udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6 találat lapozás: 1-6

Helymutató: Szemerja

2004. március 25.

Nagy Olga, a 84. évébe lépett író, újságíró, néprajzkutató két éve Kolozsvárról Sepsiszentgyörgyre költözött, szorgalmas látogatója a szemerjai református gyülekezetnek. Az egyik alkalommal sajátos pályáját ismertette a bibliaórán részt vevőkkel: négygyermekes anyaként kezdett írni, népmeséket gyűjtött, ifjúsági regényeket írt, majd ezután végzett egyetemet, doktorált. 53 könyve jelent meg itthon és Magyarországon, négy újabb kézirata vár még kiadásra. A mai napig ír tudományos munkákat. Vallomásában írta, hogy mindazt a sok nehézséget, fenyegetettséget, amit átélt, hiszen többször beidézték a szekuritátéhoz is, nem tudta volna átvészelni, ha nem lett volna hite. /(vop): Az ismeretlen ismerős. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 25./

2004. július 21.

A szabad iskolaválasztás miatt Sepsiszentgyörgy elővárosa, Szemerja általános iskolája az önfelszámolás határára sodródott. A Kiss Árpád Általános Iskola fénykorában, az 1987–88-as tanévben 770 tanulót fogadott be, 1989-ig évente átlagosan 400 diák járt ide. Idén ősszel viszont alig 80-90 diák kezdi itt az új tanévet, az első osztályba még senki nem iratkozott be. A központi jóhírű iskolák – a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Gimnázium – és az egyre népszerűbb Váradi József Általános Iskola „elcsábították” a gyerekeket. Az egyre kisebb létszámú iskolában az épületet fokozatosan rendbe tették, 2002-ben saját fűtési rendszerrel szerelték fel, az intézménynek gazdag könyvtára, szép udvara és sportpályája van. Imreh Magdolna igazgatónő elmondta most is elsősorban önerőből dolgoztak – akárcsak az elmúlt esztendőkben. A szemerjai iskola az első, amely látványosan közeledik az önfelszámolódás határához, de az Állomás negyedi általános iskolában, a Csíki negyediben, illetve a Nicolae Colan iskolában is csökkent a létszám. /Farkas Réka: A nagynevű intézmények vonzása. = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./

2005. november 24.

Sepsiszentgyörgyön a Kiss Árpád Általános Iskola felszámolásáról és a Mezőgazdasági Iskolaközpont egyes osztályainak a Puskás Tivadar Iskolaközpontba költöztetéséről döntött a megyei tanfelügyelőség. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint egyetlen tanár sem marad munka nélkül, egy tanítónő kivételével mindenkinek megvan már a helye, a kisegítő személyzet egy része helyben marad, másokat áthelyeznek. Albert Álmos polgármester hangsúlyozta, bár a gyermeklétszám csökkenése miatt valóban kérdéses a szemerjai iskola további léte, megszüntetéséről még nem született tanácshatározat. A szemerjai iskolában, jelenleg hetvenhárman tanulnak. A polgármester és az iskolaigazgatók találkozóján Albert Álmos cáfolta, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottai nagyobb fizetést kapnak, mint a tanügyiek. /Fekete Réka: Egy iskolát bezárnak, egyet átszerveznek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 24./

2005. december 28.

Incze Sándor nyugalmazott szemerjai református esperes Szolokma, színmagyar faluban kezdte papi pályafutását. Nyolc évig volt Szolok­má­ban. Olyan világ volt ott, hogy soha senkinek nem kellett a kaput bezárnia. A lopást nem ismerték. A következő helye Koronka volt. Koronka Marosvásárhely mellett van. A hatóságok ezt nem akarták engedélyezni. Az egyházügyi inspektor követelte tőle, adjon nyilatkozatot, hogy nem akar koronkai pap lenni. Incze Sándor ebbe nem ment bele. Mégsem engedték, hogy ő legyen ott a tiszteletes. Eltelt hat hónap, pap nélkül volt a koronkai gyülekezet. Valakik láthatták, hogy ő titokban Koronkán jár. Közben felkereste őt a szeku is. Hat hónap múlva kénytelen volt aláírni a lemondó nyilatkozatát. Apósát, Balázsi Károly Pált letartóztatták, bebörtönözték, 1964-ben szabadult. Incze Sándor tiszteletes következő állomása Magyarhermány volt. Magyarhermányban már 1972-ben elkészíttették a világháborús emlékművet. Akkortájt ritka dolognak számított Székelyföldön, amit ő művelt: székely kapukat állíttatott a kovásznai paplak elé. Azután Sepsiszentgyörgyre került. Ahogy Szentgyörgyre került, 1500 református lélek ,,született”. Ezek a reformátusok régen itt voltak, de nem jegyezték be őket. A tiszteletes lánya, Ildikó Sepsiszentgyörgyön volt színésznő, amikor Sylvester Lajos a színház igazgatója volt. Incze Sándor keresztelte Sylvester Lajos gyermekeit, a Szekuritáté is kivonult erős fénycsóvájú reflektorokkal. Ablonczy László, a Film Színház Muzsika szerkesztője – a budapesti Nemzeti Színház későbbi igazgatója – ragaszkodott ahhoz, hogy az ő gyerekeit is Erdélyben, méghozzá Székelyföldön tartsák keresztvíz alá, Farkas Árpád és Sylvester Lajos vállalja a keresztapaságot. A sugásfürdői vadászházi keresztelőn népes baráti kör vett részt, a szervek nagyon érdeklődtek. Néhai Sárkány Árpád erdőmérnök igazgatót hatóságilag figyelmeztették, hogy az erdészházba nem engedheti be a klerikális reakcióval egy nótát fújó, az irredenta magyarhoniakat idecsődítő társaságot. Később Sárkány Árpádot megfeddték azért, hogy mégis az erdészvillában történt minden. Sepsiszentgyörgyön a 350 méteres kőkerítés megépítésére senki sem adott egy vasat sem. A templom kazettás mennyezetének az elkészítésére sem. Mégis a diktatúra idején közmunkával elkészítették. Harangot is vásároltak. 1977-ben a földrengés megrongálta a templomot. Azt is helyrehozták. Arra sem kaptak támogatást. Voltak mindig olyanok, akik segítettek. Boros Árpád, a köpeci bányaigazgató például követ szállíttatott a templomkerítéshez. Pénzt se kért, és áldomást is ő fizetett. Csatlós Huba kiváló szakember, aki ingyen annyit segített, hogy a tiszteltes el sem tudja sorolni. Farkas Tibor egy nagy daruval járt. Ő sem ismerte azt a szót, hogy ,,nem”. /Sylvester Lajos: Papi világ az ,,átkosban” (Egyházi porták táján). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 27., folyt.: dec. 28./

2005. december 29.

Incze Zsolt Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség lelkésze, Incze Sándor nyugalmazott esperes fia. Elmondta, hogy november elsején megnyitották a szemerjai új temetőben az ismert műépítész, Makovecz Imre által tervezett ravatalozóházat. Az egyházközséghez tartozó városrészben 4870 református vallású személyt tartanak nyilván, mintegy háromezer családban. A kopjafás temetkezés ösztönzésére a tiszteletes Vargyason felkereste Máthé Ferenc Kárpát-medencei hírű fafaragót. Ő a ravatalozóház mellett kiállít négy kopjafatípust, ezek mintául szolgálnak majd. A terméskőből kialakított sírhelyeket kérők részére Keresztes Zoltán mikóújfalusi mérnök-vállalkozó ugyancsak kiállít egy kőből faragott síremléket. Az új ravatalozóház úgy készülhetett el, hogy az előző magyar kormány hárommillió forint támogatást adott, a mostani ezt kiegészítette kétmillióval. Veszprém városa is egymillió forintot adományozott, Veszprém megye félmilliót. A tiszteletes elmondta, hogy működik egy cserkészkör is. A fiatalok karácsonyra színdarabot is előadtak. /Sylvester Lajos: A legszebb építmény az egyházi közösség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 29./

2006. július 14.

A Kovászna megyei tanfelügyelőség döntése alapján az önkormányzat meghozta az első sepsiszentgyörgyi iskolabezárási határozatát: ősztől nem működik a szemerjai Kiss Árpád Általános Iskola. A döntést a megcsappant tanulólétszám indokolja, az idei tanévet mindössze 82 diákkal zárta az intézmény – közülük egy egész osztálynyit, a Waldorf-tagozatosokat a Váradi József Általános Iskola veszi át, a többiek ott tanulnak tovább, ahová szüleik elhelyezik őket. /Megszűnt a szemerjai iskola. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./


lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék