udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1199 találat lapozás: 1-30 ... 1141-1170 | 1171-1199

Névmutató: Borboly Csaba

2017. szeptember 21.

Csak garasokat kaptak a kormánytól – bajba kerülhetnek a székelyföldi önkormányzatok
A költségvetés-kiigazításból egyetlen település sem részesült Hargita és Kovászna megyében. A székelyföldi községek többsége fontos bevételektől esett el, több polgármester is vakarhatja most a fejét, hogy honnan teremtenek elő pénzt pályázatokra vagy éppen számlák kifizetésére. Borboly Csaba Hargita megye tanácselnök szerint igazságtalanul járt el a kormány: a Kárpátokon túli megyék közül jó néhánynak jutott pénz.
Év végére súlyos pénzhiánnyal szembesülhet néhány háromszéki önkormányzat. Mivel a kormány nem osztott pénzt számukra a költségvetés-kiegészítéskor, várhatóan nem lesz pénzük a fizetésekre, de elakadhatnak a tervezett beruházások, mert nem tudják fizetni a pályázatok önrészét, hívja fel a figyelmet Henning László.
Kovászna megyei tanácsának alelnöke rámutatott, hogy évek óta most fordult elő először, hogy a kormány a költségvetés-kiegészítéskor nem osztott pénzt sem a megyei, sem a települési önkormányzatok számára. Hozzátette: a községek és városok azért is várták az őszi költségvetés-kiigazítást, mert ebből szerették volna például az önrészt biztosítani az uniós pályázataikhoz. Ugyanakkor vannak települések, hogy az év végén várhatóan gondok lesznek a polgármesteri hivatalban dolgozók fizetéseivel is.
Henning László szerint csak a harmadik negyedév lezárásakor, október végén derül ki, hogy az önkormányzatoknak mennyi pénze marad az év utolsó részében, melyik területen lesz pénzhiány. Ugyanakkor bíznak abban, hogy a kormány az év végén még egyszer kiegészíti a költségvetést, és akkor gondolnak a bajban lévő önkormányzatokra is. Az önkormányzat alelnöke szerint a Kovászna Megyei Tanács fejlesztési terveit és működését egyelőre nem befolyásolja, hogy a kormány ezúttal csak a gyerekvédelmi rendszer fenntartására és az iskolai tej-kifli programra hagyott jóvá összesen 2,3 millió lejt.
Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke is arra mutatott rá, hogy a saját beruházásaikat nem befolyásolja, hogy ezekre nem kaptak pénzt a költségvetés kiegészítéskor, viszont a törvénykezési fejetlenség miatt nem haladnak fontos beruházásokkal. Példaként említette a Maksa és Lécfalva közti út problémáját, amelynek kivitelezésére két éve zajlik a közbeszerzési eljárás a folyton pereskedő cégek miatt. Tervek szerint októberben beindul a teljes megyét kiszolgáló lécfalvi hulladékkezelő telep, és a szemeteskocsik kénytelenek lesznek földúton megközelíteni a lerakót. Másik probléma, hogy ha majd végre elkezdődhet az úttest korszerűsítése, kénytelenek lesznek „kamionok alatt” végezni a munkálatokat, mondta Tamás Sándor.
A háromszéki településeknek idén többnyire útfelújítási, víz és csatornázási, iskola-óvoda felújítási vagy építési pályázataik futnak. A sajtó érdeklődésére több vidéki település polgármestere is úgy nyilatkozott, hogy főként attól tartanak, hogy kénytelenek lesznek leállítani a projektjeiket. Az uniós pályázatokhoz szükséges tervezési munkálatokat vagy a konzultáns cég bérét önrészként kell fedezni, és félő, hogy erre nem lesz pénzük. A polgármesterek szerint ilyen körülmények között nem csoda, hogy Románia az uniós alapok elenyésző részét tudja lehívni.
Szintre hozták a fizetéseket a megyei tanácsnál
A Hargita megyei önkormányzatok sem részesültek szeptember 13-án a költségvetés-kiigazításból, csak az áfa-visszaosztásból kaptak pénzt elsősorban a szociális ellátást biztosító intézmények finanszírozására, olyanokéra mint a gyerekvédelem, a mozgássérültek ellátása, illetve az iskolásoknak szóló programok. Ezekre összesen 1 343 000 lejt utaltak ki a Hargita megyei polgármesteri hivataloknak.
A fizetések emelése Hargita Megye Tanácsa esetében az év folyamán több rendben történt, és már az idei éves költségvetés megtervezésnél figyelembe vették az új bérszinteket – közölte kérdésünkre Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata.
Először február 1-től növekedtek a megyei tanács alkalmazottainak a fizetései a 2017/2-es sürgősségi kormányrendelet értelmében. Ezt fizetéskiigazítás követte a 2016/794-es alkotmánybírósági döntés alapján, végül a júliusi 2017/153-as bérezési kerettörvény életbe lépése után egyes esetekben újabb fizetések emelkedtek, más alkalmazottak fizetése pedig csökkent. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke hangsúlyozta, hogy az emelés főként a friss diplomásokat érintette, ezzel az volt a céljuk, hogy a fiatalokat itthon tartsák.
„Vállaltuk, hogy felelősen gazdálkodunk a megyei tanács pénzével, és nem voltunk partnerek abban a sajnos megalapozatlan kampányban, amely sok helyen előfordult: az alelnökök fizetéséhez emelték a megyei tanács, illetve az alárendelt intézmény alkalmazottainak bérét. Alacsonyabb jövedelmű megyék esetében, ahol kevés ember él és nincsenek nagy ipari központok, a lehetőségekhez mérten kell gondolkodnunk” – mondta a Maszolnak Borboly Csaba.
Az alapok biztosítása nélkül emelték meg a béreket
A tanácselnök azt is kifejtette, hogy sajnálatos módon vannak olyan alintézmények, ahol a béremelésekkel kapcsolatos döntések meghozatala nem a megyei tanács, hanem a központi vezetés hatáskörébe tartozott, így „felelőtlenül, alapok biztosítása nélkül emelték meg a béreket” többek között a szociális és gyermekvédelmi igazgatóságnál.
„Hargita Megye Tanácsa most szeptemberben csak garasokat kapott a kormánytól, és ez nincs rendben. Be is nyújtottuk újra az igényléseinket, és kifejtettük, hogy már megint preferenciális döntés történt, az erdélyi megyék nem kaptak semmit, míg a Kárpátokon túl jó néhányan igen. Igazságtalan a kormány, és ennek hangot kell adnunk” – emelte ki a megyei tanács elnöke.
A törvény egyébként nem teszi lehetővé, hogy a költségvetésben beruházásokra vagy fejlesztésekre szánt összegeket csoportosítsanak át az alkalmazottak bérezésére. Emiatt a megyei tanácsnál az év folyamán nem volt semmilyen átcsoportosítás, ami a beruházásokat vagy a projekteket negatívan érintette volna.
Gondban a felcsíki községek
A költségvetés-kiigazításból tehát egyetlen település sem részesült Hargita megyében. A községek többsége fontos bevételektől esett el, több polgármester is vakarhatja most a fejét, hogy honnan teremtenek elő pénzt pályázatokra vagy éppen számlák kifizetésére.
Csibi József, Madéfalva polgármestere a Maszolnak nyilatkozva elmondta, hogy legalább 250 ezer lejes támogatásra lett volna szükségük, ugyanis sok kifizetetlen számlája van a községnek, ami miatt már előreláthatólag 90 napra zárolták a bankszámláikat. Az önkormányzat munkatársai jelenleg is keresik a megoldást, hogy honnan lehetne pótolni a hiányzó összeget.
Csíkdánfalván is több százezer lejre lenne szükség, de még az egy millió lejnek is lenne helye – tudtuk meg Bőjte Csongor Ernő polgármestertől. „Több területen is megérezzük a jövedelem-kiesést, elsősorban a helyi fejlesztési programban (PNDL) elindított pályázataink kerültek veszélybe, mivel a munkálatok megkezdéséhez szükséges előtanulmányok elkészítését nem finanszírozza a pályázat, ezt saját költségvetésből kellene állnunk. Legalább 300-400 ezer lejre lett volna szükségünk” – panaszolta el a felcsíki község polgármestere.
Hozzátette, hogy a tanintézményeket is érinti a pénzhiány, ugyanis a második félévi tanári bérekre már nincs elegendő pénz, az iskola és óvoda működési költségeit pedig csak novemberig tudják fedezni. Bőjte Csongor Ernő hangsúlyozta, hogy nem borúlátó, mivel biztos benne, hogy valamilyen módon találnak megoldást az anyagi problémákra.
Kovács Boglárka, Kovács Zsolt / maszol.ro

2017. szeptember 21.

Bepanaszolták a minisztériumot medveügyben (Hargita megye megelégelte)
Több mint 13 ezer Hargita megyei polgár panaszolta be a romániai környezetvédelmi minisztériumot a nép ügyvédjénél a nagyvad-populációk szabályozásának elmulasztása miatt. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök tegnap nyújtotta be az ombudsman hivatalához a petíció szövegét és az aláírásokat. Az aláírók között többen is vannak, akiket medvetámadás ért az elmúlt hónapokban.
A panasztevők úgy vélik, a környezetvédelmi minisztérium megsértette az élethez és a testi, szellemi épséghez, valamint az egészségük megőrzéséhez fűződő alkotmányos jogukat azzal, hogy 2016-ban és 2017-ben nem szabályozta a nagy testű ragadozók populációit. Amint a petícióban leírják, a túlszaporodott ragadozók – elsősorban a medvék – napi rendszerességgel veszélyeztetik az emberek testi épségét, gazdaságaikat. A petíció a 2016-os évre és a 2017-es év első fél évére vonatkozó adatokat is közöl. Ezek szerint 2016-ban 13 személy, 2017. június végéig pedig kilenc (azóta pedig további öt) személy sérült meg Hargita megyében medvetámadás következtében. Tavaly 43 szarvasmarhát, 56 juhot és kecskét, 62 méhkaptárt és két lovat pusztítottak el és 49 hektár mezőgazdasági területet károsítottak a vadállatok a megyében. Az idei első fél év veszteségmérlege: 28 szarvasmarha, 146 juh és kecske, 38 méhkaptár, egy ló és öt hektár szántóföld termése. A közölt adatokból kiderül: elsősorban a medvék jelentenek veszélyt a lakosságra és a gazdaságokra. A tavalyi 176 támadás közül 122 a medvék, húsz a farkasok, 21 a vaddisznók és a szarvasok, 13 pedig egyéb állatok számlájára írható. Az idei első fél évben történt 82 eset közül 58 alkalommal támadott medve. Borboly Csaba szerint Románia nem tartja be az Európai Unió környezetvédelmi irányelvét, amely a természet és az emberek védelme érdekében megelőzési intézkedéseket szorgalmaz, nem pedig beavatkozást. „Tévhit, hogy az EU tiltaná a vadászatot. Nem tiltja sem a vadászatot, sem a beavatkozást. A természet védelme érdekében megelőzési intézkedést ír elő, amelyet Románia rosszul vagy egyáltalán nem ültet gyakorlatba” – hangsúlyozta Borboly, hozzátéve, hogy e téren számos olyan konkrét lépésre, szigorításra van szükség, amelyek csökkenthetik a vadkárok mértékét. A Hargita megyei önkormányzat várja, hogy a többi érintett megye is küldje el álláspontját a nép ügyvédjének. Európában – Oroszország európai részét leszámítva – körülbelül 17 ezer medvét tartanak számon, amelyből több mint 6800 Romániában él. A romániai medveállomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében található. A medvetámadások azóta sokszorozódtak meg, hogy a kormány tavaly a populációszabályozás céljával történő medvevadászatot is betiltotta. Korábban a tárca évente 400–450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak. A környezetvédelmi tárca vezetője szeptember elején 140 veszélyesnek bizonyult medve és 97 veszélyes farkas kilövéséről vagy áthelyezéséről adott ki rendeletet, amelyet élesen bíráltak az állatvédők. A székelyföldi illetékesek azt hangsúlyozták, hogy a rendelet csak a pillanatnyi válságkezelésre alkalmas, egy másik jogszabállyal a populációszabályozást kell megoldani. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. szeptember 22.

Borboly kicsit lépne, Ráduly nagyon beolvasott
Teljesen másképp látja a csíkszeredai kórház fejlesztését Borboly Csaba megyei tanácselnök és Ráduly Róbert Kálmán polgármester. Az előbbi kevesebb mint hárommillió eurós hitelből emeltetne új épületet, az utóbbi viszont kifogásolja, hogy mindig csak apró lépésekben, félmegoldásokban gondolkodnak a térség számára rendkívül fontos intézmény fejlesztése és működtetése kapcsán. Mindezek az I. Csíkszeredai Kórháznapok pénteki megnyitóján derültek ki a nyilvánosság számára.
Amióta a kórház 2010-ben a minisztériumtól a megyei önkormányzat ügykezelésébe került, számos pozitív változás történt – említette a háromnapos esemény pénteki megnyitóján Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke rámutatott, most a legsürgetőbb probléma a somlyói fertőző osztály helyzetének megoldása.
Nemrég a kórház vezetőivel folytatott tanácskozáson – folytatta – olyan célokról sikerült egyeztetni, amelyek legalább középtávon megoldást jelenthetnek a megyei sürgősségi kórház ügyében.
Arról beszélgettünk, hogy neki kell fogni egy új épület építésének, mert van értelme. 10 millió eurós elképzelésből indultunk, én akkor tiltakoztam, mivel nincs annyi pénze a megyei tanácsnak. Azt követően két egész valamennyi millió eurós beruházásról beszélgettünk, ami lényegesen kisebb – magyarázta Borboly. „Szokta mondani Ráduly polgármester úr, hitelt felvenni nem biztos, hogy jó dolog. De szeretném jelezni, hogy ha csak azt az összeget nézzük, amit havonta fizetünk bérleti díjként, illetve idetesszük a kórházmenedzser úr vállalását, miszerint ha növekedik a napi ellátások száma, akkor több lesz a kórház bevétele, akkor én bízom benne, hogy az egészet stabillá tudjuk tenni, ami önmagát fizeti” – fogalmazott a megyei tanács elnöke, hozzátéve, hogy a hitel az utolsó opció az uniós pályázás és a kormányzati forrás után.
Borbolyt követően Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere osztotta meg gondolatait. Beszéde elején Ráduly Róbert Kálmán Molnár Józsefről, Csík Vármegye 19. századi főorvosáról emlékezett meg. „Neki volt jövőképe és képes volt az életét rátenni és feláldozni e jövőkép érdekében. Az a kérdés, hogy nekünk ma, csíki embereknek miért nincs jövőképünk a saját kórházunkkal kapcsolatban? Miért fogadjuk el még mindig azt, hogy az intézmény annyi sok helyen működik teljesen alkalmatlan módon?” – vetette fel Ráduly.
„Ma sem arról beszélünk egyértelműen, hogy egy nagy kórházat akarunk a Nagy Laji-dombján. Arról beszélünk, hogy ilyen kicsi projekttel kellene azt oda beszúrni, beékelni, ellehetetleníteni, elrontani egy jövőkép megvalósítását. Mert arról diskurálunk, hogy két vagy három millió euróból építsünk kórházat, amikor több mint hatmillió euróból építettünk uszodát a városba. A kórházunkról nem beszélhetünk 60–70 milliós költségvetéssel jövőképről? Erről ebben a formában kell nekünk beszélni. A város ebben partner, de nem hitelből” – adott hangot véleményének a csíkszeredai polgármester.
Arról is beszélnünk kell, hogy miért kell nekünk öt évet várni és nézni, hogy a kórházi műtőtömbökkel semmi sem történik. Hogy tudjuk mi ezt eltűrni egyáltalán? – utalt Raduly ezzel a megyei önkormányzat 2012-es beruházására, amely tartalmazta a sürgősségi kórház C-épületszárnyának egy szinttel való bővítését, a jelenlegi műtők helyén egy nagyobb intenzív osztály és a főépületbe felköltöző szemészeti osztály helyének a kialakítását, továbbá egy új, a jelenleginél modernebb műtőblokk kiépítését.
Viszont öt év alatt a beruházás csupán 80 százalékát sikerült elvégezni.
Ez merénylet kedves hallgatóság és barátaim, ez merénylet a saját fajtánkkal szemben. Erről kell beszélnünk, ezt kell kimondanunk. Illetve azt is, hogy a kórházban ma mindenhol műtenek: egy kicsi műtő van ott, egy másik kicsi máshol. Ez nincsen rendben. Nekünk ez jelenképnek is szégyenletes, nem hogy jövőképnek – fogalmazott.
Beszéde végeztével Ráduly még szót ejtett a hálapénzről is. Mint mondta, manapság már a szakorvosok jelentős része kétezer euró körül keres. „Innen tovább a hálapénz kulcsát el kellene tenni, erről is beszélgetnünk kell” – zárta Ráduly.
A polgármestert követően Demeter Ferenc kórházmenedzser röviden reflektált az elhangzottakra. „Nyilván lenne, amin vitatkozni az elhangzottakkal kapcsolatosan mind orvosi, mind egészségügyi szempontból is. A konstruktív gondolatokat mindenképp szívesen fogadjuk. Arra kell törekednünk, hogy kommunikáljunk, jobban megértsük egymást” – tette hozzá.
A kórháznapok során vasárnapig tudományos konferencia zajlik, amelyen számos orvos osztja meg tapasztalatait különböző egészségügyi szakterületekről.
Molnár Rajmond / Székelyhon.ro

2017. szeptember 24.

Csak saját erőből lehet autonómia
Más modelleket nem lehet átvenni, mert minden autonómia más módon alakult ki, viszont ha itt is kell, akkor az egyetlen út a párbeszéd a román többséggel is – fejtette ki Váradon Elisabeth Nauclér finnországi svéd politikus és jogász.
Hívhatjuk önkormányzásnak, hatalommegosztásnak, inklúziónak, vagy autonómiának, az önrendelkezés lényege ugyanaz mindenütt, ám a hozzá vezető utak nem azonosak – ezt Elisabeth Nauclér finnországi svéd politikus és jogász fejtette ki Nagyváradon, a kétnapos autonómiakonferenciát összegző sajtóértekezleten. A szombati eseményen a sokak által állandóan az autonómia egyik példájaként felhozott Åland-szigetekről érkezett Nauclér hozzátette: nem először van tájainkon, és most is azt tudja hangsúlyozni, hogy nem megoldásokat adni jött, hiszen ez nem így megy, hanem a konferencián a tapasztalataikat osztotta meg. A politikus – aki finnországi parlamenti képviselő is volt, és mára számos tapasztalatot szerzett, a világ számos pontján tevékenykedve, a dalai lámával tartott egyeztetésekről, Okinawán és Hegyi-Karabahon át a volt Jugoszláviáig, ahol három éven át volt ENSZ-tisztségviselő -, azt hangoztatta: az ő modelljüket lehetetlen átvenni, akárcsak bármilyen más modellt is, ehelyett saját tartalommal kell megtölteni az itteni törekvéseket, és konkrét formába öntve előállni azokkal, a román hatalom felé. „A lényeg ugyanis a párbeszéd, sőt, első szakaszban a feszültségeket kell kioltani, meg kel értetni, hogy az autonómia nem abszurdum, és sok más helyen is van ilyen” – fogalmazott. Egyébként arról a romániai helyzetről mondta ezt, amelyről a konferencián terjesztet, az önrendelkezés kárpát-medencei helyzetét összesítő tanulmányban az szerepel, hogy a romániai politikai vezetés „hisztérikusan ellenzi” az elképzelést. Magának a konferenciának a sajtótájékoztatót megelőző záró része is összegzésről szólt, és ott például Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács vezetője tekintette át a testület történetét, majd Bodó Barna azt fejtegette, hogy „Bibóval szólva a szabadság kis köreit kell előbb megteremtenünk, azaz helyi szinteken kell berendezkednünk, mozgástereket kialakítanunk, különben a nagy egész sem működhet”.
Az RMDSZ nélkül
Visszatérve a tájékoztatóhoz, azon Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke emlékeztetett: épp az adott teremben alakult meg annak idején a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT). Tőkés László, EP-képviselő, a KMAT elnöke megemlítette, hogy az autonómiakonferencián a Kárpát-medence számos országából voltak jelen a magyarság egyes pártjainak képviselői, azonban távol maradt az RMDSZ. Pedig a székelyföldi Antal Árpád és Borboly Csaba is ígérte részvételét, mégsem képviseltette magát végül az RMDSZ.
Hogy mik a konferencia végkövetkeztetései, arra a zárónyilatkozatukat összegezte. Ebben a KMAT tiltakozik a kihirdetés előtt álló ukrán oktatási törvény ellen és a marosvásárhelyi katolikus iskola ellehetetlenítése miatt. A KMAT áttekintette továbbá a Kárpát-medencei autonómiatörekvések helyzetét, megállapítva, hogy gondjaink többsége az önrendelkezés hiányára vezethető vissza. Kulcsfontosságúnak tartják, hogy ezen törekvéseink az új nemzedék, a mindenkori fiatalok részéről is minél szélesebb körű támogatottságot kapjanak. Ennek érdekében szerveztek egy fiataloknak szánt autonómiakonferenciát, és szorgalmazzák az önrendelkezés ügyének korszerű és letisztult formájú népszerűsítését. A KMAT üdvözli Szili Katalin miniszterelnöki megbízott eddigi erőfeszítéseit egy közös erdélyi autonómiatervezet kidolgozására. Tekintettel arra, hogy felmerült a Székelyföld területi autonómiáját célul kitűző törvénytervezet újbóli benyújtása a román parlamentben, egyúttal felkéri őt, hogy folytassa az egyeztetéseket. A KMAT támogatja a Minority SafePack néven ismertté vált európai polgári kezdeményezést. A KMAT azt is jelzi, fontosnak tartja a jövő évi magyar országgyűlési választást.
Tőkés azt is bejelentette a tájékoztatón, hogy centenáriumi megemlékezések egész sorozatával készül felidézni a KMAT azokat a jelentős történelmi eseményeket, amelyek megelőzték a trianoni békediktátumot. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő, Válasz Trianonra: az autonómia című projekt részletes programját a KMAT egy novemberi tanácskozásán dolgozzák ki. A Nagyváradon tartott kétnapos autonómiakonferenciáról még elmondta: a KMAT rendszeresen szervez reprezentatív tanácskozásokat a téma európai szakértőivel az autonómia eszméjének népszerűsítése, formáinak megismertetése és a nemzedéki folytonosság megteremtése érdekében a kárpát-medencei magyar fiatalok számára.
Szeghalmi Örs / erdon.ro

2017. szeptember 24.

Konszenzus és többségi akarat kell az autonómiához
Számos érdekes előadás hangzott el az autonómia megvalósításának lehetőségeiről és az azt akadályozó tényezőkről a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) által Nagyváradon szervezett autonómia konferencia első, pénteki napján.
A Pariumi Keresztény Egyetem Városháza utcai székhelyén tartott, péntek délután kezdődő konferenciát házigazdaként Tőkés László EP-képviselő nyitotta meg, aki a fiatalok megszólításának a fontosságát hangsúlyozta. A fiataloknak szánt alapvető üzenet az, fejtette ki, hogy a szülőföldön való boldogulás egyetlen biztosítéka a teljes körű autonómia, és ennek megvalósítására minden törvényes eszközt igénybe kell venni.
A konferencia első blokkjának első felszólalója Elisabeth Nauclér finnországi svéd politikus volt, aki Åland sziget autonómiájának a történetét vázolta fel. Beszédében kifejtette, hogy a kisebbségügyi kérdések mindig belügynek számítanak, Åland sziget sorsát azonban azért sikerült megnyugtatóan rendezni, mert ügye nemzetközi konfliktussá terebélyesedett. Elisabeth Nauclér elmondta, hogy Ålandnak saját parlamentje van, és Finnország nem tud nélküle elfogadni egyetlen olyan egyezményt sem, amely a szigetet is érinti. Ez a rendszer tűnik megváltozni azóta, hogy Finnország belépett az Európai Unióba, Brüsszel ugyanis csak a tagországok joghatóságát ismeri el, így sajnos egyre többször megtörténik az, hogy az Ålandot közvetlenül érintő kérdésekben Brüsszel és Helsinki az ålandiak feje fölött dönt. Mint Nauclér elmondta, az Európai Unió nagy csalódás az Åland szigeteken élők számára, annál is inkább, mert Åland annak idején, Finnország csatlakozásakor megtehette volna azt, hogy nem lép be a Európai Unióba, mint ahogy a Dánia fennhatósága alatt álló Grönland és a Feröer-szigetek sem léptek be.
Egymásért
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa az identitás fontosságáról beszélt, majd pedig a saját nevével fémjelzett Európa Tanácsi jelentés keletkezéstörténetét vázolta fel. Leszögezte: az autonómia segít az identitás megőrzésében és az asszimiláció elkerülésében, és a különböző interetnikai feszültségek megoldásában is fontos szerepet játszhat. A nemzetek közötti viszálykodás megoldásának egyik módja lehet az, ha a különböző történelmi eseményeket minden résztvevő fél szempontjából megismertetjük, hiszen csak ez járulhat hozzá egymás jobb megértéséhez. Nagy hiányossága az Európai Uniónak az, hogy mindeddig még nem történt politikai iránymutatás az ilyen típusú történelemoktatás tekintetében. Szili Katalin, a határon túli autonómiaügyek egyeztetésének miniszterelnöki megbízottja kifejtette, hogy az Európai Unió addig nem lép át a huszonegyedik századba, amíg nem hajlandó megfogalmazni a nemzeti kisebbségügyi standardokat.
Második blokk
Szünet után Duray Miklós szlovákiai magyar író, politikus vázolta fel a felvidéki autonómiatörekvések történetét, konklúzióként azt hangsúlyozva: „ne mindig a másikat szidjuk, nézzük meg, mit teszünk mi saját jogvédelmünk érdekében.” Lőrincz Csaba, aki Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének a megbízottjaként érkezett a konferenciára kifejtette, hogy egységesíteni kell a különböző székelyföldi autonómia-tervezeteket, hozzátéve, nem világos, hogy szükséges-e egyáltalán egy újabb közigazgatási szintet létrehozni Romániában. Fontosnak tartotta a már létező jogok alkalmazását, mert, mint mondta, a helyi önkormányzatiságból kiindulva a helyi iskolákra, egyházakra alapozva felépíthető egyfajta helyi autonómia, amelyre hosszútávon ráépülhet majd a területi autonómia is, jelenleg ugyanis a román társadalom elutasítja az autonómiát. „Amíg egy miccsből román–magyar konfliktus keletkezik, addig nehezen lehet területi autonómiáról beszélni” – fogalmazott.
Gazdasági fellendülés
Sándor Krisztina, az EMNT alelnöke Lőrincz Csabával vitatkozva kifejtette, hogy a területi autonómia nem egy újabb közigazgatási szint lenne, hanem egy teljesen új közigazgatási rendszer. Mítosznak nevezte azt a közvélekedést, hogy Székelyföld gazdaságilag nem tudná eltartani önmagát, hiszen az autonómia éppen hogy gazdasági fellendülést hozna például azáltal, hogy az ott megtelepedő multinacionális cégek adója nem Bukarestbe vándorolna, hanem helyben maradna. Az autonómia megvalósulásában a nemzetközi nyomásgyakorlásnak és Magyarországnak kulcsfontosságú szerepe lehet, tette hozzá.
Minimális bizalom
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke kiemelte: az autonómia tekintetében a politikai elitnek kell egyezségre jutni, és csak ha már kialakult a konszenzus, akkor lehet hozzáfogni a megvalósításhoz, de hogy végül is mi válik valóra az elképzelésekből, az mindig a többségi társadalomtól függ. Ezért aztán elengedhetetlen egy minimális bizalom a többség és kisebbség között, aminek megkerülhetetlen velejárója az, hogy a többség ne tekintsen biztonsági kockázatként a kisebbségre. A továbbiakban kijelentette: „Nem hiszek a nemzetközi nyomásgyakorlásban, mert ha ez létezne, akkor Ukrajnában nem lenne olyan törvény, amilyen van” – utalt a most elfogadott, a nemzeti kisebbségeket súlyosan érintő ukrajnai oktatási törvényre. Majd így folytatta: „a brüsszeli politikusok fogékonysága a nemzeti kisebbségek tekintetében nulla. Ezt a csatát nekünk kell megvívnunk azokkal, akikkel együtt élünk”. Végezetül dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) elnöke szólalt fel, aki leszögezte: egy olyan fontos nemzetstratégiai kérdést, mint az autonómia, nem szabad gazdaságpolitikai megfontolásoknak alárendelni. Sándor Krisztina véleményét megerősítve elmondta: a Székelyföld gazdaságilag fenn tudja tartani magát. „A magyar emberek mindenhol dolgoznak, nem hiszem, hogy a Székelyföldet a Vaslui vagy a Călăraşi megyei parasztemberek adólejeiből kell fenntartani” – fogalmazott. A székelyföldi autonómia megvalósulásának szerinte két alapfeltétele van: léteznie kell az autonómia igényének, és ezt az igényt folyamatosan fenn kell tartani, mert a mai, állandóan változó világban bármikor előállhat az autonómia megvalósulását elsegítő kedvező helyzet. Mindkét blokkot a jelenlevők kérdései, és az azokra adott válaszok zárták.
Pap István / erdon.ro

2017. szeptember 27.

„A néptáncnak elő kell törnie belőlünk” – beszélgetés a 40. Erdélyi Táncháztalálkozó főszervezőjével
Háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte 40. évfordulóját Székelyudvarhelyen az erdélyi táncházmozgalom az elmúlt hétvégén. A több mint száz zenészt, több mint ezer táncost fölvonultató Erdélyi Táncháztalálkozó főtámogatója a budapesti Hagyományok Háza, főszervezője az Udvarhely Néptáncműhely volt. Az esemény házigazdáját, a néptáncműhely igazgatóját, Orendi Istvánt, villáminterjúban kérdeztük.
Hogyan értékeli a hétvégi táncháztalálkozót?
Rendkívüli volt. Ahogyan a mottóban is volt, hogy „több mint táncháztalálkozó”, valóban, több volt. Hirtelen arra gondoltam, hogy ezt valójában a több ezer résztvevőnek kellene értékelnie, de képtelenség annyi embert megkérdezni (nevet). Remélem, hogy mindenki elégedetten ment el.
Csoda a semmiből…
Volt-e meglepetés az ön számára, személyesen értékelhető momentum?
Kellemes meglepetés a Sportcsarnokban lezajlott gálán az volt, hogy gyakorlatilag próba nélkül, színpadi beállások nélkül – melyek az előadások elengedhetetlen részei – több száz táncos és körülbelül száz zenész lépett fel a szűk kétórás gálaműsoron. Most is hihetetlennek érzem, mennyire olajozottan, könnyedén sikerült! Elégtétel volt, hogy ezt a közönség is így nyugtázta. Többen is kiemelték, hogy milyen jó, hogy a műsort hivatalos beköszönőkkel, beszédekkel nem is törtük meg, nem is szakítottuk meg, nem is vezettük fel… Ahogyan a táncházmozgalom a csendből, a semmiből megjelent és tart. A gálát le kellett zárnunk, de a táncházmozgalmat remélem, hogy nem zárjuk le, hanem igenis továbbmegy.
Ehhez fogalmazódott meg valamilyen feladat is?
Ami megfogalmazódott az az, hogy jó, hogy ezt elindították, és ezt éltetni kell. Ez a feladat, tovább kell ezt vinni. És biztos, hogy a találkozónak, amely az elmúlt 40 év legnagyobb találkozója volt, valószínűleg ez volt az egyik nagyon jó hozadéka: remélem, sok kétkedő ember is most már fölfigyel és el is hiszi, hogy igenis a táncháznak, táncházmozgalomnak létjogosultsága van. Gondolom, a tömeg meggyőző ereje hatott mindenkire.
Hogy érzékeli, a támogatókat tekintve kell-e valaminek változnia ahhoz, hogy utánpótlás-nevelés legyen?
Ami támogatás elérhető volt, mi mind igénybe is vettük. Az utánpótlás-nevelés semmi szín alatt nem a támogatóknak, nem a fenntartó intézményeknek a feladata. Nekik a feladatuk az, hogy mindenképpen álljanak az ügy mellé. Az utánpótlás nevelése azok feladata, akik oktatnak, szerveznek – mondhatni, más helyeken vannak a csúcson, nem a pénz világában, vagy a politikában. De, természetesen, mint annyi minden, azért ide is szükség van erőforrásokra. Mindannyian jól tudjuk, hogy a közpénzeket a politikában jártas személyek nagymértékben befolyásolják. Én remélem, hogy nem csak feladatként jelenik ez meg a mi elöljáróink, politikusaink előtt, ők nem egy feladatként fogják föl, nem csupán munkahelyi kötelességként.
Ez a szemlélet a szervezőcsapatban is többször elhangzott: nem szabad ez munka, feladat legyen. Ha érzelmileg nincs meg az indíttatás, a töltés, akkor, hogyan lehet ennyi embernek ennyit táncolni, zenélni? Ez mindannyiunk közös kultúrája, ez nem egy dzsesszmuzsika, ami máshonnan jön – jelzem, itt nem szeretném ezeket negatívan minősíteni, mert magam is rengeteget hallgatom –, de nem egy kintről, idegenből érkező műfaj, amit el kell fogadnunk és meg kell szeretnünk, hanem ez a miénk. Ez nem kérdés!
De biztos is vagyok ebben, hiszen a Hargita Megyei Tanács elnökéről, Borboly Csabáról is tudjuk, hogy tánctáborokba is eljár, akár a székelyudvarhelyi alpolgármester, Orbán Árpád, akár a kolozsvári operaház igazgatója, Szép Gyula, aki maga is a kezdetektől táncházas. Ezt a három embert nem egyébért emelem ki, hanem azért mert a szombati Apám tánca előadásunk előtt ők hárman, velem együtt négyen köszöntöttük a sportcsarnokban a szerintem több mint kétezer embert. Őket ezért hozom fel pozitív példaként, de biztos vagyok benne, táncházközeli, táncházszerető emberek vannak.
Kulcskérdések, jövőkép
Azért kérdeztem rá a teendőkre, mert úgy képzeltem, hogy a jubileumkor a néptánchoz kapcsolódó ügyek is előkerülnek. Például a néptánc főiskolai képzésbe, hivatalos iskolai oktatásba bevonásának ügye, amiről nemrég írtunk a Maszolon, András Mihály, a Hargita Együttes vezetőjének nyilatkozata nyomán.
Olvastam a nyilatkozatot, és igazat adok Misinek, aki barátom és kollégám is: ez teljesen valós probléma. Ugyanabban a beosztásban dolgozom magam is Udvarhelyen, mint András Mihály Csíkszeredában, és az általa felvetett kérdéseknek nagyon is nagy szerepük van, de maga a mozgalom, a néptánc és népzene az nem a színpadi tánccal kezdődött. Akár a táncháztalálkozó főszervezői státusomban, akár a néptáncműhely vezetőjeként, vagy akár a 25 éves táncházas múltamra gondolok, azt szeretném, hogy szigorúan szétválasszuk a gondokat, mert szerintem a táncháztalálkozónak nem lehet ez a problematikája.
A táncháztalálkozó mindenkinek szól, aki népzenét és néptáncot szerető ember, az iskolai oktatás pedig sokkal szűkebb réteget szólít meg, bár igaz, hogy kihatással lehet sokkal nagyobb rétegre, mert a hivatásos együtteseket nagyon sokan látják, nagyon sokan megnézik az előadásait. Ahhoz hogy az pedig színpadra kerüljön, valóban ez egy kulcskérdés, hogy van-e, lesz-e bárminemű oktatási stratégia és nem csak a felsőfokúra gondolok, és nem csak az intézményesített oktatásra. Mert néptáncoktatás kisebb-nagyobb formában létezik, de nem intézményesítve, ez tény és való.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a táncház mozgalmat nem koreográfusok, nem hivatásosok indították el, és nem csak – a csak szót itt odateszem –, tehát nem csak ők éltetik. A népzenét és néptáncot szerető emberek indították el a mozgalmat, független attól, hogy mérnökök, orvosok, vagy egyszerű földművesek voltak – és ők éltetik ugyanúgy tovább, akik között most már vannak hivatásos táncosok, vannak színpadi előadóművészek, és vannak koreográfusok is. De, ismétlem, itt nagyon fontos, hogy ezt a sorrendiséget tartsuk meg. Semmiképpen nem szeretném azt mondani, hogy nincs jelentőségük az ön által, vagy András Mihály által felvetetteknek – nagyon is nagy szerepük van.
Az Apám tánca előadás előtt, amikor köszöntöttem az embereket, elmondtam, hogy a 40 év az egy hosszú út, amit sokan építettek, sokan egyengettek, sokan csak sétáltak, táncoltak rajta, volt, aki csak kommentált és kritizált, de nem szabad elfelejtsük, hogy ez a 40 év egy sokkal hosszabb útnak egy rövid szakasza – ellenben meghatározó. Azért rövid, mert a néptánc és népzene nem csak 40 éve van. Viszont azért fontos periódus, mivel ez az az időszak, amikor a saját közegében már nagyon kihalóban van, és be kell látnunk, lassan kihalt adatközlő szinten, és be kell kerülnie a táncházasok közegébe, amiben, úgy néz ki, itt él tovább, és ezt kell éltetni. Ellenben a hivatásos néptáncos szakmának még az a 40 év sincsen…
Mit ajánl azoknak, aki még nem került kapcsolatba a táncházzal?
Lévén nagyon nagy az ismeretségi köröm, Udvarhelyen sokan apropóznak, hogy táncház s eljönnének, azoknak én azt mondom, el kell menni egy-két alkalommal olyan helyekre, ahol a népzenével és néptánccal találkoznak. És hogyha őbenne tényleg valami van, hogy oda kell tartoznia, akkor úgy is „megfertőződik” a táncházzal. Gyakorlatilag meg kell ragadni időben és térben a legközelebbi lehetőséget, elmenni és bekapcsolódni. Ez lehet egy előadás, lehet egy táncpróba, vagy egy baráti kör, közösség, ahol űzik ezt a műfajt, és egyszerűen kell hagyni, hogy kijöjjön ez belőlünk. Mert szerintem mindannyiunkban ott van ez, mert valószínű nem csak a hajunk és szemünk színét, valamint a testalkatunkat örököljük, hanem ez is valamilyen formában öröklődik, és hagyni kell, hogy előtörjön.
Én azt is remélem ettől a találkozótól, amelynek a visszhangja, hála istennek, sokkal nagyobb lett, mint a beharangozás, hogy az emberek felfigyeljenek, rájöjjenek, hogy el kell menniük kipróbálni, vagy aki kipróbálta, hogy igen, kell csinálni. Nem csak szervezőkre gondolok, hanem bárkire, akit megérintett ez a szellem, ez a muzsika, ez a tánc, ami itt lebegett pár napig a város fölött. maszol.ro

2017. október 1.

Huszonéves fiatalemberre támadt a medve Hargita megyében
A csíksomlyói Fertőző Osztályra került szombaton egy fiatalember, akit megtámadott egy medve – tájékoztatott Borboly Csaba.
„Most kaptam a hírt, hogy ma egy újabb medvetámadás történt, ezúttal egy huszonéves fiatalember az áldozat, aki felületi sebekkel és harapással került a délután a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba. Miután ellátták sérüléseit a csíksomlyói Fertőző Osztályra utalták” – számolt be Facebookon Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki azonban nem részletezte, hogy holt történt a medvetámadás.
A politikus emlékeztett: míg 2012-ben összesen egy esetben támadt emberre a medve a megyében, 2013-ban pedig két medvetámadásról van tudomásuk Hargita megyében, addig idén már 13 esetet tartanak nyilván. Ezek részletei elérhetők a megyei önkormányzatok honlapján létrehozott interaktív térképen.
„Idén ez már a 13. medvetámadás Hargita megyében! Lassan mindennaposok a hírek, videók, hogy a medvék fényes nappal járnak a település főutcáin. Tegnap délután egy idős nőre Csíkszenttamáson saját kertjében támadt a medve, ma egy fiatalember az elszenvedője a medve populáció túlszaporulatának. Nincs ez rendben! Fel kell lépni a közbiztonság és az emberi élet védelmében!” – fogalmazott Borboly.
Emlékeztett arra is: az elmúlt időszakban több alkalommal is előfordult, hogy a medve emberre támadt, a vadak bemennek a településekre, behatolnak a házakba, mivel nőtt az egyedek száma, nőtt a veszély is. Közölte: a megyei tanács illetékesei továbbra is várják a lakosság medvepopulációval és vadkárokkal kapcsolatos észrevételeit a [email protected] e-mail címre. maszol.ro

2017. október 4.

20 éves a BBTE gyergyói tagozata – megünnepelték
Húsz éve kezdődött egyetemi szintű oktatás a gyergyószentmiklósi Csiky-kertben, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatán. Az idei tanévnyitón, szerdán délben a két évtizedes létet is megünnepelték.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem vezetősége a jelenlegi egyetemisták mellett számos magyarországi, izraeli meghívottal, megyei és városi vezetővel, valamint az egykor és ma a Csiky-kertben tanító tanárokkal ünnepelte a huszadik tanévnyitót. Dombay István, az intézmény igazgatója a kezdetekre emlékezett. Mint mondta, bár 1997 őszén indult az első oktatási év, már korábban elkezdődtek az egyeztetések. Dézsi Zoltán akkori polgármester volt az ötletgazda, és az igazgató elmondása szerint az egyetem indításáról az első fontos megbeszélést egy éjszaka folytatták le. Nem volt egyszerű az út, hiszen kérdések sora merült fel, de sikerült minden nehézséget leküzdeni – mondta, hozzátéve, a BBTE első kihelyezett tagozataként létrejött gyergyószentmiklósi kart az egyetem földrajz kara az elmúlt húsz évben mindig támogatta. Becsek Garda Dezső és Jakab Gyula mérnök nevét emelte ki, akik az intézmény első tanáraiként nagyon sokat tettek. Dézsi Zoltán is a kezdetekről szólt, kiemelve többek között Pál Árpád volt városvezető illetve Markó Béla és Garda Dezső hozzáállását.
A 20 év alatt 1303 hallgató végzett a gyergyószentmiklósi tagozaton turizmus, topográfia szakon valamint mesteri képzésen. Az igazgató elmondása szerint az egykor a Csiky-kertben tanulók több mint fele jelenleg is a turizmus területén dolgozik, de sokan kaptak állást a tanügyben is, hiszen a hallgatók szakjuk mellett a pedagógia modult is felvehetik tanulmányi éveik alatt. Emellett politikusok, egyetemi tanárok, vállalkozók is kerültek ki a végzettek közül.
A térség fejlődését szolgálja
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere kiemelte, hogy a gyergyói kar megálmodói nagyon fontos döntést hoztak, amikor létrehozták a Csiky-kertben az egyetemet.
„Úgy gondolom, nagyon bölcs dolog volt a korábbi városvezetés részéről a turisztika, az egyetemi szintű oktatás mellett dönteni, mert igenis van, amit ajánlanunk” – mondta. „Az egész város nevében köszönettel tartozunk, hiszen húsz évvel ezelőtt a jövőnek építettek iskolát, mely amellett, hogy szakembereket nevel, a település rangját is emeli” – fogalmazott a városvezető, és arról biztosította az intézményt, hogy az önkormányzat a továbbiakban is mindent megtesz, hogy megfelelően működhessen.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a jó szakemberek szükségességéről beszélt, mint mondta, a megye számára is nagyon nagy fontossággal bír a BBTE Gyergyószentmiklóson működő kara. Barti Tihamér alelnök a diákokhoz szólva elmondta, legyenek kíváncsiak, és egyszerűsítsenek le mindent, tanuljanak és legyenek büszkék, hogy ennek az egyetemnek a diákjai.
Többek között ünnepi beszédet mondott Zvi Ha Cohen, az izraeli Ben Gurion Egyetem rektora, aki a tapasztalatok cseréjében látja a kapcsolat hasznosságát. Horváth Béla, a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi kihelyezett karának dékánja az együttműködés további erősödését javasolta. Markó Bálint rektor-helyettes elmondta: ez a tanév jól kezdődött, ugyanis a Babeș–Bolyai Tudományegyetemet az országban a legjobb egyetemnek titulálták, 40 ezres közösséget tudhat magáénak, a diákok létszáma pedig növekvő pályát mutat. Dănuț Petrea egyetemi tanár, dékán ünnepi beszédében a mintaértékű kapcsolatot emelte ki, melyet a kezdetektől fogva ápolnak a gyergyóiakkal.
Az ünnepséget Veres Csaba és ifjú Máyer Róbert hegedűjátéka zárta. Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro

2017. október 7.

Székelyföld Napok nyolcadszor
Október 13–22-e között zajlanak az idei, nyolcadik kiadásához érkezett Székelyföld Napok. A Kovászna, Hargita és Maros megyére kiterjedő rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóját Sepsiszentgyörgyön tartják a III. Székelyföldi Fotóbiennálé keretében október 14-én. A Székelyföld Napok céljáról és programjairól csütörtökön tartottak tájékoztatót Csíkszeredában a megyeházán.
A rendezvény célja sajátos programokon keresztül bemutatni a színes Székelyföldet – mondta köszöntőjében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Olyan programokat szerveznek, amelyek célja Székelyföld megerősítése, az identitásőrzés, hogy az a fiatalok mindennapjainak is a részévé váljon – tette hozzá. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte, a három székelyföldi megye együttműködésének egyik fontos elemét képezik a nagyszabású közös rendezvények, mint amilyen a hamarosan kezdődő Székelyföld Napok. „Az ilyeneken keresztül is szeretnénk megmutatni Székelyföld értékeit, kiemelni azt, ami másoknak nincs, például a kürtőskalácsot, a borvizeinket, kulturális hagyományainkat. Az ilyen eseményekre odafigyelnek itthon és a határon túl is, és ez mérhető a turizmusban, gazdaságban is. Vannak, akik szerint Székelyföld nem létezik, de ezt tőlünk senki nem tudja elvitatni, mert mi Székelyföldet a szívünkben hordjuk. A szívünkből indulunk ki, ami nekünk fontos, azt kell megmutatnunk a nagyvilágnak” – emelte ki a tanácselnök.
A Székelyföld Napok részeként szervezik meg a III. Székelyföldi Fotóbiennálét, amelynek felhívására idén 17 országból 283 fotográfus válaszolt, összesen 1516 pályamű érkezett. A zsűri által kiválasztott száz legjobb munkából katalógus készül. A díjazottak között van székelyföldi és külföldi fotós egyaránt, alkotásaikat október 14. és november 5. között lehet megtekinteni Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban. A díjátadó ünnepséget október 14-én 17 órától a Tamási Áron Színházban tartják.
Háromszéken 25 településen közel hatvan esemény lesz a Székelyföld Napok keretében. Mágori István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa kiemelte, hogy a rendezvény részeként a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház A három kismalac című bábelőadásával, az Evilági együttes Mozsikácska koncertjével a kistelepülések óvodásait, iskolásait keresi fel, több gyerekcsoport járja be Csernátonban a Laska útját, Kisbaconban a Kenyér útját, ugyanakkor a Kovászna Megyei Művelődési Központ néprajzi tárgyú dokumentumfilmjeit vetítik le, de ismeretterjesztő előadásokat is tart dr. Szekeres Attila István heraldikus, aki több településen a székely zászló fejlődésének utolsó négy évszázadát mutatja be. Mindezek mellett lesz egyházi kórusok találkozója és kórusfesztivál is, könyvbemutatók, amatőr színjátszók előadása, néptáncelőadások színesítik a programot. Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke kifejtette, a Székelyföld Napoknak kettős célja van, egyrészt, hogy megmutassuk értékeinket a mellettünk élő közösségeknek. Ez különös kihívás Maros megyében, ahol nem az egész megye tartozik Székelyföldhöz, hiszen vannak román többségű régiók és szász vidék is. A másik cél az, hogy közösségi ünnep legyen, amelyen mi magunk is jól érezzük magunkat, ahol lehetőségünk van megismerni a székelyföldi kulturális intézmények éves termését, a kortárs művészek alkotásait, de ugyanakkor arra is, hogy élővé tegyük hagyományainkat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 10.

Folytatódó tanúvallomások hiányzó részletekkel Borbolyék perében
További tanúk kihallgatásával folytatódott hétfőn a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen indult büntetőper a Hargita Megyei Törvényszéken. A bíró, a vád képviselője és az ügyvédek ezúttal is a 131-es számú megyei út vitatott felújításának részleteiről érdeklődtek.
Több órán át tartott hétfőn az újabb három tanú kihallgatása a Hargita Megyei Törvényszéken. Néhány vádlott hiányzott, de őket ügyvédeik képviselték, így nem volt szükség a tárgyalás elhalasztására. Ezúttal is a 131-es számú, a Felsőboldogfalváról Erdővidékre vezető megyei út 2010-ben elkezdett felújításával kapcsolatban tettek nyilatkozatokat, és válaszoltak kérdésekre a beidézett tanúk.
Hétfőn az említett munkálat tervezését elvállaló cég egyik vezetője, egy tervező, illetve egy, az ügyben csak részben érintett, korábban szakmai véleményt nyilvánító másik tervező jelent meg a bíróság előtt tanúként. Mint elhangzott, az út felújításának műszaki terve korábban, 2007-ben elkészült, később viszont a Hargita Megyei Tanács illetékesének kérésére tervmódosításra volt szükség, amelyet szintén elkészítettek.
Annak pontos időpontjaira, hogy mikor készült el a módosítás, mikor adták át ezt a megrendelőnek, illetve mikor végeztek ennek alapján munkálatokat, nem emlékeztek a tanúk. Azt sem tudták, hogy az említett úton mikor vezettek be 7,5 tonnás tengelysúly-korlátozást. Előkerült viszont három tervezői utasítás a módosításokról, amelyekkel kapcsolatban a tervező elmondta, ő egy utasítást adott ki.
Hozzátette, a bemutatott példányokon szereplő aláírások közül kettő hasonlít a sajátjához, de valódiságukat nem tudta egyértelműen megállapítani a másolatok alapján. Mint ismert, az említett úton a korábbi tervekhez viszonyítva vékonyabb aszfaltrétegeket helyeztek el a felújítás során, ugyanakkor a korábbi kiviteli tervet módosították.
Vitatott útfelújítások
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel vádolta meg, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es számú megyei út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat szerint az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik. Kovács Attila / Erdély.ma

2017. október 12.

Adományokból és tartalékokból élnek a Hargita megyei hátrányos helyzetű gyermekek
Továbbra sem oldódott meg a Hargita megyei hátrányos helyzetű gyermekek sorsa. A gyermekvédelmi igazgatóság súlyos pénzhiánnyal küzd, a felügyelete alá tartozó intézményeket lassan már csak az adományokból működtetik, a költségvetésükből éppen csak az alkalmazottak fizetésére futja.
Hetek óta foglalkoztatja a helyi közvéleményt a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság kilátástalanná vált helyzete. A központi vezetés csak azután kapta fel a fejét – és kezdi megérteni, hogy valóban nagy a baj –, hogy a bukaresti sajtó is lecsapott a témára.
Egy hónappal ezelőtt számoltuk be arról, hogy pénzhiány miatt lehetetlen helyzetbe került a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóság, mivel az új közalkalmazotti bértörvény alapján 50 százalékkal kellett emelni az intézmény kötelékeiben dolgozók béralapját, viszont a személyzeti költségekre szánt összegeket a korábbi béralap szerint számolták ki. Tehát a kormány rendelkezett a béremelésekről, viszont pénzügyi alapokat már nem biztosított.
„Nem normális helyzet”
Elekes Zoltán igazgató akkor bejelentette: ahhoz, hogy a tavalyihoz hasonló módon megfelelően és tartalékokkal zárják az évet, további 20 millió lejre van az intézménynek szüksége. A bejelentés után nem sokkal országos költségvetés-kiigazítást hajtottak végre, aminek köszönhetően 2,7 millió lejt kapott az igazgatóság, ezt 700 ezer lejjel toldotta meg Hargita Megye Tanácsa. Ebből az összegből a béreket és a sürgősebb számlákat tudták fedezni, de az alkalmazotti fizetések járulékaira már nem jutott pénz. Legutóbb már csak 11,5 millió lejt kértek a kormánytól ahhoz, hogy nullában zárják az évet – tudtuk meg az igazgatótól.
Mindeközben több szervezet és intézmény is gyűjtésbe kezdett, hogy a gyermekvédelmi rendszerben élőknek adományokat gyűjtsenek. A Hargita megyei hegyivadász dandár katonái tartós élelmiszereket, gyümölcsöt, zöldségeket, valamint pénzadományt is eljuttattak a megye északi részén található három – halmozottan sérült, valamint hátrányos helyzetű gyermekek számára fenntartott – elhelyező központ számára. A feketehalmi (Brassó megye) börtön fogvatartottjai pedig napi egy kenyéradagjukat az oklándi elhelyező központban élő gyermekeknek ajánlották fel.
„Szép gesztusok ezek mind, és örömmel fogadjuk el, hiszen több intézményünk is nehezen tudja a hétköznapokat megoldani. Azért is fontos ezeket nyilvánosságra hozni, mert nem normális helyzet az, hogy az állami rendszerben működő intézményeket adományból kell fenntartani. Most, hogy a központi sajtóban is kezdtek reagálni a helyzetre, a bukaresti vezetés is felfigyelt ránk, pedig már áprilisban jeleztük nekik, hogy nehézségekkel fogunk küszködni az ősszel” – nyilatkozta a Maszolnak Elekes Zoltán, a gyermekvédelmi igazgatóság vezetője.
Azt is megtudtuk tőle, hogy a regionális fejlesztési minisztérium a napokban kért az intézménytől kimutatást, amelyet nem indokoltak meg, azonban Elekes Zoltán reméli, hogy ennek alapján kapnak újabb finanszírozást.
A gyermekek még nem érzik a hiányt
Cseke Rozália, az Oklándi Elhelyező Központ igazgatója elmondta a Maszolnak, hogy szerencsére a gyermekek még nem érezték meg a hiányt, az alapélelmiszerekből még van raktáron, azonban ez sokáig már nem tartható. Ahogy Elekes Zoltán is említette, a személyzeti béreket még tudták fedezni, de a fizetések járulékait már nem.
„Sokan próbálnak segíteni rajtunk, a falu lakói, a munkatársak és sokan mások hoztak már adományokat, amikért mind nagyon hálásak vagyunk. Most ebből, és a tartalékainkból élünk” – fejtette ki intézmény igazgatója.
A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság ellátórendszerébe mintegy 11 különleges intézmény, 1100 gyermek és közel 200 fogyatékkal élő felnőtt tartozik, de a 10 ezret is meghaladja azoknak a száma, akinek különféle segítségeket nyújtanak.
A bukaresti iroda ablakából szép Románia
Az igazgatóságot fenntartó Hargita Megye Tanácsa részéről Borboly Csaba elnök közleményben tudtatta, hogy szerinte miért elfogadhatatlan a helyzet. „Lehetséges, hogy a bukaresti iroda ablakán kitekintve nagyon szép az a Románia, amelynek egy Dâmbovița-parti logika és matematika képezi alapját, de köszönő viszonyban sincs az országos helyzettel. Ezt bizonyítja az is, ahogy a munkaügyi minisztérium szerint működnie kellene a szociális ellátó és gyerekvédelmi rendszernek” – jelentette ki a megyei tanács elnöke.
Borboly szerint Bukarest önkényesen határozza meg, hogy mennyi pénzalapot biztosít. S ezt az álláspontjukat igazolják azzal a kijelentésükkel, hogy a költségstandardok nem tartalmazzák a beruházásokkal és a gyerekvédelmi vezérigazgatóságok szakapparátusának működéséhez szükséges költségeket, amelyek fedezése a megyei költségvetésekből kell hogy megvalósuljon.
„Tehát ha van egy elhelyező központ, annak karbantartása, villany, fűtés és más közműköltségei, könyvelése stb., nem tartoznak a költségstandardokhoz. De az is homályos, hogy mit jelent a gyerekvédelmi igazgatóságok saját szakapparátusa, illetve kik tartoznak ebbe: a könyvelők vagy a nevelőszülők?” – tette fel a kérdést a megyeitanács-elnök kiemelve: a törvény konkrétan előírja, hogy a szakminisztérium feladata a rendszer költségeinek, nem pedig a költségstandardok 90 százalékának finanszírozása, ez utóbbiak csak a költségvetés megalapozásához használatos iránymutatók. Kovács Boglárka / maszol.ro

2017. október 18.

Képeslap-kiállítás és a díjátadó ünnepség a húszéves Székelyföldnél
A Székelyföld folyóirattal együtt az elmúlt években megjelent, Ádám Gyula által készített képeslapokból nyílt kiállítás szerdán a csíkszeredai Megyeházán. Ugyanott kiosztotta idei elismeréseit az ebben az évben húszéves évfordulóját ünneplő kulturális folyóirat.
A VIII. Székelyföld Napok keretében nyitották meg szerdán délelőtt Csíkszeredában, a Megyeháza Galériában azt a kiállítást, amely az Ádám Gyula által készített és 2008-től a Székelyföld folyóirattal együtt kapható képeslapokat mutatja be. Lövétei Lázár László, a folyóirat főszerkesztője szerint a képeslap-mellékletnek nagy sikere van az olvasók körében.
„Állítólag a fotóművészet a felrobbant pillanat művészete, egy-egy pillanat szerencsés kimerevítése. Számomra teljesen indifferens, hogy Ádám Gyula milyen viszonyban áll az idővel, s hogy szociofotóban utazik-e vagy sem, fogalmam sincs, hogy ezeket a pillanatokat a Székelyföld vagy Erdély melyik szegletében sikerült lencsevégre kapnia. A lényeg az, hogy remek fotók születtek mind a kompozíció, mind a fotókon ábrázolt történetek tekintetében. Meg vagyok győződve, hogy ha egy-két percig elidőzünk ezeknél a miniatűr képeknél, mindannyiuknak eszébe jut néhány, egészen izgalmas történet − mondta a főszerkesztő. Ádám Gyula megosztotta a jelenlévőkkel, hogy milyen sok visszajelzést kapott a képeslapokkal kapcsolatosan. Volt, aki egy fotó kompozícióját kritizálta egészen részletesen egy levélben, leggyakrabban azonban elismerésben részesült, az is megtörtént, hogy megállították az utcán, és arra kérték, írja alá az egyik képeslapot.
Átadták a Székelyföld-díjakat
A tárlatmegnyitó után kiosztották az idei Székelyföld-díjakat is: Péntek János kolozsvári nyelvész professzor, Temesi Ferenc szegedi Kossuth-díjas író, Mihály János lövétei történész és Gothár Tamás csíkszeredai születésű fiatal költő vették át az elismerést.
A díjátadó előtt Lövétei Lázár László felolvasta Szentmártoni Jánosnak, a Magyar Írószövetség elnökének a kerek évfordulót ünneplő Székelyföld folyóiratot méltató levelét. Szintén a havilap színvonalát, fontosságát, hiánypótló tevékenységét emelte ki ünnepi beszédében Lukács Bencze Ákos konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa. Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke pedig arról beszélt, hogy a díjazottak hozzájárultak szellemi tevékenységükkel a térség fejlődéséhez.
„Nagy öröm kapni is a díjat”
A Székelyföld folyóirat díjazottai az elmúlt időszakban mind közöltek is a lapban, tevékenységüket pedig a kulturális havilap munkatársai méltatták.
Péntek János nyelvész professzor pályáját Mirk Szidónia szerkesztő foglalta össze. Kiemelte nyelvőrző, intézményalapító tevékenységét, oktatói munkásságát pedig úgy jellemezte, „nem oktatott, hanem beavatott”.
A professzor azt mondta, nemrég adott át díjat ő maga is, akkor úgy gondolta, nagyobb öröm díjat adni, mint kapni, de most örvend ő is az elismerésnek. Mihály János szakmai tevékenységét Molnár Vilmos író ismertette. Azt mondta, kevesen ismerik annyira a székelység történetét, mint a jelenleg a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben dolgozó történész.
Mihály János azzal köszönte meg a díjat, reméli, hogy a jövőben még több olyan tanulmányt közölhet, amelyek révén a székelység közelebb kerülhet történelméhez.
Temes Ferenc a díjak közül a nem székelyföldi díjazottaknak járó Székely Bicskarendet vehette át György Attila író személyes hangvételű laudációja után, és egy meglepetéssel köszönte meg azt: készülő regényéből olvasott fel egy, a térségben játszódó részletet.
Gothár Tamás fiatal költő a kötettel még nem rendelkező ifjú tehetségeknek adott Szabó Gyula-díjat kapta az elismerések közül: amint Fekete Vince költő mondta, egyfajta megelőlegezett bizalomként is, tehetsége, ambíciója elismeréseként.
A díjhoz a több mint tíz éve elhunyt Szabó Gyula író szülőfaluja, Homoródalmás is hozzájárul. Gothár Tamás köszönő szavai után azt is elmondta, nemsokára megjelenik első kötete. R. Kiss Edit / Székelyhon.ro

2017. október 21.

A reformáció jegyében ítélték oda az idei Orbán Balázs-díjakat a székelyföldi megyék
A reformáció jegyében Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Jakab Istvánnak, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesének és Tőkés Zsoltnak, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatójának ítélték oda idén a székelyföldi megyék legrangosabb kitüntetését, az Orbán Balázs-díjat.
Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzata közös közleményben számolt be szombaton a marosvásárhelyi vártemplomban péntek este tartott díjátadóról.
Amint a házigazda, Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke az ünnepségen elmondta: mivel 2017 a reformáció emlékéve, ezért mindhárom megye olyan személynek adományozta az Orbán Balázs-díjat, akik életük és munkásságuk során a reformáció szellemében cselekedtek, és a keresztény és magyar értékek átadására törekedtek.
„A közösségért végzett munka szoros kapcsolatban áll a reformáció eszméivel. A nagy reformátorok a hit megélésének és Isten dicsőítésének eszközeként tekintettek a munkára, és azt vallották, hogy az egyén munkájával hozzá kell járuljon a közösség boldogulásához, felvirágoztatásához. Meggyőződésem, hogy napjainkban is erre a szemléletre van szükségünk” – fogalmazott Péter Ferenc.
Borboly Csaba, a Hargita Megye Tanácsának elnöke azt tartotta a kor nagy kihívásának, hogy vonzóvá tegyék Székelyföldet a fiatalok számára. „Sok minden nem rajtunk múlik, de bűn és vétek elmulasztani megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy itthon tartsuk fiataljainkat. Székelyföldnek akkor lehet jövője, ha több figyelmet fordítunk a fiataljainkra, ezért szeretnénk a következő évet a fiatalság évének nyilvánítani Hargita megyében” – idézte a közlemény Borboly Csabát.
Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke arról beszélt, hogy Székelyföld olyan sajátos entitás, amelyet éltető köldökzsinór köt a magyar nemzet egészéhez. „Egy hajóban ül Székelyföld minden lakója, aki pedig ezért a régióért tesz, az minden egyes lakójáért tesz” – fogalmazott Tamás Sándor. MTI; Erdély.ma

2017. október 22.

A digitalizáció a megmaradás záloga: ki lehetne próbálni az innovatív elképzeléseket Székelyföldön
A gazdaság és a kormányzás jövője egyaránt az innovációtól és a digitalizációtól függ, ez Székelyföld megmaradásának és fejlődésének alapja – állapították meg az 5. Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia előadói.
A magyar kormány Kárpát-medencei digitális ökoszisztémában gondolkodik, programjait kiterjeszti a határon túliakra is – jelentette ki Deutsch Tamás, a Digitális Jólét programért felelős miniszterelnöki biztos az információ-technológia és az innováció témájában Sepsiszentgyörgyön rendezett háromnapos konferencia zárónapján. A fideszes európai parlamenti képviselő pénteken elmondta, a digitalizáció nem egyszerű gazdasági és üzleti, hanem összetett társadalmi változás, a digitális ökoszisztéma legfontosabb szereplője 7,5 milliárd ember, az ő szempontjaik szerint lehet helyes döntéseket hozni. Deutsch ismertetése szerint a magyar kormány stratégiája három alappilléren nyugszik: a pedagógusok képzésén, a modern vállalkozások programon és az okos város (smart city) fejlesztéseken, ezekbe is bevonják a magyarok lakta határon túli települések önkormányzati vezetőit. Ugyanakkor jövőre ingyenes, ám színvonalas kompetencia-fejlesztő képzéseket indítanak, digitális programpontokat létesítenek, bevonva a már létező irodahálózatokat. Porcsalmi Bálint szerint hosszú távú és életképes digitális jövőképre van szükség, ha fejlődni akarunk, nem elég lépésről lépésre haladni, hanem ugranunk kell. Az RMDSZ ügyvezető elnöke előadásában kifejtette, az IT-nak stratégiai iparággá kell válnia Székelyföldön, ez a magyar közösség megmaradásának, fejlődésének kulcsa. Hozzátette, a digitális megoldás nem csodaszer, hiszen az internettel nem lett nagyobb a demokrácia, az esélyegyenlőség nem szűnt meg, hanem újratermelődött. „A technológia szerepe, hogy minőséget hozzon Székelyföldre, márpedig az IT jelenleg nincs ott az első húsz iparág között, miközben Kolozs megyében a harmadik. A digitális stratégia kell legyen Székelyföld fejlesztésének alapja” – szögezte le a politikus, bejelentve: az RMDSZ törvénymódosító javaslatot nyújt be, hogy a képzésekre visszafordított profitot is le lehessen írni az adóból. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a konferencián rámutatott, a közigazgatásban nemcsak az alkalmazottak munkáját könnyíti meg a digitalizáció, hanem az ügyintézést is gyorsítja. Olyan szakok beindítását szorgalmazta, melyek javítják a fiatalok versenyképességét, az informatikai tudás megszerzését. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere javaslatot tett a Székelyföldi Innovációs Alap létrehozására, ebbe a térségből elszármazott, sikeres emberek ajánlhatnák fel jövedelmük 1-2 százalékát, amivel segítenék versenyképessé tenni a régiót. Szerinte Bálványos lehetne Székelyföld fővárosa, zöldmezős beruházással lehetne kialakítani a párezres lakosú várost, ám a világ különböző részein élő szakemberek is megtervezhetik Székelyföld jövőjét. Antal arra kérte a magyar kormányt, tekintsen olyan lehetőségként Székelyföldre, ahol kicsiben ki lehet próbálni az innovatív elképzeléseket. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő közölte, a Digitális Székelyföld megvalósításában fontos szerep hárul az EU-s forrásokra, amelyeket minél hatékonyabban kell a magyar közösség szolgálatába állítani. Besenyei Sarolta európai bizottsági szakértő, a Romániai Smart City és Mobilitási Egyesület alelnöke rámutatott: már most fel kell zárkózni, hiszen később a mai többszörösébe kerül majd a változtatás, a digitalizációra való átállás. Szerinte az önkormányzatoknak több nyelven kell kommunikálniuk, a stratégiákba pedig be kell építeni a smart city fogalmát. Krónika (Kolozsvár)

2017. október 23.

Orbán Balázs-díjjal tüntették ki Kató Bélát (Székelyföldi elismerés)
A reformáció jegyében Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Jakab Istvánnak, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesének és Tőkés Zsoltnak, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatójának ítélték oda idén a székelyföldi megyék legrangosabb kitüntetését, az Orbán Balázs-díjat.
Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzata közös közleményben számolt be szombaton a marosvásárhelyi vártemplomban pénteken este tartott díjátadóról. Amint a házigazda, Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke az ünnepségen elmondta: mivel 2017 a reformáció emlékéve, mindhárom megye olyan személynek adományozta az Orbán Balázs-díjat, akik életük és munkásságuk során a reformáció szellemében cselekedtek, a keresztény és magyar értékek átadására törekedtek. „A közösségért végzett munka szoros kapcsolatban áll a reformáció eszméivel. A nagy reformátorok a hit megélésének és Isten dicsőítésének eszközeként tekintettek a munkára, és azt vallották, hogy az egyénnek munkájával hozzá kell járulnia a közösség boldogulásához, felvirágoztatásához. Meggyőződésem, hogy napjainkban is erre a szemléletre van szükségünk” – fogalmazott Péter Ferenc.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azt tartotta a kor nagy kihívásának, hogy vonzóvá tegyék Székelyföldet a fiatalok számára. „Sok minden nem rajtunk múlik, de bűn és vétek elmulasztani megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy itthon tartsuk fiataljainkat. Székelyföldnek akkor lehet jövője, ha több figyelmet fordítunk fiataljainkra, ezért szeretnénk a következő évet a fiatalság évének nyilvánítani Hargita megyében” – idézte a közlemény Borboly Csabát.
Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke arról beszélt, hogy Székelyföld olyan sajátos entitás, amelyet éltető köldökzsinór köt a magyar nemzet egészéhez. „Egy hajóban ül Székelyföld minden lakója, aki pedig ezért a régióért tesz, az minden egyes lakójáért tesz” – fogalmazott Tamás Sándor.
Az ünnepi köszöntők után került sor a 2017-es Orbán Balázs-díjak átadására. Elsőként Kovászna megye jelentette be, hogy az idei díjazottja főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány és a LAM Alapítvány létrehozója, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke, olyan igaz hitű lelkipásztor, aki nemcsak gyülekezetéért, egyházáért munkálkodik, hanem nagy formátumú közéleti személyiség, közösségi ember, aki a maga során valóságos reformációt hozott Háromszékre, az Erdélyi Református Egyházkerületbe. „Hitelessége, becsületessége, kitartása, cselekvőereje, alázata és mélyből jövő, igaz hite semmit sem kopott az évtizedek folyamán, így válhatott az erdélyi magyarság egyik legkiválóbb lelki és szellemi vezetőjévé, magasra téve a mércét a közösségi és egyházi vezetők körében. Merem mondani, hogy Kató Béla a jelenkori Erdély Széchenyije. Hálát kell adnunk mindazoknak, akik egész életükkel, cselekedeteikkel mutatják az utat, hirdetik az igét. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főtiszteletű püspöke ilyen elöljáró ember, aki saját életével példázza, hogy az igaz hitből fakadó cselekedet bőven kap áldást” – fogalmazott laudációjában dr. Szmolka István ortopéd főorvos, aki barátként laudálta az Orbán Balázs-díj Kovászna megyei díjazottját. A díjátadó ünnepséget a Codex Régizene-együttes koncertje zárta. A csíkszeredai együttes a Mint a szép híves patakra című előadását mutatta be, amely a genfi zsoltárok Szenci Molnár Albert-féle fordításain alapul. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. október 25.

Egyetlen kilövési engedélyt sem hagytak jóvá Hargita megyének
Elégedetlenségét fejezte ki szerdán Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, amiért nem adtak kilövési engedélyt „pont Hargita megyére, ahol a legtöbb a veszélyes medve, a legnagyobb a baj, és ahol a legtöbb sérült van”.
“Büntet a környezetvédelmi miniszter, hogy pont Hargita megyére, ahol a legtöbb a veszélyes medve, a legnagyobb a baj, és ahol a legtöbb sérült van, nem ad kilövési engedélyt? Ez lenne a válasz a július 5-i bukaresti tüntetésre, amikor ígéretet tett az intézkedésre?” – tette fel a kérdést Borboly Csaba a tanács által küldött közleményben.
E szerint a környezetvédelmi minisztérium hivatalos válasza alapján a rendelet kiadása óta 34 kérés érkezett, összesen 74 veszélyes medve kilövésére. Ez idáig ötöt hagytak jóvá, amelyek közül azonban egyik sem Hargita megyére vonatkozik. „A szakminisztériumi rendelet kiadása után Borboly Csaba többször fordult felhívással a vadásztársaságokhoz, illetve a polgármesteri hivatalok közbenjárását is kérte annak érdekében, hogy minél előbb kérvényezzék a kilövési engedélyt a veszélyes medvék esetében. Ehhez képest mostanig összesen 58 medve és 22 farkas kilövését kérvényezték Hargita megyéből, ezekből harmincat már a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség visszautasított, de több vadásztársulat egyetlen igénylést sem nyújtott be” – írja a közlemény.
Borboly a fogarasi medvetámadásról is beszélt, amely során egy 39 éves férfira és a 14 éves lányára támadt a medve, de arra is emlékeztetett, hogy rettegésben élnek egy Dâmboviţa megyei község lakói is, azonban ilyen esetekben is heteket kell várni a minisztérium intézkedésére. Hargita megye tanácsának elnöke azt állítja, „Románia engedte meg a túlszaporulatot, ezért az állam kell hogy tegyen ellene, ezt Európa is így látja”, ugyanakkor „a miniszternek is be kell látnia, hogy az áttelepítés nem megoldás, meg kell oldani a problémát, nem lehet megszabadulni tőle”. A megyében több tucat háziállatot öltek meg, méhkaptárakat dúltak fel, gyümölcsösöket, mezőgazdasági területeket rongáltak meg és 13 embert sebesítettek meg a medvék. Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megye gazdái, közbirtokosságai és önkormányzatai júliusban Bukarestben tartottak tüntetést a medvékre vonatkozó kilövési kvótával kapcsolatosan. Agerpres; erdon.ro

2017. november 7.

Újabb levélben kérte Borboly Csaba a medvék kilövésének engedélyezését
Újabb levélben kérte Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi minisztert, hogy engedélyezze a megyében élő medvék kilövését.
Amint az Agerpres hírügynökség közölte, a székelyföldi elöljáró többek között a tusnádfürdői temetőben készített fényképekkel illusztrálta a székelyföldi medvehelyzetet. A település környékén élő medvék feldúlták a halottak napjára virágokkal és mécsesekkel díszített sírokat a temetőben.
Borboly Csaba a levélben megemlítette: Tusnádfürdőn egyre kevésbé elviselhető a medvék jelenléte. Hozzátette: ebben az évben Hargita megyében 15 ember esett medvetámadás áldozatául, és noha a helyi vadásztársaságok hetven veszélyes nagyvadat azonosítottak, a minisztérium csak hat medve kilövését engedélyezte.
Domokos László a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség igazgatója az Agerpresnek elmondta: a megyében összesen 73 medve és 12 farkas kilövésének az engedélyezését kérték, és a minisztérium mindeddig csak hat medve kilövését engedélyezte.
Hozzátette, hogy az év eleje óta 344 esetben érkezett bejelentés az ügynökséghez vadállatok okozta károkról, a bejelentések 80 százaléka medve, 15 százaléka farkas, öt százaléka pedig más állat kártevésére vonatkozott.
Gheorghe Suciu, a Hargita megyei csendőrség szóvivője szerint az év eleje óta 27 esetben kértek medvék miatt segítséget az 112-es segélyhívó számon, de a kivonuló csendőröknek csak két esetben kellett elhajtani a medvéket. Más esetekben az állatok maguktól távoztak.
Romániában azóta sokasodtak meg a medvetámadások, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium tavaly a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta.
Korábban a tárca évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak. A székelyföldi károsultak tiltakozásai nyomán szeptember elején a minisztérium 140 veszélyesnek talált medve és 97 farkas kilövését vagy áttelepítését tette lehetővé, de minden egyes kilövési vagy áttelepítési kérelmet a minisztériumnak kell jóváhagynia.
Egy héttel ezelőtt a tárca az MTI kérdésére azt közölte, hogy eddig 23 medve kilövését hagyta jóvá, tízet Kovászna megyében és hetet Hargita megyében.
Az év eleji állománybecslés adatai szerint Romániában mintegy 6800 medve él, a medveállomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében található. Szabadság (Kolozsvár)

2017. november 9.

Ilyen is van: Dan Tanasă pert vesztett Hargita Megye Tanácsa ellen
Hargita Megye Tanácsa számára kedvező döntés született a bukaresti táblabíróságon a megyei tanács határozatával elfogadott megyezászlóval kapcsolatosan – közölte csütörtökön az önkormányzat sajtóirodája.
A Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) megtámadta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) döntését a 2015/324-es megyei tanácsi határozattal elfogadott zászlótervezet kapcsán. A CNCD Hargita Megye Tanácsának adott igazat, ezt a döntést támadta meg a román egyesület a bukaresti táblabíróságon.
Borboly Csaba tanácselnök szerint ez az eset is bizonyítéka annak, hogy Dan Tanasă nem a törvény betartatására törekszik, ahogy állítja, hanem magyarellenes lépéseket tesz. Úgy vélekedett: a per kimenetele némi bizakodásra ad okot a megyezászló ügyében
„Miközben a törvény tiszteletéről beszél, ez alkalommal Dan Tanasă hagyta figyelmen kívül a törvényes előírásokat és a törvényszék kérését, akárcsak a csíkszentdomokosi polgármesteri hivatal elleni perben. Figyelembe véve azt is, hogy rendszerint nem jelennek meg a bírósági tárgyalásokon, mindez bizonyíték arra, hogy igazából az elindított perek kimenetele nem érdekli, csupán a magyar közösség uszítása” – idézte a politikust a közlemény.
Hargita Megye Tanácsa januárban elvihatározat-javaslatot fogadott el, amely a jogerős ítélőtáblai döntés nyomán a csíkszeredai megyeházáról eltávolított három megyezászlót a történelmi egyházaknak adta át megőrzésre, amíg a törvényi keret változik. maszol.ro

2017. november 13.

Börtönbe került a Borboly-per egyik vádlottja, távozik a bíró
Nem történt előrelépés hétfőn a Hargita Megyei Törvényszéken a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen folyó büntetőper újabb tárgyalásán. Egyik vádlott időközben börtönbe került, és nem volt jelen, viszont elítéltként is kötelező ott lennie.
Három tanú jelent meg hétfőn, a per soron következő tárgyalásán a Hargita Megyei Törvényszéken, de hamar kiderült, hiába jöttek, mert meghallgatásuk elmarad.
Eljárásjogi hiányosság miatt történt mindez, a tárgyalás elején a jelenlétet számba vevő jegyző közölte, hogy a per egyik vádlottját, K. Cs.-t időközben egy másik ügy miatt jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélték, és a csíkszeredai börtönben tartják fogva.
Megtagadta a vérvételt
A vádat képviselő ügyész szót kérve elmondta, a büntető eljárásjog szerint a fogvatartott vádlott jelenléte kötelező az őt érintő per tárgyalásán, ezért a tárgyalás halasztására, és idézés kiküldésére van szükség a börtönbe, hogy a következő alkalommal K. Cs. ott legyen a teremben. Az ügyvédek is csatlakoztak az érveléshez, így az ülésvezető bíró elrendelte a halasztást. K. Cs.-t idén áprilisban 1 év 8 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Csíkszeredai Bíróság, mert ittas vezetés után megtagadta a rendőrség által elrendelt vérmintavételt. A vádlott fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, de ezt október végén a Marosvásárhelyi Ítélőtábla elutasította.
Az ülésvezető bíró, Vlad Mihai Neagoe nem könnyen, de elérte, hogy jóváhagyják áthelyezését a Brassói Ítélőtáblához. Erre vonatkozó kérését idén év elején fogadta el a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) bírói részlege, ezt a döntést azonban a Hargita Megyei Törvényszék bírái által benyújtott panasz nyomán az említett tanács plénuma megváltoztatta.
Miután Neagoe óvását is elutasították, a bíró a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez fordult, amely végül neki adott igazat, így visszatérhet Brassóba, ahol korábban is dolgozott. Emiatt egyelőre azt sem lehet biztosra venni, hogy a per tárgyalása Csíkszeredában folytatódik, vagy sem.
Mivel a Hargita Megyei Törvényszéken jelenleg mindössze két büntetőbíró dolgozik, és közülük egyik már 2014-ben kérte, hogy érintettsége okán mentesítsék a tárgyalás vezetése alól, Sergiu Bogdan, Borboly Csaba ügyvédje szerint az is elképzelhető, hogy a per tárgyalása nem Csíkszeredában folytatódik.
Ha nem lesz más bíró, a Marosvásárhelyi Ítélőtáblának kell döntenie a továbbiakról, és abban az esetben a Maros Megyei Törvényszékhez kerülhet az ügycsomó. A per kezdete óta a második bíró távozik, az első szakaszban, amikor három vádlott esetében elmarasztaló ítélet született, Elena Poiană vezette a tárgyalást, ő 2016 elején Sepsiszentgyörgyre távozott. Később őrizetbe vették, és azzal vádolták meg, hogy csúszópénzt kért rablással gyanúsított személyektől, hogy az előzetes letartóztatást esetükben hatósági felügyeletre módosítsa, a pert követően felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
Vitatott útfelújítások
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel vádolta meg, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára.
A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es, és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es számú megyei út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat szerint az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik. Kovács Attila / Székelyhon.ro

2017. november 15.

Ismét tüntettek Csíkszeredában a Hargita megyei gyermekvédelmi rendszerért
Még mindig válságos anyagi helyzetben vannak a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság alárendeltségébe tartozó intézmények. Az érintettek szerdán másodszor szerveztek tiltakozó akciót Csíkszereda főterén.
A szociális rendszerben dolgozók októberre csak a fizetésük 75 százalékát kapták meg, a sérült, illetve hátrányos helyzetű gyermekeknek otthont adó és oktatást biztosító elhelyező központok „takaréklángon” működnek már hetek óta, tartalékaikat adományokból pótolják, de nem most már nem éri a vége a hosszát. Lassan nem marad pénzük a közüzemi számlák kifizetésére sem, ezért fennáll annak a veszélye, hogy a gondozattak fagyoskodni fognak a hidegben – ismertették az elfogadhatatlanná súlyosbodott helyzetet a tüntetést szervező szakszervezetek képviselői.
Megalázó a kormány hozzáállása
A szociális ellátó, valamint az egészségügyi rendszerben dolgozókat tömörítő Concordia, Frăţia, valamint a Sanitas szakszervezetek nevében felolvasták azt az állásfoglalást, amelyet a Hargita megyei prefektushoz, illetve a kormányhoz intéztek.
Ebben kifejtik, hogy a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság több alkalommal is jelezte a kormány felé, hogy az áfa-visszaosztásokból idén lényegesen kevesebb pénzt ítéltek meg az intézményrendszernek, mint 2016-ban. Az idei évközi költségvetés-kiegészítés után is csupán a tavalyinak a 86,6 százalékát hagyta jóvá a kormány, miközben jelentősen nőttek a költségek.
Állásfoglalásukban hozzáteszik, hogy az elmúlt években megalázóan alacsony béreket kaptak a szociális rendszerben dolgozók, a jelen helyzet még megalázóbb, ráadásul ebben az esetben a gondozottakkal szembeni hozzáállás is elítélendő, hiszen ők nem férhetnek hozzá az ellátásukhoz szükséges alapfeltételekhez, mint az élelem, az egészségügyi eszközök, illetve a gyógyszerek. A súlyos pénzhiány 2640 gyermeket, több mint 10 ezer fogyatékkal élő felnőttet, valamint 800 alkalmazottat érint.
A három szakszervezet azt kéri a kormánytól, hogy aktualizálja a szociális és gyermekvédelmi rendszer költségstandardjait, ugyanakkor sürgősen biztosítson finanszírozást a frissített standard szerint.
Garasokat ígér a kormány, ráadásul aránytalanul
Elekes Zoltán, a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság vezetője a Maszolnak a helyszínen elmondta, hogy az elmúlt három hétben – az utolsó, október 24-i tüntetés óta – nem történt sok változás. Annyival romlott a helyzet, hogy a nettó béreket sem tudták kifizetni az alkalmazottaknak, illetve annak járulékait sem utalták az államnak. A kormány egyébként nem rég 60 millió lejes kiegészítést javasolt országos viszonylatban, azonban azt lakosságarányosan osztják majd le, így Hargita megye megint csak garasokban reménykedhet.
„Várjuk a kormány és a megyei önkormányzat költségvetés-kiegészítését. Ígéretek vannak ugyan, de azok sem olyanok, hogy az év végéig elegendő pénzre számítsunk. Legutóbb 8,5 millió lejt kértünk a kormánytól, ehhez képest ők most 1,5 milliót javasolnak Hargita megyének. Sajnos, úgy osztják le, hogy mindenkinek adnak, azoknak is, akik nem küszködnek anyagi gondokkal” – panaszolta el az igazgató.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint elítélendő, hogy a szociáldemokrata kormány látszólag szociálisan érzéketlen. Azt mondta, jogosan növelte meg a kormány a bérkeretet, de a hibát ott követték el, hogy ehhez nem rendeltek forrásokat. Ráadásul a személyi jövedelemadó csökkentésével januártól újabb „iszonyatos hiány keletkezik”.
A szerdai tiltakozó akció békésebbnek bizonyult az október 24-inél: akkor sípokkal, hangosbemondóval tiltakoztak, most azonban gyertyát gyújtott és közösen imádkozott a körülbelül százfős tömeg. Kovács Boglárka / maszol.ro



lapozás: 1-30 ... 1141-1170 | 1171-1199




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék