás szerepel. Az SZNT ugyanakkor felkéri a székelyföldi megyei és helyi önkormányzatokat, hogy írjanak ki népszavazást a Székelyföld autonómiája tárgyában. Ha az nem történik meg, illetve, ha a román hatóságok megakadályozzák, hogy a vonatkozó határozatoknak érvényt szerezzenek november 4-ig, az SZNT javasolja majd a Székely Nemzetgyűlés számára, határozzon a székely nép részvételével megtartandó belső népszavazásról. /Népszavazást kezdeményez az SZNT. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./ 2006. október 9.
Bogártelkén tartották a Régiók Találkozóját, a kis faluban Székelyföldről, Kalotaszegről és más térségekből érkezett népművészek, kézművesek gyűltek össze szakmai hétvégére. A Bokréta Kulturális Egyesület volt a szervező. Kezdetben a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség rendezte, ma már a közel ötéves Bokréta Kulturális Egyesület is szervez találkozókat – mondta el Kovács Pali Ferenc népibútor-festő, az egyesület elnöke. Bánffyhunyadon szervezték az első Régiók Találkozóját, majd sorra Mákófalva, Türe, Inaktelke fogadta be a rendezvényt, most pedig Bogártelke. Minden résztvevő elhozza munkáit, majd az összegyűlt anyagból gazdag kiállítást is rendeznek. Kudor István, a Bokréta Kulturális Egyesület alelnöke nyitotta meg a kiállítást. Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke beszámolt az egyesület munkájáról. Boldizsár Zeyk Imre Kalotaszeg tájegységről tartott helytörténeti előadást, Pap Gábor magyarországi irodalomtörténész pedig a templomkazetták motívumainak kialakulásáról beszélt. /-f-: Régiók Találkozója Bogártelkén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./2006. október 9.
A Székelyföld kulturális folyóirat októberi száma az 1956-os forradalomnak állított emléket. Közlik a Szoboszlay-per III. részét, illetve Szoboszlay Aladár két dolgozatát. A Ködoszlás rovat a negyvenes, ötvenes évek és az 56-os társadalmi viszonyokról közöl tanulmányokat. Dávid Gyula Írók és irodalom Erdélyben 1956-ban címmel emlékezett. /(bb): Székelyföld – 1956, Erdély. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 9./2006. október 10.
Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt elnöke bejelentette, hogy a kormánytól és az Elnöki Hivataltól reakciót kér a székelyföldi területi autonómia-törekvések kapcsán. Az SZDP elnöke kifejtette, hogy a miniszterelnök a mai napig sem követelt “helyettesétől, Markó Bélától” magyarázatot a területi autonómiára vonatkozó kijelentései miatt. /Geoana magyarázatot kér. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10./2006. október 10.
„Az RMDSZ vezetősége még nem foglalkozott a Székely Nemzeti Tanács meghirdette autonómia-referendum kérdésével, székelyföldi parlamenti képviselőként azonban nem hiszek a népszavazásban” – nyilatkozta Kelemen Hunor parlamenti képviselő annak kapcsán, hogy az SZNT még Románia 2007-es EU-csatlakozása előtt népszavazást rendezne a területi autonómiáról. Kelemen szerint népszavazás nélkül is kijelenthető, hogy a régió lakosságának több mint kilencven százaléka akarja az autonómiát. Az RMDSZ szerint első lépésként, jogi és intézményes keretként a székelyföldi önkormányzati társulást kell létrehozni, azután pedig listázzuk azokat a törvényeket, cikkelyeket, amelyeket módosítani kell a területi autonómiával kapcsolatos koncepciók gyakorlatba ültetéséhez – szögezte le Kelemen Hunor, az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanács elnöke. Az RMDSZ elfogadta az SZNT „kinyújtott jobbját”, arról kell vitázni, hogy milyen eszközök visznek közelebb a célhoz. Már akadnak a román közéletben, akik nem utasítják el élesen a területi autonómia gondolatát. – Nemrég például Renate Weber volt elnöki tanácsos figyelmeztetett arra, mennyire hamis az állítás, miszerint Európában nincs modell a területi önrendelkezésre – jelentette ki Kelemen Hunor. Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt elnöke felszólította az államfőt és a miniszterelnököt: a Legfelsőbb Védelmi Tanács keretében foglaljon állást a Csapó József SZNT-elnök által a hétvégén beharangozott autonómia-referendumról. Sorin Oprescu, az ellenzéki alakulat szenátora a felsőház plénuma előtt elmondott beszédében irredentizmussal vádolta az RMDSZ elnökét és az SZKT tagjait az etnikai alapú önrendelkezés szorgalmazásáért. Emil Boc demokrata pártelnök elhatárolódott a „területi szeparatizmust” célzó kezdeményezésektől, beleértve a regionális népszavazást, majd közölte: alakulata és az RMDSZ viszonya kizárólag alkotmányos keretek között lehetséges. /Rostás Szabolcs: Az alkotmány módosítását, és nem az SZNT autonómia-referendumát támogatja az RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./2006. október 10.
Az erdélyi magyar közösség szervezetei kimozdulni látszanak a közképviseleti állóháború megmerevedett frontvonaláról. A nemrég létrehozott Szövetség a Székelyföldért társulás, az RMDSZ, az SZNT és az MPSZ képviselőinek részvétele egymás rendezvényein, megbeszélésein, a területi autonómia szükségességéről kialakuló egyre nagyobb azt jelzi: elkezdődött egy közeledési folyamat a két pólus között. Az SZNT és az MPSZ berkeiből eddig inkább bizalmatlan visszafogottság érezhető, az RMDSZ átlépett ellenzéke térfelére. Az előrehozott választások témája nem tekinthető lezártnak. Számos jel utal arra, hogy a bukaresti vezetés az uniós csatlakozás után megszabadulna az RMDSZ-től, a szövetségnek így tehát minél több szavazatot kell begyűjtenie. Így azok szimpátiáját is vissza kell szereznie, akiknek rokonszenve az elmúlt években az SZNT, az MPSZ vagy az EMNT kezdeményezései felé irányult. /Fall Sándor: Az összeborulás árnyéka. = Krónika (Kolozsvár), okt. 10./2006. október 11.
Nagygyűlésként hirdette meg az október 15-ei agyagfalvi megemlékezést a nyár közepén Markó Béla, és kijelentette: odavárnak mindenkit, az SZNT, az EMNT képviselőit is, szeretnék, ha a találkozó a székely egység, az erdélyi magyarság egységének üzenetét hordozná. Most RMDSZ-es körökben már senki nem beszél nagygyűlésről, ünnepi megemlékezésként emlegetik a rendezvényt. Az agyagfalvi nagygyűlés jó alkalom lett volna a székelyföldi autonómia mellett kiálló tömeget toborozni. Csak találgatni lehet, hogy az óvatosság vagy koalíciós partnereik beintése késztette-e az RMDSZ vezetőit visszakozásra, írta Farkas Réka, a lap munkatársa. /Farkas Réka: Agyagfalva: nagygyűlés vagy megemlékezés? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 11./2006. október 12.
Az elmúlt napok során több, diverziót keltő levél, szórólap jelent meg Sepsiszentgyörgyön, amelyek célja konfliktust kelteni a magyar szervezetek között. A Székely Nemzeti Tanácsot és ennek vezetőjét támadó szórólapot helyeztek el postaládákban, autók szélvédőjén, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke, Tóth Birtan Csaba nevében, de aláírása nélkül. A szórólap szerint azok, akik „nemzetárulónak bélyegeznek minket, elégedjenek meg a meghívotti státussal. Csapó József folytassa csak tovább az ujgurokkal való találkozók szervezését és ne tulajdonítson túl nagy fontosságot a saját személyének. Ne sajátítsanak ki a Székely Nemzeti Tanács műkedvelő politikusai minden történelmi megemlékezést”. Tóth Birtan Csaba határozottan cáfolta, hogy ő lenne ezen röplap szerzője. Kifejtette, az akciót olyan érdekcsoport művének tartja, akiket zavar az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács együttműködése. A hét során Gazda Zoltán, a sepsiszéki MPSZ elnökének nevében küldtek levelet a magyar sajtónak. A szóban forgó írásban Gazda vehemensen támadta Sepsiszentgyörgy polgármesterét, az alsó-háromszéki RMDSZ elnökét, Albert Álmost. Gazda Zoltán kifejtette, felháborító, hogy valaki feltörte postaládája tűzfalát és magánlevelező címéről küldte ki a szóban forgó dokumentumot. A magyar nyelvű sajtó egy újabb levelet kapott, amelyet Nagy Pál, a székelyudvarhelyi MPSZ elnöke ír alá, és amelyben az utóbbi Tulit Attilát, a Székely Nemzeti Tanács alelnökét, az MPSZ volt alelnökét támadta. Ezt a levelet biztosan nem Nagy Pál fogalmazta meg és küldte el a sajtónak, hanem egy „egy újabb diverziót keltő dokumentumról van szó”. /Magyar vezetőket célzó diverzió Sepsiszentgyörgyön. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 12./ Albert Álmos, az alsó-háromszéki RMDSZ elnöke feljelentést tett a rendőrségen azoknak a szórólapoknak és leveleknek az ügyében, amelyeknek szerinte az a céljuk, hogy konfliktust keltsenek a székelyföldi magyar szervezetek között. /Cs. P. T.: Levelek, szórólapok – ki kelt diverziót? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./2006. október 13.
Szülővárosába, Kézdivásárhelyre látogatott Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, miniszterelnök-helyettes, ahol A lábujjhelyre állt ország című, vele készített interjúkötet bemutatóján Ágoston Hugóval és Kozma Mária írónővel, a Pallas-Akadémia Kiadó főszerkesztőjével beszélgetett. Markó Béla a székelyföldi területi autonómiáról, a népszavazásról és az RMDSZ jövőjéről beszélgetett a meghívottakkal, köztük a Kézdiszéki Székely Tanács képviselőjével. A kilátásba helyezett autonómiareferendum kapcsán Markó elmondta: a népszavazás kiírása önámítás, aminek nincs törvényi alapja, a népszavazás nem járható út. – nem megyünk bele olyasmibe, aminek nem látjuk a végét – jelentette ki. /Iochom István: Önámítás a népszavazás (Markó Béla Kézdivásárhelyen). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 13./2006. október 13.
Huszonhat évvel az első találkozó után szeptember 21-24-e között ismét írókat fogadott Gyergyószárhegy. Az 1980-as, elhíresült összejövetelt 1990-ben követte egy újabb, majd 2000-ben egy harmadik, rá egy évre pedig a hargitafürdői rendezvényen felmerült az írók jogaiért síkra szálló szervezet létrehozása (ebből született az Erdélyi Magyar Írók Ligája). Az 1980-as tábor kezdeményezője, szóvivője a Kriterion akkori szerkesztője, Domokos Géza volt, 1990-től pedig Egyed Péter, aki az idei rendezvény megszervezését is tető alá hozta, a Székelyföld szerkesztőjével, Fekete Vincével együtt. A Szárhegyi Írótábort a továbbiakban kétévente fogják megszervezni. A mostani tanácskozáson Molnár Vilmos, a Székelyföld szerkesztője könyvbuszok elindítását kezdeményezte. Egyed Emese tanszékvezető arról beszélt, hogy a tanterv a kortárs irodalmat majdnem kiszorítja a tananyagból. Elek Tibornak, a békéscsabai Bárka főszerkesztőjének előadása heves vitát váltott ki. Elek az egységes magyar irodalom visszaállítása mellett érvelt. /Szabó Róbert Csaba: Írók fóruma, Szárhegy. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./2006. október 14.
A Magyar Polgári Szövetség vezetősége arra biztatja tagjait és szimpatizánsait, hogy vegyenek részt az agyagfalvi megemlékezési ünnepségen, annak ellenére, hogy a szövetséget nem hívták meg az eseményre. Ezt kérte Thamó Csaba, az MPSZ udvarhelyszéki közleményben. Egy erős, szolidáris koalícióban az RMDSZ máig már elfogadtatta volna a kulturális autonómiát célzó kisebbségi törvényt – jelentette ki Markó Béla Kézdivásárhelyen, egy értelmiségi fórumon. Bejelentette: az RMDSZ szakértői már dolgoznak a székelyföldi települések által létrehozandó önkormányzati társulás statútumán. Ugyanakkor leszögezte: az autonómia tárgyában tartandó népszavazás ötlete önámításra ad alkalmat, ugyanis ennek megszervezésére nincs törvényes lehetőség. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 14./2006. október 14.
A referendumtörvény módosításán dolgozik az RMDSZ, számtalan, a helyi közösségeket közvetlenül érintő kérdésben ki kellene kérni a lakosság véleményét, de erre jelenleg nem ad lehetőséget a jogszabály. Székelyföld önállóságának ügyében a népszavazásnak csak akkor lenne értelme, ha törvényesen szervezett, jelentette ki Albert Álmos alsó-háromszéki területi RMDSZ-elnök. /(vop): A népszavazásnak törvényesnek kell lennie (Albert Álmos Székelyföld autonómiájáról) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./2006. október 16.
Október 15-én ünnepséget szervezett az agyagfalvi 1506-os Székely Nemzeti Constitutio 500 éves, és az agyagfalvi 1848-as Székely Nemzeti Gyűlés 158 éves évfordulója alkalmából az RMDSZ, valamint Bögöz község önkormányzata, s erre meghívták a szövetségen kívüli magyar szervezeteket is, így az Erdélyi Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetőit. – Minden gazdasági és kulturális feltétel adott Székelyföld területi autonómiájához, amelyet a romániai magyarság nem az ott élő románok ellen, hanem velük együtt akar megvalósítani – hangsúlyozta Agyagfalván Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Az agyagfalvi ünnepre nem jött el sem Tőkés László Királyhágómelléki református püspök, az EMNT elnöke (arra hivatkozva, hogy későn kapta kézhez a meghívót), sem Csapó I. József, az SZNT elnöke, mert nem kapott módot a felszólalásra. Ettől függetlenül a gyergyói és más településekről elküldték képviselőiket a helyi székely tanácsok. /Székelyföld területi autonómiájáért szálltak síkra Agyagfalván. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./ Markó Béla kiemelte: „Sem Erdély, sem ezen belül a Székelyföld nem fejlődik úgy, ahogy kellene, még mindig szegény ez a nép... Sem Bukarest, sem Budapest, sem Brüsszel tálcán nekünk jólétet, biztonságot, önállóságot nem fog hozni. Ezt csak a székelység vívhatja ki magának!”. „A székelység megmaradásának receptje pedig szerintünk egyszerű: egység és önállóság. Ha ezt a két célt érvényesíteni tudjuk, megmaradunk és gyarapodni fogunk.” Az RMDSZ ezt az összefogást ajánlja mindazoknak, akik úgy érzik, hogy közösen kell dolgoznunk a közös jövőért. Civil szervezetekkel, egyházakkal, az értelmiségiekkel, az ifjúsági szervezetekkel, de az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal vagy a Székely Nemzeti Tanáccsal is. Gyertek, dolgozzatok velünk a Székelyföld autonómiájáért!” A székely székek nevében felszólaló polgármesterek – Török Sándor, Albert Álmos, Ráduly Róbert, Laczkó Albert Endre, Péter Ferenc és Benyovszki Lajos – szintén az autonómia érdekében történő összefogás szükségességét emelték ki. Bekiabálásokkal próbálták időnként megszakítani Markó Béla beszédét Agyagfalván. A letiltott színpadi beszéd című, Csapónak a rendezvényen felolvasásra szánt beszédének szövegét osztogatták a tömegben. /Domokos Péter: Agyagfalvi lecke az összefogásról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./ Agyagfalván a református templomban istentisztelettel kezdődött az ünnepség. A templomtól székely huszárok felvezetésével, rezesbanda-kísérettel vonult a néhány száz méterre lévő emlékműhöz Markó Béla és a kíséretében lévő Hargita megyei RMDSZ-képviselők és polgármesterek menete, mögöttük helységnévtáblákkal és zászlókkal a résztvevők. A magyar lobogók és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kék-ezüstholdas-napos zászlói megközelítőleg azonos számban voltak. Markó Béla kezdeményezte, legyen hivatalos nyelv a magyar Székelyföldön. Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester kijelentette: „Területi autonómiát akarunk, és ha ebben kételkedne valaki Bukarestben vagy akár Brüsszelben, akkor az ő meggyőzésükre a népszavazást is megszervezzük.” Hajrá Székelyföld, hajrá székelyek! – zárta beszédét Ráduly. Markó bejelentette: kész együttműködni az Erdélyi Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetőivel is. /Kovács Csaba: Markó Béla–Csapó József-párbeszéd a láthatáron? = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./2006. október 16.
A sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap szervezésében október 14-én Bálványoson tartották meg a Székelyföldi lapok immár hagyományossá vált találkozóját. A Brassói Lapok, a csíkszeredai Hargita Népe és a marosvásárhelyi Népújság munkatársai ültek asztalhoz a házigazdákkal, s a lapkészítés időszerű kérdéseiről – például az erdélyi magyar lapok külföldi kiadók általi megvásárlási elképzeléseiről – beszélgettek. /(L.): Székelyföldi újságírók találkoztak (Bálványos) . = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 16./2006. október 16.
Hét székelyföldi könyvtár vett át könyveket október 14-én Székelyudvarhelyen, az Illyés Közalapítvány 2004-ben indított könyvtártámogató programjának keretében. Idén huszonnégy erdélyi könyvtár választhatott száznegyven magyarországi kiadó címlistájáról – ugyanis ezúttal a könyvtárak maguk dönthettek a rendelésről. „Az alapítvány nem cenzúrázta az igényeket, mindössze a keretösszeget határozta meg könyvtáranként 750 ezer forintban” – mondta el Szabó Csaba, az alapítvány munkatársa. Mindenki megkapta a támogatást – a partiumi és belső-erdélyi könyvtárak maguk oldották meg a hazaszállítást, még júniusban. „Magyarország ott van, ahol magyar könyvek vannak, ahol magyar kultúra van” – mondta az átadáson Pomogáts Béla, az Illyés Alapítvány elnöke, aki – helyreigazítva az Erdélyi Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökének, Kiss Jenőnek a köszönő szavait – kijelentette: „ez nem adomány, hanem adó, amivel a magyar állam tartozik a határon túli nemzetrésznek.” A szállítmányban szép számban akadtak olyan könyvek is, amelyeket – a támogatáson felül – a kiadók ajándékba küldtek az erdélyi könyvtáraknak. /Kovács Csaba: Székelyföldre is megérkeztek a könyvek az Illyés Közalapítványtól. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./2006. október 16.
Kós Károly házsongárdi emlékművének megkoszorúzásával zárult október 15-én a Magyar Művészeti Akadémia Kolozsváron megrendezett vándorülése. A tanácskozásra az akadémia magyarországi, kolozsvári és Kolozsvár-környéki, valamint székelyföldi tagjai gyűltek össze. Makovecz Imre, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elmondta: az egyesület rögtön a magyarországi rendszerváltást követően alakult, a szó tág értelmében vett művészeket tömörít képzőművészektől, költőktől, íróktól filmszakembereken át az építészekig. Állami támogatás nélkül működik, alapítványi elven; feladatának tartja, hogy a magányosságra kárhoztatott művészeknek nyújtson fogódzót a rendszeres heti találkozókon keresztül. Szlovákiában, Szerbiában, Szlovéniában és Romániában élő tagok is tartoznak az egyesülethez, amelynek soraiba meghívásos alapon lehet bekerülni. Jelenleg hozzávetőleg 150 tagot számlál a Magyar Művészeti Akadémia. Elsőként Szilágyi István író köszöntötte október 14-én a Magyar Művészeti Akadémia vezetőségi tagjait. Makovecz Imre elnök hangsúlyozta: a Kárpát-medencében bárhol lehetne ez az összejövetel, hiszen a szervezetnek minden magyarlakta térségből vannak tagjai. Somogyi Győző képzőművész, elnökségi tag A művész hitele címet viselő, vetítéssel egybekötött előadást tartott. Az elmúlt másfél évben a Magyar Művészeti Akadémia soraiba lépett alkotók közül néhányan megtartották „székfoglalójukat”: Szőcs István, Sipos László, Páll Lajos, Király László, Ferences István, Farkas Árpád és Bogdán László tartottak beszédet és olvastak fel írásaikból. Oklevélosztással zárult a vándorülés délelőtti programja: Szenik Ilona népzenekutató, Lászlóffy Csaba költő, Szőcs István író, műfordító és Ács Margit, Lászlóffy Csaba, Király László, Szilágyi István; Ágh István, Dobai Péter és Nagy Gáspár műveit Kovács Flórián tolmácsolta. /-f-: A művésznek az életet kell szolgálnia. Kolozsváron tartotta vándorülését a Magyar Művészeti Akadémia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./2006. október 17.
Minden bizonnyal az 1989 utáni romániai politikai élet egyik kuriózumaként vonul be a politikatörténetbe, ha a Konzervatív Párt (PC) valóban benyújtja a parlamentben a Markó Béla RMDSZ-elnök leváltását szorgalmazó egyszerű indítványát. Minősíti a kormánykoalíció működőképességét, ha az egyik koalíciós fél a kormányzó partnere ellen fordul a parlamentben. Az RMDSZ-elnök újabban a székelyföldi autonómiát szorgalmazó kijelentéseket tett, valamennyi parlamenti párt rosszallását kiváltva. Ha a magyar képviselők jól felkészülnek, elérhetik, hogy első ízben folyjék a bukaresti törvényhozásban nyilvános vita Székelyföld autonómiájáról. Az RMDSZ-nek csupán azon kell eltűnődnie: miért a vádlott pozíciójából szembesíti a román politikát a székelyföldi igénnyel. /Gazda Árpád: Megkésett szembesítés. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./2006. október 17.
Agyagfalván Markó Béla ismét az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Meghívták ugyan a belső ellenzék, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Polgárszövetség vezetőit, felszólalásukat azonban megtiltották azzal, hogy RMDSZ-rendezvényről van szó. Erre utóbbiak hívei füttykoncerttel és tiltakozó bekiabálásokkal reagáltak. Markóék végre szembe kellene hogy nézzenek a tényekkel: megszűnt az erdélyi magyarság fölötti RMDSZ-es egyeduralom. A székelység egy része nem fogadja el többé feltétlenül az RMDSZ szűk körű vezetését, írta a Nyugati Jelen munkatársa. Sokan – nemcsak Székelyföldön – nem rajonganak a minden ellenzéki hangot visszautasító, lassan 14 éve hatalmon lévő szűk körű RMDSZ-vezetésért. Az ellenzék is ráébredhetne, túlzott Székelyföld-orientációjával még a vegyes vidékeken (Kolozs, Szilágy stb.) sem tudott jelentősen előretörni. Az RMDSZ továbbra is a legjelentősebb magyar politikai tömörülés marad, ráadásul az egyetlen, amely a parlamentben is politizálhat! /Chirmiciu András: Vízállás. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 17./2006. október 17.
A polgármesterek nézeteltérései miatt nem sikerül kistérségi társulásokat alapítani Háromszéken. A tervek szerint a megyében 10–12 mikrorégiót alakítanának, azt azonban a polgármestereknek kell eldönteniük, hogy mely településekkel kívánnak szövetkezni. Demeter János Kovászna megyei tanácselnök közölte, mindeddig csupán a Barót környéki települések határoztak kistérségi társulás alapításáról. Emellett még Gelence, Zabola és Szentkatolna, illetve Torja, Csernáton, Dálnok és Maksa polgármesterei mutatnak hajlandóságot az együttműködésre. Nyáguly Vilmos, Mikóújfalu polgármestere elmondta, a mikóújfalui, sepsibükszádi, bodoki és gidófalvi elöljárók megállapodtak abban, hogy létrehozzák a társulást. Nyáguly szerint eddig azért nem történt előrelépés, mert a megyei tanács azt ajánlotta, hogy minden Olt menti település tömörüljön egy nagy társulásba. Van más gond is, például Nagyborosnyóval egyetlen környékbeli település sem kíván társulni. Bartha László polgármester kifejtette, tárgyalásokat folytatnak Zágonnal és Barátossal, ám egyelőre egyetlen település elöljárójával sem sikerült megegyezniük. – Együttműködési szerződést írtak alá az Európai Régiók Szövetsége és az Árkosi Európai Uniós Képzőközpont képviselői, amelynek értelmében februárban brüsszeli fejlesztési szakértők látogatnak Háromszékre. Az RMDSZ elképzelése szerint többek között Kovászna, Hargita és Maros megyében kellene önálló régiókat kialakítani. – Elkészült a Székelyföldi Önkormányzati Társulás statútuma, legkésőbb jövő hónap közepéig pedig megszervezik az alakuló közgyűlést is – jelezte Demeter János. /Kovács Zsolt: Nem tudnak egyezségre jutni a polgármesterek a kistérségi szövetségeket ügyében. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./2006. október 17.
Valószínűleg november közepén kerül sor a Szövetség a Székelyföldért, a székelyföldi önkormányzatok társulásának alakuló közgyűlésére. Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke, akit az RMDSZ vezetősége a társulás létrehozásával kapcsolatos szervezési kérdésekkel bízott meg, elmondta, hogy elkészült a társulás statútumának tervezete. Szeptember 23-án Csíkszeredában a székelyföldi városokat és községeket képviselő polgármesterek és alpolgármesterek, a jelen levő önkormányzati képviselők és RMDSZ-tisztségviselők elfogadtak egy nyilatkozatot, mely szerint szükségesnek tartják a decentralizáció és szubszidiaritás elvének minél szélesebb körű alkalmazását, beleértve a különböző autonómiaformák kiépítését. /Novemberben alakul a Szövetség a Székelyföldért társulás. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./2006. október 17.
Dr. Becsek Garda Dezső képviselő kézhez kaphatta a szekusdossziéját. Megtudta, hogy 1978 óta figyelték. 1989 előtti nagy bűne volt, hogy a magyarság történetét – benne a székely sajátosságokat – és néprajzát kutatta. Távollétében lakását átkutatták. Egy történelmi tanulmányait tartalmazó könyvét 1982-ben kinyomtatták, majd elégették. Előzőleg Imreh István professzor és Kovács József kedvezően véleményezték. Az akkori propagandatitkár, Rab István gyűlést hívott össze Gyergyószentmiklóson, ugyanis az egész helyi pártbizottságot szankcionálták, amiért egy irredenta személyt, Garda Dezsőt, támogattak egy ilyen könyv megírásában. Rab mellett a főinkvizítor Hargita megye kulturális bizottságának az elnöke, Májai Albert volt. Végül elégették a könyvét. Az volt a baj, hogy könyvében nem írt a román nép székelyföldi folytonosságáról. Ezért nem engedték, hogy olyan helyre kerüljön, ahol a kutatásait folytathatta volna. Garda megalázónak tartja: bizonyos médiumok azt írták róla, hogy besúgó. A romániai magyar újságírók ezt a rágalmat Magyarországra is kijuttatták. Gardának 1992 és 2000 között tíz kötetet jelentett meg. A szövegük már ott volt a fejében, csak le kellett írnia. /Román Győző: Lángoló könyvek. Hogyan lesz a besúgottból besúgó? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 17./2006. október 17.
Együttműködési szerződést írtak alá a múlt héten Kovászna megye tanácsának és az Európai Régiók Közgyűlésének (ARE) képviselői Brüsszelben. Ennek nyomán a jövő évtől régiópolitikai és európai fejlesztési szakemberek tartanak képzéseket székelyföldi és romániai önkormányzati elöljáróknak az árkosi Európai Tanulmányok Központjában. Háromszék az 1990-es évek derekától tagja a több mint 250 európai régiót tömörítő ARE-nak. A Demeter János megyei tanácselnök vezette delegáció a szerződés aláírása mellett ismertette a vidék befektetési lehetőségeit a brüsszeli magyarok egyesületével. /Brüsszelben lobbizott Kovászna megye tanácsa. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./2006. október 18.
