udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 422 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 421-422 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2000. november 4.

Visszakapta a túrterebesi római katolikus egyház az önkormányzattól az egykori zárdaiskola épületét, melyben jelenleg üzlet működik. A tönkrement ingatlant lebontják, és tavasszal a tervek szerint hozzálátnak egy új épület felhúzásához, mely ifjúsági központnak és teleháznak fog majd helyet adni. /(fodor): Túrterebes: Ifjúsági központ és teleház lesz az egyház által visszakapott épületben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 4./

2000. november 4.

Megjelent Kozma Dezső tanulmánykötete. A magyar irodalmi múlt kolozsvári kutatójának legújabb könyve szervesen illeszkedik a szerzőnek az utóbbi években megjelent kötetei sorába. Tanulmányai többek között Aranyról, Madáchról, Vajdáról, Adyról, Krúdyról szólnak. /Szabó Álmos: Magyar klasszikusok - mai olvasatban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

2000. november 4.

A Harasztos /Médium Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ című kiadvány több mint falumonográfia. Szerkesztője Zsigmond Győző, a Bukaresti Tudományegyetem docense. A falu történeti bemutatására Murádin Jenő vállalkozott, a harasztosi református egyház történetének bemutatására pedig Nagyi Márton helyi református lelkész. Harasztos folklórját Keszeg Vilmos mutatta be, Török Albert írása Harasztos család- és keresztneveivel foglalkozott, Murádin László pedig Harasztos ragadványneveivel és tájszólásával. /Szabó Róbert-Csaba: Harasztos könyve. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

2000. november 5.

Bokor Sándor plébános 1972 júniusának elején erzsébetbányai plébániájáról Nagybányára indult, majd eltűnt. Dr. Jakubinyi György A szentek nyomában Erdélyben című hézagpótló kis könyvében emlékezett meg róla. Bokor Sándor /sz. Kolozsvár, 1915. július 15./ 1947-től eltűnéséig erzsébetbányai plébános volt. A hatóságok mindenben akadályozták Bokor Sándor plébános bement Nagybányára, a hívek úgy tudják, hogy beidézték a rendőrségre. Azóta nem látták. Holttestét a Dunából halászták ki, a rendőrség csak novemberben értesítette a plébániát, miután Márton Áron püspök jelentést követelt. Márton Áron magyarázatot kért a belügyminisztériumtól, de azok elutasítottak minden felvilágosítást. /Vízi Zakariás plébános: Főhajtás Bokor Sándor emléke előtt. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 5./

2000. november 6.

Nov. 3-án Sepsiszentgyörgyre érkezett Constantinescu elnök. A helyi közélet képviselőivel való találkozóján megköszönte a magyarság részéről irányában megnyilvánuló támogatást, a fordulatot követő évtized egészéhez való demokrácia-építő hozzájárulását. Szerinte elnöksége alatt Hargita és Kovászna megyékben az együttélés sajátos modellje jött létre, "amelyet az egész világ elismer, s amely hozzájárul a konfliktusok megelőzéséhez". A modellt aztán Szlovákia, Macedónia, Horvátország és Ukrajna is átvette, sőt az amerikai vezetés is nagyra értékelte. A kétnyelvűséget, a szabad nyelvhasználat garantálását is értékként, a holnap Európájához való csatlakozás igényeként kell felfogni, jelentette ki Emil Constantinescu. Az elnök Kézdivásárhelyre ment, részt vett a megyei jogú várossá /municípiummá/ avatás ünnepségén. A megbeszélésen a helyi tisztségviselők az egyházi és más jellegű tulajdonok visszaszolgáltatásával, a moldvai csángók helyzetével, valamint a hazai magyar nyelvű felsőoktatással kapcsolatos problémákat vetették fel az államfő előtt. Az államfő Csíkszeredába ment, ahol a közéleti találkozón Kontesveller József prefektus Hargita megye adottságairól számolt be az elnöknek, Csedő Csaba István polgármester a rendezetlen egyházi ingatlanok kérdéséről s a magyar állami magyar egyetem létrehozásának szükségszerűségéről szólt. Ezután Constantinescu a katonai alakulatot kereste fel, innen Csíksomlyóba ment, ahol Tamás József római katolikus segédpüspök kérvényt nyújtott át az államfőnek, amiben a somlyói járványkórház helyzetének megoldását kérte. Csíkszeredából az államfő Gyergyószentmiklósra utazott majd vacsorára a marosfői ortodox kolostorba volt hivatalos. /Emil Constantinescu a Székelyföldön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2000. november 6.

Markó Béla RMDSZ-elnökkel készített interjút Gyarmath János, a Romániai Magyar Szó főszerkesztője. Markó Béla leszögezte: Romániában a politikai pártok nagy többsége mára már tudatában van annak, hogy az európai és euróatlanti integráció egyik alapfeltétele a magyar kisebbséggel való együttműködés. Markó emlékeztetett: amikor Amerikában járt, elmondták, hogy Ion Iliescut figyelmeztették: abban az esetben, ha nacionalista pártokkal szövetkezik, vagy magyarellenes politikát folytat az ezutáni kormány, amennyiben ők kerülnek a hatalomba, úgy ne számítsanak semmiféle támogatásra az Egyesült Államok részéről. "Mi csak olyan koalícióról tudunk beszélni, amelyben a programok egy irányba mutatnak, s szerepel bennük a számunkra rendkívül fontos kisebbségi kérdés megoldása: az önálló magyar egyetemé, a nyelvhasználat biztosításáé", az egyházi és közösségi tulajdonok visszajuttatása, a tulajdonkérdés rendezése, az eddig elfogadott törvények végrehajtásának garantálása. Eddig még egyetlen párttal sem tárgyaltak. - Frunda György visszalépéséről szó sincs. - Az ingatlan- és a közigazgatási törvényt nem sikerült véglegesíteni. Nagyon fontos a már elfogadott törvények alkalmazásának kérdése. Elsősorban a föld- és az erdőtörvényé. - Az RMDSZ-nek a történelmi egyházakkal való kapcsolattartásának folyamatosnak kell lennie. Az utóbbi időben több ízben tanácskoztak a vállalkozókkal is. Gyarmath János szerint az utóbbi időben a román sajtó, leszámítva néhány lapot, korrektebbül adta vissza az RMDSZ üzenetét. Ezzel szemben imitt-amott hitelrontó cikkek jelentek meg Budapesten. Markó Béla a magyarországi sajtótól azt várná, "hogy segítsen, de ha nem, akkor legalább ne ártson." /Gyarmath János: Még csak a kirakat változott, az áru nem! Exkluzív interjú MARKÓ BÉLA szövetségi elnökkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2000. november 6.

A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetsége és a Francia-Román Nemzetközi Alapítvány segítségével Segesváron nov. 3-án emlékművet, 45 keresztet állítottak azon magyar honvédeknek, akik a második világháború idején, illetve közvetlenül azután vesztették életüket, és tömegsírban nyugszanak. Az emlékmű-avatáson jelen volt Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet, a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium több képviselője, román részről Adrian Nastase, a PDSR alelnöke, az említett alapítvány tiszteletbeli elnöke, a román Nemzetvédelmi Minisztérium több képviselője, Virág György, a Maros Megyei Tanács elnöke, Burkhárdt Árpád alprefektus és mások. Az ünnepségen eljátszották a két ország himnuszát, díszlövéssel tisztelegtek a hősök emlékének. Az emlékmű állítása nem utolsó sorban a segesvári RMDSZ-szervezet érdeme. Elnöke, Gál Barna ismertette a 45 kereszt történetét. /Emlékművet állítottak a magyar honvédeknek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./ Az 1944. okt. 7-9-e között Magyarlónán és környékén elesett magyar katonák emlékére emelt kopjafát koszorúzta meg nov. 4-én dr. Béres Béla, magyar földművelésügyi és fejlesztési minisztériumi kabinetfőnök, Szelekovszky Ernő, a magyar honvédelmi minisztériumi főosztályvezető, valamint Keresztes Tibor honvédelmi minisztériumi tanácsos. Dr. Béres Béla elmondta, hogy hétszeres szovjet túlerővel szemben tartották magukat a honvédek Tordánál. Magyarlóna körül is kemény harcok folytak. "Akár a Don-kanyarban papírcsizmákban küzdő katonákról, erről a történelmi tényről is 1990-ig az anyaországban sem lehetett megemlékezni, és csak az utóbbi évtizedben emeltek Magyarországon második világháborús emlékműveket" - tette hozzá. A delegáció előzőleg Segesváron koszorúzta meg a magyar hadifoglyok újonnan átadott segesvári temetőjében állított emlékművet, majd Brassóföldváron kereste fel az egykori fogolytáborban elhunyt magyar katonák félig elkészült emlékművét, amelynek véglegesítését a helyi polgármester akadályozta meg törvénytelen akciójával: utasítására ledöntötték az emlékművet. "A NATO-ba és az Európai Unióba ilyen, és ehhez hasonló civilizálatlan tettekkel lehetetlen bejutni" - hangsúlyozta a magyar delegáció vezetője. /Salamon Márton László: Megkoszorúzták a magyarlónai emlékművet. Segesváron román katonazenekar játszotta el a magyar himnuszt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2000. november 6.

A Moldova Köztársaság állampolgárai 2001. január 1-jétől csak útlevéllel léphetik át a román határt - jelentette ki Constantin Dudu Ionescu belügyminiszter. Tájékoztatása szerint eddig körülbelül 70 ezer moldovai nyert román állampolgárságot. /Jövőtől a moldovaiak csak útlevéllel léphetik át a román határt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2000. november 6.

Nov. 5-én Ion Iliescuval, az RTDP elnökével találkozott Emma Nicholson of Winterbourne, az Európa Parlament romániai küldötte. Az európai tisztségviselő előtt Iliescu kijelentette, az EU-csatlakozás pártja számára elsődleges feladat, és a novemberi választások után mindent elkövet azért, hogy Románia teljesítse az európai intézmények követelményeit. Emma Nicholson a hatékony, politikamentes, egységes közigazgatási rendszer kiépítésének, a korrupció megfékezésének szükségességét emelte ki. A Európa Parlament küldötte kérte Mugur Isarescut, a kormány kezdeményezze egy olyan közlemény nyilvánosságra hozását, melyben minden parlamenti párt elkötelezi magát az államilag gondozott gyermekek problémájának megoldása iránt, függetlenül a választások eredményétől. /A korrupció megfékezését kérte Nicholson. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2000. november 6.

Nov. 6-án Markó Béla szövetségi és Takács Csaba ügyvezető elnök, az RMDSZ Országos Kampánystábjának elnöke sajtótájékoztatót tartott Marosvásárhelyen a választási kampányról, majd bemutatta a sajtónak a Mérlegen 1996-2000 című kiadványt, amely a szövetség koalíciós működéséről, a kormányzásban eltöltött négy éves időszak eredményeiről ad számot. A négy éves kormányzás után elmondható, hogy a rendszerváltást jelentő reformok nem fejeződtek be, de a folyamat visszafordíthatatlanul beindult. A kisebbségeket megillető jogok megszerzéséért az RMDSZ továbbra is következetesen küzd - akár kormányon, akár ellenzékben. /RMDSZ Tájékoztató, nov. 6. - 1843. sz./

2000. november 6.

Kéthetes kampánykörútra indult tucatnyi lelkes magyar fiatal, akik november 5-én három kiplakátolt autóval indultak el Gyergyószentmiklósról. Az erdélyi körút célja: eljuttatni a magyar fiatalokhoz az RMDSZ üzenetét. A Mi Erdélyben utazunk mottó kettős értelmet takar: nemcsak az utazás jellegére utal, hanem hangsúlyozza azt is, hogy nagyon sok fiatal Erdélyben gondolkodik, bízik abban, hogy Erdélyben van megélhető, bíztató jövő. A Kézdivásárhelyről induló karaván az elmúlt hétvégén bejárta a környező falvakat. A napokban Kovászna és Hargita megyében járó karaván Szatmár, Bihar megyében folytatja útját. Szilágy és Kolozs megyében is megfordul az ifjúsági karaván, majd Maros megyébe utaznak, végül pedig visszatérnek Hargita megyébe. /RMDSZ Tájékoztató, nov. 6. - 1843. sz./

2000. november 6.

A marosvásárhelyi rádió választási műsorában nov. 6-án Brassó megye szenátorjelöltje, Aranyosi István mutatkozik be. A kolozsvári rádióban Kocsis András, Beszterce Naszód megyei képviselő jelölt szólal fel. A temesvári rádióban, Hunyad megye részéről Winkler Gyula képviselő jelölt vesz részt a magyar adás keretén belül sugárzott választási műsorban. /RMDSZ Tájékoztató, nov. 6. - 1843. sz./

2000. november 6.

Nov. 4-én felavatták Kolozsváron a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) Gál Kelemenről elnevezett, felújított székházát. Az avatási ünnepséget Szőcs Judit, az RMPSZ országos alelnöke nyitotta meg, aki örömmel állapította meg, hogy az eseményen az RMPSZ, az RMDSZ, a történelmi egyházak, valamint Magyarország képviselői egyaránt jelen voltak. A Gál Kelemen Oktatási Központ a könyvtári szolgáltatásokon kívül sikereket ért el a szemléltető anyagok (CD-k, videokazeták, kiadványok stb.) terén is. Lászlófy Pál, az RMPSZ országos elnöke a területi oktatási központoknak a hazai oktatási életben betöltött szerepét méltatta, és örömét fejezte ki, hogy a nagyváradi Partium Oktatási Központ, a szovátai Teleki-ház és a Székelyföldi Területi Oktatási Központ mellé újult erőkkel zárkózik fel a kolozsvári Gál Kelemen Oktatási Központ is. /Szabó Csaba: Felújított székházban a Gál Kelemen Oktatási Központ. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2000. november 6.

Nov. 5-én ünnepi istentisztelet tartottak a várad-velencei református templomban, melyet két hónapi munkával belülről teljesen felújítottak. A felújítás idején a velencei reformátusok Nagyvárad közeli római katolikus templomában tartották egyházi szertartásaikat. /Dérer Ferenc: Várad-velencei református egyházközség. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 6./

2000. november 6.

Befejezték Ady Endre szülőházának renoválását. /(Sike Lajos): Megújult Ady Endre szülőháza. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

2000. november 6.

Nov. 4-én Marosszentgyörgyön, a római katolikus plébánián találkoztak a ditrói, nagyváradi, sepsiszentgyörgyi, marosszentgyörgyi, szászrégeni, türkösi (Brassó megye), csíkszeredai, kolozsvári és marosvásárhelyi szellemi és mozgássérült személyekkel foglalkozó Hit és Fény közösségek vezetői. Fülöp Hajnal országos felelős elmondta, a Hit és Fény csoportok sérült gyerekekből, fiatalokból, hozzátartozóikból, és a rajtuk segíteni akaró személyekből tevődnek össze. A közösségek kéthetente, havonta találkoznak, s közösen énekelnek, igét olvasnak, kézimunkáznak. /Simon Virág: Elemezték a Hit és Fény csoportok tevékenységét. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 6./

2000. november 6.

Közel kétszázan vettek részt nov. 3-5-e között Marosvásárhelyen, a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány által szervezett találkozón. Az ország különböző részeiből érkező iszákosok, volt iszákosok mellett, családtagjaik, s a misszió munkatársai is eljöttek a találkozóra, melyen előadások hangzottak el. /A Református Mentő Misszió országos konferenciája. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 6./

2000. november 6.

Nov. 3-án nyílt meg Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Csíki Margit és Fekete Pál közös tárlata. Csíki Margit /Gyergyószentmiklós/ cserépfestő, többször állított ki Budapesten is. Fekete Pál a világ "legfiatalabb szobrásza", ugyanis ebben az évben kezdte figurális pályafutását. Égetett kisszobrai népi vétetésűek, minthogy a szobrászkodó fiatalember is faluról, Székelyvéckéről származik. /Csíki Margit és Fekete Pál munkái. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 6./

2000. november 6.

Nov. 5-én Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában megnyílt Halmos Klára grafikusművész /Kaposvár/ egyéni tárlata. /Reményik Sándor Galéria. Megnyílt Halmos Klára kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

2000. november 6.

Új magyar nyelvű "független polgári hetilap" jelent meg, a Szilágysági Vidéki Napló /Zilah/, a zilahi Sinfocont Alapítvány kiadásában. Dénes Endre felelős kiadó szerint a a 2500 példányban kiadott, A3-as formátumú, 16 oldalas újságot hetente kétszer, kedden és csütörtökön vásárolhatja meg az olvasóközönség. /Szilágysági Vidéki Napló. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 421-422




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék