udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
506
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 ... 481-506
Névmutató:
Kovács Attila
1990. február 7.
Meg akarják alakítani Kolozsváron a Magyar-román Demokrata Szövetséget, az aláírók /köztük dr. Váradi-Goia János, Kovács Attila/ várják a velük egyetértők jelentkezését a Demokrata Párt székhelyén, amely mint "többnemzetiségű testvérpárt", pozitívan reagált kezdeményezésükre. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./1990. május folyamán
Az ötvenes évek elején öngyilkos lett Nagyváradon dr. Nyiszli Miklós, a Mengele boncoló orvosa voltam című dokumentum értékű könyv szerzője. Amikor öngyilkos lett, sokan azt gondolták, hogy Nyiszli nem tudott tovább "együttélni" auschwitzi emlékeivel. Jóval később derült ki, hogy Nyiszli a román hatóságok zaklatása elől menekült az öngyilkosságba. Meg akarta írni ugyanis a romániai zsidóság drámáját. Azokról a vérengzésekről akart írni, amelyeket tagadott minden román. - Ezután olyan könyvek születtek, amelyek tagadták a zsidóüldözést. Ennek egyik fő képviselője Oliver Lustig volt, aki Exceptie? Da, a fost o exceptie! /Kivétel? Igen, kivétel!/ című munkájában hamis képet festett a román politika makulátlanságáról. Ez a hang vált a hivatalos román ideológia alapjává. A romániai zsidóüldözés történetét híven megírta Matatias Carp háromkötetes munkájában /Cartea neagra suferientele evreilor din Romania, 1946 = Fekete könyv. A romániai zsidóság szenvedései/, amely Bukarestben jelent meg. Jellemző a könyv utóélete. A könyvet gyorsan indexre tették. A könyv példányait összeszedték, házkutatások során elkobozták, sőt a román titkosszolgálat emberei ellopták a példányokat a világ nagy könyvtáraiból. Carp ugyanis a valóságról beszélt a román propagandával szemben. Munkájában megállapította: "Ellentétben a legtöbb érintett európai állammal, Romániában annak a 450 ezer zsidónak a szenvedését, akik közül 350 ezret meg is gyilkoltak, nem a német kényszer idézte elő." A besszarábiai és a bukovinai mészárlásokat /1941 júliusában és augusztusában/ kizárólag románok követték el. /Ara-Kovács Attila: Antiszemitizmus és a romániai holocaust. = Erdélyi Magyarság (Budapest), máj. - 2. sz./1991. március 27.
Molnár János, azóta Szegeden élő könyvtáros, akkor református tiszteletes könyvet készül írni az erdélyi szamizdatról, az 1982-ben megjelent Ellenpontok című folyóiratról. Az Ellenpontok szerkesztője Ara-Kovács Attila volt /azóta Nagyváradról áttelepült Magyarországra/, munkatársa Tóth Károly Antal nagyváradi tanár volt, akinek azután el kellett hagynia az országot. Szőcs Géza is tagja volt a szerkesztőségnek. Letartóztatásuk után Tóth Károly Antalt, feleségét és Szőcs Gézát megverték. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./ 1991. június 1.
Az RMDSZ kongresszusa utáni helyzetet elemezte Ara-Kovács Attila. Az RMDSZ-en belül két alapáramlat alakul ki: a lavírozó politikacsináló alkotják az RMDSZ bukaresti magját. Velük szemben Erdélyben lassan megteremtődik egy új politizáló réteg, nyelveket beszélő, liberális fiatal szakértők személyében. A bukarestiek a fontolva haladók. Programjuk azonban tekintettel a romániai kisebbségellenes közállapotokra - hasonlóképpen utópikusnak látszik, mint az "erdélyi ellenzék" radikalizmusa, állapította meg Ara-Kovács Attila. Az erdélyi fiatalok Szőcs Géza mögé álltak, ő azonban képtelen volt a kolozsvári RMDSZ-központot működő intézménnyé tenni. Ara-Kovács Attila szerint a Szőcs Géza által hangoztatott államalkotó nemzet, társnemzet kategóriái populizmusnál alig többek. A kongresszus után egyértelművé vált, hogy, hogy a mozgalom vezetését kész átvenni egy fiatal és képzett értelmiségi réteg, köztük Kolumbán Gábor, Patrubány Miklós, Szilágyi Zsolt, ifj. Toró Tibor, Zsigmond László. /Ara-Kovács Attila: Az RMDSZ második kongresszusa. Hány lépés előre, hány lépés hátra? = Beszélő, jún. 1./1991. július 18.
Kertész Lóránd jelenleg Montrealban egy fejlesztési iroda elnöke, azelőtt Nagyváradon élt. A Kelet-Nyugatnak adott interjúban beszámolt az Ellenpontokban való részvételéről. Hangsúlyozta, hogy szűk kör tette volt az Ellenpontok. "Az Ellenpontokat Szőcs Géza, Ara-Kovács Attila és Tóth Károly szervezte, szülte, csinálta." Az Ellenpontok Nagyváradhoz kötődik, az erdélyi szamizdat Tóth Károly lakásán készült. 1982. nov. 7-én jelentek meg a rendőrök Kertész Lóránd lakásán, házkutatást tartottak és bevitték őt, az öccsét és édesanyját is. Tóth Károlyt megverték a Securitate vallatói. A nyilvánosság segítette őket. Magyarországon hetvenegy neves értelmiségi írásban tiltakozott a kormánynál az erdélyi letartóztatások ügyében. Az Egyesült Államok kongresszusán is szóba került az Ellenpontok szerkesztőivel kapcsolatos rendőrségi eljárás. Kertész Lóránd 1983-ban kivándorolt Kanadába. /Tar Károly: Bontották a hallgatás falát? = Kelet-Nyugat (Nagyvárad), júl. 18./ 1991. augusztus 15.
Az Ellenpontok magyarországi értékelésének erdélyi visszhangjával foglalkozott a Szabadság, több rádióadást és cikket felidézve. A Kossuth Rádió Gondolat-jel című, júl. 14-i adásában Lantos Gabriella beszélgetett Molnár Jánossal. Molnár János szerint azok kezdték az ellenzéki tevékenységet, akiket kisemmiztek a hatalomból. Így történt ez Erdélyben is. A filozófiát végzett Ara-Kovács Attila munkanélküli volt, Tóth Károly tanár másként gondolkodása miatt nem tudott bejutni a köztudatba. Maga Molnár a kulturális élet peremén élt. Szőcs Géza akkor kapcsolódott be, amikor elvesztette állását. Molnár hangsúlyozta másságukat. Szerinte Király Károly és Sütő András is nagyon sokáig talán csak a reformkommunizmusig mentek el. Sütő végül elvileg támogatta a lapot, de tevőlegesen nem akart benne részt venni. Molnár János még azt is megállapította, hogy az RMDSZ-t mindinkább ugyanazok az emberek vezetik, akik korábban. Marosi Barna cikkében visszautasította azt, hogy az Ellenpontok egykori munkatársa, Molnár János elítélte Sütő András szemléletét. Sütő András maga is elutasította Molnár János értékelését, a Népújság hasábjain. Kozma Szilárd a sepsiszentgyörgyi Európai Időben készített interjút Molnár Jánossal, aki családjával együtt Szegeden él és a Soros Alapítvány támogatásával dolgozik az Ellenpontok történetét feldolgozó könyven. /Az Ellenpontok ürügyén? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15. - Marosi Barna írása: 652. sz. jegyzet.1992. március 5.
Virgil Magureanu, a román titkosszolgálat, az SRI vezetőjével Ara-Kovács Attila készített interjút. Az SRI 1990. márc. 26-a óta működik. Magureanu kijelentette, hogy a régi Securitate apparátusát alaposan megtisztították, csak a 20 %-ukat vették át. Nem vették át a Securitate régi ügynökhálózatát. A szervezetben magyarokat is alkalmaznak. Ara-Kovács Attila elmondta: Chisinauban egyértelmű jeleit látta annak, hogy Románia részt vesz az ottani civilszolgálatok kiépítésében. Mióta működnek együtt? Virgil Magureanu elmondta, hogy a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozik a Moldovai Köztársasággal való együttműködésük. Magureanu cáfolta azt, hogy lehallgatnak, illetve követnek embereket, kivéve azokat, akiknek a tevékenysége feltűnő módon veszélyezteti a nemzetbiztonságot. /Ara-Kovács Attila: Exkluzív interjú a román titkosszolgálat vezetőjével. = Magyar Hírlap, márc. 5./1992. augusztus 6.
A 900 éves Nagyvárad idei Varadinum ünnepségeiből nem hiányoztak az alkalomhoz kapcsolódó könyvek sem. A Szent Lászlóról szóló irodalomból ad válogatást az egyik könyv: Sanctus Ladislaus rex - Kalendarium Varadinum 1192-1992 /Literatus Kiadó, Nagyvárad, 1992/, a másik a régi templomokat idézi fel Marián Antal kiváló fotóival, megjelenését a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány támogatta, a ságvári nyomdából került ki: Magyar egyházak és gyülekezetek Nagyváradon /Kiadja a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, szerkesztették: Veres Kovács Attila és Szilágyi Aladár/. Robotos Imre munkájának címe A Vér városa: Nagyvárad /Művelődéstörténeti tükör, Csokonai Kiadó, Debrecen, 1992/. Szinte emberfeletti munkát végzett Bálint István János, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa, aki korábbi munkájához /Kincses Kolozsvár/ hasonlóan szemelvények tükrében mutatta be Szent László városát, Nagyváradot. Egyedül a felsorakoztatott forrásmunkák száma meghaladja az ezret! Az értékes kiadvány címe: Boldog Várad /Szerkesztette: Bálint István János, Héttorony Kiadó, Budapest, 1992/. /Kelet-Nyugat (Nagyvárad), aug. 6., III. évf. 1.sz./1993. január 10.
Nagyváradon jan. 10-én az egykori szerkesztők közül Szőcs Géza és Ara-Kovács Attila emlékezett a tíz évvel ezelőtti erdélyi szamizdat folyóiratra, az Ellenpontokra. /Az Ellenpontok Váradon. = Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 7., Orient Expressz (Bukarest), jan. 29./1993. május 14.
Az erdélyi szamizdat folyóiratra, az Ellenpontokra emlékeztek Nagyváradon, idén jan. 10-én. Az Ellenpontok szerkesztője, a ma ccban, Göteborgban élő Tóth Károly írta meg helyesbítéseit a folyóirat történetéről. Ara-Kovács Attila régi szerkesztőtársával ellentétben leszögezte, hogy az Ellenpontokat minden változtatás nélkül kellene újraközölni. /Tóth Károly Antal: Erdélyi szamizdat. Az Ellenpontokról pontosan. = Köztársaság (Budapest), máj. 14. ? 19. sz./1994. augusztus 18.
Ara-Kovács Attila figyelmezetett: az Egyesült Államok katonai együttműködést szorgalmaz Romániával, Bill Clinton elnök is felülvizsgálja eddigi elutasító álláspontját és találkozni fog Iliescu elnökkel, erre figyelni kell az erdélyi magyarság vezetőinek. /Magyar Narancs, aug. 18./ 1994. szeptember 7.
Sepsibükszádon tartották meg aug. 25-28-a között az Erdélyi Kárpát Egyesület /EKE/ harmadik vándortalálkozóját. Az első Torockószentgyörgyön volt 1992-ben, a második Kőrösréven 1993-ban. Az idei találkozó szervezője a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület, az EKE társegyesülete volt. Imecs László országos elnök tartott beszámolót. Az egykori 18 menedékházas EKE-vagyonból semmit sem tudtak visszaszerezni. Megválasztották az új vezetőséget. Elnök Dukrét Géza /Nagyvárad/ lett, az alelnökök: Kovács Attila /Brassó/, Máthé Gyula /Kolozsvár/. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./ 1994. szeptember 22.
Ara-Kovács Attila a létező kilenc román titkosszolgálat egyikét, az UM 0215-öt, a katonai titkosszolgálatot ismerteti. 1990. febr. 1-jén jött létre, Gelu Vican Voiculescu vezetésével. Akkor Voiculescu 400 volt tisztet gyűjtött össze, akik korábban a Securitate katonai titkosszolgálatánál dolgoztak. Több vezetőcsere volt az UM 0215 élén. Petre Roman akkori miniszterelnök igen elégedett volt az UM 0215-nek az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményekben játszott diverziós szerepével. 1990. jún. 15-én, amikor Bukarestben bányászok támadtak a tüntetőkre, elfogtak két UM-es tisztet, akik Ioan Ratiu ellenzéki vezető lakására behatoltak és onnan bizalmas iratokat tulajdonítottak el. A szervezet tevékenysége bebizonyosodott a fővárosban, illetve Bacau városában történt újfasiszta provokáció megszervezése kapcsán, illetve ellenzékieket kompromittáló diverziós cselekményekben. 1992-ben a szervezet létrehozója, Voiculescu elhagyta az országot, Románia tuniszi nagyköveteként kényszerűen kívülrekedt a politikai harcokból. 1993 februárja óta Dan Gheorghe vezérőrnagy irányítja az UM 0215-öt, aki elismeri az SRI felsőbbségét, erre utalnak azok a lapértesülések, melyek szerint a szervezet valamennyi információját az SRI komputeres adatbázisának rendelkezésére bocsátotta. A két szervezet között munkamegosztás van: az UM 0215 végzi a piszkos feladatokat, amelyeket az SRI nemzetközi kapcsolatai miatt nem vállalhat. Ilyen például a nemzetiségek megrendszabályozása. /Magyar Hírlap, szept. 22./ 1994. december folyamán
Az Erdélyi Kárpát Egyesület /EKE/ újraalakulása óta III. vádortáborát tartotta meg, most Sepsibükszádon, aug. 25-28-a között. A tisztújítás eredményeképpen megerősítették a vezetőket. Elnök: Dukrét Géza /Nagyvárad/, alelnökök: Máthé Gyula /Kolozsvár/, Kovács Attila /Brassó/ Imecs Lászlót örökös tiszteletbeli elnökké választották. /Erdélyi Gyopár (Kolozsvár), 1994/6/1995. január 19.
Tőkés László püspök nem szorult kisebbségbe. "Az erdélyi magyarság túlnyomó többsége még ma is osztja Tőkés véleményét" -írja Ara-Kovács Attila. Legitimitása abból fakad, hogy "nem képes felülemelkedni az erdélyi magyarság hétköznapi sérelmein." Ara-Kovács Attila szerint "könnyebb lenne az élete, ha az erdélyi magyarság választott vezetői - Tőkést is beleértve - figyelembe vennék, hogy Magyarország és a kisebbségi magyarok viszonya nem csak egyoldalú, kizárólag Budapest számlájára írandó felelősségvállalások halmaza." Az erdélyi magyar radikalizmus képviselői beláthatnák: nincs mód olyan "nemzeti"egységre, mint a román társadalomban. Akkor is, "ha még nem született olyan érzékeny lélek, amelyik Csurka Istvánt képes lenne megkülönböztetni Gherorghe Funartól, vagy Für Lajost a román parasztpárti politikustól", aki még nem értesült arról, hogy "nemzetének fiai éppoly póri módon jönnek a világra, mint mindenki más." Ara-Kovács szerint az erdélyi magyarok nem kis része "olyan magyar politikusokban véli felfedezni jogainak igazi védelmezőit, akik - ha tehetnék - vérbeli román állapotokat teremtenének Magyarországon is. Minthogy máshoz nem értenek." - A Tőkés László elleni lépések igazi elindítója Csiha Kálmán kolozsvári református püspök, aki a nyolcvanas években gyenge embernek bizonyult, ezért Tőkés László "sem tudta türtőztetni magát, kicsinyes és személyeskedő támadásokkal vett elégtételt Csiha Kálmánon, aki ráadásul édesapját ütötte el a kolozsvári püspöki széktől." A cikkíró megjegyzi: "Ezen az emelkedett szinten zajlik tehát az erdélyi magyar önszerveződés és érdekvédelem." Lett volna szándék az RMDSZ-ben "hogy egy átfogó program keretében igyekezzenek meghaladni az etnopolitikai monomániákat", ezt a radikálisok megtorpedózták. - Ara-Kovács Attila tehát az okvetetlenkedő radikálisok közé sorolja Tőkés Lászlót, egyúttal kirohan Csurka és Für ellen. /Magyar Narancs, jan. 19./ A parasztpárti politikus: Corneliu Coposu.1995. június 28.
Romániában egymással versengő paramilitáris szervezetek működtetnek titkosszolgálatokat, amelyeknek nincs intézményes ellenőrzése. Virgil Magureanu kijelentette: ideáljának a két világháború közötti királyi Sigurantát tekinti, és annak struktúráját igyekszik feléleszteni a Román Hírszerő Szolgálat /SRI/ mai szervezetében. Franjo Tudjman horvát elnök a titkosszolgálat élére saját fiát, Miroslav Tudjmant nevezte ki. Az egyik legfontosabb román titkosszolgálat, az SPP, az elnökség mellett működő testőrszolgálat, védelmi szolgálat, melynek vezetője Dumitru Iliescu vezérőrnagy, Iliescu elnök unokatestvére. /Ara-Kovács Attila: Titkosszolgálatok Kelet-Európában. Régi eszközök, mai célok. = Magyar Narancs, jún. 29./1995. július 6.
A mintegy százezer emberrel dolgozó, 63 vállalatot foglalkoztató román fegyvergyártó ipart sorozatos sztrájkok rázták meg idén. A Brassó melletti IAR Ghimbav üzem francia szabadalom alapján Puma helikoptereket gyárt, 1994-ben 25 darabot rendelt ebből a típusból Szaud Arábia. Ezt követően azonban szélnek eresztették az adminisztratív gárdát. Legutóbb azonban Gheorghe Tinca hadügyminiszter Washingtonban aláírt egy szerződést, ennek értelmében ez a Brassó melletti cég az amerikai Bell Helicopter Textron vállalattal együtt 1999 és 2005 között összesen kétszáz Cobra helikoptert állít elő, fele-fele arányban, mindkét ország haderejének igénye szerint. Amíg a Puma védelmi jellegű volt, addig a Cobra kifejezetten támadó típusú gép. Az új román stratégia már újra valamiféle "középhatalmi státusról" szól, ez Lengyelország és Románia részére különleges politikai szerepet szán. A román vezetés körében idegességet váltott ki Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter Moldovába tett útja, illetve a Dnyeszter melletti orosz támaszpont létrehozásának bejelentése. /Ara-Kovács Attila: Katonadolgok Bukarestben. = Magyar Narancs, júl. 6./1995. július 27.
Vedlik a koalíció, állapítja meg cikkének címében Ara-Kovács Attila. A szélsőséges Románok Nemzeti Egységpártja /RNEP/ támadja Melescanu külügyminisztert, menesztését követeli, hozzátéve, hogy helyébe nevezzék ki a Gheorghe Funar jobbkezének tartott Ion Gavra szenátort. Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Pártja a hadsereget vette célba, támadva Gheorghe Tinca hadügyminisztert és Iliescu elnököt. A Ziua bukaresti lap Iliescu elnököt támadja, azt állítva, hogy az államelnök KGB-s ügynök volt. Nem lehet tudni, kik állnak a Ziua akciója mögött. Ez a támadás viszont érinti a jelenlegi biztonsági szolgálat, az SRI főigazgatóját, Virgil Magureanut. Elképzelhető, hogy emögött olyan titkosszolgálat áll, amely maga köré gyűjtötte a Ceausescu-korszak elbocsátott ügynök-légióját és csak alkalomra vár, hogy Magureanu - illetve Iliescu - orra alá borsot törjön. A szabad gondolkodású értelmiség, amelynek reprezentánsa a Ziua főszerkesztője, Sorin Rosca Stanescu és a volt titkosszolgálati nomenklatúra összefogjon, ez romániai vonatkozásban nem is olyan abszurd dolog. - Hírek szerint júl. 12-én titkos találkozót tartott a kormányzó párt, a Társadalmi Demokrácia Pártja és a Román Demokrata Konvenció vezetősége. A Konvenció főereje, a Kereszténydemokrata Nemzeti Paraszpárt mindig hűségesen kiszolgálta a jelenlegi vezetést. /Magyar Narancs, júl. 27./1995. szeptember 28.
A calugareni "ütközet" négyszázadik évfordulóján színes áltörténelmi dáridóra hívta a nemzetet a koalícióban részt vevő Nagy-Románia Párt szenátora, Adrian Paunescu, aki már Ceausescu idején is rendezett hasonló emlékező ünnepeket. Az ünnepelt győzelem valójában vereség volt, az új korban Vitéz Mihályra keresztelt olténiai vajda menekült a törökök elől, nemhogy üldözőbe vette volna őket. A felmentő seregként érkező Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem székelyeivel a Duna felé fordította a törököket. Erről az ünnepségen nem esett szó, a célzásokban magyarok inkább megtestesítői voltak az ellenségnek, mint a törökök. A párhuzamosan szervezett másik monstre rendezvény a bécsi döntés 55. évfordulója volt. Korábban is igyekeztek minél több magyarellenes könyvet kiadni, a külügyminisztérium elöntötte velük a világ könyvtárait, nagyvonalú összegek ösztönözték a nagy nyugati lapok munkatársait, hogy segítsék hozzá a szóban forgó műveket a halhatatlansághoz. Ilyen könyv a nemrég született Meghurcolva saját hazájában című, amely angolul, németül és franciául látott napvilágot. Kiadója a bukaresti polgármesteri hivatal, pénzt a magyar honvédséggel békepartnerséget vállaló hadügyminisztérium biztosított. A kötet az 1989-90-es periódust ismerteti, a székelyföldi népítéleteket és a marosvásárhelyi eseményeket, bemutatva a magyarság románellenességét, agresszivitását. 1990-ben is megjelent egy összefoglaló a magyar revizionizmus történetéről A magyar impérium fantazmagóriája és az Európa Ház címmel. A szerző, Raul Sorban közismert volt erdélyi értelmiségi körökben, nem annyira művészettörténészként, hanem besúgói minőségében. - Iliescu elnök "Románia az igazság óráján" című memoárkötete a hazai kiadás után gyorsan megjelent külföldön is, nyelvenként ötvenezer példányban, terjesztését a román diplomáciai testületek vállalták, ajándékozás formájában. Iliescu kötetében románosítani akarja az 1989-es eseményeket, a magyarokat alig említi, inkább szerepük anarchisztikus jellegét emeli ki. /Ara-Kovács Attila: Románia: új könyvek. = Magyar Narancs, szept. 28./1995. november 15.
Az Erdélyi Napló folytatja a Securitate Fehér könyvéből vett részletek közlését, most magyar írókról, értelmiségiekről közöl feljegyzéseket. Visszatérő jellemzés, hogy nacionalista az író /Sütő András, Bálint Tibor, Kányádi Sándor stb./. Ion Lancranjan Vélemény Erdélyről című könyve miatt nagy volt a felháborodás 1982-ben, erről is születtek securitate-feljegyzések. - A könyvben viszont egy szó sem esik az Ellenpontokról, szerkesztőinek /Tóth Károly, Szőcs Géza. Ara-Kovács Attila/ letartóztatásáról, Huszár Sándor elüldözéséről. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 15./