Traian Basescu államfő kijelentette: garantálja, hogy az ország valamennyi földrajzi egységében – így Dobrudzsában és Székelyföldön is – egyforma lesz az autonómia, nem lehet elvonatkoztatni Románia alkotmányától. Markó Béla RMDSZ-elnök kijelentéseiről, miszerint interetnikus feszültségeket gerjeszthet az, ha Székelyföld nem rendelkezik területi autonómiával, az államfő a következőképpen vélekedett: – Túlzásnak tartom. A román állampolgároknak elsősorban tiszteletben kell tartaniuk Románia alkotmányát, másként összeütközésbe kerülnek az állam intézményeivel. Az RMDSZ elnökének legutóbbi, agyagfalvi nyilatkozatát az államfő választási megnyilvánulásnak tartja, amellyel a politikus vissza szeretné hódítani szavazótáborát a Magyar Polgári Szövetségtől (MPSZ). Basescu a „kiszélesített autonómia” hívének tartja magát, mely szerint a helyi önkormányzatnak a lehető legnagyobb hatalma lenne a közösséget érintő döntéshozatalban. A Bolyai Kezdeményező Bizottság egyetemalapító kérésére vonatkozólag Basescu kijelentette: etnikai hovatartozástól függetlenül ellenzi az etnikai alapú szegregációt és a román állampolgárok elszigetelődését egy olyan Európában, ahol a többkultúrájú egyetemek képezik a valóságot. /Egységes autonómiát hirdet az államfő. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./2006. október 18.
Basescu államfő szerint ugyanannyi autonómia jár Udvarhelynek, mint Caracalnak. Ezt mondta választási kampánya idején, ezt mondta tavaly novemberben, amikor az MPSZ szembesítette őt a koszovói helyzetre vonatkozó javaslataival. Basescu ismétlései nem a probléma megértését, hanem a status quóhoz való ragaszkodást fejezik ki. Ezzel a nacionalizmussal szemben kellene most kreatívvá válnia RMDSZ-nek, SZNT-nek és a Székelyföldnek. A székelyföldi autonómiaterv képviselőinek is fel kellene adniuk néhány ideát. Székely Nemzeti Tanácsnak azt, hogy véget ért a brüsszeljárás konjunktúrája, és most egy állandóan helyzetet teremtő mozgalmat kell létrehozni. Az RMDSZ-nek fel kellene adnia a parlamenti út egyedüliségének fixa ideáját, és el kellene fogadnia, hogy a népszavazási kezdeményezések stratégiai eszközt jelentenek. Székelyföld autonómiájához egyaránt szükség van legális eszközökre és az akár tüntetésekig és polgári engedetlenségig is elmenő mozgalmakra. /Bakk Miklós: Az autonómia színe és fixa ideája. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./2006. október 18.
A várakozásokkal ellentétben nem nyújtotta be egyszerű indítványát a Konzervatív Párt (KP) Markó Béla miniszterelnök-helyettes ellen, aki durvának és előzmény nélküli szándéknak nevezte, hogy éppen az egyik koalíciós partner készül e lépésre. A KP vezető testülete október 15-én úgy döntött: aláírásokat gyűjt a honatyák körében egy egyszerű indítvány benyújtásához, hogy elérje Markó Béla lemondását miniszterelnök-helyettesi posztjáról, mert a politikus az utóbbi időben többször is szorgalmazta Székelyföld területi autonómiáját. Markó emlékeztetett, hogy miniszterelnöki posztjáról való lemondását korábban már a Nagy-Románia Párt (NRP) is kezdeményezte. Csakhogy ezúttal egy koalíciós partner teszi ugyanezt – fűzte hozzá. Gheorghe Funar NRP-s szenátor, volt kolozsvári polgármester nyílt levélben kérte, hogy szenátus állandó bizottsága tárgyaljon Markó Béla román- és Európa-ellenes nyilatkozatairól. Az NRP szenátusi frakciója pedig a Román Hírszerző Szolgálatot /SRI/ és a Külügyi Hírszerző Szolgálatot /SIE/ felügyelő parlamenti szakbizottságoktól azt kérte, hogy hallgassák ki a két titkosszolgálat vezetőit „az RMDSZ fegyverekkel és robbanóanyagokkal felfegyverkezett székelyföldi félkatonai alakulatainak előkészületeiről”. /B. T.: Előzmény nélküli egyszerű indítvány. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./2006. október 18.
Az 1956-os magyar forradalom széles körű visszhangot váltott ki Romániában, különösen a Székelyföldet magába foglaló Magyar Autonóm Tartományban és központjában, Marosvásárhelyen. Az 1956. februári népszámlálás szerint Marosvásárhely lakosságának 73,7%-a magyar nemzetiségű volt. A magyar beszéd nemcsak a magánszférát uralta, hanem a közhivatalokat is, kivéve a hadsereget és bizonyos mértékben a milíciát (rendőr-csendőrséget). Tartományi szinten ezekben a napokban aktivizálódtak a már régebben létező, de addig komolyabb tevékenységet ki nem fejtő szervezetek. A legkiemelkedőbb ezek közül a Faliboga Ioan által vezetett, marosvásárhelyi központú Nemzeti Felszabadító Bizottság (Comitetul National de Eliberare), amelynek Frunda Károly is a tagja volt. A forradalom hírére hét fiatal szovátai munkás a hegyekbe húzódva, fegyveresen akart harcolni a kommunista rendszer ellen. A gyulakutai hőerőműnél dolgozó néhány tisztviselő Veress Sándor vezetésével létrehozta a Titkos Forradalmi Szervezetnek nevezett Kis-Küküllő menti csoportosulást, és ekkor alakultak a magyar kultúrát ápoló, de később rendszerellenesnek bélyegzett egyesületek, mint amilyenek a sepsiszentgyörgyi Székely Ifjak Társasága, a Kossuth Kör, valamint a brassói központú EMISZ (Erdélyi Magyar Ifjak Szervezete). /Pál-Antal Sándor: Az 1956-os magyar forradalom visszhangja Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./2006. október 19.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke október 20-án hivatalában fogadja Csapó Józsefet, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét, egykori szenátortársát. Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tájékoztatási alelnöke közölte: az SZNT találkozót kért Markó Bélától, hogy a népszavazás szükségességéről és a területi autonómia kérdéséről tárgyaljanak. Hasonló kéréssel felkeresték a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőségét is, valamint a történelmi magyar egyházak püspökeit. Október 7-én a Székely Nemzeti Tanács közel száz küldöttje Sepsiszentgyörgyön határozatot fogadott el a székelyföldi autonómia népszavazás kiírásának és megszervezésének kezdeményezéséről. Ennek értelmében, a népszavazás kezdeményezése előtt az SZNT elengedhetetlennek tartja a történelmi egyházak támogatásának elnyerését, valamint az EMNT, az RMDSZ és az MPSZ országos vezetőségével való egyeztetést. Az SZNT kitart amellett, hogy Székelyföldnek területi autonómiára van szüksége. Tőkés László püspök, az EMNT elnöke október 18-i nyilatkozatában kifejtette: elsietett és túlzott volt az a bizakodás, amellyel a közvélemény az RMDSZ utóbbi időben hangoztatott nyitási szándékait és párbeszédre való készségét fogadta, hiszen Markó Béla ígéreteiből ez ideig semmi nem teljesült. A püspök rámutatott: Agyagfalvára nem EMNT-elnöki minőségében, hanem a többi erdélyi magyar egyházvezetővel együtt püspökként hívták meg. „Az RMDSZ autonómia-párti zászlóbontása szintén demagóg diplomáciai húzásnak tűnik. A Demokrata Szövetség elnöke ugyanis az egysíkú pártrendezvénnyé silányított ünnepségről – az EMNT és az SZNT mellőzésével – éppen azokat tartotta távol, akik az általa vezetett pártszervezet obstrukciója idején haló poraiból keltették életre, és egyedül képviselték a közösségi önrendelkezés, a székelyföldi területi autonómia ügyét” – hangzott a nyilatkozat. Tőkés László attól is tart, hogy a Szövetség a Székelyföldért elnevezésű RMDSZ-önkormányzati társulás valójában azért jött létre, hogy az SZNT mesterségesen létrehozott alternatívája legyen. A püspök felszólította az RMDSZ-t, hogy valljon színt: „hajlandó-e végre a román hatalommal folytatott paktumpolitikájával, másfelől a magyar viszonylatban gyakorolt diktátum-politikájával szakítani?” És hajlandó-e végre a valós összefogás végett párbeszédbe kezdeni, erre ugyanis az EMNT továbbra is nyitott. /Markó–Csapó találkozó Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./ Tőkés László püspök szerint az október 15-i, agyagfalvi megemlékezést „exkluzív RMDSZ-gyűléssé” változtatták. „Bár Toró T. Tibor közbenjárt Markó Bélánál, hogy én is kapjak szót Agyagfalván, Markó ettől elzárkózott” – jelentette ki a püspök. Az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet közleményben szögezte le: az agyagfalvi rendezvény nem az RMDSZ választási kampányrendezvénye volt, ezért nem lobogtak RMDSZ-zászlók. Ezzel ellentétben az SZNT jelenlévő tagjai megpróbálták a saját propagandájuk céljaira felhasználni a kínálkozó lehetőséget. /Markó-Csapó találkozó pénteken Vásárhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./