udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 221 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 211-221

Névmutató: Pázmány Péter

2008. november 5.

Olyan amatőr videofelvételeket mutattak be Dunaszerdahelyen a helyi futballcsapat vezetői és a város polgármestere, amelyeknek egyetlen jelenete sem igazolja a szlovák rendőrség állításait, ellenkezőleg: a képsorokon látható, hogy az egyik kommandós minden ok nélkül odalép egy békésen ácsorgó idősebb magyar szurkolóhoz, és megüti. A dunaszerdahelyi sajtóértekezleten levetített jelenet közvetlenül megelőzi azokat a pillanatokat, amikor a szombati Slovan–DAC mérkőzésen a népes rendőrosztag elkezdi kiszorítani a „magyar” szektorból az ellenállást nem tanúsító embereket. A szlovák rendőrség azt állítja, hogy ellenkező bizonyítékok vannak a birtokában, de ezeket egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Pázmány Péter polgármester sajtótájékoztatóján ismertették a DAC nyilatkozatát, melyben a klub vezetősége „teljes mértékben elhatárolódik” a mérkőzés 17. percében történt fejleményektől, „a rendőri alakulatok szurkolók elleni beavatkozásától”, nemkülönben a szlovák rendőrség minden megnyilatkozásától mindaddig, amíg alaposan ki nem vizsgálják a történteket. A klub vezetői jelezték: a szurkolók elleni rendőri fellépés indítékainak tisztázása érdekében jogi lépéseket tesznek, egyszersmind felszólítják a szurkolókat: bocsássák a klub rendelkezésére a birtokukban levő hang- és képhordozókat. Pázmány többek között arra vár választ a rendőrségtől, a beavatkozás előtt elhangzott-e a szükséges figyelmeztetés, és miért voltak leragasztva a rendőri sisakon feltüntetett azonosítószámok. /Bizonyíték a brutalitásra. = Krónika (Kolozsvár), nov. 5./

2008. november 8.

Az erdélyi magyar történetkutatás és történetírás kimagasló alakját kísérték utolsó útjára Kolozsváron a Házsongárdi temetőben október 31-én. Jakó Zsigmond (1916–2008) professzor Biharfélegyházán 1916-ban született. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem történeti–nyelvtudományi karán végzett, később Kolozsváron Kelemen Lajos történész-levéltárost mondhatta mesterének. 1942-től a kolozsvári, 1945-től a Bolyai, 1959-től 1981-ig a Babes–Bolyai Tudományegyetemen tanárként, professzorként tanított. Fő kutatási területe az erdélyi középkor és kora újkor története, különös tekintettel a művelődés, a gazdasági élet, a településtörténet és az adminisztráció múltjának a kutatására. Munkássága, figyelme kiterjedt a történettudomány segédtudomány-ágaira: a paleográfiára, a diplomatikára, valamint a pecséttanra. Az utóbbi évtizedekben foglalkoztatta az erdélyi könyv- és könyvtártörténet. Jakó Zsigmond fáradságot nem ismerve dolgozott a levéltári anyag biztonságba helyezésén, megmentésén. A középkor kutatásában nagy segítségére volt a középkori latin nyelv elmélyült ismerete. 1990-ben két kötetben rendezte sajtó alá, és adta ki a kolozsmostori konvent 1289–1556 közötti, fennmaradt jegyzőkönyveit. Az Erdélyi okmánytár első kötetében 1997-ben megjelentette az erdélyi vajdaság Árpád-kori (1028–1300) okleveleit. Ezzel az erdélyi Árpád-kori okleveles források kritikai számbavételét kezdte el, alapot biztosítva Erdély középkori történetének megismeréséhez. 2004-ben az Erdélyi okmánytár második kötete látott napvilágot, ebben Erdély történetének 1301–1339 közötti teljes forrásanyagát tette közzé. Az erdélyi okmánytár sorozatban 1997-ben megjelentette az erdélyi vajdaság Árpád-kori (1028–1300) okleveleit. 2004-ben az okmánytár második kötete látott napvilágot, amely a XIV. század elején kelt okiratokat öleli fel. A Házsongárdi temetőben elhangzott méltatások alig-alig tudták átfogni azt a szerteágazó tudományos munkásságot, amelyet hosszú élete folyamán Jakó professzor kifejtett. Jakó Zsigmond professzor 1988-tól a Magyar Tudományos Akadémia, 1996-tól a Román Akadémia tiszteletbeli tagja. 1990–1994 között az újjászülető Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöki tisztét töltötte be. Munkásságának egy-egy határkövét főbb művei jelzik: Bihar megye a török pusztítás előtt (1940); A gyalui vártartomány urbáriuma (1944); Adatok a torockói jobbágylázadások történetéhez (1637–1782, 1945); Adatok a dézsma fejedelemségkori adminisztrációjához (1946); Az erdélyi vajda kancelláriájának szervezete a XVI. század elején (1947); A magyarpataki és kalini hamuzsirhuta története (1956); A laikus írásbeliség kezdetei a középkori Erdélyben (1956); Scrierea latina in evul mediu (1971), ugyanez magyarul 1987-ben: A latin írás története (szerzőtárs Radu Manolescu); Írás, könyv, értelmiség (1976). /Szőcs János: Jakó Zsigmond professzor emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./

2008. november 13.

Pázmány Péter, Dunaszerdahely polgármestere szerint talán nem fajulnak el ennyire a dolgok a Felvidéken, ha a Magyar Koalíció Pártja felkészül a várható fejleményekre /a magyarellenes akciókra/, és súlyuknak megfelelően kezeli azokat. A magyar kormány puhány magatartása nem ösztönözte határozottabb ellenlépésre az ottani magyarság vezetőit. Emlékezetes az első visszhangosabb pozsonyi magyarügy: a koronázó dómból a rendőrségre kísérnek egy csoport pesti diákot és a velük lévő tanárt, mert úgymond megszegték a helyi törvényeket, amikor nem szlovák (hanem magyar!) nyelven ismerkedtek a templom történetével. Mit tett volna a francia, angol vagy lengyel kormány, ha állampolgárait így megalázzák! Gyurcsányéknak viszont elég volt két ejnye-bejnye! Innen vezetett az út a dunaszerdahelyi meccs magyarveréséig. Az ÚMSZ munkatársa szerint ha a magyarok nem lesznek súlyunknak megfelelően a román parlamentben, s hagyják magunkat a „nemzetmentő” függetlenek által szétforgácsolódni, azt kaphatják, amit Fico és Slota adott az ottani magyaroknak. Az utóbbi időben a határon túliak közül az erdélyi magyarok helyzete elfogadható, ami jórészt az RMDSZ kormányzati jelenlétének köszönhető. Azonban a „választók nagyon jól tudják: a különutasok nem annyira az RMDSZ-nek, mint az erdélyi magyarságnak ártanak. Kincses nevük sem téveszti meg őket!” /Sike Lajos: Előszél. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./

2008. november 26.

Szobrot ajándékozott a szlovák kormány Nagyváradnak. Josef Kozacek szlovák nemzetiségű egykori nagyváradi kanonok mellszobrát vette át a város nevében Biró Rozália alpolgármester. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) bihari szervezete tiltakozó demonstrációt szervezett, mert visszásnak tartják, hogy Nagyváradon szobrot kapjon a szélsőségesen nacionalista politikájáról elhíresült Matica Slovenská egykori vezetőjéről, s hogy ráadásul ezt az ajándékot a magyar nemzetiségű, RMDSZ-es alpolgármester vegye át. Biró Rozália megköszönte az ajándékot a jelenlévő szlovákoknak s rajtuk keresztül a pozsonyi kormánynak is, mi több, üdvözletét küldte a jelenlegi Fico-kabinetnek, méltatva annak nemzetiségi politikáját. Nemcsak az EMI tagjai, hanem maga a nagyváradi római katolikus püspök, Tempfli József is kifogásolnivalót talált ebben a szoborajándékozási akcióban. Fontosnak tartotta nyilvánosságra hozni: „Nagyon furcsállom, hogy a katolikus püspökség megkerülésével akar a polgármesteri hivatal szobrot állítani egy katolikus kanonoknak Nagyváradon. Részemről ezt azért is furcsállom, mert Josef Kozacek kanonok szélsőséges politikájáról vált ismertté, az akkori szlovák nacionalista szervezetet, melynek egyik vezetője volt, úgy kell elképzelni, mint a mai Vatra Romaneascat, csak persze szlovák kiadásban. Én azon a véleményen vagyok, hogy a nagyváradi katolikusok történelmében akad számos, Kozaceknél kiemelkedőbb alak, aki méltóbb arra, hogy szobrot kapjon a bazilika kertjében. El kell mondanom, hogy a püspökség szobrot akart állítatni Pázmány Péter hitvitázó szellemóriásunknak, illetve Bogdánffy Szilárd vértanú püspöknek, de az illetékesek ezt nem engedélyezték, mondván, hogy a székesegyház műemlék épület, tehát nem szabad megbontani az eredeti kinézetét. Úgy tűnik, Kozacek kanonok szobrának esetében ez nem jelent akadályt. Az pedig nem igaz, amit a város elöljárói a sajtóban is nyilatkoztak, hogy megbeszélték volna a szobor felállítását velem. ” „Azt is sérelmezem, hogy a váradi római katolikus püspökséget képviselő Lőrincz atyának nem adtak lehetőséget arra, hogy a hétfői ünnepségen elmondja álláspontunkat. ” Nagyon furcsállom, hogy a püspökséget megkerülve bonyolították le ezt az adományozást, hiszen logikusan nem a polgármesteri hivatalt, hanem a püspökséget kellett volna megkeressék ezzel. Egyházmegyénkben amúgy nagyon jól működnek a szlovák közösségek, így hangsúlyozni szeretném, nem nemzetiségi alapú azon döntésünk, miszerint nem egyezünk bele abba, hogy a következő két évben Kozacek mellszobrát a nagyváradi bazilika bejáratánál, a múzeumkertbe állítsák fel. " /Szőke Mária: Nagyvárad – Furcsaságok egy kanonok szobra körül. = Reggeli Újság (Nagyvárad), nov. 26./ Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere elmondta, nem talált kivetnivalót a szlovák nemzetiségű egyházi ember életművében. Szerinte az EMI tiltakozása nem vet jó fényt a városra. Nagy József Barna, az EMI partiumi elnöke hangsúlyozta, Kozácek a szlovák nacionalizmus atyja volt, akinek nem szabad szobrot emelni Nagyváradon, Tempfli József megyés püspök sem támogatja az emlékműállítás tervét. Nagy József Barna a szlovák ajándékot provokációgyanúsnak tartja most, a megromlott magyar–szlovák viszony idején. /Fikó László: Provokációgyanús” szlovák ajándék Nagyváradon. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./

2009. március 14.

Segesváry Viktor négy kontinens számos országában élt, több, egymástól különböző vezető beosztásban dolgozott, változatos témákban, három nyelven írt meg huszonkét történeti, művelődéstörténeti vagy eszmetörténeti kötetet, vendégszónokként számos kérdéskörben tartott előadást. Hogyan fért bele mindez most betöltött nyolcvan évébe? Teológus diplomát szerzett. Képzettségét Svájcba menekülése után két magas fokú diplomával „toldotta meg”. Előbb a genfi Református Teológiai Karon avatták a református teológia doktorává (1968), majd ugyancsak Genfben, a Nemzetközi Tudományok Főiskoláján, politikai tudományokban szerzett doktorátust (1973) Segesváry Viktor régi erdélyi család sarja. Apja 1926-ban átszökött Magyarországra, fia már Miskolcon született. Észak-Erdély visszatérése után a család ismét Kolozsvárra költözött. Ifj. Segesváry Viktor 1940–1944 között a Református Kollégium diákja volt, az érettségi vizsgát a háború után már Budapesten tette le. A Keresztény Diákok Egyesületének egyik alapítója volt; ezért 1949 januárjában eltávolították a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karáról. Akkor iratkozott át a Református Teológiai Akadémiára, ahol 1954-ben lelkészi diplomát szerzett. Az 1956-os forradalom idején a Keresztény Ifjúsági Szövetség társelnöke volt, ezért száműzetésbe kényszerült. Közel másfél évtizeden át Genfben élt, ahol előbb a francia–svájci református magyarok lelkésze, 1961–1963 között pedig felvállalta a Genfi Afrika-Intézet főtitkári teendőit. New Yorkban 1984–1994 között az ENSZ tervosztályának és műszaki együttműködési-fejlesztési részlegének főtanácsadója-konzultánsa volt, majd 2002-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Földrajztudományi Tanszékének, illetve a MTA Településfejlesztési és Regionális Bizottságainak meghívott előadója. Egyik munkája, a Magyarság és modernitás (2004) című tanulmánykötete felmérte az új társadalmi, gazdasági, művelődési és politikai kihívásokat. Segesváry Viktor ötvenöt év után egyhetes látogatásra jött Erdélybe. A Marosvásárhelyen megjelenő Látóban közölt hosszú beszámolója tanúskodik arról, mit jelentett számára ez az erdélyi út: „Visszatértem oda ahonnan jöttem – lelkileg és szellemileg – visszataláltam létem gyökereihez, az erdélyi patakok és folyók zúgásához, az erdők fáinak susogásához, gyermekkori felejthetetlen emlékeimhez. Életutam végre visszavezetett azok közé az emberek közé akikhez, mint a magyarság egy részéhez, tartozom.” Segesváry Viktor 22 kötetnyi összes műve, a Hollandiai Mikes Kelemen Kör kiadójának gondozásában, 2004–2006 között felkerült a világhálóra, és bekerültek az Országos Széchényi Könyvtár elektronikus katalógusába is. Ezzel ő az első Nyugaton élő magyar író, akinek teljes életműve a világhálón elérhető. /Lőwy Dániel: Évforduló – Gyarapodó életmű a lassan folyó időben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./

2009. március 19.

Ezeréves a gyulafehérvári főegyházmegye, a jubileum alkalmából konferenciát tartottak március 18-án Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE). A rendezvényen szó esett egyebek mellett a trianoni béke főegyházmegyét érintő hatásairól és a XVI. században Gyulafehérváron eltemetett Fráter György bíboros meggyilkolásának körülményeiről. Schanda Balázs, a PPKE dékánja megnyitóbeszédében kiemelte, hogy a Szent István által alapított gyulafehérvári püspökség az egyetlen, amelyet a trianoni békeszerződéssel teljes egészében elcsatoltak Magyarországtól. Felolvasta Jakubinyi György gyulafehérvári érsek üdvözlőlevelét, amelyben az állt: ,,Szent István lelki országa ma is él.” Marton József, a Babes–Bolyai Tudományegyetem és a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola tanára rámutatott arra: Románia megígérte a vallás szabad gyakorlását az újonnan uralma alá került magyar területeknek az első világháború után, ám ,,a helyi atrocitások nem kerülték el sem a római katolikus papságot, sem a híveket”. A jogsértésekhez sorolta, hogy a román hatóságok a főegyházmegye székhelyét át akarták tenni Csíkszeredába, de ezt a pápa nem engedte. /Budapesti konferencia az ezeréves gyulafehérvári főegyházmegyéről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 19./

2009. április 3.

Medgyesy Schmikli Norbert A csíksomlyói ferences misztériumdrámák forrásai, művelődés- és lelkiségtörténeti háttere című monográfiáját március 26-án mutatták be Csíkszeredában. A napokban az általa vezetett színtársulat /a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Boldog Özséb Színtársulata/ Csíksomlyón mutatatott be egy 18. századi forrásokból merített passiójátékot. Medgyesy Schmikli Norbert elmondta, Csíksomlyót mint zarándokhelyet ismerte általános iskolás korában, családjával jöttek el. 1997-ben indult az 1780-as évekből fennmaradt, a csíksomlyói kolostorban őrzött iskolai színjátékszövegek pontos, betűhű kritikai szövegkiadásának előkészítése. Nagy megtiszteltetésnek érzete, hogy az MTA Irodalomtudományi Intézetében kaphatott feladatot a passiók sajtó alá rendezésében. Ezzel párhuzamosan kezdte kutatni ezen színjátékok, iskoladrámák hátterét. /Takács Éva: Középkorban gyökerező barokk misztériumdrámák. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 3./

2009. április 29.

Május 9-én mutatják be a Kádár című filmet Cirkó József producer és Muszatics Péter rendező gondozásában; az egykori pártfőtitkár halálának huszadik évfordulóján készült az MTI fotótárából és a Magyar Televízió archívumából válogattak korabeli híradófelvételeket, sajtófotókat. A filmet gyártó produkciós iroda szerint „a Kádár-korszakról még ma sem él tiszta kép sokakban. ” A film nem vállalkozik az egész ellentmondásos korszak ábrázolására. A film készítői Pók Attilával, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főigazgató-helyettesével, a film szakértőjével kijelölték az interjúalanyok körét. Az interjúalanyok között szerepel Berecz János, Kádár János egykori munkatársa, Huszár Tibor, a Kádár-életrajz szerzője, Valuch Tibor, az 1956-os Intézet fiatal történésze, a Hétköznapi élet Kádár János korában című kötet írója, M. Kiss Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető professzora, Takács Ferenc irodalomtörténész, Miszlivetz Ferenc szociológus, Zinner Tibor A kádári megtorlás rendszere című könyv szerzője, valamint Pók Attila. /Kádár János árnyéka. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./

2009. május 6.

Az erdélyi barokk építészet emlékeinek kutatói nem nélkülözhetik azokat az alapkutatásokra épülő szakkönyveket, melyek Biró József tollából születtek – írta Sas Péter a Biró József nagyváradi születésű művészettörténész emlékének és életművének felidézésére kiadott, Erdély beszélő kövei /Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2008/ című könyv utószavában. A kötetet szerkesztője, Sas Péter magyarországi művelődéstörténész jelenlétében mutatták be Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székházában. Biró József erdélyi magyar festőművész, grafikus, műemlékvédő szakember, művészettörténész és építészettörténeti szakíró volt. Biró József Nagyváradon született 1907-ben, Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcsészdoktori címet szerzett. Tanulmányai befejezése után a Bihar megyei és Nagyváradi Régészeti és Történeti Egylet múzeumának könyvtárosa és levéltárosa volt, majd a bonchidai kastélyban elhelyezett 30 ezer kötetes családi könyvtárat rendezte. Erdély szinte minden barokk műkincse érdekelte, a terepkutatások mellett a levéltárakat is szívesen látogatta. Hidat képezett a magyarországi és a romániai művészettörténet között. 1945. január 6-án, 38 éves korában Budapesten vele és édesapjával is végeztek a nyilasok. /Ferencz Zsolt: A Bánffy-palotától a Szent Mihály-templomig. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

2009. május 17.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Irodalomtudományi Intézete egyik hosszú távú vállalkozása Pázmány Péter műveinek a mai szövegtudomány módszereit hasznosító kritikai kiadássorozata, ezt 2000-ben indították el, a 2007-ben szerveződött Lelkiségtörténeti Műhely pedig a kutatások összehangolását vállalta. A programszervezés a 2007 októberében megtartott műhelytalálkozáson kezdődött, amikor a különféle egyetemi központok képviseletében (köztük a kolozsvári BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékéről) felkért előadók egy-egy témakör kutatási helyzetét összegezték. A résztvevők a második konferencián vehették kézbe a 2007-es tanácskozás anyagának könyvvé szerkesztett változatát: Lelkiségtörténeti számvetés (szerkesztette Szelestei N. László, Piliscsaba 2008), ez kutatási programként is olvasható. /Gábor Csilla: Lelkiségtörténeti műhely – ének és spiritualitás. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 17./

2009. augusztus 4.

Augusztus 2-án elhunyt Püski Sándor, a Püski könyvkiadó és a Püski könyvesház alapítója, igazgatója, lelke. Püski Sándor 1911. február 4-én született Békés nagyközség harmadik kerületében, Ibrányban, földműves szülők gyermekeként. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán 1935-ben avatták doktorrá. 1938-ban nyitotta meg könyvesboltját, egy évvel később alapította meg a Magyar Élet Könyvkiadót. Püski Sándor volt az ötletadója és fő szervezője az első, 1942-es, majd az 1943 augusztusában megrendezett híres szárszói konferenciáknak, valamint a Magyar Élet-tábornak. 1944-ben a német, 1945 után a szovjet megszállással szembeszegülő szellemi ellenállás vezéregyénisége volt. A kiadót 1950-ben államosították, Püski Sándort pedig 1962-ben bebörtönözték. Püski Sándor 1970-ben az Egyesült Államokba emigrált. 1975-ben hozta létre feleségével a Püski Kiadót, ebben az egykori Magyar Élet szerzőgárdáján kívül az akkori Magyarországon politikai okokból közlési lehetőségekhez nem jutó szerzők munkáit adták közre. A Püski házaspár 1988-ben tért vissza Budapestre és megalapította, majd működtette később fiaival a Püski könyvesházat és a kiadót. Könyvesboltjában a trianoni határokon inneni és túli Kárpát-medencei, valamint a nyugati magyarság képviselőinek legteljesebb merítése található meg a Németh László által emlegetett szellemi haza kincsestárából. Eme értékkészlet jelentős részét a Püski Kiadó maga rendezte sajtó alá. 1944-ig százharminc könyvet jelentetett meg, többek között Kodolányi János, Féja Géza, László Gyula, Veres Péter, Erdei Ferenc, Darvas József munkáit. Püski Sándor Könyvessors – magyar sors című könyvében összegezte egy irodalomért élő ember életútját. /Pósa Zoltán, Magyar Nemzet Online: A magyar nemzeti irodalom mentorának halálára. = Reggeli Újság (Nagyvárad), aug. 4./

2009. szeptember 22.

„Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak. A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. ” – olvasható Novák Csaba Zoltán: Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen című tanulmányában. (Korunk, 2007. október). Az új kutatónemzedéket tömörítő egyesület, a 2002-ben létrejött Borsos Tamás Egyesület elnöke, László Márton elmondta, az egyesület céljai: társadalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, értékelések, dolgozatok és kutatások végzése és támogatása. Kapcsolatteremtés és együttműködés az erdélyi magyarság nemzetiségi jellegű tudományos intézményeivel. Értekezletek, tudományos tanácskozások, konferenciák, szemináriumok és előadások szervezése, időszakos kiadványok, könyvek kiadása. Az egyesület tagjai Barabás Kisanna művészettörténész (Marosvásárhelyi Katolikus Gyűjtőlevéltár), Berecki Sándor, Győrfi Zalán, László Keve régészek (Maros Megyei Múzeum), Berekméri Róbert hadtörténész (Marosvásárhelyi Református Gyűjtőlevéltár), László Márton levéltáros (Maros Megyei Állami Levéltár). A Teleki Téka munkatársai közül Kimpián Annamária művészettörténész, Lázok Klára jelenkortörténész, Márton Krisztina restaurátor, Petelei Klára térképtörténész, Weisz Szidónia címertankutató tagjai egyesületnek. További tagok Novák Csaba Zoltán jelenkortörténész, Simon Zsolt újkorkutató (a Román Akadémia Gh. Sincai Kutatóintézetének tagjai), Soós Zoltán régész (a Maros Megyei Múzeum igazgatója), Tamási Zsolt egyháztörténész (7. sz. Általános Iskola történelem szakos tanára), László Lóránt újkorkutató, és Nemes Gyula helytörténész (Nagyernye). Az egyesület 2004 novemberében a marosvásárhelyi Bethlen Alapítvánnyal és a Pósta Béla Egyesülettel közösen megszervezték II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. 2005 októberében helytörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhely történetéből címmel. 2006-ban több előadásból-beszélgetésből álló rendezvénysorozat volt. 2006 novemberében tartották a IV. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, majd 2007 augusztusában a IV. Kisebbségtörténeti Konferenciát Kisebbségi életpályák címmel. Ebben az évben is több tudományos előadást szervezett az Egyesület. László Márton /sz. Marosvásárhely, 1976. nov. 2./ a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végzett. 2003–2004-ben szakmai referensként dolgozott a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménynél, Kolozsvárott. 2004 és 2006 között Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult tovább, disszertációjának tárgya: kollektivizálás Székelyföldön. 2007-től az Állami Levéltárak Maros Megyei Igazgatóságán levéltárosként tevékenykedik. Az ötvenes évek társadalomtörténetét kutatja, és több, a világhálón is elérhető tanulmányt közölt a Maros tartománybeli kollektivizálásról, a kulák-névjegyzékekről. Eddigi legnagyobb szakmai eredményének Máthé János: Magyarhermány kronológiája c. kéziratának megjelentetését tekinti /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. A világhálón is megtalálható László Márton román-magyar állambiztonsági szótára, amelyben a korabeli román nyelvű dokumentumok szakterminológiáját magyarázza és fordítja. László Márton szerint egyes erdélyi jelenkortörténészek által művelt „sérelemtörténet” és „szenvedéstörténet” helyett a tárgyilagos hangvételű, elemző és összehasonlító megközelítésre kell törekedni. /Bölöni Domokos: Új kihívások előtt a fiatal történészek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./

2009. november 8.

Kovács Bálint magyarországi fiatalember az erdélyi örmények elhivatott kutatója, minden erdélyi örmény katolikus templom/plébánia könyv- és levéltárát jól ismeri, Rómától Örményországig sokfelé kutatott már e közösség története után. A budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem−hittanár szakán diplomázott 2005 nyarán, majd doktoranduszként folytatta tanulmányait az egyetem Történettudományi Doktori Iskolájában. Egyetemi oktatója, Őze Sándor 2002-ben arra kérte, hogy a Budapesten megrendezendő Örményország Kincsei – Titkok az Ararátról című kiállításhoz gyűjtsön anyagot Erdélyben az erzsébetvárosi örményekről. Erzsébetvárosban megpillantotta az örmények könyvtárát: elzárt helyen, por és pókhálók között közel kétezer 16–19. századi kötetet talált és több folyóméternyi magyar, örmény és latin nyelvű kéziratot, rendezetlenül. Elhatározta, hogy feldolgozza ezt az anyagot, ezzel hozzájárul az örmény kultúra értékeinek megmentéséhez is. Erdélyben négy örmény szertartású katolikus plébánia, ezáltal négy jelentősebb örmény kolónia alakult ki (Szamosújvár, Erzsébetváros, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz). Az erdélyi örmények a magyarsághoz asszimilálódtak, örökségüket próbálták megmenteni az örmény városokról írott monográfiákkal, folyóiratokkal. Az erdélyi örmények megtartották örmény öntudatukat, ugyanakkor magyarnak vallják magukat. Kovács Bálint a nyár folyamán Szamosújváron találta meg a világ első nyomtatott örmény nyelvű Bibliáját. 1666–1668-ban nyomtatták Amszterdamban. Szeretné az erzsébetvárosi, majd a szamosújvári és gyergyószentmiklósi örmény könyvtárak katalógusait megjelentetni, ezáltal válnak nemzetközileg ismertté, ugyanakkor védetté is. /Ozsváth Judit: Kincset őrző tiszta forrásból merítve. Beszélgetés Kovács Bálint armenológussal. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 8./

2009. november 21.

Vallási és nyelvi, valamint nemzeti hovatartozás érdekes gubancát produkálta Erdély a Szatmár vidéki görög katolikusok, illetve a székelyföldi görög katolikusok és görögkeletiek esetében. A 19. és a 20. században Székelyföldön egyes falvakban a magyar anyanyelvű, de görögkeleti vagy görög katolikus valláson lévő közösségek nem alaptalanul tekintették székelynek magukat. Ők ún. visszarománosítási praktikáknak estek áldozatul a két világháború között időszakban, megkísérelte felhasználni őket a beolvasztásra törekvő román hatalom. Hámori Péter a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanársegédje az intézmény szociológiai intézetében dolgozik, és évtizede foglalkoztatja a téma. Az erdélyi közösségek identitástudatában a vallást az 1848–49-es forradalom táján váltja fel, illetve társul vele az anyanyelvi és nemzeti tényező mint meghatározó elem. Külön kell választani a görög katolikus és az ortodox egyházat. Az ortodoxia kezdeteitől, a VI. századtól fogva az anyanyelvűségre törekedett, míg a nyugati egyházban a triglosszia uralkodott, a három szent nyelv, a görög, a héber és a latin kizárólagossága egészen az 1960-as évekig tartott. Az ortodoxiának tehát elvileg magyarul kell beszélnie, ha hívei magyarok. Egyes görög katolikus parókiákon Erdélyben még ma is magyarul beszél a pap. Ennek oka az, hogy ellentétben a nyugati és akár magyarországi papokkal, az erdélyiek anyagilag függtek híveiktől. A nyugati katolikus pap korábban a tizedből élt, az erdélyi még a 20. században is a hívek adományaiból, az ún. kepéből. Ha a hívek úgy kívánták, prédikáljon magyarul, azt neki teljesítenie kellett. Azután belépett a korrupció. Azért tűnt el a magyar görög katolikusság és az ortodoxia a Székelyföldről 1940 után, mert a magyar közigazgatás nem megvásárolható. Székelyföldön a magyar anyanyelvű görög katolikusok és ortodoxok a nemzetiséget részesítették előnyben, Szatmár környékén azonban más történt: ott a görög katolikusok kijelentették, ők görög katolikus magyarok, nem hajlandók elhagyni hitüket, mi több, a román papokat magyarokkal cserélték le. 1989 után inkább a magyarok álltak át tömegével a görög katolikus hitre, s néhány helyen ma is magyar nyelvű a szertartás, bár a felekezet fő nyelve a román, az országos egyház pedig hivatalosan román nemzeti görög katolikus egyháznak nevezi magát. Az egész országban, a volt görög katolikus templomokat még 1948-ban az ortodox egyház örökölte meg, ma is az rendelkezik vele. Ráadásul az ortodoxok 1989 után új püspökséget alapítottak a két székely megyében, új templomokat, sőt, kolostorokat is építettek. Székelyföldön sokfelé olyan egyházközségeket hoztak létre az ortodoxok, küldtek ki papokat, ahol jóformán egy görögkeleti hívük sem volt korábban. Térítés indult, nem egy helyen a cigányokat jótékonykodással édesgetik magukhoz. A háromszéki és Brassó megyei román anyanyelvű roma népesség körében nem az ortodox, hanem a neoprotestáns szekták erőteljes térhódítása figyelhető meg. /B. Kovács András. = Görög rítusú kisfelekezetek Székelyföldön (Beszélgetés Hámori Péter kutatóval). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21./

2010. március 13.

Száz éve született László Gyula
Száz éve, 1910. március 14-én született Kőhalmon László Gyula Széchenyi-díjas festő-régész-őstörténész, a kettős honfoglalás elméletének megfogalmazója.
Gyermekkora szegénységben telt, a családot a trianoni béke után kiutasították Kolozsvárról. A Képzőművészeti Főiskolán diplomázott, ezután a Pázmány Péter Tudományegyetemen művészettörténetet, néprajzot, régészetet, földrajzot hallgatott, és summa cum laude doktorált. A Múzeumi Központban volt előadó, majd a Nemzeti Múzeum középkori osztályának vezetője. 1940-ben visszatért szülőföldjére, Kolozsvárott lett egyetemi tanár. Tanulmányokat publikált a honfoglaló magyarok erdélyi megtelepedéséről és művészetéről; ekkor készült el hatalmas műve, A honfoglaló magyar nép élete. A magyarság szellemi életének meghatározó alakja volt, de 1949-ben távoznia kellett Kolozsvárról.
Magyarországon nem fogadták tárt karokkal, évekig a Nemzeti Múzeum kiállítási ügyeivel foglalkozott. Katedrát csak 1957-ben kapott, 1980-ig volt a budapesti egyetem professzora. Nemzedékeket tanított-nevelt arra, hogy a tudományos alaposság egyik záloga a kételkedés jogának mindenkori fenntartása.
A honfoglaló magyarság életének avatott ismerőjeként számos könyvet és mintegy 700 tanulmányt, cikket publikált. Szokatlan és merész kérdésfelvetéseire sokakat zavarba ejtő válaszokat adott, így – saját szavai szerint – a régészet persona non gratájának számított.
Az 1960-as évek közepén dolgozta ki a "kettős honfoglalás" elméletét: eszerint a magyarság egy része már a Kárpát-medencében élt, amikor a IX. század végén az Árpád vezette honfoglaló magyarok ideérkeztek. Úgy vélte, hogy a Kárpát-medence temetőinek régészeti leleteiben 670 körül feltűnő "kései avarok", vagy ahogy díszítőelemeik nyomán nevezik őket, a "griffes-indások" jelenléte egy nagyszámú nép bevándorlásával magyarázható, amelyet ő a magyarság első betelepedési hullámával azonosított. Az ismert honfoglalás, amelyről minden igaz, amit eddig tudtunk, tervszerűen és békésen zajlott le, a honfoglaló magyarok a "kései avarok" települései mellé és nem rájuk települtek.
Elméletét a történészek jelentős része nem fogadta el, viszont számos felvetését helytállónak minősítették. Régészeti és nyelvészeti adatokat felhasználva az 1960-as években felvetette, hogy az uráli őshazát az eurázsiai erdőövezet nyugati részein kell keresni. Az uráli alapnépességet az úgynevezett szvidéri kultúrából származtatta (ez egy lengyelországi faluról kapta nevét). Álláspontja szerint az egységes nyelvet beszélő, kis területről szétvándorló finnugor ősnép elmélete nehezen igazolható, így az "összekötő nyelv" elméletét támogatta: eszerint nem egy, hanem sok ősnyelv volt, és a nagy területen szétszórt, kis csoportok között egymás megértésére alakult ki egy összekötő "közös jellegű" nyelv.
László Gyula képzőművészként is kiemelkedőt alkotott, számos kortársát és barátját rajzolta le. Kiállításaival sikert aratott, és műveit is maga illusztrálta. Munkásságáért megkapta a Fitz József- díjat 1988-ban, három évvel később Széchenyi-díjban részesült, a Nagy Lajos-díjat és a Budapestért díjat 1993-ban vehette át. Életének 89. évében, 1998. június 17- én hunyt el Nagyváradon.
Olvasóink is emlékezhetnek rá, hiszen Marosvásárhelyen is előadást tartott a KZST meghívására, és egyik utolsó interjúját a Népújságnak adta.
Nagy Attila. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. április 1.

Váradi magyar utcanévtáblák ingyen
Nagyvárad – Történelmi magyar utcaneveket – azaz nem tükörfordításokat – tartalmazó utcanévtáblákat készíttet az érdeklődőknek Váradon az EMI, mégpedig ingyen – emlékeztettek mai sajtótájékoztatójukon.
Reagált az erdélyi Magyar Ifjak (EMI) arra, hogy az RMDSZ bejelentette: rajta keresztül némi térítés ellenében magyar megnevezést tartalmazó utcanévtáblát lehet rendelni, amely azonban a román elnevezés fordítását tartalmazza, történelmi magyar utcanevet nem. Az EMI-sek mai, váradi tájékoztatóján Csomortányi István elmondta: hasonló ötletük nekik volt, mégpedig 2007 szeptemberében, ráadásul pont olyan dizájnú táblákat javasoltak akkor, mint most az RMDSZ, s a meghirdetett akciójuk azóta is él. „De végül is nem az a fontos, hogy kié volt az első ötlet, hanem az, hogy végre jó irányba kerültünk. Ez némi elégtétel. Ugyanakkor kérjük az RMDSZ-t, ne ijesztgesse a lakosságot azzal, hogy a történelmi magyar utcanevek feltüntetése illegális, hiszen az általuk javasolt tükörfordításos megoldás sem teljesen hivatalos”. Barta Béla hozzátette: Váradon senkit nem büntettek meg eddig magyar utcanévtáblák kihelyezéséért, az EMI kezdeményezésére eddig mintegy 30-an rendeltek ilyen feliratot.
Folytatják
Emlékeztettek viszont, hogy amikor ők pár éve felszereltek ilyen táblákat, akkor a városvezetés leszereltette azokat, „az RMDSZ pedig azt mondta, hogy ez nem megoldás, s illegális”. Csomortányi jelezte: „örülünk, hogy az RMDSZ immár elismeri, hogy az ilyesmi mégsem illegális”. Nagy József Barna ugyanakkor feltette a kérdést, ha csak a tükörfordításos eljárást alkalmazzák, akkor mi lesz például a román személyekről elnevezett utcák fordítása (pl. Vasile Alecsandri), vagy az olyanokkal mint a Stânişoarei (Esztenácska?).
Emlékeztettek, hogy az EMI révén változatlanul lehet magyar utcanévtáblákat rendelni, mégpedig olyanokat, amelyekben a történelmi magyar elnevezések szerepelnek, s ezekért fizetni sem kell. Az igénylési formanyomtatványokat az Illyés Gyula könyvesboltban lehet kérni, s az igényléseket 30 napon belül teljesítik, de hívhatóak telefonon is, a 0740-256790-en.
Barta Béla egyébként azt szorgalmazta, hogy mindennek dacára rendezzék hivatalosan a magyar utcanevek ügyét, hogy ne a polgároknak kelljen ilyesmikkel foglalkozni. Ugyanakkor újságcikkekre hivatkozva azt mondta, „Kiss Sándor annak idején 100 millió lejt ígért ilyesmire, ha valaha lesz táblakihelyezési akció”…
Szoborügy
Az EMI tájékoztatójának másik témájaként bejelentették, hogy levelet küldenek Biró Rozália váradi alpolgármesternek. Lapunkban is megírtuk, hogy a Szent László térre több román személyiség szobrát tervezik elhelyeztetni az illetékesek, az RMDSZ pedig végül azt javasolta, hogy ott a Holnaposoknak álló szoborcsoport is helyet kapjon. Az EMI mostani levelében arra emlékezteti az alpolgármestert: „Nagyváradon már létezik Ady Endre-szobor, utca, líceum, emlékmúzeum” – viszont kiszorulnak nagyjaink, mint például Pázmány Péter, Vitéz János, Rómer Flóris, Bunyitai Vince”. Az EMI azt javasolja, hogy a Szent László téren szent Lászlónak állítsanak szobrot, főleg, hogy a középkorban már volt Váradon lovasszobra. Elismerik, hogy Szent Lászlónak is van már szobra Váradon, de szerintük a reprezentativitás megkíván egy további ilyen alkotást, főleg hogy ez a személyiség alapította a várost, s itt is temették el. Mindezért az alpolgármester asszonytól konkrét lépéseket kérnek.
erdon.ro

2010. május 7.

Konferencia az örmény múltról
Az örmény múlt és hagyomány Erdélyben témával Nemzetközi Történészkonferenciát tartott csütörtökön az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) gyergyószentmiklósi fiókja a helyi Pro Art Galériában.
A rendezvény délelőtti részében Öze Sándor egyetemi docens, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára Nagy Sándor kapuján belül és kívül; illetve örmény és magyar kép formálódása a keresztény Európában, a középkorban és kora újkorban témakörökben tartott előadást; Bálintné Kovács Júlia, az Erdélyi Örmény Gyökerek kolozsvári munkatársa a csicsókeresztúri Torma családról értekezett, míg Kovács Bálint, a Lipcsei Egyetem tudományos munkatársa az erdélyi örmények vallási társulatainak alapításáról beszélt.
Garda Dezső történész, a konferencia szervezője Erkölcs és tisztesség a gyergyószentmiklósi örmény közösségben című előadásában azt hangsúlyozta, hogy a magyar értékek gyarapodását a gyergyói székelység és örménység szimbiózisában látja, a konferenciának pedig közösségmegtartó és öntudaterősítő szerepet szánt. Balázs Katalin újságíró Örményélet – a gyergyóiak visszaemlékezésében című előadásában azok után a történetek után kutatott, amelyek szájhagyomány szerint napjainkban is élnek a gyergyószentmiklósi örmények emlékeiben.
Többek közt a Csíky család egyik leszármazottját faggatva derítette ki, hogy a család úgy tudja, Mária-Terézia adott nekik nemesi rangot és őseik Moldvából vándoroltak át Gyergyóba. De Balázs Katalin egyebeket is kiderített, többek között azt, hogy az örmény családokban „az aszszony viselte a kalapot”, vagyis a család gazdasági ügyleteit a nők bonyolították.
A konferencia délutáni részében Örmény nyomon Gyergyószentmiklós címmel a gyergyószentmiklósi örménység múltjáról nézhettek meg egy dokumentumfilmet az érdeklődők, illetve részt vehettek B. Garda Dezső történész A törvénykező örmény közösség című háromkötetes könyvének a bemutatóján.
Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

2010. október 30.

Példát adott a fiataloknak és mindannyiunknak
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek október 30-án 11 órakor a nagyváradi székesegyházban avatta boldoggá a 99 éve született vértanú püspököt, Bogdánffy Szilárdot.
A boldoggáavatási dekrétumot XVI. Benedek pápa küldötteként Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel.
Bogdánffy Szilárd 1911. február 21-én született a Torontál vármegyei Feketetón (a ma Szerbiához tartozó Crna Barán). Édesapja, az örmény nemesi származású Bogdánffy Ignác a falu tanítója volt, édesanyja Welebny Aranka. Tanulmányait Torontálkeresztesen (Cruceni, Románia), édesapja új állomáshelyén kezdte meg, majd a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta, ahol 1929-ben érettségizett.
Még 1929 nyarán felvették a nagyváradi Teológiai Akadémiára, ahol már tanulmányai első két évében kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését. A mindenben kiválónak talált és tanári pályára szánt növendéket elöljárói a Budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldték, ahol a kor kiváló tanáraitól tanulhatta meg a lelkipásztorkodáshoz szükséges alapismereteket. Budapesti professzorai hamarosan felfigyeltek a nemcsak „buzgalmáról és szerénységéről”, hanem „komoly lelki életéről és elmélyült biblikus érdeklődéséről” is tanúságot tevő Bogdánffyra.
Tanulmányai befejezését és a kisebb rendek felvételét követően 1934 nyarán visszatért Nagyváradra, ahol június 29-én Fiedler István püspök pappá szentelte az újonnan épített váradőssi Lisieux-i Szent Teréz-plebániatemplomban. A következő másfél évtizedben a katolikus ifjúság oktatása és lelki nevelése állt életének középpontjában. Felszentelése évében a szatmári papneveldében kezdte el szolgálatát helyettes tanárként és tanulmányi felügyelőként. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gojdu Líceumba, párhuzamosan pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. 1938-ban az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is magára vállalta. Ezzel szinte a teljes nagyváradi katolikus diákság szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett váradi kisszeminaristákat is.
A tanuló ifjúság körében hamar népszerűvé vált fiatal papot 1939 novemberében a román hatóságok a Rongyos Gárda szervezésében való részvétel koholt vádjával letartóztatták, megkínozták, majd állampolgárságától megfosztva kitoloncolták Magyarországra. Kilenc hónapon át a Ranolder Intézet hitoktatójaként és spirituálisaként működött, majd a magyar hadsereget követve 1940. szeptemberben visszatért Nagyváradra, ahol elöljárói a szeminárium lelki vezetésével és az erkölcstan oktatásával bízták meg. Mindeközben 1936 és 1943 között a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán végzett felsőbb tanulmányokat, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését.
A második világháború vége felé a szemináriumi katedrája mellett Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett 1945 és 1947 között nem csak hittant, de szükség esetén latint, franciát és matematikát is tanított. 1945 őszén az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet.
1947 tavaszán Scheffler János püspök kérésére tanári működését félbeszakítva Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően a papi utánpótlás biztosítására Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett.
János püspök bizalmasaként 1947-től Bogdánffy Szilárd lett a szatmári és váradi egyházmegyék, valamint a bukaresti apostoli nunciatúra összekötője. A kommunista Romániában egyre fokozódó keresztényüldözés közepette Gerald P. O’Hara nunciatúrai régens 1949. február 14-én titkos püspökké szentelte. A román állambiztonsági szervek alig két hónappal később, április 5-én letartóztatták. Négy éven keresztül minden jogalap nélkül tartották fogva és kínozták a korszak rettegett börtöneiben (Jilava, Capul Midia, Máramarossziget). Koncepciós perére csak 1953 áprilisában került sor: 12 évnyi kényszermunkára ítélték. Bár családjának és ügyvédjének sikerült elérnie az ítélet megsemmisítését, még perének újratárgyalása előtt, 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben belehalt az elszenvedett kínzásokba. 1992 márciusában Tempfli József akkori nagyváradi megyéspüspök indította el Bogdánffy Szilárd boldoggáavatási ügyét.
Irgalmas Istenünk,
te Boldog Szilárd vértanú püspöknek erőt adtál,
hogy bátor lélekkel kitartson
a szenvedés gyötrelmei között
és élete feláldozásával tegyen tanúságot
Egyházadhoz való hűségéről.
Alázatosan kérünk,
közbenjárására adj erőt nekünk is,
hogy földi életünk gyötrelmei után
választottaid seregében örökké örvendezhessünk.
A mi Urunk Jézus Krisztus a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben
Isten mindörökkön örökké. Ámen. MKPK Sajtószolgálat, Budapest

2010. november 2.

Nemzet közti híd a Reménység Szigete
Az Erdélyi Gyülekezet által létrehozott Emlékkertben gyújtottak gyertyát halottaik emlékére a hazánkban élő határon túliak
Kőbányán emlékeztek tegnap a Magyarországon élő erdélyiek a halottaikra. Az Erdélyi Emlékkertben felavatták és megszentelték Dsida Jenő, Károli Gáspár, Pázmány Péter és Tamási Áron arckép-domborművét. Az idén is erdélyi halottakért gyújtottak gyertyát a hazánkban letelepedett külhoni magyarok Kőbányán, az Erdélyi Gyülekezet által két éve létrehozott Erdélyi Emlékkertben, amely a Reménység Szigete elnevezéssel létrehozott karitatív, kulturális és oktatási központ területén helyezkedik el. A Magyarországon élő – gyakran már idős – erdélyiek számára nem mindig könnyű eljutni a szülőföldben nyugvó hozzátartozóik és barátaik sírjához. A református gyülekezet ezért létrehozott egy virtuális temetőt. A háromnegyed körívet alkotó emlékhely 16 szelvényből (külön emlékhelyből) áll, a 16 erdélyi régiónak megfelelően. Ezek mindegyikén több száz emléktábla elhelyezésére van mód. Minden régió szellemiségét, történelmi szerepét, értékeit a régió tíz-tíz nagy szülöttét felidéző gondolatok és bronz plasztika képviseli. Az idei Erdélyi Halottak Napja alkalmából hétfőn újabb arckép-domborműveket avattak fel és szenteltek meg Erdély nagyjainak, ezúttal Dsida Jenő, Károli Gáspár, Pázmány Péter és Tamási Áron emlékére. Az emlékezők tegnap úrvacsorás istentiszteleten, majd katolikus szentmisén is részt vehettek. Az előbbin Zalatnay István, a református gyülekezet vezető lelkésze szolgált, az utóbbit az idén Tempfli József nyugalmazott nagyváradi püspök, Gergely István volt csíksomlyói plébános és a kolozsvári, ferences rendi Bakó Béla „Pál atya” celebrálta.
Az Erdélyi Halottak Napján részt vett Németh Zsolt külügyi államtitkár, a gyülekezet tiszteletbeli főgondnoka is, aki a Reménység Szigete jelentőségét emelte ki lapunk kérdésére. Mint emlékeztetett rá, 1990-ben az Erdélyi Gyülekezetet az ő édesapja, Németh Géza református lelkész alapította. „Ezért az Erdélyi Halottak Napja számomra mindenekelőtt édesapámról szól, illetőleg arról a munkáról, amely ennek a »szigetnek« a jóvoltából zajlik. Hiszen 1992-ben ez az egykori orosz laktanya vált a Reménység Szigetévé, majd lett összekötő kapocs Magyarország és Erdély között. Olyan kapocs, amely nagyon sajátos színfoltja Magyarország és Erdély kapcsolatának, s amely arra figyelmeztet, hogy a magyarság igazából úgy képes megmaradni, hogy ha keresztény alapokra építkezik. Ugyanakkor figyelmezteti a keresztény egyházakat és a híveket is, hogy mindenekelőtt a nemzetünkhöz tartozókat kell szolgálni, mert egészen napjainkig nagyon nagy nehézségekkel kell szembesülniük a kisebbségi sorba taszított magyaroknak” – mondta az államtitkár, majd megjegyezte, hogy a határon túli egyházak ezt a feladatot nagy elkötelezettséggel végzik el. Magyar Hírlap

2011. január 26.

Használt az RMDSZ „bombázása” a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium ügyében
Úgy látszik, megmenekült a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium. Az intézménynek az utóbbi években egyre jobban össze kellett húznia magát. Az ingatlant, amelyben működött, visszakapta az unitárius egyház, mely a János Zsigmond Unitárius Kollégium megerősítését tekintette feladatának. Az ókollégium felajánlásával azonban a Brassainak is az unitáriusok nyújtottak mentőövet.
Nemrég a Brassaiért internetes blogra is felkerült az örömhír, hogy megoldódni látszik az ingatlanügy, mely az elmúlt években meglehetősen megnehezítette a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium működését. A blogon az a levél is közszemlére került, amelyben az RMDSZ Kolozs megyei szervezete tájékoztatja az érintetteket, hogy a „közös igyekezetük” következtében, az unitárius egyháznak köszönhetően a Brassai Sámuel Gimnázium továbbra is önálló intézményként működhet, továbbra is a város központjában maradhat, és egyedül lakhatja be azt az épületet, amelyben jelenleg a román tannyelvű Victor Babeş Egészségügyi Szakközépiskola működik. Utóbbi intézmény 2011 szeptemberében már más épületben kezdi a tanévet. A levelet László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Molnos Lajos, a szervezet ügyvezető elnöke írta alá.
A kétoldalas dokumentumnak szűk ötödrészét teszi ki a helyesírási hibákban és elütésekben bővelkedő üzenet. A levél négyötöd részét annak a 296 névnek a felsorolása adja, akiknek a válasz szól.
„Ez az első hivatalos válasz, amely az utóbbi nyolc évben küldött megannyi levelünkre az RMDSZ-től érkezik” – tájékoztat Kósa Mária, a Brassai igazgatója. Hozzáteszi, a válaszban felsorolt nevek listája korántsem teljes. A tavaly szeptemberben indított akció során ugyanis az RMDSZ irodájába naponta öt szülő vagy volt brassais véndiák levelét vitték el, és mindig csak egy iktatószámot kaptak. Az RMDSZ-re nehezedő levélnyomást az iskola gerjesztette. Az itt tanuló diákok megkapták a szüleik nevében megszerkesztett szöveget, amelyet csak alá kellett íratniuk és vissza kellett vinniük az iskolába. Ebben az unitárius egyház beleegyezésére hivatkozva kérték az RMDSZ-t és személyesen László Attila megyei elnököt, Kolozsvár alpolgármesterét, járjanak közben annak érdekében, hogy a Brassai költözhessen az unitárius ókollégium épületébe, amelyben jelenleg a román nyelvű egészségügyi szakközépiskola működik. Felvetésünkre az igazgatónő elmondta, a leveles nyomásgyakorlást zokon vették a szövetség illetékesei, annak mégis döntő szerepe volt a helyzet megoldásában. Az igazgatónő megjegyezte, a sikerhez az is hozzájárult, hogy a brassaisok panaszlevelét az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa előtt is felolvasták, és a szövetség országos vezetői számára is kezdett kellemetlen lenni az évek óta húzódó kolozsvári iskolaügy.
Öt magyar iskola egy négyzetkilométeren
A kevésbé tájékozottak akár meg is lepődhetnek azon, hogy Kolozsváron magyariskola-ügy borzolja a kedélyeket. Erdély fővárosa ugyanis azzal büszkélkedhetett, hogy a ’89-es fordulat után konfliktusmentesen állította vissza a magyar iskolákat. Míg a folyamat Marosvásárhelyen és több erdélyi nagyvárosban is feszültségeket szült, Kolozsváron már 1990-től magyar oktatási intézményként működhetett a Báthori István, az Apáczai Csere János és a Brassai Sámuel nevét viselő gimnázium. A Brassaiban még ottfelejtettek pár esti tagozatos román tannyelvű osztályt, de a 2000-es évek elejétől immár ezek is más intézménybe költöztek. A Brassai abban a tekintetben is sajátos helyzetben volt, hogy nem kellett a változások után nevet változtatnia. Az egykori kolozsvári unitárius polihisztor nevét 1957-ben vehette fel a kommunista hatóságok nehezen magyarázható kegyessége folytán. Az intézménynek otthont adó patinás épületet az erdélyi unitárius egyház építtette Pákei Lajos építész tervei alapján. Az 1901-es átadáskor szenzációnak számított, hogy az alagsorba úszómedencét is terveztek a diákoknak. Termeibe az unitárius kollégium költözött, mely kinőtte már az unitárius templom másik oldalán álló ókollégium épületét, de itt kapott helyet az unitárius püspöki hivatal is. A kommunista hatalom 1948-ban államosította az ingatlant, a püspökséget azonban megtűrte falai között.
A kilencvenes évek elején a református, a római katolikus és az unitárius egyház is iskolát alapított Kolozsváron. A Pázmány Péter Katolikus Kollégium később beolvadt a Báthoriba, így öt magyar gimnázium maradt Kolozsvár belvárosában. Az egyházi iskolák versenyképességét a restitúció erősítette. A történelmi magyar egyházak ugyanis nagyobbrészt visszakapták egykori iskolaépületeiket, amelyekben a törvény szerint öt évig kellett megtűrniük a közintézményeket. A türelmi időszak lejártával szabadon választhatták meg az ingatlanok rendeltetését. A kolozsvári egyházi iskolák közül az 1993-ban indult János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak sikerült a legjobban megerősödnie. Mára a legtöbb évfolyamán két párhuzamos osztály működik.
Unitárius terjeszkedés, brassais összehúzódás
Az unitárius egyház 1999-ben kapta vissza a Pákei Lajos tervezte iskolaépületet, és már a következő években kiderült, nem fér el az ingatlanban a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a püspökség és a Brassai. Az egyház értelemszerűen a saját iskolája teremgondjainak a rendezését tartotta elsőrendű feladatának. Évről évre annyi termet adott át a Brassainak, amennyit a János Zsigmond nélkülözni tudott. Ez viszont azt is jelentette, hogy a Brassai évről évre újabb és újabb felszólításokat kapott további termek felszabadítására. Míg az egyházi iskola igényei szerint terjeszkedhetett, a Brassai a délutáni iskolai váltás bevezetésére kényszerült. A mostani tanévben már így sem tudott valamennyi osztálya számára tantermet biztosítani. Ekkor a közeli unitárius ókollégiumban működő Victor Babeş Egészségügyi Szakközépiskola engedett át három tantermet a brassais diákoknak. „Ha volt feszültség az épületben működő intézmények között, azt mindenképpen a Brassai teremhiánya okozta – nyilatkozta a Krónikának Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója. – Nem nekünk kellett volna veszekednünk, mert nem az unitárius egyházra és nem a János Zsigmond-kollégiumra tartozott egy állami intézmény teremgondjainak a megoldása. De sajnos az állam szervei nem tettek meg mindent a Brassaiért.” A feszültségnek olykor tárgyi jelei is akadtak. „Magam jártam végig és fényképeztem le a legutóbbi tanévkezdésre átadott termeket. Mindent tönkretettek, még a zárat is kitépték az ajtókból – említi az egyház sérelmét Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök. – Ezt az épületet Pákei a kilincstől a kupáscserépig megtervezte, most meg arra sem ügyelnek, hogy a régi bútorzat megmaradjon.”
Kútba esett intézményegyesítés
Az érintettek sokszor összeültek megtárgyalni a Brassai helyzetét, és a két iskola egyesítését is sokszor mérlegre tették. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere egy 2005-ös dokumentumot említ, amelyet mind a két intézmény igazgatója, mind az akkori unitárius püspök, mind a tanfelügyelőség aláírt. A nyolcéves terv azt irányozta elő, hogy a Brassai folyamatosan csökkenti, a János Zsigmond pedig növeli az osztályai számát. Így alakult volna ki egy olyan iskola, amelyben minden évfolyamon három párhuzamos osztály, egy világi és két egyházi működik. A megegyezést azonban egyik fél sem tartotta be. Popa Márta, az unitárius kollégium igazgatója egy újabb intézményegyesítési próbálkozást idéz fel. Az általa vezetett intézmény a püspökség szorgalmazására készített fuzionálási tervet, amelyet tavaly a két intézmény vezetőtanácsának az együttes ülésén is megvitattak.
A felajánlott kompromisszum az volt, hogy a közös intézménynek a Brassai adja a nevét, a János Zsigmond pedig a szellemiségét és az egyházi oktatási formát. Ez a terv azonban mindkét oldalon ellenkezésbe ütközött. Popa Márta szinte szabadkozva említi: tulajdonképpen ő is a különállásnak a híve, csupán a püspökség kérésének eleget téve terjesztette elé a fúziós tervet. „A nyáron aztán én is beláttam, hiába erőltetem a megegyezést – említi a püspök. – Azt pedig nem akartam, hogy egy magyar iskola nekem felróható módon szűnjön meg.” Így merült fel annak a lehetősége, hogy a Brassai az unitárius ókollégiumba költözzék. Ennek azonban két akadálya körvonalazódott. Az épületben működő román tannyelvű iskola kiköltöztetése érzékenységeket sérthet. Az intézmény szakszervezeti vezetője meg is adta a nacionalista értelmezés alaphangját. Kósa Mária a Babeş igazgatója, Anca Podoleanu józanságának tulajdonítja, hogy végül az értelem felülkerekedett az indulatokon.
A másik problémát viszont az ókollégium jogi helyzete képezte. Hiába adta vissza 2005-ben az országos restitúciós bizottság az ingatlant az egyháznak, a birtokba helyezés öt évet késett. Az adóhivatal pedig arra az időszakra is az egyháztól követelte az adót, amikor az csak papíron volt az ingatlan tulajdonosa. A Brassai vezetői úgy vélték, mindkét ügy megoldásának a kulcsa László Attila alpolgármester kezében van. Ezért vették őt célba a szülői levelekkel.
Egy irányba mutató érdekek
„Az RMDSZ megtette, és megteszi a dolgát. Egyesek viszont nem merik vállalni a tetteik felelősségét, és a gyermekeket, a szülőket küldik, hogy helyettük nyomást gyakoroljanak” – sommázta a véleményét a brassais levéláradatról László Attila. Úgy vélte, a két iskola vezetői nem tudták elkülöníteni a gyermekek érdekeit a tantestületek és az igazgatók érdekeitől. Az alpolgármester ma is úgy látja, a közösség hosszabb távú érdeke a két intézmény egyesítése lett volna. A fúzióval ugyanis a beiskolázási számokat is, a tantestületeket is meg lehetett volna őrizni, épp csak egy igazgatói és egy igazgatóhelyettesi tisztség szűnt volna meg. Az új tanügyi törvényben bevezetett kvótarendszer alapján ugyanis az ezret meghaladó diáklétszámú iskolákat erősíti. Két ötszázas nehezebben tud boldogulni.
László Attila szerint ezt immár a tapasztalat is alátámasztja. Kolozs megyében ugyanis a kvótarendszert már öt éve bevezették kísérleti jelleggel. Az alpolgármester szerint a mostani megoldáshoz az vezetett, hogy szerencsésen egy irányba mutattak az egyház, a Brassai és az ókollégiumban működő egészségügyi szakközépiskola érdekei. Utóbbi jelezte, szívesen elköltözne egy olyan iskolaépületbe, amelyik az önkormányzat tulajdonában van. Ezzel ugyanis pályázati lehetőségek nyílnának meg előtte. Mindez olyan pillanatban történt, amikor több kolozsvári iskolát is be kellett zárni az apadó gyermeklétszám miatt. Így hát a városházának volt lehetősége alternatívát ajánlani. 2010 októberében pedig az ókollégium átadása is megtörtént.
Túl a demográfiai hullámvölgyön
„Fenntartható-e öt magyar iskola Kolozsvár belvárosában, amikor vészesen csökken a gyermekek száma?” A kérdést Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tette fel, némiképp arra a felvetésre is válaszolva, hogy miért csak egy évre hajlandók bérleti szerződést aláírni a Brassaival. A kérdés ma már kevésbé költői, mint pár évvel ezelőtt volt. A decentralizáció során ugyanis a személynyilvántartás feladatait is a városháza vette át Kolozsváron. A város vezetői ma már a születési adatok birtokában tudják tervezni az oktatást. László Attila elmondta, míg 1989 előtt évente 1200–1400 magyar gyermek kezdte az első osztályt a kolozsvári iskolákban, 2010-ben csak 293 magyar elsős gyermek akadt. Az anyakönyvezési adatok azonban arra utalnak, hogy a kolozsvári magyarság túljutott a demográfiai hullámvölgyön, a következő években jelentősen fog növekedni a magyar iskoláskorúak száma.
A növekedés a román nemzetiségűek gyarapodásánál is nagyobb mértékű. Az idén indított 11 első osztály után 2014-ben már 20 osztálynyi elsős gyermek lesz. Megtörténhet tehát, hogy jól jön még valamikor a Brassai mostani makacssága.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 211-221




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék