udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4589 találat lapozás: 1-30 ... 4021-4050 | 4051-4080 | 4081-4110 ... 4561-4589

Helymutató: Székelyudvarhely

2005. szeptember 5.

Folyik a vita Erdélyben – írta a Népszabadság – , hogy kinek állhatott érdekében a kémbotrány kiszivárogtatása. Egyesek úgy látják, hogy az egész botrányt a budapesti kormánykoalíció egyik vagy másik pártja robbantotta ki, de talán inkább a szocialisták, és a fő célpont éppen az RMDSZ és Markó Béla elnök, aki az utóbbi hónapokban túl közeli kapcsolatba került a Fidesszel, több alkalommal is nyilvánosan és határozottan bírálva a magyar kormányt. Mások szerint az egész a Fidesznek állhatott érdekében. Bosszúként amiatt, hogy annak idején – szerintük – Szatmári Tibor segítségével szivárogtak ki Budapestről azok a dokumentumok, amelyekkel a nagyváradi Erdélyi Riport hetilap a bíróság előtt is bizonyítani tudta: Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester több mint negyvenmillió forintot számolt el egy olyan – államosított, így elidegeníthetetlen – ingatlannak a vezetése alatt álló alapítvány általi megvásárlására, amelyik ingatlan a szakértők szerint legfeljebb nyolcmilliót ért. Mindenki egyetért abban, hogy a Szatmári-ügy hátterében magyar belpolitikai okok állnak. Az elmúlt napokban Bukarestben magyarellenes támadások sora indult egyes lapokban. Most kerül a plénum elé az RMDSZ által kidolgozott kisebbségi törvénytervezet, amelyet a szakbizottságokban rengeteg bírálat ért. /Szalontai Sándor: Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 5./

2005. szeptember 6.

Az augusztus 23-ai árvíz következtében súlyosan megrongálódott a vasúti pálya a Székelyudvarhely-Segesvár közötti vonalon. Két hét alatt sikerült elvégezni a javítást, így szeptember 5-én újraindult a székely gőzös. /Újra közlekedik a székely gőzös. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 6./

2005. szeptember 7.

A kilencvenes évek végén Oklánd franciaországi testvérfaluja, a Strasbourghoz közeli Beerendorf támogatást nyújtott az oklándi iskolának. A francia küldöttség idén a székelyudvarhelyi Kékiringó táncegyüttest néhány napra meghívta. Both Aranka, a Kékiringó vezetője elmesélte, hogy csapata, 15 gyermek, valamint 4 zenekari tag – a Venyige elindult Franciaországba, Beerendorfba. A francia falubeliek elvitték a Kékiringó tagjait Párizsba és Versaille-ba is. /Barabás Blanka: Nagy utat tett meg a Kékiringó. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 7./

2005. szeptember 8.

Az udvarhelyszéki árvíz után minden gyergyói településen a magyar egyházak is gyűjtést szerveztek, az önkormányzatok, civil szervezetek sem ülnek tétlen. Gyergyóremetéről egy héten át dolgozott földmunkára alkalmas erőgép Oroszhegyen, az üzemanyagot lakossági hozzájárulás biztosította. A következő héten a gyergyószárhegyiek váltották fel erőgépükkel őket. 200 millió lejt vittek a gyergyóditrói önkormányzat részéről első gyorssegélyként Székelyudvarhelyre. Gyergyóújfalu elsősorban faanyaggal járul hozzá a károk csökkentéséhez. A szállítást helyi vállalkozó vállalta. /Bajna György: Együttérzés ideje. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./

2005. szeptember 8.

A Székelyudvarhely környéki árvíz sújtotta falvakban is megkezdődik szeptember 12-én a tanítás. Siménfalván az iskola földszinti hat tantermét egyelőre nem tudják használni, ezért átmenetileg az emeletre költöznek az osztályok. Az átmeneti állapot pedig addig tart, amíg a megígért kormánysegélyből rendbe tudják tenni az épületet. Kobátfalván az óvoda épülete vált használhatatlanná, ám a tanév az óvodásoknak is megkezdődik: a közelben levő iskolában biztosítanak helyet számukra. Itt is számítanak a kormánysegélyre. /Számítanak a kormánysegélyre. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./

2005. szeptember 8.

A kolozsvári protestáns teológián 25 éve végzettek találkozóját tartották Székelyudvarhelyen. Gede Mátyás, a belvárosi református egyházközség lelkésze elmondta, hogy 1980-ban a protestáns teológia 34 végzős diákja nagyobbrészt református felekezetű volt. Velük együtt végzett egy kisebb létszámú unitárius és baptista felekezetű teológiai hallgatócsoport is. Az ötévente megrendezett találkozókat eddig többnyire Kolozsváron tartották, most Udvarhelyre esett a választás. Dr. Kozma Zsolt professzor elmondta, hogy ez az 1980-ban végzett évfolyam mind a tanulmányi előmenetel, mind az erkölcsi magatartás szempontjából követendő példát mutatott. Sajnos 1981-től államilag korlátozták a teológiai hallgatók számát, ezért sok egyházközség lelkész nélkül maradt. A teológiai oktatás diáklétszámát 1990-től már nem korlátozták, így igényeinek megfelelően vehetett fel diákokat, és ma már az Erdélyi Református Egyházkerületben nincs egyetlen lelkész nélküli parókia sem, ellenben a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben még találni lelkipásztor nélküli egyházközséget. Az anyaországi teológiai egyetemekkel szoros kapcsolatot tartanak fenn, és évente közösen egyhetes előadássorozatot szerveznek. Kolozsváron az egyetemen a református teológia testvéri kapcsolatot tart fenn a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológiával. Minden évben egy vagy két alkalommal kétnapos tanártalálkozót rendeznek Gyulafehérváron és Kolozsváron. A két egyház közti – felfogásbéli, dogmai – különbözőségek nem választanak el minket, mondta Kozma professzor. Rengeteg közös sorskérdés van Erdélyben, melyeket csak együtt cselekedve, összefogással tudnak megoldani, miközben megtartják felekezeti sajátosságaikat. Erdélyiben évszázadok óta gyakorolják az ökumenizmust. /Bágyi Bencze Jakab: Több évszázados az erdélyi ökumenizmus. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 8./

2005. szeptember 10.

Szeptember 9-én 30 millió forint segélyt adtak át az érintett települések polgármestereinek a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatalban szervezett találkozón. Az összeget a RMDSZ által nyitott bankszámlára a magyar kormány utalta át a székelyföldi árvizek áldozatainak megsegítésére. Az RMDSZ Országos Segélybizottságának döntése alapján a 30 millió forintos adomány a következőképpen oszlik meg: Farkaslaka 9 millió forint, Siménfalva 6 millió forint, Korond 1,5 millió forint, Bögöz 1,5 millió forint, Oroszhegy 1,5 millió forint, Felsőboldogfalva 3 millió forint, Székelyudvarhely pedig 7,5 millió forint segélyben részesül. Felkérték a polgármestereket, hogy a kapott összegeket gyorssegély formájában osszák ki az érintett családok között. /Szász Emese: Magyar kormánysegély az árvízkárosultaknak. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 10./

2005. szeptember 15.

A Marosvásárhelyi Rádió munkatársai szeptember 14-én immár ötödször indultak útnak, hogy közel 400 km-t megtéve közvetlen kapcsolatot teremtsen az adáskörzetbeli hallgatókkal. A szerkesztők tájékozódnak az érintett településeken lakók gondjairól, megvalósításairól, a turizmusban rejlő lehetőségekről stb. Az útvonalról pedig minden alkalommal a Marosvásárhelyi Rádióban élő tudósításokban számoltak be kollégáink. A rádiósok kerékpárral járják be a Nagyernye – Nyárádremete – Szováta – Bucsin-tető – Gyergyószentmiklós – Csíkszereda – Csíkszentkirály – Hargitafürdő útvonalat, majd Székelyudvarhely – Korondra – Szováta – Nyárádszereda útvonalon érkeznek vissza Marosvásárhelyre. /-vagy -: Gurul a Rádió, ötödször. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 15./

2005. szeptember 16.

Az Obiectiv Legionar c. vasgárdista folyóirat lapigazgatója, Serban Suru arra hivatkozott, hogy 1990 óta sokan jelentették fel, de a főügyészség nem indított eljárást ellenük. A lap április-májusi, összevont számában közölte Frunda György szenátor feljelentését, amelyet még március elején intézett a rasszista szövegeket közlő lap ellen. A feljelentést kiváltó lapszám arról cikkezett, hogy a zsidókat munkatáborba kell terelni, a magyarokat ki kell utasítani az országból és kasztrálni kell a romákat. A főügyészség nem indított hivatalból eljárást, noha Frunda a szenátus emberjogi, vallási és kisebbségi szakbizottságának elnökeként fordult a nyomozó hatósághoz. Suru és kiadói csapata nem rejtőzködik a nyilvánosság és a hatóság elől: a lap Bukarest belvárosában működtet irodát. A vasgárdista lap legálisan elérhető, postán is előfizethető. Kolozsváron is szabadárusításban kapható a lap, annak ellenére, hogy Emil Boc polgármester tavaly júniusi megválasztása után bejelentette, hogy az Antonescu-utcanév mellett a Vasgárda lapjának terjesztését is betiltja. A lapban közölt Magyar szélsőségesség c. tematikus összeállítás apropója az RMDSZ csíkszeredai kongresszusán kelt nyílt levél Bill Clinton akkori amerikai elnöknek, melyet „az RMDSZ horthysta-sovén frakciója, Toró Tibor, László Tőkés és Szilágyi Zsold” (sic!) állított össze. A vasgárdista lap tagadja, hogy Romániának bármi köze lett volna a holokauszthoz, továbbá antirasszista szellemben minősíti a magyarországi skinhead-mozgalmat. A lap szerint a szélsőségesek Magyarországon „üldözik a romákat, az idegen diákokat, a vendégmunkásokat, az arabokat, a kubaiakat, a homoszexuálisokat, a liberálisokat és a szegényeket, a hajléktalanokat és természetesen a zsidókat”, Erdélyben a magyarok 1990-91 között 4000 románt űztek el Hargita és Kovászna megyéből, továbbá nem hagyják megtelepedni a görög-katolikus apácákat Székelyudvarhelyen. /(Transindex): Vasgárda-lap a postán. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), szept. 16./

2005. szeptember 16.

Az árvízben tönkrement székelyudvarhelyi könyvtár állományának pótlására Eger is könyvgyűjtési akciót szervez – jelentette be a város polgármestere, a város az akcióval a Magyar Televízió kuratóriumának felhívásához csatlakozik. /Eger könyvet gyűjt a székelyudvarhelyi könyvtárnak. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./

2005. szeptember 17.

A katasztrofális Székelyudvarhelyt és környékét érintő árvizek – újabb „népszavazást” fakasztottak Magyarországon. Egy – igazit. Fodor Sándor nem híve a „kettős állampolgárságnak”. A tavaly decemberi népszavazás eredménye megdöbbentette Fodor Sándort is, de minderről mostanáig nem szólt. Most azonban – Magyarország népe ismét „szavazott”. Az árvizek késztették színvallásra Magyarországot, Magyarország népét is. Az árvíz hírére, egy emberként mozdult meg Magyarország népe. A sokszázezer „kispénzű magyarországi testvérünk döntő módon hozzájárul az árvizek okozta rombolások nyomainak az eltüntetéséhez” – írta Fodor. „Ezek után – hadd legyek büszke arra a népre, amelyből vétettem” – tette hozzá. /Fodor Sándor: Az igazi „népszavazás”. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./

2005. szeptember 17.

