udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Névmutató: Kósa Árpád

2002. szeptember 10.

Kisiratoson másodszor rendezték meg a régiós médiatábort. Idén 17 középiskolás érkezett Szilágysomlyóról Nagyváradról, Békéscsabáról. A programot a táborszervező Puskel Tünde Emese tanár, tévészerkesztő állította össze. Bereczki Károly újságíró sajtótörténeti bevezetője után Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője, a Babes-Bolyai Tudományegyetem újságíró szakának tanára az újságírás elméletébe és néprajzi kérdésekbe nyújtott gyakorlati bepillantást. A fiatalok Bartók László budapesti színművész, a Duna TV Aula ifjúsági műsorának szerkesztője, Kósa Árpád, a Duna TV budapesti és Sándor István aradi operatőrök vezetésével több napos forgatáson vettek részt. Elkészítették a Ficzát, a médiatábor lapját. /P. P.: A II. régiós médiatábor Kisiratoson. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 10./

2003. május 21.

Máramarosszigeten a városi RMDSZ-szervezetnél a máj. 17-ére kitűzött közgyűlés előtt váratlanul újabb elnökjelölt jelent meg Béres István erdészmérnök személyében, majd Gerstmayer József eddigi elnök mondott le a jelöléséről. A tisztújításnál, az elnökjelöltek bemutatkozása után Böndi Gyöngyike parlamenti képviselő bejelentette, hogy a jelölt, Béres István nem vállalhat politikai tisztséget, mert mint az állami erdőgazdálkodás igazgatója, köztisztviselőnek számít, és a 161. sz. törvény ezt tiltja. A bejelentés vitát váltott ki, majd Gerstmayer tanácsára a szavazók fele elhagyta a termet. Így Markó-hű szárny által támogatott Kósa Árpád simán nyert. Az újonnan bekerült 16 választmányi tag is mind az ő embere. Gerstmayer jelezte, óvást nyújt be az Országos Szabályzat-ellenőrző és Felügyelő Bizottsághoz. /Román János: Máramarossziget. Marakodás, zűrzavar, bojkott. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 21./

2003. november 26.

Fellebbezést nyújtott be az RMDSZ Területi Szabályzat-felügyelő Bizottsághoz Kósa Árpád, aki a hónap eleji máramarosszigeti RMDSZ-tisztújítás eredménye és lezajlása ellen tiltakozik. A november elején másodszorra kiírt választásokon Kósa Árpád - bár előzőleg jelöltette magát - nem jelent meg, és Béres Istvánt választották a helyi szervezet élére. Kósa szerint törvénytelenül zajlott a választás, mivel ezt magánlevél, és nem törvényes határozat alapján írták ki. Kósa hozzátette, a másik ok, amiért fellebbezett, a szavazók alacsony létszáma. "A májusi tisztújításon Gerstmayer József, az akkori területi RMDSZ-elnök kijelentette, legkevesebb 120 választó szükséges. Ezzel szemben novemberben csupán hetvenheten vettek részt a választásokon" - mondta Kósa. A máramarosi RMDSZ május elején megtartotta első helyi tisztújítását, melynek eredményeként Kósa Árpádot választották meg a helyi szervezet élére, mivel Béres Istvánt az RMDSZ Máramaros megyei parlamenti képviselője, Böndi Gyöngyike kizárta a jelöltek listájáról. A képviselő az összeférhetetlenségi törvényre hivatkozott, Béres ugyanis vezető tisztséget töltött be a helyi erdőigazgatóságnál. Akkor Béres fellebbezett a tisztújítás eredményei ellen, és Markó Attila, a Szabályzat-felügyelő Bizottság elnöke levélben közölte: újabb tisztújítás kiírását javasolja. /Pesek Attila: Választási fellebbezés. Kósa Árpád szerint törvénytelen volt a tisztújítás. = Krónika (Kolozsvár), nov. 26./

2008. október 16.

Függetlenként indul a parlamenti választásokon Ötvös Mózes, a Szarvasmarhatartók Egyesületének Kovászna megyei elnöke. Ötvös az erdővidéki választókerületben pályázik képviselői mandátumra. Ötvös kétszer próbálta meg függetlenként megszerezni a sepsiszentgyörgyi polgármesteri széket, mindkétszer sikertelenül. Az erdővidéki képviselői körzetben az RMDSZ részéről Márton Árpád képviselő, a Nemzeti Liberális Párt színeiben Kósa Árpád indul, és a MPP is bejelentette, hogy támogat egy független jelöltet, akit még nem nevezett meg. /Kovászna megye. Függetlenként indul Ötvös Mózes. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./

2008. október 16.

Nemcsak az MPP által támogatott független jelöltekkel kell megmérkőzniük az RMDSZ-es jelölteknek egyes székelyföldi kerületekben: román pártok színeiben is indulnak magyar nemzetiségű jelöltek Székelyföldön – sőt a baróti kerületben „teljesen független” magyar is lesz. Hargita megyében a PNL indít két magyar nemzetiségű szenátort, a Zöld Párt pedig két magyar képviselőjelöltet, Orbán László és Orbán Imre, illetőleg Dósa Barna és Zilahi Imre a „románok magyarjai”. Maros megyében a Demokrata-Liberális Párt Schwarz Lászlót állítja versenybe szenátori mandátumért, méghozzá abban a körzetben, ahol Markó Béla RMDSZ-elnök indul. Kósa Árpád a PNL jelöltje a háromszéki Barót városát és a sepsiszéki falvakat magában foglaló képviselői választókerületben, ahol Márton Árpád az RMDSZ képviselőjelöltje. Az utóbbiban ráadásul Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarhatartók Egyesületének elnöke bejelentette szándékát a parlamenti mandátum megszerzésére. Itt négy magyar nemzetiségű képviselőjelölt indul egymás ellen függetlenként, illetve magyar és román pártok színeiben. /Román pártok, magyar jelöltek. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./


lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék