udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Király Hajnal

2009. november 28.

Igazgatóváltás történt a kolozsvári Koinónia Kiadónál: a Visky András által eddig vezetett intézmény igazgatói funkcióját július elsejétől Zágoni Balázs, a Filmtett című erdélyi filmes portál volt főszerkesztője tölti be. Zágoni elmondta, hogy egyes súlypontok áthelyeződnek, beindítanak egy történelmi könyvsorozatot, a színházi sorozat marad, és annak Visky András lesz továbbra is a sorozat-szerkesztője. A Koinóniának jelenleg négy fő irányvonala van: a teológiai és a keresztény könyvek, a színházi szakkönyvek, a gyermekirodalom és a kortárs szépirodalom. Emellett megjelent számos kortárs szakirodalmi könyv is. Ezekből a sorozatokból egyik sem fog leállni, de van, amiből kevesebb fog megjelenni. A történelmi sorozatot Neagu Djuvara A románok története fiatalok számára című, kilenc kiadást megélt bestsellerével indítják. Folytatják a filmelméleti könyvek kiadását is, Király Hajnal nagyváradi születésű szerző doktori disszertációjával. Ebben az évben sok könyvet nyomtattak a debreceni Alföldi nyomdánál, amely közép-európai szinten vezető nyomdának számít. Hét vezető bukaresti kiadó dolgozik velük, de nagy német és orosz kiadók, és persze sok magyarországi kiadó is. A kolozsvári Idea nyomda készíti a kiadó színházi sorozatának minden darabját. A kiadó újra megjelentette Hervay Gizella Kobak könyvét, de napvilágot lát Salat Zakariás Erzsébet csángó népmesegyűjtése, a Vót, hol nem vót is. /Köllő Katalin: „Nagy kihívásnak érzem ennek a kiadónak vezetését” Beszélgetés Zágoni Balázzsal a Koinónia kiadó igazgatójával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

2017. október 9.

Díjátadással és vetítésekkel zárult a Filmtettfeszt
A Sárga Csikó Díj és az erdélyi magyar filmes verseny, a Filmgalopp díjainak átadásával, illetve a vasárnap esti vetítésekkel zárult az idei Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle.
A 17. alkalommal megszervezett fesztiválon a legfrissebb magyar filmek mellett egyéb kísérőrendezvények is várták a közönséget, és a gyerekekről sem feledkeztek meg a szervezők, szombaton és vasárnap délelőtt animációs filmekkel kedveskedtek nekik.
Az október 4–8. között zajló fesztivál változatos műsort kínált, és a vetítések után közönségtalálkozókon lehetett részleteket megtudni egy-egy alkotás hátteréről. Idén Szomjas György rendező volt a magyar filmklasszikusok-sorozat meghívottja, és a fesztivál vendége volt Rófusz Ferenc Oscar-díjas animációs filmes is.
A 100 éves, első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról elnevezett életműdíjat idén Pethő Ágnes tanszékvezető, egyetemi tanár kapta, laudációt mondott Király Hajnal, az ELTE tanára.
Két fiatal alkotó között osztotta meg a zsűri idén a Filmgalopp-díjat, a trófeával és pénzjutalommal járó elismerést Búzási Gyopár-Orsolya és Püsök Botond érdemelte ki, előbbi Babuka a fűben, utóbbi pedig Angela című dokumentumfilmjéért.
A zsűri ugyanakkor elismerő oklevéllel jutalmazta Dezső Mátyást, a Világszép Gyilkos-tó című film rendezőjét is, és ez az alkotás nyerte el a közönség online szavazás alapján odaítélt díját is. Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék