udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 178 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 151-178

Helymutató: Bukovina

1997. május 5.

A román-ukrán alapszerződésről 1993-ban kezdődtek el a tárgyalások, de többször elakadtak, mert Iliescu mereven ragaszkodott a román földnek tartott Besszarábia és Bukovina egy részét, a Herta tartományt és a Kígyó-szigetet a Szovjetuniónak juttatott Molotov-Ribbentrop paktum elítéléséhez. A másik gondot az Ukrajnában élő román kisebbség helyzete jelentette. Bukarest szerint elnyomják, megfosztják anyanyelvétől a román kisebbséget. Végül a Fekete-tengeri Országok Együttműködési Tanácsának isztambuli csúcsértekezletén Emil Constantinescu államelnök és Leonyid Kucsma ukrán elnök megállapodott abban, hogy két eurorégiót hoznak létre, amit az alapszerződés szentesít. - A román félnek nem sikerült elérni azt sem, hogy Kijev egységes nemzeti kisebbségnek tekintse az Ukrajnában élő román kisebbséget, az ukrán felfogás szerint román nyelvet beszélő, három különálló kisebbségről van szó. /Magyar Hírlap, máj. 5./

2000. február 19.

Csernakeresztúr Hagyományőrző Csoportja a magyar iskola osztálytermében tartotta próbáját. A csoport február végén részt vesz a kézdivásárhelyi farsangi felvonuláson, majd rövid turnéra indul a környékbeli falvakba. Csernakeresztúron mindig volt tánccsoport, énekkar, az idetelepedett bukovinai székelyek őrzik hagyományaikat. Hivatalosan 1994-ben jött létre a Hagyományőrző Egyesület és ugyanabban az évben, november 19-én, Szent Erzsébet napján felavatták a Tájházat. Az egyesületnek nem engedték meg, hogy a kultúrotthonban próbáljon, ezért a magyar iskolában folynak a próbák. A csoport legtöbbször Magyarországon lépett fel, de Erdély számtalan településén is jártak már. /Gáspár Barra Réka: Bukovinai székely hagyományőrzés Csernakeresztúron. = Nyugati Jelen (Temesvár), febr. 19./

2000. február 29.

László Anikó a csernakeresztúri hagyományőrzők kapcsán a bukovinai székelyekre emlékezett. Nagyapja, László János kézirata /A Bukovinában élő (élt) magyarság és kirajzásának története 1762-1914-ig, az első világháború kitöréséig. Írta László János, dévai telepesgazda 1935-ben/ sok emléket összegyűjtött családjuk, rokonságuk múltjából, az 1764-es madéfalvi székelyirtástól kezdve a Moldvában létrehozott településeken /Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva/ át a kirajzásig. /László Anikó könyvtáros: Családi (közösségi) krónika? = Nyugati Jelen (Arad-Temesvár), febr. 29./

2000. április 4.

Budakeszi 14-15 ezren lakosának 30-40%-a erdélyi, dél- vagy felvidékről származott el. Az idősebb székelyek zöme 1945 után került Budakeszire, a második nagyobb exodus pedig a romániai forradalom után volt. A Budapesti Székelykör az 1980-as évek közepén alakult, ezt követően megindult az országos szerveződés. Budakeszin 1990-ben alakult meg a Buda környéki Székelykör 21 fővel. Elnöke azóta is Gecző István, ügyvezető elnöke pedig Zsigmond Balázs. A Székelykör kulturális egyesület, politikai és gazdasági tevékenységet nem folytat. Nemcsak Budakesziről, hanem Budapest környéki falvakból, így Budajenőből, Zsámbékból, Budaőrsből, Etyekből, Érdről, Telkiből, Tökből, Pátyból, Biatorbágyból is vannak tagjaik. A Bonyhád székhelyű bukovinai székelyekkel is tartják a kapcsolatot. Feladatuknak tekintik a fiatal művészek segítését, tárlatok rendezését, együttesek fellépését, összejövetelek, bálok megtartását, a székelységgel foglalkozó írások közreadását. Kiállításokat, tudományos, irodalmi előadásokat, versenyeket (szavaló, prózamondó, mesemondó) szerveznek. Csíkszeredával, Csíktapolcával. Augusztus 20-án Csíkszeredából és Csíktapolcáról várnak vendégeket, útiköltségükhöz hozzájárulnak. Ebben az évben székelykaput szeretnének felállítani. - 1996-ban a község temetőjében kopjafát emeltek a második világháborúban elesett erdélyi katonák emlékére. A kopjafát Andrási Ignác készítette. /Szőcs Andrea Enikő: Buda környéki Székelykör. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./

2000. május 12.

A román és az orosz külügyminiszter megállapodott arról, hogy szakértői szinten felújítják a tárgyalásokat a két ország közötti alapszerződésről - jelentette be ápr. 11-én Petre Roman, aki Igor Ivanovval az előző napon Strasbourgban, az Európai Tanács miniszteri bizottsága ülésének keretében egyezett meg erről. Az alapszerződés ügye negyedik éve holtponton van, miután 1996-ban Románia az utolsó pillanatban visszalépett attól, hogy parafálja a szerződéstervezetet. Románia 1991-ben alapszerződést kötött a Szovjetunióval - néhány hónappal annak felbomlása előtt. 1996-ban a közelgő választásokra való tekintettel a Vacaroiu-kormány akkor közölte Moszkvával, hogy nem parafálja a szerződés tervezetét, amikor az akkori orosz külügyminiszter, Jevgenyij Primakov már a Bukarestbe tartó repülőgép fedélzetén ült. Ion Iliescu akkori államfő azért visszakozott, mert a tervezett szöveget Romániában kemény bírálatok érték. A diplomáciai vita egyik következménye az lett, hogy miközben Románia gyakorlatilag teljes mértékben kiszorult az orosz piacról, az energiahordozók importfüggősége fennmaradt, s így évi 1 milliárd dollárt meghaladó román hiány alakult ki a kétoldalú kereskedelmi forgalomban. Román részről elsősorban azt szeretnék elérni, hogy az alapszerződés ítélje el a Ribbentrop-Molotov paktumot. Bukarest álláspontja az, hogy a paktum elítélésével megteremtődik annak feltétele, hogy visszakövetelje Besszarábiát és Észak-Bukovinát. A Románia által vitatott hovatartozású két terület jelenleg a Moldovai Köztársaság, illetve Ukrajna része. /Román-orosz alapszerződés. Felújítják a tárgyalásokat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12./

2000. augusztus 2.

A Diaszpóra Alapítványt 1993-ban alapította Vetési László, református lelkész. A fő célkitűzés a szórványok megmentése volt, nemcsak egyházi, hanem oktatási, művelődési szempontból is. Orbán Lajos, a református teológia frissen végzett hallgatója, már 1995 óta dolgozik az alapítványnál. Elmondta, hogy az 1992-es népszámlálási adatok alapján kidolgoztak egy munkaprogramot: feltérképezték a szórványokat. 1996 nyarán a Kárpátoktól délre fekvő területeket térképezték fel teológusokból álló munkacsoportokkal. Ennek eredményeként az Erdélyi Református Egyházkerület megújította a pitesti-i és a Ramnicu Valcea-i lelkészi állásokat. 1997-ben Moldovában és Bukovinában folytatták a munkát Mindenütt nagyon nagy szeretettel és örömmel fogadták őket. Ekkor került lelkész Bákóba. 1998-ban a Bánságban dolgoztak és egészen Orsováig mentek le. Az ott összegyűjtött adatokat a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek adták át. Még ugyanebben az évben a szászok lakta dél-erdélyi Királyföldre látogatta, majd a Zsil völgyében rendeztek egy nyolcnapos programot, melynek keretében magyar nyelvoktatással is foglalkoztunk. Az Üzenet református lap mellékleteként megjelentettek egy kiadványt, melyben a szórványokkal foglalkoznak. Ezt minden szórványgyülekezetbe is elküldik. A szervezet anyagi támogatója az Erdélyi Református Egyházkerület és az Illyés Közalapítvány. /Diaszpóra Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

2000. augusztus 16.

A határon túli románok találkozóját rendezték meg Marosfőn, ahol az Egyesült Államokban, Olaszországban és Németországban élő román diaszpóra problémáit vitatták meg. Ez volt a határon túli románok harmadik találkozója. A Floridából érkezett Claudiu Matasa egyetemi professzor elmondta, hogy az Egyesült Államokban élő román és magyar diaszpóra történelmi kérdések ügyében zajló ″viadala″ még Floridában is érződik, mivel ott él a románok történelmének egyik legelszántabb védelmezője, Traian Golea. A Torinóból érkezett Mariana Cirlan egyetemi professzor arról számolt be, hogy milyen kemény harccal próbálja ellensúlyozni egy olyan, Olaszországban megjelent könyv hatásait, amely becsmérlően szólt a románokról. Iurie Rosca moldovai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy a helyi hatóságok akadékoskodása ellenére Besszarábiában fejlődik a romanizmus. Egy Észak-Bukovinából érkezett diák azt állította, hogy az Ukrajnából Romániába tanulni érkező egyetemisták egyötöde az ukrán titkosszolgálat ügynöke. /Határon túli románok találkozója Marosfőn. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./

2000. augusztus 23.

A bukovinai székelyek gróf Hadik András, a jó emlékezetű tábornok jóvoltából, bár a madéfalvi veszedelem után menekültek, nem szóródtak szét, hanem az akkor még a Monarchiához tartozó Bukovinában egy kis "hazát”, egy kompakt közösséget teremthettek: Józseffalva, Andrásfalva, Hadikfalva, Istensegíts... E székely közösségek "hazaköltöztek″, kisebb részük Erdélybe, a többség Délvidékre, a mai Vajdaságba. Az erdélyiek viszonylag jobban jártak, hiszen a dévai és csernakeresztúri közösségek ma is élnek és virágoznak. A Délvidékre telepítettek viszont egész tragédiasorozaton estek át: elüldöztetés, lemészároltatás, menekülés és menekítés. Maradékaik a Dunántúlon leltek végleges hazára. - A visszajövetel, a hazajövetel gondjai a legbonyolultabbak a moldvai csángók esetében. A székelyföldi erőltetett menetű iparosítás megkezdése óta százával, sőt ezrével jöttek ők a székelyföldi városokba: Kézdivásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába és Gyergyószentmiklósra főleg. Kenyeret, megélhetést kaptak itt, de jó szót, felkaroló megértést már annál kevesebbet, másságuk mintha irritálta volna a székelyek egy részét. Vallásukat töretlenül megőrizték. 1989 után ezért is tehetett és tesz legtöbbet értük a római katolikus egyház. Sepsiszentgyörgyön például, az állomás mellett, egy imaházból igazi templomot építettek nekik, ahol magyar és román nyelven egyaránt tartanak istentiszteletet. A hazatért csángók többsége a román nyelvű misét választja. Nem paradox helyzet. "Odahaza″, Moldovában magyar nyelvű prédikációért esdekelnek, a székely városokba költözve pedig, minden kényszerítés nélkül, a román nyelvűt választják. De közben a családban magyarul beszélgetnek. Paradox az is, hogy az ide, illetve visszahonosodott csángó családok döntő többsége román nyelvű osztályokba-iskolákba íratja-járatja gyermekeit, holott bőven jutna hely nekik a magyar nyelvű oktatási hálózatban is. Moldvában ugyancsak kétségbeesett harc folyik legalább a fakultatív magyar nyelvórák bevezetéséért. Százados félelmek és fájdalmak mutatkoznak meg ebben a magatartásban. A helyzetet csak szeretettel lehet kezelni. Különben bekövetkezhet az az észbontó abszurditás, hogy a hazatelepedett moldvai csángómagyarok elrománosodása a Székelyföldön teljesedik ki. /Magyari Lajos: Székelyföldi csángóinkról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 23./

2000. augusztus 26.

Egyed Ákos Szekszárdon a Székelyek a Duna mentén - Tanulmányok a bukovinai székelyekről c. tudományos értekezleten, aug. 19-én ismertette a Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához /Babits Kiadó, Szekszárd/ című munkát, egy szerzőhármas: Foki Ibolya, Solymár Imre és Szőcs Zoltán történeti forráskötetét. Az 1777-1782-es években létrejött öt kis székely-magyar falu: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva, így született meg egy különleges magyar népcsoport. Állami szinten először 1848-ban, a magyar népképviseleti országgyűlésen tárgyalták a "határokon túli magyarok″, vagyis a csángók s a bukovinai székelyek helyzetét s fogadtak el határozatot a Magyarországra való hazatelepítésükről. A szabadságharc leverése elodázta a hazatelepítés ügyét, a magyar közvélemény azonban érdeklődéssel fordult a moldvai s bukovinai magyarok felé. A társadalom lelkiismerete megmozdult: többrendbeli gyűjtés nyomán jelentős segítség érkezett a bukovinai székelyekhez. A magyar nemzethez való tartozás jelei voltak ezek. A bukovinai székelyek megoldásként a hazatelepedést fogadták el. 1874-ben bukovinai küldöttség érkezett Magyarországra, amelynek helyzetfeltárása szintén ilyen irányban hatott. Jókai Hon című lapja, a Szent László Társulat és más fórumok kitartó odaadással karolták fel a bukovinai magyarok ügyét. Kiemelkedő jelentősége volt Szádeczky Lajos közismert történész, kolozsvári egyetemi tanár küldetésének, aki határozottan síkra szállt a hazaköltöztetés mellett. Végül a kormány 1883-ban úgy döntött, hogy az Al-Duna mentén ármentesítendő kincstári területre fogja folyamatosan letelepíteni azokat, akik kifejezik hazatelepedési szándékukat. Az első hazatérő csoport 1883-ban indult el. Így jött létre az Al-Duna mentén három település: Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve. 1941-ben lehetővé vált a Bukovinában maradt családok megmentése. Ők a Bácskában kaptak ideiglenesnek bizonyult szállást, ahonnan 1944 őszén s 1945-ben a háborús események következtében a Dunántúlra telepedtek át. /Egyed Ákos: Forráskiadvány a bukovinai székely-magyar népcsoport születéséről és kálváriájáról (I.) = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25., (II.) aug. 26./

2000. augusztus 29.

Vasile Lupu, a parasztpárt alelnöke kijelentette, hogy a kormány a következő két-három hónap leforgása alatt kormányhatározatot fogad el, amelynek alapján az Országos Erdőgazdálkodás (RNP) 190 ezer hektárnyi erdőt ad majd át a bukovinai ortodox egyháznak. A Suceavai Érsekség irányítása alá kerül 192 ezer ha erdő, a bevételeket pedig a történelmi emlékművek fenntartására, valamint karitatív célokra fogják felhasználni. Mugur Isarescu kormányfő beleegyezését adta erre a tervre. Múlt héten a kormányfő úgy nyilatkozott, hogy támogatja az erdővisszaszolgáltatás gondolatát. /A kormány visszajuttat az ortodox egyháznak 190 ezer hektár erdőt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./

2000. szeptember 25.

Szept. 22-23-án Marosvásárhelyen tartottak kétnapos szemináriumot a Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében, melynek témája volt: a törvényhozó és végrehajtó hatóságok szerepe a nemzeti önazonosság megőrzésében és fejlődésében. A szervezők elsősorban a kisebbségek által is lakott megyék önkormányzati vezetőit, a kisebbségi szervezetek képviselőit, valamint a Kisebbségvédelmi Főigazgatóság területi irodáinak vezetőit hívták meg. Jelen voltak egyes albán, cseh, horvát, német, roma szlovák, zsidó kisebbségi szervezetek vezetői is. Borbély László államtitkár azon vidékek infrastrukturális fejlesztéséről szólt, ahol kisebbségek is élnek. Kifogásolta, hogy a helyi hatóságok gyakran kerékkötői ama beruházásoknak, melyeket olyan államok üzletemberei kezdeményeznek, amelyek az illető nemzetiségek anyaországaiból érkeznek a térségbe. Frunda György szenátor kifogásolta, hogy Románia elfogadott egy sor nemzetközi egyezményt, melyek kimondottan a kisebbségi jogok érvényesítésére vonatkoznak, azonban azok előírásai nem kerültek be a hazai jogszabályokba. A nagy nehezen kicsikart, a kisebbségeknek kedvező határozatok pedig távol állnak attól, hogy életbe ültessék őket. Igen jellemző például, hogy az 1600 államosított egyházi ingatlanból papíron 25-öt visszaadtak a jogos tulajdonos intézményeknek, de gyakorlatilag csak egy esetben jutott dűlőre a dolog. A Chakra nevű roma szervezet vezetője sürgette, hogy minden önkormányzat mellett létezzen kisebbségi konzultatív bizottság. Czellecz Jenő arra emlékeztetett, hogy 1955-ben a Csángóföldön még több mint száz magyar tannyelvű iskola működött. Azóta óriási a változás. Amíg Bákó megyében nem változik meg a mai általános mentalitás, addig a csángómagyarok ügye függőben marad. Virág György, a Maros megyei önkormányzat elnöke, aki nyolc éven át a tanács alelnöke volt, elmondta, hogy a helyi tanács munkatársainak ma csak 13-14 %-a magyar nemzetiségű, és ezen elnökként sem tud változtatni. A Kisebbségügyi Hivatal suceavai irodavezetője, Vladimir Hapenciuc elmondta, hogy Bukovinában kb. 70 olyan település létezik, ahol valamely kisebbség többségben van (50 ukrán, 5 lengyel, 4-5 orosz-lipován, 8-10 cigány többségű stb.). Ma Moldvában hatvan iskolában tanítanak - anyanyelvként - más nyelvet is, mint a román, de olyan tanintézet nincs, ahol minden tantárgyat valamely nemzetiség nyelvén tanítanának. Szakavatott, józan elemzést adott a csángók helyzetéről, akik magyarságtudata a többévtizedes nemzetiségi elnyomás miatt sokat gyengült, az erőszakos, kívülről jövő asszimiláció évei után könyörtelenül beindult körükben a spontán asszimilálódás, a román nemzetbe való beolvadás. Mint mondotta: a térségben szinte minden önkormányzattal jó a kapcsolata az irodának, kivéve Bákó megyét, ahol a csángók jelenléte miatt ha a hatóságok kisebbségi kérdésről hallanak, elzárkóznak bármilyen kérés, javaslat teljesítése, megfontolása elől. Aidum Curt Mola, a konstancai kisebbségi iroda vezetője arról tájékoztatott, hogy a térségben 12 jelentősebb kisebbség él. Az egyik helyi tévéadásban rendszeresítette a kisebbségeknek szóló, információkat közlő műsorokat. Ez az első ilyen jellegű kezdeményezés a kisebbségi irodák szintjén. Másik kezdeményezése, hogy Konstancán létrehozzák a Kisebbségek Házát. Ugyanakkor az iroda behatóan kezdett foglalkozni az árva gyermekek, otthonlakók identitásával, segíteni akarja ezeket a fiatalokat önazonosságuk megőrzésében, mert ha ezt nem teszik, egytől egyig ortodox románokká válnak, márpedig nekik is joguk van múltjukhoz, önazonosságukhoz. - A kétnapos rendezvény közleménnyel zárult. /Máthé Éva: Kisebbségi szeminárium Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./ A közleményt a kormány elé terjesztik. Ebben kérték a megyei tanácsok mellett működő kisebbségi tanácsok létrehozását, a választói küszöb módosítását a helyi választások esetében azért, hogy a kisebbségek képviselethez juthassanak a helyi tanácsokban, javasolták a választási törvény sürgősségi kormányrendelettel való módosítását olyan értelemben, hogy a különböző megyék kisebbségi szervezetei egységes listákon indíthassák jelöltjeiket az országos választásokon, párbeszéd megvalósítását a kisebbségi szervezetek és a választási kampány szervezésében illetékesek között egy korrekt, nacionalista megnyilvánulásoktól mentes kampányért továbbá azt, hogy a Országos Kisebbségvédelmi Hivatal évente szervezzen fórumokat a kisebbségek problémáinak feltérképezése céljából, végül pedig kérték hogy a Parlament a lehető leghamarabb szavazza meg a közigazgatási törvény vagy a kormány bocsásson ki sürgősségi rendeletet, és hogy biztosítsák a törvényes keretet az elkobzott javak visszaszolgáltatására vonatkozóan. /Antalfi Imola: Kisebbségi tanácskozás. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 25./

2001. június 9.

Zsók Béla könyve (Én mindig otthon voltam. Néprajzi írások Déváról, Kriterion, Kolozsvár-Bukarest, 2000) bukovinai székelyek Déva mellé telepedésére emlékezett. Az Al-Duna vidékére érkezett kivándorlókat három puszta helyre telepítették le. Ezekez az új településeket Hertelendyfalvának, Sándoregyházának, és Keveházának nevezték el. A letelepülők alkalmazkodtak az új körülményekhez, de megőrizték hagyományaikat. A könyv bemutatta a dévai csángók viseletét, szokásait, helyneveit. /Kónya Klára: Aki mindig otthon volt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

2001. július 4.

A bukovinai románok parlamenti képviselője levelet küldött a román államfői hivatalhoz és a kormányhoz, amelyben kéri, támogassák az Ukrajnában élő román nemzetiségű gyerekeket, akik az anyaországban kívánják folytatni tanulmányaikat. Az ukrajnai románok képviselője támogatást kért az ottani románság kulturális központjának számító Cernauti-ban /Csernovic/ működő "Eudoxiu Hurmuzachi' Központ számára is. Itt készítik fel a Romániába készülő diákokat, akiknek elenyésző hányada tanul a romániai követelményeknek megfelelő két csernovici középiskolában. /Sz. L.: Segítséget kérnek az ukrajnai románok. = Krónika (Kolozsvár), júl. 4./

2001. július 10.

Kónya-Hamar Sándor RMDSZ-képviselő a státustörvény fogadtatásáról leszögezte: Szlovákia fél szájjal tiltakozik, Románia azonban teljes hangerővel. A státustörvényről ki kellene végre mondani, hogy feszültségoldó, és a politikai stabilitást is növeli a térségben. Konzultáció folyt a törvény elfogadása előtt. Románia elfeledkezik arról, hogy ez nem precedenst teremtő törvény, hiszen ezt már megelőzte jó néhány hasonló európai jogszabály. A magyar kormány törekvését végül üdvözölte az ukrán vezetés, a horvát kormány és parlament, legutóbb ugyanilyen szerb álláspont alakult ki, mindez megerősíti a státustörvény kidolgozásának helyességét. Románia ezeket a lépéseket pénzügyi, szociális vonalon már régen megtette. Elég, ha csak az 1998/150-es törvényre utalunk, amely pénzügyi keretet és alapot teremt a határokon túli románok támogatására. - Románia nem törődik azzal, hogy a moldovai kormány európai szinten tiltakozik a kettős állampolgárság ellen, sokszor még a személyazonosságit sem kérik, amikor megadják a besszarábiaiaknak a román állampolgárságot. Ez a helyzet az észak-bukovinaiak esetében is, mondván: ők a "szent román földön élnek". A vitás kérdéseket a két országnak tárgyalásokon kell tisztáznia és megoldania, persze kikérve az RMDSZ véleményét is. "Nem lehetünk tétlen szemlélői, csendes meghallgatói annak, ami a román hivatalosságok részéről történik" - hangsúlyozta a képviselő. A Nagy-Románia Párt már beterjesztett egy olyan törvénytervezetet, amelynek az esetleges elfogadása után a romániai magyarokat külföldi állampolgárokként kezelnék. Innen már csak egy lépés az internálótáborok létrehozása, kiutasítás, vagyonelkobzás stb. A kormánypárti Paunescu szenátor egyenesen lenácizta a státustörvényt. /Román Győző: Két mérce egy országban. Beszélgetés Kónya-Hamar Sándor RMDSZ-képviselővel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 10./

2001. július 17.

Zsók Béla Én mindig itthon voltam. Néprajzi írások Déváról /Kriterion/ című kötetében a Bukovinából Hunyad megyébe áttelepült székelyek hányatott múltját, életét, népi kultúráját örökítette meg. A szerző a múltat idős emberek visszaemlékezéséből, továbbá népi tollforgatók feljegyzéseiből ismerte meg. Közülük László János, a dévai gazda emlékezett, írását a Székelyföld folyóirat idei számai közölte. Az öt bukovinai falu (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva és Józseffalva) túlnépesedett lett. Az első kivándorlóhullám, a magyar kormány segítségével, az Al-Duna mellé történt, ahol három települést (Hertelendyfalva, Székelykeve és Sándoregyháza) hoztak létre. 1883-ban mintegy négyezren vándoroltak a Bánságba. A következő hullámban Dévára, majd Vajdahunyadra, Sztrigyszentgyörgyre, Csernakeresztúrra mentek, ezenkívül Gyorokra, Magyarnemegyére, Vicére és máshova is települtek. A bukovinai székelyek 1941-ben hazatértek, Bácskába, ahonnan 1944 őszén a Dunántúlra kellett menekülniük. /Szőcs János: "Mikor Csíkból elindultam..." = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./

2001. augusztus 11.

A bukovinai székelyek egy része 1883-ban telepedett le az Al-Duna mentére. Az ő leszármazottaik, ma már nem több mint 4000 fő, a mai Pancsova, Hertelendyfalva, Sándorfalva és Székelykeve lakói, akik Belgrádtól 17-20 kilométernyi távolságra igyekeznek megőrizni magyar - ezen belül székely - kulturális identitásukat. Pancsován, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület az anyanyelv megőrzésének az utolsó fellegvára, mert ma már egyetlen magyar nyelvű iskolai tagozat sincs a városban. Az egyesület létezésének eddigi 54 éve alatt 1600 művelődési és szórakoztató rendezvényt szerveztek. A Maroknyi Néptáncegyüttes a hagyományok ápolását vállalta fel: a hagyományos magyar, ezen belül bukovinai székely és vajdasági népzene és néptánc szakavatott képviselője. Sikeresen vendégszerepeltek Európa több országában, Magyarország, Erdély, valamint Vajdaság-szerte, több mint 70 elismerő oklevelet és emléktárgyat szereztek. A hagyományőrzés mellett irodalmi találkozókat, bálokat, komolyzenei programokat szerveznek, valamint könyvtárat, színjátszócsoportot, énekkart működtetnek. A Maroknyi Néptáncegyüttes fellép Kolozsváron, a III. Szent István-napi Néptánc Találkozón. /III. Szent István-napi Néptánc Találkozó. Kolozsvár, 2001. aug. 15-20. Maroknyi Néptáncegyüttes. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./

2001. november 10.

A vádlottak padján Ion Antonescu marsall, aki megmentette a romániai zsidóság életét azzal, hogy nem szolgáltatta ki őket Németországnak, hangzik jelenleg Romániában. Valójában Antonescu felelős a romániai zsidók százezreinek 1940-44 közötti elpusztításáért. A vasgárdista zendülés idején, 1940 januárjában Bukarestben 121 zsidót gyilkoltak meg, bestiális módon. 1941 júniusában a iasi-i pogrom több mint tízezer áldozatot követelt. A németek oldalán harcoló román hadsereg mintegy 166 ezer zsidót gyilkolt meg. A még életben maradt zsidók legnagyobb részét Transznisztriába deportálták, lágerekbe gyűjtötték, és megsemmisítették. Antonescu szinte teljesen kiirtotta a besszarábiai, észak-bukovinai és transznisztriai zsidókat, összesen mintegy 340 ezer embert. Részben meghagyta az ókirályságbeli és dél-erdélyi zsidók életét, ellenben egzisztenciájukat kegyetlen intézkedésekkel tette tönkre. Már a kommunista államhatalom is gondosan ügyelt arra, hogy a román nép ne szembesülhessen közelmúltjának eme szégyenteljes mozzanataival. Romániának sikerült nagymértékben mentesítenie magát a genocídium vádja alól. Az 1989 utáni román nacionalizmus nagymértékben ebből a megszépített, a történelmi valóságokkal a népet nem szembesítő múltból táplálkozik. Az 1989 óta egymást váltó kormányok passzív cinkossága révén ma nem egy erdélyi zsidó polgár látja saját igazolványában Ion Antonescu nevét az utca megjelöléseként. /Salamon Márton László: Tömeggyilkos utca. = Krónika (Kolozsvár), nov. 10./

2001. december 7.

Mircea Geoana külügyminiszter dec. 6-i nyilatkozata szerint reméli, hogy az Ukrajnában most folyó népszámlálás "tükrözni fogja a román nemzetiségűek tényleges lakossági részarányát". Geoana szerint lesznek olyan román nemzetiségű ukrán állampolgárok, akik moldovánoknak vallják majd magukat. De figyelembe kell venni, hogy "olyan emberekről van szó, akik a szovjet megszállás évtizedein át ki voltak téve az ideológiai mételyezésnek" - magyarázta, majd kijelentette: "Az elkövetkező időszakban hangsúlyt helyezünk e történelmi misztifikáció tisztázására, hiszen Ukrajnához hű románokról van szó. Éppen ezért ezt a témát a kijevi szomszédainkkal sorra kerülő energikus és dinamikus párbeszédben kívánjuk felvetni." A külügyminiszter utalt rá, hogy legutóbbi ukrajnai látogatásán kitartóan hangoztatta: Románia fontosnak tartja a románok és a moldovánok között mesterségesen fenntartott megkülönböztetés mielőbbi megszüntetését. A mostani ukrajnai népszámlálások adataitól függ a román nyelvhasználat és a román tannyelvű iskolák iránti szükséglet megállapítása a bukovinai, hercai és a dél- besszarábiai térségben. Az ukrajnai románok arról panaszkodnak, hogy "az ukrán hatóságok ahhoz a cselhez folyamodtak, hogy a helybeli román lakosokat rábeszélték, vallják magukat moldovánoknak, hogy ily módon a két önálló nemzetiségnek tekintett moldovánok és románok külön-külön ne érhessék el a 20 százalékos lakossági arányt, ami lehetővé tenné kisebbségi jogaik érvényesítését a helyi közigazgatásban". Az ukrán parlament egyetlen román nemzetiségű képviselője rámutatott: Cernauti (Csernovic) tartományban a hivatalos statisztikák csak százezer románt tartanak számon, holott tényleges lélekszámuk meghaladja a kétszázezret, Ukrajnában pedig számuk körülbelül félmillióra rúg. /Ukrajnai népszámlálás. Román remények és aggodalmak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 7./

2002. július 27.

Románia két világháború közötti, 800 ezres zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává. Ezek közül több mint 150 ezret a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből, mintegy 270 ezren pedig óromániai, főképp moldvai és bukovinai pogromokban, illetve a román hadsereg felügyelete alatt álló besszarábiai és dnyeszterentúli haláltáborokban pusztultak el. A túlélőket Bukarest a kommunista érában jelentős devizaösszegekért adta el Izraelnek. Ma Romániában körülbelül tízezer zsidó nemzetiségű személy él, s ezek zöme idős ember. A román zsidóság holokausztjáról néhány történészen kívül az országban jóformán senki nem beszélt. Ennek fő oka a hagyományos román történelmi misztifikáció. Az Egyesült Államokban tett látogatásaik során, mind Mircea Geoana külügyminiszter, mind pedig Adrian Nastase kormányfő és Ion Iliescu államelnök számára amerikai tárgyalópartnereik egyértelművé tették, hogy Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg az országban Ion Antonescu marsallnak szobrokat állítanak, a meglévőket el nem távolítják, a fasiszta diktátor kultuszának, illetve a legionárius és újfasiszta mozgalmak újbóli térnyerésének gátat nem állítanak. Egyértelművé tették a román vezetés számára azt is, hogy el kell ismernie: a negyvenes években Romániában zsidóüldözés folyt, amely több százezer áldozatot követelt. Adrian Nastase még Washingtonban megígérte: a felvetett kérdéseket Románia a legrövidebb időn belül orvosolja. Nastase azután beszédében felsorolta a román hatóságok aktív részvételével 1941-ben lezajlott bukaresti, jászvásári, besszarábiai és bukovinai pogromokat, amelyeknek mintegy tizenötezer zsidó esett áldozatául, emlékeztetett a későbbi gettósításokra és a Dnyeszteren túlra történő tömeges deportálásokra. - A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni - szögezte le a miniszterelnök. Radu Ioanid történész, a washingtoni Holokauszt Múzeum Romániából elszármazott igazgatója kifejtette: Antonescu nem felelős az észak-erdélyi zsidóság Auschwitzba történt deportálásáért, azért a korabeli magyar és német megszálló hatóságokat terheli a felelősség. Ám a marsall és kormánya legkevesebb 250 ezer zsidó kiirtásáért felelős, akik között nem csupán román, de besszarábiai, bukovinai és dnyeszterentúli ukrán zsidók is voltak. Ezekhez pedig hozzáadódik a Regátban rendezett pogromok során elpusztított mintegy 15-20 ezer zsidó áldozat. A Nastase-kormány március 20-án sürgősségi kormányrendelettel rendezte a romániai zsidóság közösségi vagyonának tulajdonjogát. A jogszabály valamennyi templom, imaház, temető, rituális fürdő és vágóhíd egyetlen tulajdonosává a romániai zsidó hitközségeket tette. A másik sürgősségi kormányrendeletben megtiltották, hogy a háborús bűnösöknek Romániában szobrot emeljenek, róluk utcákat, tereket, parkokat vagy pedig szervezeteket nevezzenek el. Az utóbbi rendelkezés megszegőit hat hónaptól öt évig terjedő fegyházra ítélhetik. Az idegengyűlölő, antiszemita és újfasiszta szervezetek azonnal tiltakoztak. Elsőként a két világháború között létrehozott Romániai Legionárius Mozgalom, amely 1990 után újra aktivizálódott. Serban Suru, a mozgalom elnöke szerint a kormányrendelet sérti Románia alkotmányát, az emberi jogokat, a rendőrállam visszaállítását jelenti. Corneliu Vadim Tudor nyíltan antiszemita Nagy-Románia Pártja (NRP) is tiltakozott. Tudor közölte: Romániának nincs szüksége a NATO-ra. - Fel kell ajánlanunk Putyinnak, hogy cserében Besszarábiáért, Románia végképp lemond a NATO-csatlakozásról - mondta Tudor. A felháborodás miatt Nastasénak engedett. Leszögezte, hogy "a holokauszttal kapcsolatos viták nem vezethetnek a román nép bűnbakká történő kikiáltásához, csakis a korabeli kormány viseli mindenért a felelősséget". A miniszterelnök hozzátette: az ország érdekeinek megfelelően hoztak olyan intézkedéseket, amelyek "mindenütt elfogadott értékekhez igazodnak". Theodorescu miniszter is retirált: Ion Antonescu a történelem tragikus hőse volt, aki háborús bűnöket követett el, s megfizetett értük - mondta Kolozsváron. A miniszter azt is kijelentette, hogy "Romániában nincs antiszemitizmus, csupán néhány antiszemita létezik". A holokauszttagadók sorába Mircea Ionescu-Quintus és Norica Nicolai liberális szenátorok is beálltak. Quintus "a Moldvában évtizedekkel ezelőtt történteket" a valósággal ellentétben álló kitalációknak minősítette. Ion Iliescu államfő a NATO-tagjelölt országok március 25-26-i bukaresti tanácskozásával párhuzamosan a jelölt államokban működő zsidó szervezetek is találkoztak. Hozzájuk intézett üzenetében Iliescu leszögezte: "Antonescu marsall háborús bűnös, következésképpen minden személyére irányuló kultusz, indoklástól függetlenül, a demokratikus értékek iránt elkötelezett nemzetközi közösség ellen való". Ion Antonescunak minimum nyolc szobrot állítottak a Regátban: Bukarestben (a Munka téren), Jilaván (a börtön előtti téren), illetve Slobozia, Calarasi, Piatra Neamt (Karácsonykő), Tirgoviste, Bacau (Bákó) és Iasi (Jászvásár) vidéki városokban. A kilencediket Erdélyben emelték, Nagysármáson, s azt népes ortodox papküldöttség jelenlétében maga Andrei gyulafehérvári ortodox püspök szentelte fel. A rendeletek értelmében mindezeket el kell távolítani. Elsőként a Karácsonykő városában előtt álló Antonescu-szobrot távolították el. A kormány azt ígérte, a többi szobor elmozdítása rövid időn belül megtörténik, de a helyi vezetők ennek keményen ellenálltak. A jászvásári szobrot a helyi hatóságok nagy nehezen, titokban távolították el. Az 1997-ben felállított nagysármási szobrot ötven méterrel az eredeti talapzat mögé, a sebtében múzeummá avanzsált helyi ortodox fatemplom tornácára költöztették, a bákói pedig a helyi katonaiskolában állt kezdettől fogva, s a hatóságok szerint az nem számít nyilvános helynek. A bukaresti szobor viszont az ortodox egyház területén áll, azt a művelődési minisztérium és a pátriárka hivatalának jóváhagyásával emelték, a pap nem engedte meg, hogy ahhoz hozzányúljanak. Mindezek után Gheorghe Buzatu NRP-képviselő bejelentette: Jászvásáron, Pitestien és Marosvásárhelyen három további Antonescu-szobor felállítását tervezi a marsall nevét viselő liga. - Nagyon sok városban, így például Kolozsváron, Nagyváradon és Marosvásárhelyen a szóban forgó utcák még mindig a marsall nevét viselik. Kivételnek számít Adrian Severin volt román külügyminiszternek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése elnökének állásfoglalása, aki elítélte a történteket. Ápr. 27. és máj. 18. között, a FLAS (Frontul de Lupta Anti-Semita - Antiszemita Harci Front) nevében cselekvő ismeretlen tettesek meggyalázták az észak-moldvai Falticeni zsinagógáját, antiszemita jelszavakat írtak annak falára, s elloptak egy Tóra-tekercset. Júl. 2-ára virradóan szintén ismeretlenek betörtek a Dorna Vatra-i zsinagógába, szétszórták az imakönyveket és az egész templomot felforgatták. A szenátus megszavazta a zsidó közösségi vagyonnak a hitközségek tulajdonába visszajuttattását, de az utcanevek megváltoztatása és a megmaradt Antonescu-szobrok eltávolítása nem történt meg. Grigore Zanc kormánypárti szenátor, a szenátus művelődési bizottságának a tagja kijelentette: "Romániát nem lehet olyan országnak tekinteni, amelyben holokauszt történt, vagy amely részt vállalt a holokausztban". A kormány rájöhetett arra, hogy cselekedeteihez a közvéleménynek elegendő magyarázatot nem nyújtott, a nyugati partnereket pedig még ennél is kevésbé sikerült meggyőznie szándékainak őszinteségéről és komolyságáról. Ezért Razvan Theodorescu művelődési miniszter május végén a kormány nevében azt kérte a Román Akadémiától, hogy mielőbb szervezzen a holokauszttal és a 31/2002. számú rendelettel foglalkozó konferenciát, amelyre a hazaiak mellett külföldön élő történészeket is hívjon meg. Jún. 28-án került sor, ugyanazon a napon, amikor Bukarestben megkapták az Egyesült Államok Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottsága (Helsinki Bizottság) nyolc tagja Adrian Nastase kormányfőhöz intézett levelében leszögezte: az a tény, hogy egyes utcák még mindig Ion Antonescu nevét viselik, ellentétes a Nastase márciusi beszédében megfogalmazottakkal, amelynek értelmében Románia megváltoztatja "a fasizmussal és a szélsőségekkel kapcsolatos addigi kétértelmű magatartását". Ezek után a bukaresti Victoria Kormánypalotában létrehozták Románia korábbi miniszterelnökeinek arcképcsarnokát, s ott a Ion Antonescu arcképe is helyet kapott. /Tibori Szabó Zoltán: Románia és a holokauszt Huncutkodó szembenézés a múlttal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./

2002. július 31.

Elie Wieselt júl. 30-án a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választották. Elie Wiesel arra kérte az akadémikusokat, lépjenek fel bizonyos román politikusok nacionalista megnyilvánulásaival szemben, és megjegyezte, hogy a zsidó közösség több ízben panaszkodott "egy bizonyos rasszista és nacionalista párttal" kapcsolatban. "A megcsappant romániai zsidó közösség félelemben él. Hogyan hagyhatják, hogy ezek a politikusok eljátsszák az ország becsületét? Beszéljenek, írjanak, tiltakozzanak annak érdekében, hogy az ország visszakapja megérdemelt tiszteletét" - fogalmazott Wiesel. Elie Wiesel arra kérte Ion Iliescu államfőt, hogy mondja el az igazságot a románoknak a múlttal kapcsolatban, utalva Ion Antonescu marsallra és a Iasi-i, bukovinai és besszarábiai pogromokra. Ion Iliescu kifejtette, egyetért Elie Wiesel kijelentéseivel, "az intoleranciának, a fanatizmusnak, a barbárságnak pedig nincs politikai színezete és nemzetisége". /Elie Wiesel a Román Akadémia tiszteletbeli tagja. A Béke Nobel-díjas író tiltakozik a nacionalista megnyilvánulások ellen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./

2002. szeptember 4.

Csernakeresztúr /Déva melletti község/ néptáncosai augusztus elején mutatkoztak be a bonyhádi (Magyarország) hagyományőrző fesztiválon. Harminc csernakeresztúri vendégeskedett Bonyhádon. Nemzetközi részvétellel zajlott a bonyhádi fesztivál. A közeli Kisdorogon sem volt kisebb a csernakeresztúriak sikere a másfél órás önálló műsorral. Viszonzásul a kisdorogiak is minden évben ellátogatnak Csernakeresztúrra, így erősítvén a határon túli kapcsolatokat. - Bonyhádon tizenharmadszor rendezik meg a világban szétszóródott bukovinai székelység hagyományos bemutatóját. A nemzetközi részvétellel zajlott folklórfesztivál főrendezője a magyarországi székhelyű Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége. Jövőre a délvidéki Hertelendyfalva látja vendégül a több országba szétszóródott bukovinai székelység hagyományőrzőit. /Völgyi Marcell: Bonyhádon táncoltak a csernakeresztúriak. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 4./

2002. szeptember 10.

A Marosvásárhelyi Református Kántortanító-képző Főiskola tízéves hagyománya a nyári szünidőben szervezett egyházszolgálati és népismereti tábor. Az elmúlt években főként a dél-erdélyi szórványvidékeket látogatták: 2000-ben Fehér, 2001-ben Szeben és Brassó megyét. Idén a mozgótábor színhelye Hunyad megye volt. Két éve jelent meg az Algyógyi Nyilatkozat, a szórványban élő több mint hatvan lelkipásztor és magyar értelmiségi nyilatkozata. Egyik céljuk a szórványvidékeken nagy szükség volna kántortanítókra, lelkészekre, magyar népiskolákra. A Böjte Csaba dévai ferences szerzetes által vezetett Szent Ferenc Alapítvány megvásárolta Bethlen Gábor szülőházát Marosillyén, és szeretné felújítani azt, lakhatóvá tenni, a szórványban élő gyermekek részére. Ennek a háznak a rendbetételére hívta Böjte Csaba az erdélyi magyar fiatalokat, ide indultak a főiskolások. Az 1992-es népszámlálás óta a Hunyad megyei magyarság lélekszáma 25 százalékkal csökkent, jelenleg 26 ezer magyar él a megyében. A beolvadás felgyorsult. Az okok: a fiatalok elvándorlása, a vegyes házasságok, a gyülekezeti élet lanyhasága, a magyar iskolák, pedagógusok, értelmiségiek hiánya. Nincs magyar iskola Piskiben. Hátszegen a hatvanas években, Rákosdon néhány éve szűnt meg. Sztrigyszentgyörgyön a Bukovinából telepített székelyek is lemondtak anyanyelvű iskolájukról. Sztrigyszentgyörgyön a római katolikus lelkész a nyári szünidőben vasárnapi iskolát szervezett, amelyen több mint harminc gyermeket tanított meg írni-olvasni! /Bölöni Domokos: Szórványtanítók kellenek! Pusztuló magyarság a huszonnegyedik órában. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 10./

2002. szeptember 16.

Szept. 15-én volt a közigazgatásilag Marosludashoz tartozó Andrássy-telepi iskola névadására. Maros megyében ez az első tanintézmény, amely Petőfi Sándor nevét kapja. A helyi EMKE szervezésében délután Gyöngykoszorú-találkozóra gyűlt össze a helybeli magyarság. Hármas ünnepet ültek a helybeli és marosludasi magyarok. Száz évvel ezelőtt kezdődött el a bukovinai székelyek betelepítése, százéves a telepi iskola és nevet kapott az iskola. Az Andrássy-telepi iskolában 84 diák tanul, a magyar tagozaton egy-nyolc osztály, a román tagozaton csak elemi osztályok működnek. Az óvodába 40 gyerek jár. Felújították az iskolát. Az ünnepségen négy gyerek néptáncegyüttes lépett fel: a helybeli Hajdina, a várfalvi (Kolozs megye), valamint a szintén marosludasi Ardealul és Transilvania együttesek. Az első marosludasi Gyöngykoszorú-találkozón fellépett a Hajdina és a már említett két helyi román táncegyüttes, valamint a várfalvi és a kolozsvári Zurboló együttes. /(mezey): Petőfi Sándor nevét vette fel az Andrássy-telepi iskola. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./

2002. október 5.

Mádl Ferenc köztársasági elnök okt. 4-én vidéki körutat kezdett Romániában. Délelőtt Bukovina világhírű ortodox kolostorait kereste fel, ahol előbb a voroneci, majd a putnai kolostort látogatta meg. Ezt követően a magyar államfő Suceavából Marosvásárhelyre repült, ahol részt vett az EMTE tanévnyitó ünnepségén, és találkozott az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel. A köztársasági elnök szerint a gazdasági kapcsolatok erősítéséhez a vállalatok közötti intézményesebb és szervesebb együttműködésre van szükség, továbbá könnyebbé kell tenni az emberek és az áruk mozgását. Kitért arra, hogy lehetővé kell tenni, illetve fejleszteni kell a szórványban élő magyarok anyanyelven való tanításának lehetőségét. A felsőoktatásban az állami egyetemeken folyó anyanyelvi oktatás intézményrendszerének fejlesztésére van szükség. A több határátkelő mellett arra is szükség lenne, hogy Csíkszeredában minél előbb magyar konzulátus nyílhasson. /Lehetővé kell tenni a szórványmagyarság oktatását. Észak-Moldvába látogatott Mádl Ferenc. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 5./

2002. október 28.

Okt. 18-21. között Bartos Károly plébános vezetésével Vágás falu népes csoportja látogatott el a délvidéki Székelykevére és Sándoregyházára, ahol a bukovinai székelyek leszármazottai élnek. A katolikus közösségeket összekötő szervezetnek, a Hálónak köszönhetően olyannyira elmélyültek a baráti kapcsolatok, hogy rendszeresítik a kölcsönös látogatásokat. A Vágásról érkezettek meglátogatták a nagybecskereki püspökséget, ott Húzsvár László püspök misézett, találkoztak pancsovai, hertelendefalvi magyarokkal, környékbeli papokkal. Előadást tartott Csúzdi István, a bánáti Háló szervezet vezetője és Szabó Judit, a Hitélet (Újvidék) folyóirat szerkesztője. Székelykeve lakossága kezd elöregedni, örvendetes viszont, hogy Dobóban és Vágásban mostanában egyre több gyerek születik. A székelykeveiek és sándoregyházi legények közül többen el szeretnének jönni Székelyföldre ismerkedni, esetleg ennek eredményeként innen nősülni is. /Fülöp D. Dénes: Vágásiak jártak Székelykevén és Sándoregyházán. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 28./

2002. október 31.

Csernakeresztúr megmaradt magyarnak a környező román tengerben. A település közel 1700 lelket számlál, kétharmad részben magyar. Követendő példa lehet ez Erdély és az egész Kárpát-medence magyarjainak. Lakói a madéfalvi veszedelem elől elmenekült bukovinai székelyek, akiknek egy csoportja érkezett 1910-ben mai lakhelyére, főleg a régi, bukovinai Andrásfalváról. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület 1994 májusában alakult meg. Szabó Julianna, az egyesület alelnöke elmondta: a hagyományőrző csoport rendszeresen tart néptáncot és népszokásokat bemutató előadásokat itthon és külföldön is. Kolozsváron szinte minden évben fellépnek, Székelyföldön is, és persze Déván, Vajdahunyadon, Pusztakalánon még gyakrabban. A mintegy 40 tagú egyesületben minden korosztály képviselteti magát. Az egyesület teljesen amatőr, saját kezűleg készítik öltözéküket. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület minden évben részt vesz a Bukovinai Székely Fesztiválon, amely jövőre a vajdasági Székelykevén lesz. Ugyanis a csernakeresztúriak tagjai a bonyhádi székhelyű Bukovinai Székely Egyesületnek, amely az Erdélyben és Magyarországon, de még Jugoszláviában is szétszóródott bukovinai székelységet tartja össze. Sokszor léptek fel Bonyhádon. A magyarországi támogatás fontos a külföldi turnék költségeivel kapcsolatban, de a Dévai Polgármesteri Hivatal is támogatja az önképző csoportot. A lelkes keresztúriak 1995-ben bukovinai székely tájházat nyitottak meg. A tájház az eredeti, 1910 körüli telepesek életmódját és házberendezését tükrözi. /Chirmiciu András: Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 31./

2002. november 21.

A magyarság ma egyféle "szigettengeren" él, írta tanulmányában Pomogáts Béla. A szigettenger kontinentális központja a jelen Magyarországa, illetve azok a kisebb területek, amelyek a trianoni ország határai mentén /Biharban és Szatmárban, Beregszász környékén, Csallóközben, Mátyusföldön és Gömörben, végül Vajdaság északi felében és a Tisza mentén/ etnikai tekintetben az anyaországgal összefüggésben helyezkednek el. Vannak azután nagyobb magyar többségű területek, de más népek által lakott vidékekbe ékelve: ilyen a Székelyföld területe, amelyen vagy nyolcszázezer magyar él, ilyen a kalotaszegi magyar falvak füzére Kolozsvártól nyugatra, és ezzel vége. Minden más magyar, így Kolozsvár, Temesvár, Újvidék, Ungvár vagy Kassa magyarsága is valójában szórványban él, Természetesen diaszpórában élnek a nyugati világban szétszóródott magyarok. A jelenleg érvényesnek tekinthető statisztikai adatok szerint Erdélyben legalább hét-nyolcszázezer, az egész Kárpát-medencében /Szlovákiában, Kárpátalján, a Vajdaságban, Horvátországban, Szlovéniában és Burgenlandban/ nagyjából további négyszázezer, a nyugati világban pedig körülbelül 1,2 vagy 1,3 millió magyar él szórványban. Ez együtt közel 2,5 millió ember, vagyis minden hatodik magyarnak idegen nyelvű népesség között kell leélnie életét. Ez a szórványmagyarság folyamatosan ki van szolgáltatva az asszimiláció hatásának, csak töredékesen vannak magyar intézményei, a kétnyelvűség körülményei között él. A magyarság közép-európai tévesztésében nagy szerepet játszott a máig folyamatos népszaporulatbeli deficit. Vagy másfélszáz esztendővel ezelőtt nagyjából egyforma nagyságú nép élt, úgy nyolcmilliós lélekszám körüli: a magyarság a maga országterületén és a románság több államban /a két román fejedelemségben, Magyarországon, az Ausztriához tartozó Bukovinában és a cári Oroszország tartományát alkotó Besszarábiában/. Azóta a Kárpát-medencei magyarság létszáma, amely az első világháborúig erősen emelkedett, nagyjából mindössze hatvan százalékkal növekedett, a románságé pedig /Romániát és a Moldvai Köztársaságot tekintve/ nagyjából megháromszorozódott. A népszaporulatban folyamatos deficit, az ugyancsak folyamatos szórvány magyar beolvadás, /és az állandósult kivándorlás és emigráció/ nélkül a románok lélekszámához hasonlóan ma mintegy huszonnégymillió magyarnak kellene élnie a Kárpát-medencében. Ehelyett tovább halad a szórványosodás. A szórványmagyarság kérdésének felvetését nem lehet időszerűtlennek tekinteni. A magyarországi politika a magyar kisebbség védelmét célzó stratégiáját szinte kizárólagosan a magyarság etnikai tömbjeinek gondozására alapozták. Nem volt erőteljes érdeklődés a szórványgondozás iránt a kisebbségi magyarok politikai életében sem, kivéve talán a moldvai csángók kulturális gondozását, ahol mindig gyülekezett néhány intézmény és önkéntes még Magyarországon is /például Beke György író, Halász Péter néprajztudós vagy Atzél Endre jogász./ Erdélyben működik Vetési László református lelkész irányításával egy egyházi jellegű szórványalapítvány, melynek a Kárpátoktól délre is vannak eredményei. Azonban a szórványmagyarok helyzetének puszta felmérésre sem történtek kísérletek. Ezért jelentős, hogy az Anyanyelvi Konferencia /Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága/ a Határon Túli Magyarok Hivatala támogatásával hozzáfogott egy szórványgondozási program kidolgozásához. A magyar "szigettenger" igen veszélyeztetett. A történelmi erők a szórványmagyarság lassú eltűnését készítik elő. A szórványmagyarság helyzetével, jövőjével foglalkozni kell. A szórványmagyarság kiszolgáltatott az integrációs folyamatoknak. Az integrációból kimaradott országokban minden bizonnyal erősödni fog az etnokratikus gondolat és az idegengyűlölet. Az integrációs folyamat később kiterjedhet Szerbiára, Ukrajnára azonban csak hosszabb idő elteltével. Felvetődik tehát a gondolat, hogy a kárpátaljai és a vajdasági magyar szórványokat miként lehet szülőföldjükön megtartani. Nem lesz könnyű feladat, továbbá számolni kell azzal, hogy mind a Vajdaságból, mind Kárpátaljáról folyamatos a Magyarországra történő áttelepülés. A szórványmagyarság megtartása alapos stratégiai felkészülést igényel. Ennek a stratégiának a valós helyzet felmérésére kell épülnie. Az elmúlt évtizedben nagy társadalomtudományi, demográfiai kutató- és elemzőmunkára került sor, ennek ellenére csak töredékes képünk van a magyar diaszpóráról. A szórványmagyar vidékek nagy részén nincsenek szervezett magyar iskolák, esetleg csak elemi iskolák. Ezeket az iskolákat tankönyvekkel, tanítási eszközökkel kell támogatni, emellett létre kell hozni a hétvégi magyar iskolák átfogó rendszerét. Leghasznosabb volna ezeket egyházközségekben megszervezni. A szórványban volna elsőrendű szerepe a magyar rádiós és televíziós adásoknak, ezen belül a távoktatásnak. A szórványvidéken élő gyermekek számára új tankönyvcsaládokat kellene kidolgozni. A kisközösségek anyanyelvmegtartó ereje mindennél fontosabb lehet. /Pomogáts Béla: Magyarok a szórványban. = A Hét (Bukarest), nov. 21./

2002. november 26.

Csernakeresztúr Hagyományőrző Egyesülete negyedik alkalommal rendezte meg a bukovinai székely mesemondó-versenyt. Déváról, Vajdahunyadról, Csernakeresztúrról és Marosvásárhelyről összesen 22 elemista kisdiák nevezett be a versenyre. /Gáspár-Barra Réka: Aki nem hiszi, járjon utána... Bukovinai székely mesemondó-vetélkedő. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 26./

1997. augusztus 23.

Néhány napja Nagysármáson felavatták Ion Antonescu szobrát, erről nem számolt be a rádió, a tévé, de a lapok sem írtak róla, kivéve a marosvásárhelyi sajtót. Antonescu marsall rehabilitálása már Ceausescu idején megkezdődött. Rontaná a szoboravatás hangulatát annak elmondása, hogy Antonescu Hitlerék előtt kiagyalta a "zsidókérdés végleges megoldásának módját". A kérdés szakavatott kutatója, Benjamin Lya történész által összeállított dokumentumkötet 624 oldalon tette hozzáférhetővé az 1940-1944 között a zsidókérdéssel foglalkozó minisztertanácsi ülések jegyzőkönyveit, határozatokat, jelentéseket és tanulmányokat. A marsallnak a harmadik szobrát állították fel és az elsőt Erdélyben, írta Tibori Szabó Zoltán. Maga Andrei gyulafehérvári ortodox érsek szentelte fel a szobrot, annak ellenére, hogy a román fasizmus áldozatainak száma a 270 ezer főt meghaladta. Antonescu 1941. szept. 6-án a minisztertanács ülésén kifejtette céljait: azért harcol, hogy "Besszarábiából és Bukovinából kitakarítsam a zsidókat és a szlávokat". /Tibori Szabó Zoltán: Antonescu szobrára. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./ Helyesbíteni kell a cikk állítását, mert Erdélyben már avattak Antonescu szobrot. Romániában az elsőt 1993. okt. 22-én állították fel, Sloboziában, a rendőrkapitányság udvarán, két nappal azután, hogy az amerikai kongresszus megszavazta Románia számára a legnagyobb kedvezményt. Erdélyben először Lugoson avattak Antonescu-szobrot, erről a Politica (Bukarest) 1994. febr. 5-i száma tudósított. A következőt 1994 júniusában Karánsebesen, a negyediket 1994. nov. 12-én Piatra Neamton avatták - katonai tiszteletadással. 1995 júniusában Lorin Fortuna, a Republikánus Párt elnöke bejelentette, hogy Temesváron is szobrot szeretne emeltetni Ion Antonescunak, írta Gazda Árpád. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), 1995. aug. 30./ Ismeretes, hogy Marosvásárhelyen is szobrot akartak emelni Antonescunak, de azt a magyar polgármester megakadályozta. Gheorghe Funar már 1993-ban akart Antonescu-szobrot akar állíttatni Kolozsváron, makettjét kiállították a városházán. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1994. jan. 6./

1991. december 7.

Mircea Druc volt kormányfőt, a moldovai népfront parlamenti csoportjának vezetőjét választották meg Kisinyovban Moldova és Románia "Nemzeti Újraegyesítési Tanácsa" elnökének. Ennek a testületnek 28 moldovai és 33 román képviselő a tagja. A tanács legutóbbi, Iasiban tartott legutóbbi ülésén e mozgalomhoz csatlakozott a Moldávia szakszervezeti szövetség, a Besszarábiáért és Bukovináért Világszövetség, a Román Munkapárt és a Nemzeti Liberális Párt, valamint több más szervezet. Ugyanakkor e tanács létrehozását elítélte több moldáviai vezető, köztük Mircea Snegur államfő is. /MTI/


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 151-178




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék