udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
198
találat
lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 | 181-198
Névmutató:
Schmitt Pál
2011. augusztus 22.
Visszafoglaltuk” Kolozsvár Főterét!
Schmitt Pál is láthatta: Erdély fővárosa nem halott város
Rég nem látott sokadalom gyűlt össze vasárnap este Kolozsvár Főterén, a Kolozsvári Magyar Napok második kiadásának záró estjén. Tizenötezer, de egyesek szerint közel húszezer ember vonult Erdély fővárosának a szívébe, hogy meghallgassa a gálaest fénypontjának, a magyarországi 100 tagú cigányzenekarnak az előadását – és előtte Schmitt Pál magyar köztársasági elnököt. Schmitt nemhivatalos látogatásra érkezett Kolozsvárra, ahol a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényét is megtisztelte jelenlétével. Román nyelvre is tolmácsolt beszédében Schmitt Pál hangsúlyozta: közösséget megtartani a legjobban a kultúra által lehet. Az ünnepi szónoklatok sorát Máté András Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei elnöke, az esemény társfőszervezője, majd a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közép-erdélyi régióelnöke folytatta, aki hangsúlyozta: nem igaz, hogy Kolozsvár halott város lenne.
Nemhivatalos látogatásra Kolozsvárra érkezett tegnap Schmitt Pál: a magyar államfő ma megnyitja a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust. Schmitt látogatásának első állomásaként negyvenperces beszélgetést folyatott Florin Stamatian prefektussal, amelyet követően – tekintettel itt tartózkodásának nemhivatalos jellegére – nem nyilatkozott a sajtónak. A továbbiakban tárgyalt László Attila polgármester-helyettessel, Fekete Emőkével, a megyei tanács alelnökével, majd a Főtéren találkozott a XIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó résztvevőivel, mely során ő maga is táncra perdült.
Délután részt vett a Szent Mihály-templomban megtartott ünnepi szentmisén és a Liszt Ferenc tiszteletére rendezett orgonakoncerten, majd megkoszorúzta Márton Áron szobrát és a Mátyás király szoborcsoportot.
A Iorga-tábláról is beszéltek
A prefektúrán lefolyt beszélgetést követően Florin Stamatian prefektus a sajtónak elmondta: Schmitt Pál nagyra értékelte azt a gesztust, hogy a prefektus pihenőnapon is fogadta őt, annak ellenére, hogy csak magánjellegű látogatáson van városunkban. Stamatian kifejtette: nagyra értékeli a kolozsvári hungarológiai kongresszust, amely a román hatásokkal is gazdagodott helyi sajátos magyar kulturális hagyományok elismerése. Mint elmondta, szóba került a Mátyás szoborcsoporthoz utólag elhelyezett Iorga-idézetes tábla ügye is. A prefektus szerint minimális a véleménykülönbség, és az a jelképek félremagyarázásából ered. Annak idején, 1920-ban, Iorga ezzel a szöveggel diplomatikusan megmentette a szobrot a nacionalista népharagtól, szövege pedig nem sértő a magyarokra – mondta el Stamatian.
Schmitt Pál ezután rövid megbeszélést folytatott László Attila polgármester-helyettessel és Fekete Emőke megyei tanácsi alelnökkel, melyek során a magyar államfő ígéretet tett arra, hogy támogatja Kolozsvárt a kétoldali gazdasági kapcsolatok bővítésében és az európai kulturális fővárosi cím elnyerésében.
Európa legszebb terén
Miután a Szent Mihály-templomban részt vett a Kovács Sándor főesperes által celebrált ünnepi istentiszteleten és a Liszt Ferenc tiszteletére rendezett orgonakoncerten – közben rövid beszédében a kettős állampolgárságot szorgalmazta –, megkoszorúzta Márton Áron püspök szobrát és a Mátyás király szoborcsoportot. A II. Kolozsvári Magyar Napok főtéri záróműsora előtti beszédében Schmitt Pál kiemelte: nagyon örül, hogy Európa egyik legszebb terén, Európa egyik legidősebb és legszebb templománál, Európa legszebb lovasszobránál és Európa legjobb cigányzenekara előtt lehet. A magyar államfő hangsúlyozta, hogy gyönyörű hét áll Kolozsvár mögött, amely magyar mivoltunk szépségeiről szólt. Schmitt Pál elmondta: Kolozsvár mögött ott áll az egész magyarság, minden magyar egyformán számít. Nem engedjük el egymás kezét, senki sincs egyedül. Kiemelte azonban: nem szabad elfeledkezni arról, hogy Kolozsvár a térségben évszázadok óta együtt élő népekről, románokról és szászokról is szól, és a kultúra összekötőként szolgál a nemzetek között.
A magyar államfő köszönetet mondott azoknak, akik éltek a magyar állampolgárság megszerzésének a lehetőségével, amely Schmitt Pál szerint erősíti a hitet, a nemzetet és az összetartozás érzését. Az államelnök hangsúlyozta, hogy közösséget megtartani legjobban a kultúra által lehet, s mindaz, amit Kolozsváron tapasztal és érez, bizakodová teszi.
Máté András Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ megyei elnöke beszédében kiemelte, hogy a magyar napokon nincs helye a politikának, itt kultúráról van szó. Mutassuk meg, hogy ezen a téren mindig itt tudunk lenni, mert igenis otthon vagyunk Mátyás király szobránál – fejtette ki az esemény társfőszervezője.
Az ünnepi beszédek sorát Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője zárta, aki úgy fogalmazott: a legtermészetesebb csoda a világon, hogy hatvan virtuóz muzsikus nyilvánosan soha nem látott tömegben összehozza a románokat és a magyarokat. „Az az igazi kolozsvári tábla, amit mi az elmúlt egy hétben a világ szeme elé tártunk” – fejtette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régióelnöke, majd végezetül arra kérte a magyar államfőt, hogy vigye haza a jó hírünket: nem igaz, hogy Kolozsvár halott város lenne.
Ö. I. B., P. A. M. Szabadság (Kolozsvár)2011. augusztus 23.
Szobormentő Iorga-idézet
A Kolozs megyei kormánybiztos, Florin Stamatian a Schmitt Pál magyar államfővel való találkozása után kijelentette: 1920 után a Iorga-féle idézet elhelyezése mentette meg a Mátyás király szoborcsoportot a lebontástól, mivel a román történész – úgymond diplomatikusan – az uralkodó román származására utalt.
A kormánybiztos szerint Mátyás király fontos történelmi személyiség, aki mindkét nemzeté, és úgy vélte, hogy a tábla senkit nem sért, pusztán hangsúlyozza Mátyás király román származását. Mint ismeretes, a szoborcsoportot a román és a magyar állam restauráltatta közös anyagi erőfeszítéssel. A hivatalos áprilisi felavatás után a kolozsvári polgármesteri hivatal utasítására helyezték a szobor elé azt a táblát, amelyen egyebek között a román történésztől származó idézet is szerepel: "A csatákban győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult." Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. augusztus 23.
Schmitt Pál a Krónikának: tizenötmillió magyarban gondolkodom
A magyar állampolgárság felvételére, a magyar nyelv védelmére, továbbá legalább egy idegen nyelv elsajátítására buzdított tegnap befejeződött kolozsvári látogatása során Schmitt Pál. A köztársasági elnök egység kialakítására szólította fel az erdélyi magyar politikai szervezeteket, vidékjárása során ellátogatott Magyarpalatkára és Válaszútra, amellett magas rangú állami kitüntetéseket adott át. Schmitt Pál a Krónikának elmondta: a könnyített honosítás révén nő a magyar nemzet tagjai közötti szolidaritás.
Kodály Zoltánt parafrazálva biztatott arra mindenkit tegnap Schmitt Pál Kolozsváron, hogy tanuljanak idegen nyelveket, hogy ezt a tudást felhasználva gazdagítsák anyanyelvüket. Kétnapos Kolozs megyei látogatása során a köztársasági elnök megnyitotta a 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek részvevői szerinte jelentősen hozzájárulnak a magyarságtudomány gazdagodásához.
Beszédében úgy foglalt állást: ma ismét felértékelődött a sajátos, az egyedi, a nemzeti kultúra (...), az embereknek mind nagyobb szükségük van olyan lokális, regionális világokra és újra megtalált közösségekre, ahol biztonságban és otthon érezhetik magukat. Kiemelte, hogy a magyar nyelv védelmében mindenkinek jut feladat, a köztársasági elnöknek például a nyelvek és a kultúrák iránti érzékenység növelésére kell törekednie, hangsúlyozva a nyelvtanulás fontosságát, hiszen az idegen nyelvvel párhuzamosan újra lehet tanulni, gazdagítani a magyart.
Traian Băsescu román államfő, a kongresszus másik fővédnöke üzenetét kisebbségügyi tanácsadója, Eckstein-Kovács Péter magyar nyelven tolmácsolta: a saját nyelv és kultúra biztos pont a gazdasági, szociális, politikai válságok közepette. Miközben Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár üdvözölte, hogy az ötévente megrendezett hungarológiai kongresszusnak az a kincses város ad otthont, ahol a magyar nyelv használata miatt sokakat megszólítanak az utcán, Florin Stamatian prefektus sajnálatát fejezte ki, hogy gyerekkorában csak annyit sikerült megtanulnia magyarul: „Kezicsókolom, nagymama, hol van Gyuri.” Schmitt Pál a tanácskozáson jelentette be, hogy védnöksége alá vett a kolozsvári levéltár által felfedezett felbecsülhetetlen értékű dokumentumok közül egy Mátyás királytól származó adománylevelet.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott négy erdélyi magyar politikai-közéleti szervezet vezetőivel is, akiket egység kialakítására szólított fel, annál is inkább, mivel ősszel népszámlálást, jövőre pedig helyhatósági és parlamenti választásokat rendeznek Romániában. Kifejtette, a négy szervezetnek – EMNT, RMDSZ, MPP és SZNT – el kell érnie, hogy mindenki bátran, határozottan vállalja fel magyarságát a lakossági összeíráson, a választások előtt pedig a legmegfelelőbb közös jelöltek felkutatására kell törekedniük a lehető legjobb eredmény érdekében. Az elnök leszögezte: ahogy most a kincses városban, úgy a jövőben a Sándor-palotában is csak együtt ül le a szervezetek vezetőivel.
Az államfő ezután megtekintette a Kolozsvár közeli Magyarpalatka visszaszolgáltatott református iskoláját, majd ellátogatott a Kallós Zoltán által létesített, a néprajzkutató nevét viselő válaszúti Mezőségi Néprajzi Múzeumba, továbbá a közel száz kisdiák oktatását-nevelését biztosító szórványkollégiumba. Kallós Zoltán „idegenvezetésével” a köztársasági elnök megismerkedett a tavaly megnyitott múzeum páratlan, a mezőségi, az erdélyi és a moldvai magyarság életmódját, értékrendszerét, népviseletét bemutató gyűjteményével. Schmitt elragadtatással szemlélte a magyarpalatkai, széki és más tájegységek kellékeiből álló tisztaszobák kincseit, a 18. századi magyar fanyerget, és tetszését különlegesen kivívta a kalotaszegi menyecske magyar címerrel ellátott ruhája. Nagyot derült az államelnöki delegáció annak a 19. századi tányérnak a feliratán, amely ezt üzente majdani tulajdonosának: „Végy meg, k…a, mert szép vagyok”. Schmitt Pál támogatásáról biztosította az elsősorban magyar állami finanszírozással épülő szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központot, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy jövőre hat unokájával tér vissza Válaszútra, hogy feltöltődjenek magyar nyelvvel, kultúrával. Lapunk kérdésére az államfő nagyon jó érzésnek nevezte, hogy mandátuma idején több tízezerrel nő a magyar állampolgárok száma. „Én tizenötmilliós nemzetben gondolkodom. A számunk nem nő, mert a nemzet ugyanakkora marad, de a kötődésünk, a köztünk lévő szereteterő, a jogi kötődés, a kohézió, a szolidaritás egyértelműen növekszik annak révén, hogy magyarságérzésüket, – tudatukat nagyon sokan a magyar állampolgárság felvételével is erősítik” – jelentette ki a Krónikának a köztársasági elnök.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőségével is. Ígéretet tett arra, hogy az akkreditáció kérdését ezentúl is prioritásként kezeli a felelős fórumokon, és elmondta, az RMDSZ vezetőitől pozitív visszajelzés érkezett az intézményi akkreditáció helyzetéről, így az erre vonatkozó végső döntést októberre várhatja az intézmény. Schmitt jelenlétében erdélyi magyarok tették le az állampolgársági esküt a kincses város magyar főkonzulátusán, megtekintette a Házsongárdi temetőt, ahol megkoszorúzta Dsida Jenő sírját. Kolozsvári látogatása záróakkordjaként Schmitt Pál tizenkilenc erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetéseket. (Kitüntetett erdélyi magyarok. Schmitt Pál tegnap 19 erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetést Kolozsváron. A Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjében részesült Czirják Árpád nyugalmazott érseki helynök, Cs. Erdős Tibor festő, grafikus, Pozsony Ferenc néprajzkutató, Schupler Tibor, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye gazdasági igazgatója és Somai József közgazdász, a köztársasági érdemrend lovagkeresztjében pedig Pallai Béla Miklós József görög katolikus lelkész, Heim András és Valovits László grafikus, Fodor Imre, Marosvásárhely volt alpolgármestere, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárdért Alapítvány elnöke, Juhász Tamás egyetemi tanár, Király László költő, Kristófi János festő, Hermann János egyháztörténész, Balázs Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Alapítvány elnöke. Az érdemrend középkeresztjét Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, a köztársasági elnök érdemérmét Guttman Mihály zenetanár, karnagy és Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő kapta, míg elismerésben részesült Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója.)
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)2011. augusztus 23.
Államfői látogatás a Házsongárdi temetőben?
Schmitt Pál köztársasági elnök Kolozs megyei látogatása második napján látogatást tett a Mezőség szívében található Magyarpalatkán, illetve a helyi református iskolában, majd a több évszázadon át a Bánffy család birtokában lévő Válaszúton, ahol megismerkedhetett a tavaly megnyitott Mezőségi Néprajzi Múzeum nagyra becsült gyűjteményével. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszönetét fejezte ki Magyarország első emberének, amiatt hogy kétnapos erdélyi látogatása során időt szakított arra, hogy két olyan magyarlakta településen is megforduljon, ahol magyar államfő mindeddig nem járt.
Az elnöki vizit egyik fontos állomása volt a kolozsvári Házsongárdi temető, ahol az utóbbi években jelentősen megnőtt a főleg magyar vonatkozású, évszázados síremlékekre irányuló rongálások száma. A sírkövek megmentéséért vívott küzdelemben meghatározó szerepet vállal Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, aki körbevezette az anyaországi vendégeket az immár 426 éves sírkertben, és röviden beszélt az általa igazgatott Házsongárd Alapítvány munkájáról is. Hiába számít műemléknek a szép fekvésű, gazdag növényzetű temető egésze, ha az egyes sírköveket nem tekintik annak. Mindeddig háromszáz sírhely műemlékké nyilvánítását kezdeményezték, de a lista reményeik szerint tovább fog bővülni, hangzott el. Az alapítvány annyit tehet, hogy összegyűjti a menthető sírköveket, gondozza az elhanyagolt sírhelyeket, és igyekszik felhívni a nyilvánosság figyelmét a már-már mindennapos rongálásokra. Tőkés László megfogalmazása szerint egy „új honfoglalás” zajlik jelenleg a Házsongárdi temetőben. Közös felelősségünk a szándékos vagy meggondolatlanságból fakadó sírrongálások megakadályozása, jelentette ki.
A magyar kormány szívügyének tekinti az erdélyi pantheon sorsát: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes egy évvel ezelőtti látogatásán például kijelentette, hogy a temetőnek az európai kulturális örökség (UNESCO) részévé kell válnia. A legutóbbi súlyosabb rongálás egyébként alig két hónapja történt, amikor is a Bánffy család sírkertjében elhelyezett 19. századi tumbát, illetve Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök restaurált sírkövét öntötték le fáradt olajjal ismeretlen tettesek. A magyar államfő többek között ezt a kriptát is megtekintette a Házsongárdi temetőben tett sétája alkalmával. Koszorút helyezett el a nagy erdélyi magyar költő, Dsida Jenő sírboltjánál, ahol Gaal György, a Házsongárd Alapítvány elnöke méltatta a költő munkásságát és olvasta fel a kriptára vésett sírfeliratot. Schmitt Pál a koszorú elhelyzése után az elhangzottakhoz hozzáfűzte: Dsida Jenő a magyar irodalom újra felfedezett, nagy alakja, akitől szívesen idéz ünnepi beszédei alkalmával.
A házsongárdi látogatás végéhez érve a magyar államfő a sajtónak kifejtette, hogy tartalmas napot tudhat maga mögött, nagy élmény volt számára mind a magyarpalatkai református iskola, mind a válaszúti múzeum meglátogatása. Ígéretet tett arra, hogy a maga eszközeivel hozzájárul ahhoz, hogy a kolozsvári Házsongárdi temetőben megakadályozzák a további sírrongálásokat.
Az elnöki látogatás záróakkordjaként Schmitt Pál több állami kitüntetést is átnyújtott, többek között elismerésben részesítette Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet is a Házsongárdi temető megmentéséért végzett áldozatos munkájáért.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodájának közleménye2011. augusztus 23.
Hatszáznál több magyarságkutató tanácskozik Kolozsváron
VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus
Nyelv és kultúra a változó régióban címmel zajlik ezen a héten Kolozsváron a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, amelyre több mint hatszáz, a világ minden tájáról származó, magyarságtudománnyal foglalkozó szakember érkezett. A Kolozsvári Magyar Opera nézőterén megtartott megnyitón beszédet mondott Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke, Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkára, Andrei Marga, a BBTE rektora, László Attila alpolgármester, Dávid László, a Sapientia-EMTE rektora. Felolvasták Traian Băsescu államfő és Kelemen Hunor művelődési miniszter üzenetét. Schmitt Pál három erdélyi magyar értelmiségit tüntetett ki elnöki érdemérmével: Czirják Árpád pápai prelátust, Pozsony Ferenc egyetemi oktatót és Somai József nyugalmazott közgazdászt. Az emeleti előcsarnokban székelyföldi fotósok székelyföldi tárgyú, egy napig látható kiállítást nyitottak, majd elkezdődtek a plenáris ülések.
Magyarul köszöntötte a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus résztvevőit Tuomo Lahdelma, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság finn elnöke a Kolozsvári Magyar Opera nézőterén megszervezett nyitórendezvényen. Tuomo Lahdelma szerint ez a kongresszus azért jelent mérföldkövet, mivel olyan helyen szervezik meg, ahol sűrített módon van jelen a magyar múlt.
Schmitt Pál, Magyarország elnöke beszédében örömét fejezte ki azért, hogy a román államfővel közösen vállalták el a fővédnökséget, majd azt hangsúlyozta: Erdélyben több, eltérő nyelvű népcsoport lelt otthonra, és alakították ki életterüket, ezért itt a hagyomány egyedülálló módon él. – A kongresszus fő témája a világban is időszerű kérdést vet fel. A XXI. század elején a sajátos kultúra újra felértékelődni látszik – hangoztatta Schmitt Pál, majd bejelentette: elvállalja a védnökséget az országos levéltár kolozsvári fiókjában található történelmi dokumentumért. Megtudtuk: az államfő védnökséget vállalt egy többkötetes szótár kiadásának támogatásáért is, amelynek 2006-ban már elkészült az első kötete. Schmitt Pál beszédében többször idézte Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszort, miszerint „Kolozsvár maga a sűrített Erdély”, illetve a kisebbségi és a többségi nyelv között létrejövő kapcsolat milyenségére vonatkozóan.
Florin Stamatian prefektus felolvasta Traian Băsescu államfő üzenetét. Az román elnök szerint közös megértésre van szükségünk a mai gazdasági és önismereti válságban, ugyanakkor a nyelv és a kultúra meghatározó marad bármely nép életében. Stamatian megemlítette saját gyermekkorát, amelyet magyar barátok társaságában töltött el. Szerinte is fontos, hogy az anyanyelvet ne zavarják „európaizmusok”, és az, hogy Kolozsvár közös történelemmel rendelkező két kultúrája nem választható el egymástól. Eckstein-Kovács Péter elnöki kisebbségügyi tanácsos ismertette a román államfő üzenetének magyar tartalmát.
Ezt követően Schmitt Pál három magyar erdélyi értelmiséginek nyújtott át Köztársasági Elnöki Érdemérmet: Czirják Árpád pápai prelátust az erdélyi magyarság identitásának megőrzéséért és az egyházi intézményrendszer kiépítéséért; Pozsony Ferenc egyetemi oktatót Moldva és Erdély népei néprajzi sajátosságainak feltárásáért; Somai József nyugalmazott közgazdászt tudományos és szakmai munkásságáért, az erdélyi magyar szervezetek építéséért.
Czirják Árpád köszönő beszédében elmondta. – Megtisztelő, hogy ezen a rangos kongresszuson vehetem át ezt a kitüntetést. Az anyaország, az anyaföld és az anyanyelv az, ami éltet és öntudatra ébreszt bennünket. És ha öntudatra ébredünk, akkor betöltjük küldetésünket és elpusztíthatatlanok leszünk – mondta a pápai prelátus.
Pozsony Ferenc egyetemi oktató úgy vélte: a kitüntetés nem csak neki, hanem a néprajzi tanszéknek és a néprajzi iskolának is szól, és igyekszik becsületes munkával meghálálni azt.
Somai József kifejtette: ismeretlenül is barátsággal viseltetik az olimpikonok iránt, ezért többszörös öröm az, hogy Magyarország elnökétől veheti át a kitüntetést.
Kelemen Hunor üzenetét Nagy Zoltán, az RMDSZ elnöki kabinetigazgatója olvasta fel. A művelődésügyi tárcavezető szerint ennek a kongresszusnak nagyon aktuális és indokolt a témája (Nyelv és kultúra a változó régióban). Anyanyelvi küzdelmünk a jövőben is fontos marad számunkra, a törvényes kereteket mindennapjaink során nekünk kell betöltenünk. Ebben nagy szerep hárul az erdélyi magyar értelmiségre. A Kós Károly által elképzelt transzszilván politikát kell visszaültetnünk, ami a kulturális autonómiát érvényesítheti.
Ez a kongresszus majd választ ad arra, hogy mi a magyarságtudomány feladata – mondta Szőcs Géza államtitkár, majd így folytatta: „habár ebben a városban, ahol a lakosság közel 19 százaléka magyar, nem ajánlom senkinek azt, hogy magyarul szólaljon meg, hacsak a kérdező azt nem hallja, hogy a mellett lévők magyarul beszélnek”.
Andrei Marga, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora angol nyelven köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Beszédében a multikulturalitás és a többnyelvűség tiszteletére buzdított. – Egyetemünkön román, magyar és német nyelvű képzés folyik, ez pedig előrelépésnek tekinthető. Soha nem volt annyi magyar nyelvű hallgatónk, mint mostanában. A városban élő kultúrák sokszínűsége pedig ösztönző erővel hat ránk is – összegzett a rektor.
László Attila polgármester-helyettes Kolozsvár magyarjainak húsz év utáni szabadabb megnyilvánulási lehetőségeire hívta fel a figyelmet, és gratulált a kongresszus szervezőinek. A részvevőknek pedig ezt kívánta: „Fedezzék fel az élő Kolozsvárt!”
Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektora kifejezte abbéli örömét, hogy a kongresszus résztvevői egy napot a Sapientia Marosvásárhelyi Karán töltenek, majd hangsúlyozta: a Sapientia olyan szakokon kínál magyar nyelvű oktatást – például a műszaki tudományok keretén belül – ahol a képzés fő nyelve valamelyik világnyelv. – Kisebbségi értelmiségiként, tanárként egyaránt fontosnak érzem a hungarológia számos kérdését – tette hozzá.
A rendezvényen Liszt-műveket zongorázott Szép András zeneakadémiai hallgató és Csíky Boldizsár zeneakadémiai oktató. Az opera emeleti előcsarnokában Varázsképek, Székelyföld címmel egy napig tartó fotókiállítást nyitottak meg, amelynek keretében székelyföldi fotóművészek 74 alkotása által Székelyföld új arcát fedezhettük fel. A megnyitón Sántha Emőke egy népdalt énekelt. Pozsony Ferenc elmagyarázta: a székelyföldi magyarság nem csak sajátos kultúrát őrzött meg, de szerepet vállalt az erdélyi identitás megtartásában is.
N.-H. D., Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)2011. augusztus 23.
A „főhungarológus”
„Kolozsvár, az erdélyi magyarság szellemi, kulturális, tudományos központja. Kolozsvár a sűrített Erdély” – dicsérte a hetedik Hungarológiai Kongresszus helyszínválasztását a nemzetközi rendezvényt megnyitó beszédében tegnap Schmitt Pál.
A magyar államfő szerint sajátos adottságaiból fakadóan a kincses városban kialakult egy egyedi identitástudat, a transzilvanizmus.
„És itt maradt meg legtisztábban a hagyományos kultúra is” – mondta a kongresszus magyar fővédnöke a Kolozsvári Magyar Opera termében tartott gálán. Emlékeztetett, hogy a Magyar Tudományos Akadémia ezelőtt harminc évvel indította útjára a kongresszusokat. „A magyarságkutatók, bárhonnan érkeztek is, mindig törekedtek egy központi téma közösmeghatározására, körüljárására s ezzel nagyban hozzájárultak az identitástudat megőrzéséhez. Úgy látom, most is erről van szó” – jelentette ki ünnepi beszédében Schmitt Pál.
A köztársasági elnök hangsúlyozta, az összmagyarságnak egyre nagyobb szüksége van a kinyíló, globalizálódó világban a lokális értékekre, helyi kultúrára és ebben nagy szerepet játszanak a kongresszus résztvevő tudósai is, akik munkájukkal egyre erősebbé teszik a magyar identitástudatot.
A rangos magyarságtudományi szakértőket felsorakoztató szakmai találkozó ünnepi nyitógáláján három kolozsvári személyiség is átvehette Magyarország államfőjétől az általa alapított, a magyarság önazonosságának megszilárdítása és alakítása terén elért megvalósításokért járó kitüntetéseket. Így Czirják Árpád, a Szent Mihály plébánia nyugalmazott főesperese, Pozsony Ferenc néprajzkutató professzor, valamint Somai Ferenc közgazdász is átvehették a rangos elismeréseket.
A 7. Hungarológia Kongresszus román fővédnöke, Traian Băsescu államfő egyéb elfoglaltságra hivatkozva személyesen nem jelent meg a gálán, levelét Florin Stamatian, Kolozs megye prefektusa tolmácsolta az egybegyűlteknek. “Sok sikert kívánok a tudományos munkához. Remélem, hogy a kongresszusra egybegyűlt tudósok munkái révén a magyar és román kultúra, a múlt közelebb kerül egymáshoz és segít abban, hogy a mai kor kihívásaival, akadályaival eredményesebben nézhessünk szembe”- fogalmazott levelében a román államfő.
A Hungarológia Kongresszust a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére először 1981-ben, Budapesten tartották meg. Azóta ötévenként gyűlnek össze a magyarságtudományban érdekelt tudósok, eredményeik, álláspontjaik ismertetésére, megvitatására. Magyarország, Ausztria, Olaszország és Finnország után, idén első alkalommal Erdélyben, Kolozsváron szervezik meg a rangos eseményt augusztus 22. és 27. közt.
A Hungarológia Kongresszust szervező Nemzetközi Hungarológiai Társaság mellett idén a BBTE, a Sapientia, valamint a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület társszervezésében jött létre a kongresszus. A szervezők előzetes bejelentése alapján a következő napokban közel 600 tudományos, a magyarság kultúrájának valamelyik szegmensét érintő előadások hangzanak majd el a kincses város egyetemeinek előadótermeiben.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)2011. augusztus 26.
Nem lesz közös tanácsülés
Nem jön létre a Magyar Polgári Párt háromszéki és Hargita megyei szervezete által közösen kezdeményezett Kovászna és Hargita megyei együttes tanácsülés, melynek célja az lett volna, hogy helyi népszavazást írjanak ki Székelyföld mint önálló közigazgatási egység létrejöttének igényéről.
Az MPP megyei önkormányzati frakciója és Tamás Sándor, illetve Henning László, a megyei tanács elnöke és helyettese közötti tegnapi tárgyalást követően Kulcsár-Terza József frakcióvezető, az MPP háromszéki elnöke érdeklődésünkre úgy nyilatkozoztt, arról értesültek Tamás Sándortól, hogy Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke arra hivatkozva, hogy nem tud egyezségre jutni az ottani MPP-csoporttal, nem hajlandó a kérdésről tárgyalni. Kulcsár hangsúlyozta, a személyes konfliktusokat felül kellene írnia egy ilyen horderejű kérdésnek. Ez ellentmond Schmitt Pál magyar államfő egységre szólító üzenetének, és nemzeti bűnnek tartják, hogy ebben a kérdésben a másik fél nem kíván egyeztetni – tette hozzá.
Tamás Sándor lapunknak azt nyilatkozta, ő azt hozta az MPP-csoport tudomására, hogy Hargita megyében az RMDSZ és az MPP közötti feszült hangulat miatt nincs lehetőség olyan együttes tanácsülés megtartására, ahol az MPP diktálja a napirendet.
Borboly Csaba megkeresésünkre kifejtette: Székelyföld autonómiája nem két, nem három romániai megye, illetve azok megyei tanácsainak ügye, hanem erdélyi, illetve szélesebb értelemben fogalmazva Kárpát-medencei fontosságú nemzetpolitikai kérdés. Ilyen jelentőségű ügyben bármiféle érdemi lépést megtenni csak úgy lehet, ha az erdélyi magyar közélet, a civil szervezetek, az egyházak egyértelműen és világosan támogatják azt.
Továbbá fontosnak tartja kikérni az anyaországi politikum, különösen a Magyar Országgyűlésben kétharmados többséggel rendelkező kormánypárt egyértelmű és világos állásfoglalását is a tekintetben, hogy mi az, amire részükről ténylegesen számíthatunk, mi az, amiben tudnak segíteni, ha az esetlegesen összefogó román pártok részéről jogcsorbító intézkedések érnének. Borboly Csaba figyelmeztet, Székelyföld autonómiáját, illetve akár a Maros, Hargita és Kovászna megye egy közigazgatási egységbe vagy fejlesztési régióba való egyesítésére vonatkozó döntést nem Csíkszeredában, nem Sepsiszentgyögyön, még csak nem is Budapesten vagy Brüsszelben kell meghozni, hanem Bukarestben. A román törvényhozás az a fórum, amely ezen kérdésekben kimondja a végső szót. És ha mi nem vagyunk képesek ezen törekvéseinkben magunk mellé állítani a székelyföldi románságot, akkor ezen döntések minden bizonnyal nem fognak Bukarestben megszületni. Nem magunkat kell győzködnünk, hanem szövetségeseket kell szereznünk törekvéseinkhez. És legfontosabb szövetségesünk nem lehet más, csak a székelyföldi románság. E téren pedig az elmúlt húsz évben nem történt semmi.
A Hargita megyei elnök a legfontosabbnak azt tartja, hogy Székelyföld központja Marosvásárhelyre, magyar vezetés alá kerüljön, emellett az is fontos, hogy megőrizzük a magyar pozíciókat Szatmárnémetiben, Szászrégenben meg másutt.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. szeptember 2.
Tőkés Eckstein-Kovács Péter lemondását követendő példának nevezte –
Péntek délelőtt nagyváradi EP-irodájában sajtótájékoztatót tartott Tőkés László európai parlamenti alelnök és Szilágyi Zsolt kabinetfőnök. Felvázolták az EP-alelnök főbb célkitűzéseit.
Szilágyi Zsolt kabinetfőnök elmondta: mivel lezárult egy időszak, és elkezdődött az Európai Parlament őszi ülésszaka, fontosnak tartották, hogy összefoglalják Tőkés László eddigi EP-képviselői és alelnöki tevékenységét, és felvázolják a főbb célkitűzéseket. Szerintük a következő tárgykörök és ügyek képezik ezek lényegét: a nemzeti és keresztény értékek képviselete, a kelet-közép-európai rendszerváltoztatás előmozdítása, a kisebbségi közösségi jogok kivívásáért folytatott küzdelem egy európai kisebbségvédelmi rendszer kialakítása távlatában, a kárpát-medencei magyarság érdekeinek védelme a közép-európai nagyrégió helyreállítása és kiépítése keretében, az üldözött keresztények és kisebbségi közösségek védelme, a Lisszaboni Szerződés vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének az életbeléptetése, illetve az intézményes európai-egyházi kapcsolatok kiépítése, a nyugat-balkáni és a keleti partnerséghez tartozó országoknak az EU-hoz történő csatlakozásának támogatása, Románia schengeni övezethez való csatlakozásának az elősegítése és az országhatárok átjárhatóságának munkálása, a cigányság jogainak védelme és emancipációja az európai cigánystratégia létrehozása és életbe léptetése által, a közvetlen polgári demokrácia eszközrendszerének kialakítása az állampolgársági kezdeményezés elfogadásával és alkalmazásával, valamint az európai környezetvédelem globális kitekintésű érvényesítése a cián alapú bányakitermelés betiltásával (Verespatak).
Egyaránt képviseli
Tőkés László hangsúlyozta: az Európai Parlamentben egyaránt képviseli a magyar és a romániai érdekeket. „Szívügyének” tekinti Románia schengeni csatlakozást, de ugyanúgy felvállalta a magyar érdekképviseletet is, például az anyaország féléves EU-elnöksége alatt. Úgy fogalmazott: számára természetes, hogy magyarként a magyar nemzeti, román állampolgárként pedig Románia érdekeit képviseli, hiszen e két ügy egy egyesült Európában nem lehet ellentétben egymással. Ugyanakkor pozitív politikai konjukturának nevezte, hogy a néppárti frakciónak a tagja, mely tömörülésnek Schmitt Pál és Traian Băsescu államelnökök is a hívei, illetve a PDL és az RMDSZ EP-képviselői is ezen csoport széksoraiban foglalnak helyet.
A volt püspök magyar-magyar összefogásra buzdított, mert megítélésében ez „categoricus imperativus”, azonban szerinte „nem fog menni, ha folytatódik az RMDSZ verespataki politikája, amit Kelemen Hunor és Borbély László, az RMDSZ vezető emberei testesítenek meg, ha továbbra is a hatalom fogságában maradnak, ha gátolják az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését, és ha a magyar nemzetpolitika ügyében nem tisztázzák álláspontjukat”. Újságírói kérdésre válaszolva az EP-alelnök követendő példának nevezte Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos lemondását, meglátásában ezen tettével indirekt módon az RMDSZ opportunista és megalkuvó politizálására figyelmeztetett, mellyel nagy károkat okoz az erdélyi magyarságnak. Tőkés László Verespatakkal kapcsolatban megjegyezte: az európai regionalitás szellemében elképzelhetetlen lenne, hogy a fővárosban hozzanak egy ilyen jelentős, az egész Kárpát-medence szempontjából fontos döntést, anélkül, hogy megkérdeznék a helybélieket.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro. Erdély.ma2011. szeptember 2.
Tőkés: Magyarként a magyar nemzet érdekeit képviselem
Az Európai Parlamentben kezdődő őszi ülésszak apropóján összehívott mai (2011. szeptember 2.) sajtóértekezleten Tőkés László EP-alelnök kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt társaságában tekintett vissza eddigi parlamenti tevékenységére.
Szilágyi Zsolt emlékeztetőül elmondta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként mandátumot nyert Tőkés László EP-képviselő egyszerre tagja az Európai Parlament román és magyar néppárti delegációjának, a magyar és a román küldöttségnek. A kulturális és a külügyi szakbizottságokon kívül az Emberi Jogi Bizottság tagjaként is tevékenykedik, mint képviselő, de alelnökké választása óta, Schmitt Pál portfólióját megörökölve, egyaránt felel a kultúráért, az egyházi és vallási felekezetekkel való párbeszédért, a Keleti Partnerségért, valamint a nyugat-balkáni bővítésért.
Tőkés László felvezetésképpen rámutatott arra, hogy a Néppárti EP-frakció támogatásával elnyert alelnöki tisztségében nemcsak a magyar, hanem a magyar-román összefogást és együttműködést is sürgette, ugyanakkor Románia schengeni övezethez való csatlakozása ügyének előmozdítását is szívügyének tekintette. „Egészen természetes, hogy magyarként a magyar nemzeti, román állampolgárként pedig Románia érdekeit képviseltem. Az egyesült Európában a kettő nem áll egymással ellentétbe” – hangsúlyozta az alelnök.
Szilágyi Zsolt összegezte azokat a tárgyköröket, melyek meghatározták Tőkés László képviselői és alelnöki tevékenységét. Ezek közül kiemelte a Lisszaboni Szerződés vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének az életbe léptetésére irányuló szolgálatát, az egyházak és különböző vallási felekezetek közötti párbeszédet, a kommunista múlttal való szembenézés terén kifejtett munkáját, továbbá a ciánalapú bányakitermelés betiltásának – Áder János képviselővel közös – kezdeményezését. Verespatak ügyében Tőkés László kabinetfőnőke azt mondta, sajnálatos, hogy Bukarestben az Erdélyben élők megkérdezése nélkül, mintegy a fejük fölött hoznak döntéseket ebben a kérdésben. Méltó volna, hogy Románia ne menjen szembe az Európai Parlamenttel, mely elsöprő szótöbbséggel hozta meg a ciánalapú bányakitermelés betiltását.
Tőkés László EMNT-elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a Nyugati Szigethegységbe tervezett aranybányának országhatárokat meghaladó, komoly regionális vonatkozásai vannak. Ennek alátámasztására elevenítette fel a tíz évvel ezelőtt történt tragikus nagybányai természeti katasztrófát, mely az egész Tisza folyó élővilágát sújtotta. A verespataki ciántechnológián alapuló bányászat könnyen vezethet hasonló, az egész Kárpát-medencét érintő, ökológiai szerencsétlenséghez.
Újságírói kérdésre válaszolva Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos döntését – aki éppen a verespataki bányászat államfői támogatása miatt mondott le a minap tisztségéről – „példaértékűnek” nevezte. Az RMDSZ vonatkozásában ugyanakkor rámutatott: 2009-ben az erdélyi Magyar Összefogás jegyében valósulhatott meg egy olyan együttállás, aminek eredményeként három erdélyi magyar politikus képviselheti közösségét az Európai Parlamentben; az akkor létrejött együttműködés azonban az RMDSZ hibájából utóbb félbeszakadt. Az érdemi összefogás és a kizárólagos egységretorika között különbség van, mutatott rá a püspök, példaként említve, hogy ma már szándékos csúsztatással élve fel szokták róni neki a szervezet vezetői, hogy az RMDSZ színeiben jutott be az Európai Parlamentbe, holott nem ő kérezkedett fel az RMDSZ szekerére, hanem az RMDSZ kérte fel őt a közös lista vezetésére.
Az RMDSZ kizárólagosságon alapuló döntései továbbra is az érdemi összefogás ellen hatnak: saját korábbi álláspontjukkal homlokegyenest ellenkező nézeteket képviselve, játszanak dicstelen szerepet a kudarcos román kormányban, illetve a verespataki afférban, a demokrácia eszméjének hadat üzenve akadályoztatják az új erdélyi magyar párt bejegyeztetését, ráadásul a létrejövőben lévő erdélyi Kulturális Autonómia Tanácsot is elpártosítják.
Mindezek mellett és ellenére: az egyetemes magyar együttműködés rendszerének részeként az erdélyi magyar politikai élet „categoricus imperativusza” az összefogás – zárta mondanivalóját Tőkés László.
Tőkés László EP-alelnök Sajtóirodája2011. szeptember 3.
Az EP-alelnök sajtóérkezletéről
Tőkés László erdélyi képviselő, az Európai Parlament egyik alelnöke kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt társaságában tekintett vissza eddigi parlamenti tevékenységére tegnap a nagyváradi EP-irodában tartott sajtótájékoztatón, amit unió törvényhozásának kezdődő őszi ülésszaka apropóján hívtak össze. Bevezetőjében Szilágyi emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként az RMDSZ-szel alkalmi összefogásban és a szövetség listáján mandátumot nyert Tőkés László EP-képviselő egyszerre tagja az Európai Parlament román és magyar néppárti delegációjának, a magyar és a román küldöttségnek. A kulturális és a külügyi szakbizottságokon kívül az Emberi Jogi Bizottság (DROI) tagjaként is tevékenykedik, mint képviselő, de alelnökké választása óta – Schmitt Pál feladatkörét megörökölve – egyaránt felel a kultúráért, az egyházi és vallási felekezetekkel való párbeszédért, a Keleti Partnerségért, valamint az EU bővítéséért a nyugat-balkáni országokkal.
Tőkés László felvezetésképpen rámutatott arra, hogy a Néppárti EP-frakció támogatásával elnyert alelnöki tisztségében nemcsak a magyar, hanem a magyar–román összefogást és együttműködést is sürgette, ugyanakkor Románia schengeni övezethez való csatlakozása ügyének előmozdítását is szívügyének tekintette. „Egészen természetes, hogy magyarként a magyar nemzeti, román állampolgárként pedig Románia érdekeit képviseltem. Az egyesült Európában a kettő nem áll egymással ellentétbe” – hangsúlyozta az alelnök.
Szilágyi Zsolt összegezte azokat a tárgyköröket, melyek meghatározták Tőkés László képviselői és alelnöki tevékenységét. Ezek közül kiemelte a Lisszaboni Szerződés vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének az életbe léptetésére irányuló szolgálatát, az egyházak és különböző vallási felekezetek közötti párbeszédet, a kommunista múlttal való szembenézés terén kifejtett munkáját, továbbá a ciánalapú bányakitermelés betiltásának – Áder János képviselővel közös – kezdeményezését. Verespatak ügyében Tőkés László kabinetfőnőke azt mondta, sajnálatos, hogy Bukarestben az Erdélyben élők megkérdezése nélkül, mintegy a fejük fölött hoznak döntéseket ebben a kérdésben. Méltó volna, hogy Románia ne menjen szembe az Európai Parlamenttel, mely elsöprő szótöbbséggel hozta meg a ciánalapú bányakitermelés betiltását.
Tőkés László EMNT-elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy az Erdélyi-szigethegységbe (azon belül az Erdélyi-érchegységbe) tervezett aranybányának országhatárokat meghaladó, komoly regionális vonatkozásai vannak. Ennek alátámasztására elevenítette fel a tíz évvel ezelőtt történt tragikus nagybányai természeti katasztrófát, mely az egész Tisza folyó élővilágát sújtotta. A verespataki ciántechnológián alapuló bányászat könnyen vezethet hasonló, az egész Kárpát-medencét érintő ökológiai szerencsétlenséghez.
Újságírói kérdésre válaszolva Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsos döntését – aki éppen a verespataki bányászat államfői támogatása miatt mondott le a minap tisztségéről – „példaértékűnek” nevezte. Az RMDSZ vonatkozásában ugyanakkor rámutatott: 2009-ben az erdélyi Magyar Összefogás jegyében valósulhatott meg egy olyan együttállás, aminek eredményeként három erdélyi magyar politikus képviselheti közösségét az Európai Parlamentben; az akkor létrejött együttműködés azonban az RMDSZ hibájából utóbb félbeszakadt. Az érdemi összefogás és a kizárólagos egységretorika között különbség van, mutatott rá a püspök, példaként említve, hogy ma már szándékos csúsztatással élve fel szokták róni neki a szervezet vezetői, hogy az RMDSZ színeiben jutott be az Európai Parlamentbe, holott nem ő kérezkedett fel őt az RMDSZ szekerére, hanem az RMDSZ kérte fel őt a közös lista vezetésére.
Az RMDSZ kizárólagosságon alapuló döntései továbbra is az érdemi összefogás ellen hatnak: saját korábbi álláspontjukkal homlokegyenest ellenkező nézeteket képviselve játszanak dicstelen szerepet a kudarcos román kormányban, illetve a verespataki afférban, a demokrácia eszméjének hadat üzenve akadályoztatják az új erdélyi magyar párt bejegyeztetését, ráadásul a létrejövőben lévő erdélyi Kulturális Autonómia Tanácsot is elpártosítják.
Mindezek mellett és ellenére: az egyetemes magyar együttműködés rendszerének részeként az erdélyi magyar politikai élet „categoricus imperativusa” az összefogás – zárta mondanivalóját Tőkés László.
Lapunk kérdésére válaszolva azt is elmondta: egyelőre sem ő, sem az EMNT bihari vezetősége nem kapott meghívást arra a tanévnyitó és iskolanévadó nagyváradi ünnepségre, amelyet szeptember 9-ére szerveznek a helyi hatóságok a magyar Országgyűlés jegyzői karának részvételével. Reggeli Újság (Nagyvárad)2011. szeptember 5.
Élesen bírálta az RMDSZ-t Tőkés László
egyetemes magyar együttműködés rendszerének részeként az erdélyi magyar politikai élet „kategorikus imperatívusza” az összefogás – szögezte le hétvégi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László EMNT-elnök, az Európai Parlament alelnöke.
Az RMDSZ vonatkozásában ugyanakkor rámutatott: 2009-ben az erdélyi Magyar Összefogás jegyében valósulhatott meg egy olyan együttállás, aminek eredményeként három erdélyi magyar politikus képviselheti közösségét az Európai Parlamentben. „Az akkor létrejött együttműködés azonban az RMDSZ hibájából utóbb félbeszakadt. Az érdemi összefogás és a kizárólagos egységretorika között különbség van” – mutatott rá a püspök, példaként említve, hogy „szándékos csúsztatással élve” fel szokták róni neki a szervezet vezetői, hogy az RMDSZ színeiben szerzett EP-képviselői mandátumot, holott nem ő kérezkedett fel az RMDSZ szekerére, hanem az RMDSZ kérte fel őt a közös lista vezetésére.
„Az RMDSZ kizárólagosságon alapuló döntései továbbra is az érdemi összefogás ellen hatnak: saját korábbi álláspontjukkal homlokegyenest ellenkező nézeteket képviselve játszanak dicstelen szerepet a kudarcos román kormányban, illetve a verespataki afférban, a demokrácia eszméjének hadat üzenve akadályoztatják az új erdélyi magyar párt bejegyeztetését, ráadásul a létrejövőben lévő erdélyi Kulturális Autonómia Tanácsot is elpártosítják” – sorolta Tőkés László az Európai Parlamentben kezdődő őszi ülésszak apropóján összehívott sajtóértekezleten.
Tőkés László EP-alelnök kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt társaságában tekintett vissza eddigi parlamenti tevékenységére. Szilágyi emlékeztetőül elmondta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként mandátumot nyert Tőkés László EP-képviselő egyszerre tagja az Európai Parlament román és magyar néppárti delegációjának, a magyar és a román küldöttségnek. A kulturális és a külügyi szakbizottságokon kívül az Emberi Jogi Bizottság tagjaként is tevékenykedik mint képviselő, de alelnökké választása óta, Schmitt Pál portfólióját megörökölve, egyaránt felel a kultúráért, az egyházi és vallási felekezetekkel való párbeszédért, a Keleti Partnerségért, valamint a nyugat-balkáni bővítésért. Tőkés László az eseményen azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a néppárti EP-frakció támogatásával elnyert alelnöki tisztségében nemcsak a magyar, hanem a magyar–román összefogást és együttműködést is sürgette, ugyanakkor Románia schengeni övezethez való csatlakozása ügyének előmozdítását is szívügyének tekintette. „Egészen természetes, hogy magyarként a magyar nemzeti, román állampolgárként pedig Románia érdekeit képviseltem. Az egyesült Európában a kettő nem áll egymással ellentétben” – hangsúlyozta az alelnök.
Szilágyi Zsolt összegezte azokat a tárgyköröket, melyek meghatározták Tőkés László képviselői és alelnöki tevékenységét. Ezek közül kiemelte a Lisszaboni Szerződés vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének az életbe léptetésére irányuló szolgálatát, az egyházak és különböző vallási felekezetek közötti párbeszédet, a kommunista múlttal való szembenézés terén kifejtett munkáját. Krónika (Kolozsvár)2011. szeptember 18.
Schmitt Pál: Nem mondunk le egyetlen magyarról sem
MTI - "Nem mondunk le egyetlen magyarról sem. Ezt a szükségszerűséget Alaptörvényünk nemzeti hitvallása így fogalmazza meg: Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét" - hangsúlyozta az államfő. "Magyarország új nemzetpolitikai stratégiájának egyik meghatározó eleme, hogy különös figyelmet fordítunk a világ bármely részén élő magyarokra, hiszen úgy gondoljuk, hogy az egységes magyar nemzet nem nélkülözhet egyet sem a világ magyarjai közül" - hangsúlyozta Schmitt Pál. Emlékeztetett rá, hogy az új összetételű országgyűlés első intézkedéseként fogadta el a magyar állampolgárságról alkotott törvény módosítását, amely bevezette az egyszerűsített honosított eljárást. Az elnök bátorította a clevelandi, chicagói és detroiti magyarság jelen lévő képviselőit, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel és köszönetet mondott azoknak, akik már éltek a magyar állampolgárság felvételének lehetőségével. Az eseményen Schmitt Pál Krémer Sándort, a Chicagói Magyar Klub elnökét a Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével, Jenny Groselli Brown magyar származású chicagói kutatót és üzletasszonyt, valamint Nádas Gabriellát, az ohiói Magyar Társaság vezetőjét a Köztársaság Elnökének Érdemérmével tüntette ki, az amerikai magyarság körében, valamint a kétoldalú kapcsolatok előmozdítása érdekében kifejtett tevékenységének elismeréseként. Az államfő vasárnap megkoszorúzta Kossuth Lajos clevelandi szobrát és részt vett a Buckeye Roadon, a város egykor magyarok lakta negyedében álló Szent Erzsébet templomban több száz hívő részvételével megtartott misén. Schmitt Pál megbeszélést folytatott, Frank J. Jacksonnal, Cleveland város polgármesterével és Dennis Kucinich ohiói szövetségi képviselővel, a kongresszusi magyar caucus - a magyar érdekeket és a kétoldalú kapcsolatok fejlődését támogató törvényhozói csoport - társelnökével. Schmitt Pál az első magyar államfő, aki Clevelandbe látogatott, de a város napilapja hétvégi kiadásában arról is megemlékezett, hogy 20 évvel ezelőtt Antall József miniszterelnök volt az első magyar vezető, aki a demokratikus Magyarországról hivatalos minőségében felkereste az ohiói nagyváros és környékének magyarságát. Az amerikai népszámlálási adatok szerint Cleveland övezetében mintegy 100 ezer ember vallotta magát magyar származásúnak. Szombaton este Schmitt Pál jelenlétében 13-an tették le a magyar állampolgársági esküt. Erdély.ma2011. október 20.
Schmitt: az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája
Az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája – jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök, amikor a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) vezetőit fogadta pénteken a Sándor-palotában.
Az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája, ha együvé akarjuk, hogy tartozzon a nemzet, vagy ha azt lemorzsolódást, ami az elmúlt évtizedekben a statisztikai adatokban is megjelent részben meg akarjuk állítani vagy menteni ami menthető – mondta az államfő.
A tanácskozáson részt vett mások mellett Tőkés László, a KMAT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, valamint a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, a Magyar Koalíció Pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének képviselői.
Schmitt Pál a tanácskozás előtt mondott köszöntőjében arról beszélt, hogy az autonómiatörekvések kérdésében egyrészt a határon túli magyar szervezetek is megvívják a saját harcaikat, másrészt a magyar kormány is markánsan kiáll a nemzetstratégia mellett.
Mint mondta, államfőként az a munkája, hogy „puhítsa” a szomszédos országok államfőit, így az elmúlt egy évben minden szomszédos ország elnökével találkozott, és mindenhol elmondta, hogy Magyarország magyarokkal van körülvéve. Hozzátette: minden esetben van konkrét kérés is, amit jó szívvel továbbít, például egy temető, egy templom, egy iskola vagy egy könyvtár megmentése.
„Sokszor nem örülnek neki, mert részben az elnökök nincsenek döntéshozó helyzetben, részben úgy gondolják, hogy na, tessék megint jönnek a magyarok, már elnöki szinten is nyomulnak” – fogalmazott. Schmitt Pál köszöntője után a tanácskozás zárt részén Tőkés László, a KMAT elnöke foglalja össze a szervezet céljait és az együttműködés lehetőségeit Magyarországgal. Ezután a jelen lévő szervezetek vezetői ismertetik sajátos problémáikat, és kiegészítik a korábban írásban elküldött autonómiakoncepciójukat. Schmitt Pál hivatalba lépése óta ez az első ilyen találkozó. MTI
Erdély.ma2011. október 21.
Schmitt: az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája
Az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája – jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök, amikor a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) vezetőit fogadta pénteken a Sándor-palotában.
Az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája, ha együvé akarjuk, hogy tartozzon a nemzet, vagy ha azt a lemorzsolódást, ami az elmúlt évtizedekben a statisztikai adatokban is megjelent, részben meg akarjuk állítani, vagy menteni, ami menthető – mondta az államfő.
A tanácskozáson részt vesz mások mellett Tőkés László, a KMAT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, valamint a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, a Magyar Koalíció Pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének képviselői.
Schmitt Pál a tanácskozás előtt mondott köszöntőjében arról beszélt, hogy az autonómiatörekvések kérdésében egyrészt a határon túli magyar szervezetek is megvívják a saját harcaikat, másrészt a magyar kormány is markánsan kiáll a nemzetstratégia mellett.
Mint mondta, államfőként az a munkája, hogy „puhítsa” a szomszédos országok államfőit, így az elmúlt egy évben minden szomszédos ország elnökével találkozott, és mindenhol elmondta, hogy Magyarország magyarokkal van körülvéve.
Hozzátette: minden esetben van konkrét kérés is, amit jó szívvel továbbít, például egy temető, egy templom, egy iskola vagy egy könyvtár megmentése.
„Sokszor nem örülnek neki, mert részben az elnökök nincsenek döntéshozó helyzetben, részben úgy gondolják, hogy na tessék, megint jönnek a magyarok, már elnöki szinten is nyomulnak” – fogalmazott.
Schmitt Pál köszöntője után a tanácskozás zárt részén Tőkés László, a KMAT elnöke foglalja össze a szervezet céljait és az együttműködés lehetőségeit Magyarországgal. Ezután a jelen lévő szervezetek vezetői ismertetik sajátos problémáikat, és kiegészítik a korábban írásban elküldött autonómiakoncepciójukat. Schmitt Pál hivatalba lépése óta ez az első ilyen találkozó.
MNO.hu2011. október 24.
KMAT-ülés az autonómiáról
Az RMDSZ három szintű autonómia koncepciójáról tájékoztatta a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) résztvevőit Kovács Péter szövetségi főtitkár. A testület Schmitt Pál magyar köztársasági elnök meghívására a hétvégén a budapesti Sándor-palotában ülésezett.
A tanácskozás elsősorban a KMAT célkitűzéseit, valamint az anyaországgal való együttműködés lehetőségeit kívánta megfogalmazni, ugyanakkor teret biztosított a részt vevő szervezetek képviselői számára, hogy vázolják sajátos, helyi problémáikat, ismertessék autonómia koncepciójukat.
Kovács Péter felszólalása során elsőként ismertette a kisebbségi törvénytervezet elfogadásának helyzetét, amely intézményesíti a romániai magyar közösség számára a kulturális autonómiát. Ezt követően vázolta azt az autonómiaformát, amelyet az interetnikus környezetben élő, de saját településen többséget alkotó magyarok számára akar kivívni a szövetség. A főtitkár tájékoztatójának utolsó pontjaként bemutatta a Székelyföld területi autonómiájának megvalósítási lehetőségeit Romániában.
„Az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája, ha együvé akarjuk, hogy tartozzon a nemzet, vagy ha azt a lemorzsolódást, ami az elmúlt évtizedekben a statisztikai adatokban is megjelent részben meg akarjuk állítani vagy menteni ami menthető” – mondta a házigazda Schmitt Pál. Hozzátette: államfőként az a munkája, hogy „puhítsa” a szomszédos országok államfőit, így az elmúlt egy évben minden szomszédos ország elnökével találkozott, és mindenhol elmondta, hogy Magyarország magyarokkal van körülvéve.
Tőkés László KMAT-elnök felvetésére a küldöttek elfogadták azt a hat napirendi pontot, melyet a köztársasági elnök jelenlétében meg is vitattak: így az autonómia kérdését és az azt elősegítő összefogás rendszerének kialakítását, az európai polgári kezdeményezések kérdését, amelyet Schmitt Pál javaslatára a KMAT tagjai - lehetőség szerint - egységesen használnak a magyarság érdekében, a határon túli magyar közösségek sportéletét, a magyar nemzeti örökség kérdését, a nemzeti regisztert, valamint a népszámlálást.
„A felek megállapodtak, hangsúlyozni kívánják, hogy az autonómia nem jár területi követeléssel, hanem elsősorban azt az európai elvet követi, hogy a döntések ott szülessenek, ahol az adott közösség éli mindennapjait” – olvasható a tanácskozásról kiadott közleményben.
Új Magyar Szó (Bukarest)2011. október 25.
Erdélyi magyarokat tüntetett ki Schmitt Pál
Öt erdélyi magyar is elismerést vehetett át Schmitt Pál köztársasági elnöktől az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott állami ünnepségen Budapesten.
A Sándor-palotában lezajlott rendezvény keretében a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át Kolcsár Géza, a Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetségének (RVPFSZ) tagja, a gyergyószárhegyi Székely Nemzeti Tanács elnöke, Molnár Mihály, a RVPFSZ tagja, Rendes Lajos, a Maros Megyei Politikai Foglyok Szövetségének képviselője, valamint Zakariás Dezső István, a RVPFSZ Hargita megyei szervezetének képviselője. Az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméinek és emlékének ápolása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Török József, a RVPFSZ vezető tanácsának tagja, a Kovászna Megyei Politikai Foglyok Szövetségének elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztkeresztjét vehette át a magyar államfőtől. Schmitt Pál kiemelte: a díjazottak között sokan vannak határon túli magyarok, bizonyítva, hogy „a nemzet, az érzés, az ünnep és az igazság is közös, tehát a jövő is együtt a miénk”.
Krónika (Kolozsvár)2011. október 25.
Az SZNT nem támogat politikai csoportokat
Izsák Balázs csak konszenzus esetén venné fontolóra a jelöltséget
A Székely Nemzeti Tanács az első számú prioritásunk és az is marad, jelentette ki tegnap Izsák Balázs elnök, aki az autonómiának szóló gesztusnak, illetve eddigi munkája elismerésének tekinti, hogy a Magyar Polgári Párt elnöke a múlt héten az ő nevét említette, mint lehetséges és elfogadható megyei tanácselnökjelöltet.
Azonban csak abban az esetben venné fontolóra a jelöltséget, ha konszenzus jönne létre a magyar szervezetek között. "Nehéz helyzetbe kerülnék, mert számomra az SZNT volt és marad a prioritás. Ha konszenzus születne, akkor felelősen át kellene gondolnom a helyzetet", mondta. Hangsúlyozta: az SZNT nem támogat politikai csoportokat, csak célokat.
Bíró Zsolt, a Marosszéki Székely Tanács elnöke esetében is ugyanaz a helyzet, mint szombaton közleményben is kijelentette, megtisztelőnek tartja a felvetést, ami javaslatként hangzott el az MPP részéről a többi párt irányába. A választ az RMDSZ-nek és az Erdélyi Magyar Néppártnak kell megadnia, jelentette ki egyebek között Bíró Zsolt.
Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a múlt héten Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke és Kelemen Ferenc, az MPP marosvásárhelyi elnöke Izsák Balázs nevét említette lehetséges megyei tanácselnök-jelöltként, Bíró Zsoltot, Smaranda Enache és Benedek Imre mellett pedig polgármesterjelöltként nevezte meg.
Megjelent a Székely Nép
A Székely Nép második számát mutatta be Izsák Balázs, az elsőt a tavaly novemberi SZNT tanácskozáson, a budapesti Országházban népszerűsítették. A lapot, amely támogatásokból jelenik meg 70 ezer példányban, és amely SZNT-dokumentumokat, illetve az autonómiával kapcsolatos írásokat tartalmaz, ingyen népszerűsítik. A 70 ezer példányból 20 ezret szórnak Maros megyében. A tervek szerint negyedévenként fogják megjelentetni.
Az autonómia nem jelent elszakadást
A sajtótájékoztatón Izsák Balázs beszámolt a múlt hét végén Schmitt Pál magyar államfővel folytatott megbeszéléseiről, akivel az Európa Tanács 1334-es ajánlásáról tárgyaltak, és arra kérte a magyar államfőt, ha találkozik Traian Basescuval, kérje meg, tartsák tiszteletben az ajánlásban foglalt alapelveket, hiszen az autonómia fontos a kisebbségi közösségek számára, de nem jelent automatikusan elszakadáshoz való jogot.
Manipuláció
A népszámlálásról szólva barátságtalan gesztusnak és manipulációnak nevezte a külön magyar (maghiar), ungur, illetve székely megnevezéseket és mindenkit felkért, vallja magát bátran magyarnak, mert még a két világháború között sem nevezték külön nemzetnek, ezt csak Ceausescu vezette be az 1977-es népszámláláskor.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2011. november 18.
Aknamunka
A jövő évi parlamenti választásoknak az RMDSZ valahogy úgy indul neki, ahogyan három évvel korábban az ominózus európai parlamentieknek: jó esélye van elérni önmagában is a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, de igen kellemetlen meglepetések is érhetik, amennyiben ez mégsem sikerül. A valóban létező kockázatot úgy lehet csupán elkerülni, ha az RMDSZ átad befutó helyeket Tőkéséknek – aminthogy már vannak is erre a szándékra utaló jelek.
Hacsak saját hibájából nem tanult a Szövetség...
„Én a magam részéről Tőkés Lászlót nem tudom az RMDSZ képviselőjének tekinteni, soha nem is volt az. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal kötöttünk egy egyezséget, ami alapján fölvettük őt a listára, de ő RMDSZ-es csak akkor volt, amikor ebből valami hasznos formai következménye származott, például így lehetett tagja a néppárti frakciónak. De ő soha, egyetlen pillanatig sem tekintette magát RMDSZ-es képviselőnek” – fogalmaz a Népszavának a napokban adott interjúban Markó Béla.
Az RMDSZ volt elnöke megemlíti, hogy ő maga ajánlotta fel 2009-ben Tőkés Lászlónak: legyen listavezető az RMDSZ Európai parlamenti listáján. „Így tettem lehetővé számára, hogy most leragasztgassa az RMDSZ plakátjait Brüsszelben” – utal Markó a nemrégiben, az Európai Parlamentben történt botrányos esetre, amikor Tőkés és a Fidesz-frakció bojkottálta a volt RMDSZ-elnök brüsszeli előadását – az EP-alelnök tevőlegesen, anarchista módjára, a magyarországi kormánypárt EP-képviselői pedig tüntető távolmaradással.
Markó lényegében azt mondja most ki, ami azóta is közszájon forog: hogy az RMDSZ ellen hosszú-hosszú évekig aknamunkát végző Tőkés Lászlónak biztos brüsszeli képviselői mandátumot ajánlott fel, tálcán. Vagyis, hogy ezzel a magyar érdekvédelmi szervezet nem tett egyebet, mint hogy (a babérokon kívül) pénzt, paripát és fegyvert szolgáltatott, önként, annak a személynek és a körülötte levő csoportosulásnak, aki/amely egyetlen célul az RMDSZ ellehetetlenítését, tönkretevését tűzte ki maga elé.
Tőkés László 2009-ben ugyanis már csak az n-edik mandátumát töltő, egyházkerületében igencsak elkopott tekintélyű püspök volt, politikusként pedig egy gyakorlatilag három személyből álló, jogilag be sem jegyzett alakulat vezére.
Függetlenként igen kevés eséllyel indult volna neki az európai parlamenti választásoknak, így kapva kapott az RMDSZ ajánlatán, besétálva az Európai Parlamentbe az eléje terített piros szőnyegen. És innen már csak egy lépés volt hátra ahhoz, hogy – a Fidesz kormányrajutását követően – elfoglalhassa az államfővé avanzsált Schmidt Pál helyét az EP alelnöki székében.
A magas tisztséggel járó eszközöket – pénzt, tekintélyt, hatalmat – azonban, mint várható volt, Tőkés arra használta fel, hogy az RMDSZ ellenében építkezzen: közeli embereit európai parlamenti állásokhoz juttatva tovább lojalizálja, pártsejteket hozzon létre „demokráciaközpontok” fedőnéven, illetve ellenpártot jegyeztessen be, akár aláíráshamisítások árán is.
Salamon Márton László
Új Magyar Szó (Bukarest)2011. november 25.
Köztársasági érdemrend Lászlófy Pálnak
Lászlófy Pál csíkszeredai matematika-fizika tanár, Dózsa Imre Kossuth-díjas balettművész és Naszlady Attila belgyógyász-kardiológus vehette át csütörtökön a köztársaság elnökének érdemérme kitüntetést Schmitt Pál államfőtől a Sándor-palotában.
Lászlófy Pál öt évtizedes kiemelkedő oktató-nevelő munkájáért, illetve a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége tiszteletbeli elnökeként a magyar nyelvű oktatás érdekében végzett tevékenységéért részesült az elismerésben.
Krónika (Kolozsvár)2011. november 30.
Adventi ebéd Schmitt Pálnál
Schmitt Pál magyar köztársasági elnök köszönti a budavári Sándor-palotában a határon túli magyar egyházi vezetőket, akiket adventi ebéden látott vendégül tegnap. Az államfő külön hangsúlyozta az egyházak szerepét és felelősségét a magyarságtudat megőrzésében.
Annak a véleményének adott hangot, hogy napjainkban a magyarság megtartása szülőföldjén kiemelt fontosságú, és ebben különösen nagy szerepet jelent a kettős állampolgárság lehetőségének a megteremtése.
MTI/ÚMSZ