udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Névmutató:
Ketesdy Imre
2008. október 16.
A Tig-Rad System Kft. volt a Gyergyó TV tulajdonosa. A médiaorgánumot Ketesdy Imre, az Infomarket Kft. tulajdonosa vette meg. Az Infomarket Kft. a Polgári Élet székelyföldi hetilap kiadója, és webrádió indítását is tervezi. Az új tulajdonos olyan televíziót szeretne, ahol a hír igaz, és megjelenik az érem mindkét oldala. Elégedettek a stábbal. /Balázs Katalin: Gazdát cserélt a Gyergyó TV. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16/2017. május 22.
Székelyudvarhely városmenedzsere lett Jakab Attila
A május 25-i, csütörtöki rendes havi tanácsülés lesz az utolsó, amin Jakab Attila, a Koalíció frakcióvezetője részt vesz. A 39 éves Jakab ugyanis sikeresen vizsgázott a városmenedzseri állásra, így a közeljövőben már azt fogja betölteni, következésképpen lemond az összes politikai tisztségéről. A városmenedzseri tisztségre egyedüli jelentkezőként pályázott.
„A célok nem változtak egyáltalán, ugyanaz vezérel most is, mint korábban, a város és a közösség érdekében teszek továbbra is" – jelentette ki Jakab hétfőn délben tartott sajtótájékoztatóján. Mint mondta, sok alkalommal lehetett hallani a hivatalban, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, ő azon lesz, hogy „mit hogyan lehet".
A városmenedzser hatásköre elég tág: alapvetően a polgármesteri hivatal koordinációját jelenti majd, de a részletes munkakörét Jakab azután fogja megismerni, miután megtörténik a részletes egyeztetés a polgármesterrel. Egyelőre kérdés, hogy mit fognak rábízni, mert más városok példáit átnézve arra számíthat, hogy a hatáskörébe tartozhatnak a kulturális intézmények vagy akár a helyi rendőrség felügyelete is.
A Koalíció választási listáján a következő név Ketesdy Imre, majd Takács János, illetve a tavaly ősszel elhunyt Incze Béla. Egyelőre nincs eldőlve, hogy Ketesdy vagy Takács vállalják-e a tanácsosi megbízást. Az új önkormányzati képviselőt csak a júniusi rendes havi tanácsülésen iktatják be.
„Tapasztalatom van a szervezésben, Tusványos főszervezőjeként tevékenykedtem, a városházának sincsenek nagyobb programjai. Fontosnak tartom egy rend, egy rendszer kialakítását a városházán" – jelentette ki Jakab Attila, majd még hozzátette, hogy „van bőven tennivaló, nem aggódom amiatt, hogy unatkozni fogok".
uh.ro; itthon.ma/erdelyorszag
lapozás: 1-2