udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
131894
találat
lapozás: 1-30 ... 101641-101670 | 101671-101700 | 101701-101730 ... 131881-131894
Névmutató:
2013. október 11.
Restitúciós per: előkerült az elveszettnek hitt dosszié
A romániai legfelsőbb bíróság megtalálta a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság 1938-ban elkezdett és mindmáig befejezetlennek hitt ingatlanperének a dossziéját – közölte pénteken az MTI-vel Varga Andrea jogtörténész, a rend jogi képviselője.
A dosszié meglétére az a per derített fényt, amelyben csütörtökön hozott jogerős ítéletet a bírói testület. A legfelsőbb bíróság – a honlapján közölt ítéletben – elutasította a rend képviselőinek arra vonatkozó kérését, hogy tárgyalják újra a rend vagyonának az államosítása ellen 75 évvel ezelőtt elindított pert. A rend azért kérte a per újratárgyalását, mert korábban a bíróság nem találta a harmincas években készült periratot. Varga Andrea úgy ítélte meg, a váratlan fejlemény annak a reményét ébreszti újra, hogy érdemi eredménnyel zárul a rend és a román állam között 75 éve húzódó tulajdonvita. 1938-ban a Premontrei rend azért indított pert a román állam ellen, mert az jogalap nélkül vette saját tulajdonába a rend nagyváradi és Nagyvárad környéki értékes ingatlanvagyonát.
Varga Andrea az MTI-nek elmondta, az előkerült perirat arra világít rá, hogy az 1938-as bírósági dossziét 1961-ben zárta le egyoldalúan a román legfelsőbb bíróság a Román Köztársaság és a Csehszlovák Köztársaság között megkötött vagyonjogi megállapodás alapján. A román állam ugyanis úgy tekintette, hogy a nagyváradi premontrei rend vagyona fölött a mai Szlovákia területén fekvő jászói székhelyű premontrei prépostság rendelkezik.
A jogtörténész tévesnek tartotta a Jászóra vonatkozó hivatkozást. Hozzátette, a Tetlai Generális Káptalan határozata szerint 1924-ben Váradhegyfok önállósodott, ezután önálló romániai jogi személyiséggel rendelkezett.MTI
Erdély.ma2013. október 11.
Töretlen az érdeklődés a magyar állampolgárság és a regisztráció iránt
Erdélyben töretlen a magyar állampolgárság iránti érdeklődés, de aki eddig még nem adta be igénylését, annak sietnie kell, mert csak akkor szavazhat a jövő évi magyarországi választásokon, ha már a következő hetekben kérelmezi a könnyített honosítást.
Mindezekről Magyarország csíkszeredai főkonzuljával a Duna Tv székelyföldi stúdiójában Száva Enikő beszélgetett. A beszélgetés során elhangzott, hogy a magyar állampolgárság iránti érdeklődés töretlen, viszont kifejezetten a választójog megszerzésének igény nem befolyásolja a kérelmezők számát, és hamarosan tájékoztató kampányt indítanak a választási regisztrációról, és annak határidejéről.
Zsigmond Barna Pál főkonzul elmondta, tekintettel arra, hogy jövő év áprilisában, vagy májusában lesznek Magyarországon a választások, az ügyintézési határidőt figyelembe véve, célszerű minél hamarabb beadni az állampolgárságra a kérelmet. Így ezek a személyek a választások előtt még letehetik az állampolgársági esküt és, amennyiben szándékukban van, részt vehetnek magyarországi választásokon. Zsigmond Barna Pál azonban kihangsúlyozta, hogy a választások pontos időpontja még nem ismert, azonban a választások előtt 15. napig lehet még regisztrálni.
A főkonzul részletezte: a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok csak akkor vehetnek részt a magyarországi választásokon, amennyiben regisztrálnak, azaz kérik a névjegyzékbe való felvételüket. Hozzátette, hogy a külhoni magyarok pártlistákra szavazhatnak.
A magyar állampolgárságot szerzett külhoni magyarok a regisztrációra való kérelmet amennyiben nem kapták meg postán, letölthetik a Nemzeti Választási Iroda honlapjáról, (nvi.hu) kitölthetik és elküldhetik postán, vagy bevihetik a konzulátusra, november elsejétől pedig az elektronikus alapú regisztráció is lehetséges lesz, magyarázta Zsigmond Barna Pál.
A csíkszeredai főkonzul arra is kitért, hogy a szavazati joggal rendelkező külhoni magyarok levélben küldhetik el majd voksukat, levélben kapják meg a szavazólapot, de amennyiben ezt kérik, illetve feltüntetik a regisztrációs lapon, akkor a szavazólapot valamelyik külképviseleten is átvehetik.
A külhoniak választási jegyzéke nem lesz nyilvános, a választási névjegyzékről szóló döntést pedig lehetőség van e-mailben kérni, mondta el Zsigmond.
A főkonzul végül arról beszélt, hogy amint az állampolgárság iránt is töretlen az érdeklődés, úgy a regisztráció iránt is nagy az érdeklődés.
Duna Tv
Erdély.ma2013. október 11.
Uniós polgári kezdeményezések a Kisebbségi Intergroup meghallgatásán
A Székely Nemzeti Tanács küldöttsége – Izsák Balázs, elnök, Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke és Dabis Attila, külügyi megbízott – szerdán Strasbourgban részt vett azon a meghallgatáson, amelyet az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportja, a Kisebbségi Intergroup tartott, a kisebbségeket érintő európai polgári kezdeményezések tárgyában.
A megbeszélésen részt vettek az RMDSZ és a FUEN képviselői, valamint Tőkés László EMNT-elnök, az Európai Bizottságot Jens Nymand Christiensen, az Európai Parlamenttel, a parlamenti bizottságokkal és általános intézményi ügyekkel foglalkozó igazgatóság igazgatója. Ez utóbbi ismertette a két polgári kezdeményezés elutasításának indokait.
Izsák Balázs hangsúlyozta, a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott polgári kezdeményezés nem kisebbségvédelmi javaslat, hiszen az unió kohéziós politikájának elmélyítését célozza, így az EU jogalkotási hatáskörén belül van, azzal együtt, hogy a javasolt jogszabály pozitív hatással lenne az EU kisebbségeinek helyzetére is. Mint ahogy az Uniónak számos olyan jogi szabályozása van, amely jótékony hatással van a kisebbségekre. Izsák Balázs közölte, a kezdeményezés polgári bizottsága nevében szeptember 27-én iktatták keresetüket a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bíróságán, az általuk benyújtott polgári kezdeményezés elutasítása tárgyában.
Válaszában Jens Nymand Christiensen elismerte, hogy az SZNT által kidolgozott kezdeményezés az EU jogalkotási körén belül van, hiszen az uniós szerződés konkrét cikkelyeit érinti, a vita a 174-es cikkely értelmezésében van, amely nem sorolja tételesen a kiemelt figyelmet igénylő régiók közé a kisebbségek által lakott térségeket. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kezdeményezők és a Bizottság jogvitájában a luxemburgi bíróság illetékes.
A Székely Nemzeti Tanács küldöttsége szerdán külön találkozott az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) vezetőivel, Hans Heinrich Hansen elnökkel, valamint Jan Diedrichsen főtitkárral, a megbeszélésen a szervezeti együttműködés lehetőségeit tekintették át.
SZNT közlemény
Erdély.ma2013. október 11.
Visszautalják a pert (Váratlan fordulat a Mikó-ügyben)
Nem született ítélet tegnap a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási perében: a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék tegnap úgy határozott, hogy a döntésben nem illetékes, ezért az ügy várhatóan visszakerül a ploieşti-i táblabíróságra, ahol idén aligha tűzik már napirendre.
A váratlan fordulat az ügyvédeket és az ügyészeket is meglepte, hiszen korábban már két tárgyalásra is sor került ezen a bíróságon – ezeken elutasították a magyar vádlottak által benyújtott újabb bizonyítékok elfogadását, illetve a megnevezett tanúk meghallgatását –, de az illetékesség eddig nem jött szóba. A per azért került a legfelsőbb törvényszékre, mert az egykori restitúciós bizottság egyik tagját, Markó Attilát tavaly decemberben képviselővé választották, és a parlament tagjairól csak ezen a fórumon ítélkezhetnek; most azonban a bírói testület arra hivatkozott, hogy „a feltételezett bűncselekmény” idején a vádlott még nem volt képviselő – közölte egybehangzóan a per két ügyvédje, Kapcza Mikolt és Eugen Iordăchescu, akik arra készültek, hogy ezúttal lezárul az ügy. A tegnapi tárgyaláson a buzăui bíróság által 2012-ben alapfokon háromévi börtönre ítélt vádlottak közül csak a nyugdíjas Silviu Clim jelent meg, Marosán Tamás volt egyházkerületi jogász Magyarországon, Markó Attila pedig Strasbourgban várta a végleges ítéletet; a teremben azonban több megfigyelő, köztük az amerikai nagykövetség küldöttje is ott volt. Az illetékesség elutasítását a háromtagú bírói testület azzal indokolta, hogy korábban az úgynevezett labdarúgó-átigazolási perben adócsalással, sikkasztással és korrupcióval vádolt George Neţoiu ügyét is visszautalták a bukaresti táblabíróságnak, mert ő is később lett képviselő. – Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy miért az utolsó és nem az első tárgyaláson mondta ki illetéktelenségét a legfelsőbb bíróság, hiszen az a kívánatos, hogy ezen a szinten a törvény előírásait nagyon pontosan kövessék, de ha már így van, akkor Ploieşti-en kell folytatni a harcot. Ezt a fordulatot lehet sokféleképpen magyarázni, és úgy tűnik, hogy ezeknek az ártatlanul meghurcolt embereknek folytatódik a kálváriájuk, de amúgy nincs jelentősége annak, hogy hol születik meg a döntés, ami csakis felmentő ítélet lehet, ha olyan országban élünk, ahol a jogot tisztelik. Ami ugyanis Buzăuban történt, az durva igazságszolgáltatási tévedés volt – nyilatkozta lapunknak Eugen Iordăchescu, aki szerint a táblabíróságon nem húzódhat sokáig a per. Becslésekre nem vállalkozott, azt azonban leszögezte, hogy az ítélet végleges lesz. − A tegnapi fordulat annak a jele, hogy Romániában semmi sem működik úgy, ahogy kellene: ez nem egy normális per egy normális országban – jelentette ki Markó Attila, aki úgy véli, hogy a legmagasabb igazságszolgáltatási fórumon egyszerűen nem mertek dönteni ebben az egyik részről kényelmetlen, másik oldalról népszerűtlen ügyben. „A buzăui döntés is púp a hátukon, tehát a következő időben folytatódik a hideg- és idegháború, de megyünk előre” – tette hozzá. A háromszéki képviselő szeretné, ha mielőbb véget érne a Mikó-per, azt azonban a ploieşti-i táblabíróságon is kérni fogják, hogy ismerjék el bizonyítékaikat – köztük a brassói táblabíróságnak az egyház tulajdonjogát elismerő ítéletét, amit a legfelsőbb törvényszék nem kívánt az iratcsomóhoz csatolni –, és hallgassák meg tanúikat. Markó Attila továbbra is hisz abban, hogy az igazság ki fog derülni, és nyilvánosan is megköszönte az egyház, a közösség, a nagyvilág, az amerikai és a magyar diplomácia odafigyelését, az imára való felszólítást. A Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatását megsemmisítő és a visszaszolgáltatási bizottság tagjait szabadságvesztéssel sújtó pert az iskola egykori tanári lakásait megvásároló bérlők feljelentése nyomán 2010-ben indította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség. Az alapfokon eljáró bíróság azzal indokolta ítéletét, hogy a kollégium épületegyüttesét eredetileg nem az egyház pénzéből, hanem közadakozásból építették, így a restitúciós bizottság visszaélést követett el, amikor az egyháznak adta az ingatlant.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. október 11.
Célkeresztben a polgári kezdeményezés
Strasbourgban szervezett meghallgatást az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportja tegnap a kisebbségeket érintő európai polgári kezdeményezések tárgyában. A megbeszélésen részt vett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) küldöttsége, illetve az RMDSZ és a FUEN képviselői, valamint Tőkés László EMNT-elnök. A két polgári kezdeményezés elutasításának indokait Jens Nymand Christiensen, az Európai Bizottság Főtitkárságának igazgatója ismertette.
Az SZNT által kidolgozott polgári kezdeményezés nem kisebbségvédelmi javaslat, hiszen az unió kohéziós politikájának elmélyítését célozza, így az EU jogalkotási hatáskörén belül van, azzal együtt, hogy a javasolt jogszabály pozitív hatással lenne az EU-kisebbségeinek helyzetére is – hangsúlyozta a találkozón Izsák Balázs. Az SZNT elnöke ismertette, a kezdeményezés polgári bizottsága nevében szeptember 27-én iktatták keresetüket az Európai Unió Bíróságán az általuk benyújtott polgári kezdeményezés elutasítása tárgyában. Jens Nymand Christiensen elismerte, az SZNT által kidolgozott kezdeményezés az EU jogalkotási körén belül van, hiszen az uniós szerződés konkrét cikkelyeit érinti. A vita a 174-es cikkely értelmezésében van, amely nem sorolja tételesen a kiemelt figyelmet igénylő régiók közé a kisebbségek által lakott térségeket – tájékoztatott közleményében az SZNT.
Tőkés László EP-képviselő közleménye szerint Christiensen elmondta, az EB nem politikai, hanem jogi szempontból kezelte a benyújtott kezdeményezést. Hangsúlyozta, hogy az EU egyetlen csoportnak vagy közösségnek sem fordít hátat, minden egyes polgára sorsát nagy figyelemmel követi. Azonban sem az EU-ról, sem pedig az unió működéséről szóló szerződések nem biztosítanak jogalapot arra, hogy jogalkotást kezdeményezzenek a nemzeti kisebbségek védelmére. Az alapszerződés viszont kötelezi az uniót, hogy tiszteletben tartsa a sokszínűséget, valamint – egyebekkel együtt – az etnikai diszkriminációt is egyértelműen megtiltja. Christiensen végezetül hangsúlyozta, a FUEN-kezdeményezés esetében nem volt kifogás a kezdeményezés tartalmával szemben, csupán a vonatkozó szabályokat vették figyelembe.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. október 11.
Új lap Erdővidéken
Erdővidéki Hírlap címmel új közéleti hetilap látott napvilágot, az első szám tegnap jelent meg. A szerkesztők megfogalmazott szándéka az elődök nyomdokain haladva bemutatni a kistérség jelenét a maiaknak, meg a jövőben a múlt iránt érdeklődőknek.
A kimondott Erdővidék mellett kiterjesztik felségterületüket Hidvégre, no meg az Olton túlra, a Brassó megyei magyarlakta településekre: Apáca, Ürmös, Ágostonfalva és Alsórákos. Szándékuk az Erdővidék-tudat, az összetartozás, a szülőföldhöz való ragaszkodás erősítése. Vallják, az újság pártlap: az erdővidéki magyarság pártján áll. A vidék jeles szülötte, Egyed Ákos akadémikus Kriza Jánostól kölcsönzött címmel, Erdővidék az én hazám című beköszöntőjével mutat rá a térség történelmi, kulturális, szellemi gazdagságára. A lapot a Tortoma és Sámán kiadó a Ferenczy Géza Egyesülettel partnerségben adja ki. Főszerkesztője Lázár Zoltán kommunikáció szakot végzett fiatal, főmunkatársai: Benkő Levente történész, közíró, a Háromszék volt munkatársa, a kolozsvári Művelődés folyóirat szerkesztője és Szabó Gyula Jenő tapasztalt újságíró. A térségben 1997-től működik az Erdővidék regionális hetilap, s tavaly novemberben múlt ki a 2008 májusában indított Vidékünk című hetilap.
(szekeres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. október 11.
Vendégségben Aradon
Tizenötödik alkalommal került sor a másfél évtizedes hagyományra visszatekintő találkozóra Arad és Kovászna megye pedagógusai között.
Tulajdonképpen az azóta meghirdetett szórványprogram előfutárának is tekinthető rendezvénysorozatot az az elgondolás hívta életre, hogy ne csupán magyarországi tanintézetekben keressük a követendő példát, de magunk között, házon belül is ismerjük meg mindazt, amit érdemes hazai viszonyok között követnünk, mércének felállítanunk. A még Korodi Hajnalka és ikertestvére, az Aradon tanító Matekovits Mária, illetve az Arad megyei pedagógus-szövetségi elnök, Matekovits Mihály által megálmodott esemény kiváló ötletnek bizonyult, ma is él, és nagy népszerűségnek örvend a két megye pedagógusai körében. Az idén a háromszékieken volt a sor, hogy ellátogassanak Aradra, s utunk vonzerejét fokozta, hogy részt vehettünk a tizenhárom vértanú tiszteletére rendezett emlékünnepségen mind a minorita templomban, mind pedig a Szabadság-szobor terén. A látogatás során sikerült eljutnunk Temesvárra is, a városközeli Újszentesen pedig közvetlenül érzékelhettük, miképpen veszítheti el hihetetlenül rövid idő alatt egy színmagyar település, a határ túlsó oldaláról nem is olyan rég idetelepítettek faluja magyar többségét, miképpen válik a magyar iskola vékony tagozattá, a magyar szó pedig egyre ritkábbá. Ezt egyébként láthattuk-hallhattuk Tornyán is, ebben a határ menti faluban, ahol a magyar tannyelvű oktatás már meg is szűnt, egyedüli biztos szigetnek pedig egy lelkes házaspár által berendezett és működtetett tájház számít. Pécskán ugyancsak meggondolkoztató példával találkoztunk. A valamikor aránylag erőteljes magyar líceumi tagozattal rendelkező városkából az anyanyelven továbbtanulni akaróknak Aradra kell ingázniuk, legtöbben viszont – a magyar tannyelvű nyolcadik osztály elvégzése után – a helybeli román líceumba iratkoznak, amelynek egyébként Arad megyében igen nagy tekintélynek örvendő magyar pedagógus az igazgatója. Ő az, aki a magyar tannyelvű általános iskolai oktatást is közvetlenül támogatja. Meglepő és roppant felemelő volt tapasztalni az itteni pedagógusok kitartását és elhivatottságát, látni, hogyan próbálnak minden magyar szülőt meggyőzni, hogy gyerekének magyar iskolában a helye. Megszívlelendő tényként jelentette ki egyik háromszéki társunk, milyen különbség van a két megye beiskolázási lehetőségei között: nálunk kitárjuk az iskola kapuját, s besétálnak a tanulók a magyar iskolákba, Arad megyében viszont házról házra kell járniuk a pedagógusoknak, hogy becsalogassák a gyerekeket. Az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepség felemelő volt mind a minorita templomban, mind a Szabadság-szobor terén. Különösen a templomi ünnepség hitszónokának sikerült rendkívül hatásosan megfogalmaznia, hogy mit vár el vezetőitől a ma embere: a széthúzás helyett az összefogás segíthet csak megóvnunk önmagunkat, magyarságunkat. A téren felsorakozott a város és a megye román vezetése is két magyar politikai párt és a magyar kormány képviselői mellett, rövid köszöntőjüket akár hitelesnek is elfogadhatnánk, ha mögöttünk nem álltak volna a szélsőjobb hatalmas román zászlót kifeszítő képviselői. Igaz, senkit nem zavartak, mint ahogy az ünnepség közben feltűnő módon bevonuló jobbikosok sem. Az viszont fájdalmas volt, hogy az ünnepélyes, valóban szépen elgondolt koszorúzás harmadánál a koszorút elhelyezők magukra maradtak, a politikai vezetők leléptek, s mire az utolsó virágcsokrok is a szobor tövéhez kerültek, a korábbi, aránylag népes tömeg is bántóan megfogyatkozott. Ha egy vezetőnek nincs elég ideje arra, hogy végigüljön egy ilyen magasztos rendezvényt, küldjön maga helyett mást, aki kibírja azt a másfél, két órát! DR. PÉTER SÁNDOR
Kovászna megyei RMPSZ-elnök
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. október 11.
Görcsoldó
Görcsbe rándul a gyomrom, amikor kézbe veszem a helyi román újságot. Mindennap gyaláznak minket, magyarokat. Ezek semmit sem változtak két és fél évtized alatt – ragadott karon a minap egy ismerős. A sovénszósz ellen a legjobb orvosság, ha nem mérgezzük magunkat vele – próbáltam nyugtatgatni. Legyünk humorunknál, hisz mostanában úgyis elszaporodtak a divatszékelyek. Vicceljük meg a hatalmukat fitogtató többségieket. Legyen az akár a marosvásárhelyi polgármester, aki csak önös érdekből ölelné keblére a székely megyéket. Számára most is csak a hatalom megszerzése és megtartásának eszközei vagyunk. Ezért nem érti a mostani muroklázadást. Hogy néhány konok asszony, harcias vezérükkel az élen, miként tudott világraszóló patáliát csapni holmi piaci kétnyelvű feliratok kapcsán. A velük szolidaritást vállaló magyar önkormányzati képviselőket közösség elleni izgatással vádolta meg a magából kikelt városvezető. És a fizetett személyi tanácsadója, Csegzi Sándor – akit egyéni érdeke meggátolta, hogy a Forgatag konfliktusos helyzetében a magyar közösséget támogassa – most sem látja szükségesnek jobb belátásra bírni jó barátját. Például, hogy a piacigazgató szemét ne sértse a termények magyar megnevezése. Milyen érdekes, a hivatal zsíros állásaiban, az igazgatói székekben elvétve találni magyar alkalmazottat. Akik mégis ott dolgoznak, megélhetési kényszerből próbálnak besimulni a tájba. Sokszor mi is ezt tesszük. Nem akarunk fölöslegesen idegeskedni, ha némely ügyintéző ellenségesen villantja ránk tekintetét amikor anyanyelvünkön szólalunk meg. Talán ilyenkor kedvesen mosolyogva, ártatlan pimaszsággal folytathatnánk társalgásunkat úgy, ahogy megkezdtük: magyarul. Amíg valakit nem kerítenek, aki érti a szavunkat. A puha ellenállással többet elérhetnénk. Példa erre az egybanis fricska. Hadd szenvedjen a hatóság a Lakó Péterfi Tünde büntetésének behajtásakor. A közösségi oldalakon szerveződött akció megfertőzte az erdélyi magyarokat. Úton- útfélen aprópénzt zörgető fiatalokkal találkozni. Nemrég a kolozsvári televízió munkatársa érdeklődött, hova küldhetik a doboznyi egybanist. Ez az igazi görcsoldó jogsérelmeinkre. Többet ér, mint a politikusok szólamborogatásai.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)2013. október 11.
A Studium Alapítvány sikeres nyitóünnepsége
Béres András professzor az idei kitüntetett A Budapest Bár fergetes koncertet adott
A marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartott Studium jótékonysági és díjátadó esttel vette kezdetét a VIII. Egészségügyi Menedzserképző Konferencia, amely három napon át különbő szakosztályokban (fogorvosi, gyógyszerészeti, egészségügyi szolgáltatások és egészségügyi infrastruktúra, rezidens orvosok) járja körül a helyi, magyarországi és külföldi példák bemutatásával a romániai egészségügy időszerű problémáit, s keresi ezekre a megoldási lehetőségeket.
A nyitórendezvényen dr. Béres Andrásnak, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem professzor emeritusának dr. Vass Levente, a szervező Studium Alapítvány alelnöke adta át a Miskolczy Dezső- emlékérmet és díjat.
Az alapítvány immár évek óta a marosvásárhelyi állami magyar felsőoktatás fejlesztésében jelentős szerepet vállaló személyeknek adományozza ezt a díjat. Az idei kitüntetett tevékenységét dr. Balási András, a Művészeti Egyetem rektorhelyettese, az Alapítvány kurátora méltatta.
Béres professzor a romániai magyar felsőoktatás és az előadóművészet terén kifejtett tevékenységéért; a gyakornokságtól a doktorátusvezető professzorságig vezető töretlen egyetemi karrieréért, oktatáspolitikai, sikeres színházigazgatói, alapítványi és intézményépítő tevékenységéért; az önálló magyar tagozat, majd az önálló magyar művészeti kar létrehozása és megtartása érdekében végzett több évtizedes munkájával érdemelte ki az elismerést – hangzott el a rektorhelyettes laudációjában. Rektorként egy öregedő, betegeskedő intézményből a szó legszebb értelmében virágzó egyetemet varázsolt. Köszönjük, hogy a mai napig sem engedte el kicsi intézményünk törékeny kezét – tette hozzá Balási professzor.
– Én alapvetően a művészeti oktatás terén dolgoztam, és ezen a téren értem el olyan eredményeket, amelyek láthatók. Az a tény, hogy egy híres orvosprofesszor nevét viselő emléklappal tüntettek ki, számomra azt jelenti, hogy mindaz, amit a művészeti oktatás építésének a terén teszünk, annak hatása van az egyetemi élet, az erdélyi magyar kulturális élet más területeire is. Különleges élmény, hogy egy ilyen teremben, ilyen közönség előtt vehettem át a díjat – mondott köszönetet dr. Béres András az elismerésért.
A díjátadást megelőzően a Kultúrpalotát megtöltő közönség egy összefoglalót hallgathatott meg az állami magyar felsőoktatás támogatását, az európai szintű szakmai képzést felvállaló Studium Alapítvány igen gazdag, a felsőoktatás szinte minden területét átfogó tevékenységéről, aminek nyomán elnyerték a Nemzeti Jelentőségű Intézmény címet, s a Magyar termék nagydíjat is.
Amint azt Szabadi Nóra, az est házigazdája bejelentette, a jótékonysági esten 30.500 lej gyűlt össze a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Marosvásárhelyi Református Kollégium didaktikai eszközeinek felújítására.
Az est fénypontja az egyre népszerűbbé váló Budapest Bár zenekar fellépése volt, akik valódi örömzenét játszottak minden korosztály számára. Műsorukban cigányzenei kísérettel ismert slágerek, táncdalok, kuplék, szimfonikus zeneművek hangzottak el, s a Farkas Róbert vezette zenekar (Farkas Mihály és Richárd, Ökrös Károly, Kisvári Ferenc) négy kiváló énekese, Németh Juci, Frenk, Keleti András és Szűcs Krisztián is fellépett. A koncertet a közönség a megérdemelt vastapssal jutalmazta.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2013. október 11.
Brassai: Elfogadhatatlan a nyelvhasználatért folytatott kiállást demagógiának minősíteni
RMDSZ-reakció a polgármester kirohanásaira
A minapi városi tanácsülésen részt vett Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke is. Elmondása szerint a polgármester nem hagyta figyelmen kívül a jelenlétét, az amúgy sem vitamentes tanácskozás közben rajta töltötte ki a mérgét. Erről beszélgettünk a megyei elnökkel.
– Hogyan minősítené a városvezető reakcióját?
– Nem lep meg, hogy nyilvánosan kritizált a polgármester, hiszen a Forgatag óta nem felhőtlen a viszonyunk. Ellenben meglep az álláspontja. Egyrészt bagatellizálja a kétnyelvű árcédulákat osztogató hölgyet ért egyértelmű diszkriminatív intézkedést, jóllehet közvetve ő a felelős a piacigazgatóság és a helyi rendőrség túlkapásáért. És közvetlenül ő a felelős azért, hogy Marosvásárhelyen nem beszélhetünk valós kétnyelvűségről. Amennyiben érvényt szerezne a törvény előírásainak, fel sem merülne olyan konfliktus, mint amilyen a szóban forgó eset is. Az lenne természetes, ha nem kellene fél év után is szóvá tenni tanácsülésen, hogy a testület a döntését még mindig nem tartotta be, elkezdődött az új iskolai év, de nincsenek a kétnyelvű névtáblák feltéve az épületek homlokzataira. Sőt, elszámolhatott volna a nevezetes Együtt–Împreuna üggyel is, amivel kapcsolatosan még mindig várjuk válaszát.
Nehezen tudnám elegánsan minősíteni, hogy megnyilvánulásában vissza próbálta fordítani a fegyver csövét, az inkriminált hölgyet nevezte provokátornak, és minket tett felelőssé azért, hogy Marosvásárhely rossz hírneve miatt nem lehet európai kulturális főváros. Minősíthetetlen a kirohanása, de nem ez a legnagyobb baj. Sokkal nagyobb gond az, hogy tényleg megoldatlan egy sor olyan kérdés, amiért a polgármesteri hivatal végrehajtói felelnek. Gond az, hogy a törvényben szavatolt jogainkért állandóan szót kell emelni, mert nem számíthatunk a polgármester törvénytiszteletére. Tulajdonképpen a magyarságot illető jogok csorbítása kompromittálja Marosvásárhely hírnevét! Hihetetlen arcátlanság azt állítani, hogy a minket illető jogok be nem tartása miatti tiltakozás vet rossz fényt a városra. Döbbenetes arra gondolni, hogy cinikus megjegyzésekkel illette a tanácsülésen a magyar tanácsosokat, akik anyanyelvüket használták felszólalásuk során. Elfogadhatatlan, hogy a nyelvhasználat miatti kiállást demagóg és képmutató politizálásnak minősítette.
– Végül is az anyanyelvhasználat jogának törvényes garantálása nem mai keletű. A tanácsosok eddig mégsem éltek ezzel a joggal…
– Eddig pragmatikus megfontolásból, a hatékony vita- és tárgyalókészség érdekében mellőzték a tanácsosok ezt. Eljött az ideje azonban, hogy nyilvánvalóvá tegyük azokat a jogokat, melyekért az RMDSZ következetesen küzdött huszonhárom éven át. Mi tudunk magyarul és románul is érvelni, vitatkozni, tárgyalni. Nemcsak tudunk, de egyenlő állampolgárként megillet minket a jog, hogy használjuk anyanyelvünket. Szomorú, hogy ezt demagógiának minősítve a polgármester azt bizonyítja, hogy voltaképpen szemfényvesztésnek minősül, amikor választások előtt mindenki polgármesterének nevezi magát. Arra kérem tanácsosainkat, hogy a következőkben is, következetesen, minden gyűlésen, minden megszólalás alkalmával beszéljenek magyarul és románul!
– A tanácsülésen, mint korábban említette, az RMDSZ-frakció sem volt egységes állásponton. Nem szoktak egyeztetni az ülések előtt? Nem kellene egységet felmutatni bár a frakción belül? Vagy nem tudnak megegyezni? Semmiképpen sem vet jó fényt a frakcióra.
– Valóban, frakciónk több esetben nem volt egységes, költségvetési és beruházási kérdésekben fele-fele arányban más-más állásponton voltak. Ez nem jó, sokkal több időt és figyelmet kell fordítani a belső egyeztetésekre. Ellenben biztatónak tartom, hogy az anyanyelvhasználat kérdésében egységes volt a hozzáállás, kivétel nélkül mindegyikük anyanyelvén szólt hozzá a napirenden lévő témákhoz. Ez karakán kiállás volt!
– Ez így nagyon szép, de vajon várható-e ebben következetes folytatás?
– A következetességet tartom a legfontosabbnak. Higgadt következetességgel is azon kell lennünk, hogy érvényt szerezzünk a minket megillető nyelvhasználati jognak. Piacon, tanácsülésen, hivatalokban, üzletekben, iskolai folyosókon, azaz a helyi társadalmi tér minden szegletében. Dacára annak, hogy a polgármester demagógiával vádol minket, meggyőződésem, hogy a valódi multikulturalitás – ami a kétnyelvűségben nyilvánul meg – szavatol hitelt Marosvásárhelynek ahhoz, hogy igényt tarthasson európai színvonalú kulturális minőség elnyerésére. Az idén a polgármester többször is megalázta a vásárhelyi magyarságot, és rossz politikusnak, illetve vezetőnek bizonyult, amikor fontos gazdasági kérdésekben nem tudott politikai konszenzust teremteni. Ezzel nem én kell elszámoljak választóimnak!
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2013. október 11.
Álszent világ
Nem mondok újat, mert mindnyájan érezzük: álszent, kétszínű világban élünk. Nem csak mi, még a civilizáltabbnak számító Nyugat is.
A legtöbbet emlegetett álszenteskedés: az EU többet foglalkozik az európai állatok jogaival, életkörülményeivel, mint a polgáraiéval. Pontos szabályzat rögzíti, milyen nagyságú területen kapirgáljon a tyúk, mennyi legyen a sertés mozgástere. De hogy legyen hol lehajtania a fejét a hajléktalannak, hogy ne adhassák el a polgár feje felől a házat, azt nem szabályozza vagy tiltja EU-s parlamenti határozat.
Az Egyesült Államok pedig a demokrácia bajnokaként álszenteskedik. A demokrácia zászlaja alatt, hamis szólamokkal és kitalált indokokkal háborúk sorát indítja a kőolaj- és földgázforrások megszerzéséért.
Volt kitől tanuljanak képmutatást a mi politikusaink!
Mert nem telik el olyan hét, hogy a hatalomra került, avagy a hatalomra vágyó, határon inneni és túli politikusok álszenteskedésétől ne lenne tele a nemzeti média. A pálmát mindenképpen Victor Ponta vinné el. Egy ország röhögött rajta: mint kormányfő beterjesztette a parlamentnek a verespataki bányanyitásról szóló törvényjavaslatot, de rögtön kijelentette, hogy azt képviselőként nem szavazza meg.
Idehaza a nagy hirtelen „leleplezett” egykori lágerparancsnokok ügye egy-másfél hétig borzolta a kedélyeket. Aztán a doktori diplomával rendelkező miniszterelnökünk vezette kormány megoldotta a gordiuszi csomót: törvénytervezetet terjesztett be, hogy csökkentsék a munkatáborok parancsnokainak kiemelten magas nyugdíját, s az ebből begyűlő összeget (a per lefolyása és elítélésüket követően!) a túlélők között osszák majd szét. És akadt, aki ennek a képtelenségnek még tapsolt is! Talán elfelejtik: eddig mindössze két felfedett (talán még lesz egy-kettő, de nem biztos, mert a „kampány” leállt!) volt szekustiszttől összegyűjtött néhány tízezer lejt fognak szétosztani a több tízezer egykori fogolynak? Havonta talán egy-két kenyér ára sem jut egy személynek. És ezt jó kezdeményezésként kürtölik szét országnak-világnak.
Az anyaországban néhány éve egy politikus a médiában felröppentette a „megélhetési bűnözés” kifejezést, állítván, hogy egy bizonyos embercsoport csak bűnözéssel tudja biztosítani a túlélést a jelen gazdasági helyzetben. Evvel próbálta igazolni az elkövetett lopások, rablások jogosságát. A vonatközlekedésben százak, ezrek biztonságát veszélyeztető fémtolvajok (például) úgymond bocsánatos bűnt követnek el, mert csak abból élnek, hogy eladják a zsákmányt. Az álszenteskedőben fel sem merül, hogy nagyon sokan e csoportból ugyanúgy meg tudnák művelni a lakóházuk körüli földterületet, mint szomszédjaik, akiket rendszeresen megkárosítanak, terrorizálnak. Erről nem győzködik a bűnözésre hajlamos csoportokat.
Minap hangzott el, hogy a magyar parlament az Alkotmánybíróság korábbi döntése ellenére, ki akarja tiltani a hajléktalanokat a történelmi belvárosokból. Természetesen mindjárt akadtak politikusok, akik emberi jogokra hivatkozva a közterületeket önkényesen „belakó”, azt bepiszkító, elcsúfító, tönkretevő had mellé állt. Őszintén sajnálom azokat, akiket a sors ilyen kétségbeejtő helyzetbe kényszerített, de megkérdezném a kamera előtt ágáló, az emberi jogokra hivatkozó álszent politikus asszonyt: miért nem a hajléktalanokat győzködi, hogy az utca helyett válasszák a tisztálkodási lehetőséget, emberi körülményeket biztosító menhelyet? Mert lenne hely és alkalom ott meghúzódni legalább éjszakára. Csakhogy azt az érintettek egy része kereken visszautasítja. Mert nem akar tisztálkodni! Ezt viszont elhallgatják.
Kétségtelen, hogy a társadalom legalsó rétegeit kivont karddal védő álszent szövegeléssel a választásokon lehet néhány szavazatot nyerni a minden ilyen demagógiát készpénznek vevők között. Egy jól fizetett parlamenti, önkormányzati képviselői hely, netalán kormányzati tisztség megéri a képmutatást, kétszínűsködést!
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)2013. október 11.
Markó Attila: Ez már nem normális per egy normális országban
Markó Attila tegnapi facebook-bejegyzésében így kommentálta az előálló helyzetet: „Mindannyian ma jogerős döntést vártunk. Mindannyian azt mondtuk, én magam is azt kiáltottam: legyen vége!
Mindannyian meglepődtünk, hogy mégsem. A legfelsőbb bíróság saját illetékességét, illetve annak hiányát vizsgálja. Ez azt jelenti a mi esetünkben, hogy az ügy visszakerül a Ploieşti-i táblabíróságra, ahonnan átjött a megválasztásom után. Magyarán: folytatódik a kálvária. Azt tudom mondani minderre, hogy nekem, nekünk soha nem volt érdekünk semmilyen halasztás. Mi azt szeretnénk, ha ez mihamarabb véget érne, az igazságnak ki kell derülnie. Ezt egyelőre nem meri meglátni a rendszer. Sajnos. A másik véleményem pedig az, hogy ez már nem egy normális per egy normális országban. Ez már egy terrorharc az idegeinkkel. A figyelem ezzel szemben nem változik: se az egyház, se a közösségünk, se a nagyvilág nem fogja ezt engedni. Ezért köszönöm Kató Béla püspök úrnak, Incze Zsolt esperes úrnak az imára hívó felszólítást. Az imát nem vehetik el tőlünk. És köszönöm az amerikai és magyar diplomáciának, hogy ma is jelen voltak a tárgyaláson. Biztonságot ad a tudat, hogy ezután is ott lesznek”.
Szabadság (Kolozsvár)2013. október 11.
Ügyek és ügyek
Jelenleg több olyan ügy van napirenden, amelyek különböző horderejűek, de egy tőről fakadnak, és rámutatnak az erdélyi magyar közösség egyik-másik nagy hiányosságára. A napokban a magyar médiában a legnagyobb visszhangja a Mikó-pernek volt, de a marosvásárhelyi anyanyelvhasználattal kapcsolatos ügyek is kiemelt helyen szerepeltek. Marosvásárhely ugyanis az a város, ahol a legtöbb romániai magyar él, legalábbis statisztikailag, de az anyanyelvhasználat meglehetősen töredékesen érvényesül. Ennek több oka van, egyrészt a kereskedelmi cégeknél és állami itézményekben egyaránt olyan méretű román dominancia figyelhető meg, ami azt sejteti, hogy bizony nagyon kevés magyar marad itthon dolgozni, és akik maradnak is, nem szívesen vállalják a munkát főleg állami intézményekben, de olyan kereskedelmi cégeknél sem, ahol esetleg többnyire román környezetben kell helytállni.
Egy másik oka a töredékes anyanyelvhasználatnak az, hogy sok a rejtőzködő magyar, ugyanis Marosvásárhelyen erősen tetten érhető az a pszichés gát, hogy a nyilvánosságban jobb nem megszólalni magyarul, hiszen nem tudható, hogy aki velünk szemben áll, tud-e magyarul, vagy sem. Az anyanyelvű ügyintézés ugyanakkor sok magyarnak is fejtörést okoz, például ezért is alakult ki az a furcsa helyzet Marosvásárhelyen, hogy a városi tanácsban az önkormányzati képviselők csak protesztként használják anyanyelvüket annak ellenére, hogy már több mint tíz éve joguk lenne megtenni. Most úgy tűnik, hogy változni fog ez, miután a városban a polgármesteri hivatal tűzzel-vassal irtja a magyar nyelvet, időnként funári hangulatot idézve a rafináltabb eszközök ellenére is.
A Mikó-ügy és az anyanyelvhasználat esetében is megfigyelhető, hogy ha nem is azonos súlyú dolgok, de elsősorban jogérvényesítésről és jogaink megvédésről van szó. Csak akkor fogunk merni és tudni élni jogainkkal, ha ezeket alaposan megismerjük, és képesek is leszünk azokért kiállni hivatalos és informális környezetben egyaránt. Bizony elkelne a romániai magyarságnak több jól felkészült, jogi ismerettel rendelkező ügyvédje, aktivistája – bíróról és ügyészről nem is beszélve –, de az öntudatosságnak, a tudás és az ismeretek megszerzésének a fontosságát minél több emberben kellene tudatosítani. A Mikó-perben a buzăui bíró elfogultsága számomra egyértelmű, hiszen a vádlottak lényegében a román kormány által elfogadott rendelkezéseket alkalmazták, amit a parlament később törvényerőre emelt. Ilyen alapon a román kormány akkori miniszterelnökét is be kellene zárni, hiszen a visszaszolgáltatásról lényegében 1999-ben Románia kormánya határozott. De ennek az ügynek a kimenetelétől függetlenül, semmiképpen nem szabad azt a következtetést levonni, hogy minek tanulni és ismerni a törvényeket, ha amúgy is a magyarokkal szemben részrehajlóan alkalmazzák. Éppen ellenkezőleg, az újabb Mikó-perek elkerülése végett valamennyi közszereplőnek és nem közszereplőnek oda kell figyelnie, és azon kell munkálkodnia, hogy a jogász értelmiség – de nem csak – utánpótlása biztosítva legyen a romániai magyarságnak.
Szabadság (Kolozsvár)2013. október 11.
Magyarellenes falragaszok Zilahon
„Muie Ungaria” és „Afara cu ungurii din tara” (Ki a magyarokkal az országból) – írta azokon a matricákon, amelyeken a magyarellenes szöveg mellett Avram Iancu arcképe volt látható, s amelyeket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt zilahi irodájának nyitásrendjére ragasztottak rá szerdára virradóra – derül ki az EMNP partiumi sajtószolgálatának csütörtöki közleményéből.
Az ügyben Püsök Ferenc, az Erdélyi Magyar Néppárt zilahi elnöke jelezte, ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Szilágy megyei rendőrségen. „Zilahon mindeddig nem voltak hasonló megnyilvánulások, a különböző nemzetiségek mindig békében éltek egymás mellett, ezért is érthetetlen számunkra, hogy mi sarkalta a tetteseket a sértő ragaszok kihelyezésére” – mutat rá a közlemény.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)2013. október 11.
Visszamagyarítás erőszak nélkül
Beszélgetés Kémenes Lóránt dél-erdélyi szórványvidéken szolgáló római katolikus pappal, aki az ottani magyarság megmaradásáért végzett munkájáért magyar állami kitüntetésben részesült.
Magyar állami kitüntetésben részesült a múlt hét végén. A Fehér megyei Küküllőszögben – Balázsfalván és a környéken – szolgáló római katolikus papként az ott élő magyarság megmaradásáért végzett kitartó munkájáért átvette a Magyar Arany Érdemkeresztet. Mit jelent az ön számára a kitüntetés?
Keresztet jelent. Római katolikus pap lévén nyilván eszembe jut a kereszt kétezer éves története, és az is, hogy ha keresztet kap valaki, azt valószínűleg nem fogadja óriási lelkesedéssel. Viszont az, akinek a vállára teszik, és a mellére, valamit nagyon tudatosan vállal. Az én legjobb barátom vállalta a keresztet, viszont nem ragaszkodott hozzá annyira, hogy még ma is rajta maradjon. Számomra üzenetértékű, hogy azon a kereszten, amely kétezer éve a barátomé, senki sem lehet fölfeszítve – hiszen a kereszt szimbólum. Méghozzá gazdag szimbólum: mindenekelőtt a pozitivitást jelenti, ugyanakkor minden irányba nyitott: fölfele és oldalra is. Ezzel a háttértudással, érzéshalmazzal, valamint alázattal fogadtam a kitüntetést. Ilyenkor nagy szavakat szokás mondani, hogy mennyire meghat, de akit a kereszt meghat, az térdre rogyik és fölfele tekint, hogy: “uram, gyere segíts, vigyük együtt”.
Tömbmagyar környezetben, Gyergyóban nőtt fel, és immár 6 éve szórványvidéken szolgál Balázsfalva környékén, ott erősíti az elrománosodott magyarok identitástudatát. Közismert, hogy az 1918-as balázsfalvi események miatt is megpecsételődött e dél-erdélyi vidék magyarjainak sorsa, majd súlyosbította a helyzetet a görög katolikus egyház betiltása, ami az ortodoxia előretörését és további román betelepítést vont maga után, a magyarok pedig egyre messzebbre kerültek saját anyanyelvüktől és identitásuktól. Ön egyfajta tudatos mentést végez: megkísérli “visszamagyarosítani” őket. Kívülről nézve ez talán lehetetlenségnek tűnhet, hiszen tudathasadásos állapot, hogy a környékbeli magyarok rosszul, alig vagy egyáltalán nem beszélnek magyarul. Mi okozza a legnagyobb nehézséget munkája során?
Én elsősorban azt szeretem előtérbe helyezni, ami előre mutat, de ez nem azt jelenti, hogy csökkentenénk a nehézségek súlyát. Ami nehézségként tapasztalható, hogy itt nemcsak fehérneműt lehet cserélni naponta, hanem a hitet és ha kell, nemzetiséget is – aszerint, ahogy a kényelem vagy érdek megkívánja. És ezzel úgy szembesülni, hogy az ember a tömbmagyarságból érkezik, megdöbbentő. Amikor idekerültem, a helyzet nemhogy elfogadhatatlannak, hanem egyenesen elképzelhetetlennek tűnt számomra. Az is nehéz a munkámban, hogy parancsoljak magamnak – itt arra gondolok, hogy meg kell értenem: erőszakkal semmit nem lehet elérni. Hiába erőszakolom, hogy mindenki mondja azt, hogy magyar, attól ő a szívében még nem lesz az. De ha először sikerül a szíveket meghódítani – és azt hiszem, egyetértünk abban, hogy ez a legnehezebb – akkor megtaláltuk a legérzékenyebb pontot. Onnantól már az ő döntésük lesz, hogy magyarok, nem pedig az enyém. Nem lehet elvárásokat támasztani, de nagyon lehet örülni annak, ha valaki erre tényleg rábólint.
Az 1700 lelkes Tűrben például, ahol szolgál, 1972-ben szűnt meg a magyar oktatás. Az idősebb generáció sem beszél magyarul, és a fiatalok sem?
Nagyon erős falakat kellett ledönteni ahhoz, hogy a hetven fölöttiek merjenek magyarul beszélni. Aztán sikerült oldani a gátlásokat, és mára a nagyszülők generációja már az utcán, de bárhol megszólal magyarul. Különleges “technikát” alkalmazunk: az idősebb generációval foglalkozunk leginkább. Mindenki azt mondja, hogy a fiataloké a jövő, és inkább beléjük kell energiát fektetni, de ez itt nem működik. Mert a fiatalokkal, akikkel hetente néhány órát találkozom – akár magyar-, akár hittanórán – hiába kínlódom magyarul, mert azt mondják, nem értik. Ez a pár óra nagyon kevés, utána pedig a hét többi órájában egészen más nyelvi környezetben van a gyerek. A nagymamákat és a nagypapákat kell meggyőznünk, hogy magyarul beszéljenek: mindent bevetünk, ruhabörzétől élelemig, amit csak tudok, idehozok. Amikor ellátogatok a családokhoz, úgy beszélgetünk, hogy közben hallja a gyerek, és legalább addig a nagyszülők csak magyarul szólnak a gyerekhez. Ily módon, ha majd kikerül egyetlen láncszem ebből a folyamatból – és ez a láncszem én magam vagyok, hiszen bármelyik pillanatban elhelyezhetnek – erőfeszítésem akkor sem volt hiábavaló.
Már gyerekkorában megválasztotta a hivatását. Azt írta a pályaválasztási űrlapra, hogy pap akar lenni, “elölről és fordítva olvasva is”. Ugyanakkor magyar nyelvet oktat, a hitoktatás is beletartozik a szolgálatba – úgyhogy pedagógus is. Milyen módszerekkel tanítja a magyart a környékbeli gyerekeknek?
Volt egy iskolai elöljáró annak idején, aki ráparancsolt a szüleimre, hogy azonnal változtassam meg az elhatározásomat. Következő nap újra meg kellett írni, milyen pályát választok, és akkor azt írtam: “visszafele olvasva is pap”. A magyar nyelv oktatásáról szólva: “hályogkovács” módszerekkel közelítem meg, mert nincsen magyar tanári képesítésem, ugyanakkor még nem találtak ki olyan módszert, hogy miként kell idegen nyelvként tanítani a magyart magyaroknak. Valahogy úgy képzelem el ezt a helyzetet, mint amikor jó néhány évvel ezelőtt nagymamámat láttam agyvérzés után: nagyon sokat kellett simogatni és masszírozni ahhoz, hogy gyógyulásnak induljon. De aztán megszólalt és talpra állt, majd még élt jó pár évet. Közösségi szinten is valahogy így kell eljárnunk: kizárólag román tannyelvű iskolában tanítok: és magyarul hiába próbálkoznék, mert összesen három gyerek, ha értene valamit belőle. Ha mindenik órán megjegyeznek egy-egy magyar szót, akkor már eljut az üzenet hozzájuk. Nem lehet célként azt kitűzni, hogy a gyerekek ismerjék Arany összes műveit, de azt igen, hogy halljanak magyar szavakat, és próbálják ezeket kimondani.
A templomban milyen nyelvű liturgián vesznek részt a környékbeli hívek?
A liturgia teljesen magyar, de Balázsfalván például vasárnap a prédikációt összefoglalom románul is. Érkeznek érdekes visszajelzések és ez szintén az identitás kérdésköréhez kapcsolódik: “nagyon jó, plébános úr, hogy elmondja románul is, magyarul meghallgatjuk, de románul értjük”. Ahhoz viszont, hogy tovább tudjanak lépni a nyelvi komfortzónából, amibe belesodródtak, először ki kell mozdítanunk őket. És én úgy látom, hogy csak úgy lehetséges, ha fizikailag is kimozdulunk innen, olyan helyekre, ahol tömbben él a magyarság, illetve – és ez történt meg az elmúlt hét végén, amikor Tűr település alapításának 700. évfordulóját ünnepeltük – idecsalogatunk sok magyart, hogy mindenhol magyar szó hangozzék ez idő alatt. Ez adja meg a bátorságot a helyieknek, hogy maguk is beszéljenek.
A hét végi események ilyenformán azt példázzák, hogy sikerülhet valamiképpen összekovácsolni a környék elkallódott magyarságát?
Természetesen. És amikor megszólítjuk Küküllőszög magyarságát, nem az számít, hogy valaki katolikus-e, vagy hogy például péterfalvi-e, esetleg búzásbocsárdi – ahol már alig vannak magyarok –, vagy magyarbényei, bethlenszentmiklósi, küküllővári, boldogasszonyfalvi. Az számít, hogy együtt vagyunk és együtt alkotunk egészet.
Felújíttatta a tűri plébániát és templomot – önerőből is, hiszen évről évre elment Olaszországba, ahol kétkezi munkásként dolgozott, hogy pénzt szerezzen a renoválásra. A Tűri Magyar Ház létesítésén is dolgozik. Segítenek önnek a tömbmagyarság-beliek részéről vagy a magyarországiak?
Nagyon nagy erőt ad, hogy sokan segítenek Erdélyből, és nem szégyellem ezt megvallani, hiszen Isten sem szégyell engem, akármilyen gyarló vagyok. Sokan támogatnak Erdélyből: Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós és természetesen Háromszék – a háromszékiekkel közösen van egy hivatalos összetartozás-programunk. Nem úgy viszonyulnak, hogy “na, akkor odadobunk valamit”, hanem egyenlő partnerek vagyunk, és ez a nagy dolog. Nemcsak hangzatos szavakat mondanak, hanem a két kezükkel, a szívükkel is itt vannak. Ugyanakkor elkezdünk kacsintgatni Magyarország fele is, hogy lássuk, kapunk-e valamilyen “hónunk alá nyúlást”. Ez a segítség pedig nem forintosítható: nem pénzt várunk, hanem magyar szót. Ez is megvalósulhatott most a tűri ünnepen: húszan voltak itt Miskolcról, akiket családoknál szállásoltunk el, hogy azokban a házakban legalább három napig magyarul beszéljenek. Az itteniek félnek kinyitni az ajtóikat, mert szégyellik, hogy nincs fürdőszoba, és főleg szégyellik, hogy nem tudnak magyarul, erre keresnek kifogásokat. De a vendégek és a házigazdák nagyon megszerették egymást, alig tudtak egymástól elszakadni. És ennél pozitívabb visszajelzés nem is kell.
Ön Balázsfalva első és egyetlen magyar nyelvű rádióműsorának megálmodója és vezetője is…
Október 22-én ünnepeljük harmadik születésnapunkat. Balázsfalván soha nem hangzott el azelőtt magyar szó a rádióban, már csak azért sem, mert monopol helyzetben van a magánrádió. Ennek ellenére egy évnyi kemény munka után az egyéves születésnapra meghívtuk a rádió igazgatóját, aki magyarul köszöntötte a hallgatókat. Egy balázsfalvi hölgy segít nekem, mi ketten próbáljuk megvalósítani, hogy valakinek tovább lehessen majd adni a magyar műsort, hogy el ne haljon. Próbálunk oly módon kommunikálni a hallgatókkal, hogy visszajelezzenek. És olyan szép, amikor kézzel írott levelek érkeznek a postaládába. Örömmel dolgozunk azon, hogy legalább hetente kétszer hallhassanak a környékbeli magyarok magyar szót.
A Hargita megyei Borzonton a saját telkén táboroztat gyerekeket. Főleg szórványból érkező fiatalokról van szó?
Mindegy, hogy honnan jönnek, a szórványból is természetesen. És az a lényeg, hogy ezek a gyerekek magyar környezetben táborozzanak, és felfedezzék, hogy öröm a többi magyar gyerekkel együtt lenni. De jönnek más régiókból is, sőt, Angliából is: olyan magyar gyerekek, akik alig beszélnek magyarul.
Hittudományi főiskolát végzett, majd jogot tanult Rómában. Ugyanakkor sok mindennel foglalkozik egyszerre azon kívül, hogy papként szolgál: szenvedélyesen fotózik – a tűri rendezvényen kiállították portréfotóit – , zenél, rádiózik, pedagógusként is dolgozik. Hogyan fér mindez az életébe?
Az egyik válaszom erre az, hogy székely vagyok. A másik, hogy szívvel-lélekkel el lehet a dolgokat végezni. Ugyanakkor erről az a székely vicc jut eszembe, amikor János bácsit megkérdezték, hogy maga mindenhez ért? Erre pedig azt válaszolta: mindenhez es.
És mik a további tervei?
A Tűri Magyar Ház, amelyet a régi magyar iskola épületében létesítünk – a házat nagy nehezen sikerült visszaszereznünk – ha számokban akarnék beszélni, azt mondanám, 35 százalékban készen van. Nincsenek különleges terveim, ugyanazt szeretném tenni továbbra is, amit eddig. Talán még tudatosabban, hogy minden egyes kő, amit leteszünk, az örökség részévé váljon.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)2013. október 11.
Most – Híd: új nemzetstratégia szépséghibákkal
Új nemzetstratégiát mutatott be a közelmúltban a felvidéki Most – Híd szlovák-magyar párt a szlovákiai magyarok számára.
Mint ismeretes, a Most – Híd mostoha gyereknek számít a határon túli magyar szervezetek között, mivel a budapesti kormány hivatalos álláspontja szerint kizárólag a magyar érdekképviseletet tekinti partnernek. A szlovákiai magyar szavazók ugyanakkor nem csupán elfogadhatónak tartották a Magyar Koalíció Pártjából – azóta Magyar Közösség Pártja – kivált alakulat ajánlatait, de sokan át is pártoltak hozzá. Ennek nyomán már a második olyan parlamenti választás is lezajlott, amelyen az MKP nem érte el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, a Most – Híd viszont igen, így a magyarok egyedüli képviselete a pozsonyi parlamentben. Ugyanakkor a felmérések szerint támogatottsága a konkrét eredmények hiányában némileg csökkent.
Nem kell a Felvidék
A stratégia egyik alapvető pontja a regionális identitás kialakításának szükségessége. A Trianon előtti Észak-Magyarország magyar lakóinak ugyanúgy nem volt miért regionális identitást kialakítaniuk, mint például a ma partiumi magyaroknak nevezett közösség tagjainak, lévén, hogy egyszerűen magyarnak nevezték magukat, és nem volt előzménye az önálló régiónak, amely közös alapot jelentett volna a közösség eltérő önmeghatározása számára. Trianon után azonban megváltozott a helyzet.
A nemzetstratégia elveti a felvidéki magyar megnevezést, de a szlovákiai magyart sem tartja megfelelőnek – ezért a dél-szlovákiai magyar megnevezést javasolja, ami a magyar közösség földrajzi elhelyezkedését veszi alapul. Amennyiben ezt a Trianon óta az anyaországétól eltérő körülmények között élő, de nemzeti identitását, anyanyelvét megőrizni akaró ottani közösség elfogadhatónak találja, akkor a megnevezés „hivatalossá” válhat.
Az ötlet illeszkedik a párt politikájába, miszerint a szlovákiai magyar közösséget olyan entitásként tételezi, amelynek nem annyira az anyaországgal, illetve a többi nemzetrésszel való kapcsolattartásban kell támogatást keresnie, mint inkább a „magyarbarát” szlovákokkal való együttműködésben. Ugyanakkor kérdéses a felvetés megalapozottsága. A Felvidék, felvidéki kifejezés a magyar nemzet egészéhez képest határozza meg a közösséget, míg a dél-szlovákiai azt figyelmen kívül hagyva, kizárólag a szlovákokhoz képest. Ez az elnevezés meglehetősen mesterkéltnek tűnik. A dél-szlovákiai megnevezés a dél-tiroli megnevezésre hajazhat, azonban Tirol mégiscsak egy osztrák tartomány, míg Szlovákia önálló entitásként először a második világháború idején létezett, tehát ebből a szempontból a dél-szlovákiai magyar megnevezés konkrét, magyar identitás-konstituáló jellege megkérdőjelezhető. (Mint ahogy a nyugat-romániai sem lenne elfogadható egy bihari vagy aradi magyar számára). Ráadásul a Felvidék már meghonosodott a köztudatban.
A nemzetstratégia azt is tartalmazza, hogy szimbólumrendszert hozzanak létre a dél-szlovákiai magyar közösség számára. A javaslat szerint nem fontos, hogy hagyománnyal rendelkezzen, a lényeg az, hogy a közösség magáénak érezze, és identitás-konstituáló tényezőként hasson. A kezdeményezés hasonló a székely zászló megalkotásához, és ahhoz a tervezethez, miszerint a Partium számára is önálló szimbólumokat – címert és zászlót – terveznek.
Mindez lényeges lehet, mivel az anyaországtól elszakított régiók magyar közössége hosszú ideje még akkor is másként szocializálódott, ha azért a magyar televízió és rádió műsorait a rendszerváltás előtt is követni tudta.
Meg kell találni azonban az egészséges arányt a magyar és a regionális identitás között, főleg abban az esetben, ha a cél az, hogy a magyar identitás megőrződjék, sőt elsődleges legyen.
Nemzetiség helyett nyelv
Ez ellen hathat az a lényegi javaslat, amely a nemzetiség helyett a nyelvet helyezné a nemzetpolitika központjába. „Ahelyett, hogy mások egyéni választásainak kiértékelésével foglalkoznánk és a „tiszta” magyarságot keresnénk, törekedjünk arra, hogy a magyar nyelv és a magyar kultúra közegszerűen fennmaradjon Dél-Szlovákiában” – áll a dokumentumban. Mindennek a célja a kidolgozók szerint az, hogy a szlovák állam a nyelvi jogokat a nyelvhasználat, és ne a nemzetiségi arányok alapján határozza meg.
A felvetésre rációját az képezheti, hogy az anyaországtól elszakított területeken számos vegyes házasság jött létre, ennek nyomán vegyes identitás alakult ki, miközben az érintettek a szlovák, román vagy szerb mellett a magyart is anyanyelvi szinten beszélik. A javaslat kidolgozói talán arra gondoltak, hogy kisebbségi, vegyes lakosságú közegben ez lehet a legpragmatikusabb módszer a nemzeti identitás megőrzésére és az anyanyelvhasználat biztosítására. Ráadásul ez a külvilág felé is jobban eladható, hiszen nem etnikai alapon követeli a szabad nyelvhasználat biztosítását.
Csakhogy ez is meglehetősen idealisztikus megközelítés. Igaz ugyan, hogy a magyarul beszélők köre számszerűen szélesebb merítést jelentene, mint a magyar nemzetiségűeké, azonban a gyakorlatban nehéz elképzelni, hogy a nem tisztán magyar identitású, nem csupán a magyar kultúrában szocializált, magukat elsősorban nem magyarként meghatározó személyek jelentős része igényelné a magyar nyelv használatát. Az ötlet az asszimiláció bátorításaként is hathat, hiszen csökkenti a magyar identitás vállalásának fontosságát.
Ugyancsak fontos eleme a dokumentumnak, hogy a magyar anyanyelvű romákat is a dél-szlovákiai magyar közösség részét képezzék. Ez elméletileg szintén a közösség megerősödését, megmaradását erősíthetné. Ugyanakkor nem számol azzal, hogy ez legfeljebb akkor lenne megvalósítható, ha megfelelő felzárkóztatási programokkal is párosulna, és sikerülne érdekeltté tenni a romákat a magyar identitás vállalásában. Kérdéses, ez miért sikerülne, hiszen arról van szó, hogy egyik kisebbségi státusból a másikba kerülnének, még akkor is, ha a magyar identitásnak egy kicsivel nagyobb a presztízse. Ráadásul nem veszi figyelembe, hogy a szlovák félnek állami háttérrel jóval több eszköze van arra, hogy a romákat a szlovák identitás vállalására sarkallja. Mint ahogy azt sem, hogy egyre erősebb az a mozgalom is, amely a romákat egyszerűen a roma identitás vállalására ösztönzi.
Területi autonómia: „nem adekvát” megoldás
A javaslat a továbbiakban megfogalmazza az elvárást, hogy a szlovák állam ismerje el a szlovákok és az őshonos kisebbségek egyenlőségét, emellett kulturális és oktatási önkormányzatiságot követel. Különösen figyelemre méltó ugyanakkor, hogy úgy értékeli: a területi autonómia a magyarlakta régió szétaprózottsága miatt jelenleg nem tűnik adekvát megoldásnak a közösség problémáira. Javasolja ugyanakkor a kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadását és a közigazgatási átszervezést a valós szociális, gazdasági és kulturális viszonyoknak megfelelően.
Mindezek valóban fontosak, ugyanakkor ezen jogok és a területi autonómia nem zárják ki egymást. A területi önrendelkezés a jelentősebb, magyarlakta régiókban életképes megoldás lehet, de még ha ezt egyesek nem is értékelik így, igényként megfogalmazható. Már csak azért is, hogy megtagadásáért cserében legalább a javaslatban a konkrét célként megfogalmazott kisebbségi törvényt, az oktatási és kulturális önkormányzatiságot, illetve a magyar nyelv regionális nyelvként történő elismertetését Dél-Szlovákiában ki lehessen alkudni.
Mindez tehát egyelőre nem több jól hangzó igénylistánál, amely tartalmaz a felvidéki magyar közösség megmaradása szempontjából fontos elemeket is, azonban számos pontban nem annyira a magyar identitás megerősödéséhez, mint inkább egy „szlovákmagyar”, a nemzet többi részétől még jobban elkülönülő entitás létrejöttéhez vezethet, ami ugyanakkor vélhetően ideális szavazótábor lenne egy, a Most – Hídhoz hasonló vegyes párt számára. (Lévén, hogy a szlovákok körében a támogatottsága továbbra sem nevezhető számot érdeminek). Igencsak kérdéses, hogy ehhez a javaslathoz meg tudja-e szerezni a vegyes párt a szlovákiai magyar közösség egészének támogatását.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2013. október 11.
Alternatív utcanevek: Besztercén normalitás, Kolozsváron álom
Nyugat-európai példára alternatív utcanévtáblák jelentek meg Erdély több településének történelmi belvárosában. Ezek az utca hivatalos nevét jelző táblák alatt vagy fölött találhatók, és annak hajdani nevéről tanúskodnak.
A több nemzet által lakott nyugat-európai városokban bevett szokás, hogy ugyanazon utcának két megnevezése van: az állam nyelvén íródott hivatalos és a kisebbségek által használt hagyományos. Szászsebesen a mai Lucian Blaga utca a németek számára – immár a névjelzőtáblán is – Innere Siculorumgasse, míg Besztercén a Nicolae Titulescu utcát hívják a táblán is Ungargassenak, azaz Magyar utcának. Tordán a régi magyar utcanevek is megjelentek a belvárosban.
Példát mutató szász városok
A Fehér megyei Szászsebes volt az első erdélyi település, ahol a belvárosi utcák falára felkerültek a történelmi nevek. Az Innere Siculorumgasse sárga alapon fekete színű felirat a hivatalos B-dul Lucian Blaga alá került, és egyáltalán nem zavarja a Sebes melletti Lámkeréken született költőről elnevezett kulturális alapítvány elnökét. Pedig az egykori szász, jelenlegi román többségű városból már a 12. század közepén Sepsiszékre költöztek a sebesi székelyek. Mi több, Liviu Mugurel Sârbu alapítványi elnök maga kezdeményezte az alternatív táblák kihelyezését – első polgármesteri mandátuma alatt. „Idestova tizenhárom éve ott állnak a táblák, és senkit nem zavartak. Annak idején én döntöttem a kifüggesztésükről, elvégre, ha multikulturális településnek tartjuk Szászsebest, akkor nem illik szőnyeg alá söpörni a történelmet” – hangsúlyozta lapunknak a volt elöljáró. Sârbu szerint, ha Erdély lakossága valamire is büszke lehet, az a nemzeti, vallási és kulturális sokszínűsége. A Német Demokrata Fórum helyi elnöke, Alfred Dahinten evangélikus lelkész is dicsérő szavakkal illeti a politikából kiszállt ex-polgármestert, annak európai gondolkodásmódját.
Ahogy a sebesieket nem zavarja, úgy a beszterceiek sem tiltakoztak a Nicolae Titulescu román politikus és diplomata nevét viselő utcanévtábla alatt nemrég megjelent Ungargasse felirat ellen. Ahogy az a turisztikai ismertető tábla sem zavarta őket, amely a Magyar utca – Strada Ungurească múltját mutatja be. Besztercén azt sem rejtik véka alá, hogy a valamikori Marktplatz nevű piactér, a mai Piaţa Centrală 1940-ben a Horthy Miklós nevét kapta, hatalomváltást követően Sztálinról nevezték el, és 1962-ben vette fel jelenlegi nevét.
Ökuménia után többnyelvűség Tordán
Tordán – ahol egy évtizeddel korábban a helyi magyarságnak ádáz harcot kellett vívnia az önálló iskola létrehozásáért – a jelenlegi városvezetés nem riadt vissza a magyarul is kiírt történelmi utcanevek használatától. Az RMDSZ kérésére Tudor Ştefănie polgármester több mint egy éve kihelyeztette a hivatalos feliratok fölé a háromnyelvű – román, magyar és angol – alternatív táblákat. Így a helyi románság is megtudhatja, hogy a jelenlegi 1918. december 1. teret, valamikor Szénapiacnak hívták, a Mircea cel Bătrân utca egykoron Kastély utca volt, az Anderi Şaguna nevét viselő utcát pedig a magyar világban még Testhordó sikátorként emlegették.
„Amikor Torda megnyert egy uniós pályázatot a történelmi városközpont helyreállítására, kihasználtuk a lehetőséget és felkértük a polgármestert: ha már a régi utcaneveket nem adhatja vissza, legalább tájékoztató jelleggel írja ki azokat a jelenlegi alá. Fogékonynak bizonyult, és a városnapokra meg is jelentek az új táblák” – idézte fel az alternatív táblák születésének történetét Ádámosy Margit Klára, az RMDSZ helyi elnöke és önkormányzati képviselője. Ugyanakkor kerültek ki a szintén háromnyelvű tájékoztatók a műemlék épületekre is. Mindezt Ştefănie a lehető legtermészetesebbnek tartja. „Nem látok ebben semmi rosszat, sőt jogosnak tartom a magyar közösség igényét” – fejtette ki a Krónikának a polgármester, mintegy követve a város szellemiségét, hiszen 1568-ban, Európában először a tordai templomban hirdették ki a vallásszabadságot. A döntés meghozatalakor Tudor Ştefănie azt is szem előtt tartotta, hogy a városba látogató külföldi vendégek többsége Magyarországról érkezik.
A Szatmár megyei Halmiban fél évtizede ugyanazon tábláról olvasható le a mai hivatalos román megnevezés és az egykori magyar hagyományos név. Míg a határ menti községben a románok számára az egyik utcát Nicolae Titulescunak hívják, a magyarok ma is Nevetlenként emlegetik. A múlt rendszerben átkeresztelt Fő utca a tábla alsó részében továbbra is régi nevét viseli, míg fölötte a Strada Eliberării megnevezés olvasható.
Kolozsvári remény, vásárhelyi ábránd
Bár előszeretettel hívják magukat a multikulturalizmus fellegvárának, Erdély két legnagyobb magyar közösségű városában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron még csak álom az alternatív táblák kifüggesztése. Mindkét településen mindössze a magyar közösség álma. Míg a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere reális esélyt lát az elképzelés valóra válására, Dorin Florea helyettese nagyon jól tudja, hogy mindaddig, amíg az utcanévtáblák szintjén a vásárhelyi elöljáró a valós kétnyelvűség kerékkötője, illúzió a történelmi nevek kiírása. „Elképzeléseink vannak, de a polgármesternél még azt sem sikerült elérni, hogy a jelenlegi nevek esetében alkalmazza a valós kétnyelvűséget” – fejtette ki lapunknak Florea helyettese, Peti András. Mint ismeretes, a vásárhelyi polgármester számára a kétnyelvűség mindössze az utca vagy tér szónak a román megnevezéshez való biggyesztésében merül ki. Így Marosvásárhely főterét – az úgymond kétnyelvű tábla szerint – Piaţa Trandafirilor térnek hívják. Ennél idegenebbül már csak a Paul Chinezu, Ecaterina Varga vagy Gheorghe Doja utca neve hangzik a magyarok számára. Tavaly az Erdélyi Magyar Néppártnak volt egy-két próbálkozása az alternatív táblák felszerelésére, azonban azokat vagy tizenöt perc alatt leszerelte (a Kossuth utca sarkáról) a polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség, vagy fenyegető módszerekkel a szervezet vezetőit kényszerítette az eltávolításra (a Klastrom utcai EMNP-székházról). „Azzal érveltek, hogy a Kossuth nevet nem szabad használni, így meg is büntettek. Felkértük a magyar-román történész bizottságot, hogy egyszersmind tisztázza a magyar nemzeti hős szerepét. Nem lehet, hogy Amerikában utcák, terek, sőt települések viselik a nevét, nálunk meg egyesek háborús bűnösnek kiáltják ki” – mondta Jakab István, a néppárt vásárhelyi vezetője.
Kolozsvár jelenlegi elöljárója, Emil Boc több gesztust is tett a magyarság irányába, hogy feledtesse a magyarellenes Funar-korszakot, azonban a kétnyelvű feliratozással még adós maradt. Horváth Anna alpolgármester viszont úgy véli, felettese nem zárkózik el a magyar nyelvű utcanévtáblák kihelyezésétől, az RMDSZ azonban még nem vetette fel az ötletet demokrata-liberális partnerének. „Előbb fel kell vennünk a kapcsolatot a tordai kollegákkal, össze kell állítanunk egy dokumentációt, csak azután tálaljuk kérésünket koalíciós partnereinknek” – vázolta a lépéseket az alpolgármester. Horváth szerint, ha a következő időszakban a település magyar neve kikerül Kolozsvár bejárataihoz, majd a belvárosi műemlék épületekre helyezendő ismertetőtáblákon magyarul is olvasható lesz az ingatlan leírása, akkor egy következő lépésben az alternatív utcanévtáblák kifüggesztését is kérhetik.
Kegyetlen öngól Váradon
Míg a közép-erdélyi nagyvárosokban körvonalazódik az elképzelés a hagyományos utcanevek használatáról, Nagyváradon az RMDSZ és ellenzéke azon háborúzik, hogy milyen elnevezéseket használjon. Míg az Erdélyi Magyar Ifjak és a néppárt is az alternatív táblák kihelyezését szorgalmazta, a szövetség politikusai a jelenlegi utcanevek lefordításában látják a jövőt. Az elmúlt években lapunk többször is cikkezett arról a hiteles fordító által készített lajstromról, melyet az RMDSZ rendelt meg. A szakember olyan muris neveket javasolt, mint például Piros-tó utca a Lacul Roşunak, azaz Gyilkostónak, Szenátus a Sanatoriuluinak, Szalázs a Sălajului vagy Galaction Gála a Gala Galaction román íróról elnevezett utcának. A nyilvánosságra hozott helytelen, nevetséges fordításokkal az RMDSZ nem csak magát, de az ügyet is nevetségessé tette. „Mi még mindig a történelmi utcanevek kiírását szorgalmazzuk, csak több ilyen esetben is tisztázni kellene, hogy mit tekintünk annak. Például a Ritók Zsigmondot vagy a Koronát? Az Állomás utcát vagy a Főutat, netán Horthy Miklós utcát?” – fejtegette lapunknak Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke. Szerinte mielőbb létre kellene hozni egy helytörténészekből álló bizottságot a vitás kérdések tisztázására. Csakhogy a néppárti politikus szerint mindaddig nem hívható életre a testület, amíg az RMDSZ tiltja az általa befolyásolható szakembereknek, hogy részt vállaljanak az EMNP kezdeményezésében. „Nem lenne szabad ebből hiúsági kérdést csinálni; közösen kellene a polgármester asztalára tennünk egy hiteles listát” – vélekedett Csomortányi. Váradon az utóbbi időben több ház falára is kikerült az ellenzékiek által javasolt alternatív név, de azokat Ilie Bolojan polgármester utasítására az önkormányzat munkásai eltávolították.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)2013. október 11.
Álságos normalitás
Működhetnek normálisan is a dolgok – állapíthatnánk meg azt látva, hogy vannak Erdélyben olyan települések, ahol nem jelentett gondot kihelyezni a történelmi utcaneveket is.
A normalitás azonban meglehetősen viszonylagos – ha ugyanis közelebbről megnézzük, milyen településekről is van szó, akkor konstatálhatjuk, hogy azokban bizony már csak elvétve lehet magyart vagy németet találni.
Vagyis nagyjából úgy jellemezhető a helyzet, hogy most, amikor már jószerivel elvándoroltak, vagy kihaltak a városok alapítói, és a település lakosságának már csak elenyésző hányadát alkotják, a román többség már nyugodtan felvállalhatja a magyar vagy szász városépítők örökségét, és a történelmi utcanevek kihelyezésével elismerheti az érdemeiket, hiszen nem áll fenn a veszélye, hogy valaha is újra igényt formálnának – na nem a városokra, hanem arra, hogy egyenrangú közösségként, nyelvi és közösségi jogaikat biztosítva ismerjék el őket.
Egészen más a helyzet az olyan településeken, ahol a kisebbségi közösség – esetünkben a magyarok – számaránya még jelentős. Nagyváradon vagy Marosvásárhelyen, ahol negyven-ötvenezer magyar él, a román többségű önkormányzat évek óta makacsul és szívósan akadályozza a történelmi utcanevek feltüntetését. Hiszen ha beadnák a derekukat, és a történelmi utcanevek feltüntetése mellett még a valós kétnyelvűséget is biztosítanák, az azzal a veszéllyel járna, hogy a magyarok elkezdenék jól, otthonosan érezni magukat a saját városukban. Ez pedig akadályozná azt a projektet, miszerint az erdélyi és partiumi városok magyar jellegét minden lehetséges eszközzel – a magyar emlékek eltüntetésével, történelemhamisítással, olyan utcanevek adásával és olyan személyek szobrainak felállításával, amelyekhez és akikhez csak a Kárpátokon túlról érkezetteknek van köze, de az illető településnek nincs – rombolni kell.
A magyar közösség megmaradásának egyik záloga az, hányan gondolják úgy, hogy például a történelmi utcanevek feltüntetésére igenis szükség van. Hogy azok használata a mindennapi társalgásban és a sajtóban nem csupán korszerűtlen, múltba révedő gesztus, hanem a közösség öntudatát erősítő, önbizalmát növelő, megmaradását elősegítő gyakorlat.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2013. október 11.
Az egykori város: hatvan éve hunyt el Nyirő József
Hatvan éve, 1953 októberében hunyt el Madridban a Székely Apostol. Székelyudvarhelyen is élt néhány évig, ide akarták újratemetni.
Habár nem városunkban született, itt járt középiskolába, és a harmincas években néhány évig itt élt, és alkotott. Azt akarta, hogy a lelke az itteni katolikus vagy a kolozsvári temetőben nyugodjon („Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ"). Lelke ott él a székelyek szívében, de elhamvasztott földi maradványait nem sikerült szülőföldjén eltemetni. Legelső szobrát is Udvarhelyen avatták fel 2004-ben az Emlékezés Parkjában. Személye ellentmondásos a második világháború utolsó hónapjaiban betöltött szerepe miatt, írásai a két világháború közötti romániai magyar irodalom jelentős alkotásai.
Plébánosból molnár, majd író lett
Nyirő Székelyzsomboron született 1889. július 18-án. Apja iskolaigazgató volt, fiát az udvarhelyi gimnáziumban taníttatta. A fiatal Nyirő katolikus papnak készült, Gyulafehérváron járta ki a szemináriumot, majd Nagyszebenben dolgozott hitoktatóként. Kide nevű kisközség plébánosa volt néhány évig. 1919-ben kilépett az egyházból, megnősült, és egy malmot üzemeltetett. 1923-tól Kolozsváron élt, újságíróként, szerkesztőként dolgozott. Ekkor jelentek meg első kötetei, a Trianon utáni romániai magyar irodalom jelentős alakjává vált.
1931-től Alsórákoson, majd a harmicas években Székelyudvarhelyen élt és alkotott, legjelentősebb művei, például az Uz Bence regény (amit meg is filmesítettek) itt születtek. Háza ma is áll a róla elnevezett utcában, a Gizi Vendéglő tőszomszédságában. Habár sokan Kós Károly művének vélik, az épületet valójában Nyirő és közeli barátja, a múzeumalapító Haáz Rezső tervezték.
Keserű emigráció
Észak Erdély visszacsatolása után Nyirő Budapestre költözött, a Magyar Országgyűlés tagjaként és lapszerkesztőként dolgozott. A háború utolsó peridóusában és az emigrációban vállalt szerepe miatt személye máig vitatott. Magyarországon háborús bűnösként tekintettek rá, 1947-ben az akkori (egyébként székelyudvarhelyi születésű) belügyminiszter, Rajk László megpróbálta kikérni a Szövetséges Ellenőrző Bizottságtól, sikertelenül.
Az író 1950-ben a Franco-diktatúra által uralt Spanyolországba emigrált, szülőföldjétől távol, Madrid mellett élte utolsó éveit.
Hol vannak a hamvak?
Nyirő József 1953. október 16-án tüdőrákban halt meg egy madridi kórházban. Az Almudena temetőben temették el egy közös kriptában, 1966-ban díszsírhelyet kapott ugyanott, sírfelirata a neve alatt a "Székely Apostol – Escrito Hungaro" volt. 2012 tavaszán kihantolták, maradványait Budapestre szállították. Újratemetése körül botrány botrányt ért, a tavalyi helyhatósági választásokat megelőzően hetekig tartott a huzavona, amit román-magyar diplomáciai villongások követtek, aminek a vége az lett, hogy pünkösd vasárnapján a székelyudvarhelyi Pap-kertben csak egy áhítatot tartottak, a temetés nem történt meg.
A kommunizmus éveiben könyvei index alatt voltak, a kilencvenes években, amikor újra megjelenhettek, lendült fel az érdeklődés írásai iránt. Szabó Károly, a városi könyvtár munkatársa akkoriban egy kétrészes dokumentumfilmet is készített róla, addig ismeretlen hang és filmfelvételekkel. Az újratemetés körüli huzavona a Nyirő-könyvek népszerűségét is megnövelte. A Székely Apostol művei halála után hatvan évvel talán minden székely család könyvespolcán ott vannak nagy kortársai, Tamási Áron vagy Kós Károly kötetei mellett.
Hamvait azóta sem temették el, hollétükről több mint egy éve nincsen új információ.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)2013. október 11.
Vádirat: Orbán Viktorral is riogatott Liviu Dragnea
„Azt akarjátok, hogy Magyarországon döntsenek a románok sorsa felől? Gyertek szavazni!” Ilyen üzenetek megfogalmazására biztatta a szociáldemokraták kampányfőnökeként beosztottjai az államfő leváltásáról szóló tavalyi referendumom Liviu Dragnea – derül ki a kormányfőhelyettes elleni vádiratból.
Hetvenöt személyt vádolnak az ügyészek azzal, hogy a Traian Băsescu államfő tisztségéből történt felfüggesztéséről döntő népszavazáson törvényellenes cselekedetekkel igyekeztek biztosítani a referendum érvényesítéséhez szükséges szavazatszámot. A fővádlott Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, aki – a népszavazás idején a Teleorman megyei tanács elnökeként, a Szociáldemokrata Párt főtitkáraként és kampányfelelőseként – tekintélyét felhasználva igyekezet minden eszközzel elérni azt, hogy a választók legalább 60 százaléka jelenjen meg az urnák előtt.
Választási tombola
Az ügyészek vádpontjai szerint Liviu Dragnea, a befolyása alatt álló több felelős személlyel közösen komplex mechanizmust hozott létre a választópolgárok törvénybe ütköző mozgósítása érdekében. Így például, a szociáldemokraták főtitkáraként, két átiratban is felszólította pártja megyei szervezeteit, megyei kampányigazgatóit és szociáldemokrata polgármestereit, hogy tegyenek meg mindent a szavazók mozgósításáért. Ebben benne foglaltatott a szavazók „megajándékozása”, illetve az az ajánlás is, hogy a prefektusoknak javasolják választókörzetek megnyitását olyan idegenforgalmi helyeken, amelyek nem képeznek területi-közigazgatási entitást. Így például utasításba adta, hogy a mangáliai polgármesteri hivatal szervezzen szavazókörzeteket a vonzáskörébe tartozó Saturn, Venus, Cap Aurora, Jupiter, Neptun, Olimp üdülőkben is, a konstancai polgármesteri hivatal pedig ugyanígy járjon el Mamaia esetében is.
Liviu Dragnea rendelkezésére ugyanakkor tombolát szerveztek, amelyen a szavazatukat leadó személyek vehettek részt; értéküket tekintve a nyeremények ne legyenek nagyok, ám minél nagyobb számban osszák ki azokat a voksolók között – hangzott az utasítás. A sorsolásra nyomban urnazáráskor került. A szavazók – Dragnea rendelkezése értelmében – ingyen belépőt kaphattak a strandokra, a nagyvárosokban „Summer party”-n (Nyári mulatságokon) vehettek részt, gyermekjátszó-helyeket létesítettek a kisgyermekekkel érkező szavazók számára, a nyári melegre való tekintettel sátrakat állítottak fel, ahol a voksolók hideg ásványvizet kaptak...
Komplex mobilhálózat – 4400 üzenet
Ezzel egyidőben Liviu Dragnea komplex országos mobilhálózatot hozott létre a szociáldemokraták weboldalainak felelősével, a tanúként beidézett Ciubotariu Dan Ionut segítségével. Ily módon a törvényes rendelkezések megkerülésével megfelelő adatokat kapott a referendumon való részvételről, illetve a szavazás alakulásáról. A mobilhálózat útján 14 ezer felhasználóval állt kapcsolatban, akiknek utasítást adott a szavazási arány növelésére.
Az országos mobilhálózat révén az 1855-ös szám hívásával közvetlenül kapcsolatban állt pártja megyei kampányfőnökeivel, polgármestereivel, pártaktivistáival. A hálózatnak köszönhetően korlátozott számú személy – a „megyei választási koordinátorok” – kellő időben értesülhettek a szavazók számáról, de arról is, miként alakultak a szavazatok a választási körzetekben, a számokat pedig eljuttathatták Liviu Dragneához és embereihez. Ezeket az információkat az „illetékesek” előre megadott felhasználói névvel és jelszóval érhették csak el. Dragneáék így a referendum minden pillanatában teljes mértékben tisztában voltak a szavazók számával, és időben mozgósítani tudtak ott, ahol kevesebben járultak az urnákhoz. Ennek a rendszernek a segítségével már jóval urnazárás előtt tudták az igen és a nem szavazatok arányát. A referendum idején több mint 4400 ilyenfajta üzenetre került sor.
A „magyar veszély”
A dossziéban mellékelték Dragnea üzeneteinek szövegét is. Íme, egynéhány „főnöki üzenet”: „Vigyétek szavazni az embereket, ha kell az öletekben, ha kell, megkötözve!”; „Menjetek az utcára, biztassátok szavazásra az embereket. Egyben terjesszétek az üzenetet, amelyet rövidesen megkaptok”. Az üzenet maga pedig így hangzott: „Magyarország miniszterelnöke felkérte a romániai magyarokat, ne menjenek szavazni, távolmaradásukkal érvénytelenítsék a népszavazást. Azt akarjátok, hogy Magyarországon döntsenek a románok sorsa felől? Gyertek szavazni!” „A választói részvétel tekintetében elmaradt választási körzetekbe azonnal küldjetek egy szociáldemokrata és egy nemzeti liberális párttagot, a mozgósítás céljából”. „A gyenge részvételt felmutató szavazókörzetekben zárásig ott kell maradnotok, a helyzetet ellenőrizendő”; „Keressétek fel a szavazástól távolmaradókat és vigyétek szavazni őket!” „Ismétlem: menjetek el a távolmaradók lakására, vigyétek urnákhoz őket. Az üzenetet adjátok át a liberálisoknak is!” „21 órakor nyolcmillió szavazat gyűlt össze. Szervezzétek meg magatokat: 100-100 embert küldjetek minden választási körzethez, akiknek minimum 10 szavazót kell összegyűjteniük, hogy megszabaduljunk Băsescutól. Elegendő idő áll rendelkezésekre! Bátorság!”
A 23 órakora tervezett urnazárás előtt 50 perccel a következő üzenetet küldte Dragnea: „Fontos! Tegyetek meg minden lehetségest, hogy a szavazórészlegek előtt sorban álló embereket a szavazókörzetben tartózkodókként vegyék tekintetbe, hogy így szavazni tudjanak!”
„Eprészek”, halottak, megvesztegetés
Liviu Dragnea, Teleorman megye tanácselnökeként, pártja főtitkáraként tehát politikai alakulatának tagjait arra utasította, hogy akár a törvények megszegésével is mozgósítsák szavazásra az embereket.
Az ügyészek szerint Dragnea utasításait 74 személy – Teleorman, Vrancea, Gorj és Olt megyei szociáldemokrata megyei elnök, a szavazókörzetek szavazóbizottságainak szociáldemokrata tagja – követte, akik egyebek között meghamisították a szavazókörzetek dokumentumait, meghamisították a szavazólistákat, külföldön tartózkodó személyek és halottak is „leadhatták” szavazatukat, a szavazók számát meghaladó szavalólapokat dobtak az urnákba.
Vádiratukban az ügyészek tisztázták: a felmérés – objektív okok miatt – nem terjedhetett ki az egész országra, hanem csupán a szavazószám mesterséges megnövelése tekintetében a legkirívóbb eseteket ismertették. A dossziéban Liviu Dragneát és embereit egyebek között választói aláírások meghamisításával vádolják: így például az egyik Piatra Olt-i szavazókörzetben 35 meghamisított aláírásra bukkantak.
A vádak között szerepel a külföldön élő román állampolgárok – az „eprészek” – „megszavaztatása” is, az egyik Olt megyei szavazókörzetben 13 ilyen esetet fedeztek fel – ezt a választási iroda két tagja el is ismerte; egy Teleorman megyei körzetben 43 ilyen esetről tudtak.
Több helyen halottak is szavaztak, mint például a Teleorman megyei Tigănesţi-en.Dragnea emberei nem egy esetben megvesztegették a szavazói irodák demokrata liberális tagjait is, akik – Bragadirun például – fejenként 200 lejt kaptak. Végül visszaéltek az urnás szavazás lehetőségével is: Vrancea megyében például 245 szavazatot hamisítottak meg.
Széles „játéktér”
A korrupcióellenes ügyészség által beindított bűnvádi eljárás tavaly szeptemberben kezdődött meg, a dosszié a legfelsőbb bírósághoz került, tekintve, hogy Liviu Dragnea tagja a parlamentnek.
Az ügyészek szerint a választási csalás tényéhez nem férhet kétség, ám azt igen nehéz bizonyítani. Az 527 oldalas vádiratban ott sorakoznak a különféle megyékben elkövetett rendellenességek – ám hiányoznak a megdönthetetlen bizonyítékok, ezek hiányában pedig bárki könnyen állíthatja, hogy egyszerű politikai dossziéról van szó.
Az ügyészek által felépített ügy ugyan logikusnak hangzik – ám azt nehéz bizonyítani, Liviu Dragnea ügyelt arra, hogy ne hagyjon nyomokat maga mögött. Ily módon nagyon nehéz lesz bebizonyítani a „művelet agya”, valamint maga a művelet és az azt végrehajtók közötti egyértelmű összefüggést – vélik szakértők, akik szerint ebben az esetben igen sok függ a bíró hozzáállásától. A törvénysértést csakis közvetett bizonyítékok, tanvallomások alapján lehet bebizonyítani, a bírónak viszont igen széles a „játéktere” a felmentés és az elítélés között, hiszen Dragnea egyetlen szóval sem biztatta alárendeltjeit választási csalásra – a választási részvételre való mozgósítás pedig nem törvényellenes.
Maszol.ro