udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Helymutató: Nyárádandrásfalva

2004. október 1.

Svájcból érkezett szerelők dolgoznak Nyárádandrásfalván a református papilak és közösségi ház villanyszerelési munkálatain. A svájciak pihenőszabadságukat áldozták fel, hogy a szakmunkát elvégezzék. A kilencvenes évek elején jöttek először Azóta többszörmegjelentek, teljesen felújították a helybéli református templomot.. /Bakó Zoltán: Svájci segítség Nyárádandrásfalván. = Krónika (Kolozsvár), okt. 1./

2004. október 30.

Harang és torony nélkül nincsen otthon – hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ államfőjelöltje okt. 29-án a Nyárádszeredához tartozó Nyárádandrásfalva református templomának harangszentelő ünnepségén. A nyárádandrásfalvi református egyházközség januárban látott hozzá egy új harang öntéséhez szükséges alapok gyűjtéséhez. A helyi közösség kérésére az RMDSZ vezetői idén ősszel az egyházaknak szánt támogatási alapból mintegy 300 millió lejt különítettek el erre a célra. Az egyházi méltóságok az istentisztelet során köszönetet mondtak az RMDSZ vezetőinek a nagyarányú segítségért. /Harangszentelés Nyárádandrásfalván. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./

2004. november 5.

A nyárádandrásfalvi reformátusok harangszentelő ünnepségre gyűltek össze a Nyárádszereda város peremkerületének számító, hajdan Nyárádszentendre néven ismert falu hetvenöt éves templomában. Az Isten házával egyidős nagyharang ez év elején elrepedt, ezért újat kellett önteni helyette. Október végén megszólalhatott a harang. /Bakó Zoltán: A jövő nemzedékért szól az új harang. = Krónika (Kolozsvár), nov. 5./

2005. július 26.

Évente egyszer – sátoros ünnepen kívül is – zsúfolásig telik Nyárádszentanna református temploma. Megkoszorúzták a hősök emlékművét, majd ünnepi szentmisét tartottak a római katolikus templomban, vagyis a Szent Anna-napi búcsút. Délben azután református templomban Gecző András helybeli református lelkész hirdette az igét. A templom felújítása meghaladja a gyülekezet erejét. Ezért fordultak a megyei tanácshoz, ahol megértésre találtak Lokodi Edit Emőke elnökasszonynál, aki felkarolta ügyüket, az Országos Beruházási Alap felvállalta a templom megerősítését. Nyárádszentannán a kis park közepén kopjafa emlékeztet a falu egykori tanítójára, Veress Gáspárra /1907-1982/, aki 1928 szeptemberétől Nyárádszentanna kántortanítója lett; hű maradt egyházához és iskolájához élete végéig. – Tavaly Molnár Vince képeit mutatták be, idén Bandi Katalin üvegfestményeit. Ahol Gecző András lelkész felbukkan, ott rendszerint épül vagy felújítanak egy-egy templomot, Nyárádremetén, Nyárádandrásfalván, Nyárádszentannán kazetták készülnek, emlékművet avatnak, kopjafát állítanak, mintagyümölcsös és -szőlős indul. Sok Gecző Andrásra lenne szükség. /B. D.: Mikor az Ige tetté lesz. Vasárnap Nyárádszentannán. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 26./

2006. július 25.

Világi és egyházi összefogás iskolapéldája lehet a nyárádszentannai templom megmentése. Tanítani lehetne, ahogyan Gecző András lelkész minden eddigi állomáshelyén maradandót teremtett, hol új templom építésével, mint Nyárádremetén, hol restaurálással, emlékmű-állítással, mint Nyárádandrásfalván s most Nyárádszentannán. Hálaadó istentiszteleten szentelték újjá a megerősített nyárádszentannai református templomot. Igét hirdetett Pap Géza püspök. Mintegy három és fél milliárd (régi) lejt kellett „szerezni” a munkálatokra, ebben nyújtott segítséget a megyei tanács, Lokodi Edit Emőke elnök asszony, Borbély László megbízott területrendezési és -fejlesztési miniszter, cégek, szakemberek és kétkezi munkások. Mikor átvette hivatalát, mondotta Borbély László, áttekintette az iratokat, és döbbenten tapasztalta: a rendszerváltás 15 évében ez volt az egyetlen erdélyi magyar műemlék a felújítási programban. Azóta a szám 22-re emelkedett. /Bölöni Domokos: Megmentették a nyárádszentannai templomot. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 25./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék