udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
131894
találat
lapozás: 1-30 ... 101761-101790 | 101791-101820 | 101821-101850 ... 131881-131894
Névmutató:
2013. október 18.
Elkezdődött a Sapientia egyetem marosvásárhelyi kollégiumának építése
Marosvásárhelyen elkezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) 240 férőhelyes kollégiumépületének építése.
Amint az egyetem csütörtökön közölte, a munkaterületet előző nap adták át a kivitelezőnek. A kolozsvári Decorint Kft.-nek – amely az egyetem kolozsvári épületét is építette – 2014. szeptember 15-ig kell befejeznie az építési munkálatokat. Így a tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán tanuló diákok számára a 2014/2015-ös tanévtől kétszobás, szobánként háromszemélyes lakrészekben biztosítanak elszállásolási lehetőséget.
A második szakaszban étkezdét, konferenciatermet, tantermeket és kápolnát tartalmazó épületrészt építenek majd fel. Ennek 2015 májusáig kell elkészülnie. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja az MTI-nek elmondta, hogy a teljes épület 14,55 millió lejbe kerül, az összeget a magyar állam bocsátotta az intézmény rendelkezésére. Az új épület a meglévő egyetemépület közvetlen szomszédságában épül.
"Ha a diákközösség egy ilyen kollégiumban együtt lehet, és a szállás is ideköti, akkor egész másképpen pezseg az élet az egyetemi campusban" – magyarázta a beruházás fontosságát a dékán. Hozzátette, hogy a marosvásárhelyi campust eredetileg is több épülettel képzelték el. 2004-ben adták át az egyetemépületet, most pedig újabb lépést tesznek az elképzelések megvalósítása felé.
Népújság (Marosvásárhely) 2013. október 18.
A Verespatakról szóló törvénytervezet elutasítását javasolta az RMDSZ
Leszavazta a verespataki beruházást vizsgáló parlamenti bizottság azt az előterjesztést, amelyben az RMDSZ a törvénytervezet elutasítását kérte.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontját a verespataki bányaberuházást vitató rendkívüli bizottságába delegált parlamenti képviselői által tartotta fenn. Korodi Attila Hargita megyei parlamenti képviselő és Végh Sándor Szilágy megyei szenátor azt kérte az együttes bizottságtól, hogy bocsájtsák elutasító szavazás alá a Kormány törvénytervezetét, amely a verespataki bányaberuházásra vonatkozik, hiszen a projekt mentén történt meghallgatásokat követően kiderült, hogy sok kétségbe vonható adaton alapszik a bányaberuházás terve.
Korodi Attila, a szakbizottság tagja ismertette: a Szövetség álláspontját a speciális együttes bizottság elutasította. A szavazást egy hosszas vita előzte meg, majd a bizottsági tagok 9:7 arányban elvetették az RMDSZ javaslatát.
Az RMDSZ hivatalos álláspontja szerint a Kormánynak vissza kell vonni a Parlamentnek küldött Verespatak bányaberuházásáról szóló törvénytervezetet és ebben a formájában határozottan elutasítja azt.
(RMDSZ)
Nyugati Jelen (Arad)2013. október 18.
Markó Attila: Románia nem tartja be a kisebbségvédelmi egyezményeket
„Szó sincs arról, hogy Románia betartaná az európai egyezményekben vállalt kötelezettségeit” – jelentette ki Markó Attila sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő Titus Corlățean külügyminiszter kijelentésére reagálva, aki szerint azért nem kell autonómia a magyarságnak, mert az Európa Tanács jelentései azt mutatják, hogy Románia minden vállalását teljesítette.
„A külügyminiszter vagy nem ismeri ezeket a jelentéseket, vagy csak azokat a részeket mutatták meg neki, amelyekben elismerően nyilatkoznak. Ugyanis mind a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, mind pedig a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Kartája alkalmazásáról szóló jelentésekben komoly gondokat kifogásolnak az európai intézmények: nem biztosítják teljes mértékben az anyanyelv használatát a közigazgatásban és az oktatásban, egyáltalán nincs kétnyelvűség az egészségügyben, az igazságügyben pedig csak papíron léteznek ezek a jogok” – hangsúlyozta Markó Attila. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi képviselője elmondta, hogy a dekoncentrált intézmények még a székelyföldi megyékben sem biztosítják a nyelvi jogokat, sőt, van olyan hely is, ahol megbüntetik azokat, akik a kétnyelvűséget szorgalmazzák. „Gondoljuk továbbá arra is, hogy szimbólumaink ellen hadjáratot indítottak, egyházaink javait vissza akarják államosítani! Ilyen körülmények között azt állítani, hogy minden rendben Romániában, egyszerűen valótlanság és elfogadhatatlan!” – fejtette ki Markó Attila.
A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az RMDSZ épp azért hozta létre a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatot, hogy odafigyeljen a jogalkalmazás problémáira, segítséget nyújtson mindazoknak, akiket megakadályoznak törvényes jogaik gyakorlásában. „Ezért van szükség az autonómiára, ezért javasoltuk azt is, hogy a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv ott, ahol jelentős számban beszélik” – mutatott rá Sepsiszentgyörgy parlamenti képviselője.
Markó Attila emlékeztetett arra is, hogy a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat háttérjelentést fog készíteni a nyelvi karta alkalmazásáról, melyet benyújtanak az Európa Tanácshoz.
(RMDSZ)
Nyugati Jelen (Arad)2013. október 18.
Négyszáz éve lépett Erdély trónjára Bethlen Gábor
A fejedelem tiszteletére rendezett emlékünnepélyek
Mielőtt a címbe belefoglalt tulajdonképpeni események fölidézéséhez kezdenék, engedtessék meg e fontos évforduló kapcsán röviden visszatekinteni a történelemben és fölkeresni dicső fejedelmünk születésének marosillyei gyökereit, ahol napvilágot látott az Úrnak 1580. esztendejében, ahol bölcsője ringott s mely szülőház indította útjára a híres hadvezért, diplomatát, iskola- és könyvtáralapítót, alapítványtevőt, gazdag adományozót. Fejedelmünk nagyságát jelzi azon nemes gesztus is, amely által szülőházát, még élete idején, első ízben testvére, Bethlen István látta el emléktáblával. 1629. július 14-én Gyulafehérvárról, tehát a fejedelmi székhelyről, Wendrich Pál kolozsvári bíróhoz intézett levele is ezt bizonyítja, amelyben ezt írja: „Urunk Ő Felsége az mely házban született volt Illyén, mely házba ennek előtte valami címerkövet faragtattam volt, azon házra kivántatván ablak és ajtókövek, Kegyelmed parancsoljon ez includált jegyzéseim szerint az kőműveseknek, hogy mentől hamarabb készítsék el; fizetségek fogyatkozás nélkül meglészen a jámboroknak”.
Viszont a Bethlen Gábor halálát követő évtizedekben, az erdélyi fejedelemség megszüntével, e szentséges emlék is, sok más hasonló értékkel együtt, feledésbe merült.
Benkő Ferenc, a Bethlen Kollégium jeles természettudomány-professzora (1790–1811) s a kollégium múzeumának megalapítója (1796), tereli újra az emlékkőre a közönség figyelmét. Az általa 1796-ban kiadott Parnassusi időtöltés című mű VII. darabjában, a Nagyenyedi ritkaságok című részben ez olvasható: „1794. esztendőben egy igen szép Emlékezetkövét kapta a kollégium az Illyei romladozó régi várból, Méltóságos Fő Inspector Kurátor Báró Nalátzi József Ő Nagysága közbenjárása által, mely a belső Thékába a falba rakatott, melynek felső részén két angyal egy Koronát tart, alatta vagyon Magyarország és Erdély Tzimere, közepében egy Gyék abrontsban az Iktári Bethlen Hattyú Tzimer, a kő két oldalán két oszlop, felyül egy tsipkés párkány, legalol e következendő aláirás vagyon, mely valaha átalyában ki volt festve és aranyozva”.
Az eredeti latin szöveg magyar fordítása így hangzik:
„Tiszteletére és Illye várában történt születésének örök emlékezetére a római szent birodalmi fenséges hercegnek és erdélyi fejedelemnek, Gábornak, ki az említett atyai várban Krisztus 1580-ik esztendejében ősi Bethlen családjának ékességéül szerencsénkre született.
Kolozsvár királyi városa Corvinussal dicsekszik, E város adta nékünk védő pajzsunkat. Illye! Bízvást örvendezhetsz te is nagy szülöttednek, Harcban hatalmas, békében jóságos uradnak. Ő a haza atyja, ő szabadságunknak erős sziklája. Amióta a Bethlené a fejedelmi pálca Derüs képet öltött e hazának minden dolga Te, Istenek kedveltje, Te vagy ékességünk! S e világos kis ház hozott aranykort minékünk. Az Úrnak 1620-ik esztendejében”.
Ez az emlékkő, sok egyéb becses értékkel egyetemben az 1849-es januári pusztítás és rombolás áldozata lett. Sokkal később, 1909-ben, fejedelmünk halála 280. évfordulóján, Bodrogi János, az enyedi kollégium akkori tudós történelemtanára indítványára kerül újabb emléktábla a marosillyei szülőházra nagyszabású ünnepi rendezvény közepette. A 90 cm hosszú, 130 cm széles, fekete márványból készült emléktábla felirata így hangzik:
„Eben a házban született 1580-ban Bethlen Gábor Erdély dicső fejedelme s a Gyulafehérvári – Nagyenyedi Bethlen Kollégium alapítója. Ezt az emléktáblát Örök hálája jeléül állította A Bethlen Koll. Főgimn. Ifjúsága 1909. május 8.”
Áll tehát Marosillyén napjainkban is Bethlen Gábor szülőháza s amott a falon a fenti szöveggel ellátott emléktábla. Csak sajnálni lehet, hogy jelenleg nem református kézen áll nagyságos református erdélyi fejedelmünknek nagy történelmi beccsel bíró egykori hajléka!
E rövidke bevezető után térjünk címbeli témánk ismertetéséhez. „Inkább akarok a más szavaival igaz lenni, mint a magaméival tévedni, inkább jót ismételni, mint eredeti lenni a gyengeségekben” – írta egykoron P. Szathmáry Károly, a nagyenyedi Bethlen Kollégium jeles történelemprofesszora az 1862 és 1868 közötti időszakban. E sok igazságot tartalmazó szavakból kiindulva, ismételten az ő szavait idézem, aki a kollégiumnak szentelt s 1868-ban Nagyenyeden kiadott monográfiájában az egykori Bethlen-ünnepségek kapcsán a következőket írta: „A mulatságok és ünnepségek sorát 1820-tól kezdve egy újabban kezdett kegyeleti ünnep is növelte, a Bethlen Gábor – ünnep, az alapító nagy fejedelem emlékére. Ez ünnepet Baló József nevű ifjú indítványozá, ki éppen maga tartá Hegedűs Sámuel tanvezetősége alatt az első emlékbeszédet. Ez óta minden évben megtartatik, kisebb – nagyobb ünnepélyességgel”.
Fogarasi Albert (1851–1945) kollégiumi professzor szerint kezdetben szűkebb körben, Gábor napján ünnepeltek, később május elsejére, a kollégium 1622-es alapítási napjára tették át a megemlékezést. Ekkor ünnepeltek 1822-ben is, az alapítás 200. évfordulóján, amikor tanári kar, gondnokság, diáksereg, városi és vidéki közönség adózott egyesült kegyelettel fejedelmünk emlékének. A továbbiakban az általam azonosított forrás 1828-ra vonatkozik. Ekkor is május elsején ünnepeltek az enyediek. Almási István, a logika klasszis rendes tanítója A bölcs fejedelem és haza atyja emléke címmel tartott terjedelmes, 85 oldalas emlékbeszédet, amelynek itt és most csupán zárómondatait idézem: „Felemelem még egyszer rebegő hangomat kimondani ama nagy nevet, szólítalak Tégedet, a kék boltozatosnak idevezült lakója dicső Bethlen Gábor fejedelem, kinek nagy nevedet bő hálával említi a két testvérhaza, emlékedet tisztelik a külföldi népek: lebegj ezután is, mint egy nemtő kedves Magyar hazád s familiád egén, mint hajdan Kasztor és Pollux vezércsillagai a görögök egén. Fenn marad nagy neved örökre nálunk, mert az minden jó magyar hazafiúnak szívébe van beírva és azt, mint egy Nemzeti Magyar Dalt, egyik ember a másiknak szájról szájra fogja átadni. Légy védő Mars Tempéjén a múzsáknak e honjában, légyen képed palladium hazánk szent templomában”. E nagyszabású emlékbeszéd végeztével M. Szabó Ferenc, a poétai osztály rendes tanítója 100 szakaszos verssel hódolt a fejedelemnek.
1835-ben, hogy zöldág is legyen a kúria feldíszítésére, május 20-án zajlott az ünnepség, mely alkalommal Fülöp Elek, a logika klasszis rendes tanítója A nemzet nevelője címmel tart 30 oldalas felolvasást a kollégium udvarán, majd Faragó József saját szerzeményű, terjedelmes versével dicsőíti ünnepelt fejedelmünk nagyságát. 1837. május 24-én Elekes Károly beszédét Basa István 65 szakaszos verse követi, 1840. május 30-án, illetve 1842. május 28-án Hankó Dániel, a költészeti osztály tanítója 65 szakaszos, illetve 180 szakaszos versében eleveníti föl és méltatja fejedelmünk emlékét. (Itt jegyzem meg, hogy semmi tulzás nincs e versek terjedelmét illetően, az érdeklődő a Bethlen Könyvtárban ismerkedhet e költemények teljes tartalmával.) Az 1845. május 25-i emlékünnepélyről a Múlt és Jelen című folyóirat 44. számából szerzünk tudomást:
„Nagyenyeden folyó hó május 25-én az evang. ref. egyházban tartani szokott istentisztelet végeztével szent érzelmek közt menénk az iskola falai közé, hogy itt a szabad ég boltozata alatt a nagy Bethlen Gábor szép emlékét megújító hálás ifjak érzeményeinek tanúi lehessünk. Most is, mint e hó eddigi napjaiban esővel fenyegető fellegek mutatkozának, de ez ünnepély alatt az idő is mintegy ünnepelvén, nem esett, s egy szép gyülekezet vala szemlélhető a karzaton és alatt, hol középen egy magas oszlop tetején égő áldozat füstje emelkedett fel, az oszlopon pedig látszott a Bethlen – arcképe cserkoszorúkkal övezve s illő távolságra kisebb négy oszlopok virágokkal ékesítve, melyek közt egy kétölnyire emelkedő szökőkút hullámzott. Szép volt a számtalan virágokból alakult Bethlen – név s még szebbé tevé azon gondolat, hogy azok mind megannyi jó reményű ártatlan gyermekek hálás érzetének hív hírdetői. Most tavaszi ének léptető kiséretében kezd közeledni az ifjúság az oskola más udvaráról s a kilenc alsóbb osztályok mind megannyi zászlójokkal rendre tűnnek elő az épület folyosója alól s kétfelé válva szép rendben elfoglalják az iskola négyszögletű külszéleit, felharsog az ifjúság zenekara érczszózatával s egy válogatott darabot játsza el. Ekkor az énekeskar buzdító dala közben a minden tanok csíráján működő ábécés gyermeknek, mint a tanok tanát (philosophia) végzett felserdült ifjúnak örömben úszó szemei egyfelé valának irányozva, oda honnan szószólóink, szívök tolmácsai fognak megszólalni”.
Ilyen hangulatban zajlottak az emlékbeszédek, szavalatok, kórusművek, s továbbiak során is így ünnepeltek, emlékeztek, így nyilvánult meg a Bethlen-kultusz egészen 1848-ig, amikor karddal cserélve a tollat, küzdött a kollégium diáksága és tanári kara egyaránt a meghirdetett szabadság diadalra jutásáért. Jöttek viszont a gyászlepellel borított 1849-es napok és éjszakák, melyek az oly sokat szenvedett Enyedet a mintegy 800 ártatlan magyar vértanú városává tették, s az ezt követő időszakban az elnyomó hatóság az ünnepségek megtartását is zárlat alá helyezte.
FOLYTATJUK
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)2013. október 18.
Újabb pofon az orvosinak
Nem értenek egyet a diszkriminációellenes tanács döntésével a MOGYE magyar oktatói.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) döntése ellenére továbbra is jogfosztónak és hátrányosan megkülönböztetőnek tartják a marosvásárhelyi magyar professzorok az orvosi egyetem kikötését, miszerint a gyakorlati oktatás kizárólag az állam nyelvén folyhat. Amint arról beszámoltuk, a CNCD nem találta diszkriminatívnak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatán tanulókat sújtó korlátozást. A diszkriminációellenes testület közleménye szerint a vásárhelyi egyetem ügyében többségi szavazással döntöttek, a testület két tagja különvéleményt fogalmazott meg.
Mint ismeretes, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) az év első felében tett panaszt amiatt, hogy a magyar tagozaton tanuló diákok számára is román nyelven zajlik a gyakorlati oktatás. Kincses Előd, az egyesület ügyvédje korábban azt állította, hogy az egyetem román többségű vezetői a magyar orvosképzés elsorvasztása céljából gátolják a magyar gyakorlati oktatás újraindítását. Különvéleményen a CNCD elnöke
Asztalos Csaba testületi elnök lapunknak elmondta, Leonard Azamfirei rektor azzal az érvvel győzte meg testületbeli kollégáit, miszerint csak a román nyelvű gyakorlati oktatással lehet elérni, hogy az egyetem magyar tagozatának a végzősei ismerjék a román szaknyelvet. A felsőoktatási intézmény vezetője szerint ha a magyar hallgatók a gyakorlatot is anyanyelvükön végeznék, csak Hargita és Kovászna megyében, illetve Magyarországon tudnának elhelyezkedni, ami óriási hátrányt jelentene számukra. Amikor az anyanyelvű gyakorlati oktatás ellen szólt, a rektor egy példát is felhozott. Mint mondta, az ötödéves magyar hallgatók közül egyesek még mindig nem beszélik jól az állam nyelvét.
Asztalos Csaba egyetértett a román szaknyelv ismeretének fontosságával, azonban úgy vélekedett, ezt nem a román nyelvű gyakorlati oktatással kell elérni. Meghallgatásakor hasonló álláspontot fogalmazott meg a panaszos egyesület ügyvédje, Kincses Előd is. Asztalos továbbá az MTI-nek elmondta: a MOGYE rektora érvként hozta fel, hogy Marosvásárhelyen nincs elég magyar oktató, és az állások megpályáztatásakor diszkriminatív lenne a magyar nyelvtudás megkövetelése. Ám a CNCD elnöke tévesnek tartotta az érvelést. Kijelentette, hogy a nyelvtudás a munkaköri leírás részét képezheti, nem lehet diszkriminatívnak tekinteni. Asztalos Csaba az általános romániai közhangulatnak tulajdonította, hogy a tanács többsége nem fogadta el érveit. Ugyanakkor elmondta: az utóbbi időben Romániában egyre gyakrabban értelmezik beszűkítő módon az anyanyelvhasználatra vonatkozó szabályokat.
Kincses Ajtay Mária, a panasztevő RMOGYKE elnöke a bukaresti testület döntése ellenére továbbra is diszkriminatívnak tartja az anyanyelv használatát korlátozó jogot. „A CNCD két fontos szempontot is figyelmen kívül hagyott. A betegellátás célja az, hogy minél jobb körülményeket teremtsen a páciens számára, amihez az anyanyelven való kommunikációs jog is hozzátartozik. Tudhat az orvos-pedagógus és a diák tökéletesen románul, ha a beteg esetleg nem tudja jól kifejezni magát egy számára idegen nyelven! Másrészt az alkotmány, a tanügyi törvény a diákoknak is garantálja a teljes körű anyanyelvű oktatáshoz való jogot. Egyébként kinek a jogai sérülnének azzal, ha a kórházi gyakorlaton a magyar diák a magyar beteggel magyarul, a románnal pedig románul beszél?” – kérdezett vissza a diszkriminációellenes tanács döntése kapcsán a civil szervezet vezetője. Kincses Ajtay Mária emlékeztetett, hogy világszerte nem véletlenül működik tizenegynéhány olyan orvosi egyetem, ahol valamelyik kisebbséghez tartozó diákok anyanyelvükön tanulhatnak. A nyugalmazott oktató megítélésében az anyanyelv használatának korlátozása a romániai magyar nyelvű oktatás elsorvasztásához vezet. A gyakorlati oktatás révén kerülhetnének be ugyanis a rendszerbe azok a fiatal magyar tanársegédek, akik később magasabb tanári fokozatokba léphetnének elő.
„Mit is kellene mondanom egy ilyen döntés kapcsán? Legfeljebb azt, hogy no comment” – reagált Szabó Béla tagozatvezető az Országos Diszkriminációellenes Tanács érveire. A MOGYE professzora értetlenül állt a döntés előtt, annál is inkább, mivel az egészségügyi törvény világosan kimondja, hogy a beteggel anyanyelvén kell beszélni. Szilágyi Tibor rektorhelyettes szerint a fővárosi testület álláspontja egy újabb pofon az amúgy hátrányos megkülönböztetésben működő magyar tagozat számára. „Sajnos Romániában a kisebbségi jogok alkalmazásának gyakorlatba ültetése körül még nagyon sok a tennivaló” – fűzte hozzá a magyar nyelvű oktatásért felelős rektor-helyettes. Az oktatás jövője forog kockán
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) álláspontja szerint immár nemcsak az egyetem vezetősége, de a diszkriminációellenes testület is figyelmen kívül hagyja a magyar hallgatók aláírásokkal alátámasztott követelését, miszerint állítsák vissza a kétnyelvű gyakorlatot. „Jól tudjuk, hogy emberi alapjog anyanyelven tanulni, anyanyelven szólni a beteghez. Azért is lenne szükség az önálló főtanszékek megalakítására, hogy külön lehessen meghirdetni a magyar tagozatot illető tanársegédi állásokat. Ha nincs utánpótlás, jövője sem lesz a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzésnek” – szögezte le lapunknak Tubák Nimród, a diákszövetség elnöke.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)2013. október 18.
Elemében a kisantant
Elemében érezte magát a hét elején Nagylakon Titus Corlățean román és Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter.
Mindketten önfeledten védelmezték a két ország területén élő magyar közösség jogait csorbító politikájukat: Corlăţean az autonómiát nevezte szélsőséges igénynek, Lajcák pedig a kettős állampolgárok szlovák állampolgárságának megvonását előíró jogszabályt védte.
A miniszterek minden bizonnyal attól kaptak vérszemet a két világháború közötti, magyarellenes kisantant kedélyes világát idéző találkozón, hogy az Európai Bizottság elutasította az uniós szintű kisebbségvédelmi intézkedések kidolgozását szorgalmazó kezdeményezést. Ennek nyomán úgy értékelték, hogy Brüsszel nem kíván egy ilyen kérdésben véleményt nyilvánítani, mivel a kisebbségi ügy számos nyugat-európai tagállam számára is kényelmetlen.
Ezért aztán Corlăţean lelkesen dicsekedhetett a szlovákoknak biztosított egyéni kulturális jogokkal, hiszen az alig 15 ezres közösség többet amúgy sem kér, és semmilyen fenyegetést nem jelent az ország számára, míg – legalábbis a bukaresti „nemzetvédők” szerint – a több mint 1,2 milliós magyar közösség igen, ezért nekik is csak annyi jog jár, mint bármely más romániai polgárnak. Például – a szlovákokhoz hasonlóan - használhatják a román nyelvet a hivatalokban.
Ebben a helyzetben sem elkeseredni nem érdemes, sem felülni az autonómiaigényeket szélsőséges magyar követelésként beállítani akaró Corlăţean provokációjának, aki ezzel akar újabb magyar-román szájkaratét kirobbantani, hogy elterelje a figyelmet az újabb schengeni és privatizációs kudarcról.
Ehelyett még szorosabbra kell fűzni a kapcsolatokat a lehető legtöbb európai kisebbségi szervezettel, és folyamatosan egyeztetett stratégiával, érdemi megoldásokat javasolva állandó ostrom alatt kell tartani az Európai Bizottságot és egyéb uniós fórumokat. Hiszen ahogy az emberi és polgári jogokat sem tartották mindig maguktól értetődőknek, hanem úgy kellett kikényszeríteni a konszenzust róluk, az uniós szinten rendezett, akár kollektív kisebbségi jogok biztosítása sem elérhetetlen, ha kellően nagy tömeg követeli kellő intenzitással.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár) 2013. október 18.
Radikalizmus ellen autonómia
November 7-én tartja következő ülését a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) - jelentette be Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Budapesten csütörtökön rendezett nemzetpolitikai napon.
Elmondta: a Máért dönt majd arról, hogy a külhoni magyar óvodák, majd az idei kisiskolások éve után milyen, az oktatás területén megvalósuló program következik. A vonatkozó cselekvési terv már készül az államtitkárság koordinálásával - jelezte. Az MTI úgy tudja: a Máért előtti napon, november 6-án ülésezik a Magyar Diaszpóra Tanács. Répás Zsuzsanna előadásában kiemelte, hogy a kormányváltás után teljesen új szemléletmód vette át a helyét a nemzetpolitikában, aminek a középpontjában az összetartozás és a magyar nemzet egységének gondolata áll. Ennek jegyében születtek meg a kormányzati és parlamenti döntések, amelyek közül kiemelte az egyszerűsített honosítást, a nemzeti összetartozás napjáról szóló határozatot, és külön kitért arra, hogy az új alaptörvény szintén rögzíti az összetartozást, a magyar állam felelősségvállalását a külhoni magyarság iránt. Beszámolt a nemzetpolitikai stratégia elfogadásáról is, aminek célja, hogy a külhoni magyar közösségek megmaradjanak, megerősödjenek, és valóban gyarapodó közösséggé váljanak. Répás Zsuzsanna szólt arról is, fontos a közigazgatási képzés megújulása, és örömének adott hangot, hogy ennek immár szerves része a nemzetpolitika. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója arról beszélt, hogy fontos, tervezhető legyen a nemzetpolitika. Az anyaország célja, hogy a kisebbségek megmaradjanak és gyarapodjanak - mutatott rá. Ha a kisebbségek jogokat, autonómiát kapnak, akkor kevésbé radikálisan fogalmazzák meg törekvéseiket és kisebb az esélye annak is, hogy esetleg radikális lépéseket tegyenek - állapította meg. Hangsúlyozta: a kisebbségek nem szeretnének többet, mint a többség, ugyanakkor jellemző, hogy ahol jelentős számú kisebbség él ott párhuzamos nemzetépítés folyik, és az anyaország a kisebbségi nemzetépítést támogatja. Kiemelte: az autonómia cél és eszköz egyben, és arra kell összpontosítani, hogy ennek eléréséig a külhoni társadalmak erősödjenek.
Halász Iván, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője arról beszélt, hogy az állampolgárság szolgálhat identitáspolitikai célokat és kiváló lehet migrációs, vagy humanitárius probléma kezelésére, de nem a kisebbségvédelem eszköze.
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője a külhoni magyarok szavazásának menetét mutatta be. Kiemelte: az unió tagállamai közül csak három - Ciprus, Málta, és Írország - nem biztosítja határon túli állampolgárainak a szavazati jogot. Mint mondta, arra számít, hogy 150-200 ezer lesz a regisztrált külhoni magyar szavazók száma a jövő évi választáson. Szólt arról is, tárgyalásokat folytatnak, hogy biztonságos, roncsolás mentes válaszboríték álljon a polgárok rendelkezésére.
Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos elmondta, míg a korábbi években mintegy 5 ezer kérelmet nyújtottak be, az első évben a honosítás keretében már 200 ezer igénylés érkezett. Jelen pillanatban az igénylések száma már 521 ezer felett van, névmódosítást minden második igénylő kér - jelezte, hozzátéve: ez négy-ötmilliós iratanyagot jelent.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)2013. október 18.
Levétetik a magyar zászlót a csíkmadarasi községházáról
A Hargita megyei törvényszék jogerős végzése kötelezi Bíró László csíkmadarasi polgármestert, hogy a községházáról eltávolítsa az oda kitűzött magyar nemzeti lobogót és kifizesse a Hargita megyei prefektus által kiszabott bírságot - közölték pénteken a román hírügynökségek.
Bíró László az MTI-nek elmondta: a címeres magyar zászló leng a községházán. Tavaly februárban a prefektus más állam zászlajának törvénytelen használatáért szabott ki bírságot a polgármesterre. A polgármester a bíróságon támadta meg a prefektusi határozatot, arra hivatkozva, hogy Magyarország hivatalos zászlaja a címer nélküli piros-fehér-zöld, így értelmezése szerint a címeres zászló kitűzése nem ütközik törvénybe.
A bíróság mind a nyáron hozott első fokú, mind a héten közzétett jogerős végzésében a prefektusnak adott igazat. A polgármester úgy nyilatkozott: tiszteletben tartja a bírósági végzést, ezért ki fogja fizetni a büntetést, és bevonja a zászlót.
"Megtaláljuk a módját és formáját annak, hogy ezt ne beletörődésként értelmezzék. Ez nem személyes ambíció, hanem a közösség ügye: ha netán népszavazást írnánk ki, meg vagyok győződve róla, hogy az emberek 90 százaléka igényelné a településen, hogy ugyanúgy, mint a román nemzet lobogója a magyar nemzeté is ott lengjen a községházán" - mondta Bíró László.
Hozzátette: tiszteletből elfogadják a román nemzeti jelképeket is, de a hatóságoknak hagyniuk kellene, hogy a közösség maga dönthessen arról, ami csak rá tartozik, és ne akarják megszabni, hogy milyen jelképeket kell használni.
Maszol/MTI2013. október 18.
Székelyföldi turnén a temesvári Parasztopera
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagysikerű Parasztopera előadása, Szikszai Rémusz rendezésében, október 19.-én Székelyudvarhelyen, 20.-án Csíkszeredában vendégszerepel.
A Parasztopera valami új, valami régi, valami kölcsön és valami kék. A Parasztopera sokak számára ismerős, balladisztikus történet. Műfaji házasság az erdélyi magyar népdalok, a barokk opera és a rock között.
Pintér „darabja” az utóbbi idők egyik legizgalmasabb színpadi műve. Az „eredeti" előadást a szerző rendezésében, nem kevesebb mint tíz éve játssza a Pintér Béla és Társulata, így nem csoda, hogy a nagysikerű zenés produkciót az elmúlt években összesen kétszázötven alkalommal mutatták be magyarországi és külföldi színpadokon.
„Pintér Béla Parasztoperájának lényege nagyon is ősi. A sorsot boncolgató archaikus történet a görög tragédiák hangulatvilágát idézi. A Parasztopera egy nap, egy esküvő története, mely az emberi lényt szánalmasan vicces és felemelően tragikus voltában ábrázolja. Egyszerre szép, csúnya, felemelő, megalázó, komikus és tragikus. Tragikomikus. A színház sűrített élet. Szerintem akkor működik jól, ha minden szereplőnek igaza van. Egyszerre. Ott és akkor” – vallja a műről Szikszai Rémusz rendező.
A temesvári Parasztoperában nyújtott alakításáért a 2013-as Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján Kisvárda város díját Tokai Andrea, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színésznője kapta meg.
A székelyudvarhelyi előadásra a dráMa kortárs színházi találkozó keretén belül kerül sor október 19.-én 20 órától, Csíkszeredában pedig október 20.-án, 19 órától tekinthetik meg az érdeklődők, a csíkszeredai Csíki Játékszín Nagytermében.
Az előadásra jegyek az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, illetve a csíkszeredai Csíki Játékszín jegypénztárában válthatóak.
Maszol.ro2013. október 18.
Kárpát-medencei magyar autonómiát követel az EMNT
Tőkés Lászlót választotta újra elnökévé az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi küldöttgyűlése. A közgyűlés a civil-politikai szervezet stratégiaváltásáról is döntött.
Tisztújító küldöttgyűlését tartotta múlt szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Nagyváradon. A mintegy 150 küldött jelenlétében sorra kerülő kongresszust december 14-én ünnepi rendezvény egészíti ki Kolozsváron: az egykori alapítók az EMNT évek során bővült csapatával, tagjaival és szimpatizánsaival ünneplik közösen a szervezet megalakulásának tíz éves évfordulóját. A nagyváradi rendezvény is egyféle szembenézés volt az elmúlt időszakkal – utóbbi kapcsán Tőkés László, a szervezet elnöke (képünkön) sommásan úgy fogalmazott: az erdélyi és más utódállambeli magyarság életének alakulásában stratégiaváltásra van szükség ahhoz, hogy meg lehessen állítani, illetve meg lehessen fordítani Európa hallgatólagos hozzájárulásával végbemenő nemzeti leépülést. Az elnök szerint az EMNT-nek ebben a stratégiaváltásban kell fontos szerepet játszania. A civil-politikai szervezet elnöke a teljes körű autonómiarendszer kidolgozásában, a jogsegélyszolgálat kiterjesztésében, illetve az állami rangra emelkedett magyarellenesség – az antiszemitizmushoz és rasszizmushoz hasonló – tilalom alá helyezésében látja a gyökeres váltás lehetőségét, amelyet az Európai Unió közömbössége mellett is fel kell vállalnia a Kárpát-medencei magyarságnak.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ráerősített a stratégiaváltás fontosságára. Hangsúlyozta: a magyar kormány támogatja a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseit, de nem cselekedhet a külhoni magyarok helyett. Mint fogalmazott, az autonómiastratégiákat a helyi magyar közösségeknek kell kidolgozniuk.
Kritikus hangot ütött meg a szervezet ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina, aki az EMNT sikertörténeteként is elkönyvelhető számos tömegrendezvény, konferencia és közéleti fórum mellett a szervezet hiányosságairól is szólt, elsősorban a szakbizottságok gyenge teljesítményéről. Az EMNT-Néppárt súrlódások ténye is felszínre került: Nagy Pál frissen megválasztott székelyföldi régióelnök szerint a két szervezet kapcsolatán még sokat kell javítani. A néppárti politikusok egy része kampányban nagyobb segítséget szeretett volna kapni attól a szervezettől, amelynek sorából maga a Néppárt is kinőtt. Ezekre a súrlódásokra is reagálva, zárszavában Tőkés László úgy fogalmazott: az EMNT-nek nem szabad elpártosodnia, az erősödő civil tevékenység nem rendelhető alá pártérdekeknek.
A közgyűlés foglalkozott a sikertörténetnek számító honosítási folyamattal is: a magyarországi vendégek elismerésüket fejezték ki az EMNT által működtetett Demokrácia Központok munkájáért. A világszerte nyilvántartott mintegy félmillió új magyar állampolgár egyharmadának az EMNT munkatársai állították össze ügyiratcsomóját Erdélyben.
A három tartózkodás mellett a küldöttek egyhangú szavazatával EMNT-elnökké újraválasztott Tőkés László ismét Sándor Krisztinát bízta meg az ügyvezető elnöki teendőkkel. A három régióelnöki tisztségbe Nagy József Barnát (Partium), Gergely Balázst (Közép-Erdély) és Nagy Pált választották. Az alapszabály-módosítás során az eddigi 5-ről háromra csökkent alelnöki mandátumokért erős versengés alakult ki: a közgyűlés Mátis Jenőnek, Borbély Zsolt Attilának és Tibold Lászlónak szavazott bizalmat.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2013. október 18.
Tíz esztendő az autonómiaharc jegyében
Tízéves fennállására jubileumi gálával és az autonómiaharcban kiemelkedő teljesítményért odaítélt Kós Károly-díjak kiosztásával fog megemlékezni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács december 14-én – ez áll többek a szervezet múlt hétvégén, Nagyváradon lezajlott küldöttgyűlésének zárónyilatkozatában. Nehéz elhinni, de már egy évtizede elvált az autonómia célkitűzését komolyan vevő és azt csak választási jelszónak használó tábor útja. Hadd ugorjunk vissza tíz esztendőt az időben! „Néhány száz méterrel odébb egykori harcostársaink félrevezetett vagy átállt serege egy évtizedes közös önszerveződési munkájának eredményét: a minden magyarnak helyet adó, sokszínű, az egység jelképes és racionális erejét hordozó közösségi önkormányzatot készül végleg szétrombolni, sajnos ismét nem vagyunk elegen, hogy a rombolás útját álljuk. A szétvert önkormányzati modell romjain magabiztosan lobog a tulipános zászló. Az egypárt győzelmét hirdeti. A párttagok érdekeinek felsőbbrendűségét a közösség érdekei felett. (…) Az egypárt alternatívája nem egy másik párt. Az legfeljebb csak eszköz lehet a kizárólagosságra igényt formáló törekvések ellen. (…) Nem tudtuk megfékezni azt a gátlástalan és törtető szándékot sem, amely mindent maga alá gyűrne, mindenkit megvásárolna vagy megosztana, hogy aztán uralkodhasson rajtuk. Akit nem lehet, az biztos egységbontó, annak kinn tágasabb. Így lehet az egység alapértékét furkósbotként használni a választás szabadsága ellen. Bizony mondom, tisztelt gyülekezet, rossz felé fordult a világ. Mi, itt egybegyűltek fordíthatunk-e rajta? Hittel mondom, hogy igen.” Toró T. Tibor fogalmazta meg és mondta el e ma is aktuális gondolatokat a Láncos templomban 2003. február 1-jén, miközben az RMDSZ küldöttgyűlése a nemzeti önkormányzat elvén alapuló alapszabályzatát párt-alapszabályzattá fazonírozta, erősítve a központi vezetést, bevezetve a pártfegyelmet, a belső választásokat részleges tisztújítással váltva ki, mellékessé téve a platformokat, megszüntetve Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét, és leszámolva a kommunizmussal elleni nyílt szembenállás szellemi-politikai-történelmi örökségével. Jelképértékű, hogy e kongresszuson kezet foghatott a küldöttek által megtapsolt Medgyessy Péter és Adrian Năstase, a térségbeli kommunista utódszervezetek két emblematikus képviselője, akiket a politikai múlton túl a magyar érdekek iránti érzéketlenség, illetve ellenségesség köt össze.
Hosszú utat járt be azóta az RMDSZ és az autonomista tábor egyaránt.
Önfeladó politika
Az RMDSZ latba vetve bukaresti kapcsolatait, amíg tudta, gáncsolta a választásokon vele szemben induló Magyar Polgári Szövetséget. 2004 június elején megrendezett helyhatósági választásokon az MPSZ függetleneket volt kénytelen indítani, mivel a választási bizottság RMDSZ-es kezdeményezésre leseperte az asztalról a rekordidő alatt összegyűjtött 55000 aláírást, s ez ismétlődött meg ősszel is, amikor az MPSZ, az ismételt justizmord miatt a Népi Akció pártjával volt kénytelen közös listán indulni. 2004-ben mindkét oldal választási jelszava az volt, hogy „kettős állampolgárság és autonómia”. Ha mást nem, ennyit sikerült elérni, hogy az RMDSZ ország világ előtt, az autonomista önépítkezést befagyasztó és a belső önrendelkezésre fókuszáló valódi érdekképviseletet megszüntető kormányzati szerepvállalás után nyolc esztendővel nyíltan felvállalja ezt a gondolatrendszert, valamint a magyar állampolgárság kiterjesztésének azóta megvalósult célkitűzését.A következő ciklusban az RMDSZ a kisebbségi törvény gigantikus átverésének manőverét tartotta elsősorban szem előtt s csak a román szűkkeblűségen és politikai korlátoltságon múlt, hogy szemfényvesztő törekvései zátonyra futottak. Mert mi is volt a kisebbségi törvény lényege? Egyik oldalról az RMDSZ érdek-képviseleti privilégiumainak bebetonozása, a kisebbségi verseny ésszerűtlen korlátozása, a másik oldalról a kulturális autonómia látszatának megteremtése. Mert a hangzatos pártpropagandával ellentétben a törvénytervezet semmiféle közjogi kompetenciával nem ruházta volna fel a román politikai berkekben heves ellenállásba ütköző kulturális autonómiatanács intézményét, hanem a parlament és a kormány jogkörébe utalta s a bizonytalan jövőbe tolta ki a tanács hatáskörének kijelölését. Nesze semmi, fogd meg jól! 2007-ben pánikot keltett az RMDSZ berkeiben, hogy az EMNT elnöke, Tőkés László egymaga közel annyi szavazatot kapott függetlenként az európai parlamenti választásokon, mint az RMDSZ, Székelyföldön pedig elvitte a voksok valamivel több, mint felét. Minden bizonnyal ennek is volt köszönhető, hogy 2009-ben, midőn az RMDSZ nómenklatúra kívül került a román hatalom sáncain, a szervezet ismét felfedezte autonomista énjét és ajánlatot tett Tőkés Lászlónak a közös indulásra az EP választásokon, majd hajlandónak mutatkozott a Székely Önkormányzati Nagygyűlés megszervezésére, s a székely területi autonómia melletti hangsúlyos kiállásra. Mihelyt azonban ismét megszólaltak a bukaresti szirénhangok, a következő önkormányzati nagygyűlés összehívását már elszabotálta és ígéretével ellentétben a 2009-es zárónyilatkozatot sem íratta alá tanácsosaival és polgármestereivel. Azóta pedig Bukarest-orientált, önfeladó politikája töretlen.
Közösségi építkezés és autonómiaküzdelem
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mindeközben az autonómia gondolatkörének népszerűsítésével foglalkozott, nemzetközi konferenciákat rendezett, európai fórumok keretében lobbizott, a belőle kivált Székely Nemzeti Tanács kőkemény munkával, állami támogatás nélkül megszervezte a mozgóurnás autonómiareferendumot, melynek keretében a székelység több mint fele voksolt és a szavazók elsöprő többsége hitet tett az autonómia mellett. (Az RMDSZ csúcsvezetése pedig csak gúnyolódott a szabad idejüket és energiájukat az ő kötelezettségük teljesítésére fordító önkénteseken.) Az EMNT akkor még RMDSZ-színekben küzdő parlamenti képviselői több törvénytervezetet is benyújtottak az autonómia vonatkozásában, beleértve a Csapó József által kidolgozottat, amelyről Székely Ervin, az RMDSZ neptuni szárnyának egyik emblematikus figurája azt találta írni, hogy Adolf Hitler elképzeléseinél is diszkriminatívabb. Az EMNT-nek és az SZNT-nek sikerült elérnie azt, hogy míg tíz esztendővel ezelőtt aktivistáit ügyészségi eljárással, a bíróság elé állítással fenyegették a román politikusok, s a rendőrség zaklatta, ma már az autonómia tárgyalási alap. Nem sok ez, de ahhoz képest valami, hogy az akkor még egységes RMDSZ hosszú éveken át jó mélyen őrizte e célkitűzést. (Emlékezetes, hogy az RMDSZ részvételével zajló első kormányzati ciklusban egy belső anyagot a szervezet „erős embere” Kelemen Attila az iratmegsemmisítőbe küldött, mert megfogalmazói, Tamás Sándor és Birtalan Ákos bele merték foglalni a frakció cselekvési prioritásai közé valahányadik pontban az autonómiát.) 2008-ban a várakozásokkal ellentétben bejegyezték a Magyar Polgári Pártot, mely azonban a helyhatósági választásokon nem aratott nagy sikert, a voksok valamivel több mint 15 százalékát szerezte meg, az őszi parlamenti választáson pedig nem indult. Korábbi elnöke, Szász Jenő pedig olyan diktatúrát épített ki párton belül, mely még az RMDSZ-en belüli antidemokratikus viszonyokon is túltett. Az EMNT lépéskényszerbe került. 2010 végén a szervezet küldöttgyűlése úgy határozott, hogy szükség van egy új magyar autonomista pártra, mely egyszerre képviseli a nemzetet és a demokráciát, az autonómiát tiszta, átlátható belső viszonyok mellett tűzi zászlajára. Az Erdélyi Magyar Néppárt a továbbiakban az EMNT-vel szoros együttműködésben fejtette ki tevékenységét, a két elnökség tagjai mindenkori meghívottak a másik szervezet elnökségének ülésein.
A választóközönség nem értékelte a nemzeti oldal megoszlását, a két párt az MPP és az EMNP együtt kevesebb szavazatot ért el a helyhatósági választásokon, mint négy évvel korábban az MPP egyedül. Ezért mondhatta Tőkés László a hétvégi gyűlésen azt a mondatot, amit most a sajtó hangoztat, miszerint az EMNP nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A mondat elejére sajnos elmulasztotta odailleszteni azt, hogy „egyelőre”. Azt pedig nem idézi a sajtó, hogy az EMNT elnöke leszögezte, a viszonylagos kudarcért nem az EMNP vezetőit hibáztatja. De hát ez is a demokráciának nevezett játék szerves része, míg a sajtó viszonylag szabadon működik, az újságírók azt ragadnak ki a kontextusból, ami érdekeiknek vagy elképzeléseiknek megfelel. A közösségi építkezés pedig nem áll le. Az autonómiaküzdelem jegyében eltelt tíz esztendőt újabb követi, s ha netán intézményesítést nyernek önrendelkezési törekvéseink, akkor is lesz feladat bőven a mozgástér-kitöltés kapcsán.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2013. október 18.
Tőkés László szerint a külhoni magyaroknak 2014-ben élniük kell a választás lehetőségével
A külhoni magyaroknak 2014-ben élniük kell a választás lehetőségével, ha több évtized után a magyar haza lehetőséget biztosít számukra a nemzeti kérdések ügyében a döntésre - jelentette ki Tőkés László pénteken a szlovéniai, muravidéki Gyertyánoson (Gaberje).
"Mozgósítanunk kell az újrahonosított polgártársainkat" - mondta a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, európai parlamenti képviselő a KMAT és a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága által tartott együttes ülését követő sajtótájékoztatón. Megállapította, kiemelt kérdés a magyarországi választásokon való részvétel.
Tőkés szerint a külhoni magyarok szeretnék, ha a 2010-ben teret nyert nemzeti irányvonal 2014-ben folytatódna, felülemelkedve minden pártpolitikai kérdésen. A nemzetpolitika ugyanis nem szűkíthető le pártpolitikai szintre - fogalmazott a volt püspök. Hozzátette, hogy a mozgósításban aktív szerepet vállal valamennyi kárpát-medencei magyar párt és szervezet.
Tőkés László azt mondta: a KMAT és a magyar parlamenti albizottság ülését a kisebbségek ügyében tett európai polgári kezdeményezések kudarca hívta életre, annak a felismerése, hogy európai szinten gyökeres változásra, előrelépésre van szükség a kisebbségpolitika tekintetében.
"Mi még mindig mostohagyermekei vagyunk az egyesült Európának" - vélekedett a politikus, hangsúlyozva, hogy eközben például a védett növények és állatok gondját a szervezet a szívén viseli. Az Európai Parlament (EP) a cigányság ügyében európai szintű stratégiát készít, ezzel szemben az európai lakosság mintegy 10 százalékát jelentő, 40-50 milliónyi nemzeti kisebbség ügyét "lesepri az asztalról", nem foglalkozik érdemben a kisebbségek ügyének jogi, politikai rendezésével - mondta Tőkés László.
Hangsúlyozta: ebben a kérdésben továbbra is használni akarják az eddigi, korlátozott politikai eszközöket, vagyis szóbeli kérdést nyújtanak be a kisebbségek ügyében az EP-ben, határozattervezetet kezdeményeznének, de újból próbálkoznak egy vagy több európai polgári kezdeményezés benyújtásával is.
Tőkés László arról is beszélt, hogy a határon túli magyarság számára a határok feletti nemzetegyesítés és a nemzeti közösségek önrendelkezése "a két pillére jövőképünknek, nemzeti felemelkedésünknek". A magyar kisebbség védelme érdekében olyan monitoring-rendszer kiépítésére törekszenek, amely hathatósabb védelmet nyújt a magyarellenességgel, az etnikai diszkriminációval, a beolvasztási politikával és a nemzeti térvesztéssel szemben.
Kijelentette: a magyarellenesség újabb hullámai tapasztalhatók például Szlovákiában vagy Romániában, "Délvidéken a magyarverések sebei még mindig sajognak", és újabb temelini per aggasztja a magyar és a nemzetközi közösséget.
A KMAT és a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága által tartott együttes ülésről levezető elnökként Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke elmondta: szinte teljes létszámban részt vettek a kárpát-medencei magyar szervezetek és pártok. Csupán az ausztriai magyarok, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt képviselője nem tudott jelen lenni.
Az ülés házigazdája Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke volt, aki a résztvevők között üdvözölte a határon túli szervezetek vezetőin és a magyar parlamenti képviselőkön kívül Szent-Iványi Istvánt, Magyarország ljubljanai nagykövetét is.
A muravidéki találkozót követően Tőkés László a szécsiszentlászlói (Motvarjevci) református templomban istentiszteletet is tartott.
2013. október 18. (MTI) 2013. október 19.
Támogatja a Székelyek Nagy Menetelését az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága támogatja az október 27-én tartandó Székelyek Nagy Menetelése rendezvényt. A testület erről szóló állásfoglalását keddi budapesti ülésén egyhangúan fogadta el. A dokumentumban kiemelték: meg- győződésük, hogy az elérendő cél, az autonóm székelyföldi ré- gió létrejötte megfelel az európai elveknek.
Répás Zsuzsa nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár az M1 Az Este című műsorában azt mondta: a székelyek a magyarság olyan népcsoportja, amely sajátos kultúrával, hagyományokkal rendelkezik, és amely mindig határozottan ki tudott állni jogai mellett.
Európában sokan ellenérdekeltek abban, hogy a kisebbségek ügyét felkarolják, de a többség és a kisebbség számára akkor oldódik meg egy ilyen helyzet – amelyben egy kisebbséggel él együtt a többség -, mikor autonómiát biztosítanak a számukra – hangsúlyozta az államtitkár. Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága támogatja az október 27-én tartandó Székelyek Nagy Menetelése rendezvényt. A testület erről szóló állásfoglalását keddi budapesti ülésén egyhangúan fogadta el. A dokumentumban kiemelték: meg- győződésük, hogy az elérendő cél, az autonóm székelyföldi régió létrejötte megfelel az európai elveknek.
A békés demonstrációk megérintik az embereket Répás Zsuzsa szerint, és ezért az államtitkár nem gondolja, hogy bármilyen sérelem érné a meneten résztvevőket. Ugyan sokaknak ez nem tetszik – tette hozzá -, hiszen példát mutat föl arról, hogy lehet békésen, demokratikusan, a jogok mellett kiállva követelni – mondta, hozzáfűzve: azzal, hogy egy fogalom a politikai diskurzus részévé válik, oldódnak a körülötte levő félelmek.
hirado.hu / M1 Az Este
Erdély.ma2013. október 19.
Leleplezték: nem civil
Lakó Péterfi Tünde azt állítja magáról, hogy egy civil csoportosulás egy tagja, aki csak egyszerűen jobban exponálta magát, mint a többiek. És, hogy mindent, amit a kétnyelvűségért tesz, azt civilként teszi. Csakhogy, leleplezték!
Kiderült róla például, hogy nő. Teljesen nőként viselkedik, szeret szépen öltözni, hosszú, hullámos tincsekben viseli a haját, satöbbi, tehát nem semleges! Másképp kezeli a férfiakat, mint a nőket, egyértelmű. A sajtó azt is kiderítette róla, hogy vallásos. Sőt, nem elég, hogy istenhívő, hanem még a protestánsok oldalán is áll! Tehát, ebben a vonatkozásban sem tud objektíven állni a dolgokhoz. Még azt is kinézem belőle, hogy egy szentmisén nem térdel le az Úr színe előtt!
Nade, legfőképpen azért nem civil, mondják, mert „lepaktált" a Néppárt gyökerét képező EMNT-vel. Odáig „süllyedt", hogy elfogadta az általuk gyűjtött banisokat, ráadásul nyilvánosan! Az, hogy az háromszéki RMDSZ-től is átvette, nem baj, de hogy az EMNT-től, „az azért durva"!
Feltételezem, Tünde el akar menni a Nagy Menetelésre. Amint tudjuk, Vásárhelyről az RMDSZ, a Néppárt és a Református Egyház is indít buszokat. Vajon, melyikre fog felszállni? Remélem, nem fog otthon maradni, kedves Tünde!
Kovács Csaba P.
Erdély.ma 2013. október 19.
Autonómiák a világban
A székelység autonómiatörekvései mindennek, csak épp kivételesnek nem nevezhetők – erről győződhet meg bárki, aki az idevágó nemzetközi statisztikákat szemügyre veszi. 2009-es kimutatás szerint a világ 20 államában létezett 61 autonóm státussal rendelkező terület, amelyet jogállami keretek között demokratikusan igazgatnak.
A jogállamiság tehát fontos előfeltétel, s ha Románia jogállamként kíván létezni a továbbiakban, akkor semmiképp sem tehet olyat, mint Titus Corlățean külügyminiszter minap a Bánságban, ahol egy vegyes lakosságú község szlovák lakosait agyba-főbe dicsérte, mert szerinte a román kisebbségpolitika nagyvonalúságáról állít ki átmenő bizonyítványt, sőt, díszoklevelet mindaz, ami ott az együttélésben megnyilvánul. A riporterek még nyíltabban fogalmaztak: némely szlovákok román voltát nevezték példaszerűnek. A törpekisebbségek és az elszórványosodott népcsoportok ilyetén felkarolása régi gyakorlata a román politikának, pontosan be nem vallható céljai elfedésére szolgál az, ahogy őket a népi-nemzetrészi igényekkel fellépő erdélyi magyarsággal szembeállítja. E fogást ma kiforrottabbnak nevezhető államok is kipróbálták saját múltjukban – és ma mit látunk, miről számolnak be a statisztikák? A világ fent említett kisebbségi autonóm területeinek össznépessége ma meghaladja a nyolc és fél milliót, bár létrejöttükhöz rendszerint hosszadalmas, békés és nem békés eszközökhöz folyamodó küzdelem vezetett. A nemzetközi kimutatások e területi autonómiák mellett számos olyan példát is számba vesznek a világ további államaiban – Közép- és Délkelet-Ázsiában, így Kínában, az Orosz Föderációban, Új-Zélandon és Ausztráliában, valamint Észak- és Dél-Amerikában –, ahol a törzsi önkormányzatiság feltételeinek megteremtésével kísérlik meg a bennszülött népek kultúrájának megmentését, a többség és a kisebbségi népcsoport életének méltányos egybehangolását. A székelységet és az erdélyi magyarságot több illeti meg, s egy jogállamban ennek mára kitaposott útja van. Szövetségesekre is méltán számíthatunk, ha egy másik adatot is társítunk a fentiekhez: a világ ma elismert, körülbelül kétszáz állama közül mindössze harminc tekinthető etnokulturálisan homogénnek. Mindenütt másutt felmerül a népcsoportok önállósulási igénye. A kisebbségi önrendelkezés szükségszerű volta tehát olyan világprobléma, amelynek kezelése nemzetközi kényszerhelyzetből is fakad.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. október 19.
„Tiszta” Romániát! - 13. - Megtorlások Észak-Erdélyben: Szárazajta
A magyarokat el kell ítélni!
Az 1944. szeptemberi eseményeket követő nyomozások bizonyítják, igazolják, hogy a szárazajtai magyarok nem vettek részt a falu melletti német–román katonai összecsapásban. A Maniu-gárda perére is sor kerül. 1945–1946-ban a brassói haditörvényszék e félkatonai csoportosulás néhány szervezőjét, résztvevőjét vétkesnek találja az elkövetett gyilkosságokért, rablásokért és egyéb gaztettekért.
Többnyire hét-nyolc éves kényszermunkára ítélik őket. A gárda akkor számolódik fel végleg, amikor 1946. augusztus 10-én a belügyminisztérium cellájában Gavrilă Olteanut három hónappal az ítélethirdetés előtt megölik. Úgy tűnik, hogy véget ér egy szomorú korszak, de a hadbíróság még nem zárja le a szárazajtai Nagy Dániel, Incze Gyula, Nagy Gyula és Nagy Viktor ellen emelt vádakat. A szárazajtai vérengzések újabb kivizsgálása 1952-ben indul, amikor több helybeli román fiatalt letartóztatnak a tömeggyilkosságban való bűnrészességért. De hamar megkezdik a magyarok letartóztatását is, mivel a marosvásárhelyi kihallgatáson a románok – maguk védelmére – az akkor kialakult helyzetért a magyarokat hibáztatják. A Jilavára hurcolt magyarok elleni vádat a félrevezető rágalmak, híresztelések és hamis adatok alapján állítják össze. Erre lehetőség van, mert a félrevezető állítások gyártása már 1944 szeptemberében megkezdődik. Nemcsak Olteanu ír hamis jelentéseket, hanem a helyi csendőrőrs parancsnoka is. A szeptember 26-án keltezett, a Háromszék Megyei Csendőrlégióhoz küldött jelentésében Ion Ţârlea őrmester leírja, hogy a Maniu-gárdák hetven önkéntese a helyi románokkal közösen veszi körbe Szárazajtát, és tizenegy magyart kivégez, két személyt súlyosan megsebesít. A ferdítés, csúsztatás lényege, hogy állítása szerint az önkéntesek a lakosságtól „rengeteg felszerelést és fegyvert” szedtek össze. Ezzel az őrmester akarva-akaratlanul azt igazolná, hogy a Maniu-banda kemény eljárása megalapozott, mivel a falu magyar lakossága állig fel volt fegyverkezve. Két nappal később Ioan Zamfirescu, a csendőrlégió parancsnoka egy titkos tájékoztatóban a kivégzetteket gyilkosokként emlegeti. A hamis kép lassan formálódott, de egy évtized eltelte után már bizonyítékként lehetett felhasználni. Bár egy szekus hadnagy 1952 őszén bebizonyítja, hogy a szárazajtai magyarok nem vettek részt a szeptemberi csatában, ennek ellenére több szárazajtai magyart meghurcolnak. Ezúttal nem fejszével és golyóval büntetik őket, mint korábban Olteanu bandája, hanem évekig tartó vizsgálati fogsággal, kényszermunkával és börtönnel.
Nagy Gyulát azzal vádolják, hogy édesapjával egy német tankból lőtte a román katonai egységeket, ezért 1953-ban kihallgatás nélkül bebörtönzik. A vizsgálati fogságban lévő szárazajtaiak kihallgatására csak később, 1954-ben kerül sor a bukaresti Legfelsőbb Törvényszéken. A megvádoltak hamar rájönnek, hogy a kihallgatás csak színjáték, ők maguk koncepciós per áldozatai. Nagy Gyula az elítélésük okát abban látja, ha a románokat elítélik, akkor a magyarokat is el kell. „Én hat évet kaptam [mondja], a másik hetet, a harmadik nyolcat, tízet… ötvenöt októberében szabadultam, amikor a politikai elítéltek amnesztiát kaptak.” Dávid Albertné Németh Magdolna, aki tanúként volt jelen, a következőket állítja: „Azt mondták, hogy a magyarok közül is ugyanannyit le kell fogni, hogy a bűnük legyen közös a románokéval… Nem mertünk vádolni sem, pedig tisztán tudtuk, s tudjuk, a Jó Isten előtt is tudjuk, hogy ki miatt kellett meghalnia édesapánknak.” A félelem oka, hogy „akkor olyan volt a világ, hogy megint őköt [a románokat] pártolták”.
A Legfelsőbb Ügyészség 1954. április 8-án kibocsátott 49. számú rendeletével huszonnégy szárazajtait, köztük tizenhárom magyart és tizenegy románt állít bíróság elé. Az elítéltekre 5–12 év börtönbüntetést, kényszermunkát, jogfosztást és vagyonelkobzást szabnak ki. Az évekig tartó törvényszéki meghurcolást, vizsgálati fogságot szenvedők érdekében Petru Groza román miniszterelnök – hajdani iskolatársa, Nagybaczoni Nagy Vilmos, az 1940-es erdélyi bevonulás 1. magyar hadserege vezénylő tábornokának kérésére – közbenjárt a bíróságon a szárazajtaiak ügyében, így öt magyart felmentettek. Egyed Rezső szavaival: „le is tárgyalták az ügyet, engem és Gróza Vilmost, Incze Ernőt, Szabó Béninét, Ilka nénit és Szabó Lajost felmentettek” mint ártatlan embereket.
Az ítéletek hozatalánál szerepel az a vád is, hogy az ajtai magyarok a református templom tornyából tizenhárom román katonát lőttek le. Ennyi volt a német–román csapatok közti összecsapás román áldozatainak száma is. Mivel a szeptember 4-i csata napján néhány szárazajtait a román csapatok nyomában haladó német tankon láttak, ezekre is kemény ítéletet szabnak. Három szárazajtait – Incze Ernőt, Egyed Rezsőt és Gróza Vilmost – azzal is megvádolnak, hogy 1940. szeptember 12-én ablakbeverésekkel zaklatták a helyi románokat. Mit sem számított, hogy az egyik vádlott, Egyed Rezső az ablakbeverések idején nem is tartózkodott Szárazajtán. De tíz évvel korábban, 1944. szeptember 26-án az sem, hogy Elekes Lajos még a frontról nem tért haza, így a templom tornyából nem lőhette a románokat, mégis gondolkodás nélkül kivégezték őt is. Hozzá mérve Egyed Rezső nagyon szerencsés embernek mondható. Egyértelmű, hogy akárcsak tíz évvel korábban, a román törvényszék mondvacsinált vádakkal ítélt el ártatlan magyarokat.
Mivel a szárazajtai románok aktívan segítették Olteanut és gárdistáit a tizenhárom magyar kivégzésének lebonyolításában, ezért őket is elítélik. A suhanckorú román fiatalok nem gondolnak arra, hogy egyszer majd felelniük kell a gyilkosságokban való részvételért. A mészárlás utáni napokban sem tanúsítanak semmilyen megbánást falutársaik, az ártatlan magyar emberek kegyetlen haláláért. A Maniu-gárdisták elvonulása után – Belle Gábor szerint – a helybeli román fiatalok továbbra is „jöttek–mentek, puffogtattak keresztül-kasul a faluban”. A megalázott, gyászban élő szárazajtai magyarok a konfliktusok elkerülésére házaikba zárkóznak, este időben eloltják a lámpát. A felelőtlenül lövöldöző ifjak még néhány napig terrorizálják, félelemben tartják a falu népét. Erre Dávid Albertné Németh Magdolna így emlékszik: „Puska volt a kezükben, s örökké lövöldöztek be, hol itt, hol ott, hogy féljünk mi, a magyarok.” Ez akkor ért véget, amikor orosz katonák érkeztek a faluba. Nagy Gyula szavaival: „azok kiadták a parancsot, hogyha valakit meglátnak fegyverrel vagy lőszerrel, azonnal kivégzik. No, akkor meghökkentek ezek a suhancok, s többet nem jöttek-mentek fegyveresen.”
Tény, hogy a románságnak azt a csoportját, amely részt vesz az 1944. szeptember 26-i kivégzésekben, majd az 1950-es években magyarellenes vallomásokat tesz, a faluközösség megveti, ezért a faluból is elköltöznek. Belle Gábort idézem: „Nagy hősök voltak, de a per előtt és a per után is nagyon sokan elmentek Szárazajtáról Botfaluba, Brassóba. Nagyon kevesen maradtak Szárazajtán. Az idősebbek, akik akkor sem foglalkoztak ilyesmivel, azok békességben élnek tovább Szárazajtán.”
A Maniu-gárda útja Aldobolytól Szárazajtáig
A Maniu-gárdák szeptember 14-én indultak Székelyföldre rendteremtést emlegetve. Az aldobolyi református lelkész, Deák József feljegyzi: Olteanuról az a hír járja, hogy „nagy magyargyűlölő”. Amikor az önkéntesek fegyveres csoportjai megérkeznek Alsó-Háromszékre, ott már nyoma sincs a német és a magyar hadseregnek. Nincs, kivel megütközni, de ők nem is azért jönnek, hanem a fegyvertelen székelymagyarság megfélemlítésére. Amikor egy székely településre érnek, első feladatuk, hogy a románellenesnek tartott magyarokról érdeklődjenek. Bár Aldobolyban is él kisszámú román közösség, de feketelistát nem írnak, mert itt soha nem volt román–magyar ellentét. Berecz Gyula 1893-ban írt könyvében megjegyzi, hogy az aldobolyi románokat a székelyektől csak a vallás különbözteti meg. Az „iskolában ősi időktől fogva magyarul tanítanak, s románul csak a pap, tanító” és a nép közül igen kevesen beszélnek. Olteanu azért sem kap halállistát ebben a faluban, mert – három héttel korábban – a református lelkész, a fiatal Deák József úgy veszi védelmébe a románokat, hogy a német katonai parancsnoknak, aki román túszokat követel, saját magát ajánlja fel. A következő település is megússza a mészárlást. Illyefalván egy bátor asszony – Kertész Irén, aki neveltetésének köszönhetően anyanyelvi szinten beszél románul – fogadja a gárdistákat. Határozott fellépésével és azzal a rögtönzött magyarázattal, hogy Illyefalva egy elmagyarosodott román település, menti meg az itt élőket a gárdisták garázdálkodásaitól. A dicső siserehad innen szeptember 15-én Sepsiszentgyörgyre vonul, ahol főhadiszállását a Mikó- kollégiumban üti fel. Épp erre az időre áll vissza a román közigazgatás a városban és a megyében. Ennek örömére a román vezetők és egyház nagy ünnepséget szervez. A díszszemlén Olteanu elmondja, hogy az Erdélyért folytatott harcban, a „gyilkos [magyar] bandák által kiontott vér nem marad megbosszulatlanul, a visszavágás kegyetlen és kemény lesz”. A Maniu-gárda szócsöve, a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Desrobirea magyarellenes írásokat közöl. Írván többek közt, hogy csak „a halál és a vérontás jelenthet igazságos elszámolást a románok és a puszta (magyarok – K. Gy. megj.) barbárjai között”. Nem riadnak vissza valótlanságok közlésétől. Így például szerintük a magyarok 1940 után ötvenezer románt gyilkoltak meg. Természetes tehát, hogy a magyarokat meg kell semmisíteni, vagy vissza kell üldözni Ázsiába, véget kell vetni a román–magyar területi vitának. Hasonló tartalmú Gavrilă Olteanu sepsiszentgyörgyi kiáltványa is. A harcos ünneplések, az előadások és a kiáltványaik, az uszító jellegű írások mellett a gárdisták igyekeznek „felszabadítani” az itt élő románokat, azaz rabolnak, erőszakoskodnak. Hogy emlékük még maradandóbb legyen, összelövöldözik a sepsiszentgyörgyi park 1848–49-es honvédobeliszkjét, és nem kegyelmeznek a márványoroszlánoknak sem. A várost csak szeptember 22-én hagyják el, útjukat Árkos felé folytatják. Itt is rabolnak, erőszakoskodnak, majd – szeptember 25-én kora délután – egy részük Középajtára vonul. A szemtanú, a középajtai Benkő József szerint, Olteanu: „Katonaruhában volt, piros-sárga-kék szalaggal átkötve a mellén, a szalagon a román királyi címerrel… Amikor meglátta a községháza falán a magyar koronás címert a »Magyar Királyi Csendőrőrspihenő« felirattal, azt ő géppisztollyal lelőtte.”
Első dolguk itt is az, hogy a helyi bírótól, Váncsa M. Györgytől megtudakolják, vannak-e románellenes magyarok. Váncsa rájön, hogy ezek gyilkolni akarnak, és becsülettel megvédi a magyarokat. Kijelenti, hogy itt senki nem hibás, mert aki „valamit vétett, az be van zárva a brassói Fellegvárba”. Így a gyilkosságokat Középajta is megúszta. A gárdisták a rekvirált hat szekérrel Szárazajtára mennek, egy részük estére ér oda, a többiek másnap kora reggel. A Szárazajtára érkező dicső seregre Német Béniám így emlékszik: „Megérkezett egy szakasz… hol ilyen öltözetű, hol olyan… Az egyiken magyar katonaruha, zubbony, a másikon román, a harmadikon civil ruha, ilyen sapka, olyan sapka, minden vegyesen.” „Vajon miféle csapat ez?” – kérdezték egymástól.
(folytatjuk)
A vallomásrészletek Benkő Levente magnós lejegyzéseiből származnak.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. október 19.
Hírsaláta
BÁNTJA CSŐRÜKET A VISSZASZOLGÁLTATÁS. Nem nyughat a nacionalista bukaresti sajtó, s folyamatosan vádaskodik, hogy Erdélyben, köztük természetesen Kolozsváron is, túl sok mindent adnak vissza a magyaroknak és a magyar történelmi egyházaknak. Most épp azért áll a bál, mert a kincses város központjában hatvan ingatlant juttattak vissza a magyar egyházaknak. Azt állítják, a visszaszolgáltatás Emil Boc cinkosságával történt, amit a város polgármestere természetesen elutasít, hisz valamennyi épületről végleges és megfellebbezhetetlen bírósági döntés született.
BONTANÁK, DE KINEK A KÖLTSÉGÉN? Csak decemberben foghat neki a főváros a bukaresti római katolikus templom mellé épített Cathedral Plaza lebontásának, mert a bíróság így döntött ugyan, de arról nem rendelkezett, hogy kinek kell a bontás költségeit viselnie. A Robu vezette püspökség rosszhiszeműséggel vádolja a főpolgármestert, s azzal fenyegetőzik, hogy törvényszéki végrehajtóval kötelezik a városházát a bírósági döntés végrehajtására. (Gândul) SOKNEVŰ KICSI REPTÉR. Heves vita és veszekedés előzte meg csütörtökön a kolozsvári repülőtér névadásáról szóló szavazást a megyei tanács ülésén – írta a Citynews.ro. A tanácstagok több mint egy órán keresztül egymás szavába vágva vitatkoztak, mire sikerült megszavazni a repülőtér új nevét: Kolozsvár-Napoca Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér. A vita tárgyát főként az képezte, hogy az elnevezésbe belefoglalják-e a Napoca nevet is, vagy sem. A megyei önkormányzat előzetes egyeztetések nélkül javasolta, hogy Avram Iancu móc vezérről nevezzék el a nemzetközi légikikötőt. Horea Uioreanu megyei elnök az RMDSZ-es és a demokrata liberális párti tanácstagok tiltakozása ellenére sem akart változtatni tervén. (Szabadság) HELYBEN TORZUL A LÁTÁS. A helyi és az országos román sajtó az érem más-más oldalát látja az egybanisok gyűjtésében. A marosvásárhelyi román helyi sajtó mindent megtett azért, hogy a kétnyelvű árcímkéket osztogató akció nyilvánvaló törvényszegésnek minősüljön, ami az EMNP-hez köthető, tehát politikai töltetű, nem civil jellegű. Ezzel szemben az országos sajtóban a „banizást” egyfajta jogos civil ellenállási formának tekintik. Az Adevărul meglátásában itt a tiltakozás egyedülálló formájáról van szó, a Lakóra kirótt bírság miatt indult aprópénzgyűjtés igazi jelenséggé vált a közösségi hálókon. Hozzáteszik, nemcsak erdélyi magyarok, hanem románok is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az Adevărul kiemeli, hogy a büntetés kirovásának okaként megjelölt tanácsi határozat szórólapokra, nem pedig címkékre vonatkozik. Az Adevărulra hivatkozva a Jurnalul.ro, a Muntenia.news és a Realitatea.net is beszámolt az esetről. A Gândul az Adevărulhoz hasonlóan a civil jellegre helyezi a hangsúlyt, habár csak érintőlegesen foglalkozik az üggyel.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. október 19.
Tőkés: élni kell a választás lehetőségével
A külhoni magyaroknak 2014-ben élniük kell a választás lehetőségével, ha több évtized után a magyar haza lehetőséget biztosít számukra a nemzeti kérdések ügyében a döntésre – jelentette ki Tőkés László a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) és a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága tegnapi együttes ülését követő sajtótájékoztatón. Tőkés kijelentette: kiemelt kérdés a magyarországi választásokon való részvétel, ezért „mozgósítanunk kell újrahonosított polgártársainkat”.
Tőkés szerint a külhoni magyarok szeretnék, ha a 2010-ben teret nyert nemzeti irányvonal 2014-ben folytatódna, felülemelkedve minden pártpolitikai kérdésen. Hozzátette, hogy a mozgósításban aktív szerepet vállal valamennyi Kárpát-medencei magyar párt és szervezet. Tőkés László azt mondta: a KMAT és a magyar parlamenti albizottság ülését a kisebbségek ügyében tett európai polgári kezdeményezések kudarca hívta életre, annak a felismerése, hogy európai szinten gyökeres változásra, előrelépésre van szükség a kisebbségpolitika tekintetében. „Mi még mindig mostohagyermekei vagyunk az egyesült Európának” – vélekedett a politikus, hangsúlyozva, hogy eközben például a védett növények és állatok gondját a szervezet a szívén viseli. Az Európai Parlament (EP) a cigányság ügyében európai szintű stratégiát készít, ezzel szemben az európai lakosság mintegy 10 százalékát jelentő, 40–50 milliónyi nemzeti kisebbség ügyét „lesepri az asztalról”, nem foglalkozik érdemben a kisebbségek ügyének jogi, politikai rendezésével – mondta Tőkés László. Hangsúlyozta: ebben a kérdésben továbbra is használni akarják az eddigi, korlátozott politikai eszközöket, vagyis szóbeli kérdést nyújtanak be a kisebbségek ügyében az EP-ben, határozattervezetet kezdeményeznének, de újból próbálkoznak egy vagy több európai polgári kezdeményezés benyújtásával is. Tőkés László arról is beszélt, hogy a határon túli magyarság számára a határok feletti nemzetegyesítés és a nemzeti közösségek önrendelkezése „a két pillére jövőképünknek, nemzeti felemelkedésünknek”. A magyar kisebbség védelme érdekében olyan monitoringrendszer kiépítésére törekszenek, amely hathatósabb védelmet nyújt a magyarellenességgel, az etnikai diszkriminációval, a beolvasztási politikával és a nemzeti térvesztéssel szemben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. október 19.
Lakó Péterfi Tünde átvette a jegyzőkönyvet
Péntek délben a marosvásárhelyi rendőrségen átvette a bírságolásról szóló jegyzőkönyvet Lakó Péterfi Tünde, akit, mint ismeretes, azért vontak felelősségre, mert engedély nélkül magyar nyelvű feliratot osztogatott a volt November 7. negyedi piacon. A borítékot furcsamód tértivevénnyel küldte el a helyi rendőrség, a- mely – annak ellenére, hogy a címzett várta – visszaérkezett a feladóhoz. A jegyzőkönyvben az áll, hogy a Lakó Péterfi Tündét a 143/2012-es helyi tanácsi határozat értelmében azért bírságolják meg, mert: „Reklámanyagot (szórólapokat) osztogatott a piacigazgatóság engedélye nélkül.”
Az ügy annyiban sántít, hogy az árcédulákat nem lehet „reklámanyagnak” (materiale publicitare) nevezni. Ennek ellenére az érintett azt nyilatkozta, hogy – a jegyzőkönyv átvételétől számítva – 48 órán belül kell törleszteni a büntetés felét. A begyűjtött pénzt szombaton számolják meg, ezután döntik el, hogy mikor fizetik ki a teljes bírságot a polgármesteri hivatal valamelyik ügyfélfogadó irodájában. Azt tervezik, hogy ha kell, akkor akár 150.000 egybanissal fognak majd megjelenni a hivatalban.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)2013. október 19.
Új szelek fújnának?
Néhány nappal ezelőtt arról adtunk hírt, hogy tisztújítás volt a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjánál. Markó Bélát választották a helyi szervezet elnökévé. A költőtől ebből az alkalomból kértünk interjút.
– Jelzésértéket láthatunk a vásárhelyi íróközösség mostani döntésében?
– Bizonyos értelemben van jelzésértéke a döntésnek, mert ebben az írószövetségi fiókban, amit régebben Írói Egyesületnek neveztek, és Maros, Hargita, Kovászna, Beszterce megyét öleli át, ma már többségben vannak a román írók. És minden ellenszavazat nélkül született a döntés, hogy én vegyem át a fiók elnökségét.
– Anélkül, hogy előzetesen lett volna egy olyan egyezség, miszerint időközönként román, magyar elnökök váltják egymást a fiók élén?
– Nem volt ilyen egyezség. De az igazság az, hogy Nicolae Manolescu, az írószövetség elnöke és több kollégája is felkért, hogy vállaljam ezt el. És a magyar kollégák is ezt szerették volna, mert így a magyar íróknak is nagyobb súlyt tudunk adni a román írószövetségen belül. Másrészt az itteni román íróknak az volt a szempontjuk, amikor engem támogattak, hogy ezáltal Bukarestben nagyobb befolyással rendelkezik majd az írószövetségi fiók. Érdekes, hogy ilyesmiben magyar íróra számítanak.
– És számíthatnak?
– Bizonyos értelemben igen. Főleg ami az írószövetség és a parlament, az írószövetség és a kormány kapcsolatait illeti. Fontos, hogy a törvényes keretek megfelelőek legyenek, akár a szerzői jogok kérdéseiről van szó, akár az írószövetség működéséről, akár olyan évtizedes problémáról, mint a szépirodalmi kiadványok után járó irodalmi bélyegilleték, amit csak eléggé részlegesen sikerült begyűjteni. Valószínűleg törvénymódosításra is szükség van ahhoz, hogy ez valóban komoly pénzügyi hátteret jelenthessen. Azt gondolom, ők arra számítanak, egyébként joggal, hogy én ezekben a kérdésekben tudok segíteni. Amíg miniszterelnök-helyettes voltam, Nicolae Manolescuval jól együttműködtünk ilyen vonatkozásban. Én is szorgalmaztam, hogy a kormány a művelődési minisztérium költségvetéséből résztámogatást nyújtson az irodalmi folyóiratoknak. Ezekben a kérdésekben sokat egyeztettünk az írószövetség vezetőségével. Tehát amire én rálátok, amiben van tapasztalatom és amiben az elkövetkezőkben segíthetek, azok ilyenszerű problémák.
– Egy ilyen időszakban, amikor apró szilánkokra szakad a világ, az írótársadalom is, amikor teljében a klikkesedés, mi lehet a szerepe egy ilyenszerű írói tömörülésnek?
– Óvatosan próbálok fogalmazni, de mindenképpen azt kell mondanom, hogy ennek ma egyfajta szakszervezeti jellege is van, hiszen még a sanyarú pénzügyi körülmények között is van mód arra, hogy a rászoruló írókat akár nyugdíjkiegészítéssel, akár szociális támogatással segítsék. Az írószövetségnek ma talán ez a legfontosabb feladata. De ezenkívül bizonyos értékrendet is tud érvényesíteni azáltal, hogy évről évre különféle díjakat ad sikeres szépirodalmi munkáknak. És emellett természetesen nagy jelentősége lehet annak is, hogy az írószövetségnek módja van szervezetten foglalkozni a nemzetközi kapcsolatépítéssel. Elősegítheti a hazai írók külföldi jelenlétét. Ma már nyilván fel sem merülhet az, hogy az írószövetség valamilyen sajátos kritikai, esztétikai szempontokat próbálna érvényesíteni. Az írótársadalomban is teljes a sokszínűség. Úgy látom, hogy egy olyan társadalomban élünk, amelyben az életünk központjában a politika áll. És előtérbe kerültek az olcsó szórakozási, szórakoztatási lehetőségek. Azok az írók, akiknek komoly és nagyon fontos mondanivalójuk van a társadalom állapotáról, mintha a csupasz falaknak beszélnének, ha ki is mondják a véleményüket, azt nem hallja meg senki. Az igazi írók háttérbe, peremre szorultak, és annak érdekében is tennünk kellene valamit, hogy ők is előtérbe kerüljenek. Vissza kellene szerezni az alkotó értelmiség rangját, kellő megbecsülését a közvéleményben.
– Szerinted a romániai magyar író számára fontos, hogy tagja legyen az itteni írószövetségnek? Sokan a Magyar Írószövetség tagjai. Más tömörülés is van, például az EMIL, ahhoz is számosan csatlakoztak.
– Nem kell ellentmondást feltételezni a különböző tagságok között. Magam is régóta, 1990-től tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek. Hosszú ideig titkára voltam a romániai magyar írók PEN Klub csoportjának. A különféle írószervezetek kiegészítik egymást, de a mi esetünkben mindmáig a Román Írószövetségnek van arra módja, hogy egzisztenciális kérdésekben segítsen. Erről tisztán, egyenesen kell beszélni, mert számos író nehéz vagy nem kielégítő körülmények közt él, és ezzel a problémával is foglalkozni kell. Tehát ezt a keretet is ki kell használni arra, hogy a romániai magyar írók feltételei is jobbak legyenek. Anyagilag őket is kedvezőbb helyzetbe kell hoznunk, láthatóbbá kell tennünk őket, eseményeket kell szerveznünk számukra. Nem mondhatom, hogy jelen pillanatban átlátom, mire lesz mód, mire lesz szándék, de ilyesmik beleférnek az írószövetség marosvásárhelyi fiókjának a munkájába. És ezeken túl van egy olyan vetülete is a dolognak, hogy jobb kapcsolatba kerülhetnek magyar és román írók, közvetlenebb véleménycserére is lehetőség van. Persze ne gondoljunk napi együttlétre, ilyesmiről nincs szó.
– Egzisztenciális kérdés az is, hogy irodalmi lapjaink, folyóirataink túl tudják-e élni a mostani válságos, gazdaságilag bizonytalan helyzetet. Ebben tehet valamit az írószervezet?
– Utaltam már arra, hogy tudom, engem nem azért kértek fel erre a tisztségre, mert napi szervezési kérdésekben számítanak rám az írók, hanem azért, mert ilyen alapvető elvi problémák megoldásához tudok hozzájárulni másokkal együtt Bukarestben. Nekem egyértelműen az a véleményem, hogy a kultúra, az irodalom és a művészet nem lehet a piacgazdaság tárgya. Az értékek és a művek versenyeztetését biztosítani kell, de nagyon nagy hiba lenne, ha elfogadnák, hogy a piacgazdaságban ki-ki boldoguljon a piac törvényei szerint. Ha így járnánk el, akkor egy fiatal író soha közléshez nem jutna, egy fiatal művész soha megnyilvánulni nem tudna, mert egy legjobb esetben pár száz példányban kiadott verseskönyv nem nyereséges, inkább ráfizetés van vele. Azt valakinek támogatnia kell. Ezzel kapcsolatosan az én másik fontos elvem, hogy a szponzorálás az állam kötelessége. Az alapvető irodalmi, művészeti, kulturális intézmények fenntartásáról az államnak kell gondoskodnia. Ettől mi irtózunk, mert még mindig elevenek a rossz tapasztalataink, habár a fiatal generációk ezt egyre kevésbé tudják. Mi még jól emlékszünk, hogy a szocialista állam ezt úgy csinálta, hogy valóban támogatta az írókat, művészeket, de valamit valamiért alapon. Cserében lojalitást, hűséget kért, cenzúrázott, beleszólt dolgokba. Ez rossz precedens, ennek ma nem szabad érvényesülnie. Úgy kell az államnak támogatnia például az irodalmat, hogy ennek fejében nem vár el semmilyen tartalmat. Mert nem az állam dolga, hogy megmondja, ki mit írjon és mit ne. Persze, érték és értéktelen között különbséget kell tenni, de a különbségtétel nem állami hivatalok dolga. Nagyon jó, hogy még a kilencvenes években elértük, hogy Maros megyében a két irodalmi folyóiratot, a Látót és a Vatrát a megyei önkormányzat támogatja. De ez egyik lapnak sem elegendő. Nagyon kis fizetést, de valamennyit mégiscsak adnak a szerkesztőknek, a lapok bizonyos költségeit fedezik, de mindkettő rászorul arra, hogy máshonnan is szerezzenek támogatást. Ezt a rendszert tovább kell vinni, és mindenképpen ki kell bővíteni.
– Anélkül, hogy a helyi önkormányzatnak ki legyenek szolgáltatva. Ne fordulhasson elő olyasmi, hogy egyet gondolnak, és felszámolják a folyóiratot, mert sokba kerül.
– Igen, volt egy olyan pillanat, hogy a helyi önkormányzatnak eszébe jutott, hogy ezt az egészet racionalizálni lehetne, közös adminisztrációval működtetni, és még ki tudja, milyen elképzeléseik voltak. Jól ismerjük, hova vezetnek az ilyen kezdeményezések. Változtatni nyilván kellene, de olyan értelemben, hogy mindkét szerkesztőségnek több pénz jusson. Egyes irodalmi, kulturális folyóiratoknak a kormány szintén ad résztámogatást. Ezt is valahogy kötelezővé kellene tenni a mindenkori kormányok számára. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy levennénk a lehetséges magánszponzorok válláról az igazán még föl sem vett terhet. Egyelőre, sajnos, ha valaki egy vállalkozótól támogatást kér, az már-már koldulásnak minősül. Baráti, kapcsolati alapon kell kunyerálni. Ez megalázó. Olyan társadalmi szemléletet kellene kialakítani, hogy attól, akinek a gazdasági feltételei valóban lehetővé teszik, várja el a társadalom a kultúra támogatását. Azt már ő dönti el, hogy mit támogat. De legyen egy ilyen elvárás. Ettől a mentalitástól még eléggé messze állunk. Nyugaton ezt a kérdést nagyjából megoldották. Ami a romániai magyar társadalmat illeti, ez a kényszer, ez a támogatási késztetés egyelőre gyenge benne. Vannak támogatók, akik segítenek eseményeket, szervezeteket, de ez a fajta közösségi kényszer, amiről beszélek, sajnos hiányzik.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)