udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Helymutató: Nagytarna

1998. február 6.

Háromtól hét napig terjedő zárkafogságra ítélte a Szatmár megyei rendőrség ún. becsületbírósága azokat a rendőröket, akik éveken át verték Nagytarnán és Avasújfaluban azokat, akik nem voltak hajlandók nekik kedvező vallomást tenni. A becsületbíróság próbaidőre még ezt a büntetés is felfüggesztette. /"Példás" büntetés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./

2001. március 7.

Közel száz települést érintett eddig az árvíz Románia északi és északnyugati részén. A legsúlyosabb helyzet Máramaros megyében van, ahol a károk nagysága már meghaladja a százmilliárd lejt. Bihar, Beszterce-Naszód, Máramaros és Suceava megyékben több mint 1500 hektár mezőgazdasági terület, közel 1100 gazdaság került víz alá. Több száz embert kellett eddig kitelepíteni otthonából. Máramaros megyében az áradás több mint 400 lakóépületet rongált meg. Aurel Constantin Ilie vízügyi és környezetvédelmi miniszter közölte, hogy Románia semmilyen tájékoztatást nem kapott az ukrán féltől, holott a két ország közötti határvizi megállapodás előírja árvizek esetén a kölcsönös vízügyi és meteorológiai adatszolgáltatást. - Kárpátalján súlyosbodott a helyzet, immár 192 településen 8 ezer épület került víz alá, 7136 személyt kellett kitelepíteni, 74 településen megszűnt az áramszolgáltatás. Magyarországon a Felső-Tisza térségében rendeltek el árvízvédelmi készültséget. Márc. 6-án Orbán Viktor miniszterelnök is jelen volt Nyíregyházán és tájékozódott az aktuális helyzetről. Hangsúlyozta: az anyagi és emberi erőforrások megvannak ahhoz, hogy elhárítsák a veszélyt. /Árvízkárok határon innen és túl. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 7./ Szatmár megyében Nagytarnán 35 gazdaságot elöntött a víz. Mindenütt tapasztalható, hogy a vízelvezető árkokat, csatornákat legalább évtizede nem takarította senki, a hegyekből lezúduló áradat arra folyik, amerre könnyebben utat talál. Turcon kisebb földcsuszamlás okozott kárt. Az avasi medence valóságos tengernek tűnt: Kisgérce, Kányaháza, Bujánháza, Kőszegremete, Tartolc, Avasújváros sík területeinek jó része vízben állt. /(Sike Lajos): Árok helyett az úton hömpölyög a víz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 7 Szamosgalgón 18 ház került víz alá, embereket, állatokat költöztettek ki. /(Fejér László): A Szamos ma tetőz Szilágyban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 7./ / A hatóságok ellenőrzésük alatt tartják a Máramaros, Szatmár és Kolozs megyei településeket fenyegető árvizet, és közbeléptek a károk megelőzésére, illetve csökkentésére - jelentette ki kolozsvári sajtótájékoztatóján Aurel Constantin Ilie környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Ilie elmondta, az áradás fenyegette körzetekben katasztrófa-megelőző bizottságok alakultak, melyeket az 4. Erdélyi Hadtest mellett a belügyminisztériumi csapatok és a tűzoltóság is segít. Az anyagi kár eléri a 120 milliárd lejt. Máramaros megyében a Tisza vízszintje történelmi, soha nem tapasztalt magasságot ért el - mondta a miniszter. /Több száz milliárd lejes árvízkár. A környezetvédelmi miniszter szerint már a héten elkezdődik a kártérítések kifizetése . = Krónika (Kolozsvár), márc. 7./

2003. március 25.

Tavaly jött Tamásváraljára Simon Attila református lelkész, aki most végzett a teológián. Azóta megpezsdült az élet a 380 lelket számláló közösségben. Itt néhány ember kivételével mindenki református. Már szeptemberben elkezdték a templom külső renoválását, nemrég pedig megalakult a helyi nőszövetség. Tamásváralja földrajzilag zárt és félreeső település, az embereket sokkal szorosabb szálak kötik egymáshoz. Nagy a munkanélküliség a településen. A tiszteleteshez tartozik Nagytarna, ahol 60 híve él. Ott csak egy rossz állapotban levő imaházuk van, és pályázni fognak a felújítására. /Simon Levente: Tamásváralja: Van olyan gyülekezeti tag is, aki az ortodoxról tért át a református hitre. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 25./

2006. április 19.

Három évvel ezelőtt rendhagyó kezdeményezést valósított meg a történelmi Ugocsa vármegye területén található református egyházközség. Halmi, Túrterebes, Dabolc, Kisbábony, Tamásváralja, Nagytarna, Túrterebeshegy gyülekezetei létrehozták azt az egyesületet, amely az Ugocsai Hegyi Traktus nevet viseli, és amelynek célja a vidék lelkipásztorai, gyülekezeti, presbiterei közötti viszony elmélyítése. Az egyesület kezdeményezésére húsvét előtt jelent meg a Református Ugocsa című gyülekezetei lap második száma, amelyben a halmi református templom történetéről is szó esik. A lap a helytörténetre is nagy hangsúlyt kíván fektetni: az első számban például a túrterebesi református templom története volt olvasható. /fi): Református Ugocsa. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 19./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék