udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Helymutató: Nagymoha

1999. június 26.

Július 1-11. között kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református és evangélikus hallgatói és vallástanárképzős főiskolásai szórványgondozó gyülekezeti misszióban vesznek részt Dél-Erdély helységeiben. A részletekről Orbán Lajos V. éves református teológiai hallgató elmondta, hogy idén már negyedik éve folyik szervezett szórványmisszió. Az erdélyi teológusok és egyetemisták által végzett szórványgondozás több évtizedes. 1993-tól ismét rendszeressé vált a nagyobb méretű misszió a szórványvidéken. A teológián 1998 őszén hivatalosan is megalakították a Babos Sándor Kört, mely akkor már maga mögött tudta az 1996-os havasalföldi, az 1997-es moldvai és dobrudzsai, valamint az 1998-as bánsági és Zsil-völgyi missziókat. Idén Dél-Erdély gyülekezeteibe látogatnak, a hajdani Királyföld egy részére, Szeben és Brassó megyék magyar szórványaiba. Ez a misszió minden felekezetű szórványmagyarra egyformán tekint. - Vetési László kérésére indították el a "lélektől lélekig" missziót. Ennek lényege a szórványok keresztyén közösségépítése, a vallási, nyelvi, etnikai rehabilitáció. - A mostani alkalommal 42 fiatal érkezik kilenc településre. A Küküllő mentére két csapat érkezik. Az egyik Balázstelkére, onnan látogatnak Báznára és Pócstelkére. A másik Küküllőalmásra, Somogyommal összekapcsolva. Ide tartozik még Erzsébetváros környékén Riomfalva és Ernye is. Szentágotán nemrég szerveződött református anyaegyházközség, és ahol sikerült egy emeletes épületet vásárolni a központban. A kisváros 400 magyarján kívül innen kell felkeresni Bürköst, valamint Hégen, Pusztacelina és Nagysink kisszámú magyarságát is. Mihályfalva és Bólya környékén is sok a munka, mert Nagyselyk és Hidegvíz mellett a Nagy-Küküllő mentén: Kiskapuson, Mikeszászán és Csicsóholdvilágon is várják őket. Az Olt mentén, Románújfaluban már alig negyven magyar él, de Viktóriavárossal együtt ők is nagyon vágynak arra, hogy meglátogassák őket. Az egyik csoport átjár majd Dombosra és Kőhalomra is, a másik pedig Sárkányba és Fogarasra. A vízaknaiak a gyermekevangelizáció mellett bejárják a Nagyszeben környéki népes román falvakat is, ahol magyarok élnek. Nagyszeben az egyedüli helység, ahol nincs kimondottan gyülekezeti tevékenység. Itt a lakónegyedek magyarságát mérik fel, és Oltszakadát támogatásával a szebeni magyar evangélikusok lelkigondozását is végzik. A szórványgondozó csoport nemcsak felkeresi az elveszőfélben levő magyarokat, hanem a lelkigondozás mellett kultúra- és magyarságmegőrző munkát is végez. - Három településen regionális ifjúsági találkozót szerveznek. Vízaknára a város és a környék magyar fiataljait gyűjtik össze. Somogyomba a Küküllő mentieket, Nagymohába pedig a Kőhalom és Fogaras környékén élőket. - Orbán Lajos hozzátette: Erdély egyik legnagyobb szórványgondja a nagyvárosi magyarságé. Kolozsváron tavasszal a Monostori negyedben elindítottak egy egyházi felmérést, és igény van a többi lakónegyedben is hasonló munkára. /Varga Zoltán: Szászföldi szórványmisszió. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

1999. július 3.

Július 1-11. között a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református és evangélikus hallgatói és a vallástanárképzős főiskolások szórványgondozó gyülekezeti misszióban vesznek részt Dél-Erdély helységeiben. A részletekről Orbán Lajos V. éves református teológiai hallgató, a munka ifjúsági vezetője beszélt. A két világháború között az Erdélyi Fiatalok által kezdeményezett falumozgalom egyházi szárnyaként indultak el a szórványmissziós teológuscsoportok. 1993-tól ismét rendszeressé vált a kolozsvári fiatalok: teológusok, főiskolások, gyülekezeti ifjak falumunkája, melynek jogi és anyagi kereteit az Erdélyi Református Egyházkerület Diaszpóra Alapítványa biztosítja. A misszió bibliai vezérigéje: "Menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked". (Jer.1,7) A misszió másik jellegzetessége, hogy minden felekezetű szórványmagyarra egyforma szeretettel és féltéssel tekint. Idén a következő helységekbe indulnak: a Küküllő-mentére két csapat érkezik. Az egyik Balázstelkére, ahonnan kilátogatnak Báznára és Pócstelkére. A másik Küküllőalmás Somogyommal összekapcsolva. Ide tartozik még Erzsébetváros környékén Riomfalva és Ernye is. A Hortobágy mentének központja Szentágota, ahol nemrég szerveződött református anyaegyházközség, és ahol a központban sikerült emeletes épületet vásárolni. Szentágota 400 magyarján kívül innen kell felkeresni Bürköst, valamint Hégen, Pusztacelina és Nagysink kisszámú magyarságát is. Kiskapuson, Mikeszászán és Csicsóholdvilágon is várják őket. Románújfaluban már alig negyven magyar él, de Viktóriavárossal együtt ők is várják a látogatást. A nagymohai csoport átjár majd Dombosra és Kőhalomra is, a kóbori pedig Sárkányba és Fogarasra. A vízaknaiak bejárják a teljes Szeben környéki népes román falvakat is, ahol magyarok élnek. Nagyszeben az egyedüli helység, ahol nincs kimondottan gyülekezeti tevékenység, itt a lakónegyedek magyarságát mérik fel, és Oltszakadát támogatásával a szebeni magyar evangélikusok lelkigondozását is végzik. Nemcsak bibliai történetek megismertetésével foglalkoznak, hanem a helyes magyar beszéd és írás tanításával is. Emellett regionális gyülekezeti és ifjúsági találkozókat is szerveznek. - Erdély egyik legnagyobb szórványgondja a nagyvárosi magyarságé. Kolozsváron tavasszal a Monostor negyedben elindítottak egy egyházi felmérést, és igény van a többi lakónegyedben is hasonló munkára. /Varga Zoltán: Kolozsvári fiatalok szászföldi szórványmisszióban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./

1999. július 24.

A kolozsvári protestáns teológusok és egyetemi hallgatók, 1996 óta minden évben megszervezték a nyári magyarság-összeíró és közösségépítő missziót. Idén több mint negyven fiatal a hajdani Szászföldre, Szeben és Brassó megye húsznál több településére látogatott el. Sokan sírva mondták el, mennyire jólesett nekik, hogy felkereste őket valaki. Benépesülhettek az Olt-mentén az évtizedek óta üresen álló parókiák. Szentágotán, Mihályfalván, Balázstelkén, Somogyomban összegyűjtötték a környék magyarjait. Sok gonddal találkoztak a teológusok. Nagymohában a nyolc osztályos iskolában egyetlen szakképesített tanerő sincs, pedig volna gyermek. Lelkész már egyik faluban sincs. Kőhalom 1990-ben indult középiskolája ősztől majdnem a Segesvárral való egészségtelen versengés áldozata lett. Szentágotán több mint 400 magyar él és 20 iskolaköteles gyermek nem részesül magyar nyelvű oktatásban. Bürkösön, Mihályfalván, Bolyában a tanítók nyugdíjba vonulásával megszűnt a magyar I?IV osztály is. Erzsébetvároson most halódik a felsőtagozat ugyanezért, pedig volna gyermek helyben és a környéken is, de senki sincs, aki a helyi lelkészt és tanítónő feleségét támogassa. Nagyszeben Hipodrom lakónegyedében nagyfokú az ott élő magyarok anyanyelvi közömbössége és beolvadásának üteme. Románújfalu, Pócstelke fogy. - A missziós körút során három ifjúsági találkozót is szerveztek. Az első Vízaknán volt, eljöttek Nagyszeben, Mihályfalva, Hidegvíz és Nagyselyk magyar fiataljai. A másodikat a Kőhalom-Fogaras között fekvő Nagymohon szervezték, megjelentek a fogarasi, kóbori és brassói fiatalok is. A harmadik regionális ifjúsági találkozó színhelye a Medgyes melletti Somogyom volt. Ott voltak a medgyesi, erzsébetvárosi, balázstelki, pócstelki, báznai, küküllőalmási, gógáni és somogyomi fiatalok. Áldásos volt az őket elkísérő kolozsvári Szín-pódium bábjátéka: Fegyveresi István és Fegyveresi Anikó háromnapos turnén végigjárta Szeben és Brassó megye minden magyarok által kis számban lakott települését. /Közösségépítő munka a szászföldi szórványokban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24-25./

2000. január 28.

Brassó megyében az RMDSZ vezetősége jan. 20-ra hívta össze a megye 72 - RMDSZ-listákon megválasztott - tisztviselőjét. "Az RMDSZ célja az, hogy a földek és erdők mielőbb visszakerüljenek a jogos tulajdonosokhoz. Ez annál inkább szükséges, mert az ellenzéki RTDP hatalomra jutása esetén a törvény módosítására készül. Közismert, hogy Brassó megye szinte minden magyarlakta helységének lakóit érinti valamilyen módon a törvény. Megemlíthetjük Alsórákos, Székelyzsombor, Ürmös, Nagyhalmágy, Nagymoha, Bodola, Keresztvár, Tatrang, Zajzon stb. községeket, falvakat." - jelentette ki Madaras Lázár, a Brassó Megyei Tanács alelnöke, országos RMDSZ-önkormányzati alelnök. Értékelni fogják az RMDSZ által megválasztott önkormányzati tisztségviselők munkáját. - Azokban a községekben és városokban, ahol a magyar lakosság száma nem éri el az 50%-ot, az értékelő közgyűlés átalakul jelöltállító közgyűléssé. Ekkor mutatkoznak be az új jelöltek is. Ott, ahol a magyarok többen vannak (Apáca, Alsórákos) urnás vagy házhoz szállított szavazócédulás választást tartanak. /RMDSZ-tájékoztató. = Brassói Lapok (Brassó), jan. 28./

2003. május 10.

Ápr. 26-án tartotta az RMDSZ Brassó Megyei Szervezete az újraválasztott Megyei Képviselők Tanácsának (MKT) alakuló ülését. Megválasztották az MKT Állandó Bizottságát, megerősítették a megyei szervezet ügyvezető elnökségét. Az MKT elnöke Bálint László református lelkész maradt továbbra is, alelnöke Dobolyi István nyugalmazott tanár lett. Az új ügyvezető elnök ugyanaz, aki az elmúlt két évben is betöltötte ezt a munkakört, Szakál András. Szakál András elmondta, hogy Farkas Anna főtanfelügyelő-helyettese a tanügyben a legértékesebb emberük, hiszen a megyét illető minden oktatásügyi információ eljut hozzá. Ezért választották őt tanügyi alelnöknek. A művelődési alelnöki tisztségre Házy Bakó Esztert kérték fel, aki az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület vezetője is. Politikai alelnök Zakariás Károly, a városi tanács RMDSZ-frakcióvezetője lett. Ifjúsági alelnök Magdó Levente, a Brassói Magyar Diákszövetség elnöke, SZKT-tag, a nemrég megalakult Brassói Ifjúsági Tanácsban is szerepet vállalt. Létrehozták a szórvánnyal foglalkozó alelnökséget, melynek célja az olyan településeken, mint Szászhermány, Barcarozsnyó, Feketehalom, Kóbor, Nagymoha, fellendíteni a szervezetet, máshol pedig, mint Predeál, Szentpéter, létrehozni új helyi szervezeteket. /Tóásó Áron Zoltán: A brassói RMDSZ élén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék