udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Helymutató: Baneasa

1992. február 20.

Orvosi kezelés szükségessége miatt szabadon engedték Andruta Nicolae Ceausescu tábornokot, a baneasai belügyi iskola volt parancsnokát, aki 1989. decemberében személyesen is lőtt a tüntetőkre. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./

2002. március 6.

Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke az RMDSZ–SZDP egyezményt felügyelő bizottság márc. 5-i ülését követően kijelentette, hogy az általa képviselt politikai alakulat a magyar kisebbség arányának megfelelő képviseletet akar a fontosabb állami intézmények szintjén. Elmondása szerint az Eckstein-Kovács Péter által márc. 2-án, Kolozsváron megfogalmazott igény nem újkeletű és szerepel az SZDP-vel kötött egyezmény szövegében is. A Kolozs megyei szenátor szerint az érvényes európai normák alapján a szövetségnek követelnie kell a magyarok arányos képviseletét valamennyi állami intézmény szintjén. Javasolta, hogy a magyaroknak képviselete legyen a rendőrség, a katonaság és a titkosszolgálat kötelékében is. Viorel Hrebenciuc, az SZDP alelnöke kijelentette, nem tartja megoldhatatlan problémának a magyarok képviseletét az állami intézményekben, ha léteznek a megfelelő képesítéssel rendelkező személyek. Elmondása szerint, ahhoz, hogy egy személy a titkosszolgálatnál dolgozzon, hosszas és alapos felkészültségre van szüksége, és jelen pillanatban nem tud arról, hogy a baneasai iskola kurzusain magyar nemzetiségű tanuló is létezne. - Románia minden állampolgárának, beleértve a magyar nemzetiségűeket is, joga van versenyvizsgára jelentkezni köztisztviselői állásokba, a felvételi procedúrák pedig nem diszkriminatív jellegűek - jelentette ki Adrian Nastase kormányfő is. Bár a protokollum értelmében febr. 28-ig sort kellett volna keríteni a nemzeti zászló kitűzéséről, a himnuszéneklésről és a nemzeti szimbólumokról szóló törvény alkalmazási normáinak módosításáról, a márc. 5-i RMDSZ-SZDP egyeztetésen a kormánypárt megígérte: a márc. 7-i kormányülésen mindenképpen sort kerít a módosításra. /Ördög I. Béla: SZDP: Nincs akadálya a magyar titkosügynökök alkalmazásának. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6/


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék