udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
701
találat
lapozás: 1-30 ... 661-690 | 691-701
Intézménymutató:
Bolyai Tudományegyetem
2006. november 30.
A rendszerváltás után a magyar akadémiai élet tagjaiból verbuválódott Bolyai Társaság a Bolyai Tudományegyetem újbóli létesítését tűzte ki célul. Szándékukat azonban sorra meghiúsította a politikum és a román akadémiai élet szereplőinek ellenkezése, időnként pedig az egyetem magyar tanerői némelyikének ellenkező előjelű fellépése. Az utóbbi időben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) folytatott intenzív nemzetközi lobbimunkát az önálló magyar egyetem létrehozása érdekében. Nyugaton félig-meddig sikerrel jártak, kezdeményezésüket hazai pályán azonban nem övezte osztatlan siker: a románság az egyetem és a román állam hírneve befeketítésének kiáltotta ki kezdeményezéseiket, a magyar oktatók egy része pedig szélsőségesnek mondta a BKB megnyilvánulásait. A Babes–Bolyai Tudományegyetem szenátusa kizárta a tantestületből az egyetem két oktatóját, mindketten a BKB alelnökei. A kizárás nagy felháborodást váltott ki a magyar közéleti szereplők körében, határon innen és túl. A két oktató munkaviszonyának felbontása ellen tiltakozott egyaránt az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Magyar Polgári Szövetség, az Európai Parlament szocialista és néppárti frakcióinak magyar képviselői, az egyetem magyar alkalmazottjai, oktatói, tisztségviselői, s közös nyilatkozatot adott ki a kérdésben az egymással rivalizáló két ifjúsági ernyőszervezet, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért). Ha ez az összefogás a rendszerváltás utáni időszakban is meglett volna, lehet, hogy már létezne és működne az önálló Bolyai Egyetem. /Sarány István: Egység a bajban. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 30./2006. december 2.
Tőkés László püspök a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem 11 magyar díszdoktorához fordult az egyetemi feliratok ügyében. Oláh György Nobel-díjas tudósnak, Erdő Péter bíboros-prímásnak, Bölcskei Gusztáv református püspök-zsinati elnöknek, Jakubinyi György gyulafehérvári érseknek, Abádi Nagy Zoltán, Bokros Lajos, Chikán Attila, Vajda Mihály és a norvégiai Csemay Lászó professzoroknak, valamint Pungor Ernő és Glatz Ferenc akadémikusoknak írt nyílt levelet Tőkés László, arra kérve őket, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktoraiként tekintélyüket latba vetve segítsenek a kolozsvári intézményben kialakult áldatlan helyzet megoldásában. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy fogalmazott, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetemen olyan magyarellenes esemény bontakozott ki, amely felidézi 1919-et, amikor a bevonuló román karhatalom kilakoltatta székhelyéről az elődintézményt, a Ferenc József Egyetemet és tisztogatást hajtott végre a magyar oktatói karban, vagy azt, ahogyan 1959-ben Ceausescu vezényletével megszüntették a Bolyai Tudományegyetemet. Tőkés László kijelentette: napjainkban a multikulturálisnak álcázott kolozsvári intézményben szintén erővel akadályozzák meg az önálló magyar karok létrehozását, és nemhogy a Bolyai Tudományegyetem helyreállítására irányuló, jogos magyar követeléseknek nem tesznek eleget, hanem még az intézmény által előírt két- vagy többnyelvűségnek sem adnak teret. Elbocsátják állásukból, illetve a rendőrség kezére adják a törvényes jogokért, az ifjúság esélyegyenlőségéért kiálló magyar oktatókat – írta Tőkés László, súlyos etnikai diszkriminációnak minősítve Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok elbocsátását. Arra kérte a díszdoktorokat, hogy csatlakozzanak az Erdély-szerte kibontakozó, széles körű tiltakozó megmozdulásokhoz. Bodó Barna elmondta: ha nem sikerül előrelépni még idén, és nem változik meg az egyetem román vezetésének hozzáállása a kétnyelvűség és az egyenjogúság kérdésében, akkor azt tervezik, hogy az intézmény minden magyar vezetője lemond. (Magyar Rádió Online) /Erdély.ma, dec. 2./2006. december 7.
A Bolyai Kezdeményező Bizottságnak a neve is elárulja, hogy a Bolyai Egyetemért küzd, az önálló állami magyar egyetem visszaállításáért. Ezzel a BBTE román vezetősége is tisztában van. Tudják, hogy ha magyar feliratokat vagy önálló karokat biztosítanának a magyar tagozatnak, akkor hozzájárulnának a Bolyai Egyetem újraalapításához. Borbély Tamás, a lap munkatársa szerint sem az oktatók, sem a politikusok, sem diákok nem tudnak magabiztossággal válaszolni arra a kérdésre, hogy több haszonnal vagy kockázattal járna-e a Bolyai Egyetem visszaállítása. Az önálló magyar egyetem körüli társadalmi vita eredménytelenségéhez az RMDSZ is alaposan hozzájárult. Markó Béla ugyanis olyan új ötlettel állt elő, hogy egy nem létező egyetemet kellene megalapítani, majd kikiáltani önálló állami magyar intézménynek, ugyanakkor meg kell őrizni a BBTE mai szerkezetét. /Borbély Tamás: A táblaügyet elgáncsoló Bolyai Egyetem. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./2006. december 8.
December 7-én Kolozsvár a Farkas utcán az úttest egyik oldalát megtöltötte a tüntető tömeg, amely kifejezte szolidaritását a Babes-Bolyai Tudományegyetemről kizárt két oktatóval és az önálló magyar felsőoktatási intézményekért folyó harccal. A résztvevők „Ma őket – holnap minket”, „Bolyai Egyetemet” és hasonló feliratú transzparenseket mutattak fel. Felszólaltak a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) vezetői, felolvasták a különböző támogató nyilatkozatokat. Ez nem románok és magyarok közötti konfliktus, ellenkezőleg, olyan ügy, amelyben – talán 1989 óta először – a két nemzet tagjai közösen harcolnak a kriptokommunista, diktatórikus egyetemvezetés ellen – fejtette ki Hantz Péter. Az egyetemről menesztett oktató leszögezte, az intézmény oktatói és vezetői számára nincs más út: vagy felismerik a pillanatot, vagy ellehetetlenülnek. Hantz említést tett azokról a tanárokról is, akik nyíltan vállalták, hogy elveik nincsenek, csak érdekeik. A BKB másik alelnöke, Kovács Lehel azoknak is válaszolt, akik – a munkahelyvesztés küszöbén – saját két gyereke iránti felelősségére figyelmeztették. Kijelentette: éppen ez a felelősség sarkallta tettekre, mert nem mindegy, hogy gyerekei és a többi magyar gyermek milyen világban nő fel. Felolvasták Máté András Levente és Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselők üzenetét, az Országgyűlésben egyhangúlag megszavazott ötpárti nyilatkozatot és a magyar EP-képviselők közleményeit. Szőcs Judit, a SZET Oktatási Bizottságának elnöke a testület által elfogadott nyilatkozatot ismertette. Nagy ovációt váltott ki a Történelem és Filozófia Kar román oktatójának, Aurel Codoban professzornak az üzenete, amelyben az ellenvéleményeket és a kritikát kegyetlenül megtorló egyetemi vezetőket bírálta. A felszólalók sorát a BKB elnöke, Bodó Barna zárta, aki arra a felelősségre utalt, amely ma az ügy minden résztvevőjét terheli. Elmondta: az egyetemen ma is a félelem uralkodik, sok kollégáját ez gátolja meg abban, hogy állást foglaljon. Megnevezte azt a négy magyar oktatót, akik Hantz és Kovács menesztését megszavazták: Szamosközi István, Buzogány Dezső, Marton József és János Réka. A Becali-féle Új Generáció Pártjának négy tagja próbált zavart kelteni, üvöltve éltették a BBTE-t. A rendfenntartók utánuk eredtek. Az egyetem román tagozatának néhány vezetője közleményben biztosította támogatásáról a rektort. Érdekes módon, az aláírókat leszámítva, a nyilatkozat szóról szóra azonos volt a múlt heti rektori közleménnyel. December 8-án nem csak Kolozsváron, de Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson is tüntettek a BKB ügyével szimpatizálók. Ülésezett a BBTE magyar tagozatvezetőinek tanácsa. A testület szóvivője, Magyari Tivadar szerint a bizottság tagjai a rektori hivatallal folytatott megbeszélésen napirendre tűzték a kétnyelvű feliratozás problémáját, az elbocsátott adjunktusok ügyét, a tagozat alapszabályzatának elfogadását. Az ülésen többen bírálták a BKB nyomásgyakorló tevékenységét. Eckstein-Kovács Péter szenátor üzenetében leszögezte: állampolgárként, jogászként és politikusként kötelessége, hogy felemelje szavát, amikor a BBTE rektora nem tartja tiszteletben a törvény betűjét és szellemét. Az egyetemi szenátus döntése ellentétes a hatályos jogszabályokkal, a szabad véleménynyilvánítás alapvető emberi jogával. Levelet juttatott el a szerkesztőségbe Kása Zoltán egyetemi tanár is. Ebben kifejtette: Nicolae Bocsan rektor legutóbbi közleménye „tele van hazugságokkal”. A volt rektor-helyettes rákérdezett a rektor állításaira: Mikor ellenezték magyar képviselői a német tagozat fejlesztését? Mikor nem akartak judaisztikai szakot? És kik? /Ercsey Ravasz Ferenc: Több mint ezren tüntettek a magyar egyetemért. Becali-pártiak zavarkeltéssel próbálkoztak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./2006. december 9.
Magyar egyetemet a mi adónkból! Vissza a Bolyai Egyetemet! Földrajzot, történelmet magyarul! Épületet a sepsiszentgyörgyi egyetemnek! Önálló magyar egyetemet akarunk! – lehetett olvasni december 7-én Sepsiszentgyörgyön, a tüntetésen. Az EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) helyi szervezetének néhány lelkes tagja – akik nem először állnak ki magyar közösségi ügyért – pontosan fogalmazott. Sepsiszentgyörgyön közel ötszáz magyar pedagógus tanít; évente ugyanennyi szentgyörgyi VIII. osztályos vizsgázik román nyelven az ország történelméből és földrajzából; a városból minden ősszel több mint százan kezdik meg tanulmányaikat azon az egyetemen, amelyen azért üldöznek magyar tanárokat, mert feliratos táblákat tesznek ki a multikulturálisnak hazudott intézményben – melynek sepsiszentgyörgyi tagozatán ezer hallgató folytatja felsőfokú tanulmányait. De ebben a városban nem csak ennyien érintettek az óvodától az egyetemig biztosított anyanyelven tanulás ügyében. Szülők, nagyszülők ezreinek, a magyar választott tisztségviselőknek, politikusoknak, az egyházak képviselőinek, pedagógusok százainak, a magyar diákságnak, egyetemi hallgatóknak lett volna ott a helye a tüntetésen. Nem jöttek el. Csak egy kis töredék, a jóérzésűek, akik mindig ott vannak. Ilyen hozzáállással erőtlen a kiáltás. /Fekete Réka: Érdektelenségből jeles. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 9./2006. december 10.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem multikulturalitásának hangsúlyozása ellenére nem tették ki a két- vagy többnyelvű táblákat, nem engedélyezik a két- vagy többnyelvű levelezést. Az egyetem magyar vezetői körében az együttműködésre törekvők képviselői jutottak vezető szerephez. 2005 májusában megalakult a Bolyai Egyetem visszaállítását zászlajára tűző Bolyai Kezdeményező Bizottság /BKB/. Tevékenységük a cikkíró szerint ellehetetlenítette a választott magyar vezetők munkáját, ezt fogalmazza meg lemondását közlő levelében „a magyar tagozat jobb sorsra érdemes tagozatvezető rektor-helyettese, Salat Levente”.A cikkíró, Holló László szerint a BKB az egyetemen folyó békés román-magyar együttműködést igyekezett megzavarni. Holló azt állította, hogy az egyetem „komoly lépéseket tett a táblák felszerelésére vonatkozóan”. /Holló László: Rózsaháború a Babes-Bolyai Tudományegyetemen. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 10./2006. december 12.
Kevés olyan programpont volt az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének igénylistáján, amelyben minden politikai szereplő egyetértett. Még az autonómia és a kettős állampolgárság sem tartozik ezek közé. A kettős állampolgárságot csak akkor karolta fel az RMDSZ, amikor a Magyar Polgári Szövetség a Népi Akció pártjának színeiben a 2004-es választáson ezzel kampányolt. Az önálló Bolyai Egyetem viszont olyan követelés volt, melyről egyetlen politikus sem mondott le. Történt egy SZDSZ-es sugallatú kemény támadás a Bolyai Egyetem ellen, amelyet az erdélyi SZDSZ, a Szabadelvű Kör balszárnya indított 1997-ben, de a Szabadelvű Kör vezetősége kénytelen volt hivatalosan elhatárolódni a bajkeverőktől. Akkor Törzsök Erika a Magyar Hírlapban adta meg az alaphangot, majd Cs. Gyimesi Éva és Magyari Nándor László vezérletével megindult a konszenzustörő sajtóoffenzíva, akárcsak fél évtizeddel korábban ugyanezen személyek vezetésével az autonómia elleni koncentrált médiatámadás, írta Borbély Zsolt Attila. Ezúttal azonban az egész erdélyi magyar értelmiséget megmozgató, százas nagyságrendű cikket és közleményt produkáló társadalmi vita bontakozott ki, melynek eredményeképpen éppenséggel a Babes–Bolyai Egyetemen tanító s a Bolyai Egyetem önállósodását ellenző említett oktatók magukra maradtak. Az események akkor vettek újabb lendületet, amikor a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) aktivizálta magát és hat Nobel-díjas tudós, valamint félszáznál több elismert egyetemi oktató és tudományos kutató aláírásával nyílt levelet intéztek a Bolyai Egyetem ügyében az illetékes román és európai fórumokhoz. Kovács Lehet és Hantz Péter kirúgása végre egyfajta nemzeti egységet teremtett. Úgyszólván minden hivatalos magyar közszereplő kiállt mellettük kül- és belföldön egyaránt. A balliberális sajtó erdélyi orgánumaiban sajnos akadt néhány disszonáns megszólalás is. A Transindex hasábjain, jellemző módon a „Fütyi” rovatban jelent meg az Új Magyar Szót szerkesztő Salamon Márton László eszmefuttatása. Salamon úgy véli, hogy „a szélsőségesség fogalmának meghatározása nehéz feladat, hiszen a határvonalak elmosódottak, és egyedi elbírálás alá esik, hogy adott helyzetben szalonképes-e egy bizonyos megnyilvánulás. Jelen esetben is a jogszerűséget helyreállítani igyekvő Hantz Péterről derül ki, hogy szélsőséges: „Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság kezdeményező kedvű alelnöke (…) szembeszállt a karhatalmat képviselő egyetemi portásokkal, biztonsági emberekkel, hogy látványosan kinyilvánítson egy politikai véleményt, politikai üzenetet a román közvélemény felé. Amelynek a lényege a következő: »Mi, erdélyi magyarok, igényt és jogot formálunk arra, hogy intézményeinken magyar nyelvű feliratok legyenek. Ha ezt az igényünket a román állam nem veszi tekintetbe, akkor készek vagyunk akár erőszakkal érvényt szerezni neki.« Nos, anarchista-e Hantz Péter? Kétségtelenül az, hiszen a meglévő rendet kérdőjelezi meg azzal, hogy tetteivel a törvényes hatóságok fölé helyezi magát. Békeaktivista-e? Nos, az már nem. Sokkal inkább a háború aktivistája, minthogy tette nemcsak a törvény betűjét sérti, hanem a többségi románok érzékenységét és ezáltal hozzájárulhat az oly nehezen eltemetett csatabárd kiásásához.” Ez a fajta újságírás emlékeztet a Ceausescu korabeli magyartalan pártsajtóra, mely rendelésre elhatárolódott az „irredenta, revizionista, szélsőséges” magyar pártvezetéstől, amikor az engedélyezte Erdély történetének megjelenését. Salamon nem említette, hogy a szélsőséges anarchista mindössze egy érvényben levő, de elszabotált határozatot kívánt a gyakorlatba ültetni. Mindig akadtak olyan újságírók, akik az áldozatot pocskondiázták. /Borbély Zsolt Attila: Bolyai-ügy: cseppben a tenger. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 12./2006. december 13.
November 2-a és 5-e között Kolozsvárt, Erdély történelmi fővárosában tartották a második európai tanácskozást a nemzeti kisebbségek felsőoktatásáról. Az eseményt a romániai magyar kisebbség szervezetei, köztük a Bolyai Kezdeményező Bizottság rendezte, melynek az erdélyi magyar kisebbség számára létrehozott felsőoktatási intézmény, a Bolyai Egyetem visszaállítása a célja. A jelenlegi Babes–Bolyai Egyetem 1959-ben, a román Babes Egyetemnek és a magyar Bolyai Egyetemnek a román kommunista rendszer általi egyesítésével jött létre. A Babes–Bolyai Egyetem, melynek „multikulturalitásával” a román kormány dicsekszik, jelenleg inkább a művelődési és nyelvi beolvasztás mintaképének felel meg. Az egyetem hivatalos nyelve a román, a hivatalos iratokat teljes egészében ezen a nyelven írják, az egyetem épületeiben lévő feliratok is csak e nyelven készültek. A magyar nyelvű szakokra való tanári kinevezések elmaradása, a román nyelv ismeretének hiányában egy állás elérésének nehézsége az egyetemen csak egy-egy abból a számtalan béklyóból, melyek az együttélést és a multikulturalitást megnehezítik. Spanyolországban, Galíciában sikerült elérni, hogy a tartomány három egyetemének nyelve a galego legyen, ezért szolidaritást vállalnak a romániai magyar kisebbség küzdelmével. /Manuel González López, a Santiago de Compostela-i Egyetem Alkalmazott Közgazdasági Osztályának tanára: A magyar kisebbség Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./2006. december 20.
A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) ügye volt napirenden december 19-én a magyar parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságában. A kormánypárt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tagjai nem vettek részt az ülésen. Megjelent Hantz Péter adjunktus, aki a bizottság előtt úgy fogalmazott: „Politikai támogatás nélkül semmi nem fog történni, soha nem sikerül az egyetemen belül, egy erősen magyarellenes, nacionalista közegben engedményeket elérni.” Úgy vélekedett, bár Markó Béla RMDSZ-elnök oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes Romániában, mégsem kap kellő figyelmet ez az ügy az RMDSZ részéről. „Sőt, Markó Béla finoman elhatárolódott ettől az akciótól” – tette hozzá. Hantz azt kérte a bizottságtól, tolmácsolják kérését a kormánynak, hogy a román-magyar vegyes bizottság következő ülésén vessék fel ezt a problémát. Ha ennek semmi hatása nincs, akkor fontolják meg, hogy a magyar kormány tiltakozó jegyzéket küldjön a román kormánynak – mondta. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem rektora és Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, akik szintén meghívottként voltak jelen az ülésen, arról beszéltek, hogy az erdélyi magyar tudományegyetemnek, mely a magyar költségvetésből származó támogatásból jött létre hat évvel ezelőtt, nincs meg az akkreditációhoz és az oktatáshoz szükséges anyagi háttere. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke azt hangsúlyozta: a Fidesz az erdélyi magyarság legfontosabb célkitűzésének – az autonómia mellett – a magyar egyetemek kérdését tartja. Véleménye szerint a megoldás az önálló magyar egyetemek létrejöttében van. Kiemelte, a Fidesz elvárja a szociális-liberális kormánytól, hogy „ne fojtsa meg” a Sapientia Erdélyi Tudományegyetemet. /Napirenden a BBTE-ügy a magyar parlament külügyi bizottságában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./ Hantz Péter elmondta, Erdő Péter bíboros, mint a Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktora nem írta alá azt a kérést, melyben a Bolyai Egyetem újraindítását fogalmazták meg. /A magyar külügyi bizottság az erdélyi magyar felsőoktatásról tárgyalt. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./2006. december 20.
