Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 11 találat lapozás: 1-11

Intézménymutató: Ifjúmunkás

1995. február 11.

Meghalt Lázár László újságíró /sz.Marosvásárhely, 1936. júl. 30./, aki évtizedeken át írt az Ifjúmunkás, Ifi Fórum, majd az Erdélyi Napló és a Népújság hasábjain. A fiatal írótehetségek felfedezője volt, az Ifjúmunkás oldalain bátorította, közölte a jelentkezőket. Saját nevén kívül Jakab Péter, J. P., (jakab), (lazics) szignókat használta cikkeiben. 1993-ban a MÚRE nívódíjat adományozott neki. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 11-12./

1997. január 10.

Gergely Tamás Brassóban született 1952-ben. Az Ifjúmunkás belső munkatársa volt, 1987-ben elhagyta az országot, Svédországban telepedett le. Két éve írásai jelennek meg a Brassói Lapokban, a budapesti Korona Pódium pályázatát az ő monodrámája nyerte meg. A marosvásárhelyi Látó is közölte egyik írását. Svédországban született egy magyar kiadó, a Veress házaspár, Veress Zoltán és Telegdi Magda tartja fent és kizárólag erdélyi írókat ad ki. /Brassói Lapok (Brassó), jan. 10./

1997. október 2.

Bura László, a nyelvtudományok doktora ismert erdélyi nyelvész fiatalon részt vett a moldvai csángó nyelvjárás kutatásában, ennek eredmény e csak 1991-ben jelenhetett meg: A moldvai csángó nyelvjárás atlasza. Gyűjtésének eredménye a Szatmári népballadák /Kriterion, 1978/ és a Szatmári szólások és közmondások /1978/. Szakterülete a szakszókincs kutatása volt, így született meg A szatmári fafeldolgozó mesterségek szakszókincse, foglalkozott a névtannal is. Két évtizeden át írta nyelvművelő cikkeit a Szatmári Friss Újságban, a temesvári Szabad Szóban, az Ifjúmunkásban, ezekből válogatta az Élő Nyelvünk /1982/ anyagát. Művelődéstörténeti munkái: A szatmári református kollégium diákjai /1610-1852/, ezt már kéziratban betiltották a kommunista diktatúra idején, majd az Erdélyi Múzeum-Egyesület adta ki 1994-ben. Újabban egyháztörténeti munkák is kerültek ki a keze alól. Reizer Pál szatmári püspök felkérésére megírta A Szatmári Római Katolikus Püspökség című tanulmányt, majd a börtönben meghalt püspök életrajzát /Hűségesen, fáradhatatlanul. Scheffler János szatmári megyéspüspök életútja (Agape, Újvidék, 1991)/ és a Szatmári Irgalmas Nővérek rendje alapításának 150. évfordulója alkalmából a rend történetét /Krisztussal élve a világ felre fordulva. A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek 1842-1992 (Kolozsvár, 1992)/. Most készült el Pázmány katolikus kollégiuma és utódiskolái című újabb munkájának kézirata. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 2./

2000. február 11.

Müller Dezső /sz. Zilah, 1953. szept. 13./, a vámfalusi református gyülekezet lelkipásztora tizenhét évesen közölt először verset az Ifjúmunkásban, melyet hamarosan újabbak követtek. Első kötete 1996 októberében jelent meg Kolozsváron, Törpe Hold címmel. Eleven áldozat című második kötete 1999-ben látott napvilágot a csíkszeredai Pallas Akadémia gondozásában. /Müller Dezső: Eleven áldozat. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), 668. szám, febr. 11-17./

2000. június 19.

Megjelent Balogh Edgár utolsó könyve, számadása /Számadásom, Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 1999/. Cselekedeteinek gyakori ellentmondásossága mutatta, hogy sokszor nehéz volt döntenie, "saját - kétségtelenül jó szándékú - eszméit avagy a pártfegyelem diktálta parancsokat helyezze előtérbe." - állapította meg Gagyi Balla István. Emlékezését az 1956-os évtől kezdte. - B. E. nem írt az 1956 utáni hazai megtorló intézkedésekről, Dávid Gyulán kívül senkit sem említett. "Örömmel konstatálja viszont a pártnak a nemzeti kérdésben tett jószolgálati engedményeit, mint pl. a NYIRK, a Korunk, az Ifjúmunkás című kiadványok megjelenését." - ismertette az emlékiratot Gagyi Balla István. Az induló Korunk főszerkesztőjének Gáll Ernőt, főszerkesztő-helyettesévé B. E.-t nevezték ki. B. E. szerint Gáll Ernőre a választás a "szabadelvűségére" való tekintettel esett, rá pedig azért, mert legalább illegalista, meggyőződéses kommunista, "narodnyik", "nacionalista". - Ez kevéssé hihető, hiszen 1956 végén tombolt a nacionalizmus elleni harc. A Korunk új évfolyamában megjelent írások is rácáfolnak a B.E.-féle beállításra, például az Erdélyi válasz Bécsbe című írásában kifejtette, hogy a szocialista Romániánál számukra jobb hely el sem képzelhető. Mindezt le kell írni, nem azért, hogy "...aki akkoriban kivonult és a páholyból nézte a gladiátorjátékot, most jön és belerúg a döglött oroszlánba" - ahogyan értelmezte valaki nemrégen egy TV-műsorban, hanem azért, mert ezek a magyarázatok az igazságnak csak egyik oldalát mutatják be. - Az előszót író Kántor Lajos szerint "...hogy történelmi személyiség szól e lapokon, nemigen lehet kétségbe vonni". "Nos, történelmi személyiségtől elvárható lett volna, hogy századunk legnagyobb forradalmának erdélyi visszhangjairól sokkal átfogóbb képet adjon." - tette hozzá Gagyi Balla István. /Gagyi Balla István: Balogh Edgár számadása. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

2002. január 30.

Jan. 28-án, hetvenedik életévében elhunyt Bálint Tibor kolozsvári író, a magyar irodalom kiemelkedő alkotója. Az írót, akit néhány nappal ezelőtt, a magyar kultúra napján Budapesten életművéért Márai Sándor-díjban részesítettek, kolozsvári otthonában érte a halál. /Elhunyt Bálint Tibor. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./ Tragikus hirtelenséggel elhunyt Bálint Tibor író. Bálint Tibor Kolozsváron született 1932. jún. 12-én, pályafutását újságíróként kezdte. 1953 és 1959 között az Igazság szerkesztőségének volt tagja, majd a Falvak Dolgozó Népe és az Ifjúmunkás belső munkatársa lett. 1967-től a Napsugár gyermeklap szerkesztője. Íróként az ötvenes évek második felében tűnt fel sajátos nyelvi erejű karcolatokkal, novellákkal. Első megjelent kötete, az 1963-ban kiadott Csendes utca ezeket gyűjtötte össze. Korai novelláinak szereplői minden hősiességet nélkülöző kisemberek. Az akkori dogmatikus irodalomkritika talán vele szemben volt a legtürelmetlenebb, novelláit periferikusnak bélyegezte. 1969-ben jelent meg korszakos nagy regénye, a Zokogó majom, alcíme szerint az Egy élhetetlen család története, amely a XX. század egyik mérföldköve immár a magyar prózatörténetben. A regény kirobbanó könyvsiker lett, és hasonlóan nagy sikert aratott a mű folytatásának is tekinthető regény, az 1978-ben megjelent Zarándoklás a panaszfalhoz. A két nagy regény hipotetikus trilógiává bővült az 1998-ban kiadott Bábel toronyháza című művel. Életének utolsó éveiben Bálint Tibor a kolozsvári Szabadság című lapban publikált rendszeresen karcolatokat és novellákat. A kritikusok szerint műfajt teremtett a Jegyzetek a köröm hátán sorozatával. Teljesítménye figyelemre méltó volt a gyermekirodalomban is, emellett olyan jeles műfordítóként tartották számon, aki többkötetnyi regényt, novellát fordított magyarra a román irodalom legnevesebb szerzőinek munkáiból. Több műve megjelent román, német és lengyel fordításban. Magyarországon a kilencvenes évek első fele hozta meg számára a hivatalos elismerést a Déry Tibor és a Krúdy Alapítvány díjával. Bálint Tibort a hét végén helyezik örök nyugalomra a kolozsvári Házsongárdi temetőben. /B. A. M.: Elhunyt Bálint Tibor. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./ Bálint Tibor a XX. század egyik legnagyobb magyar prózaírója volt, szögezte le Fodor Sándor. Több kötetnyi kiváló novellája is külön életművel ér fel, akárcsak négy, legjobbnak tartott regénye, az Önkéntes rózsák Szodomában (1967), a Zokogó majom (1969), a Zarándoklás a Panaszfalhoz (1979), valamint a Bábel Toronyháza (1996). Kolozsvárhoz tartozik immár mindörökre, haláláig hűséges maradt Kincses Városához. /Fodor Sándor: Bálint Tibor (1932. jún. 12. — 2002. jan. 27–28.) = Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./

2002. szeptember 24.

Bukarestben, 74 éves korában elhunyt Vajnovszki Kázmér (Nagyvárad, 1928. júl. 11. - Bukarest, 2002. szept. 21./ újságíró, a MÚRE tagja, aki 1946-tól 1991-es nyugdíjba vonulásáig és azt követően is, a romániai magyar sajtót szolgálta. 1946-48-ban a nagyváradi Új Élet, 1948-1960 között az Ifjúmunkás, a Romániai Magyar Szó, illetve az Előre, 1962-1970 között a Könyvtári Szemle, 1970-től 1991-es nyugdíjazásáig A Hét,1991-től az Erdélyi Napló munkatársa volt. 1956-os budapesti tudósításainak tárgyilagos hangvétele miatt vizsgálatot indítottak ellene. Több riportkötet szerzője, az 1977-es bukaresti földrengésről írott könyve ma forrásmunkának számít. Utolsó percéig dolgozott. Szept. 25-én lesz a temetése. /Vajnovszki Kázmér (1928-2002). = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

2004. május 28.

Az 1989–es fordulat után a jó újságírókat foglalkoztató egykori bukaresti szakszervezeti hetilap Valóság címen jelent meg, de fenntartó híján mindössze két évig tudott megmaradni. Hasonló sorsra jutott a népszerű Ifjúmunkás, amelynek a helyét azóta sem vette át egy ifjúságnak szóló erdélyi lap. A Valóság egykori szerkesztője, Murgu Pál, most újraindította a Valóságot. /(v): Újraindult a Valóság. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 28./

2005. február 24.

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya vitát váltott ki. A hetilap következő számában több reagálást közöltek: a/ Sütő András cáfolta Stefano Bottoni állításait. 1957-ben nem váltották le az Igaz Szóban viselt beosztásából, hozzátette: 1956-ban – „forradalom-pártiságért” – a letartóztatandó személyek listájára került, Fazekas János – akkori KB-titkár vállalt érte felelősséget. Sütő András visszautasította Bottoni állítását, hogy Hajdu Győzőt ő látta volna el folyamatosan információval Földes Lászlóról, Sütő ugyanis bekerült az Utunk szerkesztőbizottságába. Sütő ezt rágalmazásnak minősítette, mondván általános gyakorlat volt a tiszteletbeli szerkesztőbizottsági tagság. A hetilap testületében szerepelt, de gyakorlatilag semmi köze sem volt hozzájuk, mert 1956 elejétől kezdve már a Művészet című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott Marosvásárhelyt. „Így a kolozsvári Utunknál nem volt alkalmam Hajdu Győző „besúgójaként” működni Földes László ellenében” – írta. Sütő szerint Hajdu Győző véleményeket kért több, Földes által megtámadott írótól, ezt nevezte a tanulmány feljelentő levélnek. Sütő az emlékezetes gyűlésen védeni próbálta Földes Lászlót. /Sütő András: Traumát oldó emlék. Gálfalvi Zsoltnak. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ b/ Gálfalvi Zsolt az akkor történteket csapdahelyzettel magyarázta: „Földes tehát egy szorongató csapda-helyzetből úgy próbált kiutat találni, hogy másokat taszított csapda helyzetbe. Nemcsak helyzetmegítélése, eljárása is téves volt.” Gálfalvi Földes László hitelét és megbízhatóságát vonta kétségbe, de utólag úgy látja, hogy saját csapdahelyzetéből téves módon próbált menekülni. Ami akkor történt, az csak a diktatúra ismeretében ítélhető meg. /Gálfalvi Zsolt: Megjegyzések egy esettanulmányhoz. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ c/ Bodor Pál hozzászólásában a diktatúra akkori korszakát elevenítette fel. A románosítás 1956-ra már egyértelmű volt. 1956 szeptemberében Miron Constantinescu, a párt KB keménykezű titkára Kolozsváron magyar értelmiségi gyűlést hívott össze, ahol a felszólalók óriási többsége nyíltan kritikus volt a pártvezetéssel és a kormánnyal, a magyar érdekeket sértő jelenségek tekintetében. Ezt látva Miron Constantinescu elmondta, a párt vezetése jóváhagyta a régi kérést az 1940-ben megszüntetett Korunk újrakiadására, egy új gyereklapra (ez lett a Napsugár), nem állítják le a szakszervezetek magyar nyelvű hetilapját, (Szakszervezeti Élet, majd Munkásélet), a KISZ ifjúsági lapját sem szüntetik meg (Ifjúmunkás), visszaállítják a kolozsvári Agronómia magyar tagozatát, megvizsgáltatja az utcanév-változtatásokat stb. Bodor elismerte, hogy felszólalt Földes László ellen, de hozzátette: ezt a szövegét szinte Földes László diktálta és heteken át kérte Bodor Pált, hogy olvassa föl. /Bodor Pál Diurnus: Stefano Bottoni! = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ d/ Hozzászólt a hetilap munkatársa, Sipos Géza is, aki nekirontott Sütő Andrásnak és ítélkezett, Sütő nem jelentős író. „Egyszerre volt a működtetője, haszonélvezője és ugyanakkor eszköze a hatalomnak, másrészt nemzetiségi mivolta miatt sohasem válhatott annak szerves részévé” – minősítette Sütő Andrást Sipos Géza. Sőt, Sipos szerint az író „ellenzéki szerepben is megnyilvánult”, „átnyergelt”, „ellenzéki-nemzetvédő identitást épített ki magának”, „hatékonyan dolgozott önnön irodalmi kultuszán”. Sipos szerint Sütőnek 57 kötete jelent meg, „tézisdrámái 1975-től a szelep funkcióját töltötték be diktatúra és nemzetiség viszonyában”. Sipos Géza megvonta Sütő András írói mérlegét: egyetlen jó könyve van, az Anyám könnyű álmot ígér. /Sipos Géza: Az önfelmentő.= A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ e/ Kuszálik Péter saját magára hivatkozott, ő már régebben sürgette a „kibeszélést”. Földes László már 1964 decemberétől közölhetett, igaz, kezdetben csak recenziókat, kisebb cikkeket. Kuszálik két könyvcímet hiányolt Bottoni bibliográfiájából: Huszár Sándor: Sorsom emlékezete. Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról /Kriterion, Bukarest, 1982/ és Földes László: Elvek és viták. Tanulmányok, kritikák /Kriterion, Bukarest, 1983/. Huszár könyvéből kiderült, hogy a pártból kizárt Földes haláláig a marxista esztétika egyetemi előadótanára maradhatott. /Kuszálik Péter: Eljött (?) a kibeszélés ideje? = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./

2005. november 15.

Elment a magyarság színe-javától nagyra becsült és nagyon szeretett Nits Árpád, búcsúztatta kollégáját a hetilap. Meghalt Nits Árpád. Ő akkor mert szólni, amikor mások hallgattak, vagy a nemzet ellen elkövetett súlyos bűnöket éppen erénynek igyekeztek feltüntetni. Búcsúzik tőle az Erdélyi Napló szerkesztősége és olvasótábora. /Búcsú Nits Árpádtól. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 15./ Elhunyt a 67 éves Nits Árpád újságíró /Kolozsvár, 1938. júl. 15. – Kolozsvár, 2005. nov. 11./ A kolozsvári Igazság munkatársa volt, majd az Ifjúmunkás, 1985-től az Előre, 1990-1992 között a Romániai Magyar Szó munkatársa, 1992-ben tért vissza Bukarestből Kolozsvárra. Akkor egy évet dolgozott a Szabadságnál, 1993-1996 között a Szövetség, az RMDSZ folyóiratának szerkesztője, 1996-ban azután újból visszatért a Szabadsághoz, és nyugdíjazásáig, 1998 decemberéig volt a lap munkatársa, az Erdélyi Napló szerkesztője volt haláláig. /Barta Éva: Búcsú Nits Árpádtól. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./ 1999-ben kezdett rendszeresen közölni az Erdélyi Naplóban egy kolozsvári közíró, Nits Árpád. Az Erdélyi Napló olvasói közül a legtöbben az ő karakán, szókimondó írásait szerették a legjobban. Amikor a lap átköltözött Nagyváradról Kolozsvárra, az első nehéz esztendőben a szerkesztőség lelkiismereteként tette azt, amiről úgy érezte, hogy tennie kell. A fiatal újságírókat segítette. /Fábián Tibor: Az Árpi bácsi. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 15./

2005. december 29.

Deli Dali Sándor, így nevezte magában Magyari Lajos a jó kiállású, bajuszos székely férfiút, mert volt valami a lelkében és emberi tartásában, ami delidalivá tette. Dali Sándor betöltötte hetvenötödik életévét. Ő szervezte meg a Sepsiszentgyörgyön az új napilapot 1968-ban, ő volt a Megyei Tükör főszerkesztője. Fiatal költőket hívott a laphoz. Az egész bátor és vakmerő vállalkozásból soha nem lehetett volna semmi Dali Sándor nélkül. A hátát tartotta a hatalom ostorának, védte a fiatalokat. Dali Sándor már az Ifjúmunkás főszerkesztőjeként is az erdélyi magyarság boldogulásának útját kereste. Később színházigazgatóként is a közösségért cselekedett. /Magyari Lajos: Dali Sándor hetvenöt éve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 29./

lapozás: 1-11