udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 13 találat lapozás: 1-13

Helymutató: Nagymajtény

1996. január 10.

Három új templomot szentelt fel /Adorjánban, Egriben és Avasújvárosban / 1995-ben, összegezte az elmúlt évet Reizer Pál szatmári megyéspüspök, azonkívül megáldotta a felújított templomokat Krasznatúrterebesen, Túrterebesen, Reszegén, Aknasugatagon, Gilvácson, Nagymajtényban és Krasznagyörgyön. Folytatódik Nagybányán, Nagykárolyban, Érkörtvélyesen, Kakszentmártonban, Szatmárnémetiben, és az avasi Lajosvölgyében a templom építése, halad a Katolikus Továbbképző Központ és a katolikus kollégium építése. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 10./

1999. szeptember 4.

Mindössze két Szatmár megyei községben /Tasnádszántón és Érkörösön/ kérték magyar nyelv fakultatív tanítását - heti 3-4 órában - azok a magyar szülők, akiknek gyermekei, nem lévén más választásuk, az V-VIII. osztályt románul végzik. Veres József illetékes szaktanfelügyelő elmondta, máshol is volna erre lehetőség. Például Pálfalván, Nagymajtényban és Patóházán, s a jelek szerint igény is, hisz a helybeli magyar gyermekek csak az I-IV. osztályban tanulnak anyanyelvükön. Ám nincs kezdeményező szülő, felelős értelmiségi, aki összeállítaná a névsort és bevinné a tanfelügyelőségre. /Hol van a felelős falusi értelmiségi? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./

1995. december 28.

Szatmár megye több településén is új templomban tartották a karácsonyi szentmisét a római katolikusok, így Batizon, Adorjánban, Egriben és Avasújváron. Ugyanakkor Krasznaterebesen, Túrterebesen, Krasznagyörgyön, Reszegén, Gilvácson és Nagymajtényban felújított templomban. - A református falvakban pedig kántálni indultak a fiatalok. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./

2000. március 13.

Nagymajtényban megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról és a tisztelegtek a politikai üldözöttek emléke előtt. Az emlékezés a templomban, szentmisével kezdődött. Martin Lőrinc plébános hangsúlyozta: "kötelességünk a szabadságért küzdő magyar hőseink emlékét megőriznünk és ápolnunk." Varga Attila parlamenti képviselő mondott beszédet. /Nagymajtény. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 13./

2002. augusztus 23.

Harminckét település története címet viseli az Otthonom Szatmár megye /Szent-Györgyi Albert Társaság és EMKE, Szatmárnémeti/ helytörténeti sorozat 16. kötete. Merli Rezső, a kötet szerzője. /A települések: Alsóhomoród, Barlafalu, Csanálos, Csomaköz, Erdőd, Józsefháza, Gilvács, Kaplony, Kálmánd, Kigye, Kisdengeleg, Krasznabéltek, Krasznasándorfalu, Krasznaterebes, Királydaróc, Mérk, Mezőfény, Mezőpetri, Mezőterem, Nagykároly, Nagymadarász, Nagymajtény, Nagyszokond, Nántű, Szakasz, Szaniszló, Szinfalu, Tasnád, Tasnádszántó, Túrterebes, Vállaj, Zajta./ A településekből három Magyarország területére esik (Vállaj, Mérk, Zajta), egy pedig, Kigye története már csak mementó lehet. A könyv tartalmazza az egyes helységekből deportáltak névsorát is. /Az Otthonom, Szatmár megye sorozat újabb kötete. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 23./

2003. január 16.

Szatmárnémetiben ősszel több olyan tanuló ment vissza magyar osztályba, aki korábban pár évig románul tanult. Ugyanakkor többek között Hiripen, Nagymajtényban és Érendréden immár csak román V-VIII. osztály működik. Amennyiben a szülők kérik, s a minimális létszám is összejön, úgy indulhat magyar osztály. /Még javulhatna az anyanyelvi oktatás pozíciója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

2003. július 28.

Júl. 27-é harmadik alkalommal rendezték meg Majtény napját. Gheorghe Todut a román nyelv és a nemzeti egység védelmében mondott beszédet, a kismajtényi és domahidi iskolák tanulói pedig román hazafias versekből és énekekből álló műsorral köszöntötték a meghívottakat. A műsorban miért nem szerepelt egyetlen magyar műsorszám sem? Iepure Zoltán nagymajtényi tanácsos adta meg a választ: minket nem hívott senki. Mi a magunk falunapját megtartjuk majd Nagymajtényban, a Mária-búcsún. /E. Gy.: Majtény napja a község román lakosságának ünnepe volt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 28./

2003. augusztus 12.

Boros Ernő, a Romániai Magyar Szó munkatársa elnyerte a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete keretében működő Erdély-történeti Alapítvány III. díját. Erdély történetével és az erdélyi irodalomtörténettel foglalkozó dolgozatokra hirdetett pályázatot az Erdély- történeti Alapítvány. Boross Ernő munkája a szatmári svábok 1945 januárjában Ukrajnába, ún. jóvátételi munkára történt deportálásáról szól, 42 település lakosainak a vallomásai- visszaemlékezései. Boros Ernő előzőleg a Szatmári Friss Újságban, illetve a Romániai Magyar Szóban dokumentumriport-sorozat formájában foglalkozott ezzel a kérdéssel. Eleinte úgy gondolta, hogy az interjúk halmozása révén a kollektív történelmi tudat alakulásáról, kialakulásáról tud meg egyre többet. Menet közben rádöbbent arra, hogy ami erről a történelmi eseményről, a szatmári svábok deportálásáról az eddig készült írott források alapján a köztudatban él - legalább részben hamis. Amikor ezen a könyvön dolgozott, sokan ígértek anyagi támogatást a könyv megjelentetéséhez. Végül csak egy támogató maradt, de az kevés volt. A kéziratot beküldte a pályázatra. Az alapítvány titkára, dr. Takács Péter közölte, hogy kiadják Boros munkáját az Erdély-történeti Alapítvány Erdély-történeti Könyvek sorozatában. Boros nem lenne elégedett azzal, ha a leendő könyv csupán 300 példányban látna nyomdafestéket, és különböző szakintézmények könyvtáraiban elhelyezve inkább csak történészek, kutatók számára lenne elérhető. Érzelmi okokból azt akarja, hogy a könyvben ne csak a csanálosi Pista bácsi, hanem külön-külön a kaplonyi, nagymajtényi stb. Pista bácsik szenvedése is szerepeljen. Még akkor is, ha ez többszöri ismétlődést jelent. /Dr. Végh Balázs-Béla: "Összevonhatóak-e" a szenvedések? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./

2003. november 6.

Szatmár megyéből kb. 5000 német etnikumú román állampolgárt 1945 januárjában a volt Szovjetunióba deportáltak, ez már ismert történelmi eseménynek számít. Az ott elhunytak emlékére mostanáig az érintett szatmári települések szinte mindegyikében állítottak már emlékművet. Egészen más a helyzet egy másik tragikus deportálás áldozataival. Szatmár megyéből - akárcsak Észak-Erdély más részeiről - 1945 januárja előtt, 1944 novemberében is deportáltak embereket. Ezt a deportálást a román (és nem a szovjet!) közigazgatás képviselői hajtották végre. 1944 októberében Szatmár megye községeibe visszaérkezett azoknak a román csendőröknek a nagy része, akik 1940-ben, a bécsi döntés után hagyták el Észak-Erdélyt. Elsősorban ezek a csendőrök megyénkből több száz magyar, illetve sváb férfit gyűjtöttek össze Szatmár megyéből, és vittek a hírhedt földvári haláltáborba. Ezeknek a deportáltaknak a sorsa a történészek előtt is alig ismert. Az RMDSZ által 1995-ben megjelentetett Fehér könyv az 1944. őszi magyarellenes atrocitásokról című kiadvány Szilágy és Szatmár vármegye című, nyúlfarknyi fejezete a következő mondattal kezdődik: "Észak-Erdély eddig nem említett megyéire szórványos adataink miatt nem térhetünk ki." Boros Ernő, az emlékező cikk írója sorra járta valamennyi olyan Szatmár megyei települést - Bere, Börvely, Csanálos, Csomaköz, Domahida, Érkőrös, Gencs, Kaplony, Kálmánd, Kismajtény, Lele, Nagymajtény, Krasznaszentmiklós, Mezőpetri, Mezőterem, Nagyszokond, Szaniszló, Tasnád, Túrterebes, Szatmárudvari -, ahonnan a román csendőrök embereket indítottak a földvári lágerbe. Lejegyezte a túlélők, ezek híján a volt földvári foglyok legközelebbi hozzátartozóinak a vallomásait, visszaemlékezéseit. Ezekből válogatott. A román csendőrök a katonaviselt férfiakat Csanálosra vitték. A Csanálosra érkezőkről kísérőiratot fogalmaztak, miszerint a román csendőrök az erdőben, katonaruhában és fegyverrel a kezükben fogták el őket. Ezt követően fegyveres kísérettel vitték őket Földvárra vagy Focsaniba. Útjuk során ennivalót legfeljebb csak jószívű civilektől kaptak. Ha egy fogoly valamilyen gyümölcsöt fedezett fel a közelben, és éhségében kilépett érte a sorból, azt lelőtték. A katonák azokra az asszonyokra is rálőttek, akik ennivalót hoztak, közülük, kettő meg is halt. A láger egy szögesdrót kerítéssel körülvett marhalegelőn volt. A román csendőrök az orosz tisztnek elmondták, hogy ezek partizánok. Az oroszok ugyanis a partizánokra haragudtak a legjobban. A magyarok közül a fiatalabbakat, erősebbeket kiválogatták és továbbvitték Oroszországba, kényszermunkára. Azért fogdosták össze őket, hogy Erdélyből kipucolják a magyarokat. Az egész földvári tábor is azért volt, hogy minél több magyar elpusztuljon. És Földváron nagyon sokan meghaltak. A táborban a földön aludtak, takarójuk sem volt. A székelyföldiekkel együtt eredetileg 32 ezer magyart gyűjtöttek össze, de 1945 januárjában a többieket elvitték Oroszországba, 8500-an maradtak Földváron, olyanok, akik munkára már nem voltak alkalmasak. A Földváron maradottaknak legalább a fele sohasem tért haza. Földváron éheztették, ütötték-verték, megalázták az embereket. /Boros Ernő: 1944 novembere: indulás Földvárra. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 6./

2003. november 24.

A nagykárolyi kórházhoz tartozó övezetben a magyar anyanyelvűek élnek többségben, ennek ellenére az utóbbi hónapokban a nagykárolyi kórházba helyezett hat orvos közül csak egy tud magyarul, és további 14-et várnak. Tavaly Nagykárolyban 12 667-en (54,46 százalék) vallották magukat magyarnak, és 9675-en (41,6 százalék) románnak. A környező falvak közül például Mezőfény 1883 lakosából 1816 (96,4 százalék) magyar anyanyelvű, Csanálos községben a számlálóbiztosok összesen 1520 lelket írtak össze, közülük 1036 (68 százalék) magyar, 340 (22,53 százalék) sváb, de a svábok nagy része is magyarul beszél jobban. Kálmándon, Kaplonyban, Mezőpetriben, Csomaközön, Gencsen, Berében nagyjából hasonló a helyzet, és Mezőteremen, Szaniszlón, Kis- és Nagymajtényban, Domahidán, Piskolton stb. is sok magyar anyanyelvű személy él. Kórházba leginkább idős személyek kerülnek, akik ezen a környéken igen rosszul beszélnek románul. Most az ápolónő a tolmács szerepét is betölti. Bekő Tamás, Nagykároly polgármestere minderről kifejtette: a Szatmár Megyei Egészségügyi Igazgatóság, illetve a helyi kórház vezetői ilyesmiről nem konzultálnak a tanács tagjaival. Az orvosok kihelyezéséről ő csak utólag értesült. /Boros Ernő: Ápolónők - tolmácsszerepben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 24./

2004. március 18.

Az utóbbi években Szatmár megye svábok által lakott településein olyan könyvek jelennek meg, amelyek szerzője, Ernst Hauler minden, ezen a tájon a szatmári svábokat valaha ért vélt vagy valós sérelmet a magyarok nyakába varr. A Hauler úr által sorozatban erre a kaptafára gyártott "művek" legfrissebb példánya: A szatmári svábok árnyéka. "Passau 2003, Editura Bion Satu Mare, Szatmármegyében élt svábok emlékére, A szerző kiadása”. Kapható Szatmáron, Németországban a szerző címén, Passauban. A mostani recenzió szerzője, Boros Ernő régen felfigyelt Ernst Haulerre, a Szatmári Friss Újság 1997. nov. 7–i számában Ernst Hauler: a sváb Funar címmel art róla, melyre több német ajkú szatmári sváb is írásban reagált. Boros Ernő most saját cikkéből közölt részleteket, majd a visszhang–levelekből. 1997-ben megírta, hogy a sváb Funart Ernst Haulernek hívják. Hauler botcsinálta történész. A szatmári svábok egyike üdvözölte Boros Ernő írását: Végre akadt valaki, aki meg merte írni a valóságot. Haulerből csöpög a fajgyűlölet mérge. Hauler falujában, Nagymajtényban, alig beszéltek svábul. Hauler németül csak Nagykárolyban tanult meg. A sváb levélíró hozzátette: láttam Haulert a Hitlerjugend uniformisában... Hauler 1971–től kezdődően a Német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának volt a Szatmár megyei elnöke. Egyébként Hauler Romániát útlevéllel hagyta el, nem pedig a zöldhatáron át. És ki kapott annak idején útlevelet? /Boros Ernő: Haulerül szólva. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 18./

2004. április 30.

II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé választásának 300. évfordulója alkalmából történelmi tanácskozás kezdődött ápr. 29-én Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban. A háromnapos rendezvényt – amelynek fő szervezője az EMKE, az EME, a Fehér megyei és Nagykárolyi RMDSZ és a Szatmárnémeti Kölcsey Kör – Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke nyitotta meg, jelezve, hogy az Élő Rákóczi tanácskozásra ilyen nagy számban jöttek el hazai és külföldi szaktekintélyek. Az első előadó Magyari András egyetemi tanár volt. Őt Köpeczi Béla akadémikus, egyetemi tanár követte. Bariska István kőszegi főlevéltáros, Zachar József budapesti egyetemi tanár, Czigány István, Csetri Elek akadémikust és Varga J. János tudományos kutató tartott még előadást. Másnap Gyulafehérvárra, a 300 évvel ezelőtti fejedelemválasztás helyszínére látogatnak az illusztris vendégek. A rendezvény máj. 1-jén, a nagymajtényi síkon, illetve Nagykárolyban ér véget. /Szabó Csaba: Történelmi szaktanácskozás Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./

2006. február 10.

A tavaly elhunyt Wielland Ferencre emlékeztek városában, Szatmárnémetiben. Egész nap fáradhatatlanul járta a várost ócska kerékpárján. A Máltai Segélyszolgálat nevében, a gondjaikra bízott négy szegény családdal és e családok összesen 23 gyermekével foglalkozott. A karitatív tevékenységet önzetlenül, szerényen végezte. Wielland Ferenc tavaly augusztus 13-án hunyt el, szülőfalujában, Nagymajtényban temették el, augusztus 17-én. Február 9-én Szatmárnémetiben a Máltai Segélyszolgálat házának egyik termében Thoroczkay Sándor és Pallai Kristóf leleplezték Wielland Ferencr Tarczi István által készített portréját. Jelen voltak az Antall József Baráti Társaság tagjai is. /Farkas Orsolya: Wielland Ferencre emlékeztek. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 10./


lapozás: 1-13




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék