udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 479 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 451-479 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2002. július 1.

Tájékozatlansággal vádolta Razvan Theodorescu miniszter az amerikai Helsinki Bizottságot, miután a testület levélben ítélte el a román kormánynak az Antonescu-kultusz megfékezése terén tapasztalt következetlenségét. A Hillary Clinton szenátor kézjegyével ellátott levél a nagysármási, calarasi-i, jilavai és bukaresti Antonescu- szobrok, illetve portrék eltávolítását kérte a román kormánytól. Theodorescu szerint az emlékműveket már leszerelték kivételt képez a bukaresti Antonescu-szobor, amelyet a hatóságok "eltakartak". A miniszter hangsúlyozta: a marsall sármási szobra helyett egy helyi személyiség mellszobra került a talapzatra, Calarasi-ban az emlékmű készítőjének házába vitték a szobrot, Jilaván pedig már csak egy emléktábla maradt, amelyen többek között a marsall neve is szerepel. A háborús bűnösként halálra ítélt és kivégzett marsallnak a kormány épületében levő arcképéről a miniszter úgy vélte, a festmény nem tekinthető közszemlére kitett kultusztárgynak. Nagysármáson a helyi pópa az általa falumúzeumnak kinevezett ortodox fatemplom tornácán állította ki az Antonescu-szobrot, alig ötven méterrel az eredeti talapzat mögé. Eckstein-Kovács Péter a Krónikának azt nyilatkozta: szó sincs az amerikai Helsinki Bizottság tájékozatlanságáról. "A Helsinki Bizottság joggal tiltakozott: Antonescu Victoria-palotabeli arcképét - ha már annyira szükséges volt - úgy kellett volna ábrázolni, hogy abból kiderüljön: ezzel a történelmi szereplővel szemben a társadalomnak fenntartásai vannak" - tette hozzá Eckstein. /Salamon Márton László: Antonescu, mars el! = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./

2002. július 1.

Közbirtokossági tanácskozást tartottak Markó Béla részvételével a hétvégén Csíkszeredában. Dr. Garda Dezső A közbirtokosságok helye és szerepe a megye fejlődésében címmel a hétvégén Csíkszeredában megtartott konferencián, bemutatta legújabb A székely közbirtokosság című könyvét. Garda elítélte azokat, akik akadályozzák az erdők visszaadását és a magánerdészetek működését, majd kijelentette, egyes esetekben ezek az emberek éppen RMDSZ-es tisztségviselők. Garda kijelentette, egy kitartó csapatnak köszönhetően Hargita megyében a 107 ezer hektár erdőből 80 ezret óriási erőfeszítéssel ugyan, de sikerült visszaadni a közbirtokosságoknak. A tanácskozást vezető Rafain Zoltán megyei tanácsos szerint jó lenne létrehozni a Hargita, Kovászna és Maros megyei közbirtokosságok szövetségét. Markó szerint az ellenállás egy részét sikerült legyőzni, de nem hárult el minden akadály. /Kiss Edit: Erőt jelent a Székelyföldön. = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./

2002. július 1.

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem 30%-os jutalékot kér azokért a tanárokért, akiknek oktatói munkáját más intézmények is igénylik. Ezenkívül a BBTE a 2002-2003-as tanévre alkalmazott tanáraival egy hűségnyilatkozatot is aláírat. A BBTE magyar tanári közösségének nagy része elkötelezett a magyar egyetemi hálózat bővítéséért, és a Partiumi illetve a Sapientia Egyetemeken vállaltak óraadást. Kérdéses, hogy honnan fogják ezek az államilag nem támogatott intézmények előteremteni a tanári kar fizetésén felül a plusz 30%-os jutalékot? /L. I.: Sorvasztják a magánegyetemeket. A BBTE tanárokkal akar kereskedni. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./

2002. július 1.

A múzeum épülete biztosított otthont Székelykeresztúron június 23-án a Domus tízéves évfordulóját ünneplő rendezvénysorozat megnyitójának. Szőcs Pál, a Domus Egyesület elnöke ismertetőt tartott az egyesület eddigi tevékenységéről és további céljairól. A polgári egyesületekkel szervezett találkozót közös cél hozta össze: segíteni a rászorulókon. A következő szervezetek mutatkoztak be: Budvár Szociális Központ - Székelyudvarhely, Szinfo - Székelyudvarhely, Pro Kindergarten - Székelykeresztúr, Hart for Romania - Anglia, Zsebike - Székelyudvarhely, Eutikus Egyesület - Kányád, Humán Reform - Székelyudvarhely, Ház a Holnapért - Székelykeresztúr, L. I. A. - Lókod, Forrás - Marosvásárhely, Domus Egyesület - Székelykeresztúr. A találkozón megvitatták a hátrányos helyzetű, fogyatékos fiatalok problémáit; a leányanyák helyzetét; a "családi házakból" kikerülő fiatalok lakásproblémáinak megoldását; földterületek bérlését a fiatalok számára. Június 27-én a keresztúri Domus vezetősége találkozott a németországi társegyesület, valamint a társulni szándékozó angliai tömörülés képviselőivel. Este kezdődött a Pipacsok néptáncegyüttes műsora. /S. D.: Segíteni a rászorulókon! Tízéves a keresztúri Domus Egyesület. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./

2002. július 1.

Az Újvidéki Színház Pác című darabja bizonyult a legjobbnak a tizennegyedik alkalommal megrendezett Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján, Kisvárdán. A színházi seregszemle június 29-én ért véget a díjkiosztással. A seregszemle délelőttönként zajló és szakmai fórumain elhangzott, az erdélyi színházaknál egyértelműen érzékelhető valamilyen belső válság: ezek a társulatok nem állandóak, a színészek egy része vándorol egyik társulattól a másikhoz. Erre a belső válságra utal az a tény is, hogy a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház el sem ment a találkozóra, arra hivatkozva, hogy gondokkal küszködik. A marosvásárhelyi színészképzést klasszikus színészképzésnek nevezték. A HTMH díja: Gyilkosok éjszakája, újvidéki harmadéves színésznövendékek előadása. Közönségdíj: a kolozsvári végzős színésznövendékek a Kék, kék, kék című előadása. /G. Zs.: Válságban az erdélyi színház? Véget ért a Határon Túli Magyar Színházak XIV. Fesztiválja. = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./

2002. július 1.

Nagyenyeden jövőre ünneplik a klasszikus tanítóképzés beindulásának 150. évfordulóját, de ezt az ünnepet lényegesen beárnyékolja az a tény, hogy ősszel már nem indul első év a főiskolai oktatási vonalon. A Bethlen Gábor Kollégium 1999-től ad otthont a Babes-Bolyai Tudományegyetem Lélektan és Neveléstudományi Kara tanítóképzőjének, azóta egyetemi kisváros Nagyenyed. Három évig párhuzamosan folyt a középiskolai és az egyetemi szintű oktatás a kollégiumban. Eddig minden évben volt annyi jelentkező, hogy beinduljon az első év. A minisztérium, illetve a BBTE úgy döntött, nem indít első évet a 2002-2003-as tanévben Nagyenyeden. Simon János, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója úgy tudja, a 2003-2004-es tanévben újra indul Nagyenyeden a főiskolai szintű tanítóképző, de mellékszak nélkül. Kása Zoltán, a BBTE rektor-helyettese elmondta: azért szűnt meg ideiglenesen Nagyenyeden a főiskolai szintű tanítóképzés, mert a jelentkezési arány nagyon alacsony volt. A másik ok a tanári kar képzettségi szintje, ugyanis a kollégium az utóbbi időben nem alkalmazott kellő számban olyan tanárokat, akiknek joguk lenne egyetemi szinten is oktatni. /Szabó Csaba: Zátonyra futott tanítóképző-stratégia. Ősztől már nem egyetemi kisváros Nagyenyed. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

2002. július 1.

Jún. 28-án érkezett Tordaszentlászlóra a Lármafa mozgalom zarándokcsoportja. A mozgalom Csíkszeredában született, három évvel ezelőtt. Célja: minden évben átzarándokolni azokon a helységeken, amelyek valamiféleképpen Szent László király nevéhez fűződnek, és föllármázni, figyelmeztetni az embereket: vigyázzanak közösségükre, hagyományaikra. A mozgalom elindítója Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke. Tordaszentlászlóról a Beszterce megyei Cegőtelkére mentek, a cserhalmi csata színhelyére. Ugyancsak jún. 28-án érkezett Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője, volt igazságügyminiszter. A politikusasszony Az anyaország és a kisebbségek viszonyának múltjáról, jelenéről és jövőjéről címmel tartott előadást. Jún. 29-ét az immár tizenharmadik alkalommal megszervezett kórustalálkozónak szentelték. A kórustalálkozóra harminckét csoport érkezett, nagyrészt Erdélyből. Boldizsár Zeyk Imre, a helyi RMDSZ elnöke Tordaszentlászló történetét ismertette. /Valkai Krisztina: Hármas ünnepség Tordaszentlászlón. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

2002. július 1.

Június 29-én a részt vevő együttesek felvonulásával kezdődött Székelyudvarhelyen a 36. Szejke Népzene- és Néptáncfesztivál, melyen 15 együttes jelent meg. Elekes Gyula, a művelődési ház igazgatója elmondta, hogy azokat a hazai nemzetiségeket próbálták meghívni, akik az előző években nem vettek részt ezen a fesztiválon. Az előadások után táncházzal, másnap, vasárnap pedig szakmai konferenciával zártak. /Bágyi Bencze Jakab: Szejke Népzene- és Táncfesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 1./

2002. július 1.

Udvarhelyszéki nyomdák és kiadók a helyismeret szolgálatában témakörben nyílt kiállítás jún. 28-án Székelyudvarhelyen. Hermann Gusztáv könyvtárigazgató az udvarhelyi kiadók történetét vázolta. Az első nyomdát Becsek Dániel nyitotta meg 1868-ban, azóta folytonosan több lap, kiadvány került az udvarhelyiek kezébe. Székelyudvarhelyen jelenleg számos kiadó és nyomda működik, amelyek közül a legnagyobb az Infopress Rt. A kiállításon jelen volt az Ablak Kiadó, az Infoprint, a Litera /Beke Sándor három kiadója/, valamint az ABC Impex, a Human Reform Alapítvány kiadványai, a Bid Stúdió, a Kabdebó Nyomda, a Regiostar-Co Kft., a Haáz Rezső Alapítvány, a MicroPrint, a Demaco, a Firtos Művelődési Egylet és a Szentegyházi Gyermekfilharmónia kiadványai. /(nagyálmos): Udvarhelyszéki nyomdák és kiadók. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./

2002. július 1.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) jún. 29-én Csíkszeredán, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem aulájában rendezte meg a Kossuth Lajos életpályája a kutatás új eredményeinek tükrében témájú szimpóziumot. A Kossuth Lajos születésének bicentenáriumára emlékező rendezvénysor célja a korszerű Kossuth- és ezáltal magyarságkép közvetítése az erdélyi diákok számára. A szimpóziumot magyar és történelem szakos tanároknak szánták. Az előadók a témakör szakavatott ismerői voltak: Egyed Ákos akadémikus mellett öt neves magyarországi szakember tartott érdekfeszítő előadást Kossuth Lajos életpályája különböző szakaszairól, illetve a még életében kibontakozott, de halála után felerősödött Kossuth-kultuszról. /Kossuth-szimpózium. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 1./

2002. július 1.

Jún. 27-én Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeum képtárában megnyitották tizenhét vidéki amatőr képzőművész - festők és fafaragók - kiállítását, a II. Hargita Megyenapok keretén belül. A kiállítók közül a legidősebb Veres Emma, aki 1920-ban született Énlakán, s jelenleg Szentábrahámon él. A legifjabb a siménfalvi Joó Dénes, ő 1986-ban született, számos díj tulajdonosa, jelenleg a székelyudvarhelyi Palló Imre Képzőművészeti Szakközépiskola IX. osztályos diákja. A legszínvonalasabb munkák közé tartozik Sándor Attila (1974) faszobra, de Sándor Győző (1973) és Tamási Árpád (1953-1999) festményei is magasan kiemelkedtek az alkotások közül. /(nagyálmos): Nehéz vidéken érvényesülni. Bemutatkoztak a vidéki amatőr művészek. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./

2002. július 1.

Orbán Péter csíkszeredai lakost államellenes fegyveres szervezkedés miatt 25 év börtönbüntetésre ítélték. Még ma sem tudja, hogy hová temették édesapját, Orbán Istvánt, akit halálra ítéltek, és valószínűleg az aradi szekuritáté pincéjében lőtték főbe 1958. szeptember elsején. Mindkettőjüket a Szoboszlay-ügyben ítélték el. Szoboszlay Aladár katolikus plébános volt Aradon, és ő ott kezdte szervezni az összeesküvést, amely a kommunista rendszer ellen irányult. A szervezkedés 1955-ben elkezdődött, Szoboszlay beszervezett több személyt Temesváron, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, majd Kovászna megyében is úgy, hogy ez a szervezkedés átfogta majdnem az egész országot. Belekerültek brassói, bukaresti személyek is, továbbá Draganita Constantin egy tankos ezred parancsnoka. A szervezkedés célja az volt, hogy 1956. augusztus 23-án a bukaresti nagy felvonulás alkalmával zűrzavart keltsenek, s ezzel lázadásra, forradalom kirobbantására ösztönözzék a tömeget. Szoboszlay 1956 tavaszán eljött Csíkszeredára, s Orbánék házában, Csíktaplocán tartottak titkos megbeszéléseket. A tervek szerint augusztus 22-én kellett volna indulniuk Bukarestbe, a Csíkszeredán át Bukarestbe tartó gyorsvonattal. A megadott jelzés szerint minden vagon lépcsőjén, miután megállt a szerelvény, egy-egy cigarettára gyújtó férfinak kellett volna megjelennie, ezzel igazolva, hogy minden rendben van. Azonban nem jelentkezett senki, így Orbánék héttagú csoportja nem szállt fel a vonatra. Néhányuknál fegyver is volt. Nem tudták, mi történhetett, később tudták meg, hogy akkor már Szoboszlayt és néhány társát letartóztatták. 1957-ben Orbánékat is őrizetbe vették. A Securitate kezébe került a teljes Szoboszlay-féle lista, amely az összes szervezkedő nevét tartalmazta. A vallatás ellenére nem árulták el, kik tudnak még a szervezkedésről, így elkerülhetővé vált, hogy Csíkszeredából még 10 vagy 15 személyt letartóztassanak. Csíkiak végül heten kerültünk a bíróság elé. A Szoboszlay-ügyben több mint kétszáz személyt vettek őrizetbe, közülük 57-et ítéltek el, Orbánék családjából apját, őt és nővérét. Tíz személyt Szoboszlay Aladárral az élen, köztük az akkor 58 éves Orbán Istvánt halálra ítélték, majd kivégezték. A tárgyalás egy temesvári munkásklubban zajlott, amelyen többségében pártfunkcionáriusok vettek részt, valamint meghívottként a vádlottak családjából egy-egy személy. A bíróság elnöke magyar nemzetiségű volt, Macskási Pál, aki halálos ítéleteket kért, amit az ügyészek megalapozottnak minősítettek. A tíz halálos ítéleten kívül négy vádlottat életfogytiglan, négyet 25 évi, a többieket ennél kevesebbre, de minimum öt év börtönbüntetésre ítéltek. A tárgyalás után két hónapig a halálraítéltek, a 25 évre és az életfogytiglanra ítéltek, köztük Orbán Péter is vasra verve szenvedtek, egy napon megszabadították őket láncaiktól. Ebből következtettek arra, hogy a halálos ítéleteket végrehajtották 1958. szeptember elsején. A halálos ítéleteket az aradi Securitate pincéjében hajtották végre, ahol főbe lőtték a foglyokat. A mai napig nem tudják, hová temették el a kivégzetteket. Orbán Péter a 25 évi börtönbüntetésből hetet letöltött különböző helyeken, Aradon, Zsiláván, Galacon és Szamosújváron, majd a nyugati nyomásra hozott közkegyelmi határozat értelmében szabadult. A rendszerváltás után kérte az RMDSZ-es parlamenti képviselők segítségét, közbenjárását a Szoboszlay-ügy tisztázásához, sikertelenül. Erdélyben a politikai elit tagjai jóformán nem is tudnak róla és a hasonló sorsú emberekről. /Fülöp D. Dénes: Tíz embert végeztek ki a Szoboszlay-ügy miatt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 1./

2002. július 1.

Június 29-én Gyergyószentmiklóson, a Pro Art Galériában a 70 éves Karancsi Sándor festőművész rendezett összegző tárlatot. Nyugaton élő barátok anyagi támogatásának köszönhetően, a helyi Mark House Kiadó gazdag képanyagot és a művészről valló írásokat tartalmazó katalógust adott ki. Ezután megnyitották Gyergyói Nyári Fesztivált, fellépett a Nagyváradi Állami Filharmónia zenekara. Másnap fényképkiállításon, a sárrétudvari Parasztkórus, a kecskeméti Öregdiákok Kórusa, az Ipartestület Férfikara és a Domokos Pál Péter Női Kar, majd a szentegyházi Gyermekfilharmónia hangversenyén "töltődhettek" a gyergyóiak és nem gyergyóiak. /Bajna György: Gyergyói Nyári Fesztivál 2002. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 1./

2002. július 1.

A zsibói Wesselényi Társaság és a zsibói Református Egyházközség, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilah és Vidéke fiókjának március 20-án tartott közös gyűlésén elhatározta, hogy szobrot állíttat ifj. Wesselényi Miklós emlékének. A szobrot Zsibón, a nagy Wesselényi szülőföldjén, a református templom kertjében, a főbejárat mellett állítanák föl. Alkotója Sepsi József zilahi szobrászművész. Támogatást kérnek a szobor felállításának költségeihez. A szobor felavatására 2002. október 13-án kerül sor. /Wesselényi-szobor Zsibón. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

2002. július 1.

Kossuth Lajos születésének bicentenáriuma alkalmából szimpóziumot rendezett Csíkszeredában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). A rendezvényen előadást tartott magyarországi kutatókon kívül Egyed Ákos kolozsvári történész professzor, az MTA külső tagja. /Kossuth-szimpózium Csíkszeredában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

2002. július 1.

Jún. 29-én Szatmárnémetiben, a római katolikus székesegyházban öt diakónust szentelt pappá Tempfli József nagyváradi megyéspüspök. /Elek György: Papszentelés a szatmárnémeti székesegyházban. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 1./

2002. július 1.

Szatmárnémetiben, a Faipari Iskolaközpontban a 2002/2003-as tanévben nem indul líceumi osztály magyar tagozaton. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes, a magyar tannyelvű oktatásért felelős tanfelügyelő szerint a jövőben minden további nélkül újraindítható itt is a líceumi képzés. Kónya szerint a sikeresen vizsgázó nyolcadikosoknak így is bőséges választék áll rendelkezésükre: 623 nyolcadikos vizsgázott sikeresen és 616 középiskolai hely van meghirdetve magyar tagozaton. /(anikó): A Faipariban nem indul líceumi osztály magyar tagozaton. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 1./

2002. július 1.

Tervezik, hogy idén első ízben megrendezik Avasújváros Napját, augusztusban vagy szeptemberben. Felavatják az első és második világháborúban elesettek tiszteletére állítandó emléktáblát. Ennek költségeit részben a helyi RMDSZ-es tanácsosok felajánlott illetményéből fogják biztosítani: megválasztásuk óta eltelt két évben egyetlen lej tanácsosi illetményt nem vettek fel, hanem azt egy közös bankszámlán gyűjtötték össze, és közösségi rendezvényeket támogatnak. A községnap alkalmából szeretnének egy füzetecskét is kiadni, amely a falu történelmi leírását tartalmazza. /(fodor): Avasújváros. Községnap, emléktábla, faluleírás. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 1./

2002. július 1.

Gelencén négynapos falunapot és nagyvásárt tartottak. A helybeli Jancsó Benedek Általános Iskola tanulói nép- és modern táncokat mutattak be, illetve népdalokat énekeltek. A sportrendezvényekrek több százan gyűltek össze. A Bodor György Művelődési Otthon előcsarnokában könyv- és népművészeti tárgyakat, elsősorban fafaragásokat állítottak ki. /Falunapok Gelencén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 1./

2002. július 2.

Az áprilisi kormányváltás után sokáig az volt a kérdés, hogy az MSZP vagy az SZDSZ veszi át a HTMH vezetését. Mindkét pártból több személy neve felmerült. Az elnöki kinevezés végül magának az elnöknek jelentette a legnagyobb meglepetést. A kolozsvári származású Bálint-Pataki József, az erdélyi referatúra főosztályvezetője hivatali eskütétele után néhány órával azt nyilatkozta a Szabadságnak: Jómagam is találgattam, ki lesz az elnök, de fel sem merült bennem, hogy én lehetek. Bálint-Pataki József kifejtette: Júniusban lett tízéves a hivatal, de ezt megelőzően két évig működött a miniszterelnökségen belül a Határon Túli Magyarok Titkársága. Ő ott kezdtem a munkát, kormányfőtanácsosként. Nem tagja egyetlen pártnak sem. Nem ismeretlen számára a többi terület sem. Szerinte a kisebbségpolitika töretlen, és konszenzuson alapszik. Szeretné, ha ez a folytonosság fenntartható lenne. Bálint-Pataki József szerint az egyenlő távolságtartás elve az utóbbi években némiképp sérült. Ugyanakkor a MÁÉRT mellett működő szakbizottságokba életet kell lehelni. A HTMH alaptevékenysége: kapcsolattartás a szomszédos államok magyarságának legitim politikai, szakmai, civil, egyházi stb. szervezeteivel. Ezenkívül, országos hatáskörű szerv lévén, részt vesz a döntés-előkészítési folyamatban, minden olyan kérdésben, amely a határon túli magyarságot érinti. A HTMH részt vesz a kormányközi vegyes bizottság kisebbségi szakbizottságainak munkájában. A HTMH elnöke általában a kormányközi vegyes bizottságnak is elnöke, sőt a titkárt is a HTMH adja. A hivatal jelen van a határon túli szervezetek, intézmények rendezvényein. Több mint 50 jogszabály, végrehajtási rendelkezés készült el kedvezménytörvény kapcsán. Ezt a hivatal végezte. A magyar közigazgatáson belül pedig a HTMH a végrehajtás felelőse. Az európai intézmények azt várják el a törvénytől, hogy ne okozzon feszültséget az egyes szomszédokkal. A HTMH érdekelt a támogatási rendszer átláthatóságának biztosításában. Van szórványstratégiája a HTMH-nak? - kérdezte Gál Mária. Az Illyés Alapítvány sokat tett a már létező szórványkollégiumok létrehozásáért. Nincs egy összehangolt, a sajátos szempontokra alapozó szórványprogram. Nincs szórványstratégia, sem a hozzá rendelt olyan méretű anyagi háttér, amely ezt a folyamatot fékezni tudná. /Gál Mária: A Határon Túli Magyarok Hivatalában sohasem okozott földrengést a kormányváltás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2.


lapozás: 1-30 | 31-60 ... 451-479




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék