udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Intézménymutató: Népszövetség

1993. május 28.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke az újságíró kérésére kifejtette véleményét a román szenátorok Tőkés Lászlóhoz írt leveléről. Markó hangsúlyozta: "a leghatározottabban vissza kell utasítanunk a Tőkés László személyét ért támadást. Másfelől azt a koncepciót, amely ebből a levélből kibontakozik." Ez ugyanis a nemzetállami felfogás, "ami ellen mi három év óta következetesen harcolunk." Ez ugyanis nem egyeztethető össze az RMDSZ autonómia-felfogásával. A levél súlyos hamisításokat is tartalmaz, mentegeti a kisebbségellenességet, amely érvényes az egész 75 esztendőre. A levél azon állítása sem igaz, hogy a két világháború között a magyar kisebbség nem fordult panasszal a nemzetközi fórumokhoz. A Magyar Párt számtalanszor megkereste a Népszövetség illetékes fórumait. /Béres Katalin: Mikor volt itt kisebbségi Kánaán? = Orient Expressz (Bukarest), máj. 28./

1993. november 23.

A Jakabffy Elemér /1881-1963/ emléknapok alkalmával tartott szimpóziumhoz intézte Balogh Edgár a levelét, melyet most közölt a lap. Jakabffy Elemért ismerték a katalánok, a baszkok, mindazok, akiért a genfi Népszövetség kisebbségi konferenciáján szót emelet a kisebbségi jogokat mint az európai béke és együttműködés feltételét meghirdető erdélyi magyar politikus. Volt egy jelszava, a szerkesztésében 21 éven át kiadott Magyar Kisebbség címlapján: "Világ kisebbségei egyesüljetek!" Ez a felszólítás ma is időszerű, hangsúlyozta Balogh Edgár, az önrendelkezés elve mai is az egyetlen megoldás. A romániai magyar szervezetnek tőle kell átvenni a reális kisebbségvédelmi módszert. /Balogh Edgár: "Világ kisebbségei egyesüljetek!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./ Jakabffy Elemér emléknapokról: nov. 2.

2003. április 21.

Emlékszik, írta Sike Lajos, mennyire haragudott, amikor hírül vette, hogy Kocsis István író kolozsvári lakását budapestire cserélte. Éppen ő, akinek legtöbb műve a helyállásról, a felelősségről szólt. Most megértette és még jobban felnéz rá, mint amikor itthon ünnepelt erdélyi magyar író volt, amikor a szatmárnémeti színház sorozatban mutatta be drámáit, többségüket Gyöngyösi Gábor rendezésében. Az anyaországban írt új könyvei (pl. Történészek a kereszten, A Szent Korona tana, A Szent Korona misztériuma, A szakrális fejedelem, Széchenyi avagy a magyarságtudat regénye), de nem utolsósorban az itthoni meghívások nyomán tartott előadásai megváltoztatták véleményét. Amíg számos áttelepült erdélyi tollforgató nem tudta túlszárnyalni itthoni teljesítményét, Kocsisnak ez egyértelműen sikerült, még akkor is, ha az anyaországi kultúrpolitika elismerése ezt nem tükrözi egyértelműen. Az a hatalmas tudás- többlet, ami mind műveiből, mind élő beszédéből kiérződik, csak az anyaországban, pontosabban Budapesten szerezhető meg, hisz ott működik az Országos Széchényi Könyvtár, a Nemzeti Múzeum, a Hadtörténeti Múzeum, s megannyi rangos gyűjtemény, kutatóintézet. A napokban a szatmárnémeti Kölcsey Főgimnáziumban Kocsis István volt iskolájának mai diákjaival találkozott. Nagy szó ma, ha akár 20-25 diák figyelmét rövidebb időre is le tudja kötni a történelem, hisz sokkal inkább érdekli őket az informatika, az angol nyelv. Kocsis István rájött arra, hogy a budapesti történészek sem ismerik nem ismeri a magyarság történelmét. Nagyon frappáns példákat hozott fel erre. Az első mindjárt a Lex Apponyi esete a Magyar Tudományos Akadémia elnökével. Hallgatta a tévében az MTA vezetőjének magyarázatát a gróf Apponyi Albert (1906-tól 1910-ig vallás és közoktatásügyi miniszter) nevéhez fűződő iskolatörvényről és nem hisz a fülének: az elnök úr a magyarországi nemzetiségek további elnyomása eszközének minősíti! Másnap legfontosabb dolga, hogy maga is elolvassa a Lex Apponyit. Két változatot is talál. Az egyikről mindjárt kiderül, hogy hamisítvány, amit Trianon után Constantin Angelescu román oktatásügyi miniszter fabrikált és terjesztett a Népszövetségben annak bizonyítására, hogy lám, a háború előtti Magyarországon még a román történelmet is magyarul kellett tanulják a románok! S az akadémia elnöke erről beszélt a tévében, de úgy mintha. az eredetiről szólna. Ez terjedt el Kádár János Magyarországán, olyannyira, hogy már csak kevesen tudták: nem ez az eredeti Lex Apponyi. Kocsis István véleménye: a történészek nem szeretnek forrásokat olvasni. /Sike Lajos: Hóna alatt Széchenyivel és a Szent Koronával: Kocsis István jóval többet hozott, mint amennyit elvitt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék