udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 161 találat lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-161

Névmutató: Szekernyés Irén

2008. május 10.

Május 12-én Jakabovits Márta nagyváradi keramikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás Aradon, a Calina Galériában. A művésznő az Európai Kulturális Művészeti Akadémia egyik alapítója valamint a kelet- és közép-európai művészetek megjelenítésének és képviseletének felelőse, tavaly nyerte el a Romániai Képzőművészek Szövetségének évente kiadásra kerülő országos díját. /Szekernyés Irén: Jakabovits Márta keramikusművész kiállítása. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 10./

2008. május 13.

Temesváron a Csiky Gergely Állami Magyar Színház egykori és mai színművészei gálaműsorával lezárult a május 7-11. között megrendezett Eurorégiós Színházi Találkozó rendezvénysorozata. Ezekben a napokban ünnepelte a színház 1953-as alapításának 55. évfordulóját, színházi fesztivált is szerveztek. Néhány napig az erdélyi magyar sajtó érdeklődésének középpontjába került, a magyarországi média is felfigyelt az eseményre. Kötő József színháztörténész, az EMKE tb. elnöke kifejtette a régiós színházszemlélet és az ehhez igazodó új struktúra megteremtésének fontosságát, Saját színházuk eurorégiós együttműködési szándékáról nyilatkozott Urbán András a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, Fekete Péter a Békés megyei Jókai Színház igazgatója, és hasonló gondolatokat tartalmazott László Sándor, az Újvidéki Színház valamint Mezei Zoltán, a Szabadkai Népszínház igazgatójának írásban küldött üzenete. Eljött a fesztiválra Darvai Nagy Adrienn, több magyarországi színházi fesztivál művészeti vezetője és Demeter András István, a román művelődési minisztérium államtitkára. Részt vettek a rendezvényeken teatrológia szakos egyetemi hallgatók is. A színház 55 évéről szólt a színházi plakátokból, műsorfüzetekből, fesztiváldíjakból, színművészek kitüntetéseiből összeállított dokumentációs kiállítás, a nyomdából frissen kikerült Emlékalbum valamint a líceumi diákok színháztörténeti vetélkedője. A megjelentek közül öten: Kiss Erzsébet, Péterffy Lajos, Szélyes Imre színművészek, Kóra Ilona rendező valamint Cseresnyés Ildikó ügyelő több évtizedes, áldozatos munkájukért az örökös tagság oklevelével tértek vissza otthonaikba. /Szekernyés Irén: Véget ért az Eurorégiós Színházi Találkozó. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 13./

2008. május 14.

Megnyílt Temesváron Jakobovits Márta nagyváradi keramikusművész tárlatára a Calina Galériában. /Szekernyés Irén: Jakobovits Márta kerámia-kőzetei. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 14./

2008. május 19.

Két könyvbemutató volt a hét végén Temesváron, a magyar nyugdíjasok klubjában. A rendkívül tevékeny tagság és vezetőjük Béres Margit a változatos szórakoztató programok közé művelődési rendezvényeket is befogad. Vámos-Gulyás Margit: Egy óvónő emlékei és riportok (Pardon Folyóirat Könyvkiadója, Temesvár, 2008) a nyugalmazott óvónő első könyve, egy küzdelmes életpálya tanulságait összegző írások fűzére. Kató Gizella jól ismert alkotója a városnak, mese- és elbeszéléskötetei, versei két nyelven is közkézen forognak. Legújabb könyve: Az ígéret (Eurostampa Könyvkiadó, Temesvár, 2008) eddigi műfajaiból többet is magába foglal. Először a rajzoló, zenélő édesapjára és költő férjére, Kató Sándorra emlékezett. /Szekernyés Irén: A tényektől a fikcióig. Két könyvbemutató a magyar nyugdíjasok klubjában. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 19./

2008. május 24.

Május 26-án Aradon vendégszerepel a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Ödön von Horváth: Férfiak nélküli falu című előadásával, Török Viola rendezésében. /Szekernyés Irén: A Férfiak nélküli falu az aradi színházban. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 24./

2008. május 31.

Temesváron a városhoz kötődő két jeles személyiség születésének évfordulója kapcsán rendeztek művelődéstörténeti vetélkedőt május 30-án az általános iskolásoknak: Kós Károly műépítész, grafikus, író és politikus 125 éve született Temesváron, Geml József, a város első világháború alatti polgármestere pedig 150 éve született Temesrékáson. A vetélkedőt a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet és a Geml József Társaskör szervezte. A tanulókat a Kiss Ferenc tanfelügyelő (a társaskör elnöke), Bíró Anita rajztanár, Szekernyés Irén, a magyar színház irodalmi titkára és Marossy Lóránt (a TEMISZ részéről) alkotta zsűri pontozta. /Pataky Lehel Zsolt: Kós Károlyból és Geml Józsefből „vizsgáztak”. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 31./

2008. június 7.

Köteles Róbert fiatal festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás Temesváron a Művészetek Háza Pygmalion Galériájában. Az ország nyugati régiójának kiállítótermeiben folyamatosan jelen levő alkotó festői pályája első évtizedét ünnepelte ezzel az egyéni tárlattal. A Nagyszalontán élő művész, aki a temesvári Nyugati Egyetem képzőművészeti és design karán végzett. Kísérletező művész, a figuratív és nonfiguratív határvonalára helyezhetők alkotásai. /Szekernyés Irén: Egy évtized a kiállítótermekben. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 7./

2008. június 14.

A kortárs erdélyi grafika és festészet különleges személyiségének, Xántus Gézának a festményeiből és grafikai alkotásaiból nyílt kiállítás Temesváron a Hélios Galériában. Xántus Géza grafikusként indult, beiratkozott a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karára, ahonnan 1995-ben új világképpel került ki, amely szilárd kiindulópontja lett további alkotásainak. Ekkor már akvarellt, olajképet és freskót is festett. Oltárképekre, templomi freskókra kapott megrendeléseket. /Szekernyés Irén: Xántus Géza festményei és grafikái. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 14./

2008. augusztus 9.

Pécsi művészek alkotásaiból nyílt kiállítás Temesváron a Héliosz Galériában. Temesváron 82 épület külső vagy belső díszítésében stílus-meghatározó szerepet töltenek be a Zsolnayak gyárából kikerült eozinmázas épületdíszek és más művészi termékek. A színházi fesztivál keretében megrendezett „Festők versenyének” pedig minden alkalommal van díjnyertes temesvári résztvevője. /Szekernyés Irén: Temesvár – Pécs az értékek mentén. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 9./

2008. szeptember 24.

A bánsági etnikumok, magyarok, németek, bolgárok, szerbek, horvátok és romák vezető személyiségeivel illetve közösségeivel szervezett találkozón vett részt, valamint látogatta meg egyes oktatási vagy művelődési intézményeit az a 22 újságíró, akik a PER (Projekt on Ethnic Relation), Terv az Etnikai Kapcsolatokról ötnapos rendezvénysorozatára jött el tájainkra. A bukaresti székhelyű Közép-, Kelet-, Dél-Kelet Európai Régiós Központ valamint annak marosvásárhelyi irodája 2004 óta több alkalommal szervezett dokumentációs utakat etnikai közösségekbe a sajtó munkatársainak. Temesváron az újságírók találkoztak Marossy Zoltán alprefektussal és Halász Ferenc RMDSZ-elnökkel, rövid városnéző sétán vettek részt, majd Nagyszentmiklósra utaztak, ahol a helyhatóság vezetőivel találkoztak és tájékozódtak a vidék nagy szülötte, Bartók Béla emlékének ápolásáról. Óbesenyőn a bolgár közösséget keresték fel, ezután pedig találkoztak a német és a szerb etnikum képviselőivel. /Szekernyés Irén: Újságírók a toleranciáért. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 24./

2008. október 13.

A Bánság történészeként tartja számon a köztudat dr. Kakucs Lajos kutatót, aki több mint két évtizede német állampolgárként forgatja múzeumok és levéltárak dokumentumait. Kakucs Lajos munkája, a Maros megyei Nyárádremete falumonográfiája 2008-ban jelent meg a Mentor Könyvkiadónál. A szerző hosszabb ideig a temesvári múzeum gazdaságtörténeti kutatója volt. Rövidesen napvilágot lát Szegeden Kakucs Lajos Mesterségek, céhek és iparfejlődés a Bánságban 1717-1918 között című munkája. A kétszáz évet felölelő szakkönyv hiánypótló és a jövőbeli kutatók számára alapvető munka, amelynek román nyelvű változata (Bresle, manufacturi si dezvoltarea industriala a Banatului intre 1717-1918. Timisoara, 2008) is elkészült, s rövidesen a Bánság Múzeuma és a temesvári Mirton Könyvkiadó jóvoltából a könyvpiacra is fog kerülni. A térség török uralom alóli felszabadulása (1716. október 18.) után a tartomány katonai és polgári kormányzója, Claudius Florimundus Mercy gróf a kézművesség és a gyáripar telepítését szorgalmazta. Ezen az alapon került Temesvár az iparfejlődés élvonalába. Méltán nevezték a 19. században „magyar Manchester”-nek. A megjelenés előtt álló könyvében a szerző nemcsak Temesvár, hanem az egész Temesköz ipartörténetét összegzi, értékes adatokat tesz közzé a nagyobb települések céheinek és ipartestületeinek munkásságáról is. A német, román és magyar nyelven publikáló kutató könyve azért is nyereség, mert dr. Kovách Géza aradi történész halála óta magyar nyelven elenyészően kevés kiadvány foglalkozik a térség gazdaságtörténetével. Kakucs Lajos további tervei: magyarul is kiadja a Bánság 18-19. századi mezőgazdasági fejlődéséről írott könyvét és átfogó tanulmányt ír a bánsági, a dél-magyarországi „sváb” telepítésekről. Terjedelmes monográfiáját Temesvár és a Temesköz a török hódoltság alóli felszabadulásának 300. évfordulója tiszteletére szeretné megjelentetni. /Szekernyés Irén: Könyv a térség iparának múltjáról. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 13./

2008. október 23.

A magyar október Romániát is megrengette. A legnagyobb és legszervezettebb rokonszenv-megnyilvánulás a románság részéről a temesvári műegyetemen történt. Temesváron az egyetemi ifjúság gyűléseken és tüntetéseken fejezte ki szolidaritását a budapesti eseményekkel. A temesvári események leghitelesebb krónikása, Teodor Stanca, a diáktüntetések egyik szervezőjének emlékiratai alapján a következő történt. 1956. október 27-én Temesváron az egyetemi diákcsoportok bojkottálták azokat a gyűléseket, amelyen a Román Kommunista Párt körlevelét olvasták fel, amely ellenforradalomnak tüntette fel a magyarországi eseményeket. Október 28-29-én a temesvári műszaki egyetem diákjai koordináló csoportot alakítottak a kommunista rendszer megbuktatására irányuló megmozdulások szervezésére. A csoport eldöntötte, hogy másnapra, október 30-ra gyűlésre hívják a műszaki egyetemre a város diákságát és párbeszédet kezdeményeznek a felsőoktatási intézmények vezetőivel és a bukaresti pártvezetés Bánságban tartózkodó képviselőivel. A diákok nagygyűlésén mintegy 2000-en gyűltek össze, diákok, tanárok, polgárok. Megjelentek a megyéért felelős központi bizottsági tagok, Petre Lupu és Ilie Verdet is. A felszólaló diákok órákon át vádolták a kommunista rendszert és a szovjet megszállást, pontokba szedték követeléseiket. A személyi kultusz felszámolása, a szovjet csapatok kivonása, sajtó- és szólásszabadság biztosítása is szerepelt a diákság „12 pontjában. ” A gyűlés résztvevői „Szabadságot akarunk!”, „Ki az oroszokkal az országból!” jelszavakat skandálták. A Szekuritáté, a rendőrség és a katonaság egységei körülzárták a környéket. Nyolc diákot letartóztattak, a többieket teherautókkal egy katonai táborba vitték Kisbecskerekre. Másnap, 31-én tüntetésre került sor, a diákok követelték társaik szabadon bocsátását. A mintegy 800-1000 résztvevőt teherautókon ugyancsak elvitték. A diákotthonokat feldúlták, az egész várost blokád alá helyezték. Kezdetét vette a brutális megtorlás. A kisbecskereki táborban folytak a kihallgatások. Hét diákot és egy tanársegédet állítottak bíróság elé, 23 diák tárgyalása decemberben zajlott. A 31 vádlott hat hónap és nyolc év közötti börtönbüntetést kapott. Családjaik nem tudtak a bebörtönzöttek hollétéről, arról sem, hogy a fiatalokat megkínozták. A hivatalos adatok szerint 868 diákot tartóztattak le, az emlékezők szerint 48 óra leforgása alatt háromezrüket vitték a kisbecskereki táborba, 232 társukat kitették az egyetemről. A megtorlás ezzel nem ért véget, a letartóztatások, bebörtönzések, az egyetemről való eltávolítások 1957-1958-ban is folytatódtak. Olykor csapatosdit játszó vagy „röpcédulázó” tizenéves iskolások estek áldozatul a hatalom buzgó őreinek, mint az alig 14 éves Oberten János, a későbbi író. Két márványtábla emlékezteti a temesváriakat az 1956. október 30-31-i diákmegmozdulásokra. /Szekernyés Irén: Diákmegmozdulások 1956-ban Temesváron. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 23./

2008. november 3.

A budapesti Erdélyi Gyülekezet a X. kerületben, nem messze az Örs vezér tértől több éve megkezdte a Reménység szigetének kialakítását, amelynek működő intézményei vannak. Összetartó erejével jelképes értelmű erdélyi panteont állítanak fel. Egy mesterséges dombra templomot terveztek, köréje pedig 16 félköríves emlékhelyet képeztek ki, ahova 16 régió nagy szülötteinek állítanak emléktáblát és bronzplakettet. Az Erdélyi Emlékkertet ökumenikus istentisztelet keretében szentelték fel Ötvös József református generális direktor (Marosvásárhely), Tempfli József római katolikus püspök (Nagyvárad) és dr. Zalatnay István az Erdélyi Gyülekezet vezető lelkésze részvételével. Százhatvan hírességnek emeltek emlékplakettet, illetve bronz domborművet. Áll többek között Károli Gáspár, Pázmány Péter, Kölcsey Ferenc, Bethlen Gábor, Bocskai István, Dávid Ferenc, Kájoni János, Bolyai Farkas, Tamási Áron, Márton Áron, Mikes Kelemen, Körösi Csoma Sándor, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Reményik Sándor és sok más példakép domborműve. A panteon-avatás figyelmeztetett arra is, hogy mennyi nagy emberünk van, erkölcsi kötelességünk felmutatni őket. Az egyes régiók 10-10 nagy szülöttüknek állíthatnak szöveges emléktáblát és plakettet. Az aradi kis panteonban Csíki Gergely a Bánát régióban Árkay Aladár építész, Bartók Béla zeneszerző, Kós Károly, író, építész, Hunyad-Fehér térségből Bethlen Gábor, Juhász István, Karácsony Benő és Makkai Sándor emléktáblája áll. Az emlékhely tovább épül a jövőben, még nincs kész. /Szekernyés Irén: Felszentelték az Erdélyi Emlékkertet Budapesten. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 3./ Szatmárnémeti önkormányzata a város szülöttének, Dsida Jenő költőnek állíttatott s domborművet, Kaffka Margitnak pedig Nagykároly önkormányzata. /Erdélyi Emlékkert Pesten. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 3./ Százhatvan hírességnek emelnek bronz domborművet, közülük több már elkészült. A falakon szerepel mások mellett Bethlen Gábor és Bocskai István erdélyi fejedelem, Dávid Ferenc reformátor, Jósika Miklós író, Kőrösi Csoma Sándor nyelvész, tibetológus és Pázmány Péter esztergomi érsek domborművű arcképe. /Felszentelték az Erdélyi Emlékkertet. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

2009. március 24.

Megnyílt Jakabházi Sándor tizedik egyéni tárlata Temesváron, a Héliosz Galériában az elmúlt hét végén, a grafikus 55. születésnapjának előestéjén. Jakabházi Sándor Désen született (1954), Kolozsváron végezte főiskolai tanulmányait, jelenleg a Temesvári Képzőművészeti Egyetem tanára. Grafikái művészeti múzeumok és magángyűjtemények megbecsült darabjai. /Szekernyés Irén: Jakabházi Sándor tizedik egyéni tárlata. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 24./

2009. április 18.

A temesvári Nyugati Egyetem képző- és díszítőművészeti karán tanuló magyar egyetemisták XIV. közös tárlatával indította útjára Szász Enikő főszervező, a temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, a Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozatot a Héliosz Galériában. Április 16 és május 3. között változó helyszíneken 11 rendezvényen vehet részt a régió magyarsága. Bácska és Bánát történelméről szóló kiállítás, könyv- és folyóirat bemutató, több folklórműsor, magyar bál, színházi és bábszínházi előadás, filmbemutató, a hagyományos ópusztaszeri kirándulás s idén először anyák napi, bográcsos parti szerepel a BMN programjában. A fiatal képzőművészek tárlata kiemelkedő siker. Negyven egyetemista és mesterképzésen részt vevő grafikus, festő, szobrász, díszítőművész sokszínű, érdekes tárlatáról van szó. A megnyitón Szász Enikő színművész a magyar főiskolások kiállításainak rövid történetét tekintette át. /Szekernyés Irén: XIV. Bánsági Magyar Napok. Fiatalok tárlata. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 18./

2009. április 20.

Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő /Fidesz/ „A többnemzetűség laboratóriuma. A multikulturalizmus évszázadai a Bácskában és a Bánátban” című, eredetileg angol nyelven készült és Habsburg Ottó ajánlásával Brüsszelben bemutatott kiállítását láthatták az érdeklődők Temesváron a Kós Károly Közösségi Központban, a XIV. Bánsági Magyar Napok keretében. A tablók, térképek, dokumentumok, fényképfelvételek, portrék és szöveges magyarázatok mutatják be a két földrajzi egység etnikai arculatának alakulását a magyar királyság megalakulásától napjainkig. Fontos, hogy Közép-Kelet Európa és a Kárpát-medence etnikai viszonyait történetiségében is megismerjék az Európai Parlamentben, s ne a jelenlegi állapotokat vetítsék vissza a múltra, s különbséget tudjanak tenni az őshonos és a bevándorló kisebbségek között – fejtette ki Becsey Zsolt a kiállítás megnyitóján mondott beszédében. Ezt az anyagot eddig Nagyváradon, Szegeden, Békéscsabán mutatták be, a kiállítás útja folytatódik. /Szekernyés Irén: Kiállítás Bácska és Bánát etnikai múltjáról. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 21./

2009. április 27.

Temesváron éves beszámoló és tisztújító közgyűlését tartotta a Geml József Társaskör most, a józsefvárosi RMDSZ Házban, amely Geml székházként is működik. Kiss Ferenc elnök, tanfelügyelő megtartotta az előző évre vonatkozó beszámolót. A tisztújítás nem hozott lényeges változást: a régi vezetőséget (Marossy Zoltán, Kiss Ferenc, Szekernyés Irén, Venczel Hajnal, Welebny Erzsébet) erősítette meg tisztségében a tagság. Az elnöki teendők visszakerültek Marossy Zoltánhoz, aki alprefektusi elfoglaltsága miatt mondott le ezekről időlegesen. /Pataki Zoltán: A Geml Társaskör közgyűlése. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 27./

2009. június 29.

Kaba Gábor polgármester volt a házigazdája Zsombolyán annak az egész napos rendezvénynek, amelynek keretében átadták a 2008-ban Temesváron alapított Pesty Frigyes Emlékdíjat. Az idei kitüntettek az aradi Ujj János és a temesvári Szekernyés János hely- és kultúrtörténészek. Városnéző sétával kezdték a napot, Kaba Gábor kalauzolta végig a városon a népes csoportot, bemutatva a helység nevezetességeit. A helyi sajtómúzeumban elenyészően kevés a helyi, vagy régiós magyar nyelvű kiadvány. A hat köztéri mellszobor közül a 2002-ben felállított Petőfi Sándorét a portrék alkotója, Soltész Teofil képzőművész társaságában fényképezhették le a találkozó résztvevői. Pesty Frigyes (1823–1889) történész, az első magyar nyelvű temesvári napilap, a Delejtű szerkesztője és kiadója emlékére 2008-ban a lap megjelenésének 150. évfordulóján alapítottak díjat a sajtó munkatársai és a magyar kultúra helyi mecénásai. A Pesty Frigyes Emlékdíj életműdíjként működik, olyan tollforgatók kapják, akik jelentőset alkottak a régió szórványmagyarsága értékeinek feltárásában, megőrzésében. A Varga Luigi István mintázta plakettet és a vele járó díszoklevelet a kuratórium döntése alapján a Heti Új Szó főszerkesztője Graur János adta át Ujj Jánosnak és Szekernyés Jánosnak a „magyar újságírás hűséges szolgálatáért”. A kitüntetetteket Vicze Károly tanár, illetve Delesega Gyula egyetemi tanár méltatták. /Szekernyés Irén: Két helytörténész kitüntetése. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 29./

2009. augusztus 24.

Megnyílt Bagyinszky Zoltán gyulai fotóművész Reneszánsz kővarázs című kiállítása Temesváron a Héliosz Galériában. A történelmi Magyarország építészeti örökségét kiválóan ismerő művész eddig több mint száz egyéni tárlaton mutatta fel a Kárpát-medence művészeti értékeit. Több országban mutatta be képeit, Erdélyben Aradon, Temesváron, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen és Nagybányán csodálhatták meg felvételeit. Szerzője vagy társszerzője több mint 25 könyvnek és albumnak, amelyek között előkelő helyet foglalnak el a kastélyok, várak, kastélyszállók stílusjellegzetességeit felmutató fénykép-gyűjtemények. Az Alföldi Szecesszió című, Gerle Jánossal közösen készített albuma közkedveltségnek örvend, az aradi, temesvári, nagyváradi és szatmárnémeti szecessziós épületek szépségeit is megörökítette benne. Mostani tárlatának felvételei a történelmi Magyarország máig fennmaradt reneszánsz építőművészete szépségének hódol. /Szekernyés Irén: Bagyinszky Zoltán fotóművész tárlata. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./

2009. szeptember 4.

Kertem dicsérete címmel Marosan-Micota Ildikó pasztellképeiből nyílt Temesváron a Júlia Galériában. A festőművész az utóbbi öt évben tűnt fel Temesvár kiállító termeiben, természet ihlette festményeivel. Marosan-Micota Ildikó Temesváron él, mérnök volt. Rajzolni, festeni kezdett, a temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti karának mesterképzésén tökéletesítette tudását, már a harmadik egyéni tárlatánál tart. /Szekernyés Irén: Pasztellképek a művész kertjéről. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 4./


lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-161




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék