udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
22
találat
lapozás: 1-22
Helymutató:
Maros mente/völgye
2004. február 4.
Kolozsváron a természetjárást kedvelők 1891. jan. 11-én megalapították az Erdélyi Kárpát Egyesületet. Trianonig nagyon jól működött, azután egyre több akadályt gördített az akkori hatalom az egyesület útjába, majd 1945-ben a kommunisták betiltották. 1990-ben újra elkezdődött a szervezkedés, 1991-ben pedig, a százéves évforduló tiszteletére, újraalakult az Erdélyi Kárpát Egyesület, amelynek fő célkitűzése a szervezett turizmus, honismeret és környezetvédelem fejlesztése Erdély területén. Az újraalakult EKÉ-nek a legnépesebb osztálya a kolozsvári. 2003-ban a kolozsváriak kétszáznál több kirándulást szerveztek, köztük honismereti túrákat. Kirándulásaikon több mint 3000 személy vett részt. A legnépszerűbb a nyaranta megszervezett Országos Vándortábor, amely tavaly a Maros-völgyében, Ratosnyán volt, ezernél több hazai és külföldi turista részvételével. Idei, XIII. vándortáborukat a gyergyói osztály szervezi a Gyilkos-tó közelében. Megszervezték a diákok számára a Kalotaszegi vetélkedőt, megemlékeztek dr. Xántus János munkásságáról. Újrafestettek megkopott turistajelzéseket, pihenőhelyeket alakítottak ki, a forrásokat és környéküket karbantartják. /Kovács Zsuzsa: A kolozsvári EKE tevékenysége 2003-ban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./2004. február 13.
Nagy Olga Maros menti mesegyűjtéséből áll a Mindentudó Dongó /Erdélyi Pegazus Könyvkiadó, Székelyudvarhely/ című könyv. Eddig nem közölt anyagról van. Nagy Olga 1968–69-ben gyűjtötte ezeket a meséket. Mindhárom cigány mesemondó stílusa különböző, a cigányok hiedelemvilágából ismert helyzetek, szereplők jellemzőek meséikre. /P. Buzogány Árpád: Könyvajánló gyermekeknek. Maros menti népmesék. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 13./2004. április 7.
Megjelent Nagy Olga legújabb könyve, a Mindentudó Dongó /Erdélyi Pegazus Könyvkiadó, Székelyudvarhely/. A kötet a még meg nem jelent Maros menti népmeséket tartalmazza, a szerző gyűjtésében. /Mindentudó Dongó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./2004. szeptember 13.
Szept. 12-én, vasárnap Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában zajlott a XXII. Öregek Tánca Fesztivál. Elsőként a felsőrépai néptáncegyüttes lépett színpadra, követték őket aztán a Maros, a Nyárád, a Küküllő ill. a Beszterce vidéke néprajzi tájegységeinek pompás viseletbe öltözött táncosai. /Járay F. Katalin: XXII. Öregek Tánca Fesztivál. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 13./2004. december 3.
Az erdélyi „barangoló-kötetek" sora újabbal gazdagodott. A Szilágyság, Beszterce-Naszód, Fehér, Máramaros és Szatmár, Bihar, a Bánság és Dél-Erdély becserkészése után Beke György új könyvében /Székelyföld I., Barangolások Erdélyben 6. kötet: Maros, Nyárád, Kisküküllő. Felső-magyarországi Kiadó 2004/ a Maros, a Nyárád és Kisküküllő vidékére vezeti el olvasóit. Ebben kötetben is, mint megannyi Beke-írásban, jelen van az üzenetet: a helytállás, a nemzeti gondolat és tudat ébrentartása. Ez a könyve inkább nevezhető emlékiratnak. /Máriás József: „a hűség egy életre kötelez" – Beke György: Székelyföld I., Maros, Nyárád, Kisküküllő. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 3./2005. január 11.
A Greenpeace felszólította a magyar kormányt és Persányi Miklós környezetvédelmi minisztert, hogy haladéktalanul kezdeményezzék nemzetközi hatásvizsgálat indítását a Verespatakra tervezett aranybánya ügyében, jelezte Csáki Roland, a környezetvédő szervezet kampányfelelőse. A Rosia Montana Gold Corporation arra készül, hogy ciánvegyülettel mossa ki az aranyat. A bánya állandó környezeti pusztítást és veszélyt jelentene a környék, Abrudbánya, a Maros völgye és a Tisza folyóra. /Magyarország elveszítheti beleszólását az engedélyezésbe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 11./2005. március 23.
Az árvíz sújtotta magyarlakta települések helyzetéről kért tájékoztatást Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az RMDSZ-es tanácselnökök és prefektusok tájékoztatójából kiderült, hogy a Maros, Olt és Szamos völgyében tapasztalhatók a legveszélyesebb áradások. Hargita megyében mintegy 16 településén lakóházak, gazdasági épületek, szántóföldek és kaszálók kerültek víz alá. Hasonló a helyzet Beszterce-Naszód és Kolozs megyében is. A legkritikusabb állapotok Maros megyében alakultak ki, ahol a Kutyfalva községhez tartozó Marosdátos falu 162 lakóházát és 400 lakóját elszigetelte a külvilágtól az áradás. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 23./2005. március 23.
Erdély árvízsújtotta területein továbbra is Fehér megyében a legsúlyosabb a helyzet. Több mint 700 hektár szántó, legelő és kaszáló állt víz alatt, és sok megyei, illetve községi út járhatatlan. A Maros menti települések közül Miriszlón, Nagyenyeden, Felsőgáldon és Székelykocsárdon is súlyos a helyzet. /Riadókészültség Fehér megyében. Több mint 700 hektár terület víz alatt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./2005. április 11.
A roma származású Tóth Árpádnak, a „fekete március” egyik hősének a sírkövén ez áll Marosszentgyörgyön: „Itt nyugszik Tóth Árpád, a márciusi hős. / Neve ismeretlen, tette ismerős. /Szembeszállt a hordahaddal, / Halálba ment diadallal”. Az emléket a 37 évesen elhunyt férfi családja és a plébánia állította. Minden év tavaszán Baricz Lajos plébános és hívei elzarándokolnak a sírhoz, és virágokkal lepik el. A híveket és az emlékezni érkezett marosvásárhelyi vendégeket április 10-én Zolcsák Sándor marosvásárhelyi festőművész Emlékezzünk, ne feledjünk című, Tóth Árpád temetéséről készített fénykép-összeállítása fogadta. Tóth Árpád egyike volt azoknak a magyar cigányoknak, akik ellen Marosvásárhely véres márciusa után a román államhatalom kirakatpert indított. Állítólagos bűne az volt, hogy 1990-ben a szentgyörgyi tetőn sokadmagával együtt megpróbálta megállítani a Görgény és a Maros völgyéből kamionokon Vásárhely felé szállított fegyveres hordákat. A félrevezetett és leitatott román parasztok egy részét sikerült is megfékezni a város határában. Tóth Árpád nem sokkal szabadlábra helyezése után, 1991. április 6-án, máig tisztázatlan körülmények között, elhunyt. „A kórlapon szívinfarktust ír, de az orvosok azt mondták anyámnak, hogy minden belső szerve szét volt zúzva. Nekünk, gyerekeknek soha nem beszélt a börtönben töltött több mint fél évről, de anyámnak sokat panaszkodott. Román rabtársai csúfolták és verték. Aztán miután ’90 karácsonya előtt kijött, elment dolgozni, de nem bírta sokáig” – idézte fel a másfél évtizeddel ezelőttieket Tóth Árpád lánya, Erzsike, aki úgy tudja, hogy apja lényegében nem is vett részt a szentgyörgyi verekedésben. A letartóztatásról és a börtönkálváriáról egy másik marosszentgyörgyi, az időközben elhunyt Puczi Béla így számolt be emlékirataiban: „Nálam 1990. március 28-án hajnalban csengettek a rendőrök. Hatunk közül engem vittek be utoljára. A legtöbb magyar rendőr ki volt vezényelve az udvarra, a román rendőrök hallgattak ki minket. Mindenfélét összevissza ígértek, csak valljuk be, hogy a magyarok a hibásak, ők tették tönkre az autókat, buszokat. Meg hogy mondjuk meg, ki verte meg Mihai Cofariut. A nevét sem hallottuk soha. Az is igaz, hogyha ismerjük, akkor se mondtuk volna meg. Mindent bevetettek. Volt olyan éjszaka, hogy nem engedtek aludni, egész éjjel ordítoztak nekünk, hogy gyilkosok. Hét napig nem volt más, csak verés meg vallatás. Nyolc hónapot voltunk a vásárhelyi börtönben. (...) Két hét után megjelent egy delegáció Svájcból, Franciaországból és Németországból, interjút készítettek velünk. Tóth Árpád kipakolt, elmondott nekik mindent, hogy mi történt, hogy ártatlanok vagyunk. Nem tudtuk, hogy a mosdókagylóba mikrofon van szerelve, és a másik szobában mindent lehallgattak. Amikor a külföldiek elmentek, visszajátszották neki, miket beszélt. És minden nap annyit verték Tóth Árpádot, hogy kiszabadulásunk után egy hónappal belehalt.” Tóth és a többi szentgyörgyi magyar és roma megaláztatását Jung Ildikó, a férfi védőügyvédje is jól ismeri. „Letartóztatásuk után a rendőrök kivitték őket a mezőre, egy traktor alá fektették, majd beindították a motort. Közben fegyverrel álltak mellettük, és azt mondták, ha nem vallanak, elindítják a gépet” – emlékszik vissza Jung Ildikó, aki a 90-es évek elején számos, bűnbaknak kikiáltott cigány és magyar – köztük Cseresznyés Pál – jogi védelmét látta el. A hatalom nemcsak az igazságtalanul elítéltek életét keserítette meg, hanem neki is mindegyre betartottak, meséli. „Éjszakánként ismeretlen telefonálók fenyegettek, sokszor fegyveres rendőrök követtek az utcán. Miután sikerült a pert áthelyeztetnünk Nagybányára, a kedélyek lecsillapodtak, ott sokkal korrektebb eljárásban volt részünk” – mondta az ügyvédnő. „Ha Marosszentgyörgy, Nagyernye és Sáromberke magyarsága és magyar cigánysága 1990. március 20-án nem állítja meg a leitatott és felfegyverkezett román parasztok egy részét, akkor sokkal több román támadott volna a főtéri tüntetőkre. Ilyen esetben nem biztos, hogy a magyarság vissza tudta volna verni a túlerőt, elképzelni is szörnyű, mi történhetett volna, jegyezte meg Kincses Előd, akit egy nappal korábban ugyanazon hordák nyomására váltottak le a megyét irányító Nemzeti Megmentési Front alelnöki tisztségéből. – Be kell ismernünk: a vidékiek meg a környékbeli magyar cigányok mentették meg ’90 márciusában a vásárhelyi magyarokat. Az egyik roma vezér az ütközet másnapján azt mondta: Kincses úr, mi ne jönnénk segíteni a magyaroknak? Hiszen mi magyar cigányok vagyunk, nekünk fáj, ha ütik a magyart! S aztán, ma maguk, holnap mi...” A véres események után a rendőrség több mint félszáz személyt tartóztatott le – kizárólag magyarokat és magyar cigányokat. Szabadulásuk után sokan a száműzetést választották, többen tisztázatlan körülmények között hunytak el, egyesek öngyilkosságba menekültek. „Tudjuk, hogy nem támadás, hanem védekezés volt a bűnük. Azt viszont nem tudjuk, hogy kik és mikor indítják a marosvásárhelyi és környező községekre zúdult támadók megbízóinak kivizsgálását. Mi szeretnénk megbékélni, de az igazság feltárása nélkül ez nem lehetséges” – szögezte le Zolcsák Sándor, az RMDSZ akkori vásárhelyi elnöke. /Szucher Ervin: Életével fizetett a magyarokért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./2005. május 7.
Közel tíz éve felmérési program indult erdélyi műemléktemplomok művészi értékeinek számbavételére és bemutatására. A magyarországi Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ, valamint a Kolozsváron működő Transsylvania Trust Alapítvány munkatársai arra vállalkoztak, hogy mintegy 300 erdélyi templom falképeit és festett faberendezéseit feltérképezik, és egyben megállapítják a megóvásuk érdekében teendő lépések sürgősségi sorrendjét. A felmérésekről megjelent a második kötet /Lángi József–Mihály Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések. 2. Budapest, 2004/ A szerzők a szatmári és bihari tájaktól Székelyföld legtávolabbi vidékéig járták be a területet. A leggazdagabbak a magyar műemléktemplomokban: Szilágyság, Kalotaszeg, Marosmente, a Küküllők vidéke, valamint Csík-, Háromszék és Udvarhelyszék. A templom alaprajza után külső és belső felvételek következnek, majd a feltárt falképekről vagy azok töredékes maradványairól, mennyezetkazettákról, festett mellvédekről, padokról készült fényképek szemléltetik a szöveget. Még mindig kevés az olyan erdélyi magyar műemléktemplom, amely az utóbbi tizenöt évben megújult volna. Nagyon kevés a restaurátor szakember. Gyors a pusztulás, különösen akkor, ha egy gyülekezetnek már elfogytak a hívei, például a Dés melletti Néma református temploma esetében. A templomot 1959–61 között helyreállították, újrafedték, statikailag megerősítették, s egyben műemléki értékeit is kibontották. Ma a templom, az enyészet szélén álló, elhagyatott rom. (A könyvben szereplő Kolozsnéma megnevezés hibás. A falu hivatalos neve: Néma. Van ugyan Kolozsnéma nevű helység, de az a Csallóközben, Komárom megyében található.) /Dr. Murádin Katalin: Erdélyi műemléktemplomok és templombelsők. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./2005. november 12.
A XI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron bemutatkozott a budapesti Kráter Műhely Egyesület. Turcsány Péter három legújabb kötetüket mutatta be: Ambrus András Székely Trianon, Wass Albert Voltam, valamint Németh László Emberi színjáték című műveit. Ambrus András regénye egy Maros menti faluban játszódik 1925-ben. Wass Albert Voltam című könyve gyűjtemény. Mivel a kiadó az életműsorozat végére ért, ebbe a kötetbe az író önéletrajzi jellegű írásait válogatták. A Kráter bemutatója utáni irodalmi beszélgetésre Grendel Lajos Pozsonyból, Tolnai Ottó Palicsról, míg Láng Zsolt Marosvásárhelyről érkezett, így a felvidéki, délvidéki és erdélyi irodalom képviselői ültek az asztalhoz. /Nagy Botond: Csütörtöki vásárdramaturgia. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 12./2005. december 30.
A Maros, a Nyárád és Küküllő mentén sok gazda fogott falusi vendéglátásba, vidéki turizmusba. Többen a szállásadás mellett programokat szerveznek, a Felső-Nyárád mentén például gyógynövénygyűjtésre, gyalogtúrákra, lovagolni stb. invitálják vendégeiket. A mikházi születésű Janka Béla, aki ma New Yorkban él, fogékony maradt a vidéki élet iránt. Bízik abban, hogy a szülőfaluja is kínál olyan értékeket, amelyekért érdemes oda látogatni idegeneknek. Eddig 300 ezer dollárt ruházott be: panziót épített, 800 négyzetméteres felületen zöldövezetet, sétányt, gépkocsiparkolót alakított ki. A fogadó földszintjén ízlésesen kialakított vendéglő, bár várja a vendégeket. Mikházán ezzel hét új munkahely létesült. Turistavonzó itt a mikházi búcsú, továbbá a Mikházi Napok rendezvényei és a Csűrszínház is. Janka Béla folytatja a beruházást. A jövő évben sátortáborhelyet alakítanak ki, faházat is építenek. /Kilyén Attila: Mikháza a falusi vendégfogadás útján. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 30./2005. december 31.
Torján, az országút mellett jobb oldalt termetes kőporta tátong. A kerítés a torjai nemes család, az Aporok ősi birtokát határolja. Báró Apor Csaba agrármérnök most e telken lévő kertészlakásban él feleségével együtt. Nyolcvanötödik életévében még mindig gazdálkodik, s energiája nagy részét a kommunista rendszer által elkobozott családi vagyon visszaszerzésére fordítja. Az első erdélyi írásos bizonyíték az Apor családról 1311-ből származik, 1300 körül már itt laktak. Apor Péter (1676–1752), az író, a Metamorphosis Transylvaniae (1736) szerzője, és az egykori püspök, boldog Apor Vilmos (1892–1945) csupán két közismert név a népes családból. A kitelepítésre egy éjszaka került sor, fél órájuk volt, hogy összecsomagoljanak, és teherautóra üljenek. Először Sepsiszentgyörgyre kerültek, majd Balázsfalvára. Ott voltak 1963-ig. Apor Csaba harmincöt évet dolgozott állami gazdaságokban, „kezdtem mint kertész, és végeztem mint főmérnök”, emlékezett. Apor Csaba 1991 márciusában, a 18-as, földtörvény megjelenése után költözött vissza Torjára, majd árverésen megvásárolta a volt állami gazdaság épületeit, amelyek hajdan a család birtokán voltak. Visszatért ,,azért, hogy a mi területünk megmaradjon”. Hétszáz esztendeje a család tulajdona, magyarázta, hozzátéve: ,,engem az Isten a magyar nemzet keretén belül teremtett meg. Az embernek vannak génjei is, van lelke is, és az ember lélekben ragaszkodik saját nemzetéhez, családjához.” ,,A katolikus hit és erkölcs alapján jó magyar akarok lenni, és az volt mindig a törekvésem, hogy ha tudok, használjak a magyarságnak.” Élete során az is előfordult, hogy el akart menni Erdélyből. De aztán mégsem tette, mert volt egy beszélgetése Márton Áronnal, aki csak annyit mondott neki: ,,ne menj el, fiam”. S ebből értett, ez az intelem egy életre elég volt. Az ősi udvarházat akarja helyreállítani, a mintegy hatszáz éves épületben maradtak régi freskók is. Szeretné, ha három gyermeke közül az egyik visszatérne Torjára, a másik esetleg a Maros menti birtokra, Dedrádszéplakra. Az egykori erdélyi arisztokrácia körében mostanában jellemző, hogy valami hazahozza az utódokat, még a gyermekeket, unokákat is. Az a baj, hogy a föld s az erdő visszaadása nagyon lassú, pedig a család gazdasági megerősödéséhez kellene az egykor meglévő erdő s föld, anélkül nehezen tudják helyreállítani a kúriát. /(Mózes László): Aporék fiatalsága. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 31./2006. április 22.
Kerelőszentpál lakói kérik a román államot, hogy az 1950-ben lebontott harangláb visszaépítését és a harangok visszahozását támogassa – áll levelükben. A haranglábat 1795-ben gróf Haller József építtette a település lakóinak. Tornyában három harang lakott, egy 200, egy 400 és 800 kilogrammos. A haranglábat 1950. május 15-én rombolták le, tégláit az állami gazdaság istállóinak építésére használták, a harangokat pedig eladták. Ezek a szóbeszéd szerint egy felső Maros menti település templomába kerültek. A temetőkápolnában levő egyik harangjukat pedig 2002-ben lopták el és a rendőrség azóta sem bukkant a tettesek nyomára. A harangot az éjszaka leple alatt szerelték le és vitték el – tájékoztatott Bertalan László helybeli plébános. A katolikus templom mellett lévő műemlék harangláb is igen rossz állapotban van, s nincs anyagi lehetőségük a javítására. Bár az egyházközség nyilvántartásában a környező falvakkal együtt 900 egyháztag (ebből 750 roma) szerepel, Szentpálon mindössze 120-an fizetik az egyházi hozzájárulást. /(bodolai): Eladott, ellopott szentpáli harangok. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 22./2006. április 22.
Beke György tágabb ívű erdélyi barangolásai után mostanság Székelyföld fölött köröz. A szerző nagyszabású, Barangolások Erdélyben felcím alatt futó műveinek hetedik darabja a Székelyföld II. kötete, a Nagyküküllő, Fehér-Nyikó folyó- és patakvölgyeit végigpásztázó írásokat tartalmazza. A Barangolások Erdélyben I. kötete, a Szigetlakók a közép-erdélyi szórványok szépirodalmi igényű riportokban rögzített krónikája, a sorozat II. kötete – Boltívek teherbírása – Szatmár és Máramaros tájainak magyar hagyományait és mai életét öleli a borítólapok közé. Az Értől a Kölesérig a bihari magyar élet tükre, a Bartók szülőföldjén címűben a Bánságról rajzol írói körképet, illetve Arad, Temes és Krassó-Szörény környéki barangolásait gyűjti egybe, a Déva vára alatt Hunyad, Szeben megye töredékmagyarságát mutatja be. A Székelyföld I. kötetében a Maros, a Nyárád, a Kisküküllő mentét mutatta be. Beke most dolgozik a III. Székelyföld-köteten, amely az Olt és a Feketeügy mentén élők világát bontja ki. A nyolckötetes sorozat kis híján ötezer oldalnyi írásfolyammá, egy sajátosan ,,Beke Györgyös” Erdély-monográfiává áll össze. A magyar megmaradás könyvei ezek, állapíthatta meg Sylvester Lajos. Trianon óta Erdélyről ilyen alkotás nem jelent meg. Beke műve: az erdélyi magyarság idő- és térrajza, kulturális, szellemi mozgásterének folytonos alakítója és védelmezője. /Sylvester Lajos: Beke György Erdély-láttatása (A magyar megmaradás könyvei). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 22./2006. április 25.
A Marosszéki Közbirtokosság a Küküllő, Nyárád és Maros menti községeket foglalja magában. 7829 hektár erdő és 1100 hektár legelő fölött gazdálkodik. Harmincegy közigazgatási egységben összesen 127 település tartozik hozzá. Vezető fóruma a közgyűlés, amelyben mindegyik település egy-egy delegátussal vesz részt. A vezetőtanács 13 település képviselőiből áll, és a közgyűlés választja meg. Elnök Péter Ferenc, Szováta polgármestere, alelnök Dászkel László, Nyárádszereda polgármestere, titkár Vaidean Florin Bándról. A közgyűlés napirendjén a tavalyi év tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az idei költségvetés megtárgyalása és elfogadása szerepelt. A jövedelem legjelentősebb része a fővágásból származik. A tarvágásból eredő famennyiséget liciten adják el a fafeldolgozó cégeknek. Idén 9 milliárd lejes bevételre számítanak. 2006-ban 2,7 milliárd lej értékben ültetnek csemetét. A közgyűlésen elfogadták, hogy a jövedelmet nem osztják ki, hanem a beruházási alapba helyezik. A jövedelem növelése érdekében egy Sapard-programban akarnak részt venni. A közbirtokosságnak több épülete is van, amit még az állami szervezet, Romsilva birtokol. A visszaigénylési kéréseket benyújtották. Megpályázták a fürdőhelyek fürdőzési és gyógyászati lehetőségeinek növelését célzó kormányprogramot. /Mózes Edith: Kilencmilliárd (régi) lejes bevételre számítanak. Perbe hívják a Romsilvát? = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 25./2006. április 25.
A néptánc, népdal, népzene és népviselet hagyományőrző találkozójára, a Gyöngykoszorú fesztiválra a marosmenti Erdőcsinádra idén magyarországi és burgenlandi csoportok jöttek el. Az alig félezres lélekszámú Erdőcsinád lakosai – akárcsak az elmúlt tizenkét év alatt – idén is kitettek magukért. Az érkező tánccsoportokat kürtőskaláccsal, üdítőkkel fogadták, aztán amikor a falu lakossága számbelileg kétszeresére emelkedett a vendégekkel, elkezdődött a csoportok felvonulása. Lovas bandérium huszárai nyitották a menetet, majd helységnévtáblákkal jöttek csoportok, s köztük meneteltek a Burgenlandból, Marcaliból, Sopronból érkezettek is. „Az ilyenszerű rendezvények teszik lehetővé, hogy a Kárpát-medencében szétdarabolt magyarság egymásra találjon a zene, a tánc, a dal nyelvén, erősödjön a kapocs, mely a nemzetet összetartja” – fogalmazott a falu központi terén tartott ökumenikus istentisztelet után Lukácsy Szilamér református lelkész. /Bakó Zoltán: Gyöngykoszorú vendégei. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./2006. június 1.
A Szászrégeni Művelődési Hét keretében a szászrégeni Népszínház magyar tagozata négy bohózattal nevettette meg a színjátszás kedvelőit, Székely Ferenc színművész rendezésében. Május 31-én tartották Szászrégenen a második Maros menti Vitéz László műkedvelő bábosok találkozóját. A vendéglátó Csim-Bumm Bábcsoport mellett a marosvásárhelyi Habakuk és Tamacisza lépett fel. A Habakuk fennállásának tizedik évfordulóján mutatta be először a Békakirályfi című bábjátékot, jelezte a csoport lelke, elindítója, Bartha Júlia, ő volt a rendező. Délután a Német Demokrata Fórum, a művelődési ház román és magyar néptánccsoportja ropta a táncot. A magyar néptáncosok Nagy Levente Lehel koreográfiájában mezőségi táncokkal léptek fel. /Mészely Réka: 35. Szászrégeni Művelődési Napok. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./2006. július 18.
Fehér megyében, Magyarlapádon megnyílt a IX. Maros és Kisküküllő menti Népzene és Néptánc Tábor. A rendezvényen táncoktatás, népi hangszeroktatás és szórakoztató műsorok szerepelnek. A magyarlapádi, magyarózdi, Kisküküllő menti magyar, román és cigány táncokat Kis István és párja, Jánosi Attila és párja, valamint Kis-Demeter Erika és párja tanítják be. /Takács I.: Néptánc tábor Magyarlapádon. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./2006. augusztus 8.
Az utóbbi években ismét fellendülőben van az orgonaépítő, restauráló szakma. Ezt bizonyítja az is, hogy létrejött a jelenleg tizenkét erdélyi műhelyt tömörítő egyesületük, melynek tagjai között ismert orgonaművészeket is találni. Tavalyelőtt Brassó megyében svájci támogatással orgonaépítő iskolát is nyitottak. A jövőben az itt képzett szakemberekből alakuló bizottság fog dönteni a nagyobb szabású javítási munkálatok módozatairól – jelezte a Kolozsvárról elszármazott, Budapesten élő Barta Tibor. A „civilben” idegsebész orgonaművész nemrég székelyföldi turnéra indult, és több Hargita megyei orgonát is megszólaltatott. A 19. századi, erdélyi, ezen belül székelyföldi orgonák szakértője elmondta: a rendszerváltozás előtti években a székelyföldi és Maros menti orgonákat a marosvásárhelyi Mesnyi János tartotta karban. Az időközben elhunyt restaurátor és orgonaépítő főként a vásárhelyi Kultúrpalota orgonáját gondozta. Feladatát a nagyszebeni volt fizikatanár, Wieder Hermann vette át, aki napjainkban is széles körű tevékenységet folytat a régióban. A székelyföldi orgonák zöme nem koncertorgona, ezeket többnyire azzal a céllal építették Kolonics István műhelyében (Kolonics 1851-ben telepedett le Kézdivásárhelyen, és több mint 200 orgonát készített), hogy a liturgiákat kísérjék. Ennek ellenére vannak kivételek, ilyen a csíksomlyói kegytemplomban lévő hangszer is. A gyergyóditrói orgona szerényebb kivitelezésű. A restaurált orgonák közül szakértelem hiányában vagy a szűkös anyagiak miatt sok hangszert „elrontottak” az évek során. Kolonics legnagyobb orgonája a gyulafehérvári katedrálisban található. Barta külön felhívta a figyelmet a csíkbánkfalvi, a csíkszentgyörgyi és a tusnádi orgonák egyediségére: az itt játszó orgonistáknak nincs szükségük segédekre ahhoz, hogy előadás közben hangszínt vagy regisztert váltsanak. Hasonló mechanikai megoldást, Bécs kivételével, sehol nem alkalmaztak Nyugat-Európában. /Jakab Lőrinc: Székelyföldi orgonák és építők. = Krónika (Kolozsvár), aug. 8./2006. augusztus 25.
Török Árpád, a sepsiszentgyörgyi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola tanára /sz. 1944/ diplomát a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem földrajz-biológia karán szerzett. Helytörténettel fiatal tanár kora óta foglalkozik. Pedagógusi pályafutását Csíkszentdomokoson kezdte el 1970 januárjában, és ahogy a nagyközségbe került, feltérképezte a települést, összeszedte a helyneveket. A Nagyhagymásról, a Gyimesek vidékéről, a Felcsíkról, a Gyergyó-övezetről és a Gyergyói-havasokról készült ismeretterjesztő dolgozatait a Hargita napilap is leközölte. A tanulókat is bevonta a kutatásba, az évek alatt nyolc nyári expedíciókat szervezett. Alaposan tanulmányozta a Keleti-Kárpátokat, képanyagot is összegyűjtött, még 50 éves diapozitívjai is vannak. Sepsiszentgyörgyre 1975-ben került középiskolai tanárnak, itt is bevonta diákjait a munkába. Azután az iskolájukban beindult a turisztikai posztliceális tagozat, ami külön lehetőséget jelentett arra, hogy a tanulók egy-egy témában megvizsgáljanak, leírjanak egy falut, jelenséget vagy templomot. Az évek során összegyűjtött ismeretanyag lassan könyvé, sőt könyvekké állt össze: három kötete jelent meg. A Sepsiszentgyörgyről szóló útikalauz ezelőtt öt évvel három nyelven, magyarul, románul és angolul, utána egy ötös sorozatot indított el, mely tartalmazza Sepsiszentgyörgyöt, az Olt-vidéket, a nyáron pedig megjelent a sorozat harmadik része, a Maros vidéke, a forrástól egészen Szegedig. A negyedik lesz Észak-Erdély, Bukovina, az ötödik Erdélynek tíz témakörben történő feldolgozása, bemutatása. Úgy látja, hogy inkább a külföldiek igénylik az ilyen típusú könyveket. /Némethi Katalin, Tibodi Ferenc: Csíkszentdomokostól Szentgyörgyig. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), aug. 25./2006. október 9.
A hetedik erdélyi magyar restaurátor- és továbbképző konferenciát tartották az elmúlt héten Székelyudvarhelyen a Haáz Rezső Múzeum szervezésében. Károlyi Zita, a székelyudvarhelyi múzeum restaurátora elmondta, az előadás hiánypótló, Romániában ugyanis nincs kémikusképzés restaurátorok számára. A következő három napon a résztvevők Fehér és Hunyad megye evangélikus és református templomait, illetve kúriáit keresték fel. A Maros mente településein, ahol a magyarság szórványban él, és mindinkább fogyatkozik, egyre romlik a templomok állaga. Károlyi Zita azonban pozitív tapasztalatokról is beszámolt: „Kéménd, Nagyrápolt vagy Oralja református közössége már csak néhány lelket számlál, esetenként már nem is beszélnek magyarul, de pályázati úton szerzett anyagi forrásból újrafedték vagy helyrehozták a födémet, megmentve ezzel a végleges pusztulástól a műemlék épületeket”. /Magyarországi restaurátorok Székelyudvarhelyen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./
lapozás: 1-22