udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 630 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 601-630 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2009. május 6.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyta Románia számára a 17,1 milliárd dolláros hitelt, amelyből az ország azonnal lehívhat 6,6 milliárd dollárt. A két évre szóló hitelkeret azt a célt szolgálja, hogy enyhítse a pénzügyi válság miatt erősen megcsappant külföldi tőkebeáramlás negatív hatásait. A hitel Románia IMF-kvótájának több mint ezerszerese, és kivételes segítségnek minősül az alap részéről. /Jóváhagyta az IMF a hitel folyósítását. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

2009. május 6.

Több mint száz kormányzati felügyelői tisztséget hozott létre a Boc-kormány annak érdekében, hogy a törvény által védett volt prefektusokat és alprefektusokat mellékvágányra helyezze és az általuk betöltött tisztségeket saját embereinek ossza szét. A volt kormánybiztosok rangjukon és tudásukon aluli beosztásba kerültek, ennek ellenére változatlanul megkapják a mintegy ötezer lejes fizetést. Ígérték ugyan, hogy lehetőleg helyben vagy a közelben kapnak kormányzati felügyelői állást, ennek ellenére a nemrég leváltott két szatmári alprefektust, Gáti Istvánt és Octavian Lazint Vrancea megyébe helyezték. Utóbbi családi okokra hivatkozva azonnal visszautasította kinevezését. Romfeld Mária-Magdolna volt Hargita megyei alprefektus egyelőre a megyében van, áthelyezték a Környezetvédelmi Ügynökséghez. Györke Zoltán volt Kolozs megyei alprefektus arra kapott megbízást, hogy a megye polgármesteri hivatalait ellenőrizze: mennyire tartják be a sürgősségi helyzetekkel kapcsolatos jogszabályokat. Marosi Zoltán Temes megyei, illetve Dézsi Attila Hunyad megyei volt alprefektusok Székelyföldre kerültek. /Zabhegyezők hada közpénzen. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./

2009. május 6.

Fehér szalaggal jelentek meg május 5-én munkahelyükön a Sed Lex szakszervezeti tömbhöz tartozó Hargita megyei közalkalmazottak. Országszerte hatvanezren csatlakoztak az akcióhoz. A Sztrájk a kormányzati felelősségért címmel meghirdetett tiltakozás az intézményvezetők lecserélésére, az egységes bértörvény kidolgozására és a bérkülönbségek csökkentésére hívta fel a figyelmet. /Figyelmeztető sztrájk a kormányzati felelősségért. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 6./

2009. május 6.

Ecaterina Andronescu oktatási tárcavezető és a négy tanügyi szakszervezet vezetői május 5-én megállapodtak a béreket illetően, az általános sztrájkra vonatkozóan május 6-án dönt a négy tanügyi szakszervezet együttes ülésén. A most megkötött egyezség szerint a tanügyben dolgozók bére és többletjuttatása változatlan marad, nem lesznek elbocsátások. A négy tanügyi szakszervezet végül elállt attól a szándékától, hogy május 5-én, amikor a hetedikes és nyolcadikos diákok egységes félévi dolgozatot írtak volna, általános sztrájkot hirdessen. /Egyezséget kötöttek a tanügyisek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

2009. május 6.

Amikor a kormány képviselői a beharangozott sztrájk elhalasztására próbálták rávenni a tanügyi szakszervezetek képviselőit, Traian Basescu államfő nyilvánosan elismerte: tévedés volt jóváhagyni a pedagógusok 50 százalékos béremeléséről szóló törvényt. Az államfő bűnbánó magatartása azonban hiteltelen, mert Calin Popescu Tariceanu volt miniszterelnök tavaly ősszel több ízben is felkérte őt, ne hagyja jóvá az 50 százalékos béremelésről szóló jogszabályt, mert annak alkalmazása felborítaná az ország gazdasági egyensúlyát. A választások után hatalomra kerülő koalíció pedig egyre csak halasztotta a béremelést. /Farcádi Botond: Az államfő bűnbánó vallomása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./

2009. május 6.

Tiltakozásukat fejezték ki a háromszéki ifjúsági szervezetek Tischler Ferenc, a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetőjének menesztése ellen, a tiltakozást 23 ifjúsági szervezet írta alá. Az ifjak felkérték Tischlert, pályázza meg a vezetői tisztséget. Az aláírók között szerepel az Erdélyi Magyar Ifjak, a Háromszéki Ifjúsági Tanács, az Ifjúsági Keresztény Egyesület, a Kovászna Megyei Középiskolások Szövetsége is. /Farcádi Botond: Kiállnak a fiatalok Tischler mellett. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./

2009. május 6.

A magyar betegeknek szükségük van magyar orvosokra. 1989 és 1993 között ezerötszáz erdélyi orvos távozott Magyarországra, azóta is több száz telepszik ott le évente, újabban csökkent az arány évi kétszáz alá. Ezzel nagy veszteség érte az erdélyi magyarságot. Nem árt a népszolgálatra hangsúlyt fektető, új szemléletre nevelni az orvostanhallgatókat, s még inkább olyan ösztöndíjrendszert kiépíteni, mely az itthon maradásra serkent, sürgette a cikkíró. /B. Kovács András: Az orvosexport bűn. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./

2009. május 6.

A magyar felsőoktatási igények terén segítséget jelent a hálózati rendszerben működő Sapientia EMTE és a Partium Egyetem. Romániában magánintézetként működő, valójában a magyar állam által fenntartott alapítványi egyetemekről van szó. Nyolcszáz magyar végzős középiskolás 55 százaléka nyilatkozta nemrég a Partiumban, hogy magyarul szeretné folytatni tanulmányait az egyetemeken, s mindössze hat százalékuk pályázik arra, hogy magyarországi intézményekben tanuljon tovább, derült ki egy felmérésből. Az Erdélyben magyarul érettségiző és közülük továbbtanulni kívánóknak alighanem a fele vagy még nagyobb hányada magyarul folytatná tanulmányait, ha tehetné. Azonban a magyar hallgatók csupán harmada tanul anyanyelvén. Itt szűk keresztmetszetről, asszimilációs kényszerhelyzetről van szó. Örömhír, hogy Marosvásárhelyen tovább erősödik a magyar műszaki képzés. Ennek újbóli megjelenése kimondott vívmány, és a Sapientia stratégáit dicséri. A mérnöki képzésből tiltotta ki ugyanis elsőnek a magyarul tanulókat a homogenizálásra törekvő hatalom, amikor a kolozsvári almérnöki intézetben 1954-ben felszámolta a magyar tagozatot. Következett az agronómiai magyar oktatás elsorvasztása. Legújabb hír szerint Kolozsváron a Sapientia gondoskodik az egyik legfájóbb hiány orvoslásáról is: jogászképzést indít magyar nyelven. Annak elsorvasztása volt a valamikori beolvasztott Bolyai egyetemi-maradvány sorozatos megcsonkításának egyik legbotrányosabb fejezete. /B. Kovács András: Haladás és egy helyben topogás (Egyetem-ügy). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./

2009. május 6.

A 2008. november 5-én jegyzett keretszerződés kiegészítéseként május 4-én együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Külügyi Intézet, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Európai Tanulmányok Tanszéke és a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politikatudományi Tanszékének képviselői. Bodó Barna elmondta, a megállapodás eredményeként magyarországi oktatók tartanak előadásokat a Kolozsváron tanuló diákok számára, és az elkövetkező időszakban magyarországi szakmai gyakorlatok megszervezésére kerülhet sor. /F. Zs. : Előrelépés a tudományos kutatás terén. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

2009. május 6.

A Tanügyminisztérium, gazdasági okokra hivatkozva, a következő tanévtől nagyszabású iskolai átszervezéseket tervez. Ez negatívan érinti a nagyváradi iskolák magyar tagozatait, ahol osztályok szűnhetnek meg. Ez a veszély fenyegeti a nagyváradi Onisifor Ghibu Középiskola magyar tannyelvű osztályait is, ezért a szülők és a tanárok aláírásgyűjtést kezdeményeztek azok megmentéséért. A tervek szerint jövőre megszűnne az első és az ötödik osztály. Ha így folytatódik tovább, két év múlva teljesen megszűnik az iskolában a magyar tagozat. A tanfelügyelőség ugyan azt hangoztatja, hogy a magyar oktatás bármikor visszaállítható, de ha megszűnik a pedagógusi kar lehetetlen egy új tanári testületet rövid időn belül összeverbuválni. /Létai Tibor: Magyar osztályok szűnhetnek meg ősztől. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 6./

2009. május 6.

Szüksége van az erdélyi magyar atomizálódott társadalmak tagjainak az önálló és független sajtóra? Ugyanis ha van, akkor azt fenn is fogja tartani anyagi támogatásával, írta Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Románia Egyesületének elnökeke. Ma kuriózumként még létezik Erdélyben négy-öt napilap és egy-két hetilap, amelynek megjelenése nem romániai magyar vezető testületek, intézmények viszonyulásától függ. /Ambrus Attila: A meggyőződés szavahihetősége. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./

2009. május 6.

Tankó Gyula Felejtünk, emberek, felejtünk című, a Székelyföld áprilisi számában megjelent írásából hozott egy részletet a napilap. Az keseríti el a legjobban, írta, hogy hamar elfelejtik a múltat. Az emberek elfelejtették a sötét, villany nélküli estéket, az üres üzleteket, a sorokat egy liter tejért, a félelmet, a Duna-deltája telis-tele volt rabokkal, akikről sokáig még a hozzátartozóik sem tudtak. „Egy népet tett tönkre az a világ, amelyet néhányan ma is visszasírnak. ” /b. d. : Szemléző. Hamar felejtünk. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./

2009. május 6.

Április 28–29-e között a Kisebbségkutató Intézet meghívására Kolozsváron jártak a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársai, népzene- és néptánckutatói. Az erdélyi magyar táncművészet és tánctudomány az ezredfordulón című konferencián a 20. századi magyar tánckutatás erdélyi vonatkozású eredményeiről tartottak előadásokat a Tranzit Házban. Pávai István az erdélyi népi tánczene kutatásáról értekezett, Karácsony Zoltán a korai erdélyi filmes táncgyűjtések kritikai áttekintésére vállalkozott a kezdetektől 1963-ig, Pálfy Gyula egy vegyes lakosságú erdélyi falu, Gerendkeresztúr táncait elemezte, Felföldi László az elmúlt évtizedek magyar néptánckutatásában, a táncoktatásban és a hagyományőrzésben jelentkező modernizációs törekvésekről beszélt, végül Fügedi János a notáció szerepének fontosságát hangsúlyozta a tánc tudományos feldolgozásában. A kutatók másnap bemutatták a budapesti Zenetudományi Intézet Martin György (1932–1983) által alapított Néptánc Osztályát, valamint Archívumát, amely Európa egyik legjelentősebb ilyen jellegű gyűjteménye. A felbecsülhetetlen szellemi hagyatékot tároló Archívum anyagát folyamatosan digitalizálják. A digitalizált on-line adatbázisok megtekinthetők a www.zti.hu honlapon. /Könczei Csongor: Kolozsváron a budapesti Zenetudományi Intézet munkatársai. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

2009. május 6.

Hagyományos programkeret, szűkösebb költségvetés jellemzi az idei, Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amelyet július 14–19. között tartanak Tusnádfürdőn. A “Tusványos, természetesen!” jelszóval induló rendezvény összegezni próbálja az elmúlt két évtized politikai folyamatait, jelezte a rendezvény főszervezője, Sándor Krisztina a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) képviseletében. Várhatóan idén is jelen lesz Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Németh Zsolt alelnök (a rendezvény egyik ötletgazdája), Tőkés László EP-képviselő, Markó Béla RMDSZ-elnök, valamint Marius Oprea történész, a Kommunizmus Bűncselekményeit Kutató Intézet vezetője. Szerveznek programot, melyre meghívják majd a tusványosi folyamat meghatározó szereplőit, a szabadegyetem ötletgazdáit. Nem lesz lényegi változás a koncertkínálatban sem. Marosvásárhelyen a Félsziget Fesztivál július 23–26. között lesz. /Gyergyai Csaba: “Tusványos, természetesen!” címmel indul az idei szabadegyetem. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./

2009. május 6.

A Bethlen Gábor Kollégium volt a házigazdája április 25-én annak a Természettudományos Diákkonferenciának, amelyet a nagyenyedi fizika szakos tanárok kezdeményeztek 2007-ben. Az előző két konferenciát a város román líceumaiban rendezték meg. A diákkonferencia négy szekcióban zajlott: Biológia, Fizika és Csillagászat, Földrajz és Környezetvédelem, illetve Kémia. Idén a magyar diákok is román nyelven mutatták be kutató munkájuk eredményét. /Dvorácsek Ágoston, szervező tanár: Tudományos diákkonferencia. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

2009. május 6.

Szűkös költségvetésből gazdálkodik idén a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, fejtette ki Csergő Tibor múzeumigazgató. A márciusban megnyitott 1848–49-es szabadságharc ereklyéi témájú kiállításnak eddig több mint ezer látogatója volt. Újabb tárlatot május 8-án nyitnak: Hadik Gyula Munkácsy-díjas magyarországi szobrászművész életműkiállítását. A legnagyobb siker Jakab Gyula kőzet- és ásványtani kiállításának megnyitása volt. A Piricske-tetőn lévő egykori vámnál terveznek régészeti kutatást, és ezzel párhuzamosan feltárásokat végeznek a város határában lévő Botváránál is. /Jánossy Alíz: Régészeti feltárásokat tervez a gyergyószentmiklósi múzeum. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./

2009. május 6.

Az idei Országos Diákszínjátszó Fesztiválról hiányzott a nagy múltú, többszörösen díjnyertes Bolyai Farkas Líceum, mondta Kovács Levente rendező, a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem tanára, a Székelyudvarhelyen április 15-17-e között megszervezett ODIF-ről. A fesztivál házigazdája az udvarhelyi Tamási Áron Gimnázium keretén belül működő Vitéz Lelkek csoport volt, amely a sepsiszentgyörgyi Osonóhoz hasonlóan az iskolai műkedvelésen túlmutató, „szinte hivatásos” színjátszó közösségnek számít. /Nagy Székely Ildikó: Vérszegény a vásárhelyi diákszínjátszás. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./

2009. május 6.

Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala hagyományteremtő szándékkal szervezte meg május 5-én a céhes város iskoláinak első színjátszó fesztiválját. Négy iskola – az Apor Péter Szakközépiskola, a Bod Péter Tanítóképző, a Molnár Józsiás és a Petőfi Sándor Általános Iskola – diákjai léptek fel. (Iochom): Diákszínjátszók fesztiválja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./

2009. május 6.

Édeskeserű címmel erdélyi táncantológiát mutat be a Magyar Állami Népi Együttes május 7-én Budapesten, a Hagyományok Házában. A Hagyományok Háza az elődök tudásának átmentésére hivatott, hiszen a népi emlékezet sokszor lényegesen használhatóbban őrzi meg a kulturális hagyományt, mint egy könyvtár, és ők ezt a kincset kutatják, ez az élő táncház mozgalom alapja. A Hagyományok Háza olyan könyvek, forrásmunkák kiadását vállalta, amelyekkel a szakmai kiadók ma nem foglalkoznak. Most ez a tevékenységük veszélyben forog. /Édeskeserű – erdélyi táncantológia a Hagyományok Házában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

2009. május 6.

A Kolozsvári Református Kollégium kamarakórusa első díjat nyert az iskolai kórusok területi versenyén, így részt vehetett a május 1–3-a között Focsaniban megrendezett országos szakaszon is, ahol harmadik helyezést ért el, jelezte Székely Árpád karnagy, a kollégium igazgatója. /N. -H. D. : Díjazták a kórust. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 601-630




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék