udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
4
találat
lapozás: 1-4
Helymutató:
Selyemsárhajó
1996. február 28.
Szőcs Istvánt /sz. Marosvásárhely, 1928/ kevesen szeretik, de mindenki olvassa, írja róla Barabás István a vele készített interjúban. Szőcs István Kolozsváron él, sokáig volt az Utunk irodalmi hetilap, majd huszonegy évig volt az Előre munkatársa. Három regénye jelent meg és a főműve, a Selyemsárhajó /1979/, ebben kimondta, hogy a magyar népköltészet gyökerei az őskori-ókori Európa és Közel-Kelet kultúrájából táplálkoznak. 1954 óta közöl színibírálatot, irodalomkritikát, közéleti cikkeket és vitaírásokat. Az 1989-es fordulat után a kolozsvári Helikonban közölte tanulmányait. Visszhangja nincs nagyon írásainak, egyszer vitatták magyarországi napilapban azt az állítását, hogy Dózsa György nem pozitív hőse a magyar irodalomnak. Ezek nem történészi szakkérdések, "hiszen az egész nemzeti közgondolkozást meghatározzák" - vallja. "Kialakult egy szenvedélyes történelmi mazochizmus: csak a gyászos eseményeket tartják számon." "Pedig a nemzeti kisebbrendűségi érzés sem jobb, mint a nemzeti önérzettúltengés: mindkettőre jellemző a valóságérzék hiánya..." "Feladatomnak, sőt hivatásomnak érzem, hogy beszéljek arról, amiről hallgatni nem volna szabad." Az elmúlt hat év romániai magyar irodalmáról az a véleménye, hogy kevés, mennyiségileg is kevés, csak versből "terem teméntelenül sok. Irodalmi életünk nagyobbrészt mintha átalakult volna költészeti önképzőkörré. Kevés a regény, a novella, a dráma. S ha van is valamennyi, például dráma, a magyar színházak nagy része nem veszi őket tudomásul." Régen Kolozsváron minden keresztülment. "Ma az irodalom helyzete áttekinthetetlen: legalább négy olyan vidéki központ is kialakult - például Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Marosvásárhely, Nagyvárad -, amelyek mozgékonyabbak s talán termékenyebbek is mint Kolozsvár. Csakhogy önzőbbek is: csak magukat veszik tudomásul..." Sokkal többet tehetett volna a Romániai Magyar Szó egy országos magyar közvélemény kialakításáért, de ez nem sikerült, mint ahogy más lapoknak sem. - A kitelepedettek közül csak Páskándi Géza és Bodor Ádám őrizte meg írói súlyát, rangját. A többiek lesüllyedtek a jelentéktelenségbe. - Szőcs István szeretné megírni a Selyemsárhajó folytatását, a magyar nyelv és művelődés őseurópai gyökereiről. Szeretne meggyőzni, "akit lehet, hogy nekünk nem csak Mohács kell!" /Orient Expressz (Bukarest), febr. 28./1999. szeptember 6.
Szőcs István író, irodalomkritikus 1979-ben megjelent Selyemsárhajó című könyve, voltaképpen művelődéstörténeti tanulmánygyűjteménye egy újabb, jelentősen kibővített résszel megjelent. /További kalandozások a selyemsárhajón. Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó, Kolozsvár, 1999/. A szerző elmondta, hogy azok a tanulmányok, amelyekkel most bővült a kötet, részben a Selyemsárhajóval egy időben keletkeztek, részben pár évvel ezelőtt. - Az előítéletek nagy része a népek között fennálló színvonalkülönbségekre vonatkozik, arra, hogy vannak kultúrateremtő, civilizációt létrehozó, uralomra termett népek, és vannak alkotóerő, szellemi eredetiség nélküli másodosztályú népek. Ami a magyarságot illeti, még ha manapság másképpen is nyilatkoznak egyes újabb történészek és nyelvészek, arra az előfeltevésre építenek, hogy őseink ezerszáz évvel ezelőtt "tiszta lappal", azaz négykézláb, a legelemibb művelődési értékek nélkül másztak be a Kárpát-medencébe. Nem csoda, ha ezeket nézeteket a környező országok barátságtalan beállítottságú, rosszhiszemű propagandistái felkapták és kialakították róluk a "vad mongol csorda" képzetét. - A hivatalos adatok szerint is Magyarország ezerszáz éves az ország - amely a szó eredeti értelmében államot is jelent. A magyar történelemnek számtalan megoldatlan kérdése van, amely az immár elenyészett huszadik század egész folyamán nem volt képes kivívni a hivatalos tudomány érdeklődését, hangsúlyozta Szőcs István. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Kárpát-medence és részben környéke is, már ezer évvel a honfoglalás előtt, magyar földrajzi neveket hordozott. Felvetette a székely kérdést is: hogy lehet, hogy ez az ízig-vérig magyar népcsoport gyakorlatilag, azaz jogilag majdnem a XIX. század elejéig külön nemzetnek számított? Szőcs István szerint feltehető, hogy az ómagyarok használtak egy másféle írást is, amely különbözött a rovásírástól. /Kisgyörgy Réka: Kalandozások a selyemsárhajón. Exkluzív interjú Szőcs István íróval, irodalomkritikussal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 6./ 2001. április 25.
Világhírnév címmel rendhagyó kolozsvári világhálós hetilap indult április 25-én. A minden szerdán új tartalommal jelentkező Világhírnév célja, hogy betekintést nyújtson az utóbbi tíz évben méltatlanul szürkeségbe süllyedt Kolozsvár irodalmi és (köz)művelődési életébe. A világhálós hetilap gerincét könyvismertetők és az ezekkel kapcsolatos viták, pengeváltások képezik. Az első számból: Patria de lux - Sabin Gherman új könyve. - Szőcs István Selyemsárhajójának második, bővített kiadása (I. rész). Tüzér és áldozat szerepkettősében. Jancsó Miklós, a kolozsvári író-színész/színész-író harmadik könyve. /Szabó Csaba főszerkesztő: Welcome, Világhírnév! = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./2001. szeptember 21.
Kolozsváron a Római Katolikus Nőszövetség székházában szeptember 19-én Szőcs István irodalomkritikus tartott előadást a sumér-magyar rokonságról. Szőcs István kifejtette elméletét a két nép sajátos viszonyáról /az előadó az eddig már két kiadást is megért tanulmánykötetében, a Selyemsárhajóban foglalkozott behatóan ezzel a témakörrel. /Vasvári-Szabó Márta: Sumér-magyar kapcsolatok. Szőcs István sikeres előadása. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./
lapozás: 1-4