udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 23 találat lapozás: 1-23

Névmutató: Katona Béla

2007. február 12.

Február 10-én a Kolozsvár Társaság székhelyén ünnepelte névadója születésének 200. évfordulóját a Rajka Péter Vállalkozók Szövetsége. A szervezet közgyűlésén tisztújítást tartottak, amelynek eredménye: (régi/új) elnök – Farkas Mária, alelnök – Katona Béla, titkár – László Kálmán. Farkas Mária előadást tartott a forrásteremtés romániai lehetőségeiről. Salat Csilla méltatta Rajka Péter életművét. A Marosvásárhelyen 1807. február 11-én született ezermester feltaláló, kisvállalkozó-szervező gépész és üzletember Erdély iparosításának élharcosaként vonult be a történelembe. De emberként is példaképül szolgált korának és a jövőnek: 1848-ban a kolozsvári fegyvergyár igazgatójaként Gábor Áronnal együttműködve segítette a forradalmat, amiért annak bukása után megtorlásban volt része; a Bach-korszakban a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara másodelnökeként igyekezett kivédeni a tőkehiányból eredő iparfejlődési hátrányt, szorgalmazta az erdélyi vasútvonal kiépítését. 1876. április 28-án hunyt el. Az emlékülésen Szász Zoltán (Marosvásárhely) a Teleki Tékában székelő állami levéltárból beszerzett, Rajka Péter munkásságához fűződő adatokat ismertetett, /Ö. I. B. : Rajka Péterre emlékeztek Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./

2007. március 16.

Tíz esztendeje volt először, hogy az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör női alkotói mutatkoznak be írásaikkal. Mostani márciusi ülésükön ismét előléptek. Brittich Erzsébet író, képzőművész verseivel jelentkezett, Pintér Mária tanítónő Ima a gyermekért című versét Katona Béla szavalta el, Bokor Ella Fizikaóra a 2-es líceumban című prózai írását mutatta be, Regéczy Éva Csak egy kiskatona volt c. tárcája az emberi helytállást, bátorságot, segítőkészséget mintázta. Regéczy Szabina Perle verseiből, románból és angolból készített műfordításaiból nyújtott válogatást. /Vers, próza, műfordítás, zene és meglepetések. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

2008. június 26.

Emlékezetes üléssel zárta június 24-én évadját az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör. Bemutatták Suplacan Nagy Mónika második, Intrebari fara raspuns – Kérdések válasz nélkül /Gutenberg Univers Kiadó, Arad/ című verseskötetét. Akárcsak az első kötet – Greeri in noapte – Ciripelők az éjszakában – verseit, a mostaniéit is Regéczy Szabina Perle körelnök ültette át magyar nyelvre. A könyvbemutatót a szerző román, Hevesi József, Katona Béla és Regéczy Éva körtagok magyar nyelvű felolvasása zárta. /Kiss Károly: Évadzárás a Tóth Árpád Irodalmi Körben. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 26./

2009. december 4.

A mezőgazdasági együttműködési koncepció megvalósításának perspektívái, a 2011-es magyar uniós elnökség kulturális vonatkozásai, valamint a KMKF kultúr- és nyelvpolitikai koncepciójának megalkotása voltak a fő napirendi pontok december 3-án Budapesten, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Kulturális, Oktatási és Tudományos Albizottsága, valamint Gazdasági Albizottsága együttes ülésén. Az albizottságok záró állásfoglalásukban felkérték a KMKF elnökét, Katona Bélát, kezdeményezze a kormánynál a tudományos felmérés elindítását, a határon túli gazdálkodók támogatása lehetséges módozatainak kidolgozását, különös tekintettel a felsőoktatásra, szakképzésre, valamint a KMKF Állandó Bizottságát, hogy vizsgálja meg a KMKF keretein belül a megvalósításban való részvétel lehetőségét. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Segítik a magyar gazdákat. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

2010. szeptember 16.

Évadnyitó ülés az aradi Tóth Árpád Irodalmi Körben
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör szeptember 14-én, kedden délután tartotta évadnyitó ülését a megyei könyvtár zenetermében. Hevesi József Petőfi Sándor Ősz elején című versével kellemes őszi hangulatot teremtett.
A rendezvény témája Vörösmarty Mihály reformkori költészete volt a költő születésének 210. évfordulója kapcsán. Dr. Brauch Magda röviden bemutatta Vörösmarty életét, pályatársait, majd rátért a reformkor, az akkori társadalmi-politikai helyzet ismertetésére.Részletesen jellemezte a Gondolatok a könyvtárban, Az élő szobor, Országháza, Honszeretet, Liszt Ferenchez, Gutenberg albuma, A vén cigány, Szózat című költeményeket. Kolumbán Zsolt, Kiss Anna, Lovász Miklós, Hevesi József, Czernák Ferenc és Katona Béla körtagok ezúttal is lelkesen szavaltak, színesebbé, gazdagabbá téve a megemlékezést.
Czernák Ferenc az évadnyitó alkalmából virágokkal kedveskedett a nőknek. Az irodalmi kör októberi rendezvényén Bokor Ella versei kerülnek bemutatásra, majd Kaffka Margitra emlékeznek az írónő születésének 120. évfordulója alkalmából.
Regéczy Szabina Perle. Nyugati Jelen (Arad)

2012. május 17.

Várad a viharban – reprint kiadás
A Múzeumok éjszakájának rendezvényei sorában Katona Béla: Várad a viharban című kötetének reprint kiadását mutatják be május 19-én, szombaton 20 órától a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban.
A ritkaságnak számító, könyvaukciókon gyakran szereplő kötetet az eredeti, 1946-os, Zsolt Béla előszavával napvilágot látott kiadás mintájára 200 számozott példányban jelentette meg újra hasonmás kiadásban a Várad folyóirat. A műről és a korról Péter I. Zoltánnal és Tóth Jánossal, az emlékmúzeum vezetőjével beszélget Szűcs László. Nagyvaradi-hirhatar.ro

2012. szeptember 7.

A Székely Főváros elnevezésű kiadványt impresszuma szerint a Székely Főváros Mozgalom adja ki – ez a mozgalom a Mihail Kogălniceanu utca 2. szám alatt székel(y), s már két lapszámot is megjelentetett.
em nehéz kitalálni, hogy a Magyar Polgári Párt van a lap mögött. Mernék fogadni rá, hogy ez év júniusában jelenik majd meg az utolsó száma, amúgy is egy időszakos kiadványnak hirdetik.
Szép, színes képek, szép, színes cikkek, Nyirő József neve Nyírőnek írva (a második lapszámban aztán helyesen, rövid i-vel) – hirtelen eszembe jutott, hogy körülbelül ugyanez a csapat írhatta tíz évvel ezelőtt a Kós Károlyét Koósnak egy akkori, hasonló „küldetéssel" megszült nyomtatott sajtótermékbe.
Katona Béla ráismert a lapban egy korábbi cikkére:
A kilencedik oldalon aztán ismerős sorok tűnnek a szemembe – a városi kórház rövid történetét lehet elolvasni egy cikkben, aláírás nélkül (egyébként az egész lapban egyetlen cikkaláírás sincs), Császári akarattal kórháztörténet címmel.
Ezt én írtam – döbbenek rá, mégpedig évekkel ezelőtt, az új kórház megszületésének 25. évfordulója alkalmából. Cikke 2007. május 11-én, egy pénteki napon jelent meg az Udvarhelyi Híradóban
Katona Béla,
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

2013. május 25.

II. Aradi Magyar Könyvnapok – Könyvbemutatók és irodalmi körök seregszemléje a második napon
A kopasz várostól Borossebesen át Tóth Árpádig
Csütörtökön délután a Jelen Ház nagytermében sokan voltak kíváncsiak Pongrácz P. Mária A kopasz város című könyvének bemutatójára, és a szerzőre egyaránt. Az írónő azonban nem tudott jelen lenni az eseményen. Kötetét – mely az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában jelent meg – Jámbor Gyula mutatta be.
A II. Aradi Magyar Könyvnapok megnyitóján Bognár Levente alpolgármester objektív okokból nem vehetett részt, de a második napon meglátogatta a rendezvényt és köszöntötte az egybegyűlteket.
„Egy ilyen rendezvény számunkra, a város számára, a magyar közösség számára nagyon fontos esemény. Bízunk benne, hogy az olvasást, a könyv szeretetét sikerül átadni a következő generációnak is. Ezek a napok a könyv szeretetéről szólnak, sok sikert kívánok a szervezőknek, hogy jövőre is találkozzunk ennek apropóján” – mondta Bognár Levente.
Jámbor Gyula A kopasz város című kötettel kapcsolatban elmondta, hogy a könyv 14 novellát tartalmaz, ebből 13 tragédiával végződik, a szereplők fizikai és erkölcsi bukásával. Az egyetlen látszólagos kivétel, mely nem végződik tragédiával, az 1989-es forradalomról szóló Szerencsegolyó című írás.
A kopasz város szereplőinek nincs neve, legfeljebb fantázianeveik vannak, és ez a név nélküliség még sejtelmesebbé teszi az írásokat, melyekből kiderül, hogy a múlt bűnei, mulasztásai elől nincs menekvés, vétségei alól nincs feloldozás. Az ember a gondolatai, érzelmei alapján cselekszik és reagál a világra, ilyen emberek a kötet szereplői is. A kopasz jelző a város mellett alighanem az érzelmi sivárságot hivatott érzékeltetni.
„Végigolvasva a 14 novellát, semmiképp nem lehet a szerzőre azt mondani, hogy rózsaszínben látja a világot. (…) Nem mondanám, hogy Pongrácz P. Mária olyan írónő, mint amilyennek ebben a kötetben mutatkozik, ugyanis ez a könyv a tragédiák könyve. Más regényeiben, már írásaiban más arcát mutatja be a szerző” – összegezte Jámbor Gyula.
Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője részleteket olvasott fel a Ködmalom című novellából, majd sorsolás útján gazdára lelt két Pongrácz P. Mária-kötet.
Ezt követően egy másik könyv is terítékre került: Kiss László – Képek és szemelvények Borossebes város múltjából című könyvét az Aradi Kölcsey Egyesület jóvoltából veheti kezébe az olvasó.
A jelen lévő szerzőt Jankó András, az egyesület elnöke mutatta be, majd a szerző ismertette a könyv tartalmát. Amint azt a könyv címe is sejteti, képekkel gazdagon illusztrált (150 fotó, néhány archív képeslap, térkép) kiadványról van szó: „Borossebes magyarságának és e téma iránt érdeklődőknek készült el ez a válogatás, zömmel a helyi témákat helyezve előtérbe. Kivétel a húsz kilométerre fekvő Menyháza-fürdő, amit nemcsak az egykori kisvasút emléke köt össze Borossebessel, hanem a lakosság fiatalkori élményei is” – írja a szerző az könyv előszavában.
A 184 oldalas kötet anyagát Kiss László válogatta és szerkesztette, ez a könyv a Kölcsey Egyesület Fecskés könyvek sorozatának huszonnegyedik darabja.
Az est második részében a környékbeli irodalmi körök seregszemléjére került sor dr. Brauch Magda „műsorvezetésével”.
Első ízben a borosjenői dr. Vajda Sándor Diószeghy László festőművészről tartott vetítéssel egybekötött előadást.
A Lippai Olvasókör szorgosan tevékenykedő stabil 10–15 fős csapatot tudhat magáénak, rendszeresen szerveznek szavaló- és felolvasó esteket, tanulmányi kirándulásokat. Czernák Ferenc beszélt a kör tevékenységéről, végezetül elszavalta Fejér György János Számla című költeményét.
A Körösmente Irodalmi Kört Csanádi János mutatta be, céljuk megismerni, megismertetni és terjeszteni Olosz Lajos költészetét, aki Tóth Árpád után Arad vidékének a második legnagyobb költője. A kör három hölgytagja Olosz Lajos költeményeit – Futórózsák alatt, Feloldozás, Novemberi vasárnap – szavalta el.
Az est utolsó fellépői, a helybéli Tóth Árpád Irodalmi Kör tagjai saját alkotásaikkal szórakoztatták a közönséget. Szavaltak: Hevesi József, Brittich Erzsébet, Regéczy Éva, Regéczy Szabina Perle (két műfordítását olvasta fel), Katona Béla, Lovász Miklós, Mester József.
II. Aradi Magyar Könyvnapok második napjának rendezvényeit nagy érdeklődés övezte.
Nyugati Jelen (Arad)

2013. szeptember 19.

Évadnyitó az aradi Tóth Árpád Irodalmi Körben
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör szeptember 17-én, kedden délután tartotta évadnyitó ülését a megyei könyvtár Concordia termében.
A rendezvény első részében Kiss Anna és Hevesi József kellemes őszi hangulatot teremtettek Arany János és Petőfi Sándor költeményeivel, majd Kölcsey Ferencre emlékeztek a költő halálának 175. évfordulója alkalmából.
Dr. Brauch Magda tanár, irodalomkritikus részletesen ismertette a reformkort, a népek nemzetté válásának korát, a magyarság öntudatra ébredésének időszakát. Bemutatta a klasszicizmus ellenhatásaként jelentkező romantikát s az irányzat különféle megnyilvánulásait a festészetben, zenében, irodalomban. Megismerhettük a romantika óriásait a világirodalomban és a magyar költészetben, majd Kölcsey Ferenc életművének részletes bemutatása következett. Elhangzott néhány kitűnő verse (Vanitatum vanitas, A Szabadsághoz, Rebellis-vers, Emléklapra), s néhány rövid részlet prózai írásaiból (Nemzeti hagyományok, Parainesis Kölcsey Kálmánhoz) Katona Béla, Lovász Miklós, Czernák Ferenc, Kolumbán Zsolt és Hevesi József előadásában.
A rendezvény végén Czernák Ferenc olvasott fel részletet Illyés Gyula Kölcsey Hymnusáról szóló tanulmányából, majd a Hymnus előadása zárta a műsort.
Szeretetvendégség és baráti beszélgetés tette teljessé a jó hangulatú irodalmi délutánt.
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad)

2014. június 16.

Tóth Árpád Irodalmi Kör
Véget ért a 2013–2014-es évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 10-én, kedden délután tartotta évadzáró munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében. A kör alkotóműhelye mutatkozott be verssel (Odry Mária, Mester József Tamás, Kleits Zoltán), prózával (dr. Brauch Magda, Jankó András, Katona Béla, Regéczy Éva, Czernák Ferenc), műfordítással (Regéczy Szabina Perle, Kiss Anna előadásában), képzőművészeti alkotással (Kolumbán Zsolt). E rendezvénnyel tulajdonképpen véget ért az irodalmi kör 2013–2014-es évadbeli tevékenysége.
Milyen is volt az elmúlt időszak? Tekintsünk csak vissza. Az irodalom barátai szeptembertől júniusig 10 foglalkozáson vettek részt. Megemlékeztek Kölcsey Ferencről, Janus Pannoniusról, Balassi Bálintról s a kuruc költészetről. A megemlékezéseken közreműködtek az Erdőhegy–Kisjenői Általános Iskola diákjai (vezető tanár Őzéné Vörös Kinga), az Ágyai Általános Iskola diákjai (vezető tanár Erdős Márta), az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola diákjai (vezető tanár Szabó László), az Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai (vezető tanár Tóthpál Renáta).
A színvonalas irodalmi esteket Czernák Ferenc, Hevesi József, Katona Béla, Kiss Anna, Kolumbán Zsolt és Lovász Miklós szavalatai, felolvasásai tarkították.
Előadónk legtöbbször dr. Brauch Magda tanár, irodalomkritikus volt, ám Matekovits Mária és Matekovits Mihály tanár-házaspár Matematika a természetben és a művészetekben című előadása is maradandó nyomot hagyott a hallgatóság lelkében.
Az irodalmi kör alkotóműhelye idén is tevékenykedett. Dr. Brauch Magda, Brittich Erzsébet, Mester József Tamás, Ódry Mária, Regéczy Éva, Jankó András, Katona Béla, Hevesi József, Czernák Ferenc tollából sok-sok vers, prózai írás, műfordítás került ki. Bemutatták Dr. Brauch Magda tanár, irodalomkritikus Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent Személyi igazolvány című novelláskötetét, Ódry Mária képzőművész, költő a Kölcsey Egyesület gondozásában napvilágot látott Színek és szavak című verseket és festményeket tartalmazó könyvét. Ódry Mária, Kolumbán Zsolt, Brittich Erzsébet értékes képzőművészeti alkotásaival is megajándékozta a művészet szerelmeseit.
Reménykedjünk abban, hogy a következő évad tevékenysége még gazdagabb, változatosabb lesz az ideinél.
A szeptemberi viszontlátásra!
Regéczy Szabina Perle műfordító,az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke. Nyugati Jelen (Arad)

2014. december 10.

Az olvasó fóruma
Ki vagyok? Hová tartozom?
„Lehet furcsa, lehet fölösleges kérdéseknek tűnnek, de szeretném valahová besorolni magam a zűrzavaros világban. Fő információforrásom a megbízható Kossuth Rádió volt évtizedeken keresztül. Jó másfél, két éve hallottam először, hogy a magyar kormány fontos célkitűzése az alsóközéposztály megsegítése, megerősítése. Azóta többször használták már magasabb rangú riportalanyok szintén ilyen kontextusban ezt a szót, de nem értem pontosan, hogy ezáltal kire gondolnak. Ha nyelvtanilag értelmezzük a társadalmi osztályokat, akkor kell legyen közép-középosztály, felsőközéposztály, és fölöttük a „felső tízezer”. Na de hogyan nevezzük azokat a szerencsétleneket, akik az alsó középosztály szintjét sem érik el, azok alatt élnek? Nyomorultak, szegények, mélyszegények?
Jómagam 19 év iskola elvégzése, s 46 munkában töltött év utáni nyugdíjazásom folytán még véletlenül sem tartom magam alsóközéposztálybelinek, mert legfeljebb egy hétre van biztosítva a mindennapi kenyér- és kajapénzünk. A 950 lej nyugdíjamnak majdnem fele a havi házbér, és több mint negyedét teszik ki a legszükségesebb rezsiköltségek. Van egy félnormás állásom, de azzal se tudok anyagi fedezetet biztosítani több mint két hétre előre. Kultúrára se tudnék költeni. Szerencsénkre régebbről van jó párszáz könyvem, de majdnem 25 évnyi színjátszás után egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy évente legalább egyszer színházba menjek. Az újság havi előfizetésére s a telefonszámlákra úgy tudom előteremteni a pénzt, ha a félnormás állásom mellett van időm és erőm más munkát is elvégezni.
Sajnos nagyon sok aradit ismerek, akik hasonló helyzetben vannak, tehát semmiképp nem tartoznak még az „alsóközéposztályhoz” sem.
Örülnék, ha valaki meg tudná nevezni az ettől lefelé létező társadalmi csoportokat, réteget. Talán ezekről is lehetne néha konkrétan szót ejteni (…).
A Nyugati Jelen (és elődjei) rendszeres olvasója
Katona Béla”
***
Kedves barátom (jó negyvenéves ismeretségünk kapcsán, ugye, nevezhetlek így?!), nagyon érdekes kérdést vetettél fel. A legtöbb ember, tapasztalataim szerint, nem gondolkodik azon, hogy hová, melyik társadalmi kategóriába is tartozik. A legfontosabb manapság (de vajon mikor volt másképp?), a megélhetés, az, hogy tud-e az ember magának és családjának ilyen-amolyan úton-módon megszerzett jövedelméből (viszonylag vagy egészen) tisztességes életvitelt biztosítani.
Prima vivere, deinde filozofare (előbb élni kell, aztán filozofálni) tartja a latin mondás. Ami talán igaz, talán nem, vagy is-is. Aki azonban filozofál, annak, szerintem, biztosan intellektuális igényei (és képességei) vannak. Akinek pedig ilyen igénye nincs (bár minden ember filozófus a maga módján), az megelégszik azzal, hogy a társadalmat, a sorsot stb. szidja, ha rosszul megy sora. És nincsenek kevesen, akiknek rosszul (sőt: nagyon rosszul) megy.
De hagyjuk a bölcsködést: magam aligha tudnék egyértelműen, pontosan, megbízhatóan válaszolni a konkrét kérdésre, hogy mi van az alsóközéposztályon alul. Arra sem, hogy mi az a közép-, felső- vagy alsóközéposztály (ha vannak ilyenek), milyen kritériumok szerint sorolják azokba az embereket, egyáltalán: milyen manapság – 25 évvel a forradalom után – tudományos megközelítésben és terminusokban Románia társadalmi rétegződése.
Felhívnám tehát a Kedves Olvasót: aki hozzá tud vagy akar szólni ezekhez a kérdésekhez, tegye meg. Közösen hátha okosabbak leszünk.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

2015. január 21.

A Tóth Árpád Kör első idei munkaülése
Vörösmarty Mihályra emlékeztek
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör január 20-án, kedden délután tartotta az év első munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A kör alkotóműhely-jellegét ezúttal két jeles aradi biztosította. Gál Zoltán, a Nyugati Jelen újságírója Ez csak játék, Az a rozsdás lánc, Dionüszosz és Második vers hozzád című verseivel állt hallgatóság elé.
Munkáiból költői hitvallás, szerelem, boldogságvágy, életigenlés csendült ki, a fiatal és rendkívül tehetséges alkotó megérdemelte a vastapsot.
Jankó András ny. ezredes, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke a Havi Szemlében és a Szövétnekben közzétett Antal-mese sorozatából olvasott fel egy darabot A nevelőapám címmel. A prózaíró páratlan kivitelezésben és megrendítő szépséggel örökítette meg feledhetetlen és sokszor tragikus gyermekkori élményeit.
Az est második részében a kör tagjai Vörösmarty Mihályra emlékeztek a költő halálának 160. évfordulója alkalmából. A megemlékezést az Ágyai Általános Iskola diákjai nyitották meg egy versösszeállítással. Hevesi Tímea, Andrási Fanni, Kiss Júlia és Gomoi Diána lelkesen és kiváló felkészültséggel olvastak fel a költő verseiből. (Vezető tanár: Erdős Márta.)
Dr. Brauch Magda ny. tanár, irodalomkritikus Vörösmarty Mihály reformkori versei című tanulmányával örvendeztette meg a költészet szerelmeseit, melyet közvetlenül és élvezetesen adott elő.
Felvázolta a reformkor társadalmi-politikai hátterét, Kölcsey, Wesselényi, Kossuth szerepvállalását a sikeres kulturális megmozdulásokkal. Röviden bemutatta a költő életét, családi hátterét, tanulmányait, munkáját, költészetének vonalát a Zalán futása (1825) című eposzától haláláig.
Alapos szaktudással ismertette legszebb reformkori verseit, kiemelve, hogy nem csupán hazája és nemzete iránti szeretete ihlette, hanem az egész emberiség sorsáért való aggódása. Megismerhettük Vörösmarty Mihály A hontalan, A Guttenberg-albuma, Liszt Ferenchez, Gondolatok a könyvtárban, Országháza című remekműveit.
A megemlékezést a körtagok szavalatai, felolvasásai színesítették. Lovász Miklós, Kiss Anna, Katona Béla, Kolumbán Zsolt, Hevesi József most is kitettek magukért. Az est a Szózattal ért véget Czernák Ferenc bravúros előadásában.
Az év első találkozóját szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel és nótázással ünnepelték meg (ez utóbbi Simonfi Imre ny. újságíró érdeme, aki hegedűjátékával kápráztatta el a jó hangulatú társaságot).
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad)

2015. június 18.

Tóth Árpád Irodalmi Kör
Véget ért a 2014–2015-ös évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 16-án, kedden délután tartotta évadzáró ülését a megyei könyvtár Concordia Termében. A kör jeles szavalói a 86 éves Kányádi Sándort köszöntötték, majd dr. Brauch Magda ismertette A mai magyar nyelvállapotcímű tanulmányát. A rendezvény Szarvashegyi Rozália ny. tanítónő és Kleitz Zoltán amatőr költő felolvasásával, Brittich Erzsébet, Katona István, Ódry Mária és Kolumbán Zsolt képkiállításával zárult. Ezzel véget is ért a 2014–2015-ös évad.
Milyen is volt az elmúlt időszak? Egy kis röpke visszapillantó!
Szeptembertől az irodalom szerelmesei 11 foglalkozáson vettek részt. Megemlékeztek: Karácsony Benőről, Nagy Istvánról, Tompa Lászlóról, Vörösmarty Mihályról, Kármán Józsefről és József Attiláról. A megemlékezéseken közreműködtek az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola (vezető tanár: Szabó László), az aradi Csiky Gergely Főgimnázium (vezető tanár: Nyári Melinda és Tóthpál Renáta), az Ágyai Általános Iskola (vezető tanár: Erdős Márta) és az Erdőhegy-Kisjenői Általános Iskola (vezető tanár: Pusztai Matild) diákjai.
Az esteket Katona Béla, Hevesi József, Kiss Anna, Czermák Ferenc, Lovász Miklós, Kolumbán Zsolt és Gál Zoltán körtagok illusztrálták szavalattal, felolvasással. Előadónk legtöbbször dr. Brauch Magda ny. tanár, irodalomkritikus volt, de külön élményt nyújtott a körtagoknak Matekovits Mária és Mihály tanárházaspárNyelvújítás vagy rombolás című előadása.
Az irodalmi kör alkotóműhelye az idei évadban is bizonyított. Szarvashegyi Rozália, Lovász Miklós, dr. Brauch Magda, Brittich Erzsébet, Simonfi Imre, Hevesi József, Jámbor Ilona, Kleitz Zoltán, Katona Béla, Regéczy Éva, Regéczy Szabina Perle, Gál Zoltán, Jankó András, Nagy Gizella, Ódry Mária fiókjából vers, próza, publicisztika, műfordítás került elő.
Sok volt-e vagy kevés? Döntsék el az irodalom barátai!
A szeptemberi viszontlátásra!
Regéczy Szabina Perle műfordító, az aradi Tóth Árpád Irodalom Kör elnöke
Nyugati Jelen (Arad)

2015. szeptember 29.

Heyman Éva, a mosoly nélküli jelkép
Október 15-én avatják fel a holokauszt nagyváradi gyermekáldozatainak emlékművét, amit a tizenévesen meggyilkolt Heyman Éváról mintáztak, aki 1944 tavaszán naplót írt a gettóban. TESZLER EMÍLIÁVAL, a szoborállítást kezdeményező Tikvah Egyesület alapítójával, Szűcs László beszélgetett.
- Mit kell tudni az emlékművet kezdeményező egyesületről?
- A Tikvah – jelentése remény – 2010 szeptemberében jött létre, édesanyám, egy holokauszt túlélő emlékére alapítottuk, akit Szilágysomlyóról deportáltak. Nonprofit egyesület, célja hozzájárulni a zsidók kommunizmus előtti életének dokumentáláshoz, megismertetéséhez, egész a deportálásukig. Célunk nem csak a 20. század történelmi fordulatait, ezen belül a holokauszt időszakát feldolgozni, hanem elmesélni mindennapi életüket, ismertebb váradi családok történetét, hiszen a dokumentumok szerint száz esztendeje a város egyharmadát képezte a zsidóság. A legtöbb család a háború végére eltűnt, de szeretnénk megtartani őket a város kollektív emlékezetében, hogy Nagyvárad mai lakói tudják, ők léteztek, éltek, nemcsak a közösség nevesebb képviselői, hanem mindenki. Nem csak azok emlékezetét őrizzük, akik látványos módon hozzájárultak a város fejlődéséhez, hiszen nem mindenki volt gazdag, hogy híres palotákat építsen. Többségük hétköznapi ember volt, aki itt élte életét.
Ez a misszió egyik része. Továbbá szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy dokumentáljuk azt, ami a deportáláskor és az azt megelőző években történt. Ezt két okból tesszük: részint az odaveszettek emlékére, másrészt, hogy megértsük, hogyan történhetett mindez. Sokszor halljuk, hogy tanulunk a múltból, de hogy ezek ne csak üres szavak legyenek, meg kell érteni, milyen lépések vezettek ehhez a tragédiához.
- Azért van szükség a Tikvah programjaira, mert eddig ez a múltból tanulás nem nagyon történt így?
- Nem tudom, de valami erre ösztönzött minket. Lehetséges, hogy nem volt elegendő, ami ez irányba történt, különben nem lett volna késztetésünk e munkára, hiszen rendelkeztünk volna az erre vonatkozó információkkal. Persze információk voltak, kezdve Mózes Teréz könyvétől, Katona Bélán át, sokan mások írtak erről. De mi nem csak a dokumentáláshoz akartunk hozzájárulni, hiszen nem vagyunk történészek, sem kutatók. Azt akartuk, hogy didaktikai anyagot teremtsünk a rendelkezésre álló információkból. A fiatalokhoz szeretnénk eljutni, a különböző etnikumú, vallású, akár ateista fiatalokhoz, hogy megismerjék a város történelmét. Úgy véltük és továbbra is úgy véljük, hogy a mai fiatalok többsége nem ismeri a város történelmét. Azt szeretnénk, ne csak tudják, hanem meg is értsék, mi történt, miért történt ez meg, és mi történhet. Szeretnénk, ha odafigyelnének minden apró jelre, ami ilyesmihez vezethet. Amikor találkozunk velük, bemutatjuk nekik az általunk felvázolt gyűlöletpiramist, amely az előítéletekkel, a sztereotípiákkal kezdődik, a másik ember nem ismeretével, ami a tolerancia hiányához vezet, és ami, ha nem állítjuk meg idejében, verbális, fizikai agresszióba torkollhat. És a történelem bizonyítja, hogy a folyamat eljuthat a népirtásig.
Továbbá megpróbáltunk, – sajnos nem túl sikeresen, mert kevesen vagyunk, és adatok sem állnak rendelkezésünkre, – segíteni a volt váradiak hazalátogató leszármazottainak megtalálni a gyökereiket. Legalább igazítsuk útba őket, hogy hol, mit keressenek. Előfordult, hogy egy-egy csoportnak megmutattuk, hol laktak a nagyszüleik, hol dolgoztak, honnan deportálták őket. Mindezek mellett vannak projektjeink az általános emberi jogokkal kapcsolatosan, feltehetően ezek dominálnak majd későbbi tevékenységünkben.
A szerző a gettó foglya volt
A naplóírást Heyman Éva a tizenharmadik születésnapján, 1944. február 13-án kezdte meg, s az utolsó bejegyzés május 30-i keltezésű, vagyis a napló közvetlenül Éva elhurcolása előtt zárul. A naplóíró odaveszett; Zsolt Béla (Éva mostohaapja, író, a Kilenc koffer című könyv szerzője – szerk. megj.) szavaival „ezt a csillagszemű kislányt 1944. október 17-én megégették”.7 Mi is e kis kötet lényege? Újból Zsolt Bélát idézem: „A gyermek észleletei, majd félelmei, előbb az emberektől, majd a haláltól. A fasizmus gyermekszemmel.”
Éva feljegyzéseit az édesanyja, Zsolt Ágnes adta ki a háború után. Azt állította, hogy a naplót a család házvezetőnője, Szabó Mariska lopta ki a gettóból; tőle kapta meg 1945-ben. Később az anya öngyilkos lett. A napló eredetisége vitatott, mivel a kézirata elveszett. Feltételezik, hogy Zsolt Ágnes megváltoztatott részeket és részleteket, az is elképzelhető, hogy a teljes szöveget maga írta. Elemzésében Frojimovics Kinga kimutatta, hogy a napló kétséget kizáróan olyan személy műve, aki a nagyváradi gettó foglya volt.
(Lőwy Dániel: A Soá nagyváradi naplóírói, Várad folyóirat, 2010/8.)
Mit kíván jelképezni Heyman Éva szobra?
Amikor megalakult az egyesület, s megfogalmazódott, hogy mit szeretnénk tenni, kezdettől nyilvánvaló volt, hogy a deportált gyerekek emlékhelyét hozzuk létre. Gondolkodtunk, hogy egy park volna kézenfekvő, hiszen abban az időben a gyerekek ott játszottak, görkorcsolyáztak, bicikliztek. A másik ok, hogy a Rhédey parkból – mai nevén Bălcescu – indultak a deportáltakat szállító vonatok, ugyanis közel volt a gettóhoz. Az emlékmű Heyman Éva (1931. Nagyvárad – 1944. Auschwitz) nevét viseli, de nem csak az ő emlékét őrzi majd, hanem az összes deportált gyermekét. Őt szimbólumként választottuk. A venezuelai származású, Angliában élő szobrásznő, Flore Kent, akinek számos alkotása van Bécsben, Prágában, Londonban, tudott Heyman Éváról, meghatotta a kislány naplója. A legtöbb gyermek neve nem ismert. De az édesanyja által publikált napló nyomán Éva megszemélyesíti a holokauszt áldozatává vált összes gyermek és kamasz emlékét. A szobor nem feltétlenül hasonlít Heyman Évára, már csak azért sem, mert nem mosolyogva ábrázolja őt. Az egyetlen fennmaradt tinédzserkori fényképen, melyen vélhetően 12-13 éves volt, Heyman Éva fülig érő szájjal mosolyog. Antropológos vagy más tudós kellene legyen valaki, hogy tudja, hogyan nézhetett ki ez az arc, ha nem is szomorúan, de elgondolkodva, mosolytalanul ábrázoljuk. A szobor egy kislány arcát ábrázolja, aki bárki lehet a deportált kislányok vagy kisfiúk közül.
Heyman Éva naplója sok évtizedes késéssel kezd ismertté válni.
A napló Magyarországon jelent meg először, azt hiszem ’47-ben, Éva édesanyja, Rácz Ági adta ki, aki pár évvel később öngyilkos lett. Folyik a vita, hogy az anya mennyire nyúlt bele ebbe a naplóba, esetleg kihagyott-e valamit, mert az eredeti naplót nem találták meg.
- Akár az is lehet, hogy újságíróként inkább hozzátett?
- Nem tudni. Amit biztosra vehetünk, mivel mi kapcsolatban voltunk olyan személyekkel, akik ismerték Évát, hogy ez Éva stílusa. Nagyon intelligens, érzékeny kislány volt, ráismertek a naplóban, de soha nem tudhatjuk meg, hogy kimaradt-e valami, történtek-e változtatások. Lényegében ez nem is fontos, mert amit leír, az reális. Ha valami ki is maradt, az vélhetően az anya és lánya kapcsolatára vonatkozott, ami viszont nem releváns abból a szempontból, ami a gettóban történt.
- Más nyelveken mennyire ismert ez a napló?
- Néhány oldala román és angol nyelven a mi honlapunkon is megtalálható. Romániában 1991-ben jelent meg, Oliver Lustig fordításában. Nemrég megjelent francia nyelven, tudom, hogy fordítják spanyolra. Héberül és angolul is olvasható. (A Napló magyarul 2011-ben Éva lányom, majd 2015-ben A piros bicikli címen jelent meg, mindkét alkalommal a XXI. Század Kiadó gondozásában - Szerk megj.)
- Kik voltak az emlékmű-állításban segítő partnereik?
- Először is maga Flor Kent, aki ingyen készítette el a tervet, az öntőformát. Aztán szükségünk volt mindenféle engedélyre a helyi hatóságoktól, ebben Emődi Tamás támogatott, előkészítve a beadandó dokumentumokat. Nem szeretem dicsérni a hatóságokat, de az igazság az, hogy a polgármesteri hivatal első perctől, ahogy megemlítettük az emlékmű tervét, nyitottnak mutatkozott. Olyan feladatokat, melyeket a törvény szerint 30 nap alatt oldhattak volna meg, hamarabb elintézték. Hét vagy nyolc intézményhez, például a hőszolgáltatóhoz, vízművekhez kellett elmenjünk engedélyekért, ez okozott egy kis fejfájást, de sikerült mindent rendezni. Szintén le a kalappal a Bihar megyei Művelődési Igazgatóság előtt, segítségükkel megkaptuk a művelődési minisztérium engedélyét. Persze, szükségünk volt pénzre is, hiszen ki kell fizetni a szobor öntését, a talapzatot, ki kell fizetni az emléktáblát, a munkásokat és az eszközöket, amellyel szállítják, s a helyére emelik. A pénzt adakozásból gyűjtöttük. Nagyváradról négy támogatót említenék: a görög-katolikus és a római-katolikus püspökséget, Stern Pétert, és a Messianisztikus Zsidó Hitközséget. Kaptunk még támogatást az Egyesült Államokból, a Jointtól, továbbá segített az egyesület tiszteletbeli tagja, Susan Geroe, azaz Gerő Zsuzsi, három izraeli és amerikai család, a teljes lista olvasható a honlapunkon. Kanadából és Franciaországból is hozzájárultak, valamit Mózes Teréz és a fia Izraelből.
- Hogy halad az előkészítő munka, mikor lesz az emlékmű avatása?
- A szobrásznő már megvette a repülőjegyét, úgyhogy, ha semmi nem jön közbe, október 15-én tartjuk az avatást. A szeptembert ki kellet hagynunk, mert számos zsidó ünnep volt ebben a hónapban. Mi meghirdetjük, és aki akar jönni, szívesen látjuk. Lesz néhány rövid szónoklat: a szobrásznő biztos beszél, én is mondok néhány szót, s ha valaki akar szólni a városi tanács részéről, vagy bárki más, az megteheti. Remélem, lesznek középiskolások és egyetemisták, mindennél fontosabb, hogy a fiatalok eljöjjenek.
Már kiöntötték a fundamentumot, László Attila kőfaragó hozta el Magyarországról a talapzatot. A szobor egy kislányt ábrázol. A fényképről ismerjük a ruháját, a haja két copfban, a kezét egy könyvön tartja majd, ami a naplóra utal. Egy komoly arcú lány lesz, tinédzser. Talán a fiatalok, akik majd elmennek mellette, megállnak, elolvassák, amit ír a táblán, leülnek mellé, és megértik, hogy egy generáció elveszett.
- Említette, olyan projektekben is gondolkodnak, melyek az általános emberi jogokkal foglalkoznak. Erről elárulna részleteket?
- Például érdekel a roma közösség, és minden sebezhető közösség. Nem csak a nemzeti kisebbségekre gondolunk, hanem minden kisebbségre, a hátrányos helyzetű emberekre, a kiszolgáltatottakra, például a mozgássérültekre. Arra, hogyan tud bejutni egy mozgássérült egy nem akadálymentesített középületbe, hogyan intézi az ügyeit egy halláskárosult.
Közben azzal is szeretnénk foglalkozni, hogyan történt a deportálás, meg akarjuk érteni az ezt megelőző éveket, a kor passzív szemlélőjét. Mert voltak ugyan emberek, akik a deportálás idején vagy még azelőtt segítettek és kockáztattak, de hol voltak a jóérzésű emberek, amikor kezdtek életbe lépni a megkülönböztető törvények? Akkor még nem volt veszélyes hallatni a hangjukat. Ezt szeretném megérteni. Például azt, hogy szüleim szilágysomlyói szomszédjai, akikkel nagyon jó viszonyban voltak, a gyerekek együtt játszottak, átjártak egymáshoz, amikor látták, mi történik, asszisztáltak, nem tettek semmit. Mi több, amikor Somlyóról vitték őket Csehibe a gettóba, sokan álltak az ablakban és azt mondták: jól teszik veletek, mert megérdemlitek. Ezek a kérdések gyötörnek engem.
Voltak rossz emberek, akik lelőttek, gázosítottak, elégettek, mindig lesznek rossz emberek. De a nagy tömeg miért tűrte ezt? Nekem ez az, ami nagyon fájdalmas. És ez az, amire figyelnünk kell, ez az, ami manapság is veszélyes, amikor vannak szenvedő embertársaink, és mi úgy teszünk, mintha nem látnánk. Vagy sajnáljuk, de a kisujjunkat sem mozdítjuk. Egyikünk sem angyal, mi sem vagyunk angyalok, de több együttérzésre lenne szükség.
- Hányan dolgoznak az egyesületben?
- Nagyon kevesen, nem is merem mondani. Reggeltől estig dolgozunk, az én egészségem már megsínylette. De nem panaszkodom, mert ez az én választásom.
-
Egyszuszra, egyetlen révületben
1951. augusztus 3-án öngyilkos lett Zsolt Ágnes. Az újságírónő haláláról csupán kenyéradó lapja, a Magyar Nemzet számolt be, az is meglehetősen szűkszavúan. A tizenhárom soros kishírbe a temetés időpontján kívül egyetlen méltató jelző („kitűnő újságíró”) fért csak bele, no meg az, hogy a lap és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége az elhunytat saját halottjának tekinti. A tömör közlemény – a kor új szokásának megfelelően – azt is elhallgatta, hogy a lap belső munkatársa önkezével vetett véget életének. (Hogy is nézne ki, hogy az épülő szocializmusban valaki kilátástalannak érzi a jövőjét?) Alighanem ugyanezért, a kínos kérdések elkerülése miatt nem írták meg azt sem, hogy Zsolt Ágnes mindössze 39 esztendőt élt. A gyászhír névtelen szerzője még azt is elfelejtette megemlíteni, hogy munkatársának neve alatt négy évvel korábban – Éva lányom címmel – egy megrendítő könyv jelent meg. (...)
Zsolt Ágnes neve a köztudatba 1947 őszén robbant be, amikor az Új Idők kiadó közreadta első (és egyetlen) könyvét. Formája, tartalma szerint az Éva lányom című karcsú kötet – napló, Zsolt Ágnes megfogalmazása szerint „Éva baba” naplója, amelyet „hűséges szakácsnőnk” őrzött meg. Ennek tükrében sokak számára talán érthetetlen, hogy a kötet címlapján szerzőként mégsem Heyman Éva, hanem Zsolt Ágnes neve szerepelt. A maga idején a kötet szerzői „kisajátítása” egyáltalán nem okozott problémát. A szép számmal megjelent korabeli – és tegyük azért hozzá: döntő részt barátoktól, a szerzőt ismerő kollégák tollán született – kritikák megállapításai, utalásai szinte kivétel nélkül azt támasztják alá, amit az egyik recenzens fehéren feketén ki is mond, vagyis hogy Zsolt Ágnes „emlékezetből, egyszuszra, egyetlen révületben írta meg lánya utolsó hónapjainak naplóját. Ebbe a kapcsos könyvbe akkoriban lopva belepillantott. S az anya agyveleje pontosan felitta az imádott gyermek hangjának színét.” E recenzest, Kellér Andor írót nyugodtan tekinthetjük koronatanúnak, hiszen a könyvet magasztaló s egyben az anyát vigasztaló kritikája abban az újságban, a Világosságban jelent meg, ahol az idő tájt Zsolt Ágnes dolgozott, s ahová a Szabadság-hegyi szanatóriumból mindig visszavárták.
(Murányi Gábor: Kettős dráma, Várad folyóirat 2013/1.)
erdelyiriport.ro

2015. október 13.

Emlékezés a tizenkét mártírra
Nagyvárad- Hétfő délután a Premontrei Öregdiákok Egyesületének és a Bihar Megyei RMDSZ közös szervezésében koszorúzásra kerül sor a Szent László plébánia templom falán elhelyezett emléktáblánál.
Az emléktábla annak a tizenkét mártírnak az emlékét örökíti meg, akik 1944 őszén életüket áldozták a Körös-híd felrobbantásának megakadályozásáért.
Az egybegyűlteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte.
Rövid beszédében Huszár István, Nagyvárad RMDSZ-es alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet: a 12 polgár azért áldozta életét, hogy megvédjék azt a hidat, amelyet ma újból lerombolnak, de ezúttal jó cél érdekében. Reményét fejezte ki, hogy az újjáépítés során nemcsak ezt az átkelőt sikerül újjáépíteni, hanem átvitt értelemben sikerül új hidakat is építeni az anyaország és Várad között, melyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy kulturális és nemzeti autonómiánkat tudjuk itt helyben megvalósítani, illetve megtartani.
Temetetlenül
Pásztai Ottó egyesületi elnök Katona Béla egykori újságíró Várad a viharban című könyvéből idézte fel a történteket. Mint elhangzott, 1944. október 12-én hajnalban robogtak keresztül Várad főútvonalán a magyar és azok a német gépesített egységek, amelyek a város külső peremén addig harcban állottak. Már csak utóvédjeik maradtak a városban, és néhány magyar népfelkelő szakasz, 45-60 évesek. Az egyik német utóvéd egység a Bémer téren és a Szent László teret összekötő Körös-hídnál helyezkedett el. Az volt a feladatuk, hogy ezt a hidat utasításuk értelmében reggel 7 órakor levegőbe röpítsék. A pár lépésre levő Szent János utcai sarki épületnél 15-20 idős magyar honvédet hagytak hátra utóvéd poszton. Ezek, amikor észrevették, hogy a németek fel akarják robbantani a hidat, aminek stratégiailag semmi értelme nem volt, hiszen a Körösnek mindkét partján özönlöttek már a város felé a szovjet csapatok, Boér Péter tartalékos hadnagy vezetésével igyekeztek megakadályozni a fölösleges rombolást. Ám kísérletükre gyászosan ráfizettek. 12 idős honvédet percek alatt ott helyben agyonlőttek. Majd reggel 7 órakor óriási detonációval felrobbant a híd. A mártír honvédek temetetlen holtteste két napig feküdt a Körös-parton, majd jóérzésű, bátor váradi polgárok földet hantoltak reájuk, s csak december hónapban exhumálták őket s helyezték el a temetőben. A sors fintora, hogy évtizedekig nem volt szabad beszélni róluk. „Az emlékezet véges. Ma már csak kevesen vagyunk a történelmi tanúságtételre. Éppen ezért a Premontrei Öregdiákok Egyesülete felvállalta a kezdeményezést, felkérve a római katolikus és a református püspökségeket, a civil szervezeteket, illetve Várad polgárait egy emléktábla állítására. 2001-ben siker koronázta kezdeményezésünket, s azóta minden év október 12-én kegyelettel adózhatunk mártírjaink emlékének, megkoszorúzva a Szent László falában elhelyezett emléktáblájukat”-fogalmazott az öregdiákok vezetője.
A rendezvényen közreműködött Meleg Vilmos színművész, végül pedig Pék Sándor esperes-plébános mondott áldást. Megjegyzendő, hogy annak idején, a híd megsemmisülését követően, még a kommunista városvezetés is pontonhidat biztosított az átkelésre, a mostani polgármester viszont nem képes arra, hogy valamilyen módon ideiglenesen megoldja az átkelést.
A névsor
A tizenkét hősi halott névsora a következő: Bereczki Sándor 47 éves kőműves mester, Béres Sándor 52 éves nyomdász mester, Boér Péter 51 éves gimnáziumi tanár, kántor, tartalékos hadnagy, Gurzó Imre 52 éves szakmunkás, Hant Elek 51 éves asztalos mester, Huszár István 48 éves szakaszvezető, Katona József 50 éves ácsmester, Krammer Ferenc 51 éves asztalos, Nagy Gyula 51 éves telekkönyvvezető, Seres János 49 éves révi földműves, őrvezető, Simonovits János 50 éves üzemlakatos, id. Sziki Gyula 43 éves jákóhodosi földműves.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2015. október 22.

Tóth Árpád Irodalmi Kör
A magyar nyelvújítás mozgalmáról
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör október 20-án, kedden délután tartotta munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A rendezvény első részében a nyelvújítás mozgalmáról két lelkes, jól felkészült magyartanár értekezett. Szabó László, az Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola pedagógusa pár szót ejtett a humanizmusról, majd a felvilágosodás íróinak nyelvújító törekvéseit ecsetelte. Felvázolta Bessenyei György munkásságát, Kazinczy Ferenc nyelvújító tevékenységét. Megtudhattuk, hogy az író 1811-ben Poétai episztola Vitkovics Mihály barátomhoz c. költői levelében hadat üzen a maradiak táborának. Tövisek és virágok c. epigramma-gyűjteményének megjelenésétől számítjuk a mozgalom kezdetét. A cím szimbolikus: a virág az újítóké (a neológusoké), a tövis a maradiaké (az ortológusoké). Az ortológusok gúnyiratot adnak ki – a Mondolatot –, melynek címképén Zafyr Czenczi szamárháton lovagol, Kazinczy hívei Felelet a Mondolatra c. ellenirattal válaszolnak. Nem véletlen, hogy a művész rengeteg új szót alkotott. A referens ezekből a szavakból is ízelítőt adott.
Nagy Gizella ny. tanár, módszertani felelős előadását azzal kezdte, hogy Kazinczy életművével még nem zárult le a nyelvújítás (új szavak ma is keletkeznek). Előbb a reformkor mozgalmáról értekezett néhány mondatban (Jósika, Széchényi, Arany), majd Jókai Mór tevékenységét ismertette. Részletesen mutatta be a kémia és más területeken létrehozott új szavait, az Egy magyar nábobban, a Kárpáthy Zoltánban, a Fekete gyémántokban közzétetteket. Végül a jelenlevők egy játékban vehettek részt. Ki kellett találniuk, mit jelentenek a virány, rondítvány, csatány, riadal szavak.
A színvonalas előadásokat Kiss Anna módszertani felelős, valamint az Aurel Vlaicu Általános Iskola két diákja (Szimcsák Tamás és Csonka Nikolett) illusztrálták felolvasással.
Az est második részében a közösség három alkotója mutatta meg újra tehetségét. Ódry Mária költő, képzőművész legszebb verseit Gál Zoltán, Kolumbán Zsolt, Kiss Anna, Hevesi József, Czernák Ferenc és Katona Béla olvasták fel. Az elhangzott művekből természetszeretet, életigenlés, istenkeresés, lokálpatriotizmus csendült ki csodálatos költői képekben.
Szarvashegyi Rozália ny. tanítónő Beszámoló vagy mi Ceauşescu pécskai jelenéséről c. memoárját ismertette a körtagokkal. A humoros írás a múlt rendszer megannyi visszásságát ábrázolta színvonalasan, élvezhető módon.
Kleitz Zoltán amatőr költő Valós számok és valótlanságok, Pár sor a tábornokokról c. költeményeit mutatta be. Mindkét írásmű a szerző magyarságtudatának adott hangot. Agape és baráti beszélgetés zárta a jó hangulatú irodalmi délutánt.
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 26.

Tóth Árpád Irodalmi Kör
Jókai Mór, a legolvasottabb magyar írónk
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör november 24-én, kedden délután tartotta munkaülését a megyei könyvtárban. A rendezvényt Simonfi Imre ny. újságíró nyitotta meg Epilógusc. versével. A lelkesen elszavalt műből a szülőföld iránti szeretet, magyarságtudat, a román nép iránti tisztelet, a pályafutás sok-sok emléke csendült ki élvezhető módon.
Nagy Gizella ny. tanár Jókai Mór írói munkássága c. tanulmányát ismertette az író születésének 190. évfordulója alkalmából. Magvas, érdekfeszítő előadását a romantika bemutatásával kezdte, majd néhány irodalomkritikus méltatását mutatta be. „Regényeivel és elbeszéléseivel megteremtette a magyar olvasóközönséget, melynek még ma is a legnépszerűbb írója” – nyilatkozik Lengyel Dénes az írófejedelemről.
Az előadó kiemelte Jókai regényeinek pozitív kisugárzását, közvetlen ismeretterjesztő módszerét, finom iróniáját, bámulatos szókincsét. Ezekkel támasztotta alá, miért éppen ő a legolvasottabb magyar prózaírónk. Az irodalombarátok a továbbiakban megismerhették legfontosabb életrajzi állomásait. Képet nyerhettek családjáról, a pápai kollégiumi évekről, Petőfivel való barátságáról, kecskeméti jogászéveiről, első irodalmi munkáiról. Betekintést nyerhettek a Pesti Tízek Társaságába, lapszerkesztő tevékenységébe, a forradalomban való részvételébe, Laborfalvi Rózával való kapcsolatába, békepárti magatartásába, Sajó álnéven való publikálásába: mindazokba a körülményekbe, amelyek befolyásolták munkásságát. Ismertette leleményes cselekménybonyolítását, klasszikus példákat hozva fel Az arany ember, Sárga rózsa, A kőszívű ember fiai, Az új földesúrc. regényeiből.
Bemutatta eszményített hőseit (Jenőy, Szentirmay), negatív szereplőit (Abellinó), de realisztikusan ábrázolt alakjait is, Kárpáthy Jánost hozva fel példaként. Pozitív (Baradlayné) és negatív (Athalie) nőalakjai mellett kiemelte kitűnően lefestett mellékszereplőit is (Tallérosy Zebulon).
Végül az írói stílusáról értekezett megkapóan. Kiderült, hogy szinte minden társadalmi osztály nyelvét ismerte a kollégiumi műnyelvtől kezdődően a kártyások szaknyelvén át a zsiványok virágnyelvéig. „Ő a mesterfejedelem” – vallja Kosztolányi. A logikusan felépítet, jól dokumentált előadást Czernák Ferenc, Gál Zoltán és Hevesi József illusztrálta felolvasással.
Az est befejező részében a közösség alapító tagjára, Bokor Ellára emlékeztek születésének 95. évfordulója alkalmából. Lovász Miklós, Kolumbán Zsolt és Katona Béla a költőnő verseiből adott elő egy csokorra valót. A költeményekből a szív megannyi érzése, a reménytelen szomorúság, a haláltudat, az idő könyörtelen múlása, az élet titokzatossága, a haza és irodalom iránti szeretet csendült fel.
Agapé és baráti beszélgetés zárta a színvonalas rendezvényt.
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad)

2016. január 21.

Fazekas Mihály és Lúdas Matyi
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör január 19-én, kedden délután tartotta a 2016-os év első munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A rendezvény első részében az Ágyai Általános Iskola diákjai – Hotăran Bernadett, Suteu Ingrid, Törőcsik Teodóra, László Krisztián, Kiss Júlia, Gomoi Diána, Vlășan Róbert Cosmin és Bobély Tamás – Petőfi Sándor, Arany János, Szabó Lőrinc és József Attila verseiből énekeltek egy csokorra valót Erdős Márta tanárnő vezetésével. Az ügyesen felkészült, kellemes énekhangú diákok megérdemelték a tapsot, a kör tagjainak elismerését.
A lélekemelő percek után Fazekas Mihály élete, munkássága került bemutatásra az író születésének 250. évfordulója alkalmából. Dr. Brauch Magda tanár, kritikus legelőször Fazekas életét vázolta fel a hallgatóságnak. Megtudhattuk, hogy Debrecenben született, apja gyógykovács volt. A debreceni református kollégiumban tanul, majd katonatisztként bejárja Galiciát, Franciaországot, Németországot, majd hazatér. Versírással foglalkozik, de megírja az első magyar növényrendszert is Magyar fűvészkönyv címmel. 1804-ben készül el Lúdas Matyi c. elbeszélő költeménye, melyet tíz év múlva dolgoz át.
A hexameterekben írt alkotás négy „levonásban” beszéli el, miként áll bosszút Lúdas Matyi a goromba és erőszakos földesúron leleményességével, bátorságával, eszével. A cselekmény alapjául egy ismert népmesei motívumot használ, ebbe helyezi a XVIII. század úr–paraszt viszonyát. A vásárra induló Matyi és Döbrögi földesúr konfliktusát népmesei formában tálalja az olvasók elé. Döbrögi „megtérésével” a paraszthős győzelmét mutatja be a feszültség állandó fokozásával, páratlan lélektani igénnyel. A történet során Matyi egyre nagyobb, míg a pöffeszkedő Döbrögi egyre kisebbé, gyávábbá válik.
Dr. Brauch Magda előadását a kör lelkes szavalói ékesítették.
Kolumbán Zsolt, Hevesi József, Czernák Ferenc, Katona Béla, Kiss Anna és Gál Zoltán felolvasásai önmagukért beszéltek.
A rendezvény Katona István és Ódry Mária képkiállításával zárult. Ez utóbbi saját verseivel illusztrálta csodálatos képeit. Smaragdzöld anzix, Hójelentés(Aranyősz),És lassan hullni kezd a hó című költeményei melegségről, utánozhatatlan lelki érzékenységről tanúskodtak.
Végül Czernák Ferenc ny. alezredes pár mondatban a Magyar Kultúra Napjáról emlékezett meg, majd agapé és jó hangulatú baráti beszélgetés zárta az irodalmi délutánt.
Regéczy Szabina Perle. Nyugati Jelen (Arad)

2016. február 6.

Katona Béla
Egy közeli jó ismerős, egy megbecsült ember halála mindig döbbenetes, de a Béláé számomra különösen az: tegnapelőtt délután, fél nappal hirtelen halála előtt az utcán találkoztunk – hazafelé tartott, kerékpárjának kormányán valamilyen csomaggal –, s pár mondat után megkértem: várjon egy fél percet, amíg a boltban öngyújtót vásárolok, aztán még beszélgetünk. Amikor kijöttem, jellegzetes, talán kissé gunyoros mosoly kíséretében megkérdezte: te még mindig dohányzol? Én már rég abbahagytam…
Többé nem fog feltenni, felvetni mindenféle kérdést, amilyeneket soha el nem mulasztott megvitatásra ajánlani, s amelyekben, természetesen, magának is mindig volt véleménye.
Arad magyarságának közismert személyisége volt, bár politikai-közéleti funkciót, tudomásom szerint, soha nem töltött be. De mindenki ismerte: valamikor, jó negyven esztendeje, és sok éven át, az akkori, Znorovszky Attila vezette Periszkóp népszínházban Katona Béla a társulat legtehetségesebb tagjai közé tartozott, élmény volt színpadon látni. Az utóbbi években rendszeresen nemcsak megjelent, de szerepelt is, felolvasott a Tóth Árpád Irodalmi Körben, s alig volt a városban olyan magyar rendezvény, amelyen ne lett volna ott. Igazi kultúrember volt, egyszer-kétszer hallottam panaszkodni: bizonyos színházi előadásokra, könyvekre már nem futja a nyugdíjból…
Emlékedet, kedves Béla, mindazok, akik ismertek és szerettek – és nagyon sokan voltak Aradon – megőrzik. Nyugodj békében.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

2016. február 10.

Katona Béla emlékére is
Vanek úr elment...
Ifjúkorom Periszkóp Népszínházának már több tagja elment közülünk. Most Katona Bélán, alias Vanek úron volt a sor. Biztosan szervezik már az égi előadást, sikerük is lesz, hiszen a Jóisten biztosan tud magyarul. Merthogy sok-sok év után először a Periszkóp színpadáról hangzott el magyar szó Aradon, és ez akkor fegyvertény volt. Az én első egyéni kiállításom katalógusát is kétnyelvűre terveztem, és talán jobban izgultam, hogy ez sikerüljön, mint magáért a tárlatért, mert így ment ez akkoriban.
Miért is Vanek úr ő tulajdonképpen? Az úgy történt, hogy Znorovszky Attila egy Rejtő Jenő regényeiből szerkesztett darabot tervezett. Már javában folytak a próbák, de mi izgultunk, mert nem történt meg a rábólintás. Félelmünk nem volt alaptalan, hiszen az ún. kommunista erkölccsel nem egyeztethető össze a lecsúszott, kétes egzisztenciák, kóborló szélhámosok, idegenlégiósok gyülevész hada. Egy nap Attila diadalmas mosollyal jött a próbára. Megetettem Z. elvtársat – mondta, antifasiszta írót csináltam Rejtő Jenőből, akit a Dunába lőttek a nyilasok. És rögtön elnézést kért az író szellemétől, hiszen fiatalon munkatáborban pusztult el, de Z. elvtársnál hatásosabb volt a Dunába lövés. Rábólintott, és a színpadon vidáman masíroztak a francia légiósok, salátástállal a fejükön, szórták a sziporkákat, és előadás után a Ladoiprieteni nevű műintézetben – ahol éppen Béla volt a kocsmáros – hajnalig koccintottunk, úgy rejtőjenősen, csóron, de boldogan. A darabban Béla Vanek urat játszotta, a tipikus ős civilt, a tökéletes antikatonát, aki ennek ellenére, az idegenlégióban szolgált, akit végül a Francia Becsületrenddel tüntetnek ki, igaz, tévedésből. Béla teljes egészében Vanek úrrá vált, Vanek úr volt reggel, délben és este is, ha otthon vita volt, felesége Vanek úrral zsémbelt, nem Bélával, Vanek úr volt az előadás alatt, az előadás után, és számomra az volt élete végéig, mindig volt benne valami vanekos.
Először Attila vált néhaivá, majd új időknek új dalai után új szelek is jöttek, amelyek elfújták a Periszkópot – de legalább a vállalt feladatot teljesítette. Vanek úr pedig élte a hol jobb, hol hepehupás mindennapokat, jó kezű ezermester volt, de mint a nevéhez illik, a dolgokról volt véleménye. Jó pár éve utolért a Színház mellett: Te Anna, nem tudom, hogy is van ez, azt mondta a Zorbán, hogy nem hagyja a zembereket az út szélén, a kis embereket sem... na, most ebbe bele beletartozom én is, mi most melyikek vagyunk? – mondta ezt olyan hangon, olyan vanekosan, hogy a kérdésben benne volt a véleménye is. Megörültem neki, és hívtam nézze már meg a tetőt, de nem igazán tudok fizetni, legyintett és másnap ott is volt. Együtt ebédeltünk, jólesett a tejfeles, tárkonyos, csirkés sóskaleves túrógombóc galuskával és a tegnapról maradt pörkölt. Kávézás közben a régi emlékek is előkerültek. Megigazítottam néhány cserepet, holnap hozok még háromat, mondta búcsúzóul. És másnap ott volt három böhöm nagy tetőcseréppel, öltönyben, nyakkendőben. Kérdő tekintetemre azt mondta:Érettségi találkozóm van, de elhoztam, mert megígértem, délután jövök. És eljött, még két év múltán is megkérdezte, hogy rendben vannak-e. Hát ez is Vanek úr volt, pontosabban még mindig Vanek úr volt.
Utoljára Sarusi Mihály e-könyvének bemutatóján találkoztam vele. Mivel virtuális könyvről volt szó, azt nem lehetett dedikáltatni, de a szerző szívesen dedikált bármi mást. Béla a szerző 1986-ban Budapesten megjelent Magyar Krisztus című regényének kissé viseltes példányát szorongatta a kezében, amit be sem lehetett hozni az országba annak idején. Azzal adta oda Miskának, hogy Attila nekem adta, amikor elment.
Ezután már csak a hír jött...
Kedves Vanek úr, ennyire nem kellett volna elsietni a dolgot, Attila várt volna rád, igazán maradhattál volna még, hiányozni fogsz.
Nyugodjál békében!
a társulat nevében
szeretettel
Sághi Anna. Nyugati Jelen (Arad)

lapozás: 1-23




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék