udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
56
találat
lapozás: 1-30 | 31-56
Névmutató:
Sincai, Gheorghe
1999. május 8.
A kormány máj. 6-i ülésén elfogadta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amelynek értelmében 36, köztük 15 magyar közösségi ingatlant juttatnak vissza egykori tulajdonosaiknak. Az épületek névleges listájáról hírügynökségi jelentés nem érkezett. A magyar közösségnek visszaszolgáltatott épületek között egyaránt szerepelnek egyházi székházak, iskolák, kórházak és rendházak. Az ingatlanok közül három a gyulafehérvári, kettő-kettő a szatmári, a temesvári és a nagyváradi római katolikus püspökség, további kettő-kettő a Királyhágómelléki, illetve az Erdélyi Református Egyházkerület, egy-egy az evangélikus és az unitárus egyház volt tulajdona. A Kisebbségvédelmi Hivatal jogi főosztályának igazgatója konkrétan nem nevezte meg, hogy melyek lennének ezek az épületek, mindaddig, amíg a kormányrendelet nem jelenik meg a Hivatalos Közlönyben az ingatlanokat tartalmazó névleges listát nem hozzák nyilvánosságra. A román sajtónak kiszivárogtatott hírek szerint a magyar ingatlanok között szerepel az unitárius egyház tulajdonában lévő Brassai Sámuel Elméleti Líceum épülete, valamint az Erdélyi Református Egyházkerület egykori tulajdona, a Gheorghe Sincai Elméleti Líceumhoz tartozó épületrész, a volt Református Kollégium épülete a Farkas utcában. A kormányrendelet értelmében az új tulajdonosoknak az épületek feletti tulajdonjogát az ingatlanok tulajdonjogi helyzetét vizsgáló bizottság jegyzőkönyvének kibocsátása után ismerik el véglegesen. /Papp Annamária: Újabb tizenöt magyar közösségi ingatlant szolgáltatnak vissza. A listán van a Brassai-líceum épülete és a volt Református Kollégium. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./1999. július 31.
Funar, Kolozsvár polgármestere két újabb bűnvádi feljelentést tett. Az egyik feljelentést a nemrég véget ért Bálványosi Nyári Szabadegyetem résztvevői ellen szól. A több száz résztvevőt az "alkotmányos rend elleni cselekedettel" vádolta meg a polgármester, és kérte az ügyészségtől mindegyikük azonosítását, bíróság elé állítását és elítélését. A feljelentő tudni vélte, hogy Tusnádon vita tárgyát képezte Románia nemzeti, egységes és oszthatatlan jellege, rendkívül veszélyes és az országra nézve gyalázó ideológiákat népszerűsítettek. Indoklásában azt is kiderítette, hogy a "tábor sátraiban a hunok utódai és árulók" laktak. - A másik feljelentés egy nemrég megjelent sürgősségi kormányrendelet (1999/83.) összeállítói ellen irányul, akiket közokirat-hamisítással és hamis okirat felhasználásával vádol. A szóban forgó jogszabály rendeli el többek között a Brassai Sámuel Líceum és a volt Református Kollégium (volt Ady-Sincai, ma már csak Gheorghe Sincai Líceum) visszaszolgáltatását a volt tulajdonosoknak, adott esetben az unitárius és református egyházaknak. A polgármester szerint becsapták a miniszterelnököt, ezért a legfelsőbb ügyészség azonosítsa a rendelet megfogalmazóit, tehát a bűnösöket, és állítsa őket bíróság elé.- Mikó Lőrinc szerint a polgármester már elkésett a feljelentésével A sürgősségi rendelet érvényben van, és ennek alapján az unitárius egyház az épületet még július 21-én telekkönyvezte. /A polgármester nem alszik. Újabb bűnvádi feljelentések. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./1999. október 6.
Amennyiben a kolozsvári Gheorghe Sincai Elméleti Líceum épületének ügye nem rendeződik, az Erdélyi Református Egyházkerület bepereli a tanügyminisztériumot, nyilatkozta a Szabadságnak Tőkés Elek, az egyházkerület titkára. Az ingatlant szeptember 13-án telekkönyvezték, így az egyháztól elkobzott épület visszakerült az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába. Mivel a Farkas utcai épületrészben jelenleg egy magánlíceum működik, az Erdélyi Református Egyházkerület felkérte a Tanügyminisztériumot, hogy a tantermeket szabadítsa fel. Ennek hatására a minisztérium szeptember 15-én felszólította a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, hogy rendezze a nyolc tanterem helyzetét, de mostanáig még semmiféle intézkedést nem hoztak az ügyben. Amennyiben harminc napon belül az ingatlan helyzete nem rendeződik, az egyház bepereli a tanügyminisztériumot. Tőkés Elek elmondta: amennyiben felszabadulnak a tantermek, a Farkas utcai épületrészben a rendszerváltás után újraindult Református Kollégium kap majd helyet. Az iskola jelenleg a Györgyfalvi negyedi 16-os Általános Iskolában működik. /A református egyház kész beperelni a Tanügyminisztériumot. Továbbra sem rendeződött a Farkas utcai iskola helyzete. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./1999. november 24.
A Gheorghe Sincai Elméleti Líceum /Kolozsvár/ igazgatósága beadvánnyal fordult a kolozsvári polgármesteri hivatalhoz, amelyben alkotmányellenesnek minősítette a Református Kollégium volt épületének visszaszolgáltatásáról rendelkező sürgősségi kormányrendeletet. Funar polgármester kijelentette, kérni fogja, hogy a kormány vonja vissza a rendeletet. A Kolozs megyei törvényszék az épületet szeptember 13-án telekkönyvezte az egyházkerület nevére, és így az ingatlan törvényesen is visszakerült az erdélyi református egyház tulajdonába. Tőkés Elek, az egyházkerület oktatási főosztályának vezetője azt javasolta, hogy az iskola igazgatósága elsőnek engedje be a jelenleg a 16-os iskolában ideiglenesen működő Református Kollégiumot a Farkas utcai épületrészbe, és nyolc tantermet bocsássanak a kollégium rendelkezésére, 2000. augusztus 15-ig teljes egészében adják át a Farkas utcai ingatlant a kollégiumnak, 5-10 év alatt építsenek maguknak új iskolát, addig is viszont az épületben maradhatnak. A Gheorghe Sincai Elméleti Líceum jelenleg huszonhét teremben folytat tevékenységet, az épületnek nyolcvannégy tanterme van. /Papp Annamária: Tiltakozik a Sincai-líceum a Református Kollégium visszaszolgáltatása ellen. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./1999. december 18.
Szeptember óta törvényesen is visszakerült az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába a kolozsvári Református Kollégium épülete, azonban a Gheorghe Sincai Elméleti Líceum többszöri felkérés ellenére sem hajlandó felszabadítani a Farkas utcai épületrészt. Tőkés Elek elmondta, hogy az egyházkerület több engedményt már nem hajlandó tenni irányukba. A líceum jelenleg félig üres, felszólítják az iskola vezetőségét, hogy január 1-jei hatállyal kössék meg az egyházzal a lakbérleti szerződést. Amennyiben erre nem kerül sor, feljelentést tesznek az oktatási minisztériumnál. /Papp Annamária: A református egyház nem hajlandó további engedményeket tenni a Gheorghe Sincai Líceumnak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18/2000. március 22.
Andrei Marga miniszter Kolozsvárra látogatott, ahol márc. 21-én kijelentette: a visszaadott egyházi ingatlanok tulajdonosai nem fogják az utcára tenni az ott működő iskolákat. Az egyházi javak visszaszolgáltatása két tanintézetet érint Kolozsváron: az unitárius egyház tulajdonában levő Brassai Sámuel és a reformátusoknak visszaszolgáltatott Gheorghe Sincai líceumokat. Marga szerint az egyháznak a minisztérium bérleti díjat fizet majd. - A tanügyminiszter egy informatikai labor avatásán vett részt a Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Andrei Marga elmondta: idén minden egyetemet és líceumot, jövőre pedig a középiskolákat is csatlakoztatják az internetre. /R. É.: Bérelt iskolák Marga: Nem kerülnek utcára a visszaszolgáltatott egyházi ingatlanokban székelő iskolák. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./2000. augusztus 31.
Többéves várakozás után Kolozsváron idén ősszel beköltözhet egykori épületébe az idén újraalakulásának tizedik évfordulóját ünneplő Református Kollégium. A tanfelügyelőséggel megegyeztek, hogy a felek aug. 31-én aláírják az ingatlan átadásáról szóló szerződést. Ennek értelmében az épületben működő Gheorghe Sincai Elméleti Líceum nyolc tantermet és adminisztratív helyiségeket szabadít fel és bocsát az ingatlan jogos tulajdonosának a rendelkezésére a háromszintes Farkas utcai épületrészben. /Visszaköltözhet otthonába a Református Kollégium. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./2000. szeptember 2.
A Kolozs megyei tanfelügyelőség, a Református Kollégium, a Gheorghe Sincai Elméleti Líceum és a Viitorul Sportklub képviselői a héten véglegesítették azt a jegyzőkönyvet, amelynek értelmében átengednek egy szintet a régi kollégium Farkas utcai épületrészében a Református Kollégiumnak. Szükség van még a polgármesteri hivatal jóváhagyására, mivel a Gheorghe Sincai Elméleti Líceum átadta az épületet a helyi tanácsnak. Ez jogtalan volt, hiszen az ingatlan már nem a Tanügyminisztérium, hanem az egyház tulajdonában van. A polgármester pedig hallani sem akar a jóváhagyásról. Tőkés Elek, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa elmondta: a tavaly szeptemberben kiadott kormányhatározat értelmében a Református Kollégium egykori épületét visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának, a református egyháznak. A tanácsos tájékoztatása szerint a református egyház még mindig pereli a tanfelügyelőséget, a Gheorghe Sincai Elméleti Líceumot, valamint a Tanügyminisztériumot, mivel nem kötöttek semmiféle bérleti, átadási szerződést az egyházzal, és így a líceum és a sportklub immár egy éve illegálisan működik az épületben. A Gheorghe Sincai Elméleti Líceum nem hajlandó bérleti szerződést kötni, vitatja az egyház tulajdonjogát. Funar mindenféle érvet felhozott, hogy akadályozza a Református Kollégium beköltözését jogos tulajdonába. Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója elmondta: amíg nincsenek meg a szükséges engedélyek, a beköltözésre nem kerülhet sor. /Papp Annamária: Funar akadályozza a Református Kollégium visszaköltözését. Még mindig vitatják az egyház tulajdonjogát. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./2000. szeptember 5.
Mariana Dragomir Kolozs megyei tanfelügyelő kijelentette, hogy azt a szerződést, melynek értelmében a kolozsvári Gheorghe Sincai Líceum egyik épületét át kellene adni a Református Kollégiumnak, semmissé fogják nyilvánítani. Gheorghe Funar polgármester közölte: a Gheorghe Sincai Líceum a helyi tanács alárendeltségébe tartozik, a 30/2000-es sürgősségi kormányrendelet értelmében pedig ebben az ügyben ki kellett volna kérni a tanács véleményét. Funar azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben az szerződést nem nyilvánítják semmissé, bűnvádi eljárást indít az aláírók ellen. A Tanügyminisztérium ezzel kapcsolatban sajtóközleményt adott ki: "Az egyetem előtti oktatási intézmények vagyonalapja a helyi hatóságok hatáskörébe került át, ők döntenek ebben az ügyben. A kolozsvári gondok kizárólag helyi gondok, és a jelenlegi törvények értelmében a Tanügyminisztérium nem javasolhat semmit, de nem is dönthet egyes tantermek vagy iskolaépületek kiosztásáról". /Mégse kapja vissza épületét a Kolozsvári Református Kollégium? = Nyugati Jelen (Arad), szept. 5./ Szept. 4-én a református püspökségen tartott sajtóértekezleten Tőkés Elek, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa, Gyenge János jogtanácsos, Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója közölték: a polgármester által kezdeményezett szept. 2-i tiltakozó gyűlés eredményeképpen a tanfelügyelőség és a Sincai-líceum vezetősége hétfőn semmisnek nyilvánították azt a jegyzőkönyvet, amelynek értelmében az ideiglenesen a 16-os Általános Iskolában székelő Református Kollégiumnak helyet kellett volna cserélnie a líceumban működő Viitorul Sportklubbal. Ugyanakkor egy újabb jegyzőkönyvet állítottak össze, amely szerint addig, amíg nem születik törvényszéki döntés a tulajdonjog kérdésében az iskolák jelenlegi helyükön maradnak. Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója nem írta alá ezt a jegyzőkönyvet. Elmondta, hogy az ingatlan telekkönyvileg a református egyház tulajdonát képezi, és tízévi száműzetés után itt az ideje rendezni a kérdést. A tavaly kiadott sürgősségi kormányrendelet szerint a kommunisták által 1948-ban államosított iskolaépületet visszaszolgáltatták a református egyháznak. Mivel hosszas tárgyalások után nem sikerült megegyezni a Gheorghe Sincai Elméleti Líceummal, az egyház pert indított azzal a céllal, hogy érvényt szerezzen tulajdonjogának.. A következő tárgyalásra szeptember 18-án kerül sor. A református egyház a nemzetközi szerveket, a református testvéregyházakat, az egyházak világszövetségét, az Európa Tanácsot és a Fehér Házat is értesíti a kialakult helyzetről. A média rendelkezésére bocsátott közleményében az egyházkerület vezetősége többek közt leszögezi: a Református Kollégium és a sportklub cseréje során csupán egyszerű adminisztratív intézkedésre kellett volna sor kerülnie. A megyei tanfelügyelőség félrevezette az igazságszolgáltató szerveket, amikor a kolozsvári törvényszékhez küldött átiratban azt állította, hogy a 30/2000 sürgősségi kormányrendelet értelmében az ingatlan az önkormányzat tulajdonába került. - Amennyiben a törvényeket mégsem tartják tiszteletben, akkor ez azt jelenti, hogy az utóbbi tíz évben nem változott semmi Romániában - szögezte le Tőkés Elek. /Papp Annamária: Holtvágányon a Református Kollégium ügye. A református egyház a nemzetközi szervek segítségét kéri. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./2000. szeptember 19.
Szept. 18-án a kolozsvári törvényszék október 16-ra halasztotta a tárgyalást a Református Kollégium ügyében. Tőkés Elek, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa a Szabadság kérdésére elmondta: a tárgyalást azért halasztották el, mivel a Gheorghe Sincai Elméleti Líceum nem rendelkezett ügyvéddel. Mint ismeretes, a református egyház pert indított a Sincai-líceum, a megyei tanfelügyelőség és az oktatási minisztérium ellen, hogy érvényt szerezzenek tulajdonjoguknak, amelyet a tavaly szeptemberben kiadott sürgősségi kormányrendelet is szentesít. Ennek értelmében a kollégium egykori épületét visszaszolgáltatták az egyháznak, jelenleg tehát a Sincai-líceum és a Viitorul sportklub illegálisan tartózkodnak az épületben. Tőkés Elek elmondta: ígéretükhöz híven felhívták a nemzetközi szervek, a testvéregyházak figyelmét a kollégium helyzetére, és a nemzetközi fórumok segítségét kérték. /Elhalasztották a tárgyalást a Református Kollégium ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./2000. november 10.
A Gheorghe Sincai Megyei Könyvtár /Nagyvárad/ névadójának tiszteletére szervezett ünnepségek keretében az intézmény munkatársai a magyarországi Békés megye könyvtárosait látták vendégül. A békéscsabai és a nagyváradi könyvtár négyéves gyümölcsöző kapcsolatra tekinthet vissza. A mostani találkozón a magyarországi könyvtárrendszer struktúráját szeretnék megismerni, s a megszerzett ismereteket Nagyváradon is kamatoztatni. Ebben jelentős segítségre számítanak dr. Ambrus Zoltántól, a békéscsabai könyvtár igazgatójától, aki a Könyvtárosok Magyarországi Szövetségének elnöke is. /Pásztai András: Kapcsolatépítés a könyvtárünnepen. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 10./2001. április 27.
Ápr. 26-án nyílt Balajti Károly kisgrafikai tárlata Nagyváradon, a Gheorghe Sincai Megyei Könyvtárban. A több mint száz munkát számláló anyag a nagyváradi közkönyvtár, a Romániai Ex Libris Társaság Nagyváradi Szervezete és a Zilahi Múzeum közös munkája nyomán került előbb a zilahi, most pedig a nagyváradi közönség elé. Húszéves múltra tekint vissza Balajti Károly kisgrafika iránti vonzódása. /Ex librisek zilahi alkotója. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 27./2001. július 19.
Békéscsaba Városi Könyvtára több mint háromezer magyar nyelvű könyvet ajándékozott a Gheorghe Sincai Megyei Könyvtárnak /Nagyvárad/. Az adomány a könyvtár hamarosan megnyíló biharpüspöki részlegének polcaira kerül. A nagyváradi könyvtár épületét a közeljövőben át kell adni az jogos tulajdonosának, a görög katolikus egyháznak. A fiókkönyvtárak megnyitása a készlet- elhelyezési gondokon segít. /Pásztai András: Magyar könyvek Békéscsabáról. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 19./2001. november 20.
Gheorghe Funar újabb diverzióval próbálkozott: elpanaszoltatta a volt református gimnázium (volt Ady-Sincai, ma Gheorghe Sincai Líceum) képviselőivel, hogy a református egyház ki akarja lakoltatni őket a Petőfi (ma Avram Iancu) utca 33. szám és a Farkas (ma Mihail Kogalniceanu) utca 16. szám alatti ingatlanokból, és a "román nyelvű oktatás megszűntetésén ügyködik". Mint ismeretes, 1999 nyarán Eckstein Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter közbenjárásával a kormány sürgősségi kormányrendeletet fogadott el a több épületből álló ingatlan visszaszolgáltatásáról. Tavaly az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonosi minőségben a házbér kifizetését kérte a tanintézménytől: 1 német márka a beépített területért, 0,5 német márka a nem beépített területért. A több százmillió lejre rúgó bélyegilleték miatt viszont a református egyház lemondott arról, hogy jogi úton követelje a házbér kifizetését. - Mi csupán a polgármesteri hivatallal kötött átadási-átvételi protokollum semmissé nyilvánítását kérjük és azt, hogy velünk, a tulajdonossal kössék meg a szóban forgó dokumentumot. /Kiss Olivér: Diverzióval próbálkozik a polgármester. A református egyház nem lakoltatja ki a Gheorghe Sincai Líceumot. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./2001. december 19.
Nagyváradon Kultúrák párbeszéde címmel tartottak szimpóziumot a Iosif Vulcan Emlékmúzeumban a Bihar megyei Gheorghe Sincai Könyvtár, a budapesti Román Társaság és a Magyar Írószövetség. Az együttműködésről írásos megállapodás is született. Az egyezmény keretében három hónap múlva Budapesten rendezik meg a Kultúrák párbeszédét. Nagyváradon a Iosif Vulcan Múzeum vezetője beszélt a névadó munkásságáról, Ady Endre és Octavian Goga barátságáról, valamint a Familia folyóiratról. A budapesti Román Társaság elnöke a két írószövetség kapcsolatáról értekezett hangsúlyozva, hogy az író feladata közelebb hozni egymáshoz a különböző népeket és hogy Trianon törte meg a román és magyar nép egymás iránti érdeklődését. /(Balla Tünde): Szimpózium a román és magyar kultúráról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./ 2002. január 16.
Az Erdélyi Református Egyházkerület újabb pert indított a Gheorghe Sincai Elméleti Líceum, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség és a kolozsvári városi tanács ellen a Református Kollégium volt Farkas utcai épületének visszaszolgáltatásáért. Előzőleg az Alkotmánybíróság semmi kifogásolnivalót nem talált az iskolaépület visszaszolgáltatásáról rendelkező sürgősségi kormányrendeletben és azt alkotmányosnak minősítette. A jogszabály felülvizsgálata a kolozsvári tanács kérésére történt, amely megpróbálta megakadályozni az épület visszajuttatását a református egyháznak. P. A. M.: Újabb per a Református Kollégium visszaszerzésére. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./ 2002. augusztus 29.
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőségen megalakult az a három tagú bizottság, amely megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy helyet tudnak-e biztosítani a Kolozsvári Református Kollégium számára egykori épületében, azaz a jelenlegi Gheorghe Sincai Elméleti Líceumban. A Református Kollégium vezetősége korábban szóvá tette, hogy tanteremhiánnyal küszködnek, és arra kérték a tanfelügyelőséget, próbáljon megoldást találni gondjaikra. Javasolták, hogy a bizottságban az egyház egy képviselője is kapjon helyet, de a kérést nem teljesítették. A Kolozsvári Református Kollégium épületét a 88/1999-es sürgősségi kormányrendelettel visszaadták a református egyháznak, amely még 1999-ben telekkönyvezte az ingatlant, ennek ellenére azóta sem vehette birtokába. Az Erdélyi Református Egyházkerület pert indított a Gheorghe Sincai Elméleti Líceum, a kolozsvári városi tanács és a megyei tanfelügyelőség ellen. A bíróságtól azt kérték, hogy az alpereseket az átadási-átvételi jegyzőkönyv aláírására kötelezzék. Ugyanakkor kérték, hogy nyilvánítsák semmisnek a kollégium átadását a helyi önkormányzatnak. A református egyház nemrég alapfokon megnyerte a pert, de tekintettel arra, hogy az ítélet nem jogerős, az alperesek fellebbezhetnek. Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kérdésünkre elmondta: a Református Kollégium visszaszolgáltatás tárgyát képezi a kormánypárttal megkötendő helyi együttműködési megállapodásnak, akárcsak a Bocskai tér 15. szám alatti ingatlan vagy a hóstáti földek visszaszolgáltatása. /P. A. M.: Helybentopogás a kollégium ügyében. Egyházi részvétel nélkül alakult bizottság. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./2002. szeptember 5.
Gheorghe Funar polgármester szept. 4-i rendkívüli sajtóértekezletén újból a magyar veszélyről, a több évszázados román iskolák magyar kézbe kerüléséről beszélt az újságíróknak. A tájékoztatóra az elöljáró meghívta a Gheorghe Sincai (volt Ady-Sincai, volt református fiúgimnázium), illetve a tanfelügyelőség képviselőit, akik kijelentették, hogy nem engednek a reformátusok nyomásának. Az egyház ugyanis osztálytermeket kíván berendezni a Református Kollégium diákjai számára annak Farkas utcai régi épületében, miután visszaigényelt egykori jogos tulajdonát mindezidáig nem sikerült gyakorlatban is visszakapnia. A líceum képviselői vészharangokat kongattak: az iskolából el akarják távolítani a román diákokat. Alexandru Bugariu iskolaigazgató szerint az ingatlant visszaszogáltató, 1999-ben született 83-as számú sürgősségi kormányrendelet hamis iratokra alapozva juttatja vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek az ingatlant. Az iskola képviselője és Gheorghe Funar polgármester nem hajlandó elismerni az Erdélyi Református Egyházkerületet mint tulajdonost, ezért továbbra sem írják alá az átadási-átvételi jegyzőkönyvet. A sajtóértekezleten a tanfelügyelőség is képviseltette magát. Érdekük az, hogy az ingatlan a jelenlegi tulajdonos birtokában maradjon, jelezték. Funar polgármester újból kijelentette: ameddig ő a polgármester Kolozsváron, addig a román intézmények nem szenvednek az úgynevezett történelmi magyar egyházak miatt. Az üggyel kapcsolatban Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke kifejtette: a volt fiúgimnáziumnak két épületteste van, egy régi és egy új. Az egyház egyelőre csupán a régi épületet kérte vissza, amelynek felújítása nagyon sok pénzbe kerül. Ennek ellenére nem hajlandók aláírni az átadási-átvételi szerződést, ezért bírósághoz fordultak. Markó Béla, az RMDSZ elnöke megígérte, hogy közbenjár az ügyben. /Kiss Olivér: Próbálkozás a Református Kollégium bitorlására. A polgármester támogatásával. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./2002. szeptember 10.
Szept. 9-én ülésezett az RMDSZ-SZDP megállapodást felügyelő bizottság. Áttekintették a tanügyi kérdéseket. A máramarosszigeti iskolának 1 milliárd lejt utalnak ki a költségvetésből. A szatmári Hám János Római Katolikus Gimnáziumra vonatkozóan a jelenlévők megegyeztek abban, hogy az érdekeltek egy írásbeli megállapodást fognak aláírni, annak érdekében, hogy év végéig megtörténjen az ingatlan tulajdonba helyezése, és a katolikus egyház átvegye az épületet. Egyetértés született a brassói Áprily Lajos Líceum kérdésében, ahol egy új épület építésében állapodtak meg a felek. A kolozsvári Gheorghe Sincai Líceum ügyének tisztázása végett a minisztérium államtitkára még ezen a héten Kolozsvárra látogat. /Ülésezett a monitorizáló bizottság. = RMDSZ Tájékoztató, szept. 10. - 2280. sz./2002. szeptember 14.
Az Erdélyi Református Egyházkerület állásfoglalásban tiltakozott amiatt, hogy Kolozsváron a Gheorghe Sincai Gimnázium nem hajlandó termeket biztosítani a Református Kollégium számára abban az épületben, melyet fél évezreddel ezelőtt a református egyház közadakozásból építtetett, és amely a 83/1999-es sürgősségi kormányrendelet alapján elméletben visszakerült az egyház tulajdonába. Egyelőre csak annyi tantermet kértek, ahányban a Református Kollégium zökkenőmentesen folytathatja oktatási tevékenységét. A 12 éve újra törvényesen bejegyzett és működő Református Kollégium kénytelen különböző helyeken "albérletben", és a Farkas utcai templomban folytatni tevékenységét, miközben a bitorolt épület bizonyos helyiségeit a Gheorghe Sincai Elméleti Líceum bérbe adja másoknak. Az Erdélyi Református Egyházkerületnek adót is kell fizeti az ingatlan után - évi több mint 70 millió lejt. Az Erdélyi Református Egyházkerület amennyiben nem tud érvényt szerezni jogainak, illetékes nemzetközi fórumokhoz fog fordulni. /Egyházi állásfoglalás a Református Kollégium ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./