udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
131894
találat
lapozás: 1-30 ... 100771-100800 | 100801-100830 | 100831-100860 ... 131881-131894
Névmutató:
2013. augusztus 2.
A nemzetpolitika alulnézetből
A határon túli magyar pártvezetők tusványosi kerekasztala évről évre ismétlődő rendezvény. A térség területi RMDSZ-szervezetének vezetőjeként egyfajta kakukktojás vagyok e személyi körben, ezért a továbbiakban ezt a fogalmat, hogy nemzetpolitika, azon funkciók szemüvegén keresztül elemzem, amelyeket betöltök, jelenleg mint a csíki területi RMDSZ-szervezet vezetője.
A nemzetpolitika egész Kárpát-medencét átölelő folyamatait elemezni nem tisztem. Nem rendelkezem ehhez kellő információval, mert az ezeket felügyelő testületeknek, intézményeknek, mint a KMKF vagy a MÁÉRT, nem vagyok a tagja, nem veszek részt e testületek ülésein, munkájukról, az ott meghozott döntésekről a sajtóból értesülök, ahogy bármely más határon túli magyar. Tehát bölcsebb dolognak tartom, hogy vidéki politikusként, alulról szemlélve a dolgokat, tegyek néhány megállapítást.
Amit a legfontosabbnak tartok a nemzetpolitikai kérdések vonatkozásában, az a tény, hogy e fogalom magasztos jelleget kapott, „a nagyok dolga", amibe nincs beleszólásuk a mezei politikusoknak, és ami a legfontosabb, a választóknak. Pedig nemzetpolitikát csinál mindenki, még az is, aki gyereket vállal, aki szórványmegyében vállalja, hogy akár 30–40 kilométerre járassa gyerekét, hogy az magyar iskolában tanulhasson.
Társadalmasítani kell a nemzetpolitikát
A nemzetpolitikát le kell hozni az emberek szintjére. Az emberekkel meg kell beszélni ezeket a dolgokat, és amiben csak lehet, rájuk kell bízni a döntést. Nincs értelme a ködösítésnek, világosan és egyenesen kell beszélni. Jó példa erre az állampolgárság ügye. A politikusok beszéltek mindenfélét, de az emberek döntöttek, és ötszázezren benyújtották kérelmüket. A közéleti, így a nemzetpolitikai ügyek is végső soron leszűkíthetők A vagy B variánsra, és a politikának az a dolga, hogy amit csak lehet, előkészítsen arra a szintre, hogy dönteni lehessen róla.
A demokrácia az alapja a nemzetpolitikának is. Természetesen vannak olyan kérdések, olyan feladatok, amelyeknél a döntést nem lehet teljesen levinni az emberek szintjére, mivel sajátos tudást, illetve szervezetrendszert tesznek szükségessé, mint például a támogatáspolitika, a szórványoktatás ügye. Persze ezekben a kérdésekben a politikának – értve ez alatt az anyaországi és a határon túli magyar politikumot egyaránt – úgyszintén meg kell keresnie a társadalmi partnereket, és amiben csak lehet, rájuk kell testálni a döntés, illetve végrehajtás jogát.
Ha például azt mondjuk, hogy szórványoktatás, akkor Erdélyben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megkerülhetetlen, mert nem a sok szereplő közül az egyik, hanem a főszereplő. És ez megállapítás vonatkozik a történelmi egyházakra is. E témában néhány hete írtam egy cikket amelynek a lényege az, hogy Erdélyben a politikumnak azt kell keresnie, melyek azok a területek, ahonnan neki ki kell vonulnia, és át kell adnia a helyét a legfontosabb és legstabilabb intézményrendszernek, a történelmi egyházaknak.
Az erdélyi magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító intézményrendszer, a feladatok mérete, összetettsége túlnőtte magát azon, hogy az egyre csökkenő humán és anyagi infrastruktúrával rendelkező politikum felügyelje, irányítsa, ellenőrizze azt. Az elmúlt négy esztendőben a magyar kormányzat ebben az irányban dolgozott, ami üdvözlendő, és a következő ciklusban ezt a folyamatot folytatni kell. Természetesen a határon túli önkormányzati világ is egy olyan szegmens, amely felé tovább kell nyitni, amelyre többletfeladatot kell átruházni. Nagy erő rejlik a települési és megyei testvérkapcsolatokban is, és ezekről ritkán beszélünk, mindenki megéli, ahogy tudja, de az igazi áttörést én az egyházak fokozottabb szerepvállalásától várom, amely folyamat kulcsszereplője lehet az erdélyi magyar politikum megerősödésének is.
Figyelni a székelyföldi románságra
Ma azt látjuk, hogy – Hargita és Kovászna megyét kivéve – Erdélyben választásról választásra csökken az RMDSZ-re leadott szavazatok száma, a befolyás egyre szűkül, önkormányzati pozíciókat veszítünk. Ezt a folyamatot meg kell állítani, és az erdélyi magyar politikát közgazdászi terminológiával élve növekedési pályára kell állítani. Ez is nemzetpolitika, és a továbbiakban erre vonatkozó néhány konkrét javaslatot fogalmaznék meg, olyanokat, amelyek nem tekinthetők RMDSZ-es belügynek.
Az első kérdés, ami napirenden van, a regionalizáció kérdése. Voltak tüntetések, lesznek tüntetések, mondja mindenki a magáét, mondjuk az igazunkat, de egy kérdésről megfeledkezünk: arról, hogy mérlegeljük, vagyunk-e magunkban olyan erősek, hogy akaratunkat érvényesítsük, vagy szövetségeseket kellene ehhez keresni, hogy pozícióinkat javítsuk. Természetesen e vonatkozásban az RMDSZ, amit csak lehet, kihozza ebből a dologból az országos politika szintjén, de feltevődik a kérdés, hogy nekünk, helyi szereplőknek, nem kellene-e partnert keresnünk a helyi románságban.
Ugyanis amikor, mondjuk, a Hargita megyei pénzügyet a regionalizációnak nevezett centralizáció leple alatt megszüntetik, akkor a magyarok mellett a románok is elveszítik munkahelyüket. És abban is biztos vagyok, hogy a gyergyói, udvarhelyi vagy csíki magyarhoz hasonlóan a maroshévízi román sem akar majd ügyet intézni Brassóban, és ha már Csíkszeredába menni nem lehet, szívesebben menne Marosvásárhelyre. Kökös és Szászrégen között megújult a 12-es számú országút. Ezt Hargita, Maros és Kovászna megyei magyarok és románok közösen használják. RMDSZ-es kormányzati szerepvállalás következménye, de mindenki profitál belőle, aki itt él, nemzetiségre való tekintet nélkül. Tehát van alap a partnerség keresésére, mert aki itt él, annak az az érdeke, hogy neki legyen jó, ne másoknak. Nagy a bizalmatlanság, párbeszéd alig van, ezt tudom. Sokat kell dolgozni, hogy a bizalmatlanság falát lebontsuk, vékonyítsuk, és egy biztos, hogy az olyan akciók és cselekedetek, amelyek figyelmen kívül hagyják a székelyföldi románságot, amelyekben úgy teszünk, mintha ők nem itt élnének velünk együtt, azok sok kárt okoznak.
Néhány hete Ioan Selejan püspök úr egy Kovászna megyei településen mise után román zászlókat osztogatott a híveknek, megszentelve. Érkezett is a riposzt rögtön az egyik magát felelősnek tartó helyi pártvezető részéről, hogy ez provokáció. És a hasonló reakciók nem egyediek, sőt néha azt tapasztalom, hogy a butaság, a politikai rövidlátás jobban terjed esetenként, mint az influenza. Az ilyen reakciókra semmi szükség, és akinek nem jut jobb eszébe, hogy bekerülhessen a sajtóba, az jobb, ha hallgat. Nem éri meg mindenáron bekerülni!
Megfontolandó választás
Továbbmegyek. A román politikában – tetszik, nem tetszik nekünk – a legfontosabb választás az államelnöki. És ha erdélyi magyar szemszögből elemezzük e választásokat, el kell ismernünk, hogy az Emil Constantinescu 1996. évi megválasztását követő három választás nem volt sikertörténet a mi szempontunkból. A 2000., illetve 2004. évi kudarc elkerülhetetlen volt, ugyanis azt a jelöltet támogattuk, akinek a jelölő pártjával a választás előtt közösen kormányoztunk, vagy kormányát támogattuk. Ez természetes.
De 2009-ben már nem ez volt a helyzet, és 2014-ben még összetettebb lesz a probléma. Ami a verseny kimenetelének befolyásolási lehetőségét illeti, 2014-ben az erdélyi magyar politikumnak igencsak nagy lesz a mozgástere, feltéve, hogy ki tudja azt használni, ugyanis a magyar szavazat azáltal is felértékelődött, hogy a nacionalista erők visszaszorulásával az egyik jelöltre leadott magyar szavazat nem generál a másik jelöltnél minimum egyet.
Nem biztos, hogy szétesik az USL, de van rá jó esély, és ha ez bekövetkezik, akkor minimum három esélyes román jelölt feszül egymásnak jövő év decemberében. Egy ilyen versenyben, ha nem indítunk önálló elnökjelöltet, és tudunk mozgósítani 400–500 ezer magyar szavazót, akkor eldönthetjük, hogy ki legyen az a jelölt, aki a második fordulóba jut. De 500 ezer szavazat – sőt már annak a fele is – eldönti a második forduló kimenetelét, tehát a győztes személyét. Komoly, a verseny kimenetelét meghatározó szereplővé tud válni a magyar szavazó, feltéve, hogy érthető, követhető és vállalható stratégiát követ az erdélyi magyar politika meghatározó szereplője, az RMDSZ az államfőválasztással összefüggésben.
Természetesen nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy olyan helyzet alakul ki, hogy a jelöltek közül nem lehet, vagy kockázatos bárkit is kiemelni, választani az RMDSZ részéről. Ebben az esetben hagyni kell a román jelölteket, udvaroljanak a magyar szavazóknak, ígérjenek, vállaljanak, hogy majd megválasztásuk esetén legyen, amit számon kérni rajtuk. Ha lesz minimum három, valós eséllyel rendelkező román jelölt, akkor szerintem megfontolandó kérdés, hogy bele akarunk-e szólni annak eldöntésébe, ki legyen a második, vagy elindítunk az esélytelenek nyugalmával valakit, és ezzel mintegy demotiváljuk az erdélyi magyar közösséget a kétfordulós választási megmérettetésen való részvételtől. Egy politikai szervezet erejét a szavazói adják, nem az, hogy kik ajánlják, kik a barátaik! Kár önkezűleg megfosztanunk magunkat attól a lehetőségtől, hogy a folyamatokat befolyásoljuk, a versengő jelölteket alkura kényszerítsük.
A 2009-es választásnál kevesebb mint százezer szavazat választotta el a két jelöltet, és ez a különbség 2004-ben sem volt több, mint százötvenezer. Ha az egyes megyékre vetítjük a versenyt, a két jelölt közötti különbség a jól teljesítő román megyékben is csak néhány tízezres. Legfeljebb a főváros esetén érhette el a százezret. A végeredmény szempontjából az egyes megyékben elért különbségek számítanak. Ezért elmondhatjuk, hogy a román államelnöki választások kimenetele szempontjából a nagyobb magyarlakta megyék külön-külön tudnak olyan befolyásoló szereppel lenni a verseny kimenetelére, mint a főváros.
Ha jól elő van készítve a dolog, az emberek meggyőződhetnek arról, hogy melyik jelölt befutása az érdekük, akkor a választást eldöntő százezres szavazatszám vagy ahhoz közeli szám öt megyéből (Hargita, Maros, Kovászna, Bihar, Szatmár) bejöhet külön-külön. Az egységes fellépés, a fegyelmezett szavazótábor óriási erő és lehetőség, különösen, ha kiélezett a verseny a román pártok között. És ha ezen képesség felismerése és kihasználása párosul a magyar–magyar összedolgozással, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy azon jelölt lesz a befutó jövő év decemberében, akit a magyarok támogatnak.
Természetesen mindezekre rá tudnak szervezni a magyar versenytársak, akár önálló jelöltet is indíthatnak a szükséges aláírások összegyűjtését követően, de kérdem én: minek, kinek használna ez?
Mérföldkőhöz érkeztünk
Be kell látnia mindenkinek, hogy mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát viszszaállítsuk, ahhoz elengedhetetlen a magyar politikai minimumban való megállapodás. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.
Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei önkormányzatokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évben kapott egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta folyamatos az ettől a céltól való eltávolodás. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül az MPP 2008-ban, az EMNP pedig 2012-ben próbált meg alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.
Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában. Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és e megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a jövő évi két fontos választáson, illetve a 2016-os választási évben.
Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítania, hogy a 2012-es választási év sikeres volt, ezért azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.
Kicsi a bors, de erős, hangzik el a jól ismert népmesében. Én ehhez azt tenném hozzá, hogy most sem vagyunk kicsik, de lehetnénk sokkal nagyobbak és sokkal erősebbek is, mint amilyenek most vagyunk, feltéve, hogy kiszellőztetjük a fejünkből azokat a gondolati béklyókat, amelyek az ésszerű megoldások helyett a mindentől való elzárkózást eredményezik.
A múlt évben az is kiderült, hogy Hargita és Kovászna megye kivételével az összes többiben a magyar–magyar verseny azt eredményezte, hogy megnövekedett a román pártok jelöltjeként tisztséget szerző polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és tanácsosok száma. Magyar siker csak magyar–magyar versenyben született, a román–magyar versenyekben súlyos pozíciókat vesztettünk. A parlamenti választáson még Hargita és Kovászna megyében is csak kárát láttuk a versenynek nevezett kölcsönös sárdobálásnak.
Önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megyében helye van a versenynek, de parlamenti választáson csak magunkat gyengítjük ezzel, hisz kevesebb szavazatot teszünk be a kosárba, mint amennyivel szórványmegyéink képviselethez juthatnának! Hargita megye 5,5 ezer szavazatot adott a közös kosárba, amelyből valahol szórványban, például Temes megyében újból szerezhettünk egy képviselői mandátumot.
Ez a helyzet.
Összegzés
Zárásként a következőket tartom fontosnak:
1. Hajtsuk végre a nemzetpolitika társadalmasítását! Ennek az lenne a lényege, hogy a politikum magyar egyházaink, civil szervezeteink, helyi és ágazati érdekképviseleti szervezeteink javára átadja a kisebbségi társadalom életének minél több szervezési feladatát, de vállalja a finanszírozás biztosítását és a koordinációt. A politikum feladata az is, hogy megteremtse ezek között az emberek, kisközösségek között a szakmai párbeszéd, az együttműködés intézményeit, hogy biztosítsa a jó példák elterjedését, hogy ösztönözze a teljesítményt. A politikai összefogás, különállás indokoltságának elemzése e fontos kérdés mellett meggyőződésem szerint eltörpül.
2. A nemzetpolitikának az kell hogy legyen az egyik alapelve, hogy kitartunk egymás mellett, és a lényegi dolgokban képesek vagyunk együtt dönteni és együtt továbblépni.
3. Nem akarom különösebben véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat legtöbb elemével egyetértek, támogatom, s különösen az állampolgársági ügyben tett lépéseket olyan nagy jelentőségűnek értékelem, ami a Kárpát-medence magyarságának jövőjét alapjaiban befolyásolja. Nem akarom azt sem véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat egyes elemeivel – mint például a demokrácia-központok felügyelete – a mai napig nem értek egyet, de talán ez még inkább hitelessé teszi kijelentésemet: a Fidesz és a KDNP parlamenti többsége által keresztülvitt nemzetpolitikai fordulat, az e mögötti bátorság és kitartás mindenképp indokolja, hogy a 2010-ben megkezdett magyarországi nemzetpolitikai irányvonalat kövessék a 2014-es parlamenti választások után is – ez a határokon kívül élő magyarság érdeke. Meggyőződésem, az új magyar Kárpát-medencei politikai rendszer így stabilizálható, így teremthető meg annak esélye, hogy minden releváns politikai szereplő elfogadja az új realitásokat, s ne akarja e vívmányokat megszüntetni.
Borboly Csaba
Az írás a Tusványoson 2013. július 26-án elhangzott előadás szerkesztett változata. A szerző az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke.
Krónika (Kolozsvár)2013. augusztus 2.
„Feliratkozás” a választásokra
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar és Kolozs megyei elnökei, Csomortányi István és Soós Sándor jelezték elsőként hivatalosan a kolozsvári magyar főkonzulátuson részvételi szándékukat a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon.
Ezt követően, a főkonzulátus udvarán megtartott sajtótájékoztatójukon kifejtették: ezzel a gesztussal is a választási részvétel fontosságára kívánták felhívni a figyelmet, illetve arra buzdítják a magyar állampolgárságot szerzett erdélyi magyarokat, hogy időben regisztráljanak, ne hagyják az utolsó percre a dolgot.
Soós Sándor elmondta, nagyon egyszerű kitölteni a regisztrációs űrlapot: alig négy-öt sorba kell az alapvető adatokat beírni. Hozzáfűzte: november 1-től már a világhálón is lehet regisztrálni. „Arra buzdítunk mi is mindenkit, hogy minél hamarabb tegye meg ez a lépést, mert igaz ugyan, hogy a választások előtt 15 nappal még lehet regisztrálni, de akkor már nem biztos, hogy még időben felveszik a magyarországi hatóságok a választási névjegyzékebe" – nyilatkozta Soós Sándor. Hangsúlyozta: a jövő évi magyarországi választásokon a részvétel a fontos, hogy mindenki a lelkiismeretének megfelelően élhessen állampolgári jogával.
Csomortányi István is a minél korábban megejtett regisztráció fontosságát hangsúlyozta, hiszen ezzel a lépéssel a magyarországi hatóságok munkáját is lényegesen megkönnyíthetik az erdélyi és partiumi magyarok. A kolozsvári főkonzulátuson egyébként külön ügyfélfogadó ablak várja a jövő évi magyarországi választásokon szavazati jogukkal élni kívánó állampolgárokat. Az ügyintézés a néppárt tisztségviselői által is kipróbált ügyintézés zökkenőmentesen halad.
„A mi legfontosabb feladatunk, hogy informáljuk az embereket a lehetőségekről, ezért az ügyfélfogadó szerveinknél információs anyagot helyeztünk el, illetve a regisztrációs űrlapot is tőlünk meg lehet kapni" – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Magdó János kolozsvári magyar főkonzul Hozzáfűzte: a továbbiakban az állampolgársági esküt tevő külhoni magyar állampolgárok ebből az alaklomból helyben kitölthetik a regisztrációs űrlapot. A konzultás munkatársai a kitöltött űrlapot Budapestre, a Nemzeti Választási Irodához továbbítják.
A főkonzul ugyanakkor hozzáfűzte, akkor sincs semmi gond, ha valakinek a regisztrációját formai okok miatt nem fogadják el, hiszen közlik, hogy mely hiányosságokat kell pótolni. A kitöltött regisztrációs űrlapot postán is be lehet küldeni. Egyébként Csíkszeredában, a magyar főkonzulátus helyi, Gál Sándor utca 6. szám alatti székhelyén szintén az elsők között regisztrált Tiboldi László, az EMNT csíkszéki elnöke és székelyföldi honosítási koordinátora, valamint György László, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke. Az eseményt megelőzően a sajtó képviselőinek hangsúlyozták: a két szervezet fontosnak tartja a szavazati joggal való élést, viszont ahhoz elengedhetetlen az előzetes regisztráció.
Fidesz: kizárt az érdemi visszaélés a voksolás során
A választási eljárási törvényben rögzített biztonsági garanciák kizárják az olyan választási csalásokat, amelyek érdemben befolyásolhatnák a szavazás eredményét – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője Budapesten. Gulyás Gergely emlékeztetett: az Alkotmánybíróság januári döntésével egyértelművé tette, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok esetén a regisztráció elengedhetetlen feltétele a választójog gyakorlásának. Eegyúttal méltánytalannak, igazságtalannak és valótlan állításoktól hemzsegőnek nevezte azt a vitát, amely a határon túli magyarokra vonatkozó választási eljárási szabályokról szól, mert – mint mondta – semmi ok nincs arra, hogy bárki a visszaélés lehetőségével riogasson. Kitért arra is, szerinte abban minden politikai szereplőnek egyet kell értenie, hogy a határon túli magyarság választási részvétele kizárólag levélben szavazással bonyolítható le. A Fidesz arra biztatja a határon túli magyarokat, hogy vegyenek részt a magyar közügyekről szóló döntésben – mondta. Szólt arról is, hogy óriási eredménynek tartaná, ha a határon túli magyar állampolgárok 50 százalék körüli arányban – nagyságrendileg kétszázezren – vennének részt a voksoláson. Ám így is mindössze kettő, legfeljebb három mandátum dőlne el az ő szavazataikkal.
Krónika (Kolozsvár)2013. augusztus 2.
Sepsiszentgyörgy az evangélikus világ közepe
Ezekben a napokban közel háromszáz középiskolás diák és egyetemista részvételével zajlik Sepsiszentgyörgyön az első alkalommal megszervezett Köz-Ép-Pont nevet viselő Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozó, amelynek mottója: Értékes vagy! A csütörtök este szervezett ünnepi istentiszteleten Fejér Olivér kolozsvári evangélikus diakónus azt vezette le, igencsak szemléletes módon, hogy Isten az, aki értékessé tett minket.
A diakónus, hűen az ifjúsági találkozó laza hangulatához, a fiatalok bevonásával, színes lapok segítségével szemléltette: a szeretet és az ember értékesebb a nyaraláshoz, iPhone-hoz, vagy saját tulajdonú házhoz viszonyítva. Ezt követően „összerakta” kémiailag az embert, megmutatta: teljesen értéktelen anyag lesz belőle.
„Amikor összekuszálódik az élet, tudnunk kell, hogy megváltottak, hogy nem vagyunk egyedül, hogy van gazdánk; az tesz értékessé, hogy Krisztust gazdánkká fogadtuk”, fogalmazott Fejér Olivér. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke köszöntőbeszédében kihangsúlyozta, az evangélikusoknak ma a világ közepe Sepsiszentgyörgy. A rendezvény neve a „Köz-ép-pont” maga az élő Isten, induljunk el a szélekről Isten felé, találkozzunk a középpontban, buzdította a fiatalokat a püspök. Mint mondta, legyen kikapcsolódás, szórakozás, közösségépítés, buli, de legyen kibontakoztatása az Istentől kapott értékeknek is.
Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint a találkozó kiváló alkalom, hogy jobban megismerjük egymást, hogy lebontsuk a falakat. Ilyen céllal is indította a magyar kormány a külhoni tanulmányi kirándulási programjait. Az államtitkár ugyanakkor arra intette a diákokat, tűzön-vízen tartsanak ki anyanyelvük és a szimbólumhasználat joga mellett, mert csak így maradhatnak meg, ebben a küzdelemben számíthatnak a magyar állam támogatására.
Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy bármennyire is különbözzünk, abban egyformák vagyunk, hogy magyarok vagyunk. Azt szeretnénk, hogy jó legyen Sepsiszentgyörgyön élni, mert akkor a vendégek is jól érzik magukat és szeretettel térnek vissza hozzánk – hangsúlyozta köszöntőjében Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, aki elmondta, hogy Sepsiszentgyörgy kivívta Székelyföld Kulturális Fővárosa címet és megpályázzák Székelyföld nevében az Európa Kulturális Főváros címet. Az alpolgármester a hit közösségmegtartó szerepét és a rendezvény vallásosságát méltatva, úgy fogalmazott: ilyenkor a Jóisten is jobban figyel ránk Székelyföldön.
A csütörtöki találkozó Equinox koncerttel és bulival folytatódott. Vasárnapig fellép még Bertóti Johanna, a Százlábú Néptánccsoport, a Mácsafej zenekar és a Szélrózsa Band, a Szomszédnéni Produkciós Iroda és a Slam poetry erdélyi képviselői. Az előadások és esti koncertek a Székely Mikó Kollégiumban zajlanak.
Kovács Zsolt
maszol.ro2013. augusztus 2.
Demény Péter: Dialógus a besúgókról
Olvastad ennek a Bottoninak a cikkét?
Már ahogy kérdezed, az az érzésem, hogy nem szereted.
Nem kell én szeressem, sem utáljam, elvégre történész, nem író.
A hangsúlyodban mégis több az utálat, mint a szeretet.
Olvastad vagy nem olvastad???
Olvastam, sajnos.
No látod, te sem szereted!
Én a helyzetet nem szeretem, mármint azt a helyzetet, amelyet bemutat, amelyről beszél. Egy perverz rendszer mindent kihasznált, hogy minél több embert tönkretegyen valamiféle megígért, univerzális boldogság jegyében, s ennek a szégyentelenségnek áldozatai lesznek. Bottoni nem tehet arról, hogy ez a rendszer ilyen volt, és történészként nem is lehet egyéb a dolga, mint hogy bemutassa az adatokat, felvázolja a tényeket, hogy visszafogja a benne is meglévő szubjektivitást.
Azért annak örülök, hogy te is áldozatnak tartod azokat, akiket mások könnyedén lebesúgóznak.
Az a rettenetes, hogy az áldozatoknak megvoltak a maguk áldozatai.
Már akinek. Akadt, aki közölte a barátaival, hogy jelentéseket kell készítenie róluk. És olyan is, aki valóságos dicshimnuszokban tört ki, amikor a jelentéseit írta.
Igen. Mégsem volt, nem lehetett „ártatlan” jelentés – a Szekuritáté mindent fel és ki tudott használni. De természetesen nem mindegy, hogy valakit hogyan, miért zsaroltak, hogyan reagált ő erre a zsarolásra, és – szomorúan mondom –, hogy egyáltalán kellett-e zsarolni.
Ilyen ember nem sok szaladgál a világban, én egyetlenegyről tudok. Mármint olyanról, akit zsarolni sem kellett.
A rendszer tehát nagyon perverz, és ezen belül a kisebbségé még talán perverzebb. Az egész erdélyi magyarság elhiteti magával, hogy áldozat; ennélfogva aztán mindenki áldozat, az is, akinek be kell súgnia, és az is, akit besúgtak; mindenki a magyarság érdekében cselekedett, következésképpen mindenki hős volt; ráadásul a román állam teszi ezt velünk, tehát nyugodtan hihetünk abban, hogy tényleg ártatlanok voltunk, vagyunk és leszünk a sifonérban.
Gúnyolódj csak, gúnyolódj. Te soha nem érezted át a magyarság vérzivataros sorsát. Te nem is vagy magyar. Mi lenne, ha Gömböcre gondolnál legalább, műveltkém?!
Gondolok, mert sokan az orrom alá dörgölik. De Gömböcnek nem jelentek meg kötetei, nem töltött be ilyen meg amolyan pozíciókat, és miután megszabadultak a porosz tiszttől, nem öltötte magára a mártírok meggyötört arcát. Ezzel szemben sokan az erdélyi magyarok közül igenis magukra öltötték, és ritka volt az, akiben az önirónia működött.
Szenvedés közben nem lehet önironizálni.
De lehetne visszafogottabbnak lenni utólag. Nem szeretnék abszurd lenni, és olyan dolgokat elvárni, amelyekben reménykedni embertelenség. Mégis gyakran (és egyre gyakrabban) jut eszembe Oidipusz. Mennyi mentsége lehetett volna annak az embernek! Gyerek volt még, amikor elkerült Thébából, semmit sem tudhatott a borzalmas jóslatról. Mégis megszállottan keresi az igazságot, és kegyetlenül végrehajtja önmagán a saját ítéletét.
A mindennapi életben kevés az Oidipusz.
De kedves barátom, hát orálisan minden erdélyi magyar Oidipusz! Mindenki nemcsak a szemét adta a közösségért, hanem a kezét, a lábát, a szívét – amit csak akarsz! Soha semmi másra nem tudott gondolni, csak a közre!
Látod, a verőlegények milyen cinikusak. Az egyik semmit nem bán, a másik káromkodva nekiront a riporternek…
Látom, persze, és kétségtelenül ők az igazi bűnösök, meg a tartótisztek. Én csak azt mondom, az erkölcsi igényességet nem lehet „delegálni”, másnak adományozni, csinálj vele, amit akarsz, édes öregem! Ottlik Iskolájából sem Bébé a legrokonszenvesebb, aki átlátja a rendszer működését, és igyekszik minél varratmentesebben beilleszkedni, hanem Medve, akinek köszönhetően Merényi veszít a rejtélyes hatalmából.
Megölsz ezzel a folytonos irodalmi példálózással…
De azért érted, mit akarok mondani…
maszol.ro2013. augusztus 2.
Mircea Dusa: nem korrekt, hogy minden évben "aberráns dolgokról" beszélnek Tusványoson
Mircea Dusa védelmi miniszter szerint Tőkés László Európai Parlamenti képviselő "retrográd retorikát" használ, továbbá a miniszter nem tartja korrektnek, hogy magyarországi hivatalosságok minden évben "aberráns dolgokról" beszélnek a tusnádfürdői nyári táborban.
A tárcavezető Brassóban nyilatkozott. Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: elsősorban az zavaró, hogy a Tusnádfürdőn minden évben "ugyanazokat a témákat" tűzik napirendre, például az autonómiát, vagy a trianoni békeszerződést.
Dusa szerint nem korrekt, hogy a magyarországi hivatalosságok Romániába jönnek, és "mindenféle aberráns" dolgokról beszélnek. A miniszter bírálta Tőkés Lászlót amiatt, hogy javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek felett.
"Ilyen kijelentéseket száz évvel ezelőtt lehetett hallani, az Osztrák-Magyar Monarchia idején. Nem tartom normálisnak, hogy a 21. században, amikor létezik az európai állampolgárság, ilyen állítások hangozzanak el" – mondta Dusa.
A miniszter szerint a nemzeti kisebbségek számára példaértékűen kell biztosítani a jogaikat, ahogyan azt Románia teszi. Hozzátette, a demokrácia azt jelenti, hogy a szabadságjogok mellett a román törvényeket is tiszteletben kell tartani. (mti)
Transindex.ro2013. augusztus 3.
Nem kell feltalálni a spanyolviaszt (Beszélgetés Andrea Carteny történésszel)
Románia régiósításáról, Erdély, Székelyföld autonómiájának esélyeiről
Tusnádfürdőn a régiósításról tartott előadást Andrea Carteny olasz történész, Kelet-Európa-történetkutató, a római Sapienza Egyetem oktatója. Már ott kiderült, igen jó ismerője a térségnek, tanulmányai során nemcsak a két nép történelmét, de mindkét nemzet nacionalizmusát is tanulmányozta, figyelemre méltóak személyes romániai tapasztalatai. Rendkívüli empátiával viszonyul a kisebbségben élő nemzeti közösségekhez, s mivel jó ismerője az európai helyzetnek, meglátásai nemcsak érdekesek, de tanulságosak is. Kíváncsiak voltunk, hogyan látja egy „kívülálló”, román vagy magyar elfogultságoktól mentesen, Erdély, Székelyföld helyzetét, esélyeit.
Olasz csendőrök Románia védelmében
– Miért kezdett el történészként ezzel a térséggel foglalkozni, mi keltette fel érdeklődését a román és a magyar történelem iránt?
– Nagyon érdekesnek tűntek nekem annak körülményei, ahogy megélte ez a két nép a kommunizmus bukását. Ennek okán kezdtem érdeklődni Olaszországban a kisebbségek helyzetéről, de nálunk nem nagyon volt ilyen probléma. Keleten, Isztriában megoldották a kérdést, nagyon kis közösség él már ott, és nekik kulturális autonómiájuk van, a közigazgatásban is használhatják anyanyelvüket. Azt is tudtam, hogy Koszovó függetlenedése után Európában Magyarország maradt az egyetlen ország, amely esetében még nem rendeződött kisebbségbe szakadt nemzetrészeinek helyzete. Amikor elkezdtem az egyetemet, erről érdeklődtem Antonello Biagini professzoromtól, akivel ma is együttműködöm. Tartott néhány kurzust Magyarország és Románia történelméről, és ezek középpontjában Erdély helyzete állt. Szerepet játszott választásomban egy eset, mely egyetemista koromban, valamikor a 90-es évek közepén történt. Antonello Biagini meghívta a római egyetemre egy előadásra Eördögh István szegedi magyar történészt, hogy mutassa be az erdélyi román terjeszkedésről írott könyvét. Egy nappal a tervezett előadás előtt Biagini professzort felhívták az olasz külügyminisztériumból, és azt kérték, ne tartsák meg erről a vitatott témáról az előadást, Olaszország Romániával baráti kapcsolatokat ápol, és Bukarestből is telefonáltak, hogy ez nem lenne helyes. A professzor erre azt válaszolta: ez egy történelemtudományi szempontból megalapozott könyv, ismeri a szerzőt, az egyetem pedig szabad intézmény mindaddig, amíg nem vonják rendőrségi ellenőrzés alá. Ha akár a minisztérium, akár a román kollégák el akarják mondani érveiket, nyitottak, megtehetik. Másnap erre a találkozóra sor kerül. S valóban, következő nap rengetegen összegyűltek az előadásra, a terem egy részét megtöltötték a rendőrök, féltek attól, hogy magyar–román összetűzésre kerülhet sor. De nem történt semmi, mindenki nagyon nyugodt volt, az olasz diákok pedig nagy érdeklődéssel követték az első világháborúról és következményeiről szóló előadást. Ezután kezdtem el magyarul tanulni, mert belülről akartam látni a dolgokat, azt akartam, a nyelv se legyen akadály.
Kolozsvár sorsára jut Marosvásárhely
– Előbb magyarul tanult meg, majd, amikor eljött Romániába, itt megtanult románul is?
– Amikor Kolozsvárra ékeztem, elég jól tudtam magyarul, de aztán néhány hét alatt átváltottam a románra, „asszimilálódtam” a románok között. Kolozsváron töltöttem a doktorátusi időm felét az Olasz–román Történelemtudományi Intézetben, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, és megéltem valamelyest, milyen kisebbséginek lenni, hiszen amikor ideértem, csak magyarul tudtam. Számomra is furcsa volt ez a helyzet. Olasz voltam ugyan, de azt a Kolozsvárt, amelyről a könyvekben olvastam, nem találtam. Amikor megérkeztem, egy román várost találtam, érzékelhető volt a magyar és német történelmi jelenlét, most is élnek magyarok, de alig láthatóak. Az utcákon, üzleteken a feliratok román nyelvűek, s nagyon kell keresnem, hogy valahol magyarul válaszoljanak nekem. Marosvásárhelyen még megtörténik, hogy mindkét nyelven köszöntenek egy üzletben, de ha kicsit játszanak még a demográfiával, néhány év múlva nemzetiségi szempontból Marosvásárhely jobban fog hasonlítani Kolozsvárra, mint Csíkszeredára. Vannak ugyan a magyaroknak bizonyos jogaik, de én Olaszországban Dél-Tirolban és Szicíliában is azt láttam, nagyon fontos, hogy legyenek kisebbségvédelmi intézmények. Marosvásárhelyen nincs ilyesmi, és gyakorlatilag már elrománosították. Máris kilóg a többségében magyar, székelyföldi városok közül.
Követni Európa példáját
– Tehát az identitás megőrzéséhez szükség lenne intézményekre?
– Ez alapdolog. Minden európai mentalitású országban vannak területi, közösségi intézmények. A kétnyelvű feliratok nem elegendőek. Elsődlegesek, de azonkívül, hogy minden szinten megvan a kétnyelvűség, szükséges a helyi, megyei intézmények jelenléte, és a regionálisoké is, ha a régiókat több megye alkotja. Ez a modell sok helyen, például Olaszországban is (ahol, igaz, nem működik tökéletesen a korrupció miatt) fontos, hogy az intézmények minél közelebb legyenek az állampolgárokhoz. Romániában gazdasági régiókat akarnak létrehozni, amelyek nem összehasonlíthatóak az európai gyakorlattal, ahol többnyire történelmi, identitásalapon szervezett régiók léteznek. A román kormány most olyan megoldást kínál, amely nem a polgárokat, hanem csak a hatalom érdekeit szolgálja. Ugyanezt tette annak idején Mussolini Olaszországban és Franco Spanyolországban, teljhatalmat akartak, semmibe vették a polgárokat. Pedig a XXI. század Európájában nem szabadna játszani ezzel, nem szabadna megengedni, hogy a különböző országok más játékszabályokat alkalmazzanak. Mert ez azt jelentené, Kelet-Közép-Európa nem egyenlő, csak másodrangú az unióban. Én úgy gondolom, Romániának, Szlovákiának, Magyarországnak ilyen szempontból is normális európai országgá kell válnia, nem különleges megoldásokat keresnie. – Tehát a kisebbségek helyzetét az európai modellek, gyakorlat alapján kellene rendezniük. – Mindenképpen. Létezik a mindenkire érvényes példa, és a felvilágosult jogállamiság szerint ennek mindenkire kellene vonatkoznia. Nagyon fontos lenne, hogy ne csak országos vita legyen a kérdésről, mert országos szinten inkább zsigerből jönnek az érvek és elméletek, illetve fontos lenne a tisztességes, helyes tájékoztatás. Olaszországban például szó sem lehet arról, hogy a jobb- vagy baloldal játszadozzék Dél-Tirollal vagy Szicíliával. Többet hallani Dél-Tirolról, de Olaszországban több régió is létezik, szigetek és szigetecskék is, melyek szerények ugyan, de az autonómiával önbecsülést nyertek. S vannak térségek, amelyeknek igen jelentős a saját identitásuk: például a mindenki által ismert Toscana, Umbria, Lombardia vagy Benneto, ezek egyszerű régiók, nagyon erős identitással, saját intézményrendszerrel.
Határőr népek identitása
– Sokan, sokszor hasonlítják Székelyföldet Dél-Tirolhoz. Hogyan látja ön, valóban létezik ez a párhuzam, nemcsak azért erőltetjük, mert ez szolgálja érdekeinket? Vannak történelmi hasonlóságok is? – Mindkét közösség a hegyekben, a határ mellett élt, itt a Kárpátokban, ott az Alpokban, s mindkét esetben kialakult a civilizáció védelmezőinek értéktudata. A történelem során a centralizációs törekvések ellenére megmaradtak pénzügyi kiváltságaik, mindkét közösségnek sokkal erősebb az indentitástudata, mint a környezetükben élőknek. És ez területfüggő is, nem elég csak azt mondani, hogy szabadon megválaszthatják egy közösséghez tartozásunkat, meg kell hogy legyen a szabadságuk a közösség önszervezésére is. Itt, Székelyföldön nagyon fontos a területi, a nyelvi és a vallási kérdés, Dél-Tirolban a vallási is jelentős, de nem ilyen mértékben, hiszen mindenki katolikus. Az ott élő németek és olaszok között megvannak azonban a nyelvi különbségek, és egészen mások a hagyományok, szokások. A XX. századi centralizáció során ezek a térségek elveszítették e kiváltságokat, és most újra szeretnék érvényesíteni. Olaszországban és Spanyolországban a modernebb régiók elismerik ezeket a jogokat. Spanyolországban ott van Navarra (Comunidad Foral de Navarra – a comunidad régiót jelent, a foral a régi jogok elismerését), ez is határon fekszik, a Pireneusokban, a lakosság egy része baszkul beszél, a másik spanyolul, és autonómiával rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy lehetnek egy közösségnek egy adott országban saját jogai, a központi állam elismeri a helyi identitást.
Segíthet Moldova példája
– Jól ismeri a történelmünket és a jelenlegi helyzetet is. Hogy látja, van esélye Székelyföldnek az autonómiára? – Európai és demokratikus szempontból lehetségesnek kell lennie. A demokrácia éppen azt jelenti, hogy lehet róla tárgyalni, és közösen kell megoldani, nem demokrácia az, ahol csak akkor adok neked valamit, ha akarok. Közösen kell meghozni a döntést. Jó lehetőséget teremtene erre, ha ismét megnyitnák a Moldovával való egyesülés kérdését. A románok nem akarnak Székelyföld ügyéről beszélni, mert ők ezt úgymond megoldottnak tekintik. De a másik oldalon számukra nyitott a kérdés. A történelem soha nem ugyanolyan, és soha nem áll meg. Szerintem a román nemzet és Moldova egyesülésének kérdése nyitott, és változás áll be, ha Moldova is EU-taggá válik. Akkor muszáj lesz Transznisztria ügyét rendezni, és ezzel kénytelenek lesznek megnyitni Románia föderalizációjának kérdését. Akkor már nemcsak a 23 millió románról és 1,5 millió magyarról lesz szó, de ott lesz a nagyon erős szláv kisebbség is, háta mögött Oroszországgal, a számukra nyújtott garanciáknak általános érvényűeknek kell lenniük, mindenkire, így a magyarokra is kell vonatkozniuk. Ezt én lehetséges forgatókönyvnek tartom, s amint látom, az itt élő magyarok is számolnak ezzel. Jó lenne, ha elkezdenék a párbeszédet azokkal, akik Moldovában szeretnék az egyesülést Romániával, illetve a Románia határain kívül élő román kisebbségekkel, jó lenne, ha kiterjesztenék, nemzetközivé tennék az ügyet. Jobb, ha tárgyalunk a vitás kérdésekről, még akkor is, ha nem értünk egyet, rosszabb, ha a szőnyeg alá seperjük és nem is beszélünk ezekről, de a konfliktus folyamatosan ott lappang.
– Elkezdett foglalkozni Székelyföld történelmével is. Miért?
– Számomra Székelyföld – akárcsak Baszkföld, Katalónia, Dél-Tirol vagy Elzász (lám, még a nagyon központosított Franciaországban is van etnikai alapú autonómia) – Európa gazdagságát jelenti. Édesapám például Dél-Olaszországból származik, egy olyan régióból, ahol egy kis görög közösség él. Kevesen vannak ugyan, de őrzik nyelvüket, identitásukat, és ez fontos az ott élő olaszok számára is. Ez a sokféleség gazdagítja őket is, és büszkék az ilyen jellegzetességekre. Erdélynek történelmileg megvan ez a sokszínűsége, s eltűnt ugyan majdnem teljesen a szász kisebbség, de jó lenne legalább a települések nevének feliratában tükrözni egykori jelenlétüket. Ez Európa. Ha meg akarjuk őrizni a múltat egy jobb jövőért, el kell ismernünk ezt a sokszínűséget. Ha tagadjuk a múltat, nem leszünk többek, mint egy egyszerű gyarmat.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. augusztus 3.
Dézsi Attila volt prefektus és kormányfőtitkár a menesztési kormányhatározatról
Nem vonulok vissza a közéletből
46 kormányfelügyelőt menesztett csütörtökön a Ponta kormány, köztük Dézsi Attilát is, Hunyad megye egykori prefektusát és volt kormányfőtitkárt, aki 8 éve tartozik a magas rangú állami köztisztviselők kategóriájába.
2005 és 2006 között a Hunyad megyei prefektúra főtitkára, 2006 és 2009 között alprefektus, majd 9 hónapos Kovászna megyei kihelyezés következett kormányfelügyelőként, 2010 januárjában Hunyad megye prefektusaként tért vissza Dévára, ahonnan majdnem két év után, 2011 decemberében távozott Bukarestbe, ahol előbb a Boc-, majd az Ungureanu-kabinetben a kormányfőtitkári tisztséget töltötte be 2012 májusáig. A minapi kormányhatározatról kérdeztük.
– Meglepetésként érte a kormányhatározat?
– Igenis meg nem is. A kormány már július elsején döntött a 63 magas rangú állami köztisztviselő menesztéséről, augusztus elsején 46-ot menesztett is. Meglepő olyan szempontból, hogy Románia jelenlegi prefektusainak és alprefektusainak kb. 70%-a nem jutott el a magas rangú állami köztisztviselői tisztségig, ahogy a törvény előírja, s csak ideiglenes kinevezés alapján töltik be jelenlegi pozícióikat. Hunyad megyében is így van.
– Nem minden prefektus és alprefektus kerül be automatikusan a magas rangú állami köztisztviselői kategóriába?
– Nem, számos továbbképzésen kell részt venni, számos vizsgának kell eleget tenni, hogy oda juthasson az ember. Jómagam is sokat tanultam, sokat vizsgáztam, le is doktoráltam.
– Tudomásom szerint Ön az egyetlen ember Romániába, aki megjárta a közigazgatási ranglétra minden fokát, a prefektúrai főtitkártól, alprefektusi és prefektusi tisztségeken keresztül egészen a kormányfőtitkárig.
– Ez valóban így van, s álszerénység nélkül állíthatom, hogy én vagyok a legképzettebb a magas rangú állami köztisztviselők közül, beleértve az összes jelenlegi és volt prefektusokat és kormányfőtitkárokat. Ilyen körülmények között nemigen érthető, miért válnak meg közigazgatási szakemberektől, akik jelentősen segíthetnének nemcsak adminisztratív téren, hanem fejlesztési projektek elkészítésénél, mindenekelőtt az EU-s projekteknél.
– Talán politikai okok miatt, hiszen többnyire az előző, PDL-RMDSZ kormány által pozíciókba emelt embereket menesztették.
– A döntés hivatalos indokait nem ismerem, a prefektusok, alprefektusok és a magas rangú állami köztisztviselők azonban nem lehetnek párttagok, ezt az EU előcsatlakozási feltételként szabta meg Romániának. Magánvállalkozásuk sem lehet, apolitikus közigazgatási szakembereknek számítanak, akik a mindenkori kormány rendelkezésére kell hogy álljanak, bárhol az országban. Azt azonban lehetetlen nem észrevenni, hogy minden magyart menesztettek, nemcsak engem.
– Vagyis ha a kormány rosszindulatú, az ország másik végébe küldheti, Hunyad megyéből, például, Tulcea, vagy Vaslui megyébe. Ha pedig jóindulatú, akkor saját megyéjében alkalmazza. Apropó, tavaly májusa óta milyen tevékenységet folytatott?
– 2009-ben engem is Kovásznába küldtek 9 hónapig, tavaly óta pedig a Hunyad megyei adminisztratív apparátus monitorizálása és ellenőrzése volt a feladatom, havonta kétszer jelentést küldtem erről a kormánynak. Tekintettel képzettségemre, nekem volt a 63 közül a legnagyobb hatásköröm, kollégáim inkább a megyei katasztrófavédelmi, környezetvédelmi igazgatóságokat, vagy a szállítási hatóságokat felügyelték.
– Milyen lépéseket tervez, esetleg bepereli a kormányt? A mostani kormányhatározat végül is megtöri karrierjüket mindazoknak, akik éppen a magas rangú állami köztisztviselői statútum miatt nem léphettek politikai pályára, nem indulhattak választásokon, és magánvállalkozást sem indíthattak. Hosszú távú államigazgatási karriert választottak, a kormány döntése azonban kerékbe töri, sőt, megélhetés nélkül maradnak.
– Hogy mit teszek ezután, attól függ, hogy a 30 napos felmondási értesítésben mit ajánlanak fel. Ezt alaposan átgondolom, és azután lépek. Akkor majd többet is tudok nyilatkozni a sajtónak. Mindenesetre a megélhetési gondokat meg kell oldanom.
– Ami eddig hátrány volt, most előnnyé válhat, s visszatérhet a politikába. Tavaly ugyanis széles-körben sajnálták, magyarok és románok egyaránt, hogy nem indulhatott a választásokon, s Dévának nem lehetett magyar polgármestere. Visszatér a politikába, az RMDSZ-be?
– Még korai lenne erről a nyilvánosság előtt beszélni. Egyvalami biztos: nem vonulok vissza a magyarság és a megye közéletéből.
– Sok sikert kívánva jövőbeli tervei megvalósításához, köszönöm a beszélgetést.
– Én is köszönöm.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)2013. augusztus 3.
Toró Tibor: Szimbolikus jelentősége van szavazatunknak
Elsősorban szimbolikus jelentősége van a határon túliak szavazatának a magyarországi választásokon – véli ifj. Toró Tibor politológus-szociológus, akit arról kérdeztünk, milyen magatartásra lehet számítani a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyiek részéről a jövő évi megmérettetés alkalmával.
– Egy mandátumhoz körülbelül 75 ezer szavazat kell. Erdélyben, ahol a legnépesebb a szavazati joggal rendelkező friss állampolgárok száma, maximum 100 000 voksra lehet számítani, ami ugyan sokat nem nyom a latba, de most nem is ez a fontos. A választásokon való részvételnek a tétje szimbolikus jelentőségű, nagyon sokat számít majd, hány magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi adja le a voksát. Ha kevés szavazat érkezik Erdélyből, az akár a Fidesz nemzetpolitikájának bukását jelentené, hiszen egyeztetés nélkül döntöttek a szavazati jog kiterjesztése mellett, kitéve ezt a pártot a baloldal támadásainak. Ha például egy mandátumhoz szükséges szavazatszám se jönne össze Erdélyből, az nagy kudarcot jelentene – vélekedett.
A határon túli magyarok csak pártlistákra szavazhatnak, ahova határon túli magyar személyiségek is felkerülhetnek.
– Ez határozottan előnyös lehet – állapította meg Toró –, általuk jobban meg lehet szólítani a határon túli magyarokat, ugyanakkor, ha mandátumot szereznek, legitim módon tudnának beleszólni a határon túli magyar ügyekbe. Persze, azért ennél bonyolultabb a kérdés, hiszen azon határon túli politikusok számára, akik bejutnak az Országgyűlésbe, ez azt is jelentheti, hogy „kiiratkoznak” az erdélyi magyar politikából. A felmérések ugyanakkor arra utalnak, hogy az erdélyi magyarok tájékozódtabbak, jobban figyelnek a magyar politikai eseményekre, mint arra, ami a román belpolitikában zajlik – magyarázta.
Toró lát esélyt arra, hogy határon túli magyar politikusok is szerepeljenek a magyarországi jelöltek között, véleménye szerint a Fidesz részéről mutatkozhat hajlandóság össznemzeti lista állítására. Ez különben logikus lépés lenne ismerve a párt nemzetpolitikáját, vélekedett.
Kérdésünkre, hogy a jövő évi, határon túlra is kiterjedő magyar választási kampány során mire lehet számítani az erdélyi magyar pártoktól, Toró elmondta: meglátása szerint a magyar kormánynak nem érdeke, hogy bárki is a magyar választásokon való részvétel ellen kampányoljon. Úgy véli, a Fidesz azon fog dolgozni, hogy minden határon túli magyar szervezet valamilyen formában támogassa a választásokon való részvételt, hiszen az erdélyi magyar szervezeteknek sem érdeke egy olyan ügy bukása, amely nagy támogatottságnak örvend választóik körében.
– A Fidesz legfontosabb célja, hogy mindenki beálljon – nem feltétlenül mögé, hiszen támogatottságuk nagyon nagy az erdélyi magyarok körében, az itt leadott szavazatok vitathatatlanul őt erősítik. Számára inkább az a fontos, hogy magas legyen a részvétel, a szavazati jog kiterjesztésére vonatkozó döntése ne legyen kikezdhető – mondotta a szakértő.
– Egyelőre nem tisztázott, mikor lesznek a magyarországi választások. Előfordulhat, hogy egybeesnek majd az unió területén egységesen májusban megrendezendő európai parlamenti választásokkal, vagy megelőzik azt. Nem tudjuk azt sem, hogy itt, Erdélyben időközben hogyan alakulnak a dolgok, így egyelőre nem lehet kiszámítani, hogy a két választás közelsége, egybeesése mennyire és milyen kihatással lesz egymásra. Egyelőre nagy kérdés, hogy az EP-választások alkalmával lesz-e közös lista Erdélyben, Tőkés László függetlenként indul, vagy lesz külön néppárti EP-jelölt. Megtörténhet tehát, hogy az erdélyi EP-kampányban téma lesz a magyarországi választás, a Fidesznek pedig nem érdeke, ha ez a téma szembenállást szül. A Fidesznek az az érdeke, hogy nyugodt viszonyok uralkodjanak. Persze, nem a Fidesz dönti el, hogy Erdélyben lesz-e közös lista, vagy sem, erről a vita majd a 2009-es EP-választások és a tavalyi parlamenti választások eredményeinek ismeretében fog zajlani. Tőkésnek 30 százalékos támogatottsága volt 2009-ben, ez valószínűleg csökkent egy kicsit, illetve az RMDSZ alig érte el legutóbb a parlamenti bejutási küszöböt. A függetlenként való indulás azonban jövőre kockázatosabb lenne, hiszen egy mandátumhoz most több szavazat kell, Romániának ugyanis kevesebb mandátum jár az EP-ben – emlékeztetett a szakértő.
Toró Tibor is osztja azok aggodalmát, akik attól tartanak, hogy a regisztráció, a levélben szavazás adatvédelmi szempontból nem biztonságos, bár – nevetett – egyáltalán nem valószínű, hogy a román titkosszolgálat a levéltitok megsértése árán deríti ki azt, hogy kik kaptak magyar állampolgárságot Erdélyben. Toró inkább attól tart, hogy a román posta esetleg szándékosan késleltetni fogja a szavazatokat tartalmazó borítékok továbbítását. Erre a jövőben megoldás az online szavazás lehet. Az olyan módosító javaslatok, „amilyeneket például Bajnai Gordon is vizionált kolozsvári látogatása alkalmával, miszerint csak a konzulátuson lehet szavazni, elképzelhetetlen. Ez annyi, mintha elvennék a határon túliaktól a szavazati jogot” – magyarázta.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)2013. augusztus 3.
A SRI sajtósa a maszol.ro-nak: Ráduly „szekusa” nem a mi emberünk
Nem tud arról a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) sajtóosztályának vezetője, hogy a csíkszeredai polgármester péntek este megkergetett, majd a rendőrség kezére adott egy férfit, aki Ráduly Róbert szerint a titkosszolgálat alkalmazottja.
Marius Bercarut a maszol.ro szombat délután kereste meg azzal a kérdéssel: eljutott-e hozzájuk a hír, hogy a székelyföldi polgármester – állítása szerint – „leplezte” az egyik ügynöküket? A SRI sajtósa kijelentette: még csak nem is hallott a csíkszeredai incidensről. „Valószínűleg azért nem hallottam erről, mert az illető nem a mi alkalmazottunk” – fogalmazott Bercaru.
Lapunk szombaton felhívta telefonon a SRI Hargita megyei igazgatóságának csíkszeredai irodáját is. A bemutatkozni nem óhajtó ügyeletes szintén azt állította: nem tud az incidensről, amelynek híre szombatra az egész várost bejárta.
A román sajtó eddig nem számolt be a történtekről, a Hargita megyei rendőrség pedig szombaton semmilyen hírt nem adott ki az ügyről. A rendőrségi szóvivő szombat délután nem válaszolt a maszol.ro telefonhívásaira.
Ráduly Róbert egyébként szombaton zaklatás címén feljelentést tett a rendőrségen a férfi ellen, aki állítása szerint hetek óta megfigyeli és fényképeket készít róla. A polgármester a szekelyhon.ro-nak elmondta: tudomása szerint a férfi csíkszeredai, és a SRI alkalmazottja.
Maszol.ro2013. augusztus 3.
SORSUNK ALAKÍTÓI MI MAGUNK VAGYUNK – KELEMEN HUNOR SZÖVETSÉGI ELNÖK SZŐDEMETEREN VETT RÉSZT A KÖLCSEY FERENC EMLÉKÜNNEPSÉGEN
MÁÉRT
Idén 24. alkalommal került sor a nemzeti himnuszunk alkotója, Kölcsey Ferenc előtti főhajtásra a költő szülőfalujában, Sződemeteren.
A Szatmárnémeti Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az RMDSZ tasnádi szervezete, a sződemeter református gyülekezet, a sződemeteri önkormányzat és a Tasnádi Ady-Kölcsey Kulturális Egyesület közös szervezésében került sor a sződemeteri Kölcsey-megemlékezésre. Idén Kölcsey halálának 175., valamint a Hymnus megírásának 190. évfordulója jegyében zajlott a Kölcsey-megemlékezés Szatmár megyében.
„Csak annak a nemzetnek van joga a történelmi létre, amely meg tud újulni” – ezzel a Hegel-i idézettel kezdte beszédét Kelemen Hunor szövetségi elnök, a megemlékezés ünnepi szónoka. „1823 meghatározó esztendő volt a magyar nemzet történelmében: akkor született a Himnusz, és ugyanebben az évben született meg Petőfi Sándor, akinek halálára ezelőtt néhány nappal emlékeztünk. 190 évvel ezelőtt Kölcsey tollából megszületik nemzeti imánk, amelyet aztán 1848-ban énekelnek először, hivatalos állami rendezvényen, Budapesten” – idézte fel a jeles eseményt Kelemen Hunor, majd visszatért a beszédnyitó gondolatra.
„Mit jelent ma, a 21. században a történelmi lét, mit jelent a megújulás a Himnusz tükrében? Történelem-filozófiai megközelítésben a Himnuszban az a szemlélet fedezhető fel, hogy a közösség léte eleve elrendeltetett, de az is, hogy teremtő erővel képesek vagyunk sorsunkat irányítani. Kölcsey, ha tehetné, arra bíztatna, hogy higgyünk abban, hogy sorsunkat irányítani tudjuk, előre nézzünk, de lábunkat vessük meg a múlt szilárd talapzatán” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Kifejtette, a Himnusz országhatárok fölötti, összetartó erőként működik a magyar nemzetben, majd felidézte azokat az éveket, amikor nemzeti imánkat nem volt szabad énekelnünk. „1989 előtt itt, Romániában a Himnuszt nem tudtuk szabadon énekelni, de hittünk abban, hogy eljön majd az az idő, amikor ezt megtehetjük. Ma már fel sem tűnik, hogy szabadon léphetjük át az ország határait, de ezelőtt 24 évvel hittünk-e ennek lehetőségében? Magyar közösségünk mindig hitt a közös cselekvés erejében, hiszünk abban, hogy sorsunk alakítóivá kell válnunk, hogy oktatásban, kultúrában, önkormányzatokban szülőföldet építünk, és nem adjuk fel a Kárpát-medencét, nem adjuk fel otthonunkat! Ezt üzeni Kölcsey Himnusza!”.
A sződemeteri református templomkertben tartott megemlékezésen álmosdi, szatmárcsekei, tasnádi, szilágypéri és szilágysomlyói szavalók léptek fel, valamint a tasnádi Maestoso kórus tagjai. Az irodalmi összeállítások és az üdvözlő beszédek után a jelenlevők elhelyezték Kölcsey szobránál a kegyelet koszorúit.
kms.mtva.hu2013. augusztus 3.
Elfogta és feljelentette az őt követő titkosrendőrt a polgármester
Több hete követi és fényképezi egy férfi Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterét, aki péntek este elfogta az illetőt – közölte szombaton a szekelyhon.ro hírportál. A polgármester szerint a férfi titkosrendőr, "egy szekus".
A honlap beszámolója szerint a polgármester testvértelepülések küldötteivel beszélgetett egy szálloda halljában, amikor egy számára már nagyon ismerős "szekus" jelent meg, aki többször lefényképezte. A szekus az egykori kommunista politikai rendőrség, a Securitate nevére utaló pejoratív megnevezése a titkosszolgálati alkalmazottnak.
"Látva ezt, felhívtam vendégeink figyelmét, hogy milyen világban élünk, jönnek a szekusok és fényképeznek. Magyarországi barátaink nem hitték el, azt kérdezték, ez nem szűnt meg a rendszerváltozással? Nem telt el pár perc, újra nyílt a fotocellás ajtó, megjelent ugyanaz a személy, és újból lefényképezett. Ekkor utána szaladtam, és a parkon át a városi piac bejáratáig üldöztem, ahol elesett, én pedig megfogtam, és nem hagytam elszaladni" – idézte a portál a polgármestert.
Ráduly Róbert hozzátette, ugyanez az ember nemrég Csomortánban, a Kárpátok Őre emlékműavatón, az idei Ezer Székely Leány Napján és péntek délután, a zászlófelvonásnál is folyamatosan fotózta őt.
A polgármester hívta a közelben járőröző rendőröket, akik az egyik rendőrségi autóba ültették a férfit. Egy újságírói kérdésre, hogy hol dolgozik, a férfi nem volt hajlandó válaszolni, mindössze annyit mondott románul, hogy nem akar megjelenni egyetlen sajtótermékben sem – írta a honlap, hozzátéve, hogy a rendőrség nem közölt semmit az illető személyazonosságával kapcsolatban.
Az MTI megkeresésére szombaton Ráduly Róbert azt mondta, hogy nem tud új elemeket hozzáfűzni a honlapon leírt történethez. A Hargita megyei rendőrség szóvivője nem válaszolt az MTI hívásaira.
Korodi Attila parlamenti képviselő (RMDSZ) egy közösségi portálon azt írta, hogy rögtön az eset után maga is a helyszínre ment. "Szomorú volt látni, ahogy egy láthatatlan intézmény emberei a társuk támogatására összecsődültek és egész éjszaka fitogtatták hatalmukat. A polgármester feljelentést tett. Ezt nem lehet már eltussolni" – írta bejegyzésében a parlamenti képviselő.
Népszava2013. augusztus 4.
Magyar Napok a Fekete-Körös völgyében
Szeptember 6–8. között Magyar Napokat szervez a Bihar megyei RMDSZ három Fekete-Körös völgyi településen. A programsorozatról múlt pénteken számoltak be a szövetség váradi székházában.
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke tudatta, hogy szeptember 6-án, pénteken Belényesújlakon hagyományőrző napot tartanak, egy nappal később, szombaton Köröstárkányban családnapi rendezvények és majális lesz, míg vasárnap Belényesen egyházi jellegű rendezvényekre kerül sor, majd egy színházi gála zárja a programsorozatot. Szabó Ödön kiemelte, hogy hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a Fekete-Körös Völgyi Napokat. Mint mondta, már egyeztettek a történelmi egyházakkal, civil szervezetekkel, helybeli képviseletekkel, és a tervek szerint jövőre más Fekete-Körös völgyi településeken kerül megrendezésre a program. A Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokat alapvetően Kisnyégerfalva, Köröstárkány, Várasfenes, Jánosfalva, Belényessonkolyos, Belényesújlak, Magyarremete és Belényes magyar közösségei számára szervezik meg.
Felajánlások
Szabó Ödön felhívta a figyelmet arra, hogy az idei rendezvénysorozat programjainak többségét felajánlásokból szervezik meg, ezért továbbra is várják művészeti, néptánccsoportok stb., helyi szervezők jelentkezését, amelyek különböző programokat bonyolítanának le a Magyar Napok keretében. Szabó Ödön hangsúlyozta, hogy ezekért a programokért nem tudnak fizetni, de így is nagyon pozitív volt a hozzáállás, máris több szervezet jelentkezett, hogy programot szervezne a három helyszín valamelyikén. A Magyar Napokon eseményt lebonyolítani kívánó programszervezők a Bihar megyei RMDSZ nagyváradi titkárságán jelentkezhetnek.
Petőfi-szobor
Szabó Ödön bejelentette, hogy Belényesben a református templom előtti kis téren Petőfi Sándor mellszobrát kívánják kihelyezni. A szobor Deák Árpád munkája lesz. Szabó Ödön elmondta, azt szeretnék, ha szeptember 8-ra elkészülne a szobor, amit már akkor meg tudnának mutatni a helybelieknek, és hivatalosan jövő év március 15-én avatnák fel. Grim András, a Bihar megyei RMDSZ szórványügyi alelnöke elmondta, hogy a Fekete-Körös Völgyi Magyar Napok keretében osztják majd ki a Zsiskú János Szórványdíjat is, melyet minden évben egy személy vagy egy közösség kap meg. Az RMDSZ megyei választmányának szórványügyi bizottsága dönti majd el, ki kapja a szórványdíjat.
Pap István
erdon.ro2013. augusztus 4.
Csángó Fesztivál kezdődik Jászberényben
Összesen mintegy 50 kulturális esemény, kereken 700 hazai és külföldi zenés-táncos közreműködő, 20 zenekar, valamint 20 hagyományőrző csapat fellépése szerepel a kedden kezdődő Csángó Fesztivál programjában.
Az egymást váltó népzenei koncertek és folklórműsorok gazdag kínálatát a hazai fellépők mellett panamai, indonéz, török, lengyel és grúz együttes vendégjátéka is színesíti. A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye pedig csütörtökön lesz, amikor Lélekképek címmel a 25 éves Csík Zenekar és Presser Gábor közösen ad koncertet – mondta el Láng D. István, a fesztivál sajtófelelőse az MTI-nek.
A nyitó napon Nagyszüleink hagyatéka címmel jászsági szokásokból és táncokból ad ízelítőt a Jászberényi Hagyományőrző Együttes, majd a Csángó Fesztivál zászlajának ünnepélyes felvonásával kezdetét veszi a látványos és szórakoztató kavalkád. A vasárnapig tartó fesztivál további napjain fellép többek között a BaHoRka énekegyüttes, a Zagyva Banda és a Besh O drom, láthatók és hallhatók majd a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő kategóriagyőztesei, valamint a rendezvény főszervezője, a Jászság Népi Együttes is.
A gyerek- és családi programok mellett moldvai, gyimesi, erdélyi, felvidéki hagyományőrzők, pálinka- és bormustra, szentmise, gasztronómiai különlegességek és tűzijáték várja a városlakókat és a Jászság központi településére látogatókat. A Csángó Fesztivál főszereplői a moldvai, gyimesi csángók, akik Somoskáról és Klézséről, Lészpedről, Bogdánfalváról, Trunkról, valamint Gyimesbükkről érkeznek. Az erdélyi, felvidéki, magyarországi csángók autentikus táncait, énekeit bemutató hagyományőrzők pedig olyan kistelepülésekről jönnek, mint Méra, Györgyfalva, Balázstelke, Magyarsülye, SzéPKEnyerűszentmárton, Magyarpalatka, Szásznagyvesszős, Nyárádselye, Magyarborzás, Ördöngősfüzes, Mezőkölpény, Nagyecsed, Magyarbőd.
A rendezvény hagyományos programelemeként szombaton a hetedik magyar-magyar konferenciát tartják, amelynek részvevői ezúttal a székely magyarság múltjával, jelenével és jövőjével foglalkoznak.
Ugyancsak a fesztivál kísérőprogramja a Jászság Népi Együttes megújult székházában vasárnap kezdődő nemzetközi táncház- és zenésztábor, amelynek táncos kedvű lakói magyarbődi, bonchidai és bálványoscsabai táncokat tanulhatnak, míg kezdő és haladó zenészei Bonchida, Magyarpalatka, Vajdaszentivány és Kalotaszeg zenei világával ismerkedhetnek. Az első Csángó Fesztivált 1991-ben rendezték Jászberényben.
Hirado.hu2013. augusztus 4.
Magyar-magyar kapcsolatokat építenek Bánságban
Második alkalommal találkoztak a szerbiai és a romániai Bánság magyar közösségeinek képviselői vasárnap a szerbiai Csóka községhez tartozó Hódegyházán. A falunapok keretén belül szervezett megbeszélésen közel húsz település képviseltette magát.
A házigazda szerepét ezúttal Balázs Ferenc, Csóka község polgármestere és Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség elnöke látta el, míg Temes megyei RMDSZ képviseletében a találkozón részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Marossy Zoltán, a program ötletgazdája, valamint jelen volt Tanács Gábor, a magyarországi Bordány község polgármestere.
A Temes megyei RMDSZ által kezdeményezett program keretében először júniusban, a Temes megyei Buziásfürdőn találkoztak a román-szerb határ két oldalán levő bánsági magyar közösségek képviselői. A kapcsolat létrehozása után a második találkozó hangsúlyosan a testvér-települési párok kialakításáról, valamint a közös programok tartalmi és formai részeiről szólt. A két találkozó közötti előrelépésekről és fejleményekről Marossy Zoltán, volt kormányfelügyelő tájékoztatta a résztvevőket, majd a jelen levő települések beszámoltak a közösen kialakított elképzelésekről és vázolták együttműködéseik tervezett lépéseit.
A megbeszélésen Molnár Zsolt parlamenti képviselő ismételten felhívta a figyelmet az Európai Unió adta lehetőségekre: „meg kell ismernünk a modern Európa játékszabályait és ezek mentén kell kialakítanunk a határon átívelő magyar-magyar kapcsolatokat.” A képviselő hozzátette, hogy magyar összefogás által hárompólusú kapcsolatokat is ki lehet alakítani, melyek tovább mélyítenék a magyar összetartozást és identitást a régióban. Ilyen például a Bordány-Csóka-Detta hármas testvér-települési kapcsolat, amely több éve működik. Molnár ugyanakkor arra tett javaslatot, hogy a következő találkozón már a közös ötletek kivitelezéséről, valamint a szükséges finanszírozási források feltárásáról tanácskozzanak a felek.
Maszol.ro2013. augusztus 4.
Winkler Gyula: a nyomtatott magyar szó pótolhatatlan a szórványban
Az Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében megjelenő magyar nyelvű polgári napilap, a Nyugati jelen idén A sajtó szerepe identitásunk megőrzésében címmel szervezte meg szombaton a 2013-as sajtónapot. Az aradi Jelen Házban tartott megnyitón beszédet mondott Böszörményi Zoltán, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ Arad megyei elnöke és Winkler Gyula EP-képviselő.
"Nemcsak a szórvány, a Bánság és a Körösök vidéke számára fontos a magyar nyelvű napilap tevékenysége, hanem európai jelentőségű is – kezdte köszöntőbeszédét Winkler Gyula, méltatva a Nyugati jelen regionális jelentőségét, identitásmegőrző szerepét, majd hozzátette, ez abból is kiderül, hogy az RMDSZ a Dél-tiroli Néppárttal és a FUEN-nel közösen kialakított, kisebbségi tematikájú Európai Polgári Kezdeményezés egyik nagyon fontos célkitűzése éppen a kisebbségi sajtótermékek támogatására, pozitív diszkrimináció biztosítására irányul". A következő hetekben várják az Európai Bizottság válaszát a kezdeményezésre. "Reményeink szerint ősszel beindulhat az egy millió aláírás összegyűjtése, amely nyomatékosítani fogja az európai kisebbségek azon igényét, hogy az őshonos nemzeti közösségek részesüljenek megfelelő szintű európai odafigyelésben” – mondta Winkler Gyula.
A nyomtatott magyar szónak el kell jutnia minden magyar családhoz a szórványban is, és bár fontosak az online publikációk, hiszen a modern kommunikációs eszközök mindenütt teret nyertek, azzal is tisztában kell lennünk, hogy a szórványközösségekben a nyomtatott sajtótermékeket nem lehet pótolni – hívta fel a figyelmet Winkler. A konferencia szakmai előadásokkal és a részvevők hozzászólásaival folytatódott.
Az Alföld című napilap első számának 1861. augusztus 1-jei megjelenése 140. évfordulója alkalmából került első alkalommal megrendezésre az Aradi magyar sajtó napja. Ezt azóta minden évben megszervezik a Jelen Házban.
Maszol.ro2013. augusztus 4.
24. TUSVÁNYOS
Tudatlanok az erdélyiek csángóügyben: „ha román vagy, menj haza”
Erdély nélkül a csángókérdést megoldani nem lehet – hangzott el az oktatási programról szervezett beszélgetésen.
A csángó kérdés “mérhetetlen összetettségét és bonyolultságát” villantotta fel a 24. Tusványoson A moldvai magyar oktatás helyzete és jövője című beszélgetés, amelynek konklúziója az volt, javítanivaló lenne a kérdéshez való hozzáálláson, Magyarországon a talán túlzó elvárások, Erdélyben pedig a széleskörű társadalmi közömbösség szorulna újragondolásra. Egymásra kellene találni, Erdély nélkül a csángókérdést megoldani nem lehet – vonta le a következtetést Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke.
Minden csángó embert, aki vissza akar térni a magyar kultúrához, segíteni kell – emlékezett vissza volt tanára tanácsára Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) tiszteletbeli elnöke. 2001-2005 között az RMPSZ vállalta a felelősséget a moldvai magyar csángó oktatási programért a magyar állammal szemben, annak képviselői kérésére, egészen addig, amíg az oktatási program akkori vezetője, Hegyeli Attila és társai létre nem hozták a keresztszülő programot – idézte fel a kezdeteket Lászlófy a 24. Tusványoson szervezett kerekasztalon.
Akkor RMPSZ-elnökként úgy érezte, ez már túlságosan szerteágazó számukra, és közös megegyezéssel a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) vette át a koordinációt. Ez 2011-ig tartott, amikor szintén a magyar kormány felkérésére az RMPSZ-nek ismét át kellett vennie a program irányítását. Lehetőségeink szerint igyekeztünk az elmúlt tanévet úgy szervezni, hogy a 48 alkalmazott a 2190 gyermek oktatását biztosíthassa, iskolában közülük 1006-an, iskolán kívül pedig 1329-en – mondta Lászlófy. Szerinte a Hegyeli Attila nevével fémjelzett korszaknak az volt a nagy és jelentős eredménye, hogy
meghonosodott, elismertté vált a program,
„utat tört”, megkezdődött az oktatási program iskolába történő „bevonulása”. Mi ezt az utat akartuk tovább folytatni, és hisszük, a jövőt az jelentené, ha minden magyar csángó gyerek iskolai szinten, hivatalosan tanulhatna magyarul, illetve léteznének olyan középiskolák, amilyen volt az ötvenes években Bákóban, ahol folytathatnák magyar nyelvű tanulásukat – fejtette ki. Az iskolán kívüli oktatásnak a hagyományok megőrzésére, az archaikus nyelvre kellene fókuszálnia, az iskolai oktatásban pedig arra összpontosítanának, hogy segítsenek a pedagógusoknak, hogy ezt a nehéz feladatot minél jobb körülmények között betölthessék – tette hozzá.
Az erdélyi magyar közvéleményben elterjedt az a nézet, hogy a moldvai csángók asszimilációja már annyira előrehaladott, hogy nem érdemes a kérdéssel foglalkozni, míg Magyarországon viszont talán túlságosan is idealizált kép él a csángókról, és többek között emiatt tesznek erőfeszítéseket az ügyben – vetette fel Diószegi László moderátori minőségében.
Ferencz Éva, Külsőrekecsinben tanító kézdivásárhelyi pedagógus még féléve azt válaszolta volna erre, hogy az erdélyiek nagy része a munkaerőt látja a csángókban, akik a betakarításban segítenek, illetve egy plusz érdekességet Csángóföldben, ahová el lehet vinni a távolról érkező rokonokat, barátokat. Erdélyben is jellemző, hogy egy mitikus, archaikus világnak tekintik a Csángóföldet, amiért valamilyen szinten felelősséggel is tartozunk meg nem is, vagy éppen úgy tekintik a csángókat, hogy nekik is van egy sorsuk, oldják meg.
Ezen sokat a szervezetek sem tudnak változtatni, például furcsa, hogy a keresztszülő programot Erdélyben kevesen támogatják, pedig vannak tehetős emberek, talán áldoznának is erre a célra, de lehet, egyszerűen nem tudják, talán mert
a program PR-tevékenysége inkább Magyarországot célozta
– vélte a pedagógus. Diószegi hozzátette, Magyarországon a keresztszülői szerepet vállaló személyek nagy része nem mondható tehetősnek, sok köztük a nyugdíjas ember.
Márton Attila, a csángó oktatási program koordinátora erdélyiként már Csángóföldön telepedett le, 2002 őszén érkezett Lészpedre székelyföldiként. Úgy látták az elején, az a feladat, hogy ugyanúgy meg kell tanítani magyarul írni-olvasni a csángó gyerekeket is, mintha Székelyföldön lennének, de ráébredtek, sokkal többről van szó, nagy hangsúlyt kell fektetni a hagyományápolásra, vissza kell tanítani azt a kincset, ami megvan a néprajzi gyűjteményekben, könyvekben, az élő archaikus nyelvjárást megőrizve.
Valóban úgy tűnik, a székelyek túl sokat nem mozdítanak a csángó oktatási program ügyében, de ha közelebbről megnézzük, egy székelyföldi pedagógus tehet a legtöbbet a programban, tekintettel arra, hogy vidéken, falun sok régies kifejezés él még a Székelyföldön, amit Csángóföldön újra felfedezhetnek – vélte. Ezek a pedagógusok beszélik a román nyelvet olyan szinten, hogy a beépített szavakat azonnal ki tudják szűrni, és ha sikerül az iskolába bevezetni a magyar oktatást, sikerrel helytállnak a román tannyelvű intézményben is. Egyfajta „átmenetet” képeznek az „archaikus magyarok” és a magyarországiak között.
Ferencz Gabriella, aki a Csíkszeredában továbbtanuló csángó diákok kollégiumát vezeti, elmondta, az a tapasztalata, a székely közösség elég elutasító a csángó diákokkal.
Minden székely családban van egy elképzelés, hogy kik a csángók, miért élnek ott, ahol élnek, sok a téves információ, hallott már olyant is, hogy „míg mi álltuk a sarat, ők a könnyebb utat választották és elfutottak”. Kevés székely megy el megézni, hogyan élnek azok a magyarok, akiknek ősei a madéfalvi veszedelemkor vagy még hamarabb kerültek Moldvába, és hogy élték meg az elmúlt évszázadokat.
Sajnos az iskolában a tanárok is gyakran hangot adnak ennek az ellenszenvnek, addig, amíg nem ismerik meg a diákokat, volt olyan is, hogy a tanár felállította a diákot és azt mondta neki, „ha román vagy, menj haza”. Ez mind annak tudható be, hogy nem ismerik a történelmet, nem néznek utána. Gyakran szervezünk rendezvényeket, elvisszük a tanárokat a bentlakásba, ahol a gyerekek megmutathatják a kultúrájukat, hallhatják, hogyan beszélgetnek egymás közt a gyerekek csángó dialektusban, amit elhallgatnak az iskolában; kommunikációval ezen a fajta ellenérzésen lehetne változtatni – fejtette ki Ferencz Gabriella.
Ahogy Márton Áron is tanította, emberként kell a csángókhoz is közeledni, mint bármilyen más magyarhoz vagy más nemzetiségűhez, a tudatlanság és a rosszul tájékozottság okozza azt, hogy sokan tévesen ítélik meg még mindig a csángókat – vélte Lászlófy. Ez ellen tehetünk mi is, ha nem miszticizáljuk a kérdést, ha nem „megváltani” akarjuk őket, mert ez csak árthat – tette hozzá. Alázat és szolgálat a két kulcsszó, aki ezeket nem ismeri, az ne menjen se Csángóföldre, se máshova oktatni – szögezte le. Lehetséges a csángó gyerekeknek is, hogy tökéletesen beilleszkedjenek egy székelyföldi oktatási intézménybe, és mire elvégzik, egyeseknél semmilyen nyelvi vagy más különbséget, hátrányt nem lehet észlelni – vélte.
2012-ben az MCSMSZ a programot átadta az RMPSZ-nek, sok híresztelés volt akkor, hogy milyen a csángó oktatási program – mi a valóság? – kérdezte Diószegi Márton Attilától.
Nem azon áll vagy bukik a program, hogy ki irányítja
– válaszolt a koordinátor. Nyilván, sokkal jobb nekünk, ha egy szakmailag felkészült, szakmai hátteret biztosító szervezet koordinálja a programot, de igazából a moldvai oktatókon áll vagy bukik az oktatás sikere, akik minden nap a faluban következetesen elvégzi a munkáját, nap mint nap tudatosítják a gyerekekben, hogy jó magyarul beszélni, érdemes, van jövő ebben, tudnak úgy is érvényesülni, és igazából megduplázódik az esélyük – tette hozzá.
Az utóbbi másfél évet értékelve azt mondta, sikerült javítani azon, hogy tudják a pontos gyereklétszámot, nemcsak körülbelülit, minden gyerek be van iratkozva, érzi ennek a súlyát. Ez papírmunka, de fontos, hogy a gyerek is érezze, ez komoly dolog, nemcsak bemegyünk délután a játszóházba, hanem ez egy oktatási program – fogalmazott. Nem kellett egy oktatási helyszínt sem bezárni azért, mert változás történt; ha vannak is nézeteltérések, sikerült ezt megbeszélni az oktatókkal, megmaradt a rendszer, minden oktatási helyszínen gördülékenyen folytatódott az oktatás, a gyerekek igazából nem éreztek meg semmit, nem maradt el a karácsonyi ajándékozás sem – sorolta Márton Attila.
Bejelentette, szeptembertől két új oktatási helyszín is lesz,
Szőlőhegy és Újfalu, lesz gyerek is, van ingatlan, fél éve elkezdték az előkészületeket, felmérték az igényt a közösségben. Az egyetemistákat tovább támogatja a pedagógusszövetség, külön ösztöndíjalapot hozott létre nekik, a Jáki Sándor Teodóz Alapot, amit tényleg csak azok az egyetemisták kapnak meg, akik megérdemlik, kitűztünk számukra egy tanulmányi eredményt célként, amit el kell érni – mondta.
Meg tudtuk oldani a gyerekek nyári táboroztatását is, nem hagytuk magukra azokat a pedagógusokat, akiknek nincsenek külföldi, magyarországi kapcsolatai, olyan támogatóik, akik megszervezik és az anyagi hátteret biztosítják egy jutalomtáborhoz, meghirdettük a Pillangó tábort, amelyre pályázhattak – közölte.
Korábban gyakran kerültek be jószándékú magyarországi fiatalok romántudás hiányában a programba és nem voltak annyira eredményesek, illetve volt olyan is, hogy egyesek 1-2 évre mentek csak Moldvába tanítani képesítés nélkül – mi a helyzet jelenleg a pedagógus-utánpótlással? – kérdezte Diószegi. A pedagóguszszövetség álláspontja az volt,
annak az oktatónak, aki a helyszínen megállja a helyét,
meg kell adni minden lehetőséget, hogy ott tudjon maradni, gyökeret tudjon verni, betelepedjen mint néptanító, aki aztán akár a közösséget is meg tudja szervezni – mondta el Márton Attila. Tavaly túljelentkezés volt a megüresedett helyekre, azokat választották, akiknek megvolt a megfelelő szakképesítése, ez várhatóan most is így lesz, versenyvizsgát hirdetnek, és a szakképesítetleneket várhatóan le tudják cserélni szakképzett oktatókkal – magyarázta.
Néha embert próbáló körülmények közé kerülnek a Moldvában oktató pedagógusok, miért cserélte le kézdivásárhelyi katedráját egy ilyen feladatra? – kérdezte Diószegi Ferencz Évától, aki 19 évig a Nagy Mózes Gimnáziumban oktatott. Petrás Incze János is ott tanult a kantai gimnáziumban, ő volt az, aki 1841-ben először hivatalosan is felhívta a Magyar Tudományos Akadémia figyelmét a csángók ügyére, azt írta, iskolára, kántorra, orvosra és papra van szükség, hogy fennmaradjon a közösség – mondta Ferencz Éva. Személyes indíttatásáról elmondta, magyar-angol szakosként angol tanított, „kifogyott” alóla a magyaróra, és úgy érezte egy idő után, túl sok volt a globalizációból, „úgy éreztem, megfizettem a nagy világrendnek, amivel tartozom, most már kicsit magammal akarok foglalkozni és a mieinkkel, így jelentkeztem a csángó oktatási programba”.
Igyekezett fegyelmezni magát, hogy ne legyenek elvárásai, „ami van, azt úgy fogadjam, és abból próbáljak építkezni, ami a rendelkezésemre áll”. Szembesült újoncként azzal a konfliktussal, ami a helyszínen az oktatási program koordinációja körüli változásokból is eredt; Külsőrekecsinben ez sokszorozott volt, mivel az épület az MCSMSZ tulajdona, a programot viszont az RMPSZ működteti. Iskolában tanít Külsőrekecsinben, a román kollégák nagy többsége Bákóból jár be, 30 km-ről. A csángó falvakban nagyon nagy szükség lenne értelmiségre, ám benyomása szerint ezek
a román tanárok nem azonosulnak a közösséggel,
nem tekintik feladatuknak a gyerekek nevelését, az intézmények – polgármesteri hivatal, rendőrség – is nagyrészt magára hagyja a közösségeket, nem igazán törődnek azzal, mi történik ezekben a falvakban.
„Nem hiszem, hogy ezek a csángó falvak ne tudnák idővel kitermelni a saját értelmiségüket, ahhoz viszont nem elég, hogy van 50 pedagógus, akinek a vállán nyugszik ez az egész csángó kérdés” – vélte. Ha azt tekintjük, 26 helyszínen folyik magyar oktatás, nagyon jó dolog, de ha azt nézzük, hány olyan település van, ahol nincs, akkor már nem ilyen pozitív a kép – tette hozzá. Szerinte előbbre lennénk, ha már 1990 után az erdélyi magyar döntéshozók elkezdenek foglalkozni a kérdéssel.
Ferencz Gabriella nem tartja előremutatónak azt a hozzáállást Csíkszeredában, amikor egy odakerült 15-16 éves csángó gyereknek az identitását firtatják, viszont neveléssel, a magyar kultúrához való kapcsolódás erősítésével lehetne kialakítani bennük a csángó értelmiségi tudatot, ugyanakkor amíg rossz a gazdasági helyzet Csángóföldön, nehéz elvárni is, hogy „hazamenjenek” és otthon felvállalják ezt a szerepet. A résztvevők nagyon fontosnak nevezték az egyház szerepét is csángókérdésben. Mint Diószegi elmondta, fontos lépések történtek, például a iasi-i római katolikus püspökségnek van egy határozata, amely előírja, ha valahol Moldvában alkalomszerűen kérik magyar mise celebrálását, azt meg kell engedni. A Teleki László Alapítvány több alkalommal is szervezett ilyen magyar nyelvű misét csángó falvakban.
Transindex.ro2013. augusztus 4.
Pál János
ŐSI ROMÁN FÖLD
Román nemzetépítési kísérletek a székelyföldi unitárius közösségekben (1920-1940)
Rábeszéléssel, fenyegetéssel és veréssel próbálták görög-katolikus hitre téríteni az erdővidékieket és nyárád-mentieket.
A trianoni békeszerződés után a székely kérdés kiemelt jelentőséget kapott a bukaresti kormányzatok nemzetpolitikájában, erős aktuálpolitikai vonatkozásai miatt – a székely kérdés ugyanis elválaszthatatlanul kapcsolódott Erdély birtoklásának a kérdéséhez. Mivel a Székelyföldön élő kompakt székely-magyar lakosság a magyarországi revíziós törekvéseket legitimálta, a román állam számára ez a térség népességével egyetemben
nemzetbiztonságot kockáztató tényezőt jelentett:
„Nemzetvédelmi szempontból a Székelyföld a románság várfalai közé bevezetett trójai falóhoz hasonlítható, amely gyújtó veszélyt jelent, főleg a bizonytalan időkben vagy társadalmi megrázkódtatásokkor.” – nyilatkozta Ștefan Peneș.
A Székelyföldre építő magyar revíziós törekvések semlegesítését román oldalról csakis az asszimiláció módszerével lehetett megvalósítani. A korabeli román politikai és szellemi elit számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy egy sikeres székelyföldi asszimilációs politika/a térség elrománosítása, a magyar revíziós álmok végleges szertefoszlatását és az 1923. évi alkotmányban deklarált egységes nemzetállam megvalósítást fogja eredményezni.
Tervüket egy valóságalapot nélkülöző történelmi konstrukcióval ideologizálták meg, amelynek kiindulópontját a románság székelyföldi őshonosságának a koncepciója képezte. Ennek a történelmi elbeszélésnek/mítosznak a szülőatyja Nicolae Iorga történész volt. Elmélete szerint a székelyeket mai lakóhelyükre a magyar királyok telepítették be az őshonos románság közé.
A nagyarányú és zárt tömbben betelepedő székelységbe az őshonos románság hamar beolvadt, de kultúrája (paradox módon) döntően befolyásolta a székely társadalmat, népszokásokat, hagyományokat, műveltséget. A két etnikum közti kölcsönhatás egyirányú volt és a románság érintetlenül megőrizte kultúráját a székely tömbben. A keveredés vérségi kapcsolatot is eredményezett, aminek egyik bizonytéka, hogy a székelyek a moldvai vajdákkal szívesen fosztogattak magyar nemesi birtokokat.
A vérségi keveredést faji és biológiai ismérvek is igazolják, ugyanis a román eredetű székely fizikai felsőbbrendűsége által is megkülönböztethető a „fajszékely” társától. A kulturális és vérségi keveredés vérközösséget eredményezett, így a székely és román lényegében rokon népek.
Iorga elmélete a trianoni békeszerződést követően óriási népszerűségre tett szert és a nemzetállam alapelvét követő román szellemi- és politikai elit számára kapóra jött, hogy az őshonosság jogán visszakövetelje magának az „erőszakkal elnemzetietlenített” székelyföldi románokat és megindítsa az itt élő magyarság asszimilációját.
A politikailag motivált kérdés – a Iorga által felvázolt koncepció szerint – elsősorban a publicisztikai jellegű írásokban volt jelen, de többen is akadtak, akik tudományos eszközökkel és érvekkel próbálták igazolni a román etnikum székelyföldi jelenlétének őshonosságát.
Ezeknek a törekvéseknek az őshonosság bizonyítása mellett volt egy másik vetületük, célkitűzésük is: leválasztani a székelységet a magyar etnikumról. Ezzel a szándékkal magyarázható, hogy a kérdéssel foglalkozó román kutatók többsége tagadta a székelyeknek a magyarsághoz politikai, társadalmi, kulturális, etnikai értelemben való tartozását.
Akadt szerző (Sabin Opreanu), aki nemcsak néprajzi, hanem földrajzi és közigazgatási szempontból is tagadta Székelyföld egységét, létét. A Székelyföld népi, területi egysége mellett tagadták annak a Magyarországoz való gazdasági, politikai kötődésit is.
Theodor Chindea szerint például a székelyek sohasem tartották magukat magyaroknak, és Magyarországot hazájuknak. A kérdést boncolgató román szerző mindegyike egyetértett azzal, hogy a székelyföldi őshonos románság majdhogynem teljes körű eltűnését a mindenkori magyar hatalom által kezdeményezett szervezett és erőszakos asszimiláció eredményezte.
Ennek tudatában jogosnak érezték azt, hogy az évszázadok folyamán elveszített nemzettestvéreiket visszaszerezzék az anyanemzet számára, az elszenvedett történelmi igazságtalanságot pedig a visszarománosítás által jóvátegyék.
Ebben a konstrukcióban a székelyföldi kérdés a biztonságpolitikai szempont mellett, már erkölcsi, érzelmi töltetet is kapott és mintegy igazolta akciójuk létjogosultságát.
Octavian M. Dobrotă a székely kérdés megoldásának fontosságát a következőkkel magyarázta: az „eredeti”, valódi etnikai állapotok helyreállítása után Budapest már nem fog Székelyfölddel összekötő folyosót kérni Nagyváradon és Kolozsváron keresztül „[…] mivel az itteni «kisebbségi tömb» többségi román tömbnek bizonyult, büszke múlttal és román élettel […]. A magyar revizionizmus bölcsője román bölcsőnek bizonyul, amelynél anyák nemzeti viseletben dojnákat énekeltek, hogy elringassák gyermekeiket, akiket ideiglenesen elraboltak.”
Az elrománosítási stratégiák, javaslatok közös vonása volt, hogy mindegyikük kiemelt szerepet szánt az iskolának, egyháznak, tanítóknak és papoknak. Az előbbieket a románosítás előretolt bástyáinak, „nemzeti erődöknek”, utóbbiakat a románosítás apostolainak tartották.
Úgyszintén fontos szerepet szántak a közigazgatásnak, melynek gyors elrománosítását sürgették, az iskolahálózathoz hasonlóan. Gyakran hangoztatott eleme volt még e stratégiáknak Székelyföld gazdasági forrásainak és termelésének román kézbe juttatása, a román elem anyagi, gazdasági és erkölcsi támogatása az állami hatóságok részéről, egyházak újjászervezése, templomok építése, nem utolsó sorban pedig erőteljes és szervetett román kulturális propaganda.
Voltak olyan elképzelések is, amelyek a székelyföldi románság számára kiváltságos státust, védelmet szavatoló, biztosító törvényeket követeltek. Ioan Popa vargyasi görög keleti pap lényegében összegezte ezeket a stratégiákat akkor, amikor kijelentette, hogy akciójuk sikerének biztosítékai az államilag jól fizetett tanítók, papok, kántorok és a tiszta román (sânge curat românească) közigazgatás.
A románosítás által érintett területek, rövid eseménytörténet
A románosító politika nyomai ugyan fellelhetőek az egész egyház szintjén, az ilyen jellegű koncentrált és szervezett támadást azonban a román származású hívekkel rendelkező székelyföldi egyházkzöségek szenvedték el, a már említett román nemzetpolitikai, „erkölcsi” szempontokból fakadóan. Különösen erős támadásnak voltak kitéve ilyen szempontból a Homoród- és Nyárád-menti egyházközségek.
Az első térítési kísérletekről szóló tudósítások 1921-ből valóak. Az Egyházi Képviselő Tanács (EKT) jelentése szerint 1921. július 23-án két görög katolikus személyt Gheorghe Todoran homoródalmási görög katolikus lelkész arra utasított, hogy jelentkezzenek a csendőrségen.
Itt a csendőrparancsnok kijelentette, hogy a görög katolikus lelkész megbízásából cselekszik és visszatérésre szólította fel a jelenlevőket. Augusztus 26-án az oklándi egyházközség több tagját az oklándi szolgabírói hivatalba rendelték, ahol a homoródalmási görög katolikus lelkész is jelen volt.
Itt felrótták, hogy az unitárius vallásra tértek és „Hallottak haragos, dorgáló, sőt fenyegető szót is kitelepítésről stb.” 1923-ban újabb erőszakos térítési kísérletről számolt be az EKT. A helyszín újból Homoródalmás, ahol az Udvarhely megyei tanfelügyelő és főszolgabíró azokat az unitárius gyermekeket, akiknek szülei görög katolikusok voltak, a magyar tannyelvű állami iskolából a román tannyelvűbe kényszerítette.
Ugyanakkor a szülőket a főszolgabíró maga elé idézte és megrótta, hogy unitárius vallásra tértek. Vargyason az egyházi iskolából a görög katolikus gyermekeket csendőri segédlettel vitték át az állami iskolába. A térítési kísérletek Homoródalmáson öltöttek először konkrét formát, ahol Todoran hat, az unitárius hitre áttért személyt egyházi adó fizetésére és egyházi terhek viselésére szólított fel, annak ellenére, hogy Simén Domokos helybeli unitárius lelkész iratokkal igazolta azoknak áttérését.
Todoran követeléseit azzal indokolta, hogy az áttéréseknél nem tartatták be a törvényes formaságokat és így az áttértek továbbra is görög katolikusoknak tekintendők. Ennek megfelelően, az igazoló iratok megvizsgálása nélkül szóban forgó személyek neveit anyakönyvezte és görög katolikusoknak tekintette, az ellenszegülőktől pedig bírósági úton próbálta behajtani követeléseit (Ezeknek lovait, szekereit lefoglaltatta.). Az ügyben az unitárius egyház a vallásügyi minisztériumtól kért kivizsgálást, ez azonban jóváhagyta Todoran intézkedését, arra hivatkozva, hogy a szóban forgó személyek az unitárius lelkésznek és a helybeli hatóságoknak a nyomására tértek át az unitárius vallásra.
Todoran számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy lépéseinek semmiféle büntetőjogi következménye nem lesz, ezért erőteljes térítési politikába kezdett a helyi, járási és megyei hatóságok segítségével, és mivel az áttérések törvénytelenségének eszköztárát már kimerítette, más módszerek alkalmazásához folyamodott. Homoródalmás után a harmincas évek első felétől kezdődően erőteljesebb és agresszívebb formában
jelentkezett a térítési akció, kiterjedt Abásfalvára, Gyepesre, Homoródkeményfalvára, Homoródszentmártonra, Oklándra (Homoród-mente, Hargita megye) és Vargyasra (Erdővidék, Kovászna megye), majd az évtized második felében a marosszéki Nyárádgálfalvára, Nyomára és Szentháromságra (Nyárád-mente, Maros megye).
Az esetek, mindenekelőtt ezekben az egyházközségekben, már nem voltak szórványosak, nem csak néhány személyt érintettek, hanem általánosakká és tömeges méretűekké váltak. 1934-ben például már egyre több olyan jelentés érkezett be az egyházi vezetőséghez, amelyekben az önkéntes névelemzések, fenyítések, verések, gyermekekkel szemben elkövetett „vallási agresszió” (Az iskolák román tanítói ünnepek alkalmával a magyar anyanyelvű gyermekeket görög keleti vagy katolikus templomba vitték istentiszteletre.) ellen emeltek panaszt.
A térítések menetrendjében két szakasz különíthető el. Az első lépcsőben először a román származású személyeket célozták meg, amit aztán a magyar származásúak áttérítése követett. A térítést mindenhol a helyi szintű állami és egyházi hatóságok, tisztviselők hajtották végre erős állami és egyházi támogatással. A balázsfalvi görög katolikus érsek a következőket írta a marosvásárhelyi espereséhez: „A székelyföldi akcióval kapcsolatosan tudomásodra hozzuk, hogy a tisztelt Tanügyminisztérium Silviu Ţeposu, szebeni főtanfelügyelő urat bízta meg ennek az akciónak a megszervezésével és összehangolásával a különböző hatóságok között. Ebben a minőségben foglalkozni fog az összes egyházi és nemzeti kérdéssel az elszékelyesített vidéken. Következésképpen utasítunk, hogy ezeknek a kérdéseknek minél sikeresebb megoldása végett minden támogatást megadj. Utasítunk továbbá, hogy rendeletünket ismertesd a kerületedben levő mindazon lelkészekkel, akik az elszékelyesített vidéken tevékenykednek.”
1935. április 19-én Udvarhely megyében látogatásukkor Alexandru Lepădatu vallás- és Mircea Concicov pénzügyminiszter biztosították a jelenlevőket, hogy támogatni fogják a templomépítéseket és egyházközségek alapítását, valamint, hogy a kérdés a megvalósítás szakaszába lépett és egy öt miniszterből álló bizottság fog panaszaikkal foglalkozni.
A diszkriminatív intézkedések megszüntetése ellen a kolozsvári unitárius egyházvezetés számtalanszor tiltakozott Bukarestben és többször személyesen is eljártak a központi hatóságoknál.
Kísérleteik azonban mindvégig sikertelenek maradtak,
annak ellenére, hogy külföldi kapcsolataikat is igénybe vették az eredményesség érdekében.
A központi törekvésekkel párhuzamosan helyi szinten is történtek próbálkozások jogorvoslatra, Balázs András unitárius esperes szerint azonban a hatóságok, ha szóban tiltakoztak, írásban kérték a panaszok megtételét, ha pedig ez megtörtént, nem kaptak választ beadványaikra.
Boros György – azt követően, hogy Alexandru Lăpedatu vallásügyi miniszter elutasította a vele való személyes találkozást Bukarestben – a következőképpen sommázta ennek a kérdésnek a tanulságait: „Az utazás megesett, s a reménység elesett. Ezzel a kormánnyal, ezzel a nemzettel a magyarnak reménységgel harcolni nem lehet. A román-oláhok csak azt a célt ismerik, hogy az utolsó magyart is ki kell irtani. Lăpedatu miniszter belekapaszkodott abba a hamis állításba, hogy az almási pap 1919-1920-ban elhódított tőle almási románt. Hódítani akkor, amikor a fegyver az ő kezükben van: nevetséges. Hogy néhány almási ember, akik csak magyarul tudtak a mi templomunkba jártak –, átállott, a törvényadta jogukat gyakorolták, s talán ki akarták kerülni, hogy a román hadseregbe sorozzák, az már az ő magán ügye.”
A harmincas évek vége felé a térítések erőssége csökkent, aminek hátterében az állt, hogy a megcélzott csoportok ekkorra már a harmadik évtized éveiben újjélesztett vagy újonnan létrehozott székelyföldi görög keleti vagy katolikus egyházzöségek tagjaivá váltak.
A térítési politika által érintett személyek számáról nem készült egy végleges, részadatokat összesítő kimutatás. A beérkező jelentések adatai szerint 1920-1941 között 867 unitáriust térítettek át különböző módszerekkel a görög keleti és katolikus egyházba.
Transindex.ro2013. augusztus 5.
Szobrot állítottak Budau Lina moldvai csángómagyar népművelőnek
A Bákó megyei Magyarfaluban augusztus 4-én, vasárnap szobrot állítottak a tavaly meghalt Budau Lina népművelőnek, a moldvai magyar kultúra kiemelkedő egyéniségének – közölte hétfői hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész alkotását egri támogatók kezdeményezésére állították fel a magyarfalusi közösségi ház udvarán. Amint az RMDSZ hírlevele fogalmaz, Budau Lina 2007-ben állt a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kezdeményezett, a moldvai magyar kultúra megőrzésére irányuló program szolgálatába. A falu valamennyi magyarórára járó gyerekét és fiatalját énekre és táncra tanította. Munkájának vezérelve volt, hogy továbbadja azt a tudást, azt a szellemi örökséget, amelyet a szülőktől, nagyszülőktől örökölt.
A szoboravatáson mondott beszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök született népművelőnek, tanítónak, értékmentőnek és értékteremtőnek nevezte Budau Linát. „Tudjuk, itt néha nagyon nehéz magyarnak megmaradni, de azt is tudjuk, hogy ezt a szigetet csak az itt élő közösség tudja megtartani. (...) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatására mindig számíthatnak, ám a magyarfalusi emberek bátorságán, kitartásán, akaratán múlik a közösség megmaradása" – idézte a közlemény az RMDSZ elnökét.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének az elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 19. században élt Petrás Incze János, a csángómagyarok néphagyományait először lejegyző pap klézsei szobra után Budau Lina a második, magyarságát vállaló moldvai csángó személyiség, akinek szobrot állítanak szülőföldjén. Budau Lina 43 éves korában, 2012 tavaszán halt meg súlyos betegség következtében. MTI
Erdély.ma2013. augusztus 5.
Fiatalok a színjátszás bűvöletében Torockón
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2013. augusztus 1–4. között Torockón szervezte meg a XVII. ODFIE Színjátszó találkozót, mely idén a SzínHázikó nevet viselte.
A találkozóra 17 színjátszó csoport nevezett be, a helyi unitárius ifjúsági egyletek képviseletében. A következő településekről érkeztek színjátszó csoportok: Szabéd, Marosvásárhely, Kolozsvár, Homoródszentpál, Vargyas, Szentábrahám, Székelyudvarhely, Szentgerice, Bölön, Nagyajta, Kissolymos, Dicsőszentmárton, Bencéd, Homoródszentmárton, Felsőrákos, Homoródszentpéter és Sepsiszentgyörgy. Rajtuk kívül számos műélvező vett részt a találkozón, így a résztvevők létszáma elérte az 550-et.
A rendezvény csütörtök délben érkezéssel, beiratkozással, elszállásolással kezdődött, délután pedig ünnepélyes zenés-zászlós felvonulással köszöntötték egymást és a falubelieket a Torockóra érkezett fiatalok. Az üdvözlő beszédek után a színjátszó csapatok bemutatkoztak, majd este színpadra léptek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábművészeti szakának magiszteri hallgatói. A napot hatalmas tábortűz zárta, amely mellett a fiatalok jó kedvvel énekeltek. Pénteken és szombaton, a reggeli áhítat után estig előadásokat nézhettek a résztvevők, valamint a háromfős bírálóbizottság. Az előadásokat szakemberek által vezetett műhelymunkák egészítették ki. Péntek este a sepsiszentgyörgyi Phase zenekar koncertjén mulathattak a fiatalok. A szombati napot a temesvári Bartók diákszínpad előadása, valamint a Torockó Tour Night csapatvetélkedő zárta.
Vasárnap Rácz Mária kolozsvári lelkész tartott istentiszteletet. Délután magyarlapádi gyerekek Lúdas Matyi történetét adták elő, majd a gálaműsor keretében a díjkiosztás következett. Az első helyezést a Kolozsvári Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nyerte el, második lett Vargyas egyletes csapata, akik a közönségdíjat is hazavihették, a dobogó harmadik fokára pedig a székelyudvarhelyi SZIJUK csapata került. A zsűri különdíját két csapat is hazavihette, mégpedig Marosvásárhely és Felsőrákos. Emellett a zsűri négy alakítási díjat és négy egyéni különdíjat is kiosztott. Az előbbieket Boér Róbertnek (Bölön), Gábos Gyulának (Homoródszentpál), Ilkei Lórándnak (Vargyas) és Réz Nórának (Felsőrákos), az utóbbiakat pedig Dénes Erzsébetnek (Homoródszentpál), Isztulyka Máténak (Szentábrahám), Nagy Norbertnek (Marosvásárhely), valamint Szekeres Róbertnek (Székelyudvarhely) ítélték oda. A magyarországi Unitárius Alkotók Társasága (UART) a következőknek adta át saját díjait: a legjobb csapat díjában részesült Sepsiszentgyörgy csapata, a legjobb női szereplő díját a szentgericei Nagy Emma Tímea vihette haza, a legjobb férfi szereplő díját pedig a kolozsvári Szabó Gergő.
A díjkiosztást ünnepi vacsora és zárómulatság követte.
A rendezvény fő támogatói a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, a Nemzeti Együttműködési Alap és Magyar Unitárius Egyház.
unitarius.org
Erdély.ma2013. augusztus 5.
Csíkszereda polgármestere szekust fogott
Több hete követi és fényképezi egy férfi Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterét, aki pénteken este elfogta az illetőt – közölte szombaton a Szekelyhon.ro hírportál. A polgármester szerint a férfi titkosrendőr, „egy szekus”.
A honlap beszámolója szerint a polgármester testvértelepülések küldötteivel beszélgetett a szálloda halljában, amikor egy számára már nagyon ismerős „szekus” jelent meg, aki többször lefényképezte. „Látva ezt, felhívtam vendégeink figyelmét, hogy milyen világban élünk, jönnek a szekusok és fényképeznek. Magyarországi barátaink nem hitték el, azt kérdezték: ez nem szűnt meg a rendszerváltozással? Nem telt el pár perc, újra nyílt a fotocellás ajtó, megjelent ugyanaz a személy, és újból lefényképezett. Ekkor utánaszaladtam, és a parkon át a városi piac bejáratáig üldöztem, ahol elesett, én pedig megfogtam, és nem hagytam elszaladni” – idézte a portál a polgármestert. Ráduly Róbert hozzátette, ugyanez az ember nemrég Csomortánban a Kárpátok Őre-emlékműavatón, az idei Ezer Székely Leány Napján és péntek délután, a zászlófelvonásnál is folyamatosan fotózta őt. A polgármester hívta a közelben járőröző rendőröket, akik az egyik rendőrségi autóba ültették a férfit. Újságírói kérdésre, hogy hol dolgozik, a férfi nem volt hajlandó válaszolni, mindössze annyit mondott románul, hogy nem akar megjelenni egyetlen sajtótermékben sem, a rendőrség nem közölt semmit az illető személyazonosságával kapcsolatban.
Korodi Attila parlamenti képviselő egy közösségi portálon azt írta, hogy rögtön az eset után maga is a helyszínre ment. „Szomorú volt látni, ahogy egy láthatatlan intézmény emberei a társuk támogatására összecsődültek, és egész éjszaka fitogtatták hatalmukat. A polgármester feljelentést tett. Ezt nem lehet már eltussolni” – írta bejegyzésében a parlamenti képviselő.
Fülöp György, Csíkszereda testvérvárosa, Tiszaújváros alpolgármestere az MTI-nek elmondta, zaklatásnak érezte, hogy tüntető módon, közelről, vakuval fotózta őket egy idegen, akinek nem adtak erre engedélyt. Hozzátette: a polgármester feltehetően vendégei védelmében szánta el magát arra, hogy üldözőbe veszi az illetőt. Az alpolgármester hozzátette: ő is a rendőrségen töltötte az éjszakát, ahol Zsigmond Barna csíkszeredai magyar főkonzul tolmácsolását igénybe véve jegyzőkönyvet vettek fel a történtekről. A Hargita megyei rendőrség szóvivője nem válaszolt az MTI hívásaira.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)