udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
101
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-101
Névmutató:
Kuncze Gábor
1994. március 7.
Márc. 7-én az SZDSZ küldöttsége Kuncze Gábor frakcióvezetővel az élén Bukarestben tárgyalt a kormány képviselőivel, illetve az ellenzéki pártok vezetőivel a kétoldalú együttműködéstől és a magyar kisebbségről. Hrebenciuc kormányfőtitkár megígérte, hogy a székelyföldi magyar bebörtönzöttek ügyében március végéig döntés születik. Coposu pártelnök megerősítette: az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat szellemében egyenlő jogokat kívánnak biztosítani a kisebbségeknek. A küldöttség találkozott az RMDSZ vezetőivel is. Részletesen megvitatták a határon túli magyarság támogatási rendszerét. Egyetértettek abban, hogy a támogatást át kell alakítani az áttekinthetőség és ellenőrizhetőség alapján. /Magyar Hírlap, márc. 8./ A Bukarestben tárgyaló SZDSZ küldöttek, Kuncze Gábor frakcióvezető és Szent-Iványi István, a párt külügyi szóvivője sajtóértekezletet tartottak márc. 7-én. Az SZDSZ szerint a problémák csak európai keretekben oldhatók meg véglegesen, ezért támogatják, hogy Románia előre lépjen az integráció útján. Alapkérdésnek tekintik, hogy megszülessen a kisebbségi törvény, mert törvényes szabályozás hiányában a helyzet rendezése mindig tele van bizonytalanságokkal. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./1994. március 9.
Kuncze Gábor SZDSZ-elnöke márc. 9-én befejezte háromnapos romániai látogatását. Kormányra kerülése esetén az SZDSZ nem szólna bele a romániai magyarság politikájába, nyilatkozta Kuncze Gábor Nagyváradon. /Magyar Nemzet, márc. 10./1994. május 25.
Nem vagyunk kétségbeesve akkor sem, ha az MSZP és az SZDSZ lesznek a kormányalakítók, jelentette ki Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök. Nem tetszett, tette hozzá, Kuncze Gábor kijelentése: a határon túli magyarok ne szóljanak bele az anyaországi eseményekbe. /Pesti Hírlap, máj. 26./1994. szeptember 27.
Szept. 27-én az RMDSZ küldöttsége Budapesten folytatott tárgyalásokat. A Határon Túli Magyarok Hivatalában /HTMH/ Tabajdi Csaba politikai államtitkár, Lábody László, a HTMH elnöke és Törzsök Erika elnökhelyettes fogadta a Takács Csaba ügyvezető elnökkel az élen érkező delegációt /tagjai: Dézsi Zoltán SZKT-elnök, Csávossy György, az Egyeztető Tanács elnöke, Bodó Barna politikai alelnök, Tokay György képviselőházi frakcióvezető, Cs. Gyimesi Éva oktatási alelnök, Magyari Nándor önkormányzati alelnök, Szabó Károly szenátusi frakcióvezető-helyettes/. A küldöttséget fogadta Kuncze Gábor belügyminiszter, Szent-Iványi István külügyi államtitkár, Pető Iván, az SZDSZ elnöke. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29., Új Magyarország, szept. 28./1996. április 5.
Hivatalos megkereséssel fordult Kuncze Gábor belügyminiszterhez a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatala. A közlemény szerint Tőkés László püspök 1995. szept. 24-i nagykanizsai istentiszteleti szolgálata alkalmával a templom mellett kibiztosított robbanószerkezetet találtak, amelyet a tűzszerészek eltávolítottak. Az illetékes hatóságok minderről nem értesítették sem a helyi lelkészi hivatalt, sem a nyilvánosságot. Az ápr. 4-i közlemény: Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 4. A rendőrség szóvivője, Garamvölgyi László válaszolt: a gránátot szept. 27-én, tehát három nappal később találták meg, ezért nem adtak erről tájékoztatást. /Népszabadság, ápr. 5./ 1997. január 9.
A budapesti Szféra Kulturális Szolgáltató Kft. immár 6 éve hagyományossá vált rendezvénysorozatban lehetőséget ad termékeny véleménycserére a magyarországi gazdasági élet főszereplőinek, sikeres vállalkozóknak és a regionális, valamint országos politikusoknak. A rendezvénysorozat csúcseseménye a Magyar Állami Operaházban megrendezésre kerülő gálaestély, amelyen a magyarországi parlamenti pártok vezetői 60 perces élő vitában vesznek részt, majd a magyar kormány miniszterei átadják a Vállalkozói Díjakat és a Glóbusz Díjat. (A kitüntető címeket a tavaly Kuncze Gábor és Kovács László bel-, illetve külügyminiszter adta át Straub Eleknek, Szívós Istvánnak és Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszternek.) Az idén a nemzetközi kategóriában a Szféra Glóbusz Díjat az RMDSZ és államelnökjelöltje tevékenységének elismeréseként Frunda György szenátornak ítélték oda. A kitüntetést, a Szász Endre híres szobrászművész készítette bronzszobrot Frunda György az Operaház színpadán veheti át január 25-én. A további kitüntetettek: Demján Sándor, a budapesti Pólus Center bevásárlóközpont vezérigazgatója és dr. Papp Lajos szívsebész. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 9., 941. sz./1997. január 30.
Jan. 29-e és febr. elseje között tartották meg Budapesten az Önkormányzati tudásátadás esélyei című konferenciát. E találkozó része a már két éve tartó önkormányzati tréningnek, amelyen a HTMH támogatásával és szervezésében a Kárpát-medence polgármesterei és más, önkormányzati tisztségviselők vesznek részt. A tizennégy erdélyi RMDSZ önkormányzati tisztségviselő, valamint három román nemzetiségű tanácsos részvételét az Ügyvezető Elnökség Önkormányzatokért és Területi Szervezetekért Felelős Főosztálya szervezte meg. Ezen kívül ? a HTMH külön meghívottjaként ? Romániából részt vett Verestóy Attila és Seres Dénes szenátor, Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, valamint Petrozsény, Targu Jiu és Ramnicu Valcea polgármesterei. A konferenciát Kuncze Gábor belügyminiszter nyitotta meg, politikai bevezetőt mondott Törzsök Erika, a HTMH elnökhelyettese és Tabajdi Csaba politikai államtitkár. A magyar kormány részéről előadást tartott Zsuffa István, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Tóth Sándor PHARE-irodavezető és dr. Balázs István kormányfőtanácsos. Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Felvidék és Délvidék meghívott előadói mellett, Erdélyből Kolumbán Gábor, a Hargita megyei tanács elnöke tartott előadást az Önkormányzatok részvétele, tapasztalatai önkormányzat-fejlesztési támogatási programokban címmel. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 3., 958. sz./1997. július 19.
Tamás Gáspár Miklós írásában kifejtette, hogy az SZDSZ-nek ki kell lépnie a koalícióból. Azzal indokolta javaslatát, hogy : "az utódpárti baloldal és a nacionalista jobboldal jövőre esedékes összefogása kész tény. A szabaddemokratáknak semmi keresnivalójuk ebben az ízléstelen játszmában." /Tamás Gáspár Miklós: A koalíció fölbontása. = Heti Világgazdaság, júl.19./ Kuncze Gábor belügyminiszter, az SZDSZ elnöke elmondta, hogy az SZDSZ elveti Tamás Gáspár Miklós javaslatát. /Népszabadság, júl. 21./1997. november 3.
Budapesten a rendőrség erőszakkal szétverte a gazdák tüntetését, amelyet a földkérdésben tartottak, azon a címen, hogy nem engedélyezett tüntetésről volt szó. Hatalmas rendőri erő vonult fel a kevés tüntető ellen. Őrizetbe vették, megbilincselve elszállították Pongrácz Gergelyt, az 1956-os forradalom hősét, rajta kívül Zacsek Gyulát. A rendőrök gumibotot is használtak. /Új Magyarország, Magyar Nemzet, nov. 4./ Nyolc értelmiségi Nem engedjük többé megverni magunkat! címmel közös közleményben ítélte el a tüntetés szétverését. "A legsötétebb időket hozta közénk a főváros rendőrségének alakulata. Megalázni, letegezni, megverni! Azután a médiumok közismert szolgáival rágalmazni, mocskolni klozetszinten." "...újra lelepleződtek Göncz, Horn, Kuncze és társaik céljai." Ez pedig: provokációval elterelni a figyelmet a legfontosabb kérdésekről: a Dunáról, a földről és a NATO-ról. Az aláírók: Balogh János akadémikus, Balogh Gyula, Vaja polgármestere, Gyurkovics Tibor író, Makovecz Gyula építész, Nemeskürthy István író, dr. Papp Lajos szívsebész, Schmidt Mária történész, Zelnik József néprajzkutató. /Új Magyarország, nov. 6./ Pongrácz Gergelyt olyan durván bilincselték meg, hogy megsérült, véres lett a keze. Ezért írta Lovas István: "Ismét piros a vér a pesti utcán. És ismét Pongrácz Gergely vére. /Lovas István: Ismét piros a vér... = Új Magyarország, nov. 5./ Kecskés Ferencet 12 óra tájban vitték el a rendőrök a Dózsa György útról, mert meglökött egy rendőrt. A rendőrségen nyolc rendőr rátámadt és gumibottal össze-vissza verték, közben "ordítoztak, hogy ellenforradalmár vagyok, mocsok csavargó, a Maczó Ágnes egy nagy kurva, és engem eltesznek láb alól, mert én csak egy csöves vagyok, a kutya sem figyel rám. Ezután a verés után írtam alá, hogy kaptam kétezer forintot és egy deci konyakot. A saját halálos ítéletemet is aláírtam volna, annyira féltem" - számolt be a rendőrségen történtekről. Ahhoz, hogy fogdába vigyék, szükségük volt orvosi igazolásra, elvitték a Fiumei úti klinikára, ahonnan a Péterfy utcai kórházba utalták. A kórházban Baranyi doktor elkészítette a látleletet és Kecskés Ferencet azonnal kórházba utalta. A kórházban a rendőrök odabilincselték az ágyhoz. Ott egy gépelt papírt az orra alá nyomtak, vagy aláírja, vagy elviszik. Aláírta, mert ekkor még az ágyhoz volt bilincselve. A dokumentumok szerint a Fiumei úti rendelőintézet az orvosi vizsgálatról 42 580 forintos számlát állított ki. Kecskés Ferenc munkanélküli. A Népszabadság nov. 5-i száma a címlapon az szerepelt, hogy az Országgyűlés nov. 4-i ülésén az ellenzéki képviselőknek a tüntetésre vonatkozó kérdéseire válaszolva Kuncze Gábor belügyminiszter idézte azt az őrizetbe vett személyt aki azt vallotta, hogy egy számára ismeretlen személy, kétezer forintot és egy deci konyakot adott a rendőrök provokálásáért. /Akit összevertek. = Magyar Demokrata (Budapest), nov. 13., Konyak, pénz a rendőrök provokálásáért? = Népszabadság, nov. 5./1998. február 21.
Kilencven éves korában öngyilkos lett Wass Albert /Válaszút, 1908. jan. 8. - Astor, 1998. febr. 17./ író, életművének nagyobb része emigrációban keletkezett. A kolozsvári Ellenzék munkatársa, az Erdélyi Szépmíves Céh tagja volt. 1945-ben halálos ítéletet hirdettek ki ellene szülőföldjén, ezért kellett emigrációba vonulnia. Még a hetvenes években is több merényletet kíséreltek meg ellene a diplomata-útlevéllel fölszerelt Securiate-ügynökök. 1956 után megalapítója volt az Amerikai Magyar Szépmíves Céhnek. 1994-ben az összmagyarság kultúrájának támogatására létrehozta a Gróf Czegei Wass Albert Alapítványt. A hallgatás köré emelt falát nehezen lehetett áttörni, az Új Magyar Irodalmi Lexikon mindössze kilenc sort szentelt neki, műveit is hiányosan sorolta fel. Az újabb nemzedék fölfedezte Wass Albertet, elbeszélései, meséi iskolai olvasókönyvekbe kerültek. Inámi Zsófia irodalomtörténész gyűjteni kezdte az anyagot az íróról szóló monográfiájához. Wass Albert 88 évesen, 1997-ben levelet írt a magyar belügyminiszternek: magyar állampolgárként kíván hazalátogatni, hogy alapítványát bemutassa. Jó fél esztendeig válasz sem érkezett, bár Tar Sándor tiszteletbeli konzul is sürgette az intézkedést. A belügyminisztériumi állampolgári főosztályon azt állították, hogy csak a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorából értesültek a kérelemről, ekkor válaszoltak az írónak: csak akkor lehetséges a visszahonosítás, ha Magyarországon lakik. Ekkor Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke 1997. máj. 26-án levélben fordult Kuncze Gábor belügyminiszterhez, kérve a méltányosságot. Erre a levélre 1997. júl. 4-én született válasz, a belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy megküldték Wass Albertnek a magyar állampolgárságának fennállását tanúsító állampolgársági bizonyítványt. Wass Albertnek nagyon fájt, hogy az állampolgársági bizonyítványon az szerepelt: kiállításától egy évig érvényes. /Lőcsei Gabriella: "Pusztuló gyümölcsfák vagyunk..." Wass Albert örökre elbujdosott. = Magyar Nemzet, febr. 21./1998. február 21.
Ugyancsak febr. 21-én Markó Béla szövetségi elnök megbeszélést folytatott Budapesten Kuncze Gábor belügyminiszterrel. A megbeszélésen részt vett Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető és dr. Kötő József ügyvezető alelnök. Mint ismeretes, a romániai és magyarországi médiákban az utóbbi időben felvetették, hogy Magyarországnak az Európai Unióhoz való, előreláthatólag gyorsabb csatlakozása esetén Magyarország vízumkényszert vezetne be a szomszédos országokkal szemben. Az RMDSZ vezetői a megbeszélés során elmondták, hogy a két ország európai integrációjában bekövetkező időeltolódásnak nem szabadna olyan helyzethez vezetnie, amely akadályozná a két ország közti kapcsolattartást, és hogy a kérdés kezelésére jó előre fel kell készülni, hiszen ez a két ország gazdasági-tásadalmi és kulturális érdeke. Kuncze Gábor belügyminiszter elmondotta, hogy a vízumkényszer bevezetése nincs napirenden, amikor pedig, évek múlva, esetleg aktuálissá válna, a vízumkényszer bevezetésére a megoldást oly módon keresik majd, hogy ez ne károsítsa a szomszédos országokkal való kapcsolatokat. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 23. - 1213. sz./1998. április 10.
A Magyarok Világszövetségének Erdélyi Társasága /VET/ tájékoztatót adott ki a határon túli magyarok és a magyar állam jogviszonyáról kialakult vitáról. A Magyarok Világszövetségének legfőbb célja a magyar nemzet egységének megteremtése és megőrzése az önrendelkezési elv alapján. A schengeni előírások akadályokat emelnek a Magyarország és a határain túl élő magyarok közé. A határon túli magyarok, főleg Kárpátalján és Erdélyben, igényelnék a kettős állampolgárságot. Többségük nem akar Magyarországra telepedni, hanem azt "az európai értékektől való kényszerű elválasztás elleni gyógyírnak tekinti". Kuncze Gábor belügyminiszter kijelentette, hogy az EU-csatlakozás egyebek mellett a Romániával, Ukrajnával, Jugoszláviával szembeni vízumkötelezettség bevezetését jelenti. Amit az MVSZ a magyar állam figyelmébe ajánl, az nem más, mint az anyaország felelőssége a határain túl élő magyar nemzeti közösség iránt. Az MVSZ vitát kezdeményezett ebben a témában. Az 1993-ban elfogadott horvát alkotmány szerint minden horvát eredetű személy jogosult horvát állampolgárságra, az 1997/70-es számú törvény értelmében a külföldi állampolgárságú szlovákok Szlovákiában a szlovák állampolgárokéval egyenértékű jogokat élveznek. A VET tájékoztatóját Patrubány Miklós elnök írta alá. /Össznemzeti vitatéma. A VET tájékoztatása a határon túli magyarok és a magyar állam jogviszonyáról kialakult vitáról. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10., Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./2000. február 7.
A Duna Televízió tiltakozott az ellen, hogy az MTV 1-gyel eddig kialakított szokást félretéve, az egyezséget megszegve nem tették lehetővé számukra, hogy teljes egészében közvetítsék Orbán Viktor miniszterelnök Pesti Vigadóban tartott beszédét. Felkérésükre azt az elfogadhatatlan választ kapták, hogy az MTV 2 számára átengedték a felvételt, s ekképpen a határokon túli érdeklődők is láthatták-hallhatták a miniszterelnök beszámolóját az ország állapotáról. A Duna Televízió ezt azért nem fogadhatja el, mert technikai okok miatt az MTV 2-t nem mindenki "foghatja". Az MTV 1 magatartása sérti magát a miniszterelnököt, továbbá hátrányos helyzetbe hozta a tévénézők sokaságát, állapította meg Sylvester Lajos. Hozzátette: a magyar médiában, az ellenzéki és kormánypártok között szűnni nem akaró csetepaték nem a konstruktív ellenzékiség mintapéldáját adják. A kuratóriumi viták-álviták például. - Közvetlenül Orbán Viktor beszéde után Kuncze Gábor nyilatkozott. Meghökkentő volt, amikor kijelentette: mindezt a miniszterelnöknek a parlamentben kellett volna elmondania, hogy ők is tudjanak hozzászólni. Hogyhogy? A miniszterelnököt, immár hagyományosan, egy civil szervezet hívta meg, s nem beszámoltatta, hanem a polgári demokratikus Magyarország megteremtésének esélyeiről kért eligazítást. /Sylvester Lajos: Játék a képernyővel. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 7./2002. január 23.
A Magyar ATV Kereszttűz című műsorában, jan. 14-én a kisebbik ellenzéki párt elnöke, miniszterelnök-jelölt /Kuncze Gábor/ kijelentette: "a magyar nemzetiségű románok nagy része is rossznak tartja a kedvezménytörvényt és főleg a két kormányfő között létrejött egyezséget". A három kérdező nem tett erre semmi megjegyzést, udvarias mosolygás volt a reagálás. Tehát ők is természetesnek vették az elnök eme kijelentését! A nyolcvanas években Ceausescu diktátor és csapata használta a magyar nemzetiségű románok minősítést. Szomorú, írta Bara Béla, hogy az ellenzéki pártok kampányt csináltak a kedvezménytörvényből, hiába írnak nyílt levelet a háromszéki magyar értelmiségiek, hogy jó a kedvezménytörvény, ők mégis folytatják a kampányt választási sikereik érdekében. /Bara Béla, Csíkszereda: Kik is vagyunk mi? = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 23./2002. április 11.
Markó Béla ápr. 8-án, a magyarországi parlamenti választások első fordulójának eredménye tudatában, igen melegen gratulált a győztes szocialistáknak és eszdéeszeseknek, s ama reményének adott hangot, hogy az itt is szocialista, ott is várhatóan szocialista hatalom igen eredményesen fog majd együtt munkálkodni. Ez hazai magyar körökben igen vegyes, mérhető ellenérzést váltott ki. Markó nyilatkozata felháborította az erdélyi magyarok igen jelentős részét, a szövetség elnöke azonnal lecsatlakozott a Kovács?Medgyessy?Kuncze-trióhoz. Markó részéről az első fordulós győzelem lelkes köszöntése több volt, mint bűn, szögezte le Simó Erzsébet. Lehet, hogy két hét múlva valóban szocialista?szabaddemokrata kormány veszi kezébe Magyarország sorsának intézését, de ez nem menti Markót, nyilakozatát az RMDSZ csúcsvezetésének opportunizmusaként értékelik, s annak jeleként, hogy nyilvánvaló, jobban szót értenek Kovács Lászlóval vagy Medgyessy Péterrel, vagy Kuncze Gáborral, s mit sem érdekli őket, hogy az erdélyi magyarság zöme ezt másként gondolja. ? A határon túl rekedt magyarság hatalmas kudarcként éli meg az esetleges kormányváltást, Magyarország balra fordulását. /Simó Erzsébet: Fölösleges nyilatkozat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 10./2002. április 15.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság adatai szerint több mint másfél millió ember vett részt ápr. 13-án Budapesten, a Kossuth téren a FIDESZ választási nagygyűlésén. Egy héttel a választások második fordulója előtt a jobboldal megmozdulása látványos volt, kiváltva ezáltal a riválisok tiltakozását. Mindig lehetnek olyanok, akik gyűlölnek, de csak akkor győzhetnek le, ha te is gyűlölöd őket, ezért mi hiszünk az összefogás, a szeretet erejében ? mondta Orbán Viktor miniszterelnök a gyűlésen. A kormányfő utalt arra, hogy a jelenlegi kabinet négy év kormányzás után több bizalmat kapott az első fordulóban, mint 1998-ban. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy az összegyűlt tömeg folytatni szeretné a négy éve elkezdett lépéseket. A kormányfő álláspontja szerint az első fordulóban voksolók közül sokan elfelejtették, hogy mi volt 1994 és 1998 között. ? Akik nem emlékeznek, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék a múltat ? fogalmazott a kormányfő. Hozzáfűzte azt is, hogy ápr. 21-én, a választások második fordulójára mindenkinek hoznia kell magával egy embert. ? A választásokig mindennap többen kell legyünk, így ápr. 21-én éppen elegen leszünk, és a polgári erők győzni fognak, Magyarország pedig nyerni fog ? zárta beszédét a miniszterelnök. Egy igazi versenyző nagy erénye, ha a hajrában győzni tud ? idézte Pokorni Zoltán pártelnök Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó levelét a Fidesz ? Magyar Polgári Párt nagygyűlésén. Írásában a sportoló sok sikert, a kitűzött célok megvalósítását kívánta, hangot adva annak a reményének, hogy Orbán Viktor keddi, ?tűzzel átitatott és igazságot tükröző" beszéde meggyőzi majd a szavazópolgárokat, hogy érdemes erre a jövőre szavazni. ? Ismét együtt a nemzet ? fogalmazott beszédében Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke. A politikus kijelentette, nem gondolja, hogy két részre szakadt a magyar társadalom, de tudja, annak egy jelentős része már felismerte, hogy a forradalom elkezdődött, egy másik része pedig nem. Szavai szerint ?mindannyiunkon múlik, hogy ezt elmagyarázzuk nekik, és akkor ismét mindenben együtt lesz a nemzet". Kovács László szocialista pártelnök szerint Orbán Viktornak a budapesti Testnevelési Egyetemen elmondott beszéde óta szembe kellett néznie azzal, hogy a magyar választók többsége nem fogékony a háborús hangvételre, elutasítja az indulatok felkorbácsolását, a kormányfő bizonyára ezért váltott hangnemet. A politikus a Fidesz választási kampánygyűlésén elhangzottakra reagált. Kovács László úgy látja: Orbán Viktor megismételte ugyan a szocialista párttal szembeni hamis vádakat, de a szeretet fontosságát hangsúlyozta a gyűlöletkeltéssel szemben. Nagyon rossz ötletnek tartom ilyen mértékben kivinni a politikát az utcára, ez tovább fokozza a politika által gerjesztett mesterséges megosztottságot a társadalomban ? közölte Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök. MTI. / FIDESZ választási nagygyűlés. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 15./ A Kossuth téren a díszvendégek között volt Tőkés László püspök és Tempfli József püspök. 2002. május 9.
Markó Béla a határon túli magyar vezetőkkel közösen Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölttel és Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével találkozott Budapesten máj. 8-án. - Az erdélyi magyarságnak az az alapvető érdeke, hogy a mindenkori magyar kormánnyal kell jó kapcsolatokat kiépíteni - hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Markó hangsúlyozta: tény, hogy az RMDSZ egyik-másik platformja, csoportosulása az ilyen kérdésekben nem veszi észre, hogy az ideológiai közelséget nem szabad összetéveszteni azzal, hogy az erdélyi magyarságnak egész Magyarország támogatására van szüksége. Ez azonban nem újdonság, mindössze a megfelelő bölcsesség hiányát mutatja. A félreéréseket a közvetlen kapcsolatépítéssel és a minél szorosabb konzultációkkal lehet eloszlatni és nem nagy hangú nyilatkozatokkal, polémikus állásfoglalásokkal - szögezte le. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az MSZP vezetői is tájékozottak arról, hogy milyen helyzetben van az erdélyi magyar közösség, hiszen az elmúlt években is volt alkalom a találkozásokra. Emellett Medgyessy Péter már tavaly augusztusban rövid erdélyi körutat tett. Ezzel együtt alapos elemzésre van szükség arról, hogy melyek az elkövetkező időszak legfontosabb feladatai. Egyetlen kérdést nehéz lenne kiemelni, hiszen éppúgy fontosak a két ország jó kapcsolatai, az, hogy Magyarország támogassa Románia európai integrációs törekvéseit, mert ez a romániai magyar közösségnek is segít, mint a sajátos kérdések, például a Sapientia erdélyi magánegyetem továbbvitele - mondta. Markó szerint közös az igény az elmúlt 10-12 évben kialakult támogatási rendszer áttekintésére. Nem azzal a szándékkal, hogy abból mi maradjon meg és mi nem, mert véleménye szerint a támogatási rendszernek meg kell maradnia, legfennebb áttekinthetőbbé, egységesebbé és bizonyos területeken hatékonyabbá kell tenni. A folytonosságban és a fejlesztésben vagyunk érdekeltek - hangsúlyozta Markó Béla, aki szerint főként a gazdasági kapcsolatok építésében, a magyarok által is lakott romániai régiók gazdasági támogatásában vannak még kiaknázatlan lehetőségek. /RMDSZ Tájékoztató, máj. 8. – 2198. sz./ Az új kormány eleget fog tenni alkotmányos kötelezettségének, amely a határon túli magyarok támogatását írja elő számára – jelentette ki máj. 8-án Kuncze Gábor SZDSZ-elnök. Markó Béla az SZDSZ vezetőivel folytatott megbeszélése után kiemelte: egyetértettek abban, hogy a határon túli magyarságnak legalább ugyanolyan mértékű támogatásban kell részesülnie, mint az előző kormányzati ciklusban. A kedvezménytörvénnyel kapcsolatban egyetértettek abban, hogy még nincs elegendő tapasztalat a jogszabály működését illetően, ezért később érdemes foglalkozni a törvény esetleges átalakításának kérdésével. Markó Béla erdélyi látogatásra hívta meg az SZDSZ elnökét, aki várhatóan ősszel tesz eleget a meghívásnak. /Markó Erdélybe invitálta Kuncze Gábort. = Krónika (Kolozsvár), máj. 9./2002. június 20.
Soha nem voltam ügynök - jelentette ki Medgyessy Péter magyar miniszterelnök jún. 18-án kedden a budapesti országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában, a Magyar Nemzet napilap jún. 18-i számában megjelent cikkre reagálva. A lap szerint Medgyessy 1961-től a rendőrség állományában volt, titkos ügynökként tevékenykedett, 1978-ban főhadnaggyá, a Belügyminisztérium III/II Főcsoportfőnökségének, azaz a kémelhárításnak kiemelt főoperatív beosztottjává nevezték ki. Ennek alátámasztására a belügyminiszter 1978-as kinevezési parancsát is közölte a napilap. Medgyessy közölte: a cikknek az a célja, hogy elterelje a figyelmet arról a teljesítményről, ami az elmúlt hetekben megmutatkozott. Hangsúlyozta: az átvilágító bírák megállapították, hogy nem volt ügynök, amit az ellenzék is pontosan tud. Leszögezte, hogy a múltban soha nem tett olyat, ami miatt szégyenkeznivalója lenne. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető úgy fogalmazott: időről időre felhangzik a "rágalomária", ha valamiről el kell terelni a figyelmet. Balsai István, az MDF frakcióvezetője azt mondta: a miniszterelnök feleslegesen cáfolja, hogy ügynök volt, mivel nem a III/III-as, hanem a III/II-es csoport tagja volt elhárító tisztként. Kuncze Gábor, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezetője kijelentette: a teljes III-as Főcsoportfőnökség összes ügyével úgy kellene foglalkozni, hogy a közvélemény is lásson tisztán az 1990 előtti időszakot illetően, és az érintetteknek is legyen lehetőségük arra, hogy kifejthessék, milyen érdekek fűződtek tevékenységük elvégzéséhez, miért állt ez Magyarország érdekében. — Ha ez nem történik meg, akkor az ügy ócska, pitiáner politikai támadás — közölte. Pokorni Zoltán, a Fidesz-frakció vezetője azt kérdezte a miniszterelnöktől, igaz-e, amit olvastak, igaz-e "ez a parancs." Úgy vélte, Medgyessynek arra kell válaszolnia, szigorúan titkos tisztje volt-e a Belügyminisztériumnak, kinevezték-e főhadnaggyá. Medgyessy válaszában rámutatott: Pokorni "pontosan tudja azt, hogy ilyen kérdésekre válasz nem adható." — Két lehetőség van: vagy valóban igaz, hogy a szigorúan titkos állomány tisztjeként védtem a magyar érdekeket, ebben az esetben ez szigorúan titkos, ezért sajnos kérdésére nem tudok válaszolni, vagy azt mondom, ön téved, nem igaz, ami a Magyar Nemzetben megjelent — jelentette ki. Az MSZP parlamenti képviselőcsoportja egyhangúlag teljes bizalmáról biztosította Medgyessyt és az általa vezetett koalíciós kormányt a frakció jún. 18-i rendkívüli ülésén. Az SZDSZ-frakció többsége viszont a kormányfő távozására szavazott. Az MTI információi szerint a szabad demokraták azt tolmácsolták a szocialistáknak, hogy Medgyessy helyett szívesebben látnák a kormány élén Kovács Lászlót. - Nem látom bizonyító erejűnek ezt a dokumentumot, a benne szereplő személyi adatok — anyja neve, születési éve — alapján még a bíróság előtt sem lehetne kétséget kizáróan állítani, hogy ki is az a konkrét személy, akiről az irat szól - fogalmazott Bárándy Péter igazságügyi miniszter a cikk kapcsán. Bárándy szerint nem lehet kizárni, hogy a dokumentum konstruált. Hozzátette: ha azt mondják valakiről, hogy SZT (szigorúan titkos) tiszt volt, miután ez titkos dokumentumokon alapszik, nem lehet bizonyítani sem pro, sem kontra. /Medgyessy Péter: Nem voltam ügynök! = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./2002. október 21.
Nem tekintem a magyar nemzet képviselőjének a szélsőséges jobboldalt - jelentette ki a Nobel- díjas Kertész Imre azon a fogadáson, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége adott tiszteletére okt. 19-én Budapesten. Megfogalmazása szerint: "nincs olyan európai ország, ahol négy százaléknyi őrült ne lenne". Utalt arra, hogy Magyarországon politikailag két front áll egymással szemben, s véleménye szerint ez a hasadás természetellenes. Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója beszédében kiemelte, hogy az irodalmi kitüntetés felemeli a magyarországi zsidókat. A Nobel-díj azt jelzi: mindig kell, hogy legyenek szilárd, ércnél maradandóbb emlékeztetők, amelyek hírül adják, hogy az Auschwitzok megengedhetetlenek. "A csendőrmítosz ápolói, a nyilasok utódai, az Árpád-sávos lobogóval felvonulók - akárhogy akarják is - nem számíthatnak a történelem megbecsülésére" - mondta. Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke úgy vélekedett: a Nobel-díj kimondatlan és megkésett bocsánatkérés a világ jobbik felétől. Bizonyítja "élet és halál nagy urainak, hogy soha el nem évülő bűnt követtek el", s bizonyítja leszármazottaiknak, hogy nem elég azt mondani: bocsánat, tévedtünk. Az ünnepségen Kertész Imre felesége felolvasta azt a levelet, amelyben Izrael állam elnöke fejezi ki gratulációját népe és saját maga nevében. Írása szerint, Kertész Imre életműve felkeltette a világ figyelmét az emberiség talán legsötétebb korszaka, a zsidó holokauszt iránt. Az eseményen a meghívottak közül jelen volt Szalay István, a Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős címzetes államtitkára, Judith Varnai Shorer Izrael állam budapesti nagykövete, Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke is. Kertész Imre a hét végén több helyen is dedikálta könyveit, majd okt. 20-án, vasárnap visszautazott Berlinbe. (Az MTI nyomán) /Kertész Imre fogadása a Mazsihisznél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./ 2002. november 20.
Nov. 20-án kezdi meg erdélyi látogatását Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, a felesége és Ara-Kovács Attila (Külügyminisztérium). A küldöttség Nagyváradra érkezik, ahol sajtóreggelin vesznek részt az Erdélyi Riport székhelyén, majd a helyi RMDSZ vezetőivel találkoznak. A küldöttség Kolozsvárra utazik, ahol megbeszélést folytatnak Takács Csabával, az RMDSZ ügyvezető elnökével, Eckstein-Kovács Péter szenátorral és másokkal. A küldöttség további útja: Marosvásárhelyre és Szováta. /Erdélyi látogatáson Kuncze Gábor. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./