udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 549 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 541-549 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2017. január 27.

Török Zoltán: Lesz 9. osztály a Brassaiban és az 5. osztály indulására is van lehetőség
A Kolozs megyei tanfelügyelőség tegnap délután döntött a jövő évi beiskolázási tervekről. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettest arról kérdeztük: milyen döntés született a Brassai Sámuel Elméleti Líceummal kapcsolatban, tekintettel arra, hogy az iskola tanári közössége a nap folyamán olyan állásfoglalást tett közé, amely az intézmény létének veszélyére hívja fel a figyelmet.
Török Zoltán a Szabadságnak azt nyilatkozta: a beiskolázási tervekről részletesen a pénteki sajtótájékoztatón fog beszámolni a tanfelügyelőség. Ami a Brassait illeti, annyit elmondott: egy 9. osztály marad, és megvan a lehetőség, hogy 5. osztály is induljon. (Vélhetően minderre abban az esetben kerülhet sor, ha az iskolának sikerül megfelelő számú gyereket toborozni.)
Értesüléseink szerint a Báthory két 5. osztálya biztos, ami pedig az Apáczait illeti, itt is indul 5. osztály. Az iskola kérése az volt, hogy ez olyan osztályként működhessen, amelynek egyik felében intenzív angol, másik felében pedig képzőművészeti szakirányú képzésen vehetnek részt a tanulók. Úgy értesültünk: megvan a lehetőség arra, hogy azok a tehetséges tanulók, akik rajzkészségüket tovább kívánják fejleszteni, megtehessék, pontosabbat azonban a pénteki tájékoztatón ígért a főtanfelügyelő-helyettes.
Szabadság (Kolozsvár)

2017. január 27.

Szilágyi Zsolt: Románia a kisebbségek asszimilációjára törekszik
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában reagált Klaus Johannis államfő azon kijelentésére, amelyben példaértékűnek nevezte országa kisebbségvédelmét. A Néppárt elnöke kijelentette: Románia a kisebbségek asszimilációjára törekszik, s mind a mai napig súlyos jogsérelmek érik az erdélyi magyar közösséget – olvasható a politikai párt mai sajtóközleményében.
„Nem számít újdonságnak, hogy a román politika modellértékűnek nevezi kisebbségvédelmét. Ha azonban Klaus Iohannis németként lett elnök – ahogy ezt szívesen hangoztatja minden olyan helyzetben, amikor szóba kerül a romániai kisebbségek védelme –, felvetődik a kérdés: miért nem akarja látni az erdélyi szászok és svábok helyzetét, akik az elmúlt évtizedekben szinte teljesen eltűntek Románia területéről? Ahhoz, hogy az országban élő kisebbségek helyzete valóban példaértékű legyen, a román valóságot kell megváltoztatni” – mondta Szilágyi Zsolt.
A Néppárt elnöke hozzátette: az önmagában sem megoldást, sem garanciát nem jelent, hogy – nemzetiségét tekintve – nem a románsághoz tartozó politikus tölti be az államfői tisztséget, hiszen a kérdés sokkal inkább az, hogy milyen elvek mentén politizál. „Teljesen mindegy, hogy a román államelnököt Iohannisnak, Băsescunak vagy épp Popescunak hívják. Sokkal fontosabb lenne, hogy – a valódi és elvárt kisebbségvédelemnek köszönhetően – ne kelljen az elkobzott egyházi vagyon visszaszerzéséért, a csángók nyelvtanuláshoz való jogáért, vagy épp a magyar orvosi- és gyógyszerészeti képzésért küzdjünk – nem beszélve a marosvásárhelyi gimnázium ügyéről” – jelentette ki Szilágyi.
Mint ismeretes, a román államfő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén kijelentette: német származása ellenére is elnöknek választották, ezért példaértékűnek mondható a román kisebbségvédelem.
Szabadság (Kolozsvár)

2017. január 27.

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását
 marosvásárhelyi táblabíróság pénteki ítéletében jogerősen betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását - adta hírül az egyik közösségi portálon a sör gyártója.
Az Igazi Csíki Sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert úgy vélte, hogy a sör gyártója eltulajdonította szellemi tulajdonát. A marosvásárhelyi táblabíróság szóvivője az MTI-nek elmondta: a táblabíróság elutasította az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Project Kft. és az ezt létrehozó Lénárd András fellebbezését, és érvényben hagyta a 2015 júliusában hozott ítéletet.
Az elsőfokú ítéletben a bíróság elrendelte, hogy a gyártó az ítélet jogerőre emelkedését követő 30 napon belül vonja vissza Igazi Csíki Sör néven árult termékét a piacról, és a visszavont terméket semmisítse meg. Azt is megtiltotta a Lixid Project Kft.-nek, hogy awww.csikisor.com és a www.csikisor.ro domainneveket használja
MTI
Szabadság (Kolozsvár)

2017. január 27.

Hivatalos: két magyar 9. osztállyal indul kevesebb Kolozsváron
A Kolozs megyei magyar gyermekek létszáma jóval nagyobb arányban csökkent, mint a többségi közösségé, ennek következtében két gimnáziumi 9. osztállyal kevesebb indulhat el a következő tanévben – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő. 
Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes ugyanakkor a magyar sajtó képviselőinek elmondta: amint az várható volt, nem indíthatja el kilencedikes természettudomány osztályát a kolozsvári Brassai Sámuel-gimnázium, és az Onisifor Ghibu-gimnáziumban sem indul magyar tannyelvű kilencedik osztály.
Mint korábban megírtuk, az Apáczai Csere János-gimnázium megkapta a kért ötödik osztályt, de nem lesz idegennyelv- és képzőművészeti képzést nyújtó, vegyes profilú osztály, ahogyan azt a vezetőség kérte. A tanintézet viszont lehetőséget kap arra, hogy délutáni foglalkozások keretében tartsanak rajzórákat, amelyekre nemcsak a gimnázium, hanem a többi kolozsvári iskola diákjai is járhatnak – erősítette meg csütörtöki információinkat Török Zoltán.
Valentin Cuibus a sajtótájékoztatón elmondta: tavalyhoz képest 98 gyerekkel csökkent az iskolás korú gyerekek létszáma: 4960-ről 4862-re. Ezért míg 2016-ban 188 osztály indult el, idén ősszel csak 184 fog. Az eddigi 85, elméleti képzést nyújtó osztály helyett csak 80 indulhat idén, a felekezeti oktatásban eggyel csökken az osztályok száma 23-ról 22-re. A műszaki (technikai) osztályok száma is csökken 48-ról 41-re, ellenben nő a szakiskolai osztályok száma 32-ről 41-re. Cuibus azt is kiemelte, hogy a gyereklétszám sokkal drasztikusabb mértékben csökkent a magyar tagozaton.
„Sajnos 78 jövendőbeli magyar kilencedikes diákkal van kevesebb, mint tavaly, miközben a román tagozaton csak 10 fővel csökkent a létszám. Ha megfigyelték, a többségi oktatásban is két osztályt szüntettek meg, pedig csak tízzel kevesebb a gyerekek száma, a magyar tagozaton is csak két osztály nem indulhat el jövőre, a jóval nagyobb létszámcsökkenés ellenére” – magyarázta a tanfelügyelőség döntését később Török Zoltán. Hozzáfűzte, a román osztályok átlagosan véve 26,8 fős lélekszámmal működnek, míg a magyar osztályok esetében 23 gyerek jut egy osztályra. Kiemelte: hosszas tárgyalások előzték meg a döntést, hogy ne csökkentsék még jobban a magyar osztályok számát.
„Úgy érzem, itt nyertünk egy kicsit, mert ha ugyanazoknak a kritériumoknak kellett volna megfelelnünk, mint a többségieknek, akkor most nem lenne 22 kilencedik osztályunk se, hanem csak 20 maradt volna” – részletezte a főtanfelügyelő-helyettes. Újságírói kérdésre elmondta: a döntés előtt valamennyi, objektíven mérhető eredményességi mutatót figyelembe vettek. „Én tudom, hogy fájó ez a döntés, amit meghoztunk, de ezt nyilván valamire alapozni kellett. Nagyon sok javaslat volt, hogy hol kell osztályt felszámolni, de nagyon nehéz egy olyan osztályt megszüntetni, ahol 8-as fölött volt a múlt évben az utolsó általános jegy, amellyel be lehetett jutni, és az érettségizők átmenési aránya 100 százalékos volt” – magyarázta.
A Brassai esetében azért esett a szomorú választás az elméleti képzést nyújtó osztályra, mert a turisztikai szakosztály irány nagyobb volt a szülők és gyerekek érdeklődése. A Krónika kérdésére, hogy mennyire megalapozott az iskola tanári közösségének a félelme, hogy módosulni fog az iskola jogi státusa – vagyis átalakul szakközépiskolává, ennek nyomán pedig nem működtethet elemi (nullától negyedik osztályig tartó), valamint 5–8-as tagozatot sem – Török Zoltán úgy vélte, ettől nem kell tartani. „A román tagozaton valóban volt rá példa, hogy a szakiskolák esetében az 1–8 osztályos oktatást máshová költöztették, de ez nem azt jelenti, hogy a magyar tagozaton meg kell szüntetni az elemi és általános iskolai osztályokat. Szerintem a Brassai esetében nyugodtan maradhat. De ezzel várjunk még egy keveset, ugyanis ha jövőre 20–30 gyerekkel nagyobb lesz a létszám, a két megszüntetett osztályból az egyiket simán visszakaphatjuk. Ez a Brassai esetében azt jelentené, hogy ugyanúgy működhet, mint eddig.”
A magyar szakiskolai osztályok ugyanakkor változatlanul ugyanabban a számban működhetnek tovább a kolozsvári Református Kollégium szakiskolájában, a kincses városban található közlekedési műszaki szakközépiskolában és a válaszúti mezőgazdasági szakiskolában. Ami az ötödik osztályt illeti, idén 98-cal kevesebb a negyedik osztályt befejező magyar diákok száma Kolozs megyében. Az ő esetükben egyedül a Báthory István Gimnázium esetében született kedvezőtlen döntés: a 66, negyediket végző gyerek számára 3 osztályt kértek , de csak kettőt hagytak jóvá.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2017. január 27.

Nem ismer határokat a magyar felvételi tájékoztató
Idén már harmadszor szerepelnek a hivatalos felvételi tájékoztatóban a Magyarországgal szomszédos országok magyar nyelvű felsőoktatási képzései, mert a kormányzat egységes Kárpát-medencei felsőoktatási térben gondolkodik – mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel.
Az államtitkár kifejtette: az Oktatási Hivatal által biztosított tájékoztató az általános részben a szomszédos országok – Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna – felsőoktatási felvételi eljárásairól nyújt átfogó információkat, ezzel segítve azokat a külhoni és magyarországi érdeklődőket, akik a határon túli felsőoktatási intézmények valamelyikében szeretnék folytatni tanulmányaikat magyar nyelven.
„A határon túli felsőoktatási képzésekről nemcsak általános információkat, hanem a konkrét szakokkal és képzésekkel kapcsolatos feltételeket ismerteti a tájékoztató országonkénti és intézmény szerinti bontásban" – közölte Rétvári Bence.
Hozzátette: a Felvi.hu oldalon olvasható tájékoztatás kitér a jelentkezési feltételekre és a jelentkezés módjára; a határon túli képzések szintjeire, a képzésekhez szükséges bizonyítványokra, oklevelekre, végzettségekre és felvételi vizsgákra; továbbá arra, hogy milyen, a felvételhez szükséges vizsgákat lehet magyar nyelven vagy magyar fordítással letenni.
Így egy helyen könnyen megismerhetőek az állami ösztöndíjas képzések, a felvételi során alkalmazott rangsorolás, pontszámítás, a felvételi eljárás és a képzések költsége, valamint, hogy hol és hogyan kérhető vagy érhető el a felvételi eljárásról szóló hivatalos tájékoztatás vagy magyar nyelvű információ.
Az először 2015 januárjában megjelentetett külhoni magyar felsőoktatási tájékoztató is hozzájárult ahhoz, hogy a határon túli képzésekben több mint 16 ezer magyar hallgató vett részt a 2015/2016-os tanévben, akik közül több százan az anyaországból érkeztek – hangsúlyozta az államtitkár. Rétvári Bence szerint a korábbi tanévekben összesen 21 külhoni felsőoktatási intézmény 334 képzése volt végezhető magyar nyelven.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

2017. január 27.

Zászlóháború újratöltve
„Bukovinában lehet, mert az egy romániai tartomány” 
Nem kevesebbet állítottak a megyei tanács tegnapi soros ülésén a román tanácsosok, mint azt, hogy Gura Humoruluiban azért lehet felvonni Bukovina zászlóját, mert az egy romániai tartomány.
Újratöltötték a zászlóvitát a megyei tanács tegnapi rendes ülésén. A napirenden szerepelt ugyanis a Magyar Polgári Párt egy határozattervezete, amely arról szólt, hogy a tanács fogadja el azt az öt zászlót, a székelyt, a magyart, a németet, az izraelit és az amerikait, amelyeket Kulcsár-Terza József adományozott a testületnek. A román tanácstagok egymás szavába vágva magyarázták, hogy az nem lesz jó, mert mi lesz, ha „számon kéri valaki”, és miért pont ezek, és miért nem mások, vagy miért nem az Európai Unió összes zászlója, és így tovább.
Tamás Sándor, aki ugyan „nem akart Kulcsár-Terza ügyvédje lenni” felemlegette, hogy mivel indokolta az adományozó a döntését, és hogy egyébként máshol, például Gura Humoruluiban, katonai tiszteletadás mellett, egyházi és közméltóságok jelenlétében fel lehet húzni Bukovina zászlóját, Neamţi várára is ki lehet tűzni Moldva lobogóját, ám mi, ezt nem tehetjük meg a székely zászlóval.
„Ez azért van, mert Bukovina egy romániai régió” – vágta rá Florentina Teacă szociáldemokrata tanácsos. Tamás Sándor csak a fejét kapkodta. „Mert Háromszék hol lenne? Eddig ugyanis abban a tévhitben voltam, hogy ez is Románia része” – mondta a tanácselnök. 
Mielőtt a román tanácstagok újabb magas labdákat adtak volna fel a tanácselnöknek, Sabin Calinic megpróbálta normálisabb kerékvágásba terelni a vitát. Indítványozta, hogy most ne döntsenek a székely zászlóról, amelyen szerinte „a magyar királyi címer egyszerűsített változata van”, hanem halasszák el, és készítsenek elő egy új tervezetet, amellyel az unió összes zászlóját kitűzik, de a testület elutasította a kezdeményezést, és öt ellenszavazat és egy tartózkodás mellett elfogadta a határozattervezetet. 
E. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. január 27.

Apokaliptikus látomások
Az apokalipszis a keresztény (keresztyén) kultúrában a végítélettel jelent egyet a János jelenésekről (Károli, református) és János jelenéseic. (újabb keletű egyetemes fordítású) újszövetségi könyvek alapján, jóllehet eredeti görög jelentése csupán kijelentés, kinyilatkoztatás, leleplezés. A pontosítás azonban szinte fölösleges, mit sem változtat a beidegződött közfelfogáson: az apokalipszis a véget jelenti.
Nos, csütörtökön este az egyik romániai tévéadón (Antena 3) a műsorvezető ilyen apokaliptikus látomást vetített előre, Románia szétcincálásának szándékát, két tényből kiindulva. Az egyik az, hogy a hazai Monitorul oficialban (Hivatalos Közlöny) csütörtökön megjelent a székelyföldi autonómiára vonatkozó tervezet, a másik szerint Igor Dodon, a Pruton túli, egykor szovjet tagállam Moldova Köztársaság (kétségkívül oroszbarát) elnökének (nemrégi megválasztása után az első, kétségtelenül jelzésértékű) moszkvai látogatása során Putyin elnöktől régi térképet kapott ajándékba, amely egy jó kétszáz éves (az 1812-es orosz–török háború utáni) állapotot rögzít. E térképen a mai, Pruton túli (a folyótól keletre eső) Moldova határa a jelenleginél jóval nyugatabbra húzódik, azaz a mai Románia (moldovai) területének jelentős részét is magában foglalja. Ami, világos, egyértelmű kifejezése annak, mondja a viszonylag még ifjú titán, a csúsztatásokhoz remekül értő műsorvezető, hogy Romániára hatalmas veszély leselkedik: a magyarok (az egyre erősödő gazdaságú Magyarország támogatásával) meg a Pruton túli moldávok, Oroszországgal a hátuk mögött, a mai Románia darabokra – pontosabban három részre – szaggatását készítik elő gondos aknamunkával.
Legyetek résen, románok, mert ez vár rátok, üzente félreérthetetlenül a műsor.
Hogy Putyin elnök miért kedveskedett vendégének egy ilyen térképpel, nehezebb értékelni. Talán tudta, hogy nem minden államfő van egészen tisztában országa történelmével (rosszindulatú belemagyarázás, mondhatná a művelt olvasó – talán valóban), s egy adalékkal hozzájárult vendége kiműveléséhez. Lehet, hogy fogalma sem volt arról, milyen kommentárokat válthat ki az eset. Esetleg e gesztussal arra biztatta volna (barátként kezelt) vendégét, hogy kebelezze be – az orosz támogatással – a térkép által neki szánt területeket?
E helyzet mindenesetre furcsa és szokatlan lenne, hiszen eddig a mai Romániában számos alkalommal felvetődött a Moldovával való egyesülés (Moldávia Románia általi bekebelezése), amelynek a folyón innen és túl is vannak valamelyes számú hívei. Most azonban az irány a figyelmeztetés szerint fordított lenne.
Ennél azonban időszerűbb és fájóbb a Székelyföld autonómiájára vonatkozó elképzelés, mely szerint a magyarok, lám, megint Erdélyt akarják.
Ez a méreg, nem a ciánkáli!
De kik is „a magyarok”?
A Gyergyószéki Székely Tanács által megalakított tíztagú kezdeményező bizottság által tavaly novemberben beterjesztett tervezet szövege jelent meg tegnapelőtt a Hivatalos Közlönyben – a szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanácsnak a kezdeményezés elutasítását javasoló véleményezésével együtt. Ez utóbbi szerint a kezdeményezés az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami, alkotmányellenes entitás létrehozását irányozza elő.
Bizony. Az autonómia, gondolják sokan, hazai román történészek, politológusok, újságírók, maga az állami lét apokalipszise.
A pozitív és a teória ellen szóló európai példák (Olaszország, Spanyolország, Belgium, Finnország) nem számítanak.
„Ha a tények zavarnak, félre kell tenni őket” – állítja Murphy. Félre is teszik. Mindig és mindenhol a politikában, nem csak itt és most.
A Hivatalos Közlönyben megjelent tervezetnek, mellesleg, a minimálisnál is kevesebb az esélye arra, hogy „átmenjen”. Egyrészt legalább tíz megyéből százezer aláírással kellene támogatni, hogy egyáltalán a parlament elé kerüljön, de a törvényhozásban abszolút többséggel rendelkező, valamint az ellenzékben lévő párt is jelezte: a tervezet ellen szavaz.
Az RMDSZ, a romániai magyarság kétségkívül legreprezentatívabb képviselője képviselőházi frakcióvezetője szerint ideje „nagyon nyíltan” beszélni a romániai kisebbségvédelem eszközeiről.
Az RMDSZ-nek van egy saját törvénytervezete Székelyföld autonómiájáról, amelyet közvitára bocsátott, de amely még nem került napirendre.
Pedig nem ártana tudni, hogy hány is az óra.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2017. január 27.

Jó könyvek a történelemről és szórványról
„A januári hidegben egy izgalmas, forró hangulatú rendezvényre várjuk az aradi könyvbarátokat” – szólt a szerda esti eseményt beharangozó számos cikk egyik mondata.
Januári hideg kétségtelenül volt, bizonyára ez az oka annak, hogy a Jelen Ház nagytermében az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületének szervezésében megtartott rendezvénynek kicsivel kevesebb résztvevője volt a szokásosnál, amikor pótszékeket is be kellett hozni, hogy minden érdeklődő elférjen a jókora teremben. Panaszkodni így sem kell: a világ számos, Aradnál nagyobb városában örülnének, ha ekkora közönséget vonzana egy könyvbemutató, amely most, nálunk – többek között – két értékes alkotást, mindkettő Szilágyi Aladár munkája, ajánlott az olvasók figyelmébe. 
A Nyugati Jelenben, valamint az Irodalmi Jelen legutóbbi számában megjelent beharangozó, figyelemfelkeltő (Murvai Miklós és Réhon József tollából származó) cikkek olyan bőséggel és részletességgel beszéltek aSzámon tartott országés a Besztercétől a Bánságig című kötetekről, hogy a krónikás már-már fölöslegesnek érzi magát a könyvbemutató értékelésénél, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy aligha mondhat újat és érdekeset.
Annyit talán mégis, hogy a nagyváradiak kezdeményezése egy Szilágyi Aladár-sorozat kiadására – amelyben kiemelkedő, de inkább meghatározó szerep jutott a nemcsak újságírónak, hanem szerkesztőnek, könyvkiadónak is kiváló Szűcs Lászlónak – több mint dicséretes. Tessék elgondolni: Szilágyi könyvei nélkül honnan ismerhetné meg a mai, kisebbségi létbe szorult magyar olvasó annak a 24 romániai nemzetiségnek az életérzését, mindennapjait, amelyet Szilágyi riportjai elénk tárnak? És honnan tudná a jövő magyar nemzedéke (remélhetőleg még lesz olyan), hogy miként éltek, gondolkodtak, reméltek (vagy már nem) a XXI. század elején a ma már csak szinte nyomokban létező, egykor virágzónak mondható kisebbségek?
Az előző köteteket követően most a magyar szórvány került a szerző figyelmének középpontjába: a Beszterce, Bihar, Arad, Temes megyei magyarság. A szerzőnek, úgymond, kutyakötelessége felmutatni a pozitív, előremutató példákat (ha vannak ilyenek, és még vannak) arra vonatkozólag, hogyan próbálja meg a szórványmagyarság, főleg ha rátermett és elkötelezett vezetői akadnak, megőrizni önmagát. A statisztika azonban, még akkor is, ha nem mindig tökéletesen megbízható, számokban, adatokban tükrözi: a hazai magyarság (és nem csak a szórvány!) nagy gondban van, s csak a demográfiai magatartás gyökeres változása (világosabban: a mostaninál sokkal több gyermek nemzése és magyarságban való felnevelése) hozhat igazi eredményt.
A Számon tartott ország egy ötödik kötetéhez érkezett, az anyaország történetéről szóló interjúsorozat újabb könyve. Évekkel ezelőtt a Váradon elindított (azóta, mint hallom, Marosvásárhelyre, Sepsiszentgyögyre is kiterjesztett), a magyarországi történelemkutatás jeles képviselői által tartott előadássorozat ihlette. Öt évadon keresztül – nemrégiben indult a hatodik – , különböző nézőpontokból és témakörökből kiindulva félszáznál jóval több előadó értekezett a magyar történelemről. És kell-e mondanunk: a széles közönség számára a történelmi művek egyrészt hozzáférhetetlenek, másrészt (ha nem lennének is megközelíthetetlenek) olykor nehézkesek, túlságosan részletezőek, egy, a történések kvintesszenciáját népszerűbb, felfoghatóbb változatban tárgyaló előadást azonban szívesen hallgatnak meg és könnyebben fognak fel az emberek.
Szilágyi Aladár eddig öt interjúkötete a magyar történelem egy évezredét hozza közel az olvasóhoz „népszerű” formában, olvasmányosan, és a legújabb kutatások fényében igazítja el őket a történelem sokszor igen bonyolult labirintusában – hangsúlyoz vagy háttérbe helyez (eddigi tudásunkhoz képest) személyiségeket, történéseket, „naprakész” ismeretekkel vértez fel bennünket.
Persze, ha figyelmesen olvasunk.
A szerda esti összejövetelen Murvai Miklós fő szervező, Réhon József (Szilágyi Aladár egykori aradi tanára) szólalt fel, mielőtt a szerkesztő-kiadó (kiadójának előzőleg megjelent könyveiről is beszámoló Szűcs László)  Szilágyi Aladárral beszélgetett volna bemutatott köteteiről. Színvonalas, jó hangulatú, szép este volt. Kár, hogy az ifjúság (mégiscsak az lenne a jövőnk) teljes mértékben hiányzott. 
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2017. január 27.

Kolozsváron ülésezett az RMGE elnöksége
Tágra nyíltak a magyar gazdatársadalom lehetőségei
Január 24-én, Kolozsváron tartották a Romániai Magyar Gazdák Egyesültének az elnökségi ülését, ahol Kocsik József AMMGE-elnökkel együtt részt vett ifj. Zágoni Szabó András megválasztott ügyvezető elnök is, akit most iktattak be a tisztségébe.
Sebestyén Csaba országos elnök beszámolójában kitért a gazdaegyesület átszervezésének a szükségességére. Vagyis, minden megyei szervezetnek jogi személyiséget kell szereznie, hogy a kibővülő tevékenységi körüknek eleget tehessenek. Az RMDSZ színeiben parlamenti képviselethez jutott országos elnök vázolta mindazokat a feladatokat és terveket, amelyeket az ország törvényhozásában a magyar gazdatársadalom érdekében akar kifejteni, megvalósítani.
Tekintve, hogy az országos elnök közvetlenül hozzájuthat minden szükséges információhoz, illetve az RMDSZ frakcióinak a támogatásával a döntéshozatalban is előmozdíthatja a magyar gazdatársadalom érdekeinek az érvényesítését, soha nem tapasztalt mértékben nyíltak tágra a kibontakozás lehetőségei – sommázta a kolozsvári elnökségi ülésen szerzett tapasztalatait Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke. 
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2017. január 27.

Szülői felszólalás a marosvásárhelyi tanácsülésen „Továbbítsák a beiskolázási tervet!”
A tanács tegnapi ülésén még a napirend előtt több, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetével kapcsolatos felszólalás hangzott el. Néhány szülő ismét megjelent a testület előtt, követelve a törvények betartását, a katolikus gimnáziumot is magába foglaló beiskolázási terv továbbítását a megyei tanfelügyelőségre
A szülők a Ne játsszatok a gyermekeink sorsával! magyar és román feliratú pólóban jelentek meg a tanácsülésen, felhíva a képviselők figyelmét arra, hogy a hónapok óta tartó bizonytalanság még nem szűnt meg, az iskola helyzetére a polgármesteri ígéretek ellenére sem találtak megoldást az illetékesek. Csíki Zsolt, az RMDSZ frakcióvezetője magyarul és románul szólította fel az iskolákkal foglalkozó igazgatóság illetékesést, Horaţiu Lobonţot, hogy még másnap (ma – szerk. megj.) továbbítsa az iskolahálózatra vonatkozó tervezetet a megyei tanfelügyelőségre, a szaktárca ugyanis meghoszszabbította a beiskolázási tervekre vonatkozó javaslatok benyújtási határidejét. „Ezek a szülők teljes bizonytalanságban vannak. Január 12-ig az illetékesek nem adták le az iskolahálózat tervét. Ha ezúttal sem teszik meg, más módon fogunk eljárni” – közölte a képviselő, aki egyúttal azt kérte, a tanács jelöljön ki egy képviselőt a Római Katolikus Gimnázium igazgatótanácsába.
Horaţiu Lobonţ a fentiekre reagálva kijelentette: volt egy egyezségük a tanfelügyelőséggel, időben vannak a javaslatok kidolgozásával, jövő héten továbbítják a tervet a tanfelügyelőségnek. Hermann Mark Christian „üzente” a polgármesternek (aki ezúttal sem volt jelen a tanácsülésen – szerk. megj.), hogy „véget kellene vetni a vizek felkavarásának, annak, hogy a harmónia városában egymásnak uszítsák a két közösséget”, ugyanakkor tiltakozott, amiért a POL képviselőit nem engedték be a gimnáziummal kapcsolatos tanácskozásra, illetve egy második megbeszélést titokban tartottak meg. Matei Dumitru képviselő (egykori főtanfelügyelő) szerint az első tanácskozáson több közgyűlési képviselő is részt vett, de megoldás azért nem születhetett, mert az éppen funkcióban levő főtanfelügyelőt leváltották. Ezért kellett összehívni egy újabb találkozót az érintettek között, amikor is kérték a szaktárcától a hivatalos iratokat, amelyek azt kellett volna igazolják, hogy a tanintézettel minden rendben van. „A politikum belekeveredése az iskola ügyébe ártalmas, és bár egyesek frusztráltak, a tárgyalások építő jellegűek voltak” – közölte Matei. Az ülésen szót kapott Csiki Csengele, a Római Katolikus Gimnáziumban tanuló diákok szülői bizottságának tagja, aki emlékeztette a polgármestert a novemberi közgyűlésen tett kijelentéseire, illetve Claudiu Maiort, a városvezető tanácsadóját a január 13-i tanácskozáson tett – és meg nem valósult – ígéreteire. „A Római Katolikus Gimnázium állami iskola, ahol több mint 400 diák tanul, és a polgármesteri hivatalnak, illetve a helyi tanácsnak be kell tartania a szakminisztériumnak a 2017–18-as tanévre, a beiskolázási tervre vonatkozó rendeleteit. Követeljük, hogy a polgármesteri hivatal iskolaigazgatóságának illetékesei továbbítsák a tanfelügyelőségre a beiskolázási tervet, hiszen a gyermekek alapvető jogait be kell tartani, és a Római Katolikus Gimnázium jogi személyiséggel rendelkező intézmény. A gyermekeknek ott kell tanulniuk továbbra is, ahol eddig tanultak” – jelentette ki Csiki Csengele. A közgyűlésen szó esett az ülések nyilvánossá tételéről, urbanisztikai tervezetekről szavaztak a képviselők, illetve a tanács jegyzőjének szakmai minősítéséről is titkos szavazást tartottak. A részletekre visszatérünk.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

2017. január 27.

Értéktudatosítás Kisbaconban
A Nagybacon, Kisbacon és Szárazajta óvodáiban és iskoláiban dolgozó pedagógusok 2014-ben sikeres együttműködési programot valósítottak meg, ennek folytatásaként 2016-ban szűkebb körben is megpályáztuk a Bethlen Gábor Alapkezelő újabb hasonló kiírását. A kisbaconi iskola és óvoda eddig is jó kapcsolatban állt, de közös programjainkhoz sokszor szűkösnek bizonyult a keret.
Faluszinten azonban szükség van az egyre kisebb létszámú intézmények együttműködésére, az iskola-óvoda-család kapcsolat erősítésére. Célunk az volt, hogy az itt élők feltérképezzék a falu értékeit, ráébredjenek a helyi erőforrások adta lehetőségekre, és ne engedjenek az elvándorlási kényszernek. Pályázatunkat kedvezően bírálták el, így százezer forint állt rendelkezésünkre, amiből négy eseményt szerveztünk.
Október 15-én szüreti mulatságot rendeztünk: székely ruhában, szüreti dalokat énekelve felvonultunk a falu utcáin, majd az utcán körcsárdást jártunk élő zene kíséretében, este pedig táncházat tartottunk Lakatos Ágnes irányításával. Október 25-én a kenyér útját követtük a Bodvaj Egyesület támogatásával. A helybelieknek természetes, hogy van Benedek Elek-emlékház, működő vízimalom, tájház, meseillusztrációs kiállítás a faluban, de ritkán adódik alkalom megtekintésükre. E napon kenyérmadár és kürtőskalács sütésére is sort kerítettünk. Október 30-án gasztronómiai napot tartottunk: megtanultuk a hagyományos kisbaconi reszelt leves receptjét, a kürtőskalács eredetét, elkészítési módját. Kétméteres kürtőskalácsot sütöttünk, amelynek rúdját  külön erre az alkalomra, bérmentesen készítette két helybeli férfi. A református egyház jóvoltából a régi paplakban terítettünk meg.December 22-én karácsonyváró ünnepélyt tartottunk a kultúrotthonban. Részt vettek az óvodások, kisiskolások, pedagógusok, a gyerekek családjai, népi mesterek, a Népiskola hallgatói, a helyi szervezetek, támogatók képviselői, érdeklődők. Az óvodások és az iskolások külön gyermekjátékcsokrot adtak elő, Kolcza Judit tanítónő beszámolt a pályázatról, és bemutatta a Népi mester(ség)ek tárháza című kiadványt, amely négyhavi kérdőívezés eredménye. A gyermekek szüleikkel együtt közel 50 élő népi mestert kutattak fel a faluban. A gyűjtőmunka eredményeként egyedi, hiteles, írásos és igen sikeres dokumentum született. A műsor a kisiskolások karácsonyi összeállításával, kézműves-kiállítással és -vásárral zárult.Programjainkban 40 (óvodás és kisiskolás) gyermek, 3 pedagógus, 80 szülő, 10 nagyobb testvér és mintegy 100 más személy (népi mesterek, falubeliek, érdeklődők, turisták) vett részt. Tapasztalataink szerint igény van hagyományápoló és identitáserősítő programok szervezésére: nagyon sok pozitív visszajelzést, megerősítést kaptunk a családok, a faluközösség, az intézményvezetők és feletteseink részéről, ezért jövőben is szeretnénk folytatni, mert úgy érezzük, hogy a pedagógusnak a faluközösség lámpásának kell lennie, és tennie kell a közösség fejlődése és megmaradása érdekében.
Kolcza Judit tanítónő, 
Veres Ildikó óvónő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 27.

Egyedül maradhat a GYSZT (Székelyföld autonómiastatútuma)
Megjelent a Hivatalos Közlönyében tegnap a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezet, amelyet polgári kezdeményezésként akar a parlament elé terjeszteni a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) által megalakított tíztagú kezdeményező bizottság. A kezdeményezést a Székely Nemzeti Tanács korábban nem támogatta, és most sem, a román politikum máris vehemensen elutasítja, míg az RMDSZ még nem alakította ki álláspontját a kérdésben.
A tavaly novemberben beterjesztett tervezet szövege együtt jelent meg a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács véleményezésével, amely a kezdeményezés elutasítását javasolja. Az indoklásban a szakértők kifejtik: a kezdeményezés az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását irányozza elő, ami alkotmányellenes.„A következő lépés az aláírásgyűjtés kell legyen” – mondta Árus Zsolt, a GYSZT elnöke, a kezdeményezők egyike. Hozzátette, hogy Gyergyószéken jövő héttől megkezdik a szükséges támogató aláírások gyűjtését, de az országos aláírásgyűjtés megszervezésének feladata szerinte a Székely Nemzeti Tanácsra (SZNT) hárul. Izsák Balázs, az SZNT elnöke korábban kifejtette: racionálisabb megoldásnak tartja, hogy az erdélyi magyarság decemberben megújult parlamenti képviselete terjessze a törvényhozás elé az autonómiastatútumot. A polgári kezdeményezésre csak alternatív lehetőségként tekint, mivel annak feltételeit nagyon nehéz teljesíteni. Az állampolgárok akkor kezdeményezhetik egy törvénytervezet parlamenti megvitatását, ha azt legalább százezren támogatják, legkevesebb tizenegy megyéből. Az aláírásgyűjtés előfeltétele, hogy a tervezetet a törvényhozási tanács véleményezze, és az megjelenjen a Hivatalos Közlönyben. Izsák Balázs tegnap már jelezte, nem fognak aláírásgyűjtést szervezni. Lapunknak az elnök elmondta: szerinte túl nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a kezdeményezésnek, mivel Romániában kevés példa van ilyenre, nemcsak ebben a témakörben. Izsák Balázs továbbá utalt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal született egyezségükre, mely értelmében első körben felmérnék, hogy a Székelyföldön kívüli megyékben milyen eséllyel indulhat az aláírásgyűjtés, majd ezt követően cselekednének. Ami a GYSZT kezdeményezését illeti, Izsák Balázs elmondta: olyan akcióról van szó, melyet egy szűk kör indított, nincs mögötte sem szervezés, sem közösségi támogatottság, ráadásul a kezdeményezők „internetről letöltött” dokumentumot küldtek el a törvényhozási tanácsnak, tehát még azt sem lehet állítani, hogy alkotómunka állna az egész mögött. Arról pedig, hogy Árus Zsolt úgy véli, az országos aláírásgyűjtés az SZNT feladata, az elnök csak annyit mondott: nincs tudomása arról, hogy a szervezetnek ilyen kötelezettsége lenne, vagy hogy erre felszólítható lenne.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint itt az ideje nagyon nyíltan beszélni a romániai kisebbségvédelem eszközeiről. A frakcióvezető a News.ro megkeresésére elmondta: a polgári kezdeményezést még nem vitatták meg, az RMDSZ még nem alakította ki erről az álláspontját.
Zsigerből elutasítják
A Hargita és Kovászna megyei etnikai alapú politizálás visszatérő rögeszméjének nevezte Titus Corlăţean volt külügyminiszter a törvénytervezetet. A Szociáldemokrata Párt szenátora a News.ro hírügynökségnek nyilatkozva tegnap úgy értékelte, semmi esélye sincs annak, hogy a tervezetet a parlament megszavazza. Szintén az alkotmányra hivatkozva jelezte Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) ideiglenes elnöke, hogy a kezdeményezők nem számíthatnak a liberálisok támogatására. „Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Egyetlen alkotmányellenes kezdeményezés sem élvezheti az NLP támogatását”  – szögezte le.A Székelyföld autonómiastatútumáról először 2004-ben, majd (egy módosított tervezetről) 2012-ben rendeztek szavazást a parlamentben. A tervezeteket, amelyeket akkor az RMDSZ néhány törvényhozója kezdeményezett, mindkét esetben érdemi vita, egyetlen román támogató voks nélkül vetették el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 27.

A határon túli magyar nyelvű képzésről tájékoztatnak
Idén már harmadszor szerepelnek a hivatalos felvételi tájékoztatóban a szomszédos országok magyar nyelvű felsőoktatási képzései, mert a kormányzat egységes Kárpát-medencei felsőoktatási térben gondolkodik – mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára tegnap.
Az államtitkár kifejtette: az Oktatási Hivatal által biztosított tájékoztató az általános részben a szomszédos országok – Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna – felsőoktatási felvételi eljárásairól nyújt átfogó információkat, ezzel segítve azokat a külhoni és magyarországi érdeklődőket, akik a határon túli felsőoktatási intézmények valamelyikében szeretnék folytatni tanulmányaikat magyar nyelven. A határon túli felsőoktatási képzésekről nemcsak általános információkat, hanem a konkrét szakokkal és képzésekkel kapcsolatos feltételeket ismerteti a tájékoztató országonkénti és intézmény szerinti bontásban – közölte Rétvári Bence.Hozzátette: a Felvi.hu oldalon olvasható tájékoztatás kitér a jelentkezési feltételekre és a jelentkezés módjára; a határon túli képzések szintjeire, a képzésekhez szükséges bizonyítványokra, oklevelekre, végzettségekre és felvételi vizsgákra; továbbá arra, hogy milyen, a felvételhez szükséges vizsgákat lehet magyar nyelven vagy magyar fordítással letenni.Így egy helyen könnyen megismerhetőek az állami ösztöndíjas képzések, a felvételi során alkalmazott rangsorolás, pontszámítás, a felvételi eljárás és a képzések költsége, valamint, hogy hol és hogyan kérhető vagy érhető el a felvételi eljárásról szóló hivatalos tájékoztatás vagy magyar nyelvű információ. Az először 2015 januárjában megjelentetett külhoni magyar felsőoktatási tájékoztató is hozzájárult ahhoz, hogy a határon túli képzésekben több mint 16 ezer magyar hallgató vett részt a 2015/2016-os tanévben, akik közül több százan az anyaországból érkeztek – hangsúlyozta. A korábbi tanévekben összesen 21 külhoni felsőoktatási intézmény 334 képzése volt végezhető magyar nyelven – közölte Rétvári Bence.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 27.

Újabb felzárkóztatási kísérlet
A roma lakosság felzárkóztatása céljából újabb hosszú, nemzetközi programhoz csatlakozott Sepsiszentgyörgy önkormányzata: a 30 hónapra terjedő projekt során a szociális szolgáltatásokat végző intézmények együttműködését kívánják javítani a cigányok esélyegyenlőségének előmozdítására, és új eszközöket, módszereket kívánnak kidolgozni a jelenleg zömmel munkanélküli felnőtt romák foglalkoztatására, munkaerőpiaci elhelyezkedésére.
A RARE nevű program 2017 januárjától 2019 júniusáig tart, kezdeményezője és vezetője a magyarországi Máltai segélyszolgálat, résztvevői civil szervezetek, szociális intézmények, kutatóintézetek, helyi és regionális hatóságok, állami és minisztériumi szervek Magyarországról, Romániából, Bulgáriából, Szerbiából, Szlovákiából és Csehországból. Összköltsége meghaladja a kétmillió eurót, ebből 124 ezer euró jut Sepsiszentgyörgyre, a pénz nagyobbik része azonban európai és állami alapokból jön, a város mindössze kétszázalékos önrésszel (közel 2500 euróval) járul hozzá. A programhoz való csatlakozást az indokolja, hogy mindeddig igen kevés eredményt sikerült elérni a roma lakosság – Európa legnagyobb kisebbsége – társadalmi beilleszkedését illetően, minden erőfeszítés dacára e közösség tagjai továbbra is nagy mértékben kirekesztettséggel és diszkriminációval küzdenek, a munkához, egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz való hozzáférésük pedig korlátozott – azok a döntéshozók pedig, akiknek feladatuk a helyzet javítása, még mindig nem tudják hatékonyan kezelni a gondokat, nincs megfelelő szociális politika, intézményi kapacitás, a civil szférával és a nemzetközi szervezetekkel való együttműködés is akadozó.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 27.

Kiütötte a biztosítékot Iohannis kisebbségügyben (Bíró Zsolt nyílt levele)
Nyílt levélben kifogásolta Biró Zsolt parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, hogy Klaus Iohannis államfő szerdán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése előtt modellértékűnek nevezte a romániai kisebbségvédelmet.
Klaus Iohannis Strasbourgban „azzal példálózott, hogy ha ő németként elnök tudott lenni Romániában, az azt jelenti, hogy a dolgok rendben vannak az országban” – idézte a közgyűlés ülésén romániai parlamenti képviselőként jelen levő Korodi Attilát szerdán a Maszol.ro portál. Biró Zsolt tegnapi nyílt levelében ennek kapcsán megjegyzi: pusztán az a tény, hogy valaki német nemzetiségű román állampolgárként köztársasági elnök lehet, még nem a teljes körű jogegyenlőség bizonyítéka. A politikus szerint az erdélyi magyar közösség tagjaként annak a kijelentésnek valóságtartalmával, amely szerint a kisebbségvédelem példaértékű, nem tud egyetérteni. „Romániában élő magyar nemzetiségű állampolgárként gyakran kerülök olyan helyzetbe, amely azt sugallja, mi, magyarok csak másodrendű polgárai lehetünk ennek az országnak. A hátrányos megkülönböztetés mindennapos az adminisztrációban vagy az oktatási intézmények terén, hogy csak a legkiemelkedőbb példákat említsem” – részletezte a honatya. „Mi, erdélyi magyarok a becsülettel végzett munka, a tisztesség és a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni. Ezzel szemben nap mint nap ennek ellenkezőjét tapasztaljuk. Azt tapasztaljuk, hogy nemzeti jelképeink használatában akadályoznak és megaláznak. Azt tapasztaljuk, hogy egyházaink 27 esztendő alatt a harmadát sem kapták vissza annak a közösségi vagyonnak, amelyet annak idején a kommunista román politika néhány év alatt ellopott tőlük. Azt tapasztaljuk, hogy amit nagy nehezen közösségeink mégis visszakaptak, azt napjainkban ismét el akarják lopni tőlük. Azt tapasztaljuk, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása után a Marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium működését lehetetlenítik el” – sorolta a példákat az MPP elnöke. Utalva arra, hogy Klaus Iohannis a marosvásárhelyi iskolaügy kapcsán csupán adminisztratív hibát emlegetett, arra kérte az államfőt: tegyen azért, hogy a kérdés mielőbb a magyar közösség szempontjából megnyugtatóan rendeződjön, mivel ez apró lépés lenne a valós modellértékűség irányába. „Addig viszont, ameddig ez a modellértékűség megvalósul, minden hasonló kijelentése ellen tiltakoznunk kell!” – írta Biró Zsolt.
Az MPP elnöke arra emlékeztette az államfőt, hogy az erdélyi magyarok döntő többsége azzal a reménnyel szavazott neki bizalmat, hogy véget vet a tolvajlás, a hazugság és a nemzeti megalázás rendszerének Romániában. „Azért szavaztak Önre, mert abban bíztak, hogy az Ön vezetésével Románia betartja az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat történelmi ígéreteit, abban bíztak, hogy az Ön vezetése alatt Romániában egyenlő méltósággal élhető élet jár a magyarság számára is” – fogalmazott.
Amint az a Maszol.ro-n megjelent, az államfő kijelentéseit Korodi Attila is kifogásolta, kijelentve: Németh Zsoltnak, a budapesti országgyűlés külügyi bizottsága elnökének adott válaszai is rossz érzést keltettek benne, egyebek mellett az, hogy folyamatosan konzultál a kisebbséggel a problémáikról, és a dolgok jó irányba tartanak. „Az igaz, hogy konzultál, de döntések utána nem születnek” – jegyezte meg az RMDSZ politikusa.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 27.

Iohannis, a többség és a kisebbség
Klaus Iohannis államelnök mindig gondoskodik róla, hogy az éppen megszerzett csekély szimpátiát gyorsan szertefoszlassa. Már megválasztásakor tudtuk: magyar ügyekben nagy előrelépést nem várhatunk tőle, de élt egy csepp remény, hogy kisebbségiként kicsit nagyobb empátiával viszonyul gondjainkhoz, bajainkhoz. Sajnos, sorozatosan kiderül: ha rólunk van szó, románabb a legnagyobb románoknál.
Éppen értékelni kezdtük hős kiállását, igazán okos, politikus lépéseit a közkegyelmi rendelet és büntetőtörvénykönyv-módosítás elfogadásának megakadályozásában, hogy megmutatta, igazi demokrata, és képes kimozdulni elefántcsonttornya hallgatag magányából, ha fontos közügyekről van szó. Egyre csappanó népszerűsége miatt is szüksége volt a határozott megnyilvánulásra, és a decemberi választásokon kiderült az is, magára maradt, az őt támogató és általa támogatott politikai erők csúfosan megbuktak. Jól jött hát neki a szociáldemokraták kapkodó sietsége, bizonyíthatta, tud erélyes lenni, de akár taktikázni is, sőt, még szellemes beköpésekre is képes.
Ám Iohannis nagyon gyorsan tett arról, hogy újra kijózanodjunk: román politikusban nem érdemes bíznunk, még akkor sem, ha ősei németek voltak. Strasbourgban, az Európa Tanács közgyűlése előtt hosszasan ecsetelte, mily példaértékű módon oldotta meg Románia a kisebbségi kérdést. S bár korábban a korrupcióellenes harc kapcsán kifejtette: a szolid demokráciákban a többség soha nem élhet vissza hatalmával, azt is egyértelművé tette, hogy ezt kimondottan a politikai, parlamenti erőviszonyokra érti, a nemzeti közösség esetében már nem érvényes szentenciája. Leghatásosabb érvének szánta: „Ha én németként elnök tudtam lenni Romániában, az azt jelenti, hogy a dolgok rendben vannak az országban a kisebbségvédelem terén”, majd percekig igyekezett alá is támasztani kijelentését, egyebek mellett azzal, hogy a decemberi választásokon egyetlen szélsőséges párt sem jutott be a döntéshozatalba, ám nem szólt a parlamentivé vált politikai alakulatok ugyancsak számos szélsőséges tagjáról, megnyilatkozásaikról. Kifejtette: folyamatosan konzultál a kisebbségek képviselőivel, de azt nem említette, hogy ezek az egyeztetések következmény nélküliek, megkerülte a választ a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítására és a marosvásárhelyi katolikus iskola körüli cirkuszra vonatkozó kérdésekre.
Nem tudni, Klaus Iohannis őszintén hiszi-e mindazt, amit Strasbourgban mondott, vagy csupán taktikus, majdani szavazatait féltve nem hajlandó kiállni kisebbségi, magyar jogokért. Pedig egy igazi demokratának nemcsak a politikai kisebbséget kellene féltenie a többség önkényétől, hanem a nemzeti kisebbségeket is. Ha már származása okán nem, megtehetné legalább azért, mert azt, hogy ő német származásúként államelnök lehetett Romániában, többek között a magyarság szavazatainak is köszönheti.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 27.

Újabb zászlóvita a megyeházán
Kovászna Megye Tanácsának tegnapi soros ülésén vitába torkollott annak a határozattervezetnek a megtárgyalása, mely öt zászlót tartalmazó adomány elfogadásáról szólt. A zászlókat Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő még a választások előtt, megyeitanács-tagként adományozta a megyeházának.
Kulcsár-Terza József a novemberi soros ülésen adományozott öt zászlót a megyeházának a tanácsteremben való kiállításra, minekutána korábbi adományát, a székely zászlót a prefektus keresete nyomán a román igazságszolgáltatás alapfokon törvénytelennek ítélte. A Magyar Polgári Párt tanácsosa az Amerikai Egyesült Államok, Németország, Izrael, Magyarország és Székelyföld zászlaját helyezte el egy szintén általa hozott állványon. Elmondta, Románia legfontosabb stratégiai partnerének számító, az etnikai sokszínűséget és a jogegyenlőséget értéknek tekintő Egyesült Államok iránti elismerés és bizalom jeleként hozta az amerikai zászlót. Németországét annak okán, hogy Romániában a 20. században az etnikai sokszínűséget erősítő németek száma drasztikusan megcsappant. Izraelét, mert a kommunista hatóságok egyfajta újkori emberkereskedelem keretében közel százötvenezer zsidó polgártársunkat távolították el Romániából. Annak reményében, hogy mi, magyarok nem fogunk elveszni, és megmaradunk szülőföldünkön, elhelyezte Magyarország zászlaját. Végül Székelyföld zászlaját, mivel egyesek azt tartják, hogy székelyek nincsenek. Kulcsár-Terza József a zászlókat a demokrácia jelének nevezte, majd az adománylevelet átadta a kollégáknak, kinek-kinek saját anyanyelvén.A tegnapi ülésen Tamás Sándor tanácselnök ismertette a két jelenlegi MPP-s tanácstag, Pethő István és Lukács László által benyújtott, az adomány elfogadásáról szóló határozattervezetet. Sabin Calinic szociáldemokrata képviselő feltette a kérdést, miért pont ezeket a zászlókat helyezték el, miért nem az összes európai uniós államét? Florentina Teacă szociáldemokrata tanácstag úgy vélte, a zászlók kitűzése törvénytelen, mivel idegen állam zászlaját csupán a Romániáéval együtt és csak különleges alkalmakkor szabad kitűzni. Cătălin-George Morar szintén szociáldemokrata tanácstag azon akadt fenn, hogy miért egyedül Kulcsár döntötte el, milyen zászlók kerüljenek a tanácsterembe.
Tamás Sándor közölte, érti ő, hogy mi a felszólalók tulajdonképpeni baja, s felelevenítette, hogy 2012 óta a prefektusok több mint száz pert indítottak a megyében anyanyelv- és jelképhasználat okán. Például a megyeháza háromnyelvű fejléce miatt, mely pert végül a felperes elveszítette a táblabíróságon. Vagy Sepsibodok községet azért perelte, hogy egy erdei utat jelző tábla miért nem úgy jelenik meg, hogy felül a román, alatta a magyar szöveg, hanem balra a románt és jobbra a magyart helyezték. Ez a legnagyobb gondja a román kormány megyei képviselőjének – tette hozzá. Az elnök kifejtette, a kettős mérce zavarja. Miért van az, hogy Gura Humorului városában ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással, miniszterek jelenlétében felvonhatják Bukovina lobogóját, vagy Neamţ várán ott leng Moldva zászlaja, és mindeközben a székely zászlót tiltják!? S feltette a kérdést: közigazgatási szempontból mi a különbség Bukovina és Székelyföld között? Florentina Teacă azt válaszolta: az, hogy Bukovina román tartomány, ott románok élnek és ott nem kétnyelvűek a tanácsülések. Cătălin-George Morar szerint az a baj, hogy a székely zászló nem tartalmaz román jelképeket. Sabin Calinic is azt kifogásolta, hogy például a megyecímer nem tartalmaz legalább egy román szimbólumot, azt a magyar többség lenyomta a torkukon, miközben az egy letűnt állam jelképeit vette át. Tamás Sándor igyekezett megmagyarázni, hogy ugyanazt a megyecímert fogadta el a román hatalom királyi rendelettel 1928-ban, és Románia címerét magyar ember, Keöpeczi Sebestyén József tervezte, s még folytatta volna. De Sabin Calinic kifakadt, azért a többségnek más nemzetiségek igényeire is kellene figyelnie. Éppen ez az, mondotta Tamás Sándor, nézzük országos szinten, mit ígértek, és mit tartottak vagy nem tartottak be!
Aztán a parttalannak ígérkező vitát azzal rekesztette be az elnök, hogy szavazásra bocsátotta a zászlóadományt elfogadó tervezetet. A magyar tanácstagok igennel szavaztak, a románok közül öten ellene, a korábbi legvehemensebb ellenző, Florentina Teacă tartózkodott.
 Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 27.

Megyeinfó: Kiteljesíteni a kulturális erőteret
Beszélgetés TAMÁS SÁNDORRAL, Kovászna Megye Tanácsának elnökével. A megyei utak korszerűsítése, az egészségügy fejlesztése, valamint a szövetkezeti társulások támogatása mellett egy szellemi erőtér kialakítását kezeli prioritásként a megyei önkormányzat az előttünk álló időszakban – egyebek mellett ez derült ki a Kovászna Megye Tanácsának elnökével, Tamás Sándorral folytatott beszélgetésből.
– A megyei önkormányzat több jelentős eredményt hozó évet zárt decemberben. Általánosan milyennek értékeli 2016-ot?
– Annak ellenére, hogy kissé „zavaros” volt különböző választások, nagypolitikai fordulatok miatt, valamint az állam represszív intézményei részéről sok településen – Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kolozsváron – nagyon komoly akciók zajlottak a magyar közösség, illetve vezetői ellen, a fejlődés nem állt meg. Kétségtelen, hogy „békeidőkben” jelentősebb eredményeket lehet elérni, lásd a 2015-ös évet, amikor csúcsra sikerült járatni a megyei önkormányzat működését. Azt folytattuk a tavalyi évben. Nehéz értékelni hónapok vagy akár egy év távlatában, mivel több megvalósítás valójában egy hosszabb folyamat végét jelenti, például az út-, híd-, kórházépítés esetében. Utóbbi Az egészségügy talpra állítása jelszó alatt nyitott fejlesztési fejezetünk nagy lépése volt. Gyakorlatilag tíz év építőtelepi állapot után tartunk ott, hogy a megyei sürgősségi kórház épületének korszerűsítése lezárult, és havonta újabb és újabb, minden tekintetben az aktuális elvárásoknak megfelelő osztályt mutathatunk meg a közösségnek és adhatunk át használatra. Az elmúlt év nagy eredményei közé sorolható a Középajtát Apácával összekötő betonhíd felépítése is. 
Amit a legnagyobb megvalósításnak tekintek, az nem a vas és a beton, nem a fizikai építkezés körébe tartozik, hanem egy olyan közösségszervezési tevékenység, amelynek konkrét gazdasági haszna van: a Kézdi Lacto Tejfelvásárló és Értékesítő Szövetkezet létrehozása. Ezért elsősorban a gazdákat illeti köszönet, viszont néhányan a háttérben – mondhatni szürke eminenciásként – támogattuk kapcsolatrendszerrel és anyagi téren is a kezdeményezést. A kényszer is szülte ezt a megvalósítást, egy nagyfelvásárló egyik napról a másikra felmondta a nyersanyag átvételét. A szövetkezet létrehozásával mintegy kétszáz felső-háromszéki gazdának biztosítottuk a jövőjét. Mindig azon az állásponton voltunk, hogy egy közösséget nem vassal és betonnal lehet építeni, hanem szolidaritással, jó projektekkel, amelyeknek gazdasági haszna is van. Ez nem azt jelenti, hogy a fejlesztési kérdések ne bírnának fontossággal, hiszen mindannyian jobb körülmények között szeretünk élni. Az ilyen, erős helyi identitással is erősített kezdeményezéseket – hiszen az elsők a székelykeresztúriak voltak ebben, majd a csíkszépvíziek, illetve kisebb kapacitással Illyefalván is hasonló történik – szeretnénk kiszélesíteni a megyében az idei évben. Célunk ugyanakkor, hogy a szövetkezeti szinten történő összefogás a minőségbiztosítás mentén is megtörténjen. Mai napig az, hogy valamire azt mondják, székely termék, egyfajta biztosíték is a minőségre, és ezt szeretnénk megőrizni, illetve javítani. Emellett egy közös márka létrehozásában is gondolkodunk.
– A negatívumokról is szólnunk kell, melyek voltak azok?– A legnagyobb problémát a közbeszerzési előírások jelentik. Ötleteink vannak, anyagi fedezettel is rendelkezünk, viszont az egész közbeszerzési rendszer egyrészt lassítja egy beruházás megvalósítását, másrészt a legolcsóbb ajánlat elfogadásának kötelezettsége miatt rengeteg fejfájást okoz. Volt rá példa, hogy egy munkálatot az eredetileg meghirdetett ár feléért kellett odaítélni a kivitelezőnek, majd ezt követően mindenkinek azon főtt a feje, hogy sikerül-e  befejezni, illetve minőségileg silányabb lesz-e a végeredmény. Ez ellen mi nem tudunk tenni, ez országos rendszer, az viszont kétségtelen, hogy jobban tudnánk gazdálkodni, ha szélesebb körű lenne az önrendelkezés. Erre nézve egy pozitív példa, hogy 2010-ben, Cseke Attila minisztersége idején valós decentralizáció történt az egészségügyben. Kijelenthetjük: Háromszéken a megyei önkormányzat és a megyei sürgősségi kórház vezetősége jobb gazdái az intézménynek, mint amilyen az állam volt.
– Térjünk át a 2017-es évre. Milyen elképzelésekkel vág neki a megyei önkormányzat?
– Vannak hosszú és rövid távú terveink is, de jóslásokba nem szeretnék bocsátkozni. Sajnos, tisztában vagyunk azzal, hogy ebben az országban 98 éve nem működnek normálisan a dolgok, így terveinket sokszor fölülírják a mindennapok. Nagyívű megvalósításokon vagyunk túl, de ezek egy része további munkát igényel: ide tartozik a megyei utak korszerűsítése, de említhetjük a lécfalvi integrált hulladékkezelőt is, amelynek működtetését meg kell oldanunk. A megyei utakat illetően  folytatjuk a beruházásokat, így június 30-ig befejezzük az Illyefalva–Brassó megye határa között húzódó közel kilenc kilométeres út felújítását, elindítjuk a közbeszerzési eljárást a Nagyborosnyó–Nagypatak–Bodzaforduló szakasz korszerűsítésére – erre a közelmúltban írtunk alá egy 20 millió lejes támogatási szerződést a fejlesztési minisztériummal. Szintén az idén elindítandó tervek közé tartozik a Maksa–Lécfalva–Cófalva közötti útszakasz rendbetétele. Ennek hosszú pereskedés után tudunk nekilátni. Nagy kérdés a hulladékkezelő telepünk beindítása. Tudjuk, hogy az országban harminc ilyen létesítményt építettek meg, ezek közül egy sem működik. Ez nagyon furcsa helyzet, a lehetőségeket nagyon bekorlátozták a működtetés odaítélése terén, de úgy látom, az egészet előbb-utóbb sikerül kiegyenesíteni.Beszélnünk kell a kommandói iskoláról. Amennyiben ebben az országban rendesen működne minden, kijelenthetném: tartani tudjuk a határidőket, és év végéig meg is valósítjuk, s a sajnálatos esemény után, hogy leégett a régi iskola, új tanoda születik. Mi azon leszünk, hogy ez megvalósuljon. Itt megemlíteném, hogy lezárult a közbeszerzése annak a beruházásnak, amely révén a megyei önkormányzat háromcsillagos – télen, nyáron használható – központot épít Kommandón. Ez is ezen a területen kap helyet. 
– Létezik-e prioritásként megfogalmazható célkitűzés?
– Amit én a legfontosabb célkitűzésnek látok: tovább fejleszteni Székelyföldön a kulturális, szellemi erőteret, mivel ha nincs erős és összeforrott kulturális közösség, amely otthon érzi magát itthon, kinek építjük az utat, hidat, kórházat? Ennek szükségességét egyrészt az adja, hogy világossá vált: tovább erősödik egyfajta román nacionalizmus Románia fennállásának századik évfordulója kapcsán. A kapcsolódó ünnepségek már elkezdődtek, és ez csúcsosodni fog, nekünk pedig kötelességünk kimondani, hogy amennyiben hátat fordítunk, le fognak taposni, éppen ezért kell szembefordulnunk. Tisztességesen el kell mondani, hogy közel száz évvel ezelőtt mit ígértek, és ennek mi az aktualitása, még akkor is, ha vad reakciókat szül Bukarestben. Emellett fel kell mutatni mindazt, amit a magyarok tettek Románia érdekében az elmúlt száz évben, azaz egy erős pozitív üzenetet. Az érdekünk az, hogy megtaláljuk a tisztességes problémamegoldás útját a románsággal – száz év konfliktus után –, mivel mi is ezen országban élünk, még akkor is, ha ez egyeseknek nem tetszik. És ehhez azon bukaresti, létező irányzathoz kell ösvényt vernünk, amely hasonlóan vélekedik.
– Önkormányzatként mekkora a mozgástér ennek az üzenetnek a megfogalmazásában?
– Rendelkezünk kulturális intézményekkel, és kulturális feladataink is vannak. Ennek kapcsán említettem a kulturális erőtér kiteljesítését. Ne feledjük, az elmúlt száz évben sikeresen irtották az erdélyi magyar kulturális műhelyeket, központokat, kapcsolatrendszereket, mecénásokat. Most feladatunk, hogy megerősítsük azokat a még létező szellemi műhelyeket, kulturális központokat, embereket, akik szellemi hátországot jelentenek. Elvékonyodott a kapcsolatrendszer a politikum és az erdélyi szellemi elit között. Meg kell találnunk azokat a megoldásokat, amelyekkel a kapcsolatrendszert újra tudjuk építeni, illetve a szellemi elithez tartozó fiatalokat megszólíthatjuk.
– A szellemi erőtér fejlesztésének jó eszköze lehet a Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó Gyárfás Jenő Képtár, de említhetnénk a kézdivásárhelyi egykori katonanevelde épületét is, noha ott elsősorban a városi önkormányzat léphet...
– A nehezebb a képtár esete, két évbe telt, amíg visszakerült a megye vagyonkezelésébe, megtörtént a szakmai felmérés is, rendelkezünk a szükséges forrásokkal, következik a közbeszerzés. A felújítást be fogjuk fejezni. Az egykori katonaneveldét illetően: felújítására a városi önkormányzat pályázott a Regionális Operatív Program keretében. Elviekben rendben lenne minden, még nem dobták vissza a pályázatot. Rossz tapasztalataink ott is vannak. Igyekszünk odafigyelni, vigyázni, hogy mások lehetőleg ne gáncsolják el a jó pályázatainkat. A helyi önkormányzatokat egyébként eddig is igyekeztünk segíteni a nagyobb ívű elképzeléseik megvalósításában. A legfrissebb ilyen terv, hogy létrehozzuk a Székely Határőrség Múzeumát.
(Fizetett hirdetés)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 27.

Forintmilliók székelyföldi iskolák, templomok felújítására
Székelyföldi iskolák és templomok felújításának támogatását jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón.
Az államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány olyan iskolák épületeinek a felújítására nyújt támogatást 2017-ben, amelyek a történelmi magyar egyházak fennhatósága alatt működnek.
Székelyudvarhelyen a római katolikus egyházi épületekben működő Tamási Áron Gimnázium 50 millió forintot, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium 20 millió forintot, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium pedig 74 millió forintot kap. A magyar kormány 22 millió forinttal támogatja a székelyudvarhelyi unitárius templom felújítását és 42 millió forinttal a villámcsapás következtében leégett atyhai római katolikus templom újjáépítését.Az államtitkár azt is bejelentette, hogy 50–70 olyan orvosnak, gyógytornásznak, gyógypedagógusnak a négynapos magyarországi továbbképzését támogatják, akik székelyföldi sérült gyermekek korai fejlesztésével foglalkoznak. A szakemberek kiválasztásában Székelyudvarhely polgármesterének segítségét kérte. 
Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója – aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón – rendkívül fontosnak nevezte a magyar állami támogatást, mert – mint ecsetelte – az általa vezetett intézmény a pályázati kiírások megkötései miatt soha nem kaphatott EU-s támogatást épületfelújításra. Azt is hozzátette, hogy Székelyudvarhely városa is kiveszi a részét az ingatlanfelújítás finanszírozásából azzal, hogy 2016-tól emelt bérleti díjat fizet a római katolikus egyháznak az iskolaépületek használatáért. A város nevében Gálfi Árpád polgármester mondott köszönetet a magyar kormány támogatásáért.
MTI
Erdély.ma

2017. január 27.

Nem csitul a háromszéki zászlóvita – Leltárba veszik az adományzászlókat
Hosszas vita után elfogadta csütörtökön a Kovászna megyei önkormányzat azt a tanácshatározatot, melynek értelmében leltárba veszik a Magyar Polgári Párt által tavaly a megyeházának adományozott amerikai, német, izraeli, magyar és székely zászlót – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n.
A román tanácsosok több kifogást is megfogalmaztak, többek között azt, hogy a székely zászlón lévő nap és hold nagyon hasonlít Magyarország címerére.
Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke elmondta, az önkormányzatoknak több mint száz perük van a kétnyelvűséggel és a zászlók kitűzésével kapcsolatban. Emlékeztetett: míg a román hatóságok tiltják a székely zászló felvonását hivatalos épületekre, más zászlókat elfogadnak: Bukovina lobogóját például díszünnepségen vonták fel, Moldva zászlaja pedig Neamţ várában lobog – írja a kronika.ro.
Erdély.ma



lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 541-549




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék