udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 178 találat lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-178

Intézménymutató: Kriza János Néprajzi Társaság

2005. május 18.

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság /KLMT/ kétévenként díjazza a műemlékvédelmet és ápolást. A díjazásra három kategóriában kerül sor. A műemlékek helyreállításáért a Kós Károly-, felméréséért, számbavételéért, ismertetéséért a Debreczeni László-, művészi megörökítéséért pedig a Veress Ferenc-díjban részesülhetnek az arra érdemes művészek és kutatók. Idén a társaság által meghirdetett „Épített örökségünk művészi megközelítésben” című nemzetközi fotóművészeti pályázat első helyezettje, Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi történész. Műemlék-felmérő tevékenységéért a nagyváradi Dukrét Géza Debreczeni László-díjat kapott. Kós Károly-díjban az aradi Szabadság-szobor restaurátorai, Kolozsi Tibor, Kocsis Rudolf, Pokorny Attila, Szilágyi László és ifj. Starmüller Géza részesültek. /Murádin Jenő: A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság díjazottjai. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./ Dukrét Géza 1942-ben Nagyváradon született és átmeneti kitérőkkel ma is ott él. 1965-ben szerzett tanári diplomát a Babes–Bolyai Tudományegyetem földrajz–biológia szakán. 1993-ban megszervezte a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, majd megalapította a Partium című honismereti lapot. A Partiumi füzetek című helytörténeti könyvsorozatot is ő indította, s szerkeszti azóta is. Már a 35. kötetnél tart, mely az Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében címet viseli, és a napokban jelent meg. Eddig 12 ifjúsági honismereti tábort szervezett, valamint 13 emléktábla elkészíttetése és felavatása körül bábáskodott. Dukrét Géza az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos alelnöke is volt, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület valamint a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Műemléki Bizottságának tagja, tisztségviselője. Évente megszervezi a Partiumi Honismereti Találkozót Nagyváradon és a háromnapos vándor honismereti konferenciát. Dukrét Géza az erdélyi műemlékvédelem egyik alapembere. /Starmüller Géza: Dukrét Géza. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./

2005. május 28.

Május 26-án bemutatták Péterfy László: Marosszék régi sírkövei /Mentor, Marosvásárhely/ című kötetét Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén. A szerző gigantikus munkával megmentette a múlt egy részét, a marosszéki sírköveket megörökítő diafilm anyagot a Kriza János Néprajzi Társaságnak ajándékozta. Péterfy László Nagykend szülötte, 1966-tól Magyarországon él. Képzőművész, nem vallja magát szépírónak. Türelmes munkával ültette át papírra a sírkövek képmását, bár még mindig vannak be nem járt marosszéki temetők, feltáratlan kincsek. A szerző elmondta: maga Kós Károly oltotta bele a népművészet iránti érdeklődést, a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán. /F. I.: Múltmentés és tudományosság. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./

2005. június 17.

Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke /sz. 1955/ első tudatosabb gyűjtéseit középiskolában kezdte, Kovásznán, a háromszéki népballadákkal kezdett foglalkozni. Személyes kapcsolatba került az erdélyi magyar néprajztudomány kiválóságaival. 1981 szeptemberében Kézdivásárhelyre helyezték ki tanárnak, akkor kezdett el foglalkozni az erdélyi szászokkal. 1990 után hirtelen megnyílt az erdélyi magyarság köré kiépített szigorú információs zárlat. Akkor kezdtek rádöbbenni, hogy amit addig tudománynak hittek, az mennyire messze áll attól, amit Közép- vagy Nyugat-Európában művelnek. Péntek János professzor őt és több fiatal kutatótársát visszahívta az egyetemre. Kolozsváron fokozatosan megalapozták az egyetemi fokú néprajzos oktatást. Ebből a műhelyből született meg előbb a Magyar Nyelv és Kultúra Tanszék, majd annak megfelezéséből a Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszék. Ezenkívül nagy segítségükre volt a Kriza János Néprajzi Társaság, melynek keretében évente három-négy tematikus konferenciát szerveztek, ahová a magyar néprajztudomány legjobbjai jöttek el. A társaság fennállásának tizenöt éve alatt 10 ezer kötetes szakkönyvtárat, jelentős archívumot, adattárat hoztak létre, és ott helyezték el a moldvai csángósággal kapcsolatos adattárukat is. 1991-től kisebb-nagyobb rendszerességgel diákjaikkal Moldvában kutattak. Több kutatásukba bevontak román, magyarországi, olasz és német kollégákat is. A csángóság kérdéséről Pozsony Ferencnek román nyelvű kötete jelent meg három évvel ezelőtt. A könyvnek pozitív visszhangja volt, újabb kiadást is nyomtattak. Pozsony Ferenc Zabolán, szülőfalujában múzeumot alapított, ebben helyet kapott a moldvai csángó népművészeti kiállítás. Tavaly bejegyeztették a Pro Múzeum Zabola Egyesületet, amely szerződést kötött a Székely Nemzeti Múzeummal. Eszerint a gyűjtemény fokozatosan betagolódik a nagy múltú múzeum szerkezetébe, így állandó munkatársat is alkalmazhattak. Pozsony fontosnak tartotta a gyűjtést, a tárgyi kultúra őrzését, mert Moldvában nagyon gyors kultúraváltás indult meg. /Rostás-Péter Emese: Utak Moldva felé, szélesedő ösvényeken. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./

2005. június 28.

Könyvbemutatót tartanak június 29-én, Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. A következő köteteket mutatják be: Szikszai Mária: Történetek története (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2005); Kinda István–Pozsony Ferenc (szerk.): Adaptáció és modernizáció a moldvai csángó falvakban (Kolozsvár, 2005); Jakab Albert Zsolt–Szabó A. Töhötöm (szerk.): Lenyomatok 4. Fiatal kutatók a népi kultúráról (Kolozsvár, 2005); Suba László: Torda és környéke fazekassága (Kolozsvár, 2005). /Kishírek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

2005. június 29.

Néhány hete jelent meg Suba László Torda és környéke fazekassága /Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár/ című kötete. A kötet a szerző 1970-es-80-as évekbeli kutatásainak az eredményeit összegzi. A tordai, aranyosszéki közösség múltjának egy meghatározó szelete körvonalazódik a könyvben. /Tötszegi Tekla: Tordai könyvbemutató: tükör a közösség felé. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

2005. július 1.

Június 29-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában mutatták be a Társaság és a Mentor Kiadó új könyveit. A moldvai csángók társadalomnéprajzával, mentalitásával és értékrendjével kapcsolatos tanulmányokat tartalmazó kötet Kinda István–Pozsony Ferenc (szerk.): Adaptáció és modernizáció a moldvai csángó falvakban (Kolozsvár, 2005) című munka. Suba László képzőművész Torda és környéke fazekassága című munkáját Tötszegi Tekla mutatta be. A Remete Szent Antallal kapcsolatos történetek, legendák megjelenésének körülményeit, okait tárta fel Történetek története (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2005) című könyvében Szikszai Mária. /Stanik Bence: Hármas könyvbemutató a Krizában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

2005. július 13.

Megjelent a Kriza János Néprajzi Társaság idei, sorrendben a 13. évkönyve /Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve, 13., Tanulmányok Gazda Klára születésnapjára. Szerkesztette Keszeg Vilmos és Tötszegi Tekla, Kolozsvár, 2005/. A szám a 60 éves Gazda Klárát köszönti, írásai bibliográfiájának közlésével. A magyar néprajz egésze vonatkozásában a magyar nyelvterület keleti része mindig kiemelt jelentőségű volt. Erdély erős földrajzi, etnikai és felekezeti tagoltsága, viszonylagos zártsága gazdag hagyományrétegeket őrzött meg, amelyek feltárása az eddigieknél sokkal nagyobb mértékű és mélységű gyűjtői, leírói és értelmezői munkát igényelne, állapította meg Pávai István. /B. D.: Néprajzi tanulmányok. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./

2005. augusztus 17.

Nem fogadta el a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) által augusztus 20-a alkalmából neki adományozott Csángó-díjat Kallós Zoltán, Kossuth- és Corvin-láncdíjas néprajztudós. A Bozóki András miniszterhez címzett levelében a neves tudós megköszönte, hogy a Csángó-díjra őt találták méltónak, de hozzáfűzte: „csalódottan tapasztalom, hogy az utóbbi időben, az általam legfontosabbnak gondolt szórványmagyar közösségek művelődési-oktatási rendszerének támogatására nincs megfelelő akarat, ezért a szülőföldön magyarként való boldogulás esélye nagyon leszűkült.” Kallós nem akarja, hogy politikai ügy legyen ebből. Trianon után a magyar kormány részéről született egy törvénytervezet, amely szerint az egész évi jövedelem egy százalékát a határon túli magyarok kulturális tevékenységére fordítják. Ebből az egy százalékból mára 0,14 százalék jut a támogatásra. Ez nagyon kevés. A szórványvidékeken kollégiumokat kellene létesíteni, iskolákat építeni. Csángóföldön a magyar nyelv oktatását nem csupán fakultatív módon kellene végezni. Hivatalosan be kellene vezetni az első osztálytól a magyar nyelvet. /Köllő Katalin: Visszautasította az NKÖM Csángó-díját Kallós Zoltán. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./ „Borzasztóan kevés az Erdélynek, és azon belül a csángóságnak szánt támogatás, ezért volna szükség új támogatási stratégiára” – magyarázta Kallós a Krónikának. Lakatos András, az NKÖM Nemzeti és Etnikai kisebbségek főosztályának vezetője nem kívánt reagálni a Kallós Zoltán kolozsvári néprajzkutató levelére, mivel azt Kallós személyesen Bozóki András miniszternek címezte. Kallós Zoltán levelére a tárcavezető sem óhajt reagálni. A Csángó Kultúráért Díjat a csángó magyarok ügyében kifejtett kiemelkedő jelentőségű tevékenységért adományozzák, eddig ketten vehették át a szaktárca kitüntetését. 2003-ban a finn Tytti Isohookana-Asunmaa, a csángók ügyének nemzetközi fórumokon történő képviseletéért, tavaly pedig Pozsony Ferenc néprajztudós, egyetemi professzor, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke. Utóbbi javasolta kitüntetésre Kallós Zoltánt is. /Lázár Lehel: Gazdátlan állami kitüntetés. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./ A magyar kormány igyekszik minél kevesebb szót ejteni arról, mi is a véleménye a Kárpát-medencében kialakult dacszövetségről. Kallós Zoltán visszautasítását válasz nélkül hagyta Bozóki András kultuszminiszter, elődje, Hiller István megfutamodott tavaly novemberben, a határon túli magyarságot megalázó negatív kampány megkezdése után. A felelősséget vállalni kellene. A kormány azonban ehelyett látványosan kerüli a határon túli magyarokkal való párbeszédet: nemcsak Erdélyben, Budapesten is. A Magyar Állandó Értekezlet összehívásának folyamatos halogatása, szerepének lenullázása csak az egyik ilyen jel. A jelenlegi budapesti vezetés a szülőföldön való boldogulás fokozott segítségét ígérte, amikor december 5. előtt a kolduló határon túliak százezreinek sáskajárásával ijesztgette honfitársait, írta Kiss Csaba. Jót lenne, ha a kormány végre nyíltan és őszintén tisztázná, hogyan képzeli el a viszonyát a határon túliakkal. /Kiss Csaba: Dac és hallgatás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./

2005. szeptember 26.

Az alsóboldogfalvi Gálfalvi Gábor nyugalmazott tanító 17 évesen tanítói oklevelet szerzett Erdély akkori leghíresebb pedagógusképzőjében, a Székelykeresztúri Tanítóképzőben. Abban az intézetben a növendékeket néptanítóknak képezték. Ez azt is jelentette, hogy azon a településen, ahol dolgoztak, tevékenységük nem ért véget a délelőtti órákkal, hanem folytatódott délután és késő este is a fiatalokkal, felnőttekkel való foglalkozásokon. Gálfalvi Gábor a 48 szolgálati évéből 42-t Alsóboldogfalván tanított. A 42 év alatt összesen 87 műsort vitt színre, s ezeket a szomszéd falvakban is bemutatták. Kezdettől fogva néprajzi gyűjtőmunkát is folytatott. Az 1989-es változásokat követően egymás után jelentek meg néprajzi dolgozatai, melyekkel tíz díjat nyert a Magyar Néprajzi Múzeum, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Magyar Történelmi Múzeum pályázatain. Tevékenységéért 2001-ben a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki, 2004-ben Németh Géza-emlékdíjjal jutalmazták, és ugyanebben az évben a székelykeresztúri önkormányzat Pro Cultura-díjjal értékelte munkáját. Eddig hozzávetőlegesen négyszáz pedagógiai tárgyú cikke jelent meg különböző újságokban, két néprajzi és egy szociológiai témájú könyve is napvilágot látott. Három, vadászattal kapcsolatos könyve látott napvilágot (Arcán érezte a vérmedve leheletét, Székelykeresztúr és vidéke vadászatának múltja és jelene, Vadászkalandok és vadhúsreceptek). 2004-ben jelentette meg az általa összeállított Magyar–Roma társalkodó szótárt, négy néprajzi dolgozatát az Udvarhelyi Híradó kalendáriumában is közölték. Ugyanekkor a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Bizottság felkérésére feltérképezte a Székelykeresztúr vidékén lévő turulmadaras emlékműveket. Jelenleg a vidéken még fellelhető cigánymeséket gyűjti, és hozzáfogott Alsóboldogfalva kultúrtörténetének megírásához is. /László Miklós: 48 év nemzeti napszámosság. Nemzeti kultúránk közkatonái. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 26./

2005. november 18.

A Kriza János Néprajzi Társaság rendezésében zajlott „Az erdélyi cigányok kultúrája és társadalma” című konferencia Kolozsváron, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén. A konferenciát dr. Keszeg Vilmos professzor tanszékvezető nyitotta meg. Az előadók között volt Fosztó László, Bakó Boglárka, Könczei Csilla, Könczei Csongor és Deák Ferenc. /L. L.: Az erdélyi cigány kultúra és társadalom. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

2005. november 28.

Dr. Berde Károly Adatok Nagyenyed szellemi néprajzához az 1870–1920-as évekből című könyvét Keszeg Vilmos mutatta be Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. Elhunyt szerzőről lévén szó, Keszeg Vilmos kiemelte, hogy a kallódó kéziratok kötetbe szerkesztése Gyárfás Zsuzsa szerkesztői munkájának gyümölcse, amely meghozza majd a néprajzosként eddig ismeretlen Berde Károly számára az elismerést. A második bemutatott kötet Zsók Béla Az andrásfalvi reformátusok fél évszázada című műve. A kötetet méltató Adorjáni Zoltán szerint a bukovinai székelység, így az andrásfalvi székelység története félelmetesen emlékeztet az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetére. A harmadik bemutatott mű a magyarországi Balogh Balázs és Fülemüle Ágnes szerzőpáros Társadalom, tájszerkezet, identitás Kalotaszegen című könyve. /Kiss Bence: Hármas könyvbemutató a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

2005. december 7.

December 5-én kiállítással egybekötött könyvbemutatót tartottak Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaságnál. A jelenlévők megismerkedhettek Halász Péter magyarországi szerző három kötetével és „A moldvai katolikusok középkori emlékei” című, Kis Loránd marosvásárhelyi képzőművész fotóiból álló kiállítással. A kiállítás anyaga Budapesten vendégszerepelt, a Teleki László Alapítvány támogatásával. Halász Péter moldvai kutatásairól szóló köteteit Tánczos Vilmos mutatta be. Az agrármérnök végzettségű szerző 1966 óta járja Moldvát. Ezekben a kötetekben megjelent írásainak nagy része eddig szétszórtan jelent meg helyi lapokban. Első kötete: Bokrétába kötögetem vala, alcíme A moldvai magyarok néprajzához. 2002-ben jelent meg, számba veszi a csángó kutatás eredményeit, tárgyalja a népszokásokat. A Nem lehet nyugtunk. Esszék, gondolatok, útirajzok a moldvai magyarokról című kötet, többek közt értékeli az 1990 utáni pozitív irányú változásokat, valamint a csángó kérdésnek a politikába való bekerülését. A harmadik kötet, A moldvai csángó magyarok hiedelmei tudományos történeti összefoglalás. Tánczos Halász Péter érdemei közé sorolta a csángóknak nyújtott anyagi és gyógyszer segítséget, rendezvények szervezését, és a csángó kérdés köztudatba kerülését is. /Csont Zsuzsa: Moldva írásban és képekben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

2006. március 6.

Egyelőre harmincezer könyvcímet tartalmaz a március 4-én Kolozsváron bemutatott Erdélyi Közös Katalógus (EKKA), amelynek célja a virtuális egységes erdélyi könyvtárkatalógus létrehozása. A projektet Nagy Zsolt távközlési miniszter jelenlétében ismertették. A www.konyvtar.ro internetes címen található virtuális katalógusból megtudható, hogy a keresett példány hol található meg, kölcsönözhető-e vagy csak a könyvtárban lehet olvasni. A Progress Alapítvány és a magyarországi Puskás Tivadar Közalapítvány által hirdetett pályázat útján megvalósult rendszer azért is fontos, mert elősegíti, hogy az Erdélyben megjelent magyar kiadványok is megjelenjenek a közös magyar katalógusrendszerben. Főleg azon romániai magyar könyvek esetében fontos a katalógus, amelyekből az elmúlt évtizedekben nem küldtek kötelező példányt Magyarországra. A jövő héten a nyilvántartott kiadványok száma eléri a 60 ezret. Jelenleg a katalógusban megtalálhatóak a Bolyai Társaság, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Vallástanárképzőjének, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az EMT, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Jakabffy Elemér Alapítvány, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Max Weber Társadalomkutató Alapítvány, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Gál Kelemen Területi Oktatási Központ, valamint a Romániai Magyar Közgazdász Társaság könyvtárában levő könyvek adatai. Nagy Zsolt beszámolt arról, hogy Erdélyben összesen 130 teleház – ebből 89 eMagyar pont – működik. Azt remélik, hogy 2006-ban az erdélyi teleházak száma meghaladja majd a 200-at. /Borbély Tamás: Egységes erdélyi könyvtárkatalógus. Világhálón az erdélyi magyar könyvtárak állománya. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./

2006. március 11.

Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában megnyílt Gróf Mikó Imre az építő címmel Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója által rendezett kiállítás. Méltán nevezhető a 2006-os év Mikó Imre emlékévnek, hiszen Erdély Széchenyije 1805. szeptember 4-én született Zabolán és 1876. szeptember 16-án halt meg Kolozsváron. Egyed Ákos akadémikus ismertette nemrég megjelent Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije című kötetét. /-f-: Gróf Mikó Imre élete képekben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

2006. március 27.

Határhártyák. Interetnikus folyamatábrák és pillanatképek a Kárpát-medencéből a címe Székely András Bertalan kisebbségszakértő legújabb könyvének, amelyet március 24-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén mutattak be. A budapesti szerző a nyolcvanas évek elejétől foglalkozik a kisebbségkutatással. A szerző elmondása szerint könyve „nem monográfia, de több mint húsz év cikkeit, interjúit teszi egymás mellé”. A kötet a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület támogatásával láthatott napvilágot, így a bemutatón szó esett a muravidéki (Szlovénia magyarlakta része) magyarság sorsáról is, akik helyzete – a hazaihoz mérten sokkal kisebbségpártolóbb szlovéniai politika ellenére – aggasztó. /-kb-: Határhártyák. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./ Határhártyák címmel jelent meg dr. Székely András Bertalan húszegynéhány év alatt papírra vetett írásainak gyűjteménye: a magyarországi kisebbségkutató és szociológus, aki – saját bevallása szerint – a kisebbségvédelemre tette fel az életét jó negyedszázaddal ezelőtt. Annak a hungarológiának a jegyében fogantatott a könyve, amely nemigen nyert polgárjogot az elmúlt ötven esztendőben, így hiánypótlónak is tekinthető – hangzott el március 25-én Marosvásárhelyen, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület által a Bernády Házban szervezett könyvbemutatón. A kötet alaptétele annak megcáfolása, hogy a történelmi Magyarország a népek börtöne lett volna. A több évszázados magyar tolerancia az ország területén élő különböző népességek megerősödését eredményezte. A rendezvény másik vendége, Ruda Gábor a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület további kiadványait ismertette, közöttük a Muravidék című művészeti-irodalmi folyóiratot. /Nagy Botond: Erdély és határhártya. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 27./

2006. május 9.

Több mint egy hónap telt el a felsőoktatási fórum és zárónyilatkozatának a megfogalmazása között. Az első hét a nyilatkozat véglegesítésével telt, azután szétküldték aláírás végett, az aláírt példányok körülbelül tíz nap múlva be is érkeztek; a további három hét a Markó Béla RMDSZ-elnökkel való egyeztetésekkel telt el, mondta el a Bodó Barna a vele készült beszélgetésben. Az egyetemek akkreditációjára vonatkozó törvény régi adóssága a parlamentnek, ezért a Bolyai Kezdeményező Bizottság ezt a kérdést szerepeltetni akarta a nyilatkozatban, Markó, aki egyben az oktatásügyért felelős miniszterelnök-helyettes, más véleményen volt. Így ez a kérdés kikerült a nyilatkozatból: maradt az a tétel, hogy a két magánegyetemet minél hamarább akkreditálni kell. Olli Rehn bővítési biztos kijelentette, hogy kisebbségi vonatkozásban Romániában minden rendben van. Ezért küldtük el a Kárpát-medencei magyarsághoz intézett felhívást, melyben arra kértek mindenkit, a bővítési biztosnak címzett elektronikus levélben jelezze, igenis vannak lényeges megoldatlan kérdések. Ez azért volt fontos, mert az EU-nak nincs egységes kisebbségi mércéje. Bodó rámutatott, hogy az erdélyi magyarságnak rá kell ébrednie arra, hogy elsősorban nem bizonyos külföldi folyamatok határozzák meg az érdekérvényesítést, hanem a belső folyamatok. Az alapszerződések a gyakorlatban szinte semmit nem oldottak meg a kisebbségi bajokból. Az egyetem ügye nem addig tart, amíg Románia belép az Európai Unióba, hanem addig, amíg az erdélyi magyar politikai vezetők meggyőződnek arról, ha ezt az ügyet nem tekintik elsőrendű fontosságúnak, akkor közösségüket hagyják cserben.       A romániai magyarság politikai tárgyalóasztalnál akart eddig mindent megoldani, miközben vele szemben a többségi politika nem válogatott az eszközökben. Van még a tüntetés, a polgári engedetlenség eszköze is. Európában, a demokráciák világában az értékelvű megoldásokat mindenhol így érték el. Az oktatásügy sorsdöntő, létfontosságú, és az egyetem kérdésében a magyar politikai képviselet másfél évtizeden át nem ér el igazi eredményt, akkor ezt rosszul csinálta. Ezt ki kell mondani. Az RMDSZ érzi a helyzet súlyát, ezért írta alá a nyilatkozatot. „Az RMDSZ vezetőinek viszont el kell végre dönteniük, hogy az erdélyi magyarság, vagy Románia szolgálatában akarnak-e állni”, hangsúlyozta Bodó Barna. A BBTE magyar vonalának a vezetősége nem írták alá a Bolyai Kezdeményező Bizottság nyilatkozatát, ez politikai felelősségüket minősíti.   Salat Levente rektor-helyettes a március végi egyetemi fórumon minden bajok forrásának a BKB-t kiáltotta ki. Ezzel a véleményével ott egyedül volt. Az egyetemért vívott küzdelmet megnehezíti a Fidesz választási veresége. Egyetemügyben határozott állásfoglalások a Fidesz részéről történtek. A továbbiakban tudomásul kell venni, hogy ez a helyzet most Magyarországon, és keresni kell az együttműködési lehetőségeket az MSZP-vel. Oda kell figyelni Sólyom László köztársasági elnök kezdeményezésére, ugyanis a MÁÉRT intézményének a szüneteltetése, a támogatáspolitikában megmutatkozó kedvezőtlen változások megannyi veszélyes folyamat a határon túli közösségekre. Sólyom Lászlónak ez a lépése el fogja gondolkodtatni a magyar kormányt arról, mit kellene cselekednie a határon túli magyarságpolitika ügyében. A BKB eredeti nyilatkozatában (abban a változatban, amelyet az összes szervezet aláírt) az szerepel, hogy „a Parlament záros határidőn belül fogadja el az egyetemek akkreditációjára vonatkozó új törvényt, váljon lehetővé a Partiumi Keresztény Egyetem másfél éve elhúzódó akkreditációs folyamatának a lezárása”, míg a Markó által is aláírt változat megfelelő pontja a következő: „A törvényes kereteknek megfelelően valósuljon meg magánegyetemeink mielőbbi akkreditálása.”   A Fórum a magyar egyetemért elnevezésű rendezvény résztvevői a végleges változatban a következőket tekintik „szakmailag megalapozott és politikailag indokolt, következésképpen megvalósítandó feladatoknak”: mielőbb induljon el a három magyar kar a Babes–Bolyai Tudományegyetemen, jöjjenek létre magyar karok a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, kezdődjön el a magyar tannyelvű felsőoktatás megszervezése a Kolozsvári Műszaki Egyetemen, a Gheorghe Dima Zeneakadémián és egy erdélyi képzőművészeti egyetemen, valamint a Kolozsvári Agrártudományi Egyetemen, valósuljon meg a tényleges kétnyelvűség a vegyes tannyelvű intézetekben, valósuljon meg a magyar magánegyetemek mielőbbi akkreditálása, utána pedig részesüljön állami támogatásban mind a Sapientia, mind a Partiumi Keresztény Egyetem. Aláírók: Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, Erdélyi Református Egyházkerület, Királyhágó-melléki Református Egyházkerület, Erdélyi Unitárius Egyház, Erdélyi Evangélikus Egyház, Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Partiumi Keresztény Egyetem, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Bolyai Kezdeményező Bizottság, Bolyai Társaság, Országos Magyar Diákszövetség, Kolozsvári Magyar Diákszövetség, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Kriza János Néprajzi Társaság, Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért, Politeia – Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület. /Bagoly Zsolt: A Bolyai esélyei csatlakozás előtt és után. Beszélgetés dr. Bodó Barna egyetemi adjunktussal, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnökével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 9./

2006. június 2.

