Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 38 találat lapozás: 1-30 | 31-38

Névmutató: Klebelsberg Kunó

1996. november 16.

Klebelsberg Kunó Pécska szülötte, kultuszminiszter volt. Nagyvonalú kultúrpolitikát folytatott, ösztöndíjak és intézetek alapításával megszervezte a magyar szellemi élet külföldi kapcsolatait. Számos népfőiskolát alapított. A magyar történelemtudomány igazi mecénása, nevéhez fűződik a Magyarország újabbkori történetének forrásai című forráskiadvány sorozat megindítása. Mindennek ellenére az 1962-ben kiadott Új Magyar Lexikon reakciós kultúrpolitikusnak minősítette. - Az EMKE és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének rendezésében nov. 16-án Aradon és Pécskán Klebelsberg Kunó emléknapot tartottak. Aradon tudományos ülésszak kezdődött, melyet Matekovits Mária megyei EMKE-elnök nyitott meg. Az előadók között volt Gyulay Endre szeged-csanádi püspök és Egyed Albert művelődési minisztériumi főosztályvezető, a Határon Túli Magyarok Főosztályának vezetője. Ugyanezen a napon Pécskán, szülőfalujában a római katolikus templom falára Heinrich József plébános, főesperes elhelyezte a Klebelsberg Kunó-emléktáblát, Grünwald Ernő kőfaragó alkotását, majd Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke és dr. Kötő József, az EMKE ügyvezető elnöke méltatta az esemény jelentőségét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./ RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 18., 911. sz./ Gróf Klebelsberg Kunó /Magyarpécska,1875. nov. 13. - Budapest, 1932. okt. 11./, 1922-1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszter.

2000. április 18.

Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos hivatalának legnagyobb tervei között három szobor felállítását említette: a Gellérthegy oldalában Szent István-szobor készül, s Esztergomban is az államalapító alakját faragja márványba Melocco Miklós. A győri székesegyház elé egy Madonna-dombormű kerül, ez Szervátius Tibor alkotása. A kormánybiztosi hivatal által kiadott program szerint csak Szent Istvánról ötvenöt köztéri alkotás emlékezik majd, de készül szobor Szent Lászlóról, Géza fejedelemről, Szent Gellértről, Pázmány Péterről, Kálvinról, Mindszentyről, Szent Margitról, Kossuthról, Tinódi Lantos Sebestyénről, Vörösmartyról, IV. Lászlóról, Klebelsberg Kunóról és Antall Józsefről is. A kormány több, mint húszmilliárdot költ a millenniumi rendezvényeire. /Ötvenöt Szent István szobor és emlékmű épül. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./

2000. november 8.

Nov. 11-én Pécskán felavatják gróf Klebelsberg Kunó /Pécska, 1875. nov. 13. - Budapest, 1932. okt. 11./ szobrát, születésének 125. évfordulóján. A rendezvény Klebelsberg Kunó megidézésével kezdődik. T. Molnár Gizella, dr. T. Kiss Tamás és dr. Tőkéczki László tart előadást. Gyulay Endre szeged-csanádi és Roos Márton temesvári megyéspüspökök szentmisét celebrálnak, majd Pokorni Zoltán magyar oktatási miniszter mond szoboravató beszédet. A szobor és az emlékplakett Jecza Péter temesvári szobrászművész munkája. Klebelsberg Kunó 1922 júniusától 1931 augusztusáig a volt kultuszminiszter. 1922-től a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli, 1924-től igazgatótanácsi tagja. 1917-től haláláig elnöke a Magyar Történelmi Társulatnak. - 1922-ben vallotta: "A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá." Meghirdette a népiskola-építési akciót, öt év alatt ötezer népiskolai objektum épült fel Magyarországon. /Nagy István: "Eszmények nélkül nem lehet élni; illúziókban nem szabad élni." /Szobrot kap Klebelsberg Kunó, Pécska szülötte. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 8./

2001. január 9.

Ritkaságszámban menő könyv látott napvilágot 2000 legvégén a temesvári Triade Interart Alapítvány kiadásában s a kolozsvári IDEA Design & Print cég gondozásában: Jecza Péter szobrászművész reprezentatív, román és német nyelvű életmű-albuma, a 62 éves képzőművész több mint négy évtizedes alkotópályájának summázata, körültekintően dokumentált és gazdagon illusztrált leltára. Az album 256 oldalán fellelhető a kivételesen termékeny temesvári szobrászművész szinte valamennyi alkotásának eltérő méretű és változatos technikával készült reprodukciója. A könyv szerkesztője, Sorina Ianovici-Jecza a Sepsiszentgyörgyön született és nevelkedett művész 660 alkotását katalogizálta időrendi sorrendben, pontosan feltüntetve minden egyes szobor méretét, anyagát, az öntött példányok számát s azok jelenlegi lelőhelyét. Az összegezéskor kiderült, hogy világ különböző égtájain a köz- és magángyűjteményekben 1700 olyan szobrot őriznek, amelyek Jecza Péter kezéből és műhelyéből kerültek ki. Jecza Péter Temesvárott a Nyugati Egyetem képzőművészeti karának professzora. Monumentális alkotásai, mell- és épületszobrai, arcmásai és domborművei Temesvár, Orsova, Sepsiszentgyörgy, Karánsebes, Lugos, Nagyszentmiklós, Kovászna, Bölön, Újszentes, Dálnok, Nagyajta, Pécska stb. köztereit, templomait, parkjait, emlékhelyeit ékesítik. Jecza Péter munkája többek között Kőrösi Csoma Sándor, Bartók Béla, Bolyai János, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János, Franyó Zoltán, Klebelsberg Kunó, Trefort Ágoston szobra. /Szekernyés János: Jecza Péter szobrászművész életmű-albuma. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 9./

2001. január 21.

A Caritas és Egyház, a temesvári egyházmegye Caritas-szervezetének folyóirata 2000 decemberi számában adta hírül, hogy gróf Klebelsberg Kunó (1875-1932), a két világháború közötti neves magyar kultúrpolitikus, kultuszminiszter szobrot kapott szülőhelyén, az Arad megyei Magyarpécskán. Jecza Péter temesvári szobrászművész alkotását tavaly november 11-én a templomkertben állították fel. A ünnepi szentmisét Gyulay Endre szeged-csanádi és Martin Roos temesvári megyéspüspök celebrálta 13 pap segédletével. /Klebelsberg Kunó szobra Pécskán. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 21./

2001. február 7.

Borsos K. László, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség megyei alelnöke a napokban beszámolt a szervezet 1996-os megalakulása óta történt változásokról. Elmondta: az RMPSZ-nek köszönhetően 1998-ban egyes tanárok részt vehettek a Bolyai Nyári Akadémia továbbképzésén, valamint magyarországi tanfolyamokon. 1999-től a Beszterce-Naszód Megyei Tanfelügyelőség is elismerte e módszertani továbbképzők hivatalos mivoltát. - A szervezet felvállalta a tankönyvek és munkafüzetek beszerzését, terjesztését, ezzel segítve a vidéki iskolák diákjait is. Januárban a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a magyar Oktatási Minisztérium jutalomban részesítette a Bethleni Iskolát. Borsos K. Lászlót munkásságáért december 20-án Gróf Klebelsberg Kunó díjban részesítette a magyar Oktatási Minisztérium. /Borsos Éva: Izmosodik a pedagógusszövetség. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./

2001. február 22.

Febr. 20-án Magyarpécska község elbúcsúztatta katolikus plébánosát, a püspökétől más beosztást kapott Heinrich József esperest. Egy évtizeden át olyan papja volt Pécskának, akinek nem volt magánélete, hanem csak közösségi. Százezer kilométereket tett meg Romániában és külföldön, hogy öregbítse Pécska jóhírét, hogy támogatást hozzon a helybélieknek vagy plébániájának. Minden évben gyarapodott valamivel a helyi katolikus közösség, a plébánia és a templom. Nyolc éven keresztül rendszeresen megjelent a plébánia által kiadott Pécskai Újság, és már több, mint öt év telt el azóta, hogy a plébánia kis klubjában bemutatták az első Pécskán kiadott, a község történelmét magyarul bemutató könyvet. Megalakult, és több mint 300 taggal működik a Kolping család, eredményes munkát fejt ki a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, a Mester János cserkészcsapat is pécskai, és az egyház-iskola kapcsolat is élő. 2000 őszén avatták Pécska első köztéri szobrát, a gróf Klebelsberg Kúnót ábrázoló szobrot. A templom falán Magyarpécska jeles szülötteinek, Ormós Zsigmondnak, gr. Klebelsberg Kunónak és Kálmány Lajosnak a márványtáblája van. A püspök Heinrich Józsefet a temesvári Gerhardinum katolikus líceum igazgatójának, az egyházmegye ifjúsági felelősének, az egyetemista fiatalság spirituálisának nevezte ki. /,,A szárnyaláshoz adjon neki erőt" = Nyugati Jelen (Arad), febr. 22./

2001. május 29.

Május 26-án tudományos ülésszakkal egybekötött szoboravató ünnepséget tartottak Buziásfürdőn. Klebelsberg Kunó, az Arad megyei Pécska szülötte után Buziásfürdő jótevője, Trefort Ágoston egykori magyar kultuszminiszternek is szobrot állítottak a Bánságban. Jecza Péter temesvári szobrászművész alkotásának leleplezésén jelen volt Tőkés László református püspök, dr. Alföldi László kolozsvári főkonzul, dr. Meskó Attila, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese, Entz Géza, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma helyettes államtikára, Bálint-Pataki József, a HTMH főosztályvezetője is. /(Pataki Zoltán): Európainak és jó magyarnak lenni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./ Buziásfürdő kisszámú, de lelkes magyarsága újra bronzszoborral fejezi ki háláját Trefort Ágoston (1817-1888) művelődéspolitikusnak, közgazdásznak és írónak, 1872-től 1888-ig volt vallás- és közoktatásügyi miniszternek, kinek a település fürdővárossá emelkedését köszönhette. Tőkés László püspök példaértékűnek nevezte két oktatásügyi miniszter és művelődéspolitikus örökségét: Klebelsberg Kunóét és Trefort Ágostonét. Az egyiknek Pécska község állított emléket, a másiknak most másodízben, az első szoborállítási szándék (1881) megszületésének 120. évfordulóján Buziásfürdő polgársága. Az előző, 1883-ban állított szobrot, mint annyi más magyar emlékművet, lerombolták. "Legyen Trefort Ágoston szobra az újjáépítés jelképe" - javasolta Tőkés László püspök. Dr. Entz Géza helyettes államtitkár beszédében kiemelte: egy közösség most beért hiteles kezdeményezése a normális érték- és erkölcsi rend helyreállítását jelenti. Dr. Alföldi László főkonzul a magyar kormány üdvözletét tolmácsolta. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője felvázolta Trefort Ágoston életpályájának főbb állomásait. Tudományos ülésszakkal folytatódott a rendezvénysorozat. Trefort Ágoston életművét mutatták be az előadók. /Szekernyés Irén: Szabadtéri istentisztelet és emlékünnepség. Szobra van ismét Trefort Ágostonnak Buziásfürdőn. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 29./

2002. április 10.

Egy szólásmondás szerint csak az a nép épít templomot magának, csak az ültet diófát, amely biztatónak látja saját jövőjét, végleges lakhelyének tekinti az általa elfoglalt területet. Népünk ezerszáz éves történelme során a Kárpát-medencében csak néhány rövid időszakot tartunk számon, amikor a háborúkban megfogyatkozott, az elhúzódó harcoktól meggyötört lakosság elhagyta lakóhelyét, feladta templomait. Azután visszatért, s kijavította vagy újjáépítette szentélyeit. Kivételt csak a kommunista diktatúra képezett, amikor a templomépítést következetesen megakadályozták a pártszervek. Különösen a nemzetiségieknek tiltották az Isten házának felépítését. Most ismét a templomépítések időszakát éljük. Ujj János a teljesség igénye nélkül felsorolta, hogy református templomot szenteltek a Mosóczy-telepen és Angyalkúton, katolikus ifjúsági házat Kisjenőn, Caritas otthont Gájban, Máltai házat mozgássérültek számára Kisiratoson, római katolikus kápolnát Tornyán, a Mária-kút mellett. És szobrot emeltek Pécskán az egyik legnagyobb kultúrpolitikusnak, Klebelsberg Kunónak, illetve Zerinden a Körösköz legnagyobb költőjének, Olosz Lajosnak. Az elmúlt évtizedben emléktáblát lepleztek le Arad megyében Kerekes Ferenc, Tóth Árpád, Lóczy Lajos, Znorovszky Attila, Ormos Zsigmond, Kálmány Lajos, Klebelsberg Kunó, Godó Mihály atya tiszteletére. Épül a gáji és borosjenői református templom. /Ujj János: A templomépítés időszaka. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 10./

2004. november 6.

Lezsák Sándor Aradra látogatott, nov. 4-én az aradi Alma Mater Alapítvány meghívására találkozott az érdeklődőkkel. Lezsák Sándor a magyarságról, az iskola szerepéről és a politika természetéről fejtette ki nézeteit. Szerinte az a fajta liberális neveléselmélet, amelyet most próbálnak Magyarországon bevezetni, évtizedekkel ezelőtt tönkretette a nyugat-európai és az amerikai oktatást. Az előadó szerint a legfontosabb, amit ma egy pedagógus a nevelő-oktató iskolában tehet, az a magyarságtudat, az Európa-tudat és a veszélytudat gyermekek lelkébe történő oltása. Lezsák Sándor Klebelsberg Kunóval vallja, hogy abból még soha sem volt baj, ha az oktatásra, de abból igen, ha a hadseregre sokat költöttek. Lezsák Sándor elmondta, hogy a Dávid Ibolya-csoport minden áron szavazatokat akar, míg a lakitelki munkacsoport olyan feladatok megoldásán dolgozik, mint a kistelepülések iskoláinak a megmentése, mert olcsóbb egy iskolát működtetni, mint a tömegközlekedés káros hatásainak kitett gyermekeket kockázatmentesen a házuktól valamelyik szomszéd település iskolájába szállítani. /Nagy István: Lezsák Sándor Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 6./

2005. október 26.

Október 22-én Bánffyhunyadon, a Kós Károly Kulturális Egyesület, valamint a Világszövetség Erdélyi Társasága (VET) által szervezett ’56-os emlékünnepségen, a Ravasz László Emlékházban emlékeztek a forradalomra. Ünnepi köszöntőt mondott Szrága Zoltán, az egyesület elnöke, valamint Okos Márton újságíró és András Imre, az MVSZ helyettes régióelnöke. Az ünneplők megilletődve hallgatták a város nagy szülötte, Ravasz László református püspök 1956. november 1-jén elhangzott, A magyar reformátusok szava című rádiószózatának felvételét. Meghívták Wittner Máriát, aki előadást tartott. – 1956. október 23-án este kimentem a Szabad Nép székházához a Blaha Lujza térre – kezdte emlékezését az 56-os halálraítélt –, ahol már hatalmas tömeg volt. Azután a rádióhoz ment, ott volt a rádió ostrománál, egészen a bevételéig. Azután néhányan a Corvin mozihoz mentek, ahol már jó néhányan összegyűltek. Itt találkozott Sticker Katival, vagyis Havrila Bélánéval, akivel a következő napokban a sebesültek ellátásában segédkeztek. Wittner Mária később a Vajdahunyad utcai csoport tagja lett. A harcok során november 4-én Wittner Máriát az Üllői úton aknarepesz találta el, a Péterfy Sándor utcai kórházban ápolták. November 9-én megpróbálta elhagyni az országot, de letartóztatták. Miután kihallgatták, elengedték, ekkor Ausztriába szökött, de néhány hét múlva visszajött, és segédmunkásként dolgozott egészen 1957. július 16-i letartóztatásáig. 1958. július 23-án halálra ítélték. Sticker Kati november 4-e után disszidált, de a vőlegénye hazahívta Svájcból azzal, hogy nem lesz semmi bántódása, mert Kádár megígérte. Ennek ellenére kivégezték. Wittner Mária halálos ítéletét 1959. február 24-én életfogytiglan tartó szabadságvesztésre változtatták. 1970. március 25-én szabadult. 2001. február 24-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján meghívást kapott, hogy az ’56-os halálraítéltek nevében mondjon ünnepi beszédet az Országházban. /Péntek László: /Naponta várta a halálos ítélet végrehajtását. Wittner Mária 13 évig ült börtönben 56-os szerepe miatt Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./ „Megilletődve állok a magyar Országházban, ahol történelmünk kimagasló személyiségei a magyar nép javára alkottak törvényeket, mint Tisza István, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint, de itt alkottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, amely egy jobb sorsra érdemes nemzet elvesztésén munkálkodott. Ma a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat – élőket és holtakat –, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat. Vádoljuk őket, mert a lenini utat nagy igyekezettel honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb útja ez, s a továbbhaladásunk tétje milliónyi emberélet volt. Vádoljuk őket, mert nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg holtukban is. Vádoljuk őket, a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaink nevében. Vádoljuk őket, az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, akiknek kiszemelt otthonába betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját. Vádoljuk őket, a recski haláltáborban megkínzott, megalázott emberek nevében, vádoljuk őket, a munkaszolgálatosok nevében. Vádoljuk őket, a 298-as parcella halottainak nevében, az ÁVH, mint erőszakszervezetük által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében. Vádoljuk őket a 6 millió meg nem született magyar gyermek nevében. Vádoljuk őket, a „legdrágább kincs” a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát, az otthon melegét. Vádoljuk őket, a „legfőbb érték” az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra vagy zártak börtönbe, hosszú évekre. Vádoljuk őket, a megalázott, megkínzott honfitársaink nevében. Vádoljuk őket, a sortüzek áldozatai nevében. Vádoljuk őket, mert kiölték az emberekből a hitet, a reményt, a morált, egy emberibb, tisztább élet reményét. Vádoljuk őket, Mindszenthy bíborosért. Az Istenhez hű papokért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket. Vádoljuk őket, mert kifosztották az országot, és a dolgos magyar nép munkájából – elveiket megtagadva – lettek vörös kapitalisták. Vádoljuk őket, a magyar parasztok nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, életterüktől, így téve kiszolgáltatottá őket. Vádoljuk őket a nyugdíjasok nevében, akiktől elrabolták a hosszú, dolgos élet gyümölcsét, bizonytalanná téve biztos nyugdíjas éveiket. Vádoljuk őket, történelmünk meghamisításáért. Vádolnak az élők és vádolnak a holtak. És vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak. Ezért megállapítom az áldozatok nevében, soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek. Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek a magyar parlamentben még most is, és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára? Ezért a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket.” (Elhangzott a Parlamentben a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, 2001. február 25-én – a szónok Wittner Mária, 52 A 559 számú volt halálraítélt.)

2005. november 21.

November 19-én Pécskán ünnepi ülést rendezett a helyi Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület. Megkoszorúzták a 130 esztendővel ezelőtt Pécskán született, gróf Klebelsberg Kunó miniszter mellszobrát. A koszorúzók között volt Klebelsberg Éva, az egykori magyar oktatási miniszter unokahúga Ezt követte a közösségi, helyi, kisebbségi oktatásról szóló ünnepi ülés. Részlet hangzott el az eddigi egyetlen fennmaradt Klebelsberg-hangfelvételről. Nagy István bemutatta a kultuszminiszterről készült rövid diavetítést. Klebelsberg Kunó 1875-ben született Magyarpécskán, jogot tanult Budapesten, Berlinben és Münchenben, a Sorbonne-on pedig történelmet és közgazdaságtant is hallgatott. Először Kolozsvár, később Sopron, majd Szeged országgyűlési képviselője, 1922–31 között a konszolidációs Bethlen-kormány kultuszminisztere. Az iskolaépítő és iskolareformer, tudománypolitikus, egyetemépítő, a sportot is támogató Klebelsberg 1932-ben váratlanul, paratífusz következtében hunyt el, s a szegedi Fogadalmi templom kriptájában nyert örök nyugodalmat. Az ünnepi ülés hozzászólói közül Horváth László, a budapesti Puskás Tivadar Iskola igazgatója a magyarországi tehetséggondozó programról beszélt, Dóczi Tamás az önkormányzatok oktatási feladatait ismertette. Felolvasták Matekovits Mihály dolgozatát a magyar nyelvű oktatás helyéről és szerepéről. /Irházi János: Klebelsberg Nap Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21./

2007. szeptember 19.

Lokodi Imre, a lap munkatársa egyetértően idézte György Péter esztétának az Élet és Irodalom augusztus 31-i számában megjelent Félelem a jelentől című írását. Alcíme: Múltterápiás gyakorlatok Magyarországon. Lokodi Imre szörnyülködve olvasta egy erdélyi vidéki napilapban: „a múlt megújult”. György Péter szerint a magyar jobboldal és baloldal egyaránt az áttekinthető múlt fantomját kínálja válaszként a kiismerhetetlen világ jelenére. György Péter így fogalmaz: „A jobboldal, különböző fokozatokban, de mégiscsak a nemzeti érzés és identitás giccsé változtatásával, illetve kiárusításával foglalkozik. Egyre nehezebben érthető, hogy az a reduktív, szűkös etnikai identitáson, a homogén kulturális terek rémálmán kívül mit jelent. Wass Albert szívszorítóan szomorú kultuszától kezdve Klebelsberg Kunón és Hóman Bálinton át Teleki Pál rehabilitációjáig újra és újra annak az álombeli, soha nem volt Magyarországnak a képe merül fel, amelyben szó sem esik a valóságos társadalomról. ”A szerző szerint el kellene érkezni végre a jelenbe. /Lokodi Imre: A múlt pongyolája. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./; György Péter ebben a cikkében az István, a király című darabot fércműnek nevezte. Megállapította továbbá: „A határon kívüli magyar kultúrák társadalmainak valósága ugyanis használhatatlan a trianoni trauma áruvá tételével foglalkozó politika számára. Nem sok felelőtlenebb dolog van ennél. Elmenni Erdélybe, elénekelni az István, a királyt, vagy épp lenyomni egy LGT-koncertet, felülni a repülőre, hazajönni, és bármit is gondolni. ”

2007. november 26.

Pécskán kétnapos rendezvényen emlékeztek meg a Szentháromság tiszteletére, 1887. november 13-án felszentelt katolikus templom 120. évfordulójáról. A városi tanács rendkívüli ülését tartott, melyen Pécska díszpolgári címéről szóló oklevelet átnyújtották Heinrich József tiszteletbeli főesperesnek, jelenleg újszentesi plébánosnak, aki egy évtizedig Pécskán szolgált plébánosként. Nagy István városi tanácsos két nyelven ismertette az ünnepelt laudációját, amelyben 1991. szeptember elejével kezdve hallgatóságát végigvezette Heinrich József tízéves szolgálatán. Ennek útjelzői: 1992 májusában együtt kiadták a Pécskai Újság első számát, amely azóta csaknem tíz éven keresztül 76 alkalommal jelent meg. Heinrich József tagságot vállalt Pécska első, szabadon választott tanácsában, amely hozzájárult a templom körbekerítéséhez. 1993-ban megalapították a Kolping Család Egyesületet. A fiatalok a plébános köré gyűlve, rengeteg önkéntes munkával a plébánia használaton kívüli alagsorából pinceklubokat varázsoltak, ahol manapság is működik a fogorvosi rendelő. A templom elé a két világháború pécskai áldozatainak két obeliszk formájában, míg a templom falain jeles helybeli elődöknek állítottak emléket. 1995-ben Heinrich József jelentős hozzájárulásával jelentette meg dr. Kovách Géza Fejezetek Pécska nagyközség múltjából című kiadványát. 2000-ben állítottak mellszobrot Pécska nagy szülöttének, gr. Klebelsberg Kunónak, akinek szegedi címerére ezt vésték: “Te saxa loquuntur – Rólad a kövek beszélnek”. Heinrich József azon Pécskán szolgált kevesek közé tartozik, akiről a kövek beszélnek – fejezte be laudációját Nagy István. November 25-én, vasárnap a katolikus templomban ünnepélyes szentmisén emlékeztek meg a templom felszentelésének a 120. évfordulójáról. /Balta János: Ft. Heinrich József Pécska díszpolgára. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 26./

2009. október 10.

A magyar személyiségek szerepét, jelentőségét évtizedekig tudatosan elhallgatták, róluk manapság is szándékosan megfeledkeznek tudományos ülésszakokon. Ujj János Arad megye neves szülötteiről írt hézagpótló kisenciklopédiájában /Arad megye neves szülöttei. Összeállította Ujj János. Alma Mater Alapítvány, Arad, 2007/ találóan jegyezte meg: legalább félezer olyan személyiség látta meg a napvilágot tájainkon, akinek nevét illene ismerni. Köztük van például Eckhardt Ferenc és Sándor, Lóczi Lajos, Asbóth Oszkár, Baász Imre, Jávor Pál, Kuncz Aladár, Réz Ádám és Pál, Simonyi Imre, Szentimrei Jenő, Tóth Árpád, Klebelsberg Kunó, Ormós Zsigmond és Cziffra Géza filmrendező, Bánság is adott értékeket, közöttük volt Temesvári Pelbárt, a középkori magyar irodalom ismert alakja, a nagyszentmiklósi születésű Révai Miklós nyelvész, az 1848-as idők három kiválósága Temesváron született, Fiala János, Kiss Ernő és Klapka György. Nagyjécsáról indult Abafi Lajos irodalomtörténész, Temesvár szülötte Kerényi Károly klasszikus-filológus, vallástörténész, Hauser Arnold és Kós Károly. Hunyad megyében kevés nyom őrzi a vidék nagy szülötteinek emlékét. A „legidősebb”, ma is számon tartott neves szülöttje a megyének a Szászváros közeli Romoszon 1422 körül született György Mester, Kis-Ázsia első magyar, sok szempontból első európai feltárója, akit az irodalomban a Szászsebesi Névtelen vagy Georgius de Hungaria néven emlegetnek. Művei már élete során, illetve közvetlenül azután 14 latin és kilenc német nyelvű kiadást értek meg. A megye másik nagy szülöttje, az 1500 körül Déván napvilágot látó Dévai Bíró Mátyás. 1580. november 15-én Marosillye várában született Bethlen Gábor fejedelem. Kevésbé ismerős viszont az a tény, hogy 1610-ben szintén Hunyad megyében született meg az 1658 és 1660 között Erdélyt török támogatással kormányzó Barcsay Ákos fejedelem. A felvilágosodás korából említésre méltó az 1793-ban Déván született Ponori Thewrewk József író, régiséggyűjtő, a nyelvújítás híve. Neki köszönhető, például, a honvéd, úrbér szavak használatának az elterjedése is. 1803-ban, a család algyógyi birtokán látott napvilágot az Erdélyi Közművelődési Egylet, az EMKE nagy alapítója, gróf Kún Kocsárd. Elvállalta a szászvárosi kollégium főgondnokságát, és hamarosan saját költségén megépítette a kollégium új épületét. Az EMKÉ-nek ajándékozta 1700 holdas algyógyi birtokát a 33 gazdasági épülettel. A XIX. század végének két nagy Hunyad megyei szülöttje báró Nopcsa Ferenc és Maderspach Viktor. A Hátszeg környéki dinoszaurusz-maradványokat Nopcsa Ferenc fedezte fel. Maderspach Viktor vadászati szakíró, katonatiszt 1875 februárjában született a Hátszeg közeli Vaspatakon. 1918-ban részt vett a Kratochvill Károly vezette Székely Hadosztály megszervezésében. 1921-ben menekülnie kellett Romániából. Maderspach Viktor 1941. október 3-án halt meg. /Puskel Péter, Szekernyés Irén, Gáspár-Barra Réka: Elszármazott nagyjaink I. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10/

2009. november 20.

Mester János emléktáblát avatnak Magyarpécskán november 21-én. Mester János /Magyarpécska, 1879. szept. 15. – Budapest, 1954. júl. 1./ papnak készült, püspöke Rómába, a Gergely Egyetemre küldte tanulni. Teológiai tanulmányait 1906-ban fejezte be, hittudományi doktorátussal. Belépett a jezsuita rendbe, Belgiumba helyezték. 1914-ben tért vissza a Csanádi egyházmegyébe, amikor Glattfelder Gyula (1874-1943) püspök a Szent Imre Kollégiumban helyezte, prefektusnak. 1915-ben a budapesti egyetemen filozófiai doktorrá avatták. 1919-től a temesvári hittudományi főiskolán tanár, lelkiigazgató és székesegyházi szónok. Mester Jánosnak 1922-ben sikerült elérnie, hogy a románok engedélyezzék a lelkipásztorok folyóiratának, a magyar nyelvű Egyházi Szemlének megjelenését. 1921-től Budapesten főiskolai tanár lett, majd a szegedi egyetemen tanított, 1930-ban Klebelsberg Kunó miniszter a szegedi egyetemen nyilvános rendkívüli tanárává, a filozófiai tanszék vezetőjévé nevezte ki. Nagy gondot fordított hallgatói magyarságtudatának formálására. 1949-ben 70 éves korában ment nyugdíjba. /Nagy István: Mester János emléktábla-avatás Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 20./

2009. november 21.

Puskel Péter ismert aradi helytörténész az Aradon, illetve Arad megyében született nagy magyarokat vette számba. Klebelsberg Kunó gróf érdemeit néhány sorban kockázatos összefoglalni, mert minden, amit létrehozott, rendkívüli fontosságú volt. A magyar közoktatás talán legnagyobb reformátora Magyarpécskán látta meg a napvilágot, Budapesten szerzett jogi doktorátust. 1922-től kilenc éven át kultusz- és közoktatásügyi miniszter. Alapcéljának tartotta a népoktatás korszerűsítését, a széles néptömegek kulturális szintjének felemelkedését. Könyvtárral ellátott iskolákat, tanítólakásokat építtetett falun, népiskolákat a szétszórt és elszigetelt tanyákon; főiskolákat, egyetemeket (szegedi, pécsi, debreceni) és a felsőfokú oktatáshoz szükséges kutatóintézeteket hozott létre, a magyarság szellemi építkezésének szükségességét hirdette. Az ő nevéhez fűződik a római Collegium Hungaricum létrehozása. Klebelsberg Kunó 1932-ben halt meg. Pécskán a római katolikus templom falán a rendszerváltozás után elhelyezett emléktábla, majd 2000-től a templomkertben mellszobor (Jecza Péter munkája) emlékeztet a városka kiválóságára. A magyar filmművészet múltja elképzelhetetlen Jávor Pál nélkül. Jermann Pálként 1902. január 31-én szerelemgyerekként született Aradon, ahol 17 évet élt. Vidéki színházakban kapott szereplehetőséget, de fegyelmi vétség miatt hamar szerződés nélkül maradt. A Csak egy kislány van a világon című némafilm hozta meg számára a kiugrás lehetőségét 1929-ben. Több mint hetven magyar filmben játszott. És majd mindegyikben főszerepet! 1946-ban Groza Péter miniszterelnök meghívására erdélyi turnéja során járt ismét szülővárosában. Az internálás poklából kikerülő Jávor akkoriban már csak árnyéka volt egykori önmagának. Amerikába ment, de ott nem volt sikeres. 1957-ben hazatért, 1959. augusztus 14-én halt meg Budapesten. Inke László színművész 1925-ben Aradon született, ahol édesapja, Rezső, két évig a színházigazgatói tisztet is betöltötte. Inke László 1947-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát és vidéki színházakban kezdte el a pályát. Tíz év múlva került fel Budapestre és a fővárosban több társulatnál megfordult. Elsősorban karakterszínészként nyújtott kiemelkedőt. Raffy Ádám (Kuppfert Miksa) orvos és regényíró két fia, Ádám kritikus és műfordító, Pál pedig irodalomtörténész, -kritikus és műfordító. Ádám 1926-ban, Pál 1930-ban született Aradon, nem sokkal édesapjuk Nagyváradra költözése előtt. Raffy Ádám többek között az Akadémiai, majd a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként az angol, francia, német irodalom egyik legavatottabb tolmácsolója volt, 1978-ban hunyt el. Raffy Pált származása miatt a vészkorszakban internálták. A háború után magyar–francia szakos diplomával a Szépirodalmi Kiadóban dolgozott. Műfordításai mellett Kosztolányi Dezső összes műveinek a szerkesztését is elvégezte. Aradi Zsigmondról viszonylag keveset tudunk. Aradon született 1839-ben, kezdetben mérnöki tanulmányokat folytatott Németországban, majd Bécsben szobrászatot. Milánóban és Velencében élt és dolgozott, de kapcsolatban állt szülővárosával. Így kapta meg a megbízatást a Búsuló Arad (honvédemlékmű) elkészítésére, amelyet 1873-ban állítottak fel. Innen azután átszállították a mai Tisztviselőtelep helyén állt régi honvédtemetőbe, majd 1932-ben sérült állapotban a múzeum raktárába. Ma is ott áll a 48-as ereklyék között. Megmintázta még az aradi színház számára Laborfalvi Róza és Szerdahelyi Kálmán mellszobrát. A Laborfalvi-szobornak az évek folyamán nyoma veszett. Szerdahelyi Kálmán mellszobra a Sarbut-féle színházi múzeum leltárában volt. Pár évvel ezelőtt a Csiky Gergely Líceum padlásán találtak egy összetört Petőfi-domborművet. Az A. Zs monogram alapján minden bizonnyal a neves aradi művész alkotása. Ez most restaurálva az intézet folyosóján látható. Ormós Zsigmond (1813–1894) Pécskán született. Életpályája azonban a szomszéd vármegyében, Temesben teljesedett ki. Ormós főszolgabíróként és képviselőként ‘48-as részvételéért hónapokig a temesvári börtön lakója, majd szabadulása után évekig rendőrségi zaklatást szenvedett el. A kiegyezés után Temes vármegye főispánja, a művészetek és a művészek nagy mecénása, kiállítások szervezője, a kultúra támogatója, a Dél-magyarországi Történeti és Régészeti Társaság megalapítója, az MTA levelező tagja. Kezdeményezésére látott napvilágot a vármegye közlönyeként a Temesi Lapok. A Pankotán 1891-ben született Asbóth Oszkár az első világháborúban a központi hatalmak repülőseinek egyik kísérleti telepén végzett mérnöki kutatásokat. Az 1920-as évek végén Asbóth maga is számos felszállást hajtott végre két, ellentétes irányban mozgó légcsavarral felszerelt gépen. Asbóth kutatásainak eredményét alkalmazták a helikopter elkészítésénél. Ezért sokáig őt tartották e légi jármű feltalálójának. Újaradon született két másik Asbóth. A szintén Oszkár (1852) névre keresztelt fivér nyelvészként vált ismertté. A szlavisztika szakértője volt, egyetemi tanár Budapesten, majd 1907-től akadémikus. Két évvel fiatalabb öccse hosszabb külföldi karrier után Budapesten a Műegyetem professzoraként ment nyugdíjba. Kotsis Iván (1889–1980) és öccse, Endre (1897–1954) Aradról indultak, és mindketten ragyogó egyetemi és épülettervezői pályát futottak be Budapesten. Ivánt tagjává választotta az MTA. Endre tervei alapján épült fel a Vörösmarty téri egykori IBUSZ-palota. Laczó Gusztáv Kisjenőn született, túl korán ragadta el a halál. Aradon a Magyar Vegyes Líceumban érettségizett. Marosvásárhelyen 1959-ben végezte el a színiakadémiát, és Nagyváradon, Temesváron és Sepsiszentgyörgyön számos szerepet játszott. Baász Imre Aradon született, az Aradi 3-as számú Középiskolában (a mai Csiky) érettségizett 1959-ben. Kolozsváron végezte a művészeti főiskolát, később meghívták Bukarestbe tanítani. Sepsiszentgyörgyön korszerűsítette a helyi múzeum szépművészeti részlegét. 1985-ben ő volt az év grafikusa, a Kalevala-illusztrációjáért. Grafikái, kollázsai tovább öregbítették hírnevét. Atzél Béla, a borosjenői Atzél család egyik „fekete báránya” volt. Atzél Béla angliai mintára Budapesten, a Stefánia úton megnyitotta a Park Klubot, amelyet ízlésesen antik bútorokkal rendezett be. Maga Erzsébet királyné is ellátogatott az arisztokrácia és a nagypolgárság e mondén szórakozóhelyére. Később az Országos Kaszinót is igazgatta. ő lett a Vígszínház első intendánsa. Mindössze 49 éves volt, amikor 1900-ban meghalt. Hunyad megyéből meg kell említeni Szamossy Elek festőművészt. Paál László a zámi Nopcsa-kastélyban látott napvilágot. Fiatalon az aradi rajziskolában tanult, itt ismerkedett meg Munkácsy Mihállyal, akihez élete végéig szoros barátság fűzte. Élete nagy részét Barbizonban töltötte. A szentgyörgyvályai születésű Szőts István a magyar filmvilág egyik legjelentősebb rendezője /emlékezetes az Emberek a havason című filmje/. Az 1914-ben Déván napvilágot látó Baróti, eredeti nevén Szabó Géza több újság neves publicistája, Budapesten a Magyar Nemzet napilapnak haláláig volt a munkatársa. A Bánság legnagyobb szülötte, Bartók Béla, Nagyszentmiklósról indult. Kurtág György zeneszerző, zongoraművész Lugoson látta meg a napvilágot, Acél Ervin karmester Temesvár szülötte. Gertenyesről lépett a világhír útjára Hollósy Kornélia operaénekesnő. A sokféle művészi tehetséggel megáldott Gyertyánfi Berta, Nákó Kálmán nagyszentmiklósi gróf felesége festő- és zeneművész volt. Temesvárról indult Brocky Károly festőművész. Kevesen tudnak Burghardt Rezsőről szülővárosában, Zsombolyán. Munkácsy-díjas portré-, csendélet-, akt- és városképfestő volt. Sok kiváló építész mondhatta szülőföldjének a Bánságot, így Aigner Sándor, Árkay Aladár. Több művész szintén bánsági: Hermann Lipót, Uitz Béla, Farkas André, André François grafikusművész, aki a francia plakátművészet meghatározó egyénisége lett és Kállai Ernő. A színművészek közül Lázár Mária és Tábori Nóra. A lugosi születésű Lugosi Bélát és a temesvár-szabadfalui Johnny Weissmüllert (János) Amerikában emelte szárnyára a világhír, a film. Temesváron látta meg a napvilágot az egyik legsikeresebb sportoló, Balázs Jolán atléta, világbajnok magasugró. /Gáspár-Barra Réka, Puskel Péter, Szerenyés Irén: Elszármazott nagyjaink II. Aradon ringatták bölcsőjüket. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21. / Előző: Elszármazott nagyjaink I. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10/

2010. július 11.

A PKE reklámgrafika szakos diákjainak kiállítása Szentendrén
Kiállítás-megnyitóval vette kezdetét az az alkotótábor, amelyet a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) reklámgrafika-szakos hallgatóinak, valamint a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia-EMTE) csíkszeredai kara hallgatóinak szervezett a Partiumi Egyetem Alapítvány.
2010. július 9–18-a között 12 tehetséges diák Nagyváradról és Csíkszeredából, illetve egy „vendégművész” Biharugráról a Pap-szigeti campusban képezheti tovább magát a képzőművészet területén. További két egyetemi hallgató a Szentendrei Régi Művésztelep Egyesület meghívására, Szakács Imre festőművész irányításával a Ferenczy Múzeumban, valamint az elnök-festőművész saját grafikai műhelyében munkálkodhat.
Péntek délután a Pest Megyei Könyvtár halljában a PKE diákjainak kiállításán dr. Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Az elöljáró hangsúlyozta: Szentendre számára kiemelt esemény a kiállítás, hiszen a város mindig is fontosnak tartotta a határon átnyúló kapcsolatok ápolását. A polgármester elmondta: a PKE diákjainak korábbi, első kiállítása után született az ötlet, hogy alkotótáborban biztosítsanak lehetőséget a továbbképzésre a fiataloknak, mert nagyon tehetséges művészek vannak köztük.
Ezt követően Tőkés László a PKE elnökeként megnyitotta a kiállítást. Az Európai Parlament alelnöke nyitóbeszédében rámutatott: nem csupán nyelvében, hanem hitében és kultúrájában is él a nemzet. Ennek bizonysága a Nagyváradon tanuló fiatalok szentendrei kiállítása is – hiszen ugyanazon nemzettest részei vagyunk. Kulcsszavakba sűrítve: hit, önazonosság, az Édesanya-haza szeretete – ezek a meghatározó elemei a közösségi érzésnek, jelentette ki az EP-képviselő.
Tőkés László továbbá a magyar nyelvű felsőoktatás fontosságát emelte ki: emlékeztetett arra, hogy egykori ellenségeink erről mintha többet tudtak volna, például 1920-ban a bevonuló román csapatok az elsők között utasították ki Nagyváradról az európai rangú tanári kart. Viszont Klebelsberg Kunó „semmiből egy új világot teremtett”, parafrazálta Bolyait a püspök, és ezt a példát tartották szem előtt, amikor húsz évvel ezelőtt Nagyváradon helyzetteremtő módon megalapították a Sulyok István Református Főiskolát. Ennek jogutódjaként, többéves politikai huzavonát követően a magyar tannyelvű Partiumi Keresztény Egyetem – a Bolyai Egyetem megszüntetése után fél évszázaddal – elsőként nyerte el a román állami akkreditációt. Tőkés László örömmel jelentette be, hogy immár a testvérintézmény, a három helyszínen – Kolozsváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen – magyarul oktató Sapientia-EMTE is az akkreditáció előtt áll. Az erdélyi képviselő megköszönte a magyar államnak, hogy segíti az önálló erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás kiépítését. „Minden magyar felelős minden magyarért”, idézte zárásként Szabó Dezsőt, ennek jegyében, jelentette ki Tőkés, itt az ideje, hogy a gyakorlatban is összefogjunk mi, magyarok.
A PKE elnökének megnyitóbeszéde után Izsák Előd, a Reklámgrafika Szak fiatal tanára mutatta be a közszemlére tett műveket, majd a kiállításhoz illő zárásként a Kónya-család Barcsay Jenő születésének 110. évfordulóján az erdélyi származású, Kossuth-díjas magyar festő, grafikus, művésztanár és tanár Művészeti anatómia című könyvét ajándékozta az egyetemnek.
Végezetül köszönetet mondtak a támogatóknak: az idei alkotótábor a Nemzeti Civil Alapprogram, Szentendre Polgármesteri Hivatala és az Éhn József vezette Víz-Inter Kft segítségével valósulhatott meg.
erdon.ro

2010. szeptember 20.

Az EMKE és a BMC is tagja a magyarság szellemi múzeumának
Magyar Örökség-díjakat adtak át Kolozsváron
Rangos hazai és határon túli személyiségek jelenlétében adták át hétvégén a Magyar Örökség- díjakat Kolozsváron: a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért Bírálóbizottság hatvanadik döntése értelmében ezúttal hét erdélyi személy és intézmény érdemelte ki az 1995-ben, a Magyarországért Alapítvány által létrehozott „magyarság szellemi becsületrendjét”. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében szeptember 18-án tartott ünnepségen Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Hajdó István főesperes, Kilyén Ilka színművész, Korniss Péter fotóművész, az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés, a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Barabás Miklós Céh részesült az erkölcsi elismerésben, és lett tagja a magyarság láthatatlan szellemi múzeumának. A rendezvény keretében a Gaal György tanár, irodalomtörténész és Gránitz Miklós fotóművész által összeállított Örök Házsongárd című kötetet is megismerhették a résztvevők.
„Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat” – idézte Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1920-as írását bevezetőjében Hámori József agykutató, a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke. Mint mondta, szükségszerű, hogy a Magyar Örökség-díjak átadására ezúttal Erdély fővárosában, Kolozsváron került sor. – A magyarságnak és kultúrájának megmaradását jelentős mértékben köszönhetjük az évszázadokon át független erdélyi fejedelemségnek. Erdélyből és a Partiumból származó kiválóságok, intézmények eddig is szerepeltek az évi díjazottak között, ma azonban mind a hét kitüntetett közvetve és közvetlenül is az erdélyi magyarság soraiból kerül ki – magyarázta Hámori, majd a díjról szólt néhány szót.
Megtudtuk: a Magyar Örökség-díj megalapítói 1995-ben a klebelsbergi gondolatok szellemében határozták meg a kitüntetés misszióját. Úgy látták, „az elmúlt negyven-ötven évben a magyar történelemnek olyan alkotó személyiségei merültek feledésbe, és kerültek ki ezáltal a nemzeti emlékezetből”, akik alapvetően meghatározták a 19. és a 20. századi Magyarország fejlődési irányát. – Ezeket a személyiségeket, életműveket szinte elő kell bányászni a feledés mélységeiből, hogy példaként lehessen őket a mai nemzedék elé állítani: íme, ők voltak azok, akik a magyar 20. századot megcsinálták. Ez az oka, ha úgy tetszik, történelmi oka annak, hogy bizottságunk számos esetben jutalmaz Magyar Örökség-díjjal már nem élő személyeket vagy egykor működött intézményeket – hangsúlyozta Hámori, majd hozzátette: ezek a személyek és intézmények óriások voltak a maguk idejében, a személyek közül nem egy a zseni kategóriájába sorolható. Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Lajtha Lászlót, Reményik Sándort, Dsida Jenőt és Nagy Imrét említette többek között példaként, mintegy bizonyítva: a díj odaítélésének fő szempontja az életmű minősége. Az intézmények közül többek között a több mint háromszáz éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Nagybányai Művésztelep részesült eddig a díjban.
Ablonczy László megfogalmazása szerint a Magyar Örökség-díj a „magyarság szellemi becsületrendje”, nem jár pénzjutalommal, sem más anyagi elismeréssel: a kitüntetettek egy oklevelet kapnak, valamint egy jelvényt, amely a magyar Szent Koronát ábrázolja – fejtette ki Hámori József, majd Poprády Géza könyvtárosnak, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökének, a Bírálóbizottság tagjának adta át a szót. A Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre kezdeményezésére, a Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának tevékeny közreműködése révén létrejött Magyar Örökség-díj kapcsán elmondta: a kitüntetettek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén alapszik, ugyanis a Bírálóbizottság az állampolgárok által érdemesnek tartott személyek, együttesek, intézmények, teljesítmények közül választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal hét-hét díjat osztanak ki a mostanihoz hasonló kulturális műsor keretében. Mint kiderült, a díj gondozását 2003. márciusában a Magyar Örökség és Európa Egyesület vállalta fel.
A folytatásban Schulek Ágoston, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke mutatta be a Bírálóbizottság tagjait: Hámori József akadémikust, a Bírálóbizottság elnökét, Poprády Gézát és Zelényi Kovács Annamáriát, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökeit, Juhász Judit szóvivőt, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét, Bakos István tanárt, művelődéskutatót, Benkő Samu művelődéstörténészt, esszéistát, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, Kelemenné Farkas Márta nyelvészt, egyetemi oktatót, Boda László tanárt, művelődéstörténészt, Pázmándi Gyula vegyészmérnököt, közgazdászt, Rókusfalvy Pál pszichológust, Takács József biológust, agykutatót, Tóth-Pál József zenetanárt, kultúrakutatót, valamint Veres-Kovács Attila nagyváradi református lelkészt.
Magyar Örökség-díjban részesült, nevét az Aranykönyv őrzi és szombat óta a magyar szellem láthatatlan múzeumához tartozik: az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés (az elismerést Rezi Elek, Adorjáni Zoltán és Benkőné Zonda Tímea vette át, laudált Kozma Zsolt kolozsvári teológiai tanár), Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, múltfeltáró nemzetszolgálatáért (laudált Benkő Samu művelődéstörténész), Hajdó István főesperes, lélekmentő szolgálatáért (laudált Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános), Kilyén Ilka színművész, kulturális missziójáért (laudált Medgyessy Éva marosvásárhelyi író, újságíró), Korniss Péter, fotográfusi alkotóművészetéért (laudált Sára Sándor operatőr, rendező), a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (az elismerést Dáné Tibor Kálmán, Dávid Gyula és Kötő József vette át, laudált Filep Antal budapesti néprajzkutató) és a Barabás Miklós Céh, az erdélyi magyar képzőművészetet felélesztő és megtartó szolgálatáért (az elismerést Kolozsi Tibor szobrászművész és Németh Júlia műkritikus vette át, laudált Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező).
A díjazottak nevében Hajdó István főesperes mondott köszönetet, majd a Bolyai János Alapítvány Kuratóriuma által odaítélt Bolyai-pályadíjjal tüntették ki Benkő Samu akadémikust az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésében és vezetésében kifejtett kiemelkedő közszereplői tevékenységéért, valamint Bolyai János marosvásárhelyi kéziratainak gyűjteményes kiadásáért, őt Nagy Ferenc méltatta. Az ünnepség keretében közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa, Majó Julianna karnagy vezetésével, valamint Kilyén Ilka és a pusztinai Kovács Krisztián.
Rövid szünet után az Örök Házsongárd című, a budapesti székhelyű Pharma Press kiadónál megjelent kötetet ismerhették meg a résztvevők, Sipos Gábor EME-elnök méltatását Köllő Katalin, lapunk munkatársa tolmácsolta. Elhangzott: „a régi metszetek, archív felvételek, új fényképek a míves szöveggel összefonódva igazán és legjobban a minőségi papíron, kiváló nyomdatechnikával hatásosak, ráadásul szép kötésben, igényes védőborítóval – ezt a szépség-együttest forgathatjuk most a Pharma Press könyvkiadó jóvoltából. Dr. Gaal György kolozsvári tanár, irodalomtörténész, a kincses város múltjának avatott kutatója és Gránitz Miklós budapesti fotóművész több mint három évi kitartó munkájának eredménye kerül most az olvasó kezébe”. Az immár kétkötetes kiadvány létrejöttéért köszönetet mondott továbbá Gránitzné Demel Editnek, Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, a Házsongárd Alapítvány „legfőbb munkásának”, aki a helyszíni munka feltételeinek biztosításában vállalt oroszlánrészt, valamint Dávid Ferencnek, a kiadó ügyvezető igazgatójának és az album külalakját elkészítő Árgyélus Grafikai Stúdiónak. A két szerző a kötetek megszületésének körülményeiről szólt, majd a rendezvény dedikálással zárult.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

2010. november 7.

Neves szülötteire emlékezett Pécska
A város neves szülöttei közül gróf Klebelsberg Kunó (1875–1932) magyar vallásügyi és közoktatási miniszterre és Mester János (1879–1954) jezsuita szerzetesre, tanítóképzői főiskolai tanárra emlékeztek szombaton Pécskán a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület szervezésében.
A hagyományos Klebelsberg-napnak nemcsak az adott külön jelentőséget idén, hogy november 13-án lesz az államférfi születésének 135. évfordulója, hanem az is, hogy tíz éve állították fel a pécskai római katolikus templomkertben Jecza Péter néhai temesvári szobrászművész alkotását, a bronzból öntött Klebelsberg-szobrot. A jubileumi évfordulóra nem jöttek el olyan sokan, mint a szoborállítási ünnepségre – jegyezték meg az emlékrendezvények rendszeres résztvevői –, de azért voltak szép számban érdeklődő értelmiségiek a 2-es számú általános iskola dísztermében.
Klebelsberg Kunó ugyan Pécskán született, de utána nem sok köze volt a Maros menti nagyközséghez (ma már városhoz). „Két hónaposan vitték el innen, amikor huszárszázados édesapját lovasbaleset érte, amitől egy év és hat hónap múlva meghalt. Valószínű, hogy sosem tért vissza, de 12 éves korában valaki a családból járhatott erre, mert az anyakönyvi bizonyítványában, amit a román állami levéltár aradi fiókjában őriznek, van egy bejegyzés 1877-ből vagy 1878-ból. Bizonyára akkor kértek egy másolatot róla” – mesélte Nagy István főszervező, a közművelődési egyesület elnöke. Az elszegényedett grófi családból származó, részben tiroli gyökerű kultúrdiplomata emlékét őrzi Pécskán az 1996-ban a katolikus templom falán az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet által elhelyezett emléktábla.
Ujváry Gábor, a Kodolányi János Főiskola tudományos rektor-helyettese előadásában kiemelte, hogy Klebelsberg fokozatosan emelkedett a ranglétrán, ezért ismerte a közigazgatás csínját-bínját, és hogy ő volt a Bethlen István-kormány egyetlen, mindvégig hivatalban lévő minisztere (1922 és 1931 között, de előtte bő fél évig belügyminiszterként is dolgozott). Az iskolahálózat kiépítése, az analfabetizmus visszaszorítása, a népművelés, az alacsonyabb rétegek szellemi felemelkedése köszönhető neki. Hangoztatta, hogy „a kulturális diplomáciának meg kell előznie a politikai diplomáciát”, és elérte, hogy a kultúra és a közoktatásügy az egyik legjobban finanszírozott ágazat legyen. „Mindezt nagyon nehéz időszakban, Trianon után, amikor a nemzetközi közvélemény is Magyarországot életképtelen államnak tartotta elveszített területei miatt. De ekkor több mint ötezer iskolát hozott létre, megalapította a külföldi magyar kulturális intézeteket, amelyekbe fiatal magyar művészeket küldött állami ösztöndíjjal” – világított ár Ujváry Gábor, majd az egykori minisztert idézte, aki szerint „a politikai Trianonba bele kellett mennünk, de a kultúrpolitikai fegyverletétel önkéntes lenne”. Aktív korában sok bírálat érte Klebelsberget a közművelődésre fordított vélt túlköltekezések miatt, de ő tartotta magát ahhoz, hogy inkább a kultúrára áldozzon az állam, semmint a fegyverkezésre, mert „a kulturális diplomáciával több mindent el lehet érni, mint a hagyományos diplomáciával”. Emellett kitartott, mert nem akart „kultúrpolitikai Nagymajtény, vagy Világos” részese lenni. „Lassan megtérülő befektetés az oktatás, de busásan megtérül” – mondta Ujváry Gábor. Klebelsberg államférfiúi nagyságát az jellemzi a legjobban – tette hozzá –, hogy tisztában volt a korlátaival, nem akart mindenben ő maga dönteni, hanem szakemberekkel vétette körül magát, és azokra hagyatkozott.
Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul köszöntő szavai után Horváth László, a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója emlékezett a szoborállítás történetére. 1999-ben több mint egy tucat diákkal és Katona Kálmán akkori környezetvédelmi, közlekedési és hírközlési miniszterrel kerékpártúrát szervezett Aradra, a 13 vértanú kivégzésének 150. évfordulójára, és az emlékünnepség előestéjén Pécskán Heinrich József akkori plébános látta vendégül a csapatot. Továbbindulás előtt látta a templom falán a Klebelsberg-emléktáblát, és akkor megszületett az elhatározás a szoborállításra. A technikum akkori és volt diákjai adták össze a pénzt a szoborra, amit Pokorni Zoltán akkori magyar tanügyminiszter avatott fel. „A szobornak ma is olyan a kisugárzása, mint tíz évvel ezelőtt, és hű mása Kunónak, aki valóban egy ilyen morcos, kubista tekintetű kemény ember volt, aki ötezer iskolát kitalált, pénzt szerzett hozzá, és utána ellenőrizte. Azt szoktam mondani a diákjaimnak, hogy köszönjétek meg Klebelsbergnek, hogy ennyi tantermet épített, különben a nagyszüleitek analfabéták lettek volna, a szüleitek talán jártak volna iskolába, de belőletek biztos nem lett volna középiskolás vagy főiskolás hallgató” – mondta az igazgató.
A rendezvény második felében Mester Jánosra emlékeztek a jelenlévők, a pécskai és szegedi leszármazottak, hozzátartozók. Bella Ibolya, a 2-es iskola vallástanára és Pakott Géza farkaslaki származású szegedi jezsuita atya a rend történetéről és tevékenységéről értekezett, és előadást tartott a makói Bogoly József Ágoston irodalomtörténész. „1994-ben a Temesvári Ormós Zsigmond Társaság avatott emléktáblát a Pécskán született Ormósnak, 1999-ben a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület a névadójának, és ott éreztük a helyét Mester János emléktáblájának is, aki tavaly kapott egy emléktáblát, de az a családi háza helyén álló ház falára került – mondta Nagy István. – A sort folytatni fogjuk, hiszen a nagybányai festőiskola egyik jeles tagja, Nagy Oszkár is itt született. Ápolnunk kell a múltunkat, mert aki a múltját elfelejti, az elvész, és látjuk, hogy a múltunk elfeledtetéséért egyesek ádáz küzdelmet folytatnak.”
Mester János Pécskán született, de hatodik osztálytól Zádorlakra íratták iskolába, hogy németül tanuljon; Rómában végezte az egyetemet, Belgiumban volt szerzetes, de 1921-től 1950-ig Magyarországon oktatott pedagógiát, pszichológiát és filozófiát. Nagy István szerint a jezsuita szerzetes kedvenc mondása – amely az emléktáblára is felkerült – mindenkinek irányadó lehetne: „Úgy kell élnünk, ahogy hiszünk, mert különben úgy kezdünk hinni, amint élünk”.
Mester János életútját Oláh János szegedi nyugalmazott főiskolai tanár –, Mester János kutató – dolgozatának felolvasásával mutatták be. De minden jelenlévő megkapta azt az alkalomra készült füzetet, amely Mester Jánosnak a rendjéről 1941-ben írott tanulmányát tartalmazta, de Loyolai Szent Ignác életét és művét is bemutatta.
Az emléktáblát Dr. Horváth László budapesti és Bacsilla Sándor pécskai iskolaigazgatók leplezték le, és Király Árpád marosi főesperes és Czeglédi Ferenc helyi plébános áldotta meg.
A Pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület köszöni a Nyugati Jelen médiatámogatását, valamint a Városháza és tizenhat pécskai család támogatását, amelynek köszönhetően megtarthattuk a rendezvényt, és emléktáblát helyezhettünk el Mester János emlékére, amelyet Tóth János kőfaragó készített. Pataky Lehel Zsolt
www.nyugatijelen.com
Mester János /Magyarpécska, 1879- Budapest, 1954/ Erdély.ma

lapozás: 1-30 | 31-38