udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
251
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 241-251
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2011. december 8.
Babos Aranka Markó Béla tanácsosa lett
Alig néhány nappal egy újabb mandátum elnyerése után a vajdahunyadi RMDSZ-szervezet élén, Babos Aranka újabb kihívással mérkőzik meg: Markó Béla kormányfő-helyettes tanácsosi csapatába hívta.
Ezáltal a fiatal zenetanárnő Déva, Vajdahunyad és Bukarest között fog ingázni, az eseményektől függően több időt tölt idehaza, vagy a fővárosban. Markó Béla tanácsosi csapatában az oktatási ügyekkel foglalkozik, s a Nyugati Jelennek ismertetett reményei szerint ebből a pozícióból mindenekelőtt a Hunyad megyei szórványmagyarság érdekeit szándékszik szolgálni, noha természetesen a többi vidék magyarságának, illetve Hunyad megye általános célkitűzéseiért is síkra száll. Babos Aranka 2009 novemberében lett a vajdahunyadi RMDSZ-szervezet elnöke, hétvégén újabb mandátumot szerzett. Kétéves tevékenysége alatt lényegesen fellendítette a kohászváros addig passzív és közömbös magyar életét, és nemcsak. Tavaly és idén a Hunyad megyei magyar napok gazdag rendezvénysorozat főszervezője volt, a magyar ünnepek alkalmával színvonalas előadásokat szervezett a vajdahunyadi kastélyban a magyar ifjakkal, egyszóval megmozgatta a magyarságot. Több hónapos közbenjárására a tavasszal Vajdahunyad önkormányzata román–magyar–német háromnyelvű helységnévtáblákat állított fel a város bejáratainál, s a kastélyban is többnyelvű, köztük magyar feliratokat helyeztek el, noha a magyarság aránya távolról sem éri el a 20%-t. Elmondása szerint a bukaresti tevékenység ellenére a vajdahunyadi magyarság továbbra is számíthat rá, továbbra is megszervezi a magyar történelmi és kulturális eseményeket.
Nyugati Jelen (Arad)2011. december 8.
Volt egyszer egy Memorandum
Kereken tíz évvel ezelőtt, 2001. december 8-án a Provincia című folyóiratban megjelent egy dokumentum: egy civil társaság emlékeztetője, jegyzéke, följegyzése, ünnepélyes előterjesztése, nyilatkozata, beadványa. Ez volt a Memorandum
Témája – az ország politikai-területi-közigazgatási felosztása, a Memorandum szóhasználatával: a regionalizálás – azóta is aktuális, égető kérdés, persze a politikai helyzet változásából eredő hőfokingadozásokkal és eltérő politikai, sőt fogalmi megközelítésekben. A Memorandum „Románia regionális átalakításának terveként” született meg, bár inkább volt vitairat, mint cselekvési program. A hatása pedig egészen biztosan sokkal kisebb volt, mint amit szellemi ereje, eszmei jelentősége folytán megérdemelt volna. Ennek okait kielemezni messzire vezetne, talán mindenekelőtt egyfajta keleties megkésettségről, fáziskülönbségről volt/van szó, amely azóta nemhogy csökkent volna, de még fokozódott.
A dokumentum
Vajon csak a nosztalgia, annak az akkori pezsgésnek most újból feléledő hangulata teszi, hogy ma is elevennek, hitelesnek, mi több, időszerűnek tűnik minden szava, megállapítása és javaslata? És ennek megfelelően kilátástalannak? Most, ha lehet, még több a politológus, mint akkor – talán nem ártana megvizsgálniuk és értékelniük az egy évtizeddel ezelőtt a közéletbe berobbant akciót. Megpróbálok felidézni néhány többé-kevésbé fontos körülményt a nagy kalandból.
„Memorandum a parlamenthez
a romániai régiók létrehozásáról
Mi, e memorandumnak szánt dokumentum aláírói az alábbi – a régiók Romániájának politikai és közigazgatási megalkotását célzó – elképzelések nyilvános megvitatását javasoljuk, egyetértve azzal a vitával, amely európai szinten folyik az egyesült Európa jövőjéről. Jelen javaslataink Románia harmonikus fejlődését tartják szem előtt, figyelembe véve az ország tartományainak történelmi, gazdasági és társadalmi-kulturális identitását. Felfogásunkban Románia regionális átalakítása tervének semmi köze az elszakadási vagy irredenta törekvésekhez, bármilyen jellegűek legyenek is azok. Ezért úgy véljük, hogy minden ilyen megközelítés leegyszerűsítő, és azt a célt szolgálja, hogy diverziós módon megrontsa azokat az alapos és felelős közvitákat, melyek országunk jövőjét az európai tapasztalatok fényében vizsgálják.
Részvételünk az Európai Unió jövőjéről szóló vitában – amely az Uniót olyan föderatív rendszernek tekinti, ahol az alkotmányos alapokkal rendelkező tartományoknak, így Skóciának, Katalóniának, Flandriának, Vallóniának, Bajorországnak stb. megvan a saját helyük –, hozzájárulhat ahhoz, hogy pontosabban megismerjük azokat az intézményi struktúrákat, amelyekbe integrálódni kívánunk. A regionális modell, az úgynevezett középszintű kormányzás (meso-government) véleményünk szerint európai identitásunk visszaszerzését szolgálja.
A régiók kialakításában alapelvnek tekintjük, hogy az adminisztratív és politikai hatásköröket területi egységeknek és nem nemzeti vagy etnikai közösségeknek adjuk át; ez utóbbiak a regionális modell alapján politikai és jogi garanciákat élveznek sajátos érdekeik védelmében.
Az a túlcentralizált közigazgatási rendszer, melyet 1989 után szinte változtatás nélkül átvettünk, a korrupciónak és a bürokratizmusnak kedvez, és felerősíti a sok kis egységen alapuló, rendkívül költséges közigazgatás egyébként is meglevő hátrányait. Másrészt a decentralizálás eszméje arra a jogi keretre is vonatkozik, amelyet mind Románia nemzetközi kötelezettségei, mind pedig belső jogrendjének európai jogharmonizációs elemei tartalmaznak.
Olyan közigazgatási reformot javasolunk, amely újrafogalmazza a létező területi egységek státuszát, és új politikai-közigazgatási formákat vezet be. Ezek kialakításában a fejlesztési régiók vagy a történelmi tartományok jelenthetik a kiindulópontot. E tekintetben a régiók székhelyén vagy a tartományi fővárosokban felállítandó regionális tanácsok, illetve tartományi parlamentek létrehozásának megvitatását javasoljuk.
Úgy véljük, a regionális hatóságok politikai, gazdasági és kulturális hatáskörei mellett – melyeknek gyakorlására a szubszidiaritás elvének és az Európai Unióban alkalmazott normáknak megfelelően kerül sor –, a tájékoztatási politikák radikális decentralizációját is szem előtt kell tartani.
A regionális identitás polgári alapon történő felvállalása az olyan többnemzetiségű régiókban, mint a Bánság, Erdély vagy Dobrudzsa, hozzájárulhat azon transzetnikus identitásoknak a kialakításához, amelyek alapján meghaladhatók lesznek a szélsőségesen nacionalista nosztalgiák, félelmek, valamint túlhajszolásuk, de a polgári és demokratikus frazeológiát használó burkolt nacionalizmus is.
Az új regionális rendszer kialakítása a politikai rendszer újraalkotását is szükségessé tesz, ami nem valósítható meg a – kidolgozás alatt levő – európai alkotmány alapelveivel összhangban levő alkotmányreform nélkül. E javaslatok a – kormányzottak egyetértését feltételező kormányzást jelentő – republikanizmus és a részvételi demokrácia elvein alapszanak. Ezért bármilyen szerkezeti átalakulásra vonatkozó döntésnek népszavazás eredményeként kell létrejönnie, amelyet – a helyzetnek megfelelően – regionális vagy országos szinten kell megszervezni, úgy, hogy a lakosság jóhiszemű tájékoztatást kapjon a hasonló európai példákról és az ilyen típusú közigazgatás esélyeiről. E dokumentumot megküldtük Románia Parlamentje Állandó Bizottságának, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt vezetőségeinek, valamint az Európai Parlamentnek és a Régiók Bizottságának.
Kolozsvár, 2001. december 8.
Aláírták: Antik Sándor, Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Alexandru Cistelecan, Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Hadházy Zsuzsa, Molnár Gusztáv, Ovidiu Pecican, Szokoly Elek, Traian Ştef, Daniel Vighi” A hely: a Provincia
A Provincia, ez a fantasztikus kalandnak beillő erdélyi folyóirat „közös fórumként” indult, azonos szöveggel román és magyar nyelven, „hogy a polémiák korszakából átlépjünk a párbeszéd korszakába”. Kezdeményezője, spiritus rectora, legképzettebb szerkesztője és ideológusa kétségtelenül Molnár Gusztáv filozófus és politológus volt, a jeles román irodalomkritikussal, Alexandru Cistelecannal ketten voltak felelős szerkesztők. A folyóirat első számában jelent meg, 2000 áprilisában – szintén főleg Molnár Gusztáv kútfejéből – A Mit akarunk című programszöveg.
Mit akarunk
„Eljött az ideje egy közös fórum megteremtésének az erdélyi és bánsági nyilvánosságban, amely a viták korszakából átlép a dialógus korszakába. Vállaljuk ennek a kezdetnek a felelősségét, mert meg vagyunk győződve arról, hogy térségünk eddig szigorúan szétválasztó történelme az egymást erősítő és nem egymással szembenálló különbségek találkozási pontjává tehető. A múlttal előítéletek és gátlások nélkül akarunk szembenézni. De nem szeretnénk, ha a múlt magyarázat híján, vagy manipulációk eszközéül szolgálva elzárná előlünk a jelen alternatíváit. A másikban partnert akarunk látni: az eszmékben, a cselekedetekben és a mindennapi együttélésben.
Nem akarjuk, hogy a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen. Azt akarjuk, hogy Erdély centrummá váljon. Nem mások fölött, hanem egyensúlyban és partnerségben más centrumokkal.
Olyan Erdélyt akarunk, amelyben a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára.
Nem akarunk újjáéleszteni – és még kevésbé kiváltani vagy támogatni – valamiféle helyiérdekű, a román, magyar és német különbség fölötti vagy éppenséggel e különbségek ellen irányuló transzilvanizmust. Európai erdélyiséget akarunk, amely ezeket az eltérő hagyományokat és identitásokat modern, az egységesülő Európa szellemiségéhez közelítő konszociatív rendszerbe tudja foglalni.
2000. 06. 01.
A szerkesztőbizottság
Ádám Gábor (adminisztrátor), Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Al. Cistelecan (felelős szerkesztő), Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Sabina Fati, Hadházy Zsuzsa (lapszerkesztő), Könczey Elemér (művészeti szerkesztő, Marius Lazăr, Molnár Gusztáv (felelős szerkesztő), Ovidiu Pecican, Traian Ştef, Szokoly Elek, Daniel Vighi.”
Érdekesek és magas színvonalúak voltak a lap cikkei (Molnár Gusztáv mellett Bakk Miklós és Szokoly Elek voltak, a belsők közül, a fő magyar szerzők; a románok közül Al. Cistelecan mellett Caius Dobrescu és Ovidiu Pecican, de sorolhatnék más neveket is), a legérdekesebb azonban mégis a két nyelven azonos szöveggel megjelenő lap szerkesztése, annak szellemi és érzelmi kalandja volt. Megérte!
A. Năstase börtönnel fenyeget
A Memorandumot a sajtóban élénk érdeklődés, de még inkább felháborodott elutasítás fogadta. Főleg a nemzeti (kommunista) sajtó méltatlankodva követelte a számonkérést, az aláírók megbüntetéséig – bizony, a bebörtönzéséig – elmenően. Hivatalosan állást foglalt Adrian Năstase kormányfő is, válaszában a Memorandum sablonos „elítélése” mellett kilátásba helyezte: „Úgy vélem, figyelmesnek kell lennünk, persze megrekedhetnénk mindenféle vitákban a legkülönfélébb kérdésekről, félretéve mindazt, ami fontosabb a társadalom számára. Itt van tehát ez a csoport, amelyben egy magyar állampolgár, azt hiszem, román állampolgársága is van, Molnár úr, részletesen tanulmányozza Magyarországon ezeket a kérdéseket, utána meg idejön Romániába, elmagyarázni nekünk a fejleményeket ezeken a területeken; mellette a Provincia folyóirat egyes tagjai is, valószínűleg jóhiszeműen, meg szeretnének vitatni bizonyos kérdéseket. Azt hiszem azonban, számunkra fontosabb nagyon komolyan más problémákra összpontosítanunk (...), hogyan hozzuk be a lemaradást az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatában, hogyan sikerül csatlakozni az Észak-Atlanti Szövetséghez.” Ha meggondoljuk, kis híján miben akadályoztuk meg a román kományt!...
A miniszterelnök hozzátette: „Fontos megértenünk, hogy a politikában semmi sem véletlen, és ahogyan karácsonykor általában petárdákat használnak, ugyanúgy ennek a felvetésnek akkor kellett megjelennie, amikor párbeszéd, vita van előkészületben, amikor a külföldi magyarokra vonatkozó státustörvényről beszélnek. Nem hiszek a véletlen egybeesésekben, s ha emlékeznek, júliusban beszéltem a propaganda erőfeszítéseiről az autonómia, a regionalizálás, a provincializálás tekintetében, egy olyan egymásutániságban, amely a kollektív jogoktól elvezetett volna a több szintű autonómiáig. (...)” Már-már elismerő értékelés...
Végül: „Tehát mindezek a dolgok előreláthatóak voltak, és rámutattam, miért kell elkerülnünk a csapdát, hogy vitázni kezdjünk, én pedig most megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, amikor ezekről a kérdésekről beszélek. A provinciások tulajdonképpen ezt a vitát óhajtják. Hagyni kell őket, hogy vitázzanak, amennyit akarnak; könyveket, cikkeket írjanak. Abban a pillanatban azonban, amikor akcióba kezdenének, kétségtelenül a törvény alapján fogunk ítélni, és ha szükséges, közbelépnek az állam intézményei.” Nos, nem volt szükséges, azt viszont kétségtelennek tartom, hogy a Provincia tagjait azóta is – hogy is mondjam – kitüntetett érdeklődés övezi bizonyos megfigyelői körökben.
A vége elmarad
A vita, a tevékenység azonban csakhamar a mi köreinken belül is megszűnt. A kérdés nem az, hogy miért fulladt ki a lap harmadfél év alatt (elsősorban természetesen anyagi okokból, egyre nehezebb volt cikkeket szervezni, és kevesünknek volt a lapnál a főállása – szegény-szegény Hadházy Zsuzsa! –, és hát a „polémiák és a párbeszéd” is átköltözhetett, ha inkoherensebb és felszínesebb formában is, a virtuális térbe), fontosabb lenne elemezni, hogy miért nem „ütött át” a programja. Erre történtek kísérletek, bevallom, kedélytelenül és futólag olvastam őket. Azt hiszem, egyszerűbb kimondani, hogy az a program, az a „mit akarunk” megalapozatlan reményre támaszkodott. Ez nem csak az idézett miniszterelnöki beszéd, de most már a tíz év tapasztalata alapján is elmondható.
Nem, úgy látszik, „térségünk eddig szigorúan szétválasztó történelme” nem tehető „az egymást erősítő és nem egymással szembenálló különbségek találkozási pontjává”.
Igen, sajnos „a múlt magyarázat híján, vagy manipulációk eszközéül szolgálva elzárja előlünk a jelen alternatíváit”. És hiába nem akartuk, hogy „a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen”, az lett, az maradt. Nagyon valószínű, hogy a megváltozott valóságban, sűrűsödő gondjaink közepette az „európai erdélyiség”, amelyben „a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára”, nos, minden látszólagos apró sikerei ellenére provinciális memorandista álom marad. Túl bonyolultak és túl gyorsak a változások, túl kaotikus hozzá a világ. Nem érettek hozzá a körülmények. Talán mi magunk sem vagyunk eléggé érettek hozzá. De a Provincia kalandja után mindenképpen érettebbek vagyunk, mint azelőtt.
Ágoston Hugó
Új Magyar Szó (Bukarest)2011. december 8.
Példaként szolgálhat Székelyföld a határon túli autonómiatörekvésekhez a helyi nemzeti tanács elnökének reményei szerint
A határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseinek zászlóshajója lehet Székelyföld Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének reményei szerint.
Brüsszelben, a Balassi Intézetben csütörtök este e témáról tartott előadásában Izsák Balázs megerősítette, hogy az SZNT élni kíván az Európai Unióban újonnan bevezetett jogszabály-kezdeményezési mód, az úgynevezett polgári kezdeményezés lehetőségével. Az a cél, hogy összegyűjtsék az ehhez szükséges egymillió aláírást, illetve - még ezt megelőzően - a kezdeményezést sikerüljön úgy megfogalmazni, hogy az elfogadható legyen az unió számára. Ehhez szerinte az szükséges, hogy az EU-szerződések kínálta jogi eszközöket tudják használni.
A kezdeményezés alapját jelentő kérdés a tervek szerint az EU kohéziós politikájával lesz kapcsolatos, és utal majd az unió kulturális sokszínűségére és az erdélyi terület regionális identitására - mondta el Izsák Balázs az MTI-nek. Mint fogalmazott, fontosnak tartják, hogy Székelyföld maradjon meg székelynek, de ne szakadjon le, gazdasági fejlődése is biztosított legyen. Azt lehetne uniós szintű jogszabályban szavatolni, hogy a térség gazdasági haladása mellett a regionális identitás ne sérüljön.
Az előadó kifejtette: nem felel meg Székelyföldnek az a jelenlegi besorolás, amelynek értelmében egy olyan statisztikai régió részét képezi, ahol a magyarság részaránya 30 százalék alatt van. Valójában ugyanis ez a legnagyobb, egy tömbben lévő határon túli közösség, 75 százalékos magyar lakossági részaránnyal.
Izsák Balázs úgy vélte, hogy Székelyföld mellett hasonló változásokat lehetne elérni más európai régiók esetében is, mint például Dél-Tirol, Skócia, Katalónia. Minden régiónak biztosítani kell az esélyt arra, hogy hozzáférjenek az unió strukturális alapjaihoz - hangsúlyozta.
Az SZNT elnöke fontosnak tartotta, hogy a mintegy 150 székelyföldi önkormányzat működjön együtt az autonómiatörekvések érdekében. Megemlítette azt is, hogy ez utóbbiakat nem zárja ki Románia jelenlegi alkotmánya.
Izsák Balázs Brüsszelben oklevelet nyújtott át több személynek, akik részt vettek a Szentegyházi Gyermekfilharmónia ottani koncertjeinek szervezésében.
MTI2011. december 9.
Szekus önvallomás
Kedden délután különös életpályájú szerző különleges könyvét mutatták be igen válogatott társaságban. A Grand Szálloda zsúfolásig megtelt termében Aurel I. Rogojan: A titkosszolgálatok ablaka – Románia a globális stratégiák játékában címmel írt kötetét ismertették.
Aurel I. Rogojan 1970-ben évfolyamelsőként végezte az állambiztonsági főiskolát (szekuritáté), ahol kémelhárításban szakosodott. 1973-ban jogot tanult egyetem utáni képzésben. 1970-től Bukarestben a belbiztonsági szolgálat alkalmazottja, 1977 és 1985 között Iulian Vlad akkori belügyminisztériumi államtitkár (országos szekuritátéparancsnok) kémelhárításért felelő kabinetvezetője. 1987-ben államtitkári rangban dolgozott. 1990-ben aktívan részt vett a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) megalakításában és felépítésében. A könyvet elsősorban volt kollégáknak („camarazi”) szánta, akik szép számban jelen voltak a könyvbemutatón.
Ha csupán felsoroljuk azokat, akik a könyvet méltatták – Vasile Dobrescu történész, egyetemi tanár, Ioan Pop Sabău ügyvéd (mindketten a Vatra Românească hajdani és jelenleg is igen aktív tagjai), Adrian Bărbulescu, az RHSZ tábornoka és Iulian Vlad tartalékos tábornok, 1989-ben a szekuritáté főparancsnoka – akkor anélkül, hogy mélyebben tanulmányoznánk a kötetet, rájöhetünk, hogy tulajdonképpen milyen céllal jelentette meg a szerző.
A könyvben a szerző érdekes fejezetekbe foglalva a romániai kémelhárítás „kulisszatitkaiba” vezeti be az olvasót. Nem tekinthetünk el attól sem, hogy a szerző, aki a múltat, a közelmúltat és a napjaink eseményeit elemzi, igen sok kulcsfontosságú információhoz jutott az évek során, így nagyon jól dokumentált a könyv. Nem kétséges, hogy a szelekció tendenciózus, de ezt maga a szerző sem tagadja, hiszen a könyv 554 oldalon nagyrészt azt elemzi, hogy az egységes Romániát miként próbálták meg évszázadok óta a nagyhatalmak különböző érdekszférákba sorolni, területét feldarabolni.
Többé-kevésbé köztudott és a történészek is bizonyítják, hogy az angolok voltak azok, akik a második világháborúban a Balkán északi részének két országát, Bulgáriát és Romániát a szovjeteknek játszották át. S hogy kinek milyen szerepe volt ebben, erről is érdekes epizódokat említ a szerző. A nem történészi szempontok szerint összeállított kötetben szó esik néhány olyan disszidensről is, akik a szerző szerint tulajdonképpen úgy ellenezték Ceauşescu rendszerét, hogy mindvégig a szovjetek malmára hajtották a vizet, magyarán: háttérből Románia sorsát a KGB irányította beépített értelmiségiekkel. Rogojan tábornok külön fejezetet szentel I. M. Pacepának is, aki tettével „elárulta nemzetét”.
Egy másik igen érdekes fejezet az 1989-es rendszerváltásról szól, nevezetesen arról, hogy a volt szekuritáténak milyen szerepe volt a decemberi és az azt követő eseményekben. A könyvbemutatón elhangzott, azt bizonyítja a tábornok, hogy abban az igen zavaros időszakban a szekuritáté mentette meg Romániát a széteséstől, attól, hogy az 1990-es évek elején geopolitikailag átrendeződő Európában a nagyhatalmak „ne osszák újra Romániát”. S hogy kik „formáltak jogot a nemzeti egységállamra”? – ezzel két – elsősorban nekünk, magyaroknak is igen érdekes fejezet foglalkozik. „A magyar delírium: propaganda, kémkedés és szélsőségesség Szent István Magyarországáért” – című részben a szerző az első világháborútól napjainkig végigköveti mindazt „az erőfeszítést, amelyet az anyaországiak és az erdélyi magyarok megtettek és tesznek annak érdekében, hogy átrajzolják Románia térképét”. Az adatok igen pontosak, tényszerűek – nyilvánvalóan mondhatnánk, de rögtön hozzá is tehetjük: sértően egyoldalúak, tendenciózusak, félrevezetőek. Belelapozgatva, igen vitatott kötetet juttattak eszembe. Ion Lăncrănjan történésznek valamikor a ’80-as években megjelent: Egy szó Erdélyről című gyűlölködő torzítása köszönt vissza az igen dokumentált főszekus művében. Igaz, ezúttal a kötet írója nem értelmez, magyaráz, csupán féligazságokat közöl.
S hogy ne csak a magyarokat viktimizálja mindazért, ami ma történik az országban, az utolsó fejezet Jugoszlávia és Románia árnyékháborúját ecseteli, felvázolva mindkét ország 1945 és 1989 közötti kémelhárító tevékenységét. S hogy ennek a küzdelemnek mi volt az igazi tétje? Nem kétséges, állítja a szerző, a szerbek a Bánságot akarták elcsatolni Romániától. E részből kiderül, hogy az éber szekuritáté miként akadályozta meg azt, hogy ez az országrész se váljon ki „a történelmi Romániából”.
Mindezek mellett – állítja egy másik rész –, ma az ország politikusainak a globalizáció gazdasági fenyegetettségével is szembe kell nézniük. Az üzleti érdekháborúnak is az a célja, hogy felossza az országot. Ezúttal nem a politikai átrajzolásról van szó, hanem arról, hogy a hazai erőforrásokat, a nyersanyagok kiaknázását egyes érdekek szerint átjátsszák a külföldi konszerneknek.
A bemutatón többek között az is elhangzott, hogy az 1989-es rendszerváltást követő események, az említett területi és gazdasági jellegű fenyegetettség kényszere miatt alakult meg a Román Hírszerző Szolgálat. A könyv szerzője pedig egyike volt, aki ezt a struktúrát újraépítette. Erről olvashat az érdeklődő a munkában, amely tulajdonképpen a „kémszolgálatok fölöttébb szükséges voltáról” próbálja meggyőzni az olvasót.
A mindenkori kémeknek, a belbiztonságiaknak az a szerepük, hogy megbízható, naprakész információt szolgáltassanak a politikusoknak, hogy a megfelelő információ birtokában a legjobb döntéseket hozzák – hangsúlyozták többen a teremben. A történelmi idők óta a kémek nemzeti érdeket szolgáltak – vallották többen is a pulpitusról.
Attól függ kinek, milyen érdeket – tehetjük hozzá a könyv olvastán.
Vajda György
e-nepujsag.ro
Erdély.ma2011. december 9.
Vass: a magyar tiszteletének csak egy közös polgármester tud érvényt szerezni –
Pár napja kétpárti egyesség született Marosvásárhelyen. A Maros megyei RMDSZ és az EMNT helyi szervezete megállapodtak abban, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon közös polgármesterjelöltet indítanak Marosvásárhelyen. Az egyesség a későbbiekben kiterjed egy közös megyei tanácselnökjelöltre, és a városi, illetve a megyei közös listaállításra is.
A paktumról László Edit Zsuzsanna elsőként Kelemen Attilát kérdezte. Maros megye RMDSZ elnöke szerint ezzel a megállapodással eleget tesznek az erdélyi magyar közösség elvárásának, és helye van az együttműködésben a Magyar Polgári Pártnak is. Kelemen azt is elmondta, hogy a megállapodás még nincs aláírással is szentesítve, de ez hamarosan bekövetkezik.
Jakab István, az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke azt magyarázta, hogy elvi megállapodás született a politikai koalícióról, mert Marosvásárhelynek magyar polgármesterre, Maros megyének pedig magyar tanácselnökre van szüksége. Jakab szerint a megállapodás alapfeltétele pedig az, hogy egyik párt se sajátítsa ki a közös polgármesterjelöltet. Közös kampánystáb, és közös hozzájárulás lesz – mondta az EMNT megyei elnöke.
Dr. Vass Levente, az RMDSZ és az EMNT közös polgármesterjelöltje kifejezte örömét, hogy sikerült megegyeznie a két szervezetnek. Így jó esély van arra, hogy 2012 végén magyar polgármestert, és magyar többségű tanácsot válasszanak Marosvásárhelyen – fejtette ki Wass. Dr Vass Levente bízik abban, hogy a Magyar Polgári Párt is bölcs döntést hoz, és a közös akarat mellé fog állni. A polgármesterjelölt úgy véli, hogy Marosvásárhely mai fejlesztési koncepciója egészen téves alapokon áll, és csak látszatfejlődés van, hiszen nem csak a magyar lakósság, hanem a román hatalmas mértékű fogyása is tapasztalható, ez pedig egy hibás vezetés következménye. Nagyon sok intézmény van a városban, ahol a magyar érdeknek csak egy magyar polgármester tudna érvényt szerezni, és a magyar tiszteletének Marosvásárhelyen csak egy közös polgármester tud érvényt szerezni – fejtette ki Dr. Vass Levente. A két szervezet közös jelöltje kitért Marosvásárhely két markáns problémájára is, a Bernády iskola elnevezésére, és a MOGYE ügyére is. Ezekről Dr. Vassnak az a véleménye: lehetetlen, hogy az érvényben levő rendelkezéseknek és törvényeknek ne lehessen érvényt szerezni. Kossuth Rádió
Erdély.ma2011. december 9.
10 éves a Mária és Márta Magazin
A Maros megyei református nők lapja, a Mária és Márta Magazin megjelenésének 10 éves évfordulója alkalmából zenés-irodalmi rendezvényre kerül sor december 9-én, pénteken 17 órától. A marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Ház földszinti dísztermében az érdeklődők találkozhatnak a magazin szerkesztőivel, megismerkedhetnek az Erdélyi Református Egyházkerület nőszövetségének elnökével, Gede Ildikó lelkésszel, ugyanakkor meghallgathatják a Zenepedagógiai Főiskolai hallgatóit, vezetőjük dr. Makkai Gyöngyvér, a Fagyöngy együttest (vezető Fazakas Ildikó, oktató tanár Bőr-Hunyadi Gyula), valamint a kövesdombi református gyülekezetből érkező Krikk együttest.
Székelyhon.ro2011. december 9.
Tőkés: „Figyelem, mire használják a hatalmat”
[INTERJÚ] Az Európai Parlamentben azt szerettem volna elérni, hogy ha a kollégáim rám néznek, akkor az erdélyi magyarság jusson rólam az eszükbe – nyilatkozta a Krónikának a brüsszeli törvényhozásban újabb alelnöki tisztséget nem vállaló Tőkés László. A politikus elmondta, a szervezet hétvégi tisztújító közgyűlésén újabb mandátumot vállalna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács élén, ugyanakkor meggyőződése, hogy az erdélyi magyarság elemi érdeke a politikai erők valamilyenfajta együttműködése.
– Két nappal ezelőtt bejelentette, hogy az Európai Parlament élén 2012 januárjában rendezendő választásokon nem vállal újabb alelnöki tisztséget. Ha leltárt kellene készítenie, mit tartana másfél éves alelnöki mandátuma legfontosabb megvalósításának, elsősorban az erdélyi magyar közösség jogainak érvényesítése terén?
– Talán a legegyszerűbben úgy tudnám megfogalmazni: azt szerettem volna elérni, hogy ha a kollégáim rám néznek, akkor az erdélyi magyarság jusson rólam az eszükbe, valamint az, hogy ott még valami gond van. 2007-ben nagy meglepetésemre kiderült, hogy az Európai Parlamentben úgy tudják, nekünk Romániában aranyéletünk van, itthonról senki nem jelezte az európai közvélemény számára, hogy volna még itt tennivaló a kisebbségi jogok terén. Európa egyik legnagyobb őshonos nemzeti közösségeként majdnem fehér folt voltunk a számukra. Másfelől az alelnökség, miközben nagyon megtisztelő feladat, nem a látványos sikerek és a gyors politikai cselekvések terepe.
Hozzám az oktatásügy és sport, UNESCO, kultúrák közötti párbeszéd, vallás- és egyházügyi kapcsolatok, a Nyugat-Balkán, tagjelölt országok és az uniós bővítés témakörök tartoztak. Sok témakörben sikerült előbbre lépnünk, számtalan szakmai egyeztetésen és találkozón vagyunk túl. Időszűke miatt most csak az egyik, számomra legfontosabb kérdést emelném ki: a „Keresztény Európát” meghirdető képviselői programom szellemében a Liszszaboni szerződés 17. cikkelye értelmében munkálkodtam az EU intézményei és az egyházak közötti párbeszéd előmozdításán és intézményesítésén. Meggyőződésem, hogy ez lehet a mi „apportunk” Európához: a mély hit Istenben és a kereszténység értékközössége, amire a mai világunknak hihetetlenül nagy szüksége lenne.
– Előrebocsátotta, hogy minden idejét és energiáját az erdélyi magyarság itthoni szolgálatára kívánja fordítani, különös tekintettel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgalmi és intézményi tevékenységének kiterjedésére, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére. Ez azt jelenti, hogy újabb elnöki mandátumot vállal az EMNT hétvégi, tisztújítással egybekötött országos küldöttgyűlésén?
– Az, hogy az EP-képviselői munkám mellett az összes időmet és energiámat a Kárpát-medencei, ezen belül kiemelten az erdélyi nemzetpolitikai építkezésnek fogom szentelni, nem azt jelenti, hogy az európai munkát el fogom hanyagolni. És nem egyszemélyes döntés volt. Az idei Tusványoson erről már tárgyaltunk Orbán Viktor kormányfővel, illetve legutóbb a Máért utáni találkozón, amikor megerősítettük a stratégiai szövetségünket, gyakorlatilag pontot tettünk az ügy végére. Eközben alelnökségem lehetséges folytatásáról is szó esett, többek között Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke, valamint Joseph Daul, a néppárti parlamenti frakció elnöke is támogatásáról biztosított. Ennek ellenére döntöttünk úgy, hogy 2012-ben inkább itthon vállalok többletfeladatokat.
Konszenzusos döntés született, ahogyan 2007-ben sem önérdek vezérelt, amikor elindultam függetlenként az RMDSZ hatalmi gépezetével szemben, vagy amikor 2009-ben arról győztek meg, hogy az összefogás a szükséges lépés. Közösségünk érdekei miatt még arra is hajlandó voltam, hogy Markó Bélával csűrkapu nagyságú óriásplakátokon fogjunk kezet – kaptam is érte eleget. Továbbra is meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarság elemi érdeke a politikai erők valamilyenfajta együttműködése, akár egy széles egyetértés övezte nemzeti minimum mentén – de abból semmiféle konjunktúra kedvéért nem szabad engednünk. Ami az EMNT elnöki tisztségét illeti: ha megválasztanak, vállalom. Nyitott kérdés: az EMNT küldöttgyűlése dönt az elnök személyéről.
– Ugyancsak a hétvégén tartja programalkotó fórumát az EMNP. Melyek lesznek az alakulat programjának alappillérei? A védnöki szerepkörön kívül a párt élén továbbra sem kíván tisztséget betölteni?
– Az EMNP keretprogramját én is kíváncsian várom. Számomra megtiszteltetés a védnökség, ám konkrét pártpolitikai szerepet továbbra sem vállalok. A pártpolitika szükségszerűen a hatalom megszerzését célozza, ez a lényege – nekem inkább az a tisztem, hogy árgus szemekkel figyeljem, mire használják a hatalmat, vagyis hogy a jó úton tartsam a harcostársaimat. Illetve eszükbe juttassam: bármilyen politikai formáció, így a párt is, csak egy eszköz, nem válhat öncéllá, mint ahogyan az alelnökség is csak eszköz volt, és mindegyik a maga módján ugyanazt a célt hivatott szolgálni.
– Az RMDSZ vezetői ismét elutasították Toró T. Tibornak, az EMNP ideiglenes elnökének a magyar–magyar koalícióra, a romániai parlamenti választások tekintetében az etnikai arányosság elvének bevezetésére vonatkozó javaslatát. Lát-e esélyt arra, hogy a közelgő választási évben elmozdulás történjen az erdélyi magyar összefogás terén?
– Nagyon remélem, előbb-utóbb az RMDSZ vezetői is meghallják az emberek szavát. Jártamban-keltemben csak azt tapasztalom, milyen óriási az igény az erdélyi magyarok körében az együttműködés iránt. Mi erre teszünk kísérletet, erről szólt az etnikai arányosság elvének a lehetséges elfogadtatása is. Az RMDSZ folyamatosan azt féli, hogy kiesünk a parlamentből. A romániai magyarság számarányának megfelelő parlamenti hely törvény általi biztosítása ezt a kérdést egyszer s mindenkorra megoldaná, számszerűen kb. ugyanennyi mandátumot jelentene, és megszabadulnánk végre a zsarolásra is alkalmas parlamenti küszöb lidércnyomásától. Ezekre a rögzített számú helyekre a magyar politikai erők versenyezhetnének, vagyis a demokratikus választásokhoz való jogunk sem sérülne. A versenypárti logikában az a veszély gyakorlatilag kódolva van, hogy a választói érdektelenség vagy éppen a protest miatt tényleg kimaradunk a bukaresti parlamentből. Márpedig arra is utalnak jelek, hogy az erdélyi magyaroknak elegük van a csődhelyzetbe vezető két évtizedes „átmenetből”.
– Több alkalommal rendszerváltozásnak nevezte a magyar nemzetpolitikában az elmúlt másfél évben történt fordulatot. Hogyan értékeli az Orbán-kormány frissen kidolgozott nemzetpolitikai stratégiáját?
– A 2010-es nemzetpolitikai fordulat történelmi lehetőség egész nemzetünk számára. Az új alaptörvény szerint a mindenkori magyar kormány immáron felelősséget visel érettünk, tényleges hazaként visszafogadott minket állampolgáraivá, a nemzeti együvé tartozás pedig megélhető jelen. De még sok munka vár reánk: legelőször is a kommunista diktatúrák alatt valósággá erősített mentális határokat kell lebontanunk, és azt is be kell látnunk, hogy nem csupán értékközösség vagyunk, hanem közösek az érdekeink is: az erős anyaország számunkra egyfajta védhatalomként, hátországként működhet, miközben a szülőföldjükön boldoguló autonóm nemzetrészek a nemzet egészét erősítik. Európában nagyon nem mindegy, hogy tíz-, avagy tizenötmilliós nemzetként tudunk-e maradandót alkotni, ehhez viszont a kulturális integráció mellett a politikai integráció is szükségeltetik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)2011. december 9.
Összmagyar nemzetpolitikai stratégia
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevői november végén elfogadták a magyar nemzetpolitikai stratégia kereteit tartalmazó dokumentumot, amelynek alapvető célja a külhoni magyar közösségek megerősítése, gyarapodása. Az irányokat 2020-ig kijelölő 50 oldalas anyag rögzíti, hogy Magyarország támogatja a külhoni magyar közösségek területi és/vagy személyi elvű autonómiáját, és célként jelöli meg a magyar nyelven történő oktatás kiterjesztését, minőségének emelését.
Az Orbán-kormány által kidolgozott stratégia úgy határozza meg a magyar nemzetpolitikát, mint ami a külhoni magyar közösségek gyarapodása érdekében fogalmaz meg célokat, mert úgy véli, ezáltal valósulhat meg az összmagyar nemzet felemelkedése. Iránymutatással szolgál arra, hogy Magyarország hogyan viszonyuljon a külhoni magyarsághoz, milyen alapelvek alapján és hogyan támogassa a külhoni közösségek gyarapodását. A magyar állam a magyar nemzet letéteményeseként, az Országgyűlés által idén április 18-án elfogadott, 2012. január elsején hatályba lépő alkotmányból eredezteti nemzetpolitikai felelősségét: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.” A dokumentum rendszerbe foglalja, strukturálja a magyar állam nemzetpolitikáját. A stratégia egyrészt a magyarországi politika és közigazgatás, másrészt pedig a határon túli magyar közösségek számára fogalmaz meg célokat és feladatokat. Magyarország mint anyaország – a magyar közigazgatás, a magyar állam újjászervezésének folyamatában – a nemzetpolitika területén is a hatékonyságnövelést, az eredményességet tűzte ki célul. A nemzetpolitikai stratégia a magyar állam, a magyar politika, a magyar közigazgatás minden területét érinti, így horizontális jellegéből adódóan döntéshozatali és végrehajtási szinten minden szereplőnek egyaránt figyelembe kell vennie. A nemzetpolitikai stratégia fejlesztése a magyar állam és a külhoni magyarok közös feladata, a stratégiai döntéseket pedig a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) keretében a magyar állam és a külhoni magyar pártok legitim képviselői hozzák.
Hiányolt területi autonómia
A magyar állam nemzetpolitikája úgy összegezhető, hogy Magyarország politikailag, erkölcsileg és anyagilag támogatja a külhoni magyar intézményeket és szervezeteket, valamint közvetlen kapcsolatot épít ki a külhoni magyarokkal. A dokumentum kidolgozói szerint az anyaországgal szomszédos államokban élő magyar közösségek politikai célja egyrészt az államon belüli kisebb, önkormányzó egységek, az autonómia, másrészt az önálló intézményrendszer megteremtése. Ezen a téren előrelépést csak a Vajdaságban értek el, ahol tavaly a közvetlenül, demokratikusan megválasztott Magyar Nemzeti Tanáccsal megalakult a magyar kulturális autonómia köztestülete. Számos, a külhoni magyarság helyzetével kapcsolatos, aggodalomra okot adó folyamatokra, jelenségekre is rávilágít a stratégia. Ilyen a magyarok lélekszámának csökkenése (asszimiláció, negatív szaporulat, kivándorlás következtében), a vegyes házasságok arányának – főleg a szórványban történő – növekedése, amelynek következtében az így született gyermekek nagyobb része a többségi nemzet tagjaként azonosítja önmagát; a szomszédos államokban élő magyar gyermekek viszonylag jelentős százalékát többségi oktatási intézménybe íratják; a felsőoktatásban részt vevő magyarok aránya alacsonyabb a többségi nemzethez tartozók arányánál; a „nemzet határát” képező szórványban az asszimiláció folyamata gyorsabb, a nemzeti identitást reprodukáló intézmények hálózata nem létezik. Továbbá a külhoni magyarok esetében a városokban folyamatos kulturális, oktatási, gazdasági pozícióvesztés tapasztalható, emellett folyamatosan csökken a magyar pártokra leadott szavazatok száma, ezáltal csökken a külhoni magyar politikai alakulatok súlya az adott ország politikai életében. (E téren a stratégia az összefogást szorgalmazza, példaként említve a felvidéki Magyar Koalíció Pártja 1998-as és 2002-es választási eredményét és a vajdasági magyar összefogást.) A stratégia megállapítja azt is, hogy egyetlen, Magyarországgal szomszédos államban sem sikerült olyan új területi közigazgatási egységeket létrehozni, amelyben a magyarság többségben van, ugyanakkor sehol sem jött létre területi autonómia.
A nemzetpolitika terén a stratégia a legfontosabb eredmények közé sorolja a 2001-ben elfogadott státustörvényt, egyetemek létrehozását (Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, Partiumi Keresztény Egyetem, Sapientia EMTE, felvidéki Selye János Egyetem), intézményesített egyeztetési fórumok létrehozását (Máért, Magyar Diaszpóra Tanács, Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma), az állampolgársági törvény és alkotmány idei módosítását. Hibának tekinti ugyanakkor, hogy nem alakult ki nemzeti konszenzus a nemzetpolitikában, a magyarországi pártoknak nem sikerült kivonni a nemzetpolitikát a belpolitikai küzdelemből; nem létezett sem Magyarország, sem a külhoni szervezetek részéről koherens, összehangolt, prioritásokat megfogalmazó elképzelés; a nemzetpolitikai támogatások nem voltak számon kérhetőek, végezetül a nemzetpolitikát nem sikerült meggyőzően kommunikálni a magyarországi állampolgárok felé.
Céltételezések, alapvetések
Magyarország és a külhoni magyarság viszonyában, a külhoni magyarság fennmaradásának kérdésében a magyar kormány alapelvnek tekinti: csak akkor sikerül megakadályozni az asszimilációt, akkor léteznek életképes és fejlődő közösségek, valamint ezek növekvő támogatása csak abban az esetben lehetséges, ha Magyarország regionális szerepe (mind politikailag és gazdaságilag, mind kulturálisan) megnő. Ezen alapfeltétel nélkül semmilyen program nem lehet átütően sikeres, illetve ha ez a feltétel teljesül, úgy bizonyos mértékben különböző programok nélkül is növekszik a magyarság aránya, erősödik identitása a környező országokban. Csak egy erős Magyarország jelenthet biztos alapot egy sikeres nemzetpolitikához. Éppen ezért az anyaországnak a fejlődés és a hagyomány központjává kell lennie a régióban. Különben a stratégia leszögezi: Magyarország számára a külhoni magyarság érték, ezért áldoz energiát és anyagi forrásokat arra, hogy a külhoni magyar közösségek fennmaradjanak.
Magyarország világos üzeneteket kíván közvetíteni a külhoni magyarság felé, amelyre partnerként tekint. Ebből következik, hogy a külhoni közösségek és a magyar állam közötti viszony alapjául a kölcsönös lojalitás és felelősség kell, hogy szolgáljon. A magyar nemzetpolitika alapvetésnek tartja, hogy a külhoni magyar közösségek a szülőföldjükön szeretnék megőrizni magyarságukat, ennek érdekében törekedni kell arra, hogy olyan pozitív gazdasági változások következzenek be a régióban, amelyek mind a fiatal, mind az idősebb korosztályok számára kellő motivációt jelentenek a szülőföldön maradáshoz. Mivel a külhoni magyar társadalmak helyzetükből adódóan korlátozva vannak abban, hogy nyelvük és kultúrájuk maradéktalanul továbböröklődjön, ezt a hiányt Magyarországnak kell kipótolnia. A stratégia célul tűzi ki a magyar közösségek számbeli gyarapodását (tagjainak száma nő, nem asszimilálódik, a pozitív szaporulat és a jó életminőség jellemzi), amelyet követ a szellemi (a közösség tagjainak identitása erős, a közösségi normákat sajátjuknak érzik, versenyképes tudást birtokolnak, a közösség kultúrkincsét megőrzik és fejlesztik), gazdasági és jogi gyarapodás (utóbbi esetben a közösség tagja jogait magabiztosan használja, azokat védi, és szükség esetén ki kívánja terjeszteni). Cél továbbá a külhoni magyar közösségek teljes intézményrendszerének kiépülése, a külhoni magyar egyének, majd közösségek integrációja által az összmagyarság integrációjának megvalósulása, továbbá hogy a külhoni magyar közösségek öngondoskodóvá váljanak. Kívánatosnak tartják a szakértők, hogy minden magyar legalább egy, de lehetőség szerint több magyar intézményhez kötődjön, mivel a nemzet határai a nemzeti intézmények hatásának határáig tartanak. A többszintű integráció terén, egyéni szinten cél a külhoni magyarok kötődésének erősítése a magyar államhoz (státusztörvény, állampolgárság) és saját közösségükhöz, közösségi szinten pedig cél a magyar közösségek kötődése a magyar államhoz és közösségként az adott államhoz (kollektív elismerés és jogok; konszociatív demokrácia, autonómia). A közösségként való integráció abban az esetben lehet sikeres, ha a magyar egyének a magyar pártokon, oktatási rendszeren, közösségi jogokon keresztül kerülnek kapcsolatba a többségi állammal. A stratégia szerint ugyanakkor a határon túli magyar közösségeknek érezniük kell a magyar állam támogatását, de képeseknek kell lenniük arra, hogy megszervezzék magukat, világosan megfogalmazzák a közösségi érdeket, képviseljék azt, és támogatókat szerezzenek a megvalósításhoz.
Aktív külpolitika, konszociatív modell
A stratégia értelmében Magyarországnak aktív külpolitikát kell folytatnia mind a szomszédos államokban, mind az európai porondon. A magyar államnak és a külhoni magyar politikai szervezeteknek összehangoltan és kezdeményező módon kell fellépniük a külhoni magyarság jogkiterjesztése érdekében. (Jó példa a magyar diplomácia és a külhoni szervezetek gyümölcsöző együttműködésére annak a szerb kárpótlási törvénynek a „hatástalanítása”, amely a teljes vajdasági magyarságot kirekesztette volna a kárpótlásból. A magyar külügyminisztérium és a Vajdasági Magyar Szövetség összefogása, határozott kiállása nyomán a belgrádi parlament a napokban megszavazta a rehabilitációs jogszabályt, amely törli a kollektív bűnösség elvét a vagyon-visszaszármaztatás folyamatából.) A nemzeti kisebbségek jogait univerzális, európai normaként kell kezelni a nemzetpolitikai stratégia szerint, külön hangsúlyozva, hogy őshonos közösségekről van szó. Lényeges megállapítás, hogy a szomszédos államokkal ápolt jó kapcsolat és a külhoni magyarok érdekeinek képviselete prioritások relációjában a külhoni magyar érdekek sérelme esetén a nemzeti érdek a vezérlő elv. Éppen ezért Magyarország külpolitikai eszközökkel is törekszik arra, hogy a külhoni magyar pártok törekvései, miszerint a szomszédos államok minél szélesebb körű egyéni és kollektív jogokat biztosítsanak az adott államban élő magyar közösségeknek, sikeresek legyenek. „Célunk, hogy a magyar közösségek minél nagyobb mértékben döntsenek az őket érintő kérdésekben. Ezért támogatjuk a – területi és személyi elvű – autonómiát, a hatalom decentralizációját, az önkormányzatiságot. A szomszédos államok közigazgatási, regionális átalakítása során Magyarországnak – a szomszédos államokban működő magyar pártokkal egyetemben – arra kell törekednie, hogy a régiók határai az adott országban élő magyarság számára minél kedvezőbben alakuljanak” – szögezi le a stratégia, amely változást kíván elérni a legtöbb európai állam által kimondatlanul, de természetesnek tekintett elv terén, miszerint az állam többségéhez tartozó lakosságnak többletjoga van.
A magyar állam fontosnak tartja a magyar közösségek igényét, miszerint szeretnék elérni a magyar nyelv mint regionálisan hivatalos nyelv státusát, továbbá hogy maguk kívánják igazgatni oktatásügyüket és kulturális életüket. Másrészt Magyarország támogatja a külhoni magyar közösségek – területi és/vagy személyi elvű – autonómiáját. A kisebbségi jogegyenlőség legteljesebb eszközrendszerét biztosító autonóm státusok ugyanis elvben optimális rendezési kereteket kínálhatnak a szomszédos országokban élő magyar nemzeti közösségek belpolitikai helyzetének és anyaországi kötődéseinek rendezésére. A stratégia megállapítja, hogy elsősorban a külhoni magyar pártoknak, társadalomnak kell megegyeznie egy autonómia-koncepcióban és az ahhoz vezető útban, Magyarország feladata pedig támogatni ezen koncepciók megvalósításában az adott közösséget – de helyettük nem cselekedhet. Ezzel párhuzamosan az alapdokumentum szerzői úgy vélik, az autonómia és a regionalizmus mellett – akár az előbbiekkel párhuzamosan – a konszociális modell lehet eredményre vezető a nemzeti kisebbségek számára. Habár a modell klasszikus formájában nem valósítható meg, konszociális jellegű megegyezésekre, alkukra ez idáig is volt példa, elsősorban a kisebbségi pártok kormányzati szerepvállalása esetében, de – a budapesti kormány szerint – ebbe bármilyen kisebbség-többség alku is belefér.
Irányt mutat a nemzetpolitikai stratégia a támogatáspolitika terén is, amelyet a magyar állami források célirányos – normatív, pályázati és egyéni elbírálási alapon történő – elosztásaként határoz meg. A dokumentum szerint a támogatáspolitikának elsősorban a közösségek gyarapodását biztosító intézményrendszer működését kell megcéloznia, szemben az eseti jellegű támogatásokkal. Különben a külhoni magyarok támogatására szánt összeg Magyarország központi költségvetése kiadási főösszegének 1 ezrelék körüli aránya. Az elképzelés szerint a támogatási célok és eszközök szempontjából figyelembe kell venni az Európai Unión belül és kívül adott eltérő mozgásteret (az anyaország szomszédai közül Románia, Szlovákia és Szlovénia szintén EU-tagállam, a kárpátaljai, vajdasági és horvátországi magyarság esetében ez még nem valósult meg), a szomszédos államokban a kisebbségekre fordított, célzott támogatások megjelenését, továbbá a magyarok által lakott régiók eltérő gazdasági fejlettségét. Különben a stratégia megállapítja, hogy az eddigi támogatási rendszer folytatásával számottevő, látható eredményt nem lehet elérni, ugyanakkor a demográfiai fogyás, a pozícióvesztés, az intézmények sorvadása folytatódni fog, ha nem kerül új alapokra a nemzet- és támogatáspolitika. Mivel Magyarország jelenlegi pénzügyi helyzete csak szűk mozgásteret biztosít, a források hatékony és célzott felhasználása érdekében világos prioritásokat kell megfogalmazni és számon kérhetővé tenni. Ez egyben azt is jelenti, hogy az olyan területeken, ahol a korábbi támogatások nem voltak hatékonyak, nem érték el a kívánt célt, ott ezeket csökkenteni kell, és átcsoportosítani olyan területekre, amelyek a nemzeti, kulturális reprodukciót biztosítják. Emellett biztosítani kell az eddigieknél szigorúbb monitorizálást.
Érték a család, a gyermek
Külön fejezetben elemzi a nemzetpolitikai stratégia a külhoni magyarok demográfiai helyzetét, kilátásait. Erdély és a Vajdaság esetében az elvándorlás okozza a legnagyobb veszteséget, és mivel főleg fiatalok vándorolnak, még jobban csökken a gyerekszám; ezzel szemben a Felvidék esetében a legnagyobb gondot az asszimiláció jelenti. A 2011-es népszámlálások lezárultával a szomszédos államokban élő magyarság összlétszáma várhatóan mintegy 230–250 ezer fővel csökken: kutatók előrejelzései szerint az előző népszámlálásokhoz képest Felvidéken 60, Kárpátalján 9, a Vajdaságban 40–50, míg Erdélyben 120–130 ezerrel csökkent hozzávetőlegesen a magukat magyarnak vallók száma. A természetes népszaporulat csökkenésének lassítása, esetleges megfordítása prioritás a magyar állam számára, viszont ezzel a közeljövőben nem lehet számolni. Felhívja a figyelmet a dokumentum a határon túl élő, magyar anyanyelvű cigányokra, amelyek aránya Szlovákiában a magukat magyarnak vallók között 12,5 százalékra, a magyar anyanyelvűek között 12,9 százalékra (74 ezer fő) tehető. Erdélyben a magukat magyarnak vallók között a cigányok arányát 6,5 százalékra becsülik, ami mintegy 100 ezer, magyarul (is) beszélő romát jelent. A stratégia szerint a magyar anyanyelvű cigányok magyar nemzetiségének megvallását is ösztönözni kell, a nyelvi jogok használatát biztosító adott állambeli törvényben szabályozott kvóta elérésében minden magát magyarnak valló személy kulcsfontosságú, ugyanakkor a magyar anyanyelvű cigányok jelentős hányada választásokkor a magyar pártokra voksol. „A demográfiai helyzet, a népesedéscsökkenés minden további nemzetpolitikai jelentőségű probléma alapja. Fontos cél, hogy a család, a gyermekek és a házasság értékként jelenjen meg a közgondolkodásban mind Magyarországon, mind a külhoni magyarok körében. A tendenciák pozitív irányba változhatnának, ha a magyar közösségek tagjai nagyobb arányban vállalnának gyermeket, mint a többségi nemzethez tartozók. Szükséges az is, hogy a magyar nemzetiségű gyerekek magyar iskolában tanuljanak. A magyar intézményrendszer megerősítése, főként a civil szervezetek léte és működése lehetőséget biztosít arra, hogy a magyar fiatalok magyar párt válasszanak. Ez azért fontos szempont, mert az asszimiláció elsősorban a vegyes házasságok gyermekeit érinti” – tartalmazza a stratégia, amely kiemelt jelentőséget tulajdonít a szórványban élőknek, beleértve a csángókat. E téren feladatként határozza meg azoknak a településeknek, régióknak a feltérképezését, ahol az asszimiláció megállítható, a szórvány revitalizációja érdekében pedig legfontosabb intézményként az iskolát és az egyházat említi. Oktatási vonatkozásban a magyar nemzetpolitika két célt tűz ki: a magyar nyelven történő oktatás kiterjesztését (mennyiség) és a magyar nyelvű oktatás minőségének emelését. Fontos, hogy minél több magyar diák vegyen részt az oktatásban, ahol a magyar diákok ne legyenek kisebb arányban jelen a többségi diákokhoz képest. Amennyiben az adott állam nem nyitott újabb magyar oktatási intézmények alapítására, ahol arra igény mutatkozik, úgy a magyar államnak kell – leginkább a külhoni magyar egyházakkal együttműködve – magyar tannyelvű oktatási intézményeket, osztályokat, képzéseket indítani.
A gazdaságfejlesztés terén a versenyképes és megújuló külhoni magyar gazdaság az egységes Kárpát-medencei gazdasági térség víziója keretében valósulhat meg, pontosabban egységes piaci térség kialakulása, egységes munkaerőpiac megteremtése, turisztikai együttműködés összehangolása megvalósulásával. Az egységes gazdasági térség autonóm regionális gazdasági közösségek tevékenységére épülne. A Kárpát-medencei helyi vállalkozások integrációjának erősítése kiemelten szükséges a stratégia szerint, ennek érdekében ki kell építeni a vállalkozásfejlesztést ösztönző Kárpát-medencei szintű intézményrendszert, biztosítani kell a magyar vállalatok információellátását, képességfejlesztését, illetve ösztönözni kell a magyar vállalkozások Kárpát-medencei klaszterhálózatát. A kultúra és a kulturálisörökség-védelem terén olyan profilt, imázst kell kialakítani a magyarságnak, ami a világ bármely pontján mindenki számára egyazon jelentéssel bír, beazonosítható a tartalma. Ennek megfelelő közvetítő felülete, intézményi kerete a magyar kulturális intézetek hálózata.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)2011. december 9.
Meggyalázott forradalmi emlék: szemétbe került a magyar nyelvű márványtábla
Az 1989-es forradalom meggyalázásának és a mártírok semmibevételének tartják a Maros megyei hatóságok viselkedését a huszonkét évvel ezelőtti decemberi események szenvedő alanyai. A forradalmárszervezetek vezetői azok után nyilatkoztak így a Krónikának, miután lapunk felfedezte, hogy az áldozatok emlékére évekkel ezelőtt készült magyar nyelvű márványtábla nem hogy nem került a prefektúra homlokzatára, de kettétörve, egy lépcső alatt, a szemétlapát és a seprű mellett hányódik.
Hányatott sors. Soha nem helyezték ki a Maros megyei prefektúrára a magyar nyelvű emléktáblát
Sosem helyezték ki
„Köszönet és hála az 1989. decemberi román forradalom harcosainak, örök dicsőség 1989. december 21. mártírjainak” – ez a szöveg áll azon a márványtáblán, amelynek évekkel ezelőtt fel kellett volna kerülnie a Maros megyei önkormányzat és a prefektúra által közösen használt épület homlokzatára. A márványlapot nemcsak hogy nem helyezték a főbejárat melletti falon álló román nyelvű tábla mellé, de ismeretlen tettesek kettétörték azt, és a szemétbe hajították. A tönkretett táblára teljesen véletlenül bukkantunk rá, amikor Marius Paşcan prefektusra várakozva, az évszázados szecessziós épület zegzugait fürkésztük. A szöveggel a falnak támasztva, a takarítónő kellékei mellett, a seprű és a szemétlapát társaságában, a harmadik emeletre vezető lépcső alatt hevert.
Senki nem tud semmit
Tudván, hogy ezelőtt tíz évvel az egykori szociáldemokrata prefektus kabinetfőnökének irodájában porosodott, a jelenlegi kabinetfőnökhöz fordultunk. Mircea Munteanu meglepődve vette tudomásul a tábla létét. „Életemben nem láttam a táblát. Amikor átvettem az irodát, itt biztos nem volt” – jelentette ki Marius Paşcan prefektus tanácsosa. Hasonlóan nyilatkozott a szomszédos helyiségben dolgozó titkárnő és a sajtószóvivő is. Bárczi Győző alprefektus sem tudott a márványtábla létéről. Ő azonban úgy véli, még ha egyben is lenne, nem kellene felaggatni a homlokzatra, inkább a többit kellene eltávolítani. Ezek nagy része a magyarságot sértő történelmi hamisításokat tartalmaznak. Miután Marius Paşcant is sikerült meglepnünk a lépcső alatti látvánnyal, a kormánymegbízott megígérte, hogy utánanéz, honnan és miként kerülhetett oda a tábla.
„Semmibe vesznek, meggyaláznak”
Annak ellenére, hogy a December 21. Mártírváros Egyesület székhelye is ugyanabban az épületben található, a forradalmárszervezet tagjai sem tudtak a széttört tábláról. Hamar Alpár Benjámin azok után szedte össze a szemétből, és vitte be az irodájába a márványlapot, miután lapunk értesítette a hollétéről. „Tudtam, hogy valahol kell lennie egy táblának, amely a számos ígéret ellenére soha nem került ki a falra. Azt viszont nem hittem volna, hogy valakit annyira is zavar, hogy eltörje. Bárczi Győző alprefektus azt mondta, hogy csak az épület üzemeltetőjének engedélyével vehetem el a szemétlapát mellől, én viszont úgy döntöttem: lehozom az irodánkba, innen biztos nem tűnik el” – mondta el lapunknak Hamar Alpár Benjámin, miután biztonságba helyezte a márványlapot. Továbbá hozzáfűzte: kérni fogja a megyei önkormányzattól és a prefektúrától a törött vagy kicserélt tábla kihelyezését.
„Ezért éhségsztrájkolhattam annak idején!” – háborodott fel a hír hallatán Vasile Francisc Ilcu, a Memorial ’89 Marosvásárhely Mártírváros Egyesület alapító elnöke. A középkorú forradalmár évekkel ezelőtt hetekig tiltakozott amiatt, hogy a hatóságok nem engedélyezik a magyar nyelvű tábla kihelyezését a román nyelvű emlékmű mellé.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)2011. december 9.
Kormányalkalmazott az Új Magyar Szó felelős szerkesztője
A távközlési és informatikai minisztérium tanácsosaként dolgozik Salamon Márton László, a Bukarestben kiadott Új Magyar Szó (ÚMSZ) felelős szerkesztője. Az újságíró 2010 elejétől, félállásban dolgozik a minisztériumi apparátusban. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szerint önmagában nem jelent etikai vétséget, ha egy újságíró állami, kormányzati munkakörben is tevékenykedik, csak akkor, ha egyértelmű, hogy újságírói munkájával állami munkaadójának érdekeit részesíti előnyben. Az ÚMSZ egyébként idén március 15-én üres címlappal jelent meg, tiltakozva a sajtószabadság megsértése ellen. A lap jelenleg nehéz anyagi helyzetben van, a munkatársak fizetését 25 százalékkal csökkentették.
Az önmagát „országos közéleti lapként” meghatározó magyar nyelvű napilap felelős szerkesztője az informatikai és távközlési minisztérium honlapja szerint tanácsadóként (consultant) dolgozik a szaktárcánál. A minisztérium egyik államtitkára az RMDSZ-es Moldován József.
Salamon Márton Lászlót pénteken nem sikerült telefonon elérnünk.
Moldován József államtitkártól megtudtuk, Salamon 2010 elejétől alkalmazottja a távközlési minisztériumnak, Moldován szerint tanácsosként (consilier). Feladatai közé tartozik a lapszemlék készítése, valamint olyan dokumentumok lefordítása románról magyarra, illetve magyarról románra, amelyek „fontosak a magyar közösség szempontjából” – magyarázta Moldován. Az államtitkár a Krónika kérdésére azt is elmondta, az állás nem feltételez fizikai jelenlétet, Salamon félállásban, napi négy órás munkaidővel, távmunkaként teljesíti kötelezettségeit.
Az RMDSZ nemrég megújult honlapján Salamon neve nem szerepel a távközlési és informatikai minisztérium tanácsosainak listáján.
A Krónika egyébként úgy tudja, hogy Salamon Márton László nem az egyetlen ÚMSZ-újságíró, aki állami alkalmazásban áll.
A minisztérium honlapján három vagyonnyilatkozata szerepel Salamonnak – megtekinthetők az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) internetes oldalán is –, az elsőt 2010 március 24-én nyújtotta be. A legutóbbi, idén májusban kitöltött nyilatkozata szerint az ÚMSZ felelős szerkesztője 3251 lejes éves fizetést kapott a távközlési minisztériumtól.
Salamon a napilapot kiadó Scripta Kiadótól 16788 lejt kapott fizetésként, 37052 lejt pedig szerzői jogi szerződés alapján. A Román Televízió Társaságtól Salamon 1147 lejt kapott 2010-ben, idén májusi vagyonnyilatkozata szerint.
Salamon felesége szintén állami alkalmazott, Salamon-Paven Rodica Elisabeta a pénzügyminisztérium tanácsosa, munkájáért 2010-ben 62993 lej fizetést kapott.
MÚRE-elnök: ez önmagában nem összeférhetetlenség
A Krónika megkereste a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) – amelynek Salamon is tagja – annak kapcsán, hogy van-e valamilyen újságíró-etikai vetülete annak, hogy aktív újságíró egyidejűleg kormányzati állást is betölt. Kérdésünket arra alapoztuk, hogy a MÚRE Etikai kódexének 4. paragrafusa szerint „a szakma gyakorlása közben, a közhatóságokkal vagy gazdasági, szolgáltatási tevékenységet folytató cégekkel való kapcsolattartásban az újságírónak tilos bármilyen megegyezést kötnie, amely pártatlanságát vagy függetlenségét befolyásolja”.
Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke érdeklődésünkre elmondta: értelmezésükben a kettős szerep önmagában nem jelent etikai vétséget vagy összeférhetetlenséget. A romániai magyar újságíró szervezet Alapszabálya ezzel kapcsolatban annyit köt ki, hogy az összeférhetetlenségi helyzetben levő újságíró nem lehet tagja a MÚRE igazgatótanácsának, vagy becsületbíróságának.
A szervezet Alapszabálya szerint összeférhetetlenségi helyzet az, ha az újságíró „politikai szerepet vállal, vagyis mandátumot nyert politikai szervezetben, fizetett vagy fizetetlen politikai tisztséget tölt be a közigazgatásban, a pártoknál és más politikai szervezetekben, a pártok helyi vagy országos kormánystábjában dolgozik vagy tevékenykedik”.
Karácsonyi szerint az összeférhetetlenségi kritériumok meghatározása során az Etikai kódex és az Alapszabály kidolgozói azt az elvet követték, hogy az újságírói munka akkor inkompatibilis az egyidejűleg vállalt állami tisztséggel, ha konkrétan tetten érhető, hogy az újságíró állami munkaadójának érdekeit követi újságírói munkája során, tehát egyértelmű, hogy ferdít, tényeket hamisít vagy megmásít, illetve állami munkaadóját igyekszik kedvező fényben feltüntetni.
A MÚRE elnöke szerint a Salamon Márton László konkrét esete önmagában nem von maga után semmiféle szankciót vagy elmarasztalást. A MÚRE etikai bizottságának ugyanakkor kötelessége kivizsgálni az esetet megkeresés esetén.
Karácsonyi Zsigmond mindennek kapcsán fontosnak tartja hangsúlyozni: ilyen esetek azért fordulnak elő, mivel a romániai magyar újságírók többségének gazdasági-pénzügyi helyzete más munkák elvégzésére is kényszerítheti őket.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta: azért sem lehet pusztán az állami alkalmazás vagy finanszírozás miatt elmarasztalni újságírókat, mivel léteznek vagy léteztek olyan – főleg megyei vagy regionális – napilapok, amelyek önkormányzati finanszírozással működnek. Karácsonyi példaként említette a Csíkszeredában megjelenő Hargita Népét, amely korábban a Hargita Megyei Tanács kiadásában jelent meg.
A témakezelésében és hangvételében RMDSZ-közelinek tartott ÚMSZ felelős szerkesztője – a lap több másik publicistájával együtt – régóta támadja írásaiban a szövetségen kívüli romániai magyar politikai szervezeteket, idén cikksorozatot írt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzése körüli állítólagos törvénytelenségektől „Tőkés Párti turpisságok” sorozatcímmel.
A manna.ro portál úgy tudja, hogy az Új Magyar Szó nehéz anyagi helyzetben van, állandó munkatársainak fizetését novemberben 25 százalékkal csökkentették három hónapra visszamenőleg, több munkatárs esetében pedig egyoldalú szerződésmódosítás történt.
A portál azt is megemlíti: Salamon idén többször is cikkezett az ÚMSZ – mint írta: „az egyetlen országos romániai magyar napilap” – nehéz pénzügyi helyzetéről, és arról, hogy a Fidesz-kormány nem támogatta a finanszírozási kérelmeit.
Üres címlappal a sajtószabadságért
Az Új Magyar Szó egyébként idén március 15-én üres címoldallal jelent meg, így szolidarizálva a magyarországi médiatörvény ellen tüntető budapesti demonstrálókkal. A magyar sajtószabadság napján az ÚMSZ több munkatársa vett részt azon a bukaresti akción, amelyet Magyarország bukaresti nagykövetsége előtt tartottak mintegy ötven, zömmel román újságíró részvételével.
Salamon Márton László, a bukaresti akció egyik kezdeményezője – aki akkor már mintegy egy éve a bukaresti kormány alkalmazottja volt – a budapesti demonstráció szervezőinek blogján, videoüzenetben fejtette ki véleményét a sajtószabadsággal és az új magyarországi médiatörvénnyel kapcsolatban.
„A politikusok időnként ellenállhatatlan kísértést éreznek, hogy a sajtót megrendszabályozzák. Én azt hiszem, hogy nagy szerepzavarban vannak. Ez azért szereptévesztés, mert igazából a sajtó dolga ellenőrizni a politikát” – mondja videoüzenetében Salamon.
„A sajtó dolga a közvélemény számára képet adni arról, és elszámoltatni a választottakat azzal, amit ígértek és amit tesznek. Ez most valahogy úgy van, minthogyha a bűnöző igazoltatná a rendőrt. Ezt próbáljuk mi elmondani itt Bukarestben a Magyar Nagykövetség elé szervezett tüntetésen” – fogalmaz az ÚMSZ felelős szerkesztője.
Fall Sándor
Krónika (Kolozsvár)2011. december 9.
Erdélyi DSK: Tőkés becsületsértés miatt perel
Nyilatkozatban reagált Demeter Szilárd, Tőkés László EP-alelnök sajtósa a politikus körül kirobbant újabb szexbotrányra.
Tőkés Lászlót az utóbbi években többször megvádolták azzal, hogy munkatársaival, fiatal beosztottjaival folytat viszonyt.
Nagyon érdekesnek találjuk, hogy ugyanakkor, amikor a ziaristionline "rátalál" Prohászka-Rád Borókára, aznap egy vélhetően álnév alól emailt küldenek ki fűnek-fának, amelyben egyébként bizalmas iratok alapján inszinuálják ugyanezt. Összehangolt akcióról van szó, és én ezt már nagyon meguntam.
Ezért hétfőn ismeretlen tettes ellen feljelentést teszünk hitelrontás, becsületsértés stb. gyanújával a román, a magyar és az EP-ben illetékes hatóságoknál (mindhárom országban élők címeire mentek ki rágalmazó levelek). Jogászaink most vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a ziaristionline és a libertatea.ro honlapokat hogyan tudjuk a legeredményesebben perbe fogni” – áll a manna.ro-hoz eljuttatott közleményben.
Demeter Szilárd korábban szintén azt nyilatkozta, hogy összehangolt támadás folyik Tőkés László ellen, és a bulvársajtóban megjelenő cikkek mellett magánlevelekben is folyik ellene a hadjárat.
Azzal kapcsolatban, hogy Joó Edit, Tőkés László volt felesége szintén hűtlenséggel vádolta meg válókeresetében az egykori püspököt, és azt állította, hogy egykori férje megalázta, Demeter Szilárd azt mondta:
„Szeretnék két dolgot szétválasztani: hogy mit mond válás közben egy vélhetően sértődött asszony, az egy dolog, hogy úgy mondjam, a saját lelkiismeretével kell elszámolnia. A bíróság mindenesetre sem első fokon, sem másodfokon eleddig nem adott hitelt ennek a vádaskodásnak. De most már a kollégáink becsületéről van szó, Prohászka-Rád Boróka nagyon megbízhatóan dolgozik, megbecsüljük a munkáját, éppen ezért semmi esetre sem fogjuk hagyni, hogy a becsületébe gázoljanak."
Manna.ro2011. december 9.
Botrány az Új Magyar Szónál
Politikai részrehajlással vádolja Salamon Márton Lászlót, a bukaresti Új Magyar Szó megbízott felelős szerkesztőjét Tőkés László sajtóirodájának vezetője, Demeter Szilárd.
Demeter facebook oldalán tette közzé a felelős szerkesztő vagyonnyilatkozatát, amiből kiderül, hogy Salamon minisztériumi alkalmazott.
"Előre is elnézését kérek mindenkitől, de kénytelen vagyok a cenzúrát kijátszani. Arról volna szó röviden, hogy a bukaresti sajtószabaccság élharcosa, a diktatúrát vizionáló független főszerkesztő, Salamon Márton László (Új Magyar Szó) kitörölte a hozzászólásomat, amiben belinkeltem legfrissebb vagyonnyilatkozatát, amely alapján bizonyítható, hogy a román kormány tanácsadója. Hát, ennyit a függetlenségről és a sajtószabaccságról nálunkfelé." - írja internetes bejegyzésében Demeter.
A vagyonnyilatkozat itt érhető el. A dokumentum szerint Salamon Márton László évi 3251 lejes fizetést kap az informatikai és távközlési minisztériumtól. Ennél a szaktárcánál dolgozik Moldován József RMDSZ-es államtitkár.
A bukaresti lap felelős szerkesztője az ÚMSZ-t megjelentető Scripta kiadótól 2010-ben 16 788 lej fizetést kapott, szerzői jogdíjas szerződésre ugyanebben az időszakban 37 052 lejben részesült. A lap megjelenését a Communitas Alapítvány támogatja.
Salamon Márton László az idén cikksorozatban foglalkozott az EMNP bejegyzése körüli visszaélésekkel. A sorozat "Tőkés Párti turpisságok" címmel olvasható.
Demeter Szilárd azután tette közzé a vagyonnyilatkozatot, hogy Salamon szintén a facebookon csütörtök este úgy fogalmazott "Emberek, hát Tőkés nagyon foglalt lesz jövőre, okirathamisítás-ügyben gyakori vendég lesz az ügyészségen és a rendőrségen. Hacsak ott nem marasztalják..."
A felelős szerkesztő idén többször is cikkezett arról, hogy az ÚMSZ rendkívül nehéz anyagi helyzetben van, a Fidesz-kormány pedig nem támogatta a finanszírozási kérelmeit.
Az ÚMSZ tetemes tartozást halmozott fel egykori és jelenlegi alkalmazottaival szemben. Külsős munkatársai közül jónéhányan több, mint egy éve nem kaptak tiszteledíjat.
Az állandó munkatársak bérét idén novemberben, három hónapra visszamenőleges hatállyal 25 százalékkal csökkentették, többek esetében egyoldalú szerződésmódosítást alkalmaztak.
Az ÚMSZ főállású szerkesztőinek és riportereinek bére, a lap nehéz anyagi helyzetére való hivatkozással, jóval alacsonyabb az erdélyi magyar sajtó béreihez képest.
Manna.ro2011. december 9.
A védnök
Tőkés László nem indul újabb EP-alelnöki mandátumért, ugyanis minden idejét és energiáját „az erdélyi magyarság otthoni szolgálatára” kívánja fordítani, „különös tekintettel a tavaly elkezdődött nemzetpolitikai rendszerváltozásra, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgalmi és intézményi tevékenységének a kiterjedésére, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére és az abban betöltött védnöki szerepkörére”.
A hivatalos indoklás szerint tehát a volt püspök amiatt hagyja ott az ígéretes brüsszeli politikai karriert, mert aktívan részt akar venni az idén szeptemberben bejegyzett EMNP felépítésében. A pártra rá is fér az építkezés, hiszen tevékenysége egyelőre abban merült ki, hogy logót terveztetett magának, és bőbeszédű közleményekkel bombázta a szerkesztőségek elektronikus postaládáit. A gombamód szaporodó EMNP-pártfiókok létrehozása pedig szintén csak arra jó, hogy a magyar állam pénzét költsék, jobban mondva hogy a hivatalosan a magyar állampolgársággal kapcsolatos tájékoztatást ellátni hivatott „demokráciaközpontok” végre betöltsék valós szerepüket.
Ha a „rossz nyelvek” nem mondanak igazat, és a volt püspök valóban nem kényszerből, hanem saját elhatározásra mond le a magas brüsszeli tisztségről, akkor ebből az következik, hogy az EMNP emberei felismerték: Tőkés nélkül a Tőkés-párt fabatkát sem ér. Az európai parlamenti képviselő úr alászáll tehát a brüsszeli fellegekből, nyakába veszi Erdély kisvárosait, falvait, és építi a pártot. Ami dicséretes dolog egyébként, hiszen az erdélyi embereknek valóban arra van szükségük, hogy választottjaik közéjük menjenek, elmondhassák nekik mindennapi gondjaikat-bajaikat.
Még akkor is, ha olyan „európai formátumú politikusról” van szó, akinek „a kárpát-medencei egységet kell képviselnie”, és ezért „nem vállal pártpolitikai szerepet”, mint ahogyan az EMNP megalakulásakor annak megbízott elnöke Tőkésről fogalmazott. Nem szégyen belátni, hogy a szavazatok azért mégiscsak Erdélyből jönnek, az egyszerű emberektől. Beismerni, hogy biza elkezdődött a választási kampány…
Salamon Márton László
Új Magyar Szó (Bukarest)2011. december 9.
Erdélyi dúlák: „nem az apákat akarjuk kitúrni”
Magyarországon már 10 éve működik, Erdélyben most alakult meg a dúlák egyesülete. Miről ismerhetünk fel egy dúlát, miben segíthet, és mi köze az otthonszüléshez?
Magyarországon már 10 éve létrejött és működik a Magyarországi Dúlák Egyesülete, a MODULE. Ott a 90-es években először otthonszüléseknél jelentek meg kísérőként dúlák, de manapság sokkal inkább a kórházi szüléseknél segédkeznek. A dúlák tulajdonképpen olyan tapasztalt asszonytársi segítők, akik a várandós és szülő nők, illetve családjuk számára érzelmi, fizikai és informatív segítséget nyújtanak a szülés előtti, alatti és a szülést követő időszakban
Novemberben az Erdélyi Dúlák Egyesülete is megalakult Sepsiszentgyörgyön. Az egyelőre 13 tagot számláló egyesület olyanokból áll, akik a DONA International, a világ legnagyobb dúlaszervezete által elismert képzésen vettek részt. Az alakuló egyesület december 1-én tartotta meg első sepsiszentgyörgyi dúlakörét.
De a dúlák szerint tulajdonképpen nem is egy új, hanem csak egy újonnan felfedezett „foglalkozásról” van szó, hiszen nagyanyáink korában még „támasztóasszonyként” ismerték azokat, akik ilyen fajta támogatásban részesítették a várandós nőket. Árvay Fruzsina pszichológust, az egyesület egyik alapító tagját kérdeztük.
- Miért jött létre az Erdélyi Dúlák Egyesülete? Milyen igény hozta létre, és milyen funkciót szeretne betölteni?
- Sepsiszentgyörgyön elsősorban az anyák részéről szembesültünk az elvárással, amikor a Babaklubot megnyitottuk, vagy a Születés hetét megszerveztük, illetve most is, hogy a Várandósiskolát havi rendszerességgel megtartjuk. Az orvosok részéről inkább az fogalmazódott meg, hogy a rutinvizsgálatok alatt nincs elég idejük informálni a szülőket, kevés kérdés és válasz hangzik el olyan témákban, amikről viszont tudniuk kellene a kismamáknak, és nincs olyan szakképzett ember Romániában, aki be tudná tölteni ezt a szerepet. Pedig szükség lenne rá.
Ezért mi megszerveztünk Erdélyben egy dúlaképzést, és továbbmenve, létrehoztuk az Erdélyi Dúlák Egyesültét, hogy legyen ennek egy közös arculata. Ez az alapképzés arra jó, hogy egy irányvonalat adjon. De a továbbiakban szeretnénk kifejleszteni egy közös etikai kódexet, irányelveket, belső rendszabályzatot, ami majd kiszűri, hogy ki az, aki valóban szeretne és tudna is ezzel foglalkozni. Hogy az anya is tudja, ki az, akihez fordulhat, hogy a dúlaság mégiscsak többet jelent, mint egy barátnő. Hogy tudja, mi az, amiről felismerhető egy dúla, mi az, amit elvárhat tőle.
Most a legelső cél, hogy informáljuk úgy az anyákat, mint a szülőket, az egészségügyben dolgozókat, illetve bárkit, aki érdekelt lehet ebben. A múlt heti alakuló ülésünknek is a közeli és távlati céloknak a leszögezése volt a legfontosabb célja, körvonalaztuk azokat az irányelveket, amelyek majd segítik a dúlák munkáját.
- Hogyan lehet valaki Erdélyben dúla?
- Dézsi Réka magyarországi dúla megtartotta az első képzéseket itt Szentgyörgyön, illetve Csíkszeredában, és ez volt Romániában az első ilyen jellegű, elfogadott képzés. Lesz még további négy képzés márciusban és májusban, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában, de továbbképzéseket is tartunk majd.
Tehát az első feltétel mindenképpen az, hogy az alapképzése meglegyen, ezzel csatlakozhat az egyesülethez. Ezt követően van egy továbbképzés, és vannak jelentések, amiket meg kell írnia: ez főleg azoknál fontos, akik nincsenek a városban, és így nem tudunk velük havonta találkozni. A tankönyvben, amit már megkaptunk, nagyon nagy részletességgel le van írva a dúlaság etikai kódexe. De ezen kívül szükség lenne még egy belső rendszabályra is arról, hogy mi az, ami itt Romániában lehetséges, milyen a szabályozás, milyen lépésekben kell elindulni.
- Milyen az együttműködésetek az orvosokkal? Nyitottak erre?
- Igen, nyitottak. De éppen ezért az első lépés az egyesület bejegyeztetése, mert az orvosokkal beszélve mindig azt tapasztaltuk, hogy nekik az első kérdésük a jogi háttér. Jelenleg a 12 éve működő FER (fejlesztés és rehabilitáció) gyógypedagógiai és pszichológiai szolgáltatásokat nyújtó alapítvány adja meg ezt a jogi hátteret. De két hónapon belül múlva már remélhetőleg hivatalosan be lesz jegyezve a saját egyesületünk is.
- Mennyire fontos célkitűzés a számotokra, hogy a természetes szülés mellett foglaljatok állást?
- A legeslegfontosabb az az, hogy az anya jól érezze magát. A dúla feladata, hogy informálja az anyát, hogy elmondja, hogy az előírt beavatkozásoknak mi az előnye és mi a hátránya. Úgy a császár, mint akár a hüvelyi szülés esetében – a valóban természetesnek nevezhető szülés manapság nagyon ritka. De ha az anya azt az utat tudatosan választotta – kérdés, hogy mennyire tudatosan választ valaki egy programozott császárt –, akkor fontos, hogy ő a saját elképzelésében támogatva legyen.
Ez rendszerint akkor derül ki, amikor az első beszélgetés zajlik az anyával, ami rendszerint a harmadik trimeszterben történik meg. Legalább két beszélgetésre sor kerül, ahol jó esetben a szülőpár, vagy akár az anya, elmondja az elvárásokat, és akkor mi is elmondjuk, hogy ezekből mit tudunk biztosítani, miben tudjuk segíteni. A pártfogást kell érezze: mi lennénk a kapocs a kórház és az ő elvárasai között. Mi segítjük a szülőpárt egy olyan szülési élmény megvalósításában, amit elterveztek.
- Nincs-e egyfajta konfliktus a férfitárs és a dúla szerepe között? Nem olyan támogató szerepet tölt-e be a dúla vajúdáskor és szüléskor, amit talán a partnernek kellene? Több szülészeten csak egyetlen személyt engednek be, aki általában a férj vagy az apa, és lehet, hogy az anyának választania kell, hogy a párja vagy a dúla legyen vele?
- Az ideális eset az, hogyha ott van az apa és a dúla is. Rendszerint az apa nem tud annak a szerepnek megfelelni, aminek a dúla, azért, mert érzelmileg involvált, és annyira nincs tapasztalata a szüléssel kapcsolatosan, hogy esetleg abnormálisnak gondolja azokat a hangokat, vagy hangulatváltozásokat, amiket a hormonok vagy a fájdalom előidéz.
A dúla az anyának és az apának egyaránt segítségére van azáltal, hogy sokszor elmondja, megnyugtatja őket, hogy ez egy normális folyamat – ilyen formán a szülőpárt támogatja. Sok kórház szívesebben enged be dúlát, vagyis női segítőt, tudva azt, hogy az apa nem erre született, az ilyenfajta intuíciója egy nőnek az adottsága – ő úgymond ezzel született. Persze van férfi dúla is – nagyon ritka, de van. Nem az apákat akarjuk kitúrni, sőt, inkább az ő dolgukat könnyítjük meg, mert nagyon sok kutatás igazolja, hogy azok az apák, akik a vajúdás idején magukra vannak hagyva az anyával, nagyon örülnek, amikor a dúla átveszi az irányítást, válaszol az apa kérdésire, oldja az anya aggodalmait: elmondja minek mi az előnye és hátránya.
- Elég sok tévhit létezik a dúlákkal kapcsolatban, sokan összekapcsolják az otthonszüléssel, illetve valamilyen misztikus tevékenységnek tartják…
- Magyarországon az otthonszülések a szülések mindössze 2%-át jelentik, tehát nem kellene ezzel összekötni a dúlaságot. A dúla természetesen elvben otthon is segíthet, amennyiben van rá jogi keret, orvosi támasz és egy bába is jelen van. A dúla nem barátnő, nem bábasszony, nem szülésznő, nem orvos – mi egyáltalán nem avatkozunk be. Amiben mi segítünk, az az érzelmi támogatás, a pártfogás.
A misztikum az valószínűleg onnan eredhet, hogy vannak olyan elemek, amelyek a fizikai támogatáshoz tartoznak, mint amilyen a masszázs vagy a relaxációs gyakorlatok, pozicionálás, különböző kényelmi intézkedések, kendők használata, illóolajos borogatás és különböző technikai dolgok, amik segíthetnek – de amik egyáltalán nem sértik az orvosi ellátást, vagyis semmiképpen nem „kontárkodás”.
- Mikortól lehet majd konkrétan igénybe venni az egyesület szolgáltatásait?
- Folyamatosan dolgozunk ezen. Ami elengedhetetlen, az az önismeret és a csapatépítés, merthogy minden zökkenőmentesen kell működjön. Mert ugye, ha van egy dúla, akit egy anya felkér, az kellene feltételezzen mögötte egy pótdúlát is, hogyha valami közbejön, akkor szükség esetén ő is kéznél legyen. Nemsokára lesz egy közös telefonszám és egy mailcím, amin el lehet majd minket érni. Első körben egyelőre szeretnénk önkéntes munkával tapasztalatot gyűjteni, merthogy szinte mindegyikünk szült már egy vagy kétszer, de az egy másik fajta tapasztalat. Ezért most azt szeretnénk, hogy először önkéntes munkával induljunk el, és így segítsünk azoknak, akik igénylik.
kérdezett:Gy. A.
Transindex.ro2011. december 10.
Húszéves a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége
Ünnepi közgyűlést rendeztek a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége megalakulásának 20. évfordulója alkalmából, a rendezvényen részt vett Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára is.
Az oktatási államtitkárság MTI-hez szombaton eljuttatott tájékoztatása szerint a kereszténydemokrata szakpolitikus, aki nemcsak pedagógus, hanem a Magyar Állandó Értekezlet oktatási és kulturális szakbizottságának elnöke is, elismeréssel méltatta a szövetség húszesztendei tevékenységét, azt „a tiszteletre méltó elszántságot", amellyel óvták a magyar anyanyelvű oktatást, megszervezték a pedagógusok továbbképzését a Kárpát-medencében, biztosították érdekvédelmüket.
Hoffmann Rózsa méltatta mindazt a fáradhatatlan munkát, amelyet a tehetséggondozástól kezdve a tankönyvek előkészítésén át végeztek azért, hogy „sok ezer gyermek lelkébe elültessék az összetartozás érzését, s megerősítsék azt a meglévő láthatatlan köteléket az anyaország és az elszakított nemzetrészek között, amelyet a közös szó, a közös anyanyelv jelent".
Az államtitkár – a tájékoztatás szerint – szólt azokról a változásokról is, amelyek előtt a magyar köznevelési és oktatási rendszer áll.
Emlékeztetett arra, hogy a kormány röviddel megalakulása után a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásával egyértelművé tette, hogy nemzetstratégiai célja a magyarság erősítése.
Az államtitkárság közleményében kitért arra is, hogy a szövetség tagjainak száma mára megközelíti a nyolcezret, „ők valamennyien meggyőzően képviselik a romániai magyar közoktatásban tanuló 167 ezer diák és majd 15 ezer pedagógus érdekeit".
A szövetség Országos Információs Irodája, továbbá négy területi központja: a kolozsvári Gál Kelemen Oktatási Központ, a szovátai Teleki Oktatási Központ, a nagyváradi Partiumi Oktatási Központ és a csíkszeredai Székelyföldi Területi Oktatási Központ átfogja a határon túli magyar közoktatás egészét, segítséget nyújt a magyar nyelvű oktatás stratégiájának kidolgozásához, gondoskodik a magyar nyelvű oktatásban dolgozók szakmai továbbképzéséről, az oktató-nevelő munka színvonalának emeléséről, a magyar tannyelvű oktatás minőségi fejlesztéséről – írták.
A közlés kitér arra is, hogy Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke felkérte Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt, hogy 26 erdélyi honfitársával közösen a jelenlétében tehessék le állampolgári esküjüket a csíkszeredai magyar konzulátuson. MTI
Erdély.ma2011. december 10.
Hírsaláta
KORMÁNYALKALMAZOTT A SAJTÓSZABADSÁG ÉLHARCOSA. A távközlési és informatikai minisztérium tanácsosaként dolgozik Salamon Márton László, a Bukarestben kiadott Új Magyar Szó (ÚMSZ) felelős szerkesztője.
Az újságíró 2010 elejétől félállásban dolgozik a minisztériumi apparátusban. A minisztérium egyik államtitkára az RMDSZ-es Moldován József, aki szerint Salamon feladatai közé tartozik a lapszemlék készítése, valamint olyan dokumentumok lefordítása románról magyarra, illetve magyarról románra, amelyek "fontosak a magyar közösség szempontjából". Legutóbbi, idén májusban kitöltött nyilatkozata szerint az ÚMSZ felelős szerkesztője 3251 lejes éves fizetést kapott a távközlési minisztériumtól. Az ÚMSZ egyébként idén március 15-én üres címlappal jelent meg, tiltakozva a sajtószabadság megsértése ellen. (Krónika)
DÉZSI ATTILA LETT A KORMÁNYFŐTITKÁR. Az RMDSZ Hunyad megye prefektusát jelölte erre a pozícióra, és Emil Boc miniszterelnök elfogadta a szövetség javaslatát. A kormányfőtitkárság vezetői pozíciója két hete üresedett meg, miután a korábbi vezető korrupciós botrányba keveredett. A tisztséget az RMDSZ múlt héten kérte a demokrata liberálisoktól cserébe azért, hogy támogatják Vasile Blaga jelölését a szenátus elnöki tisztségére. A főtitkárság a legfontosabb kormányzati intézmények közé tartozik. Feladata a kormányülések előkészítése és monitorozása, a törvénytervezetek véleményezése, illetve a kormány teljes munkaapparátusának koordinálása. Emellett a főtitkárság rendelkezik az állami vagyonkezelő tulajdonában levő ingatlanokkal. Ezeknek a protokollcélt szolgáló ingatlanoknak az összértéke becslések szerint 250 millió euró. (Erdély FM)
MÉG EGY BESÚGÓ MAGYAR POLGÁRMESTER. A Legfelsőbb Bíróság végleges és visszavonhatatlan ítélete alapján Horváth Márton, Mocs község RMDSZ-es polgármestere együttműködött a Securitatéval. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácshoz eljuttatott dokumentum alapján Horváth Mártont 1982 szeptemberében szervezték be, hogy jelentsen a mezőkeszüi nacionalista megnyilvánulásokról. A két éve folyó perben januárban hozott ítéletet a Legfelsőbb Bíróság, a fellebbezést követően pedig a testület keddi ülésén született végleges döntés. (Szabadság)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. december 10.
Az egymást keresés könyve (Gazda József: A harmadik ág – magyarok szétszórattatásban)
Ahogyan ezt a kétkötetes, együttesen mintegy 1200 oldalnyi, a könyvborítóval is a puritán tisztaságot sugárzó, a gyertya lángjának kialvását védő tenyeret nézem, akaratom ellenére is azoknak a hatalmas kéziratkötegeknek a képe társul a letisztult, a magyarság gyertyaláng-sorsát jelképező könyvborítóhoz, amelyet Gazda József írói műhelyének rendezett rendetlenségében láttam.
Míg jó húsz éve a Megváltó karácsony című munkájában az 1989-es romániai "népfelkelés" túlélőiről szólt olyan haditudósítóként, illetve frontharcos szanitécként, aki a haldoklók és az újraélesztettek vagy újraéledők utó- vagy végszavait jegyzi föl, addig ebben a formájára, de főleg tartalmára nézvést monumentális két kötetben öt kontinensre rárajzolt régi és új országok magyarjainak sorsképét, nemzeti vérképét, a magyarság belső tartásának vagy éppen ritkulásának csontozatát építi fel.
A könyvborító pislákoló, a legkisebb fuvallatra is elalvó gyertyafénye figyelmeztető – Zrínyivel szólva: "Ihol veszedelem, ihol az emésztő tűz!" A könyvborítók közé fogott tartalom viszont a tragikus sorsok és az emigráns élet keserűséghalmaza, az örökös honvágy, a hazavágy, hazavágyódás ellenére – vagy éppen ezért! – a túlélést, az átélést, a megmaradást sugározza. Ezer megkérdezett, kifaggatott ember vallja és vállalja magyarságát, van, aki önhibáján kívül, vagy éppen ezért elveszíti azt, de érdekes módon generációs kihagyások, veszteségek után is visszaerősödhet a gyertya lángja és fénye. Gazda József ezer szószólójának szavaival a megmaradás, a magyarnak maradás, a magyar értékteremtés aszkétájaként győz meg: jó magyarnak lenni. Nem kell erőltetnünk a párhuzamot, amikor erről a két kötetről is Gazda József énjének a Csoma Sándor-i küldetése és teljesítménye jut eszünkbe és vésődik, hinni merjük, nemcsak emlékezetünkbe, hanem lelkünkbe is. Gazda József a magyarság e századi eredetkeresésében, helyzetfelmérésében, sorsfeltárásában nem egy esetben a Csoma korabeli aszketizmussal az elérhetetlenség és a hihetetlenség határmezsgyéit keresve és megtalálva őrzi a magyar élet lángját. Manapság, szerencsénkre, a magyarságkeresés majdnem-majdnem versenyszerű. Szövetségek, fórumok, társaságok, klubok, hitközségek és közösségek keresik és lelik fel a maguk magyarságát. Közben vannak, akik civakodnak, veszekednek, egymás múltját és jelenét sározzák. Ki és hogyan képviselje a magyarságot? Ez is a történet része.
Gazda József új műve a magyar önösszeszedés könyve. Leltár. Öt kontinensről ezer szereplővel. Az általunk jelenleg ismeretes történelmi időket s a legfrissebb emigrációs áramlatokat is együvé fogva. Sejtem, hogy ezer személy ezerkétszáz oldalas vallomásában lehetnek esetleges elírások, pontatlanságok is. "Elütések", amint ezt a szerző az első, a Megváltó karácsony című művével kapcsolatosan még 1990-ben megjegyezte. Ha van is ilyen, az korrigálható. De hogy Gazda József ezért a munkájáért és az eddig megjelent több mint húsz magyar sorsformáló kötetéért, közéleti munkásságáért életmű-díjat vagy Magyar Örökség-díjat érdemel, az bizonyos.
Sylvester Lajos
*Hét Krajcár Kiadó, Budapest, 2011
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. december 10.
Pálfi Géza megfigyelt élete
A "múlt tükrébe" pillanthattak azok, akik csütörtökön este a Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott dokumentumfilm- és könyvbemutatón vettek részt: Pálfi Géza néhai római katolikus pap története nemcsak a Securitate módszereire, a besúgók világára villant rá, hanem a hetvenes, nyolcvanas évek társadalomképe.
Az elnémult harang – egy megfigyelés története, Pálfi Géza élete a Securitate irataiban című könyv sepsiszentgyörgyi bemutatója rendhagyó, figyelemre méltó esemény. Nemcsak azért, mert a kötet fiatal történész szerzői – a bukaresti Denisa Bodeanu és a marosvásárhelyi Novák Csaba Zoltán – által vizsgált és publikált dokumentumokból egy tartásos, nemzete iránt elkötelezett római katolikus pap sorsa körvonalazódik, hanem mert mintegy illusztrálva a leírtakat, a könyv mellé "vizuális mellékletként" egy dokumentumfilmet is pászítottak (a szó szoros értelmében is, hiszen a kiadvány mellé DVD is jár), Maksay Ágnes Filip-dosszié című alkotását. A könyvbemutatón előbb a filmet vetítették le, majd Novák Csaba Zoltán beszélt a munkáról. A filmből kiderül, a hatvannál több besúgó által megfigyelt, fiatalon és sokak számára gyanús betegségben elhunyt Pálfi Géza (1941–1984), miként sógora, Csergő Lajos megfogalmazta, "nagyon egyenes, rendes ember volt, szókimondó, ez lett a veszte". Tanított a gyulafehérvári teológián, könyvtára rendkívül gazdag, a diákok rajongtak érte, miközben Márton Áron püspök támogatását is élvezte, élete utolsó állomásaként pedig Székelyudvarhelyen szolgált. Csató Béla csíkszentkirályi pápai káplán úgy emlékezett rá, népét nála jobban szerető papot nem talált.
A kötet megjelent magyar és román nyelven is. Novák Csaba Zoltán kijelentette, szerencsés a filmesek és történészek efféle együttműködése, mert nem elég a történésznek megírnia munkáját, jó, ha azt más szinten is el lehet juttatni a közönséghez. Ugyanakkor fontosnak nevezte a román szakma és közvélemény felé is hozzáférhetővé tenni Pálfi történetét, ez a fajta együttműködés szerinte egy lépés abba az irányba, hogy magunkat román nyelven is megjelenítsük.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. december 10.
„Litteris et pietati sacrum”, avagy: már ezt is ellopják?
Mioritikus tájainkon sok mindent loptak és lopnak. Loptak már házat, épületet, földet, iskolát és intézményt, templomot, iskolai felszerelést és bútorzatot, pénzt és bankbetétet, könyvtárakat, alapítványokat, múzeumokat és még a Jóisten tudja, mi mindent. Legújabban nemcsak vasúti síneket és elektromos huzalokat, az alig megépült autópályák út menti felszereléseit, ócskavasat és minden elmozdíthatót és elmozdíthatatlant lopnak, hanem államilag elismert intézmény történetét és jelmondatát is.
Teljesen véletlenül a napokban kezembe került a Református Kollégium Petőfi utcai épületét ma is bitorló román tannyelvű Gheorghe Şincai Líceum egyik levele, és megdöbbenve vettem észre a levélpapír fejlécén használt jelmondatot:
„Litteris et pietati sacrum”. Hát már ezt is? Nem elég az épület, a nagyudvar, a felszerelés, az évszázadokon át a Református Kollégium által összegyűjtött szertári anyag bitorlása, ennek 450 éves történetét, valamint több mint kétszáz éves jelmondatát is ellopják? A jogtalan eltulajdonítás, nemcsak a jobb létre szenderült szocialista állam jellemzője, hanem Romániában napjainkban is büntetlenül alkalmazható gyakorlat?
Miért kell a Şincai-líceumnak jelmondat? Hát hogy legyen, mert ugyebár az neki nincs. Újat kitalálni viszont nagyon megerőltető dolog. Túlságosan igénybe veszi az agyat. És minek gondolkozni, a jelmondat itt van készen, hiszen már kétszáztíz esztendeje kitalálták a magyar református atyafiak. Vegyük el, legyen a mienk, ha kollégiumuk épületeit és felszerelését mi használjuk, használjuk iskolájuk történetét és jelmondatát is – gondolják a fent említett líceum korifeusai.
„Litteris et pietati sacrum” („A tudománynak és a kegyességnek szentélye”) – írták fel őseink a jelmondatot a Kolozsvári Református Kollégium 1801-ben elkészült épületének, az ókollégiumnak a Farkas utcai homlokzatára. Az 1798-ban tűzvészben elpusztult régi kollégiumi épület helyére, kissé nyugati irányban eltolva felépített, akkor új iskola az Erdélyi Református Egyházkerület pénzéből, a kolduló diákok által összegyűjtött adományokból, az erdélyi és magyarországi reformátusok és nem reformátusok adományaiból épült fel. És amikor ez az épület már szűknek bizonyult, akkor építtette fel a Református Egyház ugyancsak adományokból és a kollégium terhére felvett bankkölcsönökből a Bethlen Gábor fejedelem által még 1622-ben a reformátusoknak adományozott, a templom melletti nagy kiterjedésű telken, a Petőfi utcára néző újkollégium épületét. Ennek kapubejárata fölé szintén a „Litteris et pietati sacrum” jelmondatot írták fel eleink 1902-ben, mintegy jelezve, hogy a két épület és a kettőt összekötő terület együvé tartozik és egymástól elválaszthatatlan. Folytatták rendületlenül mindkét épületben az 1557-ben még az óvári létesítményben elkezdett, magyar református szellemű oktatást 1948-ig, amikor mindent egyetlen tollvonással elvettek, elloptak az akkori állami szervek.
A Kolozsvári Református Kollégium – alapításától az államosításig – az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona volt hiszen 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem a református egyháznak adományozta a Farkas utcai templomot és a templom melletti területet. A tulajdonos attól kezdve 1948-ig, az államosításig nem változott. (A tulajdonjog megállapítása fölöttébb egyszerű volna, hiszen a 177/1948. sz. Hivatalos Közlönyben megjelent 176/1948. sz. államosítási dekrétumban felsorolt államosított felekezeti és magániskolák sorában a 6336. oldalon olvasható: „Kogălniceanu utca 16. sz. alatti református fiúgimnázium, a református egyház tulajdona, teljes vagyonával a napi leltár szerint”, s a napi leltárban a Petőfi utcai épület is fel kell legyen sorolva).
Az államosítás után, 1959-ig tisztán magyar tannyelvű iskola működött az elvett épületekben, előbb 2. sz. Magyar Tannyelvű Líceum, majd Ady Endre Magyar Tannyelvű Líceum néven. Azután a magyar és román iskolák egyesítésének ürügyével román tannyelvű osztályokat telepítettek a Petőfi és a Farkas utcai épületbe, az iskola nevét Ady–Şincai-ra változtatták. A román tannyelvű osztályok számát egyre gyarapították a magyar tannyelvű osztályok számának csökkentésével egy időben, egészen addig, amíg az utolsó magyar tannyelvű osztályt is megszüntették, az iskola nevéből Ady Endre nevét „kifelejtették”, és lett belőle Liceul Teoretic Gheorghe Şincai. Ez a Kolozsvári Református Kollégium és magyar tannyelvű utódiskolájának igaz története, dokumentumokkal bizonyíthatóan, nagyon röviden felvázolva.
Ezekkel a tényekkel szemben mit tesz a Şincai-líceum? Egy magát történésznek nevező valakivel írat egy olyan iskolatörténetet,amelyben megkísérli a Református Kollégium történetét
a maga történetének beállítani,
és így 450 éves történetet fabrikálni magának. Mert aki ilyen történetet szeretne, és ilyen neki nincs, az vagy ír, vagy írat, vagy lop magának történetet.
A líceum honlapján, valamint az 1998/1999-es évkönyvében és az azt követőkben is Scurt istoric al liceului (A líceum rövid története) cím alatt bizonyos Vasile Lechinţan elképesztő valótlanságokat ír ennek az iskolának a történetéről. Mert ugye, gondolja ő történészként, ha a Református Kollégium elorzott épületeit és felszerelését használja a Şincai, akkor joga van a történetét is magáénak tekinteni.
Elöljáróban szögezzük le, hogy 1919 előtt Kolozsváron sem állami, sem felekezeti (görög katolikus vagy görög keleti) román tannyelvű középiskola tudomásom szerint nem működött (a mai George Bariţiu román tannyelvű középiskola például honlapján úgy határozza meg magát, mint a legrégebbi kolozsvári román tannyelvű középiskola, 1919. október 19-i létesítéssel). A ma Kolozsváron működő egyik román tannyelvű középiskolának sincs tehát 1919 előtti története. Egyes épületeknek, amelyekben most román tannyelvű iskolák tevékenykednek, visszanyúlik ugyan a történetük 1919 előtti időkre, de ez nem esik egybe az iskolák történetével, a kettőt összemosni nem lehet.
Lechinţan úr szerint a Gheorghe Şincai román tannyelvű középiskola olyan rég létezik, hogy „kezdetei elvesznek az idők homályában és történetét Kolozsvár városának történetével fonja össze” (idézem eredetiben: „Liceul Gheorghe Şincai, ale cărui începuturi se pierd în negura timpului, îşi împleteşte istoria cu cea a oraşului Cluj”). Ha Lechinţan úr „az idők homályában elvesző” időpontnak tekinti az 1959-es esztendőt, akkor még talán igaza is lehet. De szándékosan elhallgatja, hogy a Şincai-líceum 1959-ben alakult meg, amikor az 1948-ban államosított Református Kollégium örökébe lépő, eleinte 2. sz. Magyar Tannyelvű Líceum, majd Ady Endre Magyar Tannyelvű Líceum nevet viselő iskolát román–magyar tannyelvű vegyes iskolává alakították át erőszakkal, hatalmi rendelettel Ady–Şincai néven. Ekkor találkozunk itt először a Şincai névvel.
A Şincai-iskola „történetét”, (1948-ig tulajdonképpen a Református Kollégium történetét) rengeteg hibával és valótlan állításokkal írja le a szerző. El nem tudom képzelni, hogyan sikerülhetett neki harmichat sorba ennyi valótlanságot összesűríteni. A sok téves adat mellett a történetet fantáziája és saját (vagy mások) vágyai szerint bonyolítja. Azt állítja ugyanis, miután a Református Kollégium történetét a Şincai történeteként ismerteti, hogy a Református Kollégium 1922–1940 között Constantin Angelescu néven román tannyelvű líceummá alakult át, majd 1945-ben 2-es számú Román Líceum lett belőle, amely azután egyesült az Inochentie Micu-Klein Líceummal. Hogy mindenki eredetiben megismerhesse, ide másolom a szerző román szövegét: „In paralel cu liceul reformat funcţionau o şcoală primară, o şcoală civilă de fete şi cursul comercial pentru fete, iar între anii 1922–1940 şcoala devine liceul românesc Constantin Angelescu. Devenit în 1945 Liceul Român nr. 2 de băieţi, fuzionează cu Liceul Inochentie Micu-Klein, inaugurarea festivă avînd loc în prezenţa episcopului Iuliu Hossu.” A fentebb közölt román szöveg nem a Református Kollégium történetére vagy a Şincai-líceum 1959-től kezdődő történetére, hanem az Angelescu román gimnázium történetére vonatkozik.
A Constantin Angelescu román gimnáziumnak az égadta világon semmi köze a Református Kollégiumhoz. Ilyen nevű román tannyelvű gimnázium működött 1922–1940 között a Király (ma Brătianu) utca 22. szám alatti épületben, sokan emlékezünk még rá. Ez valóban egyesülhetett egy másik román iskolával 1945-ben, és válhatott 2-es számú román tannyelvű fiúiskolává. De mi köze ennek a Református Kollégiumhoz? A szerző szándékosan vagy abszolút tudatlanságból ködösít. Mit akar ezzel elérni?
Netalán megkísérli hazugságokkal bizonyítani, hogy 1948-ban az államosításkor a Református Kollégium már nem is volt a református egyházé? Ezek szerint jómagam és sok ezer iskolatársam, akik 1922–1948 között a Református Kollégium padjait koptattuk, nem is voltunk a kollégium tanítványai, hanem az Angelescu gimnáziumé, majd a 2-es számú román tannyelvű líceumé? Netalán az akkor nem létező Şincai-líceumé?
Ezt akarja velünk, református kollégiumi öregdiákokkal, az akkori idők még élő tanúival megetetni? S az 1948–1959 közötti időszakban a 2. sz. Magyar Fiúlíceum és Ady Endre Magyar Tannyelvű Líceum egykori tanítványaival elhitetni, hogy ők a 2. sz. Román Líceumban tanultak? Vagy az általam több mint tízévnyi kutatómunka után ugyancsak Litteris et pietati sacrum címmel megírt háromkötetes munka nem is a kollégium történetének, hanem a Şincai-líceum vagy az Angelescu-gimnázium történetének eseményeit taglalja? Nahát, hogy mit meg nem ér az ember, ha sokáig él! De lényegében nem is minket, hanem a román közvéleményt igyekszik bizonyos meghatározott céllal megtéveszteni a rövid iskolatörténet szerzője.
A Şincai-líceum mai diákjai és azok szülei, avagy mások, akik az évkönyvükben megjelent „iskolatörténetet” vagy a Şincai honlapját olvassák, bizonyára el is hiszik a képtelen állításokat, zagyvaságokat, hiszen a valódi információkkal nem rendelkeznek.
Az állami levéltárban, az Akadémiai Könyvtárban, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, az Egyetemi Könyvtárban és máshol fellelhető kollégiumi elöljárósági és tanári gyűlések jegyzőkönyvei, a kollégium teljes levelezése, évenként rendszeresen kiadott évkönyvei, kimutatások tömegei és egyéb iratok sokasága tanúsítják a szerző állításainak valótlanságát. Csak tanulmányozni kell ezeket, és a valóságnak megfelelően, ferdítések nélkül írni történelmet.
De lássunk egy másik dokumentumot is. Ez egy román nyelvű prospektus, amely az 1989 utáni Şincait mutatja be. Ebben a Şincai Líceum alapítási évét 1921-re teszi az ismeretlen szerző. Amikor ezt a prospektust készítették (nincs rajta évszám, kb. tíz évvel ezelőtt készülhetett) az étvágy még nem volt túl nagy, megelégedtek az 1921-es (amúgy ez is légből kapott) alapítási évvel, de ahogy az évek teltek, az étvágy növekedett: előbb több évszázados lopott történelmet, majd újabban lopott jelmondatot is próbálnak szerezni maguknak.
Idegen tollakkal ékeskedni sem embernek, sem intézménynek nem illik. Mások megvalósításaira áhítozni, azokat eltulajdonítani, kisajátítani, nem a legjellemesebb cselekedet. Mint ahogy nem a legelegánsabb az sem, amit a szerző állít „műve” befejező mondatában, hogy ti. „öt évszázad ótaez az intézmény” (mármint írása megjelenésekor csupán 40 éve létező Şincai-líceum) „minden szeptemberben azok számára nyitja meg kapuit, akik Gheorghe Şincai-jal együtt mondják: sok hasznosat tettünk a nemzet és a nyelv dicsőségére.” Hát igen… Sokan azok közül, akik évszázadokon át a Református Kollégiumban tanítottak és tanultak, valóban sokat tettek a nemzet és a nyelv érdekében. Csak éppen nem olyan értelemben, ahogy azt a szerző gondolja.
Visszatérve az ellopott történetre és jelmondatra, a Şincai-líceum eltulajdonítási cselekedetét nemcsak a Református Kollégium, hanem egész magyar közösségünk és múltunk elleni támadásnak tekinthetjük. A magam és még élő iskolatársaim nevében is felszólítom a Şincai-líceum vezetőségét, hogy a Református Kollégium 450 éves történetét ne használja saját történeteként se honlapján, se kiadványaiban. A Şincai-líceum történetét az 1500-as évektől eredeztetni nem más, mint szemenszedett hazugság. Egyidejűleg felkérem a Şincai-iskola igazgatóságát, haladéktalanul vonja vissza levélpapírjairól a Református Kollégium több mint kétszáz éves jelmondatát, amit jogtalanul használ. Ez a jelmondat a Református Kollégiumé, és senki másnak nincs joga kisajátítani. Nem ők találták ki, és nem ők helyezték oda. Illene bocsánatot kérniük a magyar közösségtől és a Református Kollégiumtól, elkövetett hamisításaikért.
Kolozsvári József
Szabadság (Kolozsvár)2011. december 10.
Magyar monográfia Romániáról
Harminc szerző földrajzi, gazdasági és társadalomtudományi szempontból ír az ország átmeneti állapotáról Benedek József Románia. Tér, gazdaság, társadalom című kötetében, amelyet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Földrajztudományi Szakbizottságának tegnap délelőtti műhelykonferenciáján, a KAB székhelyén mutatta be.
Péntek János KAB-elnök szerint fontos időszerű elemzésről van szó, amely nemcsak múltba tekintést, hanem jövőbe mutató folyamatokat is tartalmaz. „Tizenöt rendszerezett fejezetben mutatnak be egy rendszerezetlen országot” – mondta. Ilyent írni magyarul, a román és az angol nyelv között vergődve, nem könnyű teljesítmény. Arra kell törekedni, hogy stilárisan és terminológiailag megfeleljen a követeleményeknek, és ennek érdekében helyes lenne, ha a lektorálást magyarországi szakember végezné. Ez a monográfia megkönnyíti sokféleségünk megértését, ami sokszor nehezen érthető és kezelhető, mégis jobb, mint az 1990 előtti helyzetünk – hangzott el.
Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője, emlékeztetett arra, hogy az idén megszavazott oktatási törvény lehetővé teszi az anyanyelven történő földrajztanítást. A lefordított tankönyvek azonban sok esetben hiányosak, ezért is fontos, hogy a segédanyagok legyenek elfogadhatóak, mint amilyen a most megjelent kötet is, amelyet mielőbb, minél nagyobb számban kell eljuttatni az iskolákba. Szerinte néhány éven belül bővített kiadásnak kellene követnie ezt a kötetet.
Benedek József, a könyv szerkesztője elmondta, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata első ilyen széles témakörű és méretű monográfiájának következő kiadása remélhetőleg tartalmazza majd az idei népszámlálás adatait is. A „jégtörő” kötet vezérelveként mindent a jellegzetes romániai térben helyeztek el. A gazdasági történelem, Erdély, Bánság és Partium vonatkozásában, külön hangsúlyt kapott.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)