udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 90 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90

Névmutató: Keresztes Attila

2000. november 28.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégjátékával folytatódik a Vendégségben Budapesten - határon túli magyar színházi estek sorozata; az együttes nov. 29-én és 30-án lép fel a Thália Színházban. Az erdélyi társulat az első előadáson Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulója alkalmából A fátyol titkai című "szomorújátékot" játssza Görgey Gábor átiratában. A produkciót Keresztes Attila állította színpadra. A következő napon A mizantróp című darabbal lépnek a budapesti közönség elé. Moliére művét Tompa Gábor rendezésében tekintheti meg a közönség. /Budapesten vendégeskedik a Kolozsvári Állami Magyar Színház. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./

2001. június 9.

A mostani színházi évad rövidebb volt, a színpadi munkával le kellett állni, mert a teljes fűtőberendezést kicserélik, tájékoztatott Tompa Gábor, a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője. Jelentős sikerekben volt részük. A mizantrópot az UNITER az év legjobb előadásának jelölte. Ugyanakkor Bogdán Zsolt a kritikusoktól vehetett át jelentős díjat Alceste alakításáért. Csíky Andrást, elsőként a határon túli színjátszás történetében, Jászai-díjjal tüntették ki. Megnőtt a színház látogatóinak a száma. November elejétől április végéig szinte minden előadásukat telt ház előtt játszották. A Rómeó és Júliában Keresztes Attila bebizonyította, hogy alkalmas a rendezői pályára. Régen nem játszották kolozsvári szerző művét, ezért is örvendetes a Bajor Andor-bemutató. A zenés játék, A három testőr a társulat és a színművészeti tanszék negyedéves hallgatóinak közös produkciója volt. A Julie kisasszony című táncjáték is úttörő munkának számít a színházban. Az évad fő eseményének nevezhető a Harag György Emléknapok. /Náno Csaba: Megnőtt a színházlátogatók száma. Évadzáró beszélgetés Tompa Gábor színigazgatóval. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

2001. november 24.

Színházi vita. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a színházi vitában állásfoglalásukban leszögezték: legmegfelelőbb állásfoglalás, ha estéről estére játszanak. Szakmai felelősségünk teljes tudatában "választottuk ezt a társulatot, színházat, és vele együtt annak igazgatóját." - vallották. Aláírták a színészek: Ambrus Emese, Bács Miklós, Bogdán Zsolt, Borbáth Júlia, Csíky András, Csutak Réka, Dimény Áron, Fodor Edina, Gajzágó Zsuzsa, Kali Andrea, M. Kántor Melinda, Keresztes Attila, Laczkó Vass Róbert, Nagy Dezső, Panek Kati, Salat Lehel, Senkálszky Endre, Varga Csilla. /Nyilatkozat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./

2002. szeptember 9.

Jubileumi ünnepségei alkalmából a temesvári Csiky Gergely Színház repertoárjába iktatta Shakespeare Hamletjét. Szeptember 17-én Temesváron is felgördülnek a függönyök. Szigligeti Ede Liliomfi című darabját a kolozsvári Keresztes Attila állítja színpadra. Díszlet- és jelmeztervezőként Varga J. Ilona, mutatkozik majd be. Újraindul az alkotómunka a Krecsányi Ignác Alternatív Színházi Műhelyben is. Az új évadban is folytatódik A Repedt Gonghoz című kabarésorozat. Illyés Gyula előtt a társulat bábjátékkal tiszteleg. A Tündérszép Ilona és Árgirus királyfi bemutatója novemberben lesz. /Gurzó K. Enikő: Szigligeti Liliomfijával indul az évad. = Krónika (Kolozsvár), szept. 9./

2002. december 13.

Dec. 12-én a kolozsvári Állami Magyar Színházban kiosztották az évad művészeti díjait. A technikai díjat Maier Sándor, a világosító tár vezetője kapta. Tompa Gábor igazgató kifejtette: azokat díjazták, akik minimum öt szavazatot értek el. A díjazottak Bács Miklós, Keresztes Attila, Fodor Edina, Nagy Dezső, Csíky András, Bíró József, Kelemen Kinga, Hatházi András, Kézdi Imola. Debüt-díjat kapott Tyukodi Szabolcs. A Bánffy Miklós-vándordíjat Dimény Áron veheti át. Idén kezdte meg, a színháztörténelemben egyedül álló jelenségként, 65. színházi évadját Senkálszky Endre érdemes művész, akit szeretettel ünnepeltek az egybegyűltek. /Köllő Katalin: Nívódíjak a sétatéri színházban. Színháztörténeti pillanatok. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

2003. június 2.

Tizenkét erdélyi magyar alkotóművész (esetenként csoport) számára ítélt oda egy évre szóló ösztöndíjat a Communitas Alapítvány ösztöndíj bizottsága máj. 30-i ülésén: irodalom, képzőművészet, színházművészet illetve zene témakörben 3-3 alkotónak. A nyertesek egy éves időtartamra havonta 3 millió lejes támogatásban részesülnek. Az okleveleket jún. 13-án, Kolozsváron nyújtják át a nyerteseknek. A bizottság a következő művészeknek ítélte meg a támogatást. Irodalom: Papp Sándor Zsigmond újságíró, Vallasek Júlia egyetemi hallgató, Vida Gábor író. Képzőművészet: Ferencz S. Apor képzőművész, Nemes-Kovács Ernő szobrász, Vilhelem József Hunor egyetemi hallgató. Színházművészet: Dimény Áron színész, Keresztes Attila, Bodó A. Ottó, Sebestyén Aba színész. Zene: Amaryllis Együttes, Jankó Zsolt karmester, Vox Turturis kamarakórus - Flórián Gergely karvezető. A Communitas Alapítvány ösztöndíj bizottságának tagjai: irodalom: Gálfalvi György, Markó Béla, Szilágyi István; képzőművészet: Jakobovits Miklós, Márton Árpád; színházművészet: Béres András, Kötő József; zene: Angi István, Csíky Boldizsár. /Tizenkét művészt támogat a Communitas. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./

2004. június 22.

Kolozsváron jún. 19-én volt a Babes–Bolyai Tudományegyetem színművészeti szaka magyar tagozatán tanuló negyedéves színisek vizsgaelőadása. Keresztes Attila, a végzős osztály vezetője. /Bálint B. Eszter: Improvizált botrány a vizsgaelőadáson. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./

2004. szeptember 20.

Szept. 19-én nagy sikere volt Muszty Bea–Dobay András A kék csodatorta című mesemusicaljének, a kolozsvári Állami Magyar Színház új évada első bemutatójának, Keresztes Attila rendezésében. /Ó, de kár, hogy szünet van! A kék csodatorta a sétatéri színpadon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

2005. szeptember 30.

Sikeres volt a szeptember 28-án tartott évadnyitó előadás a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Az Egyszer kettő néha sok című produkciót telt ház előtt mutatták be. Az elmúlt évadban bemutatott Ray Cooney-vígjátékot Keresztes Attila állította színpadra. /(köllő): Évadnyitás a sétatéri színházban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

2006. május 2.

A Woyzeck című előadást követően került sor április 29-én Kolozsváron az Állami Magyar Színházban a társulati díjak immár hagyományossá vált kiosztására. A műszaki díjak kategóriában az „ezüstérmet” Molnár Tibor színpadmester és Tenkei Tibor szcenikus, a műszaki fődíjat pedig Maier Sándor fővilágosító vehette át. Különdíjban részesültek Vallasek Magdolna jogtanácsos és Kovács Kinga szinkronfordító, igazgatói titkár. A „Profizmus”-díjat Borsos Levente művészeti titkár és főügyelő, valamint Kelemen Kinga dramaturg, a színház Management, Marketing&Pr. irodájának vezetője kapta meg. A művészeti díjak kategóriában díjazásban részesült Varga Csilla (A kék csodatortában nyújtott alakításáért), Fodor Edina (A kék csodatorta, Krimi), Sinkó Ferenc (a Bacchánsnőkbeli Dionüszosz alakításért), Orbán Attila (Bakkhánsnők, Velencei terecske), Bács Miklós (Velencei terecske, Woyzeck), valamint Hatházi András a Woyzeckben nyújtott Ezreddobos és a Bolond alakításáért. Díjat kapott Keresztes Attila rendező is, A kék csodatorta, valamint az Egyszer kettő néha sok című előadások rendezéséért. A társulat díját megosztva Hatházi András és Bogdán Zsolt kapták, mindketten a Woyzeckben nyújtott alakításukért. Bogdán Zsoltnak ítélték a tavalyi évad Művészeti fődíját is. Ezután Tompa Gábor ismertette a Bánffy Miklós Vándordíj és a Vlad Mugur Vándordíj nyerteseinek nevét. Az előbbi díjat az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményéért, az utóbbi, idén alapított díjat a legjobb vendégművészi teljesítményt értékelendő ítélik oda. A Bánffy Miklós Vándordíjat idén Kézdi Imola színésznő, a Vlad Mugur Vándordíjat pedig Mihai Maniutiu rendező veheti át a Harag György Emléknapok keretében, május 5-én. A művészeti díjakat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Bánffy Miklós Vándordíjat pedig a Marshall Kft., és annak vezetője, Ambrus Csaba ajánlotta fel. /Átadták az elmúlt évad Művészeti Díjait. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./

2006. június 10.

A Csíki Játékszín Kolozsváron vendégszerepelt május 27-én, Barta Lajos Szerelem című művével, Keresztes Attila rendezésében. /Száfta Szende: Csíki Játékszín: Szerelem. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./

2006. október 12.

A kolozsvári Magyar Színház az idei évadban is műsoron tartja az utóbbi évek egyik legsikeresebb produkcióját, a Kövekkel a zsebében c. előadást, melynek bemutatója 2002 márciusában volt. A Keresztes Attila rendezte előadás több szakmai elismerésben is részesült. Marie Jones darabja egy kis ír faluban zajló filmforgatáson játszódik. /Hatodik évadja műsoron a Kövekkel a zsebében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./

2006. november 15.

November 11-én mutatták be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban a Keresztes Attila által rendezett Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékot. A rendezői ötletesség, a játékosság, a humor és a tánc végigkísérte az előadást. /Száfta Szende: Legyünk egy kicsit újra gyerekek... = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./

2007. május 11.

William Shakespeare Windsori víg nők című vígjátékát mutatja be május 11-én a Kolozsvár Állami Magyar Színház Keresztes Attila rendezésében. A közelmúltban végzett fiatal színművészek játszanak Az embergyűlölő, avagy Bohóc ez, vagy beteg? című előadásban, amelyet május 11-én mutat be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. “A Molière-mű mondanivalója ma is aktuális, ezért esett rá a választás” – mondta Farkas Ibolya rendező. /Gyűlöletek és magányok. Shakespeare Kolozsváron, Molière Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), máj. 11./

2007. augusztus 28.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban véglegesítették a műsortervet. Négy nagyszínpadi és egy kamara-előadást tervez a társulat, emellett három egyéni produkcióval is készülnek, és a múlt évadból is műsoron hagynak néhány előadást. A nagyszínpad négy előadása: Friedrich Dürrenmatt: A csendestárs, a frissen végzett, sepsiszentgyörgyi Zakariás Zalán rendezésében; John Steinbeck: Egerek és emberek a mindig visszatérő Barabás Olga rendezésében; John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse: Chicago, musical Keresztes Attila rendezésében, és végül Ion Luca Caragiale Farsang című, az új fordításban Karnebál címet nyert előadása. A kamaratermi előadást Bocsárdi László rendezi, Witold Gombrowicznak az Yvonne, burgundi hercegnő című darabját viszi színre. Egyéni műsort készít Ruszuly Éva, a társulathoz tavaly szegődött színművész Visky András Júlia című drámáját adja elő; szintén egyéni műsorral készül Kolcsár József J. D. Salinger Zabhegyező című regénye alapján és Magyarosi Imola Émile Ajar Előttem az élet című regénye alapján Momo címmel. És végül a múlt évad műsoron maradó előadásai: John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka; William Shakespeare: Lear király; Harold Pinter: A gondnok; Pozsgai–Pinczés–Apostolache: Diploma után; Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde; Apokrif (Bicskei Zsuzsanna táncestje); A pincér dalai (Szabó Tibor egyéni előadása). /Váry O. Péter: Izgalmasnak ígérkező évad (Tamási Áron Színház) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 28./

2007. szeptember 20.

„Mindegyik előadásunkat kortárs színházi nyelven igyekszünk megfogalmazni. Manapság már nem a címek a döntő fontosságúak, hanem a színpadra állítás módja” – mondta az új évadterv kapcsán Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója. Az október 5-én kezdődő évadot a műfaji változatosság jellemzi. Az első bemutató Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című tragikomédiája Zakariás Zalán rendezésében. Az évad további előadásai: John Steinbeck regényeiből készül a George és Lennie című „drámai játék”, Barabás Olga rendezésében; Ion Luca Caragiale Karnebál című komédiája, amelyet Alexandru Dabija visz színre; Kellér Dezső, Paul Schönthan és Franz Schönthan A szabin nők elrablása című zenés vígjátéka, Keresztes Attila rendezésében. Stúdió-előadás készül Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című groteszk komédiájából, Bocsárdi László rendezésében, továbbá lesz három egyéni műsor is: Visky András Júliáját Ruszuly Éva, az Émile Ajar Előttem az élet című regénye nyomán készülő Momót Magyarosi Imola, Salinger Zabhegyezőjének adaptációját pedig Kolcsár József adja elő. A társulat a következő hónapokban Brüsszelben vendégszerepel a tavalyi nagy sikerű előadással, A nyugati világ bajnokával, továbbá részt vesz a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színházi Fesztiválon. A bábtagozat Tamási Áron-meséből készülő előadás, a Tűzálló Pál premierjére várja a gyerekeket. /Rostás-Péter Emese: Kortárs nyelven. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./

2007. október 16.

Háromhetes szünet után ismét “üzemel” az Aradi Kamaraszínház, október 20-án lesz előadás az aradi Bábszínházban. A Kolozsvári Állami Magyar Színház két művésze, Bíró József és Hatházi András játssza Keresztes Attila rendezésében és díszleteivel Marie Jones Kövekkel a zsebében c. komédiáját. /Aradi Kamaraszínház. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 16./

2007. december 28.

Az óévet búcsúztató est leginkább kedvelt kulturális és színházi élménye a szilveszteri kabaré. A három székelyföldi színház kínálata a következő. Klasszikus musicallel zárja az évet a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata: Masteroff-Kander-Ebb Kabaré című művét december 31-én mutatják be. Az udvarhelyi Kabarét Gajdos József rendező-koreográfus vitte színpadra, munkáját két fiatal, Kolozsváron végzett művész segítette: a díszleteket Csíki Csaba, a jelmezeket Kiss Zsuzsanna tervezte. Vígjátékkal készül a szilveszterre a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A Paul és Franz Schönthan–Kellér Dezső által szerzett A szabin nők elrablása című zenés bohózat próbáit már a múlt hónapban megkezdte a társulat Keresztes Attila rendező vezetésével. Száz év magyar operettjeiből kínál ízelítőt a Csíki Játékszín december Kállai István–Nemlaha György Mesék az operettről című darabjával. Csutka István, az előadás rendezője és koreográfusa, aki a darab ősbemutatójának rendezője is volt 2003-ban, a debreceni Csokonai Színházban. /Fény, zene, pezsgő. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./

2008. február 8.

Visky András Hosszú péntek című előadása után sor került február 6-án a Bánffy Miklós Vándordíj és a Vlad Mugur Vándordíj ünnepélyes átadására a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Keresztes Attila, a színház aligazgatója által „levezényelt” ünnepségen az 1992-ben alapított, a színház Művészeti Tanácsának titkos szavazatai alapján odaítélt Bánffy Miklós Vándordíjat Visky András dramaturg, a Művészeti Tanács által 2006-ban alapított Vlad Mugur Vándordíjat pedig Vava Stefanescu koreográfus vehette át. A színház Művészeti Tanácsának titkos szavazatai alapján ítélik oda az előző színiévad legjobb művészi teljesítményéért. Idén a díjat Visky András kapta a Hosszú péntekben végzett írói és dramaturgi munkájáért. Visky András közel húsz éve a kolozsvári magyar színház dramaturgja és Tompa Gábor rendező állandó alkotótársa. Darabjait bemutatták Budapesten, Debrecenben, Marosvásárhelyen és az Amerikai Egyesült Államokban. /Díjátadások a kolozsvári magyar színházban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./

2008. február 21.

Az önálló, állandó állami támogatásban nem részesülő színházi és zeneművészeti társulatok jogi helyzetéről és támogatási lehetőségeiről hozott rendelkezést a Kulturális és Vallásügyi Minisztérium. Lehetőség nyílik a művészeti szolgáltatások koncesszióba adására, a központi és helyi közigazgatási szervek az előadói vagy zeneművészeti szolgáltatásokat koncesszióba adhatják független, vagy magántársulatoknak is. Demeter András kulturális minisztériumi államtitkár koordinálásával több találkozó lesz országszerte, amelynek során az intézmények és magántársulatok vezetői megismerkedhetnek a jogszabály tartalmával, illetve javaslatokat tehetnek a módosításra. /F. I. : Fenntarthatóvá válhatnak a magántársulatok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./ „Liberalizálódik” hamarosan a romániai színházi piac, a színházak mellett „színházi kft. -k” is lesznek, s az új törvény adta lehetőségek szerint önkormányzatok is alkalmazhatják. A törekvés Demeter András kulturális államtitkár szerint normalizálódás, azonban a reform karcsúsításokat és bérrobbanást is eredményez. Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója nem optimista az új színházi törvényrendeletet illetően. Szerinte ez kimozdítja valamilyen irányba a színházakat, de ez nem biztató a jövőjüket illetően. Keresztes Attila, a Kolozsvári Állami Magyar Színház aligazgatója kszerint a módosítás nem változtat sokat: eddig is legalább hároméves tervet kellett összeállítaniuk a pénzforrások megpályázása előtt. Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója szerint akkor lesz csíki vonatkozása is a jogszabály gyakorlati alkalmazásának, ha majd Székelyföldön is lesz valakinek színházba, kulturális tevékenységbe fektetendő pénze. Béres László, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgató-rendezője szerint a kilenc erdélyi magyar színházból a törvény nyomán 2-3 fog megmaradni, erre már korábban is figyelmeztették Demeter Andrást. Erre reagálva az államtitkár elmondta: az összetett bérezési változások nem igazolják a Béres félelmeit, noha beismerte, számos feszültséget és konfliktust szülhet a változás. Magyarországon jelenleg a színházaknál pánik van, de Nyugaton már régen ez van: tudomásul veszik a művészek, hogy két lábon kell állniuk, illetve folyamatosan dolgozniuk kell – fogalmazott Sebestyén Rita Júlia aradi származású, Budapesten élő szabadúszó dramaturg, drámaíró, színházi szakíró. /Színháztörvény: a normalitás drámája. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék