udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1267 találat lapozás: 1-30 ... 1081-1110 | 1111-1140 | 1141-1170 ... 1261-1267

Névmutató: Antal Árpád András

2016. június 6.

Utolsó szavak napja
A magyar közösséggel számolni kell!
A magyar közösséggel számolni kell, történelmi pillanat, összefogás, a szülőföld szeretete, szilárd pillérek – ezeket a kulcsszavakat fogalmazták meg üzeneteikben a háromszéki jelöltek tegnap a szavazást követően.
„ Székelyföldön az önkormányzatok jelentik számunkra azt a lehetőséget, hogy a kisebb-nagyobb gáncsoskodások ellenére megmutassuk, mit tudunk tenni szülőföldünkért, ha hagynak minket dolgozni”, mondta Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje a Vadász utcai választókörzetben, szavazás után. Antal reményét fejezte ki, hogy a tegnapi választások után megerősödik Erdélyben, Székelyföldön a magyar képviselet az önkormányzatokban.
Bálint József, az EMNP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje azt szeretné, közös akarattal valósuljon meg az, hogy minél több ember otthonának érezze Sepsiszentgyörgyöt. Kiemelte, a városházának nem a politikai csaták, hanem az emberek valós gondjai megoldásának helyszínének kell lennie.
Mădălin Guruianu liberális polgármesterjelölt „egy történelmi pillanatért” szavazott vasárnap. Reményét fejezte ki, hogy 25 év után a sepsiszentgyörgyi önkormányzat vezetésében jelen lesz a román közösség képviselője is.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, tanácselnökjelölt Kézdivásárhelyen, az oroszfalvi körzetben adta le voksát. „Székelyföld jövőjére szavaztam, mert szeretem Székelyföldet, s mert tenni is akarok érte, ahogy mindannyian, akik szeretjük szülőföldünket”, nyilatkozta.
Gyerő József, Kovászna városi polgármesterjelölt mondta a szavazás után: „Az elmúlt hónapok megerősítettek abban a hitemben, hogy egy elhivatott csapattal tudunk eredményeket felmutatni. Ezt pozitívan fogadták az emberek is. A terveink megvalósíthatók, és mi dolgozni fogunk azért, hogy ne okozzunk csalódást!”
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. június 7.

RMDSZ-párti maradt Székelyföld
Amint az várható volt, az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni – számol be Bíró Blanka és Gyergyai Csaba a kronika.ro-n. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a részleges eredmények szerint a szövetség 14 önkormányzati képviselőt állíthat, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) listájáról 3 tanácsos jutott be, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy képviselőt delegálhat. A Magyar Polgári Párt jelöltjei ezúttal nem rúgtak labdába.
Ráduly hétfői kiértékelőjén úgy fogalmazott, fölöslegesnek érezte a korteskedést, inkább a közösségre bízták a döntést, a végeredményt pedig beszédesnek nevezte. „Aljas politikai időket élünk, látjuk, ahogyan Romániát átalakítják. Rendkívüli módon zajlik a centralizáció, és rendkívüli módon zajlik a kisebbség ellehetetlenítése, illetve beolvasztása is. Csíkszereda az elmúlt években a magyar nyelvi jogok és az egészséges fejlődés bástyája volt, én remélem, hogy az is marad" – szögezte le Ráduly.
A csíkszéki településeken egyébként Balánbánya kivételével minden községnek magyar polgármestere van. A román többségű kisvárosban az RMDSZ elvesztette a polgármesteri tisztséget, a függetlenként induló Gheorghe Iojiban két magyar jelöltet is maga mögé utasított.
Gálfi Árpád, a nevető harmadik
A legnagyobb meglepetést a megyében kétségkívül a harmadik esélyesként induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP által is támogatott Gálfi Árpád győzelme okozta Székelyudvarhelyen. Gálfi maga mögé utasította a korábbi polgármestert, Bunta Leventét és az RMDSZ jelöltjét, Arros Orsolyát is. A tizenkilenc tagú önkormányzati testületben a végleges eredmények szerint az EMNP–MPP választási koalíciónak tizenegy képviselője foglalhat helyet, míg az RMDSZ nyolc tanácsosi mandátumot szerzett. Szentegyházán az EMNP–MPP koalíció jelöltje, Molnár Tibor legyőzte a papírforma szerint „erősebb" RMDSZ-es Rus Sándort.
Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt megőrizte a városvezetői tisztséget: a legtöbb szavazatot a várost korábban ideiglenesen irányító Nagy Zoltán kapta. A polgári párt kényelmes többséget szerzett a tanácsban is: listájukról tíz jelölt jutott képviselői mandátumhoz, míg az RMDSZ 6, a Szabad Emberek Pártja 2, a PNL pedig egy tanácsost küld a testületbe. Tusnádfürdőn is az MPP jelöltje került ki győztesnek a magyar–magyar versenyből: Albert Tibor újabb négy évig irányíthatja a fürdővárost. Maroshévízen fölényesen nyert a korábbi polgármester, a liberálisokat képviselő Stelu Platon. Borszéken megőrizte polgármesteri székét és harmadszor is győzni tudott az RMDSZ-es Mik József, pedig két magyar kihívója is volt.
Borboly: hiányzott a versenyhelyzet
A hétfő kora estig beérkezett eredmények szerint az RMDSZ megőrizheti a kétharmados többségét a megyei önkormányzati képviselő-testületben, a szövetség listavezetője, Borboly Csaba pedig minden bizonnyal ismét tanácselnök lesz. Borboly egyébként az urnazárást követően az alacsony részvételi arányt azzal magyarázta, hogy több Hargita megyei községben nem volt ellenjelöltje az RMDSZ-nek, de arra is volt példa, hogy kizárólag az RMDSZ állított tanácsosi listát. Szerinte ugyanakkor demobilizáló hatása volt annak is, hogy a megyei tanácselnököt már nem közvetlenül választják, mint négy évvel korábban. Úgy véli, az RMDSZ szerény kampányt folytatott a székelyföldi megyében, közvetlen és direkt kapcsolattartásra törekedtek.
„Tulipános" fölény Háromszéken
A helyhatósági választások egyértelmű győztese az RMDSZ volt Kovászna megyében, az alig 43 százalékos részvételi arány azonban ezúttal is azt mutatja, hogy a háromszékiek több mint felét nem érdekli az aktuális politikai kínálat.
A szövetség a megyében 34 polgármesteri mandátumot szerzett vasárnap, és három további településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – a szövetség által is támogatott MPP-s jelölt győzött. Mind a négy magyar többségű város élén RMDSZ-es polgármester áll, és önkormányzati többséget is szereztek. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett: elveszítette Maksát, ahol az RMDSZ nyert, és Nagyborosnyót, ahol a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje győzött.
A kampányban rendkívül diszkrét Antal Árpád (RMDSZ) ezúttal is simán, a szavazatok 73 százalékát megszerezve újrázott Sepsiszentgyörgyön, legfontosabb kihívója, a néppártos Bálint József csupán 9 százalékot kapott. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban ismét kétharmados többséget szerzett az RMDSZ, eggyel több mandátuma van, mint az elmúlt években, az EMNP-t, a PNL-t, és a PSD-t két-két tanácsos képviseli.
Antal Árpád az eredményvárón kifejtette, abban bízik, hogy a következő négy évben még eredményesebben tudnak dolgozni. Elmondta, látszott a választási hajlandóságon, hogy azokban a városrészekben, ahol nincsenek befejezve a munkálatok, alacsonyabb volt a részvétel. Azt ígéri, egy–másfél év múlva Sepsiszentgyörgy korszerűsítése befejeződik. A következő négy évben az oktatásra, a gazdaságélénkítésre, a mélyszegénység felszámolására fekteti a hangsúlyt. Nem változtak a korábbi erőviszonyok Kézdivásárhelyen sem: Bokor Tibor újabb mandátumot szerzett a város élén, maga mögé utasítva az EMNP-s Johann Taierlinget. Az önkormányzati képviselő-testületbe az RMDSZ 11, a néppárt 5, a románok szövetsége 2, a polgári párt pedig egy tanácsost delegálhat.
Kovásznán szintén az RMDSZ jelöltje, Gyerő József nyert, a tanácsban pedig a szövetség frakciója lesz a legerősebb. Baróton újabb mandátumot szerzett az eddigi polgármester, Lázár Kiss Barna, aki elődjét, a nagy visszatérőnek számító Nagy Istvánt győzte le magabiztosan.
Tamás Sándor: kellett az MPP-nek az összefogás
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének az elnöke elmondta, a szövetség jobban teljesített a megyében, mint négy évvel ezelőtt, mivel nagyobb létszámban lesznek jelen a képviselő-testületben. A politikus rámutatott, az MPP-nek érdemes volt összefognia a szövetséggel, mert ezáltal három polgármesteri mandátumhoz jutottak, önállóan viszont nem jártak sikerrel. Az eddigi adatok szerint az RMDSZ megőrizheti többségét a megyei tanácsban is, Tamás Sándor pedig újabb tanácselnöki mandátumot szerezhet – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

2016. június 7.

Elsöprő győzelmet aratott az RMDSZ ( Háromszék)
A korábbi választásokhoz képest a háromszéki RMDSZ jobban teljesített, hiszen növelte helyi és megyei tanácstagjainak számát – értékelte tegnap az eredményeket Tamás Sándor, a szövetség megyei elnöke az RMDSZ székházában tartott sajtótájékoztatón. A 73 százalékkal újraválasztott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Miklós Zoltán, a 21 tagú tanácsban 15 helyet szerzett megyeszékhelyi RMDSZ-frakció vezetője azt hangsúlyozta: nem kívánnak visszaélni többségükkel, konszenzusos döntésekre törekednek az önkormányzati testületben.
Tamás Sándor ismertette a nem hivatalos megyei eredményeket. Ezek szerint a megyei önkormányzati listára leadott szavazatok 57,7 százalékát szerezte meg a szövetség. Az Erdélyi Magyar Néppártra leadott voksok aránya 8,6 százalék, s végül az MPP is bejutott a megyei tanácsba, miután 5,5 százalékos eredményt ért el. A Tăriceanu-féle Demokraták és Liberálisok Szövetsége 5 százalék körül mozgott, a Nemzeti Liberális Párt 7,8 százalékot szerzett, a szociáldemokraták 9,6 százalékos eredményt értek el. Ez azt jelenti, hogy a 31 tagú megyei tanácsban az RMDSZ várhatóan húsz (eggyel többet, mint négy évvel korábban), az EMNP, a liberálisok és a szociáldemokraták 3–3-at, az MPP két mandátumot szerez. A megye 45 polgármesteri tisztsége közül az RMDSZ 34-et szerzett meg, három településen – Zabola, Málnás, Gelence – MPP-jelölt nyert RMDSZ-es támogatással is, két településen független induló győzött – Vargyas és Szitabodza. Két községet a Tăriceanu-féle párt színeiben mandátumhoz jutó polgármester vezet, a szociáldemokraták négy községgazdai posztot nyertek. Mind a négy háromszéki város – Sepsiszentgyörgy, Barót, Kézdivásárhely, Kovászna – vezetését az RMDSZ jelöltje nyerte el. Ami a helyi tanácstagok számát illeti, RMDSZ-es színekben jutott mandátumhoz 338 önkormányzati képviselő, az MPP 24, az Erdélyi Magyar Néppárt 51 tanácstagot juttatott be települési tanácsokba. Megyei szinten 43,6 százalékos részvételi arányt jegyeztek, a szórás azonban elég nagy, több helyen 40 százalék alatti maradt a szavazókedv – Bacon, Mikóújfalu, Zabola, Csernáton, Sepsiszentgyörgy, Lemhény, Kézdivásárhely, Bardoc –, másutt a szavazópolgárok legalább 60 százaléka járult az urnákhoz: Előpatakon, Málnáson, Hidvégen, Nagypatakon, Maksán, Illyefalván, Dobollón, Sepsikőröspatakon. Tamás Sándor értékelése szerint az eredményeit javító RMDSZ-en kívül a választások nyertesei közé tartozik az MPP, amely növelte polgármesterei számát, de ide tartoznak a román pártok is, amelyek a jobb mozgósításnak, a Bodza-vidéken jegyzett magasabb részvételnek köszönhetően eggyel növelték a megyei önkormányzati képviselőik számát. Nettó vesztesnek az EMNP-t nevezte, amely mindkét polgármesteri tisztségét elveszítette (Maksán és Nagyborosnyón). Ugyanakkor köszönetet mondott a választóknak, amiért a „konkrét megyefejlesztési terveket” részesítették előnyben a „bohóckodással” szemben. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a helyi lakosság a választások legnagyobb nyertese, hiszen folytatják a munkát a városért, a következő napokban kezdik azokat az utcajavításokat, aszfaltozásokat, amelyeket nem akartak kampányban elkezdeni. Az általa elért eredményt azzal magyarázta, hogy az emberek megértették: szükség volt azokra a népszerűtlen beruházásokra is, amelyek sok kellemetlenséget okoztak, de a következő időszakban igyekeznek eltüntetni a vezetékcserék nyomait. A bürokrácia, a késlekedések miatt egy-másfél év múlva lesz olyan a város, mint amilyennek idén májusban szerette volna látni – vélekedett. Megjegyezte: a részvételi arány is azokban a körzetekben volt alacsonyabb, amelyek a felújítatlan utcák környékén találhatók, például a Gyöngyvirág vagy a Kós Károly utca körül. Ugyancsak a győztesek közé sorolta Bálint Józsefet, aki jobb eredményt ért el, mint négy évvel korábban. Győztes az RMDSZ-frakció is, hiszen 14-ről 15 fősre gyarapodott a 21 tagú tanácsban. Az MPP nem jutott be, az EMNP két helyet szerzett, ugyancsak két-két képviselője lesz a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak. Ennek kapcsán hangsúlyozta: nem fognak visszaélni kétharmados többségükkel, akárcsak az előző mandátumban, konszenzusos döntésekre törekednek. A hat szakbizottság közül egy-egynek a vezetését felajánlják a liberálisoknak, illetve az EMNP-nek. A vesztesek közé sorolta az MPP-t, amely nem jutott be a tanácsba, a román közösséget, mert negatív kampányt folytatott egyik jelöltjük a másik ellen, továbbá Mădălin Guruianut.
Kitért ez utóbbi visszavonulására is, mint mondta, maga is csak nézte, „mint a moziban” a liberális politikus kampányát, amelyben az alpolgármesteri tisztség megszerzésére összpontosított, holott erről korábban semmilyen egyeztetés nem történt. Arra a felvetésre, hogy a kölcsönösség elve alapján Sepsiszentgyörgyön is felajánlhatnának egy alpolgármesteri tisztséget a román közösség képviselőjének, miként azt az RMDSZ Kolozsváron, Marosvásárhelyen és más erdélyi városokban kéri, Antal Árpád leszögezte: az RMDSZ által kidolgozott autonómiatörvény előírja, hogy a román közösségnek automatikusan jár alpolgármesteri és megyei alelnöki tisztség a székelyföldi településeken, ezt kellene elfogadni.
Miklós Zoltán frakcióvezető ugyancsak arról szólt, hogy bár a szavazás eredménye a kötelezettség mellett nagyfokú legitimitást is biztosít számukra a város vezetésében, szakmaiságon alapuló együttműködésre, konszenzusra kívánnak törekedni a továbbiakban is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. június 7.

Választási eredmények Sepsiszéken
A vasárnapi, éjszakába nyúló párhuzamos szavazatszámláskor tapasztaltaktól kismértékben tértek el Sepsiszéken a tegnap délután 99,9 százalékos feldolgozottság mellett ismertetett adatok. Eszerint a 14 közigazgatási egységben Málnást és Hidvéget leszámítva taroltak az RMDSZ polgármester-, valamint képviselő-testületi jelöltjei. Sepsiszék több települése ugyanakkor a részvételi arány tekintetében is az első helyeken végzett, hatvan százalék felett teljesítve.
Közigazgatási egységenként az RMDSZ nemcsak a polgármesteri székeket hódította el, de nagyjából minden képviselő-testületben, ha nem feltétlenül kétharmados, de mindenképp kényelmes többséget szerzett. Kivételt képez Előpatak és Hidvég.
Hidvégen a polgármesteri széket Alexandru Cucu, a Szociáldemokrata Párt jelöltje hódította el, és igen vegyes a testület összetétele – RMDSZ négy, SZDP nyolc, NLP kettő, Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség (UNPR) kettő, Roma Pártok Pro Európa Szövetsége (APRPE) egy –, míg Előpatak községi tanácsának tagjai jórészt a román pártokból kerültek ki. Az RMDSZ Hidvégen mindössze két mandátumot tudott begyűjteni, a szociáldemokraták hatot, a liberális párt, az LDSZ, valamint a Demokrata Roma Párt (PRD) egyet-egyet. Előpatakon viszont talán a legfontosabb győzelmet könyvelheti el a szövetség, ugyanis annak ellenére, hogy a magyarság aránya nyolc százalék a községben, a szavazatok teljes feldolgozottsága mellett is Kovács László újabb négy évig polgármester marad, több mint 53 százalékát szerezte meg a szavazatoknak. Az említetteken kívül a fennmaradó 12 közigazgatási egységben – ideértve Sepsiszentgyörgyöt is, a következő eredmények születtek. A megyeszékhelyen Antal Árpád András jelenlegi polgármester folytathatja, a voksok közel 74 százalékát seperve be. A városi képviselő-testületben kétharmados többséget szerzett a szövetség, összesen 15 képviselőjük lesz, míg az Erdélyi Magyar Néppártnak, a Nemzeti Liberális Pártnak, valamint a Szociáldemokrata Pártnak két-két tanácstagja lesz. A Magyar Polgári Párt nem érte el az ötszázalékos küszöböt, így egyetlen mandátumot sem nyert. Községi szinten Sepsibodokon, Mikóújfaluban és Rétyen, mivel nem volt ellenjelöltjük, a szövetség politikusai – Fodor István, Demeter Ferenc, valamint Dombora Lehel – ülhetnek a polgármesteri székbe. Utóbbiak első mandátumukat kezdik. Sepsibodokon a tanács összetétele is homogén, kizárólag a szövetség jelöltjeiből áll. Rétyen kilenc RMDSZ-es tanácstag és két EMNP-s alkotja majd a testületet, Mikóújfaluban az arány hasonló, csak itt az MPP nyert két mandátumot. Árkoson, Gidófalván, Sepsikőröspatakon és Uzonban a szövetség polgármesterjelöltjei – Máthé Árpád, Berde József, Kisgyörgy Sándor, valamint Ráduly István – újráznak, és hetven százalék feletti támogatottsággal vágnak neki a következő négy évnek. A képviselő-testületekben az RMDSZ megnyugtató többséget tudhat magáénak, Árkoson kilenc mandátumot, míg az EMNP kettőt, Gidófalván ugyanaz az arány, Sepsikőröspatakon a Néppárt három mandátumot szerzett, az RMDSZ pedig nyolcat. Uzonban színesebb a tanács összetétele: tíz RMDSZ-es tanácstag mellett két liberális párti és egy szociáldemokrata került be.
A fentieken kívül Sepsibükszádon Bács Márton Csaba folytathatja valamivel több, mint 65 százalékos támogatottsággal, a testületben pedig hat RMDSZ-es tanácstag és három MPP-s ülhet. Kökösben és Illyefalván a szövetség polgármesterjelöltje – Sántha Gyula és Fodor Imre – 57 százalékot meghaladó támogatottsággal újból a község élére állhat. A kökösi tanácsban az RMDSZ hét, a Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség három, az NLP egy mandátumot szerzett, illetve egy függetlenként induló bejutót is jegyeztek. Illyefalván a testület összetétele: hat szövetségi, három MPP-s, egy EMNP-s, illetve egy liberális tag.
Végül Málnás község az egyetlen Sepsiszéken, ahol az MPP jelöltje futott be győztesnek, az RMDSZ támogatásával. Szotyori Angéla Gizella a voksok közel 78 százalékát gyűjtötte be. A községi tanácsban az RMDSZ-nek hét, a MPP-nek négy mandátum jutott.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. június 8.

Kelemen Hunor: Az RMDSZ országszerte megőrizte az emberek támogatását
Szatmárnémetit visszanyerte az RMDSZ, Marosvásárhelyen azonban nem a magyar összefogás jelöltje nyerte az önkormányzati választásokat, mindazonáltal a választási eredmények azt mutatják: az RMDSZ továbbra is a legnagyobb romániai magyar politikai erő a vasárnap megválasztott közel kétszáz polgármesterrel – értékelte Kelemen Hunor szövetségi elnök a vasárnapi önkormányzati választások eredményeit hétfőn Kolozsváron. Kijelentette: minden választás kiváló alkalom arra, hogy egy politikai szervezet visszajelzést kapjon arról, mennyire képviselte jól az előző mandátumban a közösséget, hogy megfelelő jelöltekkel és hiteles programmal indult-e a választásokon. "Az RMDSZ jól vizsgázott, hiszen a június 5-i eredmények azt igazolják, hogy erős a kötelék a szervezet és választói között" – tette hozzá.
A négy évvel korábbihoz képest alacsonyabb választási részvétel mellett is a legerősebb romániai magyar politikai erő az RMDSZ, amely országszerte megkapta a munka folytatásához szükséges bizalmat, támogatást – mondta Kelemen Hunor, aki megköszönte az RMDSZ színeiben induló valamennyi jelölt munkáját, ugyanakkor méltányolta a jelöltek kampánystábjainak, önkénteseinek és a szervezet munkatársainak tevékenységét is. "2016-ban nagy volt az önkormányzati választások tétje, mert az is eldőlt, hogy sikerül-e a következő négy évben a közösség biztonságát megerősíteni minden tekintetben. Az RMDSZ színeiben 196 polgármester nyert mandátumot, és országszerte több független, illetve MPP-s polgármester is győzött az RMDSZ támogatásával" – sorolta az eredményeket az RMDSZ elnöke, aki szerint a közösség akkor lehet sikeres, ha a politikai szereplők között létezik együttműködés, és ez meghozza a várt eredményt. Ezzel a szövetségi elnök az MPP-vel kötött stratégiai megállapodásra utalt, amelyet az általa vezetett érdekvédelmi szervezet a későbbiekben is fenn szeretne tartani.
Az önkormányzati képviselők számát illetően az RMDSZ szinte mindenütt tudott erősíteni, vagy hozta a négy évvel korábbi támogatottságát, ami azt bizonyítja, hogy nem pártoltak el tőle a választók – emelte ki az RMDSZ elnöke.
Négy év kimaradás után a szövetségnek sikerült visszaszereznie Szatmárnémetit, ahol Kereskényi Gábor parlamenti képviselő lát hozzá a polgármesteri teendőkhöz. "Jó választás volt, hiszen felkészült, önkormányzati tapasztalattal rendelkező embert indítottunk, akinek bizonyára sikeres mandátuma lesz" – szögezte le Kelemen Hunor, és hozzátette: munkájában továbbra is az RMDSZ támogatását élvezi.
Marosvásárhelyt, sajnos, 16 esztendő után sem tudta visszaszerezni a magyarság, bár nagyon közel állt ehhez – mutatott rá az RMDSZ elnöke, aki szerint Soós Zoltán eredménye azt mutatja, jó döntés volt őt indítani az RMDSZ színeiben az előválasztáson, majd függetlenként a polgármesteri megmérettetésen. "Soós Zoltánnak egy nagyon decens és szép kampányt sikerült végigvinnie Marosvásárhelyen, és azt hiszem, hogy ezt nem csak a város szintjén lehet értékelni" – összegezte a szövetségi elnök.
Székelyudvarhelyen nem nyert az RMDSZ, június 5-én pedig az történt tulajdonképpen, aminek hónapokkal korábban kellett volna történnie a szövetség által tervezett, de végül meghiúsított előválasztáson. "Pontosan meg kell vizsgálnunk, hogy miért veszítettük el a polgármesteri versenyt, és le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket a következő napokban az udvarhelyi kollégákkal közösen" – jelentette ki az RMDSZ elnöke, aki arra is emlékeztetett, hogy Szatmárnémeti mellett Kolozsvár az az erdélyi nagyváros, ahol a szövetség jól teljesített a választásokon: gratulált Horváth Annának az elért eredményhez, és méltányolta azt is, hogy egy RMDSZ-es önkormányzati képviselővel több kezdheti el munkáját a kolozsvári tanácsban. "Azt szeretnénk, ha az önkormányzati munka folytatása azt is jelentené, hogy Horváth Anna folytatja az alpolgármesteri tevékenységét" – tette hozzá Kelemen Hunor, aki szerint Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda is tovább haladhat a fejlődés útján a fölényes győzelmet arató RMDSZ-es polgármesterek, Antal Árpád és Ráduly Róbert munkája által.
Székelykocsárd az idei választások egyik legnagyobb meglepetése, hiszen 26 év után választottak a településen magyar polgármestert, az RMDSZ-es Csegezi Edit Zsuzsannát, ugyanakkor a Máramaros megyei Hosszúmezőt is a szövetség jelöltje vezeti, tizenkét év kimaradás után. A Brassó megyei Apácán ezzel szemben a magyar–magyar verseny kártékony hatása mutatkozott meg: háromszori újraszámlálás után végül az RMDSZ jelöltje győzött nagyon szoros eredménnyel. "Ugyanígy a Temes megyei Óteleken – ahol semmi értelme nem volt a magyar–magyar versenynek – indított polgár-mesterjelöltet az EMNP. Eddig magyar polgármestere volt a településnek, most pedig elveszítettük a tisztséget. Bebizonyosodott tehát, hogy segíteni nem tudtak ugyan, de ártani igen, és elsősorban az ott élő magyar közösségnek" – mutatott rá Kelemen Hunor.
Néhány megyében az RMDSZ első helyen végzett, a remények szerint pedig a megye vezetését is megszerzi a szövetség a következő napokban, mondta Kelemen Hunor, és hozzátette: Hargita és Kovászna vezetése mellett két másik megyében is pályázik tanácselnöki tisztségre a szövetség. "Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy hosszú évek után sikerült visszakerülnünk a temesvári önkormányzatba, és még azt sem tartom kizártnak, hogy ez a két mandátum a tanácson belül is fontos lesz" – jelentette ki végezetül Kelemen Hunor, aki szerint ez azt bizonyítja, hogy a bánsági kisebbségekkel való választási együttműködés gyümölcsöző volt, meghozta a várt eredményt.
(közlemény)
Népújság (Marosvásárhely)

2016. június 9.

Sepsiszentgyörgyi EMNP: Nem ünnepelnek, dolgoznak tovább (Önkormányzati választások)
Úgy tűnik, a sepsiszentgyörgyiek kétharmadának mindegy, ki a polgármester, a többiek nagy része pedig Antal Árpádra szavazott – kezdte az önkormányzati választás kiértékelőjét Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje tegnapi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: meglepetés nincs, esélyeivel tisztában volt. Az Erdélyi Magyar Néppárt jobb eredményre számított Sepsiszentgyörgyön, abban bíztak, legalább három képviselőt be tudnak juttatni a tanácsba, de végül csak ketten lesznek: Bálint József és Kolcza István.
Az alacsony részvételi arány kapcsán Bálint József megjegyezte: felértékelődik minden voks, minden szavazó opcióját meg kell becsülni. Sokan előre győztesnek tekintették Antal Árpádot, és bebizonyosodott, ha nincs elegendő tét, a részvételi szándék is alacsony. Hiányosságukként említette, hogy későn állt össze csapatuk, táborukat pedig megzavarta a voksolás előtt történt kavarodás, bekavarás. Az MPP-ből kizártak és a néppártosok továbbra is számítanak egymásra, közös akarattal kívánnak dolgozni a tanácsban azért, hogy programjukat életbe ültessék. Ez kizárólag megvalósítható pontokból áll, és valószínűleg több helyen is egyezik mások célkitűzéseivel, azokat vélhetően könnyebb lesz megoldani, másokat talán nehezebb, de követik és követelik a kampány során a forrópontokon jelzett gondok megoldását – ígérte, hozzátéve: ezek lesznek az első kérdések, amelyeket felvetnek majd a testületben. Kérdésünkre, hogy a tanácsban miként kívánnak viselkedni, Bálint azt mondta: az általuk nyomatékosított kérdésekhez való hozzáállás nyomán dől el. Ha megoldást akarnak találni a gondokra, partnerek lesznek, ha nem, ellenzékként viselkednek. Kolcza István, az EMNP sepsiszéki elnöke az alakulat térségben elért eredményeit értékelte. Mint mondta, több településen növelni tudták önkormányzati képviselőik számát – Málnáson, Gidófalván, Árkoson egyről kettőre, Kőröspatakon egyről háromra –, Illyefalván és Rétyen megőrizték eddigi egy, illetve két mandátumukat, Maksán viszont elveszítették a polgármesteri tisztséget, és tanácstagjaik száma négyről háromra csökkent. Hangsúlyozta: az igazi munka most kezdődik, mindenütt meg kívánják valósítani Robin Hood-programjukat, azaz átláthatóságot, hatékonyabb gazdálkodást követelnek. Az újonnan tisztségbe jutott önkormányzati képviselők számára Bálint József tart felkészítőt jövő héten.
Fekete Attila, az MPP-ből kizárt Bálint Józsefet a Néppárt sepsiszentgyörgyi jelöltlistájára is követő, de mandátumhoz nem jutott önkormányzati képviselőjelölt úgy vélekedett: Székelyudvarhely és Szentegyháza példája mutatja, hogy Sepsiszentgyörgyön is az lett volna a jó megoldás, ha a Néppárt és az MPP szövetkezik.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. június 9.

RMDSZ-párti maradt az erdélyi magyarság
A négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokhoz képest kisebb százalékban, a szavazóképes romániai választópolgárok 48,44 százaléka adta le voksát vasárnap a polgármesterekre és a helyi és megyei önkormányzatok képviselői listájára. A polgármester-választásokat országszerte a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte 37,62 százalékkal és 1638 mandátummal, a második helyre szorult Nemzeti Liberális Párt (PNL) részesedése 32,80 százalék 1065 polgármesteri mandátummal. A negyedik helyen az RMDSZ végzett 4,35 százalékkal és 195 polgármesterrel. A helyi és a megyei önkormányzatok listáján szerzett szavazatok alapján az RMDSZ mindkét esetben átlépte az országos öt százalékos küszöbértéket.
A Központi Választási Iroda keddi, 97,99 százalékos feldolgozottság mellett közzétett adatai szerint az RMDSZ 93, az EMNP és az MPP 6-6 mandátumot szerzett a megyei önkormányzati listáin. A helyi tanácsokban az RMDSZ mérlege 2281 tanácsos, az Erdélyi Magyar Néppárt 207, a Magyar Polgári Párt pedig 158 tanácsosi mandátum birtokosa. Az RMDSZ a magyar politikai alakulatokra leadott szavazatok 88,17 százalékát gyűjtötte be, az EMNP a 8,21 százalékát, míg az MPP a 3,62 százalékát. Az RMDSZ megyei listáira 410 213 szavazat érkezett. Az EMNP és az MPP megyei listáira 38 215, illetve 16 824-an szavaztak. Az RMDSZ 16, az EMNP 7 megyében, az MPP csak Kovászna ésHargita megyében állított megyei listát.
RMDSZ-párti Székelyföld
Hargita megyében Székelyudvarhely kivételével a legtöbb városban papírforma szerinti eredmények születtek. Az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a szövetség 14 önkormányzati képviselőt állíthat, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) listájáról 3 tanácsos jutott be, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy képviselőt delegálhat.
A csíkszéki településeken Balánbánya kivételével minden községnek magyar polgármestere van. A legnagyobb meglepetést a megyében kétségkívül a harmadik esélyesként induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP által is támogatott Gálfi Árpád győzelme okozta Székelyudvarhelyen. Gálfi maga mögé utasította a korábbi polgármestert, Bunta Leventét és az RMDSZ jelöltjét, Arros Orsolyát is. A tizenkilenc tagú önkormányzati testületben a végleges eredmények szerint az EMNP–MPP választási koalíciónak tizenegy képviselője foglalhat helyet, míg az RMDSZ nyolc tanácsosi mandátumot szerzett. Szentegyházán az EMNP–MPP koalíció jelöltje, Molnár Tibor győzött. Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt megőrizte a városvezetői tisztséget: a legtöbb szavazatot a várost korábban ideiglenesen irányító Nagy Zoltán kapta.
A helyhatósági választások egyértelmű győztese Kovászna megyében is az RMDSZ volt.
A szövetség a megyében 34 polgármesteri mandátumot szerzett, és három további településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – az RMDSZ által is támogatott MPP-s jelölt győzött. Mind a négy magyar többségű város élén RMDSZ-es polgármester áll, és önkormányzati többséget is szereztek. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett: elveszítette Maksát, ahol az RMDSZ nyert, és Nagyborosnyót, ahol a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje győzött.
A kampányban rendkívül diszkrét Antal Árpád (RMDSZ) ezúttal is simán, a szavazatok 73 százalékát megszerezve újrázott Sepsiszentgyörgyön, legfontosabb kihívója, a néppártos Bálint József csupán 9 százalékot kapott.
Szatmárnémeti siker, váradi vereség
Szatmár megyében a végleges adatok szerint a szavazásra jogosultak 47,82 százaléka vonult urnák elé. A legádázabb küzdelem a megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben zajlott, ahol a szövetség négyévi szünet után magyar polgármester állítását tűzte ki célul Kereskényi Gábor parlamenti képviselő személyében. A végleges adatok szerint Kereskényi a leadott voksok 42 százalékával lett a partiumi város polgármestere, ahol a magyar közösség a lakosság 36 százalékát teszi ki. Az RMDSZ tíz tanácsost juttat be a szatmárnémeti döntéshozó testületbe, és így a tanács legnagyobb frakciója lesz, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 7, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) pedig 3–3 tanácsosi mandátumot szerzett.
Elsöprő győzelmet aratott a szövetség Nagykárolyban is, ahol Kovács Jenő eddigi polgármester a leadott voksok 67,77 százalékát szerezte meg. Emellett Avasújváros, Börvely, Mezőpetri, Érendréd, Hadad, Halmi, Kolcs, Kökényesd, Lázári, Mezőfény, Pusztadaróc, Szatmárhegy, Sárközújlak élén áll RMDSZ-es polgármester, de Egriben, Szatmárpálfalván és Ákoson elvesztette a községvezetői széket. Az MPP Egriben, Kaplonyban, Csomaközön és Mezőteremben szerzett polgármesteri széket.
Az elmúlt két évtized legnagyobb vereségét szenvedte el az RMDSZ Nagyváradon, ennek eredményeként az eddiginél jóval kisebb súllyal bír majd a helyi tanácsban, ahol két magyar tanácsossal lesz kevesebb. Ilie Bolojan eddigi polgármester hatalmas fölénnyel nyerte a versenyt, a PNL-es politikus a voksok 70,95 százalékát szerezte meg, az őt követő Huszár István csupán a szavazatok 13,03 százalékát kapta. Nagyváraddal ellentétben a megyében az RMDSZ-nek nagyjából sikerült megőriznie erejét, az eddigi 24 polgármesterből 23-at sikerült megtartani.
Szilágy megyében Debren, Haraklány, Ipp, Kárásztelek, Kraszna, Krémer, Oláhbaksa, Sarmaság, Szilágybagos, Szilágycseh, Szilágyperecsen, Szilágysámson, Szilágyszeg, Varsolc élén áll majd RMDSZ-es polgármester, míg Szilágynagyfaluban MPP-s támogatással független jelölt nyert. Szintén MPP-s támogatással nyert a szövetség jelöltje a Máramaros megyei Hosszúmezőn. Nagybányán a magyarok jó szereplésének köszönhetően két RMDSZ-es önkormányzati képviselő is lesz a tanácsban.
Jobb eredmény Kolozsváron
Kolozs megyében a végleges adatok szerint a szavazati joggal rendelkező lakosok 44,88 százaléka vonult urnák elé, a megyeszékhelyen ennél kisebb volt a részvétel. Emil Bocot hatalmas szavazatfölénnyel választották ismét elöljárójukká a kolozsváriak, az eddigi polgármester a voksok 69,1 százalékát kapta. Őt Horváth Anna követi.
A helyi tanácsosi lista is nagyobb arányú támogatottságot szerzett, ennek köszönhetően az RMDSZ a jelenlegi négy helyett öt tanácsost juttathat be a döntéshozó testületbe, és jobb alkupozícióból tárgyalhat az eddigi koalíció esetleges fenntartásáról a győztes Nemzeti Liberális Párttal (PNL). A szövetségnek egyébként a szórványban is sikerült polgármesteri székeket szerezni, Beszterce-Naszód megyében Árpástón, Fehér megyében Torockón és Székelykocsárdon, míg Brassó megyében Apácán, Alsórákoson és Ürmösön van magyar elöljáró.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. június 11.

Az autonómia és a kölcsönösség (Miért ne lehetne Sepsiszentgyörgynek román alpolgármestere?)
Ha lehet hinni a híreknek, Sepsiszentgyörgynek (megint) nem lesz román nemzetiségű alpolgármestere – legalábbis ilyen irányú tapasztalatairól számolt be Mădălin Guruianu helyi liberális politikus. Guruianu – akit eddigi információink alapján nehéz lenne valamiféle magyarellenes hátsó szándékkal gyanúsítani, lévén a kevés párbeszédképes román politikus egyike – keserűen jelentette be, hogy távozik a politikából, mert a városvezetés szerint „egyelőre nem időszerű” egy román alpolgármester megválasztása. (Persze elképzelhető, hogy az elkövetkező időszak történései rácáfolnak erre, és akkor – szerencsére – okafogyottá válik az egész gondolatmenet.)
Vitatkozhatunk azon, hogy egy – helyi szinten – nem túlzottan nagy súllyal bíró politikai párt képviselőjeként mennyire etikus „bejelentkezni” az alpolgármesteri tisztségre, és a visszautasítást közösségi érvényű kudarcként értékelni, de vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne lássuk: itt többről van szó. Ha az egyébiránt rokonszenves polgármester, Antal Árpád szerint tényleg nem időszerű ez az ügy, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mégis mikor, milyen kritikus tömeg esetén válik időszerűvé? Mert lehet ugyan zsigeri szinten reagálni erre a felvetésre, történelmi meg egyéb sérelmekre hivatkozva, de a tények makacs dolgok: a tény pedig az, hogy a háromszéki megyeszékhely lakosságának mintegy negyede román etnikumú, és ez az arány, tetszik vagy sem, a közeljövőben nem is fog radikálisan megváltozni. Az tehát, hogy Sepsiszentgyörgy két alpolgármestere közül az egyik a román közösség tagja legyen, cseppet sem ördögtől való elvárás. Ahogy az sem ördögtől való, hogy Kolozsvár, Marosvásárhely vagy Nagyvárad alpolgármestere viszont magyar legyen. A román alpolgármester gondolatának elutasításával ezeknek a vegyes lakosságú városoknak a magyar közösségei kerülnek rendkívül kényelmetlen helyzetbe: mert milyen jogalappal kérhetnék, hogy a városvezetésben biztosítsák számukra a képviseletet, ha a magyar többségű városok elöljárói elzárkóznak a helyi (román) kisebbség jogos igényeinek teljesítése elől? Muszáj tudomásul vennünk, hogy minden, a székelyföldi románsággal szembeni indokolatlanul barátságtalan gesztus árát a román többségű vidékeken élő magyarok fizetik meg, kamatostul. És ez nemcsak elvi kérdés, nemcsak az erdélyiség nemes eszméiről szól, hanem nagyon is pragmatikus ügy: tévednek azok, akik azt gondolják, hogy a Székelyföld nagyon is kívánatos autonómiája megvalósítható az ott élő románság jelentős részének meggyőzése – vagy legalábbis félelmeinek, frusztrációinak eloszlatása – nélkül. Azt bizonygatni, hogy sok román alaptalanul tart attól, hogy egy autonóm Székelyföldön rosszabb státusa lesz, mint eddig, közben pedig képtelennek lenni egy ilyen elemi gesztus megtételére: nos, különös stratégia. És talán nem véletlenül jut eszünkbe róla egy másik erdélyi város, ahol a polgármester szájából ki nem esik a multikulturalizmus, de bíróságon támadja meg a többnyelvű helységnévtáblák ügyét.
Ejsze lehetnénk egyszer mi is nagylelkűek. (Főtér.ro)
Papp Attila Zsolt
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. június 20.

Képzőművészeti egyetem Sepsiszentgyörgyön: pró és kontra érvek
Felsőfokú oktatással bővítené a székelyföldi művészeti képzést Ütő Gusztáv képzőművész. De mit szólnak ehhez az erdélyi képzőművészek?
Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád polgármester, Ütő Gusztáv képzőművész, tanácsosjelölt és Bedő Zoltán tanácsosjelölt bejelentették a június 5-i helyhatósági választások előtt, hogy székely képzőművészeti kar beindításában gondolkodnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem keretében. A helyszín a Kovászna Megyei Kórház tüdőgyógyászati osztályának helyet adó műemlék épület, az egykori fiúárvaház lenne.
Az Erdélyi és Székelyföldi Művészeti Egyetem (ESZME) ötletgazdája és névadója, Ütő Gusztáv szerint a székelyföldi képzőművészeti középiskolák diákjainak legközelebb Nagyváradon van lehetőségük magyarul továbbtanulni, ami a szülőknek komoly anyagi megterhelés – számolt be a Háromszék. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) reklámgrafika tanszékének adjunktusa hangsúlyozta, Sepsiszentgyörgy már most jelentős művészeti központ, sikerült megvalósítani Baász Imre képzőművész erre vonatkozó elképzelését, olyan művészeti intézmények működnek, mint az Erdélyi Művészeti Központ (Eműk), a Székely Nemzeti Múzeum, a felújítás alatt álló Gyárfás Jenő Képtár, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium, tehát már csak a magyar nyelvű művészeti felsőoktatási intézmény hiányzik – számolt be a Krónika.
Az ESZME a fiatalok itthon tartásának is hatékony eszköze lehetne, hiszen nem kényszerülnének több száz kilométerre költözni, hogy tovább tanulhassanak, sőt, a székely megyéken kívüli diákok egy részét is ide lehetne vonzani, és meg lehetne előzni, hogy Nagyváradról már csak Nyugatra irányuljanak.
B. D. T.
Transindex.ro

2016. július 1.

A felejtésről és a félelemről – négy évvel a buzău-i ítélet után
Mottó: “Hát nem vesszük észre – legalább mi, magyarok – hogy épp ez a célja a modern »szekuritáténak«? Hogy a meghurcoltatással és megfélemlítéssel azt akarja elérni, hogy megroggyanjon térdünk? Hogy meghátráljuk? Hogy feladjuk? Akkor követnénk el nagy hibát, ha az igazságunk birtokában azt tennénk, amit ezek a szervek el kívánnak érni…”
A fenti idézet lehetne Kelemen Hunor néhány hónappal ezelőtti gondolata, amikor azt mondta: „Vállalni kell a közösségi munkát, még annak személyes kockázata ellenére is”. Vagy lehetne Antal Árpádé is, amikor idén a február végi SZKT ülésen így fogalmazott: „Előre kell menni, mert ha meghátrálunk és elbizonytalanodunk, akkor gyakorlatilag azt tesszük, amit azok akarnak, akik teszik ellenünk azt, amit tesznek”. Nos, nem ők és nem is mostanában mondták ezeket a szavakat.
Én írtam le. A Mikó-per alapfokú tárgyalásáról beszámoló blogomban, 2011. október 11-én...
Amikor ezeket a gondolatokat megfogalmaztam, akkor magam is tele voltam energiával, biztos voltam abban, hogy van igazság, vakon bíztam abban, hogy egy jogállamban ez győzedelmeskedik is, és semmi pénzért nem dobtam volna el a mögöttem levő – akkor még „csak” 21 évnyi – közképviseleti munkát. Azóta eltelt majdnem öt év. Közben megszületett a letöltendő 3 év börtönről szóló alapfokú, majd a felfüggesztett 3 év börtönről szóló jogerős, felháborítóan igazságtalan, elviselhetetlen, emészthetetlen, ördögi döntés, amihez már nem volt elég a tűrőképességem. És mindezek után, hogy még véletlenül se keljek fel a padlóról, jött a többi – éppoly igazságtalan – pofon.
Most már túl hosszú idő telt el, már csak azóta is, hogy lemondtam a képviselői tisztségemről. Egy olyan munkát hagytam félbe, amit minden korábbinál jobban szerettem. Mert az emberekről, a velük való közvetlen kapcsolatról, az emberek mosolyáról szólt. És arról, hogy lehetőségem adatott viszonozni azt a kézfogást, mindazt a szolidaritást, amit a Mikó kapcsán tőlük kaptam. Amikor lemondtam, tavaly április elseje volt – és a sors fura fintoraként hajszálpontosan egy évvel később, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésén újra együtt ültem egykori kollégáimmal... Annyi mindent elmondtam volna, de éreztem és érzékeltem: nagy úr a felejtés, nagy úr a félelem.
Lehet, hogy ennek ez a rendje. Lehet, hogy csak nekem idegen ez a helyzet, mindenki másnak normális. Lehet, hogy tényleg lassan a feledéssel és a feladással kell szembenéznem. És lehet, hogy nem is kell már azon meglepődnöm, hogy elfordult arcokat látok.
Tényleg annyira nehéz arról beszélni…?
De tényleg. Tényleg annyira nehéz már arról beszélni, hogy a Mikó-perben azzal vádoltak bennünket, hogy a református egyháznak, mint nem valós tulajdonosnak adtuk vissza a Székely Mikó Kollégiumot, ennek ellenére egy olyan irat hiánya miatt ítéltek el jogerősen, amely mindig is ott volt a periratok között, és amivel amúgy soha senki nem vádolt meg? Tényleg olyan nehéz észrevenni, hogy nem lehetett volna visszaállamosítani a Mikót, ha valahogy – akárhogy – nem ítélnek el? Tényleg olyan nehéz már arról beszélni, hogy a kárpótlások körüli cirkuszban először úgy akartak letartóztatni, hogy jelen sem voltam a bizottság ülésén? Tényleg olyan nehéz kimondani, hogy nem lehet elkövetni egy olyan bűncselekményt, amiről nincs és nem is lehetett tudomásom – a mások lopásairól és lekenyerezéseiről? Tényleg olyan nehéz átlátni, hogy ha mondjuk egy mérnök szerint a tetőzet megbírja a terhet, de utólag az mégis összeomlik, akkor a mérnök a hibás és nem az, aki a tervet rendelte? Igen, tudom. Az igazságszolgáltatás dolga mindezt megállapítani. De mit tegyünk akkor, ha ez az igazságszolgáltatás nem teszi meg, sőt már bebizonyította, hogy nem is akarja megtenni? Akkor is oda kell tennünk a képünk? Nem inkább az a kérdés, hogy miért van ez így, és megpróbálni visszahozni az uralkodó állapotot a jog uralma, a jogállam elve alá?
Igen, lehetek naív és a valóságtól elrugaszkodott. De engem az egyetemen arra tanítottak, hogy az emberi jogokat semmilyen más fölöttes erő érdekében nem lehet feladni. Én ezt az elvet vittem egész politikai karrierem alatt a zászlómon. Ehhez képest az államhatalom létező legmagasabb szintjén büntetlenül ki lehet mondani, hogy az emberi jogok luxusnak számítanak, és ez minden jel szerint rendben is van.
MARKÓ ATTILA
Szabadság (Kolozsvár)

2016. július 6.

Törvényértelmező hatóságot szorgalmaz Antal Árpád
Romániában megbénult a közigazgatás, az államigazgatás, ezt kellene sürgősen feloldani, fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n. Az elöljáró részt vett a hét elején a Bukaresti önkormányzati konferencián, melyen véleménye szerint számos értékelhető stratégia elhangzott – többek közt a régióátszervezés és a decentralizáció is terítékre került –, ám kérdés, hogy ezekből mit lehet majd megvalósítani.
„Óvatos vagyok, mert az elmúlt években azt tapasztaltam, ha Bukarestben a decentralizációról harsognak, utána mindig központosítás következik” – jegyezte meg Antal Árpád. Úgy véli, a már évekkel ezelőtt kidolgozott decentralizációs törvénycsomag megoldás lehetne, azzal kellene továbblépni, tisztázva az alkotmánybíróság forrásokra vonatkozó kifogásait. Antal szerint előrelépés lehet, ha ágazatonként megvalósítják a hatáskörök és a források átcsoportosítását, de még akkor is gondot jelent, hogy egy-egy területet tucatnyi törvény szabályoz, így nehéz olyan döntést hozni, hogy az ne ütközzön valamelyik törvény egy cikkelyével, vagy éppen egy rendelet valamelyik mellékletével, részletezte a polgármester.
Szerinte a konferencián résztvevő önkormányzati alkalmazottak egyetértettek abban, hogy a rendszer jelenleg abban érdekelt, hogy ők minél kiszolgáltatottabbak legyenek. „Ott tartunk, hogy sem Bukarestben, sem máshol az országban senki nem mer vállalni egy döntést, vagy aláírni bármit” – mondta a polgármester. Antal éppen ezért javasolta a konferencián, hogy hozzanak létre egy kormányzati intézetet, egy hatóságot, amely a törvényértelmezési kérdésekben állást foglal, és az álláspontját elfogadják az ellenőrző szervek.
„Jelenleg bármelyik minisztériumhoz fordulnak a közigazgatásban dolgozók, azt a választ kapják, hogy járjanak el a törvény értelmében, és vállalják a felelősséget. Furcsa lehet ez a javaslat, de Románia nem egy normális ország. Ha az ellenőrzések során valakit el akarnak kapni, akkor biztosan megteszik a számtalan jogszabály valamilyen előírása alapján. Ezért lenne szükség egy mindenki által elfogadott, kötelező érvényű törvényértelmezésre” – mutatott rá Antal Árpád.
Az önkormányzati konferencián elhangzottakat kommentálta keddi hírlevelében Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke is, aki pozitívumnak tartja, hogy Dacian Cioloş miniszterelnök a rendezvényen elhangzott beszédében a régióátszervezésről szóló társadalmi vita újraindítását sürgette. Kovács Péter szerint az őszi romániai választások tétje a magyarság számára az, hogy képes lesz-e jó irányba befolyásolni az ország régióátszervezését, mert erős képviselet nélkül csupán külső szemlélője mAradhat a folyamatnak.
A politikus hangsúlyozta, az RMDSZ továbbra is 16 gazdasági-fejlesztési régió létrehozását támogatja. „A közigazgatási hatáskörű régiók létrehozása jelenleg alkotmányellenes, a megoldás pedig nem az, hogy egy újabb közigazgatási szintet állítunk fel a megye és az országos szint között, hanem a gazdasági-fejlesztési régiókat kell átalakítani” – mondta Kovács Péter. Emlékeztetett: az RMDSZ törvényjavaslata 16 gazdasági-fejlesztési régiót javasol, köztük a Székelyföldi térséget magában foglaló Hargita, Kovászna, és Maros megye, illetve a partiumit tömörítő Szatmár, Szilágy és Bihar megye is különálló fejlesztési régiót alkotna. Az ügyvezető elnök szerint a mostani nyolcrégiós felosztás miatt az ország elesik az európai uniós forrásoktól, régión belül a gazdag megyék fejlődnek, a szegényebbek pedig lemAradnak.
Amint arról beszámoltunk, Dacian Cioloş miniszterelnök a konferencián közigazgatási régiók létrehozását szorgalmazta, és reményét fejezte ki, hogy a novemberi parlamenti választás után célegyenesbe kerülhet a régióreform – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

2016. július 6.

Kormányzati porhintés
Közigazgatási konferencia Bukarestben
Amíg egy megye élére kinevezett személy kétszer annyit keres, mint ugyanannak a megyének az élére az emberek által megválasztott vezető, addig az ilyen jellegű konferenciák nem egyebek egyszerű porhintésnél, és azt igazolják, hogy a hatalom semmibe veszi az állampolgárok akaratát – fogalmazta meg Antal Árpád. A Sepsiszentgyörgyi polgármestert a tegnap véget ért Bukaresti közigazgatási fórum után kérdeztük. Exkluzív.
– Nekem az a tapasztalatom, hogy minél többet beszélnek decentralizációról, annál erőteljesebb központosításra készülnek. Itt, Bukarestben két napja minden magas szintű vezető kezdi és végzi a decentralizációt, a helyi autonómia kiterjesztését. Ez rossz jel – véli Antal Árpád.
Az elöljáró szerint a legjobban úgy lehet lemérni a kormány szándékait, viszonyulását a választókhoz, hogy megnézzük, mekkora a fizetése egy prefektusnak, egy megyetanácselnöknek és egy megyeszékhelyi polgármesternek. Sőt, megnézhetjük azt is, hogy mennyit keres egy jogász, egy ugyanolyan végzettségű szakember a prefektúrán, a megyei tanácsnál vagy a polgármesteri hivatalban. Amíg egy kinevezett ember fizetése kétszer annyi, mint egy megválasztotté, addig nincs miről beszélni. Ezek olyan üres dumák, amit elmondanak nekünk, mert valószínűleg ezt akarjuk hallani, de utána nem történik semmi – állapította meg Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Bár a régiósítás kérdését maga Dacian Cioloş miniszterelnök is felvetette, Antal Árpád szerint „nem életszerű” az, hogy a parlamenti választásokig bármi történjen. Úgy véli, „a konferencia komolyságának mértéke” az, hogy „olyan dolgokat erőltetnek”, amelyek megvalósítására gyakorlatilag nincs esély, hiszen a régió fogalmának bevezetését a törvénykezésbe alkotmánymódosítással kellene kezdeni, amit novemberig még politikai konszenzus esetén sem lehet megvalósítani. Bemutattak ugyan „23 ezer stratégiát, amivel rég el lehetett volna rekeszteni a Dâmboviţát, de konkrétum semmi nem hangzott el”.
A hozzászólások szűk keretében Antal Árpád azt javasolta, hogy hozzanak létre egy olyan központi intézményt, amely értelmezi a törvényeket.
– Azt kértem, hogyha egy polgármesteri hivatalnak vagy bármilyen önkormányzati intézménynek kételyei merülnek fel, hogy egy adott törvény adott paragrafusát miképpen kell értelmezni, akkor írásban fordulhasson ehhez az intézményhez. Az itt dolgozó szakembereknek legyen kötelességük 30 napon belül írásban választ adni, és ha a helyi hatóság eszerint jár el, akkor utólag egyetlen állami ellenőrző szerv se vonhassa őt felelősségre – összegezte a polgármester.
Antal Árpád szerint a munkaügyi miniszter fölöslegesnek ítélte egy külön intézmény létrehozását, de elismerte, „a felvetés jogos”, és hogy a jelenleg működő intézmények közül egyik sem látja el ezt a feladatot. A miniszter a polgármester fizetésekre vonatkozó felvetését is „jogosnak nevezte”, de semmiféle megoldásról nem esett szó.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. július 15.

Antal Árpád hatósági felügyelet alatt mArad
Újabb hatvan napra felügyelet alá helyezte, és eltiltotta hivatala gyakorlásától Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét a korrupcióellenes ügyészség (DNA) – közölte az Agerpres hírügynökséggel pénteken Livia Săplăcan, a vádhatóság szóvivője.
A szóvivő szerint Antal Árpád kérvényezte, hogy a tisztség gyakorlásától való eltiltást más kényszerintézkedéssel helyettesítsék: erről később dönt az esetben eljáró ügyész. Az újabb hatvan napos eltiltás április 18-án veszi kezdetét – írja az MTI.
A polgármestert azzal gyanúsítják, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) felvett hitelt, amelyet közpénzből kell visszafizetni. Az EBRD ugyanakkor az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a rendelkezésére álló információk alapján „nincs oka azt hinni, hogy az EBRD által (Sepsiszentgyörgynek) nyújtott hitelt nem rendeltetésszerűen használták fel”. Erre a DNA azzal reagált, hogy szerintük Antal Árpád, nem a városnak hitelt nyújtó EBRD-t, hanem a hitelt garantáló román államot károsította meg.
Antal Árpád a bíróságon is fellebbezhet eltiltása ellen, amely – ha érvényben mArad – megakadályozná azt, hogy újabb polgármesteri mandátumért induljon a június 5-i önkormányzati választásokon.
„Türelmetlenül várom, hogy a felülbírálási kérésemre jövő hét elején mit válaszolnak (az ügyészek), és annak függvényében lépek” – idézte Antal Árpád reagálását pénteken a Transindex hírportál. A polgármester kifejtette: amennyiben nem történik meg az általa igényelt változtatás, akkor a bírósághoz folyamodik. A bíróság a döntését a jövő hét végén fogja meghozni, tehát gyakorlatilag jövő hét végén derül ki, hogy indul vagy sem a polgármesteri választáson.
Ha a bíróság úgy dönt, hogy visszatérhet a polgármesteri tisztsége gyakorlásához, akkor vállalja a jelöltséget – közölte Antal Árpád. Elmondása szerint nem azért, mert most jogi értelemben ezt nem tehetné meg, hiszen ennek nincs jogi értelembe vett akadálya, viszont erkölcsi szempontból nem teheti azt meg, hogy az emberek megválasztják, de a választások után nem gyakorolhatja a tisztséget, amivel megbízták a választók.
Miután az RMDSZ Háromszéki szervezete március végén a polgármester újbóli jelölése érdekében kezdett aláírásgyűjtést, Antal Árpád jelezte: boldogan folytatja a megkezdett munkát, ha a polgármesteri teendőktől való eltiltását feloldják. Az RMDSZ Háromszéki szervezete hétfőn közölte, hogy tíz nap alatt több mint tízezer (a szükségesnél csaknem hússzor több) Antal Árpád polgármesteri jelöltségét támogató aláírást gyűjtött össze.
Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke április 13-ai sajtótájékoztatóján elmondta, pártja Antal Árpádot támogatja a Sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztség megszerzésében, ám ha a hatósági felügyelet meghosszabbítása miatt a jelenlegi elöljáró nem indul a választásokon, akkor Bedő Zoltán újságírót indítják.
Krónika (Kolozsvár)

2016. július 15.

Antal Árpád: a Székelyföldi prefektusok dolga az, hogy gátolják az önkormányzatok munkáját
Antal Árpád Sepsiszentgyörgyi polgármester szerint Székelyföldön a kormányt képviselő prefektusoknak az a dolga, hogy gátolják az önkormányzatok munkáját.
A politikus a Krónika pénteki számában közölt interjúban úgy vélekedett, hogy a prefektus csupán az arca a mögötte működő erős rendszernek.
"Évek után arra a következtetésre jutottam, hogy a prefektus személye nem számít. Elég sok prefektust elfogyasztottunk, és függetlenül attól, mennyire volt baráti, magyar vagy román, szociáldemokrata vagy liberális, a végeredmény mindig ugyanaz: a mögötte álló rendszer dolgozott, és aláíratta vele, amit akart. Ebben a megyében a prefektusnak az a feladata, hogy gátolja a munkánkat, hogy a nemzetpolitikailag fontos ügyeknek keresztbe feküdjön" - jelentette ki a polgármester. Elmondta, nézete szerint Sepsiszentgyörgyön nem ugyanaz a polgármester feladata, mint a dél-romániai Caracalban, mert itt a városvezetőnek az egyik kezével építkeznie kell, a másikkal meg védekeznie. "Sok időt és energiát emésztett fel, hogy folyamatosan figyelni kellett, ki, mikor, mivel támad, hogy tesz keresztbe" - fogalmazott. Hozzátette: meggyőződése szerint a Székelyföldi városok polgármestereinek nemcsak városgazdáknak kell lenniük, hanem közösségi vezetőknek is, "a városról szóló valamennyi döntést bele kell ágyazni abba, hogy hosszú távon pozitív hozadéka legyen a közösség számára".
Antal Árpád megemlítette: 2018-ban Románia az Erdéllyel való egyesülését ünnepli. "Száz év után a román állam el kell számoljon saját magának, a népének, hogy hova jutott, és merre tart. Nem állhatnak elő egy olyan országtervvel, amiben mi, magyarok nem találjuk meg a helyünket, és el kell számolniuk a száz évvel ezelőtti ígéreteikkel is. Úgy érzem, a következő mandátum meghatározó lesz Románia számára, kérdés, hogy mi ebben mit tudunk elérni" - jelentette ki Antal Árpád.
Reményét fejezte ki, hogy Románia új országtervében "nem akarnak újra valamit lenyomni a torkunkon", hanem elfogadják: "lehet úgy is régiósítani, hogy az a magyaroknak is jó legyen". Hozzátette: meggyőződése, hogy a magyarság számára az autonómia az egyetlen garancia a megmAradásra, a tervezésre, a jövő építésére.
"Hogy milyen irányba visszük a közösséget, milyen szinten vállalunk konfliktusokat akár a román államhatalommal, mindig azon múlik, hogy ott vannak-e az emberek mögöttünk. Ha egy közösségi vezető egyszer csak hátranéz, és azt látja, mögötte nincs senki, akkor rá kell jönnie, hogy valami nincs rendjén. De ha azt érzi, hogy ott vannak mögötte, akkor megy előre, és akár személyi kockázatokat is vállal" - jelentette ki Antal Árpád. (mti)
Transindex.ro

2016. július 20.

A lelkész, aki képekkel prédikált (Tusványos kulturális nyitánya)
Transzcendencia címmel nyílt tegnap képzőművészeti kiállítás a Sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK). A rangos tárlat a Németh–Kriza „összmagyar” gyűjteményből mutat be válogatást, számos erdélyi magyar képzőművész műve látható. A megnyitón beszélők méltatták Németh Géza néhai református lelkészt, kiemelve: nemcsak abban segített, hogy a diktatúra elől menekülő erdélyi magyar emberek otthonra találjanak Magyarországon, hanem határon túli műalkotások befogadását is támogatta.
A kiállítás-megnyitó egyben az idei Tusványos kulturális nyitóeseménye, azon Németh Géza fia, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke mellett több táborozó, politikus is részt vett. A házigazda Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész köszöntője után Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere megjegyezte: egy gyűjtemény egy személy, egy család eszmei névjegykártyája. „Látva ezt a gyűjteményt, jobban megértem – hangsúlyozta Antal Árpád –, miért képviseli Németh Zsolt azt az eszmeiséget, amit képvisel, hiszen olyan családban nevelkedett, ahol a Kis-Magyarországon túli világ, Erdély és az erdélyi művészet jelen volt a mindennapokban. Innen származhat cselekvési kényszere az erdélyi magyarok érdekében, mint például a számunkra oly jelentős bálványosi, tusványosi folyamat elindítása is. Németh Zsolt egyike azon kevés magyarországi politikusoknak, akik az értéket teremtő, szülőföldjükön mAradó, megmAradó erdélyi magyar politikát támogatták és támogatják. Tevékenysége során a politika és a képzőművészet kéz a kézben jár, az első pillanattól támogatta az EMŰK létrehozását Sepsiszentgyörgyön, egyetértve velünk abban, hogy a művészet terén mi itt összerdélyi feladatokat kell felvállaljunk. Köszönöm szépen mindazt, amit tett a művészet és a nemzetpolitika terén”.
A kiállítást először Szentendrén mutatták be, onnan érkezett Sepsiszentgyörgyre – közölte Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke kiemelte: Németh Géza és felesége, Kriza Judit sorsa, élete példázza az értelmiség felelősségét a Kárpát-medenceében. Németh Gézáék nemcsak embereket menekítettek, hanem értékes alkotásokat is befogadtak – tette hozzá. A mintegy négyszáz alkotásból álló gyűjteményből kiállított nyolcvan művet Szepes Hédi kurátor válogatta, s mint fogalmazott, egy gyűjtemény is önálló alkotás, élete pedig olyan, mint a szivárványé, megszületik, tündököl és elenyészik, ha hagyjuk. „De nem hagyjuk” – nyomatékosított a művészettörténész. Németh Zsolt felolvasta Somogyi Győző festőművész sorait a tárlatról, majd édesanyjával és édesapjával kapcsolatos emlékeiről, keresztény művészeti gyűjteményük születéséről szólt. Somogyi írásában azt körvonalazta, miként találta meg a templomból kitiltott, rézkarc terjesztővé lett lelkipásztor az apostoli hivatás új lehetőségeit, azaz kálvinista lelkészként Németh Géza „képekkel prédikált”. Németh Zsolt megjegyezte, ő maga is megismerte azokat a romantikus körülményeket, amint az országhatáron átcsempészték a festményeket, s most nagyon örül, hogy a tavaszi szentendrei kiállítás után az áramlat iránya visszafelé is mutat. Ez a gyűjtemény szerinte nagyon jól tükrözi a művészet területén a nemzeti integráció tartalmát, jelentőségét, mely nemzeti integrációt az elmúlt huszonvalahány esztendőben a politikában egyelőre elégtelen eredményekkel próbáltak megvalósítani. Szülei halála óta a három Németh testvér gyarapítja a gyűjteményt, egy későbbi szerzemény pedig maga a csoda, Németh Zsolt kedvence: Plugor Sándor hat kiállított grafikája, a Stáció című tusrajz sorozat részei, melyeket most mutatnak be először. Németh Zsolt az EMŰK szükségessége kapcsán kijelentette: közgyűjteményeink életében is filmszakadás történt, teljes hagyatékok várnak feltárásra és bemutatásra.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. július 21.

Tusványos: több együttműködést szorgalmaznak a Székelyföldi települések és megyék
Székelyföldi helyi önkormányzati képviselők tanácskoztak a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban a csütörtökön megszervezett, Választások után a Székelyföldi önkormányzatokban című panelbeszélgetésen. A résztvevők Hargita és Kovászna megye önkormányzati testületének elnökei, valamint régi és új polgármesterek voltak.
A választások utáni helyzetről, a jövőről alkotott képükről számoltak be a települések vezetői. Három új polgármester is bemutatkozott. Elsőként Molnár Tibor, Szentegyháza új polgármestere szólalt fel, aki reményét fejezte ki, hogy újult erővel tudnak dolgozni a közösségért. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely új polgármestere a települések közötti párbeszéd megkezdését is szorgalmazta.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós újdonsült polgármestere elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy a decemberi parlamenti választásokon vízválasztóhoz érkezik a romániai magyarság, hiszen a parlamenti képviselet nem garantált. Ezek után télen esedékes választásokra terelődött a beszélgetés medre.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke már konkrét párhuzamot állított fel a parlamentben való részvétel és különböző erdélyi magyar pártok összefogása között. Erre pozitív példaként hozta az önkormányzati választásokon Kovászna megye több települését, ahol közös megegyezéssel az RMDSZ támogatta az MPP színeiben induló polgármester-jelöltet.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda választott polgármestere ennél markánsabb álláspontot képviselt. Ő elvi alapon nem támogatja az RMDSZ részvételét a kormányban. „A jogelv Romániában nem az, hogy mindent szabad, amit a törvény nem tilt, hanem csak azt szabad, amit a törvény megenged. A székely autonómia hiányát az önkormányzatok kell hogy ellensúlyozzák. A probléma csak az, hogy a Bukarestből irányított intézményrendszer ellehetetleníti a munkánkat” – fejtette ki a kényszerszabadságát töltő polgármester.
Ráduly kiemelte, hogy Szentegyházán és Székelyudvarhelyen az önkormányzati választásokon katartikus élményben volt része a győzteseknek, hiszen ők megbuktatták ellenfeleiket. Az igazi katartikus élményt azonban Marosvásárhely polgármesteri székének megszerzése jelentette volna egész Erdély számára. Soós Zoltán, aki Marosvásárhely polgármester-jelöltje volt, és hajszálon múlt a győzelme, erre úgy reagált, hogy Vásárhelyről teljesen más a Székelyföldre tekinteni, mint a többi Székelyföldi településről.
„Marosvásárhelyen a 60-as években elindult az a betelepítési, elrománosítási hullám, amely többi Székelyföldi várost nem érintette annyira hangsúlyosan. Ebben az a legrosszabb, hogy a helyzet szinte semmit sem változott: a jelenlegi polgármester javára elcsalták a választást, és sajnos a Marosvásárhely-táblánál megáll a törvény. Az a rendszer, amely bent tartotta Dorin Floreat, annak továbbra is ugyanez az érdeke” – értékelt Soós Zoltán.
Közös stratégiákra lenne szükség
A felek egyetértettek, hogy az önkormányzatiságnak abban van igazán fontos szerepe, hogy a települések közös stratégiákat állítsanak fel. Megegyeztek: azon dolgoznak, hogy az autonómiát helyi szinten hozzák létre. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy értékelte az elmúlt nyolc évet, hogy többet is tehettek volna, viszont kiemelte, hogy a jövőben ennek úgy érdemes igazán nekifogni, ha együttműködnek a helyi önkormányzatok Székelyföld-szinten.
A megbeszélés végén Gálfi Árpád megtette az együttműködéshez szükséges első lépést: első körben meghívta Hargita megye településeink polgármestereit egy egyeztetésre, második körben pedig a Székelyföldi városok polgármestereit, valamint megyei tanácselnökök találkozását szorgalmazta. A felek kivétel nélkül nyitottak voltak a felvetésre.
Kovács Boglárka
maszol.ro

2016. július 21.

Együtt vagy külön utakon
Túl kell lépni azon a tévhiten, hogy az önkormányzati választás egyfajta erőviszony-felmérés, a parlamenti választások „előjátéka” – hangzott el a Székelyföldi önkormányzati vezetőket felsorakoztató, véleménykülönbségek jellemezte csütörtöki tusványosi előadáson a Kós Károly-sátorban.
Túl kell lépni azon a tévhiten, hogy az önkormányzati választás egyfajta erőviszony-felmérés, a parlamenti választások „előjátéka” – hangzott el a Székelyföldi önkormányzati vezetőket felsorakoztató, véleménykülönbségek jellemezte csütörtöki tusványosi előadáson a Kós Károly-sátorban.
Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba olyan törvényeket vár, amelyekkel „lehet majd autonómiáról beszélni”. „Fontos jogszabályi szinten a helyi önrendelkezés feltételeinek megteremtése. Azt várom, hogy amit Románia vállalt száz éve, majd az Európai Unióval szemben, azt tartsa be” – mondta.
„Legtöbben az önkormányzati választásokat a parlamenti előjátékának hiszik – ez téves” – szólt a jelenlévőkhöz Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke. Kijelentéséhez magyarázatként hozzáfűzte, „elsődlegesek az erős önkormányzatok, hiszen az autonómia is ezeken alapulhat majd”. Felhívta a figyelmet az önkormányzati frakciók pártpolitikai vitáinak hátrányaira, mivel „csak együtt, konstruktívan, a különbözőségeket félretéve lehet dolgozni”.
Az RMDSZ vállán a teher
Nem értett egyet Zakariás „előjáték” kijelentésével Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Szerinte „ha a három – helyi, megyei és országos – szint bármelyike is kevesebb figyelmet kap, az bajba sodorja a magyarságot”.
Az előadóasztal mögötti sátorfalra felvázolta, június 5-én melyik politikai alakulat mekkora figyelmet kapott. A voksoló erdélyi magyarság több mint nyolcvan százaléka szavazott az RMDSZ-re, ami azt mutatja, a legnagyobb felelősség a szövetség vállát nyomja – jelentette ki. „Aki nincs döntéshozó pozícióban, az nagyobbakat tud ígérni, mint amiket képes lenne megvalósítani” – utalt az általa „különutasként” jellemzett néppártra. Borbolycsabás szóhasználattal élve hozzátette, „csak összefogással lehet előre menni”. „Ennek az együttműködésnek a kereteit, előfeltételeit a Magyar Polgári Párttal megteremtettük. Mi támogatjuk egymást, nem sajtóközleményeket adunk ki” – szúrt oda. Az EMNP-re visszatérve Tamás Sándor elmondta, „nem értek egyet azzal, hogy ősszel külön akarnak indulni. A helyhatósági választásokon még esetleg van logikája a versenynek, de a parlamentiben már nincs. A 6:3-at már lejátszották, és nem tartom valószínűnek, hogy bejussanak. Azt viszont igen, hogy ezzel a külön úttal lenyomják a körvonalazódó összefogás listáját a – bejutási küszöböt jelentő – öt százalék alá” – fejtette ki.
Szükségszerű együttműködés
Az együttműködésre tért vissza Gálfi Árpád, Székelyudvarhely új polgármestere is, aki úgy látja, „kiemelt fontosságú a nyitottságra, párbeszédre és partnerségre épülő képviselő-testület”. „Meghatározza a munka eredményét, hogy miként ülünk egy asztalhoz” – emelte ki. Udvarhely polgármestere „támogatója volt és lesz is az autonómiatörekvéseknek”.
A magyar–magyar összefogás szükségességéről beszélt Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester. Véleménye szerint „vízválasztóhoz érkezett az erdélyi magyarság, és ősszel rendkívül nehéz lesz bejutni a román törvényhozásba – de talán pont erre a félelemre van szükség, hogy valóban megvalósuljon ez az összefogás”.
Bizalom, szolidaritás, eredményesség – sorolta azokat a jelszavakat Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy városvezetője, „amelyeket követve Tamás Sándorral, Kovászna Megye Tanácsa elnökével Háromszéket építették”. „A következő évek jelszavának ezeket javasoljuk a többi polgármesternek is” – fordult előadótársaihoz Antal Árpád.
Irányító „Háromszék”
Az előadást meglehetősen felrázta Ráduly Róbert Kálmán Csíkszeredai polgármester felszólalása. „Aljas centralizáció zajlik, három szék vezeti ma Székelyföldet: a számvevőszék, a törvényszék és a szekusszék” – vágott a dolgok közepébe. Ráduly úgy látja, „gyengítő törvény” született azzal, hogy már nem közvetlenül, hanem közvetetten – listás szavazással – választják a megyei önkormányzatok vezetőit. „Olyan húzás volt ez, amellyel ezek a vezetők bármikor lecserélhetők” – fakadt ki, hozzátéve, ennek a hozadéka az is, hogy „mivel a megyei vezetőket egyik napról a másikra eltávolíthatják, a román hatalom zaklatása most a polgármesterekre tevődött át, ők kerültek célkeresztbe”. Kritikával illette Bukarestben lévő politikustársait is, „a csapatot, amely végig ott szerepelt a parlamentben az idő alatt, míg ezek a centralizáló, megfélemlítő folyamatok végbementek és csendben tűrtek”.
Ki az ellenség?
A júniusi választásokat véleményezve Ráduly elmondta, két helyen – Szentegyházán és Székelyudvarhelyen – „katartikus élményben volt részük az embereknek”, mert „nincs nagyobb öröm annál, mint megbuktatni az elődöt”. „Fontos, hogy ebből mi is többletimpulzust kapjunk, és erősödjön a székely összefogás” – tette hozzá, kitérve arra, hogy „a legkatartikusabb élmény Marosvásárhely visszahódítása lett volna”. Felhozta az őszi választásokat, amikor „nem az lesz a kérdés, hogy bejut-e magyarul beszélő politikus a parlamentbe, hanem az, hogy megtörténik-e a súlypontáthelyezés”, a megfelelő emberek kerülnek-e döntéshozó pozícióba. „Kiábrándultsága” szemléltetésére azt mondta, „ha az RMDSZ – vagy az RMDSZ–MPP-koalíció – kormányra lép, akkor én kilépek, függetlenedek”.
A kijelentésre reagálva Antal Árpád „szembeszállt” Rádullyal. „Nem a magyar pártokban kell az ellenséget látni, mert az semmin sem változtat, ha Ráduly független lesz. Az sem jó, ha innen üzengetünk a politikusainknak, képviselőinknek, szenátorainknak. Ha változást akarunk, ott kell hagyni az önkormányzatot, és menjünk mi Bukarestbe, vegyük át a tisztségüket, oldjuk meg helyettük” – mondta a Sepsiszentgyörgyi polgármester Csíkszeredai társának.
Ahol csalót kiáltanak
A Marosvásárhelyi állapotokat szemléltetve Soós Zoltán korábbi független polgármesterjelölt elmondta, „nem a magyarság vesztett, hanem elcsalták a választásokat”. „Bizonyítékainkat, feljelentéseinket sikeresen félresöpörték. Hiába láttuk, hogy meg lehet nyerni a választást, egyértelmű, hogy a törvények a város határát jelző táblánál megállnak” – méltatlankodott Soós. Maros megye székhelyén azonban már az őszi választásokra készülnek. „Nálunk példaértékű összefogás jött létre, megköttetett a partnerség, ezt kell folytatni ősszel is. A hangsúly a választási részvételen van, nem azon, hogy hányan szavaznak az RMDSZ-re” – jelentette ki. Hozzátette, bíznak az országos konszenzusban, ezért „semmi értelme annak, hogy az EMNP külön úton induljon el”.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

2016. július 21.

A jövőképépítés nem kívánságműsor
Lehet-e az egyes Székelyföldi önkormányzatoknak olyan „összefűzhető” fejlesztési stratégiája, amely választási ciklusokon átívelve jövőképet nyújt? – tevődött fel a kérdés az önkormányzati vezetők csütörtöki tusványosi előadásán. Kiderült, igény van rá, de rengeteg a „zavaró tényező” ahhoz, hogy megvalósulhasson.
Az erdélyi magyar politikai alakulatok összefogásra kihegyezett előadásának második „felvonásában” egy leendő át- és összefogó egységes Székelyföldi stratégia létrehozásának lehetőségei kerültek előtérbe.
Soós Zoltán Marosvásárhelyi múzeumigazgató, a június 5-ei helyhatósági választások független magyar polgármesterjelöltje az önkormányzatiság egyik legfontosabb elemének tartja a stratégia megvalósítását. „Marosvásárhely Székelyföld kulcsa, ha a város fellendül, az képes fellendíteni az egész Székelyföldet” – osztotta meg véleményét. Hatalmas lehetőséget lát például a Vásárhely melletti repülőtérben, amely „Székelyföld kapuja lehetne”.
Régiósítás mint rémálom
A stratégia megvalósítása elé jókora akadályt gördít, hogy jövőre minden bizonnyal ismét középpontba kerül a régiósítás kérdése – folytatta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsa elnöke. „Ez reális veszély, kérdés, hogy beszélhetünk-e majd egyáltalán Székelyföldről. Kétszer már keresztbe álltunk ez ügyben, de ismét fel fogják vetni a megyék megszüntetését, és ha véghezviszik, 25 százalékra csökken az új régióban a magyarság aránya. Biztosak lehetünk benne, hogy akkor lassan felszámolják a magyar szellemi műhelyeket is” – nyújtott borús képet a Háromszéki önkormányzat elnöke. Úgy látja, a magyar parlamenti képviselet segíthet ezt megakadályozni. „A kormányra kerülés nem cél, hanem eszköz, amellyel megtarthatjuk Székelyföldet” – vélte. Ha ez sikerül, utána elkezdhetnek a stratégián gondolkodni – tette hozzá.
További negatívumként Antal Árpád Sepsiszentgyörgyi polgármester „Marosvásárhely »hiányát« és Székelyföld fővárosmentességét” említette. „Nyolc éve vezetjük a városokat és megyéket. Ideje megnézni, hogy mit tettünk – és főleg hogy mit nem. Sokkal többet kellett volna együtt gondolkozzunk és dolgozzunk” – vallotta be. Rossz példaként említette az egymással versengő Székelyföldi szakiskolákat is: meglátása szerint tucatjával termelődnek ki a „rossz szakemberek” annak következtében, hogy a szomszédos városokban ugyanazt tanítják. A megoldást a szakoktatást végző intézmények „felosztásában” látja Antal, hiszen „Székelyföldnek jó szakemberekre van szüksége”.
Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester szerint „a stratégia fontos, de egyelőre fontosabb egy önkormányzati hálózat kiépítése”. Egyetértett szentmiklósi kollégájával Gálfi Árpád Székelyudvarhelyi városvezető, aki a kampányban „új időszámítást ígért”, és biztos benne, hogy ez nemcsak saját városában, hanem Kovászna, Hargita és Maros megyeben is megvalósul.
A stratégia szempontjából először „a jogi háttérbázis kiépítése szükséges”, utána lehet csak Székelyföld jövőjéről beszélni – osztotta meg véleményét Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök. Molnár Tibor szentegyházi elöljáró úgy véli, a majdani stratégia „egy pontosan leírt program kell legyen, amelyet az összes Székelyföldi vezető együtt dolgoz ki”. Zakariás Zoltán, az EMNP alelnöke elmondta, „hogy lesz-e stratégia, az az asztalnál ülőkön múlik”.
Ne legyen önámítás
Akárcsak az előadás első blokkjában, ezúttal is elkülönült a többiekétől Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere véleménye. „Akkor érdemes például tíz évre előre tervezni, ha az elmúlt tíz év ezt érdemessé teszi. Ha rosszak a tapasztalatok, akkor nem biztos, hogy ugyanazoknak kell jövőt tervezniük” – vélekedett. Kitért arra, hogy Csíkszeredában „jelentős többletforrásokat fordítottak arra, hogy a megszálló román hatalmat ellensúlyozzák”. Hozzátette, ettől függetlenül „a tudással is nagy gondok vannak”. „Az érettségi eredményekből nem azt látjuk, hogy a kisebbségben lévő fiataljaink ki akarnak törni, és ezért rádolgoznak a tanulásra, hanem pont az ellenkezőjét – és ez nincs rendben” – méltatlankodott. Többek között ezért is gondolja Ráduly úgy, hogy „stratégiáról akkor érdemes beszélni, ha tudod, mire vagy képes – hanem mindez csak önámítás. A jövőképépítés nem kívánságműsor”.
Pinti Attila |
Székelyhon.ro

2016. július 21.

Tusványos – Válaszút előtt az erdélyi magyarság
Válaszút előtt áll az erdélyi magyar közösség, és csak úgy tudja megtartani képviseletét a törvényhozásban, ha létrejön a gyakran emlegetett, valós összefogás – hangzott el többek között azon a csütörtöki beszélgetésen a Tusványoson, melynek keretében a Székelyföldi elöljárók a helyhatósági választások utáni helyzetet boncolgatták – számol be Pinti Attila a kronika.ro-n.
A zsúfolásig megtelt Kós Károly-sátorban zajló Tusnádfürdői előadáson Ráduly Róbert, Csíkszereda újraválasztott polgármesterének felszólalása adta meg az alaphangulatot. Mint mondta, Romániában ma aljas centralizáció zajlik, az RMDSZ honatyái pedig „végig ott szerepeltek a parlamentben, míg ezek a megfélemlítő folyamatok végbementek, és csendben tűrtek”.
Ráduly bírálta a választási törvény módosítását is, amely szerint már nem közvetlenül választják a megyei tanácselnököket, mint négy évvel korábban. „Olyan húzás volt ez, amellyel ezek a vezetők bármikor lecserélhetők” – jegyezte meg. Az RMDSZ-es Ráduly szerint most a polgármesterek kerültek a román hatalom célkeresztjébe, mivel a megyei vezetőket egyik napról a másikra el lehet távolítani.
Az őszi választások kapcsán Ráduly azt mondta, nem az lesz a kérdés, hogy lesz-e magyarul beszélő politikus a parlamentben, hanem az, hogy a megfelelő emberek kerülnek-e döntéshozó pozícióba. „Ha az RMDSZ – vagy az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) alkotta koalíció – kormányra lép, akkor én kilépek a szervezetből, függetlenedem” – jelentette ki a Csíkszeredai elöljáró.
Ráduly kijelentéseire Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere reagált elsőként. „Nem a magyar politikai szervezetekben kell ellenséget látni, és nem jó, ha innen üzengetünk a politikusainknak, képviselőinknek, szenátorainknak. Ha változást akarunk, ott kell hagyni az önkormányzatot, és menjünk mi Bukarestbe, vegyük át a tisztségüket” – mondta a Sepsiszentgyörgyi polgármester kollégája felé fordulva. Antal Árpád szerint a következő önkormányzati ciklusnak a bizalomról, a szolidaritásról és az eredményességről kell szólnia.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke emlékeztetett, az RMDSZ-t az erdélyi magyarság több mint 80 százaléka támogatta az önkormányzati választáson, „ami azt mutatja, hogy a legnagyobb felelősség ma is a szövetség vállát nyomja”. A Háromszéki politikus különutasnak nevezte az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP), majd megjegyezte, „aki nincs döntéshozó pozícióban, nagyobbakat tud ígérni, mint amiket meg tudna valósítani”.
A megyei tanácselnök nem ért egyet azzal, hogy az EMNP a parlamenti választáson önállóan akar megméretkezni. „Nem tartom valószínűnek, hogy bejussanak, azt viszont igen, hogy ezzel lenyomják a körvonalazódó összefogás listáját a bejutást jelentő öt százalék alá” – jelentette ki Tamás Sándor. A magyar-magyar összefogás szükségességéről beszélt Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester is. Véleménye szerint rendkívül nehéz lesz ősszel bejutni a parlamentbe, s mint mondta, talán „pont erre a félelemre van szükség, hogy valóban megvalósuljon ez az összefogás”.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az önrendelkezési törekvésekről szólva megjegyezte, olyan törvényeket vár, amelyek mentén lehet majd autonómiáról beszélni. „Fontos jogszabályi szinten a helyi önrendelkezés feltételeinek megteremtése. Azt várom, hogy amit Románia vállalt száz évvel ezelőtt, majd később az Európai Unióval szemben, azt tartsa be” – mondta.
Soós Zoltán múzeumigazgató – aki a vásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje volt június 5-én – arról beszélt, hogy Marosvásárhelyen nem a magyarság vesztett a polgármester-választáson, hanem csalás történt. „Bizonyítékainkat, feljelentéseinket sikeresen félresöpörték. Hiába láttuk, hogy meg lehet nyerni a választást, egyértelmű, hogy a törvények a város határát jelző táblánál megállnak” – fogalmazott Soós. Mint mondta, Maros megye székhelyén már az őszi választásokra készülnek. „Nálunk példaértékű összefogás jött létre, megköttetett a partnerség, ezt kell folytatni ősszel is. A hangsúly a választási részvételen van, nem azon, hogy hányan szavaznak az RMDSZ-re” – tette hozzá Soós Zoltán.
Erdély.ma

2016. július 22.

Kell a bizalom és az együttműködés (Székelyföld jövője)
A Választások után a Székelyföldi önkormányzatokban címmel szervezett tegnapi tusványosi beszélgetésen Demeter Szilárd, a Századvég Alapítvány elemzője moderátorként két kérdéskörben faggatta a meghívott önkormányzati vezetőket: mi várható az őszi parlamenti választások után, valamint van-e, lesz-e a Székelyföldi önkormányzatoknak olyan gazdasági, társadalmi, kulturális fejlesztési stratégiájuk, amelyek összefűzhetők egy egységes Székelyföld-stratégiává?
Jelen volt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy, Gálfi Árpád, Székelyudvarhely, Molnár Tibor, Szentegyháza, Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós és Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, Borboly Csaba és Tamás Sándor, Hargita, illetve Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Soós Zoltán Marosvásárhelyi polgármesterjelölt és Zakariás Zoltán önkormányzati tanácstag, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke.
Antal Árpád jelezte, nagyon furcsa geopolitikai helyzetben van Székelyföld az Ankara–Moszkva–Brüsszel–Washington négyszögben, és meg kell nézni, mi lesz vele. Ma a világban mindent biztonságpolitikai szempontból vizsgálnak. Úgy érzi, Székelyföld felértékelődik a következő évtizedekben, de csak akkor fogjuk tudni érdekeinket képviselni, ha okosan és egységesen lépünk fel. Ehhez bizalomra és szolidaritásra van szükség, és akkor lesz eredmény. Háromszéken ezt megvalósították, felmutatták annak erejét, ezt ajánlják a többieknek is. A következő év egyik kihívása a közigazgatási átszervezés. Azt vagy meg kell akadályozni, vagy oda kell hatni, hogy az új szerkezet nekünk is jó legyen. A másik kérdés Székelyföld versenyképessége, harmadik: milyen válaszokat adunk a hatósági zaklatásokra, megyünk tovább az úton, vagy meghátrálunk – magyarázta Antal.
Tamás Sándor kifejtette, igenis, összefüggenek a helyhatósági és parlamenti választások. Hármas szintről beszélt: települési, megyei és országos, mely utóbbi a kormányzásba való beleszólás lehetőségét jelentheti. Ha ebből valamelyik hiányzik, akkor megbicsaklik a magyar közösség jövője, mondotta. A Székelyföldi hangulat elsősorban azok felelőssége, akik pozícióban vannak, tehát az RMDSZ tisztségviselőinek magatartásán, tevékenységén, nyilatkozatain múlik. Az is felelősségük, milyen a viszonyuk más politikai szereplőkkel és a Székelyföldi emberekkel – tette hozzá. A parlamenti választásnak összefogással kell elébe menni, Antal Árpádot idézte: okosan és egységesen. Ennek keretét és előfeltételét megteremtették, elsősorban Háromszéken, ahol azt nézték, hogyan tudnak olyan elöljárókat indítani, akik megfelelőek településfejlesztés és közösségépítés szempontjából. Ahol azt látták, hogy az MPP jelöltje tudja ezt jobban felvállalni, melléálltak. Így kell látni a parlamenti választásokat is, jegyezte meg. A közösségi összefogás a legfontosabb, és ezt elsősorban a politikusoknak kell megvalósítaniuk. Nem ért egyet azzal, hogy az EMNP az ősszel önállóan szeretne indulni; helyhatósági választáson, ahol nem okoznak gondot, van logikája a magyar–magyar versenynek, de a parlamentin nincs. Tamás Sándor bejelentette, Háromszéken felajánlottak egy befutó képviselői helyet az MPP-nek. Politikai súlypontáthelyezés kell
Ráduly Róbert, Csíkszereda megválasztott polgármestere (a hivatali esküt még nem tette le) azzal kezdte, mindegy, hogy milyen virágot ültetünk a sírra, ha azt már alulról szagoljuk, ezért most ne boncolgassuk, ki milyen pártszínekben került tisztségbe. Elmondta, bő három év alatt igen kevés törvény változott, és keményedett a központosítás Romániában. Egyetlen törvény változott, a megyei vezetők gyengítését célzó választási törvény: nem közvetlenül, hanem közvetve választják meg a tanácselnököt, ha valakiknek nem tetszik, többséggel le lehet cserélni. Ehhez a rendkívül aljas centralizációhoz, ami tovább folytatódik, három szék volt szükséges – de nem a Tamás Sándor vezette Háromszék, pontosított azonnal –, hanem a számvevőszék, törvényszék és szekusszék. Ezek együttes munkálkodása eredményeképpen jöhetett létre az az átrendeződés, amit az emberek nem is éreztek, most kezdik érezni, amikor már a polgármesteri hivatalon nem írja, hogy városháza vagy községháza. Vagy a szekuszsék dönti el, hogy ki vezeti Csíkszeredát, Gyergyószentmiklóst, Sepsiszentgyörgyöt vagy akár Konstancát, Brassót stb. Ez a folyamat zajlik. A jogelv azt mondja, amit a törvény nem tilt, azt szabad, ezzel szemben Romániában ez úgy hangzik, amit a törvény tételesen nem ír elő, az minden tilos, mert jön a számvevőszék, és mindenből balhét csinál. Jó néhányan próbálták megvalósítani azt, hogy a székely állam hiányát az önkormányzatok többletvállalásával igyekeztek ellensúlyozni. Ez nagyon nehéz feladat volt, mert nem egy semleges román államot, hanem az 1920 óta megszálló hatalmi filozófiát követő román államot kellett ellensúlyozni. Ő ezt tizenegy évig próbálta. Erről világosan kell beszélni, mondotta Ráduly Róbert. Hozzátette, a parlamentben jelen levő magyar csapat ezt elég csendben tűrte. Nem mondja, hogy nem volt egy-két ember részéről próbálkozás. De amikor valaki miniszter vagy államtitkár volt, rezgett a gatyája, hogy mikor viszik el, ezért inkább hallgatott a parlamentben. Mert okos ember a más kárán tanul, s azt nem lehet elmondani képviselőinkről, hogy nem lennének okos emberek, jegyezte meg. A Székelyföldi összefogást nemcsak a Borboly–Ráduly ellentét hátráltatta, hanem az is, hogy nem mindenki vállalt szerepet abban.
Az nem kérdés, hogy lesz-e magyarul beszélő képviselő a román parlamentben, mert lesz, mint ahogyan eddig is volt. A kérdés az, hogy lesz-e és mikor lesz székely-magyar arculatot képviselő csoport a parlamentben – folytatta Ráduly Róbert. Abból lassan elegünk van, hogy a legfontosabb ténykedés a kormányra kerülési délibáb kergetése. Nem hatásköröket akarunk kiszakítani a megszálló államtól, hanem tisztségeket vadászunk. A közbeszédünk sem egy sajátos arculatról szól már. A fordulópont 1996 volt, amikor úgy döntött az RMDSZ, hogy belép a kormányba, gyakorlatilag semmiért. A mostani nagy kérdés az, az eddigi csendes hallgatás, tájba simulás megy tovább, vagy kemény, új arculatot tudunk felmutatni. A politikában súlypontáthelyezésre van szükség, és végre el kellene jutni oda, hogy az önkormányzati jelenlét, erő, hatalom, fontosabb legyen, mint a parlamenti. Ráduly Róbert azt mondta: ha nem lesz arculatváltás, tovább megy a tájba simulás, és az ősszel az RMDSZ–MPP közös csapata belép a kormányba, ő kilép az RMDSZ-ből. Ez a lényeg, mindegy, hogy tulipán, fenyőfa vagy éppen csillag van az ember sírján, addig kell cselekedni, amíg az embert nem temetik el – szögezte le.
Jól kigondolt jövőképet
A Székelyföld jövőjéről szóló második körben Ráduly Róbert kifejtette: akkor érdemes a következő tíz évet tervezni, ha ezt az elmúlt tíz év érdemessé teszi. Elmondta, identitásmegőrzés terén rengeteg többletterhet vállalnak, és ezt viszonylag jól csinálják. Többletforrásokat szánnak arra, hogy a megszálló román hatalmat ellensúlyozni tudják. Ami a legaggasztóbb, az a tudás, hívta fel a figyelmet. Ezen a téren nagyon rosszul állunk. Ha megnézzük az érettségi eredményeket, hogyan teljesítenek fiataljaink, nem azt látjuk, hogy a kisebbségi sorban levő magyar ifjú keményen küzd azért, hogy kiváljon, hanem pont az ellenkezőjét, hogy a magyar ajkú oktatási rendszer besimult a román oktatási rendszerbe, ami nincs rendben. Az a tény, hogy sok ágazatban nincs helyi munkaerő, annak is betudható, hogy baj van a képzéssel, általában a tudással. Ez ördögi kör. Azért vannak alacsony bérek a Székelyföldön, mert a versenyhelyzet nem enged többet, e téren nagyon rosszul állunk. Stratégiát olyat írnak, amilyet akarnak, csak nem álmodozni kell jövőképről, hanem megnézni, mire vagyunk képesek, és ahhoz mérni. Másképp önámítás az, amiben nem szeretne részt venni. Összefogással Tamás Sándor feltette a kérdést, hogy egyáltalán lesz-e Székelyföld? A parlamenti képviselet szerepe fontos, fűzte hozzá. Jó ideje hallatszik, hogy jövőben újra felvetik a régiósítás kérdését, a mostani fejlesztési régiókat közigazgatási régiókká akarják alakítani, megszüntetve a megyéket. Ez reális veszély jövő évben, különösen, ha nagykoalíció lesz. Jelenleg Kovászna megyében 75 százalék a magyarság, Hargita megyében 85 százalék, és a döntéshozás ennek megfelelően alakul. Maros megyében, ahol 40 százalék a magyarság, úgy alakult most a politikai helyzet, hogy az RMDSZ a legnagyobb frakció, és a tanácselnök is magyar. Ha a Központi Fejlesztési Régióból nagy megyét csinálnak, ott 25 százalékos lesz a magyarság. Felszámolják a megyei önkormányzatokat, azt az intézményes hátteret, amely magyar szellemi műhelyeket tud működtetni. Az a legfontosabb feladata az elkövetkező parlamenti frakciónak, hogy ezt megakadályozza, vagy úgy alakítsa, hogy Székelyföldnek jó legyen. Tamás Sándor kifejtette, hogy ő kormányzáspárti. Mindegy, hogy kivel, a szociáldemokratákkal vagy a liberálisokkal, a kérdés az, hogy mire szerződnek. Ott a katalánok példája, mutatott rá. Ők, akár baloldali, akár jobboldali volt a kormány, oda álltak – igaz, olyan feltételeket szabtak, ami nekik jó. Nincs az jól, hogy többször voltunk kormányon, miközben Marosvásárhelyen a főtéren nincs kiírva, hogy Rózsák tere, vetette fel, hozzátéve: igen, kormányra kell kerülni, de nem ez a cél, hanem ez az eszköz. A cél az, hogy Székelyföldet lehessen legalább ebben a formában megtartani, vagy ha összejön a régiósítás, elérni azt, hogy Székelyföld jövője jól alakuljon. Hisz abban, hogy ez lehetséges megoldás, mert kormányzati pozícióban lehet döntéseket befolyásolni és konkrétumokat elérni, hangoztatta.
A Székelyföldi együttműködés példájaként említette a székely termék mozgalmat, amit Borboly Csaba karolt fel, és ennek eredményeként felváltva szombatonként Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen helyi termékek vására van. Sikerült összefogással székelykeresztúriakkal, csíkszépvíziekkel, és most már kézdiszékiekkel részben megoldani a tejfelvásárlást. Minden munka közül a legnagyobb eredménynek a szövetkezeti mozgalom elindítását tartja Tamás Sándor. A tejtermelő kisgazdák egy részének megélhetést tudtak biztosítani. Ez olyan együttműködés, amelynek gazdasági vonzata van. Közösséget építeni vassal és betonnal nem lehet. Életminőséget javítani igen, közösséget építeni értelmes és eredményes összefogással lehet, szögezte le.
Az autonómia a megoldás
Antal Árpád kifejtette, nagyon fontos, hogy legyen együttműködés és stratégia. Úgy érzi, sokkal többet kellett volna együtt gondolkodnunk és cselekednünk. Egyenlő partnerségben kell a Székelyföldi közpolitikát megfogalmazni. Felelevenítette, hogy amikor 2008-ban Tamás Sándorral együtt hazajöttek, Kovászna megye 40. helyen állt a munkanélküliség statisztikájában, de közpolitikák eredményeként most a 17. helyre lépett elő. Elmondta, mindenki a maga kis szemétdombján próbálja a maximumot kihozni, ám össze kell hangolni a munkát. Szét kell osztani a szakterületeket, és kerüljenek ki a profik mind a szakoktatásban, mind kulturális intézmények terén, mind vállalkozásokban. Ezért össze kell hangolni Székelyföldön a tevékenységet. A rendszer egészének szempontjából nem mindegy, hogy mi történik a nagyvilágban. Megoldhatjuk apró dolgainkat itthon, de ha nem tudjuk a közösségi képviseletet biztosítani, nem tudjuk Székelyföld kérdését a következő években a kedvező irányba vinni. A rendszer egészének lényege, hogy legyen jövőkép, világosan ki kell mondani, nincs más választás, mint az autonómia, hangsúlyozta Antal Árpád.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-30 ... 1081-1110 | 1111-1140 | 1141-1170 ... 1261-1267




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék