udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Helymutató: Felsőszentmihály

2001. március 27.

Márc. 25-én, Torda kulturális napja keretében került sor a kisebbségek napja kulturális rendezvényre, a magyar és a roma kisebbség számára. A színházban az egybegyűlteket Ádámosy Klára RMDSZ-elnök és Szász Attila Hunor ifjúsági alelnök üdvözölte. A műsorban szerepelt az aranyosszéki Református Egyház Vegyeskórusa, a tordai óvodások és iskolások csoportja, a kolozsvári Kuckó együttes, a kolozsvári Ördögtérgye néptáncegyüttes, az alsó- és felsőszentmihályi Vegyeskórus, majd a helyi Mihail Viteazul Kollégium magyar diákjai. /Szász Attila Hunor: Gazdag kulturális műsorral ünnepeltek Tordai magyarok napja. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./

2001. április 19.

A Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetség Tíz év a magyar karéneklés szolgálatában cím alatt készíti elő ez évi rendezvényeit Erdélyben és Magyarországon. Megtartják a kilencvenéves marosszentgyörgyi kórus ünnepét. Április 28-án Fogarason lesz kórustalálkozó. Május 19-én Nyárádszereda látja vendégül az újabb találkozó dalosait, május 26-án pedig Kézdivásárhely. A Zengjen hálaének egyházzenei kórustalálkozót tizedik alkalommal rendezik, június 2-án Szászrégenben. Június 10-én szentháromságvasárnapi kórustalálkozó Marosvásárhelyen. Június 26-30. között a Collegium Hungaricummal közösen vesznek részt a szövetség kórusai a Magyar Kórusok Világtalálkozóján, Debrecenben. Június 28-án lesz a Sárrétudvari kórustalálkozó, július 21-én az Alsó-, Felsőszentmihályi kórustalálkozó. Augusztus 20-án a fénypont: az Ezertagú Kórus fellépése Budapesten. Szeptember 1-jén kórustalálkozó Bonyhán; szeptember 29.- október 1. között kórustalálkozó Marosvásárhelyen, decemberben közgyűlés. Végül karácsonyi hangversenyek leszek a kórusok székhelyein. /Tízéves dalos szövetség. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 19./

2006. július 10.

A tordai csatában, valamint a kolozsbósi alagútnál 1944-ben életüket vesztett, és Kolozs határában eltemetett magyar katonák emlékét őrzi a július 8-án Kolozson leleplezett emlékmű. Az unitárius egyház templomkertjében elhelyezett emlékművet a helyi unitárius közösség és a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB) állította a hősi halált halt honvédek tiszteletére. „Nem ünnepelni jöttünk ide, hanem kegyelettételre, adósságot törleszteni azokkal szemben, akik a magyar történelem vérzivataraiban kötelességnek tekintették katonai esküjüket, és a hon érdekében a legtöbbet, az életüket adták” – jelentette ki Pataky József, a THHB elnöke ünnepi beszédében. Hangsúlyozta: hatvankét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megadassék a végtisztesség annak a negyvenhat honvédnak, akinek a nevét a leleplezett emlékmű márványtáblája őriz. Pataky József emlékeztetett arra, hogy az általa vezetett bizottságnak nyolc év alatt negyvennél több helységben több mint ezerötszáz magyar hősi halott eltemetési helyét, illetve nevét sikerült azonosítania. Számos településen emlékhelyet, emlékoszlopot, kopjafát, sírkertet alakítottak ki, ám mindez valójában csak ott volt lehetséges, ahol lelkes, áldozatkész és a múltat tisztelő támogatókra találtak. Tavaly Torockószentgyörgyön, Magyarszováton, valamint Alsó- és Felsőszentmihályon avattak a kolozsihoz hasonló emlékművet. A következő állomás Nagyenyed lesz, ahol a tervek szerint október 29-én állítanak emléket az ottani volt lágerben elhunyt magyar hadifoglyoknak. A bizottság elnöke arra kérte az eseményen jelenlévő dr. Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzult, és a kérdésben illetékes hivatalosságokat: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy mielőbb létrejöjjön Románia és Magyarország között az államközi egyezmény a hadisírok gondozásáról. Farkas Dénes kolozsi unitárius esperes-lelkész saját kezével ásta meg az emlékmű alapját, és vállalta annak megtervezését és kivitelezését. Az ünnepségen külön köszönetet mondott Szabó Klári és Kun Zsuzsi néninek azért, hogy évtizedeken keresztül ápolták és gondozták a Kolozson elhantolt katonák sírját. Az eseményen jelen lévő Szabó Árpád unitárius püspök mondotta, az ünnepségnek akkor van értelme, ha a honvédek halálának üzenete eljut a szívekbe, és tenni fogunk valamit azért az életért, amelyért ők meghaltak. /P. A. M.: Második világháborús emlékművet avattak Kolozson. Hatvankét év után megadatott végtisztesség. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék