udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Helymutató: Értarcsa

2000. május 23.

Érmihályfalván május 25-én kezdődnek a Nyíló Akác Napok. A négynapos fesztivál két alapmotívuma a millennium és a helyi jelleg. A millennium jegyében szervezik a História 2000 vetélkedőt. Népi tánc, népdal, balladamondás a hagyományőrzés jegyében kap helyet, a legfontosabb természetesen az Érmellék, magyarázta Nyakó József főszervező. A környező falvak - Szalacs, Bogyoszló, Tarcsa, Körtvélyes, Keserű - is bekapcsolódnak a programokba. Lesz régiók találkozója, aláírják a Ligetalja-Érmellék együttműködési szerződést. A megnyitón 270 gyermek és fiatal vonul majd fel. /Sajtótájékoztató a Nyíló Akácról. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 23./

2000. június 6.

Az RMDSZ színeiben Bihar megyében 23 városi és községi polgármester-jelölt méretett meg jún. 4-én. Tizenegyen már az első fordulóban nyertek. A június 18-i második fordulóban újabb tíz községben érdekelt az RMDSZ. Az RMDSZ megválasztott polgármesterei: Nagyszalonta: Tódor Albert , Bors: Bátori Géza, Szalárd: Berényi András, Bihar: Nagy Gizella, Kiskereki: Dienes István, Érsemjén: Balazsi József, Érbogyoszló: Vékony Mihály, Hegyközcsatár: Papp György, Érszőlős: Szabó Lajos, Vedresábrány: Barcui Barna, Értarcsa: Lukács Sándor. Az RMDSZ jelöltjei a június 18-i második fordulóban a következő községekben érdekeltek: Székelyhíd, Érmihályfalva, Bihardiószeg, Szalacs, Berettyócsohaj, Kőröstárkány, Várasfenes, Bályok, Érkörtvélyes, Illye (Erdőgyarak, Mezőbaj). /Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 6./

2003. március 18.

Márc. 15-én Székelyhídon immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Szabadságharc zászlaja alatt elnevezésű történelmi verseny. A vetélkedő a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum, annak szülőbizottsága és a Székelyhídi Ifjúsági Szövetség szervezésében zajlott. A versenyen Értarcsa, Érmihályfalva, Hegyközszentmiklós, Székelyhíd, Margitta és Monospetri háromfős csapatai mérték össze tudásukat a magyarság történelméből. /Cservid Levente: Történelmi vetélkedő. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 18./

2002. április 5.

Kilenc érmelléki RMDSZ-szervezet elnöke írta alá azt a szándéknyilatkozatot, amelyben a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elé terjesztették, hogy megalakítanák az Érmelléki Területi RMDSZ Szervezetet. Az önállósulni kívánók ápr. 4-én Margittán ismertették elképzeléseiket. Úgy vélik, a Bihar megyei RMDSZ szervezet nem foglalkozott kellőképpen az Érmellék gondjaival, noha itt él tömbben a bihari magyarság. Kovács Zoltán és a megjelent kezdeményezők hangsúlyozták, az új szervezet nem valami ellen irányul, hanem a térség tömbmagyarságának érdekvédelmét kívánja szolgálni. A szándéknyilatkozatot elfogadta a székelyhídi, az érolaszi, a hegyközszentmiklósi, a csokalyi, a kágyai, az érmihályfalvi, az értarcsai, a margittai és széplaki helyi RMDSZ választmánya. Az új szervezet nem az RMDSZ ellen alakul, az országos szövetség keretében kíván működni, egyenrangú félként tárgyalni a megyével. /Simon Judit: Az SZKT térfelén a labda. Bejelentették elszakadási szándékukat az érmellékiek. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 5./

2005. december 9.

Bihar megye több mint 50 települése részesül abban a 12 millió összértékű támogatásban, amelyet infrastrukturális beruházások befejezésére utalt ki december 8-i ülésén a tartalékalapból a román kormány. Ez csupán egyike a több erdélyi magyar megyét is közvetlenül érintő kormányhatározatnak. Borbély László közmunkaügyi miniszter közölte, a kormánytámogatásban részesült 24 megye közül 8 kifejezetten magyarlakta. A Bihar megyei kedvezményezett települések között van Szalonta, illetve Biharfélegyháza, Értarcsa, Hegyközcsatár és Tóti község. Ezek a magyarlakta helységek – a helyi és megyei RMDSZ szervezetek kezdeményezésére – összesen 2 millióhoz jutottak. A pénzt vízvezeték- és úthálózat-javításokra fordítják. Hargita megye összesen 4,5 millió értékű támogatást kapott. Az összeg Csíkszereda, Csíkcsicsó, Gyergyótölgyes, Gyergyóremete, Balánbánya, Felsőboldogfalva, valamint a megyei tanács között oszlik meg, szintén infrastrukturális beruházások befejezésére, út- és hídjavításra költik. Kovászna a megyei és községi utak, pallók és hidak, felüljárók javítására, illetve a csatornahálózat felújítására fordítja majd a kiutalt másfél milliót. Hasonló a rendeltetése a Szatmár megyének kiutalt 2 millió lej támogatásnak is, Brassó megye 2 milliót költhet a Brassó és Kovászna megyét összekötő megyei út – javítására. Hargita megye újabb 3 milliót, Maros megye székhelye és a közigazgatásilag Marosvásárhelyhez tartozó Marosszentgyörgy pedig másfél milliót kapott a lakossági fűtéspótlék biztosítására. /Gujdár Gabriella: Jelentős összegű kormánypénz ütötte a „magyar megyék” markát. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék