udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 168 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-168

Névmutató: János-Szatmári Szabolcs

2014. július 15.

Érettségi nélkül az egyetemen
Az érettségi vizsgán megbukott diákok is jelentkezhetnek az egyetemi kollégiumokba a kormány által kiadott, az oktatási törvény módosítására vonatkozó rendelet alapján – számolt be a Digi 24 hírtelevízió.
Az „érettségi nélküli egyetemi hallgató” névre keresztelt projektet három éve már Ecaterina Andronescu akkori oktatási miniszter is kezdeményezte, Victor Ponta miniszterelnök azonban hevesen bírálta az elképzelést, amely szerinte „nem jelent megoldást a felmerült problémára”, így azt végül a parlament elutasította.
A kormányfő ehhez képest üdvözölte a most elfogadott sürgősségi rendeletet, amely szerint azok a diákok, akiknek nem sikerült átmenő jegyet szerezniük az érettségi vizsgán, egyéves felkészítő programon vehetnek részt a felsőoktatási intézmények kollégiumaiban, a képzést az állam finanszírozza.
„Az oktatási rendszer nem dzsungel”
„A romániai oktatási rendszer nem egy dzsungel, ahol csak az erősek érvényesülnek, illetve élnek túl. Az oktatási törvény módosítására vonatkozó megvalósítások valóban jók és hatékonyak” – fogalmazott Ponta a múlt heti kormányülésen.
A miniszterelnök meglátását és a módosító rendeletet hevesen bírálta Traian Băsescu államfő. „Tisztában vagyok vele, hogy Victor Ponta nem tiszteli a végzettséget, hiszen doktori disszertációját plágiumnak minősítették, de a tapasztalatait nem kellene országos szinten népszerűsítenie” – fogalmazott az államfő.
Ecaterina Andronescu egyébként 2011-ben annak nyomán kezdeményezte a törvénymódosítást, hogy az érettségi eredmények a megelőző húsz év mélypontját jelentették: a végzősöknek alig 45 százaléka szerzett oklevelet.
Az oktatási minisztériumba még nem érkezett arra vonatkozó konzultációs megkeresés, hogy a fiatalok érettségi nélkül is beiratkozhassanak egyetemre – tájékoztatta lapunkat Király András. A tanügyi államtitkár kifejtette: a sürgősségi kormányrendelet értelmében az idei érettségin megbukott diákok nem egyetemre, hanem valamely felsőoktatási intézmény kollégiumába iratkozhatnak be, ahol felkészítik őket a tizenkettedikes záróvizsgára.
„Egyetemre az iratkozik, aki érettségizett, mint ahogy kilencedik osztályba is az jelentkezhet, aki elvégezte a nyolc osztályt, és letette képességfelmérő vizsgát” – fogalmazott az államtitkár. Király emlékeztetett: 2011 előtt – vagyis az új tanügyi törvény hatályba lépését megelőzően – a magánegyetemekre érettségi oklevél nélkül is felvételizhettek, mert az intézmények arra számítottak, hogy a diákok egy év múlva megszerzik az oklevelet, de ezt a lehetőséget a jelenleg érvényben levő jogszabály eltörölte.
„A minőség rovására megy a kezdeményezés”
A kezdeményezést kifogásolja Soós Anna, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese. Mint lapunknak kifejtette: több szempontból is ellenzik, hogy az egyetemek érettségi felkészítőt, vagy posztliceális képzéseket szervezzenek, mint ahogy azzal sem értenek egyet, hogy a szaktárca tavasszal harmadik érettségi vizsgaszessziót bonyolítson le. „Meg kell őrizni az érettségi komolyságát. Ezek a módosítások az oktatás minőségének rovására mennek” – vélekedett a rektorhelyettes.
Ezzel szemben János Szabolcs, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora a Krónikának úgy nyilatkozott: eddig nem foglalkoztak azzal a lehetőséggel, hogy felkészítőket tartsanak középiskolát végzett diákoknak, de a tanügyi törvényt módosító kormányrendeletet mindenképpen figyelembe veszik. Elmondása szerint, ha igény mutatkozik rá, a Nagyváradi Állami Egyetemhez hasonlóan ők is szerveznek érettségi előkészítőt azok számára, akiknek még nem sikerült oklevelet szerezniük, de ez kimondottan az iskolai felmérőre vonatkozna.
A Nagyváradi Állami Egyetem szenátusa már holnap dönt a felkészítő központ működtetéséről, néhány napon belül pedig már a felvételit is meghirdetik a diákok számára. „Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen minden tantárgyból indíthatunk képzést” – magyarázta Constantin Bungău rektor. Mint hangsúlyozta: az egy éves felkészítő ingyenes lesz a diákok számára, hiszen a projektet a szaktárca finanszírozza.
Elfogadják külföldön az érettségi oklevél helyett kiadott igazolást
A külföldi felsőoktatási intézmények is elfogadják azt az igazolást, amit érettségi oklevél helyett kapnak az idei vizsgán sikeresen szereplő végzős diákok – biztosította a leendő felvételizőket Remus Pricopie tanügyminiszter.
A tárcavezető a Digi 24 hírtelevízió egyik műsorában beszélt arról, hogy az igazolások kibocsátását ezen a héten kezdik, a dokumentumok pedig egy éven keresztül lesznek érvényesek – állítása szerint ez idő alatt az érettségi diplomák nyomtatása körüli kérdéseket is tisztázzák.
Hasonlóan vélekedett Király András oktatási államtitkár, aki lapunknak elmondta: a minisztériumhoz nagyon sok panasz érkezett, amiért a diákok nem kapnak érettségi oklevelet, ezért nem tudnak beiratkozni a külföldi egyetemekre. „A szaktárcától mindegyik idén vizsgázott diák egyforma igazolást kap, amit a nemzetközi egyezmények alapján a külföldi felsőoktatási intézményeknek is el kell fogadniuk” – hívta fel a figyelmet az RMDSZ-es államtitkár.
Mint kifejtette: az oklevelek kiállítását a közbeszerzési folyamat késése akadályozza, ez néhány hónapig biztosan elhúzódik, ezért kapnak a leérettségizett fiatalok a tanfelügyelőségek pecsétjével ellátott igazolást.
Az államtitkár állítását egy szatmárnémeti édesapa is megerősítette, aki a Krónikának elmondta: lánya – a Kölcsey Ferenc Főgimnázium végzőse – a nagy-britanniai University of Birmingham fizika szakára nyert felvételt, így levélben értesítették az egyetemet arról, hogy egyelőre csak igazolást tudnak benyújtani, és azt a választ kapták, hogy ideiglenesen elfogadják ezt a dokumentumot.
Danku Pál hozzátette: segítségükre volt az is, hogy a román oktatási tárca honlapján elérhetőek voltak az érettségi eredmények, így az angliai intézmény hivatalos helyen is tájékozódhatott. A Szatmár megyei végzősök közül egyébként sokan jelentkeztek magyarországi egyetemekre, a diákok pedig az online felvételi rendszerbe legkésőbb július tizedikéig tölthették fel a dokumentumokat. Az egyik érintett diák lapunknak elmondta: úgy tudja, hogy a külföldön érettségizettek legkésőbb szerdán, e-mailben pótolhatják az iratcsomót, így reménykedik abban, hogy nem lesznek gondjai az évkezdéssel.
Mint ismeretes, a szaktárca azért kénytelen igazolásokat adni az érettségi oklevelek helyett, mivel az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vizsgálatot indított a Romdidac nevű – korábban állami tulajdonban lévő, de néhány éve privatizált – cég ellen, amely a rendszerváltás óta az egyetlen olyan vállalat, amely állami megbízást kap a diplomák kinyomtatására.
A DNA felszólítására a minisztérium felbontotta a Romdiackal kötött megállapodást, az új megbízatásra vonatkozó közbeszerzési eljárásnak azonban még nem jutottak a végére. Remus Pricopie a Digi 24-nek úgy nyilatkozott: a kormány várhatóan két héten belül eldönti, hogy kinek adják át a nyomtatás jogát, a kiválasztott vállalat azonban minden bizonnyal az állami nyomda lesz.
Krónika (Kolozsvár)

2014. szeptember 12.

Egyetemből főiskola?
Felháborítónak tartják a felsőoktatási illetékesek, hogy a főiskolai oktatáshoz hasonló, egy–három éves tanfolyamot indíthatnak a hazai egyetemek az érettségi oklevéllel nem rendelkező diákoknak.
A kormány júniusban elfogadott egy sürgősségi rendeletet, amely több ponton módosítja az oktatási törvényt, kedden pedig az egyetemek által biztosítható képzés megszervezésére vonatkozó módszertan is megjelent a Hivatalos Közlönyben, ennek nyomán az állami és a magánegyetemek a 2014/2015-ös tanévtől megnyithatják kapuikat az érettségi vizsgára nem jelentkezett vagy az azt elbukott diákok előtt.
Az oktatási minisztérium 2014/4542-es rendelete szerint az oklevéllel nem rendelkező fiatalok számára az egyetemek úgynevezett kollégiumi struktúrában szervezhetik meg „a képzés komplexitásától és a megszerezhető kreditpontoktól függően” egy–három éves képzéseket, arra azonban már nem tér ki a módszertan, hogy ennek elvégzése után milyen szintű képesítést, illetve diplomát kapnak a diákok. A rendelet mindössze annyit ír elő, hogy „a szakképzettség típusa megfelel majd a hivatalosan elismert szakmák nyilvántartásának.”
Az egyetemek maguk döntik el, hogy milyen típusú képzést indítanak, milyen kritériumok alapján fogadják be a diákokat, és hogyan bonyolítják le a tanfolyamokat – az erről szóló tervet október 20-áig kell elküldeniük a szaktárcának.
Pricopie: a sajtó félreértelmez
Remus Pricopie oktatási miniszter csütörtökön közleményben hangsúlyozta: a rendelet nem azt teszi lehetővé, hogy az érettségi oklevéllel nem rendelkező diákok egyetemi hallgatókká váljanak. „A sajtó félreértelmez vagy szándékosan hamis információkat közöl, amikor arról beszél, hogy érettségi nélkül is el lehet már végezni az egyetemet. Legyen világos: Románia területén senki nem állhat hallgatói jogviszonyban egyetlen felsőoktatási intézménnyel sem, amíg nem érettségizik le. A kollégium a főiskolai, és nem a felsőoktatási képzésnek felel meg, a különbség csak annyi, hogy ennek lebonyolítására már az egyetemeknek is lehetőségük van” – fogalmazott a tárcavezető.
Pricopie rámutatott: legfőbb céljuk ösztönözni a diákokat – akár rendelkeznek, akár nem érettségi oklevéllel – a tanulmányok megszakítás nélküli folytatására, ezzel ugyanis egyszerűbb a munkaerőpiacon való boldogulás. „Ezek a diákok nem az egyetemi kurzusokon és szemináriumokon vesznek majd részt, hanem a felsőoktatási intézmények keretében részesülnek eddig is létez továbbképzési formában” – magyarázta a miniszter.
Ehhez képest már több magánegyetem is bejelentette: lehetőséget teremtenek arra, hogy az első kollégiumi év elvégzése után érettségi oklevelet szerző, hallgatói jogviszonyba kerülő diákok automatikusan a felsőoktatás másodévén folytassák tanulmányaikat. Pricopie ezt egyelőre nem kommentálta.
A rendeletet a Romániai Egyetemisták Egyesületeinek Országos Szövetsége (ANOSR) is kifogásolja, amely ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatályos jogszabályok szerint az egyetemek az érettségi oklevél megszerzése után elismerhetik a kollégiumi képzés alatt szerzett kreditpontokat az alapképzésre beiratkozó diákok esetében.
A szövetség szerint az intézkedés megkérdőjelezi a tanügyi rendszer hitelességét, és káoszt fog okozni, hiszen a rendelet az egyetemi tanév kezdete előtt alig három héttel lépett hatályba.
Inkább a felvételit szigorítják
Nem tervezik a kollégiumi képzés megszervezését a magyar tannyelvű felsőoktatási intézmények, amelyek illetékesei úgy vélekednek: az intézkedés a színvonal romlásához fog vezetni, hiszen az érettségi oklevéllel rendelkező diákoknak nincs helyük a felsőoktatási intézményekben. Soós Anna, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese a Krónikának úgy nyilatkozott: országos szinten jelentheti a tudományegyetemek színvonalának csökkenését, ha az intézmények elkezdenek kollégiumi szintű képzéseket szervezni.
Soós Anna kijelentette: a BBTE nem indít főiskolai képzést, sőt több szakon szigorítják a felvételit, hogy a jelentkezőknek bizonyítaniuk kelljen rátermettségüket. „Nem az egyetemek feladata azok oktatása, akik nem szereztek érettségi oklevelet, a felsőoktatási intézményeknek legalább annyit el kell várniuk hallgatóiktól, hogy a középiskola után sikeresen záróvizsgázzanak. A szakképzésnek a középiskolákban a helye” – szögezte le a rektorhelyettes. Hozzátette: az sem egyértelmű, hogy az egyetemek által szervezett képzés pontosan mit fed.
Soós Anna szerint a nagynevű intézmények elhatárolódnak a kezdeményezéstől, de lesznek olyan tanintézetek, amelyek a létszámhiány pótlása miatt élnek majd a lehetőséggel.
„Felelősséget érzünk minden érettségi előtt álló diák iránt, de ez nem jelenti azt, hogy oklevél nélkül is besétálhatnak az egyetemünkre. Mi úgy segítünk, hogy évek óta ingyenes felkészítőt tartunk az érettségire” – magyarázta lapunknak Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektora.
Mint kifejtette, az intézmény két okból sem hajlandó beállni azon magánintézmények sorába, melyek az érettségi nélküli diákokat is hajlandók hallgatóik soráa fogadni. „Egyrészt a minőségre törekszünk, másrészt komoly kételyeink vannak azzal kapcsolatban, hogy miként tudna egyetemi képzést elvégezni az, aki nem volt képes leérettségizni” – érvelt Dávid.
A rektor ugyanakkor kifejtette: sem a családnak, sem a társadalomnak nem jó, ha egy diák nem folytatja tanulmányait, és nem is dolgozik, elmondása szerint a fiatalok inkább iskolába járjanak, mint kocsmába, ennek ellenére meggyőződése, hogy az egyetemeken nincs helye az érettségi nélküli diákoknak.
„Újabb pofon az oktatásnak”
Hasonlóan vélekedett János Szabolcs, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) rektora, aki szerint az intézkedéssel „adtunk még egy pofont a romániai oktatásnak.” Mint lapunknak elmondta: az általa vezetett intézmény hivatalos döntési szintén ugyan még nem foglalkozott a témával – jövő héten tartanak vezetőségi ülést –, de jelen állás szerint nem tervezik kollégium indítását érettségi oklevéllel nem rendelkező diákok számára.
A rendeletet a Romániai Egyetemisták Egyesületeinek Országos Szövetsége (ANOSR) is kifogásolja, amely ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatályos jogszabályok szerint az egyetemek az érettségi oklevél megszerzése után elismerhetik a kollégiumi képzés alatt szerzett kreditpontokat az alapképzésre beiratkozó diákok esetében.
A szövetség szerint az intézkedés megkérdőjelezi a tanügyi rendszer hitelességét, és káoszt fog okozni, hiszen a rendelet az egyetemi tanév kezdete előtt alig három héttel lépett hatályba.
Inkább a felvételit szigorítják
.
Azt már korábban is közölte lapunkkal, hogy igény esetén tartanak érettségi felkészítőket, de ez kizárólag a középiskolai időszakot lezáró vizsgatananyagra összpontosul, a résztvevő fiatalok pedig nem állnak majd szerződéses viszonyban a PKE-val.
Az orvosi egyetemek vonzzák a külföldieket Több mint 12 ezer külföldi hallgató tanult az elmúlt tanévben a romániai felsőoktatási intézmények alapképzésein, további 1500 fiatal pedig az Erasmus programon keresztül vett részt hazai képzéseken – számolt be az oktatási minisztérium. A legtöbb külföldi diák a Iaşi-i, a bukaresti, a kolozsvári, valamint a temesvári orvosi és gyógyszerészeti egyetemen tanult. Legnagyobb számban ugyanakkor Izraelből, Franciaországból, Tunéziából, Görögországból és Marokkóból érkeztek Romániába a hallgatók.
Bíró Blanka, Szucher Ervin, Kőrössy Andrea, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

2014. szeptember 12.

6. Nemzetközi Germanisztikai Konferencia a Partiumi Keresztény Egyetemen
A Partiumi Keresztény Egyetem Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke idén hatodik alkalommal Nemzetközi Germanisztikai Konferenciát szervez Umwandlungen und Interferenzen („Átalakulások és interferenciák”) címmel.
A 2014. szeptember 18–19. között megrendezésre kerülő konferencia célja egy nívós nemzetközi szakmai fórum megteremtése a partiumi régióban, amely anyaországi és határon túli germanisták számára egyaránt lehetőséget biztosít a tudományos eszmecserére, egymás kutatási eredményeinek megismerésére és nem utolsó sorban a határokon átívelő szakmai kapcsolatok elmélyítésére. Az idei konferencia 60 előadója 9 országból (Magyarországról, Romániából, Bosznia-Hercegovinából, Észtországból, Lengyelországból, Németországból, Örményországból, Szlovákiából, valamint Törökországból) érkezik. A konferencia két fő szekcióban zajlik: az irodalomtudományi szekció központi témája a háborúra való emlékezés, a háború témakörének feldolgozása az irodalomban. A téma időszerűségét nem utolsó sorban az első világháború kitörésének századik évfordulója adja. A nyelvtudományi szekció keretében kontrasztív nyelvészettel, kontaktusnyelvészettel, fordítástudománnyal és a német mint idegen nyelv oktatásával kapcsolatos kutatások kerülnek megvitatásra. A konferencia megnyitóján Dr. János Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Dr. Carmen Elisabeth Puchianu, a Romániai Germanisták Társaságának ügyvezető elnöke és Dr. Bánffi-Benedek Andrea, a Partiumi Keresztény Egyetem Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszékének vezetője köszönti a résztvevőket. A lektorált konferencia-előadások a PKE Német Tanszéke tudományos sorozatában látnak napvilágot, amely a németországi Peter Lang Kiadó gondozásában jelenik meg.
erdon.ro

2014. október 1.

Bővülhet a Partiumi Keresztény Egyetem
A nagyváradi önkormányzat jóváhagyta kedden a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) új épületszárnyának felépítését, így hamarosan a versenytárgyalást is kiírhatják a magyar állami támogatásból finanszírozott belvárosi létesítmény megépítésére.
„A telek egységesítése volt az előkészületek leghosszadalmasabb része. Most, hogy ez megtörtént, mihamarabb el szeretnénk kezdeni a munkálatokat” – mutatott rá a Krónikának János Szabolcs, a tanintézet rektora.
A keddi tanácsülésen a helyi képviselők ellenvetés nélkül hagyták jóvá a telekrész koncesszióba adására vonatkozó határozattervet és a városrendezési tervről szóló projekteket. Az egyetemet létrehozó Pro Universtitate Partium Alapítvány korábban megvásárolt saját telekrészét idén a PKE-nek adományozta, és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is már korábban ingyenesen az egyetemnek adta a telekrészét, így most az önkormányzati tulajdonrésszel kiegészülve minden akadály elhárult az építkezés útjából.
János Szabolcs emlékeztetett rá, a PKE bővítését már nagyon régóta tervezik. Két évvel ezelőtt konkretizálódott, amikor a magyar kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök vállalta az ezzel járó kiadásokat.
Akkor a kormányfő, a Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a PKE vezetői Marosvásárhelyen elvi megállapodást írtak alá az erdélyi magyar felsőoktatás fejlesztéséről, amelynek értelmében az anyaország 2014 végéig több mint négymilliárd forintot bocsát az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények beruházásaira. Ebből az összegből 700 millió forint, azaz több mint 2 millió euró jutott a váradi egyetem számára.
A tervek szerint az új épületbe költöztetik majd a kollégium épületében működő rektori hivatalt, illetve az adminisztrációs irodákat, de az új szárnyban kap majd helyet az egyetemi könyvtár, ugyanakkor az előadótermek számának bővítésére is marad hely.
A Sapientia marosvásárhelyi karán egyébként pénteken adják át az egyetem új kollégiumát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében. A rendezvény keretében a Sapientia Bocskai István-díjat ad át Répás Zsuzsannának, az igazságügyi minisztérium helyettes államtitkárának.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

2014. október 2.

Az emberi erőforrások megújuló energiaforrása az Istenbe vetett hit
Október 2-án, csütörtök délelőtt a nagyváradi színházban nyitották meg hivatalosan a Partiumi Keresztény Egyetem 2014-2015-ös tanévét. Az ünnepélyes megnyitón a magyar kormány, valamint több felsőfokú oktatási intézmény képviselői is jelen voltak.
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) ünnepi tanévnyitójának első felszólalója Tőkés László a PKE elnöke, európai parlamenti képviselő volt, aki emlékeztetett arra, hogy huszonöt évvel ezelőtt hozták létre a PKE jogelődjét, a Sulyok István Református Főiskolát, majd 1999-ben, azaz tizenöt évvel ezelőtt megalapították a Partiumi Keresztény Egyetemet. E kettős évfordulóra való tekintettel Tőkés László jubileumi emlékévet hirdetett, mely az évnyitótól az évzáróig terjed. „Nem csupán ünnepléssel, emlékezéssel, hanem munkával és reformmal és beszédes eredményekkel kívánjuk emlékezetessé tenni ezt az évfordulót. A megújulás, a megerősödés éve legyen ez az évforduló” – fogalmazott a szónok, aki emlékeztetett arra is, hogy negyed századdal ezelőtt megbukott a kommunista diktatúra és az erdélyi magyarság elindulhatott a nemzeti kisebbségi szabadság és felemelkedés felé. De mint Tőkés László fogalmazott „sajnos távol állunk attól, hogy véget ért volna a küzdelem, az építés és a küzdelem együttes időszaka következett el. Kivívtuk az építés jogát és lehetőségét, ennyi történt huszonöt évvel ezelőtt, és azóta is tovább kell folytatnunk emberi és nemzeti jogainkért vívott harcunkat, és tovább kell folytatnunk küzdelmünket Románia demokratikus átalakításáért”. E küzdelemnek az utóbbi időben tapasztalt számos negatív történését idézte fel Tőkés László megemlítve azt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége nem hajlandó teljesíteni a Románia tanügyi törvényében előírt kötelességeit, és a magyart tagozatot nem hajlandó beindítani a maga teljes jogával, de utalt az egyházi iskolák nehéz helyzetére, valamint az ún. zászlóháborúra is: „nap mint nap önkényes prefektusok garázdálkodnak székely megyéinkben, de ide számítva Nagyváradot is, ahol, amikor kitűztük szolidaritásból a székely zászlót, egy 30-50 ezer lejes büntetést helyeztek kilátásba. Ellenséges propagandakampány folyik a székelyföld területi autonómiája ellen” – sorolta a magyar közösséget ért sérelmeket. Végezetül így szólt Tőkés László: „A rendszerváltás buktatói megviselték egész Románia lakosságát, és különösképpen megviseltek bennünket. Sokszor érzékeljük a fáradtság jeleit, vagy a lemondás, a kiábrándultság érzését közösségünkben, de nem szabadna engednünk ennek a kísértésnek. Az emberi erőforrások megújuló energiaforrása az Istenbe vetett hit, ez a hit tartott meg és vitt előre bennünket nemzedékről nemzedékre. Ezt kérjük a mai megnyitón Istentől”.
Egyetemi reform
Dr. János Szabolcs rektor beszédében kiemelte, hogy Magyarország kormányának támogatása elengedhetetlen feltétele annak, hogy ma új egyetemi évet kezdhet a PKE, majd így folytatta: „huszonöt év után megérett az idő egyetemünk átalakítására, céljainak, működési elveinek újragondolására, újrafogalmazására”. A rektor tudatta, hogy a 2014-2015-ös tanévben az egyetem három karán 375 első éves hallgató kezdi meg egyetemi tanulmányait alapképzésen és mesteri szakon. Az egyetem falai között tanuló mintegy ezer hallgató tizennyolc alapképzés és hét mester szakon 98 főállású oktatótól sajátíthatja el választott szakmájának tudásanyagát. „Fokozott érzékenységet érzünk a tehetségek iránt, ezért létrehoztuk a Janus Pannonius és a Fényes Elek szakkollégiumokat, amelyek a legkiválóbb hallgatóink számára teszik lehetővé a tutoriális rendszerben történő elitképzést. A szakkollégiumok keretében folyamatosan fogunk neves, és nemzetközi szinten is elismert vendégelőadókat hívni. Egyetemünk egyre nagyobb forrásokat fordít a kutatói mobilitás kiterjesztésére, kutatási és oktatási együttműködési megállapodások megkötésére. Az előttünk álló egyetemi évben az Erasmus program keretében a tavalyihoz képest is jóval több oktató, hallgató és adminisztratív személyzet vehet részt teljes szemeszterben külföldi képzésen, illetve szakmai tanulmányúton. Folyamatosan törekszünk arra, hogy erősítsük oktatói gárdánkat” – fogalmazott János Szabolcs, megemlítve azt is, hogy az utóbbi időszakban felújították az egyetem tulajdonában lévő Zárda (Mihai Vitezul) utcai épület alagsorát, ahol kiállító termet és közösségi teret hoztak létre, felújították a kollégium több szintjét, diákklubot hoztak létre, és néhány nappal ezelőtt megszerezték az új egyetemi épület kivitelezéséhez szükséges utolsó engedélyeket is.
Nemzetstratégiai cél
Dr. Palkovics László Magyarország felsőoktatásért felelős államtitkára beszédében leszögezte, hogy a szülőföldön való megmaradás nemzetstratégiai cél, és a kormány örül annak, hogy a PKE bekapcsolódik ezen stratégiai cél elősegítésébe. „A magyar kormány kiemelten kezeli a határon túli magyar felsőoktatást, és jól halad a magyarországi egyetem határon túli fejlesztése is. Tizenkét magyarországi intézmény tizennégy alapképzést és négy mesterképzést működtet a határon túli magyar területeken. Az előző tanévben a kihelyezett alapképzéseken és mesterképzéseken 1400 magyar fiatal tanult, jobbára állami ösztöndíjasként, hasonló létszám várható ebben az évben is” – tudatta az államtitkár, hozzátéve azt, hogy a magyar kormány olyan képzéseket biztosít, amelyek amelyek eddig nem voltak elérhetőek a határon túli területeken magyar nyelven.
Díjazottak
A megnyitón beszédet mondott Tóth Katalin a Magyar Földművelődésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, dr. Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora és dr. Csiba Péter a komáromi Selye János Egyetem rektorhelyettese is. Az esemény ünnepi hangulatát emelendő a nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttes tagjai és zenekara két rövid népzenei összeállítással örvendeztették meg a jelenlevőket. A Pro Universitate Partium Alapítvány és a PKE Egyetemi Szenátusa Pro Universitate Partium Díjat ítélt oda dr. Kovács Béla, dr. Geréb Zsolt, dr. Kozma Dezső, dr. Letiţia Chirodea, dr. Liviu Cotrău, dr. Elena Viorel, dr. Gorun Gheorghe, dr. Péter György, Nistor Ioan, dr. Angi István, dr. Ujvárossy László és Nica Joachim professzoroknak, Pető Árpád Ausztráliában élő üzletembernek, dr. Biró András Csaba, dr. Szaffkó Péter, Mojzesné dr. Székely Katalin docenseknek, dr. Hermán M. János, Wéber Csilla, Kiss Emőke-Rozália, Ari Nagy Éva adjunktusoknak. A díjakat János Szabolcs és Tőkés László adták át. Ezt követően az első éves hallgatók letették egyetemi hallgatói esküjüket. A mintegy két órás rendezvény az egyházi áldással és a Himnusz eléneklésével zárult.
Pap István
erdon.ro

2015. február 16.

A diákok itthon maradásáért
A versenyképes képzés mellett elsődleges fontosságú, hogy itthon tartsuk érettségizettjeinket Erdélyben, anyanyelvükön folytassák felsőfokú tanulmányaikat – vélekedett Tőkés László európai parlamenti képviselő azon a nagyváradi tanácskozáson, amelyen az erdélyi–partiumi felsőoktatási együttműködésekről tárgyaltak a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának küldöttsége részvételével.
A házigazda Partiumi Keresztény Egyetem a minisztérium képviselőin kívül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a debreceni és miskolci egyetem, az egri és nyíregyházi főiskolák képviselőit hívta a tanácskozásra – tájékoztatott Tőkés László sajtóirodája. Palkovics László, a magyar kormány felsőoktatásért felelős államtitkára rövid helyzetértékelést adott a Magyarországon zajló egyetemi reformról és ennek erdélyi vonatkozásairól. Dávid László, a Sapientia EMTE és János Szabolcs, a PKE rektorai egyetértve állapították meg: egységes rendszerként kell kezelni a magyar nyelvű felsőfokú oktatást az egész Kárpát-medencében, vagyis a Magyarországon formálódó egységes felsőoktatási teret úgy kell kialakítani, hogy annak szerves részéve váljanak a határon túli intézmények és képzések, beleértve a mesteri és tudományos fokozatok megszerzésének lehetőségét is. Palkovics László államtitkár megerősítette az oktatási kormányzat ama szándékát, hogy a hallgatókért folytatott, kvótarendszeren alapuló küzdelmet, a határokon túlra is kiterjedő toborzást megszüntesse, a magyarországi diákok Erdélyben való tanulását ösztönözze, hogy a „magyar–magyar peregrináció” ne maradjon egyoldalú, illetve hogy minden olyan intézkedést megtegyen, ami a még létező határokat lebontsa a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás szegmensei és szintjei között. Tőkés László méltatta az Emberi Erőforrások Minisztériumával kialakult együttműködést, a magyar kormányzat segítőkészségét és az erdélyi egyetemi reform érdekében kifejtett erőfeszítést. Arra hívta fel a figyelmet: aggasztó mértékű az elvándorlás a fiatalok és diplomások körében, és minket Erdélyben az sem vigasztal, hogy itteni magyar közösségünk fogyásával és gyengülésével adott esetben az anyaországi nemzetrész gyarapodik, erősödik. Egyetemeink fejlődése, erősödése a szülőföldünkön való megmaradás és boldogulás egyik legfontosabb biztosítéka – szögezte le.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. február 16.

Nemet mondanak az agyelszívásra
A magyar nyelvű felsőoktatás stratégiájának határokon átívelő, egyetlen közös rendszerként való megszervezésével, kihelyezett képzések biztosításával és a gazdasági igényekhez alkalmazkodó szakok indításával megállítható a hallgatók elvándorlása – állapították meg azon a hétvégi megbeszélésen, amelyet Nagyváradon szerveztek a házigazda Partiumi Keresztény Egyetem (PKE), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, továbbá a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői.
Az űrlap teteje
Az űrlap alja
A magyar nyelvű felsőoktatás stratégiájának határokon átívelő, egyetlen közös rendszerként való megszervezésével, kihelyezett képzések biztosításával és a gazdasági igényekhez alkalmazkodó szakok indításával megállítható a hallgatók elvándorlása – állapították meg azon a hétvégi megbeszélésen, amelyet Nagyváradon szerveztek a házigazda Partiumi Keresztény Egyetem (PKE), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, továbbá a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői.
Együttműködésük megerősítése, illetve annak – a tizenöt éve elnyert, „életben maradásukat” biztosító magyarországi támogatás jegyében történő – fejlesztése már a tavalyi anyaországi választásokat követően aktuálissá vált.
Amint azt Tőkés László európai parlamenti képviselő, a PKE Alapítók Tanácsának elnöke a péntek esti sajtótájékoztatón leszögezte: szeretné, ha megállna az akaratlan „agyelszívás”, ha az erdélyi magyar középiskolák nem „exportra termelnének”, hanem „gazdagodnának” egyetemeik révén. Rámutatott, hogy 2000–2010 között nem tudtak volna „talpon maradni”, ha nem fognak össze, és nincs szolidaritás a váradi, a marosvásárhelyi és a kolozsvári felsőoktatási intézmények között.
Tíz éve már kidolgoztak egy stratégiát a Sapientiával, most viszont „eljött az ideje az egyetemi stratégia megújításának”, hogy fokozottan együttműködve Magyarország felsőoktatási államtitkárságával, a jövőben ne Erdélyből toborozzák a hallgatókat, hanem inkább az itteni egyetemek vonzzák magukhoz az anyaországi fiatalokat.
Palkovics László, Magyarország felsőoktatási államtitkára leszögezte: a Kárpát-medencei felsőoktatást immár országuk rendszerének szerves egységeként kezelik, és ha a régió gazdasági igényeit felmérve, vállalkozókkal együttműködve, közösen szervezik meg a tevékenységet, akkor megállítható a „kivándorlás”.
„A hallgatókért való küzdelem ne folytatódjon a határon túl, az egyetemek inkább abban versenyezzenek, hogy milyen jó diplomát adnak ki, és azzal végzőseik hogyan érvényesülhetnek” – állapította meg a honatya. Meggyőződőse, hogy bár az összes társadalmi probléma megoldását nem lehet elvárni a felsőoktatástól, de ha az egyetemek együttműködnek, és a helyi gazdasági szférát is bevonják tevékenységükbe, akkor megoldhatóvá válhat, hogy a fiataloknak a lakóhelyükhöz közel biztosíthassák az oktatást.
Külföldieket várnak
Dávid László, az EMTE rektora figyelmeztetett, hogy az európai uniós csatlakozás óta voltaképp egész Európa az, amely vonzza a fiatalokat, és ha az ideiglenes gazdasági elvándorlás még önmagában nem jelente problémát, a tapasztalat azt mutatja, hogy azok a fiatalok, akik külföldön tanulnak, utána nem térnek vissza. A szakember emiatt is üdvözli, hogy az erdélyi régió immár a magyarországi stratégia szerves része, és tanintézete bármilyen megmérettetést vállal, annak érdekében, hogy színvonalukat igazolják.
„Úgy érzem, hogy nem pusztán egy egyetemet, hanem minőségi egyetemet értünk itt el. Eredményeink bizonyítják, hogy európai szinten is megálljuk a helyünket. Szeretnénk, ha a mobilitás kétirányú lenne, mert megtörténhet, hogy egy magyar, osztrák vagy bármilyen külföldi hallgató épp Erdélyben találja meg a legjobb képzést az adott szakon. Ennek az ideje is el kell hogy jöjjön” – szögezte le Dávid.
Javaslat ösztöndíjhálózatra
Amíg a konkrétumok kikristályosodására még várni kell, addig az együttműködés kidolgozásának jegyében már most több magyarországi felsőoktatási intézmény vezetője utazott Nagyváradra, hogy eddigi tapasztalatait és jövőbeli elképzeléseit megossza kollégáival.
János Szabolcs, a PKE rektora szerint fontos, hogy határokon átívelően gondolkodjanak, ennek szellemében például magyarországi partnerrel közösen lehetnének kihelyezett képzéseik Szatmárnémetiben, de életvitelszerűen Váradon oktató vendégprofesszorokat is szívesen látna, és egy Kárpát-medencei, Erasmushoz hasonló mobilitási rendszer kialakítását javasolta. Képzéseiket következetesen és összehangoltan indítanák.
Tolnai István, a PKE igazgatótanácsának elnöke például nagyon bízik abban, hogy harmadik nekifutásra idén sikerül akkreditáltatniuk a debreceni egyetem által kihelyezett szakként Váradon biztosított agrárképzésüket, miközben az idegenforgalmi szakukra mesterképzést építenének.
Ezzel kapcsolatban Tőkés hozzátette, hogy tapasztalata szerint külföldön egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vallási turizmus, és meglátása szerint Erdélynek sem szabad ezen a téren lemaradnia. Palkovics rámutatott, hogy immár lehetőség lesz gazdaságfejlesztő kutatási pályázatokra európai uniós támogatást nyerni, de ezzel együtt Magyarország a továbbiakban is fokozottan finanszírozza majd az erdélyi magyar felsőoktatást.
Dolgoznak a részleteken
A szombati tanácskozás során a konkrét együttműködések beindításának technikai részleteiről egyeztettek. Mint János Szabolcs a Krónika megkeresésére elmondta, az elvi döntések már pénteken megszülettek, a szombati találkozón a magyarországi partnerek részvételével a konkrét együttműködések beindításának részleteit szögezték le.
Arra keresték a válaszokat, hogy milyen módon tudnak együtt részt venni a közös – elsősorban mesteri és doktori szintű – képzésekben, pályázatokban, oktatócserében, illetve hogyan tudják jobban elősegíteni a hallgatói mobilitást.
A tárgyalófelek abban maradtak, hogy záros határidőn belül, tehát egy-két hónap múlva valamennyi intézmény a saját céljaira szabottan a partnereivel ezeket a részleteket letisztázza, és akkor beindulhatnak ezek az együttműködési folyamatok – tájékoztatott János Szabolcs.
Bíró Blanka, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

2015. február 16.

A felsőoktatásról tanácskoztak
Pénteken és szombaton felsőoktatási egyeztetés zajlott Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE), melyen többek között Palkovics László, a magyar kormány felsőoktatásért felelős államtitkára, Tőkés László EP-képviselő, Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, János Szabolcs, a PKE rektora vett részt. A tanácskozás első napjának estéjén megtartott sajtótájékoztatón Tőkés László többek között kitért az „akaratlan agyelszívás” megállítására, Palkovics László pedig arról is beszélt, fontos, hogy ez egyetemek ne a diákokért versenyezzenek, hanem azért, hogy mennyire értékes diplomát bocsátanak ki. A megjelentek egyetértettek abban, hogy a Kárpát-medencei magyar nyelvű felsőfokú oktatási rendszert egységként kell kezelni, illetve, hogy fel kell mérni a gazdasági-társadalmi igényeket is a képzések indítása során. Lehetőség szerint a diákok lakhelyének közelében kell a megfelelő szintű képzést kínálni, ebben pedig a magyarországi intézmények akár kihelyezett tagozatok működtetésével segíthetnek.
Az is elhangzott, hogy az erdélyi, partiumi magyar felsősoktatást lehetőség szerint meg kell feleltetni mind a romániai, mind a magyarországi akkreditációs követelményeknek, illetve, hogy a magyarországi támogatások növekedésére is számítani lehet.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2015. március 25.

Ma kezdődik a XXII. marosvásárhelyi Tudományos Diákköri Konferencia
320 dolgozatot mutatnak be, 17 meghívott előadót várnak a rendezvényre
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) szervezésében idén is sor kerül a Tudományos Diákköri Konferenciára (TDK). A ma kezdődő háromnapos rendezvényen 23 szekcióban kerül sor előadásokra, és 320 hallgatói dolgozatot mutatnak be.
A marosvásárhelyi TDK idén is akkreditált rendezvény, amelyen a részvétel 18 kreditpontot ér a rezidensek, PhD-hallgatók és szakorvosok számára. A magyar hallgatók anyanyelvükön mutathatják be orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti vonatkozású dolgozataikat, több workshopra is sor kerül, illetve meghívott magyarországi szakemberek előadásait hallgathatják meg a résztvevők. A ma kezdődő, munkaműhelyekkel indító tudományos rendezvény három helyszínen oszlik meg: a Kultúrpalota termei mellett a Plaza, illetve a Continental szállók konferenciatermeiben is tartanak előadásokat. A XXII. TDK főszervezőinek – Tubák Nimród MMDSZ-elnök, Mihály Izabella IV éves, Varga Ágota V. éves, Mihály István V. és Virginás-Tarr Ágnes II. éves hallgatók az általános orvosi karon – tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 23 szekcióban beérkezett 335 dolgozatból 320 dolgozat kerül bemutatásra a rendezvényen, 22-vel több, mint tavaly.
"Két szekcióval több van, mint a tavalyi TDK-n. Magyarországról 17 meghívott előadóra számítunk, és két helyi előadónk is lesz: dr. Szatmári Szabolcs ideggyógyász főorvos, egyetemi előadótanár és dr. Kovács Judit intenzív terápiás főorvos, egyetemi előadótanár. A legtöbb dolgozat a megelőző orvostudomány, kardiológia és gyermekgyógyászat szekciókban érkezett be, és minden témakörben küldtek be dolgozatokat" – nyilatkozta lapunknak Tubák Nimród.
A Tudományos Diákköri Konferencia elsősorban a diákok szemszögéből kiemelt jelentőségű, hiszen ők jelentik a rendezvény fő célcsoportját. "Egyedüli magyar orvostudományi diákköri konferenciaként Erdélyben, lehetőséget nyújt az egyetemi hallgatóknak arra, hogy bemutassák tudományos munkájukat. Úgy vélem, az egyetem nem készít fel olyan kihívásokra, amelyeket egy ilyen konferencia megkövetel. A hallgató számára komoly munkát, nehéz döntéshozatalokat jelent az út, amíg eljut oda, hogy bemutathassa dolgozatát. Az oktatási rendszer hiányosságának tartom, hogy nem elég interaktív a felsőoktatás, a hallgató elég gyakran hallgat, és ez az orvosi egyetemi oktatásban sincs másként. A konferencia kitűnő alkalom arra, hogy a diák a témavezető oktató irányításával elkészítse a dolgozatát, ami rengeteg munkát igényel. A hallgatónak ugyanis tanulmányoznia kell a szóban forgó szakterületen, a választott tudományos témán belül a legutolsó szakirodalmat – és itt nagyon fontos az angol nyelvtudás is –, feldolgozza az anyagot, szintetizálja, azaz a terjedelmes szakirodalmi adatokat összefoglalva írjon egy 200 szavas kivonatot, és végül mutassa be a dolgozatát" – egészítette ki a beszélgetést Mihály István főszervező.
A rendezvény holnap szekciónkénti előadásokkal folytatódik, a gálaestre, illetve a díjkiosztó ünnepségre szombaton 18 órától kerül sor a Kultúrpalota nagytermében.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

2015. március 31.

Van remény
A legjobban szervezett diákköri konferencia volt
Az orvos-, fogorvos- és gyógyszerésztudomány fellegvárává vált az elmúlt héten a marosvásárhelyi Kultúrpalota. A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség 22. alkalommal szervezte meg a hallgatók Tudományos Diákköri Konferenciáját (TDK), amelyen a leendő orvosok és gyógyszerészek ismertették önálló kutatómunkájuk eredményét. A múlt évi 299-hez képest az idén 320 dolgozatot mutattak be 23 szekcióban, 56 órán át. A rendezvény színvonalát 17 meghívott előadó emelte, s az érdeklődők hét műhelymunka során tekinthettek be egy-egy szakágazatba, ismerhették meg az újdonságokat. A rendezvény ki is nőtte a Kultúrpalota kereteit, s ezért a Continental Szálloda egyik termét is igénybe vették.
A nyitóünnepségen Peti András alpolgármester tartott hasznos ismertetőt az egyetem megalapításáról, az 1945-ben királyi törvényerejű rendelettel Marosvásárhelyre költöztetett orvosi karról és a befogadó épület történetéről. Ő hívta fel a szervezők figyelmét, hogy az első TDK-t 69 évvel ezelőtt, 1946. február 14-én tartották, s jövőben meg lehetne ünnepelni a 70. évfordulót. A nyitóünnepségen felszólaló dr. Leonard Azamfirei rektor az egyetemi hallgatók rendezvényét értékelve elmondta, hogy a tudomány iránt érdeklődő legtehetségesebb fiatal szakembereket szeretné abban a nagyon korszerű kutatóintézetben látni, amely az egyetem udvarán épül. Dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanár beszédében elhangzott, hogy a tudományos diákkörök jelentik az utánpótlás képzésének a helyszínét, itt alakul ki a jövőbeli karrier csírája. Ezt bizonyítja a Magyar Tudományos Akadémia tagságát képező kutatók életrajza is, akiknek a kutatás iránti érdeklődése a tudományos diákkörökhöz kötődik. A rendezvény, amelyre 60 magyarországi hallgató jelentkezett dolgozattal, lehetőséget teremt a különbségek felmérésére, az ismerkedésre, a későbbi szakmai együttműködésre. Felhívta ugyanakkor a hallgatók figyelmét, hogy az épülő tudományos központ színvonalas kutatómunkára nyújt majd lehetőséget.
A nagyszámú tudományos dolgozat azt igazolja, hogy a mai fiatalok nem motiválatlanok – emelte ki a szervezők nevében Mihály István ötödéves hallgató.
Három helybeli előadója volt a rendezvénynek, dr. Kovács Judit, dr. Szatmári Szabolcs és dr. Kelemen László, akik tele termet vonzottak, és előadásukat hosszas tapssal értékelték.
Dr. Kovács Judit aneszteziológus, intenzív terápiás főorvos, a MOGYE adjunktusa Van élet a halál után címmel tartott előadását azzal zárta, hogy azok az igazi névtelen hősök, akik a haláluk után is életet mentenek, s másokba átültetett szívükkel, veséjükkel, májukkal, szöveteikkel (részletekben ugyan) de tovább élnek. Kovács főorvosnő áttekintette a szervátültetés történetét, beszélt az élő és a halott donorokról, az agyhalálról és arról a korántsem könnyű munkáról, hogy az agy- vagy szívhalott donort milyen bonyolult eljárásokkal lehet olyan állapotban tartani, hogy az átültetésre alkalmas szervei ne károsodjanak.
Dr. Szatmári Szabolcs neurológos főorvos, egyetemi előadótanár hasonlóan sikeres előadásban (A neurológiáról mindenkinek) az ideggyógyászat (ma neurológia) és az elmegyógyászat (ma pszichiátria) közötti különbséget, a két szakterület jellegzetességeit tisztázta. Beszélt az egyik legjellegzetesebb neurológiai kórképről, amit ma stroke-nak, agyi érkatasztrófának neveznek, az agyvérzés és az agytrombózis közötti különbségről, ami nagyon fontos a kezelés szempontjából, s a neurológus hatáskörébe tartozó Parkinson-kór és az epilepszia kezeléséről. Ez utóbbit, akárcsak az agyvérzést, Pápai Páriz Ferenc Pax corporis című, magyar nyelven írt orvosi könyvében már 325 évvel ezelőtt leírta – emelte ki az előadó.
A gyógyszerészhallgatókat oktató dr. Kelemen László, a marosvásárhelyi Gedeon Richter Rt. marketing- és eladási igazgatója a gyógyszerpiac várható alakulásáról tartott előadást, amelyben eljutott a személyre szabott orvoslás érdekes kérdéséig.
A magyarországi meghívottak jelentős mértékben emelték a rendezvény színvonalát. A legtöbben a Szegedi Egyetemmel megnyert pályázat révén a fogorvoslás területéről jöttek, ahol a legkorszerűbb gyógyítási módszerek terén végzett kutatások ered-ményéről számoltak be az őssejtterápiától (dr. Rakonczay Zoltán egyetemi oktató) a fogászati implantátumok biointegrációjáig (dr. Turzó Kinga egyetemi docens). A carotisszebészettel kapcsolatos kutatásairól tartott előadást dr. Entz László egyetemi tanár, dr. Csanádi Zoltán egyetemi docens a ritmuszavarok katéter-ablációs kezeléséről, dr. Romics Imre professzor a prosztatarák korai felismeréséről. Dr. Tulassay Tivadar akadémikus a krónikus civilizációs betegségek gyermekkori felismeréséről és a megelőzés lehetőségeiről beszélt, dr. Rácz Károly professzor az endokrin tumorszindrómákról, dr. Katona István professzor a kannabisz-kutatásról – említhetünk néhányat az előadók közül.
A 22. Tudományos Diákköri Konferencia záróünnepségén dr. Lőrinczi Zoltán egyetemi előadótanár értékelte a szervezők munkáját, amit a díjakat átadó tanártársainak a többsége is megerősített: az egyik legjobban szervezett diákköri konferencia zárult az elmúlt szombaton, amelynek fő szervezői Varga Ágota V. , Mihály Izabella IV., Virginás-Tar Ágnes II. és Mihály István V. éves általános orvostanhallgatók voltak 130 társukkal együtt, akik gördülékennyé tették a több helyszínen is zajló tanácskozást. Dr. Lőrinczi Zoltán köszönetet mondott a hallgatóknak, akik szabad akaratukból jelentkeztek és vettek részt a kutatómunkában, valamint a tanerőknek, akik fel tudták kelteni az érdeklődést diákjaikban, és átadták tudásukat. Remény van, s ha van remény, jövő is van, hisz a konferencia azt bizonyította, hogy dolgos, szorgalmas, okos egyetemi ifjúságunk van – hangsúlyozta dr. Lőrinczi Zoltán.
Az adatokon túl Tubák Nimród, az MMDSZ elnöke tartott önvizsgálatot és fogalmazta meg, hogy azt az egységes erőt, ami a szervezés során megmutatkozott, miért nem tudják más célokra is kihasználni, arra például, hogy az egyetem ügyében a törvényes előírások alapján előrelépés történjen.
Végül mind a 23 szekcióban kiosztották a legjobbaknak járó díjakat, s míg egyes szakterületeken megjegyezték, hogy nagy különbség volt az anyaországi és a marosvásárhelyi diákok munkája között, másutt azt hangoztatták, hogy nem tapasztaltak színvonalbeli eltérést. A legtöbb dolgozat (40) a kardiológia témakörében hangzott el. Az első helyezést elért diákok többsége az Országos Tudományos Diákköri Konferencián képviseli az egyetemet, s oklevelet kaptak a legjobb magyarországi dolgozatok szerzői is.
A pálmát a marosvásárhelyi hallgatók közül Martonos Attila VI. éves általános orvostanhallgató vitte el, aki a nőgyógyászat szekcióban két dolgozattal jelentkezett, és megnyerte az első és a második díjat is. A díjkiosztó ünnepségen Jakab István, a Clini-lab cég vezetője különdíjat és kutatási lehetőséget ajánlott fel Bereczki Orsolya VI. éves orvostanhallgatónak, a Gedeon Richter gyógyszergyár vezetőségének díját pedig a harmadéves Balázs Dorottya kapta a leginnovatívabb kísérletes kutatómunkáért.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. április 2.

Elkezdődött a Partiumi Keresztény Egyetem bővítése
Decemberre kell elkészülnie a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) új belvárosi épületszárnyának, amelynek építési munkálatai csütörtökön kezdődtek el. 
Az esemény kapcsán szerdán tartott sajtótájékoztatón Tőkés László, a PKE alapítói tanácsának elnöke emlékeztetett, az egyetem a 25 éve alapított Sulyok István Református Iskolából nőtte ki magát másfél évtizeddel ezelőtt.
Mindehhez azonban elengedhetetlen volt a magyar kormány kezdeti és azóta is folyamatos támogatása, mivel a román állam nemcsak az állami magyar egyetem visszaállítására nem mutatott hajlandóságot, de a romániai magyar adófizetők pénzéből sem költött az időközben nagy erőfeszítésekkel létrehozott és fenntartott erdélyi magyar magánegyetemekre.
A magyar kormány támogatásával épülhet fel a PKE új szárnya is, amelynek János Szabolcs rektor szerint kardinális jelentősége van, hiszen már régóta teremhiánnyal küszködnek. Több adminisztrációs tevékenységet kénytelenek a bentlakás számára kialakított épületben végezni, de már az oktatáshoz is szűkös a jelenlegi infrastruktúrájuk. A korábban megítélt 700 millió forint, azaz több mint 2 millió eurós támogatás azonban teljes egészében fedezi a beruházás költségeit, János tájékoztatása alapján nincs szükség arra, hogy egyéb forrásokból pótolják ki.
A nagyváradi önkormányzat, mint ismert, tavaly ősszel egységesítette az érintett telekrészeket, és jóváhagyta a tanintézet új épületszárnyának felépítését. A belvárosi kerületben ugyanis az egyetemet létrehozó Pro Universtitate Partium Alapítvány korábban megvásárolt saját telekrészét a PKE-nek adományozta, és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is már korábban ingyenesen az egyetemnek adta a telekrészét, hogy utána az önkormányzati tulajdonrésszel kiegészülve minden akadály elháruljon a közel három évvel ezelőtt kigondolt bővülés elől.
János Szabolcs már korábban is rámutatott lapunknak arra, hogy az új épületbe költöztetik majd a kollégium épületében működő rektori hivatalt, illetve az adminisztrációs irodákat, de az új szárnyban kap majd helyet az egyetemi könyvtár, ugyanakkor az előadótermek számának bővítésére is marad hely. Ugyancsak itt alakítják ki a tanintézet amfiteátrumát is.
Ezzel párhuzamosan, az egyetem vezetői jelezték, hogy folytatják azt az oktatási stratégiát, amelynek részeként szorosabbra fűzik az együttműködést a testvérintézményeikkel, és szeretnék meghonosítani Szatmár megyében kihelyezett képzéseiket.
Krónika (Kolozsvár)

2015. április 2.

Külső és belső megújulás a PKE-n
A Partiumi Keresztény Egyetem új székházának építése mellett az egyetem reformjáról, újdonságokról, tervekről esett szó a szerdai sajtótájékoztatón. Új helyszíneken is zajlik majd oktatás.
Tőkés László, a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért, melyből többek között az új székházat is felépíthetik. A magyar kormány működési, valamint fejlesztési támogatást nyújt, ez utóbbi keretén belül, rotációs rendszer alapján támogatja a Sapientia egyetemet, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemet.
Helyére kerül
A most épülő új székházzal kapcsolatban Dr. János Szabolcs rektor elmondta: mivel a terület egy kereszteződésben található, eldönthették, hogy melyik utcát nevezik meg címként, s természetesen a Sulyok István utcára esett a választás, erre néz majd a főbejárat is – így a székház szimbolikusan is az őt megillető helyre kerül.
Ezzel párhuzamosan egy reformfolyamat is kezdetét vette a Partiumi Keresztény Egyetemen, mely arra hivatott, hogy az egyetemet előbbre vigye, s melynek megvalósításáért teljes összhangban munkálkodik az egyetemi testület, mondta Tőkés László. Ezen belül a kollégiumi rendszer helyreállítására törekednek, ilyen értelemben sikerek és sikertelenségek egyaránt történtek az elmúlt időben. Dr. Pálfy József szenátusi elnök kifejtette: a fizikai építkezés mellett másfajta építkezésre is szükség van, a Partiumi Keresztény Egyetem most már „túl van a gyermek- és kamaszbetegségeken és abba a korosztályba került, amely komolyabb munkára teszi alkalmassá”. Az, hogy tavaly öt évre megkapta az országos akkreditációt, nem ok arra, hogy „kényelmesen hátradőljünk”, hanem még inkább górcső alá kell venni tevékenységét.
Kiterjed
Az alapító tanács és a szenátus által kidolgozott cselekvési terv és stratégia szerint minden téren korszerűsítésre van szükség, ennek következtében nőne a kiszámíthatóság és a transzparencia, megerősödne a pénzügyi stabilitás. A reformbizottság hetente – kéthetente ülésezik, a folyamat tavaly nyáron kezdődött, számtalan szabályt dolgoztak át, s idén július 30-án ér véget „az első felvonás”. A kolozsvári, valamint a debreceni nagy tudományegyetemek között „nem könnyű a helyzetünk, de eddig tudtuk tartani a szintet” – tette hozzá a szenátusi elnök. Megbeszélések zajlanak a testvéregyetemekkel, mondta Tőkés László, s annak analógiájaként, hogy a Sapientia egyetem Sepsiszentgyörgyön építkezik, a PKE is egy szatmári kiterjedésre készül. Megegyezés született arról, hogy a PKE Szatmárnémetibe is kiterjed, októberben már el is indulhat itt a képzés. Gazdasági továbbképzésben, illetve felnőttképzésben gondolkodnak. Egyúttal Jakó Zsigmond neves erdélyi professzor családjának jóvoltából ugyanis megtörtént a micskei Jakó-kúria átvétele koncesszióban, s a „rangos, de romos állapotban lévő műemlék épület az egyetem céljait fogja szolgálni”. Amint a sajtótájékoztatón elhangzott, az 1770-es években épült barokk kúriát igyekeznek majd felújítani és a hozzá tartozó 30 hektárnyi földterületre pedig vissza szeretnék telepíteni a gyümölcsfákat – valószínűleg a debreceni egyetemmel közösen létesült agrárszak tanyagazdasága lesz majd itt. Minderre uniós támogatásokat pályáznak majd meg.
Kutatás
A nyíregyházi iskolával is jó az együttműködés, a kooperáció jegyében, április 17-én, Csengeren zajlik majd a két tanintézet közös kutatási központjának átadása. A központ Partiumnak, mint történelmi régiónak a tudományos vizsgálatával foglalkozik majd, hangzott el. A kutatási központ átadása április 17-én, egy Csengeren zajlókonferencia keretében lesz majd. Az egyetem rektora azt is elmondta: a következő tanévtől indul a turisztikai mesterképzés az egyetemen. Számítanak azokra, akik turisztikán végeztek az elmúlt években, mind a Partiumi Keresztény Egyetemen, mind más tanintézetekben.
Neumann Andrea
erdon.ro

2015. április 2.

Nagy tervek, nagy pénzek a PKE háza táján
A magyar kormány1,3 millió eurót adott a Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE) egy új egyetemi székhely felépítésére, tudtuk meg tegnap azon a sajtótájékoztatón, melyet Tőkés László, a PKE Alapítók Tanácsának elnöke, Pálfi József, a szenátus elnöke és János Szabolcs rektor tartott. A volt királyhágómelléki református püspök, Tőkés László röviden összefoglalta a nagyváradi magyar nyelvű egyetem létrehozásának történetét, kihangsúlyozva azt, hogy meglátása szerint az egyetem alapítóinak hite és elszántsága az a tényező, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyetem ott tart már, ahol. Tőkés nem rejtette azt sem véka alá, hogy nem tetszik neki, hogy a román kormány egyáltalán nem támogatja a váradi magyar egyetemet. Az elhangzottakból egyértelművé vált, hogy létrejött az a furcsa helyzet, amikor a romániai magyarok adójából vajmi keveset fordítanak a romániai magyar oktatásra, azonban hála a Fidesz-KDNP kormánynak a magyarországi adófizetők pénzéből jut arra is, hogy a Tőkés alapította egyetemet is támogassák.
Tőkés rámutatott arra, mennyire hálásnak kell, legyenek a magyar kormánynak ezért a támogatásért is, melyből várhatóan december közepére felépül a Sulyok István utcában egy új egyetemi székhely. Ebben a tervbe vett székházba működik majd a rektori hivatal, itt kap helyet az egyetem könyvtára, egy egyetemi amfiteátrum, illetve nyolc tanterem. Szó esett azokról a tervekről is, melyeket a PKE vezetősége akar bevezetni a hatékonyabb oktatás elérésére. Felújításra került (szintén a magyar kormány pénzéből) a „kis-lórántffy” néven ismert iskolaépület is, itt egy galériát hoznak létre, a hol a reklámgrafika szakos hallgatót tarthatnak kiállításokat, de más tevékenységet is fognak ott tartani. A tervek szerint ezt a galériát április 12-én fogják hivatalosan megnyitni. A tegnapi sajtótájékoztatón megmutatták az újságíróknak azt a helyet, a hol az új egyetemi székház épül. Itt egyelőre csak a kiásott alap látszik, ám Tőkésék hisznek abban, hogy a határidőre elkészül a szép új székház. A 2015-16-os tanévben vélhetően sikerül beindítani a turisztikai mesterképzést is a PKE-n. Az egyetem vezetősége szemmel láthatóan nemcsak hálás a magyar kormány nagylelkűségéért, de az egyetem működését tekintve elégedett és optimista, s ez már csak amiatt is örvendetes lehet, mert az elmúlt hetekben Váradszerte elterjedt jó pár szóbeszéd arról, hogy több gond akad az egyetem háza táján.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2015. április 8.

Nyílt napot tartottak a PKE-n
Idén április 8-án szervezték meg a már hagyományosnak számító nyílt napot a Partiumi Keresztény Egyetemen, amelyen a középiskolát végző diákok és szüleik tudhattak meg többet az egyetemről.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem az előző évek hagyományaihoz híven ismét megszervezte a főként középiskolás diákoknak szóló nyílt napot, amelyen az érdeklődők többet tudhattak meg az egyetemen működő képzésekről, az itt oktató tanárokról és első kézből szerezhettek információkat az egyetemi életről, az itt tanuló egyetemistáktól. Az eseményre idén is az Iskola másként elnevezésű program keretében került sor, április 8-án, és ezúttal is több száz tanuló érkezett, többek között az Érmihályfalváról, Zilahról, Margittáról, Nagyszalontáról, Szatmárnémetiből, valamint több nagyváradi oktatási intézményből, sőt, Magyarországról is. Az egyetem ezen a napon 10-15 óra között interaktív foglalkozásokkal, szakbemutatókkal, ismeretbővítő előadásokkal és játékokkal várta az ide látogató fiatalokat. A különböző programokra a nyílt nap hivatalos megnyitója után került sor.
Megnyitó
A PKE díszterme a nyílt nap megnyitóján zsúfolásig megtelt a diákokkal, akikkel elsőként Tőkés László EP-képviselő, az egyetem alapító elnöke osztotta meg gondolatait. Tőkés László bemutatta röviden az egyetem történetét, valamint beszélt arról a megvalósult célról, hogy hosszú ideig tartó megszakítás után a PKE megalapításával újra lett magyar egyetemi oktatás Partiumban. Elmondta: az alapításkor arra vállalkoztak, hogy biztosítani tudják Partiumban a magyarság számára azt az európai jogot, hogy ki-ki a saját anyanyelvén képezhesse magát az óvodától a felsőoktatásig. „Azt reméljük, hogy ti is abba a seregbe fogtok beletartozni, akire számíthat a nemzet, számíthat az egyház. Két része van ennek az ügynek: az egyik az, hogy ti boldoguljatok egyen egyenként, megtaláljátok életetek útját, a másik fontos vonatkozás pedig az, hogy a magyar egyházi, nemzeti, egyetemi életünk általatok gazdagodjon” – mondta el Tőkés László. Dr. János Szabolcs, az egyetem rektora örömét fejezte ki, hogy a nyílt napon résztvevők köre évről évre szélesedik. Mint elmondta, az egyetem létrehozása egy álommal kezdődött, amelynek az volt a lényege, hogy egy magyar nyelvű egyetemet hozzanak létre az erdélyi, partiumi magyarságnak. A megalakulás óta az intézmény nehezebb és könnyebb időszakokon is átment, de folyamatosan fejlődött. „Ha ide jelentkeztek, egy fiatalos, dinamikus, fejlődő intézmény diákjai lehettek. Az egyetemnek saját magasan képzett tanári testülete van, akik nem csak átadják a tudást, hanem mentori, tutori feladatot is ellátnak, e mellett több külföldi vendégtanár is oktat az egyetemen” – tette hozzá a rektor. Kitért az egyetem új épületére is, valamint a külföldi tanulási lehetőségekre is: „El lehet menni tapasztalatot szerezni külföldre, de vissza kell jönni, és itt kamatoztatni a megszerzett tudást”. A rektor kiemelte, hogy a PKE legfontosabb előnye az, hogy az itt tanuló hallgatók olyan oklevelet kapnak, amely mögött valós tudás van.
Programok
Sipos Emőke PR referens egy képes bemutatón keresztül hozta közelebb Nagyváradot és az egyetemet a jelenlevőkhöz. A prezentációból kiderült, hogy az egyetem előnyeihez tartozik, hogy nem csak az oktatás folyik magyar nyelven, hanem az ügyintézés, a vizsgák és az államvizsga is, e mellett a tandíjak Erdély-szerte a legmegfizethetőbbek, a tandíjmentes helyek aránya pedig 60 százalék. Ezek mellett háromféle (szociális, tanulmányi és érdem) ösztöndíjat biztosítanak a hallgatóknak, az egyetemi oktatás mellett pedig működnek szakkollégiumok, diákszervezet, továbbá lehetőség van Erasmus programban részt venni, valamint számos gyülekezeti alkalmat is szerveznek. A prezentáció második felében az egyetemen működő karokat, szakokat mutatta be Sipos Emőke. Ez utóbbiakról több információt a diákok az egyetem folyosóin felállított szakbemutató standoknál tudhattak meg.
P. Nagy Noémi
erdon.ro

2015. május 14.

Nagyváradon tartják a 13. Anyanyelvi Konferenciát
Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen tartja a XIII. Anyanyelvi Konferenciát, 2015. május 14—17. között.
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia olyan független egyesület, amely a világ bármely részében – különösen kisebbségekben – élő magyarság magyar anyanyelvének, kultúrájának, így anyanyelvi és kulturális önazonosságának megtartását, művelését, fejlesztését szolgálja. Célja, hogy az öt világrész magyarságának segítsen anyanyelve ápolásában, kultúrája megtartásában, fejlesztésében és magyarságtudata megőrzésében. A társaság elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat. Negyedévenként kiadja a Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratot.
A nagyváradi konferencia tervezett programja:
2015. május 14. csütörtök
20.30 A 12 legszebb magyar vers (Pusztay János Prima Primissima-díjas egyetemi tanár előadóestje). Helyszín: Scriptum könyvesbolt, Teleki (ma Városháza) utca 31/A (a PKE épületétől balra, a sarkon álló könyvesbolt-kávézó).
2015. május 15. péntek
9.00 Megnyitó és plenáris előadások (Bartók-terem)
Tőkés László EP-képviselő: Köszöntő
Hoppál Péter kulturális államtitkár: Megnyitó
János Szabolcs rektor: Köszöntő
Pomogáts Béla (MNYKNT), Budapest): Közel fél évszázad a magyar nyelv szolgálatában
Péntek János (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar?
Pusztay János (Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-Európai Tanulmányok Kara, Nyitra): A magyar-magyar terminológia jelene és jövője
Balázs Géza (ELTE-PKE): A magyar nyelv stratégiája
Cseke Péter (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Nagy Károly emlékezete
14.00 Tervezett szekcióülések (15-15 perces előadások)
A. szekció: A magyar nyelv és kultúra helyzete, lehetőségei (2010-2015) (Bartók-terem)
Szekcióvezető: Minya Károly
Boka László (PKE): Várad az irodalomban
Málnási Ferenc (Kolozsvár): Irodalmi bölcsőink Váradon
Magyari Sára (PKE): Lesz új értelmük a magyar igéknek? A romániai magyar oktatás helyzetéről
Minya Károly (NYF): Neologizmusok, nyelvújítás
Dede Éva (Manyszi): A nyelvi viselkedésformák változásai
Veszelszki Ágnes (ELTE): Egy új nyelvváltozat, a digilektus.
Hujber Szabolcs (Manyszi, Édes anyanyelvünk): Ötvenéves a magyar nyelvű pop-rock
Fleisz János (Kolozsvár): Az erdélyi magyar sajtó 1940-1944 között
B. szekció: Kisebbségi magyar nyelv és kultúra (E14-es terem)
Szekcióvezető: Balogh Andrea
Hódi Sándor (Ada): Nemzetpolitika – nyelvstratégia
Andrássy Dorottya (PPKE): Horvátország
Máté László (Kassa): Szlovákia
Hódi Éva (Ada, SZGNYE): A magyar nyelvhasználat Délvidéken
Dupka György (Ukrajna): Kárpátalja
Kardos Béla (Ausztrália): A magyar nyelv használatának és oktatásának lehetősége Ausztráliában
Balogh Andrea (PKE): A kortárs magyar irodalom recepciója a román kultúrában
Bartha Krisztina (PKE): Magyar-román kétnyelvű gyermekek beszédfeldolgozásának jellemzői – a fejlesztés lehetséges útjai
16.30 Az AK 2015. évi közgyűlése (E14-es terem)
Elnököl: Pomogáts Béla
19.00 Fogadás a Partiumi Keresztény Egyetemen, a PKE zenepedagógia szakos hallgatóinak fellépésével (Bartók-terem)
21.00 Búcsú Váradtól – egy vers sok színben (Pölcz Ádám előadóestje). Janus Pannonius versének fordításai, valamint a most elkészült román fordítás (Adio Oradiei) bemutatása (Mátray László Gyula munkája) (Bartók-terem).
2015. május 16. szombat
Fakultatív program
9.00 Nagyváradi séta – Nagyvárad művelődéstörténete
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt (Teleki/Városháza u. 36.)
12.00 Autóbusz-kirándulás Nagyszalontára, Világosra és Ménesre
Ebéd: Nagyszalontán, majd: Arany János, Sinka István-emlékek, Csonkatorony
Megálló Világoson. Fakultatív vacsora és borozás Ménesen (Balla Géza borászata). Visszaérkezés busszal Nagyváradra 24 óráig.
2015. május 17., vasárnap
9.00 Séta, kávézás a Pece-parti Párizsban...
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt
Hazautazás
itthon.ma

2015. május 15.

/Külhoni Magyar Sajtószolgálat/
MEGKEZDŐDÖTT NAGYVÁRADON A 13. ANYANYELVI KONFERENCIA
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen rendezi meg ezekben a napokban a XIII. Anyanyelvi Konferenciát. Az elsőt még 1970-ban tartották meg Budapesten és Debrecenben, egy kéthetes nyári időintervallumban, a legutóbbit Kárpátalján, a Beregszász mellett Makkosjánosiban, 2010-ben. A rendszerváltás előtti konferenciák helyszínei Szombathely, Budapest, Pécs, Veszprém, Kecskemét voltak, azután Esztergom, Eger, Marosvásárhely, Révkomárom, Budapest, hogy a tizenharmadiknak a Szent László király alapította ezeréves város adjon helyet, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A május 14-17. közötti változatos program gerincét a mai konferencianap adja, amelynek keretében délelőtt plenáris, délután szekcióülésekre került sor. Ünnepélyes köszöntőt Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke mondott, így üdvözölve a megjelenteket: „Anyanyelvünk családias közösségében, mondhatni: fészekmelegében sok szeretettel köszöntöm az Anyanyelvi Konferencia elnökségét és résztvevőit.” Röviden szólt a Partiumról mint régióról, az ennek nevét hordozó egyetemről és az azt övező szakrális erőtérről, elmúlt idők tanulságairól és üzeneteiről, a határok fölötti nemzetegyesítés kulturális és anyanyelvi kihívásairól. Megállapította: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Anyanyelvi Konferencia valóságos kulturális missziót teljesít, amikor is Kazinczy Ferenc példáját és zarándokútjának eszmei nyomvonalát követve következetesen megkeresi idegenbe szakadt magyar közösségeinket, és ezáltal szolgálja a határokat meghaladó nemzeti önismeret ügyét. „Teszi ezt és tennünk kell ezt annak tudatában, hogy valós és egészséges önismeret és önbecsülés híján az önfeladás és az önveszejtés zsákutcájában tévedünk. Isten óvjon ettől!” – zárta köszöntését Tőkés László. Nyitóbeszédet Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára mondott, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét – vélte, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezet megtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen. Károli, Geleji Katona, Kazinczy, Kölcsey, Arany, Ady és más szellemi nagyságaink vidékén, Erdélyben és a Partiumban különösen fontos hangsúlyozni az elődök példamutatását, de minden öntudatos magyar embernek fejet kell hajtania az utódok nemzetszolgálata előtt is – mondotta az államtitkár. János Szabolcs rektor azzal üdvözölte a hallgatóságot, hogy az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben, értelemszerűen. Mivel a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat, e tekintetben minden magyar felsőoktatási intézménynek nyilvánvaló partnere.
Holnap nagyváradi művelődéstörténeti városnéző sétával és dél-bihari-zarándi autóbuszos körúttal folytatódik a XIII. Anyanyelvi Konferencia programja.
kms.mtva.hir

2015. május 18.

A nyelv az egyik legfontosabb identitásképző tényező
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia szervezésében ötévente megrendezésre kerülő Anyanyelvi konferenciának május 14–17. között Nagyvárad adott otthont.
Az első ízben 1970-ben megrendezett anyanyelvi konferencia célja foglalkozni a magyar nyelvnek és a magyar kultúrának az állapotával, bemutatni az eddigi kutatási eredményeket. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megszervezett XIII. Anyanyelvi konferencia gerincét a pénteki konferencianap képezte, amelynek keretében délelőtt plenáris, délután szekcióülések voltak. Ünnepélyes köszöntőt mondott Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke. Röviden szólt a Partiumról mint régióról és a határok fölötti nemzetegyesítés kulturális és anyanyelvi kihívásairól. Megállapította: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Anyanyelvi Konferencia valóságos kulturális missziót teljesít, amikor következetesen megkeresi az idegenbe szakadt magyar közösségeket, és ezáltal szolgálja a határokat meghaladó nemzeti önismeret ügyét. „Teszi ezt és tennünk kell ezt annak tudatában, hogy valós és egészséges önismeret és önbecsülés híján az önfeladás és az önveszejtés zsákutcájában tévedünk. Isten óvjon ettől!” – zárta köszöntését Tőkés László.
Nemzeti regiszter
Nyitóbeszédet mondott Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét – vélte, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezet megtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen. „A nyelvi kulturális önazonosságunk az itt gondolkodók körében felelősségként fogalmazza meg, hogy a nyelvművelés, az anyanyelv ápolásának a szent feladata talán a régebbi időknél is fontosabb küldetés napjainkban. ennek a nagy közösségnek elemi érdeke az, hogy legfontosabb identitásképző érzékünket, az anyanyelvet milyen módon tudjuk továbbadni a majd utánunk következő generációknak. Cseppet sem mellékes ebben a vonatkozásban az a kormányzati törekvés 2010 óta, amely szerint a nemzeti regiszterrel próbálná meg végre Magyarország a rendszerváltás után huszonöt esztendővel feltérképezni és számon tartani, hogy a világban valójában hol és hányan vagyunk jelen. Erőforrásként tekintünk arra, hogy a világban sok helyen jelen vagyunk magyarokként” – fogalmazott az államtitkár.
Létjogosultság
János Szabolcs a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora azzal üdvözölte a hallgatóságot, hogy az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben. János Szabolcs kiemelte: a PKE bizonyította az alapítás létjogosultságát, hiszen a vidéket járva mindenhol találkozom olyan tanárokkal, szociális munkásokkal, akik PKE-n végeztek. Fontos, hogy a Partium régiónak legyen egy tudományos kulturális központja, amely az elitképzésnek legyen fontos hídfőállása együttműködve partnerintézményekkel”
Előadások
A továbbiakban az előadások következtek. Pomogáts Béla az anyanyelvi konferencia közel fél évszázadának történéseit idézte fel, míg Péntek János, a Babes-Bolyai Egyetem nyelvészprofesszora Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar? címmel tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a nyelvi globalizáció folyamatában módosulnak, sőt, akár el is tűnnek a nyelvi normák. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a magyar nyelv a Kárpát-medence peremvidékein közvetlenül veszélyeztetetté vált. Az utódállamokban jogi eszközökkel próbálják visszaszorítani a magyar nyelvet, de a folyamatosan táplált magyarellenesség is hozzájárul e veszélyeztetettséghez. Kiemelte, hogy a romániai oktatásban továbbra is él a magyar mint ellenségkép, ugyanakkor a magyar nyelv és kultúra szinte egyáltalán nem ismert a többségiek körében, és az is aggodalommal tölti el a többségieket, hogy még mindig nagyon sok magyar él Erdélyben, és ez az aggodalom gyakran ellenségeskedésbe vált át. Ebből az állapotból kivezető utat jelentene, ha az együtt élő népek jobban megismernék egymás kultúráját és történelmét. A délelőtt folyamán előadást tartott még Pusztay János a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Balázs Géza, a budapesti ELTE és Cseke Péter, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Pap István
erdon.ro

2015. május 18.

Identitásőrzés Kazinczy szülőföldjén
A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen rendezte meg a vasárnap zárult, 13. alkalommal szervezett Anyanyelvi Konferenciát.
"A társaság programnyilatkozata a határon átívelő nemzetegyesítés anyanyelvi, kulturális téren való leképzése és megfogalmazása. Ebben a gondolatmenetben fontos vonatkozás, hogy édes anyanyelvünk reformátorának és nagy apostolának, Kazinczy Ferencnek a szülőföldjén gyülekeztünk egybe" – köszöntötte a rendezvény résztvevőit Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke.
Kitért arra, hogy az Erdélyi levelek szerzője művének Előbeszédében fájdalmas tárgyszerűséggel állapítja meg, hogy a korabeli Magyarország nem ismeri Erdélyt – Kazinczy Ferenc azért is kél útra, és vállalja rendhagyó felfedező útjának rendkívüli fáradalmait, és írja meg nagy visszhangot kiváltó „leveleit", hogy Erdély újrafelfedezésének Kőrösi Csoma Sándoraként a tájékozatlan közvéleményt és kortársait ráébressze eme „terra incognita" – az ismeretlen Erdély – gazdagságára és szépségeire. "Könyvének tanulsága és üzenete manapság is, változatlanul, vagy ha lehet mondani, még inkább időszerű" – fogalmazott Tőkés.
Nyitóbeszédet Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára mondott, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. "A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét" – fogalmazott, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezetmegtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen.
"Károli, Geleji Katona, Kazinczy, Kölcsey, Arany, Ady és más szellemi nagyságaink vidékén, Erdélyben és a Partiumban különösen fontos hangsúlyozni az elődök példamutatását, de minden öntudatos magyar embernek fejet kell hajtania az utódok nemzetszolgálata előtt is" – mondotta az államtitkár. János Szabolcs rektor elmondta, az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben.
Mivel a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat, e tekintetben minden magyar felsőoktatási intézménynek nyilvánvaló partnere. Az első konferenciát még 1970-ban tartották meg Budapesten és Debrecenben, egy kéthetes nyári időintervallumban, a legutóbbit Kárpátalján, a Beregszász mellett Makkosjánosiban, 2010-ben.
A rendszerváltás előtti konferenciák helyszínei Szombathely, Budapest, Pécs, Veszprém, Kecskemét voltak, azután Esztergom, Eger, Marosvásárhely, Révkomárom, Budapest, hogy a tizenharmadiknak a Szent László király alapította ezeréves város adjon helyet, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
A Nyelvőrzés Sütő András Díját kapta az Igen, tessék! mozgalom A Nyelvőrzés Sütő András Díját kapta az Igen, tessék! mozgalom a "bátorságáért, fiatalságáért, önszervezkedéséért és terjeszkedéséért a Szatmárnémetiben a hét végén tartott Magyar Nyelv Napjai keretében. A rendezvényen az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) osztotta ki éves díját. Az elismerést Dr. Péntek János, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke adta át. A Dinu Lipatti Filharmóniában tartott ünnepségen a szervezők a laudációban úgy fogalmaztak, az Igen, tessék! mozgalom kettős indok miatt részesül a díjban: a civil felelősség tudatosításáért illetve a magyar nyelv nyilvános használatának bátorításáért. Az Igen, tessék! mozgalom eddigi tevékenysége egyik legfontosabb elismerésének tekinti a díjat, és kiemelten ösztönzőnek tartja azt – írták közleményükben a mozgalom vezetői. "Köszönettel tartozunk annak a több tucat szakmai segítőnknek, önkéntesünknek illetve munkatársunknak, akik nap mint nap a gazdasági többnyelvűség népszerűsítését szolgálják. Lekötelezettek vagyunk azok irányába, akik a gazdasági érvekkel alátámasztott nyelvvédelmet néhány éve megalapozták, elindították. Részben huszonéves fiatalok alkotjuk a csapatot, éppen azért köszönetünket fejezzük ki a türelmes, támogató hozzáállásért szüleinknek és egyetemi tanárainknak is" – olvasható a közleményben. Az AESZ közölte, a mozgalom nyilvánvalóvá teszi a magyar nyelv és a kétnyelvűség gazdasági értékét, alakítja a nyelvi tájképet – közölte az AESZ. A kitüntetést évente egyszer ítélik oda olyan nyelvészeknek, nyelvművelőknek, közéleti személyiségeknek, akik a magyar nyelv tisztaságának megőrzéséért, az anyanyelvi kultúra ápolásáért, a magyarul beszélők anyanyelv-használati jogaiért munkálkodtak.
Krónika (Kolozsvár)

2015. június 7.

Elballagtak a PKE végzősei
Szombaton elballagtak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) alap- és mesteri képzéseinek végzős hallgatói.
A ballagást megelőzően szakonkénti búcsúztatókra került sor, a másodéves hallgatók és a tanárok köszöntek el a végzősöktől az egyetem székházában. Innen a közgazdaságtudományi, a bölcsészeti és a művészeti karok hallgatói, oktatói, a hozzátartozók, barátok és érdeklődők közösen vonultak át tizenegy órakor a nagyvárad-újvárosi református templomba, ahol az ünnepi istentiszteletre és a tanévzárásra került sor. Tőkés László EP-képviselő, volt püspök a 127. számú zsoltár alapján hirdetett igét, kiemelve, hogy az idei évi tanévzárást három körülmény határozza meg: a trianoni békeszerződés aláírásának 95. évfordulója, a Partiumi Keresztény Egyetem, valamint jogelődje, a Sulyok István Reformtus Főiskola fennállásának tizenöt, illetve huszonöt éves évfordulója, valamint a PKE új főépületének építése. Ez utóbbi kapcsán elmondta, az új főépület elkészülte után az Arany János kollégium csak kollégiumi funkciókat fog ellátni. Az igehirdető felhívta a figyelmet arra, hogy „Isten nélkül hiába minden fáradozás, még a legjobb szándék is kárba vész, ha munkánkon nincs Isten áldása”, majd arról beszélt, hogy a jelenlegi globális válságot tetézi a kommunizmus után ránk maradt válság. De nemcsak a nagyvilágban, hanem közvetlen környezetünkben is gondok sokasága tapasztalható. Demográfiai válságról beszélt az igehirdető, kiemelve azt, hogy Nagyvárad magyarsága 75 ezerről 45 ezerre csappant, Erdély magyarsága 500 ezerrel lett kevesebb az elmúlt huszonöt évben. Magyarországon egymillió házaspárnak nincs gyereke – idézte a statisztikai adatot Tőkés László, aki szerint a magyarság belülről csonkul, egyfajta belső Trianon, önsorsrontás állapotában él a nemzet. „Ezrével adják el magyarjaink házaikat, de nem azért szabadultunk fel, hogy megszabaduljunk javainktól, házainktól. Azért szabadított fel az Isten, hogy építkezzünk” – fogalmazott Tőkés László hozzátéve, hogy úgy tekint a most végző fiatalokra, mint akikre lehet számítani ebben az építkezésben és a további küzdelmekben. „Testvérek vagyunk a Krisztus áldása által, tehát tekintsünk egymásra testvérként” – hirdette Tőkés László beszédében.
Egyetemi reform
Az igehirdetés után Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte a megjelenteket, majd János Szabolcs az egyetem rektora tartotta meg tanévzáró beszédét. Az intézményvezető többek között elmondta: „huszonöt év után megérett az idő egyetemünk átalakítására, céljainak, működési elveinek újragondolására annak érdekében, hogy kiküszöböljük mindazt, ami nem jól működik, és még jobbá tegyük azt, ami jó. Folyamatosan törekszünk arra, hogy bővítsük az intézmény szakkínálatát és erősítsük oktatói gárdáját. A mögöttünk álló tanévben hirdettünk először felvételit Diakónia hivatalos néven a Teológia szociális munka alapképzési szakra, idén ballagnak először a Tanítóképző, illetve a Bank és pénzügyek szak hallgatói. Ezzel párhuzamosan saját oktatóinkat léptettük elő, illetve minősített oktatókat, docenseket és professzorokat vontunk be oktatási-kutatási tevékenységünkbe. Az akkreditációs bizottság döntése értelmében idén felvételit hirdethetünk Idegenforgalmi gazdálkodás mesterképző szakra. A következő egyetemi évben az ideinél körülbelül húsz százalékkal nagyobb, mintegy 325 ezer euró támogatásból működtethetjük nemzetközi mobilitási programjainkat”
Közösségformálást
Köszöntőbeszédet mondott Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke is, kiemelve, hogy „az erdélyi magyar sorsnak lehetősége a tanulás”. Mint mondta a PKE és a Sapientia egyetemek célja az, hogy az erdélyi magyar ifjúság anyanyelvén szerezze meg a tudást. Kiemelten fontosnak tekinti azt, hogy ezekben az intézményekben ne csak oktatás, hanem közösségre nevelés is történjen, mert, mint fogalmazott az anyagilag sokkal kedvezőbb feltételeket kínáló nyugati országok csábításával szemben „nekünk egy eszközünk van, hogy itthon tartsuk fiataljainkat: az hogy közösséget formálunk belőlük. A Sapientia és a PKE együttesen vállalja ezt a feladatot”. Végezetül örömét fejezte ki amiatt, hogy az anyaország megértette ezeket a célkitűzéseket, hiszen a magyar kormány harminc milliárd forinttal támogatja a határon túli magyar felsőoktatást. Az ünnepség az érdemoklevelek átnyújtásával, a végzősök elbúcsúzásával és az utánuk jövők búcsúztatójával, az egyetem kulcsának és a Váradi Biblia hasonmás kiadásának átadásával-vételével, majd pedig a római katolikus, unitárius és református egyház lelkészeinek áldását követő himnuszénekléssel ért véget. A tanévzáró ünnepségen szolgált a PKE kórusa Ambrus László és Piski Norbert harmadéves hallgatók irányításával, orgonán közreműködött dr. Kristófi János.
Pap István
erdon.ro

2015. június 8.

Építkezésre buzdították a PKE végzőseit
Nem lesz a munkának gyümölcse, ha elmarad az áldás – hirdette a szószékről Tőkés László korábbi királyhágómelléki református püspök, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem elnöke annak a több tucat végzős hallgatónak, akik szombaton délben a családtagok és barátok gyűrűjében elballagtak.
Bár a lapunk által megkérdezett fiatalok többsége még nem igazán tudja, hogy a nyári szakmai gyakorlatot követően milyen fordulatot vesz majd az életük, a Kató Béla erdélyi püspök, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke és Békefi Annamária kolozsvári magyar konzul által is megtisztelt tanévzáró ünnepség alapigéje – „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői” (127. zsoltár) – ehhez iránymutató útravalóval kívánt szolgálni.
Amint ugyanis arra Tőkés rámutatott: hiába telt el huszonöt év a rendszerváltás óta, még mindig sok feladat van hátra és ebben a most elballagók segítségére is számít. A magát az 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskolából államilag akkreditált egyetemmé kinövő tanintézet újvárosi templomban tartott tanévzáróján a volt püspök itthon maradásra, építkezésre buzdított.
Miközben megemlékezett a trianoni évfordulóról is, a belső csonkítás, a váradi és a Kárpát-medencei magyarság számának megfogyatkozásának veszélyeire figyelmeztetett. Az „új nemzedéket” az isten védelmébe ajánló Tőkéshez hasonlóan a PKE rektora, János Szabolcs is beszélt az idei esztendő eredményeiről. Többek között arról, hogy elkezdték építeni az új főépületüket, hallgatóik sikeresek az Erasmus-programban, új szakokat indítottak és jövőre már doktori képzést is tudnak majd biztosítani.
A tanintézet vezetője leszögezte: egyetemük átalakításán továbbra is dolgozni fognak, a reformokat ezután is folytatják majd. A tikkasztó hőségben a templomom kívül, az egyetem kollégiumának udvarán várakozó családtagok a kihangosítás révén a PKE kórusának előadását is meghallgathatták, hogy végül a magyar himnusz eléneklését követően virágaikat átadva köszöntsék az idei végzősöket.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-168




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék