udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
31
találat
lapozás: 1-30 | 31-31
Névmutató:
Szabó József János
2000. március 22.
Dr. Szabó József János hadtörténész, az Árpád-vonal kutatója többször megfordult már Erdélyben. Hasznosnak tartja a Hargita Népében megjelent visszaemlékezéseket, a Történetek a fogságból, a Hadak útjában című sorozatokat, mert sok a fehér folt ezen a területen, a második világháború hadszínterén, magyar vonatkozásban számos tisztáznivaló kérdés merült fel, hisz csak egy évtizede vált lehetővé az, hogy megszólalhattak a visszaemlékezők, a közlők. - Sebő Ödön A halálra ítélt zászlóalj című könyve Sylvester Lajos Úz-völgyi hegyomlás című munkája mellett jelentős lépés a Keleti-Kárpátok vonalán történt harcok rekonstruálását illetően. Szükség lenne további emlékezésekre. Kevés adat van ugyanis az alakulatok szervezéséről: kik voltak a parancsnokok, a katonák, hogyan történt a kiképzés, miként zajlottak le a harcok stb. Fontos tudnivaló, hogy a Székelyföld katonai kiüresítése után kik harcoltak Magyarország területén, és milyen alakulatokba kaptak beosztást, például érdekes a 16-os gyaloghadosztály története, amely magába szívta a visszavonulókat. /Ferencz Imre: Töredékes veszteséglista. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 22./2003. január 11.
Nemrég jelent meg Szabó József János magyarországi hadtörténész Az Árpád-vonal (A Magyar Királyi Honvédség védelmi rendszere a Keleti-Kárpátokban 1940-1944, Timp Könyvkiadó) című hadtörténeti munkája, amely alapos dokumentációk egész sorával tisztázta azt az időszakot, amely a rendszerváltás előtt tabunak számított, illetve amiről csak hamis, téves információk voltak. "A második világháborúban küzdött magyar katonáról csak az évtizedekig sulykolt megállapítások élnek a köztudatban: "rosszul felszerelt", "rosszul kiképzett", fasiszta, "németbérenc", "tehetetlen, gyáva, feláldozott hadsereg", "Don-kanyar, utolsó csatlós" stb. Pedig a gyengén felszerelt, nehézfegyverzettel alig ellátott, sokszor megoldhatatlan feladat elé állított magyar honvéd semmivel sem volt rosszabb katona, mint a német vagy az orosz. A hazáját védő honvéd helytállása a Keleti-Kárpátokban nagyra értékelendő, mert olyan védelmi vonalat épített ki és védett, amelyet a második világháború folyamán nem tudtak áttörni, csak megkerülni..." Szabó József János közel egy évtizeden át kutatta a magyar királyi honvédség 1944-ben, a Kárpátokban folytatott harcait, ezen belül az Árpád-vonalat. Sok veteránnal elbeszélgetett, sok levéltári forrást feldolgozott, végigjárta a helyszíneket. Többek között felhasználta Ivás István egykori tizedes, rajparancsnok visszaemlékezését is, amelyek a Hargita Népe 1995. augusztus 22-i számában jelent meg. Ivás István Egy székely határőr visszaemlékezései címen rövidesen könyv formában is napvilágot lát Magyarországon. /Ferencz Imre: Az Árpád-vonal. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 11./2003. szeptember 10.
Székely határőrök nyomdokain címmel immár harmadik alkalommal szervezte meg augusztus 21-30. között a Tenni Közösen Próbálunk Szentmártoni Ifjúsági Társulat történelmi és honismereti táborát az Úz völgyében, több mint 40 hazai és határon túli fiatal részvételével. A táborban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói is megjelentek. A táborozás alatt a résztvevők bejárhatták az I. és II. világháborús hadszíntereket, ismerkedtek a vidékkel és az egykori történelmi eseményekkel. Dr. Szabó József János hadtörténész érdekes, terepbejárással egybekötött előadások keretében ismertette meg a hallgatókkal az Úz völgyében lezajlott eseményeket, valamint az Árpád-vonal hadászati jelentőségét. Külön színfoltot jelentett a háromszéki veteránok csoportja. A fiatalok a haditemetőt is rendbe tették. /Gergely András, Csíkszentmárton: Székely határőrök nyomdokain. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 10./2004. június 1.
Máj. 31-én emlékeztek Nagybaconban Nagybaczoni Nagy Vilmosra, volt honvédelmi miniszterre. Bardocz Csaba, Bacon község polgármestere a vezérezredes életútjának főbb állomásait felsorolva emberi tartásáról emlékezett. Dr. Csikány Tamás hadtörténész kiemelte, nem szabad megfeledkezni azokról, akik nem harci tetteikkel, hanem emberségükkel szolgálták a nemzetet. Leleplezték Bodó Levente szentegyházi művész (kezének nyomát őrzi Erdővidéken Baróti Szabó Dávid és Gaál Mózes mellszobra, illetve a tejgyár falán elhelyezett, a Beke család ’48-as hőseinek emléket állító plakett és a millenniumi emlékmű) alkotását, a volt honvédelmi minisztert ábrázoló domborművet, az emlékplakettet. A délutáni tudományos ülésszakon Nagybaczoni Nagy Vilmos életútjáról dr. Csikány Tamás, Horváth Csaba, Illésfalvi Péter, Szani Ferenc budapesti hadtörténészek értekeztek, Kónya Ádám tanár Találkozásaim Nagybaczoni Nagy Vilmossal címmel tartott előadást, illetve Szabó János József hadtörténész, egyetemi tanár bemutatta Ivas István Az utolsó székely határőrök, 1944 című könyvét. /Hecser László: Nagybaczoni Nagy Vilmos-emléktáblát avattak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 1./2004. július 31.
Hatvan esztendő telt el azóta, hogy a szovjet csapatok 1944. aug. 26–27-én elfoglalták az Észak-Erdéllyel kiegészült akkori Magyarország első lakott helyiségét, az Úzvölgy-telepet. Dr. Szabó József János hadtörténész Ivás István Az utolsó székely határőrök című könyvéhez írt tanulmányában hadműveleti sorrendbe helyezte az eseményeket. Az észak-erdélyi harcok során fogságba esett vagy a szovjet csapatok átvonulása után a román hatóságok és félkatonai csoportok által elhurcolt és eltűnt férfiak hozzátartozói még ma, hatvan esztendő múltán is keresik hozzátartozóikat és ápolják emléküket. /Sylvester Lajos: Én már többet nem tudok írni…. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 31./2004. augusztus 4.
Aug. 6-án lesz Ivás István Az utolsó székely határőrök című, a magyarországi Timp-Militaria Könyvkiadó gondozásában megjelent könyvének bemutatója Csíkszeredában. A könyvet a bevezető tanulmány írója, dr. Szabó József János egyetemi tanár, hadtörténész ismerteti. A rendezvény házigazdája Ferencz Imre, a Hargita Népe szerkesztője. /Könyvbemutató. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 4./2004. augusztus 11.
Aug. 7-én Gyergyószentmiklóson bemutatták a csíkszeredai Ívás István Az utolsó székely határőrök című könyvét, amelyet Szabó József János magyarországi hadtörténész rendezett sajtó alá és látott el bevezető tanulmánnyal. Kozma István vezérőrnagy javasolta a régi székely határőrség fölelevenítését, és az 1924-25-ben született fiatalokat behívták katonai képzésre. Az így, félig kiképzett 20 székely zászlóaljnak kellett fölvennie a harcot 1944-ben három szovjet hadsereggel. Ők voltak az utolsó székely határőrök, akiknek a küzdelmeit Ívás István nem hadtörténeti megközelítésben, hanem saját emlékei alapján írt meg, ízes székely nyelven, Szabó József János pedig hadtörténeti lábjegyzetekkel egészítette ki a könyv oldalait, így váltak a hiteles történetírás részévé az utolsó székely határőr emlékiratai. /Az utolsó székely határőrök. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./2005. április 20.
Megjelent a Keresztes Enikő–Szabó József János által jegyzett könyv, a Székely határőrballada /Timp Kft. Könyvkiadó, Budapest, 2005/, tulajdonképpeni ,,szerzője” Bákay Vilma csíkbánkfalvi asszony – Keresztes Enikő zenetanárnő nagyanyja. Hagyatékában hozzátartozói rátaláltak egy addig titkolt naplóra. A székely asszony három fia különböző harctereken szolgált honvédként. Bákay Vilma három fia közül kettő épségben hazatalált, a harmadiknak csak a halálhíre érkezett meg. Az anyai napló ennek a balladás asszonyi fájdalomnak az írásos rögzítése. A ’89-es fordulat után az Úz-völgyben hagyomány született: veteránok, ezek hozzátartozói és barátai keresik fel minden augusztus 26-án, az úzi szovjet betörés napján a harcok színhelyét. Az Úz-völgyi harcokról dokumentumfilm készült, könyv is született /Sylvester Lajos: Úz-völgyi hegyomlás, H-Press Kft., Sepsiszentgyörgy, 1996/. Ez a hagyományőrzés felkeltette az egyetemi oktatók érdeklődését, több évi levéltári kutatás alapján született meg Szabó József János Árpád-vonal című könyve. A Székely határőrballada egyik kiadója, Keresztes Enikő karmester is, az előadhatóság követelményei szerint tagolta Vilma néni prózai szövegét, és ezt foglalta az asszonykórus által előadott népdalkeretbe. Az alkotás címe: Úzi határőrballada. Szabó József János hadtörténész javasolta, hogy ezt az „énekekkel koszorúzott” naplószöveget készítsék elő nyomdai kiadásra. Keresztes Enikő megírta a vonatkozó család- és kézirattörténetet. Szabó József János hadtörténész megrajzolta a ballada születésének históriai hátterét. /Sylvester Lajos: Székely határőrballada. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 20./2005. augusztus 31.
Bensőséges ünnepséggel emlékezett meg Úz völgyében 1944. augusztus 26. napjáról, az akkori harcokról Háromszék, Csík és Magyarország közel félezer zarándoka. A tizenegy évvel ezelőtt felszentelt emlékmű azóta zarándokhellyé vált. A hősök temetőjében a gyülekezet együtt énekelte a zsoltárt és a Boldogasszony anyánk egykori himnuszt. A nap fénypontja a sepsiszentiványi Székely István Dalkör közismert katonadalainak előadása volt. Kegyelettel emlékeztek meg a napokban elhunyt, Úz-völgyéhez hű Molnár Tiborról, aki minden alkalommal felkérés nélkül cserkészegyenruhában állt őrt az emlékmű mellett. Jelenlétével immár tíz éve tisztelte meg az ünnepséget Szabó József János ezredes-hadtörténész, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára, aki a vidék történelméről négy könyvet írt: Az Árpád-vonal, Az utolsó székely határőrök, Székely határőr ballada és Háromszék második világháborús frontharcosai és hadifoglyai. Az emlékmű, a szentgyörgyiek kopjafája és a szentmártoniak keresztje elé a kegyelet koszorúit helyezték el a m. kir. honvéd 11. székely határőr zászlóalj sepsiszentgyörgyi bajtársai, a Csíkszentmártoni Polgári Szövetség, a Szent Márton Alapítvány, a csíkszentmártoni Aklos Erdő-közbirtokosság, a Csíkcsekefalvi Erdő-közbirtokosság, a Csíkbánfalvi Erdő-közbirtokosság és Mórahalom testvértelepülés küldöttsége. Mindezekről Somogyi Csaba készített felvételeket, melyeket a Duna TV és a TV2 adásaiban lehetett látni. /Dr. Szőts Dániel: Az Úz völgyébe zarándokoltunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 31./2005. december 21.
A 84. évét betöltő Gocz József olcsó, fűzve kiadott könyvének címe: Háromszék második világháborús frontharcosai, hadifoglyai és hadiözvegyei. Írta Gocz József, és bátorító ajánlással, valamint alapos kortörténeti áttekintéssel ellátta Szabó József János hadtörténész. A megjelenés (megjelenés?) éve: 2005. A szerző hiába házalt helyi és hazai kiadóknál. Egyszerűen ,,nem olvasmányos, nem piacos ez a könyv”. Szomorú ez a múltunktól, tanúságtevéstől távolságot tartó ,,üzleti” magatartás, írta Puskás Attila. Gocz ugyanis összeállította a világháborús krónikát, mintegy folytatása- és kiegészítéseképpen a 2001-ben megjelent könyvéhez (Gocz József: 3006 év hadifogságban). A székek szerint csoportosított háromszéki frontharcosok (697 személy) születési éve, a frontszolgálat ideje és lakóhelye szerepel munkájában. A korlátolt számban (fénykép és térképmellékletek nélkül) kinyomtatott könyv nem is válhat közkinccsé, legalább a nagyobb könyvtárak megőrzik (?). Lehetséges, hogy ez a könyv eleven cáfolata lenne a Dél-Ukrajna hadseregcsoport memoáríró vezérezredesének, Hans Friessnernek a könyvében (Árulások, vesztett csaták) található értékelésére: ,,A 6. hadsereg (Fretter-Pico) arcvonalszakaszán súlyos problémát okozott, hogy a magyar 1. hegyidandár egyszerűen elhagyta állásait…” És tovább: ,,Hétszáz székely megszökött…” Azt viszont a tábornok is elismeri, hogy kiképzetlen, rosszul felfegyverzett, igen fiatal és már idős székelyek védték a Keleti-Kárpátok hágóit. Azt pedig elfelejti kiemelni, hogy bizony sokszor ,,az éj leple alatt” a német egységek hagyták magukra a székely ,,dezertálókat”. /Puskás Attila: Bajvívó múltunk ,,nem piacos” könyve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 21./2006. február 24.
Dr. Szabó József János ezredes, hadtörténész, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára olyan témáról beszélt február 23-án az arad-belvárosi református egyházközség zsúfolásig megtelt imatermében, amiről a második világháború történetében többé-kevésbé jártas emberek is csak nagyon keveset tudhatnak – ha csak nem olvasták el az előadó Az Árpád vonal című könyvét. A hadtörténész azt taglalta, hogyan történhetett az meg, hogy a Keleti-Kárpátokban a magyar hadsereg 1944 augusztusától meg tudta akadályozni a hatalmas túlerőben lévő szovjet hadsereg áttörését, hogyan tudták három hét alatt egy szakaszon 48-szor (!) visszaverni az ellenség támadását. A lényeg: egy olyan új koncepciójú erődrendszer és védekezési-ellentámadási mód, amilyent addig még nem ismert a hadtörténet. /A székelyekről s az Árpád-vonalról. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 24./2006. március 2.
Megjelent a 84 éves Gocz József újabb könyve: Háromszék második világháborús frontharcosai, hadifoglyai és hadiözvegyei. A társszerző Szabó József János hadtörténész-alezredes, Erdély és Székelyföld magyar hadtörténetének kutatója alapos székelység-történeti tanulmányt írt Gocz József hatalmas adattára mellé. Ez a könyv a históriai és mai bajtársi szeretetnek a lenyomata, írta Sylvester Lajos. Gocz József Pro Urbe-díjas frontharcosnak 2001-ben jelent meg a 3006 év hadifogságban című könyve. Ez után látott hozzá a frontharcosok, hadifoglyok és hadiözvegyek háromszéki seregének összeállításához. Több mint 3000 frontharcost sikerült azonosítania. /Sylvester Lajos: Háromszéki frontharcosok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 2./2006. augusztus 28.
Az Úz völgyében augusztus 26-án, az észak-erdélyi szovjet katonai behatolás 62. évfordulóján került sor minden idők legnépesebb ünnepségére a hősök temetőjének emlékműve előtt. Két kórus, a bodoki és a szentivánlaborfalvi énekkar is jelen volt, az ökumenikus egyházi szertartást csíkszentmártoni római katolikus papok és Dénes Csaba sepsi református esperes celebrálta, s a több száz jelenlévőhöz a háborús veteránok nevében dr. Szőts Dániel, valamint Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere szólt. Hagyománnyá vált az is, hogy az úzi ünnepséget megelőzően és ezt követően a csíkszentmártoni fiatalok és a budapesti Zrínyi Katonai Egyetem tiszti növendékei táboroznak a völgyben. A budapesti honvédtiszt-jelölteket tanáruk, dr. Szabó József János vezette. A táborozás hivatalos, a román-magyar katonai együttműködés programjának egyik elemeként szerepel. /Sylvester Lajos: Nagyszabású ünnepség az Úz völgyében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 28./2007. május 22.
Hatalmas, tizenegy évig tartó kutatómunka eredményeként született meg Gocz József könyve, amelyet május 21-én mutattak be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban. A Háromszék második világháborús frontharcosai, hadifoglyai és hadiözvegyei című kiadvány hiánypótló munka, amely méltó emléket kíván állítani az áldozatoknak. A Magyar Hadtörténeti Intézet pontos dokumentumai alapján készült, hangsúlyozta a szerző. Gocz József nyilvántartásaiban 1541 hadifogoly szerepel összesen 3601 év fogsággal, 750 frontszolgálatos és ugyanennyi hadiözvegy. Helyi kiadó nem vállalta a könyv megjelentetését, a Székelylégió és a Karpatia Műhely közös gondozásában láthatott napvilágot. Nyomdai hiba miatt a könyvből kimaradt a hadifoglyok jegyzéke. Teljes összefoglaló helyett csak a frontharcosok és hadiözvegyek névsora jelenhetett most meg székekre, falvakra lebontva, de ígéret szerint hamarosan napvilágot lát a hiányzó, hadifoglyokról szóló rész is. A könyv előszavát dr. Szabó József János hadtörténész írta. Gocz József az eddig összesített anyagot, a teljes dokumentációt a Székely Nemzeti Múzeumban helyzete letétbe. /Farkas Réka: Könyv a múltról a jelennek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 22./; Gocz József (sz. Sepsiszentgyörgy, 1921. április 30.) iparos család gyermekeként nevelkedett. Iskoláit Sepsiszentgyörgyön végezte a Református Székely Mikó Kollégiumban 1940-ben. 1940. december 13-án bevonult katonának a Magyar Királyi 27-es Székely Honvéd Tábori Tüzér Osztályhoz Marosvásárhelyen mint karpaszományos.2008. október 3.
A sepsiszentgyörgyi Gocz József több mint évtizedes fáradságos munkával összegezte a háborús veszteségeket és szenvedéseket, illetve adatgyűjtéssel kiderítette, hogy a másfél ezres létszámot meghaladó, életben maradt háromszéki frontharcos összesen több mint 3600 esztendőn át végzett rabszolgamunkát embertelen körülmények között a Szovjetunióban. Gocz József a legutóbb összeállított és Szabó József János budapesti hadtörténész által kiadáshoz segített frontharcos katasztert falvak szerint csoportosította. A személyi adatokat magába foglaló lista nem tartalmazza a hősi halottakat, hanem a háborút túlélő frontharcosokra összpontosít, 750 személyre, akik megúszták a hadifogságot. A hősi halottak adatainak összegyűjtésére a rendszerváltozás után több eredményes kísérlet történt, azonban a több tízezres nevet tartalmazó kiadványok sem teljesek. A könyvbemutató egyik résztvevője elmondta, hogy nagybátyja, a futásfalvi Pap Andor 1945. január 15-én halt meg a mai Szlovákia területén, de a hősi halott a Béke poraikra... című dokumentum-évkönyvben nem szerepel. /Sylvester Lajos: Bajtársak kerestetnek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 3./2009. február 3.
1943. január 12-én kezdődött a Don-kanyarban az a szovjet támadás, amely megpecsételte a 2. magyar hadsereg sorsát. A doni csatáról mintegy harminc éven át nem vagy alig-alig beszélt a magyar történetírás, amíg Nemeskürty István könyve (Requiem egy hadseregért, 1972), majd az abból készített színdarab azután Sára Sándor tévésorozata (1981–83) megtörte a csendet. Február 1-jén az arad-belvárosi református templom imatermében emlékeztek „Nyugtassa a Donnak zúgása…” címmel az eseményről. (A cím vitéz Somogyvári Gyula verssora.) Rövid bevezetőt mondott dr. Szabó József János alezredes, hadtörténész, az előadás rendezője, majd olyan dokumentumokat, visszaemlékezéseket olvastak fel, amelyekből kirajzolódott a katasztrófa szinte minden vetülete. Elveszett mintegy 100-120-150 ezer ember (a 2. magyar hadsereg teljes létszámát 200-207 ezerre becsülik, az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani máig lehetetlen). – A műsor a szegedi Katolikus Ifjúsági Alapítvány közreműködésével került Aradra. /Jámbor Gyula: Requiem, dokumentumjátékban. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 3./2010. július 12.
Székely önrendelkezés a tudományban (is) – Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban – Konferencia Gyergyóremetén
A székelység kisebbségi létéhez, önrendelkezéséhez sokan sokféle szempontból közelítettek már, viszont a székelyföldi oktatás, kutatás és tudás autonómiája viszonylag ritkán került szóba. Ezért nevezhető úttörőnek a gyergyóremetei falunapok keretén belül szombaton megrendezett „Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban” című konferencia, melyen neves előadók és fiatal tehetségek tárták az érdeklődők elé a székelyföldi tudomány jelen állását és jövőjét.
A konferenciát imával nyitó Orbán László esperes Wass Albertet idézve adta át a szót a tudomány képviselőinek, mely szavak akár a rendezvény mottóját is képezhették volna: „magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben...”
Így vélekedett az első előadó, Andrew Balas remetei származású amerikai orvos-matematikus is, aki szerint ha a tudós, kutató nem tud kisebbségben lenni, elviselni, hogy nem ért vele egyet a többség abban, amit felfedezett, akkor sikeres sem tud lenni. A nagy felfedezések tehát mindig kisebbségben kezdődnek. Hogy ez Székelyföldön is megvalósulhasson, megalapította a Székely Előfutár Alapítványt, mely a Balás Elek nevet viselő ösztöndíjjal támogat minden évben tíz fiatal székelyföldi kutatót. A konferencia során ők is bemutatkoztak, beszámoltak tevékenységükről. A humán szekció ösztöndíjasai székelyföldi vonatkozású társadalmi jelenségeket vizsgáltak, hozzásegítve a székelységet saját hagyományainak, szokásainak és múltjának jobb megértéséhez. Kinda István, aki korábban a moldvai csángókkal is foglalkozott, dokumentumfilmet vett fel a téglavetés hagyományos mesterségéről Nagyborosnyón, Sütő István saját családtörténetén keresztül írta meg a vargyasi bútorfestés múltját és jelenét, Kiss Adél pedig a székelyföldi felnőttképzést vizsgálta. A természettudományos szekció ösztöndíjasai nemzetközi kutatóhálózatok munkájába kapcsolódtak be, Kovács Katalin egy román-magyar-cseh projekt keretén belül az intenzív lézerimpulzusokkal foglalkozik, melyek segítségével a rák molekuláris fázisában felismerhetővé válhat, Kovács Levente pedig a programozott sejthalált kutatja egy szegedi csoportban, amely munka szintén a rák gyógyítását célozza, hiszen a rákos sejtekbe programozott sejthalál megállíthatná a betegség elburjánzását.
Az ösztöndíjasok előadásai is abba az irányba mutatnak, amit Kötő József hozzászólásában kulcsszóként emelt ki: glokalizáció (a globális és lokális összekapcsolódása). Bekapcsolódni a nemzetközi körforgásba, kihasználni a globalizáció adta lehetőségeket, ahogy azt a természettudósok is tették, ugyanakkor figyelni a lokális jegyekre, székely jellegzetességekre és őrizni azokat, amire az ifjú társadalomtudósok tevékenysége is irányult.
A legtöbb vitát kiváltó felvetés a szintén a glokalizációval összefüggő önálló székelyföldi egyetem kérdése volt, melyet Andrew Balas nevezett meg célként. Az amerikai előadó szerint Székelyföldnek szüksége van egy mágnesként működő saját tudományegyetemre, amely lehetővé teszi a helyi kutatók együttműködését, akik speciális, helyi problémákra kereshetik majd a választ. Bíró Zoltán, a Sapientia dékánja szerint inkább a Székelyföldön működő állami és magánegyetemek, kihelyezett tagozatok szorosabb együttműködésére lenne szükség az egyéni munkavállalás helyett, egyeztető fórumra, közös hírlevélrendszerre, közös kiadványokra, akár közös kutatóhálózatra, valamint a térséggel való szoros kapcsolatra. Szerinte a székelyföldi autonómiát nem kérni kell valakitől, hanem, legalábbis tudományos téren, meg kell valósítani az intézmények együttműködése által.
És mivel a hagyományápolást Andrew Balas a közösség sikerességének és jó egészségi állapotának feltételeként nevezte meg (ellenpéldának felhozta a marginalizált indiánok esetében tömegesen jelentkező alkoholizmust és elhízást), olyan előadásokra is sor került, amelyek a székely múlttal foglalkoztak. Nagy József, Szabó József János, Egyed Ákos és Csikány Tamás is a székelység forradalmakban és háborúkban vállalt szerepét mutatták be, melynek egy szeletét élethűen meg is jelenítették másnap a hagyományőrző egyesületek a piski csata Maros-parti újrajátszásával.
Köllő Zsófia. Erdély.ma2011. január 10.
Nyugtasson a Donnak zúgása
Nagyvárad – A Pro Liberta Partium Egyesület szervezésében január 15-én, szombaton délután 16 órától mutatják be Nagyváradon a Nyugtasson a Donnak zúgása… című dokumentumjátékot a volt Arlusban.
A Pro Liberta Partium Egyesület szervezésében január 15-én, szombaton délután 4 órától a nagyváradi Városi Művelődési Házban mutatják be a Nyugtasson a Donnak zúgása… című dokumentumjátékot. Ezzel kapcsolatban Meleg Vilmos rendező azt nyilatkozta az erdon.ro-nak: “Egy olyan dokumentumjátékról van szó, melyet Szabó József János magyarországi történész állított össze, különböző levelek, iratok, beszámolók, nyilatkozatok és parancsok alapján. Az előadás tehát egy egyvelege a 2. magyar hadsereggel kapcsolatos dokumentumanyagoknak. Előfordul benne minden, ami érinti ezt a témát. Természetesen egy válogatásról beszélhetünk, mert ellenkező esetben több órát venne igénybe a produkció, így viszont körülbelül 50 percet tart. Hogy mégse legyen annyira száraz, a kor hangulatát idézű dalok fognak felcsendülni, Karády-számok alapján, Molnár Júlia közreműködésében. A dokumentumokat részben felolvassa, részben pedig előadja Halasi Erzsébet, F. Márton Erzsébet, ifj. Kovács Levente és jómagam. Az előadást vetített képanyag is kiegészíti, korabeli híradókból kivágott fotókból, tehát nem lesznek mozgó képek.”
Jegyek elővételben a Nagyváradi Állami színház jegypénztáránál válthatóak, 15 lejért. Az esemény médiatámogatója a Bihari Napló.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro2011. január 16.
Don-kanyar: A háború igazi arca
Nagyvárad- Szombat délután a Városi Művelődési Ház dísztermében Nyugtasson a Donnak zúgása… címmel a hatvannyolc évvel ezelőtt történtekre emlékezett a nagyváradi Pro Liberta Partium Egyesület.
Szombat délután a Városi Művelődési Házban a második világháborúban a Don-kanyarban harcolt 2. magyar hadsereg emlékére szervezett ún. három az egyben típusú rendezvényt a váradi Pro Liberta Partium Egyesület, annak kapcsán, hogy hatvannyolc évvel ezelőtt, 1943. január 12-13-án zajlott le a fordulatot hozó szovjet áttörés. A kultúrotthon dísztermébe belépő érdeklődőket halk zene fogadta és Kecse Attila gyűjtő jóvoltából egy néhány órás kiállítás, mely korabeli dokumentumokat, különböző tárgyakat, harci eszközöket, kitüntetéseket, levelezőlapokat, fényképeket stb. mutatott be.
Az egybegyűlteket Szabó József János magyarországi hadtörténész, egyetemi oktató köszöntötte. Leszögezte: az előadása után bemutatott dokumentumjátéknak ő csupán az összeállítója, hiszen a történetet maga az élet, a Don-kanyarban harcoló, szenvedő és elesett katonák írták. Csoóri Sándort idézve arra hívta fel a figyelmet: a történészek kiássák a hadtörténeti dokumentumokat és megrajzolják a háború valódi arcát, azonban a harcoknak létezik egy igazi arca is, mely az idegrendszer pusztulását, az emberek szenvedését és a gyilkos tekinteteket jelenti.
A szakember megitélésében a vizsgált történelmi időszakot több szempont alapján lehet megközelíteni. Egyrészt 1941-ben az akkori magyarországi politikai döntéshozók egy érdekes döntést hoztak azzal, hogy “egy akrobata mutatvánnyal” hadat üzentek a Szovjetuniónak, s ennek folyományaként 1942 nyarán 207 ezer magyar katonát küldtek a Don-kanyarba. Ezzel szimbolikusan aláírták több mint 100 ezer magyar férfinak a halálos ítéletét is. A döntés szerinte azért volt értelmetlen, mert az országok általában akkor szoktak hadat üzenni egy másik államnak, ha területi követeléseik vannak (ami jelen esetben nem állt fenn), illetve az a magyarázat sem meggyőző, hogy ha nem ezt teszik, akkor a németek hamarább megszállták volna Magyarországot, mert a történelemben nem értelmezhetőek a ha… kezdetű mondatok.
Nehezen értelmezhető
A hadtörténész álláspontja szerint azért volt butaság Németország mellé állni, mert eleve látni lehetett, hogy veszíteni fog, hiszen még ha le is győzte volna a Szovjetuniót, az Egyesült Államokkal és Angliával nem bírt volna. Ezenkivül pedig a nagyhatalmak mindig a saját érdekeiket nézik, így külpolitikailag nehezen értelmezhető, hogy a magyar vezetés miért gondolta úgy, hogy a döntésért cserébe a németek jószándékúak vagy hálásak lesznek, és odaadják Magyarországnak Dél-Erdélyt vagy egyéb területeket.
Szabó József János ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: a 2. magyar hadsereg tagjai törvénytisztelő polgárként teljesítették a feladatukat, és nem szabad ánblokk lefasisztázniőket. Nem is tehettek mást, hiszen megszegték volna a katonai esküjüket, ha például átállnak. Szerencsétlenségükre azonban Oroszországban előre nem látott körülmények fogadták őket, ráadásul a németek sem úgy bántak velük, ahogy a szövetségeseikkel illett volna, így mindezek az ismert történelmi tényekhez vezettek.
Dokumentumjáték
Az előadás után a Meleg Vilmos által rendezett Nyugtasson a Donnak zúgása… című dokumentumjátékot tekintették meg a jelenlevők. A színházi ősbemutatón oratórium és párbeszéd jellegű korabeli szövegrészek csendültek fel (Halasi Erzsébet, F. Márton Erzsébet, ifj. Kovács Levente és Meleg Vilmos szereplésével), melyeket Molnár Júlia által elénekelt Karády-számok szakítottak félbe. A különleges engedéllyel megszerzett és kivetített képek kuriózumnak számítottak, mert a budapesti Hadtörténeti Intézet tulajdonát képezik, és korábban még nem voltak publikálva. A színművészek játéka, a megvilágítás és a kellékek (mécsesek, katonai zubbony, sisak, kereszt) meggyőzően és hitelesen tükrözték vissza a tragikus eseményeket.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro2011. január 17.
A 2. magyar hadsereg tragédiáját felelevenítő műsort mutattak be Nagyváradon
Rendhagyó dokumentumjátékkal emlékeztek Nagyváradon a második világháború legtragikusabb magyar eseménysorára, a Don-kanyarnál történt 1943. januári nagy orosz áttörésre és a 2. magyar királyi hadsereg tulajdonképpeni megsemmisülésére.
A Szabó József János budapesti történész összeállítására épülő megemlékezést a Pro Liberta Partium Egyesület szervezte, amely a két világháború magyar hősei emlékének gondozását vállalta magára.
Bevezetőjében a kutató elmondta, hogy valójában az élet a szerzője a szövegeknek, de hogy mégsem csupán száraz adatok felsorakoztatására számíthatott a közönség, az annak is köszönhető, hogy sok nem hivatalos feljegyzésnek – magánlevelek, naplótöredékek – sikerült a birtokába jutnia. A Szigligeti Társulat művésze, Meleg Vilmos vállalta a rendezést és négy kollégájával együtt a közreműködést is a műsorban.
Halasi Erzsébettel, F. Márton Erzsébettel és ifj. Kovács Leventével felváltva olvasták a szövegeket, Molnár Júlia pedig korabeli háborús dalokkal (mindenekelőtt Karády Katalin dalaival) emelte ki az eseménysor tragikumát. A jelzésszerű díszlet főeleme a háttér vetítővászna volt, amin híradórészletek, fotók, dokumentumok jelentek meg. A legtöbb felvételen jelezték, hogy a hátország számára „beállított” propaganda-képekről van szó, melyek enyhén szólva sokat szépítettek a kegyetlen valóságon. Akarva-akaratlan minduntalan felötlött Nagy László csodálatos egysorosa, a Betűk gyászőrsége: „Itt nyugszik a harminckettes gyalogezred.”
Az összeállítás, rendezés és mindenekelőtt a közreműködő művészek empátiája katartikus élményt nyújtott: minden szó, hang, hangsúly és kép, valamint a háborús emléktárgyakból rendezett kiállítás tökéletes összhangban tárta fel a hatvannyolc évvel ezelőtti, közel kétszázezer magyar katona halálát okozó, a mindenkori háborúk mindenkori logikátlan logikájának betudható tragédiát. Fegyverekről, hidegről, éhségről, emberi gyarlóságról szólt az a kései üzenet, amit a „Muszkaföldön lassan járó posta” most juttatott el Nagyváradra.
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)