Salat Levente politológus, egyetemi tanár irányításával magyar történészekből álló kutatócsoport is részt vett a kommunizmus bűncselekményeit és visszaéléseit vizsgáló elnöki bizottságban. A mintegy 660 oldalas jelentésben 22 oldal jutott a romániai magyar közösség számára, a tanulmány viszonylag tömör formában foglalja össze az 1945 és 1989 közötti történéseket. A kisebbségi fejezet kitér, többek között, a Bolyai Egyetem felszámolására, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit, az 1956-os események romániai következményeit és az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó-kérdésről. Salat Levente nagy eredménynek tartja, hogy a jelentés elkészült. Szintén fontos fejlemény, hogy azt az államfő elfogadta, és a jelentést a román állam hivatalos dokumentumává nyilvánította. Nem az ideológiát magát kell elítélni, hiszen fölötte már ítélkezett a történelem azáltal, hogy a kommunista eszmékre alapozott politikai rendszerek sorra összeomlottak. Ugyanakkor nem mondható ki ítélet azon jóhiszemű emberek felett sem, akik annak idején hittek ebben az ideológiában. Nem lehet elítélni azokat a párttagokat sem, akiknek a számlájára semmiféle bűnt nem írható. Amit el lehet ítélni, az maga a politikai rendszer, illetve azok a szervek, amelyek a diktatúrát fenntartották – a Román Kommunista Párt legfőbb vezetése és a Szekuritáté –, valamint a politikai elit, amely minden legitimitást nélkülözve uralta a társadalmat. A munka során az igazán fontos, dokumentumokhoz nem tudtak hozzáférni, például a Statisztikai Hivatal, vagy a Párttörténeti Intézet levéltárához. Nem sikerült képet alkotniuk a legfelsőbb pártvezetés döntéshozatali mechanizmusairól az 1980-as években, és a Szekuritáté iratanyagába csak korlátozott körülmények között tudtak betekinteni. Nem maradt idő azoknak a dokumentumoknak az alapos feldolgozására, amelyekhez hozzá lehetett férni. Ezért nem tekintik a munkát lezártnak. A Tismaneanu-jelentést várhatóan egy éven belül nyomdai kiadásra előkészítik, valószínű, hogy az újdonságok legalább függelék formájában bekerülnek majd a kiadandó munkába. A munkaközösség tagjaival majd számba veszik a romániai kommunizmus magyar kisebbség szempontjából érdekesebb aspektusait, és ezeket feldolgozzák. A magyarságról szóló fejezet látványos újdonságokat nem hozott. A jelentésnek köszönhetően a román közvélemény könnyebben és jobban megértheti majd, hogy honnan erednek azok a célok, amelyeket az erdélyi magyarság újra és újra kitűz maga elé. Vladimir Tismaneanu kérte fel Salat Leventét, hogy vegyen részt a bizottságban. Salat nem történész, csak azzal a feltétellel vállalta el a munkát, ha létrehozhat egy történészekből álló kutatócsoportot. Ezt a feltételt Tismanenau elfogadta, és Salat hat fiatalt keresett meg, akik elfogadták a meghívást: Novák Csaba Zoltán, a Nicolae Iorga Intézet munkatársa, Olti Ágoston, az ELTE doktorandusza, Stefano Bottoni, a bolognai egyetem oktatója, Nagy-Mihály Zoltán, az EME munkatársa, Lázok Klára, a Sapientia Egyetem oktatója és László Márton, a Teleki Téka munkatársa. Első körben mind a hatukat elfogadták, a levéltári akkreditáció előkészítésekor azonban kiderült, hogy csak három személy számára tudják biztosítani a belépőket. Így a hat kutatóból önkéntes alapon végül Novák Zoltán, Stefano Bottoni és Olti Ágoston voltak azok, akik a levéltározást, illetve az ezzel együtt járó huzamosabb bukaresti tartózkodást vállalták. A másik három kolléga a helyi levéltárakban kutatott. Az államfő tisztelettel adózott Márton Áron püspök emléke előtt, továbbá azon disszidensek előtt is, akik bátor kiállással vállalták a rendszerrel való szembefordulás kockázatait. Itt több román ellenálló között Barabás Ferenc, Barabás Márton Piroska, Barabás János, Borbély Ernő, Búzás László, Cs. Gyimesi Éva, Molnár Gusztáv és Tőkés László neve szerepel. A bizottság semmiképpen sem vádiratot próbál elkészíteni. Basescu elnök joggal gondolta azt, hogy szükség van erre a szimbolikus gesztusra az EU-s csatlakozás előtt. Az erdélyi magyarságról szóló rész összefoglalja azokat a fontosabb adottságokat, amelyek a romániai magyar közösséget 1944 őszén jellemezték. A politikai szervezettség tekintetében az erdélyi magyarságra belső pluralizmus volt jellemző, amely a közösség egészét teljes értékű párhuzamos társadalom rangjára emelte. A kommunista párt egyeduralma, illetve az azzal együttműködő kisebbségi szervezetek és vezetők ténykedése ezeknek a pozícióknak az elvesztését eredményezték, továbbá a kisebbségi társadalom és intézményrendszer fokozatos leépülését. A kisebbségi fejezet kitér ezen kívül a Bolyai Egyetem felszámolásának a kérdésére, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit és következményeit, az 1956-os események romániai következményeit, illetve az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó kérdésről. /Papp Annamária: Beszélgetés Salat Levente politológussal, a Tismanenau-bizottság tagjával. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./2006. december 21.
Először ismeri egy hivatalos dokumentum Romániában az 1989 előtti rezsim kisebbség- és magyarellenes politikáját. „Noha a kommunizmus áldatlan hatásai egyazon módon érintették Románia valamennyi polgárát nemzetiségre való tekintet nélkül, néhány területen a kommunista hatóságok politikája különösképpen hátrányosan hatott a magyar kisebbség tagjaira veszélyeztetve közösségi létét, illetve hagyományai, nyelvi és kulturális identitása megőrzését” – áll a Tismaneanu- jelentésben. A kommunista hatóságok tervszerűen törekedtek, illetve léptek fel a magyarság gazdasági erejének megtörése érdekében. A jelentés megjegyzi, hogy a magyarság – amely 1945-ben Románia lakosságának mintegy 7,5 százalékát tette ki – erőforrásainak nagy részét kiterjedt gazdasági és hitelszövetkezeti rendszerbe összpontosította: „...összetett intézményi rendszerrel bírt: gyárakkal és feldolgozó üzemekkel, raktárakkal, a saját előállítású termékeket értékesíteni hivatatott üzletláncokkal stb. 1945 szeptemberében a két szövetkezet 1002 tagot számlált. Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete a mezőgazdasági termelők érdekeit képviselte és a falvakon gépparkokat tartott fenn. 1945-ben a szövetség 1100 fiókszervezete 80 ezer bejegyzett tagot számlált. A székely hagyományok szerint szerveződött közbirtokosságok kezelték a legelő- és az erdővagyont. 1946-ben a Románia területén található erdők mintegy 11 százaléka (651 ezer hektár) a közbirtokosságok kezében volt.” A vagyon elkobzására a kommunista hatóságok többféleképpen léptek fel: az úgynevezett ellenséges javak felügyelete /CASBI-törvény/, az 1945-ben végrehajtott „földreform”, az 1948-ban kezdődött államosítás, valamint a szövetkezetek beolvasztása révén. „Noha ezek az intézkedések nem közvetlenül a kisebbségeket vették célba, az alkalmazási kritériumok és szabályok megfogalmazása, illetve gyakorlatba ültetése révén a kisebbségi közösségek tagjait a többségi lakosságnál jóval súlyosabb gazdasági veszteségek érték” – áll a jelentésben. „A Mezőgazdasági Minisztérium 1946-os kimutatásából kiderül, hogy Kolozs megyében a kisajátított összterület 87 százaléka magyar nemzetiségűek tulajdonában volt, miközben a földhöz juttatottak között mindössze 35% volt magyar. Hasonló volt a helyzet Maros megyében (72, illetve 36 %).” 1944 őszén a magyar oktatási rendszer nagy részét az egyházi iskolák alkották. 1041 ilyen működött Erdély-szerte. 1948-ban valamennyit államosították, az ötvenes évek második felétől pedig elkezdődött a magyar oktatás szisztematikus leépítése. Fokozatosan megszűnt a magyar nyelvű szak- és művészeti oktatás előbb középiskolai, majd egyetemi szinten. A jelentés kiemeli a magyar egyetem „elkobzását”, amely „ma is erősen érzékelhető hatással van a kollektív köztudatra”. A jelentés egyértelműen megállapítja, hogy a Babes, illetve a Bolyai Egyetem összevonása „a magyar közösség asszimilációját célzó stratégia” része volt. Ez utóbbi vetületeként említi a dokumentum, hogy „általános gyakorlattá vált, hogy a magyar nemzetiségűeket egyetemi tanulmányaik elvégzése után nem helyezhették ki erdélyi megyékbe. „1988-ben például a 951 végzős közül 689 a Kárpátokon túli megyékbe kapott kihelyezést. Ugyanakkor az egyetemi – közvetve pedig az egyetem előtti – oktatást veszélyeztette a tanári gárda fokozatos leépítése. A nyolcvanas évektől kezdődően nem hirdettek versenyvizsgát a nyugdíjba vonult egyetemi oktatók helyének elfoglalására, a már hivatalban lévő tanároknak pedig nem volt lehetőségük az előlépésre.” Erdély legtöbb városát többségében magyarok lakták. A kommunista hatóságok homogenizáló politikájának köszönhetően az arányok gyökeresen megváltoztak. A jelentés hosszú lajstromot közöl arról, hogy miként módosult a fontosabb erdélyi nagyvárosokban – Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Nagyváradon – a magyarok arányszáma rövid másfél évtized alatt. A magyarok beolvasztását célozta a jelentés szerint az ország területi felosztása, illetve a területi egységek finanszírozása. „1951–1959-ben a Maros Autonóm Tartomány, noha Románia lakosságának 4,5 százalékát összesítette, a központi költségvetésből mindössze 2,4 százalékos részesedést kapott, ami előidézte a lakosság elvándorlását más, jobban iparosított régiók felé”. A dokumentum említést tett a „mintegy hatvanezer magyar ajkú csángó nyelvi identitásának elvesztéséről” is, amihez az egyház is messzemenően hozzájárult. A dokumentum részletesen taglalja a magyar ellenállást is, külön megemlítve a Molnár Gusztáv által elindított Limes Kört. /Sz. L.: Tismaneanu-jelentés: elégtétel a magyaroknak is. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./