udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
37
találat
lapozás: 1-30 | 31-37
Névmutató:
Székely Szilárd
2008. június 6.
Marosszentgyörgyön a plébánia épületében találkoztak a helyi kiadványok szerkesztői. „Lapos találkozó” – hirdette a krétaporos felirat. A kiadványok nevei: Mária és Márta, Küldetésben, Szászrégen és Vidéke, Tűzhely, Harangszó, Anonymus, Új Kezdet. Mindegyik, havonta vagy negyedévente nyomdafestéket látó kislap egyedi a maga nemében. A kommunista rendszerben egyetlen újságcikk sem jelenhetett meg büntetlenül a „bun de tipar,” azaz „nyomtatható” megjegyzés nélkül, idézte fel múltat Nagy Pál író, a romániai magyar újságírás doyenje. Koppándi Sándor cenzor éber volt. Bámulatra méltó, hogy az anyagi gondok ellenére micsoda művészi színvonalú kiadványok születnek nap mint nap. Minden betű, nyomtatott szöveg, amely anyanyelvünkön jelenik meg, a megmaradásunkat szolgálja. Az írott sajtó jövője nagymértékben a vidéki lapokon múlik- ezzel a következtetéssel zárult a találkozón részt vevő kislapok munkatársainak eszmecseréje. Borsos Melinda, a Mária és Márta Magazin főszerkesztője elmondta, egyházi lapról van szó. Fábián András, a Szászrégen és Vidéke főszerkesztője hiánypótlónak nevezte a kiadványt. Lehetőséget adnak a fiataloknak arra, hogy írjanak magukról, gondjaikról. Székely Szilárd, az Anonymus iskolai lap szerkesztőségi koordinátora közölte, a lap összefogja azt a négy osztályt, amelyekről írnak benne, hírt ad arról, hogy mit is jelent a katolikus osztály a Bolyai Farkas Líceumban. /Nagy Székely Ildikó: Kislapok „légyottja”. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 6./ A Súrlott Grádics irodalmi kör és a marosszentgyörgyi Harangszó című lap első alkalommal szervezte meg a kis lapok találkozóját. A beszélgetésen kiderült, a regionális és időszakos kiadványok nagy többsége anyagi gondokkal küszködik. A találkozóra eljött a Szászrégen és Vidéke, a Bolyai Farkas Líceum katolikus osztálya által nemrég indított Anonymus, a Vártemplom által kiadott Új Kezdet, a Marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Belvárosi Plébánia Küldetésben című lapja, valamint a Marosi Református Nőszövetség, majd a Pro Missio Alapítvány által kiadott Mária és Márta nőszövetségi magazin. A jelenlevőket Bölöni Domokos és Nagy Miklós Kund, a Népújság munkatársai, a rendezvény szervezői köszöntötték, majd Nagy Pál szerkesztő beszélt a cenzúráról, a kommunizmus idején tapasztalt nehézségekről. A Mária és Márta főszerkesztője, Borsos Melinda elmondta, hogy a nőszövetségi magazin ezer példányban jelenik meg, s folyamatosan fejlődik. A megjelentetési gondok kiküszöbölése érdekében szerkesztői létrehozták a Pro Missio Egyesületet, így pályázni is tudnak a megjelentetési kiadásokra. A találkozóról sajnálatos módon lemaradtak a Dicsőszentmárton és környéke és a Kis-Küküllő menti kiadványok. /Simon Virág: Ki tartozik a kis lapok nagy családjába? = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 6./2009. március 1.
2008-ban indult az Anonymus, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum katolikus osztályainak lapja. Megjelent a negyedik száma is a diáklapnak, így az 2008-as első évfolyamban négy tematikus lapszám kerülhetett az olvasó kezébe: egy húsvéti, egy tanévzáró, egy tanévnyitó, valamint egy karácsonyi szám. Székely Szilárd hitoktató szorgalmazására kezdődött az együttgondolkodás az iskolai lapról. /Vass Csongor: Anonymus, a névtelen marosvásárhelyi. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 1./2009. június 22.
Erdélyi és anyaországi hagyományőrző huszárokból alakult meg az a csapat, amely az 1874-ben létrejött Marosvásárhelyi Magyar Királyi 9-es Honvéd Huszárezred emlékére verbuválódott össze. Június 20-án ez a csapat végigvonult Marosvásárhely történelmi részein, majd a középkori vár udvarán a történelmi egyházak képviselőinek a részvételével zászlóavató ünnepséget tartottak. Ezt követően négy huszárt avattak fel, akik ismét létrehozták a huszárezred emlékét idéző alakulatot. Marosvásárhelyről az emléktúra résztvevői Udvarfalva, Mezőpanit érintésével Marossárpatakra lovagoltak, majd onnan Szászrégen, Mezőkirályfalva, Szentmáté, Apanagyfalu és Bethlen irányába haladtak tovább. Az emléktúra a magyardécsei cseresznyefesztiválon ér véget. /Huszáravatás és emléktúra Maros megyében. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./ Az a nemzet, amely nem ápolja a hagyományokat, elgyökértelenedik. Ezért vállalták a fiatalok, hogy újraalakítják a marosvásárhelyi magyar királyi 9. honvéd huszárezredet. Június 20-án vonultak a várba a huszáralakulatok és hagyományőrző lovascsoportok, amelyeket dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke és Vitéz Szoboszlai Endre törzskapitány köszöntött, majd a Sófalvi Szabolcs és Székely Szilárd vezette marosszentgyörgyi Jubilate Deo és a Kolping Család egyesített kórusa a Föl, föl vitézek a csatára című kórusművet adták elő. Eljött az ünnepségre a Győrffy Árpád őrnagy által vezetett Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred, a Lázár Béla kapitány vezette Szovátai 15. Mátyás Huszárezred hagyományőrző lovascsapata, itt volt Miholcsa József őrnagy vezényletével a 15. Mátyás Huszárezred Marossárpatakról, vendégekként a Vitéz Szoboszlai Endre törzskapitány irányította Debreceni 2. Honvéd Huszárezred és eljött Bartha Mihály polgármesterrel az élen a mezőpaniti hagyományőrző lovascsapat is. Ezután a huszárok elindultak az emléktúrára. /Vajda György: Zászlót bontottak a huszárok. Újraalakult a marosvásárhelyi Magyar Királyi 9. Honvédezred. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 22./2014. szeptember 2.
Magyar gazdatalálkozó Végváron
A magyarság egyik bástyája
Augusztus 30-án, szombaton mintegy félszáz résztvevővel Végváron tartotta meg 2014. évi találkozóját a bánsági magyar gazdaszervezet. A hagyományos gazdatalálkozón részt vett dr. Hancsók Szabolcs (Földművelésügyi Minisztérium), dr. Bodnár Károly (SZTE, Mezőgazdasági Kar, Hódmezővásárhely), Marossy Zoltán temesi alispán, dr. Doru Petanec mezőgazdasági igazgató, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, dr. Csősz János BMGVE-elnök, a 18 Temes megyei magyar gazdaszervezet képviselői.
A Riveto Közösségi Ház udvarán megtartott gazdatalálkozó szép számú résztvevőjét Csáki-Gál Károly végvári polgármester, dr. Csősz János, a bánsági magyar gazdaszervezet elnöke és a helyi gazdakör nevében Valkai György köszöntötték. Benkő Zsolt, a BMGVE ügyvezető elnöke a gazdaszervezet gazdag tevékenységéről és soron következő rendezvényeiről tartott előadást. A meghívott előadók közül elsőként Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa szólt az egybegyűltekhez, aki szerint a bánsági magyar gazdaszervezetnek meg kell találnia a válaszokat a XXI. század kihívásaira és az európai uniós tagság következtében előállt új helyzetben a regionális, határokon átívelő együttműködésre kell helyeznie a hangsúlyt. Halász Ferenc RMDSZ-elnök teljes támogatásáról biztosította a gazdaszervezetet, azon túlmenően, hogy a BMGVE-irodának a Temes megyei RMDSZ biztosít helyiséget a Magyar Házban. Doru Petanec Temes megyei mezőgazdasági igazgató nagyra értékelte a magyar gazdaszervezet tevékenységét, amelynek szerinte képviseltetnie kellene magát a Mezőgazdasági Kamarában.
Dr. Hancsók Szabolcs, a magyar Földművelésügyi Minisztérium Kárpát-medencei együttműködési referense, aki saját bevallása szerint először járt a Bánságban, a határon túli magyar gazdák megsegítését célzó anyaországi intézményi keretekről és intézkedésekről beszélt. A Kárpát-medencei együttműködés feladatát két éve látja el a Vidékfejlesztési, illetve a Földművelésügyi Minisztérium, ezalatt feltérképezték a Kárpát-medence magyar gazdaszervezeteit, konferenciákat, rendezvényeket szerveztek a Vajdaságtól Kárpátaljáig. Sikerült jó kapcsolatokat kiépíteni a magyar gazdaszervezetekkel, köztük a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületével is. Igyekeznek naprakész információkkal ellátni a határon túli magyar gazdákat, biztosítani a számukra a szakmai rendezvényeken való részvételt (pl. OMÉK), ahol bemutathatják mezőgazdasági termékeiket. Tavaly Orosházán megalakult a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma, amely az információáramlást hivatott biztosítani az anyaországi és határon túli gazdaszervezetek számára. Az is az elképzelések között szerepel, hogy a határon túli gazdák a magyar élelmiszerpiacokon közvetlenül értékesíthessék termékeiket. Beindult a gyakornok- és ösztöndíjprogram határon túli magyar egyetemi hallgatók számára. Tankönyvekkel és más eszközökkel segítik a határon túli magyar agrároktatást. Szakmai tanulmányutakat szerveznek határon túli magyar gazdaszervezetek számára, így a BMGVE tagsága számára is, amelyek során anyaországi mintagazdaságokat látogathatnak meg.
„A Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületével kiváló a kapcsolatunk – mondta befejezésül dr. Hancsók Szabolcs –, nagyra értékeljük a munkát, amit végeznek. A 3000-res tagság és az 50 000 hektáros terület, amelyen ezek a gazdák tevékenykednek, jelentős erőt képvisel, más gazdaszervezetek is példát vehetnének a munkájukról. Úgy vélem, hogy a BMGVE nem csak szakmai feladatot lát el, hanem a magyarságot összefogja, a bánsági magyarság egyik bástyája! Az identitásmegőrző szerepe legalább olyan fontos, mint a többi tevékenység. Fontos, hogy a magyar gazdák ragaszkodjanak a földjükhöz, az anyaföldhöz, a bánsági magyarság megmaradjon és gyarapodjon is, ha lehet.”
Dr. Bodnár Károly, az SZTE hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a tanára a gazdák összefogásának a jelentőségéről tartott előadást. Érdemes együttműködniük az azonos vagy hasonló tevékenységet végző gazdáknak, elsősorban a beszerzés és az értékesítés területén (TÉSZ-ekben) de azoknak is, akik teljesen különböző tevékenységet folytatnak és nem feltétlenül mezőgazdasággal foglalkoznak. Utóbbira jó példa a falusi turizmus, ami segíti a mezőgazdasági termékek helyben való értékesítését, de szálláshelyek, éttermek, különböző szolgáltatások is kellenek hozzá, mint lovas kirándulások, vadászat, külön hölgyprogramok stb. A helyi termékeket ugyanakkor ajánlatos védjeggyel ellátni, saját brandet létrehozni, ami odacsábítja az érdeklődőket. A gazdáknak érdemes együttműködniük az EU-támogatások lehívása érdekében is, amit elsősorban a fejlesztésekre kell fordítaniuk a mezőgazdasági vállalkozásoknak.
A rendezvény befejező részében bemutatkozott a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt működő Marton Genetics minőségi vetőmag-előállítással és -értékesítéssel foglalkozó vállalkozás, amely az extrém éghajlati viszonyokra is kínál megoldásokat. Végül M. Kiss András, a Bánság Múzeuma tudományos főkutatója tartott előadást a mezőgazdasági termelés környezeti vonatkozásairól és a biotermékek előállításáról. A gazdatalálkozó résztvevői ezután megtapsolhatták a végvári hagyományőrzők látványos előadását. A végvári gazdák bográcsában főtt ízletes borjúpörkölt elfogyasztása után a találkozó résztvevői meglátogatták Székely Szilárd végvári gazda MG-mintaparcelláját és tehénfarmját, Tóth Károly mangalicafarmját, a végvári templomot, tájházat és múzeumot.
A végvári gazdatalálkozót a helyi Gazdakör és a Polgármesteri Hivatal, a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete szervezte, a Communitas Alapítvány támogatásával.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)2014. november 11.
Közösségi Füzetek
Hármas könyvbemutató csütörtök délután
Három, méretében ugyan kis, tartalmában azonban annál jelentősebb kötet bemutatójára kerül sor e hét csütörtökének délutánján. Egy új sorozat első példányairól van szó: a marosvásárhelyi Metamorphosis Transylvaniae Egyesület Közösségi Füzetek sorozatának első három számáról, amelyek mindegyike a közösségi életre való nevelést segíti el. Az első kötet címe Kortárs filozófiák. Erdélyi szerzők – kerek évfordulók, előszavát dr. Borsos Szabolcs filozófus, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, valamint a marosvásárhelyi Református Kollégium tanára jegyzi, szerzi pedig dr. Egyed Péter és dr. Veress Károly. Előbbinek A kisebbségi jogok megalapozásának jogfilozófiai lehetőségei, míg utóbbinak A híd-szerep hermeneutikája című írásait tartalmazza a kötet, amelynek előszavában Borsos Szabolcs megjegyzi: "úgy tűnik, hogy olyan társadalmi körülmények között élünk 1989 után 25 évvel Európa inkább keletinek nevezett tájékán, miszerint a politizálást elvárják egyszerre több oldalról is, ezért a véleményalkotást, az értelmiségi álláspont határozottságát mint magyar kulturális »terméket« meg kell fogalmazni. És ott, ahol gondolatok érvényes módon fogalmazódnak meg: filozófia van. Tegyük hozzá: nemzeti kisebbségi létünkből fakadóan ezt kisebbség- filozófiának nevezhetjük".
A sorozat második kötete Ambrus Tünde Székely falutízesek című munkája, amely a székely társadalomszervezés legkisebb egységét, a tízest elemzi. Dr. Seer Mihály utószava szerint "Erdélyben még vannak olyan települések, ahol a tízeskultúra kézzelfogható valóság. Megítélésünk szerint, a székely falutízesek több síkon is mintaértékű példának tekinthetek. Elsősorban szellemi örökség, tanítani kell ezt a formát a Kárpát-medencében élőknek, mert önismereti funkciója révén hozzájárulhat az önálló gondolkodás fenntartható szabadságához, a takarékos szemlélet kialakításához, a szolidaritás újraértelmezéséhez".
A harmadik, bemutatás előtt álló kiadvány dr. Borsos Szabolcs Hit, kultúra, önrendelkezés Kelet- Európából nézve – gondolatok a 21. század elején című kötete. A könyv Baji Lázár Imre előszavát és a szerző két tanulmányát tartalmazza, amelyeket A keresztény hit és kultúra lehetősége a 21. század Európájában, valamint Az önrendelkezés bels világa címek alatt közöl. – Borsos Szabolcs (…) szembesít bennünket az "ész általi" akadályokkal is, a szekularizáció és a racionalizáció, a homo economicus és a homo politicus rendelkező, sokszor létrontó hatalmával. Útkeresése sajátos pasztorálpszichológia, kallódó, "sziklaként porló" népét mentené Németh László "szigeteire", ahol "a védekező emberérték igyekezett bennük a nemzet sorsa elől vagy annak ellenére valamit megőrizni és kifejezni..., minden magyar sziget valaminek a feltartóztatására, megőrzésére, egymásközti kimondására volt szánva" – olvashatjuk az előszóban. Borsos Szabolcs kötetbeli sorrendben első tanulmánya a Vigilia katolikus folyóiratban jelen meg tavaly júniusban, és többek között olyan alcímekre osztott, mint Az alapkérdés: a 21. század Európájában mit kezdhetünk a kereszténységgel?, a Saját Szenthez való viszonyulás, avagy Bizalom abban, hogy az ember lehetséges – perszonálfilozófia a párbeszéd kultúrájában. Az önrendelkezés belső világa című perszonálfilozófiai esszéjében pedig a szerző megjegyzi: "Az a célunk, hogy a kommunikáció minden lehetséges eszközével a nagyvilág tudomására hozzuk: a mi létezésünk is hiteles, értékes, közösségi szempontból is tanulságos. Kultúránk civilizálódása ezt jelenti: magyarul gondolkodva és létezve jó lenni!"
A Studium kiadó által nyomtatott sorozat köteteinek bemutatójára a Metamorphosis Transylvaniae Egyesület rendezvényén, a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében kerül sor november 13-án, csütörtökön 16 órakor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Radnóti Miklós-termében. A kiadványokat Székely Szilárd-János ismerteti, közreműködik a Bolyai Farkas Elméleti Líceum Kájoni János furulyaegyüttese (vezet tanár: László József). A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)2014. december 23.
Marosszentgyörgyi karácsonyi kórustalálkozó
Kilenc marosszentgyörgyi kórus és dalcsoport részvételével szervezte meg szombaton este a helyi kultúrotthonban a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal és a helyi tanács a már hagyományossá vált karácsonyi kórustalálkozót, Daloljunk együtt az Úrnak! jeligével.
Ritkaságszámba menő, hogy a megye legnagyobb községében több mint tíz dalcsoport működik, és a település legfőbb rendezvényeit mindig hangulatossá teszik énekeikkel, fellépéseikkel.
Ez alkalommal is így történt, amikor a szombati rendezvényen román kolindákat hallgathattak meg a résztvevők a helyi 1-es és 2-es ortodox parókiák kórusainak előadásában, Eugen Baraian és Roata Gigel lelkészek vezetésével, de csodálatos magyar nyelvű karácsonyi kórusművek és népi énekek valódi csokrát is meghallgathatták a szép számban összegyűlt marosszentgyörgyiek.
A kórusestet Sófalvi Sándor Szabolcs polgármester szavai és hegedűs kántálása nyitotta meg Rend Tamás helyi zenetanár zongorakíséretével, aki az ezt követő Szent György Gimnázium gyerekkórusának román, magyar és angol nyelvű éneklését is vezényelte. Az unitárius egyház kórusának előadása következett Kiss János Csaba lelkész és Borbély Ildikó vezetésével, majd az egyik ortodox kórus lépett színpadra.
A római katolikus egyházközség Jubilate nevű hangszeres együttese Baricz Lajos pap-költő Simon Kinga kántornő által megzenésített verseiből adott elő néhányat, majd az ugyancsak katolikus Jubilate Deo nevű ifjúsági dalcsoport lépett színpadra Székely Szilárd, Lovász Ágota és Szántó Árpád vezetésével. A nézők mosollyal és tapssal fogadták a Jubilate Deo dalcsoport tagjainak 3-8 éves gyerekeit, akik karácsonyi dalokat énekeltek és furulyáztak.
A 2-es ortodox parókia dalcsoportjának előadását követően a helyi református gyülekezet Reménység nevű kórusa következett Szász Emese Rebeka vezetésével. Ezt követően a székely ruhába öltözött marosszentgyörgyi Kolping család egyesület dalcsoportja karácsonyi magyar népdalokat adott elő Székely Szilárd vezetésével.
A bensőségesre sikerült karácsonyi kórusestet a település egyik legrégebbi és leghíresebb kórusának többnyelvű előadása zárta, amelyet a közel nyolcvanéves Hajdó Károly karmester, a község díszpolgára vezet.
A kórusesten a helyi dalosok feldíszítették a marosszentgyörgyi kórusok karácsonyfáját, és a közös énekléssel bizonyították, hogy nemzetiségtől és felekezeti hovatartozástól függetlenül, szeretetben, békében lehet örülni Jézus születésének.
Marosszentgyörgy Polgármesteri Hivatala
Népújság (Marosvásárhely)2015. október 15.
Ne csak lakhelyük, fészkük legyen"
Marosszentgyörgyi magyar közösségek találkozója
Első alkalommal rendezik meg a hétvégén a marosszentgyörgyi magyar közösségek találkozóját. A pénteken és szombaton zajló rendezvénysorozat keretében a szentgyörgyi civil szféra és a helyi kulturális élet képviselői, illetve a népi kézművesmesterek is bemutatkoznak, a gazdag program egy dalcsoport, több néptánccsoport és egy zenekar műsorát, baranta- és huszárbemutatót, illetve könyvbemutatót, beszélgetést és előadásokat is magába foglal.
– Hogyan született az ötlet? – kérdeztük Sófalvi Szabolcs polgármestert.
– A helyi Kolping Családdal, a Marosszentgyörgyi Ifjúsági Egyesülettel és a 21. Gr. Petki Dávid cserkészcsapattal közösen szervezett találkozó ötletét régóta fontolgatjuk. Egyrészt abból indultunk ki, hogy az elmúlt időszakban sokan költöztek ide, és fontos lenne az újonnan jötteket is bevonni a közösség életébe, megismertetni velük a helyi értékeket, hogy ne csak egy lakhely legyen, hanem igazi fészekké váljon számukra Marosszentgyörgy. Másrészt a községben számos civil szervezet és kulturális alakulat, tánccsoport, énekkar működik, őket is szeretnénk közelebb hozni egymáshoz. Fontos célkitűzésünk ugyanakkor a fiatalok, illetve azon réteg megszólítása, amely eddig távol maradt a rendezvényeinktől – mondta a községgazda.
A találkozó pénteken délután 5 órakor kezdődik a helyi kultúrotthonban. A megnyitón beszédet mond Sófalvi Szabolcs, dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja, a Kolping Család részéről pedig Székely Szilárd, majd lelkészi áldások következnek. A továbbiakban bemutatkoznak a helyi civil szervezetek, amelyekkel Merre tovább, marosszentgyörgyi magyarság? címmel lesz beszélgetés.
Szombaton délelőtt 10 órakor a római katolikus templomban ökumenikus istentisztelettel indul a nap, ekkor a három magyar történelmi egyház képviselőinek jelenlétében zászlófelvonásra is sor kerül. A kulturális műsor 11.30-kor kezdődik, a Czinige zenekar, a Kis Táltosok és a Táltos, illetve az Öreg Fenyő tánccsoport is látható majd a színpadon, Vass Lajos és Orbán Balázs citerázik, Kelemen Barbara Karolina és Kádár Barna Zsolt népdalokat énekel. 16 órakor táncház kezdődik a Czinige zenekarral, tánctanítás is lesz kicsiknek és nagyoknak, 17 órakor pedig a Jubilate Deo dalcsoport lép közönség elé. A templomudvaron közben népi kézművesmesterek műhelyeibe látogathatnak el az érdeklődők, a szalmafonást, korongozást, faragást, a mézeskalács-díszítést, a bőrdíszművességet, vályogtégla- készítést, bogozást, nemezelést ki is lehet próbálni, akárcsak a kádár-, mészáros-, hentes-, kovácsmesterséget. A plébániaudvar út felőli részén jurta várja majd a jelenlevőket, kenyérsütés, alma- és szőlőpréselés is lesz itt. Kora délután kezdődnek a különféle bemutatók, 12.45-től és 15.45-től a baranta-, 14.15- től a huszárbemutató, közben íjászkodni is lehet.
A programban előadások is helyet kaptak. 11.30-kor a tanácsteremben Szénégető István plébános a házasságról és a családról, 14.30-kor Balla Ede a magyar Szent Koronáról beszél. 16 órakor ugyanitt könyvbemutatóra várják az érdeklődőket, dr. Ambrus Tünde A székely falutízes című munkáját Székely Szilárd ismerteti.
A marosszentgyörgyi magyar közösségek találkozójának fővédnöke Bakó Pál ferences szerzetes.
Népújság (Marosvásárhely)2015. október 27.
Év végi kulturális pezsgés a Soli Deo Gloriánál
A marosszentgyörgyi Soli Deo Gloria ökumenikus vegyes kar tagjai Kodállyal együtt vallják, hogy a zene az egyik legfontosabb "lelki eledel", közösségformáló erő. Növeli a lelkek egységét. Felbecsülhetetlen kincs. Az Isten Igéjével táplálkozó lélekben fejlődnek ki a legnemesebb erkölcsi értékek: hit, remény, szeretet, bizalom, barátság, önzetlenség, kölcsönös tisztelet, segítőkészség, bátorság, kitartás és bölcsesség. Ez vezérli törekvéseiket. Világító fáklya szolgálatukban, kulturális, művészi tevékenységükben.
Az önfenntartó kulturális, művészi közösség munkáját céltudatosság, tervszerűség, ügyszeretet és alázat jellemzi. Tartós baráti és szakmai kapcsolatokat építettek ki számos hazai és határon túli együttessel Magyarországtól Hollandiáig. Gazdag, változatos repertoárjukkal az elmúlt évek során felléptek, szolgáltak művelődési hajlékokban, templomokban, kórustalálkozókon, fesztiválokon, ünnepi rendezvényeken határon innen és túl.
Ennek a kulturális pezsgésnek lehetünk szemtanúi 2015-ben is – a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal, a Communitas Alapítvány, a Maros Megyei Tanács támogatásával megrendezésre kerülő – hagyományos Marosszentgyörgyi Tavasz kórusfesztiválon, amelyen a magyarországi Jászberény város Déryné testvérkórusa mellett tíz helyi, hazai együttes is fellépett. A kórus jelen volt a szászrégeni Zengjen hálaének kórustalálkozón, majd szolgált a szentmise liturgiájában a maros- szentgyörgyi római katolikus plébániatemplomban. A rendezvény címe: 25 év együtt Baricz Lajos plébánossal szeretetben, hűséggel a hívek szolgálatában.
"Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene" – mondta Kodály Zoltán. Ezeket a boldog pillanatokat óhajtják megízleltetni embertársaikkal az év hátralévő hónapjaiban is, Krisztus Király ünnepén a marosvásárhelyi Szent Család-plébániatemplomban, advent második vasárnapján a marosszentgyörgyi római katolikus plébániatemplomban a hívekkel, valamint, december 4- én, pénteken 18 órai kezdettel a hagyományos adventi, karácsonyi kórustalálkozón a marosszentgyörgyi kultúrotthonban. December 5-én a marosvásárhelyi Szent Miklós görög katolikus templomban lépünk fel a X. hagyományos ökumenikus kolindahangversenyen. Október 25-én a Déryné Művelődési Központban a Soli Deo Gloria vegyes kar vezetőségi tagja, Bereczki Sándor egy küldöttség élén a közösség jókívánságait adja át. Székely Szilárd a marosszentgyörgyi önkormányzat üzenetét tolmácsolja a testvértelepülésen.
(Hajdó Károly és Mária Magdolna)
Népújság (Marosvásárhely)2016. május 31.
Fehér megye: mozgalmas évről számoltak be a pedagógusok közgyűlésén
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség Fehér megyei szervezetének tisztújító közgyűlésén több környékbeli iskola képviselői vettek részt: a beszámoló mellett díjkiosztást is tartottak. A megye 140 magyar pedagógusából 80-an tagjai a szervezetnek.
Az első napirendi pont a tevékenységi beszámoló volt, amelyet Deák- Székely Szilárd Levente megyei RMPSZ elnök tartott. A 2015 januárjától 2016 májusáig terjedő időszak kiemelkedő eseményei közé a Bolyai Nyári Akadémián, az Educatio Kupán, a Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségén, a szakképzés jövőjéről tartott konferencián, a szórványoktatás helyzetét elemző konferencián való részvételt sorolta. A Szülőföldön Magyarul program is bonyodalommentesen zajlott le, a tavalyi évhez képest idén 60-nal kevesebb igénylést jegyeztek, összesen 1401-et. A szervezet képviselői részt vettek az országos küldött- és vándorgyűléseken, anyaországi táboroztatásokat és jó néhány továbbképzőt szerveztek, de voltak különlegesebb tevékenységek is, például a Hosszú Elemér Sakkverseny és az interaktív tábla használatáról szóló tanfolyam is. Természetesen díjkiosztásokra is sor került: Tomai Gyöngyi, a Bethlen Gábor Kollégium tanítónője Ezüstgyopár-díjban, 2-2 diák pedig Mákvirág-díjban és Az iskola legjobb végzős diákja kitüntetésben részesült.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)2017. január 11.
B terv a marosvásárhelyi katolikus iskola megmentésére
Bár sokan attól tartanak, hogy adminisztratív problémák miatt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) célkeresztjébe került marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium nem tudja időben benyújtani a 2017/2018-as tanévre szóló beiskolázási tervét, Székely Szilárd, az iskola pedagógusa még mindig optimista.
A többnyire szülőkből álló, Civilek a Katolikus Iskoláért elnevezésű akciócsoport a hét elején arra hívta fel a figyelmet, hogy ma telik le a határidő, amíg az oktatási intézmények benyújthatják a beiskolázási tervüket a megyei tanfelügyelőségen. Székely Szilárd elmondta, a gimnázium tantestülete már december 21-én feltöltötte a minisztérium és a tanfelügyelőség adatbázisába a beiskolázásra vonatkozó tervet, ma pedig benyújtják az iratcsomót a tanfelügyelőségen.
A tantestület a hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt igazgató hiányára is talált megoldást. „A jogszabály szerint a tanári kar egyharmadának is van lehetősége vezetőtanácsi gyűlést összehívni. Mi még december végén lebonyolítottuk ezt, és az ünnepek előtt elkészítettük a dokumentációt” – mondta, hozzátéve, hogy mindannyian bíznak az ügy megoldásában.
Csíki bízik a román tanácsosokban
Hogy a 23 helyi tanácsosból a tíz RMDSZ-esen kívül az ügyészség által kavart botrány után még hányan szavazzák meg azt az iskolahálózatot, melyben a Római Katolikus Teológiai Gimnázium is helyet kapna, még nem tudni. Csíki Zsolt önkormányzati képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője – aki maga is iskolaigazgatóként tevékenykedik a sportgimnázium élén – úgy véli, 2017-ben egy normális gondolkodású embernél ez nem jelenthet különösebb gondot. Kérdésünkre, hogy egyeztettek-e valamelyik párttal a kérdésben, a szövetség frakcióvezetője nemmel válaszolt.
„A kampányban sokan sokat beszéltek, de nem hinném, hogy fennállna a veszély, hogy kollégáink a katolikus iskola ellen szavazzanak. Ha a városháza nem foglalja be a beiskolázási tervbe a katolikus iskolát, az RMDSZ egyszerűen nem fog szavazni. Most dől el, kinek milyen vastag a bőr a képén!” – jelentette ki Csíki Zsolt. Számára talány marad, miért maradt el a decemberi soros ülés, amikor az önkormányzat elfogadhatta volna az iskolahálózatról szóló határozatot, azonban úgy véli, semmi sincs veszve, ha ezt január 26-án teszi meg.
Péter FerencMaros megyei tanácselnök, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvivő elnöke úgy tudja, amennyiben a városi képviselő-testület nem dönt a jövő évi struktúráról, az élet nem áll le, az iskolák nem zárnak be, hanem a 2016/2017-es hálózat marad érvényben.
Lesz továbblépés?
Amint beszámoltunk róla, Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő hétfőn azt nyilatkozta lapunknak, hogy patthelyzet alakult ki az iskola körül. Ugyanis igazgató híján nincs aki aláírja a beiskolázási tervet, és a városi tanács sem szavazott még az iskolai hálózatról. Mint mondta, hiába értesítette az oktatásügyi minisztériumot és a polgármesteri hivatalt, az illetékesek hozzáállásából úgy tűnt, mindenki mástól várja a megoldást.
„A délelőtti videokonferencián felvetettem a minisztériumi illetékeseknek, végighallgattak, de választ nem adtak. Én csak azt tudom, ha az önkormányzat nem szavazza meg az iskolahálózatot, amelyben helyet kapna a katolikus gimnázium, akkor már nincs mit beszéljünk a beiskolázási tervről, hisz onnan nincs továbblépés” – szögezte le Illés Ildikó. A tanfelügyelőség eredetileg január 4-ére kért javaslatokat az iskoláktól, utólag 11-éig tolta ki a határidőt. Nadia Raţă főtanfelügyelő korábban azt nyilatkozta, éppen azért nem nevezte ki az igazgatói tisztségbe a korábban sikeresen versenyvizsgázó Tamási Zsoltot, mert szerinte az iskola törvénytelenül működik.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)2017. január 12.
Benyújtották katolikus gimnázium beiskolázási tervét
Ígéretükhöz híven a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium tanárai szerda délelőtt benyújtották a tanfelügyelőségre a december végén összeállított beiskolázási tervezetet.
A dokumentumot nem írhatta alá a hatósági felügyelet alatt álló igazgató, a jogrend viszont lehetővé teszi, hogy a tanári kar által megszavazott dokumentumot is iktatni lehessen. „A tervezet leadása lényegében formaság volt, a döntést a tanfelügyelőség hozza meg. Egyelőre annyi tudunk, hogy a főtanfelügyelő a szabadságát tölti” – mondta el szerkesztőségünknek Székely Szilárd, a tanári kar által megbízott ügyvivő.
Amint beszámoltunk róla, szerda volt az utolsó nap, amikor az iskolák bemutathatták a következő tanévre általuk elképzelt beiskolázási tervet. Közben a szülői bizottság beadvánnyal fordult Nadia Raţă főtanfelügyelőhöz és az új oktatási miniszterhez, amelyben arra kérik az illetékeseket, hogy mielőbb vizsgálják fölül az iskola helyzetét, és hozzák meg a gyermekek és pedagógusok számára kedvező döntést.
Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő és Gogolák Csongor ügyvéd szerint a következő rendkívül fontos lépés az volna, hogy a helyi tanács ne fogadja el a város iskolai hálózatát, amennyiben abban nem szerepel a magyar tannyelvű felekezeti gimnázium.
RMDSZ: nem szűnik meg az iskola!
A Maros megyeiRMDSZ Területi Állandó Tanácsa szerda délutánt közleményt hozott nyilvánosságra, amiben leszögezik: nem szűnik meg az iskola. Az állásfoglalást révén azokat az „álhíreket” tartják fontosnak tisztázni, amelyek szerint a római katolikus iskolát a megszűnés fenyegetné. Rámutatnak: a 2015. szeptember 1-től működő iskola mai napig jogszerűen működik a 2015-ben megszavazott 33-as helyi tanácsi határozat értelmében. „A Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsa azt a döntést hozta, hogy a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója nem fog olyan iskolahálózatot megszavazni, amelyben nem szerepel a 2017–2018-as tanévre vonatkozóan önálló jogi személyiséggel a Római Katolikus Teológiai Gimnázium, valamint átiratban fordul az Oktatási Minisztériumhoz, amelyben konkrét állásfoglalást igényel a tanintézmény működését illetően” – írják az állásfoglalásban.
Szucher Ervin, Rédai Attila
Székelyhon.ro2017. január 17.
Eredménytelen tárgyalás a marosvásárhelyi iskolaügyben
Nem sikerült kimozdítani a holtpontról a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyét, melyről hétfő délben Dorin Florea irodájában tárgyalt több érdekelt fél – számol be Szucher Ervin a krónika.ro-n. A zártkörű megbeszélésen a polgármester megoldást próbált találni a kényes helyzetbe sodort iskola fenntartására, a megye volt és jelenlegi főtanfelügyelője, Dumitru Matei és Nadia Raţă viszont más álláspontra helyezkedett.
A liberális párt kötelékéből kikerült két vezető pedagógus különböző megoldásokat javasolt, az előbbi például azt, hogy az egy évvel ezelőtt létrehozott iskola tagolódjon vissza az Unirea Főgimnáziumba vagy a Református Kollégiumba. „Az RMDSZ szemszögéből csak egyetlen megoldás létezik, éspedig az, hogy az iskola tovább éljen és működjék” – szögezte le Csíki Zsolt helyi tanácsos. A szövetség frakcióvezetője lapunknak is felsorakoztatta az RMDSZ jogászainak érveit, miszerint a tanintézet a mai napig is törvényesen működik.
Florea csitítaná a kedélyeket
Bár többször is méltányolta Florea hozzáállását, Csíki nem érti, hogy a polgármester miért hagyta ki az egyeztetésből Illés Ildikót, a magyar nyelvű oktatásért felelős főtanfelügyelő-helyettest. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy sem a szülők képviselője, sem az önkormányzat negyedik politikai alakulata, a Szabad Emberek Pártja nem lehetett jelen a megbeszélésen. Kérdésünkre, hogy a polgármesteri hivatal a város elöljárója és az iskolákért felelős igazgató révén támogatja-e a katolikus iskola ügyét, vagy csak udvariaskodni próbál, netán csitítani kívánja a kedélyeket, Csíki Zsolt elmondta: „Egyértelmű választ akkor adhatnék, ha a szóban megnyilvánuló jó szándék mellett papírokat is látnék”.
Hétfő délután Dorin Florea közleményt juttatott el a Krónika szerkesztőségébe, amelyben emlékeztet, hogy ő még december folyamán arra figyelmeztette az oktatásügyi minisztériumot, hogy amennyiben nem sikerül megoldást találni a felekezeti iskola számára, Marosvásárhely feszültségek elé nézhet. „Az ügy túlpolitizálása károkat és félreértéseket okozhat, úgy ahogy történt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel kapcsolatban vagy más esetekben is” – jelentette ki a polgármester.
A Krónika a tárgyalás első részében részt vevő Székely Szilárd véleményére is kíváncsi lett volna, az iskola megbízott szószólója azonban elzárkózott a választól. Bár a pedagógusok közül egyedül képviselte a tanintézetet, leszögezte, hogy csak kollégáival közösen nyilatkozhat.
Kirekesztett szülők, semmibe vett POL-osok
Míg az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt, illetve a Szociáldemokrata Párt képviselői besétálhattak Dorin Florea irodájába, a POL három tanácsosa a folyosón rekedt. „Felháborító, hogy azok után, hogy pénteken a tanácsülésen elhangzik, hogy hétfőn egyeztetünk az iskola helyzetéről, hétfőn azzal tagadják meg a részvételünket, hogy mi nem kaptunk meghívást” – fakadt ki Radu Bălaş. Az alakulat önkormányzati képviselője azt is furcsállotta, hogy a megbeszélést miért a polgármester irodájában szervezik, és nem a protokollteremben, ahol minden elő volt már készítve. A szintén kint rekedt szülők óriásplakáttal és egyenpólókkal tüntettek a városháza folyosóján – írja a krónika.ro.
Erdély.ma2017. február 14.
Van igazgatója a katolikus gimnáziumnak
Székely Szilárd tanárt nevezte ki a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatójának a tanfelügyelőség kedden. A döntéssel az iskolai élet visszatérhet a normális kerékvágásba.
Kinevezték kedden reggel Székely Szilárdot a katolikus gimnázium ideiglenes igazgatójának. A döntés azért rendkívül fontos, mert az intézmény aláírási joggal felruházott törvényes képviselője, Tamási Zsolt igazgató ellen vizsgálat zajlik, és felfüggesztették tisztségéből, így aligazgató hiányában hónapok óta majdnem működésképtelen a tanintézet ügyintézése.
„Kinevezésem ideiglenesen 60 napra szól, amely szükség esetén meghosszabbítható. Reméljük, mától beindul az iskolai adminisztráció, hiszen az igazgatókra vonatkozó teljes hatáskörrel rendelkezem, beleértve az aláírási jogot is. Eszerint kiadhatunk okiratokat, a fizetéseket is átutalhatom, tehát az iskolai élet visszatér a normális kerékvágásba. Remélem, nem lesz már szükség újabb ideiglenes kinevezésre, amennyiben ugyanis megszűnik Tamási Zsolt felfüggesztése, vagyis megszűnik a bírósági felügyelet és nem emelnek vádat ellene, akkor visszatérhet a tisztségébe, és az én kinevezésem automatikusan érvényét veszti” – mondta lapunknak Székely Szilárd.
Megtudtuk, az alkalmazottak, beleértve a tanárokat is, legutóbb december 16-án kaptak fizetést, így ezt az elmaradást mihamarabb pótolják. A beiskolázási tervre vonatkozó dokumentumokat pedig, amelyeket igazgatói aláírással kellett benyújtani, a vezetőségi tanács írta alá és befogadta a tanfelügyelőség. Székely Szilárd szerint ebben a kérdésben várják a választ, hogy meg kell-e erősíteni az okiratot igazgatói szignóval is.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro2017. február 21.
Elakadt a prefektúrán a marosvásárhelyi iskolahálózat terve
Még nem jutott el a Maros megyei tanfelügyelőségre a katolikus gimnáziumot is tartalmazó iskolahálózat-tervezet, amelyet tíz napja fogadott el rendkívüli ülésén a marosvásárhelyi városi tanács. Az önkormányzati határozat a prefektúrán akadt el, a kormányhivatalnak ugyanis véleményeznie kell a törvényességét.
Lucian Goga prefektus korábban azt ígérte, hogy a hivatal legkésőbb hétfőre megállapítja a határozat jogszerűségét, ez azonban még nem történt meg. „A jogászaink még dolgoznak az ügyön. De ígérem, hogy ezen a héten véleményezzük a határozatot” – nyilatkozta a Maszolnak kedden a kormány megbízottja.
A határozatot csak a prefektúra véleményezése után iktatják a tanfelügyelőségen, amelynek jóvá kell hagynia az iskolahálózatot. Ezek után a tervezet ismét a városi tanácshoz kerül elfogadásra. Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Líceum ügyvivő igazgatója korábban a Maszolnak elmondta, ha a tanfelügyelőség nem hagyja jóvá a tervezetet, a törvény értelmében az előző évi iskolahálózat marad érvényben, és ebben a katolikus gimnázium is szerepel.
„Természetesen, ha a tanfelügyelőség is megerősítené az iskolahálózat tervét, akkor az nagyobb biztonságot jelentene számunkra, megerősítené az iskola pozícióját, valamint a szülők bizalmát is” – magyarázta az intézmény ideiglenes vezetője.
Cs. P. T.
maszol.ro2017. február 27.
Tizennyolc tanintézetben indul előkészítő osztály Marosvásárhelyen, a katolikus gimnáziumba nem lehet iratkozni
Megkezdődött hétfő reggel a hatévesek előkészítő osztályba való beíratása, Marosvásárhelyen az új tanévben tizennyolc tanintézetben indul ilyen osztály. A tanfelügyelőség honlapján megjelent iskolai körzeteket tartalmazó listán szerepel ugyan a Római Katolikus Teológiai Gimnázium, de nincsenek utcanevek mellette, és a megjegyzésben az áll: ez a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba való beiratkozókat a 2017/2018-as tanévre.
Székely Szilárd, az iskola ideiglenesen kinevezett igazgatója lapunknak megerősítette a hírt, miszerint valóban nem vehetik át a dossziékat. „Ma reggel (hétfőn – szerk. megj.) telefonon hozták nekünk is tudomásunkra, hogy nem lehet hozzánk iratkozni egészen addig, amíg ilyen bizonytalan az iskola helyzete, írásban még nem kaptunk erről semmit” – mondta az iskolavezető.
Érdeklődők vannak, ugyanis pár hete már a Facebookon is megjelent a felhívás, amelyben az áll, hogy várják a hatéveseket a katolikus iskola előkészítő osztályába. A Vásárhelyi Hírlap szerkesztőségét is felhívta az egyik felháborodott szülő, aki a katolikus iskolába íratta volna gyerekét hétfő reggel, de visszautasították. Ugyanezt mondta el lapunknak a tanintézet igazgatója is: többen jelentkeztek az iratcsomókkal, de nem vehették át azokat, és egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mikortól lehet majd beíratni a gyerekeket. Székely Szilárd reméli, hogy mihamarabb megoldódik az iskola helyzete, addig is nyílt napokat tartanak.
A többi tanintézet előkészítő osztályaiba való beíratás első szakasza március 16-án zárul, az adatok összesítése után március 22–30. között szervezik meg a második szakaszt. Azokat a gyerekeket kötelező előkészítőbe íratni, akik 2017. augusztus 31-éig betöltik a hatodik életévüket. Aki szeptember elseje és december 31-e között lesz hatéves, akkor veszik fel előkészítőbe, ha a szülő igényli ezt, és a pszichoszomatikus felmérésen a szakemberek megerősítik, hogy iskolaérett. Amennyiben nem találják annak, még egy évig óvodába kell járnia.
Az iskoláknak február 23-a és március 2-a között nyílt napokat kell szervezniük, hogy a szülőknek lehetőségük legyen megtekinteni az induló osztályokat, illetve találkozhassanak a tanintézet pedagógusaival és vezetőségével. A tanügyi törvény szerint a tanintézetek továbbra is kötelesek a megszabott körzetükből minden gyermeket beírni, ha a szülők ezt igénylik. Más körzet iskolájába akkor lehet beiratkozni, ha a helyi gyermekek felvétele után is maradnak helyek.
Hajnal Csilla |
Székelyhon.ro2017. március 20.
Szinte mindenki belépett a néhány szülő által kezdeményezett perbe
Egyre több szereplője van annak a két közigazgatási pernek, amelyet a tanfelügyelőség határozata miatt kezdeményezett a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium szülői bizottsága, illetve a polgármesteri hivatal. A felperesek azt kérik, a tanfelügyelőség vonja vissza a határozatát, amelyben arról döntöttek tavaly, hogy az Unirea két osztályterme a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumé lesz.
Az Unirea Főgimnázium szülői bizottsága az elmúlt év augusztusában perelte be a Maros Megyei Tanfelügyelőséget, mivel úgy vélik, jogtalanul került át két tanterem a katolikus gimnáziumba. Akkor négy román szülő kezdeményezte az eljárást, azóta az iskola szülői bizottságának a nevében perelnek. A legközelebbi tárgyalás szerdán lesz. November 29-én ugyanebből az okból kifolyólag a polgármesteri hivatal is beperelte a tanfelügyelőséget – magyarázta Zsigmond Imola, a katolikus iskola egyik diákjának édesanyja, aki januárban szintén beszállt a perbe, hogy kiálljon a tanfelügyelőség határozata mellett. „Február 7-én még tíz szülő csatlakozott hozzám, majd február 22-én egy kérelmet tettek le a bíróságon, amelyben az áll, hogy az Unirea Főgimnázium mint iskola szintén belép a perbe a román szülők mellé. Akkor a bíró a törvényre hivatkozva kötelezte a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot, hogy vegyen részt a közigazgatási perben, és törvény előtt védekezzen” – ismertette a részleteket lapunkkal Zsigmond Imola.
Székely Szilárd, a katolikus iskola ideiglenesen kinevezett igazgatója lapunknak elmondta, az iskolának mint az ügyben egyik legérintettebb félnek, nem volt választási lehetősége, a bíró kötelezte a tanintézetet, hogy szálljon be a perbe. Az iskola és a szülők ügyvédje, Moldován-Horváth István elmondta, a szerdai tárgyalás lesz az első, amelyben a katolikus iskola is megjelenik alperesként, azonban úgy véli, most is halasztás várható az ügyben. Egyre több szereplője lesz a pernek, ez pedig azt jelenti, hogy halasztani kell a tárgyalásokat, ez a formai eljárás, ugyanis írásban kérik az álláspontokat – fejtette ki lapunknak az ügyvéd, aki úgy véli, ez az ügy még távol áll attól, hogy döntés születhessen. A perek előzménye Lemondott néhány magyar osztályáról tavaly az Unirea Főgimnázium, ezeket – legalábbis az egyházi oktatási intézmény értelmezésében – a tantermekkel együtt átvette a szintén az épületben működő Római Katolikus Teológiai Gimnázium. Közben az Unirea – a gyereklétszám csökkenésétől tartva – román tannyelvű osztályokat indított a magyar osztályok helyett, amelyeket nem volt hová elhelyezzen. A két intézmény közötti félreértés után jelentették fel a minisztériumnál a katolikus tanintézetet, és ugyanebben a feljelentésben az egyházi iskola létjogosultságát is megkérdőjelezték. Ennek nyomán a szaktárca ellenőrző bizottságot küldött az iskolába, amelynek jelentése azóta sem nyilvános.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro2017. április 11.
Szent László kreatív ihlető forrás volt
Sikeresen zárult a legnépesebb erdélyi vetélkedő
Az Erdélyi Római Katolikus Főegyházmegye kilencedik éve teremt lehetőséget arra, hogy a kisebb és nagyobb, katolikus és más felekezetű diákok összemérjék tudásukat, bizonyítsák hozzáértésüket a kreatív képességek minden terén. Az idén a Szent László-év volt a 9. kreativitási vetélkedő témája, amely a legnépesebb valamennyi erdélyi vetélkedő közül.
Országot építő lovagkirályunk példája, akit ma szentként tisztelünk, és akinek nevéhez csodák egész sora fűződik, több mint 1.100 résztvevő fantáziáját mozgatta meg, s késztette valóban eredeti, egyéni gondolkozásra, alkotásra, cselekvésre a korábbi évekhez képest sokkal magasabb szinten a versenyzőket.
A résztvevők számbeli növekedése mellett a minőség érezhető emelkedése töltötte el jó érzéssel, de nehezítette meg ugyanakkor az értékelő bizottságok munkáját. A diákok az idén is tíz kategóriában mérték össze tehetségüket, tudá-sukat, ügyességüket: szín- és bábszínjátszás, zene, tánc, sport, szavalás, irodalom, rövidfilm, plakát, rajz és dombormű, fotó.
A versenyek három színhelyen, a Római Katolikus Teológiai Líceumban, a Bolyai Farkas középiskolában és a Deus Providebit Házban zajlottak jól szervezetten, gördülékenyen, fennakadások nélkül.
A vetélkedőt pénteken délután a Bolyai középiskola dísztermében dr. Tamási Zsolt-József főszervező, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Iskolai és Kateketiai Bizottságának tagja nyitotta meg, házigazdaként Hajdú Zoltán aligazgató, Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Líceum megbízott igazgatója, és Kelemen Márton, a rendezvény főtámogatója, a Maros Megyei Tanács képviselője köszöntötte a jelenlevőket, majd Balla Imre iskolalelkész adta áldását a vetélkedőre.
A verseny a tánccal kezdődött, amelyen a kisebbek, többnyire Akio Hayasi tanítványai remekeltek. A zsűri szerint megértették a versenyfelhívás lényegét, és a Szent László-kultuszhoz köthető gyermekjáté- kokat és táncokat adtak elő. Párhuzamosan a sport is elkezdődött, ahol szintén az elemi osztályok részéről volt nagyobb az érdeklődés. Érdekes, összetett vetélkedő volt – vágtafutás, kosárra dobás, helyből távolugrás és elméleti kérdések Szent Lászlóról –, amin szívesen vettek részt elsősorban a harmadikos, negyedikes kisiskolások olyan szoros, jó teljesítménnyel, hogy megosztott díjakat is kellett adnia a zsűrinek. A dramatizálás kategória zsűrije úgy vélekedett, hogy ennyire jól előkészített darabokkal nem találkoztak, ezért különdíjat is osztottak. Bábjátékban a Romulus Guga általános iskola diákjainak szólt az elismerés. Figyelemre méltó teljesítményt nyújtottak a Gyergyóremetéről érkezett színjátszók, a Bolyai iskola diákjai. Megható, bátor fellépés volt a Római Katolikus Teológiai Líceum hetedik osztályos tanulóinak mint szerzőknek is az előadása, amely arról szólt, hogy az iskola bajban van, ezért számba vették a teendőket, és kiálltak az igazuk mellett.
A Bolyai Farkas középiskola amfiteátrumában a filmet készítő diákok, köztük előkészítősök is, mutatták be munkájukat. A zsűri elnöke szerint az idei hálás, a gyermekekhez közel álló témát magas színvonalon dolgozták fel. A kisfilmek egy része a Facebookon, az Erdélyi Magyar Televízió Hitélet című oldalán is megtekinthető.
A vetélkedők szombaton délelőtt folytatódtak. A Bolyai líceum dísztermében a zene kategória versenyzői játszottak a legkülönfélébb hangszereken, énekeltek szólóban és vokális együttesekben a zsűritagok gyönyörűségére. Volt olyan díjnyertes résztvevő, aki furulyázott, énekelt és hegedült is. Kiemelkedő előadással adóztak Szent László emlékének a jobbágytelki iskolások. Meleg hangú dicséretet kaptak a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumból érkezett énekes fiatalemberek. Az énekelő, hangszeren játszó gyermekek mellett elismeréssel szóltak a felkészítő tanárokról is.
Népes részvétellel számoltak a fotó, plakát, naptár kategóriában, ahol ötletes, színvonalas alkotásokat mutattak be a versenyzők. A rajz és dombormű kategória volt a legnépszerűbb, több mint 400 rajz közül kellett válogatnia a zsűrinek a különböző korcsoportokban. A művészeti iskolás tanulók nemcsak zenében, a képzőművészet terén is tehetségre valló, színvonalas alkotásokkal jelentkeztek.
A szavaló diákok népes tábora sok szép szavalattal kényeztette a zsűrit, amelynek tagjai hosszas vita után tudtak csak dönteni a sorrendről.
Nem volt a legnépszerűbb szak, de tehetséges, éretten, árnyaltan gondolkodó kisebb és nagyobb diákok írását olvashatta a zsűri az irodalom ketegóriában. Az I-IV. osztályosok azt bizonyították, hogy jól ismerik Szent László hőstetteit, az V-VIII.-os diákok a kimeríthetetlen gyermeki fantázia segítségével vitézül harcoltak Szent László csapatában. A középiskolások, akik himnikus dicsérő költeményt vagy kisesszét kellett írjanak egy Szent László-himnuszból ihletődve, magabiztosan, szép gondolatokat, mély érzéseket kifejező írásokkal bizonyították íráskészségüket, alapos felkészültségüket. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai, szinte az összes felsős nyertes az ő körükből került ki, a marosvásárhelyi katolikus iskola diákjai, nagyernyei, szászrégeni versenyzők a gimnáziumi osztályokból, valamint a Bolyai iskola másodikosai és egy marosszentgyörgyi iskolás.
Az ünnepélyes díjkiosztás a virágvasárnapot megelőző szombat délutáni szentmise után következett, hosszan belenyúlva az estébe. A zsűrielnökök értékelték sorra minden kategória eredményeit, és a három korcsoportban 540 díjat és 180 dicsérő oklevelet adtak át a nyerteseknek. A nyeremény a kolozsvári Verbum kiadó által felajánlott könyvjutalom volt, és néhány kategóriában a Talentum Alapítvány díja.
– Amikor a szervezést elkezdtük, kevesen hittek benne, de azt, amit az Úr épít, függetlenül attól, hogy akarják vagy sem, nem lehet lerombolni – mondta a záróünnepségen dr. Tamási Zsolt. Főszervezőként köszönetet mondott az előkészületekben, majd a verseny lebonyolításában, a diákok teljesítményének az értékelésében részt vevő pedagógusoknak, szakembereknek, a felkészítő tanároknak és a Római Katolikus Teológiai Líceum önkéntes munkát vállaló 40 diákjának, akik a szervezésben segédkeztek. És természetesen a diákoknak, akik Maros, Hargita, Fehér, Kolozs, Bihar, Kovászna és Temes megyéből érkeztek vagy küldték el postán alkotásaikat. Hálával szólt a társszervező intézményekről, a Római Katolikus Teológiai Líceumról, a Pro Vita Cristiana Alapítványról és a Bolyai Farkas iskoláról, valamint a többi támogatóról: a gyulafehérvári érsekség, a Keresztelő Szent János és a Szent Mihály plébániák, kiemelt médiapartnerek, cégek, magánszemélyek, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)2017. április 19.
A megfélemlítés ellenére
Kiváló eredmények a katolikus iskolában
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létét fenyegető támadások miatt egyetlen szülő sem vette ki és íratta át más iskolába a gyermekét, ami magától beszél a hűségről, kitartásról és arról, hogy mit jelent az intézmény számukra. A diákok pedig a különböző versenyeken, vetélkedőkön elért eredményekkel bizonyították, hogy már a kezdetektől színvonalas oktató és nevelő munka folyik a 2015-ben indult iskolában.
Ezeket is ismerni kell ahhoz, hogy ne csak az elvtelen támadások, az időhúzás, a felettes intézmények packázása, az iskola megszüntetésére irányuló rossz szándék, a tehetetlenség kapcsán emlegessük a Római Katolikus Teológiai Líceumot. Diákjaik közül sokan jutottak el a tantárgyversenyek megyei szakaszára például matematikából, magyar és német nyelvből, logikából és sorolhatnánk a többi tantárgyat, illetve az elemi osztályosoknak szervezett vetélkedőket is.
György Boglárka részt vett a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos szakaszán. A nemzetközi könyvvásár csapatversenyében az ötödikesek Aranymadár csapata (György Boglárka, Brandner Botond, Somodi Tamás) első helyen végzett.
A Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny országos szakászáról Brandner Emőke tanítványai két első díjjal tértek haza a hetedik osztályos Giliga Orsolya és a nyolcadik osztályos Lakó Anna révén. A humán tantárgyak mellett a diákok fizikából is igazolták, hogy az élen járnak. Kozma Tamás tanítványai a Kolozsváron megtartott Erdély-szintű fizikavetélkedőn egy első (VIII. osztály csapata) és két második (VII. o., X. o. csapata) helyezést értek el. Külön írásban szóltunk a Debrecenben megtartott Kárpát-medencei disputavetélkedőről, ahol a hatodik osztályosok Anonymus csapata (György Kata, Tamási András, Nagy Kincső) első díjat nyert. Egyéniben Tamási András és György Kata harmadik helyezéssel zárta a vetélkedőt, Jitianu Rosemarie úgyszintén. Az Erdélyi Főegyházmegye nemrégiben zajlott kreativitási versenyén is bőven gyűjtöttek díjakat mind a kisebb, mind a nagyobb osztályosok, akik nyolc első helyezést (tánc, dramatizálás, film, szavalat, irodalom, sport és két korcsoport rajzból), nyolc második, két harmadik díjat és 12 dicsérő oklevelet nyertek.
– Az első félévi eredmények önmagukért beszélnek – erősíti meg Székely Szilárd, az iskola ideiglenesen kinevezett igazgatója. – A tanári kar igyekszik a lehető legjobban végezni a dolgát. Fontos szempont számunkra, hogy az iskola körül kialakult bizonytalan helyzet ne befolyásolja – amennyiben lehet – az oktatás minőségét. Iskolánk mind szellemiségében, mind módszertanában fel tud mutatni egy olyan alternatívát, amire a jelek szerint nagy szükség van. Az értékorientált nevelésre törekszünk, diákjaink megfelelő szellemi felkészítése mellett hasonlóan fontosnak tartjuk az egyetemes lelki értékek továbbadását, nyilvánvalóan keresztény evangéliumi olvasatban. Bár az iskola a katolikus nevet viseli, ügyelünk arra, hogy mindenki a saját felekezetének és vallási meggyőződésének megfelelően ismerkedhessen meg ezekkel az értékekkel. Ennek egy gyakorlati megnyilvánulása volt például a nagypéntek is, amikor a Református Kollégiummal és a Bolyai Farkas középiskolával közösen és az egyházakkal egyeztetve a diákok a felekezetüknek megfelelő templom- ban vettek részt a húsvétra hangoló istentiszteleten.
– Úgy tudom, hogy Székely Szilárd ideiglenes megbízatása nagypénteken lejár. Hogyan lesz tovább?
– Abban reménykedem, hogy nem kapok hosszabbítást, és iskolánk igazgatója végre elfoglalhatja a helyét, és mindenki számára megnyugtató módon oldódik meg az intézmény körüli zűrzavar. Reményeink szerint a bíróság is kedvező döntést hoz a 70-es tanfelügyelőségi határozat ügyében, amellyel megtiltották az előkészítő osztályokba való beiratkozást. Bár ma zárul (április 13-án, beszélgetésünk időpontjában) a második kör, amikor a problémás eseteket tárgyalja a tanfelügyelőség, ha a bíróság a javunkra dönt, reményeink szerint egy újabb beiratkozási időszak kijelölésével hátha az előkészítő osztályról sem kell lemondanunk.
– A másik érzékeny pontot a kilencedik osztályok jelentik. Az iskola által javasolt szakokat belefoglalták-e a tervezett kilencedik osztályokról szóló kiadványba?
– Három osztályt szeretnénk indítani, egy természettudományok – intenzív angol–német, egy társadalomtudományok – intenzív angol–német és egy római katolikus teológia szakos kilencediket. Május 2-án kell kifüggesszék az iskolák ajánlatait, és május 5-én kell kiküldjék a nyomtatott füzeteket az ajánlatokkal a tanintézményekbe. Ha addig nem rendeződik az iskola helyzete, ebbe a füzetbe nem fogunk bekerülni. A képességvizsgát ugyanis május 22–23-án kell megtartsuk a katolikus osztályba felvételiző diákoknak általános vallási ismeretekből. Június 14-én kell beküldjük a nyolcadik osztályt végző diákok jegyeit a tanfelügyelőségre, és reményeink szerint a képességvizsgán is bizonyítani fognak diákjaink. Középiskolai osztályaink pedig továbbra is népszerűek lesznek – mondta Székely Szilárd.
Majd hozzátette: az iskolának törvény szerint kötelessége lenne a diákok utazását támogatni, ám ezt az eredmények ellenére sem tudták megtenni, ugyanis a fenntartó intézmény, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala kizárólag csak a tanárok bérét biztosítja. Az egyéb kiadások terén novembertől el van adósodva az iskola az őrző-védő szolgálatnak, a személyszállító cégeknek. Nem tudták kifizetni a könyvelőprogramot, és az oklevelekre sincsen pénz.
Remélhetőleg a mai tanácsülésen sikerül végre kedvező határozatot hozni, és Székely Szilárd ideiglenes megbízatásának lejártával dr. Tamási Zsolt Józsefnek nem hosszabbítják meg a május elsején lejáró felügyeletét, és immár a sikeres versenyvizsgával is megerősítve pozícióját, újra átveheti az iskola vezetését.
Aki egy érvényes tanácsi határozat és minisztériumi elfogadás ellenére törvénytelennek nevez egy tanintézményt, ahol rövid másfél év alatt ilyen kiváló eredmények születtek, egy iskolát, amelyhez kivételes hűséggel ragaszkodnak diákok, szülők és pedagógusok, azt elsősorban a gyűlölet vezérli. Az indulatoktól elvakulva ő követi el a bűnt több mint 400 gyermekkel szemben, nem az iskola alapítói, akik rövid másfél év alatt akartak és tudtak építkezni. Ezért egy normálisan működő országban elismerést, sőt támogatást érdemelnének a letiltás és meghurcolás helyett.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)2017. június 8.
Újabb fejezetek a katolikus iskola ügyében
Jogtiszta kezdés a 2018/2019-es tanévben
Tegnap délben a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szüleiből álló Civilek a katolikus iskoláért csoport képviselői találkoztak a parlament emberi, vallási és nemzeti kisebbségi jogokért felelő bizottságával, ugyanakkor az iskola vezetősége nevében Székely Szilárd-János megbízott igazgató állásfoglalást juttatott el szerkesztőségünkbe. Közben Biró Zsolt-István képviselő is a parlamentben Pavel Năstase oktatás- ügyi miniszterhez intézett interpellációjával sürgette az iskolaügy mielőbbi rendezését.
Tárgyalások a parlamentben A civil csoport találkozójáról Csíky Csengele szóvivő számolt be lapunknak. Elmondta, a parlamenti bizottsági ülés előtt találkoztak az RMDSZ parlamenti frakciójának tagjaival is. A csoport képviselői ismertették az iskolaügy jelenlegi helyzetét az emberjogi és kisebbségi bizottsággal, kiemelve azokat az alkotmányos jogsérelmeket, amelyek érintik a diákokat és a szülőket egyaránt. A megbeszélésen részt vett a szaktárca jogásza is, aki azt az álláspontot képviselte, hogy „egy tanintézetet nem helyi tanácsi határozattal, hanem minisztériumi rendelettel kell megalapítani”. A bizottság tagjai ismerték az ügyet, ezért majdnem kétórás jogvita alakult ki, amelyben keresték a törvényes kiutat a patthelyzetből. A tárgyalásokon jelen volt Marius Paşcan képviselő is, aki kitartott amellett, hogy törvénytelenül működik a tanintézet. A tárgyalások végeredményeként a bizottság tagjai megígérték, hogy a bemutatott dokumentumok és a megbeszélések jegyző- könyve alapján összeállítanak egy jelentést, amelyet a képviselőház oktatási bizottságához továbbítanak, ugyanakkor a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz azzal a kéréssel fordulnak, hogy sürgesse meg a Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) által folytatott kivizsgálást, ugyanis ezen a téren nem történt még előrelépés, és születnie kell egy döntésnek, amely ezt az ügyet valamiképpen lezárja. Abban mindenki egyet- értett, hogy a romániai magyar kisebbségnek joga van felekezeti jellegű iskolák működtetéséhez. Az emberjogi bizottsági ülés után a csoport újabb tárgyalásokat folytatott az RMDSZ frakcióval. A testület Szabó Ödön képviselőt bízta meg azzal, hogy szakértőként foglalkozzon az üggyel. A frakció tagjai egyetértettek abban, hogy az idei tanévben nem lehet jogtisztán elindítani az osztályokat, ezért, ha minden jól megy, a 2018/2019-es tanévben önálló jogi státussal újraindulhat a katolikus felekezeti iskola – nyilatkozta Csíky Csengele. Állásfoglalás A szerkesztőségbe eljuttatott állásfoglalásban az iskola vezetősége ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a tanintézet jogi helyzete még nincs megoldva, az iskola cikluskezdő osztályainak indítását megtiltó 70-es számú rendelet érvényben van. Azok a cikluskezdő osztályok, amelyeket a tanfelügyelőség jóváhagyott a Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak, illetve a Pedagógiai Líceumnak, nem a Római Katolikus Teológiai Líceumból átvett osztályok. Az történt, hogy a tanfelügyelőség engedélyezte az általuk már korábban kért előkészítő természettudomány, illetve társadalomtudomány osztályokat. Ez azt is jelenti, hogy ezeket az osztályokat ők iskolázzák be, és ők is fogják majd végigvinni. Az iskola vezetősége többek között azt szeretné, ha visszavonnák a tanfelügyelőség 70/2017-es határozatát, így ezáltal szavatolnák az iskola működésének folytonosságát egy esetleges bírói döntésig.
Interpelláció
Biró Zsolt interpellációjában az alkotmányra és az oktatásügyi törvényre hivatkozva rámutat a Maros megyei 2017/2018-as beiskolázási terv megkülönböztető jellegére, ugyanis nem biztosítanak megfelelő helyet a líceumokban a VIII. osztályt végző magyar diákoknak, az 1653 végzősre csak 1400 helyet írtak ki, 253-mal kevesebbet, ezzel szemben a végzős román diákok 132-vel több helyre pályázhatnak. (3060 VIII. osztályt végző román diák szerepel a nyilvántartásban.) A jogegyenlőtlenséget nemcsak ez az intézkedés, hanem a római katolikus iskola hónapok óta húzódó ügye is igazolja. Emiatt sincs még Marosvásárhelynek iskolahálózata – áll a miniszterhez eljuttatott beadványban, amely azzal a két kérdéssel zárul, hogy miként biztosítja a szaktárca az esélyegyenlőséget a diákoknak, és meddig tűri a minisztérium, hogy „a Maros megyei tanfelügyelőség játsszon a gyerekek sorsával?”
Vajda György Népújság (Marosvásárhely)2017. június 12.
Állásfoglalás
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum vezetősége az intézmény körül kialakult vitában a következő pontokban szeretné kifejteni álláspontját:
Az iskola jogi helyzetével kapcsolatban még nem született végleges, megfellebbezhetetlen bírósági, törvényszéki végzés. Amíg ilyen nincs, addig nem lehet kijelenteni, hogy az iskola törvénytelenül működik.
Az iskola cikluskezdő osztályainak beiskolázását megtiltó 70-es rendelet érvényben van. Azok a cikluskezdő osztályok, amelyeket a tanfelügyelőség jóváhagyott a Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak, illetve a Pedagógiai Líceumnak, NEM a Római Katolikus Teológiai Líceumból átvett osztályok. Éppen ezért nem is lehet őket majd „visszakérni.” Az történt, hogy a tanfelügyelőség engedélyezte az általuk már korábban kért előkészítő természettudomány illetve társadalomtudomány osztályokat. Ez azt is jelenti, hogy ezeket az osztályokat ők iskolázzák be, és ők is fogják majd végigvinni.
A római katolikus teológia osztály indítására Maros megyében csak a Római Katolikus Teológiai Líceumnak van akkreditációja. Eszerint ezt a típusú osztályt csak itt lehet indítani.
Iskolánk helyzetét nem oldja meg, hogy más intézményeknek jóváhagynak osztályokat. Nyilván, a nyolcadikos diákok, illetve az előkészítőbe iratkozó diákok számára lehetővé teszik, hogy magyarul folytassák tanulmányaikat, és ezt mi is fontosnak tartjuk, viszont nem látjuk esélyét annak, hogy az általuk választott osztályok akár a jogilag helyreállított intézményünk, akár egy újonnan alapított katolikus iskola részei lehetnének majd a jövőben.
Úgy látjuk, hogy az optimális megoldás első lépése a cikluskezdő osztályok indítását tiltó 70/2017-es számú tanfelügyelőségi határozat visszavonása lenne. Ez szavatolná az iskola működésének folytonosságát egy esetleges bírói döntésig, a tanári kar megmaradását, a diákok számára a választás lehetőségét. Nyilván, ennek esélye az idő haladtával egyre csökken, de ettől függetlenül rövid és középtávon ezt tekintjük jó megoldásnak.
Nem tartjuk azt sem jó megoldásnak, hogy az iskolánkat strukturálják arra az időre, míg vele kapcsolatban valamilyen döntés nem születik. Nem látunk garanciát arra nézve, hogy a strukturálás esetén újra össze lehetne szedni a megmaradt osztályokat egy új katolikus iskola megalapításához.
Tiszteljük, nagyra értékeljük és köszönjük a szülők erőfeszítését, amit iskolánk megmentése érdekében kifejtettek az ügy kirobbanása óta. Ugyanakkor azt is ki kell jelentenünk, hogy a szülők véleménye nem mindig tükrözi a Római Katolikus Teológiai Líceum vezetőségének az álláspontját.
A Római Katolikus Teológiai Líceum vezetőségének nevében
Székely Szilárd-János
megbízott igazgató
Marosvásárhely,
2017. június 6. Népújság (Marosvásárhely)