udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
23
találat
lapozás: 1-23
Névmutató:
Kozma Béla
1993. június 10.
Marosvásárhely híres iskolájának, a Bolyai Farkas Líceumnak egykori diákjai világtalálkozóra készülődnek, hogy tisztelegjenek régi iskolájuk előtt. Az iskola 1557-ben nyitotta meg kapuit. 1956-ban írták föl z 1991-ben fölavatott iskolaépület homlokára a Bolyai Farkas nevet, aki majdnem ötven éven át tanított az iskolában. /Kozma Béla: A Bolyaiak szelleme. Világtalálkozó Marosvásárhelyen. = Magyar Nemzet, jún. 10./2002. augusztus 26.
Augusztus 24-én Marosvásárhelyen a IV. Öregdiák Világtalálkozó részvevői ellátogattak a Bolyai Múzeumba, ahol Spielmann Mihály főkönyvtáros a Bolyai-kéziratok sorsáról beszélt. Az Öregdiákok Baráti Körének nevében Mátyás Zoltán számolt be arról, hogy gyémánt-, arany- és hűségfokozatú oklevéllel tüntetve ki azokat, akik jeles tettekkel, sikeres pályafutásukkal öregbítették az iskola hírnevét, vagy erkölcsileg illetve anyagilag támogatták az iskolát. A neves Bolyai-kutatók közül dr. Kozma Béla, dr. Kiss Elemér és dr. Weszely Tibor gyémánt Oláh Gál Róbert, Oláh Anna és T. Tóth Sándor, az iskola ma 90 éves egykori igazgatója aranyfokozatot kapott. A továbbiakban oklevéllel ismerték el mindazoknak a volt bolyais diákoknak a tevékenységét, akik tudományos illetve művészeti téren alkottak maradandót, akik kimagasló közéleti szerepet töltöttek, töltenek be. Gyémántfokozatú oklevelet nyújtottak át dr. Csiha Kálmán nyugalmazott püspöknek, dr. Sárpataki János nyugalmazott esperesnek és Tőkés Eleknek, akik elősegítették a Református Kollégium újraindulását. Az utolsó napon az emléktáblák leleplezése, a díszterem, sportpálya és tornacsarnok névadó ünnepsége, valamint koszorúzás után felolvasták a zárónyilatkozatot. Kiss József nyugalmazott tanár emlékezett az évtizedekig rejtegetett, megsemmisítésre ítélt emléktáblákról és a táblák méltó helyükre való visszahelyezéséről. Augusztus 25-től a Bolyai Farkas Líceum díszterme Bolyai János nevét viseli, a sportcsarnokot és a sportpályát a nagy hírű iskola két volt tanáráról, Horváth Andrásról illetve Fülöp Györgyről nevezték el. Horváth András (1911-1951) a "mozogj, sportolj, fejleszd magad harmonikusan!" életelvét tarisznyálta útravalónak minden tanítványa számára. Fülöp György tanár (1921-2001) életének több mint felét iskolája falai között töltötte el. A zárónyilatkozat szerint az oktatók és diákok sorából kiemelkednek a világhírű tudósok, Bolyai Farkas és fia, Bolyai János. Az iskola épületét, anyagi javait 1948-ban államosították, majd 1960-tól kezdődően fokozatosan egyre több román tannyelvű osztályt telepítettek az intézménybe, a magyar osztályok számának csökkentésével párhuzamosan. Felhívnak mindenkit, hogy az iskola magyar tannyelvű státusa visszaállításán és ennek a jellegnek megőrzésén munkálkodjon. A IV. Bolyai Világtalálkozó záróakkordjaként koszorúzási ünnepségekre került sor. /Antalfi Imola, Bodolai Gyöngyi, Korondi Kinga: Véget ért a IV. Öregdiák Világtalálkozó. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 26./2005. május 5.
Marosvásárhelyen a Bolyai Napok előestéjén a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum öregdiákjainak baráti köre hívott meg minden érdeklődőt évi emlékünnepségére, amelyen az idén az intézmény főiskolává válásának 287. évfordulóját ünnepelték meg az egybegyűltek. 1993-tól kezdődően, az évenkénti emlékünnepségen az iskola egy-egy kimagasló, egykori pedagógusáról, annak életéről, munkásságáról tartanak előadást. Idén az időnap előtt elhunyt dr. Kozma Béla, egykori igazgatóról Kiss József nyugalmazott pedagógus beszélt. Dr. Kozma Béla Bolyai Farkas aforizmáiból 1700-at gyűjtött össze, számos dolgozatot, tanulmányt írt a polihisztorról, a Bolyaiakról írta doktori dolgozatát, neki köszönheti az iskola, hogy felvehette Bolyai Farkas nevét. Kozma Béla írta meg az intézmény monográfiáját is. A kommunista hatalom eltávolította ezt a kiváló embert: „Dr. Kozma Béla a város bármelyik iskolájában taníthat, kivéve a Bolyait” – hangzott a párthatározat. Jóval később doktorátusa és érdemei ellenére is csak versenyvizsgával kerülhetett vissza a Bolyaiba. De addigra már megtört emberré vált. Tönkretették. Ezután Sebestyén Mihály történész tartott előadást az iskola 1718-as rangemeléséről, a Schola Particula státusról, a korabeli tanítási rendről és a Teleki Tékában fellelhető gazdag kollégiumi könyvtárról. /Nagy Botond: Bolyai-történelem kezdőknek, haladóknak... = Népújság (Marosvásárhely), máj. 5./2006. november 18.
1956. november 17-én hangzott el először hivatalosan, hogy az 1952-től Iosif Ranghet középiskola új nevet kap: Bolyai Farkas Középiskola lett. A líceum akkori igazgatója, Kozma Béla kitartásának köszönhetően sikerült elérni, hogy az oktatási intézmény Bolyai Farkas halálának 100. évfordulóján volt hírneves tanárának nevét vegye fel. Az akkori esemény 50. évfordulóján, november 16-17-én a mostani tanárok, diákok és az öregdiákok ünnepeltek. Az iskola tanulói tartottak szimpóziumot a két Bolyairól, majd a műsorban helyet kapott a néptánc és a reneszánsz zene is. Az ünnepség résztvevői megkoszorúzták a líceum udvarán, valamint a Bolyai téren levő szobrokat, illetve a temetőben a két Bolyai és dr. Bernády György városépítő polgármester sírját, továbbá dr. Kozma Béla emléktábláját. /Vajda György: Ünnepség a Bolyaiban. A névadásra és Kozma Bélára emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./2007. augusztus 28.
Marosvásárhelyen a Református Kollégium fennállásának 450. évfordulója alkalmat nyújt arra, hogy felidézzék azokat, akik életükkel fizettek azért, mert szembeszálltak az önkényuralommal vagy az embertelen diktatúrák végeztek velük. Török Jánost a Mack József által szervezett összeesküvésben vállalt szerepe miatt 1854. március 10-én kivégezték a marosvásárhelyi Postaréten. A Székely Vértanúk emlékműve lett a Maros megyei magyarság március 15-i megemlékezéseinek a színhelye. Az iskola két izraelita vallású volt diákját, Tischler Mártont és dr. Farkas Róbertet Auschwitzba hurcolták és elpusztították. Kincses Előd olyan személyiségekről emlékezett, akiket személyesen ismert és akik a kommunista diktatúra, sőt a posztkommunista utóvédharc áldozatai lettek. Nemes Károlyt az új hatalom az iskola igazgatói székébe ültette. Élete legnehezebb döntését Székely János írta meg A nyugati hadtestben. Nemes Károly azért került a Szekuritáté karmai közé, ahonnan csak halálos betegen szabadult, mert amikor a magyar tábori csendőrök szeme láttára a kivégzőosztag megtagadta halálraítélt katonaszökevény falustársának főbe lövését, jól döntött. Magyar királyi hadnagyként tisztában volt azzal, hogy a parancsmegtagadás valamennyi emberének felkoncolását vonta volna maga után. Ekkor tette meg a sorsdöntő lépést: azért, hogy többi katonájának életét megmentse, ő hajtotta végre a halálos ítéletet. Tanár- és hadnagytársa, Pálffy Antal, a hadbírósági tárgyaláson karakánul védelmezte Nemes Károlyt. A Szoboszlai-kirakatperben 11 embert végeztek ki, köztük Dr. Kónya Istvánt. Moyses Márton Kincses Előd osztálytársa volt, 1959-ben érettségiztek. 1956 őszén nem tudták, hogy miért került osztályunkba Moyses Márton. Csak a rendszerváltozás után tudták meg azt, hogy Kozma Béla igazgató embermentő akciójáról volt szó. Moyses ugyanis Magyarországra próbált szökni azért, hogy harcoljon a magyar forradalomban. 1960-ban, elsőéves egyetemistaként Kincses Előd Emese húgával egy előadóteremben ültek, amikor mindenki szeme láttára elhurcolta Moysest a Szekuritáté. A politikai foglyokat 1964-ben amerikai nyomásra kiengedték, de ő csak 1967-ban szabadult. Szabadulása után tovább üldözték, nem kapott megfelelő állást, kitűnő képességei ellenére nem tanulhatott tovább. A rendszer elleni tiltakozásként 1970-ben a brassói RKP-székház előtt felgyújtotta magát. A felületes kórházi ellátás következtében az égési sérülésekbe belepusztult. Visky Árpád színművészt sokan ismerték és elismerték rendkívüli tehetségét. A sepsiszentgyörgyi színházhoz került, összeszólalkozott két szekus tiszttel. Ezért államellenes izgatásért öt évre ítélték, másfél év után kegyelemmel szabadult. Többet nem engedték színpadra, 1986. január 12-én a városszéli erdőben felakasztva találták. Azóta is kérdéses: önkezével vetett véget életének vagy idegenkezűség is közrejátszott? Hegyi Lajos matematikus 1989. december 22-én a marosvásárhelyi Grand Szálló előtti gyilkos sortűz egyik halálos áldozata volt. Ismerői szerint egy rendkívüli tehetségű fiatalembert pusztítottak el a román hadsereg golyói. A gyilkos sortüzet parancsoló Cojocaru tábornok azóta sem felel a hat halottért. Ugyanúgy nem tesz semmit felelősségre vonásáért a(z) (i)gazságszolgáltatás, mint ahogy 1990. fekete márciusa miatt sem. Ez a helyzet felveti a politika, az RMDSZ felelősségét is! Hogyan lehetséges az, hogy a hét halottal járó bukaresti bányászjárásért és az 1989 decemberi sortűzért folyik a büntető eljárás, a marosvásárhelyi gyilkos sortűzért nem felel senki? Toszó Árpád mérnök 1954-ben érettségizett. Temesváron, 1989-ben, Tőkés László közeli munkatársa és védelmezője volt, ezért a szekuritáté célkeresztjébe került. A fordulat után pedig határozottan követelte anyanyelvi jogainkat, iskoláinkat, a temesvári sortüzek felelőseinek megbüntetését. Azért, hogy elhallgattassák, 1990 május végén tőrbe csalták és félholtra verték. Egy hónapra rá Budapestre került a Honvéd kórházba. Külső kényszerítő körülmények miatt felesége hazaszállította Temesvárra, ahol barátai szerint gyanús körülmények között, 1992 júniusában meghalt. A mártírok megérdemelnék azt, hogy az iskolánk udvarán vagy a Bolyaiak szobra mellett egy, a nevükkel megjelölt kopjafa őrizze emléküket. /Kincses Előd: Az iskola mártírjai. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 28./2007. december 6.
Eredményes évet zárt Marosvásárhelyen a Református Kollégium Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Köre, hangzott el Kirsch Attila beszámolójában a múlt hét végén megtartott évi közgyűlésen. A baráti kör elnöke sikeresnek nevezte az ötödik világtalálkozót, amelyen a gazdag program mellett az öregdiákok kezdeményezésére került vissza az egykori angyalos címer az iskola homlokzatára. A világtalálkozó alkalmából kiadták az évfolyamok tablóját tartalmazó könyvet, emléktáblát avattak (hat egykori tanár plakettje készült el Mátyás Zoltán támogatásával), s a tornacsarnokban a volt diákok munkáiból összeállított kiállítás is sikeres volt. A baráti kör tervei között szerepel többek között a Bolyai Farkas és Bolyai János polihisztor- és informatikadíj valamint a Kozma Béla irodalmi díj megítélésének és kiosztási körülményeinek véglegesítése, a tanári arcképcsarnok valamint az élsportolók emléktáblájának a kiegészítése, az iskola jubileumi évkönyvének a kiadása és a 2010-re tervezett hatodik világtalálkozó megszervezése. /(bodolai): Díjalapító öregdiákok... = Népújság (Marosvásárhely), dec. 6./2008. augusztus 1.
Messziről is jöttek, ki titokban, ki nyíltan Zágonba, a templom portikusában levő kicsi Mikes-szobába, amelyet az akkori lelkipásztor a hatalom tiltása ellenére hozott létre. Sokszor Beder Tibor volt Hargita megyei tanfelügyelő hozott pionírokat, és a lelkipásztorral csukott ajtó mögött tanították történelmünket. Aztán jött 1990, Mikes halálának évfordulója – összeült az akkori alpolgármester, Kiss József Kozma Béla lelkipásztorral, jöttek megyei vezetők, és összeállították a műsort. Az ünnepségen híres külföldi és hazai személyiségek vettek részt, köztük néhai Czine Mihály, Jókai Anna írónő, Kányádi Sándor költő, néhai Domokos Géza és Ács Zoltán, a holland Mikes Társaság akkori elnöke is. Ács Zoltán javasolta, alakuljon egy egyesület, ez mentheti meg a kastélyt és a Mikes korabeli műemlék gabonást. Így indult a Mikes Kelemen Egyesület útjára. Később az imateremben gyűltek össze jó néhányan, összegyűlt a bejegyzéshez szükséges pénz, a jegyzőkönyvet Csoma Antal magyar szakos tanár vezette. Komoly vita volt a kastély befejezéséről, elhangzott, hogy kellene valaki, aki egyelőre fél normával átvenné a már érkező berendezéseket, és egyáltalán, felügyelné a dolgokat. Kozma Csilla javasolta Kocsis Tündét, aki Borosnyón tanított, és szeretett volna hazakerülni. Szépen indult minden, Orbán Árpád a konyhát is ellátta bútorral és edényekkel. Létrejött a Kiss Manyi-emlékszoba, azután a Csutak Vilmos-emlékszoba is. A sokat emlegetett kultúrmunka idegenvezetésből állt, amit Kocsis Tünde végzett, de egyéb megmozdulás nem volt. /Kozma Csilla, Zágon: A Mikes-múzeumról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 1./2008. december 10.
Marosvásárhelyhez szorosan kötődő két világhírű tudós, Bolyai Farkas és Bolyai János emlékének ápolására több fontos esemény történt. A Bolyai család ősi fészkének számító Bólyán, Farkas halála 152. évfordulójának napján, november 20-án leplezték le a nagy tudós mellszobrát. A szobrot a Bólyából elszármazott, jelenleg Németországban élő Torpai Imre javaslatára a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Honvéd Alapítványa adományozta Bolyai Farkas szülőfalujának. A szobrot Árvai János szobrászművész alezredes készítette. Az avatóünnepség főszervezője a nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület elnöke, Szombatfalvi-Török Ferenc volt. Bólyán ma már Bolyai-emlékszoba, Bolyai János és Bolyai Farkas mellszobrai, valamint emléktáblák jelzik nagyságukat. Bolyai János születésének közelgő évfordulóján, december 15-én – Csegzi Sándor alpolgármester szervező munkájának köszönhetően – Marosvásárhelyen az itt évenként működő Bolyai Alkotótábor két köztéri művét avatják fel a megyei kórház mellett kijelölt területen. Az ünnepi megemlékező sorozatot Kozma Béla A két Bolyai alakja a magyar szépirodalomban /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című értékes könyve tetézi. Kozma Béla, a könyv szerzője 2000. november 1. óta halott, és akinek mint akkori igazgatónak köszönheti a több mint 450 éves múltra visszatekintő iskola azt, hogy ma épületének homlokzatán Bolyai Farkas neve szerepel. A könyv kiadását Mátyás Zoltán anyagi támogatása tette lehetővé. /Weszely Tibor: Tisztelgés halhatatlanjaink emléke előtt. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./2010. október 30.
Az 1956-os forradalom hatása Háromszéken, a Magyar Autonóm Tartományban
Már-már székely karakterológiai jegyeket is felfedezhettünk abban, ahogyan a Székelyföld egyes régiói reagáltak a magyar forradalom és szabadságharc különböző eseményeire. Háromszéken, ahol az 1848—1849-es forradalomnak, önvédelmi harcnak kitörülhetetlen emlékei vannak, az elsők között indul el a szervezkedés.
Ugyanúgy a Csíki-medencében is, ahol a ,,forrófejű” székelyek az első híradásokra azonnal reagálnak. Nem véletlen, hogy Szoboszlay Aladár az 1956. október 26-a és november 2-a közötti fantasztikus útja során elsősorban Háromszéken és Csíkszeredában építi ki a bázisát, és a ,,főhadiszállása” — ha szabad ezt a kifejezést használnom — a háromszéki Torján van. Marosvásárhely, Szováta, a Sóvidék, a Gyergyói-medence, de Szászrégen környéke is a különböző szervezkedési kísérletek színtere. A mindig óvatosan és megfontoltan építkező Székelyudvarhelyen viszont nincs — legalábbis a Szekuritáté nem tudott róla — szervezkedés. Azok az ötvenhatos politikai elítéltek, akik a gyergyószárhegyi Páll László vezetésével a Volt Politikai Foglyok Szövetségének egyik erős szervezetét működtetik, a börtönből való szabadulás után telepedtek le a székely Athénban. E sorok írója tudatában van annak, hogy már-már a lehetetlenre vállalkozik, amikor egy rövid sorozatban próbálja összegezni mindazt, ami 1956. október 23-a és november 4-e között az akkori Magyar Autonóm Tartományban, illetve a ma Háromszék megyeként ismert kisrégióban történt. Éppen ezért csupán a legfontosabb, az olvasók által talán kevésbé ismert történésekre szorítkozom. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc — a hat év börtönbüntetésre ítélt, később Kossuth-díjjal kitüntetett Páskándi Géza író szerint: nemzeti szabadságharc — jelentőségét hatalmas, szinte áttekinthetetlen irodalom méltatta és méltatja. ,,Az 1956-os magyar forradalom — írja Békés Csaba történész — nemzeti történelmünknek az az eseménye, amely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ.” ,,Imponáló volt akkor — mondotta e sorok írójának az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász, az 1956 erdélyi mártírjai című, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában megjelent sorozatom harmadik kötetében bemutatott ENSZ-memorandum szerzője —, ahogy a világ a magyarokról beszélt. Számomra legemlékezetesebb a francia kommunisták viselkedése volt: a nemzetközi kommunista mozgalomból ismert nevű emberek egymás után léptek ki a pártból, mert nem tartották a párt politikáját a magyar ügyhöz méltónak. Hát nekünk ide kell csatlakoznunk! Mi is juttassuk el kérésünket, javaslatunkat, beadványunkat az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűléséhez vagy a Biztonsági Tanácshoz. Hogy megoldást találjanak az erdélyi kérdésre is, párhuzamosan a magyarországival.” Az 1956-os magyar forradalom valóban a határokon átívelő nemzeti összefogás legfelemelőbb példája volt, hiszen minden magyar — függetlenül attól, hogy éppen a világ mely részében és társadalmában élt — a másik helyett is hajlandó volt cselekedni, tenni. Ez volt az a világtörténelmi jelentőségű nóvum, amelyre addig alig volt példa az emberiség históriájában. A pragmatikus Nyugat, amikor határtalan lelkesedéssel fogadta a kétszázezer magyarországi menekültet — többnyire fiatalokat — nem csak a saját lelkiismeretét nyugtatgatta, amiért magára hagyta a magyar forradalmat, hanem egyben a csodálatát is így akarta kifejezni: egy kis nép szembe mert szállni a legyőzhetetlennek hitt Góliáttal, és halálos sebet ütött rajta! A mereven dogmatikus Nagy István író büszkén mesélte, hogy Olaszországban még a cipőpucoló is ingyen fényesítette ki a cipőjét, amikor megtudta, hogy magyar, még akkor is, ha erdélyi magyar. Olaszország számos városában utcákat neveztek el Magyarországról, a magyar forradalomról. Szükségesnek tartottam mindezt hangsúlyozni, hogy a háromszéki magyar olvasóban is tudatosodjék: csak egyetemes magyar forradalomról beszélhetünk, és joggal lehetünk büszkék mindarra, ami Magyarországon, az akkori Magyar Autonóm Tartományban, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, illetve vonzáskörében történt! Az erdélyi magyarság nagy-nagy odafigyeléssel és érzékenyen követte azt az erjedési folyamatot, amely Magyarországon 1953-tól az első Nagy Imre-kormány intézkedéseivel elindult, és törvényszerű volt, hogy a szovjet csapatok beavatkozásának hírére azonnal meghallották — az Illyés Gyulának tulajdonított találó metaforával szólva — ,,a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. Szülőfalumban, Korondon tizenkét éves gyerekként életem egyik legnagyobb élményeként éltem meg a magyarországi forradalmi események váltakozó alakulását. A nagyközség lakói éjjel-nappal azon a néhány rádiókészüléken csüngtek, amely recsegve közvetítette a Szabad Kossuth Rádió és a Szabad Európa Rádió adásait. Az esti fonókban a frontot, szovjet hadifogságot megjárt férfiak arról beszélgettek: hogyan lehetne átszökni a román—magyar határon, hogy akár fegyverrel a kezükben részt vegyenek a forradalom védelmében. Az 1989. decemberi rendszerváltás után a maga teljességében mutathattam be — dokumentumfilmben, tanulmányban —, hogy négy, 15—16 éves baróti középiskolás diák, Moyses Márton, Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János 1956. november elején valóban megpróbált átszökni a román—magyar határon. Közülük Józsa Csaba és Bíró Benjámin sikeresen át is jutott, elvergődtek Debrecenig. A szovjet tankokkal és fegyverekkel hatalomra juttatott Kádár-rezsim első döntéseinek egyikeként 1957. március 15-én — hogy örökre emlékezetükbe véssék az időpontot — visszaadták a román hatóságoknak. Gyorsított eljárással Bíró Benjámint három és fél, Józsa Csabát három év börtönbüntetésre ítélték. Moyses Mártont és Kovács Jánost kizárták az iskolából. Akkor még működött az erdélyi magyar értelmiség szolidaritása, dr. Kozma Béla, a Bolyai Farkas Gimnázium egykori legendás igazgatója és Szilágyi Margit tanfelügyelő a humán tárgyakból és reáliákból egyaránt kiváló Moyses Mártont valósággal átszöktette a 400 éves Református Kollégiumba. Itt érettségizett, I. éves kolozsvári egyetemi hallgatóként 1960. november 22-én előadás közben tartóztatták le. A rendszerellenes versei miatt 144/1960. szám alatt összeállított bűnügyi dosszié alapján a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1961. július 14-i tárgyalásán hét év börtönbüntetésre ítélte. Moyses Márton az egyetlen politikai elítélt talán az egész világon, aki — azért, hogy a smasszerek ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle — a rabruhájából kitépett erősebb szálakkal levágta a nyelvét. A periratban három cellatársa is saját kézzel írt vallomásában összegezte mindezt. Moyses Márton 1970. február 13-án Brassó főterén, a tartományi pártbizottság székháza előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát, így tiltakozott az erdélyi magyarságot és őt ért jogsértések ellen. Három hónapig tartó iszonyatos szenvedés után hunyt el. Az erdélyi magyarság a magyarországi erjedési folyamat fontos mozzanataként értékelte, hogy a budapesti központi pártlapban, a Szabad Nép 1956. szeptember 9-i számában megjelent Pándi Pál Közös dolgaink című beszámolója a romániai útjáról. Bár egyfajta idilli állapotról írt, a gondok egy részét sem hallgatta el: ,,A problémák jelentős része a Magyar Autonóm Tartomány státusával kapcsolatos. Ez ideig még nem jelent meg az autonóm terület alkotmánya, érezhetően nem alakult ki még ennek a politikai egységnek a végleges profilja. (...) Egy helyen például arról panaszkodtak, hogy a szabad nyelvhasználat szempontjából egyik legfontosabb helyen, a bíróságon több felelős beosztású hivatalnok nem ért magyarul, ami erősen akadályozza a tárgyalások zavartalan menetét. (...) Méltányos lenne a feliratok, hirdetmények, cégtáblák kétnyelvűségét biztosítani Kolozsvárott s mindenütt, ahol jelentős tömbben élnek magyarok. (Ma már ott tartunk: Kolozsváron a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy az erdélyi magyarság szellemi központjának ki- és bejáratainál — arra hivatkozva, hogy a magyarság részaránya nem éri el a lakosság húsz százalékát, csak 19 valamennyi százalék! — még szemszúrásból sincs magyar névtábla! — T. Z.) Itt tárták fel a kolozsvári Bolyai Egyetem különféle nehézségeit s azt a nem egészséges jelenséget, hogy falvakban és kisvárosokban gyakran mutatkozik aggodalom a magyar szülőkben, hogy vajon gyermekeiket magyar iskolába adják-e.” ,,Sokfelé panaszkodtak arról, hogy igen kevés magyar újságot, folyóiratot, könyvet küldünk a Román Népköztársaságba” — írja Pándi Pál. Akár ma is beutazhatná Erdélyt, s bizony számos területen nemhogy előrelépést, hanem súlyos gondokat tapasztalna. A Bolyai Tudományegyetemet felszámolták, Kolozsváron csak magyar intézményeken, lelkészi hivatalokon láthatunk magyar feliratot. Keleti Ferenc bukaresti magyar nagykövet összefoglalója szerint a Pándi Pál-cikk nagy visszhangot keltett a román politikai körökben. Lefordították román nyelvre, eljuttatták a számottevő politikai személyiségekhez, a Román Munkáspárt központi vezetőségében ankétszerűen is megtárgyalták az írást. ,,A román elvtársak — írja Keleti Ferenc nagykövet — a nemzeti kérdést általában megoldott problémának tekintik a Román Népköztársaságban. Azt elismerik, hogy helyi problémák adódhatnak az alsóbb szervek helytelen intézkedése következtében, de a Magyar Autonóm Tartomány s általában a romániai magyarság problémái elvileg helyes megoldást nyertek. E kérdések feszegetését a magyar sajtóban nem tartják helyesnek. A cikkel kapcsolatban már történtek konkrét intézkedések is...” Ugyancsak Keleti Ferenc nagykövet számolt be arról, hogy a Pándi-cikk nyomán az RMP központi vezetősége bizottságot küldött Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a Bolyai Tudományegyetem három fiatal tanárának, Tóth Sándor filozófusnak, Papp Sára irodalmárnak és Weiszmann Endre fizikusnak a nagy vihart kavart jelentését, amely ugyan a címében a korszak kliséit idézte — A magyar értelmiségi körökben jelentkező burzsoá-nacionalista befolyások elleni harc néhány problémája —, valójában tételesen megfogalmazták: Kolozsváron felütötte a fejét a régi/új nacionalizmus, amelyet a Román Munkáspárt nemcsak nem mérsékel, hanem hallgatólagosan támogat is. A három fiatal tanár azt is megfogalmazta: a Magyar Autonóm Tartomány 1952-ben történt megalakítása nem vezetett a magyar nemzeti kisebbség jogainak kiszélesítéséhez, ezzel szemben ,,bizonyos körök a Magyar Autonóm Tartomány létrehozását megkísérlik olyan törekvések takarójául felhasználni, amelyek például Kolozsvár kétnyelvű jellegének, Kolozsvár történelmileg kialakult magyar kultúrcentrum jellegének felszámolására irányulnak”. A jelentés szerint az 1951—52-es ideológiai tisztogatások a Bolyai Egyetemet nagyobb mértékben sújtották, mint a Babeşt, ez jelentős mértékben gyengítette a magyar oktatás színvonalát. Az aránytalanságok még a fizetésekben is jelentkeztek: egy magyar könyvtáros fizetése egyharmadával maradt el a román kollégájáétól. 1956 szeptemberének utolsó napjaiban az RMP központi vezetősége Miron Constantinescut, Fazekas Jánost, Pavel Ţuguit és Tiberiu Ardeleanu főcenzort küldte Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a jelentésben foglalt állítások valódiságát. Kiszálltak a Bolyai Egyetemre, a magyar középiskolákba, a Magyar Színházba és más magyar intézményekbe. A három magyar oktató nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, fenntartották, hogy a párt hibákat követett el. Az állítás nyomán Miron Constantinescu nagyon indulatosan jelentette ki: a párt nem követ el hibákat, legfeljebb erélytelen. A letolásnak nem voltak súlyosabb következményei.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. január 18.
Optimista vagyok
Közreadja: Bölöni Domokos
Kovács András karnagy, a marosvásárhelyi Nagy István ifjúsági vegyes kar és a vártemplomi Psalmus kórus karnagya – az elmúlt esztendő eseményeiről.
– Örvendetes tény, hogy az amatőr kórusok száma a múlt esztendőben is gyarapodott, ami a dalolási kedv mellett az együttesek nevelő, közösségszervező és erősítő szerepének felismerését is jelentheti. Még mindig az egyházak, a templomok gyülekezetei elsősorban a fenntartók. Az állami és gazdasági intézmények is felfedezhetnék e tevékenység jelentőségét. Örvendetes az is, hogy a régi, már bejáratott fesztiválok, találkozók mellett új együttesek próbálnak Erdély magyarok lakta régióiban ilyen ünnepi rendezvényeket meghonosítani. Ezekre nagy szükség van, hiszen a munkát motiválni, az eredményeket népszerűsíteni, a hibákat javítani kell.
Az erdélyi magyar amatőr kórusmozgalom komoly, figyelemre méltó hagyománnyal rendelkezik. Ezt a hagyományt próbáljuk ápolni a rendszerváltozás után újraélesztett szervezeteink segítségével, a Romániai Magyar Dalosszövetséggel és a Seprődi János Dalosszövetséggel. A nemrég Kolozsváron megtartott 2010. évi közgyűlésén az RMD elnökének, Guttman Emesének a beszámolójából tudhattuk meg, hogy milyen gazdag kórus- és zenei tevékenység zajlik a tőlünk távolabbi tájakon, elsősorban Székelyföldön, de említhetném a Szilágyságot, a Partiumot is. A közgyűlésen minden évben díjazzák a különböző területeken: a kórusvezetésben, egyházzenében, hagyományőrzésben, népdaléneklésben, népdalgyűjtésben, népi zenekari és fúvószenekari tevékenységben figyelemre méltó eredményt elért személyeket. A nemrég elhunyt Nagy Ferenc által létrehozott Seprődi János Dalosszövetség pedig most már anyaországi vezetéssel próbálja összehangolni a Kárpát-medence magyar kóruséletét.
Az általam vezetett két amatőr együttes eseményekben gazdag évadot mondhat magáénak. A Nagy István ifjúsági vegyes kar a tavaly áprilisban Budapesten vendégszerepelt egy önálló hangversennyel, és sikeresen lépett fel a budapesti Bárdos Lajos Zenei Hetek Alapítvány rendezvénysorozatának nyitóhangversenyén. Itthon megszervezte a XIX. Bárdos Lajos–Nagy István Kórusfesztivált, melynek hangversenyein tíz kórus énekelt. Ezenkívül sikerrel mutatkozott be a székelyudvarhelyi Bárdos Lajos–Balázs Ferenc Ifjúsági Kórusfesztiválon, majd idényzáró szereplésként a II. Szovátai Kórustalálkozón. Az új évadban, mely októberben kezdődött, fellépett a Bolyai Líceum Öregdiák Köre által szervezett Kozma Béla- emlékünnepélyen, majd decemberben a filharmónia által szervezett Musica Sacra rendezvénysorozat keretében a Vártemplomban, a Psalmus kórussal együtt adventi kórushangversenyen énekelt.
A Vártemplom Psalmus kórusa, mely az idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, legfontosabb feladataként a templomi szolgálat ellátásának érdekében gazdagította tavaly is repertoárját. E szolgálatok mellett meg kell említenem a Szentháromság-napi református kórustalálkozót, melynek rendszeres résztvevői vagyunk. Örömünkre tavasszal megtisztelő hívást kaptunk a kolozsvári Szent Mihály-templomba a RMD által szervezett Zsizsmann Rezső-emlékhangversenyre. A helyi lapban megjelenő kritika kiemelte kórusunk színvonalas műsorát, a kórus tiszta intonációját, érthető szövegmondását. Társszervezőként a kórus sokat tett a XIX. Bárdos Lajos–Nagy István Kórusfesztivál lebonyolítása érdekében, melyen nagy sikerrel szerepelt, majd az etyeki Signum kórus hívására tavasszal Magyarországon énekelt. A kórus évadzáró szereplése a Nyárádszeredai Kórustalálkozón való részvétel volt, az új évadban pedig a már említett adventi hangversenyen mutatta be műsorát.
Meg kell említenem a szászrégeni rendezvényeket: a már hagyományos Zengjen hálaének református kórustalálkozót, valamint az adventi gyermekkari kórustalálkozót, melyet a tavaly második alkalommal rendezett meg a református egyház. Tudunk még a marosszentgyörgyi kórustalálkozókról, a körtvélyfáji Reneszánsz kórustalálkozóról, a marosvásárhelyi Szabadság úti ifjúsági kórustalálkozókról, melyeket többnyire az egyház patronál.
Befejezésként még csak annyit mondanék, hogy optimista vagyok, mert örömmel látom, hogy a fiatalok (köztük volt tanítványaim) kórusokat vezetnek, sikerült őket "meg-fertőznünk", és tovább éltetik, remélhetően jobban, mint mi, öregek, az együtténeklés ügyét. Népújság (Marosvásárhely)2011. szeptember 13.
Költözködő-tanügyi reformos tanévnyitó Kolozsváron
Elkezdődik a nagyenyedi Bethlen-kollégium felújítása
Kolozsvár három nagy iskolájának – az Apáczai-, a Brassai- és a magyar tagozatot is működtető S. Toduţă Zenelíceum – életébe hoz jelentős változást a 2011–12-es tanév. Az Apáczai-líceumban a délutáni oktatás szűnik meg az idéntől az elemi osztályok és a képzőművészeti tagozatos 5–6. osztályoknak a Karolina téri ferences kolostor udvari épületeibe való költözésével. A brassaisták idéntől egy épülettel odébb, az ókollégiumban tanulnak új lendülettel és új jelszóval (Örökké Brassai!), míg a zeneiskolások a városközponttól távolabb, ám korszerű iskolaépületbe költöztek. Nagyenyeden mozgalmas időszak kezdődik: az idén startolnak a Bethlen-kollégium várhatóan több évig tartó felújításával. Mindezen túl az új oktatási törvény minden tanintézetben gondoskodik arról, hogy érdekes legyen ez a tanév: a szülőknek és önkormányzatoknak hangsúlyosabb szerepet kell vállalniuk az iskolák vezetőtanácsában.
Apáczais tanévkezdés Mézga családdal és tündérkerttel
Vidám csevegés zaja verte fel tegnap az Apáczai-líceum csendjét, majd az ünneplőbe öltözött diákok-szülők rendezetlen sorokban sétáltak át a Farkas utcai templomba. Az ünneplő gyülekezetet Székely Szabolcs segédlelkész fogadta. Dávid imádsága után a népszerű magyar rajzfilmsorozat, a Mézga család közismert mondata zendült fel: „MZ/X, jelentkezz! MZ/X, jelentkezz”. A lelkipásztor a rajzfilmsorozat epizódjainak történéseit így foglalta össze: a kapcsolatfelvételt követte a kívánság elmondása, majd a kívánság érkezése. E szakaszok jellemzik az imát is – zárta a kitérőt a lelkipásztor, hozzátéve: manapság sokan Istent, az imádságot kívánságteljesítő automataként fogják fel. Pedig az imádság nem csak erre való, hiszen az imádságban tudunk mindenkit szeretni. „MZ/X, jelentkezz! Isten jelentkezz!” – kérte végül X, majd azt a kívánságot fogalmazta meg Isten felé, hogy tegye áldásossá a most kezdődő tanévet.
Magó Vivien, Deák Petra és Gregus Fóris Gergő 2. osztályos tanulók szavalatai köszöntötték az új tanévet, majd László Attila alpolgármester üdvözölte a jelenlévőket: „Mi megtettük a magunkét”. Utalt ezzel arra, hogy minden magyar gyermek magyarul tanulhat, és hogy sikerült elérni azt is, hogy ne délután járjanak iskolába. Megköszönte a szülőknek-tanároknak, hogy „gyöngyszemmé nevelték ezt az oktatási intézményt”, és emlékeztetett arra a jelentős lépésre, hogy a tanügyi törvénynek köszönhetően számos döntés átkerül a mi kezünkbe – ehhez kívánt sok sikert, hogy bizonyíthassuk, képesek vagyunk jó döntéseket hozni.
Vörös Alpár igazgató a szokásosnál is meghatottabban vette át a szót, hogy a vakációs események rövid számbavétele után bejelentse: 20 éves álom vált valóra, hiszen a ferences rendnek köszönhetően végre megoldódott a tantermek kérdése, és ezzel megszűnik a délutáni tanítás problémája. Az igazgató által „tündérkertnek” nevezett, egykor a zeneiskolának otthont adó ingatlanba az elemisták és a képzőművészeti tagozatos 5–6. osztályosok költöztek, ez a változás felszabadultabbá teszi az iskolai órarendet. Ugyanakkor kifejtette: az új tanévben a rend és a fegyelem erősítése a cél, hiszen így érhetők el minél jobb eredmények. Azt is elmondta: folytatják a tematikus napok sorozatát, majd figyelmeztetett: tanszercsomag-gyűjtést szerveznek a Dorkas Aid szervezettel közösen az iskola rászoruló diákjai számára.
A tanévnyitó osztályfőnöki órákkal zárult az iskola épületében, előbb azonban az elsősöket a nagyobb elemisták fogadták, még a „régi” épületben: a legkisebbek virágkapu alatt tértek be az alma mater falai közé. (B. B.)
Erkölcsre és tudásra helyeznek hangsúlyt a Báthoryban
Minden tanévnyitó az újdonság erejével hat, és egymást ki nem záró kettősségeket hordoz: elkezdeni és folytatni, meglátni és viszontlátni jellemzi egyaránt az iskolai év első napját, amelynek ünnepélyességét elsősorban az elsős kisdiákok fogadtatása adja meg. A Báthory István Elméleti Líceum nagyépületének udvarára idén is „virágkapun” át mentek be a legkisebbek, a nap főszereplői, akiket a felújított és hangulatosan díszített osztálytermekben vártak a könyvek és egyéb tanszerek.
A tanévnyitó közös imával kezdődött. Kovács Sándor főesperes az évkezdés mottójának a következő mondatot szánta: „Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek./ Hogyha Isten úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.” Emellett több értékes és szép gondolattal, tanáccsal látta el a diákokat: légy független, gondolkodó létező; ne légy haragvó, légy önzetlen, élj tisztán és igazul, teremts rendet önmagadban és a világban.
Egy közös érdek, a tanév kezdete, több mint ezer embert hozott össze az iskola udvarára – mondta Timár Ágnes igazgató, aki ünnepi beszédében arról is szólt, hogy a tanüggyel még soha nem foglalkoztak annyit, mint idén, és ennek az érdeklődésnek a kiváltó oka elsősorban az érettségi eredmény volt, amelyek alapján ízekre szedték az oktatást. Az igazgató kiemelte, hogy a Báthory-líceumnak előnyére szolgált az érettségi körüli botrány, hiszen igazolta az intézmény által vallott értékeket, miszerint a tudás érték, amelynek haszna később mutatkozik meg. Példa erre, hogy a líceum az érettségin 98 százalékos sikeraránnyal büszkélkedhet, a megye első tíz iskolája közé sorolható, és első a magyar iskolák között. Az új tanév a változások tekintetében is sok újdonságot hoz, de az igazgató megnyugtatott: ezek jobbára adminisztratívak lesznek, a tanszemélyzet munkájának célját és érdekét továbbra is a diákok jelentik, a hangsúlyt ezentúl is az erkölcs és a tudás megszilárdítására helyezik.
Király András tanügyi tanácsos, az oktatási tárca államtitkára beszédét előbb románul olvasta fel Borsos László államtitkár-tanácsos, majd magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte az RMDSZ szerepét a tanügyben elért változtatások tekintetétben, és dicsérően szólt arról, hogy az idei érettségi eredmények átlagán a magyar oktatás 20 százalékkal emelkedett felül. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes Emil Boc kormányfő üzenetét tolmácsolta, amelyet arra a mondásra épített, miszerint a tudás kincs, és erre alapozva kell felnőniük a következő generációknak is. Péter Tünde figyelmeztetett, új kihívásoknak kell megfelelni, tovább kell lépni és gyarapítani kell gyermekeink tudását. Szerinte a Báthory-líceum biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a diákok az elkövetkezőkben is megkülönböztethessék a jót a rossztól, az értékest az értéktelentől, majd külön köszöntötte az elsősöket, nyolcadik, kilencedik és tizenkettedik osztályt kezdőket. László Attila alpolgármester arra biztatta a diákokat, ne féljenek a megmérettetéstől, sorsuk irányításától, ennek példáját vegyék át elődeiktől, szüleiktől. (Ú. I.)
Jelszó született a Brassaiban
Nem szokványos helyen és körülmények között nyitotta meg a tanévet a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum. Mint ismeretes, az intézmény a nyáron költözött „egy házzal odébb”, az egykori egészségügyi iskola, az ókollégium épületébe. Így a tanévnyitót is eredeti helyszínen, a Béke téri Diákművelődési Házban tartották meg.
Telt ház előtt Vajnár János Zsolt történelemtanár üdvözölte az egybegyűlteket, köztük a kolozsvári polgármesteri hivatal képviselőjét, Szabó Tamást, továbbá az iskola igazgatóját, Kósa Máriát és igazgatóhelyettesét, Iszlai Enikőt. „Örökké Brassai!” mondattal váltak meg az iskolától a ballagáskor, ez pedig mára jelszóvá vált. „Örömmel »jelentjük«, hogy sikerült iskolánk új épületbe való költöztetése, s közös feladatunk marad őrizni Brassai professzor szellemét” – mondta a ceremóniamester.
Kósa Mária a beszédében szintén kitért az újdonságra. „A szatmárnémeti Kölcsey Főgimnázium és a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium után iskolánk is költözni kényszerült ugyanazon okokból. Nem a mi hibánkból és nem a mi akaratunkból” – mondotta az igazgató. „Az az iskola, amely a kommunizmus legsötétebb éveiben is anyanyelvünk és magyarságtudatunk ápolásának egyik legfontosabb erdélyi központja volt, az új tanévre 42 tanárjával és mintegy 500 diákjával távozni kényszerült az évtizedeken át megszokott épületből.” Kozma Béla szavaival élve: „Egy iskola sohasem holt anyag […] A skóla mi vagyunk, te, én, ő – mi valamennyien. Bennem és benned, általam és általad élő. Bennünk. Sőt, a mögöttünk jövőkben. Diákjainkban.” Kósa Mária szokás szerint külön köszöntötte azokat a diákokat, akiknek még különlegesebb az évkezdés: az óvodától búcsúzó elsősöket, az tanítók védőszárnyai alól kinövő ötödikeseket, és a már saját döntéseiket követő kilencedikeseket. „A Brassai erejét nem a falak adják, hanem szellemisége, tanárai és diákjai teljesítménye. S erre nagyon vigyázunk ezután is. Akárki ellenében” – zárta beszédét az igazgató.
Az ünnepi műsorban a hetedikes Balogh Mónika mondott verset; tanításról, tanulásról szóló gondolatokat osztott meg Ecsedy-Baumann Brigitta, Bagaméri Noémi és Nagy Tamás; Szallós-Kis Csaba Janikovszky-szöveget olvasott fel; Kis Szabolcs a Betűország kincsei, az elsős Szallós-Kis Flóra pedig az Utolérem a bátyámat című költeményt szavalta el – kiválóan.
A Vajnár Emese tanító néni irányításával színpadra felvonuló elsősök megkapták az igazgatóktól a brassais nyakkendőt, majd zárásként a hatodikos Szabó Norbert a Legyen öröm a tanulás című verset mondta el. Örökké Brassai – jelszó született, Vajnár János Zsolt ezzel fejezte be az ünnepélyt, amely után a tanulók átvonultak az iskola épületébe. (P. J. A.)
Kezdődik a Bethlen-kollégium felújítása
Sok változást hoz az új tanév a nagyenyedi Bethlen-kollégium életébe is: a reform értelmében novembertől megújul a vezetőtanács, a líceumi tagozaton nevelési órákat iktatnak be, ugyanakkor beindulnak a kollégium felújítási munkálatai. Az újdonságokról Szőcs Ildikó igazgatót kérdeztük.
– Még nincs meg a kivitelező, de valószínűleg a déli szárnnyal kezdjük majd a munkálatokat, ahol az internátus is van, amit átcsoportosítunk a Bagolyvárba. Az a cél, hogy a 3–4 évig elhúzódó munkálatok alatt is megmaradjon a délelőtti oktatás – tájékoztatott az igazgató, aki reméli, hogy az iskola épülete teljesen átalakul, és sokkal jobban fogja szolgálni a közösség igényeit.
Az iskola vezetőtanácsának módosulásával kapcsolatosan Szőcs Ildikó úgy véli, szemléletbeli változásra is szükség lesz: – Jó partnert kell választani majd, aki az iskola érdekében dolgozik. Azok a szülők, akik vezetőtanácsi tagok lesznek, végre „belülről” látják majd az iskola életét, gondjait és talán jobban mozgósíthatják a szülőközösséget a cselekvésre. Ők nemcsak akkor fognak feljönni, ha díjazzák a gyermeket, vagy történetesen csínytevést követett el – mondta az igazgató.
A Vártemplomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött hétfőn a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanévnyitója. Szilágy Róbert informatikatanár gitárosai az alkalomra választott zenét játszottak. Krecsák Albert alpolgármester szerint az iskolán és a szülőkőn múlik az iskola sorsa, a tanácstagok biztosan együtt fognak működni. „Építő típusú” emberek kellenek – mondta. Turzai Melán igazgatóhelyettes bejelentette: új nevelési aligazgató került az iskola élére Turzai Ildikó matematika szakos tanár személyében. Krecsák Albert alpolgármester köszöntötte az ifjúságot, megemlítve, hogy a kollégium a megújulás útján halad. Szabó Hajnal tanfelügyelő a szülők figyelmét hívta fel arra, hogy a magyar iskolákat alkalmanként mi magunk szüntetjük meg, nem mások. Fogni kell a gyermekek kezét, miután a neki megfelelő iskolába íratták. Manea Florin a rendőrség részéről hívta fel a figyelmet a balesetmegelőzés szükségességére. Varga Magdolna és Zudor Mezei Mátyás 4. osztályos tanulók köszöntötték a 22 első osztályost, akik virágot és ajándékot kaptak.
A kollégium 22 első osztályossal, két ötödik osztállyal (18–18 tanuló) és három kilencedikkel (89 tanuló: matematika-informatika, tanító-óvóképző és turisztika-közélelmezés) indul az idén. Nőtt a bentlakók (123) és az ösztöndíjasok száma (csaknem 60). (Bakó Botond)
Összetartó kis közösség a Ghibu-líceumban
A Donát negyedi O. Ghibu Elméleti Líceum tanévnyitó ünnepségén Irsai Mónika aligazgató köszöntötte magyarul a tanulókat és azok szüleit, illetve a tanárkollégákat.
– Megkérdezhetitek, miért érdemes ebbe az iskolába járni? Bárki választ adhat erre: kis közösségünk az összetartáson, együttműködésen, barátságon, közös célokon, vágyakon alapszik. Tanárok, tanítók, szülők azért fogtak össze, hogy jobbá, szebbé, élménytelivé tegyék iskolai éveiteket, családias légkört teremtsenek. Olyan élmények várnak itt rátok, melyek ide, a Donát negyedi iskolához kötnek titeket hosszú évekig. A tietek is ez az iskola, hiszen ti hozzátok magatokkal a sok új ötletet, a lendületet, a vidámságot, a segítőkészséget, ti teremtitek meg azt a diákközösséget, melyre nagyon büszkék vagyunk – magyarázta az aligazgató, majd úgy vélekedett: a közösen kitűzött és megvalósított cél mindig azt bizonyítja, hogy tartozunk valahova és közösséget ápolunk. Irsai ugyanakkor arra kérte a szülőket, hogy kapcsolódjanak be ők is az iskola életébe.
Goga-évnyitó: először és utoljára
Vannak, akik először, és vannak, akik utoljára vesznek részt a Monostor negyedi O. Goga Iskola évnyitóján. Újak az elsősök, akik viráglabirintuson keresztülhaladva érkeznek. Elengedik édesanyjuk kezét, de máris ott egy másik kéz, amely nem hagyja őket magukra: az osztálytársé – jövendőbeli padtársé, vagy baráté, ki tudja... Közös sors vár rájuk: ugyanazok a követelmények, ugyanaz a felkészítő program, ugyanaz a gondoskodás. Nekik szól bátorításként a legtöbb üdvözlet meg a két, társaik által elszavalt vers. Ők azok, akik talán a legnagyobb ámulattal hallgatják az Ábrahám Gizella tanítónő volt osztályának furulya- és gitárelőadását.
Utolsó évnyitójukra jöttek el ide a nyolcadikosok. Büszkén néznek körül: lám, most ők a legnagyobbak. Egyféleképpen jó, mert minden korban íratlan jogokat jelentett végzős diáknak lenni. Másrészt rossz is, mert ahogy a többgyermekes családban az elsőszülöttet terheli a legnagyobb felelősség, ők is érzik: figyelniük kell a kisebbekre, példát mutatni és eredményeikkel növelni iskolájuk hírnevét. Mindez pedig önfegyelmet és nem kevés munkát követel.
Ha szétnézünk az iskola udvarán, mindenfelé mosolygó arcok, kíváncsi szemek, sok-sok virág, fényképező szülők, ünneplő tömeg. Körülnézni mindenki tud. De előre nézni? Igazából csak azok képesek előre nézni, akik hajlandók visszafelé is pillantani.
Eszembe jut egy nem is olyan régi évzáró, amelyre eljött egy volt tanítványunk is. Végignézte az ünnepélyt, majd odajött a tanárokhoz. Nem szólt semmit, csak sírva borult a nyakunkba. Szavaknál többet mondott ez a gesztus. Iskolánk eszerint nemcsak tudást adott át, hanem sok-sok szeretetet is, amit nem lehet elfelejteni.
Kívánom, hogy a most kezdő, a most végző évfolyamok és köztük a többiek tudják bizalommal fogadni tanítóik, tanáraik odaadását, hiszen minden igyekezet értük van. Közös célunk, hogy kiteljesedjenek egyéniségként, megszerezzék a tudás biztonságát, és hagyják magukban nagyra nőni az Embert. (Korom Mária tanár)
47. tanévnyitó a Titulescu-iskolában
Immár 47. alkalommal szólította iskolába régi és új növendékeit a Nicolae Titulescu (volt 1-es számú) Általános Iskola a Györgyfalvi negyedben.
A késő nyári vagy inkább kora őszi napsütésben zsibongó tömeg: gyerekek, szülők, nagyszülők, gyülekeztek az iskola udvarán, amely tárt kapukkal, dallamos zenével hívogatta őket. Az ünnepség a szokásos rendben, bensőséges hangulatban zajlott. A négyszögbe rendeződött résztvevők valósággal körülölelték az elsősöket (két román és egy magyar tannyelvű osztály indult az idén), akik a tanító nénik vigyázó tekintete és biztató mosolya védelmében izgatottan várták a nagy pillanatot: az első csengőszót.
Az egyházi áldás meghallgatása után az intézmény igazgatója, Kőmíves Şoimiţa közvetlen hangon üdvözölte az iskola legfiatalabbjait, majd ismertette azokat az új kihívásokat, amelyek az idei tanévben várnak a tanulókra, tanárokra, szülőkre egyaránt. Köszöntését azzal a szép einsteini gondolattal zárta, miszerint a tanulás lényege a megismerés öröme.
Balog György aligazgató örömmel jelentette be, hogy az iskola magyar tagozatának megerősődését az is jelzi, hogy a most induló első osztályba 25 gyerek iratkozott be. Megköszönte a szülőknek és a helyi közösségnek az iskolának és a tagozatnak nyújtott állandó támogatást, felkérte őket a további együttműködésre. Az ünnepség az elsősök román és magyar nyelvű szavalataival zárult, majd a legifjabb iskolások a nagyobbak virághídja alatt zenei kísérettel léphettek be életük első iskolájába.
Zenelíceum a kolostori cellából a köszörűig
Az új épületre és az ebből adódó új helyzetekre való tekintettel a szokottnál ünnepélyesebb keretek között, de stílusosan dobszóval-cintányérral nyitották meg a tanévet a S. Toduţă Zenelíceumban. Délelőtt 10 órakor tanulók (kis- és nagydiákok román és magyar tagozatról egyaránt), szülők és pedagógusok sokasága töltötte be az egykori Unirea iskola udvarát, és hallgatta meg elsőként Adrian Mureşan ortodox pap rövid áldását és imádságát, majd Marinela Marc főtanfelügyelő-helyettes tolmácsolta a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség üdvözletét, kifejtve: öröm számukra, hogy annyi év izgalma után végre megoldás született, és a zenelíceum beköltözhetett saját épületébe, ahol immár el lehet kezdeni építeni a jövőt.
– Meglehet, eleinte talán kicsit kényelmetlen lesz az épület, büszkének kell lenni azonban a megye legmodernebb iskolájára. Kívánjuk, hogy a legkisebbek is érjék el, sőt haladják is meg az erre a tanintézményre jellemző színvonalat – fejtette ki a tanfelügyelő, aki ezt követően Emil Boc kormányfő üzenetét is felolvasta. A miniszterelnök tanévnyitó üdvözletében elismeréssel említette az új tanügyi reformot és a román oktatásban elkezdődött mentalitásváltást, kifejtve ugyanakkor, hogy a diákok életében az iskola és a tanulás prioritást kell hogy jelentsen az egyéb, életkorukra jellemző elfoglaltságok sorában.
Az új iskolát Sorin Apostu polgármester is köszöntötte, üzenetét Laura Marginean tolmácsolta az ünneplőknek. Az elöljáró örömét fejezte ki, hogy sikerült a lehető legjobb körülményeket megteremteni a zeneiskolások számára, és kiemelte a szülői felelősség és modellnyújtás fontosságát is. Frappáns és ihletett rövid szónoklatot tartott Adrian Pop, a Gh. Dima Zeneakadémia rektora, aki a zene templomának tartópilléreit, a diákokat köszöntötte immár saját hajlékukban, arra intve őket, örvendjenek továbbra is a muzsikának. Adrian Brănescu ifjúsági és sportminiszter üdvözletét Beniamin Chira művészetekért felelős tanfelügyelő olvasta fel, gratulálva az iskola és a város vezetőinek a megvalósításhoz. A miniszter kifejtette: türelmetlenül várja az első koncertet az új épületben.
Vasile Sandean-Ovadiuc igazgató arra biztatta a szülőket, tekintsék egyfajta nyílt napnak az évnyitót, járják be az új épületet. Ugyanakkor az intézményvezető köszönetét fejezte ki a tanári és tanítói karnak és a személyzetnek a költözés lebonyolításában nyújtott segítségükért. Csatlakozott az elismeréshez Kállay-Miklós Tünde aligazgató, aki magyarul is szólt az ünneplőkhöz, kiemelve: az ember szentesíti meg a helyet. – Hatvan évvel ezelőtt a ferences atyák elkobzott celláiban kezdődött a zeneoktatás Kolozsváron, a zene miatt azonban a cellák megbocsátottak. Most feltevődhet a kérdés: mit keres a hegedű a köszörű helyén? A zene rövid idő alatt megszenteli majd ezt a helyet is – biztosított mindenkit az aligazgató, külön köszöntve az elsősöket, a végzősöket, a szülőket és a pedagógusokat. (S. B. Á.)
Virágkoszorús iskolaünnep az unitárius kollégiumban
Solymosi Zsolt aligazgató áhítatával vette kezdetét tegnap reggel a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanévnyitó ünnepsége a belvárosi unitárius templomban. Máté evangéliumának felidézett sorai a tágas kapu és széles út, illetve szoros kapu és keskeny út lehetőségeire világítottak rá.
Popa Márta iskolaigazgató elmondta: a természet elcsendesedése ilyenkor mindenkit emlékeztet arra, hogy a forró nyár után következik a gyümölcshozó ősz. Kifejtette: ez a tanév különösen jelentős, hiszen 110 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az imponzás unitárius kollégium. – Sok-sok élet odaadó munkájára emlékezünk ezen a jelentős évfordulón, olyan szeretettel és gondoskodással fogunk az épületre vigyázni, mint amilyen szeretettel őseink átadták – tette hozzá. Az iskolaigazgató szerint a 2011–2012-es tanévben újdonságnak számít, hogy fokozatosan bevezetik az új tanügyi törvény előírásait, délután nyelvvizsgára való előkészítőt szerveznek diákoknak, és az eddiginél is fokozottabb figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök a tanévnyitó alkalmával azt kívánta diákoknak, tanároknak, szülőknek egyaránt, hogy mindig hallják azt az isteni hangot, amely rendet és harmóniát teremt bennük. – Szülőknek, pedagógusoknak, egyházi alkalmazottaknak azon kell dolgoznunk, hogy szeretetre neveljük diákjainkat, hogy azt tudják végezni, amit igazán szeretnek – hangsúlyozta a püspök.
Czire Szabolcs, a szülői bizottság elnöke kiemelte: az iskoláknak nem versengeniük kell egymással, hanem azt az érték- és irányvesztettséget, bizonytalanságot kell leküzdeniük, amit gyermekeik szemében látnak. – Az iskola feladata, hogy rávilágítson gyerekeink értékeire, önbizalmat adjon – hangsúlyozta.
A tanévnyitó ünnepi hangulatát fokozták Gorzó Boglárka ajándékdalai, Kiss-Kalló Ákos és Lukács Bíborka versei. Az évnyitó a virágkoszorúk, tájékoztató mappák átadásával zárult: az elsősök fejére a végzős diákok helyeztek virágokat a befogadás szimbólumaként, az ötödikesek iskolájukról szóló, míg a kilencedikesek a kollégium belső életének rendszabályát tartalmazó mappát vehettek át a nagyobbaktól. (dézsi) Szabadság (Kolozsvár)2012. augusztus 24.
A kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző”
Az augusztus 31. – szeptember 2. közötti hatodik Bolyais Világtalálkozó szervezői Kovács Levente rendezőt kérték fel az ünnepi gálaműsor megszervezésére, Haller Béla tanár pedig a Teleki Téka programkínálatát koordinálja. Tőlük érdeklődtünk, hogy mire számíthat a világ minden tájáról hazalátogató több ezer bolyais öregdiák.
Szeptember elsején 18 órától a Kultúrpalota nagytermében tartják a hatodik Bolyais Világtalálkozó ünnepi gálaműsorát. A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre felkérésének eleget téve Kovács Levente rendező bolyais alkotásokat „álmodott” színpadra.
– Mit gondol, beférnek az érdeklődők a Kultúrpalota nagytermébe?
– Szeretnénk, ha mindenki beférne, de igen hízelgő lenne a rendezvényre nézve, ha ez nehézségekbe ütközne. Az lenne az igazi, ha a zsúfolt nézőtér mellett a nézőszámot többszörösen meghaladó kint maradottak tömege óriási kivetítőkön követhetné a gálaműsort. Ez a „jövő zenéje” lehet, ahogy mondani szokás. Szóval jöjjön mindenki, bolyais vagy nem bolyais vásárhelyi, aztán majd meglátjuk…
– Mire számíthatunk, mivel készülnek, kiket láthatunk? – A teljesség igénye nélkül elmondható. hogy egyrészt az iskolában működő, színvonalas művészcsoportok (kamarakórus, furulya együttes, néptánccsoport) mellett meghívott hivatásos művészek is fellépnek, mindegyikük valamilyen módon kötődik a kollégiumhoz, vagy tágabb értelemben a bolyais szellemiséghez. Fellépnek opera és operett-részletekkel a marosvásárhelyi Filharmónia fiatal szólistái (Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trózner Kincső, zongorán kísér Ávéd Éva), népdalcsokor hallható (Kilyén Ilka, és lánya, Ritziu Ilka Krisztina, egyetemi hallgató előadásában), a Tompa Miklós társulat színészei musical-részletekkel, szavalattal, monodráma részlettel (Szabadi Nóra, Ördög Miklós Levente, Sebestyén Aba) szerepelnek, vendégünk lesz a budapesti Bolyai Vonósnégyes és elhangzik Csíky Boldizsár szerzeményeként egy különleges hegedűszóló (előadó Selmeczi János, Budapest), mely egy geometriai képletet fordít a zene nyelvére.
– Mi a témája, mondanivalója a gálaműsornak?
– Egy gálaműsornak az üzenetét nehéz egy mondatba sűríthetően megfogalmazni. A fő cél az, hogy érzékeltessük: a kollégium szellemisége élő, kultúrateremtő és -őrző, átfogja a különböző területeken alkotó embereket és találkozási alkalmat teremt mindazokkal, akik ezt az egyetemes és ugyanakkor erőteljesen lokális jelentőségű, évszázados múltú szellemiséget élik, átélik és életük részeként ápolják.
– Hogyan kötődik Kovács Levente a Bolyaihoz?
– Azon túlmenően, hogy bolyais diákként felejthetetlen évekkel ajándékozott meg a kollégium, döntő szerepet játszott egész életem alakulásában. Amikor 1961–63 között én, mint pályakezdő fiatal magyartanár az iskolai színjátszás irányítójaként közel húsz, köztük hat egész estét betöltő előadást rendeztem, eldőlt a további sorsom. A színiakadémia akkori vezetősége átszerződtetett gyakornoknak az intézetbe, s így a kezdő tanári életpályám teljes mértékben a színészképzés és a színpadi rendezés irányába fordult. Ez a Bolyaiban töltött tanárkodó időszakban nyíló lehetőségek – melyek biztosítása miatt örök életemre hálás vagyok akkori igazgatómnak, Kozma Bélának – nélkül ez nem történhetett volna meg. ki tudja, most hol lennék?
Mit láthatunk a Teleki Tékában?
A bolyais öregdiákokat a Teleki Tékában is programmal várják, a szervezést Haller Béla tanár vállalta. „A Teleki Tékában a Világtalálkozó vendégei augusztus 31-én, pénteken részt vehetnek 17 órától a Bolyai Emlékmúzeum újranyitásán, 18 órától az udvaron a Tegnap – ma – holnap zenés-irodalmi összeállításon, amelyben marosvásárhelyi írók, költők műveiből olvasnak fel ex-bolyais színészek és muzsikál a Kővirág együttes, 21 órától pedig Sebestyén Aba színművész adja elő Kocsis István A tér című monodrámáját. Szeptember 1-én, szombaton 11.10-kor a Téka olvasótermében tudományos előadások hangzanak el a Bolyaiakról és a Bolyaiak koráról Dr. Weszely Tibor, Dr. Körtesi Péter és Dr. Oláh-Gál Róbert részéről. A könyvtár szombaton és vasárnap látogatható 9–13 óra között. Valószínűleg a sokáig nem látogatható és most szépen felújított Teleki Téka augusztus 25-i újranyitása adta az ötletet a Könyvtár belső és külső tereinek igénybevételéhez. Egyébként magától adódik a gondolat, hogy a kultúrának a közelben álló másik fellegvára, amely az 1948-ban államosított kollégiumi könyvtár 80 ezer kötetét és a két Bolyai kéziratos hagyatékát is őrzi, egyik helyszíne legyen a Világtalálkozó(k)nak. A szervezők dolgát nagymértékben megkönnyítette Lázok Klára könyvtárigazgató készséges együttműködése” – ismertette Haller Béla.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro2012. szeptember 4.
Az együttlét, az összetartozás élménye
Bolyai-világtalálkozó
Mert bennünk van az iskola. S mi is ott vagyunk tetteink, eredményeink révén abban az immár világrészeket átfogó csapatban, amely azt az útravalót viszi, adja tovább, amelyet tudós tanárok s a Bolyaiak nevétől híres tanintézmény padjaiban sajátítottunk el. Hűséges öregdiákjai révén az ötévenkénti kerek évfordulókhoz kapcsolódó világtalálkozókon az iskola visszahív, hogy emlékeztessen és biztasson. A péntek esti szép lírai bevezető után – szeptember elsején reggel a csengő szavára kezdődött meg a VI. Bolyais Világtalálkozó nyitóünnepsége.
Alaphangját a négy felekezet nevében Csáky Tünde református lelkész, Oláh Dénes katolikus főesperes, Papp Noémi lutheránus lelkész és Kecskés Csaba unitárius esperes adta meg.
A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre nevében az elnök Kirsch Attila mondott köszönetet dr. Zsigmond Barna Pálnak, a csíkszeredai magyar főkonzulnak, volt bolyais diáknak, aki a rendezvény fővédnökeként támogatta a találkozó megszervezését. A baráti kör vezetőségi tagjai mellett kiemelte a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetőségének, lelkes tanárainak és diákjainak a hozzájárulását a szervezéshez, a Teleki Téka Alapítvány és a Dr. Bernády György Közművelődési Egyesület szerepét, s köszönetet mondott a kisegítő személyzetnek.
Az iskola megalapításának 455. évfordulóját köszöntő hatodik világtalálkozó résztvevőit, akik a helybeliek mellett Kanadától Svájcig sok országból érkeztek, arra kérte, hogy egypercnyi csenddel adózzanak a néhai tanárok és diákok emlékének. Beszédében Kirsch Attila kiemelte annak az összetartó varázserőnek a fontosságát, amit Bolyai-szellemnek nevezünk, s amely örök nosztalgiát jelent a hazatérésre, hozzájárul a közösségi tudat, a nemzeti összetartozás érzésének a megerősítéséhez, az újra megtalált iskola rejtett értékeinek a felfedezéséhez. A világtalálkozót a Baráti Kör korelnöke, a 91 éves Keresztes Gyula nyitotta meg.
Az elszántnak semmi sem nehéz – idézte Zrínyi Miklóst, a nagy hadvezért Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a magyarságot, hátha feladja iskoláit, amelyeket őseitől örökölt. Zrínyi népe régen karddal harcolt a földért, ma vállalkozó szellemmel, fejlesztésekkel, gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával kell a földet megtartani. Ehhez létfontosságú, hogy gyermekeink szülőföldjükön színvonalas magyar iskolában tanulhassanak, amilyen a Bolyai Líceum vagy a Székely Mikó Kollégium, mondta a főkonzul, aki az egyházi iskolák fontosságáról beszélt. "Ma minden demokratikus gondolkodású embernek meg kell értenie, hogy az anyanyelvű oktatás, az egyházi iskolák a magyarok számára fontosak, és a háttérben, legyen az Mikó-ügy vagy MOGYE-ügy, ott van az egész nemzet konszenzusa, ahogy Zrínyi fogalmaz, a nemzeti egység. Magyarországon és Erdélyben az egyházi fenntartású iskolák voltak a megújulás zászlóvivői, ugyanakkor ékes bizonyítékai annak, hogy a vallás tanításán alapuló morál illetve a tudományos nyitottság nem összeegyeztethetetlenek egymással. Az iskola nem csupán a múlt értékeinek megőrzője, hanem a megújulás, az új vívmányok alkotásának, létrejöttének melegágya is. Elég itt iskolánk nagy tanáraira, tanítványaira gondolni, de köztudott, hogy Nobel-díjasaink zöme is egyházi iskolák padjaiból került ki. Magyarország csíkszeredai főkonzuljaként jó érzés ma úgy itt lenni, hogy nemcsak az egykori iskola, a közös magyar állampolgárság is összeköt sokunkat". Az állampolgárság, amely immár a szülőföldön is elérhető, erősíti és ugyanakkor törvényesíti azokat a szálakat, amelyek a magyar nemzet egységét képezik. Erőt merít a múltból, átsegít a jelenbe és reményt ad a jövőre. "Remélem, hogy a Mikó- ügy, a MOGYE-ügy, azaz az anyanyelvű oktatás kapcsán román barátaink is mellénk állnak" – tette hozzá.
Családi és saját emlékeit idézte dr. Kelemen Atilla akadémikus, parlamenti képviselő, akinek szépapja is a Református Kollégiumban tanult, s aki parlamenti tapasztalatai alapján cáfolta a főkonzul optimizmusát a román többség irányából tapasztalt megértést illetően. Csáky Károly református lelkész a Baráti Kör nevében fogalmazta meg a kérést, hogy a bejárati emléktáblák visszafordítása, a jelenleg látható feliratuk új emléktáblára való átírása és elhelyezése érdekében betű- és szójegyeket lehet váltani az ügy támogatása érdekében. Az iskola volt román diákjai nevében az 1983-ban végzett Chiorean Ioan emlékezett az orgona felavatására és vallotta büszkén bolyais diáknak magát.
A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Református Kollégiumban ma 1.500 diák tanul száz pedagógus irányításával, s kiváló eredményeikkel az erdélyi magyar középiskolák sorában az első helyen állnak – hangzott el Bálint István igazgató köszöntőjében. Székely Emese, az 1994-ben újraindított Református Kollégium igazgatónője csalódottságát fejezte ki, hogy a 455 éves iskola épülete rossz állapotban fogadja a volt diákokat, majd reményét fejezte ki, hogy a legközelebbi találkozón talán sikerül olyan szépre felújítani, amilyenre közadakozásból száz évvel ezelőtt felépítették. Sajnálatát fejezte ki, hogy a világtalálkozón résztvevők nem lehetnek jelen a Székely Mikó Kollégiumért tüntetők mellett, és felolvasta az ünnepségre összesereglett több mint ezer öregdiák álláspontját, amelyben elítélik a sepsiszentgyörgyi kollégium visszaállamosítására hozott igazságtalan döntést és a visszaszolgáltató bizottság tagjait ért büntetést. Majd Bethlen Gábor fejedelem szállóigévé vált mondását idézve – ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – kifejezte reményét, hogy a Fellebbviteli Bíróság hatályon kívül helyezi az igazságtalan döntést.
A nyitóünnepség zárómomentumaként a résztvevők megkoszorúzták a Bolyaiak szobrát, majd az iskola udvarán két újabb emléktáblát lepleztek le: az Albisi Bod Sándorét, akit a Református Kollégium nevelt és Bem tábori lelkésze volt, valamint a 210 éve elhunyt Kibédi Mátyus István orvostudorét, aki a neves külföldi egyetemeket megjárva tért haza és szolgálta hatósági orvosként, meghatározó értékű orvosi könyvek szerzőjeként az erdélyi magyar orvostudományt.
Márkos Ferenc, az Egyesült Államokban élő egykori bolyais diák, sporttanár és festő munkájának eredményeként megörökített tanárok munkásságáról laudáció hangzott el. Kozma Béla tevékenységét Mátyás Zoltán öregdiák, a Pálffy Antalét dr. Weszely Tibor Bolyai-kutató, a Horváth Andrásét Klósz Bálint öregdiák, a Fülöp Györgyét Albertini Zoltán testnevelő tanár, a dr. Kiss Elemérét Balás Árpád öregdiák, a Kirsch Mártáét dr. Oláh Gál Róbert Bolyai-kutató méltatta.
A kora délutáni órákban színvonalas tudományos előadások zajlottak párhuzamosan három helyszínen, zsúfolt nézőtér előtt. Volt, aki megpróbált ingázni a három terem között, de sajnos e sorok írójának ez nem sikerült. A Teleki Téka új olvasótermében dr. Weszely Tibor magyarázta el Bolyai János két zseniális felfedezését, amit a 26 nyomtatott oldalon latinul írt Appendixben jelentetett meg. Dr. Körtesi Péter, a Miskolci Egyetem professzora arról számolt be, hogy egykori bolyais diákként hogyan lett a matematikatörténet elismert nagykövete, rendszeres konferenciák elindítója és szervezője, Bolyai János tudománytörténeti jelentőségének a népszerűsítője a nagyvilágban, s közben nem feledkezett el szülővárosáról sem, ahol 2008-ban nagy sikerrel szervezett nemzetközi konferenciát. Dr. Oláh Gál Róbert, a Sapientia EMTE tanára a Bolyai-kutatás megoldott és nyitott problémáit ismertette a hallgatósággal, s fogalmazott meg a kutatók számára új feladatokat. Az előadásokat beszélgetés követte arról, hogy a legnagyobb magyar tudós miért nem került be a magyar akadémikusok sorába, holott a világörökségi listán az Appendix mellett még egy magyar szerző könyve, Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótára szerepel.
Még a bejárat előtti lépcsőn is ültek a Bernády György-amfiteátrum előtt, ahol Spielmann Mihály történész (Bolyaiak kora), Oláh Anna tanár (Egy jeltelen sírtól – a világemlékezetig), Kiss Székely Zoltán tanár (Újabb adalékok a marosvásárhelyi Református Kollégium Természetrajzi Katedrájának történetéhez), Klósz Bálint tanár (Ép testben ép lélek) tartott előadást. Ezt követően dr. Péterffy Árpád szívsebész professzor hozta összefüggésbe az 1944. szeptember 13-i tordai csatát, amely négy hétre feltartóztatta a szovjet előrenyomulást, a kolozsvári magyar egyetemen és az egyetemhez tartozó klinikákon történt változásokkal.
Hasonlóan érdekes előadások zajlottak a díszteremben is, Oniga Erika a Református Kollégium százéves épületegyüttesének építéstörténetéről, Berekméri Róbert a Református Kollégium levéltáráról, Kálmán Attila az erdélyi főurak adományairól tartott előadást.
A tanári szobában hangzott el a mai Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum bemutatása, a Budapestről érkezett dr. Szalai Zoltán a Mathias Corvinus Collegiumban folyó tehetséggondozásról számolt be.
Bár sokszor hallottuk az öregdiákok adomáit, ezúttal is érdekes volt részt venni a dr. Tőkés Béla professzor vezette visszaemlékezésen, ahol kiderült, hogy ugyanaz az iskola hányféleképpen él a volt diákokban, milyen ösztönző tényezők és sérelmek motiváltak egyeseket, hogy a szakmájukban a legjobbak közé verekedjék fel magukat. Amiképpen az is, hogy milyen sokat köszönhetünk az öregdiákoknak az iskola címerének újraalkotásától a múlt sok más emlékeinek megőrzéséig és nem utolsósorban a világtalálkozók megszervezéséig. A sport kedvelői természetesen a sportvetélkedőket követték, s az Élő könyvtár résztvevőit is igénybe lehetett volna venni talán nagyobb mértékben is egy-egy kötetlen beszélgetésre.
Szombaton este a Kultúrpalota nagytermében sikeres gálaműsor bizonyította, hogy a tudomány mellett a művészetek művelésére és ápolására is tudott és tud nevelni az iskola. A hatodik világtalálkozó résztvevőit a Gaudeamusszal köszöntötte a kollégium Enyedi Csaba vezette kamarakórusa, majd az erdélyi régizene világába kalauzoltak el László József fizikatanár tanítványai, a Kájoni János furulyaegyüttes tagjai, s vajdaszentiványi táncot adott elő az iskola tánccsoportja. A műsor vendége volt egy bolyais család, Kilyén Ilka, a Tompa Miklós Társulat színésze és lánya, Ritziu Ilka- Krisztina, a Művészeti Egyetem hallgatója, akik Ritziu Dániel, a fiú zenekíséretével énekeltek. Pethő László Arccal a végtelen felé című versét Ördög Miklós Levente, a Tompa Miklós Társulat színművésze szavalta, majd a feleségével, Szabadi Nóra színművésszel musicalrészleteket adtak elő. Mozartot játszottak a budapesti Bolyai János vonósnégyes tagjai. Csíky Boldizsár zeneszerző jóvoltából a geometria és a hegedű találkozásáról is meggyőződhettünk, a Bolyai-képletben felfedezett zenét Selmeczi János budapesti hegedűművész tolmácsolta. Kocsis István A tér című monodrámájából Sebestyén Aba, a Tompa Miklós Társulat tagja adott elő részletet. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fiatal szólistái – Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente és Trózner Kincső – Ávéd Éva zongorakíséretével örökzöld operarészletekkel szórakoztatták a jelenlévőket.
A bolyaiság lényege a hit, a magyarság és az európaiság hármas egysége. Ennek szellemében énekelte közösen az iskola kamarakórusa és a közönség Kovács András szerzeményét, a Bolyai-indulót. A műsort Kovács Levente rendezte, Szabadi Nóra és Bodolai Balázs vezette.
És úgy tűnik, hogy a "találkozó vasárnapra sem fáradt el", hisz tele volt a Vártemplom. Csáky Károly református lelkész, öregdiák igehirdetését követően dr. Soós Zoltán ismertette a szépszámú érdeklődővel a marosvásárhelyi vár történetét az újabb ásatások tükrében, majd dr. Szekeres Gerő beszélt pályafutásáról és a várban épülő geodezikus kupoláról. Közel ötvenen vettek részt a református temetőben tartott megemlékezésen, ahol megkoszorúzták a tanárok és diákok emlékére emelt kopjafát és a két Bolyai sírját.
A beszámolóhoz hadd tegyük hozzá, hogy esténként az iskola udvarán a Tonight Jazz Quartet, a DNS, az Autostop, szombaton pedig a Vecker, Detox, Vírus ifjúsági rockzenekarok valamint a Cold Taste és a Bojtorján zenélt, s közben a sátrak alatt régi osztálytársak, barátok, ismerősök találkoztak, beszélgettek, örültek az együttlétnek.
Összességében gondosan, jól szervezett találkozó volt, az összetartozás, az együttlét felejthetetlen élményével.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2013. május 16.
Arany János-díj dr. Weszely Tibornak
"A Bolyai-kutatásban elért forrásértékű eredményeiért, geometriai kutatásaiért, valamint... kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért" a Magyar Tudományos Akadémia Arany János- életműdíjával kitüntetett dr. Weszely Tibor nyugalmazott egyetemi tanárt köszöntötték hétfőn este a Bolyai Tudomány és Technika Házában tartott baráti összejövetelen. Csegzi Sándor jelképes ajándékot, egy Bolyai- kéziratok alapján készült grafikát adott át az ünnepeltnek. Bár arra kérte Weszely Tibort, hogy életéről beszéljen, a téma a Bolyaiak által képviselt emberi értékek fontossága volt.
Úgy élt, mint a pisztráng, az örvénnyel szemben úszva próbálta az újat keresni – mondta Bolyai Jánosról többek között Weszely tanár úr, az akadémia köztestületi tagja. Amit a saját életéről nem mondott el, azt megtették helyette volt osztálytársai, barátai, egykori tanítványai.
Nemcsak a matematikát tudta és szerette, sportban is kiváló volt. 1954-ben az iskola négyszer százas stafétacsapatával országos döntőt nyert Bukarestben. A kutatómunka mellett sokat kirándult és utazott, osztálytársaival bejárta az erdélyi havasokat – derült ki többek között Balás Árpád hozzászólásából. Buksa Éva-Mária a volt tanítvány nevében olvasta fel a Bolyaiak és Weszely Tibor méltatásáról szóló, idézetekben gazdag szövegét. Kirsch Attila, a Református Kollégium Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körét képviselve a közösségi életben és munkában mindig részt vevő társat köszöntötte. Sebestyén Júlia tanárnő arra az érdemére hívta fel a figyelmet, hogy akkor kezdte kutatni a Bolyai-hagyatékot, amikor az veszélyes vállalkozásnak számított. Ma Vályi Gyuláról, a vásárhelyi születésű kiváló matematikusról sem emléktábla, sem szobor nem állna, ha Weszely Tibor nem írja meg az életéről szóló könyvet – tette hozzá. 1990-ben a Bolyai Farkas középiskola önállóságáért a Nemzeti Megmentési Front városi szervezetében politikai szerepet vállaló tanár kitartását emelte ki hozzászólásában Smaranda Enache. Spielmann Mihály történész, aki negyven éven át követte Weszely Tibor munkáját, a kutató szorgalmát méltatta: évtizedeken át reggel 8-kor az első olvasója volt a Teleki Tékában őrzött Bolyai-kéziratoknak. Az ünnepségről szóló beszámolót a Weszely Tiborral készült beszélgetéssel folytatjuk.
– Milyen útravalót adott az Érchegységben levő szülőhely, Brád?
– Az első-második elemit román iskolában jártam, mert a magyart akkorra már megszüntették. Brádon Közép-Európa talán egyetlen aranymúzeuma látható. Édesapám építészként a gurabazai MICA részvénytársaság aranybányáinál dolgozott. Szép kicsi magyar közösség élt akkoriban ott, de a római katolikus templomban, ahol valamikor Márton Áron püspök bérmált meg, ma két nyelven tartják a misét. Családunk 1945-ben költözött Marosvásárhelyre, a magyar világ reményében.
– Az iskolai évekről már beszélgettünk; hogyan tudott Weszely Tibor a bukaresti tudományegyetem légkörébe beilleszkedni?
– A tiszta matematika szakot végeztem el 1959-ben, s kiváló professzoraim voltak. Mivel rendszeresen írtam cikkeket és példákat a Kolozsváron szerkesztett Matematikai és Fizikai Lapokba, ígéretet kaptam, hogy felvesznek a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem geometriai tanszékére gyakornoknak. Csakhogy 1959 februárjában bekövetkezett az egyesítés, amely a magyar tannyelvű egyetem megszűnését jelentette. Mivel kitűnő eredménnyel végeztem, a bukaresti egyetem geometria és topológia tanszékén ajánlottak gyakornoki állást. Két hónapot töltöttem ott, de úgy éreztem, nem tudok a fővárosban maradni. Ötévi távollét után már nagyon vágytam haza, s örömmel fogadtam el Kozma Béla igazgató, volt magyartanárom ajánlatát, hogy a Bolyai Farkas középiskolában tanítsak.
Három év múlva megalakult a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola, s 1963- tól a matematika tanszéken alkalmaztak, s ott kezdtem el a tudományos kutatómunkát is. 1971-ben a bukaresti egyetemen védtem meg doktori dolgozatom, amit Vektormezők zárt differenciálható tereken címmel a globális differenciálgeometriából írtam. A doktori cím megszerzése nyomán kezdtem el a Bolyaiak munkásságának a tanulmányozását.
– A főiskolán sem maradt sokáig, hisz közbejött a marokkói kitérő. Miért vállalkozott a vendégtanárságra?
– Nagyon szerettem utazni, s mivel kérésemet a tanügyminisztériumban jóváhagyták, a rabati Al- Laymoune líceumba kerültem, ami nagyon elit iskolának számított. Oda járt II. Hasszán fia, Marokkó jelenlegi királya, akinek az igazgató minden alkalommal kezet csókolt. Kétévi ottlétem alatt bejártam egész Marokkót, s hazatéréseimkor két alkalommal összejártam Európát. Életem legszebb évei voltak.
Amikor hazatértem Marokkóból, elhatároztam, hogy Farkas után János matematikai munkásságát is meg kell írnom. Másfél éven át naponta nyolc órát dolgoztam a könyvön. Bolyai János matematikai munkásságának a feldolgozása mellett az is foglalkoztatott, hogy kézirataiban nagyon sok a filozófiai rész, s a nyelvészetet is kedvelte. Célja a magyar nyelv megreformálása, egyszerűbbé tétele volt. Szándéka szerint a tökélyes munkához tökélyes nyelv szükségeltetik, s ennek megalkotásával is próbálkozott.
– Mindez a Vince Kiadónál megjelent Bolyai János. Az első 200 év című könyvben olvasható, amelyben Bolyai János egész pályafutása megelevenedik. Miért nem adták ki ezt az összefoglaló, olvasmányos könyvet Erdélyben is?
– Nem volt annyi pénzem, hogy az itthoni kiadását finanszírozzam. Nagy örömmel tölt el viszont, hogy Manfred Stern német matematikus lefordította német nyelvre, ahogy a beszélgetés első részében megemlítettük, s a világ legtekintélyesebb tudományos kiadója, a Birkhäuser Verlag adta ki. Azért örülök, hogy német nyelven is megjelent, mert tárgyilagos módon sikerült tisztáznom a prioritási vonatkozásokat Bolyai János felfedezése kapcsán.
A nem-euklideszi geometria megteremtőjeként a tudomány Carl Friedlich Gauss, az orosz Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij és Bolyai János nevét említi. Többen a két utóbbit, az orosz és volt szovjet írások azonban csak a Lobacsevszkij nevét. Az emberi jóérzés megköveteli a tények pontos számbavételét. Alaposan átolvasva és elemezve a három tudós erre vonatkozó írásait, arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János korábban volt birtokában a párhuzamossági kérdés helyes megoldásának, az új geometria kidolgozásának. Lobacsevszkij egy évvel hamarabb közölte munkáját, mint Bolyai János, így a közlés prioritása az övé, a feltalálás elsőbbsége viszont a Bolyai Jánosé, ezért mindkettőjüket ugyanolyan hely illeti meg a párhuzamossági probléma végleges megoldásából eredő új geometria történetében.
– Mi volt a legérdekesebb tény, amire a Bolyai- kutatás során rájött?
– Amikor Farkas megszerezte Lobacsevszkij művét és elküldte fiának, Jánosnak, aki akkor írta meg nagyon komoly kéziratát, az Észrevételeket, magyar nyelven, s elismerte Lobacsevszkijről, hogy zseni, de ugyanakkor megjegyezte, hogy művének 27. paragrafusában szarvashibát követett el. Paul Stäcker, aki 1913-ban az első monográfiát írta a két Bolyai munkásságáról, azt állította, hogy János igazságtalanul támadta az orosz matematikust. Benkő Samu könyvének negyedik kiadásában (Bolyai János vallomásai) hasonlót állít, pontosabban, hogy a 27. paragrafussal kapcsolatos bírálatokban nem volt igaza. Elolvastam Lobacsevszkij művét, Bolyai bírálatát, Stäcker és Kagan állításait, s arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János kifogása jogos, Lobacsevszkij hibásan mérte a lapszöget. Topológiailag hibás, ugyanis ívmértékkel és nem gömbfelületmértékkel kell mérni. Könyvének negyedik kiadásában, ami a Mundusnál jelent meg nagyon szép kivitelezésben, Benkő Samu mindezt csak az előszóban tüntette fel. Ha matematikusként nem győződtem volna meg Bolyai János igazáról, a mellette szóló sorokat nem írtam volna le.
– Kutatóként valóban az volt Weszely Tibor törekvése, hogy pótolni próbálja azt az elismerést, elismertetést, amit a kiváló matematikus élete során nem kapott meg.
– Marosvásárhely polgárai nem is sejtették, hogy azon a hideg januári napon kit temettek el a város református sírkertjében. A temetésén csak két (egyesek szerint három) civil kísérte el utolsó útjára a kötelezően kirendelt katonai kíséreten és a papon kívül. 33 évvel halála után a teljesen jeltelen sírhelyet akkor fedezték fel, amikor már kezdett világhírűvé válni, és Schmidt Ferenc eljött Budapestről, hogy a sírját megkeresse. Ezer szerencse, hogy még élt Szőcs Júlia, a munkában megöregedett cseléd, aki meg tudta mutatni a helyet, ahol Jánost eltemették, s ahol már csak a gyom nőtt. 1911. június 7-én, Bolyai Farkas és János holttestének az exhumálása idején még élt fia, Bolyai Dénes, aki elmondta, hogy édesapját katonai egyenruhában temették el, s amikor felbontották a sírt, ez beigazolódott. 1894-ben helyezték el az emlékkövet a Matematikai és Fizikai Társaság gyűjtése alapján. Egy évvel később érkezett Marosvásárhelyre az Egyesült Államokból George Bruce Halsted, aki angolra fordította az Appendixet, s milyen szégyen lett volna, ha a sírhelyet nem találja meg. Ahogy említettem, 1911-ben a két sírt felnyitották, a két holttestet exhumálták, elkészítettek két érckoporsót, az egyikbe János, a másikba Farkas maradványait helyezték, a koponyacsontokat kivéve. Ezeket Hints Elek akkori kórházi főorvos vette át, kezelési és tanulmányozási célzattal, aki távoli rokona volt a Bolyaiaknak. Ünnepélyes temetés keretében 1911. június 7-én délután 5 órakor Bolyai Farkas régi sírhelyét kiszélesítve temették közös sírba őket.
– Bolyai Farkas felesége, János édesanyja Domáldon nyugszik. Miért?
– A kolozsvári Farkas utcai templomban tartott házasságkötésük után kiköltöztek Farkas domáldi birtokára, ott töltötték a mézesheteket, s gazdálkodtak, amíg Farkast meghívták a református kollégiumba tanítani. Halála előtt, 1821 augusztusában Benkő Zsuzsanna, aki sokat betegeskedett, arra kérte Farkast, hogy vigye el oda, ahol életében a legboldogabb volt.
– Weszely Tibor nagy megvalósításának tartjuk, hogy Domáldon áll a kopjafa, amely Bolyai Farkas feleségének az örök nyughelyét jelzi. Talán nem érdektelen emlékeztetni arra, hogy Bolyai János szülőanyjának milyen nehézségek közepette sikerült síremléket állítani.
– A székelykeresztúri diákok faragták, de a felállítását nem engedélyezték a hatóságok, mert a sír nem a temetőben van. Mivel abban az időben az Országos Matematikai Társaság központi vezetőségének a tagja voltam, s a megyei titkára is egyben, Székelyudvarhelyen a segítségemet kérték, hogy a négy éve elkészült kopjafát felállítsák. Bukarestben beleegyeztek, de a megyei szocialista nevelési tanács jóváhagyására is szükség volt. Az elutasítás szövegére most is emlékszem, az állt benne, hogy Árkosi Benkő Zsuzsanna nem érdemelte ki, hogy "obeliszket" állítsanak az emlékére Domáldon. A Metalotehnica vállalat vezérigazgatója, Kiss Bici, aki osztálytársam volt, a tartományi pártbizottság vezetőségi tagjaként, azt tanácsolta, hogy állítsam fel. Én is úgy gondoltam, hogy két lehetőség van: ha megengedik, felállítjuk, s ha nem, akkor is. Domáldon a néptanács titkárával tudtam szóba állni, akinek bemutatkoztam, hogy a Pedagógiai Főiskola tanára és a Matematikai Tudományok Országos Társasága központi vezetőségének a tagja vagyok. Talán úgy értette, hogy a központi bizottságtól érkeztem, s teljesítette a kérésemet, hogy biztosítsanak egy hernyótalpas traktort, ami a másfél tonna betonanyagot felviszi a domboldalra. Másnapra egy Gál nevezetű traktoros állt rendelkezésünkre, s a költségeket a saját zsebemből álltam. Hívtam Illyés Ferenc fizikatanárt, aki a kopjafát kifaragtatta a diákokkal. Bár egyesek szerint a tetőn volt a sír, Ágoston Albert, akinek a fia állatorvos volt Domáldon, tudta, hogy pontosan hol található. Mivel semmi jel nem volt, végül Illyés Ferenc egyik diákja segített ki, aki régésznek készült. Egy lapátot kért, s mindkét helyen leásott, majd kijelentette, hogy egészen biztos azon a helyen van a sír, ahol én mondtam, mert ott a geológiai rétegek fel vannak bolygatva. Amikor az alapot ástuk, már jelentek meg fadarabok, de nem akartunk kegyeletet sérteni. Az előre kiöntött betondarabokból összeállítottuk az alapot, s egy Orbán nevű fiatal mérnök vezetésével heten segítettek az alap és a kopjafa felállításában, amelyre rákerült Benkő Árkosi Zsuzsanna neve és az 1778–1821-es évszámok. Édesapámmal készítettem egy bádogtáblát, amire feketével románul is ráírta, hogy ki nyugszik a sírban. 1994-ben a tábla le volt szakítva.
– Milyen tervei vannak még Weszely Tibornak?
– Nem tudom, sokat dolgoztam, szeretnék egy kicsit élni is még – mondja a kertben, ahova a fák lombjain átszűrve hallatszik fel a város zaja, de a későbbi napok kavargásából kiderül, hogy számos teendői és vállalásai mellett még korántsem fogja abbahagyni, amit tulajdonképpen nem is lehet. Ahogy a vele folytatott beszélgetést is csak megszakítani sikerült, de befejezni nem. Nem csoda, hogy Kiss Sándor Szatmárnémetiben élő matematikus könyvet írt az életéről és munkásságáról.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2014. április 18.
A magyar közösséget sértő liberális kirohanás
Sütő-szobor, Kossuth utca, katolikus főgimnázium nélküli Marosvásárhelyt akarnak
Újjáélesztett titkos PD-L és RMDSZ egyezményről, a liberális pártot ért támadásokról, politikai primitivizmusról, törvénytelen szavazásról, árulásról beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján Ciprian Dobre, a Nemzeti Liberális Párt megyei elnöke, a megyei közgyűlés elnöke, aki mellett jelen volt Ciotlaus Ionela volt alpolgármester, valamint Sebastian Pui és Sîmpalean Dan tanácsosok. A nyilatkozatok a szerdai tanácsülésen történtekhez kapcsolódnak, amelyen az RMDSZ és a PD-L tanácsosok 16 szavazattal leváltották Ciotlaus Ionelát, helyébe megválasztották Claudiu Maiort és megszavazták Sütő András szobrának felállítását a Színház téren.
A 16-os "bűvös" szám köré építette fel Ciprian Dobre a tegnapi sajtótájékoztatón tett nyilatkozatait: az RMDSZ 16 évi kormányzásáról, az április 16-i tanácsülésről, az annak napirendjén 16. pontként szereplő Sütő-szobor felállítására vonatkozó határozattervezetről és az ezt megszavazó 16 képviselőről, valamint a liberális alpolgármester asszony leváltását megszavazó szintén 16 tanácsosról beszélt. A 16-osok felsorakoztatásának eredménye: Ciotlaus Ionelát helyettesítették "Sütő András Claudiu Maiorral". Az idézőjeles név gúnyosan hangzott el a rendezvényen, és szerepelt a sajtóközleményben is. Ciprian Dobre kifejtette: Ciotlaust szerdán nem 30 ezüstért, hanem 16 szavazatért árulták el, hogy érvényt szerezzenek a még 2012-ben megkötött titkos PD-L–RMDSZ paktumnak, amelynek része a Sütő-szobor felállítása a Színház téren, a Calarasilor utca Kossuth Lajos utcára való elnevezése, az Unirea líceum "kettészakítása" és egy új, római katolikus főgimnázium létrehozása a líceum épületében, a Bolyai líceum főjavítása közpénzből, telekcseréről szóló egyezség a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a református egyház között a Művészeti Líceumnál végzendő javítási munkálatok fejében. Dobre "ingatlanügynökségnek" nevezte a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalt, és szerinte Ciotlaus Ionelát amiatt állították félre, mert rájött, hogy miként működik ez az "ingatlan-ügynökség".
Dobre hozzátette, a liberálisok soha nem fogják megszavazni a Sütő-szobrot, majd idézett az író szocializmust és kommunizmust dicsérő írásából. Elutasítják ugyanakkor a katolikus főgimnázium létrehozását az Unirea líceum épületében, hiszen "ezt az épületet Emil Dandea egykori polgármester elsőként szánta a városnak, oktatási célra", és nemmel szavaznak a Kossuth Lajos utcára is, mert Kossuth azt mondta, "…én soha, de soha a magyar Szent Korona alatt más nemzetet és nemzetiséget, mint a magyart elismerni nem fogok…". "Ha a fentieket megszavaznánk, ez nagy visszalépést, politikai primitivizmust jelentene" – közölte a liberális párt megyei elnöke, aki szerint a liberális párt immár helyi szinten is ellenzékből politizál, folytatja a nagy megyei projekteket, harcol a románok méltóságáért, és a szóban forgó városi tanácsi határozatokat illetően (alpolgármester-csere, Sütő-szobor) bírósághoz fordul.
"Kitartunk a Kossuth Lajos utca mellett, a Sütő András-szobor mellett"
Megkeresésünkre Peti András alpolgármester, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, a tanács RMDSZ-frakciójának vezetője kijelentette: "Az RMDSZ a szerdai döntésével kizárólag azt követte, amivel a magyar közösség, a választói megbízták: azt a politikai programot és azoknak a célkitűzéseknek a megvalósítását tartotta kizárólag szem előtt. Mivel mandátumunk felénél járunk, áttekintettük az eddigi eredményeket, kudarcokat, levontuk a következtetéseket, elemeztük az okait annak, ha valamely elképzelésünk nem valósult meg, és átgondoltuk, hogy kik lehetnek azok a partnereink, akik elő tudják segíteni e célkitűzéseink elérését. Nem kívánunk részt venni a román pártok közötti versengésben, úgy ahogy mi sem szeretnénk, hogy a román pártok beleszóljanak az RMDSZ és a magyar közösség belső ügyeibe".
Peti András úgy vélte, bár a szerdán leváltott liberális párti alpolgármestert az RMDSZ támogatásával választották meg 2 évvel ezelőtt, sajnálatos módon "nagyon sokat nem tudtunk kihozni ebből az együttműködésből, a marosvásárhelyi magyar közösség nem igazán látta ennek az egyezségnek a pozitívumait, ezért is kellett változtatni". Ami a római katolikus főgimnázium kérdését illeti, az alpolgármester szerint ez egy nyilvánosan megfogalmazott célkitűzése az RMDSZ-nek, és ez ügyben egyeztetett a különböző román politikai pártok vezetőivel: többek közt Ciprian Dobréval, Vasile Gligával és Dorin Floreával, mindenki tud róla, mindenkinek más-más véleménye van erről. "Az, hogy nem valósulhatott meg, annak tudható be, hogy eddig nem sikerült olyan megoldási javaslatot találni, ami elfogadható lett volna olyan döntéshozó helyzetben levő személyek számára, mint a főtanfelügyelő, illetve a polgármester. A Kossuth utca kérdésében is a városi tanács már hozott egy érvényes döntést, akkor több civil szervezet összefogott, és megtámadta e határozatot. Mi kitartunk a Kossuth Lajos utca mellett, a Sütő András-szobor felállítása mellett, hiszen nagy írónk megérdemli, hogy köztéri szobra legyen Marosvásárhelyen, méltó helyen, a Színház téren. Nemcsak a Kossuth Lajos utcanévhez ragaszkodunk, hanem művészekről, elismert személyiségekről, például Kozma Béláról, a Bolyai líceum egykori igazgatójáról is szeretnénk utcát elnevezni (a Hargita utcát), erre vonatkozóan tegnap megérkezett a főispáni hivatal pozitív véleményezése, úgyhogy hamarosan a közgyűlés napirendjére kerül" – tette hozzá Peti András.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)2014. május 31.
Egy ez a tábor…"
Kirepültek a tizenkettedikesek
Maros megye közel 1300 magyar diákja vett búcsút ezekben a napokban a középiskolától. Marosvásárhelyen elsőként a Pedagógiai Líceum végzősei számára szólt a csengő, csütörtökön az Egyesülés középiskola, az Elektromaros, Gheorghe Sincai, Avram Iancu, Aurel Persu, Ion Vlasiu, Traian Vuia, Traian Savulescu szakközépiskolák, illetve a Gazdasági Szakközépiskola ballagási ünnepsége zajlott. Péntek délelőtt a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium közös kicsengetési ünnepségére és a művészetis végzősök búcsúztatására került sor.
A Bolyai líceumból 8 osztály 226 diákja, a Református Kollégiumból 99 diák búcsúzott az alma matertől, a Művészeti Líceum 65 – közülük 37 magyar – diákot bocsátott útjára. A művészeti évfolyamelsői Chetrari Olga és Szathmári Edina lettek.
Tegnap délelőtt a Gaudeamus dallamára vonult ki az iskolaudvarra a 457 éves Bolyai líceum legújabb nemzedéke – elsőként az évfolyamelső osztály, a természettudomány – intenzív angol szakos XII. A –, a bolyaisok után pedig a Református Kollégium ballagói. Bálint István igazgató köszöntőjében kiemelte, hogy az egyik legjobb évfolyamot indítják útra, melynek tanulmányi átlaga 8,82.
– A világ összes kontinensén bolyais maradsz – üzente az igazgató a diákoknak, akik kilencedikben gyerekként, ezen a délelőttön pedig már- már felnőtté cseperedve élték meg a büszkeség és szorongás kettős érzését. A polgármesteri hivatal részéről Claudiu Maior üdvözölte elsőként a diákokat, az alpolgármester magyarul is szólt az egybegyűltekhez.
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója az ismert Edda-dallal búcsúzott diákjaitól: "Egy ez a tábor, és egy ez a szív/ Egyetlen érzés, és egy ami hív…"
Dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselő a bolyais létbe beleszületett egykori diákként szólt a tanintézet szelleméről, amely Amerikától Ausztráliáig egyfajta minőséget jelent, nemcsak tudásban, de munkaképességben is.
Borbély László parlamenti képviselő 1990 februárját, a Bolyai iskolától a sportcsarnokig érő embertömeg könyves, gyertyás tüntetését idézte fel. Peti András alpolgármester a legutóbbi városi tanácsülés azon határozatára hívta fel a figyelmet, amely szerint egy marosvásárhelyi utca dr. Kozma Béla nevét veheti fel, azét a bolyais tanárét, akinek közbenjárására az iskola és a tanintézet a nagy matematikus nevét viselheti, és akit a régi rendszer "hálából" egy másik iskolába helyezett, úgy, hogy csak szépkorában és csak versenyvizsgával kerülhetett vissza a Bolyai líceumba.
– A Bolyai szellem "az önmagadhoz való hűség parancsa" – idézte az alpolgármester dr. Kozma Béla emlékiratban őrzött gondolatát.
A továbbiakban Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, Kovács Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Nagy Botond, a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, majd Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Körének elnöke, illetve Jeszenszky Attila, a szülői bizottság elnöke osztotta meg az ünnepi pillanathoz illő gondolatait az egybegyűltekkel. A végzősök részéről Gál Anna és Szántó Júlia bolyais diákok, illetve Vass Márton, a Református Kollégium ballagója szólt a maradókhoz. A tizenegyedikesek üzenetét Pap Tímea adta át a távozóknak.
Ezt követően Horváth Gabriella, a Bolyai líceum aligazgatónője irányításával kezdetét vette a kiváló tanulmányi eredményeket elért, különféle tantárgyversenyeken, kulturális és sporttevékenységeken jeleskedő diákok, illetve a bolyais és "refis"diákéletet lapszerkesztéssel, az iskolarádió műsoraival vagy más módon színesító tanulók díjazása. Ekkor került sor a különféle alapítványok, szervezetek és cégek által felajánlott – több esetben hagyományosnak számító – díjak átadására is. A kitüntetettek sorát a két évfolyamelső, Csegzi Gergely bolyais és Buksa Sándor Botond, a Református Kollégium diákja nyitotta meg. A jutalmak és elismerések kiosztása után a Ballag már a vén diák… dallamára léptek ki a főbejáraton az ünnepeltek, majd a Bolyaiak szobrát megkerülve visszatértek az iskolaudvarra, ahol a tizenegyedikeseket képviselő tanulók átvették a Bolyai líceum zászlaját és kulcsát, illetve a Református Kollégium zászlaját. Az ünnepség záró-mozzanataként Hajlák Attila és Gál József iskolalelkészek közös imára hívták az egybegyűlteket, majd megáldották a tarisznyás diáksereget. Az indulás hangulatát Nemes Nagy Ágnes megzenésített verse tette még emelkedettebbé: "…tanulni kell magyarul és világul/ tanulni kell mindazt, ami kitárul/ ami világít, ami jel:/ tanulni kell, szeretni kell."
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)2014. július 11.
Dr. Kozma Béla utca lett a Hargita utcából
Valós kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhelyen
Néhány nappal ezelőtt új, valós kétnyelvű utcanévtáblát helyeztek ki a Hargita utcára. Az új utcanév: Dr. Kozma Béla. Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere szerint ezzel a gesztussal a marosvásárhelyi magyar közösség régi igényének tettek eleget.
– A városi tanács megtette a kötelességét, a szükséges döntéseket meghozta, sajnos, a kivitelezésnél problémák adódtak. Nem a tanácsi határozatnak megfelelően kerültek ki, azt is mondhatnám, hogy félig hajtotta végre a polgármesteri hivatal a tanácsi döntést. 2010-től kezdve minden egyes utcanévadás alkalmával két nyelven fogadtuk el az utcaneveket. Legutóbb a májusi tanácsülés alkalmával a Hargita utcát dr. Kozma Béláról neveztük el, és elkezdtük kitenni az új utcanévtáblákat.
– Mikor kezdték el és hogyan haladnak?
– Van egy bizonyos ütemterv, a legfrissebbel kezdtük, tíz nappal ezelőtt kikerült a Hargita utcára az új, a Dr. Kozma Béla utcanévtábla. Ezenkívül a 2001-es tanácsi határozatoknak megfelelően kikerültek az utcasarkokra az utcairányjelző táblák, ugyanúgy, ahogyan az megjelenik a tanácsi határozat mellékletében. Egyelőre tíz került ki, plusz a főtér. A tíz darab irányjelző táblára arányosan öt magyar és öt román név került: Bartók Béla, Bolyai, Köteles, Petőfi és Bernády, illetve a román oldalon Nicolae Iorga, Cuza Voda, Iuliu Maniu, Enescu és Horea. Most ezek következnek.
– Tehát kétfajta tábla van: az utca neve és az irányjelző…
– Igen, két típusú utcanévtábla van, az egyik a sarkon, amelyik az irányt jelzi, a másik az épület homlokzatán. Ha magánépületről van szó, természetesen szükségünk van a tulajdonos beleegyezésére. Mivel több mint 500 utca van Marosvásárhelyen, ez egy hosszabb folyamat lesz, de remélem, őszig, az iskolakezdésig, megszokottá és természetessé fog válni Marosvásárhelyen, hogy kétnyelvű utcanévtáblák köszönnek vissza.
– Azt jelenti, hogy ott, ahol eddig P-ta Trandafirilor tér volt kiírva, ott most Rózsák tere is lesz?
– Természetesen, Piata Trandafirilor – Rózsák tere lesz, sőt, jövő hétre tartogatok egy meglepetést is. Azt gondolom, hogy egy történelmi helyreigazítás is fog történni Marosvásárhelyen.
– Mi lesz azokkal az utcanevekkel, amelyek magyar személyiségekről vannak elnevezve, de le vannak fordítva románra, noha egyértelmű, hogy magyar személyiségekről van szó, mint például a Paul Chinezu vagy Gheorghe Doja?
– Ez lesz a meglepetés, és a helyreigazítás jövő héten meg fog történni. A tanácsi határozatnak megfelelően visszakerülnek a Dózsa György, Kinizsi Pál, Liszt Ferenc és Mátyás király utcanévtáblák is
Mózes Edith,
Népújság (Marosvásárhely)2014. szeptember 16.
Becsengetés ugyanott három iskolába
Történelmi pillanat helyszíne volt tegnap a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum és Református Kollégium udvara, ahol három iskola évnyitóját tartották egyszerre. Pénteken délután ugyanis dr. Tamási Zsoltnak, a 7-es számú általános iskola volt igazgatójának a megyei tanfelügyelőségen átadták a Római Katolikus Teológiai Líceum élére szóló kinevezését. Az új intézmény szeptember 15-től önálló jogi személyiségként működik, e tanév során még a Bolyai épületében.
A Láday Zoltán vezette nyitóünnepségen az iskolák vezetői, politikusok, lelkészek köszöntötték a diákokat, tanárokat és szülőket. Bálint István, a Bolyai igazgatója üdvözölte a legkisebbeket, akik az előkészítő osztályt kezdik, és a kilencedikeseket, akik a Bolyai iskolát választották. Ígérete szerint továbbra is a minőségi oktatásra helyezik a hangsúlyt, hogy a Bolyai megmaradjon az erdélyi magyar középiskolák élcsapatában.
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója szintén a kilencedikesekhez szólt elsősorban, akiknek meg kell tanulniuk, hogy mit jelent "refis" diáknak lenni, hogy továbbvigyék a Kollégium szellemiségét. Beszédét a harmadik magyar iskola köszöntésével zárta.
A kérdésre, hogy az elmúlt évtől változott-e valami az életünkben, lettünk-e jobbak, többek, Markó Béla RMDSZ-szenátor határozott igennel válaszolt, hiszen nem két, hanem három iskolát köszöntenek a becsengetés napján. Nem kell egyetértenünk Bolyai Jánossal, aki azt állította, hogy a semmiből teremtett egy új, más világot, hisz azért tudott másképpen, eredetien gondolkodni, mert jó alapokat kapott az iskolától, tanáraitól, édesapjától, környezetétől. Ma is hasonló az iskola feladata, olyan diákokat nevelni, akik jobbá, mássá tehetik a világot.
Peti András alpolgármester az utóbbi időszak három történésére emlékeztette a jelenlevőket: önálló jogi személyiséget nyert a katolikus iskola, utcát neveztek el Marosvásárhelyen dr. Kozma Béláról, a Bolyai volt igazgatójáról, felújították a sportpályát. Bármennyire természetesnek tűnik, mindez a közösségben való gondolkodás, a jól szervezett csapatmunka eredménye volt – hangsúlyozta az alpolgármester. Ezt emelte ki dr. Bakos Levente városi képviselő, az iskola igazgatótanácsának tagja is.
Az oktatás mellett a nevelés jellem- és személyiségformáló szerepét, a felelősségvállalás fontosságát emelte ki Kiss Tünde tanfelügyelő.
Jakab István református esperes Michelangelo példáját idézte, aki meglátta a márványtömbben az angyalt. Ez a feladata a pedagógusnak is, akinek meg kell látnia a diákban azt, akivé válhat, és segíteni kell, hogy tehetségét kibontakoztassa. A miatyánkot a jelenlevők Hajlák Attila római katolikus iskolalelkésszel mondták el, aki örömmel újságolta, hogy a Szűzanyának ajánlott évben jött létre az önálló római katolikus főgimnázium.
Az iskola küszöbét először átlépő előkészítő osztályos diákokat, az osztályt kezdő tanítókat és tanárokat Horváth Gabriella, a Bolyai középiskola aligazgatója mutatta be.
Utoljára hagytuk dr. Tamási Zsolt igazgató beszédét, aki bejelentette az újonnan önállóvá vált római katolikus főgimnázium első tanévének megnyitását 66 évi szünet után.
A továbbiakban köszönetet mondott azoknak, akik az iskola újraindítását elősegítették. Először is a Római Katolikus Egyháznak, amely felvállalta az iskolarendszerek működtetését, a jezsuita atyáknak, akik 300 évvel ezelőtt megteremtették a római katolikus oktatás alapjait Marosvásárhelyen, a Római Katolikus Státusnak, amely folyton korszerűsítve, építve 1948-ig működtette a város rangos főgimnáziumát, az öregdiákoknak, akik még jelen voltak az 1947-es tanévnyitón, s nem hagyták kihunyni a parazsat. Köszönetet mondott a Református Egyháznak, amely befogadta az iskolát, a diákoknak, akik benépesítették az osztályokat, a szülőknek, akik támogatják a katolikus osztályok önállósulását. Továbbá RMDSZ- politikusoknak, önkormányzati tanácsosoknak, tanügyi képviselőknek, akik megyei és országos szinten sokat tettek az új kezdetért.
"Az újraindulás... nemcsak ünnep, hanem óriási feladat, kihívás is. A marosvásárhelyi római katolikus főgimnáziumnak fel kell nőnie hivatásához. Bizonyítania kell, hogy szükség van rá, bizonyítania kell, hogy olyan nemzedékeket képes felnevelni, akikre büszke lesz majd egykor a város s Erdély magyarsága. Ahogy az újraindulás is csak összefogással, kitartással, küzdelemmel volt lehetséges, a növekedés, a megerősödés, a fejlődés is csak így sikerülhet – hangsúlyozta Tamási Zsolt.
Az igazgató előtt bokros teendők állnak, meg kell alakítani az iskola vezetőtanácsát, intéznie kell a működéshez szükséges egyéb teendőket. Elő kell készíteni a polgármesteri hivatallal megkötendő szerződést, amely a Erdélyi Római Katolikus Státus őszi közgyűlése elé kerül majd. A jövő tanévtől pedig a régi-új épületben indulhat az előkészítő, egy ötödik és egy kilencedik osztály – vette számba a teendőket az igazgató, aki nyitóbeszédének végén az iskola leendő névadója, II. Rákóczi Ferenc zászlaján olvasható feliratot idézte, "cum Deo", azaz Istennel együtt lehet és szabad tenni a jövőért.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)2014. november 20.
Szakmai nap a hungarikumokról
Székelyföldi értéktár létrehozását tervezik
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet által hungarikumok témakörben rendezett szakmai napon megyénket Kozma Béla és Orbán Miklós agrárszakemberek képviselték Bukarestben. A november 18-i rendezvény kapcsán felmerült a székelyföldi értéktár létrehozásának a gondolata is.
A bukaresti találkozó célja, hogy az agrárium területén a román és magyar szakemberek közötti kapcsolatfelvétel megtörténjen, a közös együttműködési fórumok lehetősége elinduljon, illetve bemutassák a magyar tapasztalatokat. Emellett kiemelt fontossággal bír, hogy a Magyar Értéktár – Hungarikumok Gyűjteménye nemzeti értékek körébe minél több megőrzendő és egyedülálló erdélyi érték bekerüljön. A magyar nemzeti értéktár célja összegyűjteni azokat a szellemi és anyagi, valamint tárgyi alkotásokat, amelyek a magyarság múltját, jelenét és jövőjét testesítik meg. A hungarikumok közé tartoznak a magyar kultúra, valamint az ember alkotta és természet adta értékek, amelyek védelme hozzájárul a nemzeti azonosságtudat kialakulásához és megszilárdításához.
A magyarországi Szakáli István Loránd, az agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár előadását követően a magyar intézmények, civil szervezetek képviselői tájékoztatást kaptak a nemzeti értéktárba való bekerülés menetéről, csatlakozási lehetőségek áttekintéséről, a külhoni értékek gyűjtésének folyamatáról, illetve megismerhették a regisztrált nemzeti értékeket.
Orbán Miklós, a háromszéki AgroSic Egyesület elnöke kifejtette: „Fontosnak tartjuk, hogy Székelyföld értékei is bekerüljenek a magyar nemzeti értéktárba. Már az értékgyűjtés folyamata nagymértékben mobilizálhatja a helyi közösségeket, jó alkalom lenne hagyományaink, értékeink még alaposabb feltárására. Ez nem csupán agrártéma: a kultúrától a földrajzig minden terület szakemberére szükségünk lesz.”
A magyar Országgyűlés még 2012. április 2-i ülésén fogadta el a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényt. Ennek értelmében a hungarikum megkülönböztetésre, kiemelésre méltó érték, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével, minőségével a magyarság csúcsteljesítménye.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. december 3.
Bővítenék a székely áruk piacát
A székely termékek piacát bővítenék a Kovászna megyei termelők. A napokban szervezett találkozójukon arra a következtetésre jutottak, hogy népszerűsíteni kell a hagyományos és kézműves termékeket, szükség van továbbá az ezeket befogadó üzletekre, illetve folyamatos szakmai megbeszélésekre.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Önkormányzat elnöke a téma kapcsán kifejtette, fel kell lendíteni a hagyományos székely termék iránti igényt, ennek pedig az egyik eszköze a háromszéki városokban két éve elindított helyi termékek vására, valamint a különböző képzések.
A sajtkészítő tanfolyamot egyébként eddig százötvenen végezték el, miközben jelenleg folyamatban van a méhészképzés. A következőkben a megyei közgyűlés fennhatósága alá tartozó mezőgazdasági kamara a kürtőskalácssütőket támogatja, jövő év elején pedig nemzetközi kürtőskalácssütő versenyt szerveznek.
Tamás Sándor ugyanakkor azt javasolta, hogy a helyi ünnepeket, falunapokat szervezzék egy-egy helyi legenda vagy helyi jellegzetes étel köré, így szerinte könnyebben eladhatóak a helyi termékek. „Célunk, hogy minél többen munka- és kereseti lehetőséget lássanak a székely termékek előállításában és értékesítésében" – szögezte le Tamás Sándor.
A találkozón Kozma Béla, Orbán Miklós és Könczei Csaba mezőgazdasági szakember gyakorlati útmutatóval látta el a termelőket. Tájékoztatták őket például arról, hogy milyen utat kell bejárniuk ahhoz, hogy részt vehessenek nagyobb – például bukaresti – vásárokon, kiállításokon.
A székely termék védjeggyel kapcsolatos tudnivalókat és a terméktanúsításhoz kapcsolódó dokumentumokat is ismertették, felajánlva a segítséget annak összeállításában. Kovászna megyében eddig tizenhárom termék kapta meg a védjegyet: házi csokoládé, mézes pogácsa, szaloncukor, mustár, hústermékek, nyalóka, Pista bá, a Székely Kalendárium és a Székely Hírmondó napilap.
Bíró Blanka
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
lapozás: 1-23