A csángókérdést – Romániában és Magyarországon egyaránt – még mindig érzelmi és politikai ügyként kezelik, ahelyett, hogy végre objektív, tudományos kutatások alapján foglalkoznának e témával – hangzott el egyebek között a Moldvában zajló csángókonferencián. A kétnapos tudományos tanácskozást a Teleki László Alapítvány szervezte, társrendezőként vett részt a marosvásárhelyi Pro Európa Liga, a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság és a Moldvai Magyar Csángószövetség.  Az idei konferencia újdonsága, hogy Moldvában, Bá­kóban és Pusztinán zajlik. Diószegi László, a Teleki Alapítvány igazgatója a bákói konferenciától valós román–magyar párbeszédet várt, de ez most sem jött létre, mert a román meghívott előadók és résztvevők többsége nem vett részt a konferencián. Mégis áttörésnek értékelhető az egyházügyi kerek­asztal, amelyen számos jeles személyiség között képviseltette magát a bukaresti római katolikus érsekség Vladmir Peterka teológiai egyetemi tanár révén. Az anyanyelvű szentmisék kérdésében a bukaresti érsekség képviselője is egyetértett vitapartnereivel abban, hogy a kérést előbb-utóbb meg kell oldani. Hangsúlyozta: egy folyamat elején vagyunk, türelmet kért. A konferencia legfőbb tanulságát foglalta össze Diószegi László, amikor azt mondta, hogy a párbeszédre tett minden kísérlet hasznos, határozottan kell fellépni, és örvendetes, hogy a fiatal csángómagyar értelmiség egyre nagyobb számban és egyre határozottabban képes a közösség érdekeit képviselni. /Elmaradt a párbeszéd (Csángókonferencia Moldvában). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 2./

2006. június 12.

Június 8–11. között tartották meg Zsobokon, a Bethesda Árvaház és Szórványiskola-központban a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Néprajzi Kutatóintézete és az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete által szervezett szórványkonferenciát. A szórványt szociális, kulturális, néprajzi, társadalomtörténeti, egyházi, politikai szemszögből közelítették meg. Szó esett többek közt a történeti identitásrégiókról, szórványközösségekről, életutakról, szórvány-narratívákról, szórványgondozásról, közösségépítésről, a jelenről, a befolyásoló múltról, és mindenek előtt a hogyan továbbról. Balogh Balázs az MTA Néprajzi Kutatóintézetének tudományos titkára, a rendezvény szervezője szerint meg kellett vitatni ezt az égető társadalmi kérdést. Ez speciálisan erdélyi, részben délvidéki probléma – az erdélyi magyaroknak több mint fele szórványban él. Helyszín szempontjából Zsobokra esett a választás, mivel Balogh Balázs Fülemile Ágnessel közösen a nemrég megjelent kötetükben átfogó Kalotaszeg-kutatással foglalkozott. A szórvány olyan helyeken is megjelenik, ahol eddig szóba sem jöhetett. Vízi E. Szilveszter a Magyar Akadémia elnöke, elnöki keretéből két millió forintot különített el a konferencia megrendezésére, és egy összefoglaló angol nyelvű kötet kiadására. Balogh Balázs szerint átfogó felmérésre lenne szükség, amelyből megtudhatjuk, hogy mink van, és mi pusztul, és amelyben egyházi, állami szervek és intézmények is részt tudnának venni. /Vetési Júlia: Nemzetközi összefogás a szórványkérdésben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./ Regionalitás, közösségépítés, szórványgondozás – Nemzetközi összefogás a szórványkérdésben volt rendezvény címe. A résztvevők leszögezték: a szórványkérdés egyik legégetőbb problémája az, hogy a három szint, a kutatási, a szórványgondozási és a politikai, eddig elbeszéltek egymás mellett. A szintek összehangolását is megpróbálta megvalósítani ez a nemzetközi konferencia. /D. H.: Közös fellépés a szórványért. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./

2006. július 24.

Kőrispatak sikerét, az elsorvadástól való megmentését a szó szoros értelmében a szalmának köszönheti, a kalapkészítésnek, melyet a Szőcs család emelt népi iparművészetté. Az már a székely észt dicséri, hogy az „alapfoglalkozáshoz” hozzárakták a biogazdálkodást, a turistaellátást, a szalmajáték és -díszítő tanfolyamokat gyermekek és ifjak részére, egy újabb vállalkozó kedvű férfiú, Adorjáni Károly pedig lótenyésztést, lovastanfolyamok szervezését vállalja. Turistaszálló, százéves parasztházban berendezett szalmakalap-múzeum, udvarán a patak köveiből összeálló gyűjtemény, sajátos lapidárium, a világ minden tájáról idelátogató lakhelyét és a távolságot feltüntető, irányjelző (mintegy ötszáz) kis tábla várja a turnusokban érkezőket. Már ötödik éve van kalapmúzeum, egyedüli az országban, a fellelhető összes kalaptípussal. A testvértelepülések egyikének segítségével megnyílt az orvosi rendelő. Istentől megáldott hely ez, méltatta dr. Pozsony Ferenc, kolozsvári egyetemi professzor, néprajzkutató, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke. A térségben egyedülálló kezdeményezést méltatta a mindvégig segítséget nyújtó megyei művelődési központ munkatársa, Ferencz Angéla. Zalaapáti testvértelepülés képviselői ajándékozták az orvosi rendelő berendezését. Hoztak volna más gépeket is, de azokat nem engedték át a határon. /Bölöni Domokos: Mind egy kalap alatt vagyunk. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 24./

2006. augusztus 24.

A máréfalvi születésű és most is szülőfalujában élő Kovács Piroska harminchat évnyi pedagógiai tevékenység után vonult nyugdíjba, a munkát viszont azóta is folytatja. A 74 éves Kovács Piroskát a máréfalvi székely kapuk őrzőjeként szokták emlegetni. Pedagógusi tevékenységét, valamint nyugdíjas éveiben végzett néprajzi értékmentő és közösségszervező munkáját számos díjjal ismerték el, legutóbb a Hargita megyei tanács Életmű-díját vehette át. „Ezeréves a magyar iskola” díszoklevelet kapott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségétől, első díjjal jutalmazta és kiadásra javasolta egy tanulmányát a Kriza János Néprajzi Társaság, Máréfalváért-díjjal lepte meg a Kőlik Egyesület, amelynek alapító tagja, díjazta tevékenységét az Udvarhelyszéki Kulturális Egyesület, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet pedig Vámszer Géza-emlékdíjat adományozott neki. Felnőttkorában végezte el a tanárit, így volt tanítónő, tanár és iskolaigazgató is, végig falun. A néprajzi tárgyak gyűjtését már korábban elkezdte, ezt folytatta nyugdíjasként is. Lerajzolta a kapuk mintakincsét, így született meg a Székely kapuk Máréfalván című könyve. Megírta a máréfalvi oktatás történetét /A máréfalvi oktatás 210 éve, 1786-1996/. 1993-ban létrehozták a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesületet. A mai napig jól működő egyesület sok szép rendezvényt szervezett. Létrehoztak egy tájházat, majd az Életfa Vendégfogadók Egyesületét. /Kiss Edit: Kovács Piroska – Máréfalva szolgálatában. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 24./

2006. augusztus 29.

A Szeret-Klézse Alapítvány klézsei székházában a hét végén nyílt meg Petrás Ince János emlékszobája. A moldvai csángómagyarok között a tizenkilencedik században szolgáló pap halálának 120. évfordulóján az egybegyűltek a balladagyűjtőre, nyelvjáráskutatóra emlékeztek. Az alapítvány kertjében felavatták Csoma Gergely magyarországi szobrászművész emlékoszlopát. Petrás Ince János munkásságát Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke méltatta, beszédet mondott Sántha Attila, a Moldvai Magyarság főszerkesztője és Salamon Ferenc, a kézdivásárhelyi Vigadó igazgatója. A kétnyelvű szentmisét Gergely István csíksom-lyói esperes celebrálta, felléptek a klézsei, frumószai, külsőrekecsini és pusztinai, valamint a kézdivásárhelyi és a csernátoni táncosok. /(Fer-): Petrás Ince János-emlékszoba Klézsén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./

2006. október 7.

Október 6-án Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) székhelyén Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából emlékünnepséget tartottak, amelynek keretében átadták a Magyar Művészetért Kuratórium (MMK) és a Herendi Porcelánmanufaktúra (HP) által felajánlott Bartók Béla-emlékdíjakat. A díjazott kolozsváriak a következők: Angi István, Bolyai Társaság, Egyed Emese, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke, Guttmann Mihály, Kolozsvári Állami Magyar Opera, Kriza János Néprajzi Társaság, László Ferenc, Péntek János, Széki Református Egyházközség, Tánczos Vilmos és Terényi Ede. Gubcsi Lajos az 1956-ra emlékező, általa szerkesztett A szabadság népe című kötetet ismertette. Az emlékünnepség előadói a házigazdáktól Tánczos Vilmos legújabb könyvét, a Folklórszólamokont kapták produkciójuk jelképes viszonzásaként. /Ö.I.B.: Bartók-emlékünnepség és díjosztás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./

2006. október 7.

Október 6-án Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) székhelyén Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából emlékünnepséget tartottak, amelynek keretében átadták a Magyar Művészetért Kuratórium (MMK) és a Herendi Porcelánmanufaktúra (HP) által felajánlott Bartók Béla-emlékdíjakat. A díjazott kolozsváriak a következők: Angi István, Bolyai Társaság, Egyed Emese, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke, Guttmann Mihály, Kolozsvári Állami Magyar Opera, Kriza János Néprajzi Társaság, László Ferenc, Péntek János, Széki Református Egyházközség, Tánczos Vilmos és Terényi Ede. Gubcsi Lajos az 1956-ra emlékező, általa szerkesztett A szabadság népe című kötetet ismertette. Az emlékünnepség előadói a házigazdáktól Tánczos Vilmos legújabb könyvét, a Folklórszólamokont kapták produkciójuk jelképes viszonzásaként. /Ö.I.B.: Bartók-emlékünnepség és díjosztás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./

2006. október 14.

A Nyugati Jelen múlt heti számából értesülhetett a dévai közösség Zsók Béla halálhíréről. Sokan nem tudták, hogy Zsók Béla beteg volt. Minden írása a bukovinai székelyek sorsához fűződött. Tagja volt a kolozsvári Kriza János Néprajzi Egyesületnek és a budapesti Néprajzi és Népművészeti Társaságnak is. 1993-ban nyugdíjba vonult, a Romániai Magyar Szó napilap és annak elődje, az Előre szerkesztője volt 1970 és 1993 között. 1993-ban megjelent Az egyszeri ember című bukovinai székely népmese-gyűjteménye, majd 1995-ben az Elment a madárka című, bukovinai székely népdalokat tartalmazó gyűjteménye. Bukarestből hazatelepedett és 2000 áprilisában megalapította a Dévai Petőfi Sándor Magyar Hagyományőrző Művelődési Társaságot. Sorra jelentek meg kötetei: 2000-ben Én mindig itthon voltam – néprajzi írások Déváról, 2004-ben Édesanyám dalai, 2005-ben A dévai Szent Antal templom – visszaemlékezések a templom építésére és szintén 2005-ben Az andrásfalvi reformátusok két évszázada címmel. A család döntése alapján Zsók Bélát szeptember 30-án a bukaresti Kálvineum temetőbe helyezték örök nyugalomra. /László Anna: In memoriam Zsók Béla. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 14./

2006. november 18.

Két román nyelvű kötetet mutattak be november 16-án Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén, az esemény két nyelven zajlott, az érdeklődök között egyaránt jelen voltak románok és magyarok. Emilia Comisel – Francisc László: Constantin Brailoiu, partizan al etnomuzicologiei fara frontiere (Constantin Brailoiu, a határok nélküli etnomuzikológia partizánharcosa, Eikon Kiadó, Kolozsvár, 2006) című kötetét dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár ismertette. Emilia Comisel rengeteg levelet, dokumentumot gyűjtött össze, amelyeknek egy részét – főként a magyar vonatkozásúakat – dr. László Ferenc dolgozta fel a kötetben. Dr. Tánczos Vilmos, a Néprajz tanszék egyetemi docense ismertette Daniel Hrenciuc: Maghiarii in Bucovina 1774–1941 (Princeps Kiadó, Iasi, 2006) című munkáját. A szerző a bukovinai székelyek sorsát mutatta be, kezdve a madéfalvi mészárlással egészen az öt magyar bukovinai falu létrejöttéig. Tánczos Vilmos a bibliográfiából hiányolja a bővebb magyar nyelvű források tanulmányozását, viszont mintaszerűnek tartja, hogy a szerző fontos szerepet szánt könyvében a bukovinai magyar falvak és iskolák demográfiai bemutatásának. /Birtalan Ágota: Népzenével fűszerezett könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

2006. november 22.

Zakariás Erzsébet két idén megjelent kötetét mutatták be november 20-án népes közönség előtt Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén. Az „Édesanyám kicsi koromban megtanított ...” Tanulmányok a hagyományos társadalomra jellemző asszonyi tudás kérdésköréből /Triade Kiadó/ című kötet 13 tanulmány a hagyományos paraszti életet dokumentálja, körüljárja a nemiség, a nemek szerepének megoszlása, az ide kötődő szokások témaköreit. A kötet Erdővidék kollektivizálás előtti, önellátásra berendezkedett organikus világát mutatja be. A másik kötet: Miesnapok képei. Moldvai csángó hétköznapok 1991–1993 (Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2006) több száz fényképet ad közre a fényképeket kísérő rövid és lényegre törő háromnyelvű szövegekkel. /F. I.: Mit ér az ember, ha néprajzos” Kettős könyvismertető a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./

2006. november 27.

Zsigmond Győző, a bukaresti hungarológia szak tanszékvezetője, illetve professzora, Három macska, kettő közülük kommunista című politikai viccgyűjtemény-kötetét mutatták be november 24-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén. Keszeg Vilmos a kolozsvári néprajz tanszék vezetője méltatta a kötetet. Ezek a viccek a történeti szájhagyomány részét képezik, igazi kordokumentumok. /Mihály Zsombor: Viccgyűjtemény, mint kordokumentum. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

2006. december 21.

December 19-én két néprajzi vonatkozású kötetet mutattak be Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában: a társaság 14. Évkönyvét, melyet a 85. születésnapját ünneplő Szentimrei Judit, az erdélyi és az összmagyar néprajztudomány nagyasszonya iránti tisztelgés jegyében szerkesztettek, emellett Gazda László sepsiszentgyörgyi kutató Codex című helytörténeti munkáját. Az évkönyv kapcsán Gazda Klára, a kötet egyik szerkesztője meleg szavakkal méltatta Szentimrei Judit néprajztudós emberi és kutatói magatartását, aki a népi textília kutatójaként tanítványait is gyakran magával vitte útjaira, amelyek során 12 könyvnyi terjedelmű tudományos mű (monográfia, tanulmány stb.) született. Mindezek mellett különböző lapok szerkesztője volt és pályázatokat irányított. Gazda László könyve 35 magyar vonatkozású moldvai csángó település leírását tartalmazza. A méltató felhívta a figyelmet arra, hogy a helytörténetírás csak látszólag szerény műfaj, valójában azonban nagyon alapos, minden apró részletre kiterjedő kutatómunkát igényel. Gazda László már a diktatúra évei alatt szervezett kutatóutakat diákjaival a csángó falvakba. /Sándor Boglárka Ágnes: Ünnepi könyvbemutató a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./


lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-178




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék