udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1777
találat
lapozás: 1-30 ... 1051-1080 | 1081-1110 | 1111-1140 ... 1771-1777
Névmutató:
Bethlen Gábor
2014. március 21.
Nagy erdélyiek a két világháború között
A Polis Kiadó három új kötetét – Kuncz Aladár emlékezete; „Rokon álmok álmodója” – Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezése; Vita Sándor (A Hiteltől a Tisztelt Házig) – mutatták be az IDEA Könyvtérben, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának új épületében.
A három új kiadvány nem a népszerű, „piacos” műfajok közé tartozik – mondta bevezetőjében Dávid Gyula irodalomtörténész –, de jelentősek, mert a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom és közélet fontos személyiségeihez kötődnek. Áprily Lajos és Reményik Sándor a „helikoni triász” tagjai (Tompa Lászlóval együtt), Kuncz Aladár nevéhez a Fekete kolostor című regény és jelentős irodalomszervezői, szerkesztői tevékenység fűződik, Vita Sándor pedig korának egyik legkiemelkedőbb közéleti személyisége, gazdasági szakembere, a Hitel folyóirat társszerkesztője volt.
A bevezető után Kónya-Hamar Sándor méltatta Vita Sándor szerepét az erdélyi társadalmi és kulturális életben. A segesvári csatában elesett Zelk Domokos leszármazottjának gondolkodását meghatározta, hogy a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákja volt. A Bécsi és a Budapesti Kereskedelmi Akadémián tanult, Erdélybe hazatérve egy kolozsvári bank, majd a Hangya-szövetkezetek és a Kolozsvári Hitel- és Tejszövetkezetek tisztviselője. Tagja volt a Hitel szerkesztőbizottságának, a folyóirat gazdasági szerkesztőjeként dolgozott. Tanulmányúton járt Lengyelországban, Dániában és Finnországban. Az Erdélyi Statisztikai Hivatal alapítója, elsőként veti föl a kisebbség gazdasági problémáit. A Székelyföld iparosításáról írt tanulmányai Kónya szerint ma is megfontolandók, ha a térség autonómiáján gondolkodunk.
A kötet első fele Vita emlékiratait dolgozza föl, a második rész a napi rendszerességgel vezetett ’43–44-es naplófeljegyzéseit tartalmazza. Ezek rendkívül hitelesen dokumentálják a holokausztot, Vita ugyanis a kolozsvári magyar zsidó értelmiségiek százainak adott mentesítő levelet, országgyűlési képviselői munkássága is nagyon jelentős volt – tette hozzá Hunyadi Attila, a könyv szerkesztője, aki azt is elmondta: terveznek egy gyűjteményes kötetet a szakember gazdaságelméleti írásaiból is. Vita Sándor az erdélyi magyar reformértelmiség képviselője volt, a szakértelem, a hűség, a tisztesség bajnoka, bár mindezért élete végéig csak a nélkülözés és a megaláztatás jutott neki – összegezett Kónya.
Az Áprily–Reményik-levelezéskötetet ismertető Vallasek Júliától megtudhattuk, hogy a filológusoknak valóságos kincsesbánya a kiadvány, amelyből kirajzolódik a két költő alkotói fejlődésének, barátságának története. A könyv az Áprily első irodalmi jelentkezésétől Reményik haláláig terjedő időszakot öleli föl, 381 levelet foglal magába. Történetek sokaságát kínálja egy-egy vers keletkezéséhez, és számtalan felbecsülhetetlen, első kézből származó információval szolgál az 1920 és 1941 közötti időszak erdélyi és magyarországi könyvkiadásáról, a lapterjesztésről, az irodalmi-művészeti kapcsolathálókról. A levelek révén megismerjük a korabeli művésztársadalom megszólalási kódjait is: hogyan illett megköszönni a verset, véleményt mondani a kéziratról vagy visszautasítani a meghívást felolvasóestre.
A két költő szemérmes büszkeséggel és kíváncsisággal követte Jékely Zoltán pályakezdését. Édesapja, Áprily így ír Reményiknek a híres Jékely-versről (Kalotaszegi elégia): „A gyerek írt egy kalotaszegi elégiát”. Összekötötte őket a halál gondolatával való foglalkozás és a hegyvidék, a természet szeretete, ahogy ők nevezik, a „havasi nosztalgia” „Erdély nekem sok hegy, sok patak, kevés ember” – írja Áprily. Rokonlelkek voltak, levelezésük nemcsak száraz információcsere, hanem mély barátságuk hiteles látlelete is. A magányos Reményik, akinek nem volt saját családja, gyakran ír Áprilynak a halálról.
A kötet gondozója, Liktor Katalin a könyv keletkezéstörténetével kapcsolatban elmondta: harmadéves bölcsészhallgatóként a Petőfi Irodalmi Múzeumban szakdolgozatához keresett témát, így fedezte fel a levelezést, amely annyira megtetszett neki, hogy az alaposabb tanulmányozás végett begépelte az összes levelet. Aztán megismerkedett Dávid Gyulával, ekképp a Reményik-kutatói körbe is bekerült. A levelezést mintegy kétszáz oldalnyi saját jegyzettel látta el. Véleménye szerint nem kell bölcsésznek lenni, hogy ezt az irodalomtörténeti csemegét élvezettel olvassuk.
A Kuncz Aladár írói munkásságát, irodalomszervezői szerepét, a kortársak és az utókor értékelését bemutató könyv szerkesztője, Pomogáts Béla sajnos nem tudott részt venni a rendezvényen, helyette Balázs Imre József mutatta be a kiadványt. Kuncz kortársainak visszaemlékezései képezik a kötet első felét, megjelenítve életének helyzeteit, dilemmáit. A második rész az 1945 és 1989 közötti időszak Kuncz-recepciójával foglalkozik, a harmadik pedig arra reflektál, hogyan látják Kunczot a rendszerváltástól napjainkig terjedő időszak irodalomtudósai.
A Fekete kolostor mintegy tizenöt kiadást ért meg, a két világháború között kevés író művét adták ki ilyen sokszor. Ugyanakkor számos tanulmánykötet foglalkozik Kuncz Aladár irodalmi munkásságával, így az irodalomtörténésznek 2001-ben a Kriterion gondozásában megjelent Kuncz-monográfiája, amelynek első kiadása 1968-ban látott napvilágot. Jelentős, az író főművének keletkezéstörténetével foglalkozó munka Lőrinczi László Utazás a Fekete kolostorhoz című műve is, amelyet a Polis Kiadó gondozott, vagy a Pallas-Akadémia Pomogáts válogatta Kuncz-tanulmányokat, esszéket tartamazó kiadványa is.
A kötet kétharmada az író halála után megjelent Erdélyi Helikon-különszám anyagát dolgozza fel, amelyben kortársai mesélnek kolozsvári éveiről, Eötvös-kollégistaként átélt bohém élményeiről, az első novellákról és írói szerepjátékokról. Ezek között olvasható többek között a fogolytárs Németh Andor visszaemlékezése is. Az utókor Kuncz-értékelései közül legjelentősebb a Gaál Gáboré. Balázs Imre szerint a könyvben a ’89 utáni recepció nincs alaposan feldolgozva, holott lett volna erre vonatkozóan anyag, például Grendel Lajos Fekete kolostor-elemzése vagy a Látóban publikált Kuncz Ödön-napló.
A rendezvény végén az IDEA Könyvtér igazgatója, Nagy Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a Sapientia új karának Tordai út 4. szám alatt található épületében a most bemutatott könyvek mellett számos erdélyi kiadó kiadványa – köztük az Irodalmi Jelen Könyvek – és folyóirat kapható, a tavasz folyamán pedig könyvvásárra is sor kerül.
Varga Melinda
irodalmijelen.hu,2014. március 26.
Könyvbemutató Paptamásiban
A Paptamási Iskola díszterme 2014. március 25-én könyvbemutatónak adott helyet. A rendezvény érdekessége, hogy nem meghívott szerző népszerűsítette kiadványát, hanem a pedagógusi kar ünnepelhette antológiájának elkészülését.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt, és a Careing Egyesület által lebonyolított pályázat révén a paptamási tanerők munkái a szélesebb olvasóközönség számára is hozzáférhetővé váltak. Az ,,Alkossunk együtt!” pályázat segítségével megvalósított gyűjtemény lehetőséget kínált a tudományos, szakmai tapasztalatok, kutatások megosztására. Ennek megfelelően a kiadványban előfordulnak gyakorlati tevékenységek lebonyolításának tapasztalati beszámolói és tudományos kutatások eredményei egyaránt. Az antológia olvasása egy mód az együttgondolkodásra, egymás továbbképzésére a paptamási iskola diákjainak nevelése, oktatása érdekében is. E nemes cél eléréséért folytatott munka az írásművek közös alapja. Köszönet illeti a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-t a kiadvány anyagi költségeinek fedezéséért, a Careing Egyesületet a lehetőség megteremtéséért, és nem utolsó sorban köszönet a kötet szerzőinek, hogy megosztották munkájukat egymással és az olvasókkal. Alkossunk hát együtt továbbra is!
Piski Emese iskolaigazgató
erdon.ro,2014. március 27.
?Szent László király nagyváradi öröksége
Gőzerővel zajlanak a nagyváradi vár felújítási munkálatai: a tervek szerint 2015. júniusában adnák át a nagyközönségnek Erdély legnagyobb, viszonylag épségben megmaradt középkori várát. Miközben munkagépek és kőműveskanalak csattogásától hangos a tér, a régészek magyar királyaink sírját keresik.
Ha nem rendelkeznék a kommunizmus idejéből származó élettapasztalattal, a nagyváradi vár kockakövekkel kirakott terén, a gyönyörűen felújított középkori épületek előtt álldogálva bizonyára rémülten kérdezgetném, ki volt az az őrült városgazda, aki ezt a turistacsalogató oázist otromba tömbházakkal építette körbe? Így viszont kérdezetlenül is tudom a választ, az azonban számomra is újdonság, hogy a szocialista betongyűrűbe zárt Szent László-kori vár egyetlen, belvárosi irányú kilátását jóval a rendszerváltás után zárták el egy hatalmas ortodox katedrálissal. A román templom a várfal szomszédságában kijelölt üres helyre épült, ahová a nyolcvanas években a párt hatalmas közigazgatási épületet tervezett, megépítéséről azonban a jobb érzésű váradi kommunisták nyomására lemondtak. A görög-keleti egyház már nem volt ennyire megértő a magyar történelemmel: a hagymakupolás betonkolosszus miatt nincs rálátás a középkori Várad ékességére, így az idelátogató turista csak találgatni tudja, vajon honnan lehet megközelíteni Erdély legnagyobb, épségben maradt várát?
Uniós örökségvédelem
Miközben munkagépek, kockakövet lerakó modern kubikusok és régészeti árkok mellett araszolgatunk, a teljes felújítás végéhez közeledő néhány épület hangulata már azt a miliőt idézi, ami jövő nyáron, a két uniós projekt megvalósulása után fogadja majd az idelátogató turistákat. Jakabffy László telepvezető mérnök, a felújítási projekt alapembere vársétánk alatt sorra mutatja az épületeket. Az évtizedeken át hol a katonaság, hol a Szekuritáté, hol a milícia által lelakott, de legalább a széthordástól megvédett mintegy 13 középkori épületből álló együttes nemcsak kívülről, de belülről is új köntöst kap. A ilencvenes évek elején önkormányzati tulajdonba került várból előbb a katonaság távozott, majd a rendszerváltás után odakerülő vállalkozók, a váradi egyetem képzőművészeti kara, és legvégül az állami levéltár. Hosszú, nehéz munka volt kiüríteni az évszázadok óta katonai célokat szolgáló várat, és a kor parancsa szerint békés turistaparadicsommá alakítani.
Meglepő, hogy egy ilyen jó állagú középkori kincsesbánya évtizedeken át hevert parlagon, miközben az ennél szerényebb gyulafehérvári várat már régen felújították. Kísérőm szerint a kommunizmus ideje alatt szóba sem jöhetett olyan erdélyi magyar örökség védelme, amibe semmiképpen sem lehetett belemagyarázni a román történelemszemlélet irányelveit: a vár területén soha nem találtak dák vagy római eredetű leletet, Szent László király városalapító hőstette pedig Trianon óta nem tényező a többségi hatalom számára. A jég 2009-ben mégis megtört, amikor állami pénzekből állagmegőrző munkálatokba tudtak fogni a várban, megóvva az összeomlástól a legrosszabb állapotban levő épületeket. A román városvezetőség is rájött idővel, hogy kezdeni kell valamit az örökséggel: a várfelújításra benyújtott első uniós pályázatot pozitívan bírálták el, 2010-ben pedig a 11 millió eurós keretből elkezdődhettek a munkálatok. Az első pályázatot újabb követte: a teljes belső felújításhoz szükséges mintegy 22 millió euró most már a munkálatokat elnyert cégek rendelkezésére áll. A megfeszített munka láttán valószínűsíthető, hogy a kitűzött határidőre, azaz 2015. júniusára nemcsak a kivitelezők és a városvezetőség lesz elégedett, hanem a történelmi értékeink iránt érdeklődő turisták is, akik eddig csak lopva pillanthattak be a várba.
Stukkóoroszlán címer nélkül
A felújítás alatt álló 13 épület közül a legnagyobb értéket a Bethlen Gábor uralkodása idején emelt fejedelmi palota jelenti, amely része az erdélyi fejedelmek által később épített, ötszögletű udvart körbezáró épületegyüttesnek. A reformáció előtt épített székesegyház, illetve a püspöki palota ma már nem látható, ezek helyén emelkednek a mai épületek. Katolikus részről megalapozatlan vádak is elhangzottak, miszerint a protestantizmus nagy támogatója, Bethlen Gábor romboltatta volna le a vár Szent László-kori katolikus örökségét. Jakabffy László történelmi példákat sorolva cáfol: ez Erdély más vidékein sem volt szokás, hiszen az átvett katolikus templomokat lefestették ugyan a protestánsok, de soha nem rombolták le. Inkább földrengéseknek, illetve tatárjárásnak és törökdúlásnak tudható be a régi épületek eltűnése.
A felújított palotába lépve nem a régi korok hitvitáira gondolok: a bejárat megmaradt négyszáz éves kőkerete, a falak feltárt freskórészletei, illetve az úgynevezett stukkóterem Európa-szerte híres domborművei egyedi látványt nyújtanak. Ilyen stukkók ma már csak Angliában és Németországban maradtak fenn, várhatóan nagy lesz tehát a művészettörténeti érdekességek iránt érdeklődők tábora. A többségi román érzékenységről is szót ejtünk, szemem megakad egy büszke oroszlánt ábrázoló domborművön, amelynek száz évvel ezelőtt még része volt Magyarország koronás címere. Ez azonban a felújítás után is hiányzik róla: úgy tűnik, a fejedelmi palotában kialakítandó vár-, és városmúzeum európai pénzekből sem viseli el a magyar címer történelmi szerepét Nagyvárad múltjában és jelenében.
Az ilyen incidensektől eltekintve, Jakabffy László bizakodó: a felújítási munkálatok az eredeti terv szerint haladnak, közben gőzerővel folyik a régészeti feltárás. Az uniós projekt szerint háromnyelvű – román, magyar és angol – feliratot helyeznek el valamennyi épületen, műemléken és a múzeumban. Igaz, hogy a többségi román városvezetőség nem szívesen vállalja fel Szent László örökségét, de a vár a történelem élő valóságaként már nem hallgatható el, és többé elrejteni sem lehet a világ szemei elől.
A turistalátványosságként szolgáló várba lépve úgy érzi majd magát a látogató, mintha időutazáson venne részt. Ezt a célt szolgálja az 1692-ben létesült sütöde korhű helyreállítása is: a hagyományos módszerrel készülő pékárukat helyben lehet majd fogyasztani. De lesz mesterségek háza bőrdíszműves, kovács, asztalos, gyöngyfűző és csipkéző műhellyel, hogy csak néhányat említsünk a régi korok foglalkozásaiból. A szállodával és hagyományos ételeket felszolgáló vendéglővel, no meg bőséges kulturális kínálattal „ellátott” várban házasságkötő terem is lesz, a tágas pincéket pedig az épített örökség mozdítható darabjainak őrzésére, gondozására és bemutatására újítják fel. Szent László hamvai
Lelkesen kémlelgetem a több méter mély régészeti gödröket, miközben megfeledkezem arról, hogy keskeny fosznideszkán állok a középkori múlt fölött. Épületen belül és kívül egyaránt nagy földkupacok jelzik a régészeti szelvényeket. Az ötszögletű belső várudvar az egyetlen, amelyre nem kerül kőburkolat, itt ugyanis a következő években is folytatódik a feltárás. Mihálka Nándor történész szerint még rengeteg feltáratlan területe van a várnak, hiszen az 1881–1884 között, majd az 1911–1912-ben végzett ásatások csak az építmények kis részét érintették. Az 1992-ben elkezdett, hat éven át folytatott újabb régészeti ásatásokkal együtt is csak a vár 20 százalékán történt feltárás, így a régészeti műveletet a 2010-ben elkezdett várfelújítási munkálatok során is folytatták.
Történelem iránt érdeklődő ember mindenekelőtt arra kíváncsi, van-e esély, hogy jeles magyar királyaink és királynőink történelemkönyvek szerint itt található sírját megtalálják? A történelmi krónikák tanúsága szerint itt nyugszik Szent László, Luxemburgi Zsigmond, és felesége, Mária királyné, valamint Károly Róbert felesége, Beatrix irályné, de a négy királyi méltóság közül egyelőre egyiküknek sem bukkantak a nyomára. Mihálka Nándor számára is sok a kérdőjel a 19. század végén történt feltárások körül, hiszen a korabeli ásatások a váradi székesegyház középső területére koncentrálódtak, ahol Szent László király sírját sejtették. A feljegyzések szerint mélyre leástak, sok mindent feltártak, de ha esetleg meg is találták, a királyi sírra nem volt ráírva, ki is pihen ott. Akkoriban csontelemzés nem létezett: ma nagyobb a valószínűsége annak, hogy DNS-vizsgálatokkal kiderítsék, található-e Árpád-házi király valamelyik sírban. „A királyi vagy magyar főúri sírok feltárására továbbra is van esély, hiszen a székesegyházon belül is sok az érintetlen terület” – magyarázza a régészeti munkálatok vezetője. A történész arról is beszél, hogy egy 16. századi forrás szerint 1565-ben protestáns lázadók állítólag felfeszítették a király kriptáját, és csontjait a várárokba dobálták. Kérdés, mennyire lehet hinni ezeknek a forrásoknak? A kérdésre csak a régészeti feltárások folytatása adhat választ.
Sétány a mélyben
Ha királyi és főúri sír egyelőre nem is került elő, a középkori székesegyház nyugati homlokzatának az előterében végzett ásatások ontják az emberi csontokat. Közelről is megszemlélem a kartondobozokba gyűjtött, sok évszázados emberi maradványokat. Az ásatást végző munkások a szakember felügyelete mellett gondosan feltárják a sír minden négyzetcentiméterét, és csak azután szedik fel a földből a csontokat. Tárgyi emlékeket – pénzérméket, ruhadarabokat, ékszereket – keresnek, az eddig feltárt mintegy harminc sírból azonban igen szegényes lelet került elő. Minél régebbi a sír, annál nagyobb az esélye, hogy épségben maradt harci eszköz, pénzérme vagy ruházat darabjaira bukkanjanak – magyarázza Mihálka Nándor. Míg honfoglaló magyarjaink feltárt sírjai igazi kincsesbányának számítanak, a néhány évszázaddal később eltemetett emberek – a kereszténység előrehaladtával – leszoktak a külsőségekről: uralkodó elvvé vált, hogy tisztán kell az Úr elé járulni. A korabeli püspöki székesegyház előterébe eltemetett emberek nem egyszerű földi halandók, nem közemberek lehettek, csontjaikon kívül azonban más eligazító tárgyi emlék nem került elő. A régészek munkáját az is nehezíti, hogy a váradi székesegyház területére, illetve köréje románkori és gótikus időszakban temetkeztek a 11. század közepétől az 1600-as évek elejéig. A régész becslése szerint az évszázadok során a vár területén akár több tízezer embert is eltemettek, egymásra rakódnak a temetkezési rétegek.
A régészeti munka fontos eleme a vár stratégiailag kiemelt részeinek kutatása. 1992-től kezdődően hat éven át Adrian Rusu kolozsvári régész-professzor vezetésével a 14–15. században épült püspöki palota L alakú épületét tárták fel. Az akkor felfedezett falmaradványok és alapok újabb és újabb szelvényekkel gazdagodnak. Hasonló horderejű munka a székesegyház falainak mai feltárása: az egykori építmény alapja félkörben kanyarodik a felújítandó épületek alá. A feltárt középkori maradványokat a terv szerint üvegpadozattal fednék le, így a közönség nemcsak felülről szemlélheti majd a régészeti leleteket, hanem lenn kivilágított sétányon járhatja körbe.
A jó példa esélye
A felújítást végzők és a régészeti csapat tagjai között magyar beszédet hallok: Bihar megyei és magyarországi magyar cégek a várfelújítás kivitelezői. Vendéglátóim szerint az apróbb nézeteltéréseket leszámítva jó a munkakapcsolat az immár magyar alpolgármester nélkül működő nagyváradi önkormányzat vezetőivel. Ha a felújítás az eredeti tervek szerint halad, a váradi vár történelmi örökségének helyreállítása új mezsgyét jelenthet a zömében magyar múltú erdélyi települések történelmi értékeinek megóvásához. Az erdélyi régészeti kutatások évtizedekkel kullognak a magyarországi vagy nyugat-európai példák mögött, Mihálka Nándor szerint azonban a nagyváradi példa reménybeli sikere nagy előrelépést jelenthet ezen a téren.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),2014. március 27.
Ösztöndíjalapot hoztak létre Székelyföld jövőjéért Budapesten
A tehetséges székely fiatalok továbbtanulását segítő ösztöndíjalapot hoztak létre Székelyföld jövőjéért mottóval, a kezdeményezést a Bethlen Gábor Alapítvány Hitel-estjén mutatták be március 26-a, szerda este Budapesten.
Lezsák Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszönetét tolmácsolta Keresztes György Pál primornak az alap létrehozását lehetővé tevő felajánlásért. Hangsúlyozta, ez az alap sok más ösztöndíjjal együtt kell, hogy működjön, és úgy látja, erre megvan a fogadókészség. Az adomány segíti az iskolát, és a diákokat, akikben ott van a tehetség - tette hozzá.
Az Országgyűlés alelnöke személyes emlékeit felidézve azt mondta, ő a történelmi Magyarország egy olyan területén nőtt fel, ahol annak idején a székely himnuszt nem tanulták meg gyermekkorban, s a külhoni és anyaországi magyarság megmaradásának fontosságát hangsúlyozta. „Ne hagyd elveszni azt, ami magyar" - fogalmazott, hozzátéve: Székelyföld sorsa Magyarország sorsa is, „a székelység jövője a mi jövőnk is", sorsuk nemzeti ügy.
A Székelyföld jövőjéért ösztöndíjalap célja, hogy segítse a tehetséges székely fiatalok továbbtanulását és szülőföldön való boldogulását, ösztönözze a magyar nyelvű tehetséggondozást. Elhangzott: e célra külön számlát hoztak létre, és januárban írták alá a 20 ezer eurós adománylevelet. Az összeget Keresztes György Pál primor ajánlotta fel, a juttatás több éven át biztosítható az érintetteknek. Keresztes György Pál primor, a 100. esztendejébe lépett felajánló arról beszélt: édesapja emlékét követi, és maradandót szeretett volna alkotni az ösztöndíjalap létrehozásával. Helyt kell állni és nem szabad feladni! - szólított fel.
Hasonló célt szolgál az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány: a hazai és a külhoni magyarok munkája révén, anyagi, szellemi és lelki támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállalt és vállal a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép-európai szellemi együttműködésben, a mai határokon túl élő magyarság hazai megismertetésében, kiváló képviselőinek elismerésében, és a magyar-magyar kapcsolatok ápolásában - olvasható a szervezet honlapján.
maszol/MTI,2014. április 1.
Református gazdasági útkeresés
A Bethlen Gábor idejében anyagilag megalapozott erdélyi református egyház az 1989-es rendszerváltás után – a többi történelmi magyar egyházhoz hasonlóan – ott akarta folytatni, ahol államosításkor abbahagyta. Azonban Kató Béla református püspök szerint ez hiú ábrándnak bizonyult.
Visszakapott erdő- és mezőgazdasági területeivel magyar egyházaink Erdély legjelentősebb földbirtokosai. A két világháború közötti mezőgazdasági vagyon mintegy 80 százalékának visszaszerzésével és az egyházi ingatlanok részleges restitúcióival, úgy tűnhet, az egyház anyagilag ismét megszilárdul. A mesésnek tűnő vagyon azonban más valóságot rejt.
„A rendszerváltás nagy illúziója az volt, amikor azt gondoltuk, hogy gazdaságilag mindent ott lehet folytatni, ahol a II. világháború után az egyház kényszerből abbahagyta. Ez hiú ábrándnak bizonyult” – magyarázza Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
A gyülekezetek rendszerváltás utáni gazdasági hátterét boncolgató beszélgetésünkből kiderül: az egyház egy megváltozott társadalomban, egy szekularizált világban működő tőke és gazdasági háttér nélkül vállalkozott azokra a feladatokra, amelyet a 90-es évek kihívásai közepette vártak el tőle.
Számos olyan, önként vállalt kötelezettségnek tett eleget, amelyek alapvetően nem egyházi funkciók: a földművelést segítő vagy a legkülönfélébb szociális programokat saját struktúráján keresztül indította el, és működteti ma is, gyakorta a biztos anyagi források hiányának kockázatával. Kató Béla szerint 25 évvel a rendszerváltás után a nagy kérdés az, hogy az egyházi intézmények mennyire erősödtek meg, illetve jelenlétük mennyire ingatag.
Az egyházi vagyon útja
Az erdélyi református egyház anyagi alapjait Bethlen Gábor fejedelem korában szilárdította meg: a de facto államegyházként elkönyvelt erdélyi protestáns egyház olyan birtokokat kapott, amelyek biztos hátteret jelentettek a már meglévő, vagy akkor alakuló intézményei, elsősorban iskolái számára.
A Habsburg-uralom az előjogokat ugyan korlátozta, azonban a hívek adományozása folytán a református egyház is folyamatosan gyarapodott. A 19. századra szolid gazdasági háttérrel rendelkező protestáns egyháznak az 1867-es kiegyezés után lehetővé tették, hogy ingatlanokat vásároljon: a restitúció során az erdélyi városainkban visszaszerzett nagy értékű épületek egy része így került a 19. század végén az egyház tulajdonába.
Az addig gazdaságilag gyarapodó és intézményeit önfenntartó módon működtető erdélyi református egyház első nagy érvágása volt a trianoni impériumváltás: az új román állam önkényes módon birtok-kisajátításokkal kurtította meg a magyar felekezetek vagyonát. Az arányokra Kató Béla püspök az illyefalvi példát hozza fel: a helyi gyülekezet mintegy 50 holdnyi szántóföldjéből 15 holdat sajátítottak ki a megalakuló román ortodox egyház számára.
Hasonló méretű kisajátítások Erdély sok településén voltak, ennek ellenére a két világháború között az egyházi vagyon jelentős része megmaradt. A Kós Károlyék által felélesztett erdélyi magyar közösségek két dologtól féltek: a balkanizálódástól és az elszegényedéstől. Ennek megakadályozása késztette erős önszerveződésre a magyar közösséget: az egyesületek, szövetkezetek sűrű hálójából az egyház is kivette részét. A magyarság számára hátrányos politikai, társadalmi és gazdasági körülmények ellenére az egyházi vagyon gyarapodott.
Ennek vetett véget a kommunista rendszer megszilárdulásával beköszöntött államosítás: a református egyház minden vagyonát, minden iskoláját elveszítette. Egyedül a kolozsvári teológiai intézetet tarthatta meg, de azt is átalakították a protestáns egyházak közös teológiájává. Az államosított egyházi vagyon fejében úgynevezett államsegélyt hagytak jóvá: miután semmilyen birtoka nem volt, a román állam az államsegéllyel tartotta sakkban az egyházat.
Az egyetlen biztos bevételi forrás a gyülekezeti tagok önkéntes adománya maradt. Ritka példaként említhető az a háromszéki eset, amikor az egykori kézdi rajonban, a rajoni párttitkár helyi rendeletben határozta el, hogy a gyülekezeteknek meg kell hagyni 2,5 hektár mezőgazdasági területet. Ez főleg a nyolcvanas évekre bírt nagy jelentőséggel, hiszen a helyi egyházi közösség számára komoly jövedelemforrást hozott.
Megváltozott lelkészi életpálya
A földműves társadalomban az egyház gazdasági háttere a mezőgazdasági terület volt. A lelkészek gazdálkodtak, és ezzel egészítették ki a hívek adományát. Amikor még a hívek többsége a földből élt meg, egy 10 hektáros – legtöbbször a közösség által, kalákában megművelt szántóterület – igen jelentős bevételt hozott. Az öt-hat gyereket felnevelő református lelkészek gazdálkodásból származó bevételeit a korabeli világ privilegizált jövedelemnek tekintette.
A Bethlen Gábor által megfogalmazott lelkészi életpályamodell nemcsak a lelkész, hanem az utódok számára is nemesi rangot jelentett, így nem véletlen, hogy a korabeli pályaválasztás szempontjából ez nagy felhajtóerőt biztosított. A fizetés és megbecsültség miatt sok fiatalember vágyott erre a státusra.
Ezt az évszázados életpályamodellt törte derékba a kommunizmus, hiszen nemcsak a privilegizált szerep ért véget, hanem a lelkipásztor eleve üldözött lett. A megváltozott körülmények között nemcsak az egyházi vagyon úszott el, hanem az egyház és lelkész megítélése is átalakult, a rendszerváltás pedig nem tudta jóvátenni a 45 évnyi kommunizmus tudatbeli és anyagi pusztításait.
Visszakapott vagyon jövedelem nélkül
A hagyományosan nagy értéket képviselő egyházi birtokrendszer 1990 utáni restitúciója az ország megváltozott gazdasági körülményei okán ma már nem jelent komoly jövedelmet. A nyomott árak miatt a hagyományosan, befektetések nélkül folytatott mezőgazdasági termelésből számottevő haszon nem származik.
„A gyülekezetek többségében egy átlagos, tízhektáros termőterület jövedelme a napi kiadásokba pótolhat be, de ez a bevétel ma már nem elegendő sem javításra, sem építkezésre” – magyarázza Kató Béla. A megművelt termőföldből származó egyetlen biztos jövedelem a földalapú támogatás.
Míg a gyülekezetek többsége az elmúlt negyedszázadban visszakapta birtokait, a református kollégiumok fenntartását szolgáló egykori birtokok (erdők, szántóföldek és kaszálók) és az azt kiegészítő gazdasági épületek az állam tulajdonában maradtak. A csupaszon visszaszolgáltatott iskolaépületekben az utóbbi 50–70 évben nem végezték el a szükséges javításokat, ezek költségei az egyházat terhelik.
Egyetlen jövedelemforrásnak ígérkezik az erdélyi nagyvárosokban visszakapott bérházak bérbeadása, valójában azonban ezek is viszik a pénzt. Példaként a püspök a kolozsvári Metropol épületet említi: az egykoron egyházi tulajdonú belvárosi ingatlan 50 lakásából mindössze hetet sikerült visszaszerezni, illetve a kereskedelmi célokra kiadható földszinti üzlethelyiségeket.
Noha a teljes épület óriási értéket képvisel, a vissza nem szolgáltatott lakrészekért az egyház semmiféle kárpótlást nem kapott. Akárcsak más esetekben, a teljes felújítás itt is több millió euróba kerülne, ezt viszont a lakók nem tudják vállalni. Felújítás nélkül pedig piaci áron nehéz bérlőt találni. Kató Béla szerint amennyiben egy visszakapott műemlék épületet az egyház saját pénzén újít fel, a bérleti díjakból húsz év alatt sem térül meg a befektetett pénz.
Az egyház másik rendszerváltás utáni nagy gondja, hogy az 1990 után létrejött egyházi vállalkozások nem bizonyultak életképesnek. A gyülekezetek által működtetett sajtgyárak, pékségek vagy mezőgazdasági vállalkozások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményt, és rendre megbuktak, ami haragot, vitát, bizalmatlanságot szült. A püspök szerint az egyházközségeknek nem ajánlják a vállalkozást: ki mivel rendelkezik, azt adja bérbe: ez ugyan kevesebb, de biztosabb jövedelmet ígér.
Minden baj oka: a létszámcsökkenés
„Száz évvel ezelőtt Szász Domokos püspök jelentésében azt írta, hogy 6 ezer fővel nőtt az erdélyi református egyház. Én azt írom, hogy minden évben legalább hatezerrel csökkentünk” – magyarázza minden baj fő okát Kató Béla. A csökkenő lélekszám miatt a közel 600 gyülekezet felénél komoly anyagi gondok jelentkeznek. Ezt a súlyosbodó emberhiányt semmilyen gazdasági csodarecepttel nem lehet pótolni.
„A Kárpát-medencei, és ezen belül az erdélyi magyarság megmaradásáénak az a gyökere, hogy képes-e áttörést elérni a gyerekvállalás terén. Bármilyen oktatási, kulturális és gazdasági stratégiát csak erre lehet alapozni” – fogalmaz zárógondolatként Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Makkay József. Krónika (Kolozsvár)2014. április 3.
Magyarországi támogatás a Téglás-iskolának
Kétmillió forintot nyert el a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum a Bethlen Gábor Alaptól meghívásos pályázaton. A meghívásos pályázat kiemelt fontosságú intézményeknek szól, ismertette a helyzetet Kocsis Attila iskolaigazgató.
A tavalyi pályázaton elnyert összeget két célra használják fel. 1,4 millió forintból (közel 21 000 lej) 70 ülőhelyet alakítottak ki az iskola aulájában, ami már régóta esedékes volt, hiszen az aula nemcsak az iskolai rendezvények színhelye, hanem számos egyéb magyar közösségi eseményt is szerveznek, melyeken gyakran több száz ember vesz részt. Eddig csak improvizált ülések fogadták a közösséget, a megnyert pályázat nyomán viszont kényelmes ülőhelyeket alakítottak ki. Újratöltötték a lépcsőket, új csempéket tettek le, valamint fából készült padokat, a lépcsőn pedig korlátot szereltek fel, szemléltette Kocsis Attila. A maradék 600 000 forintot (közel 9000 lej) a bentlakásos diákok támogatására költik.
Ez már a második alkalom, hogy a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum, Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű középiskolája anyagi támogatásban részesül a budapesti Bethlen Gábor Alaptól, hiszen 2012-ben is nyertek már pályázatot, s remélhetőleg idén is nyernek, véli az iskolaigazgató.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)2014. április 7.
Az összefogás fontosságát hangsúlyozták
Évet értékelt a pedagógus-szövetség küldöttgyűlése
…Romániai magyar oktatásügy csak egy van, tehát romániai magyar oktatáspolitika is csak egy lehet. Ezért az Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) nyitott az együttműködésre, és úgy értékeli, hogy a politikai érdekképviselet összefogására lenne szükség az oktatáspolitika terén leginkább.
A fenti megállapítások a Pedagógusok Szövetségének április 5-i országos küldöttgyűlésén hangzottak el a szovátai Teleki Oktatási és Módszertani Központban. Az ülésen meghívottként részt vett Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, Király András oktatásügyi államtitkár, Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkár-helyettese, dr. Péntek János egyetemi tanár, a kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke, a magyar középiskolások szervezetének képviselője.
Burus-Siklódi Botond elnöki beszámolójában elhangzott, hogy a hagyományos programok, a pedagógusok számára szervezett továbbképzők megszervezése mellett, a múlt évben a hangsúlyt a regionális központok megújítására és működtetésére helyezték, továbbá az anyanyelvű oktatás sajátos érdekvédelmének a képviseletére.
A sűrű hatalomváltások miatt a 2011-ben életbe lépett új tanügyi törvény alkalmazása gyakran okozott csalódást, mivel nehezen, helyenként egyáltalán nem sikerült érvényre juttatni a törvény által szavatolt jogainkat. A szövetség határozottan állást foglalt minden olyan rendelet, intézkedés ellen, amely csorbítani látszik az anyanyelvű neveléshez, oktatáshoz való alkotmányos jogunkat. A decemberi elnökségi ülésen állásfoglalásban tiltakoztak a fejkvóta szerinti finanszírozásnak a kisebbségi oktatásra való hatványozottan hátrányos hatása ellen. A tanügyi miniszternek személyesen adták át a kisebbségi tankönyv- és oktatási segédanyagok kiadására vonatkozó alkalmazási útmutató azon rendelkezéseivel kapcsolatos javaslataikat, amelyek hátrányosan érintik a kisebbségi oktatást. Eredmény nélkül. Az idén februárban a szakoktatásról tartottak vándorgyűlést és munkacsoportot alakítottak ki egy szakoktatási stratégia kidolgozására. A szövetség az idén is csatlakozott az RMDSZ-főtitkársága által kezdeményezett Minden magyar gyermek számít mozgalomhoz. 2013-ban az iskolahálózat lehetőség szerinti megőrzését és fejlesztését tekintették a pedagógus-szövetség elsőrendű feladatának, s ennek érdekében folyamatos kapcsolatot tartottak a szakhatóságokkal, az RMDSZ Oktatási Főosztályával valamint a helyhatóságokkal. E három terület részvételét tartják fontosnak a közoktatási stratégia kidolgozásában.
A pedagógusok továbbképzésére a szovátai Teleki, a csíkszeredai Székelyföld, a kolozsvári Gál Kelemen és a nagyváradi Partium területi-módszertani központok kínáltak változatos programokat. Ezek közül a váradi és a kolozsvári új székhelyre költözött. Munkájukról Pöllnitz Ilona, Virág Erzsébet, Demeter Emőke, Szolláth Hunor és Ferencz Salamon Alpár számolt be.
22 szekcióban, hét helyszínen, félezer pedagógus részvételével tartották a 2013-as Bolyai Nyári Akadémiát, amelynek témája A tanulás tanulása, az oktatás és nevelés harmonikus megvalósítása volt. A 2014-es BNYA általános témája a Differenciált oktatás, felzárkóztatás, tehetségápolás a közoktatásban, s július 7–augusztus 8. között több helyszínen tartják a továbbképzéseket.
Az RMPSZ az Ezüstgyopár-díjjal ismerte el a közoktatásban dolgozó 44 pedagógus tevékenységét. Az idén hatodik alkalommal osztják ki az Apáczai-díjat a tudományos munkában sikeres tanítóknak, tanároknak. A szövetség tehetséggondozó tanácsa a Mákvirág-díj különböző fokozataival tüntette ki a legeredményesebb középiskolás diákokat, s Bolyai Farkas-díjjal értékelte a matematika, Kós Károly-díjjal az anyanyelvápolásban legjobb diákok teljesítményét. Az elnök beszámolójában elhangzott, hogy a szövetség bekerült a nemzeti fontosságú intézmények sorába, s támogatását az Emberi Erőforrás Minisztériuma Közoktatási Államtitkársága, annak Külhoni Magyarok Osztálya, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. biztosította a különböző helyekről kapott résztámogatások mellett.
A szövetség 2012 februárjától a Magyar kormány felkérésére koordinálja a Moldvai Csángómagyar Oktatási Programot, amelyről Márton Attila számolt be. A 2013/14-es tanévben 28 oktatási helyszínen (18-ban állami keretek között) 45 oktató révén 2190 gyermek képzése folyik, s az idén két újabb településen indult meg a magyar anyanyelv oktatása. A középiskolás diákoknak és az egyetemi hallgatóknak ösztöndíjat biztosítanak.
Az RMPSZ keretében működő Erdélyi Tankönyvtanács múlt évi munkájáról és idei terveiről Székely Győző beszélt. Mivel a támogatások nem tették lehetővé az elkészült tananyag könyv formában való kiadását, a szerkesztett és nyomdakész anyagok a világhálón levő Őrszavak elektronikus folyóiratban jelentek meg letölthető formában (www.orszavak.org) színes és hangzó anyagokkal. 2014-re szóló elektronikus tankönyvtáruk egy egész sor címet tartalmaz, s az első könyvek már készen állnak a szövetség megújuló honlapjára való feltöltéshez. A tankönyvekre szakosodott Ábel Kiadó megvalósításairól, terveiről és nehézségeiről Szikszai Ildikó számolt be.
Dr. Péntek János professzor sajnálattal beszélt a Tankönyvtanács 2005-ben történt felszámolásáról, amelyet követően sok szégyellnivaló magyar nyelvű tankönyv jelent meg. Továbbra is kilátásba helyezte az önkéntes lektorok segítségét, s felajánlotta az általa vezetett Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének az együttműködését az RMPSZ-szel. A szövetségtől segítséget kért a tehetséges, de nehéz anyagi helyzetben levő diákoknak szóló Nyilas Misi ösztöndíj odaítélésében, hogy a leginkább rászoruló tehetséges fiatalok részesüljenek a magánszemélyek által 11 éve folyósított ösztöndíjban.
A TOK fenntartásáért létesített intézmény, a Tokimpex gazdasági vállalkozásnak veszteséges évek után 2013-ban sikerült megsokszoroznia a 2012-es nyereséget – számolt be Keresztesi Erzsébet ügyvezető igazgató, aki elmondta, hogy a 14 alkalmazottat foglalkoztató központban jelentős fejlesztéseket és felújításokat végeztek önerőből és pályázati támogatásból. A további felújítások mellett a szállodai szolgáltatás kihasználtságának növelése érdekében egy kisebb (szaunával, pezsgőfürdővel és rekreációs edzőteremmel ellátott wellness-központ) építését tervezik.
A felszólalók sorát Király András államtitkár zárta, aki elismerte, hogy az oktatási reform lelassult, hogy a decentralizáció sem egyértelműen kedvező eredménnyel jár, s ami jó Hargita megyében, az nem működik Maros megyében például. Emiatt csak hosszú vitákkal lehet orvosolni azt, amit helyben nem sikerül. Az államtitkár figyelmeztette a jelenlevőket, hogy egy fontos szempontról, a minőségi oktatásról nem szabad megfeledkezni, s elfogadhatatlan, hogy a képességfelmérőn egyetlen megyében sem volt 50 százalék fölött a jegyek száma matematikából. Véleménye szerint a tankönyvkiadásra vonatkozó gyakorlati útmutatónak semmi hibája nincs, mindössze az okoz valóban nagy nehézséget, hogy a magyarul írt tankönyveket le kell fordítani román nyelvre is, ami a kiadót terheli, de tárgyalásokat folytatnak, hogy ezt a költséget a minisztérium fedezze. Azt viszont elismerte, hogy nagyon rövid az idő arra, hogy hat hét alatt az I-II. osztályosok számára szükséges tankönyveket megírják és lefordítsák román nyelvre. A továbbiakban felajánlotta, hogy minden fontos kérdés megbeszélésében készségesen áll az RMPSZ rendelkezésére.
Zárószavaiban Burus-Siklódi Botond elnök hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a romániai magyar közoktatási stratégiára, továbbá szeretnék továbbra is igénybe venni a tankönyvtanács lektorainak a segítségét, majd testületi véleményként leszögezte, hogy a magyar nyelv és irodalom oktatása nem tekinthető plusznak, s a szóhasználatot ki kellene iktatni a rendszerből.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)2014. április 8.
Felújították a nagyszebeni szórványkollégium udvarát
Az 1696-ben a Fieltsch Tamás szelindeki lutheránus lelkész házával együtt elkészült udvar a XVII. század történelmét és patináját hordozza magán.
Az épület az udvarral együtt 1784-ben a Nagyszebeni Református Egyházközség tulajdona lett, majd ennek tetőterében épült ki 2004-ben a szórványkollégium. Az udvar a négy évszázaddal ezelőtt divatos macskakő–folyami kő kombinációjával volt kirakva, egy sajátos mintázat szerint elkészítve. Sajnos az idők múlásával a folyami kő egyre egyenlőtlenebbé vált. A víz nem megfelelő lefolyása miatt az épület állaga is idővel romlott.
A felújításban támogatott bennünket az anyaországi Bethlen Gábor Alap. Bár 2007-ben az Arhimus Kft. tervezőiroda már elkészített egy tervet a felújításra, akkor, pénzhiány miatt, a kivitelezése nem vált lehetővé. Ugyanaz a tervezőiroda hét évvel később a tervet átdolgozta, a Műemlékvédelmi Bizottság jelenlegi elvárásai alapján aktualizálta és engedélyeztetésre előkészítette.
A gyakorlati kivitelezés 2013. november közepén kezdődött el és 2014. február végén fejeződött be. A Kolcsár Ferenc mérnök irányítása alatt dolgozó építkezési vállalat szakszerűen és a Műemlékvédő Bizottság illetve a tervező meghagyásai alapján végezte a munkálatot.
A bazalt alapú macskakövet Alsórákosról szállítottuk, az udvar mintázatának kialakításánál a XVII. századi mintázatot vették alapul, melyből mintegy 8 m2 megmaradt udvar első felében.
A nagyszebeni szórványkollégium illetve parókiális épület udvara visszanyerte régi patináját. Rengeteg kompromisszum és szakemberekkel való konzultáció után sikerült egy olyan megoldást találni, amely reményeink szerint figyelembe vette mind az esztétikai, mind a biztonsági előírásokat. Tiszteletben tartottuk az udvar történetiségét, egykori mintázatát és anyagait, ugyanakkor fokozottabb biztonságot tudtunk nyújtani szórványkollégiumunk diákságának, az itt működő oktatási központ tanulóinak és a gyülekezeti tagoknak egyaránt. Ezzel együtt lehetőség nyílott az itt történő szabadtéri rendezvények rendszeresebb megtartására.
Hálás köszönetünket fejezzük ki a Bethlen Gábor Alapnak a munkálatok megvalósulása érdekében biztosított hathatós támogatásáért.
Varró Sándor, a nagyszebeni szórványkollégium lelkész igazgatója. Népújság (Marosvásárhely)2014. április 10.
Szülőföldön és magyarul
Szülőföldön magyarul címet viselő program az évek során közismertté vált, de a külhoni magyar oktatást nem csak ezen a csatornán keresztül támogatja az anyaország: 2014 például a külhoni magyar felsősök éve. Összeállításunkban a programokkal kapcsolatos miértekre és hogyanokra keressük a választ.
Hogyan indult az idei felsősök éve előzménye, az úttörőnek számító óvodások éve? 2011. november 24-én a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) elfogadta a Magyar Nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentumot. Ennek irányelvei alapján indult el 2012-ben a külhoni magyar óvodák éve, 2013-ban a külhoni magyar kisiskolások éve, idén pedig a harmadik lépcsőfokot képező külhoni magyar felsősök éve is. Az egykori elképzelésekről és a stratégiában megfogalmazott, majd részleteiben kidolgozott koncepcióról Kántor Zoltánt, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) igazgatóját kérdeztük. „A dokumentum megírásakor igyekeztük lokalizálni a főbb problémákat és meghatározni a csapásirányokat a külhoni magyarság tekintetében. Ennek során nyilvánvalóvá vált, hogy – többek között – az oktatásra kell koncentrálni”.
De miért épp az oktatásra? – adódik a kérdés. Az NPKI igazgatója szerint a népességfogyás megállítása érdekében. „A népességfogyás három magyarázata – a természetes negatív népességcsökkenés, a migráció, illetve az asszimiláció – közül az asszimiláció az a terület, ahol tehetünk valamit, s ezt elsősorban úgy, ha a magyar gyerekek magyar tanintézetekbe járnak. Ezért tematikus évekre építettük az elképzelést, kezdtük az iskola előtti korral, és így tovább” – vázolta Kántor Zoltán kiemelve, hogy az óvodáskor előtti korosztályt is megcélozták az úgynevezett ringató programmal.
Nemzetpolitikából szakpolitika
„Így próbáltunk a nemzetpolitikából szakpolitikát kovácsolni egy-egy problémára, oktatási ciklusra koncentrálva” – vallja a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója. A kutatóintézet háttértanulmányokkal igyekezett feltárni az iskolaválasztás motivációit. S mivel az egyik legfontosabb tényező az oktatási intézmény minősége, ezért a pedagógusok továbbképzését és szakmai anyagokkal való ellátását helyezték előtérbe. Mindezt azért, hogy minél több magyar gyermeket írassanak magyar osztályokba, mert így nagyobb eséllyel tartja meg magyar identitását a gyerek. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a többségi nyelven folytatott alapfokú tanulmányok után csekély az esély, hogy a gyermek felsőbb oktatási ciklusokban magyar nyelven tanuljon, így pedig nagyobb a lehetősége annak, hogy többségi nemzethez tartozóval házasodik össze, és utódaik is nagyobb eséllyel kerülnek majd többségi iskolába. „Úgy gondoljunk, hogy minél magasabb arányban sikerül beíratni és megtartani a magyar gyerekeket a magyar oktatási intézményekben, magyar tannyelvű osztályokban, annál valószínűbb, hogy ez hosszú távon érezhetően lelassíthatja a külhoni magyarság fogyását” – vallja Kántor Zoltán.
A Nemzetpolitikai Államtitkárság kiemelt programjai közt szerepelnek a tematikus külhoni oktatási évek. Az első két esztendőben száz-százmillió forintot szántak erre a célra, az idei évben ez az összeg 140 millió. Az NPKI tevékenységében is prioritásként jelenik meg a külhoni magyar közösségek anyanyelvi oktatásával kapcsolatos programok szakmai támogatása, a vonatkozó legfrissebb kutatási adatok összegyűjtése, saját kutatások megvalósítása és a politika számára a főbb cselekvési pontok beazonosítása.
Láncszemről láncszemre
Répás Zsuzsanna, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára kérdéseinkre válaszolva kifejtette: azért tartották fontosnak a tematikus programok indítását a külhoni magyar óvodások, iskolások számára, mert a magyar oktatási intézmények kulcsszerepet játszanak abban, hogy a magyar közösségek megmaradjanak, gyarapodjanak, hiszen a felnövekvő generációk identitásának formálása a családok mellett itt dől el. „Az anyanyelvi oktatás garantálja ugyanis, hogy a felnövekvő gyermek az anyanyelvi közösség tagjává válik, a későbbiekben innen választ magyar társat magának, majd gyermekeit is magyarként neveli. Ezért határoztuk el, hogy az oktatási lánc minden láncszemére külön kiemelt figyelmet fordítunk, így szeretnénk megszólítani a külhoni magyar pedagógusokat, szülőket, diákokat” – érvelt Répás Zsuzsanna kiemelve azt is, hogy a külhoni magyar társadalmak több ezer tagjához jutottak el közvetlen módon programjaikkal, s ezeket mindenütt pozitívan fogadták. A folytatással kapcsolatban a helyettes államtitkár elmondta, hogy az oktatás egymást követő láncszemeivel való foglalkozás sejteti a folytatást, ám az éves tematikus programokról minden évben a MÁÉRT plenáris ülése dönt. Nem lesz ez másként az idén sem.
Mindenkihez eljutni
A tematikus évek konkrét eseményeiről és módszereiről Hajnal Virág programfelelőst kérdeztük. Tőle tudtuk meg például, hogy az alkalmazhatóságot a különböző határon túli oktatási rendszerekhez úgy valósították meg, hogy a programelemek régió-specifikusan és általános érvényűen is szólnak a külhoni magyarsághoz.
Több mint százötvenezer pályázat
Március közepén lejárt a Szülőföldön Magyarul pályázat leadásihatárideje. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez (RMPSZ) több mint százezer pályázati csomag érkezett, mely összesen több mint százötvenezer gyermek és fiatal kérelmét tartalmazta a nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra, illetve hallgatói támogatásra. Az RMPSZ negyedik éve bonyolítja a pályázat romániai kiírását, melynek finanszírozója a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA). Az idei kiírásban a feltételek megegyeztek az előző évek gyakorlatával, így az is, hogy a pályázónak magyar tannyelvű oktatási intézményben kell tanulnia, vagy – ha egynapi járásra nincs magyar iskola, mint például a csángóföld esetében – valamilyen magyar nyelvű oktatásban kell részesülnie. Az előző évekhez képest viszont korábban írták ki a pályázatot, így az RMPSZ már május elejére szeretné befejezni a beérkezett pályázatok feldolgozását, hogy a támogatásra javasoltak jegyzékét átadhassák a BGA-nak, melynek bizottsága dönt a pályázatokról. Ezek után az OTP Bank kezeli a kifizetéseket. A támogatások összege nem változott: 22400 forintnak illetve 2800 forintnak megfelelő lej (tavaly júniusban a kifizetések összegét a túlzott deficiteljárásra való tekintettel és gazdasági mutatókra való tekintettel valamelyest csökkentették, az összeg idén az eredeti). Lapunknak az RMPSZ elnöke, Burus Siklódi Botond számolt be a Szülőföldön magyarul romániai pályáztatásáról, őt kérdeztük arról is, milyen visszajelzések vannak a támogatással kapcsolatban. „Sokan szociális támogatásnak tekintik, mert tény, hogy sok a rászoruló család. Ugyanakkor ezt az összeget – amely Erdély esetében évente több mint 3 milliárd forint – a magyar nyelvű oktatásra és nevelésre kell használni, ezért megfontolandó, hogy más rendszerben is elképzelhető lenne a támogatás felhasználása. Szinte már alanyi jogon jár a kifizetés, talán motiválóbb jellege kellene, hogy legyen” – összegzett az RMPSZ elnöke.
A programok alkalmazása szempontjából azonban még ennél is fontosabb, hogy igyekeztek minden érintettet megszólítani, vagyis a gyerekeket, pedagógusokat és szülőket egyaránt. Ennek érdekében különböző programokat dolgoztak ki számukra. A pedagógusoknak továbbképzésekkel és módszertani csomagokkal segítettek, de minden oktatási intézménybe érkezett olyan könyvcsomag is, amelyben egy ajtómatrica szerepelt. Ez utóbbit kiragasztva már belépéskor nyilvánvalóvá válik, hogy az oktatási intézményben működik a program. A gyermekek számára szánt kínálatból Hajnal Virág a tavalyi Miénk a város című vetélkedőt emelte ki. A nyolc héten át zajló játék során a feladatokat megoldó diákok úgynevezett csodasarkot nyerhettek közösségüknek. Több mint kétezren versengtek a nyereményekért, amelyeket osztályuknak, iskolájuknak ajánlottak fel. Idén a felsősök éve keretében folytatódik a játék: a május 11-én záródó verseny során útvonalterveket kell készíteniük a határon túli diákcsapatoknak, mely által feltérképezhetik településeik kincseit és a számukra fontos helyeket, ezáltal a résztvevő diákok is megismerhetik egymást.
Hajnal Virág az elmúlt két év és az idei program tapasztalatairól szólva kiemelte: sok olyan helyszínre eljutottak, ahol előtte hasonló nem történt és az is lényeges, hogy sok pedagógus először pályázott életében. „Elindult egy folyamat, így a későbbiekben már bátrabban nyúlnak hasonló eszközökhöz” – véli a programfelelős.A gyermekekhez és pedagógusokhoz személyesen is eljutottak a programok egy Kárpát-medencei körút révén. Tavalyelőtt Fábián Éva meseszövő módszerét és Timár Böskével a Timár-módszert – vagyis azt, hogy hogyan lehet a táncház-módszert már egészen kicsi kortól átadni – vitték a határon túlra. Tavaly a Kolompos együttessel és kaposvári pedagógusokkal tették meg a körutat, idén pedig a Fáy András Alapítvány trénereivel látogatnak el iskolákba. Ebben az évben harmincöt településen járt a felsősök éve elnevezésű program, közülük tíz az erdélyi helyszín. „A személyes találkozás révén tudjuk tudatosítani, hogy a program értük van, és ők is személyesen érintettek” – vallja Hajnal Virág hozzátéve, hogy minden tematikus év végén módszertani csomagokat juttattak el minden magyar oktatási intézménybe és bár egy bizonyos naptári évben szólnak kiemelten egy-egy korosztályhoz, az új esztendőkben sem feledkeznek meg róluk. Ugyanígy folytatódik az óvodás kor előttiekhez és szüleikhez szóló ringató program is, mely már óvodaválasztás előtt közösséggé formálhatja a magyar szülőket. Az elképzelések szerint így abba az oktatási intézménybe írathatják gyerekeiket a szülők, amelyben a ringató alkalmakat szervező pedagógus is tanít.
A program célja, hogy a szülőket meggyőzzék: gyermekeiket anyanyelvükön taníttassák. Ennek eredményét nem hónapok alatt várják, de Hajnal Virág szerint már így is látszanak az első jelek. „Több körúthelyszínen jelezték, hogy egy-egy szülő a program miatt íratta be magyar óvodába gyermekét” – meséli a programfelelős. A tematikus rendezvények során a Nemzetpolitikai Államtitkárság olyan friss eszközöket és módszereket ad a külhoni magyar pedagógusoknak, melyek révén az oktatók próbára tehetik magukat, és újult örömmel foglalkozhatnak a gyermekekkel.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)2014. április 12.
A marosvásárhelyi sorok és glosszák őrzője: a Teleki-Bolyai Könyvtár (2.)
A tizenhatodik-tizenhetedik században könyvtárak csak az iskolák mellett létesültek. A tizennyolcadik században lángra lobbant a könyvgyűjtés szenvedélye. Akkor létesült többek között a gyulafehérvári Batthyáneum – 1792-ben Batthyány Ignác létesítette –, és a nagyszebeni Brukenthal-múzeum is, melyet Brukenthal Sándor alapított.
Tekintettel arra, hogy van még közölnivalónk, bezárólag még visszatérünk a Teleki-Bolyai Könyvtárra. A barokk építészeti műemlékek rajongója
Amint azt már említettük, gróf Teleki Sámuel ifjúkorától gyűjtötte a könyveket, itthon és a külföldön megjelenteket, klasszikusokat és a tudományos műveket.
Teleki gróf a felvilágosodás híveként és a klasszicizáló barokk építészeti műemlékek rajongójaként új könyvesház építését tervezte egy bécsi építész és saját rajzai alapján, a kivitelezést a már említett Schlaff építőmester végezte.
Keresztes Gyula, a Marosvásárhely régi épületei című könyvében leírja, hogy a műemlék alapkövét 1799-ben tették le.
A könyvesházat a meglévő L alakú Wesselényi épülethez építették úgy, hogy azok együttesen egységes épületet eredményezzenek. Az udvari könyvtári szárnyban van az emeletre vezető impozáns lépcsőház és a bejárat ajtaja, mely fölött kőtábla az alapító nevével:
Musis Patriis Gratisque Posteris D.D.Samuel S.R.T. Comes Teleki
A könyvtárterem nagy méretei, klasszicizáló építészeti kialakítása, a falak és a pillérek körül beépített könyvszekrények ünnepélyes hangulatot adnak a helyiségnek.
A háromajtós nagy belmagasságú termet két sor pillérre és a kerítőfalakra támaszkodó kerengő két szintre osztja, a szabadon maradt középső részén csehsüveg-boltozatos mennyezet. A nagyterembe belépő látogató szembetalálja magát Teleki Sámuel kancellár nagy méretű, füzérkoszorúval díszített és aranyozott rámába helyezett képével –Tusch János festette –, melyet az emelet magasságában helyeztek el.
A könyvszekrényeken elhelyezett görög bölcsek és szépírók szobrai díszítik az egyszerű, de finom ízlésű profilokkal díszített termet.
Az éveken át Bécsből hazaküldött könyveket Teleki utasítása szerint helyezték el a dróthálós szekrényekbe. Az épületben levő lakások átalakításával az Akadémia helyi fiókjának könyvtárát és olvasótermeit is idetelepítették.
A régi Wesselényi-ház földszinti belső ajtókerete fölött ma is látható a kőbe faragott családi címer és a család kezdőbetűi. Teleki Sámuel létesítménye a város legfőbb nevezetessége, könyvtárterme a magyarlakta területek legszebb empire stílusú csarnokterme, és szekrényeiben az európai művelődés leggazdagabb hagyatékát őrzik.
Az épület földszinti termében helyezték el a Bolyai Farkas és János Emlékmúzeum kiállítási anyagát. Az egykori Rhédey-Wesselényi szárny arculata
Ami a műemlék építészeti leírását illeti, arról az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárban, az Adatbankban kaptunk lírást.
Egyemeletes, U alaprajzú épület, tizenkét tengelyes főhomlokzattal, amelyet függőlegesen 6 egyszerű lizéna oszt egy négytengelyes központi, valamint két-két, egyenként kéttengelyes szélső mezőre. A négytengelyes központi rész alsó szintjén a két szélső tengelyben valamikor két félköríves bejárat nyílt, mára a jobboldalit befalazták. Az alsó szint ablakait keskeny, vakolt szalagkeret övezi, a felsőt ugyanilyen egyszerű, könyöklőpárkányokra leszaladó vakolt füleskeretek díszítik. Az emeletet övpárkány választja el a földszinttől, a lizénák vonalában enyhe golyvázással.
Az udvari homlokzatok összképére az építési fázisok különbségei alapvetően rányomják bélyegüket. Az egykori Rhédey-Wesselényi szárny arculatát a kétszintes udvari árkádsor határozza meg, míg az újonnan épült könyvtárszárny a főhomlokzat egyszerű kialakítását idézi.
A régi szárny utca felőli udvari homlokzatát eredetileg nem díszítették árkádok, ez csak a könyvtárépítés bővítései során került oda, amint ez a fennmaradt tervrajzokból és az árkádok régi szárnyhoz való illeszkedéséből kitűnik.
Az eredeti barokk belsőépítészi részek őrzője
Fontosnak tartjuk azonban, hogy pár mondat erejéig még rávilágítsunk pár nagyon fontos dologra, ami természetesen az épületet illeti.
A műemléknek kettős szerepe volt, egyrészt megvolt benne a korabeli városi palota összes tartozéka – főúri lakosztály, reprezentatív nagyterem, női lakosztály, személyzeti és háztartási helyiségek a földszinten, gazdasági egységek a hátsó udvarban -, másrészt pedig az alapterület csaknem fele könyvtárként szolgált.
A földszinten, a könyvtár nagyterme mellett kapott helyet az olvasóterem, és ugyanazon a szinten volt a könyvtáros külön lakrésze is. A nemesi palota lakóhelyiségei, a kancellár lakosztályával együtt, az emeleten volt.
Marosvásárhelyen egyébként ebben az épületben maradt fenn a legtöbb eredeti barokk belsőépítészi részlet: padlók, ajtók, ablakok, kályhák, falfestés, stukkókeretek. Ugyanakkor néhány helyiségben még vannak darabok az eredeti bútorzatból is.
A könyvtáralapítás mint divat
A Könyvtárban található képgalériáról A város meséi című könyv szerzője is megemlékezik.
1822-ben, Teleki gróf halála után berendeztek a könyvtárban egy galériát a kor és Erdély történelmének neves személyiségeiről készült portrékból.
Köztük volt Bethlen Gábor fejedelem, Mátyás király, Samuel von Brukenthal, aki a tizennyolcadik század második felében Erdély kormányzója volt, Széchényi Ferenc, aki 1802-ben maga is közkönyvtárat nyitott Pesten, és nem utolsó sorban Savoyai Jenő, aki szintén könyvtártulajdonos volt. Ezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy akkoriban nagy divatja volt a könyvtáralapításnak.
Dokumentumok állítják: 1780-ban merül fel a könyvtár alapításának ötlete!
Bota adatgyűjtéséből kiderül az is, hogy Teleki a kezdetektől tudatában volt az általa alapított könyvtár jelentőségének. A nyilvános könyvtárakról egyébként az 1780-as évekből származó dokumentumokban olvashatunk először, és ugyanebben az évben merült fel a marosvásárhelyi könyvtár alapításának ötlete is.
A Téka rendkívül fontos volt a város számára, tekintetbe véve, hogy Kolozsvár vagy Nagyszeben sokkal nagyobb és jelentősebb kulturális központnak számítottak. Mondhatni szerencsénk volt…
A kérdés az, hogy miért épp Marosvásárhelyre esett Teleki választása? Erre szintén A város meséi című könyv szerzője találta meg a választ. Bota úgy tudja, hogy mindez azért történt így, mert itt székelt a Királyi Tábla, és olyan tanintézmények voltak a városban, mint a Református Kollégium, vagy a katolikus iskolák, tele potenciális olvasókkal. És valóban, a könyvtárba betérők többsége a Királyi Tábla és a Református Kollégium diákjai közül kerültek ki.
Teleki fia nem vesz új könyveket. Így a Téka „könyvmúzeummá” alakul…
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból még kiderül, hogy magánkönyvtárról lévén szó, a könyveket saját pénzén vásárolta Teleki.
Mivel azonban halála után a fia nemigen szerzett be új kiadványokat, a tizenkilencedik század második felére a könyvtár egyfajta „könyvmúzeummá” alakult, amelyben sok régi kiadványt megtalálhatott az érdeklődő, újdonságok azonban nem voltak. Így ment ez a két világháború közötti időszakig. A harmincas évek végén a könyvtári élet fellendítése érdekében létrehoztak egy alapítványt, amely megpróbálta kivonni a Tékát a család tulajdonából.
Telt az idő, változtak a korok, az állam is elkezdett nyilvános könyvtárakat létesíteni, és a magántulajdonban lévő könyvtár eszméje lassacskán túlhaladottá vált.
A Teleki Téka művelődési szempontból mérföldkő marad, de olyan kisugárzása, mint alapítója, gróf Teleki Sámuel idején, sosem lesz már.
Sajnos. Nagy-Bodó Tibor
Központ. Erdély.ma2014. április 17.
Szent László király nagyváradi öröksége
Gőzerővel zajlanak a nagyváradi vár felújítási munkálatai: a tervek szerint 2015. júniusában adnák át a nagyközönségnek Erdély legnagyobb, viszonylag épségben megmaradt középkori várát. Miközben munkagépek és kőműveskanalak csattogásától hangos a tér, a régészek magyar királyaink sírját keresik.
Ha nem rendelkeznék a kommunizmus idejéből származó élettapasztalattal, a nagyváradi vár kockakövekkel kirakott terén, a gyönyörűen felújított középkori épületek előtt álldogálva bizonyára rémülten kérdezgetném, ki volt az az őrült városgazda, aki ezt a turistacsalogató oázist otromba tömbházakkal építette körbe? Így viszont kérdezetlenül is tudom a választ, az azonban számomra is újdonság, hogy a szocialista betongyűrűbe zárt Szent László-kori vár egyetlen, belvárosi irányú kilátását jóval a rendszerváltás után zárták el egy hatalmas ortodox katedrálissal. A román templom a várfal szomszédságában kijelölt üres helyre épült, ahová a nyolcvanas években a párt hatalmas közigazgatási épületet tervezett, megépítéséről azonban a jobb érzésű váradi kommunisták nyomására lemondtak. A görög-keleti egyház már nem volt ennyire megértő a magyar történelemmel: a hagymakupolás betonkolosszus miatt nincs rálátás a középkori Várad ékességére, így az idelátogató turista csak találgatni tudja, vajon honnan lehet megközelíteni Erdély legnagyobb, épségben maradt várát?
Uniós örökségvédelem
Miközben munkagépek, kockakövet lerakó modern kubikusok és régészeti árkok mellett araszolgatunk, a teljes felújítás végéhez közeledő néhány épület hangulata már azt a miliőt idézi, ami jövő nyáron, a két uniós projekt megvalósulása után fogadja majd az idelátogató turistákat. Jakabffy László telepvezető mérnök, a felújítási projekt alapembere vársétánk alatt sorra mutatja az épületeket. Az évtizedeken át hol a katonaság, hol a Szekuritáté, hol a milícia által lelakott, de legalább a széthordástól megvédett mintegy 13 középkori épületből álló együttes nemcsak kívülről, de belülről is új köntöst kap. Akilencvenes évek elején önkormányzati tulajdonba került várból előbb a katonaság távozott, majd a rendszerváltás után odakerülő vállalkozók, a váradi egyetem képzőművészeti kara, és legvégül az állami levéltár. Hosszú, nehéz munka volt kiüríteni az évszázadok óta katonai célokat szolgáló várat, és a kor parancsa szerint békés turistaparadicsommá alakítani.
Meglepő, hogy egy ilyen jó állagú középkori kincsesbánya évtizedeken át hevert parlagon, miközben az ennél szerényebb gyulafehérvári várat már régen felújították. Kísérőm szerint a kommunizmus ideje alatt szóba sem jöhetett olyan erdélyi magyar örökség védelme, amibe semmiképpen sem lehetett belemagyarázni a román történelemszemlélet irányelveit: a vár területén soha nem találtak dák vagy római eredetű leletet, Szent László király városalapító hőstette pedig Trianon óta nem tényező a többségi hatalom számára. A jég 2009-ben mégis megtört, amikor állami pénzekből állagmegőrző munkálatokba tudtak fogni a várban, megóvva az összeomlástól a legrosszabb állapotban levő épületeket. A román városvezetőség is rájött idővel, hogy kezdeni kell valamit az örökséggel: a várfelújításra benyújtott első uniós pályázatot pozitívan bírálták el, 2010-ben pedig a 11 millió eurós keretből elkezdődhettek a munkálatok. Az első pályázatot újabb követte: a teljes belső felújításhoz szükséges mintegy 22 millió euró most már a munkálatokat elnyert cégek rendelkezésére áll. A megfeszített munka láttán valószínűsíthető, hogy a kitűzött határidőre, azaz 2015. júniusára nemcsak a kivitelezők és a városvezetőség lesz elégedett, hanem a történelmi értékeink iránt érdeklődő turisták is, akik eddig csak lopva pillanthattak be a várba.
Stukkóoroszlán címer nélkül
A felújítás alatt álló 13 épület közül a legnagyobb értéket a Bethlen Gábor uralkodása idején emelt fejedelmi palota jelenti, amely része az erdélyi fejedelmek által később épített, ötszögletű udvart körbezáró épületegyüttesnek. A reformáció előtt épített székesegyház, illetve a püspöki palota ma már nem látható, ezek helyén emelkednek a mai épületek. Katolikus részről megalapozatlan vádak is elhangzottak, miszerint a protestantizmus nagy támogatója, Bethlen Gábor romboltatta volna le a vár Szent László-kori katolikus örökségét. Jakabffy László történelmi példákat sorolva cáfol: ez Erdély más vidékein sem volt szokás, hiszen az átvett katolikus templomokat lefestették ugyan a protestánsok, de soha nem rombolták le. Inkább földrengéseknek, illetve tatárjárásnak és törökdúlásnak tudható be a régi épületek eltűnése.
A felújított palotába lépve nem a régi korok hitvitáira gondolok: a bejárat megmaradt négyszáz éves kőkerete, a falak feltárt freskórészletei, illetve az úgynevezett stukkóterem Európa-szerte híres domborművei egyedi látványt nyújtanak. Ilyen stukkók ma már csak Angliában és Németországban maradtak fenn, várhatóan nagy lesz tehát a művészettörténeti érdekességek iránt érdeklődők tábora. A többségi román érzékenységről is szót ejtünk, szemem megakad egy büszke oroszlánt ábrázoló domborművön, amelynek száz évvel ezelőtt még része volt Magyarország koronás címere. Ez azonban a felújítás után is hiányzik róla: úgy tűnik, a fejedelmi palotában kialakítandó vár-, és városmúzeum európai pénzekből sem viseli el a magyar címer történelmi szerepét Nagyvárad múltjában és jelenében.
Az ilyen incidensektől eltekintve, Jakabffy László bizakodó: a felújítási munkálatok az eredeti terv szerint haladnak, közben gőzerővel folyik a régészeti feltárás. Az uniós projekt szerint háromnyelvű – román, magyar és angol – feliratot helyeznek el valamennyi épületen, műemléken és a múzeumban. Igaz, hogy a többségi román városvezetőség nem szívesen vállalja fel Szent László örökségét, de a vár a történelem élő valóságaként már nem hallgatható el, és többé elrejteni sem lehet a világ szemei elől.
A turistalátványosságként szolgáló várba lépve úgy érzi majd magát a látogató, mintha időutazáson venne részt. Ezt a célt szolgálja az 1692-ben létesült sütöde korhű helyreállítása is: a hagyományos módszerrel készülő pékárukat helyben lehet majd fogyasztani. De lesz mesterségek háza bőrdíszműves, kovács, asztalos, gyöngyfűző és csipkéző műhellyel, hogy csak néhányat említsünk a régi korok foglalkozásaiból. A szállodával és hagyományos ételeket felszolgáló vendéglővel, no meg bőséges kulturális kínálattal „ellátott” várban házasságkötő terem is lesz, a tágas pincéket pedig az épített örökség mozdítható darabjainak őrzésére, gondozására és bemutatására újítják fel. Szent László hamvai
Lelkesen kémlelgetem a több méter mély régészeti gödröket, miközben megfeledkezem arról, hogy keskeny fosznideszkán állok a középkori múlt fölött. Épületen belül és kívül egyaránt nagy földkupacok jelzik a régészeti szelvényeket. Az ötszögletű belső várudvar az egyetlen, amelyre nem kerül kőburkolat, itt ugyanis a következő években is folytatódik a feltárás. Mihálka Nándor történész (portrénkon) szerint még rengeteg feltáratlan területe van a várnak, hiszen az 1881–1884 között, majd az 1911–1912-ben végzett ásatások csak az építmények kis részét érintették. Az 1992-ben elkezdett, hat éven át folytatott újabb régészeti ásatásokkal együtt is csak a vár 20 százalékán történt feltárás, így a régészeti műveletet a 2010-ben elkezdett várfelújítási munkálatok során is folytatták.
Történelem iránt érdeklődő ember mindenekelőtt arra kíváncsi, van-e esély, hogy jeles magyar királyaink és királynőink történelemkönyvek szerint itt található sírját megtalálják? A történelmi krónikák tanúsága szerint itt nyugszik Szent László, Luxemburgi Zsigmond, és felesége, Mária királyné, valamint Károly Róbert felesége, Beatrix királyné, de a négy királyi méltóság közül egyelőre egyiküknek sem bukkantak a nyomára. Mihálka Nándor számára is sok a kérdőjel a 19. század végén történt feltárások körül, hiszen a korabeli ásatások a váradi székesegyház középső területére koncentrálódtak, ahol Szent László király sírját sejtették. A feljegyzések szerint mélyre leástak, sok mindent feltártak, de ha esetleg meg is találták, a királyi sírra nem volt ráírva, ki is pihen ott. Akkoriban csontelemzés nem létezett: ma nagyobb a valószínűsége annak, hogy DNS-vizsgálatokkal kiderítsék, található-e Árpád-házi király valamelyik sírban. „A királyi vagy magyar főúri sírok feltárására továbbra is van esély, hiszen a székesegyházon belül is sok az érintetlen terület” – magyarázza a régészeti munkálatok vezetője. A történész arról is beszél, hogy egy 16. századi forrás szerint 1565-ben protestáns lázadók állítólag felfeszítették a király kriptáját, és csontjait a várárokba dobálták. Kérdés, mennyire lehet hinni ezeknek a forrásoknak? A kérdésre csak a régészeti feltárások folytatása adhat választ. Sétány a mélyben
Ha királyi és főúri sír egyelőre nem is került elő, a középkori székesegyház nyugati homlokzatának az előterében végzett ásatások ontják az emberi csontokat. Közelről is megszemlélem a kartondobozokba gyűjtött, sok évszázados emberi maradványokat. Az ásatást végző munkások a szakember felügyelete mellett gondosan feltárják a sír minden négyzetcentiméterét, és csak azután szedik fel a földből a csontokat. Tárgyi emlékeket – pénzérméket, ruhadarabokat, ékszereket – keresnek, az eddig feltárt mintegy harminc sírból azonban igen szegényes lelet került elő. Minél régebbi a sír, annál nagyobb az esélye, hogy épségben maradt harci eszköz, pénzérme vagy ruházat darabjaira bukkanjanak – magyarázza Mihálka Nándor. Míg honfoglaló magyarjaink feltárt sírjai igazi kincsesbányának számítanak, a néhány évszázaddal később eltemetett emberek – a kereszténység előrehaladtával – leszoktak a külsőségekről: uralkodó elvvé vált, hogy tisztán kell az Úr elé járulni. A korabeli püspöki székesegyház előterébe eltemetett emberek nem egyszerű földi halandók, nem közemberek lehettek, csontjaikon kívül azonban más eligazító tárgyi emlék nem került elő. A régészek munkáját az is nehezíti, hogy a váradi székesegyház területére, illetve köréje románkori és gótikus időszakban temetkeztek a 11. század közepétől az 1600-as évek elejéig. A régész becslése szerint az évszázadok során a vár területén akár több tízezer embert is eltemettek, egymásra rakódnak a temetkezési rétegek.
A régészeti munka fontos eleme a vár stratégiailag kiemelt részeinek kutatása. 1992-től kezdődően hat éven át Adrian Rusu kolozsvári régész-professzor vezetésével a 14–15. században épült püspöki palota L alakú épületét tárták fel. Az akkor felfedezett falmaradványok és alapok újabb és újabb szelvényekkel gazdagodnak. Hasonló horderejű munka a székesegyház falainak mai feltárása: az egykori építmény alapja félkörben kanyarodik a felújítandó épületek alá. A feltárt középkori maradványokat a terv szerint üvegpadozattal fednék le, így a közönség nemcsak felülről szemlélheti majd a régészeti leleteket, hanem lenn kivilágított sétányon járhatja körbe. A jó példa esélye
A felújítást végzők és a régészeti csapat tagjai között magyar beszédet hallok: Bihar megyei és magyarországi magyar cégek a várfelújítás kivitelezői. Vendéglátóim szerint az apróbb nézeteltéréseket leszámítva jó a munkakapcsolat az immár magyar alpolgármester nélkül működő nagyváradi önkormányzat vezetőivel. Ha a felújítás az eredeti tervek szerint halad, a váradi vár történelmi örökségének helyreállítása új mezsgyét jelenthet a zömében magyar múltú erdélyi települések történelmi értékeinek megóvásához. Az erdélyi régészeti kutatások évtizedekkel kullognak a magyarországi vagy nyugat-európai példák mögött, Mihálka Nándor szerint azonban a nagyváradi példa reménybeli sikere nagy előrelépést jelenthet ezen a téren.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)2014. április 25.
Ösztöndíj Székelyföld jövőjéért
A tehetséges székely fiatalok továbbtanulását segítő ösztöndíjalapot hoztak létre Székelyföld jövőjéért mottóval, a kezdeményezést a Bethlen Gábor Alapítvány Hitel-estjén mutatták be március 26-án, Budapesten.
Lezsák Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszönetét tolmácsolta Keresztes György Pál primornak az alap létrehozását lehetővé tevő felajánlásért. Hangsúlyozta, ez az alap sok más ösztöndíjjal együtt kell, hogy működjön, és úgy látja, erre megvan a fogadókészség. Az adomány segíti az iskolát, és a diákokat, akikben ott van a tehetség – tette hozzá.
Az Országgyűlés alelnöke személyes emlékeit felidézve azt mondta, ő a történelmi Magyarország egy olyan területén nőtt fel, ahol annak idején a székely himnuszt nem tanulták meg gyermekkorban, és a külhoni és anyaországi magyarság megmaradásának fontosságát hangsúlyozta. "Ne hagyd elveszni azt, ami magyar" – fogalmazott, hozzátéve: Székelyföld sorsa Magyarország sorsa is, „a székelység jövője a mi jövőnk is", sorsuk nemzeti ügy.
Lezsák Sándor méltatta a Székely Nemzeti Tanács munkáját, amely szövetségeseket keres és talál, s szerinte csak így lehet olyan helyzetet kialakítani, amely alkalmas lesz az autonómia megteremtésére is.
A Székelyföld jövőjéért ösztöndíjalap célja, hogy segítse a tehetséges székely fiatalok továbbtanulását és szülőföldön való boldogulását, ösztönözze a magyar nyelvű tehetséggondozást. Elhangzott: e célra külön számlát hoztak létre, és januárban írták alá a 20 ezer eurós adománylevelet. Az összeget Keresztes György Pál primor ajánlotta fel, a juttatás több éven át biztosítható az érintetteknek.
Keresztes György Pál primor, a 100. esztendejébe lépett felajánló arról beszélt: édesapja emlékét követi, és maradandót szeretett volna alkotni az ösztöndíjalap létrehozásával. Helyt kell állni és nem szabad feladni! – szólított fel.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke rámutatott arra: a világ magyarságának mintegy 10 százaléka tartja magát székelynek, illetve székely származásúnak. Hozzátette: az elmúlt 10 évben elérték, hogy a magyar közgondolkodásban, közéletben sikerült meghonosítani azt, a székelység él, létezik a szülőföldjén, élni akar az önrendelkezés jogával, amiért lépéseket is akar tenni. Úgy fogalmazott, a világtérképre felrajzolták a székelységet és ezt nem politikai pártként tették. Ez az erkölcsi tőke a székelységé, és csak egyetlen cél, az autonómia érdekében használható – mondta, majd kitért arra, hogy sikerült elérni: az autonómiatörekvés az egész magyarság nemzeti mozgalmává vált. A törekvés 21. századi, európai és modern, ugyanakkor nem ellentétes a román érdekekkel, és ha lassan is, de ennek felismerése a román közvéleményt is „kezdi áthatni" – tette hozzá. Polgári kezdeményezésükre kitérve azt mondta: ha lesz egy ilyen jogszabály, amely a Székelyföldnek kedvez, az Romániának és az egész uniónak kedvez.
metropol.hu / www.edupress.hu. Erdély.ma2014. április 29.
Bemutatták a dévai református temető monográfiáját
Néma sírkövek beszédes adatai
A temetők sorsa olyan, mint az embereké. Nagyrészük születik, virágkorát éli, felserdül, felnő, majd elmagányosodik, elpusztul, mint az alatta nyugvó gyülekezet.
A temetők halnak meg legutoljára. Néha évszázadokig konokul őrzik a múltat – fogalmazott a szórványgyülekezetek és szórványtemetők jó ismerőjeként, Vetési László lelkipásztor A dévai református temető monográfiájának vasárnapi bemutatóján.
A kötet kapcsán Vetési László átfogó képet rajzolt Erdély több ezer magyar temetőjéről, az élőkről, a holtakról, a nyelv- és jelképvesztéssel szembesülőkről, a természet által visszafoglaltakról. A házsongárdi temető jó ismerőjének, Gaal Györgynek gondolatát idézve mondta: a temetők fél évszázados, háromnegyed évszázados késéssel általában követik a településen élők etnikai, nyelvi, vallási szerkezetének változását. Vagy cammognak utánunk, vagy zuhannak ránk új szokásokkal, új jelképekkel.
Fontos volna tehát nagyobb figyelmet fordítani temetőinkre, akár a műemléképületekhez hasonlóan örökbe fogadni, gondozni őket, hiszen Erdélyben a kastélyok, udvarházak mellett a temetők őrzik igazán a múltat, a bizonyosságot, hogy voltunk, vagyunk és a reménységet, hogy leszünk. Gondozásuk mégis állandóan háttérbe szorul, közösségi és egyházi körökben egyaránt. Pedig, Szegedi László magyarigeni lelkész gondolatát idézve: a meggyérült szórványgyülekezetekben a köveknek és emlékeknek lelkipásztorává is kell lenni. Erdély ezernyi temetője várja a számba vevő gondoskodást – fogalmazott Vetési László, nagyra értékelve a dévai református temető monográfiáját, a szerző, Barra Árpád áldozatos és szakszerű munkáját, mellyel felmérte, és rögzítette a temető beszédes adatait. – Úgy olvastam végig ezt a látszólag csupán neveket és számadatokat tartalmazó könyvet, mint egy posztmodern regényt, melyben a sorok között családok története, egy egész közösség sorsa rajzolódott ki számomra.
A kötet születéséről, szerkezetéről, a szerző munkásságáról, életpályájáról a monográfia szerkesztője beszélt. Barra Árpád székely család sarjaként, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett vegyész diplomával 1964-ben jegyezte el magát a dél-erdélyi szórvánnyal. Itt alapított családot, és előbb Petrozsényban majd Déván, négy évtizeden keresztül hivatástudattal oktatta-nevelte a reá bízott nemzedékeket. Eközben hűséges marad a zsenge ifjúságától benne lappangó történelmi érdeklődéshez is: kitartóan járja, kutatja a vidéket, és az 1989-es fordulat után helytörténeti írásokat közöl a Hunyadvármegye havilap hasábjain. Később a Bethlen Gábor helytörténeti kör alapítótagja lesz, és gyakran vállal helytörténeti témájú előadásokat. A dévai református temető felmérését 1996–97-ben végezte el, pontos térképet, alaprajzot készítve, és mérnöki precizitással jelölve be a térképen a temetőben akkor fellelhető 1622 sírt. A kötetben valamennyi sírról pontos leírást találunk: állagáról, a sírkő anyagáról, feliratáról. Az adatokat egy ábécé, illetve egy sorszám szerinti táblázatba foglalta a szerző, így a könyv segítségével az érdeklődők idő múltával is fellelhetik a Déván eltemetett őseik sírhelyét, illetve pontosan kideríthető, hogy egy bizonyos helyen kinek a földi maradványait helyezték el a 19–20. században. A könyvhöz pontosan kidolgozott térképmellékletek tartoznak, illetve egy fotógyűjtemény a kiadás évében még fellelhető jellegzetes dévai sírokról. Az 1997-ben elkészült kézirat, objektív okok miatt csupán 16 év múltán került kiadásra. Ez időbeni eltolódás azonban mit sem csorbít a könyv értékén. Sőt! A másfél évtizedes várakozás során széles körben is nyilvánvalóvá vált, hogy mekkora szükség van temetőink felmérésére, a néma sírkövek beszédes adatainak rögzítésére – fogalmazott a szerkesztő.
Barra Árpád, a könyv bemutatása alkalmával köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták munkája során, a kötetet méltató Vetési Lászlónak, illetve Lovász János dévai lelkipásztornak, aki lehetővé tette, hogy a kötet a helyi református templomban, gyülekezeti körben kerüljön bemutatásra. A szerző elmondta továbbá: e monográfia, jellegénél fogva, nem számíthat több százas, több ezres példányszámú forgalmazásra. Ezért a kötet kis példányszámban látott napvilágot, amiből azonban igyekezett eljuttatni több olyan közösségi könyvtárba, ahol minden érdeklődő fellapozhatja, megkeresheti benne a számára fontos adatokat.
Gáspár-Barra Réka
Barra Árpád: A dévai református temető monográfiája. Nyugati Jelen (Arad)2014. április 30.
Határtalanul: kevés magyar diák jut el Székelyföldig
A Bethlen Gábor Alap által harmadik alkalommal kiírt Határtalanul programja nagy népszerűségnek örvend a magyarországi iskolák körében. Erdély listavezető a a határon túli területek között, ám ezen belül Székelyföldre már jóval kevesebb diákcsoport érkezik. Idegenvezetők, helyi szervezők, diákok beszélnek arról, hogy miért.
Sok iskola él a Határtalanul lehetőséggel, anyagilag ugyanis nagyon megéri a diákoknak a kirándulás, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma állja a gyerekek utaztatását és szállásdíját, a diákoknak csak az étkezést, a belépők árát, illetve a költőpénzt kell fedezni.
Erdély a legnépszerűbb, majd Felvidék, Délvidék következik a preferencialistán. A leginkább háttérbe szoruló helyszín Kárpátalja, egyrészt az útlevél-kötelezettség, másrészt a háborús helyzet miatt. Az idei, Kárpátaljára tervezett látogatások mind elmaradtak, a csoportokat átszervezték más területekre, számol be a programról a székelyföldi Sebestyén Zita, a magyarországi Talabor utazási iroda erdélyi referense.
Népszerű és hatékony a program
„Az iskolák többsége kihasználja ezt a lehetőséget, évről évre egyre többen vannak, megírják a pályázatokat és részt vesznek a programon, ezért idéntől a kormány is több pénzt szán erre. Első esztendőben alig öt csoportunk volt Erdélyben, két év alatt azonban megnégyszereződött ez a szám. Nagyon sok iskola szívesen foglalkoztat utazási irodákat, akik vállalják a teljes szervezést, mentesítve ez alól a pedagógusokat” – mondta Sebestyén Zita idegenvezető, aki éppen Székelyföld látványosságait mutatja be egy közel ötvenfős diákcsoportnak.
Az idegenvezető szerint a Határtalanul program hatékonysága évek múltán lesz mérhető. "Nagyon zsúfolt a program, nagyon sok helyszínt meglátogatunk, katonás a tempó, és egyértelmű, hogy nem tudnak mindent megjegyezni. De amikor a jelenlegi tizenévesből huszonéves lesz, akkor valószínű, hogy más értékrend szerint gondol majd ezekre a kirándulásokra és a magyarok lakta Kárpát-medencei területekre" – magyarázta.
Kevesen látogatják Székelyföldet
Erdély megtekintése sok iskola temérdek osztályánál ki lett pipálva, ám a statisztika azt mutatja, leginkább a határhoz közeli vidékeket járják be a magyarországi diákok, elsősorban Máramaros, Partium területeit: Nagyváradon át érkeznek be Erdélybe, majd Kolozsváron át és Déván keresztül Arad irányában utaznak haza.
Az idei program úgy alakult, hogy húszból csupán egy csoport érkezik Székelyföldre. Az idegenvezető szerint ennek oka elsősorban a távolság, a hosszabb utazás miatt, hiszen a több napos program több pénzt is igényel, azonban a gyerekek számára megengedett önrész stabil, nem lehet növelni az útvonal függvényében.
„Ha egy iskolának van egy talpraesett igazgatója, aki ismeri Székelyföldet, és tudja, hogy érdemes kikerülni idáig, akkor ő ragaszkodik hozzá, hogy ide jöjjenek a gyerekek. A többség azonban, akik nem tudják, mi van itt, megjárják az erdélyi kisebb utat és ezzel a program ki van pipálva” – mondta Sebestyén Zita.
Zsúfolt program, tele látnivalóval
A program nagyon kötött és zsúfolt, de az idegenvezető szerint teljesíteni kell, "ha törik ha szakad, ha esik, ha havaz". Történelmi, kulturális, földrajzi látványosságok együtt kapnak helyet a körútban.
A Székelyföld célpontú úton Nagyváradon a székesegyház, a püspöki palota, a kanonok-sor, a Szigligeti színház, a Saspalota, majd a Királyhágón keresztül Kolozsváron Mátyás király szülőháza és szobra, a Szent Mihály templom, a Házsongárdi temető látogatható. Ezt követi egy hosszú és kimerítő utazás Gyergyó vidékére, ahol olyan nevezetességeket csodálhatnak meg a diákok, mint a Gyilkostó, a Békás- szoros, a Madéfalvi veszedelem emlékműve, a Szent Anna tó, Mohos tőzegláp, Sóvidék, Parajd, Szováta, Udvarhely, Farkaslaka.
A hazafelé vezető út Marosvécsen visz át, ahol Wass Albert emlékhelye, Marosvásárhely látnivalói kapnak teret az utolsó napon. Mivel a látnivalók mellett az is fontos, hogy a magyarországi gyerekek itteniekkel találkozzanak, meglátogatták a Böjte Csaba által létrehozott gyergyószárhegyi gyerekotthont is.
Ha jó a szervezés, jó a látogatottság
Gyergyó vidékén a legkeresettebb helyszín Újfalu: a program indulása óta közel ezer diákot fogadtak itt: 2012-ben százan két iskolából, egy év múlva már 324-en öt iskolából érkeztek gyerekek és idénre is van már kétszáz jelentkező. A következő évre, amennyiben a pályázatok nyertesek lesznek, további 250-300 személyt várnak ide.
2011-ben a Határtalanul! program keretében két felhívás került meghirdetésre: a Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre és az Együttműködések magyar szakképző iskolák között. Az elsőben a nappali tagozatos, alapfokú képzés hetedik évfolyamán tanuló magyarországi diákok határon túli magyarlakta területekre irányuló tanulmányútja került támogatásra, míg a nagyobbaknak szóló a magyarországi és a határon túli magyar tannyelvű, nappali tagozatos, középfokú szakképzésben résztvevő diákok olyan együttműködését támogatta, amely egy magyarországi iskola, valamint egy határon túli magyar tannyelvű partnerintézmény együttes részvételével valósult meg.
A Határtalanul számokban
2012-ben 743-an nyújtottak be pályázatot, ebből 433 nyert támogatást. 465,3 millió Ft keretösszegből 30 millió Ft egyedi támogatás, 435,3 millió Ft pályázati konstrukció alapján nyújtott támogatás volt, ebből a pénzből 17 233 diák és 1 840 tanár utazását sikerült támogatni.
2012-ben a Bethlen Gábor Alap bizottságának döntése értelmében a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek c. felhívás keretében 330 pályázat, az Együttműködés szakképző iskolák között felhívásban 65 pályázat, míg az Együttműködés gimnáziumok között felhívásban 38 pályázat nyert el támogatást. 2013-ban a 713 benyújtott pályázatból 393 nyert támogatást, 17 034 diák és 1 919 tanár utazását sikerült támogatni. maszol.ro2014. május 6.
Aki szelíden szolgálta közösségét (A Pro Urbe-Díjas Keresztes László méltatása)
„Boldogok a szelídek...”
Máté evangéliuma 5:5/a
Örömmel veszem kezembe a tollat, hogy méltóképpen javasoljam a Pro Urbe-díjra azt az embert, aki becsülettel rászolgált arra. Keresztes László nyugalmazott tanár urat nagyon sokan ismerik, ám még példamutató életvitele után is sokaknak be kell mutatni, hogy elismerjék közösségünkért végzett szolgálatát.
Úgy gondolom, hogy élete alkonya felé haladva, 70 év eltelte után számára és számunkra óriási jelentőséggel bír a több mint kétezer éves üzenet bizonyossága: „Boldogok a szelídek...” Egyre inkább kimarad a szép magyar szó, a szelídség ismerete lelki marcangolással, ellenségeskedéssel terhes korunkból. A szelídség megélésének példáját láthatjuk Keresztes László életében. Nagyon sok küzdelmet vívott, hogy eredményes munkával szolgálja a jövendőt. Mint sporttanár tanult, hogy taníthasson. Testnevelő tanárként torna- és kosárlabdaedzői, játékvezetői képesítést szerzett, majd mindezek ismerete után igen fontos megbízatásokat teljesített: szaktanfelügyelő, a Kovászna megyei sporttanács elnöke, az 1-es számú sportklub igazgatója és 16 évig a Székely Mikó Kollégium aligazgatója volt. Nem hivalkodva, hanem szelíden, de elévülhetetlen érdemeket szerzett. Megszervezte a Kárpát-medencei magyar gyermekek atlétikai bajnokságát. Élő, eleven kapcsolatot teremtett a határokon túli magyar iskolákkal, különböző sportrendezvényeket szervezett. Hadd írjuk le, emlékezve és emlékeztetve, hogy Magyarországról a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, a dunaújvárosi sportiskola, a hajdúnánási iskola, a miskolci Fény Gyula Gimnázium, Ukrajnából a beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, Szlovákiából a füleki gimnázium, Muravidékről a lendvai kétnyelvű középiskola, Szerbiából a szabadkai vegyészeti iskola tanárai és diákjai ismerkedtek meg a Székely Mikó Kollégium tanáraival és diákjaival. Időtálló és jövendőt munkáló magvetés volt. Tevékenységét elismerve jó reménységgel gondolunk arra, hogy folytatni kell e nemes munkát. Mint csendesen, szépen munkálkodó tanárnak arra is jutott ideje, hogy 1990 után a Székely Mikó Kollégium véndiák-találkozóit szervezze, nyugdíjas- kora ellenére felvállalta a Székely Mikó Alapítvány titkári tisztségét, és hatalmas szervezőmunkájával hordozza ma is ennek oroszlánrészét. Emlékezve és emlékeztetve a múltra, az alapítvány szobrot állított Csutak Vilmos egykori igazgatónak, az iskola neves tanárainak, diákjainak síremlékét ápolva Bágyu András, Vékás Domokos, Kis Manyi síremlékét is megkoszorúzták. A kiskunhalasi gimnázium bejáratához kis székely kaput állíttatott az alapítvány, és az évek során nagyon sok tanulónak nyújtott tanulmányi segélyt. Rengeteg levelezés, utazás saját autóval – Keresztes László szolgált! Ismételten kérdezhetjük, honnan volt és van ereje az embert próbáló szolgálatra? Bizonyosan mondhatom, kapott tálentumát nem ásta el, hanem bőséggel kamatoztatja népünk javára.
Keresztes László bölcsen teljesítette kötelességét, és nyugodt szívvel írhatom, hogy azért boldog ember, mert híven töltötte be elhivatottságát.
Incze Sándor, nyugalmazott esperes. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. május 6.
IX. Filozófus Nyílt Napok Kolozsváron - hallgass bele a filozófiába
Nemcsak kirándulás, hanem valódi szellemi kalandtúra
Lehet-e más is a filozófia, mint lexikon-szócikk vagy iskolai tantárgy? Milyen kérdések foglalkoztatják ma a filozófusokat Erdélyben, Magyarországon és a nagyvilágban, a filozófiai esszét író középiskolai diákoktól az egyetemet végzetteken át a doktorjelöltekig és a gyakorló filozófiai szakemberekig? Miről írnak a filozófiai könyvek és folyóiratok, és miért érdemes őket elolvasni? Mit tanultak meg és mik lettek az utóbbi 20 év filozófiát végzett hallgatói? Mindezt megtudhatod, ha ellátogatsz a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézetének pénteki (május 9.) és szombati (május 10.) rendezvényeire, ahol alap-, mesteri- és doktori képzésben résztvevő hallgatók és tanáraik beszélnek kutatási témájukról, az életről mint műalkotásról, tapasztalataikról, olvasmányélményeikről, illetve kiosztják a középiskolai filozófiai esszépályázat díjait diákoknak és tanáraiknak egyaránt – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott sajtóközleményben.
A szervezők szerint a pályázók között már biztosan találkozhatsz gyergyói, kézdivásárhelyi, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi diákokkal, de a tavalyi példák alapján feltehetően lesznek csíkszeredaiak és partiumiak is.
Helyszín: a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézete, Kolozsvár, Kogălniceanu/ Farkas utca 1. szám, I. emelet, Böhm Károly terem. Meghívottak: Horkai Hörcher Ferenc (Budapest), Gyenge Zoltán (Szeged), Jitianu Liviu, és Visky Béla (Kolozsvár). A rendezvények programját megtalálod a Magyar Filozófiai Intézet honlapján: https://filozofia.hiphi.ubbcluj.ro
A rendezvény partnerei: a Pro Philosophia Alapítvány. Támogatók: Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alap, Bolyai Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület, Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság. Szabadság (Kolozsvár)2014. május 6.
Hallgass bele a filozófiába!
9. Filozófus Nyílt Napok Kolozsváron
Lehet-e más is a filozófia, mint lexikonszócikk vagy iskolai tantárgy? Milyen kérdések foglalkoztatják ma a filozófusokat Erdélyben, Magyarországon és a nagyvilágban, a filozófiai esszét író középiskolai diákoktól az egyetemet végzetteken át a doktorjelöltekig és a gyakorló filozófiai szakemberekig? Miről írnak a filozófiai könyvek és folyóiratok, és miért érdemes őket elolvasni? Mit tanultak meg, és mik lettek az utóbbi 20 év filozófiát végzett hallgatói? Mindezt megtudhatod, ha ellátogatsz a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézetének pénteki (május 9.) és szombati (május 10.) rendezvényeire, ahol alap-, mesteri- és doktori képzésben részt vevő hallgatók és tanáraik beszélnek kutatási témájukról, az életről mint műalkotásról, tapasztalataikról, olvasmányélményeikről, illetve kiosztják a középiskolai filozófiai esszépályázat díjait diákoknak és tanáraiknak egyaránt. A pályázók között már biztosan találkozhatsz gyergyói, kézdivásárhelyi, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi diákokkal, de a tavalyi példák alapján feltehetően lesznek csíkszeredaiak és partiumiak is.
Helyszín: a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézete, Kolozsvár, Kogalniceanu/ Farkas utca 1. szám, I. emelet, Böhm Károly-terem. Meghívottak: Horkai Hörcher Ferenc (Budapest), Gyenge Zoltán (Szeged), Jitianu Liviu és Visky Béla (Kolozsvár). A rendezvények programját megtalálod a Magyar Filozófiai Intézet honlapján: https://filozofia.hiphi.ubbcluj.ro
A rendezvény partnere a Pro Philosophia Alapítvány. Támogatók: Communitas Alapítvány, Bethlen Gábor Alap, Bolyai Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület, Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság. Népújság (Marosvásárhely)2014. május 7.
A koronakészítő kovácsmester
Erdélyi Kovácsmíves Céh Egyesület néven egyletet hozott létre a Csíkszeredában élő és dolgozó fiatal kovácsmester, Bene János azért, hogy egyesületbe tömörítse a vasas szakma még élő és dolgozó mestereit.
„A megszűnés szélére került az igényes kovácsmunka” – ezzel a ténymegállapítással kezdi beszélgetésünket a Sapientia egyetem mérnöki szakán végzett Bene János kovácsmester, aki szerint az olcsó kínai tucatcikkek miatt mára egyre kevesebben keresik a minőségi kovácsmunkákat. „Nagyon sok lett az olyan kovácsoltvas jellegű kapu, ami tüzet sem látott.” Az évekkel ezelőtt megálmodott, de csak februárban létrehozott egyesülettel épp azt szeretné elérni, hogy megmutassák, vannak egy páran, akik tudnak minőségi munkát végezni. „Ez mindig nehéz és kemény állóképességet igénylő szakma volt.”
Keresik a kovácsmestereket
Az egyesületalapító keresi az erdélyi magyar kézműves kovácsmestereket. Nemcsak díszműkovácsokat vár az egyesületbe, hanem fegyverkovácsokat, de patkolókovácsokat is szívesen lát. „Nagyon kevesen dolgozunk a szakmában. Ezen belül is szakirányokba oszlunk, vannak, akik csak patkolókovácsként próbálnak megélni, mások fegyverkovácsként, szerszámkovácsként, díszműkovácsként dolgoznak. Ezt a szerteágazó hálózatot szeretném az egyesület által valahogy összefogni.” Bene János már felvette a kapcsolatot csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, lövétei, ilyefalvi kovácsokkal, őszre pedig egy kovácstalálkozó szervezését tervezi a mesterséget már-már művészi rangra emelő Máté Jenő néhai csíkkozmási kovácsmester tiszteletére.
Elkészítette a Szent Korona másolatát
Bene János munkáját dicséri a Szent Koronának a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa Lazarus Házában lévő másolata. Az állampolgársági esküt letevők láthatták az alkotást. „Gyermekkori álmom, hogy elkészíthessem a jogar, a Szent Korona, a kard és az országalma másolatát. A koronát már sikerült is.” Két hónapig dolgozott a harminc kilogramm súlyú, 43 centiméter átmérőjű, a Szent Korona kétszeres méretarányú másolatán. Munka közben koronakutatókkal konzultált, köztük a magyarországi Németh Zsolttal, aki nemrég Csíkszeredában tartott előadást. A korona elkészítését a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
Két méteres álom
„Igazi álmom, ami egyben rekordkísérlet is lenne, hogy legalább két méter átmérőjű koronát készíthessek, amit akár Gyimesbükkben az ezeréves határnál is el lehetne helyezni” – árulta el a kovácsmester.
A műemlékvédő hatóságokkal való együttműködésben is gondolkodó Bene János munkáira nemrég a székely termék márkanév minősítést is megszerezte, amit azzal indokoltak, hogy olyan termékeket tudott megújítani, illetve megtartani – például székely kapuk zárszerkezeteit, pinceajtókat, ajtósarkokat, sarokpántokat –, amelyeket egy ideje senki nem készít, amelyek lassan „kimentek divatból”.
Kozán István. Székelyhon.ro2014. május 15.
„Ezt a munkát nekem találták ki”
Neki találták ki ezt a munkát – vallja Kolozsvár alpolgármestere, a csíkszeredai születésű Horváth Anna. A kétgyermekes édesanyát, a közéleti szerepet vállaló nőt kérdeztük munkájáról, életéről.
– Csíkszeredában születtem 1973. július 17-én. Az útravaló, amelyet szüleimtől, tanáraimtól, barátaimtól kaptam, meghatározó szerepet játszott az életemben. Egyetemi tanulmányaimat a bukaresti Közgazdasági Akadémián végeztem. Miért döntöttem a főváros mellett? Elsősorban, mert eltökélt szándékom volt, hogy itthon, Erdélyben való érvényesülésem érdekében anyanyelvi szintre fejlesztem román nyelvtudásomat. Az ezredfordulón a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán szereztem második képesítésemet. Jelenleg Kolozsváron élek: egy kilenc évig tartó visszaszolgáltatási per eredményeként az ezredfordulón visszatérhettünk a családi házba, ahol édesapám született, nagyszüleim, dédszüleim éltek. Szeretem ezt a várost, mely felnőtté válásom, családalapításom színtere, gyermekeim – tizenhárom éves Márton és tízéves Krisztina – otthona, melyért úgy kell dolgoznom, hogy minden itt élő magyar ember számára felcserélhetetlenné váljék.
„Politikai pályafutásomat” 1996-ban kezdtem, egyetemistaként, Frunda György kampánycsapatában. Első munkahelyemen, az 1997-ben megalakult Kisebbségvédelmi Kormányhivatalban megtapasztaltam az erdélyi magyar érdekképviselet hogyanjait és mikéntjét – a „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” Bethlen Gábor-i kijelentés íratlan szabályait. Politikai „mélyvízbe dobásom” 2007 januárjában történt, amikor az RMDSZ javaslatára kineveztek a Fejlesztési, Lakásügyi és Középítkezési Minisztérium államtitkárának. Ezt a lehetőséget, utólag is, hatalmas esélyként élem meg, hiszen nemcsak a szakmai teljesítmény és bizonyítás számára adott teret, hanem olyan ismeretek, tapasztalatok felhalmozására, amelyeket igen gyakran hasznosíthattam a későbbiekben.
Jelenleg Kolozsvár alpolgármestereként és az RMDSZ Nőszervezetének önkormányzatokért felelős alelnökeként dolgozom. E munkában minden eddiginél nagyobb örömöm lelem, hiszen nap mint nap megerősít a kolozsvári magyar közösség erejébe és bölcsességébe, az egymásra figyelés szükségességébe, a közösségi összefogás és a csapatmunka sikerességébe vetett hitemben. Alpolgármesterként feladatorientált csapatmunkára, következetes, átlátható közéleti magatartásra vállalkoztam, a közképviselet szolgálati és közösségépítő jellegének, az elszámoltathatóságnak, a választókkal, a történelmi egyházainkkal, ifjúsági és civil szervezeteinkkel való folyamatos együttműködésnek a jegyében.
– Az RMDSZ képviselőházi frakciójában nincs nő, a szenátusi frakcióban pedig Bíró Rozália személyében egyetlen hölgy dolgozik. Ezzel szemben a háttérmunkát végzők között már több a nő. Mi az oka Ön szerint annak, hogy a szövetségen belül ilyen kevés nő jut vezető tisztséghez?
– A közéleti szerepvállalás, a politikai karrier, mint hosszú távú projekt egy nő számára nagy kihívás, hiszen állandó készenlétet, elérhetőséget kíván, mely óhatatlanul a magánélet, a családi kapcsolatok rovására megy. Az úgynevezett szervezeti háttérmunkát végző RMDSZ-es nők igen nagy hányada fiatal pályakezdő, akik kezdetben családi kötöttségek nélkül, lelkes tenniakarással kapcsolódnak be, segítik az „első vonalbélieket”. Később, amikor már megfelelő tapasztalati tőkét, elismerést sikerült felhalmozniuk, sokan lemorzsolódtak, mert a szervezet képtelen volt megtartani őket, odafigyelni rájuk, netán erőforrást biztosítani személyes fejlődésük, szakmai, családi és szervezeti hátterük megerősítésére. A Nőszervezet elsősorban ezeket a hiányosságokat igyekszik pótolni. A nők arányos részvétele a közéletben döntő módon befolyásolja bármely közösség jövőjének alakítását, hiszen sajátos szempontjaink, tapasztalataink érvényesítése az egész társadalom hasznát szolgálják.
– A női tisztségviselők számát tekintve férfialapú társadalomban élünk. Munkája során érte-e hátrány amiatt, hogy nőként alpolgármesteri tisztséget tölt be, netalán tudott-e előnyt kovácsolni ebből? Egyenlő félként tudják-e kezelni a férfiak a vezető tisztséget betöltő nőket?
– A közéleti és politikai szerepre vállalkozó nők ismertségük, elismertségük, szakmaiságuk révén tekintélyt szerezhetnek nemcsak maguk, hanem a hozzájuk hasonló törekvésű nőtársaik számára is. Másképpen szólva: ha egy vezető férfi elront valamit, akkor ez ennyi, amennyiben viszont egy „reflektorfényben” dolgozó nő ront el valamit, az sok más nő esélyeit ronthatja. Talán ez az a plusz teher, felelősség, amelyet a legnehezebb vinni. Női mivoltomból fakadó előítéletekkel – pozitívakkal és negatívakkal – találkoztam időnként. Ezek általában nem meghatározók, nem nőnek koloncként a nyakunkra, hanem rövid idő alatt rájuk lehet cáfolni vagy erősíteni a személyes cselekvésekkel.
– Munkájának a politikai vagy a közigazgatási részét kedveli jobban?
– Soha nem határoztam meg magam politikusként, talán a létező negatív előítéletek miatt. Ugyanakkor tudatában vagyok, hogy közigazgatási munkát vezető tisztségben ellátni csakis politikai támogatottsággal lehet. A közösségért közigazgatási képviseleti munkát csakis a közösségtől kapott, szavazatokban kifejezett megbízás, felhatalmazás mentén lehet végezni.
– Ön szerint is a női a gyengébbik nem?
– Ha játszani próbálok a szavakkal, azt mondom: lehet, hogy a nőknél gyengébb a „nem”, de erősebb az „igen”. A nők elkötelezettségével, kitartásával, munkabíró képességével szemben kevés férfi szállhat eséllyel versenybe. Ennek a felismerésnek kell minél nagyobb mértékben teret engedni, érvényt szerezni.
– Feltételezem, nem könnyű családanyaként egy nagyváros alpolgármestereként tevékenykedni. Hogyan tudja munkáját a családi élettel összeegyeztetni?
– Nem az alpolgármesteri munka, hanem ennek az összeegyeztetésnek, egyensúlykeresésnek a hogyanjai jelentették számomra első perctől a legnagyobb kihívást. Nagyon nehéz megélni a családomnak azt, hogy gyakorlatilag nem rendelkezünk jól behatárolható saját idővel, hogy hatalmas az átjárás a magánélet, a családi programok és a közéleti szereplés, a munka között. Csak remélni tudom, hogy gyerekeim megőrzik abbéli hitüket, hogy – az időnkénti látszat ellenére is – ők azok, akik számomra mindennél fontosabbak és előbbvalók, akik a mindennapok értelmét adják.
– Kolozsvárról Csíkszereda milyennek látszik? Mennyire élőek a csíkszeredai kapcsolatai?
– Példaértékű számomra az a pozitív átalakulás, melyen szülővárosom átesett az elmúlt nyolc évben. Az új városvezetés erőt, lendületet hozott, versenyképességet és szakmaiságot az uniós támogatásokért folyó versenyben, melyek értékes forrást jelentettek a város arcának megújulásához, annak gazdasági megerősödéséhez. Én sokszor megtapasztaltam Kolozsváron, hogy sok pénzből is lehet igénytelen, rossz minőségű munkát végezni, mi több elfogadni, átvenni. Csíkszeredai kapcsolataim nagyon is élőek, családomon, barátokon keresztül számtalan történésnek, eseménynek részese vagyok. Ugyanakkor a csíkszeredai önkormányzatban dolgozó kollégáimmal, barátaimmal nagyon sok esetben igyekszünk egymás segítségére lenni információval, jó megoldások, tapasztalatok megosztásával.
– Mi teszi Horváth Annát boldoggá? Milyen értékek fontosak számára?
– Az emberek, a környezetem elismerése, ha segíthetek, ha sikerül ellátnom a feladataimat, elérnem a kitűzött célokat, nagyon elégedetté, boldoggá tesz. A legnagyobb érték számomra a jól elvégzett munka, az elkötelezettség, az őszinte odaadás.
– Ha válthatna, ugyanezt az utat járná?
– Igen, úgy érzem, ebben a szerepben minden eddiginél jobban önmagamra találtam. Vagy inkább: ezt a munkát igazán nekem találták ki.
– Vannak dédelgetett álmai, vágyai akár szakmai téren, akár a magánéletben?
– Szakmai téren szeretném megtapasztalni a kolozsvári magyar érdekképviselet súlyának a visszaállítását a helyi és a megyei tanácsban. Magánéletemben arra vágyom, hogy megőrizhessem gyerekeim belső derűjét, harmóniáját, megtaníthassam őket elfogadni, túlvészelni az élet nehézségeit, értékelni annak mindennapi ajándékait.
D. Balázs Ildikó. Székelyhon.ro2014. május 15.
Augusztus: a magyar térfoglalás hónapja
Kolozsváron ötödik alkalommal szerveznek Magyar Napokat, Marosvásárhelyen második kiadásához érkezett a Forgatag. Míg az előbbi rendezvény helyszínei és kínálata bővült, a Vásárhelyi Forgatag szervezői még nem tudják, hogy a város központjában kapnak-e területfoglalási engedélyt.
A Kolozsvári Magyar Napok szervezői is tisztában vannak azzal, hogy nehéz lesz felülmúlni a tavalyi rendezvényt, hiszen 2013-ban minden a legekről szólt: többek között elhozták az István, a király rockoperát, amelyet a kincses város főterén álló eddigi legnagyobb színpadon mutattak be a legnépesebb közönség előtt. Az idei, augusztus 17. és 24. között, ötödik alkalommal megszervezendő nyolcnapos rendezvény inkább a változatosságra és a sokszínűségre koncentrál – nyilatkozta Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, a rendezvény főszervezője.
Óperrrencián innen és túl az idei magyar napok mottója – ennek kapcsán Gergely Balázs azt mondta: a fesztivál a valóság és a mesevilág határán mozog, „hiszen évente egy héten át kicsit meseszerűvé válik Kolozsvár főtere és más helyszínei, de arra is vonatkozik a mottó, hogy a szervezők, akárcsak a mesebeli hősök, mindig megtalálják szövetségeseiket a támogatókban, partnerekben, akikkel együtt sikerre viszik a történetet”. Hogy valóban mennyire meseszerű az egész augusztusi fesztivál, azt jól érzékelteti, hogy ott ünnepel immár ötödik éve Kolozsvár magyarsága – és nemcsak –, ahol alig egy évtizede még kotrógépek, gödrök, nemzeti színű padok és oszlopok csúfították a város képét.
Újításokban az idén sincs hiány: a kezdetben viszonylag szerény, háromnapos sokadalom tavaly már egy hetesre bővült, a szervezők az idén ezt is megtoldották egy nappal. A Magyar Napok eseményeinek helyszínei immár az egész várost átszövik, és minden alkalommal újabbak adódnak hozzájuk. Felújítási munkálatok miatt kimarad ugyan az idén a Farkas utcai romkert, de média- és múzeumok sétányával bővül a kínálat. Újdonság, hogy ezúttal a kolozsvári magyar színház is részt vesz a rendezvényen. Ugyanakkor autentikus középkori forgatag várja a közönséget, a közös múlt és jövő jegyében a velünk együtt élő nemzeti közösségek, kiemelten a zsidó közösség felé történik nyitás ebben az évben.
Szimfonikusoktól a legendákig
Jóval nagyobb teret kapnak az idei Magyar Napok keretében a komolyzene művelői. Kolozsvár főterén láthatjuk ugyanis az MR Szimfonik Live produkcióját, amelyet eddig Magyarországon kívül sehol sem mutattak be. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara olyan előadókat kísér, mint Péterfy Bori és a Love Band, a Heaven Street Seven, az Irie Maffia, és a Pannonia All Stars Orchestra (PASO). A Kolozsvári Magyar Operában fellép a Magyar Rádió Szinfonikus Zenekara, az MTVA archívumából pedig filmeket, ezen belül gyerekfilmeket mutatnak be, de lesz sajtófotó-kiállítás is a Magyar Távirati Iroda tavalyi terméséből. Sánta Levente fesztiváligazgatótól heti bontásban is megtudhattuk a fesztivál főbb programpontjait. Vasárnap, augusztus 17-én, a nyitógálán mutatják be a Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas rendező-koreográfus által rendezett Székely Dózsa György című táncjátékot a Honvéd Táncszínház előadásában, Novák Péter főszereplésével. Hétfőn a főtéri nagyszínpadon egész estés, mintegy négyórás rockkoncert zajlik majd, a fellépők között lesz a Kalapács együttes régi Pokolgép- és Omen-dalokkal, a Dinamit együttes Rudán Joe-val, Varga Miklós, a Takács Tamás Dirty Blues Band és mások. Kedden Tamás Gábor lép fel a nagyszínpadon, szerdán a nemzetközi Szent István-napi Néptánctalálkozó gálaelőadása zajlik, csütörtökön a Kiscsillag és a Quimby lép fel. Pénteken az MR Szimfonik Live produkciójára kerül sor, szombaton Illés-emlékkoncert Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs, valamint meghívott vendégeik: Feke Pál, Vastag Tamás és Vastag Csaba, Csobot Adél, Baricz Gergő és Gubik Petra közreműködésével. Vasárnap este a magyar történelmet a honfoglalástól napjainkig 21 képben feldolgozó, Experidance Ezeregyév című látvány és táncszínházi nagyprodukciót tekintheti meg a közönség a főtéri nagyszínpadon. A Farkas-utcai színpadon a fellépők között lesz Palya Bea, a 100 Folk Celsiust és a Parno Graszt.
Az ötödik Kolozsvári Magyar Napokon is folytatódnak a már hagyományossá vált programok: lesznek gyerek- és ifjúsági, valamint képzőművészeti és irodalmi rendezvények, filmnapok, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, gasztronómiai és borászati rendezvények. A sokak által látogatott Fesztivál-utca a Farkas-utcában újra várja az érdeklődőket, és természetesen a Szent István-napi Néptánctalálkozóra is sor kerül. A Magyar Napok 2014-ben az eddigi legnagyobb összegű, 130 ezer lejes támogatást kapja a kolozsvári önkormányzattól, a háromszorosát a két évvel ezelőttinek.
Marosvásárhely: a helyzet változatlan
Alig érnek véget Kolozsvárott a Magyar Napok eseményei, augusztus 27-én a kikapcsolódni vágyók máris vonulhatnak száz kilométerrel odébb: Marosvásárhelyen immár második alkalommal szervezik meg a Forgatagot. A tavalyi rendezvény elsődleges gondja állandósulni látszik: Soós Zoltán fesztiváligazgató és csapata már a tavaly is szerette volna a rendezvényt Marosvásárhely belvárosába vinni, de a polgármesteri hivataltól erre nem kapott engedélyt. Még le sem járt a tavalyi forgatag, a szervezők már benyújtották a kérést, hogy a 2014-es rendezvényen Marosvásárhely köztereit használhassák, egyelőre azonban még válaszra sem méltatták őket. Amit tudni lehet: rendezvények lesznek a színházban, a múzeumban, a zsinagógában, a Teleki Tékában és a Maros partján. Soósék még bíznak abban, hogy a városvezetés jobb belátásra tér, de nagy reményeket nem fűznek a nacionalista kirohanásairól ismert Dorin Florea polgármesterhez.
A Forgatag művészeti vezetője az idén Sebestyén Aba színművész, aki sok szempontból kihívásként éli meg a rendezvényt, hiszen a különböző kulturális programok mellett helyet kell szorítani a populáris műfajoknak is.
Finanszírozás tekintetében viszont idén jobban áll a Forgatag. „A szervező Vásárhelyért Egyesületet a Bethlen Gábor Alap felvette a jelentős szakmai és kulturális intézmények sorába, amely remélhetőleg majd az egyesület működését fogja biztosítani a következő egy évre” – nyilatkozta Portik Vilmos főszervező.
A Forgatag programjai most körvonalazódnak: ami biztos, hogy Rúzsa Magdi lesz az idei esemény egyik főszereplője.
Nánó Csaba. Erdélyi Napló (Kolozsvár)