udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Sasu, Eugen

2003. december 6.

Közel háromszáz temesvári újságíró vonult ki dec. 5-én az utcára a kormánypárt agresszív magatartása ellen tiltakozva. A sajtó képviselőinek felháborodását Ino Ardelean, az Evenimentul Zilei országos napilap szerkesztője ellen elkövetett dec. 3-i támadás váltotta ki.Cornel Nistorescu, az említett napilap főszerkesztője szerint a romániai sajtó bizonyos pénzügyi és politikai érdekcsoportosulások irányítása alá került, akik pedig nem hajlandók részt venni ebben a játszmában, azoknak a félreállításáról gondoskodnak az illetékesek. A főszerkesztő nem tartja kizártnak, hogy Ardelean megveretése szorosan összefügg a közelgő választásokkal, a temesvári újságíró ugyanis tényfeltáró riportokat közölt a Szociáldemokrata Párt helyi képviselőinek kétes üzleti ügyeiről. Felmerült Eugen Sasu esete is, aki szintén az Evenimentul Zilei című napilap munkatársa volt, ám az őt és a családját ért halálos fenyegetések miatt pár napja beadta felmondását. /Gurzó K. Enikő: A PSD-t okolják az atrocitásért. = Krónika (Kolozsvár), dec. 6./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék