udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 566 találat lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 541-566 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2009. november 14.

Előzmény nélküli helyzet áll elő Bukarestben: november 14-én lejár azoknak a minisztereknek a mandátuma, akik a szociáldemokratáknak a Boc-kormányból való kivonulását követően vették át az egykori PSD-s kollégák tisztségét. Ebben a kényes helyzetben van Emil Boc ügyvivő miniszterelnök is. Időközben a kormány is megbukott, az alkotmány értelmében az ügyvivő kormánynak mindaddig tisztségben kell maradnia, amíg egy új kabinet hivatalba nem lép – nyilatkozta Emil Boc ügyvivő miniszterelnök. /Lejárt a helyettesítő miniszterek mandátuma. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2009. november 14.

Traian Basescu államfőt és Orbán Viktort, a Fidesz elnökét ábrázoló szórólappal készül elárasztani Székelyföldet a Demokrata-Liberális Párt (PD-L). Értesülések szerint a lapon – bár a törvény előírja – nem szerepel a PD-L jelképe, a párt tehát nem vállalja nyíltan az akciót, amely a magyar szavazók megtévesztését célozza. A szórólapon szereplő fotó az idei tusványosi tábor alkalmával készült a két politikusról, rajta az Orbán Viktortól származó kijelentés: „A második fordulóban én Basescura szavaznék!” majd a lap jobb alsó sarkában a kérdés: „De miért várjunk a második fordulóig?” Porcsalmi Bálint, az RMDSZ kampányfőnöke szerint diverzióról van szó. Ezt a hátlapon található szöveg is visszaigazolja: a magyar szavazóknak azért kellene a jelenlegi elnökre ütni a pecsétet, mert „ő az, aki a legjobban tudja, mi a helyi autonómia”. A magyar szavazók remélhetőleg emlékeznek még Basescu (és pártja) heves autonómia-ellenes kirohanásaira. Németh Zsolt, Fidesz-képviselő, a magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarokkal foglalkozó bizottságának elnöke emlékeztetett: Orbán Viktor Tusnádfürdőn világosan kifejtette, hogy a Fidesz az első fordulóban Kelemen Hunort, az RMDSZ jelöltjét támogatja, ilyen szempontból a Fidesz álláspontja egyértelmű. /Sz. K. : Kampánydiverzió a Székelyföldön. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2009. november 14.

A lisszaboni szerződés érvénybe lépésének elemzése során Sógor Csaba EP-képviselő kemény hangon bírálta, hogy egy tagállam a kollektív bűnösség fogalmát felmelegítve így megzsarolhatja az egész Európai Uniót. Felszólalásában Sógor röviden ismertette a Benes-dekrétumokat, majd az erdélyi magyar közösség szempontjából elemezte a kialakult történelmi abszurdot. – 1945 májusa és októbere között a kassai kormányprogram szellemében Edward Benes csehszlovák elnök 143 elnöki dekrétumot bocsátott ki, ebből 13 közvetlenül, 20 pedig közvetve érintette a kollektív bűnösnek kikiáltott német és magyar etnikumot – mondotta a képviselő. „Ha ez lehetséges, akkor mi is kérjük utólag felülvizsgálni Románia csatlakozását, ez az ország becsapta az Uniót, hiszen azt a kisebbségi törvényt, mely kulturális autonómiát biztosítana, a mindenkori román pártok összejátszásával fekteti a parlamentben. Mi is lábjegyzetben kérjük, csatoljanak majd oda egy – nem kollektív bűnösségről szóló, hanem – a számunkra kollektív jogok biztosítását garantáló dokumentumot” – zárta felszólalását Sógor Csaba. /Sógor Csaba kollektív jogokat garantáló dokumentumot kért az EP-ben. = Erdély. Ma, nov. 14./

2009. november 14.

„A nagyszebeni szászok esete érdekes példája annak, amit reményeink szerint mi, magyarok soha nem fogunk megtapasztalni és azt szeretném, hogy a későbbi nemzedékek se éljék meg: az ott élő román társadalom ugyanis csak aztán kezdte értékelni a városban élő szászokat, hogy sikerült tőlük megszabadulnia” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje. Úgy véli: a ‘70-es és 80-as években Kolozsvárra érkező, mára a város román nyelvű politikai életét meghatározó személyek mind a mai napig nem tudnak mit kezdeni az itteni értékekkel, terekkel, kultúrával: ennek következtében „eltüntetni, megszüntetni kívánják ezeket”. Kelemen a mentalitásváltás jelét látja: napjainkban a románok másként viszonyulnak a magyarokhoz, mint a ‘90-es években. A kisebbségi jogokat ma már nem kötik olyan szorosan az ország egy részének elvesztéséhez. /Ferencz Zsolt: Kelemen: mentalitásváltás tapasztalható. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2009. november 14.

Hivatalosan is iktatták november 12-én azt a dokumentumot, amelyet László Attila alpolgármester, az RMDSZ-es helyi tanácsosok és Czika Tihamér, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsnak (SZKT) tagja nyújtott át Sorin Apostu polgármesternek. Az irat a kolozsvári magyarságnak azt a javaslatcsomagját tartalmazta, amelynek gyakorlatba ültetésével a kincses város multikulturalizmusa ténylegesen is láthatóvá válna. A javaslatok között szerepel többek között a háromnyelvű helységnévtábla és a műemlékeken elhelyezendő feliratok ügye, a városháza magyar nyelvű honlapjának az elkészítése, a Dsida utcanév kérdése, valamint a Főtéren szervezett eseményekről való előzetes konzultáció az RMDSZ-szel. Sorin Apostu polgármester megígérte: a következő tanácsülésen felolvassa a magyarság kéréseit, és vitára bocsátja azokat. A beadvány 11 pontjának rövidített változata 1. Helyezzenek ki háromnyelvű – román, magyar, német – helységnévtáblát a város határánál. 2. A város műemléképületeit jelző táblákon legyen magyar nyelvű felirat is. 3. Nyomtassanak hivatalos turisztikai tájékoztató-anyagokat, szórólapokat és térképeket magyarul is. 4. A polgármesteri hivatal által rendezett események plakátjaiból magyar nyelvűt is nyomtassanak. 5. A polgármesteri hivatal honlapjának legyen magyar változata is 6. A város új utcáinak elnevezésekor legyen tiszteletben tartva a város etnikai megoszlása, adják vissza a Dsida Jenő utcanevet. 7. A városháza által szervezett rendezvényekre hívjanak meg magyar együtteseket, előadókat is. 8. A téli ünnepek alkalmával a városközpontban sugározzanak magyar nyelvű karácsonyi zenét is. 9. Karácsonykor és húsvétkor a tömegközlekedési eszközökön magyar feliratú köszöntő is legyen. 10. A gyűlöletre szító, kétes értelmű emléktáblákat cseréljék le. 11. A főtéri események előkészítésekor a városháza konzultáljon a tanács magyar képviselőivel. /Jakab Judit: Tizenegy pont a magyarságért és a multikulturalizmusért. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2009. november 14.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület fontosnak tartotta a könyvtári rendszer és a gyűjtemények számára a korszerű informatikai háttér kiépítését, fejlesztését, illetve az EME Információs és Dokumentációs Központjának kialakítását. Az EME folytatja könyvtári, levéltári, kézirattári anyagainak és közgyűjteményeinek elektronikus feldolgozását, amelyhez az Országos Széchényi Könyvtár is nagymértékben hozzájárult az EME régi kiadványainak – a mintegy 60 ezer lapot kitevő anyagnak a – digitalizálásával. /Bitay Enikő, az EME Műszaki Szakosztályának elnöke: EME-jubileum. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2009. november 14.

Az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság (EMT) 15. alkalommal szervezett nemzetközi vegyészkonferenciát november 12–15. között a marosvásárhelyi Sapientia EMTE koronkai campusában és Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, amelyen mintegy 180 professzor, előadótanár, kutató és diák mutatott be tudományos dolgozatot, nemcsak az anyaországból és Erdélyből, hanem Amerikából, Kanadából, nyugat-európai országokból is, mindazok, akik magyar nyelven beszélnek. A tanácskozásról dr. Majdik Kornélia, az EMT elnökhelyettese, az EMT kémia szakosztályának vezetője, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Kémia és Vegyészmérnöki Karának dékán-helyettese kifejtette, a konferencia célja az, hogy fórumot teremtsenek határon innen és túl élő magyar anyanyelvű kutatóknak, egyetemi tanároknak, diákoknak a találkozásra, az együttműködésre, jövőbeni közös kutatási tervek kialakítására. /(vagy): Nemzetközi vegyészkonferencia. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

2009. november 14.

Látható civil kezdeményezések, mint a központi és észak-nyugati régiók vidéki közösségeinek hatékony fejlesztési lehetőségei témájú, Phare 2006-os támogatásból a Civitas Alapítvány 22 erdélyi vidéki civil sikertörténetéről készített kisfilmet. Táborszervezés, ifjúsági és kulturális programok, falugondnokság, közösségépítő programok, teleház, fenntartható falu modellje, vidéki turizmus, roma projektek, gyermekeket felkaroló projektek elevenednek meg e kisfilmeken Brassó, Bihar, Fehér, Hargita, Kolozs, Maros, Szatmár, Szeben, Szilágy megyékből. A kisfilmekből egy DVD készült. Ezt követően szerveződött az erdélyi civil karaván, amely keretében a Civitas Alapítvány 40 erdélyi vidéki közösségbe látogatott el, mutatta be és osztotta meg a helyi közösségek képviselőivel ezeket az információkat. A körút tanulsága: a vidéki civil szféra még fejletlen (főként a többségében román közösségek esetében), sok közösségben nincs még egy civil szervezet sem, a kapcsolattartás az önkormányzat és a helyi közösség között meglehetősen gyenge. /Csáki Rozália, projektvezető: Vidékek és civil kezdeményezések. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2009. november 14.

Jeles emberre emlékeztető újabb jel kerül Uzon főterére: november 15-én avatják Beke György felmenő ági rokona, a szabadságharcos Pünkösti Gergely emlékjele mellé helyezett kopjafáját. Az ünnepségre az uzoni Jókai Mór Közművelődési Egyesület és a Szivárvány Női Kórus 15. évfordulójának kétnapos rendezvénysorozata teremt alkalmat. Ekképpen Beke György kopja-fejfáját az uzoni nagytemplom, a Tatrangi Sándor nevét viselő iskola, a polgármesteri hivatal épülete, a Jókai Mór Kultúrotthon és a két világháború hősi halottainak emlékműve állja körbe. A kétnapos uzoni rendezvénysűrítmény maga is jelképivé, szimbólummá nemesül, és holta után örökre hazaszólítja azt, aki maga vallotta: ,,Én mindig csak laktam a román fővárosban, de Erdélyben és főleg Uzonban éltem. Huszonkét éven át az egyik legmakacsabb »ingázó« lettem, aki hivatalos lakóhelyét átmeneti szálláshelynek tekinti. ” Bukarest neve mellé odailleszthető a magyar főváros neve is, mert életének utolsó éveit ott töltötte, ott alkothatott tíz könyvet, köztük a be nem fejezett Háromszéki barangolásokat, mindig Erdélyt, Uzont látta maga előtt. – Beke György végakarata szerint Uzonban tért végső nyugovóra. Ha létrejön majd Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet park sétányán a jeles emberek panteonja, ott helye legyen a Mikó-kollégista Beke György portrészobra számára is. /Sylvester Lajos: Jelek, jelképek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./

2009. november 14.

Csíkszeredában mondták, hogy csángó vagyok, ott tudtam meg, hogy sem román, sem magyar nem vagyok. – A templomban úgy tanultam meg a Miatyánkat románul, hogy nem értettem. Ezeket a gondolatokat moldvai csángó származású fiataloktól jegyezték le, akik felsőfokú iskolákat végeztek, életükkel, hivatástudatukkal példát mutatnak otthon maradt falustársaiknak. Nem felejtették el, hogy honnan jönnek, mit hoztak otthonról. A tíz csángó fiatal jelen volt azon a bákói konferencián, melyet a budapesti Teleki László Alapítvány októberben szervezett Veszélyeztetett örökség, veszélyeztetett kultúrák/A moldvai csángók címmel. Bogdán Tibor Magyarfaluban született, ott nevelkedett, jelenleg a csángó ügyek elkötelezettjeként keresi kenyerét Budapesten, a Máltai Szeretetszolgálat mellett működő Csángó Koordinációs Irodában, és a Csángó Tükör főszerkesztőjeként ad hírt a világnak szülőföldjéről. A csíkszeredai József Attila Gimnázium igazgatónője, Bartha Erzsébet és Györgydeák Lajos csíkmenasági plébános úgy él a fiatalok emlékezetében, hogy nélkülük nem bírták volna ki Csíkszeredában, a családtól távol, és egy olyan környezetben, ahol csúfolták, lenézték őket. A magyarfalusi Pogár Róbertet Gergely István plébános irányította a papi pályára. Veszprémben végezte el a teológiát, Olaszországban egyházjogot tanult, két éve Murakeresztúron plébános. Pogár szerint a magyar mise ügyében stratégiát kellene változtatni, aminek alapja a párbeszéd lenne, vegyes bizottságot kellene létrehozni. Petrás Máriát énekesként, képzőművészként sokfelé ismerik, legutóbbi nagy sikerű, Mária erejével című kerámiakiállítását a háromszéki közönség is láthatta a zabolai Csángó Múzeumban. Nem Petrás Mária az egyetlen csángó fiatal, aki a népi kultúrából meríti az életéhez szükséges eligazítást, a magyarfalusi Iancu Laura ezt ekképpen fogalmazta meg: ,,A néprajzban, a népi kultúrában látom azt a hidat, ami összeköt azzal a világgal, ahová tartozom. ” Iancu Laura Budapesten tanítóképző főiskolát és párhuzamosan teológiát végzett, majd beiratkozott politológiára, jelenleg doktori dolgozatát írja. Laczkó Flórián Lábnyikból indult, jelenleg a horvát határ melletti Zákányban plébános. A külsőrekecsini Ignácz Mónika kicsi korától festő akart lenni, és el is érte. Vizuális és kommunikáció szakon végezte a főiskolát Nyíregyházán, utána a pécsi képzőművészeti egyetemen tanult, már csak a szakdolgozatot kell megírnia. A lujzikalagori Solomon Adrián Budapesten diplomázott a külkereskedelmi főiskolán, jelenleg a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke. A somoskai Benke Grátzy jelenleg Gyöngyösön zenész, művelődésszervező főiskolát végzett. /Fekete Réka: Nem felejtették el, honnan indultak (Csángó fiatalok itthon és Magyarországon). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./

2009. november 14.

Már csak képek és hangfelvételek tanúskodnak a legnevesebb kalotaszegi táncosok és muzsikusok páratlan tehetségéről, de emléküket őrzi az utókor. Ezt teszi a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes is: a kolozsvári Zurboló Táncegyüttes előadásával november 13-án kezdődött népzene- és néptánctalálkozó, melyet Fodor Sándor Netti (1922–2004) és Berki Ferenc Árus emlékének szentelnek. A kolozsváriak Könczei Csongor koreográfiájában bemutatott Portré című összeállítása emléket állít erdélyi cigánymuzsikusoknak, a Postakert (Könczei Árpád és Csongor koreográfiája) a hatvanas, hetvenes évek kolozsvári Postakertjét idézte, mely akkoriban a városba szolgáló széki fiatalok találkozóhelye volt. November 14-én szakmai előadásokon elevenítik fel említett két kalotaszegi adatközlő zenei és táncos hagyatékát, erre az alkalomra DVD-t állítottak össze gyűjtésükből, majd fellépnek a hagyományőrző együttesek. /Fekete Réka: Az emlékőrzés jegyében gyűltek össze (XXI. népzene- s néptánctalálkozó). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./

2009. november 14.

Gyulafehérváron a Kisszeminárium kápolnabúcsúja november 4-én évente ismétlődő ünnepi esemény. A kápolna 1996-ra lett készen, hat évvel utána, hogy 1990-ben újjáformálódott a Kisszeminárium a hajdani Majláth Főgimnázium és Római Katolikus Kántoriskola jogutódaként, azóta világi érettségit biztosítanak a végzős tanulóknak. Idén rendhagyó módon a szentmise keretében orgonaszentelést végeztek, amit ünnepi orgonakoncert követett. Az ünnepi szentmisét dr. Jakubinyi György érsek celebrálta. Az orgona felújítását Pap Zoltán székelyudvarhelyi orgonaépítő mester végezte el. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2009. november 14.

November 13-án adták át a Maros Megyei Könyvtár legnagyobb kitüntetését, a Pro Libro Senator okleveleket. A díjazottak: Jánosházy György költő, műfordító, kritikus, szerkesztő és Dimitrie Poptamas bibliográfus, történész, a megyei könyvtár egykori igazgatója Jánosházy György Maros megye egyik legjelentősebb alkotója, kezdte a 88 éves költő laudációját Nagy Miklós Kund publicista, szerkesztő. – Ötvenkét évvel ezelőtt jelent meg az első kötete, azóta ezt sok új mű követte. Ismertek szonettjei, emellett fordított a spanyol, katalán, angol, görög, hindu, német irodalomból. Jánosházy György a Látó nívódíja (1998), a Romániai Magyar Írószövetség díja (2000), a Magyar Írószövetség Arany János-díja, illetve a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2007) után vehette át a Pro Libro Senator oklevelet. /Nagy Székely Ildikó: Az írott szó szenátorai. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

2009. november 14.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 1996 óta részesíti életműdíjban azokat a tanárokat, tanítókat, akik több évtizeden át szolgálták lelkiismeretesen a romániai magyar közoktatást, tájékoztatott Virág Erzsébet, az RMPSZ Kolozs megyei elnöke. Az életműdíjat az ezredforduló táján nevezték el Ezüst Gyopár-díjnak. A kétévente megrendezett díjátadásra Szovátán kerül sor. Halmos Katalin, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum zenetanára felidézte, a líceum vegyeskara idén áprilisban ünnepelte fennállásának 30 éves évfordulóját. Nagyon örült az Ezüst Gyopár-díjnak. „Méltán érdemli meg az elismerés szavait Jánossy Sándor, a dési Andrei Muresanu Kollégium nyugalmazott oktatója, a természettudományok tanára” – hangzott el a méltatásban. „Számomra az RMPSZ által adományozott Ezüst Gyopár-díj legalább annyit jelent, mint a Kossuth-díj vagy a Corvin-lánc. Nívós díjnak érzem, és köszönöm azoknak, akik rám gondoltak, mert ez azt jelenti, hogy egyféleképpen gondolkozunk”, mondta Kallós Zoltán néprajztudós, a mezőségi szórvány nagy apostola. Magánvagyonából közvagyon lett: iskolát alapított szülőfalujában, saját házát alakította át bentlakássá, hogy a vidék falvaiban anyagi és lelki szórványban élő magyar gyerekek tanulni tudjanak, fejtette ki Balázs Bécsi Gyöngyvér laudációjában. Kerekiné Magyarósy Ildikó, tordai nyugdíjas tanító megkönnyeztette a laudáció. Szöllősi Ferenc, a kolozsvári Brassai Sámuel Líceum nyugalmazott igazgatója arra most is büszke, hogy ötéves küzdelem után 1970-ben, azaz igazgatása alatt kapta vissza az iskola Brassai nevét. Erdély-szerte először a Brassai rendezett Brassai Hetet, kiosztották a Brassai Nagydíjat és a Brassai Kupát. Váratlanul /Nagy-Hintós Diana: Oktatás – Öt Kolozs megyei pedagógust tüntetett ki idén az RMPSZ Ezüst Gyopár-díjjal. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2009. november 14.

A budapesti Országos Színháztörténeti Múzeumban november 18-án nyílik az Ignácz Rózsa centenáriumi kiállítás. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a kézdivásárhelyi Vigadó, a kovásznai Ignácz Rózsa Emlékház, a kolozsvári Reményik Sándor Galéria után itt is bemutatják az intézet munkatársa, Szebeni Zsuzsa kurátor által szervezett centenáriumi kiállítást. A kovásznai születésű Ignácz Rózsa író, színész, újságíró, meseíró, műfordító, ugyanakkor színpadi szerző is. /Ignácz Rózsa Centenáriumi vándorkiállítás az OSZMI-ban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2009. november 14.

Négynapos fesztivállal és tudományos ülésszakkal emlékezik Ruha István hegedűművészre a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia közössége, volt tanítványai és tisztelői. November 14-én tudományos konferencia nyitja a rendezvényt. Előadást tart többek között Angi István zeneakadémiai professzor, Visnyai Csaba nagykárolyi zenetanár és Bányainé Line Ildikó, a Budapesti Rádió zenekarának hangversenymestere. A következő napokon koncertekkel áldoznak Ruha István hegedűművész emlékének. /Nagy-Hintós Diana: Ruha István hegedűművészre emlékezünk. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

2009. november 14.

Kuszálik Péter válaszolt Kincses Elődnek, aki felsorolta kifogásait, helyesbítéseit Purgatórium című kötetével kapcsolatban. Kincses Előd cáfolta Kuszálik állítását, hogy Sütő Andrást a román kommunista hatalom részéről semmilyen retorzió sem érte. Sütő telefonját is lehallgatták. Kuszálik szerint másokét is lehallgatták. A Sütő András Baráti Egyesület ötletgazdája Kuszálik szerint Székely Ferenc volt, nem Nagy Pál. Kincses Előd viszont szemtanúként emlékezett: „Az egyesület alapító okiratát én szerkesztettem, ott voltam az alakuló ülésen, egyáltalán nem volt vita arról, hogy ki legyen az elnök, mindnyájan az egyesület megalapításának ötletgazdáját, Sütő régi barátját és harcostársát, Nagy Pált kértük, hogy vállalja el e tisztséget, amit rövid szabódás után meg is tett. ” /Kuszálik Péter: Válasz Kincses Elődnek. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./ Előzmény: Kincses Előd: Az ördög ügyvédje és a tények. = Népújság (Marosvásárhely), 2009. nov. 12./

2009. november 14.

Húsz év távlatából néznek vissza önmagukra a Túlélő képek. Harmincnégy erdélyi íróember arca, két évtizeddel 1989 után, Kolozsvár, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy internetes összekapcsolódásának szüleménye. Kántor László: Túlélő képek. Erdélyi írók, 1989–2009. Kiadója a székelyföldi Alutus és a budapesti Noran Libri Kiadó. Kántor László most már örül, hogy belevágott ebbe, hogy apja, Kántor Lajos biztatására hallgatott. Arra kérte fotóalanyait, hogy szabadon fogalmazzák meg emlékeiket esszében, novellában, nyílt levélben, versben. /Nagy Székely Ildikó: Arcok, szavak, szelek. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

2009. november 14.

Számos erdélyi és magyarországi könyvkiadó mutatta be új kiadványait a múlt hét végén, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó a marosvásárhelyi Bernády Házban több szerző friss kiadványát ismertette. A könyvekről Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője, beszélt, majd íróikat kérte fel szólásra. Böjthe-Beyer Barna az Erdély hegyei című sorozatban megjelent Görgényi-havasok északi és középső része című kötete kapcsán felhívta a figyelmet a www.gorgenyi.ro című honlapra. Sarány István Toronyiránt Európában című kötete útikönyv, a szerző utazásélményei ihlették megírását, illetve a kérdés: mi az, ami összeköti a Székelyföldön élőket Európával. Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai című kötetét már bemutatták Vásárhelyen. Ez az a könyv, amelyet nem szerzője írt, hanem róla írták a szekus lehallgatótisztek. Váli Éva Házimúzeum című kötetét az összegyűjtött tárgyak emlékére írta. Jánossy Alíz Szárhegyi beszélgetések című interjúkötetében a Gyergyószárhegyen szervezett alkotótáborokban részt vevő művészekkel készített interjúk olvashatók. Balázs Lajos Amikor az ember nincs es ezen a világon című könyvének alcíme: Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson. Ismertették még Balás Árpád Maros megye – Barangolás a Székelyföldön, illetve Albert Ildikó Léleképítés című frissen megjelent köteteit, majd kiállításmegnyitó következett, amelynek keretében a Műterem sorozat 29. és 26. kötetét is megismerhette a közönség. Előbbi Jakobovits Márta művészetét mutatja be (Németh Júlia előszavával), utóbbi Vinczeffy László munkásságát (előszó: Kántor Lajos). Bemutatták Nagy Pál festőművész Cserkész tábori naplóját is. /Nagy Botond: Pénteki Pallas. Könyvbemutató-sorozat és tárlatnyitó a Bernády Házban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

2009. november 14.

Czegő Zoltán ismertette Paizs Tibor Erdélyi prikulicsok c. könyvét Hogyan írjunk emlékiratot címmel a Látó folyóirat 2009. októberi számában. Paizs Tibor emlékiratában a nemzetpolitikára is kitért. Az erdélyi tolerancia bizonyságaként emlékeztetett arra, hogy 1648-ban Rákóczi György erdélyi fejedelem, a maga költségén nyomtatott ki Bibliát román nyelven. Paizs Tibor a kolozsvári, Házsongárdi temetőt is felhozza, mivé válnak egykori magyar nagyságok síremlékei, kriptái, mivé válik a Mezőség, hogy válnak idegenné tartományok, vidékek. Ez a könyv birkózás a magyar történelemmel. És mindig az igaz, az igazság győz. Megküzdött a Házsongárdi temetővel Lászlóffy Aladár költő is még 1989-ben, most a másik költő, Paizs Tibor veszi számba élete s életünk elmaradozott másik részét-felét, méltatta Czegő Zoltán a könyvet. /b. d. : Birkózás a történelemmel. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./


lapozás: 1-30 ... 241-270 | 271-300 | 301-330 ... 541-566




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék