udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
34
találat
lapozás: 1-30 | 31-34
Névmutató:
Szabolcska Mihály
1994. február 9.
A szászrégeni Kemény János Művelődési Egyesület munkájáról. terveiről vezetői, Böjthe Lídia tanárnő és Török Béla orvos számoltak be. Az elmúlt esztendőben januárban Szabolcska Mihályra emlékeztek, februárban Barabás László a farsangi szokásokról tartott előadást, márciusban zajlott a Petőfi Sándor szavalóverseny, áprilisban Albert Schweitzerről hallhattak az érdeklődők, júniusban a tantárgyversenyekben jól szerepelt diákokkal találkoztak, júliusban általános iskolások bemutatták a János vitézt, szeptemberben győri vendégek érkeztek Dsida-estjükkel, októberben Bíró Dónát tanár, kutató Adalékok Szászrégen monográfiájához című könyvét mutatták be, decemberben karácsonyi műsort tartottak. Idén januárban képviselőikkel találkoztak. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 9./1997. május 10.
A Partiumi Közlöny egy-egy száma átfogó képet ad az egyházkerület működéséről, az elfogadott határozatokról, a történtekről, általában Tőkés László püspök igyekezetéről, hogy megfelelően dolgozzanak a gyülekezetekben. Még a kiadandó református egyházi énekeskönyvvel is foglalkoztak. Sok a probléma, ezt jelzik az ilyen megjegyzések: a püspök megengedhetetlennek tartja, hogy egyes lelkipásztorok nem laknak állandó jelleggel gyülekezetükben, nem léptek előre az egyházi kiadványok terjesztésében, stb. A fegyelmi ügyek is elhúzódnak, így például Makay Botond /Resicabánya/, Higyed István /Lugos/ lelkipásztorok, Papp László volt püspök ügye. Zalatnay István, a budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora ellen a presbitérium egy része panaszt nyújtott be és törvénytelenül elbocsátotta. Az Erdélyi Gyülekezet 1997. jan. 25-i közgyűlése enyhe szavazattöbbséggel fegyelmi kivizsgálást kért Zalatnay István ellen. - Az egyházkerület kiadói és sajtóbizottsága a következő könyvek kiadását irányozta elő 1997-1998-ban: Hegyesi Márton: Bihar Vármegye 1848-1849-ben /1885-ben megjelent könyv újrakiadása/, Dánielisz Endre: A szalontai iskolák története a kezdettől az államosításig, Hajdú-Mohoros József: A Partium, a Királyhágómellék földrajzi leírása, id. Csernyák Béla: A református egyház Nagyváradon, II. kötet, Szabolcska Mihály: Válogatott versek /Czine Mihály válogatásában/, Olosz Lajos életrajza, Prédikációs kötet Csűry István gondozásában, Egyházkerületi név- és címtár. Elhatározták a Királyhágómelléki Füzetek állandósítását, májusban megjelenik a 6. és 7. füzet, amelyek az 1996. aug. 30-i jubileumi ünnepség, valamint az Árpádon megrendezett millecentenáriumi emlékezés anyagait tartalmazzák. /Partiumi Közlöny - A Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapja (Nagyvárad), máj. 10., VII. évf. 5. sz./2000. július 22.
Temesváron a belvárosi református templom Szabolcska Mihály nevét viselő vegyeskarát Elekes András karnagy kezdeményezésére hozták létre 1990 júliusában. Az utóbbi években minden magyar vonatkozású rendezvényen fellépnek, többször közösen a városi Bartók Béla Kórussal, melynek szintén Elekes András zenetanár a vezetője, szervezője és karnagya. A Szabolcska Mihály Vegyeskar fennállásának 10. évfordulója alkalmából július 23-án ünnepséget tartanak a templomban. Szekernyés János helytörténész fogja méltatni Szabolcska Mihály költészetét és a Temesvár kulturális életében betöltött szerepét, majd Gazsó János, a vegyeskar krónikása az utóbbi öt év eseményeit ismerteti. /Tízéves a Szabolcska Mihály református énekkar. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 22./2000. szeptember 19.
Szept. 17-én Temesváron a bánsági református közösség Újvárossy Ernőre, a temesvári ellenállás nemes ügyének első áldozatára emlékeztek. Az erzsébetvárosi temetőben felállított kopjafánál a Szabolcska Mihály nevét viselő kórus Elekes András karnagy vezetésével az alkalomhoz illő egyházi éneket énekelt. Forrai Beatrix, az újszentesi gyülekezet lelkésznője emlékeztetett rá, hogy Újvárossy Ernő építész az üldöztetések és megpróbáltatások közepette is megalkuvás nélkül vállalta magyarságát és hitét. Életével fizetett bátor kiállásáért. A szertartás a Himnusz eléneklésével zárult. /Újvárossy Ernő emlékezete. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 19./2000. október 14.
A Szászrégen és Vidéke című lap új számában több írás is foglalkozik a magyar történelemmel. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeit eleveníti fel Csernátoni József főszerkesztő, a Szent István-i államszerkezet és jogrend a tárgya Kunsági István írásának, aki sorozatának (Ezerszáz esztendő a Kárpát- medencében) 15. részéhez érkezett. Pakó Benedek római katolikus plébános adatokat hozott a pápák anyagi hozzájárulásáról a török terjeszkedés megállítása érdekében. Szabolcska Mihályra emlékezett a lap. /Lapszemle. = Népújság (Marosvásárhely), ok. 14./2000. november 2.
Temesváron a reformáció ünnepe idén egybeesett a templomépítő és gyülekezeterősítő Szabolcska Mihály halálának 70. évfordulójával. Tőkés László, a Királyhágómelléki Egyházkerület püspöke e jeles napon Temesváron hirdetett igét. Az ünnepség a temesvári reformátusok Makovecz Imre tervezte Új Ezredév Központjának építőtelepén kezdődött a Millenniumi zászló bemutatásával, melyet a magyar kormány adományozott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek. Tőkés László püspök a felszalagozott zászlóra utalva közölte, hogy a zászlót a nagyváradi varadinumi ünnepségek alkalmából vette át (májusban), és azóta több gyülekezetben is bemutatták. Hogy hány helyre jutott el eddig, a rúdjára kötött szalagok mutatják, mert tisztelete jeléül minden gyülekezet eggyel gyarapította a számukat. Bányai László esperes meleg szavakkal ajánlotta a jelenlévők figyelmébe Szekernyés János Temesvár reformátussága című kötetét. Tőkés László a temesvári templomépítést a babilóniai fogságból szabadultakéhoz hasonlította, akik, amint szabaddá váltak, hozzákezdtek Jeruzsálem falainak újjáépítéséhez. Tőkés László a szeretet hirdetőjének, a szeretet költőjének nevezte Szabolcska Mihályt. A pap-költő előd munkásságát Gazda István, az Új Ezredév gyülekezet lelkésze és Kovács Zsombor, a temesvári evangélikus közösség papja méltatta. Szekernyés János helytörténész előadását tartott Szabolcska Mihályról, a papról, a költőről, Temesvár kimagasló közéleti személyiségéről. Szabolcska hetven évvel ezelőtt nyugdíjasként, Budapestről Temesvárra jött igét hirdetni, és okt. 31-én itt érte a halál. /Sipos János : Tőkés László igét hirdetett a temesvári Új Ezredév Központ építőtelepén. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 2./2001. március 6.
Márc. 4-én, vasárnap zsúfolásig megtelt Temesváron az Új Ezredév református központ építőtelepe. A gyülekezet istentiszteletet tartott, amelyre meghívta a város valamennyi magyar lakosát. Az épülő falak között Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára hirdetett igét. Vetési elmondta, hogy számos rendhagyó istentiszteleten vett részt az utóbbi években. Ramnicu Valceán egy tömbházlakásban gyűltek össze, hogy meghallgassák Isten igéjét. Magyarul még soha nem szólalt meg lelkész ebben a városban. Volt olyan templomban is, ahol évtizedek óta nem hangzott el ige, mert nincs aki hallgassa, ecsetelte a szórványmagyarság sorsát a szónok. "Örömmel beszélek olyan szórványban élő gyülekezet előtt, amely templomot épít. Az emelkedő falak és betonoszlopok a tanúság rá, hogy a temesvári közösség akar és tud jövőt építeni." - mondta. Az istentiszteleten közreműködött az Elekes András karnagy vezényelte Szabolcska Mihály Vegyeskar és az Új Ezredév gyülekezet kórusa Szabó Gabriella irányításával. /(Sipos): Szabadtéri istentisztelet. Akarunk és tudunk jövőt építeni. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 6./2001. november 15.
Demény Péter a színházi vitában kifejtette, nem érti, miért nevezte Sebesi Karen Attila írásában nemzetellenesnek Tompa Gábor igazgatót. Tompa Gábor is döntött jól, és döntött rosszul. "Munkássága számomra mindenképpen fajsúlyosnak minősül" - szögezte le Demény Péter, aki Sebesi Karen Attila felhívásában Szabolcska Mihályhoz hasonló konzervativizmust érez. /Demény Péter: Újra a színházról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./2002. október 15.
Száz esztendővel ezelőtt, 1902. okt. 19-én avatták fel a temesvári Református Bérpalotát. Bányai Ferenc, a Temesvár-belvárosi gyülekezet lelkipásztora felelevenítette a korabeli templomépítők munkásságát, élükön Szabolcska Mihály költő lelkipásztorral. A mostani évfordulóra a gyülekezet nagy része erején felül adakozott a ház felújítására, támogatást nyújtott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az Illyés Közalapítvány, Temesvár Polgármesteri Hivatala és a román kultuszminisztérium. A bérpalotában lakrészek és üzlethelyiségek vannak, a múlt század első felében a bérbeadásból származó jövedelemből tartották fenn az egyházat. A kilencvenes évektől a bérpalota ismét az eredeti elképzelés szerint működik, nagyobb jövedelmet hoz, mint a többnyire kisjövedelmű hívek adománya. Magyar könyvesbolt is van az épületben. /Pataki Zoltán: A Temesvári Református Bérpalota centenáriuma. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./ 2002. október 21.
Okt. 20-án ünnepi istentisztelettel emlékeztek a temesvári református templom avatásának százéves évfordulójára. Ünnepi köszöntőt mondott Bányai Ferenc, a temesvár-belvárosi református gyülekezet lelkipásztora. Tőkés László püspök felidézte a száz év előtti történéseket. Tanulságul Szabolcska Mihályra, a templomépítő nagy elődre emlékezett. Tőkés László püspök szeretetet kért a hívektől az egyház számára, majd elismeréssel méltatta az összefogást. Mint mondta, a Makovecz Imre tervezte Új Ezredév művelődési központ és templom falaiba láthatatlanul beleépül Szabolcska Mihály örökül hagyott szolgáló szeretete. A szolgáló szeretet nyilvánult meg 1989 decemberében is, bizonyságául annak, hogy a temesvári belvárosi református gyülekezet a legmostohább körülmények között is képes megvédeni templomát, lelkipásztorát, hitét, emberi tartását. Szekernyés János helytörténész ismertette a temesvári reformátusság létének s a templom építésének fontosabb állomásait. /Sipos János: Ünnepi istentisztelet a temesvári református templom avatásának százéves évfordulóján. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 21./2002. november 6.
Nov. 9-én ünneplik, hogy 75 éves a temesvári Ifjúsági Keresztyén Egyesület /IKE/. A 75 év történetét dr. Higyed István nyugalmazott lelkipásztor, egykori ifjúsági vezető foglalja össze. Szót kap Pintér Sarolta, aki 1927-ben alapító tagja volt az Ifjúsági Keresztyén Egyesületnek. Az IKE 1990-es újraindulásáról ifj. Tolnai István nagykárolyi lelkész idézi fel emlékeit. Béres Margit a belvárosi református egyházközség hitéletének és közösségének fáradhatatlan szervezője: presbiter, egyházmegyei világi főjegyző, a vasárnapi iskola vezetője, szenior IKE-tagként pedig a hagyományok továbbéltetésén, a fiatalok vallásos alapú szervezetének megerősítésén fáradozik. Temesváron az IKÉ-t 1927-ben Szabolcska László, a templomépítő papköltő Szabolcska Mihály fia alapította. Béres Margit 1947-től a szervezet politikai okokból való betiltásáig, 1956-ig volt az ifjúsági szervezet tagja. Az ő idejében hetenként többször is találkoztak a fiatalok a belvárosi bérpalota gyülekezeti termében. Az IKE újraszervezését Tőkés László szorgalmazta: az alakuló ülés 1990. június 18-án volt. /Szekernyés Irén: 75 éves a temesvári Ifjúsági Keresztyén Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 6./2003. március 17.
Temesváron a magyarok kis csoportja a Győrödi-sétányon lévő, az 1848-49-es szabadságharcban elhunyt hősi halottak emlékére állított obeliszknél gyülekezett. Bodó Barna megyei tanácsos tartott ünnepi beszédet, majd megkoszorúzták az emlékművet. Klapka György szülőházának emléktáblájánál maréknyi érdeklődő gyűlt össze. Temesvár fő rendezvénye a szabadfalui Petőfi-emlékműnél volt, megjelent Dorel Gatlan alprefektus is. A Bartók Béla és a Szabolcska Mihály kórus, valamint az Új Ezredév Református Gyülekezetének énekkara Kossuth-nótákat adott elő. Ünnepi beszédet mondott többek között Toró T. Tibor parlamenti képviselő és Heinrich József, a Gerhardinum Római Katolikus Líceum igazgatója. Újszentesen az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) lelkes fiataljai díszmagyarba öltözve a márciusi ifjakat idézték. /Nagyálmos Ildikó: Emlékünnepségek Temesváron és Újszentesen. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 17./2003. április 11.
Temesváron a belvárosi református templom Újvárossy Ernő Gyülekezeti Termében az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL), a Nyugati Jelen és a Református Nőszövetség közös rendezésében ünnepelték meg a magyar költészet napjának előestéjét ápr. 10-én. Sipos János, a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőségének vezetője beszédében felhívta a figyelmet Szabolcska Mihályra, a pap-költőre, aki e rendezvény helyszínén lakott. Pongrácz P. Mária, a Nyugati Jelen főmunkatársa után Anavi Ádám következett. A temesvári E-MIL-tagok közül a legifjabb költőnő, Nagyálmos Ildikó mutatkozott be elsőként verseivel, majd Simon Tünde, a temesvári színház művésznője Böszörményi Zoltán két költeményét olvasta fel. Eszteró István készülő kötetéből választott egy csokorra valót. /N. I.: "Sok költő termett ezen a vidéken" . = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 11./2005. március 16.
Temesváron a március 15-i megemlékezések főrendezvénye hagyományosan a szabadfalui Petőfi-emlékműnél zajlik. A történelmi egyházak képviselői, illetve a politikusok és az ifjúság képviselője egyaránt a magyarság és a magyarságtudat megőrzésének fontosságáról – és annak olykor nehézségeiről beszélt. Beszédet mondott Toró T. Tibor parlamenti képviselő, Szabó Péter, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Középiskola igazgatója, Czapp István igazfalvi református lelkész, Bíró József, a Temesvári Magyar Diákszövetség alelnöke. Közreműködött az Új Ezredév református gyülekezet énekkara, a Bartók Béla és Szabolcska Mihály összevont kórus, a Csiky Gergely Állami Színház művészei közül fellépett Téglás István, Kiss Attila és Balázs Attila. /P. L. Zs.: A főrendezvény Szabadfalun. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./2005. október 25.
Temesvár szellemi életének kimagasló eseménye volt a Bánsági Írók Lexikonának ünnepélyes bemutatója. Alexandru Ruja irodalomkritikus, a lexikon tervének előkészítője több mint két esztendeje dolgozott népes csapattal. Írók, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, diákok bevonásával készült el a terjedelmes, 933 oldalnyi szöveget tartalmazó kötet, mely a Nyugati Egyetem filológiai tanszéke és a németországi Institut für Donauschwabische Geschichte und Landeskunde Tübingen közös kiadásában jelent meg az Editura Universitatii de Vest könyvkiadónál. Az első, román nyelvű kiadásban e vidék szellemi hagyományainak megfelelően a román írók mellett helyet kaptak a magyar, német, szerb, szlovák írók is, akik az elmúlt több mint ötszáz esztendő során maradandót alkottak e tájon. Így gyűlt össze az a valóságos kincsestár: A frissen megjelent lexikon német kiadása is készül, Horst Fassel német író és irodalomtörténész gondozásában. A lexikonban 41 magyar író nevével találkozik az olvasó Temesvári Pelbárttól a kortárs alkotókig. A gazdag névsorból néhány név: Anavi Ádám, Balogh Edgár, Bárányi Ferenc, Bárányi László Ildikó, Bodor Pál, Böszörményi Zoltán, Csiky Gergely, Endre Károly, Franyó Zoltán, Gozsdu Elek, Herczeg Ferenc, Kaffka Margit, Kós Károly, Mandics György, Ormós Zsigmond, Révai Miklós, Szabolcska Mihály, Szász János, Szombati Szabó István… A névsort bővíthető lenne, mert nem teljes, de ilyen rangos bemutatásban még nem volt része a magyar szerzőknek. A szerkesztő bizottságban Szekernyés János mellett (aki a legtöbb szócikk szerzője), Balázs Imre József és Pongrácz P. Mária vett részt. /Pongrácz P. Mária: “Kincstári” lexicon. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 25./2005. október 31.
A reformáció-napi ünnepi istentisztelet keretében emlékezett meg a temesvár-belvárosi gyülekezet a 75 esztendővel ezelőtt, 1930. október 30-án elhunyt Szabolcska Mihály templomépítő lelkipásztorról. Az istentisztelet során az 1900-1930 között a temesvári gyülekezetet szolgáló költő-lelkipásztorról emlékeztek meg az egybegyűltek. Szekernyés János helytörténész bemutatta Szabolcskáról írt monográfiáját. A temesvári és a tiszakécskei gyülekezet képviselői megkoszorúzták a költőnek emléket állító márványtáblát. /Pataki Zoltán: Az építő emléke. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 31./2005. november 12.
A temesvári Aprilia Print Kiadó Szabolcska Mihály halálának 75. évfordulójára jelentette meg a Szekernyés János által szerkesztett és a Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség által kiadott kötetet, amely a már-már elfeledett vagy kitagadott Szabolcskát visszaidézni hivatott egyetemes magyar, erdélyi, illetve bánsági magyar irodalomba. Szabolcska Ady megjelenése után Ady-paródiát írt, erre Ady Üzenet Költőcske Mihálynak című versével replikázott, illetve Karinthy Egyszerűség című paródiája is megjelent. Ezért lett Szabolcskából megbélyegzett költő. A most megjelent könyvből megismerhető személyében a szórványlelkész is, aki rendszeresen kijárt szolgálni Versecre, Fehértemplomra, Oravicabányára, Vingára s közben megépíttette azt a bérpalotát, amely ma is életben tartja az egyházközséget. /Makay Botond: “Az igaz élet a legszebb imádság” Szabolcskától – Szabolcskáról. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 12./2007. szeptember 3.
Kettős ünnepségre gyűltek össze Temesváron szeptember 2-án a Belvárosi Református Egyházközségben a hívek: a temesvári Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) megalapításának 80. évfordulójára, illetve a felújított orgona avatására. Bányai Ferenc tiszteletes az egyházközség lelkészeként üdvözölte a megjelenteket. Megható pillanata volt az ünnepségnek a “staféta” átadása, amikor is az alapító tagok közül még élő, 102 éves Pintér Saroltától átvette a bibliát és az ifjúsági terem kulcsát az IKE legfiatalabb tagja, a tavaly konfirmált Kindle András. Az orgona felújítását az egyházközség saját forrásaiból és a hívek adományából fedezte, a munkát Pünkösdi Apor krasznai orgonajavító végezte el. A temesvári IKE 1927. szeptember 18-án alakult meg, 55 taggal, Szabolcska Mihály pap-költő fia, Szabolcska László irányításával. A második világháború végéig töretlen lendülettel működött, de azt követően, főleg 1956 után hanyatlott. /Pataky Lehel Zsolt: Az IKE alapításának 80. évfordulójára emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 3./2010. június 30.
A százhuszonöt éves EMKE
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával.
Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebbségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is.
Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. "
Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését.
A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte.
1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében.
A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is.
A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett.
Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be.
Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket.
A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek.
Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete."
A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat.
Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért.
1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára.
Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját.
Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat.
A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak.
A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték.
Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára.
1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át.
1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható.
A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének.
Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb.
1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén.
Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház.
2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!"
Sebestyén Kálmán
Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf.
Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981.
emke.ro/sajtóvisszhang2012. június 20.
Magyar napok bánsági módra
Temesvár többségi és kisebbségi népei májusban felébredtek hosszú téli álmukból, egymást érik a rendezvények, az ember azt sem tudja, hová kapja a fejét. Az első héten egyszerre zajlott a Temesvári Nemzeti Színház Román Drámafesztiválja, a spanyol hét, illetve a XVII. Bánsági Magyar Napok. Utóbbinak az eseményeit Tasnádi-Sáhy Péter összegezte.
Május 3-án immár tizenhetedik alkalommal süthette el a Bánsági Magyar Napok közművelődési seregszemle képzeletbeli startpisztolyát Szász Enikő színművésznő, a Bánsági Magyar Nőszövetség elnöke, a rendezvénysorozat életre hívója és mindenkori főszervezője a Helios Galéria Identitás című, temesvári magyar képzőművészek munkáit bemutató tárlatának megnyitóján. A városban élő hivatásos alkotók munkáit Szekernyés János műkritikus, a Képzőművészeti Szövetség Temes megyei elnöke méltatta, kiemelve a művek technikai változatosságát, sokrétűségét, magas színvonalát. Nem rótta fel hibaként azt sem, hogy az alkotók egy része nem ragaszkodott mereven az identitás fogalmának etnikai vonatkozásaihoz, hanem inkább a személyes hangvételű önkifejezést helyezte előtérbe. Az ítész hozzáértő szavait Kiss Attila színművész zenés fellépése követte. Egy órával később dr. Zétényi Zsolt Az Aranybullától az Alaptörvényig című előadását hallgathatta meg a nagyérdemű; az előadó e sorok írójának felfogóképességét meghaladó logikával jutott el addig a végkövetkeztetésig, hogy a tavaly április 25-én elfogadott új magyar alaptörvényt „a történelmi alkotmányosság irányába tett jelentős lépésként” értelmezze, de ez bizonyára az újságíró és nem a képzett veszprémi jogász képességeit minősíti.
Másnap újabb kiállítás nyílt, ezúttal a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előcsarnokában. Itt – a civil szervezetek közti együttműködés jó példájaként – az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) természetjáróinak 64 természetfotóját mutatták be a szervezők. A kiállított képeket a víz és halmazállapotai, az élővilág és fa a néprajzban kategóriákban díjazták. A tagok munkásságának ilyen jellegű bemutatása – amint azt Illés Mihály, a Bánsági Kárpát Egyesület elnöke megjegyezte – százhúsz éves hagyomány az EKE történetében, mivel már 1892-ben is közöltek fotókat.
Műválasztás bekötött szemmel Május 5-én, szombaton a Zeneakadémia Contertino terme adott helyet a bánsági írók és olvasók találkozásának, s a rendszerváltás óta megjelent több száz kötetből vásárt is rendeztek a szervezők. Azt nehéz lenne megállapítani, hogy a jelenlevők közül kik voltak a szerzőket felsorakoztató 81 fős lista tagjai és kik pusztán csak mezei olvasók, de a kérdés talán nem is feltétlenül releváns, mivel a termet az utolsó székig megtöltötték. Először Eszteró István költő emelkedett szólásra. A bánsági költészet jelentősebb alkotóinak felsorolása mellett a Szabolcska Mihályt, Endre Károlyt, Franyó Zoltánt és Anavi Ádámot követő mai költőnemzedék sanyarú sorsára is felhívta a figyelmet: a versszeretők táborának apadása mellett a támogatások hiánya is sújtja őket. A próza-szekciót dr. Bárányi Ferenc képviselte, s bár ő igyekezett vidámabb hangot megütni, a bánsági írók helyzetéről mégsem sikerült a rímfaragókénál sokkal rózsásabb képet festenie. Szekernyés János a helytörténeti munkák fontosságáról beszélt, örömmel kijelentve, hogy ezek iránt, az egészséges lokálpatriotizmusnak köszönhetően, ma is töretlen az érdeklődés. Dr. Bodó Barna a társadalomtudományok képviselőinek munkásságát méltatta, felhíva a figyelmet arra, hogy a szórványlét nem csak hátrányokkal jár: ezen tudományterületek képviselő a Bánságban olyan folyamatokat vizsgálhatnak testközelből, amelyek máshol nem tapasztalhatók. Végezetül dr. Jánosi Endre a románul publikáló, Temesváron élő magyar oktatóknak és kutatóknak a város és a térség tudományos életében betöltött fontos szerepéről beszélt. A rendezvénnyel kapcsolatban, az ott kapott rengeteg értékes információ mellett, „az olyan kevesen vagyunk, nehogy megsértsük egymást” hangulat késztetett némileg töprengésre, melynek jegyében a felolvasó szerepét magára vállaló Mátray László színművész bekötött szemmel választott a kiállított kötetek közül, hogy senkinek a munkásságát se kelljen külön kiemelni, ezzel megbántva másokat, így kénytelen volt egy egyébként remek helytörténeti alkotásból a Rékást bemutató, valljuk be: némileg száraz szócikket primavisztázni. Abban bizonyos vagyok, hogy ez a mentalitás rövid távon nagyban szolgálja egy egymásra utalt emberekből álló, drámai tempóban fogyó kisközösség olajozott, súrlódásmentes működését, viszont az objektív – vagy legalábbis kollektíven elfogadott – mérce megőrzését esetleg akadályozhatja. Szerencsére a súlyos gondolatokat hamar kimosta a fejemből a két év szünet után újra összeálló temesvári rocklegenda, a Quo Vadis koncertje. A RockHouse-ban fergeteges műsorral nyűgözte le régi és új rajongóit az együttes.
A haza-vita elmaradt
A május 7-i program honismereti vetélkedővel indult a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulóinak részvételével, a Szórvány Alapítvány szervezésében. Az estére meghirdetett Menni vagy maradni? A haza fogalma című vitaest, sajnos, érdeklődés hiányában elmaradt. Érdemes lenne utánajárni, hogy ezért csak a kellemes tavaszi este okolható-e, amely orgonaillatú szoknyáját meglebbentve maga után csábította az ifjúságot a Béga-partra, vagy a kérdést kellene-e esetleg valahogy trükkösebben megfogalmazni… Kedd este Florin Iepan temesvári rendező Lugosi Béla, a bukott vámpír című dokumentumfilmjét vetítették az Adam Müller-Guttenbrunn Házban, az érdekfeszítő alkotáshoz méltatlanul kis számú néző előtt. A film a Lugosról elszármazott, Blaskó Béla néven született kalandos életpályájú hollywoodi sztárt körüllengő misztérium boncolgatására vállalkozott, számottevő sikerrel. Az eseményen maga a rendező is részt vett, és a vetítés után készséggel válaszolt a kérdésekre. A szervezők az Európa-tudat erősítéséről sem feledkeztek meg, így május 9-én, az Unió hivatalos születésnapján (62 évvel ezelőtt Robert Schuman francia külügyminiszter ezen a napon kezdeményezte Európa országainak szorosabb együttműködését) a bartókos diákok az Integratio Alapítvány és a Diákönkormányzat által szervezett EU-MOZAIK című vetélkedőn tehettek játékos formában tanúbizonyságot unióval kapcsolatos ismereteikről, miközben természetesen gyarapították is őket.
Csütörtökön újabb kiállítás megnyitóján vehettek részt a fotózás kedvelői: Orbók Ildikó Budapesten élő újszentesi művész Erdély, ahogy bennem él című gyűjteményével örvendeztette meg a temesváriakat. Komoly mögöttes tartalommal bíró munkáinak a Temes Megyei Önkormányzat épülete adott időlegesen otthont.
Délután Szerbhorváth György De ki viszi haza a biciklit? című monodrámáját tekinthette meg a színházszerető közönség. A kisebbségi lét 21. századi mindennapjait hol vidáman, hol keserűen bemutató darabot Krizsán Szilvia, az Újvidéki Színház színművésze adta elő. A sokrétűségre törekvő rendezvénysorozat színházi kínálata természetesen nem ebből az egy produkcióból állt: a Temesvári Csiky Gergely Színház a Praht Lugoson és Zsombolyán is előadta, kihelyezett program keretében, a szegedi Kövér Béla Bábszínház pedig a Merlin Bábszínházban vendégeskedett a Mesemondók című előadással. A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) is igyekezett a fiatal bánsági képzőművészek munkásságára felhívni a figyelmet, méghozzá sikerrel: A fejlődés világában témamegjelöléssel versenyt és kiállítást hirdetett hivatásos és amatőr képzőművészek részére; 18, a legkülönbözőbb technikákkal készült festmény, grafika, textilmű, illetve fotó érkezett. Szekernyés Jánosnak a bánsági képzőművészet történetét és jelentős alakjait bemutató rendkívül informatív előadása után maguk az alkotók is bemutatkozási lehetőséget kaptak: ki bátrabban, ki félénkebben beszélt saját eddigi munkásságáról és a versenyre nevezett művéről.
A hétvége nyitóeseményét szintén az egyetemistakorú ifjúságnak szánták: önéletrajzíró tréninget, illetve állásbörzét szerveztek számukra a Kós Károly Házban, Temes megyei vállalkozók bevonásával. A rendkívül hasznos program viszont messze elhalványult a valószínűleg az egész hét fénypontját jelentő néptáncgála, illetve az azt megelőző felvonulás mellett, amikor is a műsorban részt vevő együttesek tagjai – mintegy 300 fő – népviseletbe öltözve vonultak az Opera térről az eseménynek helyet adó Diákházig, természetesen zenés kísérettel. A több mint három óra hosszat tartó műsor szerencsére nem vette el a szereplők táncos kedvét, így a hivatalos esemény után jókedvűen ropták hajnalig a színház előterében rendezett táncházban.
A rendezvénysorozatot vasárnap majális zárta Újszentesen, ahol kispályás focibajnokság, történelmi magyar harcművészeti bemutató, rovásírás-oktatás, illetve gulyásparti kínált könnyed szórakozási lehetőséget azoknak, akik a hidegfront ellenére is a szabadba merészkedtek. A komolyzene kedvelői pedig a temesvári Bartók Béla vegyes kar Én mindig bíztam benned című, egyházi kórusművekből álló műsorával búcsúzhattak a Bánsági Magyar Napoktól. erdelyiriport.ro