A magyarországi Szép Versek és a Körkép antológiák mintájára – az egyik az előző esztendő vers-, míg a másik a prózaterméséből válogat, a kilencvenes években a székelyudvarhelyi Ablak Kiadónál először az erdélyi versantológia: a Fagyöngy jelent meg (1993 és 1995 között ötször), majd a prózaantológia, az Erdélyi Dekameron is csatlakozott hozzá (1996-ban két, 1997-ben egy kötettel), ezután a Majla Sándor szerkesztette antológiák megjelenése szünetelt. A Hargita Kiadóhivatal és a Pro Print Kiadó közös kiadásában, Fekete Vince szerkesztésében 2001-ben jelentette meg az Erdélyi Szép Szót, az antológia a költők és prózaírók előző évi teljesítményéből válogat. Eddig öt kötet jelent meg (2000, 2001, 2003, 2004, 2005), bizonyítandó, hogy a kortárs erdélyi magyar irodalom jelen van. Az idei antológia 31 erdélyi költőtől közöl verset, s van három olyan alkotó is, aki verssel és prózával is jelen van. A költőkkel szemben 16 prózaíró jutott szerephez az antológiában. /Bogdán László: Erdélyi Szép Szó, 2005. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./

2005. szeptember 20.

A Hargita megyei rendőrség szerint nincs összefüggés Toroczkai László Romániából való kitiltása és barátnőjének a rendőrségre való beidézése között. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökét a múlt hét elején a nagyszalontai határrendészek nem engedték belépni Romániába, román nemzetiségű barátnőjét pedig telefonon kezdték zaklatni rendőrként, illetve titkosrendőrként bemutatkozó ismeretlenek. Toroczkai kiutasítását később arra a törvénycikkelyre hivatkozva indokolta meg a határrendészet, mely szerint csak azok a személyek léphetnek be Romániába, akik nem jelentenek veszélyt a nemzetbiztonságra, közrendre, közegészségügyre vagy közerkölcsre. Daniela Criasan, a Hargita megyei rendőrség szóvivője határozottan cáfolta, hogy összefüggés lenne M. I. telefonos beidézése és Toroczkai kitiltása között. „A hölgyet egy-két évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmény szemtanújaként kerestük.” – szögezte le a szóvivő. A rendőrök egy évekkel ezelőtti székelyudvarhelyi köztéri késelés ügyében kértek nyilatkozatot az eset szemtanújaként nyilvántartásba vett M. I.-től. Toroczkai elmondta, a barátnője ezt követően felhívta a késelés áldozatát, aki nem tudott arról, hogy ügyében újabb fejlemények lennének. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője továbbra sem tartotta kizártnak, hogy barátnőjét tulajdonképpen a vele fenntartott kapcsolat miatt zaklatták. /D. Balázs Ildikó, Gazda Árpád: Feljelentik a fenyegetőket? = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./

2005. szeptember 23.

Nem tartja igazságosnak Szász Jenő polgármester a Hargita megyei sürgősségi helyzeteket kezelő bizottság döntését az árvízkárokat illetően, mert a kormánysegélyből méltatlanul kevés pénz jutott Székelyudvarhelynek. 123 milliárd lej elsősorban az áradások által megrongált infrastruktúra helyreállítására és felújítására érkezett a kormánytól. A polgármester szerint olyan települések is kaptak támogatást, melyeket nem érintett az áradás. /Belföldi hírek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 23./

2005. szeptember 24.

A Kárpát-medencei magyar orvosok határok feletti nemzetegyesítő és szakmai tájékoztató célú szimpóziumokat Erdélyben és Kárpátalján évente kétszer, Felvidéken és a Vajdaságban pedig évente egyszer szerveznek. A két erdélyi orvosi találkozót Vajdahunyadon, illetve Székelyudvarhelyen szokták megrendezni, nyilatkozta dr. Mikola István, aki az Orbán kormány egészségügyi minisztereként a magyarországi küldöttség vezetője volt. Vajdahunyadon szeptember 23-án zajlott a Magyar Egészségügyi Társaság erdélyi rendezvénye. A szakmai előadások a gyermek- és szívgyógyászat, minőségbiztosítás, illetve az orvostudomány történetére összpontosítottak, mondta dr. Hauer Erich vajdahunyadi sebészorvos, a rendezvény fő szervezője. A tudományos konferencia számos román orvos részvevője bizonyítja, hogy a tudomány túllép a nyelvi és politikai határokon. Dr. Mikola István szerint az utóbbi években egyre szorosabb együttműködés alakult ki magyarországi, illetve erdélyi és felvidéki orvosok között, s örvendetes, hogy az utóbbi esetekben nemcsak a magyar kisebbség soraiból kikerülő, hanem a többségből származó orvosok is fokozott érdeklődést mutatnak a magyarországi orvostudomány iránt. /Chirmiciu András: Magyar orvosok vajdahunyadi találkozója. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 24./

2005. szeptember 24.

A Heti Hirdető című, Székelyudvarhelyen megjelenő szórakoztató magazin augusztus 22-i számában új magyar szó szerepel: Ha befizetsz, kapsz sommerpénzt. A román somer szót tehát sommer-re magyarították. A székelyudvarhelyi Polgári Élet augusztus 20-i számában jelent meg Fábián Lajos írása, aki sajátságosan üdvözölte a 15 éves Udvarhelyi Híradót. /Barabás István: Árnyékos kultúrák. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 24./

2005. szeptember 26.

Erdélyi Kézmíves Céh néven érdekképviseleti szövetségbe tömörültek a hétvégén Szovátán egybegyűlt kézművesek. Az alakuló ülésen a rézművestől a csuhéfonóig, a restaurátortól a bábkészítőig szinte minden kézműves kategória képviseltette magát. Az ülésen többen is a giccs ellen foglaltak állást. A jelenlévők abban állapodtak meg, hogy a céh szakbizottságai majd az eredetiséget és hagyományt igazoló termékkártyát bocsátanak ki. A cégtagok jelmondatukat az Erdélyi Szépmíves Céh 1924-es programjából kölcsönözték, amely hitet tesz amellett, hogy „tartalomban csak értékeset és jót, külsőben csak igazán szépet és művészit adhatunk”. Molnár Attila, az érdekképviselet egyik kezdeményezője a Krónikának elmondta, a szervezet a szépmíves céh „analógiájára” született. A szövetség elsődleges célja a kézművesek, ipar- és képzőművészek, kisiparosok, hobbyművész alkotók, díszítőművészek és egyéb kategóriák érdekeinek képviselete. Közös internetes portált indítanak, ahol a tevékenységeket és a termékeket mutatják be. Ugyanakkor kézműves faluturizmust készülnek kiépíteni. „A turista egy-két hetet tölthetne valamelyik település jellegzetes kézműves műhelyében, ahol nemcsak elleshetné a titkokat, hanem megpróbálkozhatna a termék előállításával” – magyarázta Molnár Attila. Az alakuló ülésen a székelyudvarhelyi Lőrincz Zsuzsát választották a szervezet élére, majd a kolozsvári Egri András és Anasztaszija Vdovkina tűzzománc munkáiból megnyitották a céh első kiállítását. /Szucher Ervin: A giccs ellen foglalt állást a kézművesek érdekképviselete. = Krónika (Kolozsvár), szept. 26./

2005. szeptember 26.

Idén Székelyudvarhely volt a házigazdája a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) hagyományos (immár 14. ízben megrendezett) vándorgyűlésének. A szakmai rendezvény témája: Gazdaságpolitikai alternatívák – Románia felzárkózási esélyei. A vándorgyűlésen több mint 200-an vettek részt, köztük népes küldöttség Székesfehérvárról. Az előadók között volt Kádár Béla akadémikus, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke; Simai Mihály professzor, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdaság Kutató Intézetének tudományos igazgatóhelyettese; Marcel Moldovan professzor és a Román Tudományos Akadémia Világgazdaság Kutató Intézetének igazgatója. /Hecser Zoltán: Közgazdász-vándorgyűlés. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 26./

2005. szeptember 27.

Közel egymillió forintnyi segély gyűlt össze a debreceni Református Kollégium szeptember 19-i jótékonysági koncertjén, amelyet az udvarhelyszéki megrongálódott református templomok javítására, illetve a székelyudvarhelyi református gimnáziumba járó árvízkárosult gyerekek családjainak ajánlottak fel. A debreceni kollégium dísztermében megrendezett koncert vendége volt Tőkés Zsolt, az udvarhelyi egyházi oktatási intézmény igazgatója. Tőkés Zsolt tájékoztatása szerint a koncerten és az előtte szervezett gyűjtésen összegyűlt közel egymillió forintot a bikafalvi, hodgyai és siménfalvi református templomok felújítására, illetve az udvarhelyi református gimnáziumba járó 12 árvízkárosult diák családjainak megsegítésére ajánlották fel. /Rédai Attila: Újabb református segítség az árvízkárosultaknak. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 27./

2005. szeptember 28.

Megbeszélést tartott Székelyudvarhelyen a Magyar Polgári Szövetség elnöksége, amelyen a politikai pártként való bejegyzéshez szükséges aláírások gyűjtésének előkészületei volt a központi téma. Azt tervezik, hogy a gyors nyomdai kivitelezés után október 17-től indulhat az aláírásgyűjtési akció. „Az is elképzelhető, hogy néhány nappal kitoljuk az indulás dátumát, hiszen nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a vidéki lakosság ebben a periódusban a termények betakarításával van elfoglalva” – tette hozzá Szász Jenő. /Cs. S.: MPSZ-aláírások: októberi rajt. = Krónika (Kolozsvár), szept. 28./

2005. szeptember 28.

Tavalyhoz képest megkétszereződött az iskolában hetente háromszor magyar órákat látogató csángó gyermekek száma a Bákó megyei falvakban, ennek ellenére zaklatottabb hangulatban indult a tanév a moldvai magyarok számára. A megyei tanfelügyelőség az országos tanévnyitó után egy héttel engedélyezte a magyar oktatás megkezdését, több helyen jelenleg is a magyar tanítók ügyességén múlik, hogy megtarthatják az órákat. Diószénben a tanítónő kopaszra nyírással fenyegette a csángó gyermekeket, ha magyarul akarnak tanulni, a Külsőrekecsinhez tartozó Csík faluban pedig a római katolikus pap úgy vette rá a szülőket a lemondásra, hogy a vakációban tartott egyik szülői értekezleten egy ellenszegülő felnőttet gallérjánál fogva eltávolított. Egyik csángó faluban az iskola takarítónőjét fenyegette az igazgató azzal, hogy ha magyar órákat kér gyermeke számára, állás nélkül marad, máshol a hivatalos okmányokért a helyi tanácshoz forduló szülőt azzal utasította rendre a polgármester, hogy bezzeg amikor a magyar órákat követelte, nem ment igazolványért a faluházára. Hegyeli Attila, a moldvai magyar oktatási program irányítója elmondta, több helyen igazgatócsere történt, sőt, Bákó megye korábbi főtanfelügyelőjét is menesztették, a jelenlegi Radu Ababei pedig nem akarja érteni a csángók moldvai jelenlétét és követeléseit, egyes falvakban pedig a régi igazgatók és helyi plébánosok részéről tapasztalnak rosszindulatot. Ennek ellenére tizenkét faluban közel hatszázötven csángó gyermek jár heti három magyar órára román tannyelvű iskolában, a háznál tartott délutáni órákat ezren látogatják. Kósteleken és Csík faluban idén először kerül be az órarendbe a magyaróra, és több mint negyvenöt év óta először hirdetnek magyar tanári állást Moldvában, jelesen Magyarfaluban. Hegyeli Attila szerint a moldvai magyar oktatási programra fordított pénz és az ebből megfizethető tanár, tanító nem elegendő ahhoz, hogy a csángó gyermekek körében a magyar nyelvet első nyelvvé lehessen fejleszteni, de az elérhető, hogy a kevertnyelvűség egy tisztább kétnyelvűséggé alakuljon. Az elmúlt tizenöt év alatt közel ezer csángó diák érettségizett magyar tannyelvű iskolában Csíkszeredában, Gyimesfelsőlokon, Székelyudvarhelyen és Bukarestben. Jelenleg százöt középiskolás tanul a négy városban a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége ösztöndíjával, és évente tízen folytatják tanulmányaikat anyanyelvükön magyarországi egyetemeken a magyar oktatási minisztérium támogatásával. Lesújtó ellenben, hogy az 1990 óta magyarországi egyetemeken végzett kilencven csángó fiatalból alig négyen-öten tértek vissza Moldvába. A csángó falvakban jelenleg tanító erdélyi pedagógusok két-három évente cserélődnek. /Fekete Réka: Fenyegetnek a magyar szóért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 28./

2005. szeptember 29.

Most fogja tárgyalni Székelyudvarhely tanácsa az Urbana Rt. távfűtés- és vízszolgáltató cég ügyét. A cég 19 milliárd régi lej adósságot halmozott fel, vezetői szerint az önkormányzat nem folyósította rendszeresen a hőenergia előállítási árának törvény szerint megszabott támogatását. Szász Jenő polgármester előterjesztett javaslatában a siófoki Termofok Kft.-nek adná át a szolgáltatás működtetését, ám a jogi szakbizottság szerint nem bontható fel egyoldalúan az önkormányzat és az Urbana Rt. közötti szerződés, és nem lehet a szolgáltatásokat versenytárgyalás nélkül más cégnek átruházni. /Gergely Imre: Ma vitáznak Udvarhelyen az Urbana Rt. sorsáról Fűtés. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./

2005. szeptember 29.

Szeptember 28-án Székelyudvarhelyen megnyílt Bandi Kati festmény, pontosabban pasztellkiállítása. A Marosvásárhelyen élő művésznő főleg divattervezőként dolgozik, alkot. Több textil- és festettüveg-kiállítással is lépett már a művésznő az elmúlt években a világ elé. /Bágyi: Bandi Kati tárlatán. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 29./

2005. szeptember 30.

Önkormányzati ülést tartott szeptember 29-én Székelyudvarhelyen a tanács. A költségvetés nélkül működő villanytelepi bölcsőde helyzetéről hosszas vita alakult ki a két tanácsosi frakció között. Szász Jenő polgármester közölte, a hivatala által előterjesztett költségvetési tervezetben szerepelt az intézménynek szánt pénzösszeg, ellenben a költségvetés kiegészítése során a tanács egy része nem járult hozzá annak jóváhagyásához. A távhőszolgáltatás jövőjéről sem döntöttek a városatyák. A többségi RMDSZ-frakció ismételten elvetette annak az elképzelésnek a támogatását, mely szerint a siófoki Termofok Kft. – a lakószövetségekkel közösen – működtetné a közszolgáltató vállalatot. /Szász Emese: Tanácsülés Székelyudvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 30./

2005. szeptember 30.

A székelyudvarhelyi Sándor Kiadó megjelentette a Hadak Útján című, a hunok nagy össztörténelmét tárgyaló kétkötetes könyv átdolgozott harmadik kiadását. A hun történelmet tárgyaló munka két előző kiadása a világ minden sarkába eljutott, s sikert, értékelést és elismerést váltott ki az olvasók körében. /Újra megjelent a Hadak útján. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), szept. 30./

2005. október 1.

Október 1-jén lesz az évnyitó a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Székelyudvarhelyi Képzési Központjában. Idén negyvennégy elsőéves nappali hallgató és negyvenkét levelező tag iratkozott be a főiskolára és kezdi el tanulmányait. Az ünnepségen jelen lesz dr. Kandikó József, a tatabányai anyaintézet főigazgatója is. /Tanévnyitó a MÜTF-ön. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 1./

2005. október 1.

Bikafalva általános iskolája számára ajánlotta fel egyhavi fizetését az RMDSZ szenátusi frakciója. A tizenkét RMDSZ-szenátor azért döntött az iskola támogatása mellett, mert az árvíz után háttérbe szorult a tanintézmény helyzete. A szenátorok küldöttei Malomfalvára is ellátogattak. Az ott élő árvízkárosultak számára elkezdték a székelyudvarhelyi Famos Rt. által felajánlott, összesen 2 milliárd lej értékű, 140 teljes bútor-együttes átadását. A faluban 156 házba folyt be a víz és 140 helyen mosta ki az alsó szintet. A károsultakat szobabútorral segítik, családonként egy kihúzható kanapét, egy kétajtós szekrényt, egy asztalt, valamint négy széket kapnak. /Szenátori adományok. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 1./

2005. október 4.

Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Borbély László közmunkaügyi és területrendezési miniszter jelenlétében október 3-án hivatalosan felavatták a Parajd – Bucsin-tető – Gyergyóalfalu közötti utat. Az 55 kilométeres műút az elmúlt 15 év legjelentősebb infrastrukturális beruházásának számít Hargita megyében. Borbély László hangsúlyozta, hogy a munkálatok Maros megyében is haladnak, Balavásár és Szováta között, ugyanakkor elkezdték a Csíkszereda–Székelyudvarhely útszakasz felújítását is, mintegy 16 kilométeren. 2006-ban fognak hozzá a Szászrégen és Maroshévíz közötti út felújításának. /Antalfi Imola: Hivatalosan is átadták a Parajd – Bucsin-tető – Gyergyóalfalu közötti utat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./

2005. október 5.

Felsőoktatási intézmények működnek Hargita megye több városában. A leggyakrabban a sajtó a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemről (EMTE) ír, de állami és magán felsőoktatási intézményeket látogat több száz Hargita megyei fiatal. Az EMTE-n Csíkszeredában kilenc szakon 1200 diák tanul magyarul; a Babes–Bolyai Tudományegyetem Matematika–Informatika Karának csíkszeredai informatikai tagozatán három évfolyamon szintén magyarul folyik az oktatás; Székelyudvarhelyen a Tanítóképzőn három évfolyamon 80 diák tanul, szintén magyarul; Gyergyószentmiklóson pedig két szak három-három évfolyamán tanulnak magyarul a diákok. Emellett Székelyudvarhelyen a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján is zajlik magyar nyelvű felsőoktatás. Mintegy 1500-ra becsülhető azoknak a diákoknak a száma, akik Hargita megyében magyarul végzik felsőfokú tanulmányaikat. A bolognai folyamat életbe ültetése következtében az eddig főiskolaként működő intézmények alapképzést nyújtó egyetemek lettek, hallgatói pedig egyetemistákká váltak. A Csíki Játékszínnél elmondták, hogy az egyetemisták sokkal kisebb arányban váltanak bérletet, mint például a középiskolások. A komolyzenei előadásokon nagyon kevés az egyetemista. Hasonló a tapasztalat a könyvbemutatókon, tárlatmegnyitókon is. /Sarány István: Egyetemi városok és diákélet. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 5./

2005. október 5.

Október 4-én Gyergyószentmiklóson mutatott be szentmisét dr. Jakubinyi György érsek. Ezután a Korona nagytermében került sor – népes egyházi és világi részvétellel – a zsinati napra. (A következő napon Csíkszeredában, majd Székelyudvarhelyen tartanak zsinati napot.) Előadások hangzottak el az egyház szerepéről a társadalomban, ezt követték a hozzászólások. /Bajna György: Zsinati nap Gyergyószentmiklóson. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 5./


lapozás: 1-30 ... 4021-4050 | 4051-4080 | 4081-4110 ... 4561-4589




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék