udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 339 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 331-339

Névmutató: Szabó István

2005. június 20.

Mádl Ferenc leköszönő köztársasági elnök Szatmár megye vendége volt június 17-18-án. A vele együtt érkező Tőkés László püspökkel és Szatmárnémetiben Szabó István megyei tanácselnökkel, Riedl Rudolf alprefektussal, Ilyés Gyula polgármesterrel és a helyi közélet más vezetőivel találkozott. Arról beszéltek, hogyan lehetne a határ két oldalán lévő települések és a lakosság közti együttműködést, visszaállítani, amely valamikor ebben a régióban is jól működött, s amihez Románia EU-s tagságával újból jó esély adódik. Délelőtt Debrecenben ugyancsak e témakörben tartottak konferenciát, amelyen részt vett a két nagyváradi püspök, Tőkés László és Tempfli József is. A szatmári találkozó ennek a folytatása volt. A Láncos-templom a köztársasági elnök tiszteletére zsúfolásig megtelt. Sipos Mikilós esperes mellett ott ült Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyéspüspök, s a padsorokban pedig a város három magyar líceumának tanárai és diákjai voltak. Tőkés László püspök kifejtette, hogy új lendületet kell adni a Partium fejlődésének, s maximálisan kihasználni az EU-s csatlakozás nyújtotta előnyöket. Beszélt a Szatmárnémetiben kialakítandó Református Iskolaközpontról, melyben a Partiumi Egyetemnek is kihelyezett tagozatai lesznek. Mádl Ferenc kifejtette: „Örömmel jöttem ide, mert bízom abban, hogy ez is kifejezi lelki és szellemi összetartozásunkat. Remélem ez a látogatás is felhívja a figyelmet a Partiumra, s vele a határokon átívelő együttműködés fontosságára.” Mádl Ferenc ellátogatott a püspöki palotába, ahol Schönberger Jenő püspök fogadta, majd Kónya László tanár, főtanfelügyelő-helyettes kíséretében a közeli Szárazberekre ment, ahol megkoszorúzta Bocskai István két éve felállított szobrát. Innen látogatása következő állomáshelyére, Zilahra kocsizott kíséretével. /(Sike Lajos): Mádl Ferenc Szatmárnémeti vendége volt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 20./

2005. június 20.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület, illetve a zilahi gyülekezetek által szervezett, a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával Zilahon kétnapos /június 18-19./ konferenciát tartottak, ezzel a nagy múltú partiumi terület felemelkedéséhez kívántak hozzájárulni. Meghívták Mádl Ferenc köztársasági elnököt. A Szilágyság – arccal Európa felé címet viselő egyházi, közéleti és tudományos konferencia célja: elindítani egy átfogó területfejlesztési stratégia kidolgozását. A rendezvény három szekcióülésen részletezte az egyházi élet és oktatás, a kultúra és történelem, illetve a gazdasági és vidékfejlesztési gondokat. Neves magyarországi előadók mellett szilágysági szakembereket is felkértek a helyzet értékelésére. Szabó István, Szilágy megye helyettes főtanfelügyelőjének adatai szerint tíz év alatt 19 százalékkal csökkent a magyar óvodába járók száma. Az elemi iskolások esetében a csökkenés még nagyobb, 28 százalékos. Nincs messze az az időszak, amikor a gyermekek létszámának csökkenése a líceumokban is érezteti majd hatását. Ugyanakkor tíz évvel ezelőtt 158 magyar gyermek járt román nyelvű óvodába, mára azonban létszámuk 324-re duzzadt. A tanácskozás második napján részt vett Mádl Ferenc is, aki a debreceni és a szatmérnémeti hasonló tárgykörű konferencia után érkezett Zilahra. Mádl elnök a vidék történelmi és kulturális jelentőségét hangsúlyozta. Ez a „hepehupás Szilágyság” határozta meg Ady Endre egész életművét, és ennek a tájnak köszönhetjük a Wesselényi család több nemzedékének tevékenységét. Látogatása a magyar közösség erőfeszítéseinek elismerése, amelyet anyanyelvének, nemzeti önazonosságtudatának, hagyományainak és kultúrájának megőrzéséért folytatott – mondotta. A szilágysági születésű Matolcsy György közgazdász vázolta a lehetséges erőforrásokat. Mádl Ferenc megkoszorúzta a város főterén álló Wesselényi-szobrot, majd meglátogatta a Wesselényi Kollégium egykori épületét, amelyben jelenleg a Silvania Gimnázium lakik, az intézményben két-két magyar tannyelvű párhuzamos osztály is működik. Mádl Zilahról hazafelé menet megállt Szilágysomlyón, és Érmihályfalván is, ahol a helyi vezetőség tagjaival találkozott. /Józsa László: Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök Zilahon. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

2005. június 24.

Szilágy megyében a nyolcadikosok képességvizsgájára 2949 kisdiák iratkozott be, köztük 626 magyar, de az utóbbiakból magyar nyelv- és irodalom írásbeli vizsgán 19 tanuló nem jelent meg. A magyar nyelv és irodalom vizsgadolgozatait javító egyik tanár szerint a diákok nem eléggé felkészültek. Egy szilágysági konferencián Szabó István helyettes főtanfelügyelő jelezte: el kellene gondolkodni azon, hogy körzetesítéssel kialakított, jó felszereltségű iskolákban oktassuk-e gyerekeinket, vagy továbbra is fenntartsuk azokat a falusi iskolákat, amelyekből a diákok 10–20 százalékának sikerül a képességvizsgája. /Józsa László: Szilágy megye. A vizsganapokkal együtt a kisérettségizők is fogytak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./

2005. július 6.

Romániában nincs hosszú távú közoktatási stratégia, melynek kidolgozásához, elfogadásához többpárti egyeztetésre lenne szükség, szögezték le Zilahon azon a tanácskozáson, amelyet az RMDSZ megyei szervezete kezdeményezett. Seres Dénes parlamenti képviselő, a megyei szervezet elnöke szerint az oktatás fontossága követelte meg, hogy a magyar általános iskolák, magyar tagozatos középiskolák igazgatói, aligazgatói részvételével az elmúlt tanév tapasztalatait elemezzék. A tanácskozáson jelen volt Lakatos András, az RMDSZ Oktatási Főosztályának vezetője, Szabó István, a megyei főtanfelügyelő helyettese és Rozs Rita, a nemzetiségi (magyar, szlovák, roma) oktatásért felelős tanfelügyelő. Szilágy megyében a 2378 magyar elemistából 84, a gimnáziumok 2434 tanulóból 125 román tagozaton. A tanácskozáson elhangzott, hogy az igazgatók kinevezéséről a tanfelügyelőségek döntenek, viszont a közösség beleszólására is szükség lenne. Igény van az összes tantárgynak anyanyelven történő oktatására, konkrétan az ország történelme, földrajza tanításában. /Fejér László: Oktatási gondokról a vakációban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./

2005. július 13.

A Szatmárnémetiben megjelenő Gazeta de Nord-Vest román lap azzal vádolta Szabó Istvánt, a megyei tanács elnökét, hogy magyar cégeknek akarja odaügyeskedni a vidéki települések gázbevezetési munkálatait. A volt szocialista prefektus lapját nem zavarja, hogy például a szatmári ipari park munkálatait egy török cég, a luna-forrási EU-s pályázaton nyert sípálya kivitelezését egy görög cég végzi. /(Sike Lajos): Megint riogatnak a magyarokkal! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./

2005. augusztus 4.

Megjelent Szabó István, Kézdivásárhelyen élő nyugalmazott tanár Bita. Adalékok Bita falutörténetéhez /Médium Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ című munkája. Telis-tele van értékes, de veszendő helytörténeti adatokkal. Szorgalommal gyűjtött, értékes adattár a kis könyv. Helyet kapott könyvében Bita jeles lelkésze, Demeter Antal és a kiváló helytörténész, dr. Nagy Lajos rétyi orvos írása is. /Falutörténet százhetven oldalon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 4./

2005. szeptember 15.

Harmadik alkalommal jelentkezett Temesváron, a Bánság Múzeumában évente megrendezésre kerülő Cart-Vest könyvvásáron az Irodalmi Jelen Könyvek (IJK). Az IJK-ról Böszörményi Zoltán kiadó- és laptulajdonos, főszerkesztő elbeszélgetett a rendezvény megnyitóján megjelent írókkal, költőkkel, művelődési vezetőkel. A legfrissebb könyveik: Paul Sohar Hazajáró versek (angol és magyar nyelven), Tomaso Kemény Erdély aranypora, az IJK és A Dunánál Könyvkiadó (Kolozsvár–Budapest) közös munkája, Pongrácz P. Mária Arckép lepkékkel című novelláskötete, Farkas Wellmann Éva Itten ma donna választ, György Attila Harcosok könyve, Demeter Szilárd Egérfelügyelő és Tar Károly Kutyatár. Megjelenés előtt állnak: Bágyoni Szabó István Elszabadult konténerek, Jancsó Miklós Kandi-kamera, Nagyálmos Ildikó Félmozdulat és Irházi János Morczika levelei. /(Szekernyés): Könyvek a múzsák hajlékában. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 15./

2005. október 20.

Ezredforduló a magyar képzőművészetben – A Siklósi Szalon címmel nyílik kiállítás a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben. A rendezvényt – amely része a hónap végéig tartó Magyar Kulturális Napoknak – Bozóki András magyar művelődési kulturális miniszter nyitja meg. Szintén a kulturális napok keretében Magyar Filmnapokat tartanak Bukarestben a Filmmúzeumban. Október 28-áig több Jancsó Miklós- és Tímár Péter-filmet vetítenek, az újabb magyar filmtermésből pedig Antal Nimród Kontrollját válogatták a szemlére. Szabó István két filmjét is megtekinthetik az érdeklődők: a Mephisto és a Redl ezredes, valamint a Kósa Ferenc rendezte Tízezer nap is szerepel a fővárosi filmnapokon. /Magyar művelődési események Bukarestben. = Krónika (Kolozsvár), okt. 20./

2005. október 21.

Fura helyzetben van Resicabányán a Szombati-Szabó István Magyar Könyvtár, ami tulajdonképpen két könyvtár, de voltaképpen nemigen létezik. Két könyvtár azért, mert magába foglalja a Paul Iorgovici Megyei Könyvtár magyar könyvanyagát, ugyanakkor azt az állományt is, amelyet az RMDSZ gyűjtött össze 1990 után. Az RMDSZ könyvtárát mindaddig használni lehetett, amíg volt két önkéntes könyvtárosa, akik tiszteletben tartották a nyitvatartási időt. Az RMDSZ azzal a reménnyel, hogy vonzani fogja a magyarságot, székházának tekintélyes részét odakölcsönözte a megyei könyvtárnak, hogy könyvtárosával és állományával ott díjmentesen működhessen. Törököt fogtunk, írta beszámolójában Makay Botond. A megye részéről fizetett könyvtárosnőt kaptak, de az egyesített könyvtár gyakorlatilag már hónapok óta nem létezik. Zárva van – hol szabadságon van a hölgy, hol leltároz. Immár eltelt csaknem tíz hónap az esztendőből, s újabban betegszabadságon van a könyvtárosnő. /Makay Botond: Akinek mindent lehet. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 21./

2005. október 25.

Temesvár szellemi életének kimagasló eseménye volt a Bánsági Írók Lexikonának ünnepélyes bemutatója. Alexandru Ruja irodalomkritikus, a lexikon tervének előkészítője több mint két esztendeje dolgozott népes csapattal. Írók, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, diákok bevonásával készült el a terjedelmes, 933 oldalnyi szöveget tartalmazó kötet, mely a Nyugati Egyetem filológiai tanszéke és a németországi Institut für Donauschwabische Geschichte und Landeskunde Tübingen közös kiadásában jelent meg az Editura Universitatii de Vest könyvkiadónál. Az első, román nyelvű kiadásban e vidék szellemi hagyományainak megfelelően a román írók mellett helyet kaptak a magyar, német, szerb, szlovák írók is, akik az elmúlt több mint ötszáz esztendő során maradandót alkottak e tájon. Így gyűlt össze az a valóságos kincsestár: A frissen megjelent lexikon német kiadása is készül, Horst Fassel német író és irodalomtörténész gondozásában. A lexikonban 41 magyar író nevével találkozik az olvasó Temesvári Pelbárttól a kortárs alkotókig. A gazdag névsorból néhány név: Anavi Ádám, Balogh Edgár, Bárányi Ferenc, Bárányi László Ildikó, Bodor Pál, Böszörményi Zoltán, Csiky Gergely, Endre Károly, Franyó Zoltán, Gozsdu Elek, Herczeg Ferenc, Kaffka Margit, Kós Károly, Mandics György, Ormós Zsigmond, Révai Miklós, Szabolcska Mihály, Szász János, Szombati Szabó István… A névsort bővíthető lenne, mert nem teljes, de ilyen rangos bemutatásban még nem volt része a magyar szerzőknek. A szerkesztő bizottságban Szekernyés János mellett (aki a legtöbb szócikk szerzője), Balázs Imre József és Pongrácz P. Mária vett részt. /Pongrácz P. Mária: “Kincstári” lexicon. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 25./

2005. december 13.

December 7-én december 5-re, az Összetartozás napjára emlékeztek Nagyváradon. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Magyar Polgári Szövetség nagyváradi szervezetének közös rendezvényén Hódmezővásárhely önkormányzatát látták vendégül. A hódmezővásárhelyiek által a december 5-i népszavazás után meghirdetett tiszteletbeli polgári címet Nagyváradról is sok magyar kérte. Az esten Tőkés László püspök Erdély és Partium üzenetét tolmácsolta. A nemzetegyesítési politika nem veszített időszerűségéből, hanem fontosabb, mint valaha – hangoztatta beszédében Tőkés. Szólt a Magyar Népi Szövetségről, amely két ellenszavazattal megszavazta Erdély Romániához való csatolását. Ez a hűségnyilatkozat magyarázható, de nem menthető – mutatott rá Tőkés. Ugyanez az önfeladás folytatódott Kádár János idejében, aki kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román nacionalizmusnak. Ma is vannak, akik készek az önfeladásra – emlékeztetett, majd hozzátette: az RMDSZ-ben az MNSZ önfeladása is folytatásra talált. Nagy Géza és Katona Szabó István az a két férfiú, aki mert nemmel szavazni. Utóbbi ma is él – érdemes észben tartani a nevüket. Az anyaország üzenetét Hódmezővásárhely polgármestere, Lázár János országgyűlési képviselő mondta el. Bemutatta Grezsa Istvánt, a tiszteletbeli polgári cím ötletgazdáját. Lázár János hangsúlyozta: „Nem lehet acéldrótokkal, vízummal elválasztani bennünket egymástól. Ezt mutatja az is, hogy 15 ezer határon túli kérte eddig a Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára címet. Meg kell győznünk a megtévedteket, el kell mondanunk, mit vétettek. El kell mondanunk, hogy változásra van szükség, mert 2006 a változás éve kell hogy legyen Magyarországon. Ez a legfontosabb üzenete ma Magyarországnak: összefogás és összetartozás”. /F. T.: Elválaszthatatlanok vagyunk! Testvéri találkozó Nagyváradon. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 13./

2006. január 16.

„Fejlett demokráciákban is a legtermészetesebb dolog, hogy aki a pénzt adja, beleszólhat annak felhasználásába, véleményt mondhat, milyen színvonalú művekre, előadásokra költhetik azt: tehát mi is szóljunk bele!” – mutatott rá Muzsnay Árpád. Kifejtette, hogy Háy János budapesti szerző trágárságokkal teli darabjára /A Senák/ gondol, amely Szatmárnémetiben a magyar tagozat műsorán szerepel. Nem azt mondja, hogy nem kell kísérletezni, de ne a nagyszínpadon, ahová a gyermekek és diákok is járnak. Nem cenzúrát, több felelősséget és színvonalasabb előadásokat akarnak, továbbá nem támogathatnak közpénzekkel olyasmit, ami a közízlést semmibe veszi – összegezte Muzsnay. A lap munkatársa megkérdezett erről ismert személyiségeket. „A trágárság nem tesz kíváncsivá, bármi van mögötte: amit hallottam róla, az bőven elég, hogy ne nézzem meg és másnak se ajánljam!” – nyilatkozta Kónya László tanár, megyei főtanfelügyelő-helyettes. Erdei D. István parlamenti képviselő: „Lesújtó a véleményem!” „Az meg egyenesen felháborító, hogy diákbérletes előadásként is megnézhető.” Szabó István, a megyei tanács elnöke: „Nem érdekelnek az ilyen előadások, nem láttam és nem is fogom megnézni!” Riedl Rudolf alprefektus: „Nem járok mostanában arrafelé, mert ez a színház már nem Ács Alajos színháza. Szomorú vagyok, hogy mostanában mik történnek ott.” Muzsnay Árpád javaslatával a megyei tanács minden tagja egyetértett, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat ezután jobban beleszólhat, mire költik a közpénzekből adott támogatást a művelődési intézmények. Lőrincz Ágnes színművésznő, a Harag György Társulat igazgatója elmondta, jogosnak tartja a határozatot. „Jöjjenek csak a tanácsbeliek, és lássák, hogy az adott lehetőségeken belül milyen nehéz összeállítani a műsort, kiválasztani egy-egy darabot, s rendezőt találni hozzá” – fogalmazott a társulatvezető. A Senák a budapesti Nemzeti Színház 2003. évi drámapályázatának díjazott darabja. A darabot a Színházi Dramaturgok Céhe a 2003/2004-es évad legjobb magyar drámája díjjal tüntette ki. Ősbemutatója 2004. május 2-án volt a Nemzeti Színház stúdiószínpadán. /Sike Lajos: Kultúrkontroll a trágárság ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./

2006. január 21.

Nemrég jelent meg a tordai származású, jelenleg Magyarországon élő, de Kolozsváron is több évet töltött Bágyoni Szabó István: Elszabadult konténerek. Naplóregény 1986–1989 című, az író és családja magyarországi áttelepedéséről szóló könyve Aradon. Ebből közölt a lap részleteket. /Bágyoni Szabó István: Elszabadult konténerek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./

2006. január 25.

A Művelődés /Kolozsvár/ folyóirat legfrissebb, összevont száma /2005 nov.-dec./ Tordának és Aranyosszéknek szentelte szinte minden írását. Néhány cím. Aranyosszéki álmok – egy álmatlan történelmi időszakban (Bágyoni Szabó István); Torda 19. századi színházi életéről (Bartha Katalin Ágnes); Adalékok a nevezetes tordai fahíd történetéhez (Hints Miklós); Torda Nemes Várossának Históriája (Bicsok Zoltán); Számvetés helyett Szilágyi Béla festőművész 70. születésnapjára (Máriás József); A IX. Ipp Art 05 – ezúttal Szilágyszórványon (Gáspár Attila); Bocskai István (Csetriné Csongvay Klára); A tordai magyar oktatás évszázadai (Szaniszló Miklós); Torda és környéke fazekassága (Suba László). /Lapszemle. Művelődés/2005 nov.-dec. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./

2006. január 31.

A magyar kultúra újabb kiválóságáról derült ki, hogy ügynök volt. Az Élet és Irodalom utolsó számában Gervai András filmkritikus közzétette Szabó István Oscar-díjas filmrendező jelentéseit. Szabó Istvánt 19 évesen, 1957-ben szervezték be, 1961-ig írt jelentéseket. 1961 és 1963 között még írt két jelentéktelen és komolytalan jelentést, majd ,,elengedték”. Az ügy indulatokat váltott ki Magyarországon, tekintve, hogy a hamarosan kezdődő Filmszemle előttre időzítették. Az idei magyar filmes seregszemlét Szabó István Rokonok című filmje nyitja meg, amelyről a jelentéseiben ugyancsak szereplő pályatársa, Jancsó Miklós jelentette ki, hogy ,,kiváló film”… Január 29-én, vasárnap a tévé Nap-kelte adásban Jancsó mellett megszólalt volt felesége, Mészáros Márta – aki szintén szerepel a jelentésekben –, Gerő András történész és Gálszécsy András, az Antall-kormány titokminisztere is. A Népszabadság megszólaltatta Szabót, aki élete egyik ,,hősies cselekedetének” tartja ügynöki tevékenységét, mivel sikerült megmentenie barátját és évfolyamtársát, Gábor Pál filmrendezőt, aki fegyveres harcokban is részt vett az ötvenhatos forradalomban. Mészáros Márta is, Gerő András is kételyeiket fejezték ki a ,,tényfeltáró riport” kapcsán. Nem derült ki ugyanis, hogyan zsarolták meg Szabót, s az sem, hogyan engedték el. De Mészáros Márta (aki a Nagy Imre-film idején alaposan áttanulmányozta a hozzáférhető dokumentumokat) azt is hangsúlyozta, hogy kiemelve kontextusából az egész érthetetlen, s csak Szabó lejáratását szolgálja. Ugyanis 1957-ben javában zajlott a megtorlás, s az akasztófák árnyékában kissé másként hat ez a történet. Gerő András hangsúlyozta, hogy egészen mást jelent az, ha valakit ötvenhétben zsarolnak meg és ír alá, mint a már bizonyos értelemben liberálisabb nyolcvanas években. Gálszécsy András felhívta a figyelmet, hogy ideje lenne most már az elnyomó hatalom ,,szolgáit”, a bírákat, ügyészeket, titkosszolgálati tiszteket is pellengérre állítani. Róluk, az elnyomó hatalom gépezetének szolid ,,csavarjairól” soha nem esik szó… /Bogdán László: Önmagamat ­mentettem….= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 31./ A magyar szellemi élet száznál több képviselője biztosította támogatásáról Szabó István filmrendezőt, akinek 1956 utáni ügynöki tevékenységét az Élet és Irodalom hozta nyilvánosságra legutóbbi számában. 117 aláíró látta el kézjegyével a nyilatkozatot, melyben kijelentik: „Szabó István 45 éve nagyszerű és fontos filmeket csinál nekünk. Nem csak magyaroknak. Elvitte hírünket mindenfele a világba. Beírta nevét kultúránk egyetemes történetébe. Szeretjük, tiszteljük és becsüljük őt”. Andrassew Iván író, publicista, a nyilatkozat egyik aláírója kifejtette: ha egy 18-19 éves fiatalembert, gyakorlatilag gyereket, ilyesmire kényszerítenek, akkor az hatalmi pedofília, és úgy kellene büntetni ezeket a beszervező tiszteket, mint a pedofilokat. „Egyszerűen képtelenség, hogy egy akkor 18-19 éves fiatalember tetteit most számon kérjük, különösen azok után, hogy műveivel kompenzálta ezt a bűnét – ha volt egyáltalán bűne” – vélte Andrassev. „Ez az írás nagyon hasonlít ahhoz, amit a szerzője elítél, csak most ez utálatosabb, mert aki írta, nem kényszer alatt írta” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Bitó László orvosbiológus, tudományos kutató, író, aki az ÉS-ben megjelent „leleplező” írást felelőtlennek tartja, és különösen az időzítése miatt elítéli. /Guther M. Ilona: Ügynöktartás mint „hatalmi pedofília”? Száztizenhét magyarországi értelmiségi áll ki Szabó István Oscar-díjas filmrendező mellett. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./

2006. február 7.

A színház gazdájának, a megyei tanácsnak semmi köze ahhoz, hogy beadtam a lemondásomat. Az önkormányzat eddig sem szólt bele a színház művészi munkájába, és ezután sem kíván beleszólni – nyilatkozta Lőrincz Ágnes színművésznő, a szatmárnémeti Harag György Társulat igazgatója a lemondásával kapcsolatos hírekre reagálva. Éveken át jó kapcsolata volt a tanáccsal és Szabó István megyei elnökkel. Lőrincz Ágnes rámutatott: a sokak szerint a megengedhetőnél több trágárságot tartalmazó A Senák című produkciójukkal kapcsolatos sajtóvisszhangok sem befolyásolták döntése meghozatalában. Hatévi igazgatósága túl sok időt és energiát vette el tőle, s úgy érzi, hogy ezt művészi, szakmai tevékenysége sínylette meg. /Sike Lajos: Nem A Senák miatt mond le. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 7./

2006. február 20.

A magyarországi kulturális sajtóban Szabó István filmrendező ügynökmúltjáról folyt a vita. Bíró Béla „a magyar értelmiség úgynevezett krémjének” nevezte azokat a baloldaliakat, akik rendszeresen aláírnak különböző tiltakozó leveleket, Most „az aláírók nyilvánosan közhírré tették, hogy ők továbbra is tisztelik és szeretik Szabó Istvánt.” Kissé túlozva, Szabó egyetlen művével sem aratott olyan visszhangos sikert, mint ügynökmúltjával, tette hozzá Bíró Béla. Szabó István első nyilatkozatában arról beszélt, hogy az ügynökügy élete legbátrabb cselekedete volt, hiszen besúgásaival barátját az akasztástól mentette meg. „Kit biztosítottak tehát az aláírók (esetleg öntudatlanul is) tiszteletükről és szeretetükről? Nyilvánvalóan a közéleti embert. De ha Szabó István továbbra is megbecsült közéleti személyiség, erkölcsi mérce, politikai példakép, akkor ezek a fogalmak tökéletesen értelmüket veszítik, s a magyar társadalom az eddiginél is rettenetesebb morális szakadékba zuhan.” – állapította meg Bíró Béla. Elmondta, hogy a Szekuritáté őt is többször próbálta beszervezni. Első „vallomásra” tizenötévesen volt iskolája igazgatója „beszélte rá”. Egyik barátja többször is azt állította: „gyalog is elmenne az Egyesült Államokba”. Valaki ezt besúgta. Bíró Bélával nyilatkozatot írattak. Ő akkor még fanatikusan hitt a kommunizmusban, mégis pontosan tudta, mit követ el. A fiút ezután az ország minden gimnáziumából kirúgták. „Ha Szabó Istvánt most tiszteletemről és szeretetemről biztosítanám, azt az egykori besúgót, illetve vallató tisztet rehabilitálnám, akik többek között engem is egy életre bűnrészessé tettek.” /Bíró Béla: Bűnrészesség. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./

2006. március 11.

Korodi Attila környezetvédelmi államtitkár észak–erdélyi körútja során Szatmárnémetiben találkozott a megye és a város, valamint a környezetvédelmi ügynökség vezetőivel, majd sajtóértekezleten ismertette észrevételeit. Elégedetten nyilatkozott az ISPA projekt keretén belül finanszírozott munkálatok menetéről, amelynek során Szatmárnémeti víz–és csatornahálózatának teljes felújítása megtörténik. Szabó István, a Megyei Tanács elnöke megköszönte Korodi Attila államtitkár közbenjárását a megyei hulladéktároló finanszírozásának támogatása érdekében. /Márkus Mónika: Környezetvédelmi államtitkár Szatmárnémetiben. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 11./

2006. március 16.

Március 15-én Szatmárnémetiben az RMDSZ és a MIK szervezett megemlékezést a Petőfi–szobornál. Imát mondott Schönberger Jenő megyés püspök, valamint Sipos Miklós esperes. Az ünnepi beszédet Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke tartotta. Diákok az alkalomhoz illő verseket szavaltak, majd az RMDSZ tisztségviselői, civil szervezetek, egyházak és magánszemélyek helyezték el a kegyelet koszorúit Petőfi szobránál. Az ünneplés a színházban folytatódott, melynek nyitányaként a Fátyol Rudolf által vezetett Consonantia együttes Bartók–műveket játszott. Ez alkalommal adták át a Szent–Györgyi Albert Emlékportrét, amelynek idei kitüntetettje Fazekas Lóránd. Az RMDSZ nevében Nagy Zsolt miniszter beszélt, az ünnepi szónok pedig Szabó István, a megyei tanács elnöke volt. A Hám János, a Református Gimnázium és Kölcsey diákjaiból álló csoport megemlékező műsort mutatott be. /Ünnepségek Szatmárnémetiben. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 16./

2006. március 28.

Nagy szeretettel fogadta március 22-én Budapesten, a Magyar Írószövetség székházában Kalász Márton írószövetségi elnök és a Bajza utcai székházban összegyűlt sok-sok író és irodalombarát az Irodalmi Jelen és az Irodalmi Jelen Könyvek küldöttségét Aradról (Böszörményi Zoltán főszerkesztőt, Szőke L. Mária igazgatónőt és Pongrácz P. Máriát). Az alkalom Bágyoni Szabó István: Elszabadult konténerek naplóregényének bemutatása volt, amely irodalmi estté alakult. A meghívott előadók, Láng Gusztáv és Csűrös Miklós hangsúlyozták, hogy Bágyoni naplóregénye újdonságot jelent az erdélyi magyar prózában. Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent könyvet méltatva vetült a fény az aradi magyar könyvkiadóra. /Pongrácz P. Mária: Erdélyi ünnep a Bajza utcában. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 28./


lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 ... 331-339




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék